A réznek és ötvözeteinek levegővel való érintkezése során kialakuló felület a patina. Átvitt értelemben a hagyományok, a régmúlt idők nagyságának emlékezete.

Nekem ez csupán arról jutott eszembe, hogy mennyire jó kézben tartani egy könyvet, különösen, ha az egy antikváriumi darab, egy régi kiadás. Én leginkább a háború előtti kiadványokat kedvelem, mert azok mentesen a szocialista ideológia megkövetelte cenzúrától.

Szépirodalmat már régen nem olvasok, ami egy elfogadható alapműveltséghez szükséges, az megvolt jó régen. A „tudományos” kategórianév alá tartozó könyvek iránt érdeklődöm. Elsősorban is a társadalomtudományok területéről.

Azt gondolom, ha érteni akarjuk a liberális demokrácia elmebaját, elődjének, a szovjet típusú szocializmusnak megértését kell célul kitűznünk. Tudom, marginális téma, a kutyát nem érdekli!

Én mindenesetre pár éve gyűjtögetem az 1900-as évek elején élt "megmondóemberek" írásait. Sztálin, Lenin, Patyomkin, Kun Béla, Szamuely Tibor, stb. Szekrényre való könyvem van tőlük származó művekből.

Trockij volt a kivétel. Egyszerűen nem tudtam beszerezni egy rohadt művét sem. Így kénytelen voltam a www.kommunista.net weboldalt használni. Tudom ajánlani.

Na, ennek a Lev Davidovicsnak, mármint a Trockij elvtársnak van egy könyve, az Elárult forradalom. Ebben amolyan korabeli stand up-os módra roast-olja Sztálint. Rögtön érthető is, amaz miért ölette meg végül.

Nem utolsó sorban pedig megtudhatjuk, honnan is lopta Francis Fukuyama, balliberális filozófus (LoL) A történelem vége és az utolsó ember című könyvének szinte teljes tartalmát. Hogy is mondják? - Ami bevált, azon ne változtass!

Hát, Fukuyama nem is törte magát. Simán eladta sajátként Trockij gondolatait, illetve Engels és Eugen Dühring vitájának esszenciáját, és természetesen lenyúlta Marxot és Lenint is.

És miért nem kellett félnie a lebukástól? - megmondom!

Mert senki nem olvas Trockijt vagy Dühringet. Ugyan minek?

És mert százból száz 30 éven felüli ember hiszi, hogy Descartes azt mondta, "cogito ergo sum". „Gondolkodom, tehát vagyok”.

A harminc alattiaknak meg fogalmuk sincs, ki az a Descartes.

Csak hát Descartes sosem mondott ilyet. Soha! Kiejtette száján e szavakat, csak más kontextusban, tökéletesen más jelentéssel, a mondanivalót tekintve máshová helyezve a hangsúlyt.

Egészen pontosan, amit mondott, annak a leglényegtelenebb része a "gondolkodom, tehát vagyok".

Descartes a valóságban a következőket mondta: "Dubito, ergo cogito. Cogito, ergo sum. Sum, ergo Deus est.

"KÉTELKEDEM, TEHÁT GONDOLKODOM."

Nos, azok, kiket ma tudósnak szokás nevezni, nem kételkednek soha semmiben, legkevésbé zavaros hablatyolásuk igazában.

Gyerekkorunkban azt mondták, az "ép testben ép lélek" mondás egy szovjet mondás. Elhittük. Közben Platón, ókori filozófus ars poeticája.

Ugyanígy ülnek ma fiatal emberek zombiként az egyetemeken és hallgatják, miket mond nekik az az ember, aki korábban pont olyan üres tekintettel ült egy padban, hallgatva mástól ugyanazon szavakat.

Aki tehát ül az egyetemen és arra törekszik, hogy minél tökéletesebben legyen képes bebiflázni majd visszamondani mindazt, amit hallott, az az ember nem is létezik. Egyszerűen nincs! S ha ő nincs, nincs Isten sem. Hiszen "Sum, ergo Deus est", "vagyok, tehát Isten létezik". Ám, ha nem kételkedem, akkor nem is gondolkodom, s ha nem gondolkodom, akkor nem is vagyok. Hogy lehetne hát Isten?

Létezni nem annyit tesz, hogy reggel felkelek, munkába megyek, eszem, alszom, szaporodok. Isten nem erre teremtette az embert, nem úgy vagyunk a képmásai, hogy olyan jóképűek vagyunk, mint Ő.

Az bizonyíték Isten létére, hogy kételkedem, mert ezt jelenti gondolkodni, s ha gondolkodom, akkor VAGYOK valaki, aki bizonyíték Isten létére.

Csak jelzem, Istent metaforaként használom!

Az elme sötétségének CEU nevű képződménye a sok közül az egyik, ahol ellopják a fiataloktól a gondolkodás képességét, ahol kitörlik őket a létezésből. Sok mentális hajléktalan úgy jajveszékel miatta és érette, mint legalábbis a kannás bor adagjukat vették volna el.

S amikor hallgatom ennek a pokolbéli teremtménynek, Michael Ignatieffnek a szavait, óhatatlanul Marcus Tullius Cicero szavai jutnak eszembe:

"Van-e csúfabb ugyanis a meggondolatlanságnál, és van-e bármi is olyannyira megfontolatlan, olyannyira méltatlan a bölcs tekintélyéhez és belátásához, minthogy akár hamis nézetet képviseljen, akár pedig fenntartás nélkül síkraszálljon olyasmi mellett, amit nem vizsgált meg és tárt fel eléggé?"

A tanár nem tud mindent, ám az a tanár, aki azt a látszatot igyekszik kelteni, hogy mindent tud, az valójában semmit sem tud. Az a tekintélyét, a tudósnak kijáró kötelező tiszteltet veti latba. A tekintély azonban a tudomány gyilkosa, mert megvonja az egyéntől a kételkedés jogát.

Mára a tudás iránt szomjúhozás megreked kisded korban, amikor még mernek kérdezni, amikor minden válaszunkra egy újabb „miért” érkezik. Az iskolák már nem adnak át valódi tudást, csak adatokat, amiket el kell tárolniuk.

GONDOLKODOM, TEHÁT VAGYOK.

Azt tanítják, ez a mondat a létezés és gondolkodás feltétlen egymásra hatásáról szól, vagyis elég létezni emberként, máris gondolkodsz. Pedig nem!

A két szó kauzalitás (ok-okozati) viszonyban áll egymással. A gondolkodásom okozata a létezésem. Vagyis akkor létezem igazán, ha kérdéseim vannak, ha képes vagyok kétségeimet megfogalmazni ismereteim és a kollektív ismeretek alaposságát és helyességét illetően.

Nem is létezem, ha nem okoz kognitív disszonanciát az írott jog (jogalkotás) és annak gyakorlata (jogalkalmazás) között feszülő antagonisztikus ellentét. Ha nem érzékelem, hogy mennyire egy aljas, hazug társadalomban kell élnünk. Ha nem generál kérdéseket bennem, hogy vajon hová vezet az, ha a szabályoknak egyének, illetve szűk csoportok érdekei mentén gumikorlátai vannak.

Nem kell megváltanunk a világot, nem kell forradalmat csinálnunk, de tudatosulnia kell bennünk, hogy az a társadalmi forma és rend, amiben élünk, az nemhogy a társadalmak legjobbika, a végső cél és megoldás, mint vélték a bolsevikok és vélik ma a balliberálisok, hanem a legaljasabb, legpusztítóbb, dekadenciába taszító, mentális sötétséget árasztó társadalmi létezési forma.   

Hát ez jut eszembe, amikor végre kezembe vehettem Lev Davidovics Trockij: Az elárult forradalom című művét, ezt a vékonyka, puhafedeles olvasmányt, ami annyira eretnek volt a szocializmusban, hogy hazánkban csupán 1989-ben merték kiadni, a rendszer végóráiban.

Rólam nem az terjedt el széles körben, hogy sokat kifogásolnám a regnáló kormány munkáját, hogy nagy kritikusa lennék Orbán Viktornak. Miért is kéne kritikusnak lennem, amikor többnyire úgy történik minden, ahogyan nekem megfelel? Természetesen nem tökéletes a rendszer, lenne min javítani.

Például azon, hogy a lokálpatriotizmusról vallott nézeteket az egyes cselekedetek visszatükrözzék.

Tegnap áthaladtunk Felcsúton. Tükörsima útburkolat, kovácsoltvas kandeláberek, csicsás, rézzel fedett épületek, pompa mindenfelé. Utunk a szomszédos településre, Alcsútdobozra vezetett. Gondoltuk, sétálunk egyet az arborétumban.

Amint beléptünk a kapun, azonnal tudtuk, az enyészet honát kerestük fel. S nem csupán azért, mert a természet téli álmát készül aludni. A pénztáros fáradt automataként szolgált ki minket. A biztonsági őr a kerítést támasztotta, s közben bámulta, ahogy a cipője orrával turkált a kavicsban. Jöttünkre a molett büfés hölgy a fabódéba sietett, hátha veszünk valamit a cseppet sem friss portékából. Szerencséje volt, mert megéheztünk az egész napos kocsikázásban.

Alig száz méter megtétele után a vakondtúrások miriádjaitól tarkított fövenyen átkelve az Ybl Miklós tervezte pálmaház magányába húzódott romjainál voltunk. Lehangoló látványt nyújtott a borostyánnal benőtt kőtömbjeinek darabjaival körbenőtten.

Mondanám, hogy fejvesztve menekültünk tovább, de huszonegy hónapos kisfiunk totyogása mellett ezt aligha kivitelezhettük. Így leginkább komor képpel pásztáztuk környezetünket. Mindenhol burjánzó aljnövényzet, haszontalan ágak-bogak tekergőztek, öles fák törzsein karvastagságú borostyán kúszott felfelé, teljesen elszívva az életet a gazdanövénytől.

Amint felértünk a kastélyparkba, a palota némán sikoltó torzója fogadott minket. Errefelé nyírják a füvet. A szanaszét szórt „testrészek” közé komor sövénykerítést vontak. S miközben mi földbegyökerezett lábakkal álltunk, kisfiunk néhány, a vágást túlélő, még most is virágzó mezei növény kelyhét babrálta.

Szerettem volna visszafordulni és kimenekülni ebből a szenvtelen monotonitással lemészárolt csodálatos szisztémából, de a párom már célba vette az egyik semmibe vesző ösvényt. Felkaptam Nolent és hátra sem nézve berohantam vele az erdőbe. Szinte hallottam az épület sikolyát. Vállamon éreztem egy láthatatlan kéz érintését. Minden kétségbeesésével kapaszkodott belém. Talán megérezte: Annyira segítenék!

Eszembe jutott, amikor egyetemistaként egy húsfeldolgozó üzemben vállaltam diákmunkát. Egyik nap megengedték, hogy megnézzük, miféle folyamatok végén kerül a hús az asztalunkra. Láttam a százával visító sertéseket, amint egy vályúformájú szállítószalagon haladtukban henteslegények elektromos villákat érintenek a nyakukhoz, majd leesnek egy görgős asztalra, ahol nyakon szúrják őket.

Láttam, hogyan terelik be a szarvasmarhát egy szűk karámba, amiből kilóg a feje. Golyóspuskával homlokon lövik, s a karám nyitható alján a padlóra csúszva rúgkapál, mígnem egy vastag kábeldarabot nem dugnak a golyó ütötte lyukba és péppé nem keverik az agyvelejét.

Ám a legborzalmasabb a birkák halála volt. Csendben haladtak a szalagon, aztán leestek a görgős asztalra, ahol a hentes gyors mozdulattal gúzsba kötötte a lábukat. A kötél vége egy mennyezeti szállítószalaghoz volt rögzítve. Amikor a szalag felemelte az állatot, sokszor lehetett hallani a görgők közé szorult lába csontjának reccsenését. Ekkor sem adtak ki egy hangot sem. Aztán a kellő magasságba érve a hentes egy lassú, légies mozdulattal torkon szúrta őket. Csak néztek némán, kikerekedett szemekkel és közben távolodtak, valahová egy felettünk lévő üzemrészbe, ahol tovább folyt konyhakész állapotúvá tételük, miközben én kővé dermedve álltam a sípcsontközépig érő véres lében. 

Az alcsútdobozi kastélypark pontosan ilyen némán tűri a hosszú évtizedek óta tartó lemészárlását, módszeres kizsigerelését. Látványosság ez, kérem! Olyan látványosság, amelyet soha többé nem szeretnék látni. Ahogy azt sem, hogyan kerül a hús az asztalomra. Megalkuvón hallgatok. Szégyen!

Az ösvények mentén nincsen egyetlen tábla sem, amely tájékoztatást adna az odalátogatóknak, milyen növényt látnak éppen. Csak dacosan burjánzó aljnövényzet van, vékony szárakban ezerszám hajladozó vadorgona, és mindenhol éhes borostyánindák. Az elkorhadt, kidőlt fák törzseit az épek tartják, mint a világháborúban az orosz fronton a katonák csonttá fagyott sebesült társaik merev testét.

Mindenfelé hatalmas, mohával és borostyánnal benőtt, négyzet alakú kőtömbök. Látok egy mélyedést, benne egy félig a földbe vájt építmény, gazzal benőve. Talán borospince lehetett egykor. Elkorcsosult utódfákkal benőtt bokros mögött felsejlik a lovarda. Drótkerítéssel kimetszették az arborétumból. Vagy azért, mert az még hoz némi hasznot, vagy azért, mert valamelyik helybéli, újsütetű földesúr használja. Már csak szánalmas epigonja egykori önmagának, a Gustave Eiffel tervezőirodájában megálmodott szecessziós műremeknek.     

Fellélegzek, amikor meglátom a kijárathoz vezető utat. Ám, hogy ne élvezhessem ki megszabadulásom önfeledt pillanatait, egy borzalmasan ronda fehér-narancssárga molinó förmed rám, vasra feszítetten a kerítésről. „Mészáros pud és pizzéria. Autóval csak 2 percre!”

Menekülőre fogtuk. Minden ízléstelenségnek van határa. Ott áll ez a tündérkert, eonok óta zokszó nélkül tűrve testének az enyészettel történő szétmarcangoltatását, miközben néhány kilométerrel arrébb egy több milliárd forintból épített, hivalkodó vörösrézbödön pöffeszkedik. Egyikük a múltunk, másik a jövőnk.

Két ember (Orbán és Mészáros), akik kivagyi látványossággá fejlesztettek egy tyúkszaros, mezítlábas emberek lakta falut, annak a végeit jelző táblákon túl nem képesek ellátni. A lelkükkel. Mert nincs is nekik olyan lelkük, amelyet megérinthetne a kőhajításnyira fellelhető, a mezítelen természet és úri elegancia házasulásának gyönyörű leánya.

Végezetül mementóként álljon itt az arborétum honlapjának köszöntője:

Kedves Látogató!

Az Alcsútdobozi Arborétum a fővárostól mindössze 40 kilométerre, Székesfehérvár és Tata között, a mesés Csaplári-erdőben helyezkedik el, könnyedén megközelíthető a 811-es főútról letérve.

Arborétumunk az Alcsútdobozi Kalandpark mellett, a Puskás Ferenc Sport Hotel mellett található, így számtalan kikapcsolódási lehetőséget biztosít az aktív pihenésre vágyók számára, és a természet szerelmeseinek is. Az Alcsútdobozi Arborétum megállóhelytől indul a Vál-völgyi Kisvasút, így egy kis nosztalgikus élménnyel színesítheted a programot. A 6 km-es szakasz végállomása a Puskás Akadémia MH, így a Pancho Arénához vonattal is eljuthatsz.

A balliberális világűr úgy néz ki, hogy teljes egészében sötét anyag tölti ki. Ez a sötétség annyira masszív és homogén, hogy különösebb tudományos ismeretek nélkül is kiválóan érzékelhető. Kutatni tehát fölösleges, elvégre nap, mint nap viszonyulni vagyunk kénytelenek hozzá.

Olvasom a haladár médiában, hogy nincs űrhajónk, tehát Magyarországon űrkutatásról csak az idióták beszélnek, meg, hogy Orbán űrprogramja olyan, mint Rákosi gyapotmezői. Hogyhogy nincs űrhajónk? Épp a napokban láttam egy fotót, hogy a Millennium Falcon roncsa a Szabadság-híd alatt fekszik a Dunában. Az alacsony vízállásnak köszönhetjük a szenzációs felfedezést.

Ne feledkezzünk meg a Gulliverkli 5-ről sem, Mézga Aladár felfújható űrhajójáról!

A viccet félretéve, a balliberálisok úgy vélik, az űrkutatás űrhajó nélkül nem létezhet, ezért űrkutatási kormánybiztosra sincs szükségünk. Nevetség tárgyává lettünk esmént a kormány kivagyisága miatt. Csendben jegyzem meg, a NASA-nak sincs egyetlen rohadt űrhajója sem, legfeljebb múzeumban, mégis nagy bőszen kutatják a zűrt.

Bizony! Orosz rakéták indításával látják el az idén húsz esztendős nemzetközi űrállomást személyzettel és eszközökkel. Ám ez is csupán egy alacsony földkörüli pályán mozgó tárgy, nem pedig egy távoli égitest. Szóval, ezek az űrhajók, - amelyek nekünk nincsenek – nem jelentenek akkora előnyt az űrkutatásban, hogy egy rakétát építeni nem képes ország ne foglalkozhatna ezzel a tudománnyal.

És hát foglalkozunk is! Ráadásul nem is ma kezdtük. Hermann Oberth, erdélyi szász fizikus részt vett a mai rakétatechnika elméletének kidolgozásában. Kálmán Tódor, - kinek nevét a Holdon és a Marson is kráter őrzi – szintén végzett rakétatechnikai kutatásokat. Mást ne mondjunk róla, ő volt az elnöke a Nemzetközi Asztronautikai Akadémiának.   

A Bay Zoltán vezette kutatócsoport 1946-os Hold-radar kísérlete óriási szenzáció volt a maga korában. 1958-ban a brüsszeli Grand Prix-n a magyar tudósok ionoszférakutató IRX-típusú rendszere díjat kapott.  A műholdmegfigyelések terén is nemzetközi elismerésnek örvendtünk ez idő tájt.

Magyarországot 1959-ben felvették a Nemzetközi Aeronautikai Szövetségbe (IAF), 1962-ben pedig a COSPAR-ba (Tudományos Szövetségek Nemzetközi Tanácsa (ICSU) Űrkutatási Bizottsága). A többi szocialista országgal együtt 1967-ben aláírta a Szovjetunió által kezdeményezett Interkozmosz együttműködést.

Az Interkozmosz együttműködés keretében 1980-ban Farkas Bertalan magyar űrhajós a Szojuz-36 kijutott a világűrbe, Valerij Kubaszov parancsnoksága alatt. Az MTA Interkozmosz Tanácsa irányítása alatt a Központi Fizikai Kutatóintézetben (KFKI) készültek azok a mikrometeoritcsapdák, amelyek a Vertyikál-1 fedélzetén eljutottak a világűrbe. A továbbiakban tápegységeket, részecske-analizátorokat és sugárzásdetektorokat építettek és használtak a világűrben különböző műholdakon.

Lássuk, milyen, az űrkutatás szempontjából fontos műszereket fejlesztettek magyar tudósok!

1., Az Interferon műszer a fehérjeképződést mérte az emberi szervezetben az űrhajózás körülményei között.

2., A Pille sugárdózis-mérővel mérték az űrhajósokat érő sugárzást. Ezt a műszert a Challenger űrrepülőgépen is használták, sőt, egy továbbfejlesztett változata a Nemzetközi Űrállomáson is üzemben van.  

3., A Balaton nevű műszerrel az űrhajósok szellemi munkavégző képességét vizsgálták.

A KFKI szakemberei a Budapesti Műszaki Egyetemmel (BME) együttműködve elkészítették a Vénusz bolygót és a Halley üstököst 1985-86-ban vizsgáló VEGA szonda tv-elektronikáját és vezérlő számítógépét.

Negyed évszázada a NASA planetáris adatbázisának európai alközpontja is Magyarországon van.

S ami a szívemnek legkedvesebb, a Miskolci Egyetemen fejlesztik az űrkemencét, amelynek segítségével a súlytalanság állapotában megolvasztanak, majd újrakristályosítanak anyagokat, új ötvözetek létrehozásának céljával. Ebben a NASA-val közös programban részt vett a húgom is, aki az anyagtudományok doktora. Továbbá arról is nevezetes, hogy a hegesztési munkák Mészáros László sokszoros világbajnok, olimpiai bajnok, világcsúcstartó fekve nyomónk keze alatt égtek.

Nem vitatom, más nemzetek, - akik szintén nem rendelkeznek űrhajóval – ugyancsak kivették a részüket a nemzetközi űrkutatásból. Ez széles, tudományközi együttműködést igénylő terület. Szerintem evidens, hogy annak koordinálása kiemelt feladat. A kormány által felkért dr. Ferencz Orsolya nemzetközileg is elismert tudós.

Mégis, miért tálalja Ferencz kormánybiztosi kinevezését a balliberális sajtó valamiféle nagyzási hóbort ismételt megnyilvánulásaként? – A válasz posztom első bekezdésében rejlik.   

Mostanában sokat hallom ezt a kifejezést. Egyesek úgy vélik, az ilyen jelleget mutató társadalmi berendezkedés egy gyorsvonat, amely a demokráciából a diktatúrába száguld. Természetesen a balliberálisok, vagyis a neobolsevikok állítják ezt. Szerintem meg pusztán egy új kifejezés arra, hogy a baloldal töketlen. Persze, ők ezt nem így értékelik. Ugyanis szerintük olyan nincs, hogy ők tévednének.

Idézzük talán fel Oriana Fallaci tökéletes összefoglalását a baloldaliságról:

„A Baloldal nem világi. Öltözzön bár feketébe, vörösbe, zöldbe, fehérbe vagy sokszínűbe, a Baloldal vallásnak számít. Felekezeti jellegű. Abban az értelemben, hogy olyan ideológiából fakad, aminek vallási természete van, vagyis olyan ideológia, ami Abszolút Igazságként tünteti fel magát.”

Oriana Fallaci azt is mondja a baloldalról, hogy illiberális. Amikor ezt mondta, a szó más jelentést hordozott, mint manapság. A kifejezést valamikor a 90-es években Fareed Rafiq Zakaria, amerikai újságíró használta előszeretettel azokra az államokra, amelyeket nem tartott megfelelően demokratikusnak, de még diktatúrának sem.

Vagyis hibrid zseminek tekintette őket. Na, jó, itt álljunk meg, ne szaladjunk annyira előre!

 A sokunk által méltán megvetett Francis Fukuyama, amerikai filozófus és mindenbe belepofázó celeb úgy 25 éve írt egy könyvet A történelem vége és az utolsó ember címmel. Ebben a liberális demokráciát az emberi társadalom meghaladhatatlan csúcsának, a végkifejletnek írja le. Szerinte a (bal)liberális demokrácia annyira tökéletes, hogy onnan már nincs tovább.

A fickó kb. akkora marha, mint Lenin és Trockij együtt voltak, és kb olyan agresszív elmélete védelmében, mint Sztálin volt a paranoiájában. Tulajdonképpen megerősíti Oriana Fallaci kritikáját, hogy a baloldali liberális ideológia „Tekintélyelvű, totalitárius, még akkor is, ha elfogadja a demokrácia játékszabályait.”

A politikai baloldal tehát tökéletesnek tartja világnézetét, az egyedüli üdvözítőnek. Ennek alapja, hogy azt a fajta Liberalizmus-felfogást, amit képviselnek, azonosítják a demokráciával. Ergo minden antidemokratikus, ami nem liberális. A demokráciáról való felfogásuk alapelve a szabadságjogok lehető legszélesebb körben történő kiteljesítése.

A gyakorlatban ez úgy zajlik, hogy a többségi társadalmat a tömegénél fogva eleve teljesen szabadnak tekintik, tehát minden, a többségi társadalmon kívül eső elem és szereplő szabadságjogát a többségi társadalomhoz viszonyítva, kvázi azzal szemben határozza meg. Ergo úgy lesz szabad egy kisebbségben lévő társadalmi csoport, ha a többségi társadalmat egy kifejezetten a kisebbségre szabott szabadságjog eltűrésére kényszeríti, vagyis a többségi társadalom szabadságjogát az általa tökéletesnek véltből addig csorbítja lefelé az „ideálisba”, amíg minden kisebbségben lévő társadalmi csoport érzelmi állapotát nem sikerül odáig stimulálnia, hogy azokban ne csorduljon túl a frusztráció.

Ennek érdekében például, figyelemmel az afroamerikai diákok érzékenységére, száműzi az egyetemi irodalomoktatásból Shakespeare-t, s úgy általában a „halott fehér csávókat”. Vagy például Európában a muszlimok érzékenységét óvandó tiltja a keresztény jelképek használatát.

Hogy hol tévednek a Tévedhetetlenek, a liberális demokraták, a neobolsevikok?

Először is ott, hogy a józan megfontolás gyakorlását beszüntették. Minek az nekik, ha úgyis tökéletesek? Másodszor, hogy a liberális demokrácia filozófiai megalapozottság nélküli. Harmadszor, hogy a morált a szabadságjogokból származtatják, miközben pont fordítva van.    

Habár ez a Fukuyama nevű futóbolond elmélkedik a morálról, és saját állítása szerint ő maga Platón demokráciakritikájából indult ki. A gond az, hogy Platónhoz hasonlóan egy ideát kerget. Érvelésében a liberális demokrácia az a társadalmi felsőfok, amiben az ember azon irracionális vágyát, hogy környezeténél nagyobb elismerést szerezzen, egy olyan racionális vágy beteljesítése váltja fel, hogy egyenlővé válik a többiekkel.

Ez mekkora hülye!

Vegyük már végre tudomásul, hogy a kapitalizmus a társadalmi egyenlőtlenségek társadalma. És éppen a népeket leginkább érdeklő és érintő gazdasági lehetőségek területén nincs és sosem lesz egyenlőség. Te jó ég, ép elmével hogyan gondolhatja bárki is, hogy a gazdagok szétosztják a vagyonukat és majd mindenki azonos anyagi létben él tovább?

Ki kell jelentenünk, hogy a kapitalizmus nem kompatibilis a liberális demokráciával. A kapitalizmus képtelen tökéletes társadalom lenni. És minden kiegyenlítősdi nem felfelé emeli a társadalmat, hanem egy primitívebb szintre szállítja le.

Ha ez a Fukuyama figyelmesebben olvasta volna Platónt, akkor tudhatná, hogy szerinte „a szertelen szabadságból támad a legvégső, legbőszebb szolgaság”. Vagyis a szabadságjogok nem terjeszthetőek ki a végtelenségig, mert abból türannisz, zsarnokság lesz.

S ha belegondolunk, manapság egyre többen tartják a politikai korrektséget a szólásszabadság korlátozásának. Miközben pedig a pluralizmust, az eltérő politikai törekvések egyszerre létezésének lehetőségét és természetességét éltetik, fasisztának titulálnak minden, a sajátjukétól eltérő világnézetet.

A nagy liberális szabadságkényszerítés eredményeképpen a fojtogató társadalmi létből való menekülésképpen felerősödtek a liberális demokráciával szembehelyezkedő hangok. Nagyjából a csodával határos módon éppen hazánkban mondták ki először állami vezetői szinten, hogy a liberális demokrácia nem tökéletes, nem az egyetlen társadalmi berendezkedési forma.

Orbán Viktor kimondta, van és szükséges a liberális demokráciától eltérő, mégis demokratikus társadalmi berendezkedés, amelynek neve ugyan még nincs, de legfőbb jellemzője alapján, - hogy tudniillik a liberális demokráciamodellel szemben határozza meg magát – nevezhető illiberális demokráciának.

A magyar miniszterelnök volt az első, aki pozitív jelzőként használta az illiberális kifejezést. Lett is nagy óbégatás a neobolsevikoknál. Azonban azt nem sikerült bizonyítaniuk, hogy a liberális demokrácia alternatívájaként megjelenő illiberális állam ne lenne demokratikus. Persze, kocsmaszinten fasisztáznak, náciznak, diktatúráznak, de tudományos érvelést eddig sehol nem olvashattunk. A hibrid rezsimről való értekezésüknek sincsen semmilyen tudományos alapja. Egyszerűen kellett valami fogódzó nekik, hogy ne omoljon össze az álomviláguk.  

Mitől hibrid tehát egy rezsim?

Először is, mitől rezsim egy demokrácia? S ha rezsim, akkor minek külön még hibridnek is lennie? Aki veszi a fáradságot és utánajár, mit jelent a rezsim szó, az azt fogja tapasztalni, hogy ugyanazt, mint a hibrid rezsim. Olyan ez, mint a bacon szalonna.

Nézzük tehát a rezsim, a nem demokrácia jellemzőit!

1., A választások gyakran nem szabadok és soha nem tiszták.

Amennyire tudni lehet, Magyarországon mindig szabadok és tiszták. A választási törvényünk a nyugat-európai országok többségéhez hasonlóan a győztest erősíti, amit anno a stabil kormányzás elősegítésének érdekében találtak ki. Attól egyetlen választási rendszer sem lesz antidemokratikus, hogy valaki nem nyer.

2., A kormányok csak kivételes esetben veszítenek választásokat.

Ki hitte volna, hogy Németország hibrid rezsim? Elvégre évtizedek óta ugyanaz a koalíció kormányoz. Nálunk a Fidesz-KDNP csupán a harmadik ciklusát tölti, de már száguldunk a hibrid rezsim vonaton a diktatúrába.

Felemlegetik, hogy az erős kisugárzású személyek általi irányítás, gyakorlati értelemben a platóni kiválóság eleve demokráciaellenes. Hogy közben az USA-ban az elnökválasztás mindig egy autoriter személyről szól, vagy, hogy Németországban a kancellárok hosszú ciklusokat töltenek ki, az nem probléma, hiszen a liberális demokráciát éltető államokról van szó.

3., Az ellenzéki tevékenység legális, de hátrányos helyzetbe szorított.

Sajnos amennyiben az alkalmatlanság, a retardált óbégató attitűd hátrányos helyzetnek számít, úgy e kritérium tekintetében feltétlenül hibrid rezsim vagyunk. A hibrid rezsim jellemzőinek lejegyzése arról nem értekezik, hogy akkor is a kormányzó erő okolható-e az ellenzék háttérbe szorultságáért, ha annak nem a kormány, hanem az ellenzék alkalmatlansága az oka, ha az ellenzék képtelen értelmes gondolatokkal megszólítani a többségi társadalmat, ha csupán marginális témákban utazik, vagy a valóság félremagyarázása az egyetlen fegyvere.

4., A hatalmon lévők egyoldalúan úgy használják az államot, hogy a demokrácia egy elemét megsértik az alábbiak közül:

- szabad választások

- polgári szabadságjogok

- egyenlő játéktér (anyagi források elosztása, média, jogalkalmazás)

Az első két pontról nincs mit beszélni. Ellenben a harmadik pontban bujkál a bolsevik ördög. Az abban felsorolt három területre vonatkozó kellemek kifejtése elmarad. Így akármit gondolhatnak alatta és nyilván gondolnak is. Csupa rosszat természetesen. Azonban egy erős társadalmi felhatalmazással bíró kormánynak nyilvánvalóan elsődleges feladata a többségi társadalom igényei és elvárásai szerinti kormányzás. Ebben az anyagi források elosztása olyan kompetencia, amelynek elvitatása bolond dolog.

A jogalkalmazásra sem lehet panasz ott, ahol a balliberális demokraták tüntető embereket gyilkoltatnak le rendőr egyenruhába bujtatott ismeretlen személyekkel, ahol egyetemista lányokat kínoznak meg a rendőrök, majd a meghurcolt, megkínzott, megcsonkított áldozatokat vérbírók ítélik el gyorsított eljárásban a művelt nyugat felháborodásának visszhangja nélkül. Szemben azzal, hogy a jelenlegi kormány ellen tüntetőket senki nem háborgatja véleménye kinyilvánításában.

A média, na igen! Amikor 2002-ben a nemzeti érdekeket képviselő, éppen leváltott kormány arra kérte az új miniszterelnököt, hogy a közmédiában teremtsenek valamiféle egyensúlyt, amely mentén az ellenzéki hangok is eljuthatnak a szavazópolgárokhoz, ama kormányfő elutasította ezt a felvetést. Cinikusan azt mondta, a nemzeti oldal vegyen magának tévét.

Nos, vett. Megvette majd az összest. Tehette? Miért ne! Vannak baloldali milliárdosok, akik öt fillért nem áldoznak a baloldali médiumok erősítésére. A Dalmáciában fél tucat kúria, Budán társas- és családi házak tulajdonosa, Demszky Gábor éppen most jelentette be, hogy szegény. Ja, és Németországban is van lakása! Ő tehát nem száll be a média bizniszbe. Ahogy az ország első tíz leggazdagabb emberének egyike, Lepp Gyula sem, aki Demszky Gábor, Magyar Bálint és Kóka János közeli rokona. Esetleg a Bali-szigeti villaparkok tulajdonosa, Mesterházy Ernő? Hát ő sem!

Miért nem vesznek médiumokat a baloldali milliárdosok? – Megmondom!

Azért, mert kapitalizmus van. A tőkés pedig abba fektet, amin hasznot remél. A baloldali médiumok valóságot szándékosan elferdítő, sokszor meghamisító híradásaira alig van vevő. Fogyasztók nélkül pedig nincs nyereség. Azt viszont ne várják, hogy a magyarok majd megmentik őket, akik egyébként éppen elveszejteni igyekeznek a nemzetet az EU-ban és egyébként minden fronton.

Amint fentebb írtam is, a liberális demokrácia és a kapitalizmus nem kompatibilisek. A liberális demokrácia, mint nettó bolsevizmus alapvetően az alsóbb néprétegek felemelésének, a szélsőségek legalizálásának ideológiája. Versenyellenes, vagyis az emberi civilizáció fejlődését a mindenáron való egyenlősítés okán elutasítja. Elvégre elérkeztünk a lehető legcsodálatosabb, hibátlan társadalomba, mint mondják.

A hibrid rezsim dehonesztáló elnevezés tehát nem tudományos érvelés, csupán egy torz ideológiai alapállás, a baloldaliság szitokszava azokra, akik másképpen gondolkodnak, hiszen „nem fogadja el, ha másképp gondolkozol, és ha másképp gondolkozol, semmibe vesz téged. Lejárat, eljár veled szemben, megbüntet..”/Oriana Fallaci/

Az ember alapvető igénye a táradalom vele való szolidaritásának kiérdemlése. Ilyen társadalmi csoport jelenleg a hajléktalanok. A balliberális kisebbség nagyon szolidáris velük az utóbbi időben. Tőlük én is kedvet kaptam hajléktalanként viselkedni.

Először is, az elkövetkezendő tíz évben nem mosdok. A politikailag védelem alá vett hajléktalanok szaga ugyanis kifejezetten vonzó a balliberális világban. Őszintén megmondom azonban, képtelen vagyok maradéktalanul eleget tenni a hajléktalanság kritériumainak, ugyanis nem tudok behugyozni és beszarni.

Búvár vagyok, tehát elvileg a ruhámba akár bele is pisilhetnék a merülések során, de valahogy 35 éve kibírok 50 perc-egy órát, tehát a ruháim mind szüzek maradtak. Tudom, ciki!

Azt gondolom, ha meg kell hagynunk a hajléktalanok szabad hugyozás és szarás jogát, - ahogy azt a baloldali elmeháborodottak kérik – akkor a gyengeelméjű baloldaliak számára is felfogható érveléssel kell előállnunk.

Amint azt máshol és máskor több alkalommal is kifejtettem, a Vekerdy Tamás oktatásfilozófiáját követők a részükre rendelkezésre álló éveket nem tanulással töltik, ergo számukra az egyetlen tanulási lehetőség a valóság megtapasztalása.

Ezért itt és most megszervezem a LEGYÉL TE IS HAJLÉKTALAN MOZGALMAT.

Aki e mozgalom tagja akar lenni, annak nincs más dolga, mint a baloldali szavazó, baloldali értékrendű szomszédja ajtaja elé hugyozni-szarni, esetleg bárminemű kommunális szemetét oda kiszórni.  Ugyanis a baloldali emberek ezt igénylik, ezzel a cselekvésmechanizmussal, ezzel az életvitellel azonosulnak, még a könnyük is kicsordul tőle, ha szart látnak a lábtörlőjükön.

Amint azt fentebb írtam is, képtelen vagyok maradéktalanul eleget tenni e mozgalom elvárásainak. Nem könnyű hajléktalanként viselkedni. A minap is majd’ bepisiltem, de inkább elhajtottam a legközelebbi hipermarketig, nem álltam meg az első kapu előtt, amint az illene, ha a balliberálisok kedvében szeretnék járni.  

A lényeg tehát az, hogy kezdjünk el a baloldali érzületű, nemzettagadó globalista, sargentinista, junckerista, verhoffstadtista ismerőseink, szomszédjaink kapuja, lakásának ajtaja elé hugyozni-szarni és szemetelni.

Az a minimum, hogy ennek ők örülni fognak, és az orbáni önkény elleni lázadásként értékelik majd. Szóval, jót teszünk velük. Ami azt illeti, előfordulhat, hogy esetleg barátságtalanok lesznek velünk tettünk miatt. Ekkor azonban elegendő figyelmeztetni őket világnézetük e fontos premisszájára, amely szerint ők örvendenek a szarnak-húgynak és szemétnek a házuk, ajtajuk előtt.

Aki pedig tovább méltatlankodik, azt meg kell vádolni a fasizmussal, a szabadságjogok gyakorlásának jogellenes akadályozásával, eljárás alá vonatni és bilincsbe verve elhurcoltatni. Pusztán az arányosság okán.

Ezt a viselkedésünket hívják konszenzusnak. Ők szart és hugyot akarnak, mi ezt megadjuk. Már csak azt kell kitalálnunk, vajon ők miben engedhetnének, hogy boldog társadalomban élhessünk.

Miért ez a cím? – Olyat mégsem írhatok, mint a 444.hu, amely konkrétan közokirat-hamisítással vádolja meg az Országos Bírói Tanácsot (továbbiakban OBT), amikor olyan hangzatos címmel jelenik meg, hogy „Meghamisíthatták  egy szavazás eredményét a múlt heti bíróválasztáson”.

Ehelyett a „bíróválasztási kecskemekegést” választottam. Tragédia szavunk görög eredete szerint tragodia, azaz kecskedal, mivel a drámák fontos kellékei, a szatírok mindig kecskebőrbe voltak öltözve. A humorosnak szánt cím azonban valódi társadalmi tragédiához rendeltetett hozzá.

Néhány éve volt, amikor Frech Ágnes, egyik bíróságunk büntetőkollégiumának vezetője levélben folyamodott a szép emlékű Országos Igazságszolgáltatási Tanácshoz (OIT), hogy töröljék el a bírói elfogultságok köréből azt a rendelkezést, amely úgy szól: „akitől az ügy elfogulatlan megítélése egyéb okból nem várható.” Hiszen, - mint állítja - a bíró, midőn felölti a talárt, maga is átlényegül az abszolút igazság hordozójává. Nagyjából úgy, mint Batman vagy a Pókember. – teszem hozzá én.

Aztán most meg mit olvas a szegény ember? – A bírókban még sincsen meg a törvény vegytiszta szubsztanciája, sőt, akár még bűnelkövetésre is vetemednek, ha érdekük úgy kívánja. Persze, a 444.hu egy bolsevik szennyportál, aki őket használja iránytűnek a társadalmunkat érintő fontos kérdésekben, az hamarosan eltéved az alávalóság dzsungelében.

Ellenben a történet, amit megénekeltek, khm elmekegtek, megérdemel némi értő szót. Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) munkájának ellenőrzése egy másik, szintén bírókból álló hivatal, az Országos Bírói Tanács (OBT) feladata. Ebbe a tanácsba választottak (volna) új tagokat. Az esemény szappanoperává transzformálódott.

Bulvárba átfordulva arról van itt nagyba szó, hogy az OBH-t a politikai ellenzék Szájer József, Fideszes prominens és EP-képviselő hites feleségével, Handó Tündével azonosítják, vagyis egy bármi- és mindenáron megsemmisítendő személlyel. Mert hiába volt évtizedekig kiváló szaktekintély a hölgy, úgy beosztása már túl sok a bolsevikoknak.

Ezzel szemben az OBT-nek az a Darák Péter, a Kúrai Elnöke a vezetője, aki közismerten balra húz világnézetileg. Nem véletlenül aggódik a bolsevik politikai konglomerátum az OBT sorsáért, elvégre, - mint írják - az egyetlen hivatal, amely hóban, szélben ellenáll Handó zsarnokságának.  

A két hivatal szembenállását a bíróságok szervezetéséről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény (Bszi) biztosítja. Számomra érthetetlen, miért hoztak létre két, nagyjából egyenlő mértékben fajsúlyos szervezetet. Borítékolható volt a rivalizálás. Pláne, hogy az egyiket azért hozták létre, hogy a másik munkáját ellenőrizze, urambocsá, megkritizálja. És ahogyan ezt két, homlokegyenest eltérő világnézető ember vezetésére bízták, az mindent vitt!

Az OBT januárban alakult, de Darák már márciusban azzal állt elő, hogy Handó a bíróságok élére saját embereit nevezi ki. Ez akár még így is lehet. Cégvezetőként én is olyanokat neveznék ki, akikkel tudok együtt dolgozni. Szerintem ez fontos. Ugyanakkor Handó kinevezési gyakorlata irányulhatott arra is, hogy a bíróságok élére kinevezett saját emberek révén blokkolja az OBT munkáját az ő ellenőrzésében.

Az OBT tagjait a küldöttértekezlet hivatott megválasztani. A részletekbe nem mennék bele. Nyilvánvaló, hogy az egyes bíróságok küldöttei olyan tagokat szavaznak meg, akiket a saját bíróságuk (vezetője) is jóvá hagy. Ergo könnyen előfordulhat, és elő is fordult most, hogy Handó Tünde „embereit” választják meg. Így aztán Handó önmagát saját embereivel ellenőriztetheti. Hogy aztán melyik volt előbb, a tyúk vagy a tojás, Handó saját embereinek jelölése, vagy saját embereinek azért történő jelölése a bíróságok élére, mert eleve tartott a baloldali Daráktól, azt nem tudhatjuk.

Ne feledjük el, a politikai játszmák mellett itt egzisztenciaháború is folyik! A bírói hivatásban elsődleges elv a korelnökség elve. Ők úgy tartják tisztességesnek, ha nem a legkiválóbbat, hanem a legtöbb időt betöltőt nevezik ki. Handó ezen a gyakorlaton változtatott, amikor Szombathelyen a posztért – szokásjogi okból - nem is ácsingózó Andor Szabolcsot nevezte ki a Törvényszék élére.

Ilyen és ehhez hasonló okból, - tiltakozásul Handó kinevezési gyakorlata ellen - több OBT tag is lemondott. Helyettük kellett volna új póttagokat választani. Csakhogy a szavazáson patthelyzet alakult ki, mert a különböző bírósági szintek korelnökei által készített jelöltlistákon lévőkből senki nem vállalta a tagságot. Ezzel szemben, aki viszont vállalta volna a feladatot, nem kerülhetett fel a szavazólapra. Ehhez ugyanis nem kaptak elegendő szavazatot a jelenlevő küldöttektől.

Akiknek egy része a Handó Tünde kinevezési jogkörébe tartózó vezető volt, vagy alájuk tartozó helyi elnök. Ráadásul az egyik küldött, Balla Lajos azzal az ügyrendi javaslattal élt, hogy foglaljanak állást, nem kívánnak közreműködni a jelenlegi összeállítású OBT tevékenységében, ezért szólítsák fel lemondásra a tagokat.

Itt jött volna egy jó kis szavazás, azonban a Darák-féle Kúria három bírójából álló szavazatszámláló bizottság nem volt hajlandó összeszámolni a szavazatokat. Vajon miért? A végén mindenesetre hangos óbégatások, kakofónia közepette a korelnök kézfelnyújtással ellenőrizte azokat. Túl azon, hogy ez méltatlan egy ilyen testülethez, nem is született olyan eredmény, amelyet mindkét oldal elfogadott volna.

A Darákot támogató győri ítélőtábla küldötte, Szabó Péter mindjárt el is szaladt a különböző baloldali médiumokhoz és televisította hülyeségeivel azokat. Szabó egyébként a mögöttük álló támogatókként a hangzatos Magyar Bírói Egyesület névre hallgató kvázi blogot nevezi meg.

Velük szemben viszont több bíróság elnöke közös nyilatkozatban szólította fel az OBT tagjait a lemondásra. Nyilván nem kell magyaráznom a különbséget. Még akkor sem, ha a 444.hu újságírója szerint az ország bíróságai elnökeinek kiállását „árnyalja” egy kvázi blogocska picsogása.

Sőt, a 444.hu firkásza, bizonyos „erdelyip” – ez valami török név?  - nem átallotta a Szabó Péter győri küldött melletti kiállásként értelmezni a Fővárosi Törvényszék küldötteinek feljegyzését, amelyben a küldöttértekezletet levezető elnöknek felróják, hogy a küldöttértekezlet lebonyolítására irányadó rendelkezéseket súlyosan megsértette, valamint aggályosnak találták a szavazatszámlálás lebonyolítását.

Értjük? – a daráki kúria-bírók nem hajlandóak szavazatot számlálni, noha azért vitték oda őket. Ezt a Fővárosi Törvényszék küldöttei sérelmezik, ám a leleményes zugfirkász egy huszárvágással úgy igyekszik tálalni nekünk mindezt, hogy valójában a szavazni akarók csaltak.   

Mégpedig a következők miatt:

A Fővárosi Törvényszék küldöttei szerint a kézfelnyújtásos szavazás nem a jogszabálynak megfelelő mód, azért a határozat, amelyet ilyen módon fogadnak el, az törvénysértő, de jure nem is létezik. További hiányzó elemekre is felhívják a figyelmet: nem számolták a tartózkodásokat és ellenszavazatokat.

Na, de könyörgöm, nem a javaslatot szavazásra bocsátók vétettek a szabály ellen, hanem Darák és társasága. Hozzáteszem, nem is került elfogadásra ilyen módon semmilyen javaslat, ergo az újságíró még hazudik is, Szabó Péter győri küldöttel egyetemben.

Erre mit ír a marha Szabó Péter a hangzatos nevű kvázi blogján?

„Fentiek a közvéleményben súlyos és komoly aggályokat keltenek, így alkalmasak az igazságszolgáltatásba vetett közbizalom megingatására és a bíróságok egységének megbontására.”

Egyetértek!

A bolsevizmus egy bebizonyítottan szélsőbaloldali anarchisták által elgondolt és keresztülvitt patologikus gaztett, amelynek célja Európa kultúrnépeinek megsemmisítése és egy internacionális/globális világuralom megteremtése, a Káosz Birodalmának megalapítása.

Az a fajta akcionista szélsőbaloldali mentalitás, amelyet látunk most a hajléktalanokkal foglalkozó állami aktus kapcsán is, a megjelenítőik lelkének belső poklából táplálkozó, lealjasodott értékrend társadalomra való ráokádása.

Aki azt hiszi, hogy baloldali hitvallású ember képes őszinte szeretetre, embertársa iránti aggódásra, kezek nyújtani egy rászorulónak, az téved. S nem azért, mert ne tudnák, mi a szeretet és aggódás, pontosan tudják, hogy mi az, ezért harcolnak ellene.

Mi vagyunk a társadalom, ők az antitársadalom, ellentéte mindannak, amiben mi hiszünk, amiért élünk és dolgozunk. Mi vagyunk a rend, ők a káosz. Mai világunkban való sikerességük egyetlen oka, hogy rombolni mindig könnyebb, mint építeni. Ezért is mondható el akcionista attitűdjükről, hogy sosem valamiért, hanem mindig valami ellen nyilvánul meg.

A hajléktalanokra úgy tekintenek, mint olyan társadalmi csoportra, amely a magának kikövetelt törvényenkívüliségével a leginkább emlékeztet vágyott világrendjükre, a káoszra. A baloldali antitársadalom jelképe a társadalom által magára hagyott emberek csoportja. A hajléktalanok szimbolizálják a szabályok nélküli anarchiát, amely a baloldaliság anyaméhe.

Minden rájuk jellemző aljas eszközzel harcolnak hát a kormány azon szociális intézkedése ellen, amelynek célja a hajléktalanság hosszútávon történő felszámolása, rövidtávon pedig annak megakadályozása, hogy emberek fagyjanak meg utcákon, tereken a zord télben.

Az intézkedés jogszabály, tehát ahhoz az állam joghatásokat fűz. Nem a hajléktalanságot tiltja be, hiszen az lehetetlenség egy kurta időintervallumon belül. Egyszerűen a szabályokat elutasító, önkéntes törvényenkívüliségbe vonuló személyek társadalomba történő újraintegrálása kezdődik el.

Minden társadalmi magatartáshoz fűzött joghatás tartalmaz állami kényszert. Ennek elkerülését nevezzük jogkövető magatartásnak. Aki tehát a jogszabályokat betartja, annak nem kell tartania szankcióktól. A hajléktalanoktól annyit kér csupán a kormány, hogy ne közterületeken éljenek, hanem a részükre kialakított szálláshelyeken.

Ez nem zárja ki azt, hogy tovább folytassák korábbi életvitelüket, bármi is volt az. Egyszerűen újra rendszerbe foglalja őket is. A kormány jelentős, bár nem elégséges anyagi eszközöket különített el arra, hogy a hajléktalanok visszataláljanak közénk. A szálláshelyeken szakemberek, szociálisunkások biztosítanak részükre ellátást.

Végre olyan valaki hallgatja majd meg őket, aki azt is tudja, hogyan lehet segíteni rajtuk, megoldani a problémájukat, mi a legalkalmasabb út és eszköz, amely az egyes személyeket visszavezetheti a társadalomba. Természetesen azzal a kitétellel, hogy nyilván vannak köztük olyanok is, akiknek a mentális leépültsége nem teszi lehetővé az újraintegrálást.

Ez ellen hirdetett gyűlöletháborút a baloldal. Sátáni tekintetű destruktorok terjesztik az álhíreket, amelyek arról szólnak, hogy a kormány a rendőrökkel elégetteti a személyes emlékeiket, szeretteik fényképét, tárgyakat, amik rájuk emlékeztetik őket. Micsoda aljas embertorzók!

Ferenc pápa azt mondta, a szegényekről gondoskodni nem kommunizmus, hanem evangélium. Úgy véli, ez mostani társadalom kidobja a szemétdombra azokat a tagjait, akiknek nem veszi hasznát. Az egyházfő azt már nem mondja ki, hogy ezt a társadalmi berendezkedést liberális demokráciának hívják, tehát egy baloldali konglomerátum.

Felidézném szavait:

„Nem halogathatjuk tovább a szegénység strukturális okainak megoldását, hogy így kigyógyítsuk társadalmunkat egy olyan betegségből, amely csakis új válságokhoz vezethet. A piacok és pénzügyi spekulációk nem örvendhetnek teljes szabadságnak. A szegények problémáinak megoldása nélkül nem lelhetünk a világ problémáira sem megoldást. Olyan programokra, modellekre és folyamatokra van szükség, amelyek elősegítik a források jobb elosztását, a munkahelyteremtés és a társadalomból kirekesztettek ügyének teljes értékű előmozdítását.”

A Fidesz-KDNP hajléktalanokra vonatkozó intézkedése visszatükrözi a pápai álláspontot. Nyilván, mint minden ilyen jellegű rendelkezés értéke, a végrehajtásában mutatkozik majd meg. Nem a tökéletes világot adják nekik, hanem csak egy lehetőségsarjat. Ám ez a sarj akkor lesz erős fogódzóvá, ha van mögötte társadalmi támogatottság, ha mi, az egyszerű állampolgárok is ebben a szellemben állunk a hajléktalanokhoz.   

Nem Trianonról vagy a mostani EU-vezetés Európátlanításáról, de a bolsevikok más, a hazánk elveszejtésében játszott szerepéről fogok írni. Mondhatják egyesek, hogy nekem mindenről „az” jut az eszembe, és még igazuk is lenne, elvégre a magyar közéletet az ő, mármint a bolsevikok permanens kártevése mérgezi immáron pontosan száz éve. Annak a szánalmas vergődésnek, amelyre ma is kényszerülünk, hogy a népek tengerének felszínén maradjunk, ők, a bolsevikok az okozói.

Társadalmunkon való élősködésük egyik legundorítóbb megnyilvánulása a hazai devizahitelezés és banktevékenység. Azok abnormalitásaiból fakadó kilakoltatások kapcsán osztanám meg gondolataimat a nagyérdeművel. Abban a szerencsétlen helyzetben vagyok, hogy rendelkezem mind társadalomtudományi, mind pedig jogi képesítéssel/végzettséggel. Így aztán látom ennek az alapvetően jogi problémának a társadalomra gyakorolt, hosszútávon rendkívül káros hatásait is.

Amikor szóba került egy-egy vita során az Alaptörvény, én mindig konzekvensen megvédem, és Európa egyik legkorszerűbb alkotmányaként neveztem. Elolvastam, egyes részeivel behatóbban is foglalkoztam. Mégsem vettem észre egy óriási tévedését, amelynek rendkívül súlyos következményei vannak és lesznek a társadalmunkban.

Ma azt mondom, ez az alkotmány a legtermékenyebb táptalaja a bolsevizmus burjánzásnak. Annak a társadalmi berendezkedési formának, amit én mindenekfelett megvetek, s ami ellen, míg csak élek, harcolni fogok a magam módján. Letaglózott a felismerés. Hetek óta érlelődik bennem, hogy ki kell írnom magamból, mert gyötri az elmémet.

Sosem értettem egyet Földi tanár úrral (római jog), aki szerint a jog nem a józan paraszti ész tudománya. Ha nem az, úgy nagy a baj! Éppen ezért, - bár bölcsészként nem rajongok a bölcsészekért – véleményem szerint az Alkotmánybíróságnak a tudományosság szempontjából ésszerű működése nem garantált PhD szintű társadalomtudományi képviselet nélkül.

Amennyire tudom, Pokol Béla és Stumpf István rendelkeznek politológusi diplomával is, sőt, Pokol Béla szociológiából doktorált. Ez azonban nem biztosíték arra, hogy helyesen számolnak majd jogalkotói döntések társadalmi reakcióival. Szükségét érzem szakjogász képzésben egy olyan kurzus beindítását, amely kifejezetten a társadalomtudományokban való elmélyedést tűzi ki céljául.

Az Alkotmánybíróság ugyanis nem az igazságszolgáltatás része. Feladata az Alaptörvényben manifesztálódó társadalmi igény védelmének megszervezése a jogalkotói folyamatok politikai indíttatású vadhajtásaival szemben. Márpedig az aktív társadalom által jól artikulált igények figyelembe vétele mellett az Alkotmánybíróságnak lehetősége van az Alaptörvény absztrakt értelmezésére.

E jogkörét a politikai elit hatalmon mindig ellenzi, ellenzékben pedig kikövetelné. A Fidesz 2012-ben úgy döntött, kockázatot vállal és „rákényszeríti az AB-t a politizálásra”. Az, hogy ezt hatalmon lépték meg, nagy bátorságra vall, és lássuk be, komoly alkotmányjogi előkészítő munka eredménye kellett legyen. Az alkotmánybírók, de általában a jogtudósok nem tartják problémásnak az elvont alkotmányértelmezést, nem érzik úgy, hogy az politikai síkra terelné a taláros testület munkáját. Én egyetértek velük.

Idáig a történet csodálatos. Miközben a baloldal televonyította az EU-t, hogy hát itten a Zalkotmányosságot sércsék a Fideszék, mer’ eltörlik a Zalkotmányt és megnyirbálják az alkotmánybírók szárnyait, addig az Alaptörvény (ami egyébként alkotmány) megszabadul számtalan kommunista béklyótól, az Alkotmánybíróságot pedig négy további hatáskörrel bővíti:

1. az Alaptörvény absztrakt értelmezésével,
2. a hatásköri összeütközés feloldásával,
3. az Országgyűlés népszavazást elrendelő határozatának vizsgálatával és
4. az alaptörvény-ellenesen működő egyház elismerésének visszavonásával összefüggő véleményezéssel.

Továbbá az Alaptörvény lehetővé teszi, hogy sarkalatos törvény további feladatot vagy hatáskört állapítson meg az Alkotmánybíróság részére.

Könnyen belátható, hogy a kormány nemhogy gyengítette volna a jogállamiságot Magyarországon, de jelentősen megerősítette. Azonban nem árt megjegyezni, hogy a jogtörténet szerint az elvont alkotmányértelmezés alapvetően a volt szocialista országokban jellemző, Németországban például eltörölték.

S ami bennem törést okozott, az a vállalkozáshoz való jog alapjogként való bekerülése az Alaptörvénybe. Ez egyszerűen nonszensz! Egy konkrét ügy kapcsán Vörös Imre alkotmánybíró megfogalmazta a vállalkozási jog alkotmányos megítélésének dilemmáját. Tehát nem én vagyok az egyetlen, aki úgy érzi, hogy alapjogi státuszt adni a vállalkozási szabadságnak legalábbis borzalmasan káros.

 Alább idéznék egy igen fontos alkotmánybírósági értelmezést:

A21/1994. (IV. 16.) AB határozat-amelyben annak elbírálásáról volt szó, hogy nem alkotmányellenes-e a taxigépkocsik számának önkormányzati rendelettel való korlátozása – kimondja: a vállalkozás joga [9. § (2) bek.] valódi alapjog. Visszautal egy korábbi döntésre [54/1993. (X. 13.) AB határozat], amely szerint: a vállalkozás joga a foglalkozás szabad megválasztásához való alkotmányos alapjog [70/B. § (1) bekezdés] egyik aspektusa, annak egyik, a különös szintjén történő megfogalmazása. Ugyanakkor kimondja: „Senkinek nincs alanyi joga meghatározott foglalkozással kapcsolatban vállalkozás, sem pedig ennek adott vállalkozási jogi formában való gyakorlásához. A vállalkozás joga annyit jelent – de annyit alkotmányos követelményként feltétlenül –, hogy az állam ne akadályozza meg, ne tegye lehetetlenné a vállalkozóvá válást" [21/1994. (IV. 16.) AB hat.].

Mit jelent ez? – Azt jelenti, hogy a vállalkozás joga részben alapjog, részben azonban szimplán csak alkotmányban biztosított jog. Laikusként is bárki megértheti könnyen, a vállalkozáshoz való jogot az alkotmánybíróság is csak abból a szempontból tekinti alapjognak, hogy bárkinek joga vállalkozni.

Ezzel szemben a tulajdonhoz való jog alapvető jelentőségű polgári, valamint fontos szociális jog is. Emberi jogi természete ezért kettős. A (magán)tulajdonhoz való jog természetes jogként, az emberi természetnek megfelelő együttélés, az egyén szabadságának és biztonságának alapjaként került megfogalmazásra a polgári társadalom- és jogfilozófiában. A tulajdonhoz való jog ugyanakkor szociális jog is, az emberi szükségletek kielégítésének jogcíme. Az emberi méltóságnak megfelelő életszínvonal egyik forrása ugyanis a magántulajdonhoz való jog, azaz jogcím mások kizárására egy jogilag védett igény tekintetében.

Hogyan lehetséges akkor ezen jogelvek mellett embereket kilakoltatni az ingatlanjaikból?

Térjünk vissza kicsit a vállalkozáshoz!

Én mindösszesen néhány évig dolgoztam alkalmazottként, tehát mondhatom, amióta csak az eszemet tudom, vállalkozó vagyok. A hosszú évtizedek alatt megtanultam és elfogadtam néhány aranyköpést, illetve azok igazságát. Például, hogy kockázat nélkül nincs üzlet. Helyesebben profit, de ez most lényegtelen. Tehát kockáztattam és sokszor nyertem, de veszítettem is. Olykor mindent, s akkor kezdhettem elölről.

Egy vállalkozó megtanulja a körülmények összességét rendszerként olvasni, és megpróbál a jövőbe látni. Aki fél a víztől, nem eszik halat – tartja a mondás. Aki tehát nem mer kockáztatni, felelősséget vállalni döntésekért, amelyek nem csupán rá, de másokra, a körülötte élőkre is hatással lehetnek, az elmegy alkalmazottnak.

Akkor vállalkozzunk!

Tegyük fel, arra vállalkozom, hogy adok valakinek kölcsönt, mert az illető ingóságot vagy ingatlant szeretne vásárolni. Nyilvánvalóan haszon reményében adom kölcsön a pénzemet. Természetesen tisztában vagyok annak kockázatával, hogy a kölcsönvevő valamilyen okból esetleg nem képes majd visszafizetni. Ezért dönthetek, hogy óriási kockázatot vállalok és a teljes vételárat átadom a részére, vagy a piaci trendeket alapul véve a vételárnak csupán egy részét, amely lehet a nagyobb rész.

Ne feledjük, mindketten magánszemélyek vagyunk, én pedig nem szolgáltatóként nyújtom a kölcsönt!

Nem vagyok tehát bank vagy más pénzintézet, a pénzpiaci mozgásokra nincs szemernyi befolyássom sem. Felmértem a kölcsönvevő kondícióit: van munkahelye, van másik kereső is a családban, a piaci árnak mondjuk a háromnegyedét adtam neki kölcsön. Kértem kamatot, törvény szerinti jegybanki alapkamatot, elvégre nem uzsorás vagyok. Várok.

Két esemény valósulhat meg: Alapesetben visszakapom a pénzem, némi kamattal. Egy előre nem látható szerencsétlen körülmény miatt az adós nem képes megadni a tartozását. Amennyiben mutat hajlandóságot, - akár úgy, hogy a vétel tárgyát értékesítjük – még jól is kijöhetek belőle. Vagy buktam mindent. Ezt jelenti vállalkozni.

Az nem vállalkozás, hogy valaki ingatlant akar venni és ehhez kölcsönt vesz fel!

A lakásvásárló, a magánszemély, aki magántulajdont próbál szerezni jóhiszeműen, nem vállalkozó. A vállalkozó az, aki kölcsönt folyósít részére, tehát a bank vagy más pénzintézet. A bankok és pénzintézetek nem magán-, hanem jogi személyek. Multinacionális pénzpiaci szereplőként befolyással bírnak a pénzpiac mozgásaira, vagyis hatékonyabban képesek koordinálni vállalkozói tevékenységüket, mint én, aki magánszemélyként kölcsönöztem.

Itt tegyünk egy kis kitérőt!

A modern polgári jogi norma három részből áll (tényállás, rendelkezés, jogkövetkezmény). A rendelkező rész lehet:

1. diszpozitív (felek jogviszonyukat az általános törvényi korlátokon belül, közös megegyezéssel, a maguk konkrét érdekei szerint szabályozhatják) Példa: „A szerződés tartalmát a felek szabadon állapíthatják meg. A szerződésekre vonatkozó rendelkezésektől egyező akarattal eltérhetnek, ha jogszabály az eltérést nem tiltja.”
2. Kogens (a jogszabályi rendelkezéstől való eltérést a jogalkotó bizonyos alapvetően fontos érdekek védelmében, a jogrend biztosítása céljából kifejezetten megtiltja.) Példa: „A jogképességet korlátozó szerződés vagy egyoldalú nyilatkozat semmis”.
3. Klaudikálóan kogens (esetükben megengedett a jogszabályi rendelkezéstől való eltérés, de csak egy bizonyos irányban, tehát az egyik fél érdekében) Példa: „A fogyasztási kölcsönszerződésre vonatkozó szabályoktól a fogyasztó hátrányára eltérő szerződési kikötés semmis.”

Vissza a témához!

 Amennyiben létezik ez a jogszabályi környezet, - és létezik, higgye el mindenki! – úgy továbbra sem világos, milyen elvek mentén érvényes egy nyilvánvalóan rosszhiszeműen megkötött kölcsönszerződés, amelyben a szolgáltató a kogenciát figyelmen kívül hagyva tehet egyoldalú nyilatkozatokat?

Toroczkay László, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke nemrég tett feljelentést a Központi Nyomozó Ügyészségnél a bankok ellen bennfentes kereskedelem és csalás miatt, mert a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) 2004. októberi jelentése 2014 végéig „megjósolja” a svájci frank árfolyamát tíz évre előre szinte tökéletes pontossággal. A 2014-es törvény idején a svájci frank a 2004-es BÉT-jelentéssel szinte tökéletesen megegyezően, 256 forinton állt.

A bankok tehát a pénzpiaci elemzések tudatában, ám azt eltitkolva terelték a hiteligénylőket a svájci frank alapú hitelek felvétele irányába. Az egyszerű emberek számára is érthetően elmagyarázták, aki nem svájci frankban veszi fel a hitelt, annak sokkal többet kell visszafizetnie. Nyilvánvaló, ha nekem azt mondják, svájci frankban havi 50 ezret törlesztek, forintban meg 80-at, előbbit fogom választani.

Mindenki így tett és ráfaragott. Mondom: mindeközben a bankok pontosan tudták, hogy a frank árfolyama jelentősen emelkedni fog, amivel a hiteligénylőt katasztrofális helyzetbe hozzák majd. Az egyes bankok tehát rosszhiszeműen jártak el. Nincs a vonatkozó magyar jognak olyan értelmezése, amely, ha az igazságot akarná érvényre juttatni, ne ezt állítaná.

A szocializmusban a magántulajdon a valóságban egy üres halmaz volt. Lehetett saját ruhánk, élelmiszerünk, még autónk is, habár az korlátozottan, de saját tulajdonú ingatlanja kizárólag a kiváltságosoknak volt. Igaz, vállalkozni sem vállalkozhattunk, mindenki alkalmazott volt. A rendszerváltozáskor aztán a kiváltságosok kisajátították a termelőeszközöket, amelyekkel akkora profitot termeltek, amivel a saját viszonyukat pozitívra fordíthatták a magántulajdon vonatkozásában.

Széles társadalmi rétegeknek viszont ugyanúgy nem volt semmijük, mint a szocializmusban. A rendszerváltozás tehát, bár jogilag lehetségessé tette a magántulajdon szerzését, annak védelméről Alaptörvényben rendelkezett, majd nem hozta létre azt az intézményrendszert, amely végrehajtotta volna a jogszabályi rendelkezést.

Mert az igazságszolgáltatást/közigazgatást ugyan kihozta a szocializmusból, de az igazságszolgáltatásból/ közigazgatásból nem tudta kihozni a szocializmust. Ezért lehetséges, hogy nagy szavak vannak paragrafusjelek közé zárva, de azoknak a jogalkalmazás nem szerez érvényt.

Ennek egyik oka nyilvánvalóan az, hogy a kiváltságosok megtarthassák az ebül szerzett jószágot, s vele a pozícióikat, a másik viszont az, hogy a közgazdaságtudomány egy bolsevik hoax. Ezért azt mantrázzák, hogy a bankok meggyengítése a piacok meggyengítését hozza maga után. Így aztán a bank egy olyan szent károkozó, amely jogrend feletti védelemben részesül.

A jogrendünk ellenében való hatósági jogértelmezés a bankokat nem tekinti vállalkozásoknak. Ez kvázi olyan, mint a feudalizmusban volt az állam és egyház összefonódása. Az egyház a hűbéri rendszert szentesítette, a bankok a pénzek feletti diszponálást. Az állam pedig, - tekintve, hogy annak vezetése személyek érdekközössége – arra törekszik, hogy ezt a társadalomirányítási dualizmust fenntartsa.

Így aztán hiába egy kettős megerősítésű alapjog, ráadásul történelmileg a személyes szabadság biztosítéka a (magán)tulajdonhoz való jogunk, az állam nem lát kivetnivalót abban, ha e jogunkat a vállalkozó haszonszerzésének maximalizálása érdekében csorbítja. És ez, kérem szépen, a bolsevizmus csírája. Ugyanis a jogfosztottság érzése irracionális indulatokat gerjeszt az állam irányában, ami idővel aktív magatartásokban is megnyilvánulhat.

Ma egyetlen biztos okát látom annak, hogy a Fidesz valaha megbukik, ez pedig a magántulajdonhoz való amorf viszonya.             

Frank E. Peretti írt könyvet ezzel a címmel. Amolyan spiritualista-okkultista regény volt, angyalokkal és démonokkal. Nekem tetszett. Amiről viszont írni szeretnék, az egyáltalán nem tetszik. Sőt, kifejezetten ellenszenves számomra. A legszemléletesebben a kínai jin és jang szimbólumával leírható az ősidőktől fennálló, egymással szemben álló, de mégis egymást kiegészítő kozmikus erők harca az emberben miként tör felszínre az egyes személyek viselkedéseiben.  

Az internet egy olyan audiovizuális közeg, amelyben ama kozmikus erők pőrén mutatkoznak meg az információs csatornaként működő emberek által. Vagyis az emberi aljasság vegytiszta formájában szemlélhető.  Minekutána pedig perverz módon imádunk elborzadni, az emberben lakó ősgonosz hivalkodó magamutogatása vonzza a figyelmünket.

Olvasom, hogyan hoznak létre internetes fake news (álhír) oldalakat a könnyű pénzkereseti lehetőség céljával. Lehetőleg minél abszurdabb történeteket találnak ki, amelyekkel könnyűszerrel képesek kikényszeríteni bizonyos embercsoportok zsigeri reakcióit. Le a kalappal előttük! Nincs az a tudományos projekt, amely tisztább képet lenne képes adni az emberi alávalóság természetességéről.

Emberi természetünk tehát kettős (jin és jang), eredendően rosszak és jók vagyunk egyszerre, s azt, hogy melyik énünk kerekedik felül bennünk, determinálja szocializációs környezetünk (család, munkahely, kultúra, amelyben élünk). Életünk minden egyes interakciója egyrészt stimulálja a bennünk rejlő rossz és jó tulajdonságokat, másrészt megtanít minket az általunk leginkább komfortos társas viselkedés elsajátítására.

Öröklött és tanult magatartásformák összessége vagyunk.

Amikor a gyermek nem tanul kötelességszerűen az iskolában, vagy a benne lévő zseni lázad, vagy olyan családban él, ahol a rendszeresség, a kötelesség nem fontos tényezők. Utóbbi esetben a gyermek személyiségének fejlődése félresiklik, s ez később is problémákat okoz számára.

Legvalószínűbben nem lesz egy sikertörténet az élete. S tekintve, hogy éppen a tanulás, illetve a tanulni tudás képességének elsajátítása marad ki az életéből, nem lesz intellektuális eszközkészlete, amelynek segítségével racionálisan magyarázni tudná társadalmi státuszát. Ennek hiányában sosem önmagában, hanem a külső körülményekben keresi és véli megtalálni a hibát.

Azonban a múló évekkel átélt tapasztalatok kialakítanak benne valamiféle kognitív disszonanciát, és elkezdi felfogni, - nyilván túl későn – hogy a külső körülményekre hárítás nem a valóság helyes értelmezéséből fakad. Ettől végletesen frusztrált lesz és elhatalmasodik rajta a zsigeri gyűlölet mindenki más irányában, aki nála többre vitte. A teljesen el nem veszett emberek ezt a gyűlöletet szégyellik, azért mantrázzák tovább a külső körülmények rosszul alakulásának történetét.

A gyűlölet, mint negatív érzelem, egy érzelmi ontogenezis eredménye. „Gyermekkorában” a másik személynek kedves tárgyra, történésre irányul, ekkor irigységnek hívják. Gyűlöletté akkor válik, amikortól már a személy iránti érzelemmé lesz.

Szabó Péter – Az irigység, mint népbetegség

Viszonylag jól ismerem Szabó Petit. Fiatalon egy időben együtt bandáztunk Miskolcon. Egy igazi életművész volt. Képes volt lyukat beszélni bárki hasába, és ma ezt a tulajdonságát valami nagyon pozitív cselekvéssorozatban kamatoztatja. Amíg egyesek abból próbálnak meggazdagodni, hogy előhívják az emberekben lakozó sötét énjüket az által, hogy álhír oldalakon a legaljasabb rágalmakat terjesztik másokról, addig Peti a szintén bennünk lévő fényt, a pozitív énünket stimulálja annak érdekében, hogy a személy kiteljesedjék, mely által a társadalomnak is hasznosabb tagjává válik. Pénzt is keres vele, ami sokaknak szúrja a szemét. Leginkább olyanoknak, akik bárkit képesek gyűlölni, amennyiben az módosabbnak, tehetségesebbnek mutatkozik náluk.

Az emberi társadalom történetében sosem voltak pillanatok, amikor az abszolút igazságosság uralkodott volna. Mindig voltak társadalmi csoportok, amelyek alávetettek, marginalizáltak voltak. S mindig voltak a társadalomnak haszonélvezői (uralkodók, gazdagok). Churchill azt találta mondani, a demokrácia, bár nem a legjobb, de messzemenően alkalmasabb a többinél, amit már próbált az emberiség.

Ma odáig jutottunk, hogy a társadalomban marginális helyzetben élők száma a kritikus pont környékén van. S itt nem arról van szó, hogy emberek széles tömegei élnek mélyszegénységben, hanem sokkal inkább arról, hogy a társadalmat uraló elitek urizálása, a gazdasági haszon irracionális módon történő maximalizálása egy bizonyos pontig érthető elégedetlenséget szül. Ezen elégedetlenkedők száma érte el a kritikus pontot.

Azt pedig, hogy milyen, amikor a termelőeszközöktől megfosztott széles néprétegek tömege átlépi a kritikus pontot, jól tudjuk. 1917-ben ez történt Oroszországban. Máig ható traumát szenvedünk el a szovjet világbirodalom létrejötte kapcsán. Százmilliók értelmetlen halálának lett okozója, hogy a kisemmizettek elhitték, ha mindent elvesznek a gazdagoktól, akkor ők maguk válnak gazdaggá.

Csak hát ott a gubanc, hogy valamennyi emberi társadalom az egyes társadalmi csoportok alá-fölérendeltségére épül. Még az ősközösségnek nevezett együttélési forma is ilyen volt. Így aztán minden olyan csoport, amelyik vállalkozik a társadalomnak irányvonalat szabni, saját elsőrendűsége (elit) okán fölébe helyezkedik a társadalom többi csoportjainak.

Amennyiben pedig az, hogy a gazdagoktól elvesszük, amijük van, sem eredményezi a szegényebbek meggazdagodását, értelmetlenné tesz minden olyan törekvést, amely arra irányul, hogy elvegyük mások javait. Szerezték is azt meg bármilyen, erkölcsileg elítélhető módon.

Szándékosan említek erkölcsi és nem jogi álláspontot, mert az természetes, hogy a jogsértő gyarapodás bűncselekmény, szemben az erkölcsivel, amely attól sem válik jogi jellegűvé, ha az egyszeri ember igazságérzetét bántja.

A kapitalizmus nem „igazságos” társadalom.

Egy a különbözőséget hozsánnázó, az egyedit az általánossal szemben pártoló társadalmi berendezkedés. E tulajdonsága azzal van összefüggésben, hogy a termelőeszközök száma véges és jóval kisebb számú, mint az emberi faj maga. Szóval, nem tud mindenki gazdag lenni.    

A kapitalizmusban a termelőeszközökhöz való hozzáférésnek két útja van: 1. Valaki a társadalmat irányító csoportba születik. 2. Tanulással és kivételes szorgalommal halad a társadalmi ranglétrán felfelé. Evidens, hogy az, aki sem nem született bársonyban, sem nem tanult, nem jut a termelőeszközök közelébe sem.

Nekik találták fel a liberális demokráciának nevezett társadalmat, amely a marxi-lenini szocializmusból megvalósuló sztálini bolsevizmus (a többség uralma) XXI. századi megfelelője. Épp olyan ostoba és agresszív, mint szülőanyja.

A liberális demokrácia azt állítja, hogy minden ember egyenlő. Ami jogilag igaz is, és ez a kapitalizmusban sincs másképpen. Ellenben a liberális demokrácia az egyenlőséget általános, mindenre kiterjedő értelemben érti. Vagyis azonos fontosságúnak mondja egy orvos és egy takarító, illetve egy egyetemi tanár és egy hidegburkoló munkáját.

A közoktatásról való víziója értelmében avíttnak tartja a kiválóság képzését és a középszerűség kitermelésére helyezi a hangsúlyt. Álláspontja szerint inkább ne legyen egyetlen zsenink sem, semmint, hogy legyenek teljesen képzetlen emberek.

Csakhogy, ha az orvos, aki minimum nyolc évig tanul felsőfokú oktatási intézményben, azonos társadalmi értékű, mint a takarító, aki nyolc általánossal beérte, akkor mindig lesznek olyanok, akik a hamis társadalmi egyenlőség jegyében leszarják a tanulást, és inkább egyebet csinálnak helyette. Aztán, persze, majd könnyű lesz őket mozgósítani a „gazdagok” ellenében.

Az egészséges életmódra nevelés terén az élsport, a profi sport ellen hirdetett harcot, mivel az a teljesítmény maximalizálására való törekvésével a társadalmi egyenlőtlenségeket szimbolizálja. Annak úgy igyekszik árnyoldalakat festeni, hogy általuk láttathassa a társadalomra gyakorolt, vélt negatív hatásukat. Az élsport helyett kizárólag a tömegsportot preferálja, mert ott mindenki kellőképpen középszerű, névtelen és jellegtelen.

Egyenlősítési rögeszméjében odáig jutott, hogy tudományos szintre emelte az ember biológiai eredetét tagadó elméletet, a gender studies-t. Ez az elmélet tagadja, hogy létezik biológiai értelemben vett nő és férfi, a nemi jegyeinket a társadalmi elvárások következményeiként értelmezi.

Ergo a liberális demokrácia, a XXI. századi bolsevizmus egy hazugságokra épülő társadalom.

Abban sincs egyenlőség, de mozgósításra alkalmas propaganda szintjén mindig megnevezi azokat, akik felelősségre vonhatók ezért. A bolsevikok olyan mértékben képesek előhozni az emberekből a sötét énjüket, hogy az már művészi.

Például az Orbán Viktor lányának szülési körülményeiről terjedő nemtelen álhírekkel kapcsolatban, miután lelepleződtek, hogy valótlanok, a lelkében meggyötört, a társadalom perifériájára szorult kisember csak annyit mond, „nem érdekel, a kormány is folyton hazudik, úgyhogy osztom tovább a fake news-okat.

Tudja a szerencsétlen sorsú mentális hajléktalan, hogy emberhez méltatlan, amit tesz, de a bolsevik hatalom megjelölte számára Orbánt, mint a rossz sorsáért okolható személyt, és neki ez elég, lelke minden bűzös váladékát ráokádja gyűlölete tárgyára.

Mesevilág ez, kérem! Sajnos még mesének is hazug, mert a valódi mese a jó és a rossz örökös harcáról szól ugyan, ám ott mindig a jó győzedelmeskedik, szemben a való élettel, ahol ez egyáltalán nem evidencia. Csak annyi biztos, van jó és rossz, és nekünk választanunk kell. Lehetőleg a jót, még akkor is, ha győzni csupán csekély esély jut részünkül.         

Ijesztő szelek fújnak, kedvesem
Nem hoznak több tavaszt el fényesen
Fejünkre hullanak a csillagok
Rémülten ébrednek az álmodók

/Bródy János: Ne várd a májust/

Frontexes bakancsok verik fel a port a déli határon. Fényes, fekete arcok mosolyognak boldogan, tapodva a magyar ugart a mennyország felé haladtukban. Enyhe volt a tél, alig esett hó. Talán a globális felmelegedés az oka. Ijesztő szelek fújnak. Rémülten ébrednek az álmodók.

Várjuk, hogy kitavaszodjon, várjuk a májust. Európa nagy tavasza lesz ez.  

Abban a brüsszeli szovjet minden tagja egyetért, hogy a képviselőknek el kell számolniuk a választóik felé. A liberálbolsevik többség vélelme szerint az őket delegáló ország lakossága azt várta tőlük, hogy lehetőleg mindent megtegyenek a migráció felgyorsításáért, az illegális bevándorlás legálissá tételéért, továbbá tűzzel-vassal harcoljanak a gonosz Orbánbasi ellen.

A választópolgárok pedig szavazataikkal fejezik ki megelégedettségüket, illetve – Urambocsá’! – az elégedetlenségüket. Magyarországon kétség sem férhet hozzá, milyen eredménnyel szerepelnek majd az ellenzéki pártok. Azok, akik megszavazták Judith Sargentini tébolyult gyűlölettel papírra vetett elmeokádékát. Vagy inkább a tébolyult Judith Sargentini gyűlölettel papírra vetett elmeokádékát? Mindegy, így is, úgy is jó.

Fogalmam sincs, a szocialista párt meddig képes zsugorodni. Úgy roskadnak össze, mint egy nap a fehér törpévé válásakor. Náluknál szerencsésebb helyzetben van a DK, amelynek szavazóbázisa megalakulásuk óta ugyanazon a létszámon áll. Pártszakadáskor a legaljasabb indulatú, legvéresszájúbb komcsi véglények csatlakoztak hozzájuk, ők a végsőkig kitartanak. Ők a Bel-Pest.

A Jobbik mitózisa lassacskán a végéhez közeledik. S bár jelentősen meggyengültek, még így is sikerülhet képviselőt küldeniük az Európai Parlamentbe. Hogy mi végre, azt nem tudom, hiszen jelenlegi három képviselőjük, - túl azon, hogy felvette a fizetését - az ég egy adta világon semmit nem csinált.

A nemzeti radikalizmust újjáélesztő Mi Hazánk Mozgalom jó eséllyel pályázhat anyapárjuk csalódott szavazóinak támogatására. Egyáltalán nem tartom kizártnak, hogy mind a Jobbiktól, mind pedig a saját magát gőzerővel marginalizáló LMP-től csennek el voksokat, illetve mandátumokat. Négy befutó helyet sem tartok elképzelhetetlennek.

Vagyis szerintem az LMP mandátum nélkül marad. Ahogy a Párbeszéd is, természetesen. (Jaj, mi lesz szegény Jávor Benedekkel!)

Elsöprő Fidesz győzelemről azonban így sem beszélhetünk majd. Szerintem, ha meg tudják tartani a jelenlegi létszámukat, esetleg eggyel növelnék, az már rendkívül jó eredménynek számítana. Hogy miért? – Mert mindösszesen 21 mandátumot szerezhetünk.

Adok a szociknak és a Jobbiknak egyet-egyet, kettőt a DK-nak. Négyet a Mi Hazánknak. Az nyolc. A Fidesznek tizenhárom marad, tehát eggyel több, mint legutóbb. Szűk tere van itt a matematikának. 2009-ben 2,9 millió, 2014-ben 2,3 millió ember szavazott. A tavaszi országgyűlési választásokon 5,5 millióan mentek el voksolni. Ez magas részvételnek számít.

A májusi Európai Parlamenti választásoknak komoly tétje lesz, így valószínűsíthető, hogy a korábbi két alkalomhoz mérve lényegesen több választópolgár járul az urnákhoz. Az arányok azonban adottak, azokon a magasabb részvétel nem képes változtatni. Mindösszesen annyira lehet elegendő, hogy minden párt, aki végül szerez mandátumot, győztesnek kiálthatja ki magát, elvégre több voksok kap, mint azt megelőző választáson.

Akárhogy is, tavasszal nem lesz égszakadás-földindulás kis hazánkban az EP választással kapcsolatban. Nem úgy Nyugat-Európában! Hogy már előre mennyire rettegnek Európa jelenlegi urai a májustól, mi sem bizonyítja jobban, mint a Sargentini-jelentés súlyos törvényszegés útján való keresztülverése a parlamenten, illetve a mostanáig parkoló pályán tartott Frontex (Európai Határ- és Partvédelmi Ügynökség) élesítése.

Az, hogy ezeknek a géniuszoknak sikerült kiszámolniuk, a jogszabályban meghatározott módon nem lesz kétharmaduk, azt jelenti, hogy az elemi iskolában odafigyeltek matekórán. Jelentős hányaduknak ugyanis mindösszesen ennyi iskolája van. Talán mégis igaza lesz Vekerdynek, és nem kell erőltetni a tanulást a nebulóknak, mert iskolázatlan trógerként is lehetnek Európa vezetői.

Minekutána kiszámolták (biztos levették a cipőjüket is, hogy a lábujjaikat is hozzáadhassák), hogy nincs meg a kétharmad, utasítottak valami jogászokból álló csapatot, hogy találjanak már valami kibúvót. Az sosem derült ki, hogy végül találtak-e, mert a jogászok „szakvéleményét” tízezer évre titkosították. Így aztán akár ételrecept is lehet az írásban. Viszont arra való hivatkozással, bolsevista eleganciával – ugye, tudjuk, hogy a bolsevikoknak mindenük van, de eleganciájuk az meg nincs? – elcsalták a voksolást.

És hogy örültek! Jézusom, ennyi átszellemült retardáltat!

Az Orbánbasit tehát elítélték. Mint mondták, a magyarokat nagyon szeretik, de az Orbánt azt nem. Kezeljük értékén az eseményt: nem történt semmi. Ez egy szimbolikus aktus volt, kvázi megszurkálták az Orbán formájú vudu babát. Az ugyanis, hogy Magyarország (nem Orbán!) szavazati jogát megvonják az EU testületeiben, nem következhet be. Ehhez az Európa Tanács, a miniszterelnökök tanácsának egyhangú döntése kellene, az meg sosem lesz meg nekik.

Azért egy pillanatra játsszunk el a gondolattal, mi van akkor, ha megvonják a szavazati jogunkat. Akkor az van, hogy egyetlen magyar képviselő sem szavazhat semmiről. Támogatások odaítéléséről, államközi jogvitákról, vagyis a fejünk fölött hozhatnak döntéseket rólunk. Ez a helyzet a minősített többséget, valamint egyhangú állásfoglalást igénylő esetekben különös jelentőséggel bírna.

Ám, mint mondom, ez nem fordulhat elő. Vannak szövetségeseink. Több állam vezetője is belátta, ellenük is bármikor bevetheti Németország, ha renitenskedni mernek. Igen, Németország, nem az EU. Az Unió jelenleg úgy táncol, ahogy Merkel fütyül. A vén boszorkány mindenben egyedül dönt. Például abban is, hogy a schengeni országok adják át a határőrizetüket a Frontexnek.

Ennek a meddő tehénnek ugyanis az a fixa ideája, hogy mindenképpen elárasztja Európát gyilkos muszlim hordákkal. Megpróbáltam párszor racionális érveket felkutatni e tette mellett, de nem sikerült túl jól. A legracionálisabb verzió az volt, hogy Merkel földönkívüli inváziót vezet és így akarja elpusztítani az emberiséget.

A magyar ellenzéket mindenesetre lázba hozta a hazánkat elítélő jelentés elfogadása, illetve országunk fegyveres megszállásának lehetősége. Anno a ruszkiknak is így örültek, s mit ad Isten, pont ugyanazok, a baloldaliak. Ezeknek mindegy, csak legyen megszállva a hazánk. Ők majd hű szolgáik lesznek, erre éreznek elhivatottságot.

Felróják Orbánnak, hogy korábban ő is támogatta a Frontex bevetését. Így van! Görögországban és ott, ahol az ország határőrsége tehetetlen a migránsáradattal szemben. Mi nem vagyunk azok. A kerítés megállítja az inváziót. S az sem mellékes, hogy közben oly mértékű bizalomvesztés alakult ki bennünk, magyarokban a német kontinensvezetés irányában, hogy semmiből nem kérünk, amit ők agyalnak ki.

A Frontex magyarországi bevetésének egyetlen célja, hogy a kerítést megnyissák a beözönlő hordák előtt. Az idő szorítja őket, ezért ezt a tervet még a télen keresztül kell verniük, mert tavasszal esélyük sem lesz rá. Ez a mostani időszak a brüsszeli szovjet hosszú menetelése. S bár pontosan tudják, minél messzebb mennek, annál nagyobb ellenállásba ütköznek, mégsem állnak meg. Mintha hipnotizálva lennének.

Májusig bizonyára sok rendhagyó eseményben lesz még részünk. Alighanem a bolsevik ötlettár teljes kapacitáson működik majd. Nekünk, magyaroknak, európaiaknak pedig ki kell húznunk valahogy májusig. Mert ez a május a mi egyetlen esélyünk az őrjöngő bolsevizmussal szemben.    

VÉRES KARDOT HOZTAM

„Véres kardot hoztam,
Őseink véres kardját,
Sorsdöntő harcra kész a nép.

Megvédjük szabadságunk,
Istvánnak ellenállunk,
Nem kell a sápadt istenség.”

/Szörényi-Bródy: István, a király/

Eljött az idő! Az igazi démonokratikusok végső csatára készülnek a gaz Orbánbasi despotikus rendszere ellen, az agysorvasztó elnyomás, a csodás emberi jövőről mesélő szavaik beléjük fojtása ellen. Elég volt! Most aztán leszámolnak vele, hiszen a strasbourgi pocsolyából felbukkanó vízi tündér (ne röhögjünk, kérem!) a kezükbe adta az Excaliburt, a legyőzhetetlen fegyvert, az ő jelentését.

Országszerte végighordozák eme rúnákkal gazdagon rakott véres kardot. Felolvasának belőle, ők értik csak, mit. Tündenyelven írott varázsigék ezek, melyet egyszerű magyar halandó nem érthet, csupán a felkent balliberálisok. Akik elmagyarázzák az ő népüknek, mit is jelentenek a mágikus szavak.

Az egyik varázsige úgy hangzik magyarul, hogy Magyarországon elveszik a zsidók vagyonát, erőszakos cselekményeket követnek el ellenük, egyszóval pogromok vannak. Ez teljesen hülyeségnek hangzik a mi nyelvünkön, de én csak egy magyar ember vagyok, nem pediglen egy liberális varázslótanonc.   

A kard dörgedelmes rúnái szemünkre vetik, hogy nem biztosítunk különleges előjogokat a Liberális Varázslóképző Egyetem, tünde nyelven CEU számára, hanem rájuk is a közönséges felsőoktatási intézményekre vonatkozó jogszabályokat alkalmazzuk.

Én megértem felhorgadásukat, de az őslakosok jogaitól nem nagyon tudok elvonatkoztatni, tekintve, hogy én is őslakos vagyok. Persze, időközben a Varázslóképző Egyetem honlapja azt a tájékoztatást adja diákjainak, hogy az egyetemi munka zavartalanul folyik, nincsenek fennakadások, minden diákból boldog liberális varázsló lesz. Most kinek higgyek?

Nézem a televízióban Geri vitézt, a tíz százalékost. Tudják, mint a Tescós ecet: savanyú, de a penészgombával elbánik. Szóval, a Geri azt mondta, azért gyűljön minden tisztes honpolgár a kard alá, mert ez az Orbánbasi magyar miniszterelnökként úgy tetszeleg külföldön, mintha minden magyar ember miniszterelnöke lenne. (Miért, nem az?)

Aki tehát kimegy tüntikézni, az lapátot, tolólapos munkagépet ne vigyen, mert a programban nem szerepel árkok betemetése. A társadalmi árkoké, természetesen. Na, azokat most nem temetik be. Mondjuk, ez így komoly akadály mindenki számára, akiket Geri vitéz emerről az oldalról invitált. Esküszöm, én is mennék, de nem vagyok jó árokugrásból. Felteszem, más közönséges magyar emberek hasonlóan vannak, mint én.

Szintén a kard alá hív minket mindannyiunk Ferenc testvére, a Gyurcsányi, aki szokott bérmálkozni, mint tudjuk róla. Videóban. Hogy máshogy? Ő is szeretettel várja mindazon honfiakat, kik mélyen hisznek a démonokráciában. Gréczy Zsolt egy sajtóközleményben azért annyit hozzátett, hogy LMP-sek nem menjenek, mert kilövik a szemüket.      

Szerintem a Lomposok is emlékeznek még 2006-ra, amikor a démonokrácia nevében Ferenc testvér a nép közé lövetett. Az azért biztos fájt az érintetteknek. Nyilván a boldog liberális démonokrácia felé vezető út áldozatokkal jár, néhány szem, törött csontok pedig nem olyan szörnyűségesen nagy áldozatok.

Akárhogy is, gyanítom, az LMP-nek fontosabb dolga is van, minthogy holmi véres kardok hívószavának engedjen. Például, hogy feljelentsen egy civilszervezetet. Milyen civilszervezetet? – Hát olyant, aminek a védelmében a teljes balliberális haderő kivonul most. Jó, jó, a CÖF nem igazi civil, mert magyar. S ami magyar, az nem civil. Értjük? Civil az, ami NEM magyar.

Érzek én itt némi rasszizmust, de nyilván csak a mucsai kisebbségi komplexusom beszél belőlem. Hiszen a brüsszeli torony urai nem lenéznek minket, csupán helyiértéken kezelnek, azaz a béka segge alatt valóként. Úgyhogy nem is bánkódom tovább, bátran vagyok senki a szemükben.

Úgy hírlik, a liberális démonokrácia hazai harcosait zsoldos seregek is erősíteni fogják. Persze, csak, ha hagyjuk. A berlini nagymágus nő, Angela Mutti megtanácskozta a katonai beavatkozás lehetőségét kolléganőjével, a franciák nagy vallási specialistájával, Emmanuel Micronnal. Végül arra jutottak, hogy a végekre fegyveres zsoldosokat küldenek.

Mi, egyszerű magyar emberek arra gyanakszunk, hogy amint azt 1944-ben tették, ismét katonai erővel szállják meg Magyarországot. Nyilván, hogy az Excaliburral fel-alá rohangászó hazai liberotalibánok odáig vannak ezért a dzsihádért.

Hazánk nem először száll szembe idegen katonai hatalmakkal. 1956-ban például a szovjet tankokkal. S lám, alig múlik el fél évszázad, ismét fegyverrel ront ránk egy idegen hatalom. Ej, pedig hogy kikérték maguknak, hogy Brüsszel nem Moszkva! Aztán tessék, a Mutti felszólít, hogy adjuk meg magunkat, engedjük át az irányítást a seregeinek.

Mamika, horogkereszt lesz?

Hihetetlen, de itt van a háború. Hideg leheletét a nyakamon érzem. S mindez miért? Miért olyan fontos muszlim gyilkosok millióinak betelepítése, hogy a migrációnak ellenálló országokat is felszámolják, elfoglalják, elpusztítsák érte? A választ hamarosan megkapjuk. Ahogy arra is, vajon ostobaság-e honvédelmi ismereteket oktatni az iskolákban.

Senki magyar embernek ne legyenek kétségei, kb három centire vagyunk attól, hogy fegyverrel kelljen megvédeni a hazánkat, egyszerre harcolni idegen hatalmak és a belső ellenség ellen. Jól nézze meg mindenki a Facebook-os ismerőseit, mert könnyen lehet, hogy hamarosan szemben lévő lövészárkokból lőjük egymást.

Ezt hozza az Európai Unió. Mert olyan még nem volt, hogy baloldali uralom ne kezdett volna vérengzésbe. Hitler, Sztálin, Kun Béla, Merkel és Macron, a Sargentinik mind ugyanannak a fának a gyümölcsei.          

Magyarországon kétféle ember él: az egyik támogatta a Sargentini-jelentést, a másik magyar.

A tegnapi nap folyamán végignéztem a jelentés „vitáját”. Bevallom, jó érzés volt magyarnak lenni. Látni azt, miként emelkedik ki nemzetünk a liberálbolsevik rikácsolás okozta káoszból, felemelő volt. Nagy nemzet vagyunk, azzá lettünk ismét. Úgy hulltak le delegációnkról a liberális szitkok, mint sziklaszirtről a víz hullámai.

Nehéz szavakba önteni, pontosan mit is gondolok a történtekről. Próbálok szilárd fogódzót keresni, ezért jogész emberként a parlamenti procedúrától indulnék el.

A szavazás jogsértő volt. Amennyiben betartják a nemzetközi törvényeket, nem lett volna meg a kétharmad. Az Európai Unió Parlamentjének fő feladata a törvényhozás. Ergo alkothattak volna törvényt, amellyel igazolták volna tettüket, de nem ezt tették. Helyette törvényhozási aktus mellőzésével kijelentették, a tartózkodó szavazatokat úgy értelmezik, mintha a tartózkodó személy jelen sem lenne.

Általános elv, hogy az, aki a szavazáson való részvétele mellett nem szavaz, vagyis tartózkodik, az azt jelzi, hogy nem kíván állást foglalni. Ezt a jogelvet a nemzetközi jog minden esetben alkalmazza.

Jól emlékszem, amikor a kötelező kvótákról kellett volna dönteni, az európai bolsevikok akkor is jogellenesen jártak el. A kvótákkal kapcsolatban az EP szabályai szerint, az Unió alkotmánya szerint egyhangú döntés volt szükséges. Ezt a törvényt úgy kerülték meg, hogy egy alacsonyabb szintű szervezetben, az Európai Bizottságban, - amely erről jogszabály szerint nem is dönthetett volna! – egyszerű többséggel szavazták meg.

Majd a jogsértés miatt indított luxemburgi bírósági eljárásban a saját bíróságuk a teljesen nyilvánvalóan jogellenes aktust jogszerűnek mondta ki.

Akik örülnek a Sargentini-jelentés elfogadásának, annak örülnek, hogy az Unió nyíltan a sztálini bolsevizmus útjára lépett.

Miközben itthon sokan azon fanyalognak, hogy az Országos Bírósági Hivatal elnöke egy Fideszes politikus felesége, illetve, hogy a főügyész egy Fideszes ex-politikus, akik egyébként a törvényeket betartják és betartatják, addig elvakult magyargyűlöletüknek engedve a brüsszeli-strasbourgi despoták súlyos jogtiprásainak tapsikolnak.

Sancta simplicitas!

Ahol a jogtiprást tobzódó örömmámor kíséri, ott nem kell csodálkozni, hogy az Izrael államot apartheidnek nevező személy minket, magyarokat mond antiszemitának. Értjük? Judith Sargentini egy véresszájú antiszemita, aki Izraelt támadó civilszervezetek aktivistája. Nem mellesleg pedig ő mondja ránk, hogy antiszemiták vagyunk.

Elismeri, hogy nem járt hivatalosan Magyarországon, hogy elsődleges források híján saját közösségén belülről szólaltatott meg személyeket. A lista elérhető, kizárólag Soros-szervezetek tagjaival konzultált. Egyes vádpontokkal kapcsolatban a magyar kormány és az EP már kiegyezett, túl vagyunk eljárásokon.

Mit fogadtak hát el? – Nem tök mindegy? A lényeg a következő: Az Európai Néppártnak annyi. Befellegzett, kicsöngettek.

Ez a szánalmas Manfred Weber azt az álmot dédelgette, hogy ő lesz az Európai Bizottság elnöke. Csakhogy a hazánk elleni szankció megszavazásával elveszítette a néppárti tagok egy jelentős részét. Arról nem is beszélve, ha annyira idióta lesz, hogy a Fideszt kizárják, magát a néppártot is felszalámizza.  

Olybá tűnik, Macron nyerésre áll. Ami meglepett, hogy ebben a Bundes Mutti is segíti. Sajátjai ellenében!!! Mindennek csakis egy végkimenetele lehetséges, mégpedig az, hogy a néppárt feloszlik, vagy jelentősen meggyengül. Egyértelmű, hogy Macron saját frakciót szeretne létrehozni, amely a néppártból is elszipkázza a liberálbosevilzmusban politikai lehetőséget látó pártokat.

A belső fronton is várhatók érdekes hadmozdulatok. Senkit ne tévesszen meg, a liberálbolsevik oldal hiába nyit most nagy pofát, a szavazóbázisuk nemhogy nőtt volna a mai napon, hanem jelentősen csökkent. Az is bizonyos, az úgynevezett nemzeti minimumtól olyan távolra kerültünk, mint ide az Androméda-köd.

S aminek semmiképpen nem szabad örülnünk, a kormány cselekvési lehetőségei ezzel túlzottan megnövekedtek. Nincs olyan az ellenzéket lenehezítő intézkedés, amely ne kapna soha nem látott széles társadalmi támogatást. Jönnek a konzultációk és népszavazások, ha kell, és a nép mindent meg fog szavazni, amivel a magyarságáról lemondó ellenzéket térdre kényszerítheti.

És nem jönnek majd az EU-s tankok, hiába vizionálja ezt Tóta Worluk Árpád. Sargentini-jelentések tucatjai sem tudnak már többet ártani, ugyanis ma meglépték a maximumot, amit megléphettek. A Mercedes és BMW nem fog lemondani a profitról pusztán azért, hogy Orbánt egy alkoholista és egy rusnya leszbikus megleckéztethesse.

Persze, ettől még tény, Orbánt a nyugati bolsevizmus elszigetelte. Aminek legbiztosabb jele, hogy a V4-ekkel kacérkodó osztrák miniszterelnök is ellene szállt síkra. Világos, hogy az ő látszólagos barátsága csupán csali volt. Általa mérték fel, mekkora veszélyt jelent Orbán.

Nem meglepő azonban, hogy elgaloppírozták magukat. Nem kicsit, nagyon! Ez az elszigetelődés sokkal rövidebb távú lesz, mint azt feltételezik. Ugyanis mindeközben az olasz, francia, osztrák és svéd bevándorlás-ellenesek viszont megerősödtek. Amennyiben pedig Salvini és az Öt Csillag Mozgalom nevű bolsevista kiskáté szakítanak, az új választások Salviniék biztos győzelmét eredményezik.

Lehet összeadni, kivonni, szorozni, a lényeg az, hogy a Kelet-német területek állandó elégedetlensége Merkelt gyorsabban hozza kellemetlen helyzetbe, mint Macron az együtt uralkodás propagálásával.  

Nem vagyok vátesz, nem tudom megmondani pontosan, úgy történik-e majd minden, ahogyan itt lamentálgattam. Ám az biztos, ezek ma úgy örültek és ünnepeltek, mintha a háborút nyerték volna meg, pedig ez csupán egyetlen csata volt. Ráadásul nem is a legjelentősebb.      

Magyar térre magyar terroristát! – követeljük.

Hoffmann Tamás, Új-Buda (XI. kerület) Fideszes (!!!) polgármestere előterjesztésére a Fővárosi Közgyűlés egyhangúlag tette magáévá azt a kiváló gondolatot, hogy végre legyen terroristáról is elnevezve közterület Magyarországon.

Mondván, ilyen még úgysem volt. Vannak szobraink, utcaneveink tömeggyilkosoknak emléket állítva, de terroristánk ekképpen megtisztelve még nincs. Engem picit zavar, hogy külföldi és nem magyar személy neve merült fel e fantasztikus ötlettel kapcsolatban. Nem más ez, mint Matuska Szilveszter emlékének meggyalázása.

Persze, azt el kell ismernem, Nelson Mandela számottevően sikeresebb volt ártatlan embereknek a bolsevik eszmeiség nevében való legyilkolászásában. Szóval, így nézve, jobban megérdemli azt a teret, amit róla óhajtanak elnevezni. Kis ország, kis terrorista. – Matuska várjon a sorára, mert még Abu Bakr al-Bagdadi neve sem merült fel a Fővárosi Közgyűlésben. Persze így, hogy kiderült, az ISIS vezére mekkora spanja volt John McCainnek, a „Nemzet Lelkiismerete” amerikai szenátornak, sosem lehet tudni.  

Most sokan, - elsősorban a kevésbé olvasottak és a szovjet szocializmusban ma is mélyen hívő balliberálisok – felkapják a fejüket, hogy „de hát Mandela az apartheid ellen küzdő forradalmár volt, Nobel-békedíjas, Dél-Afrika első fekete bőrű elnöke”.

Ez mind igaz! Mondjuk, Afrikában fekete bőrűként elnökké válni nem túl különleges. Leszámítva a Dél-afrikai Köztársaságot! Ott azért már elég nagy truvájnak számított. Tényleg harcolt az apartheid ellen, aminek jelentését mi előbb kizárólag a szovjet szocializmus, majd most annak folyománya, a baloldali liberalizmus értelmezésében ismerjük.

Ez a szimpatikus öreg bácsi? Tisztára, mint gyermekkorunk meséinek Rémusz bácsija! Az nem lehet! Pedig de. Szokták mondani, vénségére az ördög is megjuhászodik. Szóval, egy öregemberben ritkán látjuk a fanatikus tömegmészárost.

Nelson Mandela különös metamorfózison ment át. Felfedezve a hasonlóságot az indiai nép sora és saját népe sorsa között, Gandhi követőjévé vált. Ám később, amikor be kellett látnia a polgári engedetlenség, illetve az erőszakmentes ellenállás sikertelenségét, 1961-ben megszervezte az Afrikai Nemzeti Kongresszus földalatti katonai szárnyát, a Fidel Castro inspirálta Nemzet Lándzsáját.        

Mandela ettől kezdve a gerilla hadviselés megszállottjává vált. Maotól és Che Guevarától olvasott. Hailé Szelasszié etióp császár vendégeként katonai kiképzést kapott. Etiópia uralkodója a dekolonizáció és az afrikai egység harcias támogatója volt. Sorra hívta Etiópiába a különböző függetlenségi mozgalmak vezetőit, hogy azok Afrika legrégebbi független országában kapjanak katonai kiképzést.

Mandela kiképzője, Fekadu Wakene jó diáknak nevezte tanítványát. Olykor túlbuzgónak is, akik saját biztonsága érdekében vissza kellett fognia. Elsajátította a szabotázsakciók metodikáját, kapott hadtudományi képzést, illetve azt is megtanulhatta, hogyan kell egy hadsereget vezetni és bánni a lőfegyverekkel. Kiképzéséről ő maga is beszámolt Long Walk to Freedom című önéletrajzi regényében.

Az erősen önfényező írásból megtudhatjuk, hogy bár hét hónapig volt Etiópiában, a kiképzése mindösszesen két hétig tartott. Katonaviselt ember lévén komoly kétségeim vannak, hogy hősünk számottevő hadtudományi ismeretekre tett volna szert. Sokkal inkább azt gyanítom, hogy hat hónapig élvezte vendéglátója fényűző társasági rendezvényeit, s az ott feltálalt fekete menyecskéket. Én legalábbis ezt tettem volna a helyében, ha úgyis csak két hétre volt szabva az a fránya katonaélet.

Na, de messziről jött Mandela azt ír az önéletrajzi könyvében, amit akar. Mindenesetre hazaérkezve nem tétlenkedett többé. Szovjet fegyverek vásárlásához gyűjtött pénzadományokat, hogy a katonásdiról tanultakat a gyakorlatba ültethesse. 1964-es letartóztatásáig több szabotázsakciót szervezett meg, amelyben ártatlan emberek tucatjai lelték halálukat. Egyes források szerint a Dél-Afrika törzseinél divatos nyakláncolás kivégzési módszert is alkalmazták. Ennek lényege az, hogy egy autógumit az áldozatra húznak mellig, feltöltik benzinnel és meggyújtják. A nyomorult együtt olvad el a gumival.

Éppen ezért a Mandela vezette Nemzet Lándzsája a művelt nyugati világban terrorszervezetként volt nyilvántartva. Mint az ETA, IRA, vagy a Vörös Brigádok. Napjainkban az Al-Kaida és az ISIS. Egészen pontosan úgy!

Megmondjam, meddig? – 2008-ig. Ket-tő-e-zer-nyolc-ig! Ekkor a nagyszerű George W. Bush úgy gondolta, hogy a szabadságért folytatott küzdelembe belefér ártatlanok lemészárlása és a kegyetlen kínzások, és törölték a Nemzet Lándzsáját a terrorszervezetek listájáról. Talán azért, mert ebben a szervezetben az évszázadokon át rabszolga sorban tartott feketék követték el gaztetteiket kizárólag fehér emberek ellen, tehát faji alapon.

S mint azt pontosan tudjuk a balliberális filozófiai alapvetésből, a rasszizmus egy olyan betegség, amiben kizárólag fehér emberek szenvednek. Ergo, ha a fekete vagy bármilyen nem fehér emberek gyilkolásznak ész nélkül kizárólag fehér embereket, az nem a rasszizmus kategóriájába sorolandó. Az mindig jogos védelmi helyzet, hiszen a fehér ember már milyen sok rosszat tett a múltban. Elméletük szerint a számla kiegyenlítése ekképpen több száz év elteltével is jogos.

Nelson Rolihlahla Mandela tehát teret kap. A második neve a xhosza törzs nyelvén annyit jelent, „aki bajba sodorja magát”. Nomen est omen! S tulajdonképpen jól van ez így. Abban a világban, amelyet egyetlen pillanatba sűrítve leginkább Picasso Guernica-ja ír le, feltétlenül kell lennie Mandeláról elnevezett közterületnek.   

Nem új keletű, de mostanság, - különösképpen a tavaszi harmadik kétharmados vereség után – a felkent és kenetre áhítozó baloldali megmondók egymást túlharsogva fröcsögik a magyar társadalmi térbe, hogy a magyarok jobbágymentalitásúak, illetve e szónak szűkebb és tágabb értelemben vett szinonimáit. Természetesen többes szám harmadik személyben, – ami vagy azt jelenti, hogy ők viszont nem magyarok, vagy azt, hogy magukat e rendszertől (ti. a magyar társadalomtól) külön értelmezik.

Amikor sikerül mégis világosabban fogalmazniuk, akkor vagy a Fidesz-szavazókat, vagy velük kapcsolatban általánosságban a vidékieket értik alatta, kik tájékozatlanságuk áldozataiként vetik magukat uruk lába elé.

A pavlovi reflex megvan? – akinek nincs, annak röviden ismertetném: Pavlov csupán a kutyák emésztőrendszerének működésére volt kíváncsi, ám végül azonosította a klasszikus kondicionálás elnevezésű tanulási jelenséget. Pavlov a nyálelválasztás mennyiségéről, összetételéről szeretett volna adatokat kapni, amikor észrevette azt, hogy alanyai a táplálék látványára nyáladzani kezdenek. Sőt, már az étkezési időt jelző ingerre, a csengetésre is ez történik. Rájött, hogy az együtt járó ingerek összekapcsolódnak és a kutyák ugyanúgy reagálnak akkor is, ha csak egyik vagy másik van jelen. Magyarán, mikor a kutya sokat tapasztalta, hogy a csengetés után mindig táplálék jön, akkor pusztán a csengetés hangjára beindult a nyálképződés.

Ilyen pavlovi reflexe a baloldal váteszeinek, amikor a vidéket, a vidéki embereket jobbágymentalitással vádolják. Ők ugyanis ahhoz szoktak, hogy mi, nem budapestiek mindent benyalunk, amit elénk vetnek a fővárosból. Ezért élhettünk mi, vidéken egy olyan szocializmusban, amelyben a ránk oktrojált szigorú szocialista erkölcsi normákat meggyőződéssel tartottuk be, s a csekély számú tévelygőt megvetésünk kísérte.

Mindeközben pedig a fővárosban egy teljesen más, - egyébként a vidéki emberek véres-verejtékes munkájának gyümölcsét felzabáló – szocializmus működött. Dőzsöltek, mint anno a dzsentrik, nyugatra jártak, herdálták a közvagyont mértéktelenül.

Nyilvánvaló, hogy a szocializmus rendszerének működtetői szándékosan tartották tudatlanságban a vidéket. Nem lévén szinte semmiféle információáramlás, s ami volt is, szigorúan cenzúrázott, könnyű dolguk volt. A propagandagépezet mást sem közvetített felénk, mint azt, hogy legyünk hűségesek és engedelmesek a Párthoz, mert ez méltó egy igaz emberhez.

Amikor tehát Vajda Mihály, filozófiai végzettségű marxista ideológus a 168 óra elnevezésű közéleti hetilapnak adott interjújában szintén jobbágymentalitásról beszél a vidékiek részéről, semmi mást nem tesz, mint igazolja Pavlov kutatásainak helyességét. Vajda és társai csupán annyit látnak, hogy a vidéki emberek most is, mint a szocializmusban, az erőskezű hatalom iránt elkötelezettek.

Na, de kedves Vajda Mihály, ez csupán a csengetés volt, nem az étel!!!

A helyzet ugyanis az, hogy a jelenlegi viselkedésminta nem a ránk erőszakolás, hanem választás eredménye. Amíg a pártállami időkben a tanúsított magatartás a propaganda által harsogott és hatósági úton szigorúan megkövetelt volt, addig a mostani a felkínált és jelentős számú médiában messze juttatott információhalmazban tálalt lehetőségek elménk általi adaptálást követő szabad cselekvés.  

Az internet korában szó nem lehet arról, hogy valahová ne jutna el mindenféle információ. Vicces is, amikor a baloldal egyszerre nevezi tájékozatlannak, illetve a jobboldali médiatúlsúly által befolyásoltnak az ideológiájukat elutasítókat. Igen, ezek ilyenek. S a legcsodálatosabb, hogy a követőiknek, akik mind felvilágosult, magasan képzett européerek, fel sem tűnik, hogy egyik mondatukkal cáfolják a másikat.

Továbbá pedig meglehetősen visszás, amikor azok, illetve azok gyermekei és egyéb családtagjaik jobbágymentalitásoznak, akik anno tűzzel-vassal kényszerítették ránk a tekintélyüket. Akik arra kondicionálták a magyar embereket, hogy kételkedés nélkül higgyenek el bármit és mindent, amit a pártpropaganda sulykol.

Szóval, ha netán tényleg olyan nyomorodott lelkű szervilis kisemberek lennénk is mind, mint ők ma jellemeznek minket, annak felelősei kizárólag ők, akik ilyenné tettek minket. Visszanyalt a fagyi, mondhatnánk.

Nem, nem erről van szó! A vidéki ember sokkal racionálisabb, mint a világvárosok aszfaltjának meddő talaján tenyésző kóros eszméket magába szívó polgárok. Ezért figyelhető meg a Vajda-interjúban is kiemelt főváros-vidék összevetés a választási eredmények tekintetében. Csakhogy ő a vidéki emberek racionalitását tudattalan folyamat eredményeként értékeli, szemben vele a világváros polgárait viszont nyugatias gondolkodásúnak. Nyugatias alatt pedig természetesen valami nagyon pozitívot ért.   

Vajda ezzel egy időben azt is mondja, a magyar emberek nem értik a liberális demokráciát. Igaza van, csak nem úgy, ahogy ő szeretné.

Idéznék az egyik legnagyobbnak tartott amerikai elnöktől, Ronald Reagantől:

“Ha a fasizmus valaha is megérkezik Amerikába, akkor az a liberalizmus képében fog jönni.” 

Olybá tűnik, a 80-as évek Amerikájában sem értették a liberális demokráciát. Sőt, egyenesen a fasizmus trójai falovaként írták le.

Akkor itt most tegyünk rendet!

Mire alapozhatta Reagan elnök ezt a kijelentését? – Azért a feltételes mód, mert nem ismerem kijelentései okát, pusztán arról tudok beszélni, amit magam feltételezek saját tapasztalatomból, illetve kiolvasni vélek az elnök cselekedeteiből.

Ronald Reagan 1981 és 1989 között két alkalommal volt az Amerikai Egyesült Államok elnöke, tisztségében éppen a 40. Neokonzervatív gazdaságpolitikájának egyik, ám világrengető mértékű hozadéka volt a szocialista világrend összeomlása.  A fegyverkezési kiadások jelentős növelése, valamint a Strategic Defence Initiative, közismertebb nevén csillagháborús program meghirdetése olyan versenyre késztette a Szovjetuniót, amelybe az belerokkant.

Sosem fogjuk tudni meghálálni neki, amit értünk, magyarokért tett.

Azonban nem Reagan elnököt kívánom fényezni, csak kontextusba helyezni néhány társadalmi tényt.

Ugyebár a szovjet világrend tagországaként tőlünk is az 50-es évektől számos tudós ember emigrált nyugatra. Ezeket a polgárainkat odakinn nagy tisztelet övezte. Hogy miért? – Mert az USA-ban,- de a nyugaton általában - baloldalinak lenni bűncselekmény volt. A komcsikat bebörtönözték, diszkriminálták, olykor pedig kivégezték. A nyugati társadalom, a nyugati kapitalizmus szörnyszülöttként tekintett a bolsevizmusból kifejlődő baloldali diktatúrára, annak eszmeiségét pedig emberellenesnek tartotta.

Amikor tehát onnan sikerült megszöknie valakinek, és apokaliptikus rémtörténeteket mesélt a rendszerről, amelyben az odáig élt, igazolni látták saját nézeteiket a szocializmusról. A kereket oldott tudósok az úri szalonok, politikai rendezvények és egyetemi kurzusok illusztris vendégeiként tetszelegtek. A nyugati elit hamar befogadta őket.

Természetes tehát, hogy a szocialista országok titkosszolgálatai minél több ügynököt igyekeztek kijuttatni ilyen álca alatt. Magyar vonatkozásban az egyik legismertebb Heller Ágnes. Aki annyira volt antikommunista, hogy 1981-ben, - tehát az állítólagos migrációját követő negyedik évben – Márkus Györggyel és férjével, Fehér Ferenccel Ausztráliában közösen írt könyvében, a Diktatúra a szükségletek felett előszavában így fogalmaz:

„Mindhárman meg va­gyunk győződve arról, hogy mai állapotához képest a világnak több, nem pedig kevesebb szocializmusra van szüksége"   

Továbbá úgy vélték radikális szocialistaként, átmenetileg akár még el is fogadnák a liberális kapitalizmust, mert abban a dolgozó nép szabadságjogai kiterjedtebbek, mint a szocializmusban. Ám attól féltek, hogy az általuk nagyon is elutasított amerikai ka­pitalizmus teljes és kihívás nélküli világuralmát okoznák ezzel. Szóval, annyira menekültek a szocialista rendszer elől, hogy még emigrációban is azt féltették egy esetleges összeomlástól, amennyiben az egyes területeken érvényesülni engednék a liberális kapitalizmust.

Ezek nem egy borzalmas mentális és fizikális terror elől menekülő ember szavai. Ez arra bizonyíték, amit meggyőződéssel állítok, Heller és társai titkosszolgálati megbízatásokat teljesítettek nyugaton, feladatuk a rendszer bomlasztása volt. Ugyan ki hiszi el, hogy a közismert mészárosnak, az ÁVH kiképzőtisztjének, Paul Lendvainak menekülnie kellett Magyarországról?

A neveket hosszan lehetne sorolni. Ezek az emberi torzók széthordták a bennük tenyésző mételyt a nyugati világban. Ezért, miattuk élünk ma balliberális vezetésű világban. Így mentették át a legelfajzottabb bolsevizmust a szocialista világrend bukása után. Ennek korai jeleit láthatta Ronald Reagan, amikor a liberalizmust a legsúlyosabb veszélyforrásként nevezte meg.

Ami egykor tőlünk lopakodott ki nyugatra, az most nyugatról minden értéket elpusztító áradatként tér vissza hozzánk.

Vajda azt mondja, mi magyarok nem vagyunk fogékonyak a nyugati demokrácia iránt. Igaza van. Ami ma jellemzi a nyugati demokráciát, azt mi államszocializmus néven ismertük, fenntartóit, működtetőit pedig bolsevikokként.

Boldogan fogadnánk el a 70-es, 80-as évek nyugati demokráciájának, a kapitalizmusnak az értékrendjét, de nem ezt a rendszert, amelyet tanulatlan alkoholista kommunisták és társadalmakat szétzüllesztő kommunista titkos ügynökök uralnak.

Nem kérünk abból a világból, ahol „korrekt” jelzővel illetik a cenzúrát, a szólásszabadság eltiprását. Ahol emberies cselekedetként tálalják gyilkos hordák európai városok lakóira eresztését. Ahol a mai keretek között minden eszközzel kiirtani akarnak minket.

Ezért, és nem tudatlanságból, nem jobbágymentalitásból szavaztunk Orbánra. Mi a nyugati kapitalizmusra szavaztunk. Hogy ez a rendszer mennyire igazságos? - A legigazságosabb! Mégpedig azért, mert nyíltan kimondja, a törvény előtti egyenlőségen túl semmiben nem vagyunk általánosan egyenlők.

Vannak tehetségesebbek és kevésbé azok. A tehetségesek érdekérvényesítő potenciálja lényegesen nagyobb, mint a tehetségteleneké. A kapitalizmus mozgatója az emberi kiválóság. A középszerűséget nem idealizálja, mint a liberális démonokrácia, hanem arra ösztönöz, hogy mindenki fejlesszen képességeket, amelyek segítségével jobban érvényesülhet.

A kapitalizmusban nem lesz mindenki bankigazgató, ünnepelt sztár, vagy politikus. Viszont a kapitalizmusban nem elég annyit mondani, hogy a főnök a hülye. Nem elég másokat okolni a saját sikertelenségünk miatt. A kapitalizmusban adott a lehetőség, hogy mindazok, akik éreznek magukban elég erőt, teljes életet élhessenek. Orvosként, bolti eladóként, az mindegy! A lényeg, hogy nem meresztenek irigy szemeket a náluknál sikeresebbekre, hanem belőlük merítve inspirációt, maguk is sikeressé válnak.

A balliberális demokráciát, vagyis a baloldali diktatúrát éltetők ezt nem értik. Ők úgy vélik, mindenki egyenlő, mindenki egyformán szép, okos és tehetséges, s ha mégsem tud érvényesülni, azért mások a felelősek. A balliberális sosem tart önvizsgálatot, de minduntalan irigy szemeket mereszt, ha nálánál tehetősebbet, sikeresebbet lát, s belőle nem inspirációt merítene, hanem inkább elvenné, amije van.

Nos, ha mi jobbágymentalitásúak vagyunk, akkor őket miként lehetne jellemezni?   

Napok óta mást sem hallok a különböző médiákban, mint a katolikus egyház papjai által elkövetett pedofil bűncselekmények fölötti szörnyülködést.

Legtermészetesebb, hogy a balliberálisok szerint az összes katolikus pap beteg, perverz állat. Szó se róla, nem hiszem, hogy ép elméjű férfiember önként lemond a szexről.

Azonban minden híradás gondosan elhallgatja, hogy a molesztált gyermekek közül ezerből 999 fiú. Vagyis a perverz rohadék papok elsősorban homoszexuálisok és "csak" másodsorban pedofilok.

Na, mármost, ha a homoszexuális férfiak között ilyen nagy számban akadnak pedofilok, akkor indokolt kétségbe vonni, hogy homoszexuális párok képesek lennének örökbefogadott gyermeket emberséggel felnevelni.

Mondd csak, Bergoglio Feri, hogy van ez?

A minap láttam azon a bizonyos közösségi portálon néhány fotót, amelyen miniszterelnökünk Ráhel nevű leánya nemes egyszerűséggel az út szélére hajítja a szaros pelenkát. Gondoltam magamban, - ez mekkora paraszt! A hírben, - akkor úgy tűnt – nincs több. A balosok elhordják mindenféle cigány tehénnek és azzal kifújt.

Nem így történt. A cigány tehenezés megvolt, és még cifrábbak is. Aztán egyesek a szaros pelenkát világnézeti kérdésként igyekeztek tálalni. Fene az ízlésüket! No, de balliberálisokról van szó, ők pedig imádnak szarozni. Mondjuk, eddig úgy képzeltem, csak átvitt értelemben. Tévedtem.

Ám ekkor jött a keresztény-konzervatív értékek legnagyobb védelmezője, Bajer lovag, a Zsolti, aki elmagyarázta nekünk, hogy nem történt semmi rendkívüli, más is szemetel, ha ez nem is szép dolog, de nincs itt, kérem, semmi látnivaló, haladjunk tovább. Na, na-na-na-na-na!

S innentől az egész eset gondolati emésztésének folyamata kezdett átmenni elmémben egy kafkai groteszk jelenetévé, amelyben az önerőből, küzdelmes életében a sorssal naponta élethalál harcot vívó, s oly magasra jutó Ráhel töviskoronával a fején, hátán a keresztény-konzervatív értékrendet jelképező szaros pelenkával, a szomjúságtól rogyadozó lábakkal halad felfelé a Golgotán.

Kálváriájának vége közeledtével, amidőn Illés Zoltánt hívja éppen, - tudja az ördög, talán mert Illés a legismertebb Fideszes ökopolitikus, - Bajer Zsolt az őgyelgő tömeg egyik tagjának álcázva magát, CBA-s Príma ecetet ad Ráhelnek, oltandó a szomját. Nem vártam meg a jelenet végét, így fogalmam sincs, hogy a nem kommunista Heller Ágnes szobáját díszítő Sztálin poszter végül felülről az aljáig kettéhasadt-e.

Nem célom kifigurázni Jézus keresztre feszítésének evangéliumokban leírt történetét. Csak az alig valamit is halálos bűnként tálaló baloldaliak, illetve a másik oldalon meg védelmező anyatigrist imitáló jobboldaliak ábrázolásával, az egyszerű, ám annál gonoszabb szervilis kisemberek visszataszító viselkedését próbáltam meg szemléltetni. Az, hogy Jézus Illést hívja az egybegyűltek szerint, a Fidesz legfőbb környezetvédője (szemétfelelőse) pedig Illés Zoltán, picit lendített a kép szemléletesebbé tételén. (Ja, és igen, ecetet adtak neki szomja oltására)       

Ám, ha eltekintünk, - az általam olyannyira kedvelt – groteszk műfajától, a profán valóságban is találhatunk olyan tartalmat az esetben, amelyről érdemes szót ejtenünk. Úgy vélem, nem helyénvaló a kiállás Orbán Ráhel mellett. Hagyni kellett volna elsikkadni a hírt, hisz minden csoda három napig tart.

Gondoljon már bele minden kedves nem baloldali és/vagy Fidesz-szavazó, ha ezt Gyurcsány fia vagy Medgyessy lánya tette volna, pont úgy nekitámad az ő oldaluk, a mieink, ha úgy tetszik, elvégre magamat leginkább NEM baloldaliként szoktam aposztrofálni. Szépen meg kellett volna hagyni az egészet a nélkülözhetetlen irigy prolik szellemi táplálékának.

Ugyanakkor viszont, - bármennyire ódzkodnak is ettől sokan – Orbán Ráhel egyrészt az apja miatt, másrészt a gazdasági és kulturális életben egyaránt vállalt szerepe miatt a szigorúan vett elitünk (politikai, gazdasági, kulturális elitek léteznek) tagja, s mint ilyen, van egyfajta modellszerepe, akár akarja, akár nem. Ez a szerep, amelyet a vágyott életvitele mellé kapott, bizony felelősséggel jár.

Orbán Ráhel viszont mit sem törődik ezzel. Nem polemizál azon, vajon egyetemi oktatóként milyen példát mutat így hallgatóinak. Percet sem tépelődik, hogy, mint a gazdasági élet szereplője, az ország egyik leggazdagabb emberének felesége, ugyancsak közérdelkődésre tarthat számot. Végső soron pedig az ország első emberének lányaként ugyancsak felelőtlenül viselkedett, amikor úgy képzelte, ha egyszer amúgy is szemetes az útszéle, akkor nem gond, ha ő is egy lesz a szemtelők közül.

Csakhogy Orbán Ráhel fürdőzik abban a létben, amely egyet jelent a másokkal nem azonosnak levéssel. Orbán Ráhel sosem lesz egy a fesztiválozó lányok közül, a fékevesztett bulizó fiatalok közül, és igen, a szemtelők közül sem lesz egy. Ezzel jár az életvitel, amelyet biztosan nem cserélne el egy olyannal, amelyikben egy lehetne a névtelen senkik közül.

Akkor pedig tessék szépen tudomásul venni, a kiváltságosok élete milliók éhes és irigy szemeit vonzza. Vannak, akik bálványozzák, míg mások becsmérlik. Különösen, hogy ismertsége a politikailag megosztott társadalmi térben jelenik meg leginkább.

Az elitek legkiválóbb kutatója Szalai Erzsébet szociológus. Én mindig rá hivatkozom elitekkel kapcsolatban, mert, bár bigott kommunista, Demény Pál emlékéremmel és Lukács György-díjjal a tarsolyában, szakmai, vagyis tudományos tevékenysége példaértékű. Aki az elitek témakörben el szeretne mélyedni, annak őt ajánlom forrásul.

A tudomány szerint tehát a társadalom széles rétegeit alkotó személyek és csoportok mintákat követnek. Ezeket a mintákat mindenkor a világnézetüknek, politikai hitvallásuknak, hétköznapibb dimenziókban az étkezési, öltözködési, ismerkedési, stb szokásaiknak megfelelő közösségek prominenseitől kapják/veszik.

Ezáltal nem csupán Justin Bieber, mint a kulturális elit jelentős alakjának frizurája válik ám elterjedtté, hanem a politikusok és családtagjaik magatartása is. Orbán Ráhel rossz mintát ad. Aki pedig megvédi, az e rossz minta rögzülését segíti elő a társadalomban. Orbán Ráhelnek nincs mentsége.

Na, nem arról van szó, hogy most aztán felnégyelni és a négy égtáj felé széthordani a darabjait! Nem, Orbán Ráhel nem követett el semmi szörnyűséget, amely tettéért meg kéne fizetnie. Ugyanakkor azt remélem, tanul az esetből.

Mert nem csupán a szemetelők társadalmi csoportja létezik. Itt vagyunk mi is, a nem szemetelők. Akik Egyiptomban, az utcai és útszéli szeméthalmok országában sem dobunk el szemetet, hanem hazavisszük a szállodába. Akik nem mentjük fel magunkat azzal, hogy más is csinálja, tehát nekünk is szabad.

Mert annyit azért mindenkinek illene belátnia, hogy nem szórjuk szét a szemetünket úton-útfélen. S nem azzal akarunk egy platformra kerülni, aki e vélekedést nem osztja. Külföldön pedig pláne igyekszik minden tisztességes magyar ember eminens módjára viselkedni, mert idegen országban a hazánkat, a kultúránkat is képviseljük.

Fel voltunk háborodva anno a „Ne lopj, magyar!” táblákon Bécsben. S bár jogosan fejeztük ki ellenérzésünket, azért annyit könnyűszerrel beláthattunk, hogy a bécsi embereknek, az osztrákoknak pusztán annyi látszott, hogy a tolvajok mind magyarok voltak. Nem név szerint, hanem náció szerint rögzültek. Ez egy természetes jelenség, mi is gyakran formálunk véleményt e felfogás mentén más nációkról.

Magáról a fényképek készítőjéről is elmondhatunk ezt-azt. Például, hogy rosszindulatú és ostobán hazudik. Persze, az Eszter keresztnevű hölgy létezése sem feltétlenül valós, tekintve, hogy a sztori a Nyugati fény nevű szennyportál terméke. Itt a mesebeli Eszter állítólag ráförmedt Ráhelre, hogy használja a kukát, ami állítólag 20 méterre volt. Ezzel szemben mindenről készít fotót, csak éppen a közeli kukáról nem.

S minekutána nagy valószínűséggel nem volt semmiféle kuka, aligha lehetett szóváltás róla. Sokkal valószínűbb, hogy a Nyugati Fény torzlelkű kis korcs figurája követte a miniszterelnök lányáékat, hátha rátalál valami szaftos történetecskére. Ebben egyébként sikerrel járt. Fölösleges összevissza hazudozás, akárcsak egyetlen mondat nélkül is lett volna hatása a fotóknak. Talán nagyobb is, mint így.   

Sosem jártam Dubaiban. Azaz jártam, de csak a repülőtéren. Útba esett úti célom felé. Most komolyan, kit érdekelnek élettelen homokzátonyra halmozott felhőkarcolók? Hát engem nem, az biztos! Bódy Sylvia, - akinek a neve helyesírását még ez a tetű Microsoft Word 2007 is felismeri, szemben mondjuk Sylvester Stallone-val, akiét viszont nem – biztosan vitatkozna velem. Ő ugyanis egészen jól megél abból, hogy rendszeresen odajár.

Nemrég olvastam egy hírt, amely szerint egy anyát és négy éves gyermekét (!!!) bebörtönözték Dubaiban, mert a repülőgépen, de már az Emírségek légterében az anya megivott egy pohár bort. A hír vagy igaz, vagy nem, mert a 444!.hu-n olvastam, de ők meg a Guardian-től vették át. Megengedő leszek és igaznak feltételezem, mivel eleget járok muszlim országokba, így tudom, hogy bizonyos helyeken az alkohol fogyasztása tilalmas.

Egyszer a bőröndömben vittem egy üveg alkoholt Maldívra. A reptéren elvették, de hazafelé visszakaptam. Akkor még nem tudtam, hogy műanyagflakonban kell becsempészni a szeszt, mert arról nem gyanítják, hogy tiltott folyadék van benne. Idióták!

Akárhogy is, vannak náluk szabályok, amelyeket a külföldieknek is be kell tartaniuk. Nekem sem volt egy szavam sem, amikor elkobozták az alkoholt. Ahogy akkor sem tiltakoztam, amikor Görögországban a Meteora-knál arra köteleztek, hogy vegyünk hosszú nadrágot és hosszú ujjú felsőt a szerzetesek lakhelyén.

A világban bármerre indulunk el, minden idegen országban, a miénkétől eltérő kultúrákban szembetalálkozhatunk olyan szabályokkal, kötelezően betartandó szokásokkal, amelyek számunkra szokatlanok, esetleg visszatetszőek, vagy akár undorítóak. Ám, ha egyszer odamentünk, legtermészetesebb viselkedés részünkről, hogy alkalmazkodunk.

Különösen akkor kell tanúbizonyságot tennünk a saját kultúránktól eltérő környezetben a másság elfogadásáról, ha az idegen országba azért érkeztünk, hogy ott új életet kezdjünk. Persze, az is igaz, hogy a szülőhazájuktól távol élni kívánók többnyire úgy választják meg új otthonukat, hogy előtte tájékozódnak az ottani mindennapok dolgai felől.

Tehát már előzetesen megtörténik a befogadás, a más kultúra megnyilvánulásainak legalábbis tudomásul vétele, de inkább velük kapcsolatban érzett tetszésünk kifejezése. Egy európai ember, ha egzotikus országban kíván letelepedni, leginkább azért teszi, mert arra az életérzésre vágyik, amit ott mindennapokként élhet meg.

Aki például Ázsiába költözik, az előre elfogadja, hogy férgeket-bogarakat is fog majd ételként fogyasztani, vagy éppen bivalyherét, a levesekben mindenféle állatok szemét, stb. Alaszkai inuitoknál például kedvenc csemege egy kisebb testű madár kőhalmok alatt hónapokig szőrőstől-bőröstől érlelt, de inkább rothasztott húsa. Aki odaköltözik, bizonyosan fogyaszt majd belőle, hiszen nem totálisan tudatlanul vetődik oda.

Esetleg az öltözködésnek is lehetnek eltérő szabályai. Például a 90-es évek elején nálunk a strandon a fiúk még többnyire „fecskében” feszítettek, az USA-ban viszont, ha ezt vetted fel, azt gondolták, homoszexuális vagy, ők ugyanis már akkor úszónadrágot, szörfnadrágot viseltek.

Elfogadjuk azt is, hogy vannak nemzeti és egyéb ünnepek, amelyek nálunk nem voltak, viszont a minket befogadó kultúra tagjainak fontosak, s tőlünk joggal várják azok tiszteletét. Amennyiben pedig abban a más országban állampolgárságért folyamodunk, egyszersmind kifejezésre juttatjuk azon szándékunkat, hogy annak a kultúrának minden írott és íratlan szabályát a magunkénak tekintünk, azt betartjuk és kötelességként ügyelünk mások általi betartására is.   

Ám nem csak mi dönthetünk úgy, hogy más országban kezdünk új életet, hanem hozzánk is jöhetnek idegen kultúrákból. Ilyenkor amellett, hogy jogos elvárásokat fogalmazunk meg velük szemben a kultúránk szokásaival, jogrendünk szabályaival kapcsolatban, szép hagyomány segítenünk őket a beilleszkedésükben. Természetes az is, hogy elnézőek és türelmesek vagyunk, amikor azt látjuk, hogy erőfeszítéseik ellenére nehézségeik adódnak abban.

Ezt nevezzük toleranciának, egyfajta erkölcsi direktívának, amely a kölcsönös megértésen és tiszteleten alapul. Latin eredetű szó (tolerantia – elviselés, tolerale – elvisel, tuli – visz, tollo – hord). A tolerancia legfőbb kritériuma a kölcsönösség. Ahol ez nem áll fenn, ott toleranciáról nem beszélhetünk. Abban az esetben egyoldalú viselkedésmintáról lehet csupán értekeznünk, úgy, mint altruizmusról (szélsőségesen önfeláldozó magatartás) és szubmisszióról (behódoló magatartás).

Egyes kultúrák egyedei idegen környezetben nehezen szakadnak el a saját kultúrájuktól. A beilleszkedésük, integrálódásuk akadozó, hosszan elhúzódó, ám az sem elképzelhetetlen, hogy nem lehetséges. Azok a nációk, akik többnyire valamilyen kényszer hatására váltanak ideiglenesen vagy véglegesen hazát, majdnem minden esetben képtelenek alkalmazkodni új otthonuk mindennapjaihoz, ezért kolóniákat hoznak létre, mikroközösségeket saját nemzetük, etnikumuk tagjaiból, így enyhítve az alkalmazkodni képtelenségük okozta frusztrációt.

Európában a migrációt támogató, attól többnyire gazdasági értelemben vett hasznot remélő országokban számtalan népcsoport kolóniája létezik. Lengyelek, románok, cigányok, zsidók, pakisztániak, ukránok, indiaiak, kínaiak, szenegáliak, marokkóiak, afgánok, szírek, stb. Ezek kivétel nélkül olyan, közös kulturális gyökerekkel rendelkező csoportok, akik nem találnak biztonságos fogódzót a befogadó társadalomban valamilyen okból.

Az egymás megsegítése, - amire előszeretettel hivatkoznak egyesek – pusztán előre nem kalkulált következménye befelé forduló, a befogadó társadalommal szembeni passzív életmódjuknak, tehát egy kényszer szülte, alapesetben helyes attitűd. Minekutána pedig magyar kolóniák sehol a világon nem léteznek, az sem széles körben elterjedt, hogy a külföldön élő magyarok általánosan elmondhatóan megsegítenék egymást.

A befogadó államok területén létrejövő kolóniák passzív társadalmi viselkedése napjainkban számtalan konfliktus forrása lehet. Ez elsősorban és szinte kizárólag európai jelenség. Ugyanis, - szemben az európai ember migrációjával, amely egyszerre racionális és emocionális döntés – az Európába özönlő Európán kívüliek részéről kizárólag racionális, azon belül is gazdasági megfontolások mentén meghozott döntés eredménye.

Amikor pedig a társadalmi együttélés az egyik fél részéről kizárólag egyéni érdekekről szól, ott a mindkét félre egyaránt kirótt kötelezettségek csak az egyik felet terhelik, amíg a másik fél ezzel szemben egyedül a jogosultságok megszerzésének maximalizálására törekszik.

A minap olvashattuk a hírt, hogy Svájcban egy muszlim házaspár nem juthatott hozzá az áhított állampolgársághoz, mert a már jogerős elnöki határozatból fakadó állampolgársági eskü ceremóniáján nem voltak hajlandóak kezet fogni az ellentétes nemű hivatalnokokkal. Tekintve, hogy Svájcban a kézfogás a hivatalos ceremónia része, annak elutasítása tiszteletlenségnek számít. Nem utolsósorban pedig a nemek egyenjogúságának elutasítása összeegyeztethetetlen az alpesi állam társadalom-felfogásával.

A toleranciának három feltétele van: Kölcsönösség, konfliktustűrő képesség és a jogegyenlőség elfogadása. Egyes vélekedések szerint, - éppen a konfliktustűrő képességre alapozva – az erőszak elutasítása is feltétele a toleranciának, ám ez botorság. Ugyanis a konfliktustűrő képesség vonatkozik az állami kényszer, - így a fizikai kényszer (testi kényszer, megbilincselés, szabadság korlátozása, stb) – eltűrésére is.

Mondok egy példát: ha egy az alkoholfogyasztást tiltó államban szeszesitalt fogyasztok, tűrnöm kell, hogy azért engem megbilincseljenek, börtönbe zárjanak, vagyis velem szemben erőszakot alkalmazzanak. Ez is a tolerancia része. Hiába tartom értelmetlennek az alkoholfogyasztást tiltani, az adott állam területén annak az államnak a törvényei engem is kötnek.

Visszatérve a svájci esetre, egyértelműen kimondhatjuk, hogy a muszlim házaspár intoleráns viselkedésére adott helyes válasz volt tőlük az állampolgárság megtagadása. Állampolgárrá válni nem kötelezettség, hanem bizonyos feltételek mellett bekövetkező jogosultság. Álláspontom szerint a svájci hatóságok eljárását az egész Európai Unió területén követendő példaként kellene alkalmaznunk.

Ezzel szemben nálunk, A Zunióban uralkodó balliberális demokrácia- és társadalom-felfogás a toleranciát egyoldalú aktusként interpretálja, amely által annak manifesztumai leginkább altruizmusra és szubmisszióra emlékeztetnek. Ugyanis, miközben a vezető politikai elit az Unió lakosságának azt sulykolja, hogy a migrációval szemben tanúsított egyetlen helyes magatartás, ha feladjuk a szokásainkat, értékrendünket, elvetünk mindent, ami korábban fontos volt számunkra, ha az a legcsekélyebb mértékben is sértheti a többnyire muszlim hátterű migránsok érzékenységét, addig ugyanezek a migránsok az altruizmusunkat szubmisszív, tehát behódoló magatartásként értékelik, amelyből egyenesen következik az, amilyen viselkedésmintákat ők követnek nálunk.

Terrorizmus, nemi erőszak, erőszak, rasszizmus (legfőképpen antiszemitizmus), a jogi értelemben vett egyenjogúság teljes elutasítása. – Ezek mind következményei a tolerancia ostobaságból vagy aljas indokból való félreértelmezésének. A tolerancia nem a krisztusi értelemben vett szeretet világi változata. A tolerancia személyek és csoportok közötti kapcsolatokban aktív, mindkét fél számára elfogadható megoldást közösen kereső attitűd.

Az Európába 2015-től özönlő migránsok intoleránsak. Ennek egyik oka, - mint fentebb írtam is – a velük szembeni mindent elnéző, kölcsönösséget nem váró tűrésünk általuk való szubmisszív viselkedésként való értékelése. Ám ez csupán megerősítése az elsődleges oknak, a vallásukból fakadó emberiségellenes társadalom-felfogásnak. Az iszlámot a balliberálisok szeretik a béke vallásaként emlegetni, - holott az a buddhizmus egyébként – miközben a Korán alapvetően egy vallási köntösbe bújtatott katonai kódex.

Az iszlám alá-fölé vetettségi viszonyok rendszere, amely a demokráciát kórokozóként kezeli. A 2015. év óta beözönlő muszlimok között nincs egy sem, amely a befogadó állam törvényeit előbbre valónak, vagy egyáltalán csak valamire valónak tartaná a saríával szemben. A saríán kívül semmilyen más törvényt nem ismernek el, annak ellenszegülnek. És nem csupán az úgynevezett fanatikusok!

Eleve értelmetlen kétféle iszlámról beszélni. Nincs kétféle iszlám! A muszlim nők elfogadják alávetett szerepüket, a férfiak Allahnak keresik a dicsőséget tetteik által. Elég csupán a párizsi merénylőkre gondolni, akiknek az egyébként szuperbékés rokonok adtak hamis útleveleket, hogy titokban szervezhessék külföldön a merényleteket. Vagy visszaemlékezni, hogy egy-egy terrorista szülei miként értetlenkednek a fiaik tettein, őket a világ legbékésebb embereiként emlegetve. Hazudnak! Pontosan tudták, hogy mire készülnek a kölykeik és titokban büszkék is voltak rájuk, hiszen Allah dicsőségére cselekedtek a Szent Könyvük, a TÖRVÉNYEIK szerint.

Amíg tehát a tolerancia erény, addig a szubmisszó bűn. Az Európai Unió vezetői emberiesség elleni bűntettek folytatólagos elkövetésében bűnösök. Minden épelméjű európai polgár abban reménykedik most, hogy a 2019-es Európai Parlamenti választások jelentős változást eredményeznek majd a parlament, s így az Európa Bizottság összetételében is, amelynek folyományaként az eddigi migrációs politikát elvetik és helyette a tolerancia helyes értelmezésén alapuló, a bevándorlással összefüggő egyes státuszokat (menekült, oltalmazott, gazdasági bevándorló, stb) helyesen alkalmazó rendszert hoznak létre, amiben az értékrendünk elleni minden megnyilvánulást szankcionálnak.                      

„Oly korban éltem én e földön,

mikor az ember úgy elaljasult,

hogy önként, kéjjel ölt, nemcsak parancsra,

s míg balhitekben hitt s tajtékzott téveteg,

befonták életét vad kényszerképzetek.”

/Radnóti Miklós: Töredék/

Futballhasonlattal élve, árnyékra vetődőknek azokat a nem balliberális, esetenként keresztény-konzervatívnak nevezhető, értékrendjüket a nemzeti érdekek mentén szervező embereket nevezem, akik – számomra érthetetlen okból – olykor felkarolnak a balliberálisok által unalomig csámcsogott témákat, védelmükbe vesznek általuk ajnározott kétes értékű személyeket.  

Ezek az emberek olyanok, mint az a mozi néző, aki azért fizet be egy filmre több alkalommal is, mert azt reméli, egy számára fontos jelenet egyszer csak máshogy játszódik majd le. Minden épelméjű ember számára világos, hogy ez irracionális viselkedés.

A jelenleg egymás mellett működő kétféle világnézet, ideológia harcában a saját világnézetem, a nemzeti érdekek mentén szerveződő értékrendem oldaláról nem látok semmiféle lehetőséget engedményeket tenni a másik társadalom-felfogás, a baloldali liberalizmus irányában.

Tökéletesen mindegy milyen, egyébként támogatható ügyet, értékesnek nevezhető személyt karolnak fel, mire a szándékuk végére érnek, valami végzetesen aljas kerekedik ki belőle. Pont úgy vannak vele, mint Regős Bendegúz a jó szándékkal.

Sziklaszilárd meggyőződésem, hogy a baloldaliság az emberi természet sötét oldala, amely minduntalan megkísért és gonosz tettekre sarkall. Amennyiben hinnék a keresztény mitológiában, azt mondanám, a baloldaliság az emberben lakozó ördög.

Példaként tudnám megemlíteni a választási ígéretek legnépszerűbbekét, az elszámoltatást, ami valójában egy primitív vágy a másik féllel való leszámolásra, annak elpusztítására. Az elmúlt száz évben háromszor is volt alkalmunk megtapasztalni, hová vezet ez a felfogás.

Előbb a tanácsköztársaság tömeggyilkosai és az általuk felhergelt egyszerű népek által végrehajtott pogromokat szenvedtük meg. Kicsivel később ugyanezen felfogás mentén haláltáborokba küldtünk százezreket, miközben javaikat, mint a hiénák szétraboltuk. Aztán az utolsó világégést követő államszocializmus vadbolsevik időszakában megint elvettük embertársaink életét és vagyonát, pusztán azért, mert annak születtek, aminek, vagy, mert másképpen látták a világot.

Melyikből profitáltunk? – hagy kérdezzem meg. – Melyiktől lett jobb az életünk?

Na, hát ezért kell elutasítanunk minden retorikát és kezdeményezést, ami baloldali. A bolsevizmus, a fasizmus és a szocializmus is baloldali volt. Csak borzalmat hoztak.

Éppen ezért visszataszító számomra, amikor magukat keresztény-konzervatívnak, nemzeti érdekeket szem előtt tartónak valló emberek folyvást azon agyalnak, hogyan kéne elvenniük mindent a másik politikai oldal szereplőitől. Ez, kérem, tipikus baloldali gondolkodás, s mint ilyet, mint az ördög általi megkísértést, vissza kell utasítanunk.

Természetesen az nem úgy volt, hogy arra ébredtem, milyen jó lenne erről a jelenségről posztot írnom. Konkrét ügy kapcsán ragadtam klaviatúrát.

Bencsik Gábor tegnapi publicisztikája ihletett meg, amelyben kiáll a gender studies egyetemi oktatása és ezen elmélet állam általi anyagi dotálása mellett, rosszallva a kormány állítólagos azon döntését, hogy e tudománynak (?) nem ad katedrát a magyar egyetemeken.

A hír nem igaz. Miért lenne igaz, ha egyszer a balliberálisok indították útjára? Bencsik árnyékra vetődött.

A Pető Andreának nevezett főállású genderrikácsor femináci facebook-bejegyzésére alapozva ítélkezni, - még, ha csupán feltételes mód mellett is – ostobaság. Bízzunk benne, hogy Bencsik Gábor némi kellemes cabernet sauvignon hatására engedett a szirénhangok csábításának, s nem korai dementiáról van szó.

Szerzőnk erkölcsi értékrendje és személyes tapasztalatai mellett érzi, hogy a hír a lehetetlen kategóriájába tartozik, hogy egy keresztény-konzervatív, nemzeti kormány ilyet nem tenne meg, nem tehetne meg annak következménye nélkül, hogy súlyos bizalomvesztést szenvedne el saját táborában.

Mégis elgyengült, és ahelyett, hogy hiteles forrást keresett volna, az interneten azonnal vírusként terjedő liberálbolsevik őrjöngésből tájékozódott. Remélem, tanul az esetből!

Szó nincs arról, hogy a kormány megszüntetné a gender studies kurzust! Sajnos tényleg nincs szó róla, pedig a tudomány védelmében ezt a döntést meg kéne hoznia. A gender studies ugyanis a társadalomtudományok sarlatánok általi elveszejtése.

Ezzel szemben annyi történt, hogy Palkovics László Széchenyi-díjas magyar gépészmérnök, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, nem mellesleg 2014-től az Emberi Erőforrások Minisztériuma felsőoktatásért felelős államtitkára, miután a kormány a kutatás és innováció finanszírozási rendszer átalakítása során az ebbe a szférába fektetett állami pénzek kezelésére létrehozta az Innovációs és Technológiai Minisztériumot (ITM), vizsgálódni kezdett, vajon mire is megy el az adófizetők pénze.

Nyilván sokan jól emlékszünk, hogy néhány hete a baloldal az ITM létrejötte okán az Akadémia ellehetetlenítéséről, a tudomány rabságba vetéséről delirált. A mostani, a gender studies miatt hallható vernyákolásuk annak a történetnek egy újabb fejezete.

Ugyanis a miniszter a vizsgálódása közben azt tapasztalta, hogy a társadalomtudósok egy jelentős része egyáltalán nem publikál, aki pedig igen, annak egyetlen témája az LMBTQ, s ki tudja még milyen betűkkel érintett szűk társadalmi réteg (ál)problémája. Sommázva a munkájukat, arra tesznek kísérletet ezek a „társadalomtudósok”, hogy a fehér, heteroszexuális férfiakat, illetve a velük kollaboráló fehér, heteroszexuális nőket lehetőleg minél ártalmasabbnak, az emberiség szebb jövőjének eljövetele szempontjából utolsó szálig elpusztítandónak ábrázolják.    

Ezek a tanulmányok arra buzdítanak, hogy senki ne olvasson „halott fehér csávókat”, mint Shakespeare, a nők ne szüljenek gyereket, mert azzal az állam és a férfi rabszolgájává válnak, továbbá, hogy mindenki legyen bátor és férfiként legyen homoszexuális, nőként pedig minimum leszbikus, de mindenképpen férfigyűlölő.

Társadalomtudományi felsőfokú végzettséggel is rendelkező emberként, kíváncsiságból bele-beleolvastam ezekbe a „tudományos munkákba”. S bár lehet, hogy kissé leegyszerűsítve, kevésbé tudományoskodóan fogalmazva regélem itt el élményeimet, a valóságot tekintve tűpontos interpretálásban teszem.

Ezek az elmeháborodottak tényleg arra hoztak létre tudományosnak titulált műhelyeket, hogy kiirtsák a fehér és heteroszexuális férfiakat, a velük kollaboráló hasonló paraméterekkel bíró nőkkel együtt, a gyermekeiket pedig agymosásnak alávetve a hagyományos és egyedül működőképes családmodell gyűlöletére, a szülők elutasítására, a tradíciók elvetésére kondicionálják.

Ezek rosszabbak a náci és bolsevik elődeiknél is! Ezek már nem egy etnikumot vagy társadalmi osztályt akarnak megsemmisíteni, hanem a teremtett emberi fajt. Kizárólag a nem fehér, a természetes szaporodást megtagadó egyedekből akarnak társadalmat építeni. Feltételezem, van tervük arra is, hogy nem halnának ki ezáltal, de nagy valószínűséggel az is a teljes mentális sötétség szüleménye.

Visszatérve a kormány beavatkozására, Palkovics úgy nyilatkozott, a magyarok többsége egybehangzó akaratának és a kormány szándékainak megfelelően a jövőben több forrást kívánnak biztosítani a demográfiai krízis megoldását szolgáló, illetve a gyermekvállalás elősegítésének módszereit célzó kutatásokra.

Arról nem szól a fáma, ez együtt jár-e a genderőrülteknek juttatott pénzek megnyirbálásával, vagy forrástöbbletből fogják megoldani. Tegye a szívére a kezét mindenki! Tényleg a társadalom 1-2%-a őrületének kutatása a fontosabb, vagy a kultúránk, nemzetünk fennmaradásáé?

A genderizmus az eugenika, a társadalom sterilizálásának egy hajtása, a legkonokabb tömeggyilkos elmélet napjainkban. Én erre nem adnék pénzt. S nemhogy pénzt nem adnék, de a fasizmus és bolsevizmus összes többi megnyilvánulásával együtt szigorú pönálék mentén tiltanám.

Erről nem lehet sem társadalmi, sem tudományos vitát nyitni, mert a fasizmus és bolsevizmus hasznosságáról sem szokás.

Tegnap, vagyis az Úr 2018. éve augusztus havának első napján az Első Magyar Nem Bolsevik (nem balliberális) Televízió, a HírTv megszabadult hároméves liberálfasiszta fogságából. Szinte hihetetlen, mint, ahogy a rabságba vetés története is az volt. Különös, borzongató érzés volt látni a vörös véleményterror két emblematikus figuráját, Kálmán Olgát és Csintalan Sándort zavarodott ábrázattal magyarázkodni.

Csintalan, mint egy kivénhedt profi bunyós, akit fiatalabb, frissebb, felkészültebb riválisa egy hatalmas jobbhoroggal a padóra küldött, a meccs után a kiütéstől támolyogva adja első interjúját, amiben profi múltja minden csínját-bínját ösztönösen előhúzva magából előadja, hogy ő tulajdonképpen jól van, sőt, még jól is jött neki ez a súlyos vereség, mert ettől csak erősebb lett, stb. A mellette elhaladó hölgyeknek még puszit is dobott, demonstrálandó állításait.

Erősebb a túrót! Vége van. Ahogy a körülötte őgyelgő ostoba sakáloknak is, az olyanoknak, mint Konok Péter történész (LoL). Kálmán Olga sem látszott felhőtlenül boldognak, de őróla annyit azért mindenki tud, hogy sosem volt köpönyegforgató. S ha nem is független és objektív médiamunkás, legalább elvhű.

Olvasgatom az esemény különféle interpretációit. Természetes, hogy a nem baloldali világnézetű emberek számára örömteli pillanat volt. Ne feledjük, hogy 1949-től 2002-ig kizárólag baloldali médiumok léteztek, létezhettek. 1949-től 2002-ig a média csupán azokat az információkat továbbította felénk, olvasók, hallgatók és nézők felé, amit a baloldali elit engedélyezett és/vagy elfogadott.

A rendszerváltozást követően volt tehát még tizenkét év, amikor a sajtó, - mindegy, hogy írott vagy elektronikus – gyakorlatilag semmi máson nem fáradozott, mint azon, hogy az elcsalt, elszabotált rendszerváltozást mentegesse, relativizálja, emészthetővé tegye, hogy a gyilkos hajlamú internacionalizmust átmentse az új politikai környezetbe, s ezzel a nemzeti identitástudatot tovább sorvasztva végül elveszejtse a magyarságot, végre feloldja valami alaktalan világmasszában, csak, hogy ne hallja a szót: MAGYAR.

Amikor 2002-ben az útját kereső, csetlő-botló, a keresztény értékrendet és nemzeti érdekeket hol jól, hol meg kevésbé jól képviselő kormány megbukott, - köszönhetően elsősorban a torz tömegtájékoztatásnak – a szűk nem baloldali értelmiség ráébredt, hogy a hazai média átalakítása, a sajtószabadság fogalmának a nyugati típusú demokráciák mintájára való újraértelmezése elengedhetetlen feladat.

Megvalósítására tett kísérletképpen Orbán Viktor leköszönő miniszterelnök megkérte az őt posztjában követő Medgyessy Pétert, hogy a közszolgálati médiumokat osszák fel a két kialakult politikai irányvonal között. Akkor Medgyessy Péter a kérésre azt a választ adta, hogy, „Aki saját tévét akar, az vegyen magának”.

Elvtársak! A mai médiapiaci állapotok e fenti mondatból erednek. Amennyiben akkor Medgyessy és tanácsadói, de úgy a komplett baloldali politikai (de kulturális és gazdasági is) elit tovább lát az orránál, ma nem kéne jajveszékelniük azon az oldalon az elveszített médiabefolyás miatt.

Úgy van ez, elvtársak, hogy, aki sokat markol, az keveset fog. Minden kellett és most majdnem semmitek nincs. És nem a patás Orbán, hanem a ti emberi minőségetek silánysága okolható egyes egyedül.   

A HírTv tehát egy új korszakot nyitott meg a sajtószabadság és tömegtájékoztatás fejezetében. Az egyre elterjedtebb és (szerencsére) szabályozatlan internetes hírportálok mellett létrejött egy biztos anyagi háttérrel rendelkező, a jogszabályi feltételeknek megfelelő elektronikus médium, amely nem csupán azt szajkózta, amit a baloldal elvárt, hanem a tényfeltáró újságírást újjáélesztve tájékoztatást adott arról a valóságról, amit addig nem, vagy eltorzítva ismerhettünk csak.

Létrejött a szabad jobboldali sajtó. Nem független, de szabad! S hogy ebben mi a korszakalkotó a sajtószabadság szempontjából? – Az, hogy attól kezdve volt választásunk. A hírekhez többféle aspektusból megvilágítva, eltérő, egymásnak ellentmondó, vagyis konfliktusos kommunikációs környezetben értelmezve juthattunk hozzá. Mindenki eldönthette, melyik inkább való a szája ízének.

Nyugodtan kijelenthetjük, hogy Magyarországon a valódi sajtószabadság a HírTv-vel született meg. Nem magának a műsorszórónak a működésével, hanem azzal, hogy alternatívát kínált, kínálhatott. Magam is, ezt követően úgy foglaltam állást egy-egy közéleti témában, hogy mindkét politikai oldal televíziójának interpretálásában meghallgattam, s aztán szabadon eldönthettem, melyiknek higgyek inkább. Nem utolsó sorban pedig a több megvilágításban is megismert történésekről önálló véleményt is kialakíthattam.   

A baloldali média, miután vetélytársat kapott, fokozottabban ügyelt a tisztességes tömegtájékoztatásra. A HírTv pedig nem tehetett más, mint követni a nagyobbak példáját. Egészen 2006-ig mindez aránylag jól működött. Csakhogy a megerősödő internetes hírközvetítő oldalak, a közösségi média megjelenése átírta a status quo-t.      

Az internet biztosította anonimitás sokakat bátorított fel, hogy kényes témákat nyersen tálaljanak a nagyközönség elé. Így, bár a baloldal a választásokat még megnyerte, az utána kirobbanó, s az interneten hamar világhírré növő botrányból eszkalálódó konfliktusban elvérzett. Nem történhetett másként, hiszen végső soron az derült ki, hogy a baloldali médiumok totálisan beálltak a politika szolgálatába, elmajszolva a sajtóetika utolsó morzsáit is.

S a politika nem kevesebbet követelt meg onnantól, mint a permanens hazudozást a hatalom megtartása érdekében, a nyugati demokráciát belülről rágó balliberális értékrend uralma, mint kizárólagos társadalmi együttélési forma érdekében. Amint azt tudjuk, a 2006-os neobolsevik terrorról folyamatosan valótlan tartalmú tájékoztatást adtak.

Habár máig nehezükre esik elismerni, de azok az események, illetve tálalásuk, pontosabban eltitkolásuk, meghamisításuk, valamint a jobboldali médiumok (HírTv, az időközben elindult Echo TV, internetes fórumok, blogok) jól dokumentált és dramaturgiailag is jól felépített híradásai eredményeztek háromszor kétharmadot a Fidesznek.

Aztán egy pillanatra úgy tűnt, hogy az időközben megizmosodott jobboldali médiabirodalom hajója jéghegynek ütközik és elsüllyed, mint a Titanic. Igen, ama bizony G-napra gondolok 2015-ben. Az Orbán-Simicska háború odáig jutott, hogy a sajtószabadság szimbólumának számító HírTv egyik napról a másikra átállt a baloldalra, s mint politikacsináló lépett fel a Jobbik néppárti törekvéseinek felkarolásával.  

Simicska Lajos a bankszámláját nem kímélve a 2018-as választások bezárultáig képes volt fenntartani azt a látszatot, hogy a jobboldal végérvényesen belerokkant a vele folytatott csatározásba. Neki köszönhetően fake news (álhír) oldalak tucatjai jelentek meg az elektronikus média internetes felületein.

Akciója olyannyira sikeres volt, hogy a tesze-toszáskodó baloldal egyfajta messiásként tekintett rá, televíziójára pedig, mint a sajtószabadság zászlaját hordozó csatahajóra. Bizony, három évig, egészen a tegnapi napig a baloldal erős bástyája volt e kettő.

Az újabb kétharmados Fidesz-győzelem azonban rémálommá változtatta az igen merész baloldali neobolsevik álmokat. „Hogyan lehetséges ez?” – kérdezték sokan a balosok közül. Hiszen a médiumok az ellenzék magabiztos győzelmét prognosztizálták. Az EU bürokratái teljes mellszélességgel és európai médiaössztűzzel álltak melléjük. Hát akkor mégis hogyan történhetett mindez?   

A válasz egyszerű: a jobboldali nem független, keresztény-konzervatív értékrendet és nemzeti érdekeket szolgáló, - ismétlem: SZOLGÁLÓ – médiumok nem, vagy lényegesen kevesebbszer hazudtak a valóságról. Ilyen baromi egyszerű!

Nem az van, amit a kocsmaforradalmár balos prolik, vagy olyan egyéb idült alkoholista trógerek, mint Konok Péter történész, de bárki az ATV-ből állítanak, amely szerint mindenki agymosott, birka, zombi és akármi, aki a Fideszre szavazott. Nem! Éppen hogy fordítva van. Többnyire azok szavaztak a Fideszre, akik rendelkeztek/rendelkeznek annyi intelligenciával, hogy a sok egymásnak feszülő hírből, a több irányból értelmezett tényekből képesek és képesek voltak levonni a helyes következtetést.

Azt a mára általános érvényűvé váló következtetést, hogy a baloldali média hazudik. Gátlástalanul, szemérmetlenül, aljas módon hazudik mindig és mindenről. Elsősorban is a függetlenségéről. Mert annyira ostobák, hogy azt hiszik, csak az mondhat igazat, aki tagadja a világnézetét, hogy a kötődés az valami olyan gonosz dolog, amitől az ember azonnal és összevissza hazudozni kezd.

A többi meg nem is méltó említésre! Hazudoztak, most bűnhődnek. Ez, kérem szépen, a kapitalizmus. Azt lehet eladni, amire van vevő. Olybá tűnik, a ballibsi hazudozásra nincs. Lehet sírni, hogy nincs saját médiátok (sajnos még van), de most mi mondjuk nektek:  vegyetek magatoknak saját tévét. Már, ha nem elég az RTL Klub és az ATV.

Mondanám, hogy szálljatok magatokba, gyakoroljatok önkritikát, de a saját tévedhetetlenségetekbe és felsőbbrendűségetekbe vetett hitetek, a bolsevik gőg ezt nem engedi. Ezért lesztek az enyészeté, az emberiség, a magyarság üdvére.   

Legalábbis akkor, ha nem te vagy a vad. Egyes vélekedések szerint a vadaknak is jó, ha megölik őket. Nekem vannak kétségeim ezzel kapcsolatban, de nem értek a vadak nyelvén, s az is távol áll tőlem, hogy az állatokat emberi érzelmekkel ruházzam fel.

Vannak témák, - ilyen a vadászathoz fűződő viszonyunk is – amelyek időről időre előtérbe kerülnek, többnyire azért, mert széles rétegek érzelmeit képesek befolyásolni. Magam is írtam már ebben a tárgykörben, a véleményem tehát nem új keletű. Pont ezért nem is gondoltam, hogy posztot kellene rittyentenem belőle, de korán reggel egy általam eddig nem ismert ellenoldali indoklást olvastam arról, miért is jó a vadászat.

Filemon Norbert a Mandiner egyik szerzője vetett fel posztjában újszerű megközelítést. Állítja, az állatoknak is jó a vadászat. Íme, a cím: MIÉRT JÓ A VADAKNAK A VADÁSZAT? Hűha, gondoltam, ennek a fele sem tréfa!

Szerzőnk mindjárt az első mondatában tömeggyilkosnak nevezi azokat az állatvédő aktivistákat, akik a kilőtt oroszlán fölött sírdogálnak, miközben az abortuszt pártolják. Jó, jó, nem írja, hogy tömeggyilkosok, de ráutalóan fogalmazza meg mondatait, éreztetvén, amazok sem különbek a trófeavadászoknál. És mondja valaki, hogy csak a ballibák közt vannak elmeháborodottak!

Gondoltam, ennél nagyobb baromságot már nem tud írni. Tévedtem. Tudott. Szerinte a vad és a vadász tulajdonképpen barátok. És levezeti! Mivel a vadak legnagyobb ellenségei az orvvadászok, az „etikus vadászok” (mega LoL) pedig úgyszintén rühellik az orvvadászokat, „az ellenségem ellensége a barátom” elve alapján a vad és a vadász tehát barátok. Ááááááá!!!

Nem kéne továbbolvasnom, merült fel bennem, de a kíváncsiság győzött. Viszont a továbbiakban nem részletezném skriblerünk agymenését. A lényeg az, hogy szerinte a vadász tulajdonképpen az állatvédő és az állatorvos keveréke, s bár csúnyán néz ki, amint a kilőtt állat teteme fölött pózol, valójában a télapóval azonos jóság jellemzi.

A Jó Édesanyádat! – szűrtem a fogaim közt.

Várjunk! Nem vagyok állatvédő. Legalábbis nem abban az értelemben, mint azt általában megfogalmazni hallom. Különös tekintettel arra, hogy az állatvédelem leghangosabbjai baloldali liberálisok, velük pedig soha, semmiben nincs közös platform, ez ars poetica-m fontos alapvetése.

S bár én magam képtelen lennék elpusztítani egy állatot, nem nézek ferdeszemmel a hentesre a húsboltban. Szép is lenne, amikor húsevő vagyok! Nem tartom pusztán azért primitívnek emberi őseinket, vagy a természeti népeket, mert vadásztak/vadásznak élelemszerzés céljából. Mindezeket teljesen a természetes viselkedés körébe tartozónak gondolom.

Nem adok a kutyámra ruhát, nem tartom szűk lakásban. Nincs madaram kalitkában. Lehetőleg elkerülöm az állatkerteket, vadasparkokat, noha nem vitatom bizonyos esetekre vonatkozó létjogosultságukat. Például a fajmentésben betöltött szerepüket kifejezetten respektálom.

Az állat nem ember. Ez a legfontosabb szabály. E jelentős különbség ellenére kialakulhat életre szóló érzelmi kötődés közöttünk. Igen, az állatoknak is vannak érzelmeik. Sőt, annak kifejezésére alkalmas izmaik is! Azonban nincs emberi értékrendjük, így a hasonló jellegű érzelmi megnyilvánulásaikból sem szabad emberi viselkedésre következtetnünk.

Hogy akkor most mi legyen a parkban kószáló farkassal, vagy az utcán flangáló medvével? – Nehéz kérdés, mondhatnánk, de nem az. Kilövésük nem pusztán értelmetlen gyilkosság, de fajgyilkosság is, amit ellenünk, emberek ellen követnek el.

És akkor itt szeretném cáfolni, hogy a vadásznak bármi köze is lenne a vadállomány megóvásához, a populációk optimalizációjához. Először is, aki vitatja, hogy állatvédő nem megy állatgyilkosnak (vadásznak), az elmeháborodott. Másodszor, a vadászat nem hivatás, nem elhivatottsági attitűd, hanem ideges kezű hülyegyerekek frusztráció-kiélési lehetősége.

Tisztelet a kivételnek! Mert kivétel mindig van. Igaz, csupán azért, hogy erősítse a szabályt. (Habár ez egy hülye mondás) Szóval, van ismerősöm, aki ölt már vadat, de tudom, hogy fegyverrel a kezében is higgadt képes maradni, de legfőképpen nem azért vonzódik a fegyverekhez, mert állatokat ölne.

Az emberi faj hímnemű egyedeinek alapvető természete a fegyverek iránt érzett vágyakozás. Igen, az a „férfi”, aki ezt nem érzi, kezdhet aggódni a tökössége miatt. Én is imádom a fegyvereket. Amikor meglátok egy mesterien elkészített katanát (japán hosszúkard), olvadozni kezdek. Egy jó fegyver szinte művészeti tárgy. Archetípusát tekintve rögtön a nő (termékenység) után következik.

A vadász a törzsi társadalmak férfitípusának epigonja, silány utánzata. Nem azonos azzal a hőssel, aki legyőzi a sárkányt, elejti a nemeai oroszlánt (Héraklész), de még csak azzal a busmannal sem azonos értékű, aki mérgezett dárdával megsebzi a zsiráfot, majd napokon át üldözi, amíg a nemes préda holtan nem rogy a földre.

A vadász a gyáva gyilkos, egy szaros kis seftes, aki a legszebbet lövi ki, vagy ajánlja jó pénzért kilőni, aki ezzel az adott terület populációjának silányodását idézi elő baksisért. Egy nímand, aki a közvagyont, a jövőnket herdálja el. Persze, nincs egyedül ezzel a mentalitással, de most ő van terítéken.

Gyermekkorom első kedvenc könyve Kittenberger Kálmán: A Kilimandzsárótól Nagymarosig című vadásznovellás kötete volt. Az iskolai könyvtárból vettem ki, nem volt szívem visszavinni, máig őrzöm. Állítólag könyvet lopni nem bűn. Igaz, én nem is elloptam, csak, mire visszavittem volna, a könyvtár megszűnt.

Ebben a könyvben csodálatos történetek vannak, már nem is tudom, hányszor olvastam el őket. Van azonban egy, amelyiket mindösszesen egyszer voltam képes, akkor is sírtam, s mégis erre az egyre emlékszem kristálytisztán. Sejkről, Kittenberger házi páviánjáról szól. „Lete bunduki!” – ez volt az első mondat, amit szuahéli nyelven megtanultam. „Add a puskámat!” – Ez az elkényeztetett dzsentri rohadék rinocéroszra való tölténnyel lőtte át a kis majmot, mert az nem fogadott szót neki. Erőt vett rajta az „Afrika untság”, írta mentségként.

A könyvszekrényemben fellelhető Kittenberger Kálmán, Széchenyi Zsigmond és Molnár Gábor valamennyi könyve. Sőt, olyan vadászoké, akiknek a nevét sem vagyok képes felidézni. E műveknek és szerzőiknek köszönhetem, hogy antropológus, kultúrakutató lettem. S az antropológusoknak, hogy ma jogászként keresem a kenyerem. Mennyire gáz!

Ma már a „sportból”, a trófeáért vadászó gazdag disznókat emberszámba sem veszem. Mert sportoló vagyok, mert férfi vagyok. Férfiember nem némítja el passzióból a védtelen lelkeket. A férfi szükségből, például élelmezés céljából, vagy családja védelmében öl állatot, egyéb okból nem.

Masutatsu Oyama, a Kyokushin-kay karate stílus megteremtője, a férfiasságát, harcra termettségét bizonyítandó puszta kézzel szállt szembe egy bikával, akit úgy letaglózott, hogy szarva törött. Hát, a kurva anyját neki is, de legalább egyenlő esélyekkel indultak, ha nem a mester volt hátrányban. Ő férfi volt, ő harcos volt, rá felnézek.

Visszatérve a vadász nem létező pozitív szerepére a vadgazdálkodásban. Az oktalan állatgyilkolászásnak nem a tervszerű vadászat és vadgazdálkodás, hanem a félhülye állatvédők óbégatása, lobbi tevékenysége vetett véget. Ezért menekülhetett meg néhány faj a kihalástól.

Akárhogy is, a farkas és a medve, mint potenciális ragadozók, ismét szaporodni kezdtek, és feltűntek az ember életterében. Amely élettér azért az emberé, mert a földön minden élettér az övé, mert az ember agyatlanul kinövi a bolygót, de előtte mindent elpusztít maga körül. Az ökoszisztémát is (sokan a szó jelentését sem ismerik).

Pedig a medve és a farkas tud valamit, amit az ember nem. Képesek a természet részeként cselekedni, s a prédát nem tetszetőssége alapján választják, hanem saját szükségletük, éhségük minél gyorsabb és energiatakarékosabb csillapítása okán. Vagyis a legkönnyebben elejthetőt vadásszák le. Ez pedig minden esetben a valamilyen okból a többiektől fejletlenebb egyedet jelenti. A medve és a farkas önkéntelenül is elősegíti a különböző populációk erősödését, szemben az emberrel, aki pont fordítva cselekszik, ráadásul tudatosan.

Budán, ahol lakunk, elszaporodtak a vaddisznók. Az utcánkban él egy kb 30 fős konda. Ilyenkor, nyáron nem hallani felőlük, de ősztől biztosan ismét megjelennek majd. Két év alatt megháromszorozódott a számunk, természetes ellenségük nincs. A lakott terület miatt kilövésük sem egyszerű.

Engem nem zavarnak, de kétségtelen tény, jelenlétük hordoz veszélyt magában. Például a trichinella (spirális fonalféreg) miatt, amely az emberre is halálos lehet, vagy az anyaállatok védekező magatartása szaporulat idején.

Nyilvánvaló, hogy a ragadozó követi a prédát. Nincs azon mit csodálkozni, ha növényevő vadak területeit folyamatosan csökkentjük, megjelennek a kapuinknál, őket követve pedig a ragadozók. A ragadozók számára az ember konkurencia. Könnyen adódhatnak konfliktusok, amelyek emberáldozatokkal járhatnak.

Erdélyben a medvetámadás lassacskán mindennapos. A falvak népe követeli a macik kilövését. Az fel sem merül bennük, hogy naponta százával járják az erdőt, málnát, szedret, áfonyát és gombát szedve, s ezzel amazok nyugalmát megzavarják. Annak egyenes következménye a ragadozók kéretlen megjelenése a kertek alatt.

A megoldás nem a vadászat, hanem az ember önmérséklete. Azonban, amíg a városban elmebeteg módon közlekedő kerékpárosok jelentik a környezettudatosságot, s a vadászatot etikus tevékenységként aposztrofáljuk, rohanunk a földi ökoszisztéma összeomlása felé.

A VB előtt nálam a németek voltak a favoritok. A négy közé még a spanyol, brazil és argentin csapatot vártam.

Aztán az első kör után Özil, Khedira és Müler meggyőztek, hogy Németország jól lakott, nem akar nyerni. Viszont a franciák és horvátok odatették magukat.

A második körtől egyértelműen a négy közé vártam a francia és horvát csapatot. Az egyenes kieséshez érve a francia-horvát döntőben is biztos voltam. Egyszerűen látszott, hogy jobbak a többieknél.

Akkor már azt is tudtam, hogy Didier Deschamps nyer. Sok okos írást olvastam a győzelmük óta, ahol Deschamps-t egy vesztes edzőnek írják le, de én nem értek a focihoz, én ezért látom fordítva. A Monaco névtelen csapatával BL-döntő, két éve egy szedett-vetett hordával EB-döntő. De, mondom, én nem értek a focihoz.

Tehát nyert Deschamps, ahogy vártam. Mondjuk nem pont úgy, ahogy vártam. A horvátok szimpatikus lúzerként fociztak, a franciák meg hanyag eleganciával le sem szarták az egész meccset. Ennyi is elég volt. Amint úgy látszott, hogy a roppant szimpatikus, ám rendkívül gyenge ellenfél picit megszorítja őket, gyorsan rúgtak két gól és vége is volt.

Az értelmet lebecsülő, életüket az elvakult érzelmeikre alapozó emberek őrjöngenek azóta is. Csalást emlegetnek, Putyint becsmérlik, amiért ő kapott esernyőt az esőben, a horvát nagyasszony pedig csak megkésve. (Olyan is akadt, aki törölte egy kommentemet, amelyen Putyin figyelmeskedik Grabar-Kitarovic asszonynak egy gyönyörű csokor virággal, csak, hogy tovább bunkózhassa Putyint). A bírót szidják minden egyes, a franciák javára ítélt mozzanatért, még a kirúgások megítéléséért is!

Aki nálam jobban utálja a franciákat, az festi magát. De, könyörgöm, ez egy sportesemény volt, ahol a sportteljesítmény számít, nem a származás. És a sportteljesítményt itt a franciáktól láthattuk, a többiek ipari tanulónak sem voltak jók.

S ha nem Giroud Deschamps kedvence, akkor még jobban kijött volna, mennyivel a világ előtt vannak játékintelligenciában. Igen, ezek a "fekete majmok", az "afrikai csapat"!

Persze, lehet, hogy én vagyok elvakult, mert nekem Zinedine Zidane és David Beckham voltak a világ legjobb focistái. Például Zidane miatt drukkoltam a Real Madridnak. S az a francia csapat, amely 98-ban világbajnok lett, számomra most is az etalon.

A szakértők szerint a tiki-takázó spanyol játék a szép. Néhányan a Fenomeno braziljait tartják a valaha volt legjobbnak. Ám akkor is, 98-ban az a francia csapat egy csoda volt.

Ez a mostani francia csapat nem az a csapat. Nincs Zidane, Vieira vagy Henry. De van Didier Deschamps. És, - úgy tűnik - a többiek ellen ma ez is elég. Annyira elég, hogy a döntőben ki sem kellett köpni a tüdejüket.

Az elődöntő után Orbán Viktor, - méltatva a horvát futballt - kicsit a miénknek is titulálta a sikerüket. Ezért néhány bolsevik hírportál becsmérlő cikket rittyentett a horvát fociról. Korrupció, bírósági ítéletek, tüntetések, erőszak, stb.

Micsoda alja emberek! - mondtam akkor.

Aztán most a döntő után, - jellemzően a másik oldal - ugyanazt az epét okádja a franciákra, - természetesen politikai felhangokkal - mintha legalábbis Emmanuel Macron focizna és nem kisebb célért, mint Magyarország második Trianonjáért.

Bizony, olyat is olvastam, hogy "Trianon nem ért véget", csak, mert a franciák nyertek.

Az pedig a legtermészetesebb, hogy a jórészt afrikai gyökerekkel rendelkező játékosokat változatos rasszista jelzőkkel illetik.

Vajon ezek az elvakult emberek látták is ezt a VB-t, vagy csak nézték?

1982 óta minden VB-t láttam. Ez a mostani az egyik legjobb volt. A futballsport átalakulását láthattuk. Egy új támadófutball van születőben az uncsi védekezésre alapulóból. Négy és nyolc éve fele ilyen érdekfeszítő meccsek sem voltak, mert mindenki védekezett ész nélkül, s csak kontrák voltak néha.

Akinek pedig az akciógólok hiányoznak, az folyton Dávid és Góliát harcát szeretné látni. Magas szintem minden valamirevaló csapat képes megállítani a másik támadását, ezért kerültek előtérbe a rögzített szituációk. Ma már minden szöglet életveszélyes, mint Puskásék idejében volt.

A foci újjáéled a szemünk láttára. A sportok királya ismét fényesen ragyog. Örüljünk!

Annyira, de annyira nem akartam írni semmit Trianon tragédiájáról! Egyszerűen méltatlan az a légkör, ami a rendszerváltozás óta, évről évre körüllengi nemzeti tragédiánk megemlékezéseit. Ám a méla undort, amelyet eddig sikerült kordában tartanom, tovakergette az érett értelem jogos felháborodása, az intellektuális düh.

Talán nem véletlen, hogy magasabb intelligenciaszinten működő körökben a pszichológiát nem tartják tudománynak. Ezt, - az egyébként általam elutasított nézetet – Kővágó Pál, pszichológus és Sáfár-Williams Zsófia, szintén pszichológus végzettségű neoliberális szófosó, stabil támasztékkal látják el.   

A Divany.hu nevű agysorvasztó portálon elmagyarázzák nekünk, „exkluzív áldozati tudatba” csontosodott magyaroknak, hogy miért vagyunk genetikusan alattvalók és moslékzabálók. Na, jó, a Kertész Ákos nevű állítólagos író és még állítólagosabban magyar személy terminológiáját nem mondják ki. (csak gondolják. – hogy honnan tudom? – belelátok a hülye fejükbe, mer’ üvegbül van.)

A Díványos pszichomókus páros konkrétan azzal illet minket, magyarokat Trianon kapcsán, hogy agresszív, más kultúrák traumáira érzéketlen, beszűkült tudatú rasszista trogloditák vagyunk. Antiszemiták is, természetesen és kollektíve, még természetesebben. Ez, kérem szépen, tudományos tény, mer’ ők esztetet bebizonyították.

Jaj, már, hát ugyan mikor máskor juthatott volna eszükbe a szemünkre vetni, hogy mi, magyarok micsoda egy alávaló népség vagyunk, ha nem a tragédia 98. évfordulóján, az I. világháború lezárásának 100. évfordulóján? (Ugyebár e háború lezárásának következménye Trianon) Mikor lehet igazán nagyot rúgni a gyászolóba, ha nem a gyász napján?

Csendben kérdezem, ha mi, magyarok annyira érzéketlenek vagyunk más népek és a saját kisebbségeink tragédiái iránt, de legfőképpen is fenemód antiszemiták vagyunk, miért nálunk van a világon a legtöbb holokauszt emlékhely és emléknap?

Apropó, holokauszt! Amikor egy általam értelmesnek tartott ismerősöm a Facebook-on megosztotta ezt a Díványos gyalázatot, felvetettem, amennyiben ez a kis eszmefuttatás a holokauszttal kapcsolatban hangzana el, annak büntetőjogi következményei lennének. Természetesen azonnal megkaptam az antiszemita jelzőt. Mellé még azt, hogy trianonba senki nem halt bele.

Ez tehát a lényeg! Magyarországon még mindig az a közvélekedés az államunk területén élő bizonyos társadalmi csoportban, hogy a trianoni békediktátumnak nem voltak magyar áldozatai. S ha áldozatok nem voltak, nincs is mit gyászolni. Hetven évig éltünk ebben a hazugságban, majd a rendszerváltozás első tíz évének káoszát követően újra elindult a bolsevik gőzhenger és azóta még durvább magyarellenes propagandát fejt ki.

Az a Trianon, amit mi nemzeti tragédiaként értékelünk, nem 1920. június 4-én kezdődött. Az csupán egyetlen, - ám valóban jelentős - állomása volt. Azon lehetne vitatkozni, hogy mikortól vált szinte bizonyossá e sorstragédiának a bekövetkezte. Én úgy vélem, a Deák Ferenc neve fémjelezte 1867-es kiegyezéssel.

A meggyengült császársággal a királyságunk területén élő kisebbségek kárára, az ő érdekeiket mellőzve kötöttünk egyezséget. Ez súlyos stratégiai hiba volt, amely Deák alkalmatlanságának is betudható. A haza bölcse! (LoL)

Picit a kisebbségeinkkel is foglalkoznék. Nincs köztük egy sem, amely előttünk élt volna államunk területén, s mi elvettünk volna tőlük bármit is. Olyan nációkról van szó, akiket valamilyen érdekből engedtünk letelepedni a területünkön. Amikor ez történt, nem létezett a politikai nemzetben való gondolkodás, ez a torz ideológia, amely kizárólag államok pusztulását képes okozni.

Egyetlen nemzetfelfogás helyes, amely a törzsi-nemzetségi elvből, a vérszerinti és házasság útján szerzett rokonokat együtt ismeri el, tehát identitásalapú. A nemzet nem működik jogi határok közé szorítva, mert annak mindig Trianon, Koszovó és Krím a vége.

Visszatérve a gyenge jellemű Deákhoz, az általa képviselt sorsrontó politikai attitűd a XX. század elejére valamiféle erényként igyekezett tündökölni, hogy a belsejében dúló pusztulatot hatásosan képes legyen elmaszkírozni.

Így, amikor a morális tartásában megtört császárság trónörökösét meggyilkolják, ahelyett, hogy alkalmat találtunk volna a kényszerfrigyből való kilépésre, rituális politikai öngyilkosságot követtünk el.       

Bármilyen furcsa, ahogy a gyilkos hajlamú bolsevizmus képes ma is virágozni (lásd baloldali liberalizmus), úgy élnek köztünk olyanok is, akik a monarchiát dicsőítik.

Egyetlen állam sem szenvedte meg annyira a Nagy Háborút, mint mi. Még az elbukott császárság is jobb kondíciókkal került ki belőle, noha a legfőbb bűnöse volt annak. S itt ütött vissza Deák szűklátókörűsége, mert a magyar királyság területén élő befogadott kisebbségek sorra állapodtak meg az antanttal minket kikerülve, sőt, bosszútól hajtva a mi kárunkra.

Legalábbis az 1917-es Oroszországi eseményekből illett volna levonni a megfelelő következtetéseket, hogy tudniillik a császárság legfőbb támasza, a rokon, a cár atyuska bizony csúnya véget ért. Ekkor még súlyos veszteségek nélkül kerülhettünk volna ki a konfliktusból, hiszen mi is csak egy alávetett tartomány voltunk a habsburg birodalomban.

Ezzel szemben a deáki hajlott gerincességtől korcsosult értelmű országvezetés a végsőkig kitartott, majd, amikor tompa elméjükig eljutott, mekkora kárt okoztak a nemzetnek, a monarchia-kritikus, ám erőteljesen anarchisztikus elveket valló Károlyit tolták az élre. Ezzel tetézve gaztetteiket.

Aztán már bármennyire is logikus volt Károlyi döntése a Kun Béláéknak történő hatalomátadásról, kiütközött súlyos intellektusbeli deficitje, amikor nem ismerte fel, hogy a bolsevik vezető még nála is silányabb értelmű egyén, akit egyetlen érzelem mozgat, a magyarok iránt érzett feneketlen gyűlölete.

A háborúnak vége volt és hirtelen nem a vilmosi német vagy a habsburg birodalom volt a fő ellenség, hanem a Szovjetunió, a bolsevik diktatúra. Az 1918-ban kezdődött intervenció lefoglalta az új hatalmi struktúrák energiáit. Így a háborút lezáró „békeszerződések” megkötése is halasztódott.

Az egykori császári-királyi főtisztek vezette magyar Vörös Hadsereg területeink visszaszerzésére indított hadjáratai sikeresek voltak. Sajnos azonban a bolsevik politikai vezetés elkövette azt a szándékos aljasságot, amit azóta is nyögünk.

Kun Béla egyetértett a magyar királyság területeinek elcsatolásával, a magyar nemzet megcsonkításával. Olyannyira, hogy később, amikor már Szovjet emigrációban élt, hosszan értekezett arról, hogy a magyar nép és kultúra létjogosultsága csupán szűk területen képzelhető el. Az elszakított területeken ártalmasnak tartotta a magyarok önrendelkezését, szokásaik gyakorlását. A nyelvhasználatot is!

Ez az ember, amikor a hadsereg sorra foglalta vissza a területeinket, nem a magyar, hanem a Szovjet zászlót tűzette ki, jelezve, az új magyar állam a Szovjetunió szövetségi része kíván lenni. Hazánk hivatalos neve akkoriban az volt, hogy Magyarországi Szocialista Szövetséges Szovjet-Köztársaság. A szovjet tanácsot jelent, így vált általánossá a „tanácsköztársaság” kifejezés.

Ez az elvhű ember elkövette azt a hőstettet is, hogy miután Lenin elvtársék nem tudtak segítséget küldeni az intervenció miatt, azonnal szaladt egyezkedni az antanttal. Akik aztán jól nem tartották be az alku rájuk eső részét, mert Kun elvtárs az első követüket kikosarazta. Abban egy kevésbé galád békeajánlat volt, de akkor még várta a szovjetek válaszát, amelyről biztos volt, hogy kedvezőek lesznek számára, de aztán mégsem voltak azok.

Szóval, egy rohadt hazaáruló söpredék volt, s vele az összes többi elvtársa. Olyanok is, mint a balliberális körökben ma is egekig magasztalt Lukács György marxista filozófus (filozófus! LoL). Egy korcstestű gyáva tömeggyilkos volt. Testi fogyatékossága miatt nem kellett katonának lennie, majd mit ad Isten, a Tanácsköztársaságban egy időre a Vörös Hadsereg politikai népbiztosa lett. Na, ott aztán megmutatta, kicsoda is valójában!

Mindenesetre a Tanácsköztársaság bolsevik vezetésének hazaárulása miatt a Vörös Hadsereg szétszéledt, nem védte többé senki hazánkat. Ez volt Trianon bekövetkeztének legfőbb oka: a baloldali világnézetben kódolt hazaárulás, a nemzeti összetartozást bármi áron elpusztítani igyekvő aljas indulat.

Mert akármekkora egy stupid barom volt Deák, s még nála is nagyobbak a követői és utódai, mint Károlyi is, a német és osztrák birodalmak felbomlása, valamint a Szovjetunió megalakulása, s az ellene folytatott intervenciós harcok merőben új feltételeket teremtettek és vontak el energiákat a ránk szabadított retorziós missziótól, amely könnyedén lehetővé tette volna területeink jelentős részének megtartását.

Bizony, elég lett volna annyi, hogy Kun Béla és bandája ne akarja a teljes országot a Szovjet birodalomba integrálni. Csupán annyicska kellett volna, hogy ne legyenek hazaárulók.

Mondhatnák magukat nagyon okosnak gondoló emberek, hogy könnyen török pálcát én egy évszázad távolából. Ám ez nem igaz. Én töredékinformációkból dolgozom (mivel a korabeli dokumentumokat kvázi rejtegetik az akkori felelősök most is pozícióban lévő leszármazottai – természetesen tudósnak álcázva magukat), nekik akkor a valóság teljes palettája rendelkezésükre állt, mégis rosszul döntöttek. Kun Béláékig bezárólag. Ők ugyanis más tészta, ők nem tartoznak a magyar nemzettörténet köréhez. Ők a saját szempontjukból jól döntöttek, amikor a magyar nép kiirtására szövetkeztek, elvégre ez volt a tervük. S ha nincs az antant szószegése és a román hadsereg, talán sikerül is véghezvinniük.

Bizony, nagy hálával tartozunk a románoknak! Az ő támadásuk kergette el a gyilkosainkat, a bolsevikokat. Persze, onnantól sem lett jobb a sorsunk. Mert, bár egyesek szerint Trianon egyetlen magyar halálát sem okozta, azért a szerbek a levegőbe dobálták a magyar csecsemőket és úgy lőtték szét őket.

Csecsemőket!!! S nekünk mégis úgy kell tudnunk és éreznünk, hogy nem történt is semmi, kérem szépen, tessék tovább haladni.

A máig teljes borzalmával ható Trianon oka, hogy léteznek olyanok, mint Kővágó Pál pszichológus, hogy demokráciának hívják azt a rendszert, ahol gyilkosaink és azok leszármazottai osztják az észt és gyaláznak minket tragédiáinkban is. Azért él Trianon, mert a parlamentben van LMP, DK, MSZP és Jobbik, vagyis emberi jellemzőiktől megfosztott aljas torzók, akik ma sem tesznek mást, mint elődeik, igyekeznek elpusztítani a magyarságot.

Azért él Trianon, mert demokráciának nevezik azt, ahol a baloldali eszmeiség (rém)uralma tematizálja a mindennapjainkat. Nem véletlenül mondta Ronald Reagan amerikai elnök, hogy a liberalizmus egy fasiszta filozófia, s ha Amerikát valaha eléri a fasizmus, azt a liberalizmus képében teszi majd.

Aki ismeri a nyugati demokrácia történetét, az tudja, - sokan még emlékezhetnek is rá – a baloldali nézeteket vallókat az USA-ban bebörtönözték, olykor halálra is ítélték. Az volt a helyes, az tényleg demokrácia volt. A baloldaliság ugyanis métely, amely az emberi társadalom testét rágja.

Szóval, ott hagytam abba, hogy annyira nem halt bele senki Trianonba, hogy a szerbek magyar csecsemőket dobáltak a levegőbe és úgy lőtték agyon őket, természetesen szüleik szeme láttára. Hogy a tanácsköztársaság hóhérai tízezer szám ölték a magyart…

Álljunk meg egy pillanatra! A magyar történettudomány álláspontja szerint mindösszesen 590 embert gyilkoltak meg a bolsevikok rövid uralmuk alatt. Ezt egy Váry Albert nevű egykori főügyész feljegyzéseire alapozzák. Váry volt az, aki könnyek között szabadította ki Kun Béláékat a börtönből és ezt élete legszebb pillanataként őrizte meg. Váryt olyan tények nem érdekelték, hogy a Lenin fiúk nem készítettek feljegyzést a pogromok során.

Szamuely vonatos sztorijából sem maradtak fenn hatósági dokumentumok. Vagy fennmaradtak, csak a ma is befolyásos csemetéik őrizgetik előlünk. Olyan is előfordul, hogy egy tömeggyilkost azzal mentegetnek a leszármazottak, hogy csak legenda, amit az illető erőszakos tetteiről hallottunk. Ilyen Lukács György esete is. Az ő fajtája által eluralt tudományos körökben csupán mese, amit egyébként maga Lukács büszkén felvállalt.

Szóval, vagy 590, vagy pár százezer. Mint mondjuk, a szintén Trianonból következő málenkíj robot áldozatai. Utóbbi során mintegy 900 ezer magyart deportáltak, s e számnak több mint fele sosem térhetett haza. 500 ezer magyar halt borzalmas halált munkatáborokban. Nemrég láttam egy fotósorozatot, a szerencsétlenek pont úgy néztek ki, mint az auschwitzi tábor lakói.

A málenkíj robottal kapcsolatos balliberális vélekedés szerint annak áldozatai nem magyarok voltak. Éppenséggel a magyarok küldték halálba azokat az embereket, de azok semmiképpen nem voltak magyarok. Svábok voltak, például. Esetleg svédek, - gondolom – vagy Kongói Köztársaságiak, de az biztos, hogy nem magyarok, állítják ők, ott a baloldalon. Mindegy, akárkik is voltak, mi, magyarok küldtük a halálba őket.  

Olyat is állít a Díványon vergődő páros, - Kővágó és Sáfár-Williams – hogy a roma holokausztot tagadja minden magyar. Az összes, aki nem a balliberális pártokra szavaz, természetesen. Az egy cseppet sem zavarja ezt a két nyomoroncot, hogy a roma holokausztnak Magyarországon elsőként lett emléknapja, s e téren meglehetősen egyedülállóak vagyunk. Előbb volt roma holokauszt emléknapunk, mint a málenkíj robot magyar áldozatainak. Ennyire vagyunk önzőek, ennyire vagyunk sereghajtók az inkluzív áldozatiságban.  

A valóság az, hogy Trianon egyenes következményeként legalább egy-másfél millió magyar veszett oda. És ebben a tragédiánkban az államunk területén élő egyes kisebbségek, - például a balliberális nemzeten kívüli nemzetfeletti internacionalista-globalisták – illetve a határainkon túl élő más nációk közül egy sem mutat részvétet. Egy sem!

Ezek a tények. Ebben nincs eltúlzott áldozatiság, nincs befelé forduló sértettség. Csak büszkeség van. Büszke vagyok rá, hogy magyar vagyok. hogy képes vagyok teljes egészében megélni a magyarságomat. Erőt ad nekem, hogy identitásomat úgy vagyok képes megélni, hogy közben más nációk, kultúrák identitását, érzelmi kötődését nemhogy nem kell becsmérlő szavakkal illetnem, de tiszta szívből képes vagyok az együttérzésre velük.

Trianon nem több és nem kevesebb, mint lakmuszpapír: a hozzá való viszonya elmondja mindenkiről, hogy magyar vagy sem.

Nem tudom, mennyire közismert manapság a L’art Pour L’art társulat Besenyő családja, de nekem azonnal ők jutottak az eszembe, amikor megláttam a hírt, hogy a Kecskeméti Vadaspark egyik nagy kedvencét, Zarát, a szurikátát egy iskolás gyerek a földhöz csapta.

Volt a család szomszédjában a Besenyőék leánygyermekéhez, Evetkéhez hasonlóan idióta fiúcska, a Tompika. Amikor ez a Tompika játszott, az nagyjából nem volt más, mint a játék tárgyainak rituális kivégzése.

Tompika figurája azért volt sikeres, mert az egyedi módon eltérő negatívat, a devianciát karikírozta. Manapság ilyennel operálni a humorban nem lehet, mert tíz szülőből nyolc ráismerne a saját kölykére. Ugyanis az a viselkedés, amit egykor devianciaként tartottunk nyilván, mára általánossá vált.

Itt van ez az eset: A vadaspark működtetői külön kérték, hogy ne háborgassák a vemhes kisállatot. Erre mit tesz Tompika? – Odamegy a tiltás ellenére, a fakezével megmarkolja az állatot, amelyik - nyilván fájdalmában – megharapja. Egy normális gyerek ilyenkor ijedtében elejti, hátraugrik, sír. Nem így Tompika! Ő nemes egyszerűséggel még jobban megmarkolja a gyermekeit védő jószágot és tiszta erejéből a földhöz csapja.

Na, most kik ennek a kis neandervölgyinek a szülei? Mit lát ez otthon, ha ilyen helyzetben azonnal brutális agresszióval válaszol? Azt már nem is boncolgatnám, hogy ezzel a habitussal engedni felnőtté válni, milyen katasztrófa lenne.

Mert ez a történet nem a szerencsétlen kisállatról, Zaráról szól, hanem a dekadens emberi társadalomról, ahol a Tompikák és Evetkék apuci és anyuci kedvencei, akik egy-egy csínytevés után bamba vigyorral nyugtázzák ivadékuk tettét, elégre már ők is valaki Tompikái és Evetkéi voltak.

Azt is lefogadom, hogy a kis Chucky az iskolában sem strapálja magát fölöslegesen tanulással. A szülei pedig oly mértékben műveltek lehetnek, hogy Vekerdy egyes (totál fölösleges) megnyilvánulásaiból annyit értettek csak meg, hogy nem kell tanulnia a gyereknek, nem kell a szigor, mert úgyis Bill Gates és Einstein lesz belőle. Ahogy az összes többi gyerekből is Vekerdy szerint. Persze, csak akkor, ha nem szoktatjuk őket szabályokhoz, mellőzzük a szülői szigort, a tanulást pedig végképp.

Nemrég jártam vadasparkban. Én nem tudom, a kecskeméti milyen, de az, ahol én jártam, az borzalmas. Vörös vércse egy fürdőszobányi kalitkában. S mindez azért, hogy Tompika és Evetke lásson állatot. Mert amúgy fogalma sincs, hány lába van egy kacsának, hogy emlős-e vagy madár. Ja, de majd jól megtanulja, ha látja ezeket a szerencsétlen élőlényeket gettóban félig megőrülve.

Egy átlagos UHD 3D-s SMART tévé ára százezer forint. Vannak még természetfilmeket sugárzó csatornák, igaz ezeket a műsorokat lassan teljes egészében leváltják a különböző kontinensek jól láthatóan degenerált kamionosairól vagy raktárakban turkáló, óbégató zsibárusokról szóló sorozatok. Mindegy, van internet, UHD 3D-s tévén keresztül szuper jól megnézhető állatos dokumentumfilmekkel. A kutyát nem érdekli, ha Tompika kivégzi a tévét, a retardált apja majd vesz neki másikat.         

…ha nő. Akkor sem, ha sokkal gyengébb nálad. Akkor sem, ha egyébként biztos lehetsz benne, hogy a rajta elhatalmasodott gyilkos düh okán ő bármikor kész lenne elpusztítani téged pusztán azért, mert nem azonosulsz aljas, embertől elidegenedett nézeteivel. Ne bántsd, mert te vagy az erősebb!

A napokban láttam egy videofelvételt, - amit azóta az összes (ál)liberális, ifjú marxista ismerősöm nagy bőszen megosztogat  a Facebook-on, mint a kormány által megvalósított terrort – amin egy biztonsági őr ököllel-alkarral szabályosan leüt egy nála jó két fejjel alacsonyabb ligetvédő nőt.

És most kapaszkodjunk meg! – Rendőrök jelenlétében. Gyorsan tegyük hozzá, a police azonnal intézkedett vele szemben, megbilincselték, társaik pedig a nő segítségére siettek. De akkor is! Honnan veszi a bátorságot ez a barom, hogy rendőri intézkedés közben súlyosan bántalmazzon valakit, ráadásul egy törékeny nőt?

Jegyezzük meg, ugyanez a jelenet 2006-ban úgy zajlott volna, hogy a rendőrök még pluszban megrugdosták volna a nőt, a többi hőzöngőnek meg kilőtték volna a szemét. Na, de az demokrácia volt, most viszont egy magyar nemzeti diktatúrában élünk, ahol a rendőr szerencsére (többnyire) a dolgát végzi.

Hogy akkor a liberotalibánok miért vonyítanak fejhangon az eset óta? Először is, mindenért vonyítanak. Másodszor, a ligetben egy állami beruházás zajlik. Az állam jelenleg magyar és nemzeti vezetésű, a ligetvédők pedig internacionalista liberálbolsevikok, vagyis nemzetgyűlölők. Harmadszor pedig azért, mert a baloldali médiumok a jól látható és hallható rendőri intézkedés ellenére is azt állítják, hogy a rendőrök nem tettek semmit.

Jó, ha harminc ligetvédőre jut egy, aki meg tudja különböztetni az egyes növénytípusokat, fajokat, amit éppen bőszen védelmeznek. A ligetben kivágásra kerülő fák túlnyomó többsége akác. Egy invazív fajta, amely, ha valahol gyökeret ver, kiirtani alig lehet. Tapasztalatból tudom. Van három lila akácom, amelyek gyökerei 30-40 méterre elnyúlnak és új hajtásokat növesztenek. Feltörik a betont is, ha nem elég masszív.

Az sem mellékes körülmény, hogy a ligetvédők mentálisan súlyosan sérült, nagyobb részt drogos hippik. A mondataikat monoton ismételgető, majd hisztérikus kitörésben fejhangon visító ember minden, csak nem mentálisan ép honpolgár.

Persze, nekik is vannak jogaik. Például gyógykezelést kapni egy klassz kis pszichiátrián, majd egy drogelterelés, hogy megússzák a sittet. Ám ők nem kérnek a szakember segítségéből, tombolni akarnak, kiélni az elméjüket rágó agresszivitást. Jól látható a videón, hogy ők alkalmaznak erőszakot először, tehát fennállt egy jogos védelmi helyzet, továbbá a rendőri intézkedésben a kényszertő eszközök alkalmazása.

Mielőtt bárki megvádolna a természettel szembeni tiszteletlenséggel, közlöm, környezettudatos életmódot élek. Már az ésszerűség határain belül! A háztartási zöldhulladékot komposztálom, az így nyert földet a kertben felhasználom. A háztartási egyéb hulladékot szelektíven gyűjtöm. A városban teljesen elektromos, rásegítő belsőégésű motor nélküli autóval közlekedem. (Természetesen nem bringázom, mert ökoterroristák közé nem állok!) A kerti növényeimet gondozom, s bármely átalakítás során mindig fontos szempont, hogy fát-bokrot nem pusztítok el érte.

Sokszor helytelenítek nagyberuházásokat, illetve azok kivitelezését, ha véleményem szerint meggondolatlanul, pusztán anyagi szempontokat szem előtt tartva rombolják a zöldfelületeket. Szóval, elmegyek a környezettudatosságban addig, amíg ép ésszel elmehetek. Ám az a szélsőséges és erőszakos magatartás, amit a ligetvédők megtestesítenek, számomra visszataszító, vállalhatatlan.

A liget projektet átnéztem anno, amikor a cirkusz elkezdődött. Az egész óbégatás nem szól másról, mint arról, hogy a nemzetgyűlölő internacionalistáink minden ellen tiltakoznak, ami a magyaroknak jó és hasznos. Persze, mindez nem más, mint a szokásos deviancia-éltetés a normalitással szemben. A deviánsok jelen esetben a ligetvédők.

Intermezzo: A párom vegetáriánus. Nem eszik húst, mert tiszteli az életet. Tejterméket és tojást viszont fogyaszt, ezért ő egy vegán szemében semmivel sem különb, mint én, aki húsevő vagyok. A Minap Sebestyén Balázsék a reggeli rádiós műsorukban foglalkoztak a témával. A szélsőséges vegánizmust mutatták be. A vegán nem irtja ki a tetűt a hajából, mert a tetű is állat; nincs orális szex, mert hát az is hús; csak vegán mesterembereket hív karbantartáshoz, stb.

Nyilvánvaló, hogy az ilyen emberek mentálisan sérültek. Viselkedésükkel a devianciát demonstrálják. Pont, mint a ligetvédők, de bármilyen, a világnézetüket, elveiket irracionálisan megjelenítő, az erőszaktól sem visszariadó csoportok. Megismétlem posztom elején tett megjegyzésem: ne legyenek kétségeink, akik ilyen attitűddel élnek társadalmunkban, bármikor képesek lennének elpusztítani minket pusztán azért, mert különbözünk tőlük. Intermezzo vége.

Amikor tehát értékeljük a posztomban elemzett inzultust, nem elégséges, ha a security-s vadbarmot elítéljük és megvetjük mélységesen, helyesen akkor viselkedünk, ha a ligetvédők irracionális és agresszív magatartásától is elhatárolódunk.

Úgy tűnik, a kutyaugatás tényleg nem hallatszik el a Holdig. Pedig a haladó értelmiség és az ajkukon csüggő szerencsétlen sorsú kisemberek szentül meg voltak győződve róla. Berkeikben felsőbbrendű értelmüket csillogtató tudálékosok tézisként terjesztették ezt a szamárságot.   

Néhány ezer, általuk felheccelt futóbolond teleóbégatta a Facebook-ot és Budapest romkocsmáit, terjesztett mindenféle képtelen ostobaságot, s azt hitte, ha ő elhiszi, mindenki más is.

Éktelen vernyákolásukat aztán addig mívelték, mígnem az ép értelmű emberek meg nem unták azt, s véget vetettek neki. Nem Orbánért lett rekord részvétel a választáson, hanem az elmebajt propagálók miatt. Sajnálatos módon nincs annyi értelmük, hogy felfogják, ami tegnap történt, azért csakis őket terheli a felelősség.

Az elvileg nem létező, egyébként jelentős potenciállal bíró balliberális sajtó pedig adta alájuk a lovat. Istenem, hány szerencsétlen sorsú baloldali honfitársam osztotta meg Denzel Washington ironikus hangvételű villáminterjúját, amelyben arról beszél egy újságírónak, hogy a félretájékoztatás milyen visszataszító.

Természetesen itt kizárólag a jobboldali médiára vonatkoztatták e kijelentést. Átverték egymást, átverték magukat. S most hüledeznek, mert erre nem számítottak.

Akkor mégis, mire számítottatok?

Hogy azok a szülők vannak többen, akik azt szeretnék, ha a gyermekük kevesebbet tanulna? S azok a tanulók, akik szerint tök fölösleges szorgalmasnak lenni?

Hogy a családok nem tudnak számot vetni bevételeik és kiadásaik viszonyának alakulásáról?

Hogy mindenki bedől az ál-liberális mantráknak, amely szerint az irreguláris (illegális) migráció és a terrorizmus között nincs összefüggés?

A tegnapi napig minden csodálatos volt nektek. Mondhattatok akármekkora égbekiáltó baromságot, nem volt lehetőség kontrollra. S mivel az ép értelmű emberek inkább befogták füleiket fülsértő lármátok hallatán, úgy jelent meg minden szemenszedett hazugságotok, mint egyetlen létező igazság.

Mától ennek vége. A valóság úgy csapott pofán titeket, hogy többen még most is félrebeszélnek. Ki azt hallucinálja, hogy a Fidesz csakis a határon túliak miatt nyert, más meg azt, hogy nincsenek is migránsok. Az igazán együgyűek, persze, ezt is kihordták lábon és tovább mantrázzák, hogy mindenki más a hülye, nem pedig ők.

Hogyan tovább?

A „hogyan tovább?” nem kérdés: ahogy eddig is 2010 óta. Sokkal nagyobb probléma, hogy mihez kezdjünk veletek. Mert valamit kezdeni kell, így nem maradhat.

Természetesen semmi bajunk vele, ha hülyén akartok meghalni, szívetek joga. Ám azzal performansszal, amit itt bemutattatok az elmúlt pár évben, - de legfőképpen az utóbbi hónapokban – kényszerhelyzetbe hoztatok minket, s ennek eredménye újabb kétharmad lett.

Ezt mindenképpen el kellett volna kerülnünk. Valamennyi politikai képződmény természete, ha pozíciót fogott a társadalomban, a hatalomféltés. Visszataszító, értelmileg artikulálatlan őrjöngésetek joggal keltett félelmet egyrészt bennünk, ép értelmű, önálló gondolatok mentén előre haladó emberekben, másrészt a hatalmon lévő pártkoalícióban.

Tartok tőle, mindez olyan hatással lesz a jogalkotási metodikára, amely tovább túlozza majd az amúgy is autoriter, az emberi együtt érzéstől eltávolodott törvénykezést. A káosszal fenyegetettség érzése a rendpártiság torz túlsúlyát eredményezi. Ebben a közegben az általános erkölcsi alapozás hiányt szenved, törvényeink nem tükrözik majd a valós értékrendünket.

És ezért kizárólag titeket, ellenzéki szavazókat terheli a felelősség, mert képtelenek vagytok levedleni a természeteteket, s hatalmon mindig bolsevikok, ellenzékben pedig anarchisták vagytok.