A minap láttam azon a bizonyos közösségi portálon néhány fotót, amelyen miniszterelnökünk Ráhel nevű leánya nemes egyszerűséggel az út szélére hajítja a szaros pelenkát. Gondoltam magamban, - ez mekkora paraszt! A hírben, - akkor úgy tűnt – nincs több. A balosok elhordják mindenféle cigány tehénnek és azzal kifújt.

Nem így történt. A cigány tehenezés megvolt, és még cifrábbak is. Aztán egyesek a szaros pelenkát világnézeti kérdésként igyekeztek tálalni. Fene az ízlésüket! No, de balliberálisokról van szó, ők pedig imádnak szarozni. Mondjuk, eddig úgy képzeltem, csak átvitt értelemben. Tévedtem.

Ám ekkor jött a keresztény-konzervatív értékek legnagyobb védelmezője, Bajer lovag, a Zsolti, aki elmagyarázta nekünk, hogy nem történt semmi rendkívüli, más is szemetel, ha ez nem is szép dolog, de nincs itt, kérem, semmi látnivaló, haladjunk tovább. Na, na-na-na-na-na!

S innentől az egész eset gondolati emésztésének folyamata kezdett átmenni elmémben egy kafkai groteszk jelenetévé, amelyben az önerőből, küzdelmes életében a sorssal naponta élethalál harcot vívó, s oly magasra jutó Ráhel töviskoronával a fején, hátán a keresztény-konzervatív értékrendet jelképező szaros pelenkával, a szomjúságtól rogyadozó lábakkal halad felfelé a Golgotán.

Kálváriájának vége közeledtével, amidőn Illés Zoltánt hívja éppen, - tudja az ördög, talán mert Illés a legismertebb Fideszes ökopolitikus, - Bajer Zsolt az őgyelgő tömeg egyik tagjának álcázva magát, CBA-s Príma ecetet ad Ráhelnek, oltandó a szomját. Nem vártam meg a jelenet végét, így fogalmam sincs, hogy a nem kommunista Heller Ágnes szobáját díszítő Sztálin poszter végül felülről az aljáig kettéhasadt-e.

Nem célom kifigurázni Jézus keresztre feszítésének evangéliumokban leírt történetét. Csak az alig valamit is halálos bűnként tálaló baloldaliak, illetve a másik oldalon meg védelmező anyatigrist imitáló jobboldaliak ábrázolásával, az egyszerű, ám annál gonoszabb szervilis kisemberek visszataszító viselkedését próbáltam meg szemléltetni. Az, hogy Jézus Illést hívja az egybegyűltek szerint, a Fidesz legfőbb környezetvédője (szemétfelelőse) pedig Illés Zoltán, picit lendített a kép szemléletesebbé tételén. (Ja, és igen, ecetet adtak neki szomja oltására)       

Ám, ha eltekintünk, - az általam olyannyira kedvelt – groteszk műfajától, a profán valóságban is találhatunk olyan tartalmat az esetben, amelyről érdemes szót ejtenünk. Úgy vélem, nem helyénvaló a kiállás Orbán Ráhel mellett. Hagyni kellett volna elsikkadni a hírt, hisz minden csoda három napig tart.

Gondoljon már bele minden kedves nem baloldali és/vagy Fidesz-szavazó, ha ezt Gyurcsány fia vagy Medgyessy lánya tette volna, pont úgy nekitámad az ő oldaluk, a mieink, ha úgy tetszik, elvégre magamat leginkább NEM baloldaliként szoktam aposztrofálni. Szépen meg kellett volna hagyni az egészet a nélkülözhetetlen irigy prolik szellemi táplálékának.

Ugyanakkor viszont, - bármennyire ódzkodnak is ettől sokan – Orbán Ráhel egyrészt az apja miatt, másrészt a gazdasági és kulturális életben egyaránt vállalt szerepe miatt a szigorúan vett elitünk (politikai, gazdasági, kulturális elitek léteznek) tagja, s mint ilyen, van egyfajta modellszerepe, akár akarja, akár nem. Ez a szerep, amelyet a vágyott életvitele mellé kapott, bizony felelősséggel jár.

Orbán Ráhel viszont mit sem törődik ezzel. Nem polemizál azon, vajon egyetemi oktatóként milyen példát mutat így hallgatóinak. Percet sem tépelődik, hogy, mint a gazdasági élet szereplője, az ország egyik leggazdagabb emberének felesége, ugyancsak közérdelkődésre tarthat számot. Végső soron pedig az ország első emberének lányaként ugyancsak felelőtlenül viselkedett, amikor úgy képzelte, ha egyszer amúgy is szemetes az útszéle, akkor nem gond, ha ő is egy lesz a szemtelők közül.

Csakhogy Orbán Ráhel fürdőzik abban a létben, amely egyet jelent a másokkal nem azonosnak levéssel. Orbán Ráhel sosem lesz egy a fesztiválozó lányok közül, a fékevesztett bulizó fiatalok közül, és igen, a szemtelők közül sem lesz egy. Ezzel jár az életvitel, amelyet biztosan nem cserélne el egy olyannal, amelyikben egy lehetne a névtelen senkik közül.

Akkor pedig tessék szépen tudomásul venni, a kiváltságosok élete milliók éhes és irigy szemeit vonzza. Vannak, akik bálványozzák, míg mások becsmérlik. Különösen, hogy ismertsége a politikailag megosztott társadalmi térben jelenik meg leginkább.

Az elitek legkiválóbb kutatója Szalai Erzsébet szociológus. Én mindig rá hivatkozom elitekkel kapcsolatban, mert, bár bigott kommunista, Demény Pál emlékéremmel és Lukács György-díjjal a tarsolyában, szakmai, vagyis tudományos tevékenysége példaértékű. Aki az elitek témakörben el szeretne mélyedni, annak őt ajánlom forrásul.

A tudomány szerint tehát a társadalom széles rétegeit alkotó személyek és csoportok mintákat követnek. Ezeket a mintákat mindenkor a világnézetüknek, politikai hitvallásuknak, hétköznapibb dimenziókban az étkezési, öltözködési, ismerkedési, stb szokásaiknak megfelelő közösségek prominenseitől kapják/veszik.

Ezáltal nem csupán Justin Bieber, mint a kulturális elit jelentős alakjának frizurája válik ám elterjedtté, hanem a politikusok és családtagjaik magatartása is. Orbán Ráhel rossz mintát ad. Aki pedig megvédi, az e rossz minta rögzülését segíti elő a társadalomban. Orbán Ráhelnek nincs mentsége.

Na, nem arról van szó, hogy most aztán felnégyelni és a négy égtáj felé széthordani a darabjait! Nem, Orbán Ráhel nem követett el semmi szörnyűséget, amely tettéért meg kéne fizetnie. Ugyanakkor azt remélem, tanul az esetből.

Mert nem csupán a szemetelők társadalmi csoportja létezik. Itt vagyunk mi is, a nem szemetelők. Akik Egyiptomban, az utcai és útszéli szeméthalmok országában sem dobunk el szemetet, hanem hazavisszük a szállodába. Akik nem mentjük fel magunkat azzal, hogy más is csinálja, tehát nekünk is szabad.

Mert annyit azért mindenkinek illene belátnia, hogy nem szórjuk szét a szemetünket úton-útfélen. S nem azzal akarunk egy platformra kerülni, aki e vélekedést nem osztja. Külföldön pedig pláne igyekszik minden tisztességes magyar ember eminens módjára viselkedni, mert idegen országban a hazánkat, a kultúránkat is képviseljük.

Fel voltunk háborodva anno a „Ne lopj, magyar!” táblákon Bécsben. S bár jogosan fejeztük ki ellenérzésünket, azért annyit könnyűszerrel beláthattunk, hogy a bécsi embereknek, az osztrákoknak pusztán annyi látszott, hogy a tolvajok mind magyarok voltak. Nem név szerint, hanem náció szerint rögzültek. Ez egy természetes jelenség, mi is gyakran formálunk véleményt e felfogás mentén más nációkról.

Magáról a fényképek készítőjéről is elmondhatunk ezt-azt. Például, hogy rosszindulatú és ostobán hazudik. Persze, az Eszter keresztnevű hölgy létezése sem feltétlenül valós, tekintve, hogy a sztori a Nyugati fény nevű szennyportál terméke. Itt a mesebeli Eszter állítólag ráförmedt Ráhelre, hogy használja a kukát, ami állítólag 20 méterre volt. Ezzel szemben mindenről készít fotót, csak éppen a közeli kukáról nem.

S minekutána nagy valószínűséggel nem volt semmiféle kuka, aligha lehetett szóváltás róla. Sokkal valószínűbb, hogy a Nyugati Fény torzlelkű kis korcs figurája követte a miniszterelnök lányáékat, hátha rátalál valami szaftos történetecskére. Ebben egyébként sikerrel járt. Fölösleges összevissza hazudozás, akárcsak egyetlen mondat nélkül is lett volna hatása a fotóknak. Talán nagyobb is, mint így.