Menekülttábor

hajléktalan gondolatok éjszakai szállása

HIBRID REZSIM

2018. október 26. 09:29 - Mr Falafel

Mostanában sokat hallom ezt a kifejezést. Egyesek úgy vélik, az ilyen jelleget mutató társadalmi berendezkedés egy gyorsvonat, amely a demokráciából a diktatúrába száguld. Természetesen a balliberálisok, vagyis a neobolsevikok állítják ezt. Szerintem meg pusztán egy új kifejezés arra, hogy a baloldal töketlen. Persze, ők ezt nem így értékelik. Ugyanis szerintük olyan nincs, hogy ők tévednének.

Idézzük talán fel Oriana Fallaci tökéletes összefoglalását a baloldaliságról:

„A Baloldal nem világi. Öltözzön bár feketébe, vörösbe, zöldbe, fehérbe vagy sokszínűbe, a Baloldal vallásnak számít. Felekezeti jellegű. Abban az értelemben, hogy olyan ideológiából fakad, aminek vallási természete van, vagyis olyan ideológia, ami Abszolút Igazságként tünteti fel magát.”

Oriana Fallaci azt is mondja a baloldalról, hogy illiberális. Amikor ezt mondta, a szó más jelentést hordozott, mint manapság. A kifejezést valamikor a 90-es években Fareed Rafiq Zakaria, amerikai újságíró használta előszeretettel azokra az államokra, amelyeket nem tartott megfelelően demokratikusnak, de még diktatúrának sem.

Vagyis hibrid zseminek tekintette őket. Na, jó, itt álljunk meg, ne szaladjunk annyira előre!

 A sokunk által méltán megvetett Francis Fukuyama, amerikai filozófus és mindenbe belepofázó celeb úgy 25 éve írt egy könyvet A történelem vége és az utolsó ember címmel. Ebben a liberális demokráciát az emberi társadalom meghaladhatatlan csúcsának, a végkifejletnek írja le. Szerinte a (bal)liberális demokrácia annyira tökéletes, hogy onnan már nincs tovább.

A fickó kb. akkora marha, mint Lenin és Trockij együtt voltak, és kb olyan agresszív elmélete védelmében, mint Sztálin volt a paranoiájában. Tulajdonképpen megerősíti Oriana Fallaci kritikáját, hogy a baloldali liberális ideológia „Tekintélyelvű, totalitárius, még akkor is, ha elfogadja a demokrácia játékszabályait.”

A politikai baloldal tehát tökéletesnek tartja világnézetét, az egyedüli üdvözítőnek. Ennek alapja, hogy azt a fajta Liberalizmus-felfogást, amit képviselnek, azonosítják a demokráciával. Ergo minden antidemokratikus, ami nem liberális. A demokráciáról való felfogásuk alapelve a szabadságjogok lehető legszélesebb körben történő kiteljesítése.

A gyakorlatban ez úgy zajlik, hogy a többségi társadalmat a tömegénél fogva eleve teljesen szabadnak tekintik, tehát minden, a többségi társadalmon kívül eső elem és szereplő szabadságjogát a többségi társadalomhoz viszonyítva, kvázi azzal szemben határozza meg. Ergo úgy lesz szabad egy kisebbségben lévő társadalmi csoport, ha a többségi társadalmat egy kifejezetten a kisebbségre szabott szabadságjog eltűrésére kényszeríti, vagyis a többségi társadalom szabadságjogát az általa tökéletesnek véltből addig csorbítja lefelé az „ideálisba”, amíg minden kisebbségben lévő társadalmi csoport érzelmi állapotát nem sikerül odáig stimulálnia, hogy azokban ne csorduljon túl a frusztráció.

Ennek érdekében például, figyelemmel az afroamerikai diákok érzékenységére, száműzi az egyetemi irodalomoktatásból Shakespeare-t, s úgy általában a „halott fehér csávókat”. Vagy például Európában a muszlimok érzékenységét óvandó tiltja a keresztény jelképek használatát.

Hogy hol tévednek a Tévedhetetlenek, a liberális demokraták, a neobolsevikok?

Először is ott, hogy a józan megfontolás gyakorlását beszüntették. Minek az nekik, ha úgyis tökéletesek? Másodszor, hogy a liberális demokrácia filozófiai megalapozottság nélküli. Harmadszor, hogy a morált a szabadságjogokból származtatják, miközben pont fordítva van.    

Habár ez a Fukuyama nevű futóbolond elmélkedik a morálról, és saját állítása szerint ő maga Platón demokráciakritikájából indult ki. A gond az, hogy Platónhoz hasonlóan egy ideát kerget. Érvelésében a liberális demokrácia az a társadalmi felsőfok, amiben az ember azon irracionális vágyát, hogy környezeténél nagyobb elismerést szerezzen, egy olyan racionális vágy beteljesítése váltja fel, hogy egyenlővé válik a többiekkel.

Ez mekkora hülye!

Vegyük már végre tudomásul, hogy a kapitalizmus a társadalmi egyenlőtlenségek társadalma. És éppen a népeket leginkább érdeklő és érintő gazdasági lehetőségek területén nincs és sosem lesz egyenlőség. Te jó ég, ép elmével hogyan gondolhatja bárki is, hogy a gazdagok szétosztják a vagyonukat és majd mindenki azonos anyagi létben él tovább?

Ki kell jelentenünk, hogy a kapitalizmus nem kompatibilis a liberális demokráciával. A kapitalizmus képtelen tökéletes társadalom lenni. És minden kiegyenlítősdi nem felfelé emeli a társadalmat, hanem egy primitívebb szintre szállítja le.

Ha ez a Fukuyama figyelmesebben olvasta volna Platónt, akkor tudhatná, hogy szerinte „a szertelen szabadságból támad a legvégső, legbőszebb szolgaság”. Vagyis a szabadságjogok nem terjeszthetőek ki a végtelenségig, mert abból türannisz, zsarnokság lesz.

S ha belegondolunk, manapság egyre többen tartják a politikai korrektséget a szólásszabadság korlátozásának. Miközben pedig a pluralizmust, az eltérő politikai törekvések egyszerre létezésének lehetőségét és természetességét éltetik, fasisztának titulálnak minden, a sajátjukétól eltérő világnézetet.

A nagy liberális szabadságkényszerítés eredményeképpen a fojtogató társadalmi létből való menekülésképpen felerősödtek a liberális demokráciával szembehelyezkedő hangok. Nagyjából a csodával határos módon éppen hazánkban mondták ki először állami vezetői szinten, hogy a liberális demokrácia nem tökéletes, nem az egyetlen társadalmi berendezkedési forma.

Orbán Viktor kimondta, van és szükséges a liberális demokráciától eltérő, mégis demokratikus társadalmi berendezkedés, amelynek neve ugyan még nincs, de legfőbb jellemzője alapján, - hogy tudniillik a liberális demokráciamodellel szemben határozza meg magát – nevezhető illiberális demokráciának.

A magyar miniszterelnök volt az első, aki pozitív jelzőként használta az illiberális kifejezést. Lett is nagy óbégatás a neobolsevikoknál. Azonban azt nem sikerült bizonyítaniuk, hogy a liberális demokrácia alternatívájaként megjelenő illiberális állam ne lenne demokratikus. Persze, kocsmaszinten fasisztáznak, náciznak, diktatúráznak, de tudományos érvelést eddig sehol nem olvashattunk. A hibrid rezsimről való értekezésüknek sincsen semmilyen tudományos alapja. Egyszerűen kellett valami fogódzó nekik, hogy ne omoljon össze az álomviláguk.  

Mitől hibrid tehát egy rezsim?

Először is, mitől rezsim egy demokrácia? S ha rezsim, akkor minek külön még hibridnek is lennie? Aki veszi a fáradságot és utánajár, mit jelent a rezsim szó, az azt fogja tapasztalni, hogy ugyanazt, mint a hibrid rezsim. Olyan ez, mint a bacon szalonna.

Nézzük tehát a rezsim, a nem demokrácia jellemzőit!

1., A választások gyakran nem szabadok és soha nem tiszták.

Amennyire tudni lehet, Magyarországon mindig szabadok és tiszták. A választási törvényünk a nyugat-európai országok többségéhez hasonlóan a győztest erősíti, amit anno a stabil kormányzás elősegítésének érdekében találtak ki. Attól egyetlen választási rendszer sem lesz antidemokratikus, hogy valaki nem nyer.

2., A kormányok csak kivételes esetben veszítenek választásokat.

Ki hitte volna, hogy Németország hibrid rezsim? Elvégre évtizedek óta ugyanaz a koalíció kormányoz. Nálunk a Fidesz-KDNP csupán a harmadik ciklusát tölti, de már száguldunk a hibrid rezsim vonaton a diktatúrába.

Felemlegetik, hogy az erős kisugárzású személyek általi irányítás, gyakorlati értelemben a platóni kiválóság eleve demokráciaellenes. Hogy közben az USA-ban az elnökválasztás mindig egy autoriter személyről szól, vagy, hogy Németországban a kancellárok hosszú ciklusokat töltenek ki, az nem probléma, hiszen a liberális demokráciát éltető államokról van szó.

3., Az ellenzéki tevékenység legális, de hátrányos helyzetbe szorított.

Sajnos amennyiben az alkalmatlanság, a retardált óbégató attitűd hátrányos helyzetnek számít, úgy e kritérium tekintetében feltétlenül hibrid rezsim vagyunk. A hibrid rezsim jellemzőinek lejegyzése arról nem értekezik, hogy akkor is a kormányzó erő okolható-e az ellenzék háttérbe szorultságáért, ha annak nem a kormány, hanem az ellenzék alkalmatlansága az oka, ha az ellenzék képtelen értelmes gondolatokkal megszólítani a többségi társadalmat, ha csupán marginális témákban utazik, vagy a valóság félremagyarázása az egyetlen fegyvere.

4., A hatalmon lévők egyoldalúan úgy használják az államot, hogy a demokrácia egy elemét megsértik az alábbiak közül:

- szabad választások

- polgári szabadságjogok

- egyenlő játéktér (anyagi források elosztása, média, jogalkalmazás)

Az első két pontról nincs mit beszélni. Ellenben a harmadik pontban bujkál a bolsevik ördög. Az abban felsorolt három területre vonatkozó kellemek kifejtése elmarad. Így akármit gondolhatnak alatta és nyilván gondolnak is. Csupa rosszat természetesen. Azonban egy erős társadalmi felhatalmazással bíró kormánynak nyilvánvalóan elsődleges feladata a többségi társadalom igényei és elvárásai szerinti kormányzás. Ebben az anyagi források elosztása olyan kompetencia, amelynek elvitatása bolond dolog.

A jogalkalmazásra sem lehet panasz ott, ahol a balliberális demokraták tüntető embereket gyilkoltatnak le rendőr egyenruhába bujtatott ismeretlen személyekkel, ahol egyetemista lányokat kínoznak meg a rendőrök, majd a meghurcolt, megkínzott, megcsonkított áldozatokat vérbírók ítélik el gyorsított eljárásban a művelt nyugat felháborodásának visszhangja nélkül. Szemben azzal, hogy a jelenlegi kormány ellen tüntetőket senki nem háborgatja véleménye kinyilvánításában.

A média, na igen! Amikor 2002-ben a nemzeti érdekeket képviselő, éppen leváltott kormány arra kérte az új miniszterelnököt, hogy a közmédiában teremtsenek valamiféle egyensúlyt, amely mentén az ellenzéki hangok is eljuthatnak a szavazópolgárokhoz, ama kormányfő elutasította ezt a felvetést. Cinikusan azt mondta, a nemzeti oldal vegyen magának tévét.

Nos, vett. Megvette majd az összest. Tehette? Miért ne! Vannak baloldali milliárdosok, akik öt fillért nem áldoznak a baloldali médiumok erősítésére. A Dalmáciában fél tucat kúria, Budán társas- és családi házak tulajdonosa, Demszky Gábor éppen most jelentette be, hogy szegény. Ja, és Németországban is van lakása! Ő tehát nem száll be a média bizniszbe. Ahogy az ország első tíz leggazdagabb emberének egyike, Lepp Gyula sem, aki Demszky Gábor, Magyar Bálint és Kóka János közeli rokona. Esetleg a Bali-szigeti villaparkok tulajdonosa, Mesterházy Ernő? Hát ő sem!

Miért nem vesznek médiumokat a baloldali milliárdosok? – Megmondom!

Azért, mert kapitalizmus van. A tőkés pedig abba fektet, amin hasznot remél. A baloldali médiumok valóságot szándékosan elferdítő, sokszor meghamisító híradásaira alig van vevő. Fogyasztók nélkül pedig nincs nyereség. Azt viszont ne várják, hogy a magyarok majd megmentik őket, akik egyébként éppen elveszejteni igyekeznek a nemzetet az EU-ban és egyébként minden fronton.

Amint fentebb írtam is, a liberális demokrácia és a kapitalizmus nem kompatibilisek. A liberális demokrácia, mint nettó bolsevizmus alapvetően az alsóbb néprétegek felemelésének, a szélsőségek legalizálásának ideológiája. Versenyellenes, vagyis az emberi civilizáció fejlődését a mindenáron való egyenlősítés okán elutasítja. Elvégre elérkeztünk a lehető legcsodálatosabb, hibátlan társadalomba, mint mondják.

A hibrid rezsim dehonesztáló elnevezés tehát nem tudományos érvelés, csupán egy torz ideológiai alapállás, a baloldaliság szitokszava azokra, akik másképpen gondolkodnak, hiszen „nem fogadja el, ha másképp gondolkozol, és ha másképp gondolkozol, semmibe vesz téged. Lejárat, eljár veled szemben, megbüntet..”/Oriana Fallaci/

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://menekulttabor.blog.hu/api/trackback/id/tr5714323013

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Frederick2 2018.11.18. 10:45:14

A „hibrid rezsim” kifejezés Filippov Gábor kreálmánya, egy cikkében, melynek címe „A hibrid ellenforradalom kora”. A cikket illő elolvasni, a szerző kreativitását illő dicsérni, a „hibrid rezsim” elméletétől pedig illő elájulni. Kulturmarxistáknak, neoliberálisoknak, feministáknak, meg minden olyan embernek, aki gyűlöli Orbán Viktort. Orbán Viktort gyűlölni értsd úgy, hogy nem árnyaltan látni a NER-t és annak működtetőit, elismerve erényeit és hibáit, kizárólag zsigerileg utálni, mint a szart. Ehhez adott megfelelő tápot most Filippov Gábor.

Őszintén szólva: átfutottam a Filippov-cikket, de nem mélyedtem bele. Ha meglátom Filippov szépfiú-pofáját, és meghallom raccsoló hangját, elfog a hányinger. Ahogy kiforgatja mások szavait, terel, és tényeket hamísít – ezt látni a TV-képernyőn (általában az ATV-ben) rosszabb érzés, mint egy rossz minőségű pálinkát elfogyasztani. Nekem egyébként a Facebook-on volt szerencsém Filippov-hoz. Farkas Attila Mártonnal (továbbiakban FAM) ment ölre. FAM bírálta a Face-n a migrációt, a Gender-kurzust, a kulturális baloldalt (kulturmarxizmust) – és jött Filippov, és bevédte ezeket. Érvelés (tények kiforgatása) mellett alkalmazott gúnyt és iróniát, sunyi beszólásokat, meg idézeteket különféle szellemi tekintélyektől (néha egy kis Nietzsche, néha egy kis Dosztojevszkij, néha egy kis Fukuyama). Hetyke volt, lenéző, az ellenvéleményt el- és megvető; az az igazi seggfej, aki úgy véli, nála van az igazság. Ellenszenves volt a fickó, na!

Az, ugye, megvan, hogy Schiffer András, Magyar György és Filippov Gábor, mint „jogkonzervatívok”, nagyon féltették a jogállamot az Orbán-kormánytól. Na, amikor a MeToo dübörgött és sorra gyalulta le az ártatlanul megvádolt embereket (magas szintre emelve a rágalmazást, mint bűncselekményt), megsértve a jogállamiság szabályait, ezek a jogállamiságot féltő „jogkonzervatívok” kussoltak. Jobban mondva Filippov nem: ő a Facebook-on kiállt a MeToo mellett. Hát igen, van becsülete az ipsének…!

Filippov Gábort a „hibrid rezsim” fogalma megalkotása után tartják a magyar Fukuyama-nak. Végül is remek analógia: Fukuyama is egy kétszínű szarkeverő volt.

Éppen figyelgettem az ellenzéki médiát. Köztük a Szélsőközép-társaság (Puzsér és haverjai) tevékenységét is. A vád most az, hogy Orbán egy az egyben át akarja venni a putyini rendszert, hogy aztán meghonosítsa Magyarországon. Szokásos érvek, amiktől lassan a falnak megyek: a Lex CEU, a Stop Soros és a Gender-szak elvágása az állami pénzektől – jaj, de borzasztó! (Ja, az megvan, hogy a Lex CEU-t aláíró Áder Jánost megvádolták balról, hogy „lebontja a jogállamiságot”! Én már ezen röhögök, komolyan! :D Ez a „bajszos szar” elnevezés meg egy tipikusan lumpenproli húzás… sértegetősdi!). A helyzet az, hogy az Orbán-kormány éppen betartja a jogállamiság és a demokrácia szabályait, amikor fellép az országban aknamunkát végző „civil” szervezetek (Soros-hálózat), egyetem (CEU) és egyetemista bölcsészpicsák szektája (Gender-szak) ellen – vagyis olyan személyek ellen, akiknek a tevékenysége kimeríti a hazaárulás fogalmát. Filippov bevédi ezeket, mert ő maga is hazaáruló.

„A liberális demokrácia, mint nettó bolsevizmus alapvetően az alsóbb néprétegek felemelésének, a szélsőségek legalizálásának ideológiája.”

Az, hogy az újjakobinusok gyalogoskatonaként beküldik a harctérre az alsóbb néprétegeket, hadd fogja őket a golyó, az nem „felemelés”. Az alsóbb néprétegeknek egyáltalán nem lesz jó életminőségük az un. „liberális demokráciában”. Időnként odavetnek neki egy kis koncot (segély, meg egyebek), aztán ennyi. Minőségi pozitív változás nem lesz az életükben, ha egy Szél Bernadett, egy Karácsony Gergő vagy egy Gyurcsány Ferenc kormányt alakít az országban, egy esetleges győzelmes választás után. Ez az alsóbb néprétegek fel- és kihasználása, nem felemelése. Esetleg egy-két hűséges pártkatonát kiemelnek a szegénységből és a nyomorból.

Jó amúgy a cikk!

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2018.11.18. 21:52:26

@Frederick2: Fukuyamát nemrég olvastam. Egy az egyben Trockijt és Engelst lopja meg. Trockij: Elárult forradalom című művének esszenciáját emeli át saját gondolatként az idióta eszmefuttatásába. Engels a Dühringgel folytatott levelezésében ugyancsak sokat adott Fukuyamának. Az a ferde szemű fasz meg simán átfogalmazta kicsit.
Ki jön erre rá? Ki olvas Trockijt, vagy Engelst rajtam kívül? :-) Szinte senki. Mondjuk, azon csodálkozom, hogy TGM sem baszott még oda Fukinak. Mert TGM viszont biztosan olvasott Trockijt és társait.
Szóval, mivel a tudomány arról szól, hogy a katedráról a maki makog valamit a többi makinak, az meg úgy adja tovább, mintha ő is olvasta volna azt, amit a maki makogott, pedig nem, csak imponálni akar vele. Így aztán, ha a katedrás maki hamisan makog, a többi idióta a hamisságot adja tovább.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2018.12.29. 20:25:34

@Frederick2: Nem Filippov találta ki a kifejezést. Lényegében afféle intellektuális diktatúrázás ez részéről. Így valóban kitűnik.
süti beállítások módosítása