Persze, állíthattam volna más ellentétpárt is, s abban ugyanúgy felsejlene jelen társadalmunk legégetőbb problémája, a liberális demokrácia totális csődje. S nemhogy megoldásokat nem tudunk, de még a csőd okaiban sincs egyetértés, csupán egymásra mutogatás. A modern társadalomtudományok pedig legjobb esetben is csupán a tudományos szocializmus legprimitívebb konstrukciójának mondhatók.

Sir Winston Churchill egyszer azt mondta: "A demokrácia a lehetséges legrosszabb kormányzati forma - ha nem vesszük figyelembe az összes többit, amit eddig kipróbáltak."

Vagyis azt állította, a demokráciánál nincs jobb társadalmi együttélési forma. Platon erre azt mondaná: "a demokrácia oklokrácia” – azaz a csőcselék uralma.

Megint Churchill azt is mondta, „A legjobb érv a demokrácia ellen egy ötperces beszélgetés egy átlagos szavazóval.”

Egyik idézet valódiságára sincs garancia. Legjobb esetben is csak egyet tudunk érteni velük. Vagy nem. De ez biztos.

Éppen ezért legegyszerűbb, ha a tényeket rögzítjük legelőbb.

Első tény: a liberális demokráciákban is folyamatosan nő a marginalizálódott, vagyis a társadalom perifériájára szoruló emberek száma. Ők azok, akik a legkevésbé képesek érvényesíteni az érdekeiket.

Második tény: a marginalizálódott emberek a saját sorsukért mindig másokat tesznek felelőssé, miközben a megoldásokat is mindig másoktól (messiásoktól, erős vezetőktől) várják. Ez a felelősségvállalás teljes hiánya.

Harmadik tény: a liberális demokráciákban demográfiai válság van. Szemben azzal, hogy minden más társadalmi berendezkedésben a gyermekvállalási kedv jóval magasabb. Ez hosszútávon a caucasoid nagyrassz, a fehérember kihalását eredményezi.

Negyedik tény: a liberális demokrácia alapjait a modern technikai társadalmat létrehozó caucasoid nagyrassz, a fehérember fektette le, ezért ez a rendszer kizárólag a fehérember által működtethető, tartható fenn, és lássuk be, leginkább csupán a fehérember számára. Egyebekben a kutyát nem érdekli ez a társadalmi együttélési forma.

Ezen tényekben talán mindannyian egyetérthetünk. S itt akár be is fejezhetjük, mert innentől már csakis kígyót-békát kiabálhatunk egymásra. Mintha bármit is számítana, ki a felelős, ki miért felelős. Szerintem egyáltalán nem számít ugyanis, hogy ki miért felelős, ki miért hibáztatható, mert az érveléseink tökéletesen más dimenzióban gyökereznek, a másik fél számára értelmezhetetlenek. S azok is maradnak mindörökké.

Álláspontom szerint mindaddig nem gyógyítható a társadalmunk, amíg a helyes diagnózist fel nem állítjuk. Ám azok a közszereplők, akik ma különböző diagnózisokat igyekeznek felállítani, nem egyszerűen szerény intellektussal megvert kóklerek, de saját kisszerűségüket elfogadni képtelen „Liganavigátorok”.   

Hogy ki a „liganavigátorok”? – Frank Herbert: Dűne című tudományos fantasztikus regényében olyan lények, akik az úgynevezett „fűszert” használva képesek meghajlítani a teret, hogy az emberiség időveszteség nélkül utazhassa keresztül-kasul az univerzumot.

Társadalmunkban a szerény intellektusú politikusok, gondolattalan csinyovnyikjaik (hivatalnokok, holdudvar) és elvtelen skriblerek (újságírók) úgy hajlítják az igazságot, a valóságot, ahogy éppen kedvük tartja, s a mindenért másokat okoló, de boldogulást megváltóktól váró, a társadalom perifériájára szorult emberek elalélnak tőlük, a mutatványaiktól.   

Hát, így elég nehéz lenne társadalmat reformálni.

A régi korokban minden betegségre az érvágás volt szinte az egyetlen gyógymód. Mintegy kétezer (!!!) éven át tartotta fenn magát ez a formula. Miért ne lehetne hát gyógymód a társadalom eme akkut betegségére is a legősibb orvosság, a háború?

Herakleitosztól idézzünk: „A háború mindenek atyja és mindenek királya, és egyeseket istenekké, másokat embereké, egyeseket rabszolgákká, másokat szabadokká tett.”

S lám, világunkban egyre nő az agresszió, elmérgesednek a viszálykodások, robbannak ki lokális háborúk. Miközben papagájkórusok recsegnek szeretetet és békét.

Bejegyzésem címe egy óriási társadalomtudományi tévedés. A lojalitás nem ellentétpárja a vakhitnek. Nem! A lojalitás a vakhit felé vezető út kezdete.

Mondok egy nehéz szót: „útelágazás” (by Medgyessy Péter miniszterelnök)

Valóban útelágazáshoz érkeztünk. Na, nem mindenki, hanem csak azok, akik a vakhit felé vezető úton a lojalitásnál járunk. 2026-ban majd mindenki dönthet róla, halad tovább a vakhit felé, vagy letér a lojalitás útjáról. Sapienti sat.