Annyira, de annyira nem akartam írni semmit Trianon tragédiájáról! Egyszerűen méltatlan az a légkör, ami a rendszerváltozás óta, évről évre körüllengi nemzeti tragédiánk megemlékezéseit. Ám a méla undort, amelyet eddig sikerült kordában tartanom, tovakergette az érett értelem jogos felháborodása, az intellektuális düh.

Talán nem véletlen, hogy magasabb intelligenciaszinten működő körökben a pszichológiát nem tartják tudománynak. Ezt, - az egyébként általam elutasított nézetet – Kővágó Pál, pszichológus és Sáfár-Williams Zsófia, szintén pszichológus végzettségű neoliberális szófosó, stabil támasztékkal látják el.   

A Divany.hu nevű agysorvasztó portálon elmagyarázzák nekünk, „exkluzív áldozati tudatba” csontosodott magyaroknak, hogy miért vagyunk genetikusan alattvalók és moslékzabálók. Na, jó, a Kertész Ákos nevű állítólagos író és még állítólagosabban magyar személy terminológiáját nem mondják ki. (csak gondolják. – hogy honnan tudom? – belelátok a hülye fejükbe, mer’ üvegbül van.)

A Díványos pszichomókus páros konkrétan azzal illet minket, magyarokat Trianon kapcsán, hogy agresszív, más kultúrák traumáira érzéketlen, beszűkült tudatú rasszista trogloditák vagyunk. Antiszemiták is, természetesen és kollektíve, még természetesebben. Ez, kérem szépen, tudományos tény, mer’ ők esztetet bebizonyították.

Jaj, már, hát ugyan mikor máskor juthatott volna eszükbe a szemünkre vetni, hogy mi, magyarok micsoda egy alávaló népség vagyunk, ha nem a tragédia 98. évfordulóján, az I. világháború lezárásának 100. évfordulóján? (Ugyebár e háború lezárásának következménye Trianon) Mikor lehet igazán nagyot rúgni a gyászolóba, ha nem a gyász napján?

Csendben kérdezem, ha mi, magyarok annyira érzéketlenek vagyunk más népek és a saját kisebbségeink tragédiái iránt, de legfőképpen is fenemód antiszemiták vagyunk, miért nálunk van a világon a legtöbb holokauszt emlékhely és emléknap?

Apropó, holokauszt! Amikor egy általam értelmesnek tartott ismerősöm a Facebook-on megosztotta ezt a Díványos gyalázatot, felvetettem, amennyiben ez a kis eszmefuttatás a holokauszttal kapcsolatban hangzana el, annak büntetőjogi következményei lennének. Természetesen azonnal megkaptam az antiszemita jelzőt. Mellé még azt, hogy trianonba senki nem halt bele.

Ez tehát a lényeg! Magyarországon még mindig az a közvélekedés az államunk területén élő bizonyos társadalmi csoportban, hogy a trianoni békediktátumnak nem voltak magyar áldozatai. S ha áldozatok nem voltak, nincs is mit gyászolni. Hetven évig éltünk ebben a hazugságban, majd a rendszerváltozás első tíz évének káoszát követően újra elindult a bolsevik gőzhenger és azóta még durvább magyarellenes propagandát fejt ki.

Az a Trianon, amit mi nemzeti tragédiaként értékelünk, nem 1920. június 4-én kezdődött. Az csupán egyetlen, - ám valóban jelentős - állomása volt. Azon lehetne vitatkozni, hogy mikortól vált szinte bizonyossá e sorstragédiának a bekövetkezte. Én úgy vélem, a Deák Ferenc neve fémjelezte 1867-es kiegyezéssel.

A meggyengült császársággal a királyságunk területén élő kisebbségek kárára, az ő érdekeiket mellőzve kötöttünk egyezséget. Ez súlyos stratégiai hiba volt, amely Deák alkalmatlanságának is betudható. A haza bölcse! (LoL)

Picit a kisebbségeinkkel is foglalkoznék. Nincs köztük egy sem, amely előttünk élt volna államunk területén, s mi elvettünk volna tőlük bármit is. Olyan nációkról van szó, akiket valamilyen érdekből engedtünk letelepedni a területünkön. Amikor ez történt, nem létezett a politikai nemzetben való gondolkodás, ez a torz ideológia, amely kizárólag államok pusztulását képes okozni.

Egyetlen nemzetfelfogás helyes, amely a törzsi-nemzetségi elvből, a vérszerinti és házasság útján szerzett rokonokat együtt ismeri el, tehát identitásalapú. A nemzet nem működik jogi határok közé szorítva, mert annak mindig Trianon, Koszovó és Krím a vége.

Visszatérve a gyenge jellemű Deákhoz, az általa képviselt sorsrontó politikai attitűd a XX. század elejére valamiféle erényként igyekezett tündökölni, hogy a belsejében dúló pusztulatot hatásosan képes legyen elmaszkírozni.

Így, amikor a morális tartásában megtört császárság trónörökösét meggyilkolják, ahelyett, hogy alkalmat találtunk volna a kényszerfrigyből való kilépésre, rituális politikai öngyilkosságot követtünk el.       

Bármilyen furcsa, ahogy a gyilkos hajlamú bolsevizmus képes ma is virágozni (lásd baloldali liberalizmus), úgy élnek köztünk olyanok is, akik a monarchiát dicsőítik.

Egyetlen állam sem szenvedte meg annyira a Nagy Háborút, mint mi. Még az elbukott császárság is jobb kondíciókkal került ki belőle, noha a legfőbb bűnöse volt annak. S itt ütött vissza Deák szűklátókörűsége, mert a magyar királyság területén élő befogadott kisebbségek sorra állapodtak meg az antanttal minket kikerülve, sőt, bosszútól hajtva a mi kárunkra.

Legalábbis az 1917-es Oroszországi eseményekből illett volna levonni a megfelelő következtetéseket, hogy tudniillik a császárság legfőbb támasza, a rokon, a cár atyuska bizony csúnya véget ért. Ekkor még súlyos veszteségek nélkül kerülhettünk volna ki a konfliktusból, hiszen mi is csak egy alávetett tartomány voltunk a habsburg birodalomban.

Ezzel szemben a deáki hajlott gerincességtől korcsosult értelmű országvezetés a végsőkig kitartott, majd, amikor tompa elméjükig eljutott, mekkora kárt okoztak a nemzetnek, a monarchia-kritikus, ám erőteljesen anarchisztikus elveket valló Károlyit tolták az élre. Ezzel tetézve gaztetteiket.

Aztán már bármennyire is logikus volt Károlyi döntése a Kun Béláéknak történő hatalomátadásról, kiütközött súlyos intellektusbeli deficitje, amikor nem ismerte fel, hogy a bolsevik vezető még nála is silányabb értelmű egyén, akit egyetlen érzelem mozgat, a magyarok iránt érzett feneketlen gyűlölete.

A háborúnak vége volt és hirtelen nem a vilmosi német vagy a habsburg birodalom volt a fő ellenség, hanem a Szovjetunió, a bolsevik diktatúra. Az 1918-ban kezdődött intervenció lefoglalta az új hatalmi struktúrák energiáit. Így a háborút lezáró „békeszerződések” megkötése is halasztódott.

Az egykori császári-királyi főtisztek vezette magyar Vörös Hadsereg területeink visszaszerzésére indított hadjáratai sikeresek voltak. Sajnos azonban a bolsevik politikai vezetés elkövette azt a szándékos aljasságot, amit azóta is nyögünk.

Kun Béla egyetértett a magyar királyság területeinek elcsatolásával, a magyar nemzet megcsonkításával. Olyannyira, hogy később, amikor már Szovjet emigrációban élt, hosszan értekezett arról, hogy a magyar nép és kultúra létjogosultsága csupán szűk területen képzelhető el. Az elszakított területeken ártalmasnak tartotta a magyarok önrendelkezését, szokásaik gyakorlását. A nyelvhasználatot is!

Ez az ember, amikor a hadsereg sorra foglalta vissza a területeinket, nem a magyar, hanem a Szovjet zászlót tűzette ki, jelezve, az új magyar állam a Szovjetunió szövetségi része kíván lenni. Hazánk hivatalos neve akkoriban az volt, hogy Magyarországi Szocialista Szövetséges Szovjet-Köztársaság. A szovjet tanácsot jelent, így vált általánossá a „tanácsköztársaság” kifejezés.

Ez az elvhű ember elkövette azt a hőstettet is, hogy miután Lenin elvtársék nem tudtak segítséget küldeni az intervenció miatt, azonnal szaladt egyezkedni az antanttal. Akik aztán jól nem tartották be az alku rájuk eső részét, mert Kun elvtárs az első követüket kikosarazta. Abban egy kevésbé galád békeajánlat volt, de akkor még várta a szovjetek válaszát, amelyről biztos volt, hogy kedvezőek lesznek számára, de aztán mégsem voltak azok.

Szóval, egy rohadt hazaáruló söpredék volt, s vele az összes többi elvtársa. Olyanok is, mint a balliberális körökben ma is egekig magasztalt Lukács György marxista filozófus (filozófus! LoL). Egy korcstestű gyáva tömeggyilkos volt. Testi fogyatékossága miatt nem kellett katonának lennie, majd mit ad Isten, a Tanácsköztársaságban egy időre a Vörös Hadsereg politikai népbiztosa lett. Na, ott aztán megmutatta, kicsoda is valójában!

Mindenesetre a Tanácsköztársaság bolsevik vezetésének hazaárulása miatt a Vörös Hadsereg szétszéledt, nem védte többé senki hazánkat. Ez volt Trianon bekövetkeztének legfőbb oka: a baloldali világnézetben kódolt hazaárulás, a nemzeti összetartozást bármi áron elpusztítani igyekvő aljas indulat.

Mert akármekkora egy stupid barom volt Deák, s még nála is nagyobbak a követői és utódai, mint Károlyi is, a német és osztrák birodalmak felbomlása, valamint a Szovjetunió megalakulása, s az ellene folytatott intervenciós harcok merőben új feltételeket teremtettek és vontak el energiákat a ránk szabadított retorziós missziótól, amely könnyedén lehetővé tette volna területeink jelentős részének megtartását.

Bizony, elég lett volna annyi, hogy Kun Béla és bandája ne akarja a teljes országot a Szovjet birodalomba integrálni. Csupán annyicska kellett volna, hogy ne legyenek hazaárulók.

Mondhatnák magukat nagyon okosnak gondoló emberek, hogy könnyen török pálcát én egy évszázad távolából. Ám ez nem igaz. Én töredékinformációkból dolgozom (mivel a korabeli dokumentumokat kvázi rejtegetik az akkori felelősök most is pozícióban lévő leszármazottai – természetesen tudósnak álcázva magukat), nekik akkor a valóság teljes palettája rendelkezésükre állt, mégis rosszul döntöttek. Kun Béláékig bezárólag. Ők ugyanis más tészta, ők nem tartoznak a magyar nemzettörténet köréhez. Ők a saját szempontjukból jól döntöttek, amikor a magyar nép kiirtására szövetkeztek, elvégre ez volt a tervük. S ha nincs az antant szószegése és a román hadsereg, talán sikerül is véghezvinniük.

Bizony, nagy hálával tartozunk a románoknak! Az ő támadásuk kergette el a gyilkosainkat, a bolsevikokat. Persze, onnantól sem lett jobb a sorsunk. Mert, bár egyesek szerint Trianon egyetlen magyar halálát sem okozta, azért a szerbek a levegőbe dobálták a magyar csecsemőket és úgy lőtték szét őket.

Csecsemőket!!! S nekünk mégis úgy kell tudnunk és éreznünk, hogy nem történt is semmi, kérem szépen, tessék tovább haladni.

A máig teljes borzalmával ható Trianon oka, hogy léteznek olyanok, mint Kővágó Pál pszichológus, hogy demokráciának hívják azt a rendszert, ahol gyilkosaink és azok leszármazottai osztják az észt és gyaláznak minket tragédiáinkban is. Azért él Trianon, mert a parlamentben van LMP, DK, MSZP és Jobbik, vagyis emberi jellemzőiktől megfosztott aljas torzók, akik ma sem tesznek mást, mint elődeik, igyekeznek elpusztítani a magyarságot.

Azért él Trianon, mert demokráciának nevezik azt, ahol a baloldali eszmeiség (rém)uralma tematizálja a mindennapjainkat. Nem véletlenül mondta Ronald Reagan amerikai elnök, hogy a liberalizmus egy fasiszta filozófia, s ha Amerikát valaha eléri a fasizmus, azt a liberalizmus képében teszi majd.

Aki ismeri a nyugati demokrácia történetét, az tudja, - sokan még emlékezhetnek is rá – a baloldali nézeteket vallókat az USA-ban bebörtönözték, olykor halálra is ítélték. Az volt a helyes, az tényleg demokrácia volt. A baloldaliság ugyanis métely, amely az emberi társadalom testét rágja.

Szóval, ott hagytam abba, hogy annyira nem halt bele senki Trianonba, hogy a szerbek magyar csecsemőket dobáltak a levegőbe és úgy lőtték agyon őket, természetesen szüleik szeme láttára. Hogy a tanácsköztársaság hóhérai tízezer szám ölték a magyart…

Álljunk meg egy pillanatra! A magyar történettudomány álláspontja szerint mindösszesen 590 embert gyilkoltak meg a bolsevikok rövid uralmuk alatt. Ezt egy Váry Albert nevű egykori főügyész feljegyzéseire alapozzák. Váry volt az, aki könnyek között szabadította ki Kun Béláékat a börtönből és ezt élete legszebb pillanataként őrizte meg. Váryt olyan tények nem érdekelték, hogy a Lenin fiúk nem készítettek feljegyzést a pogromok során.

Szamuely vonatos sztorijából sem maradtak fenn hatósági dokumentumok. Vagy fennmaradtak, csak a ma is befolyásos csemetéik őrizgetik előlünk. Olyan is előfordul, hogy egy tömeggyilkost azzal mentegetnek a leszármazottak, hogy csak legenda, amit az illető erőszakos tetteiről hallottunk. Ilyen Lukács György esete is. Az ő fajtája által eluralt tudományos körökben csupán mese, amit egyébként maga Lukács büszkén felvállalt.

Szóval, vagy 590, vagy pár százezer. Mint mondjuk, a szintén Trianonból következő málenkíj robot áldozatai. Utóbbi során mintegy 900 ezer magyart deportáltak, s e számnak több mint fele sosem térhetett haza. 500 ezer magyar halt borzalmas halált munkatáborokban. Nemrég láttam egy fotósorozatot, a szerencsétlenek pont úgy néztek ki, mint az auschwitzi tábor lakói.

A málenkíj robottal kapcsolatos balliberális vélekedés szerint annak áldozatai nem magyarok voltak. Éppenséggel a magyarok küldték halálba azokat az embereket, de azok semmiképpen nem voltak magyarok. Svábok voltak, például. Esetleg svédek, - gondolom – vagy Kongói Köztársaságiak, de az biztos, hogy nem magyarok, állítják ők, ott a baloldalon. Mindegy, akárkik is voltak, mi, magyarok küldtük a halálba őket.  

Olyat is állít a Díványon vergődő páros, - Kővágó és Sáfár-Williams – hogy a roma holokausztot tagadja minden magyar. Az összes, aki nem a balliberális pártokra szavaz, természetesen. Az egy cseppet sem zavarja ezt a két nyomoroncot, hogy a roma holokausztnak Magyarországon elsőként lett emléknapja, s e téren meglehetősen egyedülállóak vagyunk. Előbb volt roma holokauszt emléknapunk, mint a málenkíj robot magyar áldozatainak. Ennyire vagyunk önzőek, ennyire vagyunk sereghajtók az inkluzív áldozatiságban.  

A valóság az, hogy Trianon egyenes következményeként legalább egy-másfél millió magyar veszett oda. És ebben a tragédiánkban az államunk területén élő egyes kisebbségek, - például a balliberális nemzeten kívüli nemzetfeletti internacionalista-globalisták – illetve a határainkon túl élő más nációk közül egy sem mutat részvétet. Egy sem!

Ezek a tények. Ebben nincs eltúlzott áldozatiság, nincs befelé forduló sértettség. Csak büszkeség van. Büszke vagyok rá, hogy magyar vagyok. hogy képes vagyok teljes egészében megélni a magyarságomat. Erőt ad nekem, hogy identitásomat úgy vagyok képes megélni, hogy közben más nációk, kultúrák identitását, érzelmi kötődését nemhogy nem kell becsmérlő szavakkal illetnem, de tiszta szívből képes vagyok az együttérzésre velük.

Trianon nem több és nem kevesebb, mint lakmuszpapír: a hozzá való viszonya elmondja mindenkiről, hogy magyar vagy sem.