Jól emlékszem, Jules Verne-t, azaz Verne Gyulát az én gyerekkoromban egyfajta látnokként tartották számon. Regényeiben olyan masinériák és berendezések általános használatát álmodta meg, amelyek később valóban az ember nélkülözhetetlen eszközeivé váltak. Elektromosság, tengeralattjáró, léghajó, holdrakéta, csak, hogy a legismertebbeket említsem.

S milyen jó, hogy figyeltünk rá mi, emberek!

Szemben egy másik látnok író által megjósolt jövővel, amelyet olyannyira elképzelhetetlennek tartottunk, hogy két legismertebb művét a disztópia körébe utaltuk. Igen, George Orwellről van szó!

Ő, - szemben Vernével – olyan jövőképet írt le, amelyet nem megvalósítanunk kellett volna, hanem elkerülnünk. Amikor életművét tekintjük, mindenkinek az 1984 (1949) és az Állatfarm (1945) jut eszébe. Méltatlanul veszett a feledés homályába a Légszomj (1939) című könyve, amelyben megjósolja a II. világháborút és az azt követő társadalmi átalakulást Európában.

A Légszomj egy olyan mű, amelyet elolvasva teljes bizonyosságot szerezhetünk arról, hogy az irodalmi Nobel-díjat kretének ítélik oda. Viszont én most inkább a leginkább groteszk és mulatságos regényét ragadnám meg, az Állatfarmot.

Rohadjak meg, ha Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság leköszönő isiászos elnöke nem Süvinek, a könyv egyik fő alakjának epigonját alakítja éppen a napokban!

Süvi, ugyebár Napóleonnak, a disznók vezetőjének volt a PR-osa. Ő volt az, aki eladta népnek (az állatoknak), miért is jó, hogy a disznók dőzsölnek, a többiekhez képest luxuskörülmények között élnek. S ha netán elégedetlenkedőket vélt felfedezni a tömegben, azonnal Jones (a gazda) visszatérésének rémképét vetítette elő.

Hogy mindez miről jutott eszembe? – Az európai életformáról, amely a disznók (baloldaliak, liberálisok és zöldek) szerint a lehető legrosszabb, maga a fasizmus, vagyis Jones visszatérése.

Történt ugyanis, hogy az Európai Bizottság nemrég megválasztott német elnöke, Ursula von der Leyen az egyik uniós biztosi portfóliónak az „Európai életmód védelme” címet adta. A bizottsági útmutató szerint az európai életforma védelme a migránsok és menedékkérők integrációjának elősegítését célozza, diskurzusokat folytatna a sokszínűség és egyenlőség kérdéséről, valamint végre foglalkozna az Unió menekültügyi csomagjának kidolgozásával is.

Erről azonban a baloldal, a liberálisok és a zöldek hallani sem akarnak. Ugyanis szerintük az európai életmód egyenlő a fasizmussal, egy olyan társadalmi formációval, amely elutasítja a humanitárius megfontolásokat, amely nem eléggé érzékeny a világ más tájairól érkezők fájdalmát, problémáit illetően.

És találjátok ki, kivel riogatnak, mint rémképpel? Na, kivel? – Úgy van, Orbánnal!

Ursula von der Leyen nem tesz mást, mint az orbáni fasizmust valósítja meg. Számomra ez egy meglehetősen primitív leegyszerűsítés, de a liberális démonokrácia élharcosai hittételként tartják számon. S mint ilyen, nem értelmezhető a logikus gondolkodás tárgykörében.

Ugyanis, ha – mint mondja Juncker – Orbánnal az a baj, hogy nem európai, hanem csak magyar, akkor nyilvánvalóan Cseh Katalin, Újhelyi doktor és Dobrev Klára nem magyarok. Amit magunktól is tudtunk, de azért jól jön a megerősítés egyenesen a disznóktól.

S akkor még az európai értékekről nem is beszéltünk!

Mit kell tudnunk az európai értékekről? – Azt, hogy ez egy mágikus kifejezés, amelynek a belső tartalma mondatokban meg nem fogalmazható elegyből áll. Tényleg! Eddig ugyanis soha senki nem sorolta még fel tételszerűen az európai értékeket. Minekutána pedig más sem tette meg, én sem fáradnék vele.

Ellenben az európai értékek eredete nagyon is érdekelne. Hiszen arról nehéz azt feltételezni, mint a világegyetemről, hogy a semmi felrobbant és lett a valami. Úgy vélem, az európai értékek kialakulása egy nagyon is jól látható folyamat eredményének termékei, amelyek az Európában élő nemzetállamok társadalmának fejlődése során öltöttek formát. Vagyis, ahogyan Európában az emberek éltek, a szabályok, a jogok és kötelezettségek, az önkéntes vállalások, a jó cselekedetek és azok következményei, az előidézett tragédiák tanulságai.

Mindezt röviden úgy írhatjuk le, hogy az európai értékek az európai életmódból fakadnak. Vagyis, ha Junckerék, a disznók ismernék a logikát, akkor tudnák, hogy az európai életmód védelmének elutasítása nem más, mint az európai értékek létezésének tagadása.

Az európai baloldal, liberálisok és zöldek tehát nem tesznek mást, mint megvalósítják Orwell disztópiáját, az Állatfarmot. Számukra egyetlen vezérelv a propaganda, amely azt hivatott beleverni a népek agyába, hogy nem létezik semmilyen más élhető világ, mint az, amelyet ők megálmodtak és üzemszerűen működtetnek, mert minden egyéb lehetőség végkifejlete Jones visszatérése, ami maga a világvége, és amit senki nem akarhat ezen az állatfarmon, amelyet Európai Uniónak hívunk.

Négy láb jó, két láb rossz!       

A minap adták az egyik csatornán Charlie Sheen régi sci-fijét, a Galaktikus támadást, amelyben egy tudóst alakít. Mit mondjak, koránt sem csillog úgy a tudós szerepében, mint a Két pasi, meg egy kicsi című sorozat alkoholista-szexmániás zeneszerző, Charlie Harperjeként.

A sztori az lenne, hogy idegen lények érkeznek a Földre, kiknek a mi klímánk túlságosan hideg, ezért globális felmelegedést idéznek elő. Van egy gépük, amely képes szintetikus emberi külső vázat húzni a testükre, s ekképpen lemásolva fontos beosztásban lévő személyeket, fokozatosan átveszik a hatalmat.

Illetve átvennék, ha nem lenne a főhős, a Sheen alakította Zane Zaminski, rádiócsillagász, aki kiszagolja a gonosz földönkívüliek mesterkedését, és vállalva a sorsközösséget Pataky Attilával, valamint Georg Spöttlével, a társadalom számkivetettjeként veszi fel a harcot az idegen hódítókkal.     

Én pedig, mivel a klímaváltozással, az amazonasi erdőtüzekkel és Greta Thunberggel kapcsolatban már annyi égbekiáltó ostobaságot hallottam, úgy döntöttem, felvállalom, és E.T.-t teszem felelőssé mindazért, ami napjainkban az emberi társadalommal történik. Occam borotvája, ugyebár. Ha nem a gonosz CO2 és az elnyomó tőkések, s ha nem is az anarchista-zöld liberális baloldal, akkor a legkézenfekvőbb megoldás az, hogy galaktikus támadást alatt állunk.

Nem ma kezdtem el gyanakodni, hogy a Földet idegenek szállták meg. Nekem már az a Sam Hawkins nevű fazon is gyanús volt. (Most szólt rám a párom, hogy Sam Hawkins a Winnetou-ban volt, az én emberemet Stephen Hawkingnak hívták.) Secko jedno! Szóval, ez a Hawking tök béna volt, egy tolószékben gubbasztó hatalmas, nyáladzó fej egy elsorvadt test fölött. Mégis előadásokat tartott és ő volt a balliberális démonokrácia elméleti fizikai Szent Grálja, ő volt A Tudós.

Ugyanis hiába volt totál béna, a sima izmai működtek, tehát pislogott, nyelt és nem kakált be, mert működött a záróizma. Viszont a nyelve, - ami szintén sima izomból áll – hiába működött, mert a feje többi izma nem segítette őt a beszédben. Ezért egy barátja megalkotott neki egy számítógépet, amelyiket a nyelvével irányított. E szerve valami kis pöcköt lökdösött, amitől nagy sebességgel megjelentek az értelmes szavak és mondatok. Kvázi folyékonyan beszélve tartott előadásokat.

És az emberek ezt elhitték. Bele sem gondoltak, hogy nincs az a sebesen pörgő nyelv, amelyik a szavakat oly gyorsan képes kurzorként kiválasztani és sorba rakni egy számítógépben. Az egész egy nagy büdös hoax volt, amit jól megfilmesítettek és még Oscar-díjat is kapott. A csúcs-szuper számítógépről azóta sincs semmi hír, nem került sorozatgyártásba, hiába oldaná meg sok hasonló nyomorult ember egyes gondjait.

Az idegen lények földi inváziót irányító katonai vezetője meg röhögött egy nagyot rajtunk. „Ááá, nézzétek, ezek ekkora marhák, hogy ezt is elhiszik! Simán azt is be tudjuk adni nekik, hogy a CO2 elpusztítja a világukat, s ezt ráadásul ők maguk okozzák”. – a beosztottjai is mind röhögtek. S ha figyelembe vesszük, hogy a tábornokuk jóslata igaznak bizonyult, biztosak lehetünk benne, ezeknek az emberi kultúra egy nonstop kabaré színház.

Vidám kis szürkék, annyi biztos! Honnan tudom, hogy szürkék? – Sehonnan, csak valahogy nekünk minden földönkívüli zöld, ha aranyos, és szürke, ha gonosz. S hát, vidámkodjanak akármennyit, azért csak gonoszak.

Mindjárt térjünk is rá egy másik kreatúrájukra, akit Gretaként alkottak meg. Persze, óvatosságból adtak neki családnevet is, a Thunberget. Tudták, hogy csak ennyi kell, és beveszünk bármekkora ökörséget, amiket beleprogramoztak. Ja, és aspergeres! Aha, csak éppen az asperger egyetlen tünetét sem produkálja. Helyette viszont van kezdetleges mongolredője, ami egy másik mentális betegség jele.

Ezek addig vihorásztak rajtunk, míg az orvos-antropológusaik elcsesztek egy diagnózist, összekevertek két betegséget. De még ez is bejött nekik! Senkinek fel sem tűnt, hogy Greta kommunikációja még csak a legapróbb jeleit sem mutatja az Asperger-szindrómának. Mondjuk, szerintem is vicces, hogy éppen a Down-kórral keverték össze. Vagy ez is csak egy teszt, hogy leesik-e az embereknek, s ha nem, ők még tovább mehetnek a hülyítésünkben.

Mindenesetre a teremtményüknek nagy PR-feneket kerítettek. 20-30 fős dorbézoló, utazgató stábbal hirdetik az alacsony ökológiai lábnyom szükségességét. Szerintem a szintén e témában nemrég együtt iszogató-kokainozgató világsztárok „magánrepülővel megjelenni kötelező” buliját is ők szervezték. Te, és a liberálzöld baloldaliak hogy kajálták! Millió megosztás, lájk és rajongó komment.

Na, mindegy, a lényeg az, hogy én tudtam, ezek itt vannak, de azt mostanáig én sem gondoltam, hogy a globális felmelegedést ők csinálják. Egyszerűen elfogadtam az évmilliók óta fennálló periodicitást, amely szerint most éppen egy interglaciálisban (felmelegedési szakaszban) vagyunk két glaciális között, az éghajlatunk ezért változik. Logikus, ha egy kort jegesedés közöttinek nevezünk, akkor alap, hogy melegebb van, mint a glaciáliskor, vagyis a jegesedésben.

Csakhogy elkúrták! Nem kicsit, nagyon! El kellett volna tüntetniük ezt a filmet, mert így most, hogy felnyílt a szemem a gonoszságukat illetően, harcolni fogok. Ráadásul még az esőerdőt is felgyújtották! Rohadékok! Ezt már nem hagyhatom annyiban. Gondoltam, leleplezem őket ezzel az írással. Szóval, ha eltűnnék, vagy kétszer fejbe lőném magam, mert szar az élet, akkor tudni fogjátok ti is, ŐK voltak.

Bizony, ez az esőerdő felgyújtósdi rossz ötlet volt. Hozzáteszem, már az űrkutatásunk kőkorszakba való visszabaszása is kontra produktív volt, ha rejtve akartak maradni. Mert hiába is próbálják a proletárdiktatúrát építgető liberális démonokrácia vezetői a nemzetközi nagytőkések nyakába varrni ezt a borzalmas természetkárosítást, pontosan tudja minden épelméjű ember, hogy a víz nem ég. A vizes fa sem. Márpedig az Amazonas-medence fái gyakorlatilag vízben álltak. Gyufával azt meg nem gyújtja senki emberfia.

Arról nem szólva, hogy a terület ipari termelésre alkalmatlan, semmi hasznos nyersanyag nem lapul a föld mélyén. Az egész legfeljebb arra jó, hogy a liberál-bolsevik zöld lobbi állítását támassza alá, lám, az ember így pusztítja a környezetét, mindannyiunk életterét. Ám, bármennyire is kapóra jön nekik elmebajuk terjesztésére, ők sem rendelkeznek eszközökkel arra, hogy mindezt megcselekedjék.

Nem, ember nem gyújthatta meg az esőerdőket. Jó, mondjuk egy nagyszabású katonai légicsapás csinálhat ilyet, de a napalmbombázás kissé feltűnő lett volna. Végtére is négy Franciaországnyi területről beszélünk.

Az antropogén globális felmelegedést is elfelejthetjük, ugyanis a két térítő (Rák és Bak) között a Földön mindenhol esőerdők vannak, vagyis az övezet cirkumpoláris, a jellemző éghajlat pedig a nagyon-nagyon meleg. Trópusinak is mondják. Tehát, ha az eddigi nagyon-nagyon meleg nem gyújtotta fel a Föld esőerdőinek jelentős részét, akkor most sem tenné.

Egyébként abban még a kretének is egyetértenek velem, hogy az erdőtüzek nem spontán jellegűek, hanem szándékos, tudatos cselekvés következményei. Csak, - mint írom fentebb – az egyik tábor a tőkéseket okolja, egy másik pedig a komplett emberiséget, amiért annyi CO2-t bocsát ki. Sőt, brazil konteók szerint a térség indián lakossága gyújtja fel az erdőket, hogy termőföld területeket szerezhessen, amin maniókát termeszt, vagy akármit. Szerintem inkább rizst, tekintve, hogy többnyire vízzel elárasztott területekről van szó.

Annyit még megemlítenék, hogy ezek a hatalmas tüzek a déli féltekén vannak, ahol most tél van, vagyis esős-monszunos időszak, nem pedig szárazság. Bár, gondolom, ez annyira nem érdekli a klímzombikat, ők tovább mantrázzák a CO2 és az ember felelősségét. Mondanom sem kell, hogy a global warming elmélet egy földönkívüli vírus, amivel ezek a rajtunk röhögő szürkék megfertőzték az amúgy is gyenge értelmi képességűeket.

Fontos alapstratégiája az inváziójuknak, hogy lehetőleg minden természeti jelenség kapcsán az emberi felelősséget hangsúlyozzák ki. Bűntudatot kell ébreszteni az emberekben, s a zavart elméjüket egyre csak újabb és újabb borzalmakért való felelősséggel terhelni. Én pontosan tudom, hogy az emberek a legjobban a felelősségtől félnek. Ezért lesznek mások szolgái, mert nem bírnák el a saját értelmi képességeikre való támaszkodással együtt járó felelősséget.

Ezt jól kifigyelték a rohadék marslakók! Látták, hogy az emberek nem mernek kockázattal járó döntéseket hozni, mert rettegnek attól, hogy kudarc esetén kiderülne, mégsem olyan okosak, mint a kocsmában pár sör mellett, vagy a konyhában paprikás krumplit főzve. Rájöttek, elégséges csupán vezető egyedek szerepét átvenni, a birkák meg úgyis követni fogják őket, csak gondolkodni ne kelljen, csak ne legyen a nyakukon felelősség.

Merkel? – Hát még szép! Bizony ám! Emberbőrbe bújt földönkívüli. Azért nincs gyereke sem. Okkal méregethetjük sanda szemekkel a gyermektelen világvezetőket, nagy valószínűséggel mind idegen. Obama kivétel. Ott már sikerült az egész családot reprodukálni. Fejlődik a technológiájuk a szemeteknek.

Komolyan tragikomikus. A leginkább a fehér ember helyzete aggasztó. Nyilván az európai kultúra a legnagyobb ellenségük, mert a fejlett technológiákat mind ott fejlesztették ki. A fehér ember a legveszélyesebb rájuk. Ezért előbb jól megfertőzték a világunkat valami vírussal, utána meg elhitették, ha a fehér ember nem szül meg évente százezer gyereket, akkor hiába születik Ázsiában és Afrikában évente félmilliárd, az emberiség létszáma kisebb lesz.

Ugyanígy elhitették azt is, ha egymilliárd europid (caucasian) csökkenti az ökológiai lábnyomát, akkor hiába pazarol és pusztít 6,5 milliárd, a Föld megmenekül. A Föld pusztulásáért ugyanis kizárólag a fehér ember felelős. Legesleginkább is a heteroszexuális, szaporodó fehér ember. Tekintve, hogy magam is e kategóriába tartozom, én is nagy veszélyt jelentek rájuk. Pláne, hogy most jól leírtam, hogy mindent tudok róluk.

Nézem a tévében a híreket és mit látok: Indonézia új fővárost épít. Indonézia természetesen a trópusi övezetben van, a két térítő között, tehát gyakorlatilag esőerők helyére épült országról beszélhetünk. Szóval, a félmajmok túlszaporodták Jáva-szigetét, felzabáltak és elpusztítottak mindent, ezért átköltöznek Borneóra, hogy ott is elpusztítsanak, felzabáljanak mindent. Allah akaratából! – mondta a majomkirály.

Úgy bizony! Allah is fontos szereplője ennek az egész inváziós sztorinak, mert a szürkék rájöttek, hogy mindazon, éppen hogy csak az emberi fajba sorolható félmajmok, akik Allahban hisznek, rendkívül szorgalmasan irtják felkérés nélkül is a veszélyes fehér embert. S ha megnézzük az Európát elözönlő, szemükben az értelem szikrájának leghalványabb jele nélkül őrjöngő muszlimokat, - akiket a Merkel bőrbe bújt E.T. telepített ránk – megint azt láthatjuk, nem rossz a marslakók terve.

Mr. Falafel vagyok – és ez itt az Ellenállás.    

Ez egy rövid bejegyzés lesz, a mi tőlem szokatlan.

A Craiova - Budapest Honvéd mérkőzésen a román kemény mag végig azt skandálta, hogy "a halott magyar a jó magyar!" Az UEFA szerint ez nem rasszizmus. 

Továbbra is állítom, amit hosszú évek óta hangoztatok: minket, magyarokat minden eszközzel igyekeznek megsemmisíteni, meg nem történtté tenni. Velünk szemben bárki bármilyen aljasságot elkövet, azt a különböző fórumokon mindig pozitívumként értékelik (Trianon), de sosem marasztalják el (Craiova). Ám nekünk nem kell senkit bántanunk ahhoz, hogy az ENSZ, a pápa az EU, meg a kurva anyja rasszistának, sovinisztának, antiszemitának, nácinak bélyegezzenek.

Sokáig ez így nem mehet!

                                                                         A demokrácia a legrosszabb kormányzási forma - nem számítva                                                                            az összes többit, amellyel az emberiség időről időre megpróbálkozik. /Winston Churchill/

Amikor az emberiség elhiszi, hogy annál a társadalmi rendszernél, amilyet megalkotott, nincs jobb, ott nem egyszerűen a történelem ér véget, - mint azt a tehetségtelen kókler, Francis Fukuyama állítja - hanem maga az emberi faj. Ugyanis a fejlődés a világmindenség természetéből adódóan végtelen, soha nem áll le. Akár a teremtésben hiszünk, akár az evolúcióban, egyikben sincs kijelölt végső állapot.

Éppen ezért a demokrácia, mint politikai rendszer nem lehet az emberi társadalomban való együttélés végső, legfejlettebb formája, csupán egy szint, ahol éppen tartunk, s ahonnan tovább kell haladnunk, tovább kell fejlődnünk.

Állításom igazát könnyű belátni, ha megvizsgáljuk, mely társadalmi rétegek milyen mértékben férnek hozzá a demokráciához. Ekkor azt tapasztaljuk, hogy akár globálisan, akár partikulárisan (helyi szinten, az államok szintjén) nézzük a népességnövekedést, minél többen vagyunk, annál inkább nő azok aránya, akik a demokráciához, illetve a demokrácia intézményrendszeréhez csak részben férnek hozzá.

Globálisan nézve, az úgynevezett harmadik világban, de több fejlett keleti társadalomban is demokrácia nyomokban sem található. A széles és egyre szaporodó néprétegek egyáltalán nem vagy csak egészen csekély mértékben férnek hozzá a termelőeszközökhöz, javakhoz, jogaik érvényesítéséhez, - ha egyáltalán vannak jogaik.

Ezzel szemben az európai kultúrában, - ideértve az USA-t és Ausztráliát is – az egyénnek nagyobb lehetősége van a demokrácia intézményrendszeréhez hozzáférnie. Ez kétségtelen tény. Ugyanakkor a demokrácia lényegét tekintve, így is meglehetősen nagy és egyre növekvő azoknak a száma, akik joggal érezhetik úgy, hogy számukra a demokrácia nem biztosít elég lehetőséget érvényesülni, kiteljesedni.

Ha másnak nem is, de ennek a létező jelenségnek az okán illene elgondolkodnunk azon, vajon nem kéne-e egy új, igazságosabb, elérhetőbb társadalmi-politikai rendszert megalkotnunk. Már csak azért is, mert a helyzetükkel elégedetlen társadalmi csoportok marginalizálódása egyben radikalizálódásukat is magával hozza. Szerintem egyenesen félelmetes, hogy a népirtó bolsevizmusnak/marxizmusnak ma egyre több követője van.

Továbbá az sem elhanyagolható, hogy a harmadik világból importált, a gazdaságilag fejlett nyugati társadalmakban a népességcsökkenést kompenzáló migránsok integrációs kényszer nélkül hozhatnak létre olyan párhuzamos társadalmakat európai nagyvárosokban, amelyek éppen jellegükből adódóan képtelenek hozzáférni a demokratikus intézményrendszerhez.

S miközben ezek az embertömegek a demokráciában az érdekeiket érvényesíteni képtelen társadalmi csoportokat szaporítják, éppen a jogfosztottságuk által nyernek felmentést a társadalmat demoralizáló erőszakos cselekményeik következményei alól. Meg kell értenünk, hogy a társadalom mindennapjait működtető közigazgatási rendszer által magára hagyott néptömegek közönye, fásultsága ellehetetleníti az állatias viselkedés elleni hatásos fellépést.

A kisemmizett társadalmi csoportok tagjai egymás iránt sem szolidárisak, s mivel a rendszerben betöltött szerepük éppen arról győzte meg őket, hogy a rendszer alapvetően rossz és csak kevesek érdekeinek képviseletére alkalmas, anarchista megközelítéséket tesznek magukévá. Ezért nézik gyakorlatilag tétlenül, hogyan pusztítják el muszlim hordák a háború után évtizedek alatt felépített társadalmukat.

A demokráciának tehát befellegzett. Befellegzett azért, mert teljesen lényegtelen, hogy képviseleti vagy közvetlen, a törvényhozási mechanizmusok által létrehozott szabályok továbbra sem lesznek képesek minden társadalmi csoport számára azonos lehetőségeket biztosítani.

S itt nem arra gondolok, hogy minden embernek mindenből ugyanannyi járna! Éppen hogy fordítva! A jutalmazás differenciáltabbá tételével sokkal több helyre lehetne eljuttatni a demokráciát. Mondok egy példát: a síugrásban pontozzák, azaz értékelik a megugrott távolságot és az ugrás kivitelezését is. Ezáltal egy rövidebb, de szebben kivitelezett ugrás is eredményezhet jobb helyezést. Ez a módszer mennyiséget és minőséget egyszerre teszi kívánatossá. Később kifejtem.

Továbbá befellegzett a demokráciának azért is, mert önmagát a legjobbnak tartva kiüresíti a tudományokat, dogmatistává, kvázi vallássá degradálva őket. Ez a jelenség ma leginkább a klímakutatás területén szemlélhető meg. Egy teljességgel képtelen állításokból épített rendszer, amelyben a soha semmivel nem igazolt és nem is igazolható kinyilatkoztatásokat vitatni nem lehetséges, kvázi isteni igeként tekintendők, az ellenszegülőket pedig megbélyegzik.

Holott a tudomány feladata éppenséggel az emberiség szolgálata lenne az állandó fejlődés, jobbá válás elősegítésével. A tudomány tehát nem állíthatja, hogy valamilyen, az ember által létrehozott konstrukció egy olyan tökéletes alkotás, amelynél jobbat létrehozni lehetetlenség, az ugyanis lényegének megtagadása.   

Fentebb megválaszolatlanul hagytam, miként lehetséges, hogy a demográfiai értelemben fogyatkozó európai társadalomban mégis egyre nő azoknak a száma, akik csupán korlátozottan férnek hozzá a demokráciához. Hogyan lehetséges, hogy érdekérvényesítési lehetőségeik hasonlatosságot mutatnak olyan társadalmak tagjaival, ahol nem, vagy csak részben beszélhetünk demokráciáról.  

Ennek oka az anyagi javak torz elosztási rendszere, amelyből teljes egészében hiányzik a minőségi kritérium. Ma nem azok kapják a legtöbb lehetőséget a rendszertől, akik abból a legtöbbet és legjobbat lennének képesek kihozni, hanem a politikai hatalmat megjelenítő és működtető elitekhez kapcsolódó személyek és csoportok.

Ez is a demokrácia tarthatatlanságára való bizonyíték. A gazdasági értelemben vett növekedés versenye elidegenít mindenféle erkölcsi megfontolást, pusztán egy vezetőhöz hűséges személyekből álló csoportosulást jutalmaz. Vagyis azok a személyek, akiket kijelölünk érdekeink képviseletére a parlamenti választások során, a tőlünk kapott politikai tőkét gazdasági tőkévé igyekeznek átkonvertálni. (Erről Szalai Erzsébet, szociológus írt kiváló tanulmányokat)

Ergo a kapitalista gazdasági rendszerben a demokrácia az anyagi javakat birtokló csoportok érdekeit szolgálja elsősorban. Ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy proletárdiktatúrákban, vagyis baloldali rendszerekben sem jobb a helyzet. Sőt, a baloldali rendszerek alapvető jellegzetessége, hogy nem demokráciák, hanem diktatúrák.

Az is világos, hogy a demokráciából kiszoruló csoportoknak a társadalom vérkeringésében tartása ma már nem lehetséges pusztán a szociális rendszerben az elesettek számára készített programokkal. Mint azt fentebb írtam is, az érdekeiket érvényesíteni képtelen rétegek radikalizálódnak, retorikájukban nyíltan említik fel a tehetősebbekkel szembeni erőszak helyességét.

Nyilvánvaló ebben a helyzetben, hogy a kiváltságokat élvezők, a liberális demokráciát működtető politikai erőművek lépéskényszerben vannak, ha nem akarják az őket preferáló rendszer összeomlását. Persze, az ilyen kényszerhelyzetek teljesen normálisak az emberi társadalom történelme során. Az egyes korok kényszer szülte változásai pusztán annyiban különböztek, hogy a termelőeszközök fölött diszponáló hatalmi elit mennyire értékelte helyesen a saját helyzetét.

El kell, keserítsek minden, a konfliktusmentes átmenetben bízót, ugyanis a jelenlegi, liberális demokráciát működtető elitek (politikai, gazdasági, kulturális) belátási képessége, intellektuális kapacitása oly mértékben csekély, hogy az őket preferáló rendszert módosítani csakis fizikai ráhatás eredményeképpen lesz hajlandó, vagy még akkor sem.

Ezek az elitek ugyanis meg vannak győződve róla, hogy az általuk kifejtett tevékenység nem a termelőeszközök zabrálása, hanem a nép odaadó szolgálata. Ebbéli meggyőződésüket erősíti az alájuk rendelt, - szebben fogalmazva: az általuk képviselt – emberek szervilizmusa is. Nincs ezen mit csodálkozni, nem mindenki érez késztetést a közéletben való aktív szereplésre, pláne nem egy olyan nyilvánosságra, amely előtt a saját felelősségét is vállalnia kéne.

Különösen úgy lesz nehéz kicsikarni a szükségszerű változásokat, hogy a tudomány, mint a kulturális elit legreprezentatívabb része nyíltan a saját szentéletűségükbe beleszerelmesedett politikai-gazdasági elitkettős mögé áll minden fronton. A tudósok, mint az Egyetlen Imperialista Isten egyházának papjai missziót teljesítenek az emberek elméjének gyarmatosítása érdekében.

Azt mondják, nincs ennél jobb társadalmi együttélési forma. Azt mondják, ennél nagyobb jólétben nem élhetnek már a széles néprétegek. Hazudnak. Mindenben hazudnak, mert ez a jól felfogott érdekük a rendszer haszonélvezőiként. Mondjuk ki: az elitek elárulták az emberiséget.

Igenis van tökéletesebb társadalom a liberális demokráciánál. Én AUXILIA MORALIS-nak nevezem, ami erkölcsi megalapozottságú együttműködést jelent. Ez egy olyan rendszer, amelyben a minőségi és mennyiségi pontok együtt adják az egyén értékét, pont, mint a síugrásban.

Folytatása következik!  

Az angol címet egy impresszió ihlette. Nemrég beszélgettem kimagasló intellektusú ismerősömmel, egy nyugalmazott egyetemi tanárral, egy gépészmérnök matematikussal, egy igazi reneszánszemberrel, akinek a szépirodalmi műveltsége páratlan, akit egyébként kenyérre lehet kenni, olyan vajszívű. Ám van egy gyenge pontja: DK-szavazó, szimpatizáns és aktivista. Ez a tiszteletreméltó személy a politikai nézeteit közlendő úgy vetkőzik ki magából a permanens hergelés hatására, hogy egy pillanatra hátrahőköltem.

Ekkor rémlett fel bennem a Frankie Goes To Hollywood nevű egykori pop együttes nagy botrányt kavaró lemezének egyik dala, a „Rage Hard” (dühös, haragos). Abban a pillanatban értettem meg, milyen mélyen gyökeredző iszonyat ébredezik ezekben az emberekben, akik ennyire képesek gyűlölni valakit, akik ennyire gyűlölnek minket, a kormányt pártolókat, a Fideszes szavazókat, általánosságban véve azokat a magyarokat, akik nemzetünk kulturális hagyományait tisztelve alakítják ki világnézetüket.

Olvasva ismerőseim Facebook-on tett megjegyzéseit, inkább hatnak komikusnak és groteszknek a gyűlölködő szóáradatok, a valósággal köszönő viszonyban sem lévő álhírekből kreált összeesküvés-elméletek, semmint komolyan veendő fenyegetésnek. Ám, - látva jó ismerősömnek, ennek a kedves, imádnivaló öregúrnak a metamorfózisát – ráébredtem, számukra ez az őrület egy olyan valóság, amelyről azt képzelik, belőle kizárólag minket maguk alá gyűrve, fuldokolva lehetnek képesek csak kitörni.

A düh, a harag oly mértékben torzítja el józan ítélőképességüket, hogy mondanivalójukból, tetteikből eltűnik minden racionalitás, minden megfontolás. Megszakítják emberi kapcsolataikat az eltérő világnézetűekkel, akkor is, ha egyébként e kapcsolataik értékét nem pártpolitikai beállítódások adják.    

Az ókori Róma kiváló filozófusa, Lucius Annaeus Seneca írt erről egy remek értekezést De ira – „A haragról” címmel, a legvisszataszítóbb és legesztelenebb emberi szenvedélynek nevezve azt.   

„…ez lobbanékony, heves fájdalommal teli, emberhez egyáltalán nem méltó, őrült hévvel követel fegyvert, vért, halált: önmagára sincs tekintettel, csak hogy árthasson a másiknak, még a nyílnak is nekiront, akár annak árán (is), hogy bosszúja őt magát, a bosszúállót is megsemmisíti.”/De ira, 14/

S valóban az a legszembeötlőbb az általuk produkált magatartásban, hogy konokul végletes, hogy sosem számol semmilyen következménnyel, amely esetleg rájuk is kedvezőtlen hatással van. Ám, amiről Seneca nem ír, de nagyon is létező attitűd, hogy a dühtől elvakult ember tudattalanul úgy igyekszik megszabadulni belső démonaitól, hogy azokat a vele szemben állóra igyekszik rávetíteni, így aztán saját cselekvését a gonosz elleni permanens és ádáz harcként értékeli.

Elcsépelt párhuzam, amely Orbán Viktort Hitlerként jeleníti meg. Eh, legyintek is rá. Ugyanakkor látva Cseh Katalin neo-SZDSZ-es Momentum-képviselőnek az EP-ben Ursula von der Leyen jelöltasszonyhoz intézett „kérdését”, valamiért nekem is a náci vezér jutott eszembe, csak éppen nekem az ifjú hölgy gesztusai okán rémlett fel.

Orbán Viktor a beszédei alkalmával mindenkor megfontolt, hangneme higgadt, mondanivaló hangsúlyozására sosem emeli fel a hangját. Ezzel szemben Hitler mindig hisztérikus őrjöngéssel, túlzásokkal hangsúlyozta beszédét. Pont, mint Cseh Katalin, Szabó Anett, Szél Bernadett vagy Gyurcsány Ferenc, de európai politikusokat tekintve említhetjük Guy Verhofstadtot, Daniel Cohn-Benditet, Frans Timmermanst vagy Judith Sargentinit. (Van még egy pár, de a franc emlékszik a nevükre)

Amikor például Szél Bernadett vagy Kunhalmi Ágnes beszél a parlamentben, sokszor szinte látom magam előtt, amint Nyikita Hruscsovot plagizálva verik az asztalt a cipőjükkel, miközben természetesen emberi méltóságukból kivetkőzve üvöltenek. A kezük mindenesetre úgy jár, mintha tényleg cipő lenne benne. Bár, az is lehet, hogy nádpálcát képzelnek oda, amivel Orbánt csépelik.

A Momentumos Cseh Katalinnak nem csupán a szeme, de az arca is elfeketedik, amikor magából kikelve acsarkodik. Legyen az gazdaság, kultúra vagy politika, bármiben is nyilvánuljanak meg, mondandójukból minduntalan hiányzik a józan mértékletesség, s karikatúrába illő gesztusokkal kísérik irracionális hazugságokból képzett mondataikat.

Nem véletlenül hívták a régi bölcsek a haragot „rövid őrületnek”.   

Ennek a fajta irracionális szenvedélynek, - tudniillik a dühnek - a társadalmi létezés minden területén vannak katalizátorai. Például nincstelen embereknek fáj, hogy nem ők kapják az építőipari tenderek megbízásait, amelyek megvalósításához egyébként milliárdos nagyságrendű géppark szükségeltetik, amellyel ők nem rendelkeznek. S bár a történelem sosem szolgált példával, mégis elhiszik, ha nem ez alatt a kormány alatt kellene élniük, dúskálnának az anyagi javakban.

Nyolc általánost, szakmunkásképzőt végzett, de maximum érettségit szerző emberek aggódnak a tudományért, s olyan magabiztossággal emlegetik a Magyar Tudományos Akadémián folyó tudományos élet dolgait, mintha maguk is akadémikusok lennének. Holott, ha valami jellemző volt rájuk egész életükben, hogy rühelltek tanulni, tehát a tudománytól a lehető legtávolabb állnak. Honnan tudnák hát megállapítani, hogy valamely tudósnak kikiáltott ember valóban okos, vagy csupán egy potyautasa a rendszernek, egy illetéktelen haszonélvező?

„…nem hallgat a jó szóra, jó tanácsra, légből kapott ürügyek mozgatják, s képtelen a helyes és igaz meglátására; azokhoz az összeomló épületekhez hasonlít, amelyek az általuk ledöntött romokon maguk is darabokra törnek.” /Seneca: De ira,14/

S mindeközben arról beszélnek, hogy őket megfojtja az a társadalmi lét, amelyben élni kényszerülnek, amely mindennél borzalmasabb a számukra, amelyből megszabadulniuk csupán az ezt a fájdalmat okozókon állt bosszú útján lehet. Ezért is mondta Arisztotelész, hogy „A harag a minket ért fájdalom viszonzásának vágya.”

Érdekes aspektusa a témakörnek, hogy az állandóan haragvók egyébként a természet nagy barátjaként tetszelegnek, a politikai zöldmozgalmakban aktivizálódnak, a környezettudatosságra hangsúly fektetnek, de legalábbis a kommunikációjukban hangsúlyos tényező. Miközben egyébként az irracionálisan felfokozott érzelmi állapotukban a legcsekélyebb természetesség sincs.

„Az emberi természet tehát nem vágyik a megtorlásra, így a harag sem az emberi természet szerint való, mert bosszúra éhes.”/De ira, 29/ – állítja Seneca.

Amennyiben a természetet egy komplex rendszerként értelmezzük, annak az ember is része. Az irracionálisan felfokozott mentális állapotú emberek, a dühösek tehát természetellenesek, ergo nem várható el tőlük ennek a mindent átfogó rendszernek a megértése és működésének elősegítésében való részvételük. Pont ezért zavaros és téves az összes zöld ideológia, idesorolva a klímaváltozás kérdésében foglalt álláspontjukat is.    

S hogy mit tehetünk ellenük, hogyan védhetjük meg magunkat és az értékrendünket? – Leginkább türelemmel és kitartással, szilárd, helyes erkölcsi alapokon nyugvó jellem kialakításával. Különösképpen ügyelve arra, hogy mindeközben kerüljük a dühöt, mert „ha az erény valamiféle jellemhiba segítségére szorul, sosem lehet elégséges önmagában.” /Seneca: De ira, 35/ Vagyis nem nyerhetünk, ha olyanná válunk, mint ők.   

Vagyis nacionalista, nackó, fasiszta, faskó, ahogy a baloldali és liberális értelmiség nevez engem és a hozzám hasonlókat. Mi vagyunk a demokráciára hulló barna eső, a háborút fújó keleti szél. Tőlünk kell rettegnie minden európai nagyváros kényelemtől elpuhult ivadékának.

Ez az egész ”nacionalizmus” téma az Európai Parlamenti választások kapcsán került gondolataim előterébe, hát rágódtam rajta picit. Leginkább azért, mert egyszerűen gyűlölöm azt a mérhetetlenül primitív és aljas metodikát, amely mentén a nacionalizmusból szitokszót, a nacionalistákból pedig gyilkos szörnyetegeket igyekeznek csinálni. 

Kíváncsi természetű lévén menten arra gondoltam, jó lenne tudni, pontosan mikortól is számít a hazafiság és hazaszeretet rossznak és gonosznak. Fellapoztam hát egy 1992-es Camebridge Enciklopédiát, amit én a magyar megjelenésekor vásároltam, tehát a rendszerváltozás kezdetén. Akkor, amikor a szocialista rendszer bolsevista ideológiája alól megszabadultunk.

Idézem:

  „Politikai doktrína, amely szerint a nemzet a politikai szerveződés legfőbb egysége. Ennek az állításnak az szolgál alapjául, hogy minden ember nemzeti jellegzetességgel bír, amellyel kulturálisan, gazdaságilag és politikailag azonosul. A nacionalisták elsődleges célja tehát megőrizni a jogot arra, hogy egy bizonyos nemzeti csoportosuláson alapuló független államhoz tartozzanak. A nacionalizmus így nemzeti csoportok olyan törekvéseivel hozható összefüggésbe, amelyek célja a függetlenség megőrzése más nemzetállamok uralmával szemben. … Tágabb értelemben olyan általános politikai hozzáállás, amely szerint a politika elsődleges célja a nemzeti érdek szolgálata a partikuláris osztály- vagy csoportérdekekkel szemben.”

No, kérem, innentől izgalmas a dolog!

Ugyanis az enciklopédia tudományos megfogalmazásával szemben ma az a nézet uralkodik, amely szerint a nacionalizmus a háborúk kitörésének elsődleges, mi több, egyetlen valódi oka. S ilyenkor szokás emlegetni Hitlert és a nácikat. Tény, a pártjuk (NSDAP) első szavának első fele valóban az, hogy „national”, hogy aztán mögötte ott van a szocialista és munkáspárt is, az egy igazi liberális démonokratát sosem fogja érdekelni, ahogy a valóság általában nem érdekli.

Amennyiben a camebridge-i tudósoknak hiszünk, úgy Hitler állama nem volt nacionalista, olyannyira nem, hogy az egyik közismert és általánosan használt elnevezés rá a „Harmadik Birodalom”. S mit ad Isten, birodalom volt az Osztrák-Magyar Monarchia is. Vagyis az eddigi két világháborút birodalmak, birodalmi törekvések robbantották ki, nem pedig nacionalista ideológiák.

Gyorsan nézzünk szét a világban és próbáljunk beazonosítani birodalmi törekvéseket. Amint ez sikerült, azonnal háborúkat találunk. Bizony! Hiába a liberális démonokrácia fellegvára az USA, állandó birodalmi törekvései okán folyamatosan háborúkat vív az általa ellenségnek kikiáltott másokkal szemben. És vajon nemzeti jellegű az USA? – Már hogy lenne az, amikor egy nemzetek sokaságából álló politikai rendszer.

Európában is azok náciznak, akik Karl Marx, a proletárdiktatúra kiagyalójának szobra előtt szoktak tisztelegni. S vagyunk néhányan, akik még emlékszünk a Szovjetunióra és a szocialista világrendre, amely elég keményen birodalmi jellegű volt. Az Európai Unió pedig éppen a nemzeti jelleget igyekszik elpusztítani bármi áron.

Szóval, hogy a Camebridge Enciklopédia ilyen definícióját adhatta a nacionalizmusnak, a rendszerváltozáskor még elfogadott volt. Sőt, a koszovói albánok önrendelkezése is a nacionalizmus tárgykörében értelmezhető, és ezt a nacionalista törekvést mind az EU, mind pedig az USA támogatta. Katonailag is!

Azt sem rejtik véka alá, hogy a Krím-félszigettel kapcsolatban is a nacionalizmust veszik alapul, amikor azt ukrán területként értelmezik.

Itt el is érkeztünk a lényeghez: vannak rossz és vannak jó nacionalizmusok. Azt pedig, hogy melyek a jók és melyek a rosszak, minden körülmények között a liberális démonokrácia bolsevista ideológiája szerint kell megítélni.

Az csak természetes, hogy a magyar nacionalizmus rossz. Elfogadhatatlan, hogy a magyarok kulturálisan egy egységet képezzenek, hogy legyen identitásunk, hogy kinyilváníthassuk a kultúránk iránt érzett olthatatlan szerelmünket. Ezen közösségi létünk oly mértékben irritációt jelent az ő számukra, hogy kerek-perec kijelentette az EU csúcsvezetője, Magyarország háborús veszélyt jelent.

Tekintsünk el attól, hogy ez az ember, ez az európai csúcsvezető amúgy isiászosra issza magát minden nap, mert nem ennek az alkoholista gazembernek a szavai számítanak igazán, hanem az az arctan és alaktalan tömeg, amely e nézet mögé besorakozott. Akik azt mondják, nincs jogunk függetlennek maradni birodalmi törekvésekkel szemben.

Egyszerűen felfoghatatlan számomra, hogyan tarthatnak minket ennyire veszélyesnek. Hiszen elvették a kultúránk és gazdaságunk kétharmadát (országunk területének kétharmadával együtt), amivel kulturálisan teljes mértékben sterilizáltak minket. A legalávalóbb módon zártak be bennünket a magyar nemzetiségünkbe, megfosztva a kulturális sokszínűség élményétől, belénk sulykolva a magunkra maradtság érzetét.

Miután a tervük oly kiválóan sikerült, most arra kényszerítenének minket, hogy adjuk fel a kulturális összetartozásunkat is. Ez pedig nem más, mint szándékos, két lépésben megvalósítani szándékozott genocídium. Olybá tűnik tehát, Trianon volt az első lépés nemzetünk elpusztítására, az Európai Birodalom pedig a második.

S ha már Európai Birodalom, - jaj, elnézést: Európai Egyesült Államok, akkor említtessék meg, hogy a birodalmi törekvéseknek vannak hazai képviselői és követői is szép számmal. Úgy másfél-millió aktív szavazó magyar állampolgár lelkesedik azért, hogy többé ne legyen Magyarország, hogy ne hallasson a magyar himnusz vagy a déli harangszó, ne énekeljük a Szózatot, s ne ünnepeljünk nemzeti ünnepeket.

Engem nem érdekel ezeknek az embereknek semmiféle indoka, de ők, a DK, a Momentum, az LMP, az MSZP, a Jobbik szavazói számomra nem magyar emberek, csak magyar állampolgárok. Velük egyenlő kizárólag a törvények előtt vagyok, ők sehol máshol a lábam nyomát sem tapodhatják. Nem léteznek a magyarságom, a magyar kultúra számára.   

Azt, mondjuk, tudom, hogy egy Dobrev Klára, Cseh Katalin vagy Donáth Anna kikérné magának, ha lemagyaroznám. Ugyanakkor az ő szavazóik, szimpatizánsaik minduntalan felhorgadnak, hogy vannak ők olyan magyarok, mint én. Ilyenkor én csak azt nem értem, miért kell nekik még az a magyarságom is, amit az Európai Egyesült Államokkal eltöröltetnének, amelyhez fűződő identitásomat kigúnyolják, amelynek himnuszát fitymálják. Miért?

Miért nem elégszenek meg azzal, hogy csekély értelmük minden energiájával az elpusztításomra törekszenek, miért kell még ráadásul úgy velem azonosnak nevezniük magukat, miközben folyamatosan a tőlem való különbözőségüket, az ebből a különbségből fakadó felsőbbrendűségüket hangoztatják?

Nem, kedves ellenségi szavazó és szimpatizáns, te nem vagy magyar! Csak magyar állampolgár. Te és én csakis a törvény asztalánál ülhetünk együtt, máshol sehol. Te ezt az országot elárulod minden lélegzetvételeddel, minden tudatos vagy önkéntelen mozdulatoddal.

Tudod, magyarnak lenni minőség, és te nem vagy magyar minőségű. Engem az sem érdekel, ha jobb minőségűnek tartod magad, lévén, te valami magasztosabb eszmét képviselsz, s tán genetikailag is erre vagy determinált. De én magyar minőség vagyok! Olyan létező, amely megelégszik azzal, ha saját fogalmi rendszerén belül jelenik meg az értéke. 

De én nem is árulom el a fajtámat! Szemben veled. Mert neked még fajtád sincs, ezért igazodsz el oly könnyen a semmilyen színű és halmazállapotú életteredben. Még attól sem riadtok vissza, hogy az „ellenzéki összefogás” néven véghezvitt magyarellenes konspiráció során megvalljátok, ti megvetitek, ha valakinek elvei vannak, ti anélkül akartok érvényesülni.

Nézzétek csak meg a Járóka Lívia ellen kampányomló Dobrevet, Donáthot és Csehet! Ezek vagytok ti. Nem, nem hazaárulók! Sem morális, sem semmilyen értelemben nem lehettek egy velem közös, egy bennünk élő haza elárulói. Nektek Magyarország csakis csupán olyan dolgokat jelent, amit meg tudtok tapintani: lakás, autó, tv, útlevél. Semmi több! Ebből a hazából nektek semmitek nincs, ami megérinthetetlen, oly bensőséges, oly magasztos.

S bár odaadhatnék mindent, ami e honban megérinthető, hogy vigyétek magatokkal valahová nagyon messze! Csak ne lennétek köztünk!    

Újabban mindenki földet venne, mert a földtulajdonosok gazdagok, és természetesen mindenki gazdag szeretne lenni. Az is a legtermészetesebb, hogy azok szeretnének most földbirtokosok lenni, akik földet eddig csupán a szobanövényeik műanyag edényeiben láttak.

A 2000-es évek elején viszonylag sokat jártam a Balaton északi partján egy településre. A domboldali szőlőből csodálatos balatoni látkép tárult elénk. Akkoriban ott egy hektár föld vagy szőlő egymillió forint volt, sokszor még annyi sem. Állandóan azon agyaltam, hogy nekem is kéne ott egy csendes kis dűlő, szőlővel, présházzal és csodás kilátással.

Persze, végül nem vettem ott telket, hiába tehettem volna meg. Hogy miért? – Mert Budapesten éltem, sokat voltam külföldön és dolgoznom is kellett. A mezőgazdasági művelés nem fért volna bele az időkeretbe. Azt meg nem szerettem volna, ha csak ott áll parlagon és tönkremegy minden. Az pazarlás lett volna, amit ki nem állhatok. Nem volt elég helyismeretem sem, hogy esetleg felfogadjak napszámosokat, illetve felügyelőt.

Most egy hektár ugyanott tízmillió forint, vagy több. Hiszen, ha többet győzködtem volna magam! De nem így lett, ezen bánkódni kár.

Hanem, hogy a panellakó városi proletariátus miért kapott kedvet hirtelen ahhoz, hogy földművessé, mi több, földbirtokossá váljon, azt nem tudom. Az a fixa ideájuk, hogy a föld gazdaggá tenné őket, ezért úgy volna ildomos, ha a kormány Mészáros Lőrinc földjeit szétosztaná a Zemberek között.

Elmesélem a saját családom példáját:

Apám a Lenin Kohászati Művekben előbb martinászként, majd a konverteres acélműben húzott le pár évtizedet. Fűzéri parasztgyerek, ezért mindig imádta a földet túrni. Amikor nem a „Lököm”-ben volt, a kertben gebedt bele a munkába. Gyerekként minket is próbált befogni, de nekünk nemigen fűlött a fogunk hozzá. Aztán apukám nyugdíjba ment, így már csak a kert maradt neki. Manapság is minden nap kinn robotol, kánikulai hőségben, esőben, szélben, akármilyen időben.

S hogy ezt miért meséltem el? – Hát azért, hogy a végén elmondhassam: az én apámnál kevés szorgalmasabb földművest ismerek, de hogy a belegebedtig végzett mezőgazdasági munka sem tette őt gazdaggá, a hót zicher.

Márpedig azt vegyük tudomásul, ha szétosztjuk a gazdagok földjeit a panellakók között, akkor nem jut több fejenként 1-2 ezer négyzetméternél. Ez pedig pont akkora terület, amit géppel megművelni nem lehet, csak kézzel. S azt merem állítani a kétkezi kerti munka nem leányálom. Ugyanakkor a mai városi ember olyan irigy és összeférhetetlen, hogy a szövetkezetbe tömörülés kizárt. Mindig azt néznék, mit dolgozott, vagy mit nem a másik, s hogy amannak mennyije lett.

Nekem is van pár ezer négyzetméterem, amin turkálok, de nem sikerült mintagazdaságot kialakítanom. Még úgy sem, hogy a munkaidőmet többnyire magam szervezem. Vannak kisgépeim is, amik azért elég sokszor meghibásodnak. Például a benzinmotoros láncfűrész fogyóeszköz. Csákány is el-eltörik 2-3 havonta egy. Füvet nyírni kell egy fűkasza és egy önjáró fűnyírógép. Állandóan olajozás, zsírozás, tankolás, damilcsere, láncélezés, stb. Nagyobb karbantartásokat szervizben végeztetek.

És akkor még nem gyomláltam, ültettem, locsoltam, metszettem, kötöztem, karóztam, stb. (Most is mindjárt megyek és egy ötszáz négyzetméteres területet lekaszálok.) Ősszel az érett gyümölcsöket le kell szedni, elrakni télire. Ehhez üvegeket, cukrot és egyéb dolgokat kell vásárolni, majd órák hosszat görnyedni felette.

Szóval, gyakorlom én serényen a paraszti létet. Meg, hát földbirtokos volnék, vagy mi szösz! Mégis a belegebedésen, a derékfájáson és iszonyatos fáradtságon kívül semmi nyereségem. Pláne olyan nem, ami dagasztaná a pénztárcámat! Ám nem tagadom, jó érzés látni a két kezem munkáját, a befektetett energia gyümölcsét. Utóbbit szó szerint.

Nyáron többnyire saját paradicsomot és paprikát eszünk. Nincs is finomabb a kertből szedettekből készült lecsónál! Van tökünk, cukkinink és padlizsánunk is. A fűszernövény kertünk valami pompás! Mindezek ellenére sokat vásárolunk a hipermarketekben. Vagyis annyit sem sikerül ilyen körülmények között megtermelni, hogy a családunk élelmezését megoldjuk belőle, nemhogy annyit, hogy piacra vigyük és meggazdagodjunk.

Jó, jó, állatokat nem tartunk. Minek? – Úgysem ehetném meg őket. Egyrészt, mert a párom vegetáriánus, másrészt, mert bár én húsevő vagyok, képtelen lennék megölni egy állatot. A húst tehát, - ami a legtöbbet adó fehérjeforrás – vásároljuk. Hozzáteszem, egy barátom révén van lehetőségünk évente leöletni egy olyan disznót, ami nem tápon nevelkedett. Mennyei!

Mondok valamit!

Én, aki – vélhetően otthonról vett minta alapján – a munkám mellett még megszállottan túrom is a földet, s mint általában, nem ismerek megalkuvást ebben sem, nem lettem forintban mérhetően gazdagabb tőle. Ám én ezt soha nem is vártam. A paraszti lét mímelése számomra egyfajta kikapcsolódás. Kapálás, gyomlálás közben jó és hasznos gondolataim születnek, amelyeket aztán a munkámban hasznosítok.

No, ha így vesszük, akkor forintosítani is tudom a földművelés hasznát.

Az a baj sokak vágyaival, hogy nincsenek összhangban a képességeikkel és lehetőségeikkel. Fogalmam sincs, hányan jártak egy felcsúti iskola osztályába, de meggyőződésem, hogy kevesünknek volt esélye Orbán Viktor osztálytársának lenni. Ez a lehetőség ugrott! Ellenben nekem nem rémlik, hogy bárkit is tiltanának tőle, hogy képezze magát, hogy készségeket, ismereteket szerezve lehetőségekhez jusson.

Mármost, aki megelégszik azzal, hogy a nap végén hazatér a munkahelyéről és végre megpihenhet, azt el kell keserítenem, sosem lesz belőle olyan valaki, aki az álmodozásaiban szokott lenni.

Pierre Curie, az ismert francia fizikus mondta:

„Az életet álommá kell átalakítani, s álmainkból valóságot formálni”.

Ezzel a valóságformálással gyűlik meg a baja sokaknak. Mert vagy a kitartás, vagy a tehetség hibádzik. Csakhogy ezért mást okolni, s el is hinni, hogy tényleg más a hibás, az súlyos jellemhiba. Ebből egyenesen következik, hogy mészáros Lőrinc földjeitől senki nem gazdagszik meg csak úgy, azért bizony tenni is kell, nem is keveset.

Ellenben a tény, hogy az érdem nélkül lehetőséghez jutók általi földfelvásárlási mizéria visszaadta a föld értékét. Már csak művelni kell, derekasan, ahogy illik. Úgy is jó, ha bérbe adják, engem nem érdekel, maga Mészáros Lőrinc görnyed a földjén, vagy mások végzik el a munkát helyette.

Magam is vallom, hogy a magyar gazdaság saját lábon való megállásának alapja a korszerű mezőgazdaság és a hozzákapcsolódó ipar (gépgyártás, feldolgozóipar). Ugyanakkor éppen a jelenkor klímaőrületéből hasznot húzó rohadék termelőket ki nem állhatom. Ezek sírnak, ha esik az eső, s ha nem, akkor is. Rossz a meleg, s a hideg egyaránt. Szépen előadnak egy teljesen hihetetlen mesét, miért kerül ezer forintba egy kiló kukacos cseresznye.  

Az állattenyésztők sem különbek. Kitalálnak mindenféle járványokat, hogy a húsárut minél drágábban adhassák el nekünk. Ráadásul milyen silány minőségű húsok ezek! Szégyen, hogy ilyen élelmiszereken kell élnünk!

Száz szónak is egy a vége, a mezőgazdasághoz való viszonyunkon változtatnunk kell. Ám ennek semmiképpen sem lehet az a módja, hogy a panelprolikból dzsentriket csinálunk. Hiszen tudjuk jól, a dzsentrik is csak urizálni akartak a földdel, mint a most hőbörgő panellakók, dolgozni azt egy sem akart. Valami mást kell kitalálnunk, ha jót akarunk. Minta éppenséggel van, szerte a nagyvilágban.   

Mindenki pontosan tudja, mi miért történt az Európai Parlamenti választáson, s hogy mindezeknek milyen következményei lesznek rövid- és hosszútávon hazánkban és az Unióban. Magyarország a tízmillió politológus országa. Tulajdonképpen örülhetünk, hiszen sehol a világon nincs annyi polihisztor, mint nálunk. Egyszerűen mindenhez értünk, így természetesen a politikához is.

A nagyon kevés racionális értékelés mellett az internet és a különböző médiumok ontják magukból a jóslatokat, önbeteljesítő mágiák csapnak össze mindenfelé.

Hogy a politikafüggő egyszeri emberek, a mindenről véleményt formálók égbekiáltó baromságokat hordanak össze, azon nem csodálkozom. Amiképpen azon sem, hogy a fake news portálok teljes gőzzel okádják ki képtelen aljasságaikat magukból. Ám az, hogy a politikai pártok prominensei olyan vakok a társadalmi valóságra, mint egy bányaló, nem egyszerűen meglepő, sokkal inkább letaglózó.

Nem tudják, nem értik, mi történt velük. Sem azok, akik nyertesnek nevezhetők, sem pedig azok, aki katasztrofális vereséget szenvedtek. Abban azonban mindegyik egyformán értékel, hogy a másokra szavazók értelmi képessége csekély szintű, s egyébként is nekik a diktatúra iszonyatos ellenszelében kellett helytállniuk.

Kezdjük talán a Jobbikkal, akik egy 20%-os pártból küzdötték le magukat a megszűnés 6%-os határáig. Vereségük egyetlen értelmezhető magyarázataként a pénzért megvásárolható romákat hozták fel. Elméletük szerint az ország cigány lakosságát Fideszes agitátorok győzködték, fizették le aprópénzzel vagy tartósélelmiszerekkel, utaztatták az urnákig. Ha romák nem volnának, a Jobbik eget rengető győzelmet arat.

Ennek az elméletnek némileg ellentmond, hogy a Fidesz olyan megyékben is tarolt, ahol romák szinte alig laknak. Továbbá, hogy a korábbi Jobbikos főhadiszállásoknak számító településeken nem csupán a Fidesz, de a DK is megverte őket. Oké, nyilván Gyurcsány is lisztet és cukrot osztogatott.

Hallottam zöngéket arról is, hogy a Jobbikból kivált nemzeti radikálisok által létrehozott Mi Hazánk Mozgalom Fidesz általi felemelkedése ugyancsak nem használt a pártnak. Ez a védekezés ott vérzik el, hogy Toroczkay és csapata 3%-on áll, nem 14%-on. Szóval, a 20%-ról zuhanás sem a romákkal, sem Duróékkal nem magyarázható.  

Amikor a vereség okán a néppártosodásról kérdezték őket, megerősítették, a néppártosodás helyes irány. Vagyis a 20%-tól a 6% felé haladás jó irány szerintük. Nekem nem gond, ha eltűnnek, nem fognak hiányozni. Ellenben az, amit a néppártosodás előtti Jobbik képviselt, az igen. A nemzeti érzületű politizálás éppen olyan fontos, mint a zöldpolitika. S ha már itt tartunk, hagy kérdezzem meg: néppártosodni csakis a szélsőbaloldali retorika átvételével lehet?  

S ha már zöldpolitika, akkor ejtsünk szót a hazai zöldpártról!

A szintén szégyenteljesen teljesítő LMP vezetése meg van győződve róla, hogy ők a pártot felfelé ívelő pályára állították, hogy hiteles arcok. Álláspontjuk szerint a rossz szereplést a különutasságuknak köszönhetik. Mivel nem dörgölőztek sem a Fideszhez, sem a baloldali tömörüléshez, nem kaptak médiafelületet és anyagi támogatást sehonnan.

S különben is, ők a saját, belső méréseik szerint 5% fölött voltak. Ráadásul, ha a „csendes többség” … /töprengési szünet/ … is elment volna szavazni, akkor minden máshogy történik. Sajnos csak a szektások szavaztak, jobbra is és balra is. Úgy vélik tehát, hogy az urnákat messzire elkerülő honpolgárok mind akadémikusi intelligenciával megáldott emberek, akik éppen az óbégató, alacsony intellektussal megvert szimpatizánsok miatt nem szavaztak.

Említenék két nevet: Szél Bernadett és Hadházy Ákos. Milyen hasznot hajtottak ezek a dezertőrök? Semmilyet, természetesen. Akkor árulja már el a fényességes elnökség, a pártból egyszer már kilépett, a Párbeszéd alapításánál bábáskodó, majd függetlenségbe dezertált Vágó Gábor, illetve a szociktól ejtőernyőzött csinibaba, Demeter Márta milyen politikai haszonnal kecsegtetett? Említhetném Kendernay Jánost is, aki már csak az alaszkai inúitoknál nem volt képviselőjelölt.   

Fel sem merül bennük, hogy az állandó fluktuáció, a követhetetlen tagcserék juttatták oda őket, hogy egyetlen markáns arcot sem tudnak felmutatni. Márpedig a politika hatalomtechnikai játék, amelyben az erős embernek főszerep jut. Nem láttak még amerikai elnökválasztást?

Persze, van igazság a szemben álló csoportok tagjainak és vezetőinek abban az állításában, hogy a másikra csakis „agyhalottak” szavaztak, amennyiben agyhalott alatt azt értik, hogy irracionálisan viselkednek, döntenek. Tény ugyanis, hogy ez a társadalmi (emberi) játszma inkább zajlik emocionális dimenzióban, mint egy racionálisban.

Mindenféle emberi törekvés archetípusa a mesékből ismert jó és rossz küzdelme. A nézőközönség tagjai pedig az érzelmi profiljukhoz illeszthető főhős mellé állnak. S ilyenkor értelemszerűen egy többszereplős mesében a másik főhőse a gonosz. Aki pedig gonosz, annak cselekvései a gonoszság kategóriájába utalandók.

Ezért érzik magukat sorsüldözöttnek egyesek, mások pedig látnak mindent fényesen.

Egyesek képesek akár csekély jelentőségű eseményeket is fényes győzelemként értékelni. Így tettek a DK-sok és a Momentumosok. Mi történt a valóságban? – Az erőtlen és enervált MSZP szimpatizánsai átszavaztak Feriékre, az ugyancsak színtelen és szagtalan LMP korábbi támogatói pedig a Momentumban látták meg az új lehetőséget nézeteik terjesztésére.

A zöldmozgalmak világszerte akcionista metodikákat alkalmaznak hitvallásuk megjelenítésére. Én többnyire ökoterroristáknak tartom őket. Anarchista, szélsőbaloldali viselkedésmintákat követnek, s leginkább rombolással hívják fel a figyelmet arra, hogy építeni kéne ezt-azt.

Ha az LMP lovasszekéren, kerékpáron, gyalog járta volna az országot, ha magát a 70-es évek hippijeinek maszkírozza és meghökkentő performanszokat ad elő, a Momentum sehol nem lett volna. Ám, amiről írok, azt éppen ők mutatták be, így vitték a műsort. Ugye, emlékszünk a rendőrökre petárdát, füstgránátot dobáló Fegyőrre? Na, ezzel nyertek most!

Gyurcsányék pedig a marginalizálódott, mentálisan a végletekig labilissá vált réteget voltak képesek megszólítani. Akasztásokat, börtönt a hatalmon lévőknek, erőszakot ígértek. Nekik pedig ez kell. Talán már nem is hiszik el, hogy egy másik politikai erő hatalomra jutásával nekik jobb lesz, s ha nem lesz, akkor legalább valakin levezetnék tehetetlen dühüket.

A DK, amint megízlelte ennek az artikulálatlan dühnek az erejét, retorikáján úgy módosított, hogy a szoci szavazók egy részének elszipkázását a Fidesz fölött aratott óriási győzelemként kezdte hirdetni. Már most előre megnyerték az őszi önkormányzati választásokat.

A Momentum pedig konkrétan megfenyegette Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy most aztán ők ezzel a két mandátummal kiforgatják a sarkából a világot. Természetesen a „bivalyerős” nemzetközi kapcsolatrendszerükkel karöltve.

Ami tény, a Fidesz itthon hozta a kötelezőt. Nagy truváj a 15 mandátum lett volna. Ez a pozíciója az Unióban pont fabatkát sem ér, tekintve, hogy Európa népei nem osztják a Fidesz nézeteit a bevándorlással kapcsolatban oly mértékben, mint az bármiféle hasznot is hozna a magyar kormányzópártnak.

Az Európai Parlament összetételét tekintve jól látszik, elindult a kétpólusúvá válás folyamata. Az elvileg keresztény és konzervatív Néppárt kizárólag a szocialistákkal, liberálisokkal és zöldekkel kötne szövetséget, más keresztényekkel és konzervatívokkal nem. Márpedig a szocialisták, liberálisok és zöldek mind határozottan elutasítják a kereszténységet és konzervativizmust.

Hogy akkor hol, milyen értékrend mentén kezdődött meg a szakadás? – Természetesen a migrációt kényszerítő, az európai kultúrát megszüntetni akarók és a migrációs kényszernek ellenállók, az európai értékeket megőrizni kívánók között.

A pluralizmus, a politikai sokszínűség kizárólag a fiatal demokráciák jellemzője. Minden erős és régi demokrácia kétpártrendszer. Nézzük meg az USA-t vagy Angliát! Az Európai Unió, mint értékközösségi rendszer, nagyon fiatal. Tulajdonképpen csupán néhány éves. Azt megelőzően alapvetően gazdasági közösség volt. Teljesen természetes, ha erős és időtálló demokratikus közösség akar lenni, kétosztatúvá kell válnia.

Egyetlen aggályunk, ami e folyamattal kapcsolatban felmerülhet, hogy a marxista-sztálinista ideológiai alapokat építgető migránspárti, a klasszikus európai kultúrát elvető oldalnak a Néppárt bekebelezésével való megerősödése könnyen szovjet típusú diktatúrába csaphat át, ha a másik oldal érdekérvényesítési képessége gyenge lesz.

A diktatúra formálódásának vannak kézzelfogható jelei. Például az EU jogrendjének képlékeny alkalmazása, szabályok ideológiai érdekből történő mellőzése, a média cenzúrával regulázása. Az Amerikai Egyesült Államok példájából tudjuk, mennyire fontos a legfelsőbb bíróság, az igazságszolgáltatás csúcsának ideológiai uralom alá hajtása. Az EU legfőbb bírósága ugyancsak távirányítással működik már most is.

Attól tartok, ha az EU birodalommá alakul át, abban a demokráciának nem lesz semmiféle szerepe. A médiákban propagált agresszív progresszió úgy hirdeti a sokszínűség kizárólagosságát, hogy az övétől eltérő értékrend helyébe a devianciákat emeli, s azokkal, mint a demokrácia fáklyáival hadonászik. Én nem látom szépnek ezt a jövőt.                    

Van ez a régi mondás, amely szerint „akié a föld, azé a vallás”. Cuius regio, eius religio. Ez az úgynevezett földesúri jog a reformáció idején alkalmazott szabály volt. Az ágostai vallásbéke (1555) törvényben határozta meg, hogy a népek a föld urának vallását voltak kötelesek követni.

Hogy mindez miért lényeges egy szekularizált világban, az Európai Parlamenti választások során? – történetesen azért, mert most nekünk is két vallás között kell választanunk. Kereszténység vagy iszlám?

A baloldali ismerőseim most a homlokukra csapnak, és azt mondják, „Na, ez már megint hülye!”.

Akkor nézzük a valóságot!

A Fidesz azzal kampányol, hogy ne engedjünk be illegális muszlim bevándorlókat, mert ez veszélyes. Szemben azzal, hogy álláspontjuk szerint az európai kultúrák értékeinek alapja a kereszténység.

Tehát a Fidesz, mint vezető politikai erő, ezt a választást kommunikálja? – Igen, ezt.

Márpedig ez egyértelműen azt jelenti, hogy két vallás közül választunk. S mielőtt ezt részletesebben is kibontanám, hagy hívjam fel a figyelmet az ellenzéki médiumok elmúlt napokban mutatott kampánytevékenységére.

Itt van mindjárt a legautentikusabb ellenzéki médium, az RTL Klub. Fő műsoridőben több alkalommal is leadta azt a riportját, amely a katolikus egyházon belüli szexuális bűncselekményekről szól, kihangsúlyozva, mennyire aljas a klérus a pedofil papok ügyeinek eltusolása okán.

Egyetértek. Mindösszesen csak azt hiányolom ezekből a tényfeltáró műsorokból, hogy az esetek statisztikáját elfelejtik megosztani velünk, noha e statisztikák nagyon is beszédesek. Tudniillik valamennyi, szexuális abúzusnak áldozatául esett fiatal hímnemű. Vagyis a mocskos perverz papok nem kislányokat rontanak meg, hanem velük azonos nemű gyermekeket.

Az azonos neműekhez fűződő szexuális vonzalomnak valamikor volt neve is, de ma azt tilos kimondani, leírni. Tehát az a nagy harci helyzet, hogy a katolikus egyházon belüli szexuális bűncselekményeket azok követik el, akik az RTL Klub és a hozzá hasonló, szélsőségesen liberális (szerintem inkább szimplán bolsevik) világnézetűek körében szent tehénnek számítanak.

Számomra pedig ez a fajta, a valóság elleplezését erőltető metodika visszataszító, így teljesen nyilvánvaló, hogy az én választásom a kereszténységre esik. Már csak azért is, mert az irreguláris bevándorlást sem tudom támogatni. Pedig higgye el a nagyérdemű, bevándorlásra szakosodott nemzetközi jogászként megannyi külföldinek segítettem már státuszt szerezni Magyarországon. Xenofóbia nálam kizárva!

A hazai ellenzék és az Európai Parlament eddigi többsége viszont az irreguláris (szabályozatlan) migrációt áldásként kezeli, s igyekszik minél több, iratokkal és képzettséggel nem rendelkező muszlimot betelepíteni. Fontos arról beszélni, hogy muszlimokat, mert például a magyar ellenzék és európai szövetségeseit a nem EU-s európai polgárok szabad bevándorlását kifejezetten ellenzik.

Tehát, a Fidesz tematikája: muszlim helyett keresztény. Az ellenzék és Uniós szövetségeseinek tematikája: kizárólag muszlimok.

Akkor most vallások közül választunk, vagy nem?

Oké, van néhány szerencsétlen futóbolond, akik a klímaváltozás miatt gondolják, hogy nekik kellene minket, magyarokat képviselniük az EP-ben. S bármennyire is ordít róluk, hogy megszállott szektások, aránylag jó az érdekérvényesítő képességük. Ennek egyetlen oka, hogy zavart elmeállapotuk miatt az őket pénzelő ipari oligarchák könnyen tudják befolyásolni őket.

Számomra vicces is, hogy a környezetet legjobban szennyezők adnak pénzt azoknak, akik a környezetvédelmet vallásként működtetik. „Európa zöld lesz, vagy nem lesz!” – ez megvan? Ezt úgy elmondják, de arról mélyen hallgatnak, hogyan képzelik megvalósítani ebbéli céljaikat.

Naná, hogy nem mondanak igazán semmit, mert, ha mondanának, azt kellene mondaniuk, hogy elveszik az autóinkat, mobiltelefonjainkat, megtiltják, hogy repüljünk, visszaszorítanák a fogyasztásunkat, vagyis elvennék az élvezetet az életünkből. Ki akarná ezt? – Hát ez az! Azon a néhány elmeháborodotton kívül, akiket, a világot leginkább szennyezők fizetnek, pont senki.

Persze, nem a klímazombik az egyedüli féleszűek, akiket küldetéstudattal vert meg az Isten. Itt vannak a nemzeti konszenzusból kitáncoltak, a Jobbikosok is. Róluk mindent elmond, hogy mára kizárólag lepukkant kelet-magyarországi, egykori gyárvárosok MSZP-ben csalódott népei szavaznak rájuk.

Bérunió és Európai Ügyészség! – Ezt harsogják. Világgá kürtölve, hogy halvány elképzelésük sincs a kapitalista gazdaság működéséről. Egyszerű matematika, hogy a magyar melós nem kaphat német minimálbért. A két ország gazdasági teljesítőképessége között ugyanis irtózatos méretű a különbség. A minimálbér viszont a gazdasági teljesítőképesség függvénye.

Az Európai ügyészség pedig egy jogi nonszensz. Vagyis a Jobbik és szavazóbázisa jogtudomány ellen is immunis. S itt érhető tetten leginkább, hogy kik is tartoznak ebbe a táborba, hogy most is egy Nagy Testvértől várják, hogy uralkodjon felettük, hogy döntsön a sorsukról. Ezeknek mindegy, hogy Moszkva vagy Brüsszel, a fő, hogy alattvalók lehessenek.

Egyébként ezt a birodalmi hitvallást a DK nevű képződmény jeleníti meg legvisszataszítóbb módon, vagyis vegytiszta hitelességgel. Tekintve, hogy az élre tolt politikai vezetőjük egy tömeggyilkos és a rendszerváltozás gazdasági átmenetét lezabráló aljas kreatúra leszármazottja.

Végső soron azonban nem marad más, mint a kereszténység és az iszlám közötti választás. Ugyanis a két, egymásnak feszülő erő Európa szerte a legfontosabb kérdésként ezt határozta meg. Minden más csak hab ezen a kellemetlen ízű tortán.     

Engem kifejezettem irritál a balliberális, úgynevezett hazai ellenzéki oldal folyamatos picsogása az oktatásegészségügy kapcsán. A leginkább azért, mert mindkét, egyébként létező problémát kizárólag pénzzel, azaz anyagi források mozgósításával szeretnének megreformálni, ami egy baromság. Több pénztől és jobb eszközöktől nem lesz látványosan jobb ember egy tanár, egy orvos vagy nővér.

Márpedig én úgy gondolom, nem elsősorban a korszerűbb technikai eszközök és az anyagi megbecsülés hiányzik az oktatásegészségügyből, hanem a morális alapok. Minkét területen a hivatástudat teljes hiányát láthatjuk. Az elenyésző lelkiismeretes orvos, nővér vagy pedagógus pedig a kivételek, amelyek erősítik a szabályt.   

Korábban több blogbejegyzést is tettem az oktatással kapcsolatban, mint szakirányú végzettséggel és tapasztalattal rendelkező személy. Most azonban az egészségügyről polemizálgatnék picit, tekintve, hogy éppen utolsó napomat töltöm egy kórház angiológiai osztályán egy mélyvénás trombózist követően. Megosztanám frissen szerzett tapasztalataimat.

Először is, fontos elmondanom, hogy a saját komplex idiótaságom miatt kerültem ilyen helyzetbe. Genetikai okokból a szervezetem több vért állít elő, mintegy normális emberé, ezért rendszeresen kell járnom „csapolásra”. Mindaddig eresztenek le tőlem vért, amíg el nem jutok a vérszegénység állapotába.

Olyan magas a vastartalom a véremben, hogy az más ember számára akár halálos is lehet. A vörösvérsejtjeim száma oly mértékben magas, hogy másfélszer több vért eredményez az érrendszeremben. A kezelésem során tíz héten keresztül heti 500ml vért vesznek le, majd a csapolások számát kétheti, havi és kéthavi ciklusokra osztják, év végén pár hónap pihenővel.

Én az utóbbi hónapokban elhanyagoltam a kezelést, egyszerűen nem mentem. Hogy miért? – mert egy marha vagyok. Közben a szakadt vállizmom is műtétre várt, és előkészítésül baromi erős szteroidot kaptam. Ez aztán úgy besűrítette a véremet, hogy trombusok (vérrögök) alakultak ki a jobb lábam vénájában. Kettő is!  Tehát kórházba kerültem.

S innen kezdődik az egészségügyben általam tapasztalt anomáliák sora. Ugyebár, két hónapja, amikor fájni kezdett a vádlim, elmentem ultrahangra, ahol megállapították, hogy nincs trombózisom. Kétszer vizsgáltak meg egy héten belül, mindkétszer negatív eredménnyel. Hogy örültem már!

Aztán a fájások nem múltak és a bokámban is megjelent a pangó vér, azaz némi elszíneződés. Azonnal magánklinikára mentem és kértem kontrollt trombózisra. Bumm, a pénzes vizsgálat máris ispotályba juttatott! A társadalombiztosítás fedezte korábbi ultrahang vizsgálat eredménytelenségének nem a műszerezettség hiánya volt az ok.

Egy nagyon idős bácsi, egy nyugalmazott főorvos végezte azokat, akinek nem volt már meg a kellő fizikai ereje, hogy az egerek megfelelően rányomja az izomfelületre, s a véna teljes egészében átláthatóvá váljon. A homályban hagyta az egészet. Haragudhatnék rá, de nem ő a vétkes, hanem a rendszer rossz.

A balliberális nyekergők miatt nem lehet megakadályozni, hogy az ilyen őskövületek ne praktizálhassanak, ne lehessenek orvosok, bírók, egyetemi oktatók. Mintha rájuk a test és szellem elhasználódása nem lenne érvényes. Ez bizony súlyos rizikófaktorokat eredményez az egészségügyben. S nem akarom csak az ellenzéket ekézni, mert biztos vagyok benne, ha a balliberális oldal zavarná végleges nyugdíjba ezeket, a Fidesz azonnal levegőért kapkodva hápogna.

A kezdeteknél világos volt, hogy nem a felszerelés hiánya vagy alkalmatlansága okozta a problémát, hanem az emberi tényező. Tizenegyedik napja vagyok benn. Ezt lehet soknak és kevésnek is értékelni, de nekem egy örökkévalóság volt. S ami azzá tette, mind emberi tényező.

Kezdjük azzal, hogy egy angiológus, az érrendszer betegségeit gyógyító orvos nincs tisztában a hematológiával, a vér dolgaival. Bizony! A vér az érben van, ergo összefüggés áll fenn, még sincs a két orvostudományi részterület között ismeretátfedés. Hogy ez miért baj szerintem? – Mert a vér több okból is lehet sűrű, de az angiológián csak az „alapokot” kezelik.

Íme, az alapok: „A fibrinogén a véralvadási folyamatban nélkülözhetetlen szerepet tölt be. A thrombin (vérben jelenlévő enzim) hatására a fibrinogén úgy alakul át, hogy fibrinszálak keletkeznek, melyek fibrinhálót alkotnak. A fibrinháló a kitapadó vérlemezkékkel együtt vérrögöt képez, hogy a további vérveszteséget megakadályozza.

Elmagyarázom! A vérrögképződés például a seb körül normális, megalvasztja a vért, ezt nevezzük gyógyulásnak. Azonban, ha a fibrinháló a vénákban alakul ki, rendellenes funkció okán, s az érfalhoz tapad, az nem normális, az trombózishoz vezet. Ezt a rutin szerint véralvadásgátlókkal kezelik. S miközben a vérünk hígul, a szervezetünk természetes fibrinolítikus (vérrögoldó) apparátusa feloldja a rög egy részét, másik része pedig az érfal részévé válik, szaknyelven szervül.

Csakhogy léteznek olyan betegségek (policitémia véra), amelyek szintén a sűrűvérűség körébe tartoznak. Tehát, míg az alapesetben a normál mennyiségű vérsejtek felületének felszálasodása okozza a gondot, addig egy másik esetben a véna szűk keresztmetszetén áthaladó, az átlagosnál sokszorosan több sejt.

Ez van az én esetem is. Érthető nyelvre lefordítva, nekem abban a szűk keresztmetszetben nem 7 liter vérem kering, mint másoknak, hanem 12-13 liter. Ez rendkívüli mértékben terheli a tüdőt és szívet, de fokozottan veszélyeztetetté tesz trombózisra is. Utóbbi be is következett a szteroidos kezelésnek köszönhetően, ugyanis a szteroid még jobban besűríti a vért.

Ilyenkor elég a láb erőltető edzése és az áramlásban keletkező ventilációs torlódást okoz, a torlódást gyógyítani akaró fibrinszálak pedig létrehozzák a vérrögöt. Szerintem érthető, ha többletvér okozza a véna elzáródását, akkor pusztán a vérhígítás elégtelen.

Csakhogy az angiológián ragaszkodnak a rutinhoz, amely az alapesetre vonatkozik, mert azzal védve vannak egy esetleges műhiba-perrel szemben. Ergo egy hozzám hasonló vértípusú ember vagy belehal a kezelésbe, vagy nem.

Megpróbálom szemléltetni:

Képzeljünk egy buszt, amelybe bezsúfolnak százötven meztelen embert! Nincs levegő, egymáshoz tapadnak, ájulás környékezi őket, toxikus állapotba kerülnek. Az angiológus beönt pár vödör szappanos vizet, hogy csúszkáljanak egymáson, hígítja az elegyüket. Ezzel szemben a hematológus kinyitja a busz ajtaját és kizavar ötven embert.

Ugye, milyen egyszerű belátni, melyik módszer az alkalmasabb?

Legalábbis az olyan esetekben, mint az enyém. Mert, amikor nem áll fenn a vérsejtek nagy számából adódó torlódás, akkor elég a szappanos víz, a vérhígító készítmények. Nekem tehát el kell mennem lecsapoltatni a vérem. Már beszéltem is a kezelőorvosommal, aki mindösszesen ennyit mondott: „Minél hamarabb meneküljön onnan!”

Ki a felelős ezért a hibás, vagy inkább hiányos rutinért, amit az angiológiák országszerte alkalmaznak? A pénz? Az eszközhiány? Nem! Ez egyszerűen emberi tényező: tudományos szűklátókörűség, lustaság, szakbarbárság, stb.

S ahogy a nővérek beszélnek a magatehetetlen betegekkel, attól kinyílt a bicska a zsebemben! Hogy egyetlen időpontra kiírt gyógyszert sem sikerül soha időben megkapni, s vergődik az ember a leesett vércukorszint miatt, mert az injekció előtt nem ehet. Hogy nem etetik meg a mozdulni is képtelen ellátottakat, vagy órákig ültetik őket egy tolószékben, azok meg jajgatnak a fájdalomtól. Ezek mind-mind emberi tényező függvénye.

Igen ám, de ma éjszaka behoztak egy féllábú, hajléktalanforma embert. Igaz, hogy egy órán át nyögdécselt a székben, s hiába szóltunk többször is a nővéreknek, aki le sem szarták, de az a büdös, ami körüllengte a fickót…

Gyorsan keressen mindenki egy dögkutat, szagoljon bele, majd az érzést szorozza be ezerrel. Ilyen egy rothadó emberi test illata. S bizony, ezt az elüszkösödött, gennyedző testet mosdatniuk kell, tisztába tenni, etetni. Ezt, ezt nem lehet megfizetni! Ettől minden épelméjű ember megbolondulna.

Már nem is csodálom, hogy fásultak, hogy káromkodnak, hogy sokszor durvák. Amit itt el kell viselniük, az valami brutálisan kegyetlen és irtózatos. S nekik nem naponta egyszer kell ezt átélniük egy-egy beteggel, mint a kezelőorvosoknak, hanem tucatszor. Mondom, mindenki szálljon magába, és próbáljon felidézni valami érzékszervet pusztító büdöset, s elrévedni, belenyúlna-e abba a testrészbe, érintkezne-e a húgyával, ürülékével.

Én rendkívül dühös voltam, amikor a fegyveres testületek dolgozóinak korkedvezményes nyugdíját megszüntették. Egyszerűen a parancsuralmi rendszer alatt élők mentális leépülése sokkal gyorsabb, mint egy civil foglalkozást űzőé. Arról nem szólva, hogy egy 65 éves rendőr milyen sikerrel képes üldözni egy huszonéves elkövetőt. Nos, szerintem a nővérkéknek is valami hasonló a helyzet.

Ezek a lányok és asszonyok, mert többnyire nőkről beszélhetünk, a mindennapi munkájuk során annyi stresszes helyzetet élnek meg, amennyi elégséges az emberi psziché meggyengüléséhez. Nem lenne szabad hagynunk teljesen elhasználódni őket, különben éppen azt veszítjük el, amit általuk vélünk megóvni, visszakapni: az egészségünket.

Egy fáradt, fásult, bizonyos helyzetekben túlérzékeny ember többet hibázik, s az egészségügyben elkövetett hibák gyakran válnak végzetessé. Ráadásul itt, a Szent Imre Kórházban 12-12-ben vannak. Egyik nővérke, egy állandóan káromkodó nyugdíjas néni, kilenc napot húzott le egymás után éjszakásban! Ez egyszerűen embertelen.

Ám ez a probléma sem oldható meg pusztán pénzzel és modernebb eszközökkel. Hacsak nem úgy, hogy nem bérfejlesztésben, hanem létszámfejlesztésben gondolkodik a fenntartó állam. Ugyanakkor a betegellátás logisztikai része simán csak több gondolkodást igényelne. Az étkeztetés, a kórtermi elhelyezés rendszere, stb.

A hagyományos kórházmodell nem funkcionál maximális teljesítményen egészen apró irányítástechnikai hibák miatt. Bizton állíthatom, az egészségügyet olcsóbban is lehetne hatékonyabban működtetni. Talán egyszer majd írok erről is, de most készülődöm, mert hazaengednek!            

Én pár éve hallottam először ezt a kifejezést: „nem növekedés”. Ez amolyan zöld elmebaj, amit a hívei pont úgy követnek, mint egy vallást. S mint az a vallásoknál szokott lenni, a teljes emberi társadalomra borzalmas katasztrófát jövendölnek, legfőképpen azért, mert nem osztják a nézetüket, s nem élnek maguk is úgy, ahogyan egyedül üdvözítő, ahogyan ők.

A nem növekedési szekta direktívái szerint semminek nem szabad fejlődnie, növekednie. Persze, hogy a „fejlődés” szó mit jelent, azt nem tudják, hiszen vallás lévén tagadják az előre haladást, egyedüli elfogadhatónak az eredethez való visszatérést tartják.

Erről a Kelemen Kabátban nevű zenei formáció „Régen” című dala jut eszembe. (Aki nem bírja az obszcén szövegeket, ne hallgassa meg!) Hogy miért pont egy ilyen nótára asszociálok? – Mert a dal is elég morbid és az a szemlélet is, amelyik úgy tartja magát progresszívnek, hogy közben folyamatosan a szép emlékezetű múltba réved.

S hogy mi minden ne növekedjen? – Az ipari termelés például. Építsük le a teljes fogyasztói társadalmat. Ne legyen okostelefon, UHD televízió, autózás, légi közlekedés. Ne szaporodjon az emberi faj sem. Egyedül a fű nőhet, semmi más. No, de az aztán az égig! Legyen zöld még a zöld is!

Mindezt pedig azért, mert felelőtlen életvitelünkkel magunkra haragítottuk a Természetet. Ez egy animista szemlélet, amely élőben és élettelenben egyaránt értelmet (lelket) sejt. Olyan értelmet, mi képes válaszreakciókra cselekedeteinkkel szemben, és természetesen csupán rosszallását kifejezendő.

Ezért változik az éghajlat. A globális felmelegedés, - ahogy evangelizálják - a Természet válasza helytelen életmódunkra. Valamennyi, az emberiségre nézve katasztrofális természeti jelenség kizárólag azért van, mert rosszak vagyunk, bűnösök. A Természet tehát megbüntet minket.

S mint az már a világvallásoknál ugyancsak közönséges, a félhülye hívek, a világos gondolatokra sötét fanatikusok, papjaik által instruálva gyűjtésekből irdatlan mennyiségű anyagi forrást halmoztak fel, - természetesen az egyetlen igaz egyház üdvére – amely mérhetetlen vagyon a felekezethez vonzza az opportunistákat, a hangos kalandorokat, a pénzsóvár szerencselovagokat.

Mindeközben továbbra is a Föld kering a Nap körül. Teszi mindezt egy olyan bonyolult kozmikus rendszer részeként, amelynek működéséről csupán halvány sejtéseink vannak. Most őszintén, nem egyszerűbb a természetfeletti Természet istenítése, mint hosszú évszázadok, évezredek alatt a tudomány útján járva megismerni ennek a hatalmas és csodálatos rendszernek a működését?

Sajnos engem az egyszerű dolgok sosem vonzottak. Mindig szerettem felfejteni a titkokat, a bonyolult jelenségek működését kiismerni. Ezért teljességgel immunis vagyok a klímaőrület híveinek óbégatására. S velük ellentétben meg vagyok győződve róla, hogy az emberiség egyetlen lehetősége legyőzni az akadályokat a folytonos növekedés, a permanens fejlődés által.

E hosszúra nyúlt felvezető után picit részletesebben foglalkoznék a Nem Növekedés vallás legbugyutább szektájával, a Nem Szülőkkel. Úgy van, európai fehér emberek azt a felajánlást tették az egész emberiségnek, hogy nem szaporodnak. Nem nemzenek, nem szülnek gyermeket, így óhajtva megmenteni a földet.

Mekkora lehet a lélekszáma ennek a szektának? – Fogalmam sincs, de biztosan nem milliós nagyságrendekről kell beszélnünk. Tehát párezer, esetleg pár tízezer európai fehér ember úgy véli, - s ebbéli hitében teljes meggyőződéssel vagyon – ha ők nem szülnek egy-két gyermeket, akkor megáll a föld népesedésének növekedése. Bizony!

Ne röhögjünk, kérem, ezt ők vér komolyan gondolják! Nem kisebb vállalásban vannak tehát, mint kompenzálni Ázsia és Afrika együttes népességnövekedését. Szokták mondani, a kevesebb néha több. Vagyis a meg nem született néhány százezer európai gyermek nagyobb arányban csökkenti a Föld lakóinak számát, mint az Afrikában és Ázsiában megszülető pár százmillió utód növelné.

Kérek mindenkit, hogy egy perc néma gondolkodással tisztelegjünk e hősök áldozata előtt!

Mint arra már céloztam írásom elején, megy az evangelizáció ezerrel, próbálnak megtéríteni minket is. Vannak kiváló ötleteik. Például olyanok, hogy Európa és az USA ne pénzt, élelmiszert osztogasson Ázsiában és Afrikában, hanem fogamzásgátlót.

Ezt figyu!

Mert a szegény ázsiai és afrikai nők milliárdjai könyörögnek a fogamzásgátlásért, mert nem is akarnak szülni igazándiból, csak a csúnya patriarchális társadalmak kényszerítik őket.

Most azon túl, hogy az ottani kultúrák ismeretének teljes hiányáról beszélhetünk e derék atyafiak tekintetében, azt is meg kell jegyeznünk, lévén az európai kultúrkörhöz tartoznak, ugyancsak nagy hajlandóságot mutatnak a primitív, elnyomott népekhez elvinni a kultúrát.

Ezek a szerencsétlenek el sem tudják képzelni, hogy ott, a távoli végeken az embereknek van identitásuk, vagyis a saját kultúrájuk iránt olthatatlan szerelmet éreznek, annál szebbet és jobbat aligha tudnának álmodni akár. Hogy arrafelé egy nő örömét leli az anyaságban, hogy párjával így okoznak egymásnak mennyei boldogságot.

Pontosan azt az ostoba narratívát követik, amit az európai ember általában gondol róluk, hogy agyatlanul, érzelmek nélkül élnek és fialnak bele a vakvilágba. Senki nem foglalkozik életmódjuk eredetével, a kultúrájukat mozgató vezérelvekkel, a hagyományaikkal, amelyek számukra fontosak.

A modern európai ember kultúrájának fogalmi rendszerén belül működő szabályok szerint akarják megérteni őket. Nem fog menni! Nem vagyunk kompatibilisek. Nekik és nekünk mást jelent a szép és csúnya, jó és rossz, helyes és helytelen. A nők választása nem karrier és gyermeknevelés között van. S hogy nem lehet karrierjük, attól még nem érzik magukat elnyomottnak.

Mindaz pedig, hogy a lélekszámukhoz mért parányi kisebbség Európában és Amerikában keresi a számára élhetőbb életet, nem jelenti azt, hogy a két kontinens teljes lakossága feladná az életvitelét, csak segítsen már nekik a fehér ember. Az egyediből következtetni az általánosra szimpla együgyűség. Már csak azért is, mert, mint azt látjuk, a hozzánk érkező migránsok nem azért jönnek ide, mert feladnák a kultúrájukat, hogy a miénk szerint éljenek, hanem pusztán a könnyen megszerezhető javak motiválják őket.

Ezért alakultak ki Európa szerte párhuzamos társadalmak, no go zónák. Ezért szaporodtak meg a konfliktusok, ezért mindennapos a legprimitívebb erőszak. És ugyan hány ideköltözött afrikai és ázsiai nő rimánkodik fogamzásgátlóért? – Pont egy sem! Továbbra is élik a saját kultúrájuk diktálta életet, - többnyire a mi kárunkra – és teleszülik Európát is, mert ők ezt szépnek és helyesnek tartják.

Egyik kedvenc könyvem Montesquieu: A rómaiak nagysága és hanyatlása. Műve elején az egekig magasztalja őket, hogy aztán a végén fejükre olvassa minden végzetes ostobaságukat. Európa a háború tüzéből úgy éledt újjá, mint egy gyönyörű főnix. Nyugati fele az emberiség eddig ismert legélhetőbb társadalmát alkotta meg. S olybá tűnik, mindezt azért, hogy pont olyan dekadens, elferdült értékrendű posvánnyá silányuljon, mint a Nagy Római Birodalom.

Az úgynevezett liberális demokrácia legfőbb jellemzője, hogy kizárólag az embertől idegen, az élhető valóságtól elrugaszkodott értékrendet propagál. Felkarolja a létező összes devianciát és mértékadó értékként kényszeríti ránk. Az ép értelem ellen pedig ádáz harcot folytat. Elfajzottságában sokkal hatékonyabb, mint a hanyatló Római Birodalom volt, mivel a globális kommunikációs eszközök fölötti uralmat is megszerezte.

A Google, a Facebook, a Twitter és társaik mind kiszolgálják ezt az értelem nélküli pusztító gépezetet. Terjesztik a mételyt, miközben izolálnak minden értelmes gondolatot. Nem állunk messze attól, hogy ez az elmebaj kiteljesedjék, s Európa a népeivel, kultúráival együtt a feledésbe merüljön.  

Az enyim, a tied mennyi lármát szűle,
Miolta a miénk nevezet elűle.
Hajdan a termő főld, míg birtokká nem vált,
Per és lárma nélkűl annyi embert táplált,

        /Csokonyai Vitéz Mihály: Az estve/

Nem vagyok gazdálkodó ember, így nem is igen vagyok tisztában a gyümölcs árával. Szerencsére itt van nekünk a Kecskeméti Törvényszék, amelyik most jól megmondta: Egy év hat hónap börtönbüntetés három évre felfüggesztve.

Aki tehát gazdálkodásra adja a fejét, s anyagi ráfordítást, befektetett energiát nem kímélve gyümölcstermesztésbe kezd, annak számolnia kell egy olyan kártevővel, amelyet semmiféle vegyszeres védelem el nem pusztít, ellenben fokozott jogi védelem alatt áll. Mintha a jogalkalmazó direkt arra biztatná ezt az élősködőt, hogy a verítékes, áldozatos munkával megtermelt javainkat elpusztítsa.

Történ ugyanis, hogy egy tízhektáros területen gyümölcsöt termelő gazda megakadályozta önnön kifosztását, s ezen cselekménye közben a fosztogató tolvaj ellen fizikai kényszert alkalmazott, a bíróság felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte. Szemben ezzel viszont a többszázezer forintos kárt okozó bűncselekményért a tolvaj ellen még csak eljárás sem indult. Ő ugyanis az áldozat. Bizony!

Fentebb olvasható Csokonai: Az estve című versének néhány sora. Bizonyságul, hogy nem a szovjet típusú szocializmus volt ez egyetlen elmebeteg eszmerendszer, amely a magántulajdon létét is emberiség elleni bűnként értékelte. S ha egy ábrándos lelkű poéta téves világlátása nem lenne elegendő, csak bátran nézzük meg a magyar jogalkalmazás joggyakorlatát ez ügyben.

Az eset mélyebb jogi értelmezését mindjárt azzal kezdeném, hogy az ítélet egy jogi nonszensz. A bíró, - ha komolyan vesszük a ténykedésével a társadalomra gyakorolt hatását – Alaptörvénybe ütköző ítéletet hozott. Tekintve, hogy egy téves és rosszindulatú bírói ítélet a bíróságokba és magába az igazságszolgáltatásba vetett közbizalom csorbítására alkalmas, az ügyben eljáró bíró valamiképpeni marasztalása elengedhetetlen.

Az ítélet indoklásában ez a taláros gazember a vádlott cselekményét életellenes cselekményként értékelte. Úgy érvelt, számára egyetlen kérdés volt ebben az ügyben, hogy megér-e húsz láda barack egy emberéletet. Sőt, kifejti, hogy a gazdának tulajdonképpen szerencséje van, hogy a tolvaj nem halt bele a bántalmazásba.

A bíró azt a látszatot igyekszik kelteni, hogy a jogos védelmi helyzet, ha az egy mezőgazdasági területen (vidéki tahók országában) áll elő, azt a falusi kocsmai verekedések természetéből kell levezetni, nem pedig az állami erőszakszervezetek (rendőrség) szolgálati szabályzatban foglalt kényszerítő eszközeinek (testi kényszer) alkalmazása metodikájából.

Ez van! A gazda egy büdös paraszt, aki nyilván a kocsmai verekedések során hozzászokott, hogyan is kell az ügyeket intézni faluhelyen. Teljesen világos, hogy agyon akarta verni a tolvajt pár szem barackért.

Olvasom, tavaly 20-30 mázsa dinnyét loptak el tőle. Mint mondtam, nem vagyok gazdálkodó ember, de azért van egy kertem, amiben gyümölcs és zöldségféle is megterem. Mit mondjak, van vele munka szépen! Nyilván az ítéletet hozó bíró életében nem metszett még, nem gyomlált, kapált és takarította be a hasznot. Vélhetően egész életében ilyen, a jogtudományt lejárató senkiházi volt.

De nézzük, mit mond minderről a jogalkotó!

A tulajdon fogalmának alkotmányban való megjelenése régi keletű. Angliában Locke téziseit alapul véve már a XVII. században létezett a tulajdonjog alkotmányos védelme törvényekben deklaráltan. Amerikában az 1776. júniusi „virginiai deklaráció” nyomán jelenik meg, de csupán az 1791. évi 5. alkotmánymódosítással (amendment) kerül bele az alkotmányba.

Minket leginkább az 1804-ben megalkotott Code Civil érdekelhet, tekintve, hogy a magyar alkotmány mintájául leginkább az szolgált. Ebben az 544. cikk tartalmazza a tulajdonjogra vonatkozó részt. A 2011. év április hó 25. napjától hatályos Magyarország Alaptörvénye XIII. cikke biztosítja állampolgárai részére a tulajdonhoz való jogot.

XIII. cikk

(1) Mindenkinek joga van a tulajdonhoz és az örökléshez. A tulajdon társadalmi felelősséggel jár.

(2) Tulajdont kisajátítani csak kivételesen és közérdekből, törvényben meghatározott esetekben és módon, teljes, feltétlen és azonnali kártalanítás mellett lehet.

Sőt, a tulajdon védelméhez való jogot is:

1. cikk

Mindenkinek joga van törvényben meghatározottak szerint a személye, illetve a tulajdona ellen intézett vagy az ezeket közvetlenül fenyegető jogtalan támadás elhárításához.

A jogalkotó ezt követően e társadalomfilozófiai alapvetéséhez igazította a Büntető Törvénykönyvet.

Jelen esetben a Btk. vonatkozó szakaszát kellene értelmeznünk, lehetőleg magasabb intellektuális színvonalon, mint az ügyben eljáró bíró tette!

Lássuk, mit mond Dr. Kónya István, a Kúria elnökhelyettese:

„Két uralkodó elmélet alakult ki. Az egyik nézőpont a természetjogból ered. Eszerint a természet biztosítja az embernek azt a jogát, hogy az erőszakot erővel verje vissza. A másik nézőpont lényege, ahogy a jogtudós, Finkey Ferenc több mint száz éve írta, „a jogtalanságot, jogsértéseket az államhatalom feladata és kötelessége megakadályozni, ha pedig megtörténtek, utólag kiegyenlíteni, s így az ember tulajdonképpen önbíráskodást követ el, midőn maga veri vissza a jogtalan támadást; de az is kétségtelen, hogy az állam a maga védelmi eszközeivel (hatóságaival) nem lehet mindig és mindenütt jelen, meg kell tehát engednie, hogy az egyén maga védhesse meg magát a rendkívüli és világosan jogtalan támadások ellen, mert enélkül számtalan esetben nem lehetne megakadályozni a jogsértéseket”.  

Az új Kódex értelmében tehát már az sem vizsgálható, hogy a védekező személy a támadás elhárításához szükséges mértéket ijedtségből vagy menthető felindulásból túllépte-e.

21. §Nem büntetendő annak a cselekménye, aki a saját, illetve a mások személye vagy javai elleni jogtalan támadás megelőzése céljából telepített, az élet kioltására nem alkalmas védelmi eszközzel a jogtalan támadónak sérelmet okoz, feltéve, hogy a védekező mindent megtett, ami az adott helyzetben elvárható annak érdekében, hogy az általa telepített védelmi eszköz ne okozzon sérelmet.
22. § (1) Nem büntetendő az a cselekmény, amely a saját, illetve más vagy mások személye, javai vagy a közérdek ellen intézett, illetve ezeket közvetlenül fenyegető jogtalan támadás elhárításához szükséges.

És a csattanó:

(3) Nem büntethető, aki az elhárítás szükséges mértékét ijedtségből vagy menthető felindulásból lépi túl.

Mindjárt adódik a kérdés: vajon a gazda joggal volt-e felindult? Lehet-e joggal felindult egy ember az élete munkáját tönkretevő személlyel szemben? A Kecskeméti Törvényszék azt mondja, hogy nem. Szerintem viszont jogásznak sem kell lennünk ahhoz, hogy megértsük a jogalkotó szándékát, s megállapítsuk, hogy a gazda a jogalkotó értelmezése szerint jogosan volt felindult.

A jogszabály e szakaszát pontosan az ilyen helyzeteket alapul véve alkották meg. Vagyis a gazda nem büntethető.

Lehet azon lamentálni, hogy a bűncselekmény, - tudniillik a lopás – folyamatban volt-e még, vagy már befejezettnek volt tekinthető. Tegyük fel, hogy az utcán kitépik a kezemből a táskámat. Meddig üldözhetem az elkövetőt, hogy a bűncselekmény folyamatban léte még éppen fennálljon?

Az én értelmezésemben mindaddig, amíg a károkozás meghiúsítható. Vagyis, ha elmenekült a táskatolvaj, másnap már nem kereshetem meg és verhetem ki belőle az értékeimet, mert közben akár értékesíthette is azokat, ergo a károkozás nem volt meghiúsítható.

Végezetül térjünk vissza ahhoz a momentumhoz, ahol a bíró (és természetesen a rendőrség és ügyészség is!!!) a gazda cselekményét értékelte!

Amennyiben tehát az állam belátta, hogy eszközkészlete elégtelen minden, magántulajdon ellen irányuló jogsértésnél jelen lenni, ezért az erőszak monopóliumából egy pici darabot átengedett az állampolgároknak, számomra teljesen nyilvánvaló, hogy a fizikai közbeavatkozást olyan aspektusból kell vizsgálni, mintha maga az állam járt volna el.

Tehát túl azon, hogy a Büntető Kódex is egyértelműen rendelkezik, a jogdogmatikai fejtegetések sem történhetnek más dimenzióban, mint amit a jogalkotó szándéka meghatároz. Szó nem lehet életveszélyt okozó testi sértésről!

S akár tetszik, akár nem, az ilyen, jogbiztonságot csorbító bírói döntéseknek kell lennie következményének, hogy a téves bíró gyakorlat ne váljék rutinná.   

Bangóné Borbély Ildikó, szocialista politikus az ATV egyik beszélgetős műsorában azt találta mondani, hogy azért népszerű a Fidesz, s népszerűtlen a hazai balliberális oldal hazánkban, mert sok a patkány. Hát, hogy is mondjam, ez egy kurva erős kép ám, Ildikó.

A Fidesz azonnal lemondásra szólította fel a hölgyet, a balliberális oldal pedig többnyire azt állította, hogy ők soha nem mondanának ilyet. Még akkor sem, - szuggerálta egy szoci prominens – ha éppen egy harapós Fideszesről van szó. Különben is, a patkány egy aranyos, intelligens kis állat, – mondta Tordai Bence – ergo eleve nem lehet patkány egy Fideszes, hiszen a Fidesz-szavazó sem nem aranyos, sem nem intelligens.

Szóval, a balliberális oldal nem kér elnézést, nem szankcionálja Bangónét. Miért is tenné? A kedvenc szavuk a „geci”, majd’ minden, a politikáról és közéletről szóló mondatukban benne van. O1G. Sőt, bírósági ítéletük is van nekik, hogy gecizni haladó mozgalmár virtus. Tiszteltetem Baka András bíró urat!    

Balliberális megmondó emberek pedig abbéli véleményüknek adtak hangot, hogy ezt az alpári stílust is a Fidesz honosította meg a közéletben. Há’ mer’a Bayer Zsót! Nem fogom most becitálni, mi mindennek nevezett már minket Spiró György, Esterházy Péter, Kertész Ákos vagy éppen Tóta W. Árpád. Lényegtelen.

A helyzet azonban az, hogy egyik sem politikus, nem tagja a Tisztelt Háznak, szemben Bangónéval. Úgyhogy a párhuzamot megvonni ekképpen közéleti személyiségek és parlamenti politikusok között nem lehet. A szocialisták erős asszonya ilyen formában valóban új irányvonalat jelölt ki.

Ő így temeti az árkokat. Na, jó, ez hülye vicc volt!

Tetszik vagy sem, Bangóné és a hozzá hasonlók társadalmi igényt elégítenek ki. Bizony, mi, tisztes polgárok vagyunk ilyen igénytelenek sokan. Nem mindenki, de a nagytöbbség. Vegyük tudomásul, hogy mindkét politikai oldal szavazóbázisának egy igen széles rétege vevő erre a mocsokra.

A jelenség genézisét tekintve rámutathatunk SZDSZ-es politikusokra és SZDSZ-közeli közéleti hírességekre, kiket fentebb meg is neveztem, s akik elindították az ellentábort minősítő alpári diskurzust. Pusztán egy magát liberálisnak nevező ember képes irgalmatlan gyűlölettel viseltetni minden olyan jelenséggel szemben, amelyben identitásunk testet ölt: hazaszeretet, a kultúránk szeretete, Himnuszunk tisztelete, történelmi örökségünk gondozása, stb.

Számukra ugyanis az identitás egy fiktív tartalom. Vagyis a kultúrám iránt érzett olthatatlan szerelmem valami undorító, mucsai értékrend mellékterméke, amelyet ők minden körülmények között elutasítanak. Ebből ered az társadalmi szembenállás is, amelyben a balliberálisok Magyarországon akarnak európaiak lenni, mi pedig Európában magyarok. Ez egy soha ki nem békíthető ellentét.

Meggyőződésem, hogy ez az értékrendbeli különbség helyez minket eltérő társadalmi valóságokba. E párhuzamos társadalmak, akár a párhuzamos egyenesek, legfeljebb a végtelenben találkoznak. Vagyis akkor sem kerülnénk egymáshoz közelebb, ha a Bangónék nem patkányoznának, ha nem az volna az üdvözlésük, hogy O1G.

Ergo totálisan fölösleges számon kérni rajtuk azt, ahogyan ők látnak minket. Nekik mi patkányok vagyunk és kész. Őszintén, mi tán szebbeket gondolunk róluk? – Ugyan, dehogy! Hogy nekünk igazunk van? – Ahogy nekik is a saját fogalmi rendszereik között.

Az egyetlen előremutató magatartás, ha lemondunk egymásról. Ennek nyilván vannak fájdalmas aspektusai, elsősorban a családokon belüli ideológiai szembenállások okán, de semmi nincs ingyen.         

Szeretem Dwayne „The Rock” Johnson filmjeit. Könnyűek, látványosak, nem késztetnek gondolkodásra, csak sodródom a mozi cselekményével. A munkám miatt az agyam egyfolytában zakatol, ezért jólesik a lazítás. Habsburg Ottó például a Bond filmeket szerette. Pedig nem volt egy buta ember. Szerintem abszolút érthető, ha valaki naphosszat terjedelmes tudományos szövegeket tanulmányoz, annak valahogyan pihentetnie kell az agytekervényeit. Már az alvás és sport mellett.

Én látványos akciófilmeket nézek, ahol a főhős ellenállhatatlanul uralja a képernyőt. Ahogyan a Kft megénekelte a „Siker, pénz, csillogás” című dalában: „Nyelem a viszkiket, aprítom a miszliket”. Mármint a főhős a mozivásznon. Viszont a katasztrófafilmeket ki nem állhatom.

Van „A Sziklának” is egy ilyenje, egy ilyen borzasztóan bugyuta katasztrófafilmje, a Törésvonal. Próbáltam végignézni, de egyszerűen nem ment. Ultra gagyi! Mégis ez a film jutott eszembe arról, amiről írni szeretnék. Az európai ember társadalmában keletkezett törésvonal éppen olyan apokaliptikus eljövendőt sejtet, mint a filmbéli. S éppen olyan képtelen ostobaság, ahogyan ezt kezeljük, mint a film cselekménye.

A mozi elején a lehetséges katasztrófára figyelmeztetőket a többség kineveti. A társadalmi válság jeleit felemlegetők esetében is így van. A fősodrú európai politikum egyszerűen nem hajlandó elismerni, hogy a válság létezik, helyette az arra figyelmeztetőket bélyegzi meg. Lehetőleg minél dehonesztálóbb címkékkel aggatja teli, hogy aztán bármerre is járjanak közöttünk, mindenhol páriaként kezeljék őket.

Migránsválság nincs, aki mást mond az fasiszta. Ismerős, ugye? – A demográfiai válságot családtámogatási akciótervvel kezelni szándékozó magyar kormányt lenácizták, vezetőjét, Orbán Viktort Hitlerhez hasonlították. Most éppen ott tartunk, hogy Jean-Claude Juncker elvtárs, az Európai Bizottság isiászos elnöke Orbánt világháború kirobbantására tett lépések megtételével vádolja.   

Miért? – mert patrióta, mert óvja a magyar kultúrát, mert fenn szeretné tartani az ország önrendelkezését, mert a migránsválság megoldását abban látja, hogy ott segítsünk, ahol a baj keletkezett, mert a demográfiai katasztrófát családtámogatással akarja megoldani, nem betelepítéssel.

De nem ez a törésvonal a társadalmunkban!

Ez csupán egy tünete, előjele a sokkal nagyobb katasztrófának, amely jelen állás szerint úgy következik majd be, hogy teljesen védtelenek leszünk ellene.

Hogy akkor hol van a törésvonal?

Nem jobb- és baloldali politikai tömörülések között. Már csak azért sem, mert mindkét oldalon ugyanazokat az emberi alapértékeket preferálják, csupán azok érvényre juttatásában vannak eltérő metodikák.

A társadalmi mozgásokat a legtöbben kizárólag a politikai erőtérben, azaz szembenállásokkal, horizontális (jobbra-balra) mozgásokkal tudják elképzelni. Miközben egy társadalom alapvető mozgása, a fejlődés, valamint annak ellentétpárja a visszafejlődés vertikális mozgásként értelmezhető csupán. Ha úgy tetszik, fel-le irányú. Persze. lehetne mondani, hogy előre-hátra, de azzal csak azt erősítenénk meg, hogy képtelenek vagyunk térben elhelyezni a saját létünket, s csupán síkban (egysíkúan) gondolkodunk.

Úgy vélem, a társadalom törésvonala ott húzódik, ahol az emberek gondolkodása fejlődéspárti és fejlődésellenes ellentétpárban feszül egymásnak.

Természetesen mindkét csoport úgy gondolja, hogy ő a fejlődéspárti, a másik pedig a fejlődés ellen fejti ki tevékenységét. S mivel valóban nem könnyű eldönteni, kinek van igaza, ettől lesz ez az ellentét igazán veszélyes és pusztító.

A saját társadalom-felfogásomban a baloldal liberalizációja, az úgynevezett liberális demokrácia a visszafejlődés társadalma. Néha viccesen azt szoktam mondani, ha ezeken, - mármint a balliberálisokon – múlna, néhány évtized alatt visszamásznánk a fára. S hogy e vélelmem mennyire valós veszélyről tesz említést, azt kiválóan példázza Francis Fukuyama, amerikai filozófus és közgazdász vezérgondolata a világról, amely szerint nincs hova tovább fejlődnünk, mert elértük az emberi civilizáció csúcsát, a liberális demokráciát. /Fukuyama: A történelem vége és az utolsó ember/

És ezt az embert tudósként tisztelik, ajnározzák világszerte! S nem pusztán azért, mert fogalmuk sincs, hogy Fukuyama egyetlen önálló gondolat híján, pusztán lenyúlta Trockij agymenéseit, valamint jócskán merített az Engels-Dühring vitából, amely viszont Marx társadalomelméletéről szólt. Nem. Ezek tényleg úgy hiszik, hogy az emberi társadalom elérte a legfejlettebb állapotát és innen nincs tovább.

Hogy ez a nézet miért veszélyes? – Hát azért, mert fejlődésellenes!

Olyannyira, hogy a fejlődést kategorikusan kizárja. Szótagolom: a li-be-rá-lis de-mok-rá-ci-a ta-gad-ja a fej-lő-dést. Szarul hangzik. Az is!

Hol van ebben a logika? – Szerintem a logikát is tagadják, bár erről még nyíltan, - úgy értem, tudományos értekezés formájában – nem fogalmaztak meg véleményt. Ugyanakkor azt állítani, hogy lehetetlenség tovább fejlődni, a vallási dogmák mintáját követi. Most komolyan, ezek szerint tagadják az evolúciót, amely szerintük magát az emberi fajt is létrehozta?

Amikor az általuk eszményített együttélési formáról értekeznek a liberális demokraták, előszeretettel idézik Churchillnek azt a gondolatát, amely a következőképpen hangzik:

„ A demokrácia a legrosszabb kormányzási forma - nem számítva az összes többit, amellyel az emberiség időről időre megpróbálkozik.”

Ezzel is azt hangsúlyozva, egyszerűen lehetetlenség a további fejlődés, hiszen a történelem során már annyi mindent kipróbáltunk, de semmi nem volt jobb. Csakhogy az ismert történelmünkben korábban nem volt űrtechnikát alkalmazó civilizáció. Ez némileg leértékeli a továbbfejlődés lehetetlenségébe vetett elképzelésüket.

S ha már Fukuyama kapcsán idepofátlankodott a közgazdaság(ál)tudomány, akkor említsünk meg egy, a mostani ballibek által (egyébként általam is!) igen nagyra becsült közgazdászt, bizonyos John Maynard Keynes-t, aki például világosan kifejtette, hogy a humanizmusból született liberális értékrend alapvetései a konzervatív kapitalizmusban, a konzervatív politikai irányzatban oldódtak fel, s olyan, hogy baloldali liberalizmus nem is létezhet. Puff neki!

A kedvencem, Ronald Reagan: "Ha a fasizmus valaha is megérkezik Amerikába, akkor az a liberalizmus képében fog jönni."

Reagan valószínűleg abból indult ki, - egyébként helyesen – hogy a 60-as évek végén kibontakozó, alapvetően baloldali nézeteket hangoztató, önmagát szabadelvűként meghatározó politikai mozgalom éppen annyira gondolkodik végletesen, mint a nemzetiszocialisták (fasiszták).

Intermezzo: nagyon kérek minden okoskodó hülyét, ne kezdjen el distinkciót tenni az olasz fasizmus és a német nemzetiszocializmus között, amikor én azt a rendszert szimplán fasizmusnak nevezem. Ugyanis a köztudatban ez így jól értelmezhetően van jelen. Például az „antifasiszta” kifejezés sem az olasz szövetségnek szól, hanem az egész, II. világháborút beindító eszmerendszernek, aminek viszont a nemzetiszocialista Hitler volt a vezére.

Joggal kérdezhetik tőlem, hogy akkor én milyen társadalom-felfogást nevezek fejlődéspártinak. Nos, nem vagyok sem keresztény, sem konzervatív, ergo nem tudom magam jobboldaliként meghatározni. Az biztos, hogy a baloldaliság minden változatát el- és megvetem.

Véleményem szerint a társadalmi fejlődés természetes úton nem állítható meg, csupán mesterségesen. (Erre törekszik a balliberális mainstream). Fejlődésünknek nem minden pillanata/szegmense áll irányításunk alatt, vannak öntudatlan folyamatok. Ezért, ha semmit nem tennénk ellene, a társadalom akkor sem stagnálna, hanem egy lassú ütemben fejlődne.

Korunkat gyakran hasonlítják a Római Birodalomhoz (helyesen: Nyugatrómai Birodalom). Joggal. Annak végstádiuma ugyanis rengeteg hasonlóságot hordozott jelen társadalmunk állapotával. Két konkrét példát is mondanék.

1., A Marcus Aurelius Elmélkedései címet viselő gyűjtemény a filozófus császár gondolatait tartalmazza saját társadalmáról. Idéznék:

„Atyám, hallomássom és emlékeim szerint maga volt a szerénység és férfiasság.” – írja bevezetésképpen. Majd később így folytatja atyjáról való megemlékezését: „Lemondott a fiúkkal való szerelmeskedésről…”.

2., Ammianus Marcellinus, a kor legkiemelkedőbb történetírója A Rerum gestarum libriben („Viselt dolgok könyvei”) leírja, hogyan hajózzák be az Attila elől menekülő barbárokat azon céllal, hogy azok majd megvédik a birodalmat. Vagyis hasznot reméltek belőlük. Ám helyette ugyanezen barbárok elpusztították a birodalmat.

Nem akarom magyarázni, milyen társadalom lehetett az, ahol férfiasnak számított két férfi szexuális kapcsolata. Hogy az milyen analógiát jelent a mai liberális felfogással, amely az úgynevezett férfiasságot nők elleni bűncselekményként fogja fel, s olvastam a minap, kémiai úton, gyógyszer adagolásával szüntetné meg. Tessék csak rákeresni az interneten! Azonnal feldob 10-20 „tudományos” textúrát arról, hogy a fehér férfiak férfiként való viselkedése erőszak a nők ellen. Kivétel a muszlim férfiak férfiassága!

Azt sem fejteném ki bővebben, milyen hasonlóság fedezhető fel a barbár hordák birodalomépítő céllal történő befogadása és a muszlim migránsok jelenkori betelepítése között. Aki nem totál hülye, az megérti.

A Nyugatrómai Birodalom törekvései elporladtak a barbár lábak tapodásai alatt. Számomra teljesen világos, hogy jelen társadalmunkra is hasonló sors vár, ha nem állítjuk meg a liberális demokrácia nevű társadalmi karcinómát.   

Nézzünk egy további súlyos, az emberiség egészét érintő problémát, az éghajlatváltozást!

A baloldali liberális válasz erre szintén a fejlődés megállítása. Csökkentsük az ökológiai lábnyomunkat! Ne járjunk autóval, ne üljünk repülőre, ne legyen mobiltelefonunk és semmilyen modern technikai eszközünk. Vagyis mondjunk le a fogyasztói társadalomról.

Máris jön a démonizálás: a fogyasztói társadalom kizsákmányoló, rabszolgasorban tartja az embereket. S tekintve, hogy az alacsony képzettségű, egyszerű gondolkodású emberek felülreprezentáltak a társadalomban, a démonizálás sikeres. Egyre inkább az.

Ehhez szorosan kapcsolódik a szocializmus iránti nosztalgia, aminek két forrása van:

1., A világháború utáni időszakban az egyes Kelet-európai szocialista országokban felgyülemlő politikai feszültségre adott állami válaszok sokakat, köztük értelmiségieket kényszerítettek emigrációra. A gazdaságilag dinamikusan fejlődő nyugati társadalom nyitott volt a kulturális fejlődésük más perspektívák felőli megvilágítására, ezért a keletről szökött értelmiségiek hamarosan kedvelt közszereplőkként jelentek meg és/vagy egyetemi katedrákon.

Aki azt hiszi, hogy ezt a tendenciát a Szovjet vezetés nem használta ki, az bolond. Káderképzőket hoztak létre, ahol olyan ágenseket képeztek ki, akiket aztán nyugatra küldtek ki terjeszteni az eszméket. Ilyen személy Heller Ágnes vagy Konrád György is. Heller, akit állítólag üldözött a rendszer, az ausztráliai száműzetésében másik két társával megírta a proletárdiktatúra bibliáját, a „Diktatúra a szükségletek felett” című könyvet.

Az a fajta baloldaliság tehát, amelyet ma nyugaton tapasztalhatunk, kommunista ágensek tevékenysége nyomán alakult ki.

2., A volt szocialista országok polgárai közül nagyon sokan nem kompatibilisek a kapitalizmussal. S valljuk be, az EU-s propaganda igencsak igyekszik erre a tulajdonságukra ráerősíteni.

A szocializmus egalitáriussága egy olyan jelentős identitásformáló erő, amely széles tömegeket képes egységbe rendezni. A pártállam egyik elsődleges törekvése a társadalmi osztályok eltörlése volt, elméletileg azzal a céllal, hogy a legszélesebb tömegeket adó alsóbb osztályok tagjait felemelje. Ez önmagában nem egy borzalmas cél, azonban de iure nem lehet egy embert minőségében megváltoztatni.

Létezett ugyan egyfajta erkölcsi nevelés, azonban a munkához való egyetemes jog teljes foglalkoztatottság útján történő gyakorlati megvalósítása magát a munkamorált rombolta porig. A sztahanovista mozgalom is egy hamvába holt ötletnek bizonyult, miután kiderült róla, hogy vegytiszta csalás.

Ám a melós elhitte, hogy övé a gyár, hogy tulajdonképpen haza jár dolgozni. S a kinevezett vezetőket is az ő kérésére, jóváhagyásával nevezi ki a párt. Vagyis a vezető is egy volt közülük. Ezzel szemben a kapitalizmusban a gyár valakié. Egy emberé, aki talán sosem dolgozott annyit, mint ők, aki sokkal fiatalabb náluk, akit nem az ő jóváhagyásukkal neveznek ki. A vezetőik sem egyek közülük, hanem távoli iskolákban képzett, finom, illatos kézzel kezet fogó idegenek.

Akik természetesen mind értéktelenebbek, mint a melós. Mert a melós mindent jobban tud, mint a tulajdonos, vagy egy fölöttük álló vezető. S hogy amazok mégis többre vitték, az borzalmas társadalmi igazságtalanság, a valóság megcsúfolása, elfogadhatatlan helyzet.

A melós ugyanis a szocializmusból sikeresen átmentette az ottani munkamorált és nem is hajlandó máshoz igazodni. Korábban azt látta, hogy nyugaton egy munkás mennyivel többet keres. Mert nem arról nézett dokumentumfilmeket, milyen munkamorállal küzdötte fel magát például Németország a háború után. Nem. A pletykákra hegyezte a fülét, amelyek szerint nyugaton a kerítés is kolbászból van.

Azt hitték, ha eztán keleten is kapitalizmus lesz, akkor minden melós automatikusan meggazdagszik. Természetesen a már megszokott munkamorál mellett, hogy tudniillik bejárnak a melóhelyre és kivárják a műszak végét, esetleg itt-ott eldolgozgatnak. Nagyon, nagyon sokan bizonyultak inkompatibilisnek a kapitalizmussal.

A kapitalizmus ugyanis az egyenlőtlenség társadalma, amelyben az emberek kizárólag a jog előtt mérhetőek azonos mércével, minden egyéb más területen a szorgalmasabb, az okosabb, az agilisabb érvényesül. A tanulni rest, a saját képzésére fittyet hányó, előbb iskolai osztály, majd sarki kocsma vagánya viszont 30 éves korára pont ott találja magát, ahová való: a társadalom szemétdombján.   

Ezekre az emberekre mondja most a liberális demokrácia, hogy egyenlők veled és velem. Ám, ha te és én, azaz mi a kapitalizmust választjuk, nem tudjuk elfogadni, hogy ők egyenlők velünk.  Ugyanis, ha ők azonos mércével mérhetők, akkor fölösleges volt tanulnunk tudományokat vagy szakmákat, akkor az állhatatosságunk nevetség tárgyává válik.

Itt vissza is kanyarodnék a démoni fogyasztói társadalomhoz. Hagy kérdezzem már meg, miért jó az nekünk, ha az egyre differenciálódó, egyébként technikai alapú társadalmunkban a technika nem fejlődik, sőt, visszafejlődik?

A fogyasztói társadalom nem tökéletes, de olyan irány, ahonnan van továbbfejlődés. A mind modernebb eszközök használata az ember evolúciójára, tehát fiziológiai és mentális fejlődésére is kihat. Természetesen ez egy osztálytársadalom, tehát az emberek életkörülményei között markáns különbségek vannak.

Azonban ebben a társadalomban mindenki megválaszthatja, mely osztályba szeretne tartozni. Sokan születtünk munkáscsaládba, de feljebb küzdöttük magunkat, akár a tudományokban való elmélyüléssel, akár szakmai képzéssel. Hiába halandzsáznak a kocsmapróféták, manapság egy jó szobafestő, hegesztő, autószerelő vagy szakács kényelmes polgári életet élhet.

Tehát senkinek sem kötelező megragadnia a biorobot szintjén és egy szalag mellett görnyedve letöltenie az életét. A fejlődést, ahogy saját fejlődését is kizárólag az ember állíthatja meg, mert a természetben a fejlődés örök és állandó.

Ezért szoktam azt mondani, hogy a globális éghajlat-változásra kizárólag olyan válasz adható, amely a fejlődést veszi alapul. Amelyik a visszarendeződést, a csökkenést veszi célba, az elbukott. Az úgynevezett zöld mozgalmak iszonyatos károkat okoznak a társadalomnak retrográd propagandájukkal. Az ökológiai forradalom, - ha már így nevezik – útja a fejlődés irányában teljesedhet ki, jelen állás szerint egy dinamikusan növekvő fogyasztói társadalomban.  

Tovább gombolyítva a fejlődésellenes liberális demokrácia társadalom-felfogásának fonalát, had említsem meg az általam újonnan felfedezett Határ Győző, író és filozófus néhány mondatát:

„Európában nem egy spontán kifáradás, hanem tudatos kifárasztás, folyamatos devirilizáció folyik: a férfiasság, a harciasság, a hősiesség és a bátorság értékeinek legyöngítése a nőies, altruista, idegenbarát és emberi-jogista értékek javára. … az erő esztétikájának gyűlölete és a mindezt keretbe foglaló általános gyávaság és konformizmus nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy az európaiak immáron erkölcsileg lefegyverezve és lelki komplexusokkal terhelten szembesülnek a férfias értékek primátusát hirdető, hódító iszlám rohamával…”

Mindezt 2003-ban írta. S ha 2003, akkor nem feledkezhetek meg Oriana Fallaciról, a neves olasz íróról/újságíróról sem, aki ugyancsak 2003-ban írta akkor megjelent könyvében, a „Harag és büszkeségben”, az alábbiakat:

„A Baloldal nem világi. Öltözzön bár feketébe, vörösbe, zöldbe, fehérbe vagy sokszínűbe, a Baloldal vallásnak számít. Felekezeti jellegű. Abban az értelemben, hogy olyan ideológiából fakad, aminek vallási természete van, vagyis olyan ideológia, ami Abszolút Igazságként tünteti fel magát. …

Az Iszlámhoz hasonlóan azt tartja, hogy olyan Istene van, aki a Jónak és az Igazságnak a letéteményese. Az Iszlámhoz hasonlóan soha nem ismerné el a hibáit és a tévedéseit. Tévedhetetlennek tartja magát, soha nem kér bocsánatot.

Az Iszlámhoz hasonlóan olyan világot követel, amit a saját képére és hasonlóságára formál át, olyan társadalmat, ami a prófétájának, Karl Marxnak az igéjén épül fel. Az Iszlámhoz hasonlóan nem fogadja el, ha másképp gondolkozol, és ha másképp gondolkozol, semmibe vesz téged. Az Iszlámhoz hasonlóan tehát illiberális. Tekintélyelvű, totalitárius, még akkor is, ha elfogadja a demokrácia játékszabályait.” 

Hol volt még 2003-ban az a mély társadalmi válság, amely 2015-tel köszöntött ránk!

Láthatjuk, már akkor voltak olyan személyek, akik a társadalmi mozgások jellegét helyesen ismerték fel, és lehetőségeikhez mérten próbálták figyelmeztetni embertársaikat. Mindhiába. Pontosan, ahogy az idétlen katasztrófafilmekben lenni szokott. Senki nem hitt a veszedelmet előrejelzőknek.

Nyilván volna még mit elmondanom arról az elfajzott, az emberi társadalom elpusztítására törekvő vírusról, amit liberális demokráciának neveznek. Ám ez csupán egy blogbejegyzés, ennek a teljesség igénye nélkül kell hatnia. Aki az emberiségre oktrojált politikai szűklátókörűségből képes kiszabadulni, az érti és megérti, amiről beszélek.

A hagyományos családmodell (férfi-nő-gyerekek) lefasisztázása, a férfiak női nemi hormont tartalmazó gyógyszerrel történő kényszergyógykezelése egyszerűen abnormális gondolatok. A deheroizálás, a legendáink gúny tárgyává tétele, a himnuszunk nyavalygásnak titulálása, a nyelvünk degradálása nem nevezhető a legfejlettebb társadalom szemléletének.

Apropó nyelvünk! Olvasta már valaki a nyelvrokonságunkat kigúnyoló, elferdítő Paul Hunsdorfer (Hunfalvy Pál) finnugor nyelvelméletet megalapozó kis pamfletjét? Mert azt könyvnek, tudományos értekezésnek ép ésszel nevezni nem lehet. „Ugor vagy török-tatár eredetű-e a magyar nemzet?”    

Deheroizálás témakörben a legszemléletesebb, ahogyan az emberfeletti teljesítményeket látványos versenyeken reprezentáló élsportot, az olimpiai mozgalmat támadják, degradálják. Ennek legékesebb példája, hogy a legutóbbi olimpián olyan férfisportolók nyertek női atlétikai számokban, akik férfinak születtek, férfi hormonkészlettel, de magukat nőnek vallják. Egyikük aztán nemrég megnősült és egy nőt vett feleségül. Tehát nem pusztán egy férfi testbe született nő, de még leszbikus is. Vagy csak hazudik.

A kimagasló emberi teljesítményeket, - még ha azok csupán játékokban is nyilvánulnak meg – azért nézi sandán a liberális demokrácia, mert azok is azt támasztják alá, hogy nem minden ember egyenlő. Erről pedig hallani sem akarnak.

Vajon milyen gyorsan jutnánk el oda, - ha hagyjuk – hogy a konyhában egy csodaszép tortát sütő háziasszonyt elvinné az Egyenlőségügyi Minisztérium fekete autója, amiért szebbet alkotott, mint a szomszédja?   

Milyen alacsony szintre kéne levinnünk az önmegvalósításunkat, hogy a legbénábbal is egyenlők legyünk? Ez a liberális demokrácia kérdése, a „tudósaik” erre keresik a válaszokat. Ötleteléseikkel tele az internet.

Én azt kérdezem, hol van a tudomány, amelynek kötelessége lenne az emberi társadalom folyamatos differenciálódásával lépést tartva garantálni a fejlődést?

A kizárólag a vágyálmaiknak élő emberekről úgy pattan le a valóság, mint labda a betonfalról. Aki azt szerette volna, hogy a Fideszt kizárják, de legalábbis felfüggesszék, annak számára a tegnapi döntés de facto felfüggesztést jelent, és mérhetetlenül boldog, hogy a „cigányhitlert” végre jól megregulázták.

Csakhogy egy párttagságbeli felfüggesztés, illetve egyéb szankciók jogi aktusok, ergo de iure, azaz egy szabályzatban foglaltak szerint lehetségesek. Márpedig a Néppárt vitájának végén nem volt ilyen jogi aktus. Se kizárás, se felfüggesztés.

Hogy akkor mi volt?

Taktikázás, időhúzás. Patthelyzet van. Azon lehet polemizálni, hogy ez a szituáció most melyik félnek kellemetlenebb, de ettől még teljesen nyilvánvaló, hogy olyan döntés született, amelyet egyik fél sem szeretett volna.

Senkinek ne legyenek kétségei, a Néppárt elszánt volt azt illetően, hogy kizárja, de minimum felfüggeszti a Fideszt. Igen ám, csakhogy a Fidesz előre jelezte, ha felfüggesztik, azonnali hatállyal kilép. S azt gyanítom a szlovén, szlovák és olasz tagpártok, - akik már korábban jelezték, ha a Fidesz megy, akkor ők is – a vita során ebbéli szándékukat megerősítették.

Márpedig akárhogy számolunk, az legalább 40-50 fő. Tehát több mint a Fideszt rühellő, a kizárását kezdeményező tagpártok létszáma. Sőt, az már egy akkora szám lett volna, hogy a Néppárt parlamenti többsége is veszélyben foroghatott volna.

Lenyelték a békát. Lenyelte Orbán is. Hiszen ő meg volt győződve, hogy a részére kirótt kötelezettségek elvégzése annullálja az ellene irányuló közhangulatot. Mindenesetre óvatos volt, és a Fidesz kilépéséről szóló bejelentés írásos változatát ott szorongatta a kezében mindvégig. Azzal emelt fővel távozhatott volna. Miközben persze számára a néppárti tagság létkérdés.

Egyetlen Fidesz-szavazónak se legyenek kétségei, az a magabiztosság, amellyel Orbán a nemzetközi vizeken vitorlázik, csak egy olyan hátszéllel lehetséges, mint a Néppárt. Nélküle, - hogy úgy mondjam – nem sok vizet zavarna.

Ezért is bosszantó, amikor Gulyás Gergely azt nyilatkozza, hogy a Néppárt megijedt. Ha így volna, - egyébként nyilván így is van – akkor sem mondhatja ki. Ilyen nyilatkozatokkal a szocialista-vadliberális-zöld koalíciót erősíti. Egy idióta. Már elnézést.

Egyébként pedig a Néppárt sem ijedt meg jobban, mint maga a Fidesz. Orbán egy nagyon jó, ha nem a legjobb reálpolitikus Európában. Vagyis pontosan tudja, mit veszíthetett volna. S ha az őt gondolattalanul követők jobban figyeltek volna, elcsíphették volna azt a pár mondatot, amelyet a jogállamiságunk kritikájáról mondott.

Világosan kifejtette, tisztában van vele, hogy hiába vizsgálták különféle bizottságok az igazságszolgáltatás helyzetét és a sajtószabadságot, s találtak végül mindent rendben, majd e jelentéseket az Európai Parlament elfogadta, ez senkit nem érdekel. S ha senkit nem érdekel, akkor továbbra is ki vagyunk téve hasonló vádaknak. Ezen vádak ódiumaitól eddig a Néppárt védett meg minket. Bizony!

Csak egy ökör akarhat egy ilyen masszív védelmet elveszíteni!

Orbán nagyon is jól tudja, hogy az általa képviselt európai politika jelenleg nem túl masszív lábakon áll. Megerősödését a májusi EP-választásoktól várja. S nem csupán ő, de a néppárt is. Nem véletlen tehát, hogy Mürkül asszony a minap azt találta mondani, hogy nem a menekülteket kell idehozni, hanem a segítséget odavinni hozzájuk.

Nocsak! Négy év késéssel, de végre, - legalábbis retorikában – eljutottak oda, hogy orbáni gondolatokat mantrázzanak. Természetesen nem őszinte céllal, hiszen az ő megingathatatlan meggyőződésük, hogy hosszú (nagyon, de nagyon hosszú) távon a bevándorlás megoldja a munkaerőhiányt.

Nem fogja, de ez mellékes. Viszont az érzelmeik mentén szavazó milliók esetleg úgy gondolhatják, hogy megjött az eszük, ezért nekik adják a voksukat. Borítékolható, hogy a nyíltan és agresszívan migránspártiak vereséget szenvednek májusban. Sorosnak sokba kerülnek, de belefér.

A vén gazember ezért kezdte el megdolgozni a Néppártot. Most komolyan, nem egy vicc, hogy az egész kizárásosdi legfontosabb kérdése, hogy Soros egyeteme, a CEU továbbra is törvények felett állhasson Magyarországon? Egy olyan egyetemről beszélünk, amely a világ egyetemeinek rangsorában Burundi egyetemei után következik. Utána lehet járni a World University Ranking oldalon.

Hogy jön ide Soros?

Ezt én is kérdezhetném. Sőt, én joggal kérdezhetném. Hogy engedhetik Európa közelébe ezt a sátáni figurát? Nos, a válasz a ballibbantak kérdésére egyszerű: Ti, feleim, folyamatosan felemlegetitek, mekkora biznisz Orbánnak, hogy pénzért beenged külföldieket. Akkor képzeljétek el, hogy mekkora pénz ez Soros NGO-inak! Csak ezer eurót kérjenek fejenként! Eddig durván kétmillióan jöttek.  Szorozzátok be! Csilliárdok.

Nem véletlenül állt a „program” mellé a Mastercard. Kétmillió új ügyfél, azonosító nélküli kártyák, adózás nuku, stb.

Akárhogy is, a döntés megszületett. A Fidesz önként vállalta, hogy nem gyakorolja jogait a Néppártban, amíg egy úgynevezett „Bölcsek Tanácsa” le nem folytat egy vizsgálatot a magyarországi jogállamisági állapotokkal kapcsolatban.

Ilyen típusú megállapodás korábban már született. Hasonlóan járt Ausztria, amikor a kormánypárt szövetségre lépett a Jörg Haider vezette Osztrák Szabadságpárttal. Mit ad Isten, éppen az akkor vizsgálatot elszenvedő párt vezetője, Wolfgang Schüssel lesz a mi jogállamiságunkat górcső alá vevő Bölcsek Tanácsának egyik tagja. Tőle várok némi empátiát.

Nem úgy ennek a tanácsnak egy másik tagjától Herman Van Rompuytól, aki viszont megveszekedett magyargyűlölő. Egy igazi náci árja mentalitású, karót nyelt felsőbbrendűség tudatú nyugati troglodita. Sargentini hozzá képest a rajongónk. A harmadik tag, Hans-Gert Pöttering egy régi vágású német kereszténydemokrata, tőle legalábbis úriemberhez méltó hozzáállást várhatunk.

Egyet azért ne feledjünk! A Fidesz nem pusztán a jogainak gyakorlását függesztette fel, de a kötelezettségei alól is mentesült. Vagyis áprilistól olyan durva kampányt tolhat, amilyet csak akar, és senkinek nem lehet egy rossz szava sem.

S hogy végül mi lesz a Fidesz és a Néppárt sorsa, azt nem tudhatjuk biztosan. Az látszik egyértelműnek, hogy a baloldali koalíció, a vadul migránspártiak meggyengülnek. S ha a Néppárt akkorát erősödik, hogy a Fidesz nélkül is vezető frakció marad, akkor kizárás lesz. Természetesen csak akkor, ha közben a Fidesszel szimpatizáló pártok prominenseinek fel tudnak ajánlani valami olyat, ami felülírja a szimpátiájukat Orbán iránt.

Nyilván Orbán is taktikázik. Van durván két hónapja, hogy összegründoljon egy olyan frakciót, amelynek taglétszáma száz fő fölött van. Akár sikerülhet is. Egy ekkora létszámú új közösségre mindenki felfigyelne. Persze, ez viszont veszélyeztetné a néppárti többséget, tehát a Néppárt Orbán irányában is engedményeket fog tenni.

Senkinek ne legyenek kétségei. a Bölcsek a bíróságok, az igazságszolgáltatás helyzetét és a sajtószabadságot is rendben fogják találni. Nincs is más lehetőségük hivatalosan, hiszen erről egyöntetű Európai Parlamenti határozat született. S itt már kevés lesz, hogy a szoci-libsi-zöldek azt nem veszik tudomásul.

A CEU ügye is megoldódott azzal, hogy a németek is beszállnak némi pénzzel. Vagyis Soros Néppártiakat érintő zsarolásainak ereje is jócskán csökkenni fog. Szóval, a tegnapi döntés a fojtogató légkört feloldotta. A Néppárt kiszabadult a Soros-baloldali szorításból. Ezért akár hálás is lehet Orbánnak.

Szép időszaknak nézünk elébe. Idézőjelesen szépnek, természetesen. A hatalom gyakorlásának szempontjából egy erős taktikai egymásnak feszülést láthatunk majd. Akit érdekel az ilyesmi, annak élmény lesz. Én biztosan jól szórakozom majd a Facebook oldalamat ellepő balos fake news szőnyegbombázáson.

Elment Bibldó. Sokan hitték, hogy az a nicknév is az enyém, mert nagyon hasonló, kissé kötekedő, szókimondó stílusban írtunk. De nem, Biboldó nem az én nicknevem volt. 

Biboldó nem volt más, mint Sárosi Gyuri, a Nyíregyházi Zsidó Hitközég elnöke. 68 éves volt. 

Istenem, mennyit nevettünk azon, hogy összemosnak minket! Egy teljesen más világnézet mentén gondolkodtunk azonosan az emberiség mindennapjairól. Millió emlék tolul fel egyszerre, de képtelen vagyok szavakba önteni a gondolataimat. Talán majd később, amikor elül lelkemben a vihar. 

Gyurikám, ki fogja nekem eztán kabbalai logikával levezeti a napi politikai faszságokat? 

Az Európai Néppárt eljárást indít a Fidesz ellen egy bizonyos plakát miatt. Kilenc tagállam 12 néppárti tagpártja kérte annak foganatosítását. Céljuk a magyar kormányzópárt néppártból történő kizárása, de legalábbis felfüggesztése.

Az ok: országszerte látható egy úgynevezett tájékoztatási célú óriásplakát, amelyen két arckép és az „Önnek is joga van tudni, mire készül Brüsszel!” felirat áll. Az arcképek George Soros, ismert amerikai tőzsde spekulánst és Jean-Claude Junckert, az EP elnökét, egyébként néppárti képviselőt ábrázolják.

Büszke vagyok rá, hogy anyanyelvem művelésében sosem voltam rest fejlesztenem magam, - s ha éppen nem a kocsiban ülve illetem vulgáris kifejezésekkel gépjárművezető társaimat – többnyire szabatosan, érthetően fogalmazok, a netikett szabályait figyelmen kívül hagyva ügyelek a helyesírásomra is. Most lebuktam, nem vagyok szocialista képviselőnő.

Szóval, próbáltam egy magyarul nem értő és beszélő holland vagy finn politikus fejével gondolkodni, de sehogy nem jöttem rá, mi bajuk lehet a transzparenciával. Tehát: a plakát arról tájékoztat, hogy Európai Uniós állampolgárként jogunk van tudni, milyen döntési folyamatok, mechanizmusok működnek az Európai Parlamentben vagy Bizottságban.

Ne kezdjünk el fantáziálni, mindenféle politikai beállítottságokról, szándékokról és akaratokról! Egyszerűen értelmezzük az „Önnek is joga van tudni, mire készül Brüsszel!” mondatot.

Az Unióba történt belépésünkkor számos kötelezettséget vállaltunk a szerzett jogosultságok mellett. Én ki nem állhatom, ha valaki csupán a jogait hangoztatva vár el különleges bánásmódot. A jogosultságokra való érdemességünk kötelezettségeink maradéktalan elvégzésével artikulálódik.

Magyarország, a magyar emberek ennek megfelelően kiemelkedő egyéni és közösségi munkával demonstrálják érdemességüket a különféle jogosultságokra. A magyar kormányra, a magyar emberekre számíthat, alapozhat az Európai Unió.  

A kormány a legnehezebb időkben is hozta azokat a gazdasági mutatókat, amelyeket Brüsszel elvárt. Óriási ellenszélben… mit ellenszélben, ellentornádóban haladva odáig jutott, hogy mára az összes neves hitelminősítő elismeri a magyar, unortodox alapokon nyugvó gazdaság teljesítményét. A magyar munkaerő pedig egyszerűen páratlan. Nem véletlen, hogy a közösségből távozó britek külön tárgyalnak velünk ott élő honfitársainkról.

Semmi szégyenkezni valónk nincs tehát, ha azon jogunkat óhajtjuk érvényre juttatni, amely szerint a brüsszeli döntéshozatali folyamatokat részletesen ismerni szeretnénk. Végtére is a sorsunkról döntenek.

Azonban néhány finn, holland és Isten tudja, milyen országbeli EP képviselő úgy gondolja, a magyaroknak, ezeknek a kis Közép-európai országbeli népeknek nincs joga megismerni a róluk való döntéshozatali folyamatokat.

Erről szól a plakátok elleni tiltakozás, semmi másról. Azt várják tőlünk, hogy – mint a szovjet éra idején – befogjuk a szánkat és lehajtott fejjel dolgozzunk, miközben mások eldöntik, milyen sorsot szánnak nekünk.

A plakát szimbolikát alkalmaz. Jean-Claude Juncker arcképe a jel, mint az EP elnöke a Brüsszeli döntéshozatalt jelképezi, mint jelentést. Ez a szimbolika. Mégsem rakhatták fel mind a 751 képviselő képét. Ahhoz picivel nagyobb plakát kellene. A testület feje megfelelő jelkép.

Na, de hogy kerül oda George Soros? – ilyet tájékozatlanok, vagy sunyi gazemberek kérdeznének. Ennek ellenére elmondom. Az ironikusan filantrópnak nevezett spekuláns fixa ideája, hogy egyedül ő tudja, mi jó Európának, Európa népeinek. És ezt az ő szent (szerintem őrült) meggyőződését (szerintem inkább rögeszméjét) féléven belül 59 alkalommal osztotta meg az EU különböző szintű vezetőivel.

Ezek az eszmecserék világgá kommunikált, látványos rituálékkal indultak minden alkalommal. Vörös szőnyeg, csókolódzás, bódító nedűk mértéktelen fogyasztása, stb. Ám, hogy végül miről is szólt mindez, arról egyszer sem volt sajtótájékoztató. Talán túlságosan másnaposak voltak hozzá?

Rendben, ha hölgyekkel kapcsolatos lovagias ügyekről beszélgettek, maradjon is titok. A ciszheterók körében nem divat kiteregetni a franciaágy nevű sportszeren elért sikereket.

Na, de egy ilyen jellegű kanok összejövetelének megnyitóját miért kell európai szintű médiaeseményként kezelni? – Ugye, hogy ennek nem lenne semmi értelme? Teljesen egyértelmű, hogy az Unió derék vezetői és a spekuláns európai kérdésekről, Európa polgárait érintő kérdésekről tárgyaltak.

Hogy miről? – Mint írtam volt feljebb, azt nem tudhatjuk. Egyrészt, mert nem volt sajtótájékoztató, nem készültek jegyzőkönyvek, nem volt parlament, illetékes bizottságok előtti beszámoló. TOP SECRET!

S hogy mennyire az, azt az is mutatja, hogy a titkokat firtató kormány-plakátot hevesen támadják azok az apparatcsikok, akik bármilyen aljas hatalmat gondolkodás nélkül kiszolgálnak az asztalról lehulló morzsákért.

Vannak a történetnek vicces elemei is. Az Európai Parlamentnek elvileg alárendelt Európai Bizottság valamiféle cáfolatot küldött a magyar kormány plakáton tett állításaira. Nos, a plakát pusztán annyit mond, hogy jogunk van tudni, mi folyik a kulisszák mögött. Most komolyan, ezek a derék balliberálisok nyugaton is ennyire fogalmatlanok?

Hogyan lehet cáfolni egy jogosultságot? – Például úgy, hogy citáljuk a vonatkozó jogszabályi rendelkezést, amely vagy tartalmazza, vagy nem. Az Európai Bizottság nem ezt tette. Nem cáfolja, hogy jogunk lenne a mindennapjainkat érintő döntések felől tájékozódni. Nem. Ők felszólítanak, hogy ne a szemünknek higgyünk, hanem nekik.

Azt írják ezek a csúcsbürokraták az ő cáfolatukban, hogy nincsenek is migránskártyák, hanem csak Görögországban és Macedóniában (azóta kiderült, hogy máshol is) adnak a menekülteknek névazonosító nélküli Mastercard bankkártyákat, hogy fedezni tudják mindennapi szükségleteiket.

Ez igen, úgy cáfolják valaminek a létét, hogy elismerik, létezik! Ezt hívják fordított Lucifernek. Az ördögnek ugyanis az volt a legnagyobb trükkje, hogy elhitette, nem is létezik. A fergeteges agyú balliberálisok elmondják valamiről, hogy létezik, tehát higgyük el, hogy nincs is.       

Tudom én, hogy kizárólag Mészáros Lőrinc gazdagodása hírértékű, de elgondolkodott már valaki azon, mennyit keres ezzel a Mastercard? Már, persze, olyanok, aki nem hiszik, hogy ezt ők bizony humanitárius küldetésnek tekintik.

Az pedig teljesen véletlen, hogy ezt megelőzően George Soros tárgyalt a Mastercard vezetőivel egy ilyen kártya bevezetésének lehetőségéről.

És a kedvencem!  

Tavaly novemberben nagy többséggel elbukott az a kezdeményezés, amely a menedékkérőknek járó könnyített vízum bevezetését javasolta. Aztán egy nem létező szabálytalanságra hivatkozva érvénytelenítették a szavazást, majd némi nyomásgyakorlási idő kihasználásával később (decemberben) megismételték. S láss csodát, hirtelen a néppárt képviselői közül sokan meggondolták magukat és a javaslat mellé álltak.

Az Európai Bizottság ezt a csodaszámba menő eseményt most letagadja, mintha soha nem történt volna meg. Azt mondják, ők nem kezdtek neki a könnyített vízum rendszerének kidolgozásához. Oké, hogy a felettes szervük azt megszavazta, s részükre feladatul jelölte ki, de ők ellenállnak.

Teljesen nyilvánvaló, hogy hazudnak. Arról van szó, hogy a magyar kormány mond igazat, és valóban egyetlen kérdés tematizálja a közelgő Európa Parlamenti választásokat, ez pedig az irreguláris bevándorlás közösségi kezelése. S ha hazudnak, azt azért teszik, mert pontosan tudják, hogy az európai polgárok túlnyomó többsége a magyar kormány álláspontját osztja.

„Nem babra megy a játék” – fogalmazott Orbán Viktor miniszterelnök a Welt am Sonntagnak adott interjújában. Bizony nem! S itt nem az államok lakosainak sorsára gondolok, bár az is nagyon fontos. Én a havi 10-20 ezer eurós illetményre gondolok, amit az Európa parlamenti képviselők kapnak. Nincs az a holland vagy finn, magát keresztény-konzervatívnak tévedő néppárti képviselő, aki erről lemondana holmi migráns-kérdés miatt.

Hát itt tartunk!

Van egy plakát, amely egy politikai akaratból fakadó ésszerű felhívással fordul felénk, állampolgárok felé. Sapienti sat. Mindenki más pedig élhet tévhitekben, lehet szolga meggyőződésből, ha attól jobb a közérzete. Májusban döntünk. Remélem, helyesen!   

Egy valamikori RTL Klub Fórumos társam 2006-bann írt egy kis szösszenetet a bevándorlásról Részletek az utolsó magyar naplójából címmel. 

Mit látok? Ma megjelenik Bayer Zsolt naplóbejegyzése, frappánsan Az utolsó magyar naplója címmel, betűről betűre ugyanazzal a tartalommal, amit egykori fórumos társam vetett papírra. 

És ezt akkor így most hogy? 

A frusztráció manapság a legelterjedtebb hajtóanyaga a társadalmi változást dohogó politikai masinériáknak. A frusztráció nem más, mint az önálló gondolatokra energiát nem pazarló féltudatos biomassza csalódottsága az irracionális váromány elmaradása okán.

Gyúelegy, amely berobbantja a társadalom politikai gépezeteinek motorját. A politikai gépezetek működése egyszerű: egy adott térbe beszippantja mindazokat, akik fogékonyak a propagandára. Igyekszik a rendelkezésre álló tér teljes kapacitását kihasználni, s amikor az megtelt, irányított információáramot bocsát rá, ezzel szűkítve a tudat mozgásterét.

Ez a folyamat addig tart, amíg a frusztráció a külső nyomás hatására berobban, ezzel mozgásra kényszerítve a politikai masinériát. A gépezet működése közben elégett frusztráció gyűlölködés formájában távozik a társadalmi térbe.

A politikai gépezeteket működtetők élvezeti forrásként tekintenek a gépek közötti versenyre, azért érdekeltek a frusztráció mértékének növelésében. Egyre erőszakosabb a propaganda, a legbelső félelmeinkre alapoz, a legirracionálisabb vágyak beteljesedését ígéri.

S amikor a vágyak ismét nem teljesülnek be, újra jön az irányított információáram. Ez ma a fake news, s a benne nevesített okolható démonok.

Addig használják fel a féltudatos biomassza ők okozta frusztrációját, amíg minden cseppje el nem ég, amíg a társadalom életterébe nem pöfögi az összes gyűlöletet. Így pusztítják el az emberi társadalmat. Sokkal gyorsabban, mint az üvegházhatású gázok.

S hogy mennyi a frusztráció oktánszáma? - Amennyi az intelligencia kvóciensetek: kisebb, mint száz.

Aki nem szeretne üzemanyag lenni a társadalom lerombolásához, az tanuljon.

Dubito, ergo cogito. Cogito, ergo sum. Sum, ergo Deus est!

Kételkedj, mert kétségeid új megoldások keresésére inspirálnak. Ezt jelenti gondolkodni.

Olvasom, az ellenzéki pártok nőtagjai közös levelet írtak Blankának, a mocskos szájú proli kölyöknek, amelyben a felszólalását méltatják héroszokat megillető jelzőkkel. Feltételezem, úgy gondolták, kurva erős levél lenne, ha megírnák.

Hogy mihez is kell egy mitikus hős bátorságával rendelkeznie Blankának? Íme:

„Véglezárásként csak üzenem annak a bajszos fasznak és az összes fideszes képviselőnek – legyen kecskeméti, félegyházi, szegedi vagy bárhonnan –, hogy álljon hátrébb eggyel, és bassza arcon magát.”

„Egy undorító, alattomos, ocsmány és fertőző járvány járja az országot. Ez nem a pestis, nem az ebola, nem a kergemarhakór, pedig kicsit hasonlít rá. Ezt a járványt úgy becézzük, hogy Fidesz.”

Nem tudom, mennyire számítok mitikus hősnek, de én ennél cifrábbakat is szoktam mondani. Mondjuk nem éppen egy értékrend képviseletében szervezett összejövetelen, de nem vagyunk egyformák.

Arra azért felkaptam a fejem, hogy éppen Bayer Zsolt méltatlankodik az illetlen mondatokon. Szerintem neki most inkább hallgatnia kellett volna. Hozzáteszem, Bayer a trágárkodáson túl egy rendkívül tehetséges író. Szemben Blankával, aki meg nem.

Ezzel nem azt akarom mondani, hogy Blanka segghülye. A tanulás terén felmerülő hiányosságai sem érdekelnek. Állítólag perelni készül, mert, - a híresztelések ellenére - nem is áll bukásra több tárgyból (csak kevesebből), azt azonban elismeri, hogy nem különösebben jó tanuló.

Végre beért Vekerdy tanár úr pedagógiai filozófiájának alaptana, amely szerint bátran légy hülyegyerek, mert aztán felnőttként mindennemű szorgalom és alázat nélkül Einstein és Bill Gates hibridje lesz belőled. Vagyis egy kibaszott gazdag zsenivé válsz. Blanka minden bizonnyal erre bazíroz.

Lehet, hogy szólni kéne neki, sajnos Vekerdy tanár úr súlyos dementiában szenved, így elfelejti megemlíteni, hogy állításai csupán a zsenikre igazak, azokból meg csak elvétve akad, a többiek mind szimplán hülyék és úgy is maradnak.

Na, de térjünk vissza a honleányainkhoz, akik az Olimposz csúcsáig magasztalták Blankát!

Szerintem sokunkban él a kép őróluk, amikor egy bántalmazás kapcsán összevert nővé maszkírozták magukat. Ők tehát mindannyian elutasítják az erőszakot. A fizikait és verbálist egyaránt. Élenjárnak az érzékenyítés terjesztésében, nemzetközi konferenciákon vesznek részt a bántalmazást elítélendő.  

Viszont akkor hogyan állhatnak ki Blanka verbális agressziója, verbális erőszaktevése mellett?

Az az európai nőtagozat, amelynek ők is tagjai, úgy fogalmaz, a verbális agresszió egy rendkívül alattomos és ártalmas magatartás. Mindjárt fel is sorolnak 15 (!!!) fajtáját eme borzalomnak. S megjegyzik, semmiféle mentség nincs a verbális agresszióra.

Blanka, - tekintve, hogy a vekerdizmusnak éppen abban a szakaszában van, amikor még kötelező hülyének lenni - ebből semmit nem fog fel. Ennél fogva az őt méltatók példájából sem képes okulni, hogy amazok már régen felnőttek, de egyikükből sem lett milliárdos zseni, szemben ezzel viszont mentálisan kisemmizett politikai prostituáltak.

Egyébként nem csupán a luvnyák vették védelmükbe szegény Blankát. Természetesen a balliberális sajtó és annak napszámosai is.

Olyan szalagcímet is láttam, ahol az vagyon írva, Nagy Blanka valami kultfilmből idézett. Nos, többnyire tisztában vagyunk azzal, mit takar a kultuszfilm kifejezés. Esetünkben a bolsi skribler egy ’Zs’ kategóriás akcióvígjátékot, a Ben Stiller és Jeff Black fémjelezte Trópusi Vihar című filmet tünteti ki e jelzővel.

Ad abszurdum el bírom képzelni azt a baloldali szubkultúrát, ahol egy ilyen kreténség kultuszfilmnek számít. Ellenben Blanka azt mondta, rögtönzött, az illetlen szavak önkéntelenül tolultak ajkára. A spontaneitásra csupán icipici árnyékot vet, hogy az illető hölgy mindvégig elektronikus jegyzetéből olvas fel.

Szerintem nyugodtan kihúzhatjuk a diskurzusból ezt az „elvégre a Színművészeti Egyetem Rendezői szakára készül, tehát művészi megnyilvánulás volt részéről” baromságot. Innen is csókoltatom Kálmán László és Nádasdy Ádám nyelvészeket (?), kiknek a kultúra mércéje egy ’Zs’ kategóriás pojácáskodás.

Komolyan, a két fickó ex katedra kijelenti, büdös bunkók vagyunk, mert nem tudjuk fejből idézni amaz filmből a trágárkodást. Persze, nekem ezt nem kell magamra vennem, mert még ma is kívülről fújom a Ford Fairlane kalandjai című örökbecsű teljes szövegét.

Mit alkotott abban Nagy Feró, mint szinkronhang!!! S ne feledjük, a főszerepet az az Andrew Dice Clay játszotta, aki alkalmanként 1 milláért lépett fel Las Vegasban. Ha már kultfilm, s ha már trágár kultfilm, akkor a Ford Fairlane verhetetlen.

Óhatatlanul is a Rolls Frakció: Jólét című dala jut eszembe.

„Bálványok bámulnak bambán - e nemzedékre szabva

Fizetési cetlijük a szemedbe lóg”

Ilyen bálványokat állítana elénk a baloldal. Nem mennek Mózesként a hegyre örök értékekért, odalenn a mocsokban formáznak Tesco Gazdaságos Isteneket.   

Most egy nem létező fogalomról fogok hosszan értekezni. Teszem ezt annak kapcsán, hogy a balliberális bonviván, a Fehér Por nagy barátja, a bedrogozva gázoló magyar Pampalíni, Stohl András 50. szülinapjára kisírta magának a hasonszőrű cimboráitól, hogy legyilkolhasson egy kafferbivalyt, vagyis elejtsen egy példányt a „big five”-ból.

Álma beteljesülésének pillanatában, intellektuális magömlése közben, fegyverét a feje fölött lóbálva éktelen káromkodásba kezdett: Baszd meg! Azt a kurva életbe! Az Isten bassza meg! – A vadászatáról „természetfilmet” forgató Takács Viktort, a Fishing and Hunting című műsor munkatársát arra kérte, hogy ezen érzelmi kifakadását ne vágják ki a filmből, mert az adja vissza igazán, ki is ő.

Tudjuk jól, ki ő. Illetve inkább azt, hogy MI ő. A „természetfilmnek” akkora sikere lett, hogy a teljes videó anyagot eltüntették az internetről. A vadásztársadalom műfelháborodott egyet, az állatvédők összeomlottak. Szóval, nem aratott osztatlan sikert az előadásával, valódi érzelmeinek kimutatásával.

Szerencsére a leleményes Sebestyén Balázsnak sikerült találnia egy fő-fő vadász izét, aki elmagyarázta, hogy, bár ő sem mutatja ki az örömét, amikor vadat öl, de azért a vadászösztön az király dolog, s akiben ez nincs, az sajnos úgy járt.

Nos, bennem nincs vadászösztön. Soha nem is volt. Hozzáteszem, senkiben, XX. századi emberben nincs és nem is volt. Mindemellett van intuícióm, mit tudnék tenni azokkal, akik másképpen gondolják és élvezetből, örömszerzés céljából gyilkolnak állatot. És nem csak intuícióm van hozzá.

Beszéljünk az ösztönökről!

Az embert két alapvető ösztön determinálja: a létfenntartás és a fajfenntartás ösztöne. Együtt hívhatjuk őket életösztönnek. Nyilvánvaló, hogy emberi őseinknél a vadászat a létfenntartást szolgálta, a célja az élelemszerzés és ruházkodás volt.

Aztán a vadászó-gyűjtögető életmódot felváltották az öntözéses földművelést folytató társadalmak. Attól kezdve megváltozott a vadászat társadalmi státusza. A létfenntartás köréből szépen átsiklott a fajfenntartáséba.

Amikor a vadászat még csupán a létfenntartás eszköze volt, már akkor számon tartották a legügyesebb vadászokat a harcosok között. Ők nagy megbecsülésnek örvendtek a törzs tagjai között, hiszen képességeikkel a teljes közösség létének fenntartásában szereztek elévülhetetlen érdemeket.

Minekutána pedig a tevékenységből az állatok háziasításával, tenyésztésével kiüresedett a létfenntartási ok, a vadászat a férfiasság számos szintmérőjének egyike lett. A harcosok különféle viadalokon bizonyíthatták rátermettségüket. S mint rátermetteknek, jobb esélyük volt génjeiket továbbörökíteni.

A XXI. században az emberi társadalomból az élet kioltásával együtt járó viadalok teljes egészében hiányoznak. A vadászat már a fajfenntartásban sem játszik semmiféle pozitív szerepet. S ha játszik is, inkább negatívat.

Vajon gyengébb a mai társadalmunk, mint az archaikusak voltak?

Ha pusztán az erőszakhoz való viszonyunkat tekintjük, természetesen gyengébb. A harcos vérontáshoz való viszonya, mint magatartás kiveszett belőlünk. A férfiak leginkább a különféle sportokban használják el a tesztoszterontöbbletüket. Merné bárki is állítani, hogy egy ökölvívó vagy birkózó nem elég jó harcos? Egy mai sportoló bármelyik archaikus harcost legyőzné.

Nyilván nem Herkulest, de ő amúgy is csak mítosz. Mi már nem öljük meg ellenfeleinket, de tévedés azt hinni, hogy hiányzik belőlünk a képesség. Annyiban vagyunk gyengébbek, hogy nincs rutinunk a gyilkolásban. Már, ha ez gyengeségnek számít.

A vadászok érvelése szerint annak számít. Lenéznek minket, lenézik azokat a férfiakat, akik nem ölnek állatokat élvezetből. Pedig pusztán arról van szó, hogy képességeink birtokában is elutasítjuk a gyilkolás lehetőségét. Morális okaink vannak.

Ma már nem akkor vagyunk sikeresek a fajfenntartásban, ha legyőzzük a vadakat és társainkat csatában, így imponálva a másik nemnek. Korunkban számtalan külsőség mellett az erkölcsi tartásunkkal, kiváló intellektusunkkal, más emberekhez való korrekt viszonyunkkal találhatunk leginkább párt a fajfenntartási ösztönt szolgálandó.

Számtalan alkalommal elmondtam már a téma kapcsán, az állatok élelmezés céljából történő legyilkolását nem utasítom el. Húst eszem, tehát nem lehetek farizeus. Így tekintve el tudom viselni a vadászok létezését. A vadhús nagyon ízletes. Egy működő, folyamatos önkontrollt gyakorló vadgazdálkodást pedig egyenesen szükségesnek tartok.

Például a ragadozók hiányában elszaporodó vaddisznóállomány ritkítása szükségszerű. Ám még ez a tevékenység sem nélkülözheti a méltóságteljes, higgadt szakembert. S az is igaz, vadásznak többnyire ideges kezű, frusztrált emberek mennek.

Mielőtt nagyon belemelegednénk a vadászok ekézésébe, azért azt mondjuk el, más hivatásokban is gyakori, hogy bizonyos „fíliák”-ban szenvedő személyek választják azokat. Nem mondok példákat, szerintem mindenki sejti, mire gondolok.

Mégis, milyen örömet okozhat akkor a vadászat?

Kompenzál. Hogy mit? – Természetesen azt a férfiasságot, amit a nem létező vadászösztön felemlegetésével igyekszik annak birtokosaként megjeleníteni.

Itt van mindjárt hősünk is, Stohl Buci: értő szemmel rögtön látni rajta, az a típus, aki már egy bukfencért is ötöst kapott testnevelésből, mert nem akarták lerontani az átlagát. Egy jóképű srác, nem vitatom, színésznek sem utolsó, de az lerí róla, hogy testnevelésből fel volt mentve.

Nyilvánvaló, hogy gyermekkorából számtalan sérelmet hordoz magában az erősebb fiúkkal való konfliktusaiból. A rajta így elhatalmasodó frusztráció levezetésére a vadászat (sajnos) kiválóan alkalmas. Elvégre most éppen egy féltonnás, a legveszélyesebb ellenfélnek számító, csupa izom vadat, egy könyörtelen és rettenthetetlen harcost terített le.

Kéjelgett tettében. – ami érthető az ő mentális állapotában. Nem véletlenül kérte a vele készült film forgatóit, hogy ne vágják ki a kielégülés jeleneteit, mert azt szerette volna, ha gyermekkori bántalmazói látják, ő ilyenre képes, ő megteheti ezt is. Most aztán jól visszavágott Klein Lacinak a 7.B-ből, aki elvette a matchbox kisautóját.

Ám a videó eltűnt az internetről. Klein Laci meg vagy látta, vagy nem.

Tessék, ezt most jól megkaptátok! Pedig (a nem létező) Isten rá a tanúm, hogy nem akartam bejegyzést írni az ünnepek idején. Békét szerettem volna magam körül, családom körében megélt meghitt nyugalmat.  De ti nem hagyjátok. Akkor viszont itt van nektek: NEM LÉTEZIK!

Naná, hogy nem létezik, ha egyszer Isten sincs! Hogy akkor ki jön karácsonykor a magyar gyerekekhez? – Senki! Anya, apa, a testvérek, nagyszülők, rokonok és barátok kényszerű figyelmessége mindez.

Nincs a karácsonyban semmi meghitt, semmi szent. Kizárólag ti döntötök arról, hogy figyelmesek lesztek-e a hozzátok közel állókkal, hogy egy pénzen vásárolt tárgyat átadtok-e részükre, aminek aztán vagy örülnek, vagy nem.

Nincs lélek és nincs télapó sem. Hogy a húsvéti nyusziról már ne is beszéljünk. Minden hozzájuk köthető cselekvés mögött a ti elhatározásotok áll, hogy úgy tesztek mintha, pedig nem is. Tele van a tökötök az egész ünneppel. Minden ünneppel! Bevásárlás, soha véget nem érő sorok az üzletekben és a pénz meg csak úgy elillan, mint a friss bejgli illata.

Szóval, nehogy már jól érezzétek magatokat egy percre is!

A csoda bolondoknak való. A csoda olyan, mint az alkohol: másnap mindent elvesz, amit előző nap adott. Ne tegyetek csodát és ne is várjátok! Nem vagytok már gyerekek, vegyétek tudomásul, hogy az élet minden nap szar. Orbán miatt főleg. Miatta csak igazán! S ha nem Orbán, akkor van más, a lényeg, hogy ti soha nem vagytok felelősek azért, mert szar. Eleve, ti semmiért nem vagytok felelősek, túl kicsik vagytok ahhoz.

S ha azt látjátok, hogy más ettől az egész babonaságtól, bugyuta mesétől boldog, ne hagyjátok! Tegyétek tönkre a karácsonyát, legyetek ti a grincs az életében! Vágjátok a pofájába: JÉZUS NEM LÉTEZIK!

Hogyan jutottunk idáig?

Megmondom: felépítettük a létező legszörnyűbb társadalmat, a liberális demokráciát, amely sem nem liberális, sem nem demokrácia. Ismét hagytuk világhatalommá rothadni a baloldaliságot, az emberben élő ősgonoszt.

Olvasom a Facebook-on, Jézus baloldali volt. Sőt, forradalmár! Mint Lenin és Kun Béla. Még jó hogy! Lehet benne valami, mert Lenin elvtárs az egyetlen cipőjét egy télen mezítláb járó kislánynak adta. Ez azért elég erőteljes jele a jóságnak. Ám én sem mindig hittem a mesékben, ezért anno középiskolában felvetettem, hogy Lenin elvtárs Rolls-Royce autókat, a világ legdrágább autóit gyűjtötte, volt belőle neki sok, akkor miért nem vett egy másik pár cipőt?

Kaptam érte egy igazgatóit, reakcióssá nyilvánítottak és az iskolám nem írta alá a felvételi lapomat, ergo nem tanulhattam tovább. Beadni beadhattam a felvételit, csak nem vettek fel, ugyanis súlyos veszélyt jelentettem a társadalomra.

S hogy kik mérték rám e szankciót? – Természetesen azok, akik a Lenin elvtársról szóló mesét elhitték az utolsó betűig, de Jézus létezését tagadták.

Bizony, a 80-as években a baloldal nemhogy nem tartotta baloldalinak Jézust, de meggyőződéssel állította, soha nem is létezett. Atyám, mekkorát változott a világ! Ma a baloldal számára Jézus forradalmár volt és meggyőződéses baloldali.

Mint Nagy Imre. Ja. Akinek a szobrát az éj leple alatt reggel 7 órakor elbontották. Aki 1946-ban a Mindszenti szervezte engesztelési mozgalmat nyilasok és fasiszták csőcselékének nevezte és szétverette, vezetőjét bebörtönözte népellenes magatartásra hivatkozva. Aki kisöpörtette a padlásokat, aki a földvagyonnal rendelkezőket kényszermunkára hurcoltatta. Jobb esetben. Akit lehetett, azt inkább megölette.

Szóval, lehetne sorolni a baloldal nagy hőseit, – Hitler, Sztálin, Kun Béla, Szamuely, Rákosi, Kádár, Brezsnyev – akik mind igazán hasonlatosak voltak Jézushoz.

S ekkor mit kell olvasnom? – Egy az emberi hülyeség ellen gerillaharcot folytató amazon elemi szinten érthető módon levezeti nekik, - mármint a baloldaliaknak – miért nem volt Jézus baloldali.

Azt hiszitek, kétségbe estek? Nem minden balliberális hülye! Azonnal jött a riposzt: JÉZUS NEM LÉTEZIK!

És lám, a forradalmár Jézusban eddig mélyen hívő liberális démonokraták hirtelen mind megvilágosodtak, vörös ötágú csillagból készült piedesztálra emelték a lángelmét, aki kimenté őket szorult helyzetükből.

Nem létezik tehát. Legalábbis nem úgy, ahogy a biblia leírja. Milyennek is írja le? Jónak, önfeláldozónak, szeretetet hordozónak, testet és lelket gyógyítónak, gyengéket felkarolónak, reményt adónak, megbocsátónak, erősnek. Én ezt olvastam a bibliában.

A baloldal azon lamentál, tényleg járt-e a vízen, borrá változtatta-e azt, feltámasztotta-e Lázárt, s feltámadt-e ő maga. Mit számít? Nem ezt adta nekünk. Sosem mondta, hogy te is járhatsz a vízen, feltámaszthatod a holtat, s képes leszel feltámadni halálodból. Jézus a példát adta nekünk, hogyan lehetünk EMBEREK.

Szimbólum. A jóságé, az önfeláldozásé, szereteté, a test és lélek gyógyításáé, gyengék gyámolításáé, a reményé, a megbocsátásé és az erőé.

Egyesek azt mondják, ilyesmi nincs. S ha nincs, nem érdemes jónak, önfeláldozónak, szeretőnek, test és lélek gyógyítójának, gyengék gyámolítójának, reményt adónak, megbocsátónak és erősnek lennünk. Ne legyen szentség az életünkben! Ezt akarják.

Mert nem tudják, mit jelent a szent, a szentség. Valami egyházi méltóságjelző, vélik. Pedig nem! Minden tettünk a szentség tárgykörébe sorolható, ami azon tulajdonságunkból fakad, ami képes volt Jézust és az ő életútját példaként megragadni. Minden ilyen tettünkért szentté válunk egy-egy pillanatra, és átélhetünk egy megmagyarázhatatlan euforikus érzést.

Biokémiai folyamat, - mondják amazok, kik megpróbálták saját torz világképükre formálni a Jézus-misztériumot. Pont úgy hamisítva meg ezzel a valóságot, mint, amikor Darwint istentagadóként emlegetik, miközben a tudós sosem tagadta Isten létét. Amit a Westminster apátságbeli nyughelye is bizonyít.

Pont úgy, mint, amikor azt állították, hogy Descartes materialista volt, s „gondolkodom, tehát vagyok” állítása az Isten létében való kételkedésről tanúskodik. Csakhogy Descartes sosem tagadta Istent!

„Dubito, ergo cogito. Cogito, ergo sum. Sum, ergo Deus est!” – Kételkedem, tehát gondolkodom. Gondolkodom, tehát vagyok. Vagyok, tehát Isten létezik!

Ezt mondta Descartes. Minden csodálatos elme hitt a szentségben. Elnevezhetjük, antropomorfizálhatjuk, hogy hozzánk közelebb állónak érezzük. Nem számít. A lényeg az, elvontan, mindenekfelett állóan hordozzák vágyott pozitív emberi tulajdonságainkat, amelyeket bizonyos alkalmakkor lehetőségünk nyílik megtestesítenünk, s bennünk másokkal megláttatnunk.  

Baloldali értékrendje ellenére mindig nagyra tartottam Schiffer Andrást. Jogtudósként a legmagasabb szinten, szenvtelenül, részrehajlás nélkül képviselte a tudományt. S hogy beszélhetünk egyáltalán jogvédelemről Magyarországon, azt neki és Morvai Krisztinának köszönhetjük. Mi, magyarok sokkal tartozunk Schiffer Andrásnak.

Ám nem mehetünk el szó nélkül a minap tett nyilatkozata mellett, amelyet az ellenzéki politikusok által megszállt köztévében történt cselekmények kapcsán tett. Életemben először éreztem úgy, hogy a diszciplína fogaskerekei csikorognak szavai súlya alatt.  

Schiffer András nem attól nagyszerű ember és tiszteletreméltó tudós, mert kiválóan ismeri és érti a törvények szövegét, hanem, mert képes azok társadalomformáló lényegét konkrét esetek kapcsán megragadni és helyesen alkalmazni.

Fogalmam sincs, mi történhetett vele most.

Értem én, hogy az országgyűlési képviselők fontos személyiségek, akik a társadalom felhatalmazását maguk mögött tudva a szavazópolgárok érdekében fejtik ki tevékenységüket. Jár részükre a tisztelet, kinek-kinek politikai hitvallása szerint.

Értem én, hogy a Munka Törvénykönyve módosítása garanciális hiányosságai okán egy jogvédő már reflexből is a sorsukra hagyott munkavállalók oldalára áll.

Csak azt nem értem, hogyan teheti mindezt egy tudós oly módon, hogy közben a tudományt teszi árvává.

Sokadszorra idézem, remélem, minél többeknél rögzül Marcus Tullius Cicero intelme:

"Van-e csúfabb ugyanis a meggondolatlanságnál, és van-e bármi is olyannyira megfontolatlan, olyannyira méltatlan a bölcs tekintélyéhez és belátásához, minthogy akár hamis nézetet képviseljen, akár pedig fenntartás nélkül síkraszálljon olyasmi mellett, amit nem vizsgált meg és tárt fel eléggé?"

Lássuk magát a jogszabályt!

Az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvény 98. § 4. bekezdés: „A képviselői igazolvány valamennyi közigazgatási szervhez, valamint közintézetekhez és közintézményekhez belépésre jogosít. […] E jogosultság gyakorlása nem eredményezheti az érintett szervek rendeltetésszerű működésének aránytalan sérelmét.”

Schiffer András több baloldali médiumban is elmondta, álláspontja szerint az MTVA székházban zajlott események kapcsán megalapozott a hivatalos személy elleni erőszak gyanúja. Amikor a 4. bekezdés utolsó mondata került szóba, nemes egyszerűséggel felvetette, vajon a Fidesz-KDNP kormánykoalíció szócsöveként működő köztévé egyáltalán rendeltetésszerűen működik-e.

Na, ez itt kérem a jogtudomány kiüresítése!

Szerinte, mivel a köztévé a baloldal álláspontja alapján nem tájékoztat elégséges módon egyenletesen és arányosan, nem illeti meg a törvény védelme. Ezt mondta, testszik vagy sem! Ez pedig nem egy szakmai álláspont, ez nem egy tudós tényállítása, hanem egy zsigeri érzelmektől befolyásolt, torz magánvélemény.

Az egész helyzetről Tamási Áron: Ábel a rengetegben című műve jutott eszembe. Hogyan lett a bolsevik szocializációs környezetben nevelkedett, ifjoncként Gyurcsánnyal és Bajnaival két közös baloldali ifjúsági szervezetet (Új Nemzedék Mozgalom, Ifjú Szocialisták) is alapító, a TASZ ügyvédjeként dolgozó jogászból a világnézetét a tudomány érdekében háttérbe szorító, a szegények és elnyomottak védelmezője.

Valahogy mindig is tudtam, hogy a politika számára csupán kirándulás, egy kísérlet, vajon tényleg meg lehet-e reformálni értelemmel a politikai közeget. Amint már tudjuk, a kísérlet nem sikerült, Schiffer András visszatért a hivatásához.  Szerencsénkre!

Hogyan jutottunk mégis ide?

Tényként állapíthatjuk meg, hogy annak a tömegnek a tagjától, amelyik gránátokat dobál a rendőrökre, amelyik felgyújtja az ország karácsonyfáját és a közösségünk ünnepét gyalázó rigmusokat óbégat, nem várhatunk korrekt és konstruktív hozzáállást a közösséget érintő ügyeinkben. Aki a köztévé kerítésén úgy mászik át, mint egy tolvaj, attól meg pláne!

Azt sem tiszta, hogyan értelmezi Schiffer András a képviselőigazolvánnyal való megjelenést egy közintézményben. Jönnek, mint régen a fekete autóval? Felhajtják a gallért, alatta a flepni: ÁVH? Mint a dédpapa, Szakasits Árpád idején?

A szokásjog és protokoll szerint illik bejelentkezni. A nagy pofával óbégatás nem számít bejelentkezésnek. A tűzjelző beindítása sem! Hogy a korlátmászásról már ne is beszéljünk!

Jogvédőként legalábbis illene belátni, a kinti anarchista dzsemborit szervezők országgyűlési képviselői státusza azon cselekmények során nem fejeződött ki. S attól, hogy egy médium működése számomra nem tetsző, még nincs jogom kényszeríteni a szájam íze szerinti magatartásra.

Őszintén megmondom, csalódott vagyok. A tüntetésekkel semmi bajom. Demokrácia van, lehet eltérő a véleményünk és a világnézetünk. Kétségtelen tény, az inkriminált törvény hagy némi kívánnivalót maga után. De a tudományt sosem rendelhetem a világnézetem alá!!!

Noha Orbán Viktor miniszterelnök szerint a munka törvénykönyvének módosításával egy jó törvényt fogadott el a jobboldali koalíciós parlamenti többség, a baloldal soha nem látott tömegeket képes utcára vinni ennek cáfolatára.

Mi lehet a gond? Két éve a vasárnapi boltzár, tehát a kevesebb munkaóra ellen tüntettek, most pedig azért, mert saját vállalásból esetleg többet lehetne dolgozni. Talán most vagyunk ideális állapotban? Aligha, hiszen a munkavállalók folyamatosan morgolódnak. Persze, mikor nem?

Az sem mellékes, hogy az EU-ban a 400 óra túlmunka amolyan normatíva, habár több országban sem a törvény szabályozza, hanem a felek közötti kollektív szerződés. Ez minden fejlett kapitalista gazdaságban így működik, ugyanis ez egy racionális lépés a munkaerőhiányra. Az, hogy Magyarországon is szükségessé vált e tárgykört átgondolni és a döntést meghozni, azt jelzi, hogy a magyar gazdaság erősödik.

A szocializmusban teljes foglalkoztatás volt. Sőt, aki vonakodott munkába járni, az Kmk-s, azaz közveszélyes (LoL) munkakerülő lett. E státuszát a személyi igazolványában is rögzítették. Aztán a kapitalizmus első évtizedében az ország majd egyharmada veszítette el a munkáját egyik napról a másikra.

Egészen mostanáig a munkanélküliség felszámolásának, de legalábbis visszaszorításának problémáján fáradozott minden kormány. Aztán jött a gazdasági válság okozta trauma és a mindenüket elvesztett emberek külföldre menekültek a végrehajtók elől.

Jószerivel a magyar volt az egyetlen kultúra, amelyik úgy viselkedett a házával kapcsolatban, mint a csigabiga: sosem hagyta volna el. A magyar nem ment Szabolcsból Győrbe dolgozni, mert messze van. Budapestre is, ha éppen feljött, pénteken hanyatt-homlok menekült vissza a kis kuckójába.

A magyar emberek életének egyetlen célja a saját ingatlan volt. A válság elvette tőle, kvázi gyökértelenné tette. Nyugatra ment a több pénzért és a viszonylagos biztonságért. Szinte mind azt tervezi, hogy az ottani keresetéből egyszer vesz vagy épít egy házat. Vissza a csigaléthez!

Szóval, sokan elmentek és rájöttek, a világ nem ér véget a lépcsőház ajtajánál, vagy a kapunál. Ezzel egy időben az EU valódi szándékának megfelelően a volt szocialista országokban üzemeket építettek szalagokkal, ahol sok-sok biorobotot lehet alacsony munkabéren foglalkoztatni.

Hogy egy magyar ezerszer jobban dolgozik egy töröknél, szerbnél, szenegálinál, pakisztáninál, szírnél, stb, az nyilvánvaló. Ergo a kialakuló munkaerőhiány jobb belátásra bírta a multikat is, és minden évben lenyelik a békát a kormány bérfejlesztési javaslataiban.

A bérek tehát nőnek. A nyavalygás marad, de azért a nagy többségnek van mit aprítania a levesbe. Nincs nyugat, még 5-10 évig nem is lesz. Egészen pontosan akkor lesz, amikor a Mercedes áthelyezi székhelyét Budapestre. Nyugi, nem lesz az olyan sokára! Még pár százezer szír agysebész és a multik fejvesztve menekülnek majd az anyaországaikból.

Nyilván oda, ahol a befektetésük biztonságban van. Lehet gondolkodni, hol is lesz ez! Segítek: nem Szíriában vagy Szenegálban.     

Erre (is) fel kell készülnünk. Érdekképviselet nélkül hagyni a melósokat ostobaság. A munka törvénykönyvének módosítása márpedig magára hagyja a melóst. Igenis slendrián a megszövegezése, igenis hiányoznak a garanciák és igenis elmaradt a szakszervezetekkel, munkáltatókkal és munkavállalókkal való egyeztetés. Ez bizony súlyos hiba!

Abból kell kiindulnunk, hogy az évi 400 óra túlmunka lehetőségének engedélyezése szükségszerű! Ez nem rabszolgaságot teremt, hanem egy zökkenőmentes út a nyugati bérek felé.

Az én elképzelésem a szakszervezetek pártsemlegesítése felé mutató, a szakmaiságot és az érdekképviseletet egy magasabb szintre emelő javaslat volna.

Egyszerűen arról van szó, hogy a melósok csoportjai a szakszervezet felé jeleznék a túlmunkáról szóló vállalásaikat, a szakszervezetek pedig a nevükben eljárva letárgyalnák a munkavállalóval. Az így létrejövő kollektív szerződéseket a szakszervezetek is ellenjegyeznék.

Ugyanakkor a szakszervezetek vezetését megtisztítanám azoktól, akik valamilyen pártnak tagjai és/vagy pártban tisztséget töltenek be. Jogszabályban rögzíteném az összeférhetetlenséget.

Ezzel létrejönne az a feltételrendszer (garancia), amely mellett a munkáltatónak nem volna lehetősége pressziót gyakorolni a munkavállalóra a túlórák kérdésében.

További garanciákat is be lehet építeni, - szintén szakszervezeti közreműködés mellett – amelyekben azt szabályozhatnánk, hogy a munkavállaló természetben vagy anyagi javadalmazásban kérné a túlóra ellenértékét.

Én támogatnám a kéthetente történő bérfizetést is. Nyugaton jól bevált, hiszen amellett könnyebb megtervezni egy család havi kiadásait.

Legvalószínűbben a kormány nem fog engedni. Az utcai őrjöngés hatására befeszül, és inkább propagandával igyekszik agyonverni a baloldal amorf vízióját. Sajnos ezzel is eléri a célját, mert nagyon sokan és egyre többen vagyunk, akiknek nagyon, de nagyon elege van a baloldal bolsevista performanszaiból.

Látta valaki a címben szereplő hollywood-i filmet? – Borzalmas volt!

Ma délelőtt a magyar parlamentben e mozit nézhettük meg balliberális értelmezésben. A két alkotás között azzal a nem elhanyagolható különbséggel, hogy a hollywood-i változat alkotói a majmokat kivételesen fejlett intelligenciával ruházták fel, míg a magyar baloldal a primitívség kihangsúlyozására helyezte a hangsúlyt.

Sikerrel. Ahogyan a Tordai- Jakab-Ungár trió lehozta a tébolyult csimpánz figurát, az Oscart érdemelne. És az acoustic! Durván retro volt a nőstények éktelen visítozása.

Na, de a tréfát félretéve, ismét bebizonyosodott azon, - általam felállított – axióma, hogy a baloldali (a bolsevik) a hatalomban diktatúrát, ellenzékben anarchiát csinál. Civilizált embert mímelni csak nagyon rövid ideig képesek, s amint e mimikri (rövidtávon) eredménytelennek bizonyul, mindjárt előjön a valódi természetük.

Mégis, most el kell ismernünk, visszataszító performanszuk némiképpen jogos. Persze, vicces, hogy pont ők aggódnak a melósokért, akik soha nem adtak nekik semmit, viszont mindenféle himi-humi adókkal elvettek, amit csak lehetett.

Az úgynevezett rabszolgatörvénnyel kapcsolatban korábban már megfogalmaztam ellenérzésemet annak megfogalmazása és kommunikációja kapcsán. Ígértem azt is, hogy prezentálom, én hogyan fogalmaztam volna meg. Így is lesz! Előtte azonban érdemes néhány szót ejtenünk pár fontos, a jogalkotó által elhanyagolt körülményről.

A jogszabály-módosítás nem tartalmaz garanciákat a munkavállaló védelme érdekében. Sajnos abban igaza van az ellenzéknek, hogy e törvény lehetővé teszi a munkáltatónak, hogy kizsarolja alkalmazottaiból a beleegyezést. Ezt senki nem láthatja másképpen. Aki pedig ezzel nem törődik, az nincs igazán a munkavállalók pártján.

Félreértés ne essék, nem én vagyok melóspárti, hanem a kormány. Én a munkát tisztelem. Munka a tanulás is. Aki már középiskolában is inkább bulizott, vagánykodott, kérkedett vele, hogy ő rossz tanuló, azzal én nem tudok közös platformra helyezkedni. Pláne, hogy ezek az emberek aztán felnőttként bizony alul fizetett kemény munkára kényszerülnek, s ezért gyilkos tekinteteket meresztenek mindenkire, aki jobb anyagi körülmények között él, mint ők.

Az fel sem merül bennük, hogy az illető esetleg többet tanult, műveltebb, okosabb. Nem! Náluk, a középiskolában éppen csak vegetáló lustácskáknál nincs okosabb ember a földön, a főnök mindig hülye, meg mindenki más is, és az csak természetes, hogy ők, a kocsmaszónokok jobban irányítanák az országot is.

Na, ezekből én nem kérek!

Mindettől függetlenül, vagy éppen ezért, mert tudom, a szavaikon túl nincs semmijük, elvárom a kormányomtól, hogy helyettem, akár a rosszallásom ellenére is törődjön velük. Benne van az alkotmányunkban, hogy ez a kötelessége.

A rabszolgatörvényt garanciák nélkül elfogadni nem vall körültekintő szakértelemre. Ez bizony fércmunka így. S az teljes mértékben mellékes, hogy a 400 óra túlmunka EU-s átlag, norma, ha úgy tetszik!

Nem rémlik továbbá, hogy a kormány egyeztetett volna a szakszervezetekkel, a munkavállalók és munkáltatók képviselőivel. Amennyiben megtette, azt nagy titokban tehette, ami a kommunikációt nem segíti. Legvalószínűbb azonban, hogy ilyesmi nem történt. Kár érte!

Csóri melósokat úgy érte a bejelentés, mint egy pofán vágás. Valljuk be, az is volt. Egy ilyen változást érlelni illett volna a társadalom alkalmas színterein. S ha ez megtörtént volna, én biztos vagyok benne, most nem lenne felháborodás és bolsevik ingyen cirkusz.