Az Európai Néppárt eljárást indít a Fidesz ellen egy bizonyos plakát miatt. Kilenc tagállam 12 néppárti tagpártja kérte annak foganatosítását. Céljuk a magyar kormányzópárt néppártból történő kizárása, de legalábbis felfüggesztése.
Az ok: országszerte látható egy úgynevezett tájékoztatási célú óriásplakát, amelyen két arckép és az „Önnek is joga van tudni, mire készül Brüsszel!” felirat áll. Az arcképek George Soros, ismert amerikai tőzsde spekulánst és Jean-Claude Junckert, az EP elnökét, egyébként néppárti képviselőt ábrázolják.
Büszke vagyok rá, hogy anyanyelvem művelésében sosem voltam rest fejlesztenem magam, - s ha éppen nem a kocsiban ülve illetem vulgáris kifejezésekkel gépjárművezető társaimat – többnyire szabatosan, érthetően fogalmazok, a netikett szabályait figyelmen kívül hagyva ügyelek a helyesírásomra is. Most lebuktam, nem vagyok szocialista képviselőnő.
Szóval, próbáltam egy magyarul nem értő és beszélő holland vagy finn politikus fejével gondolkodni, de sehogy nem jöttem rá, mi bajuk lehet a transzparenciával. Tehát: a plakát arról tájékoztat, hogy Európai Uniós állampolgárként jogunk van tudni, milyen döntési folyamatok, mechanizmusok működnek az Európai Parlamentben vagy Bizottságban.
Ne kezdjünk el fantáziálni, mindenféle politikai beállítottságokról, szándékokról és akaratokról! Egyszerűen értelmezzük az „Önnek is joga van tudni, mire készül Brüsszel!” mondatot.
Az Unióba történt belépésünkkor számos kötelezettséget vállaltunk a szerzett jogosultságok mellett. Én ki nem állhatom, ha valaki csupán a jogait hangoztatva vár el különleges bánásmódot. A jogosultságokra való érdemességünk kötelezettségeink maradéktalan elvégzésével artikulálódik.
Magyarország, a magyar emberek ennek megfelelően kiemelkedő egyéni és közösségi munkával demonstrálják érdemességüket a különféle jogosultságokra. A magyar kormányra, a magyar emberekre számíthat, alapozhat az Európai Unió.
A kormány a legnehezebb időkben is hozta azokat a gazdasági mutatókat, amelyeket Brüsszel elvárt. Óriási ellenszélben… mit ellenszélben, ellentornádóban haladva odáig jutott, hogy mára az összes neves hitelminősítő elismeri a magyar, unortodox alapokon nyugvó gazdaság teljesítményét. A magyar munkaerő pedig egyszerűen páratlan. Nem véletlen, hogy a közösségből távozó britek külön tárgyalnak velünk ott élő honfitársainkról.
Semmi szégyenkezni valónk nincs tehát, ha azon jogunkat óhajtjuk érvényre juttatni, amely szerint a brüsszeli döntéshozatali folyamatokat részletesen ismerni szeretnénk. Végtére is a sorsunkról döntenek.
Azonban néhány finn, holland és Isten tudja, milyen országbeli EP képviselő úgy gondolja, a magyaroknak, ezeknek a kis Közép-európai országbeli népeknek nincs joga megismerni a róluk való döntéshozatali folyamatokat.
Erről szól a plakátok elleni tiltakozás, semmi másról. Azt várják tőlünk, hogy – mint a szovjet éra idején – befogjuk a szánkat és lehajtott fejjel dolgozzunk, miközben mások eldöntik, milyen sorsot szánnak nekünk.
A plakát szimbolikát alkalmaz. Jean-Claude Juncker arcképe a jel, mint az EP elnöke a Brüsszeli döntéshozatalt jelképezi, mint jelentést. Ez a szimbolika. Mégsem rakhatták fel mind a 751 képviselő képét. Ahhoz picivel nagyobb plakát kellene. A testület feje megfelelő jelkép.
Na, de hogy kerül oda George Soros? – ilyet tájékozatlanok, vagy sunyi gazemberek kérdeznének. Ennek ellenére elmondom. Az ironikusan filantrópnak nevezett spekuláns fixa ideája, hogy egyedül ő tudja, mi jó Európának, Európa népeinek. És ezt az ő szent (szerintem őrült) meggyőződését (szerintem inkább rögeszméjét) féléven belül 59 alkalommal osztotta meg az EU különböző szintű vezetőivel.
Ezek az eszmecserék világgá kommunikált, látványos rituálékkal indultak minden alkalommal. Vörös szőnyeg, csókolódzás, bódító nedűk mértéktelen fogyasztása, stb. Ám, hogy végül miről is szólt mindez, arról egyszer sem volt sajtótájékoztató. Talán túlságosan másnaposak voltak hozzá?
Rendben, ha hölgyekkel kapcsolatos lovagias ügyekről beszélgettek, maradjon is titok. A ciszheterók körében nem divat kiteregetni a franciaágy nevű sportszeren elért sikereket.
Na, de egy ilyen jellegű kanok összejövetelének megnyitóját miért kell európai szintű médiaeseményként kezelni? – Ugye, hogy ennek nem lenne semmi értelme? Teljesen egyértelmű, hogy az Unió derék vezetői és a spekuláns európai kérdésekről, Európa polgárait érintő kérdésekről tárgyaltak.
Hogy miről? – Mint írtam volt feljebb, azt nem tudhatjuk. Egyrészt, mert nem volt sajtótájékoztató, nem készültek jegyzőkönyvek, nem volt parlament, illetékes bizottságok előtti beszámoló. TOP SECRET!
S hogy mennyire az, azt az is mutatja, hogy a titkokat firtató kormány-plakátot hevesen támadják azok az apparatcsikok, akik bármilyen aljas hatalmat gondolkodás nélkül kiszolgálnak az asztalról lehulló morzsákért.
Vannak a történetnek vicces elemei is. Az Európai Parlamentnek elvileg alárendelt Európai Bizottság valamiféle cáfolatot küldött a magyar kormány plakáton tett állításaira. Nos, a plakát pusztán annyit mond, hogy jogunk van tudni, mi folyik a kulisszák mögött. Most komolyan, ezek a derék balliberálisok nyugaton is ennyire fogalmatlanok?
Hogyan lehet cáfolni egy jogosultságot? – Például úgy, hogy citáljuk a vonatkozó jogszabályi rendelkezést, amely vagy tartalmazza, vagy nem. Az Európai Bizottság nem ezt tette. Nem cáfolja, hogy jogunk lenne a mindennapjainkat érintő döntések felől tájékozódni. Nem. Ők felszólítanak, hogy ne a szemünknek higgyünk, hanem nekik.
Azt írják ezek a csúcsbürokraták az ő cáfolatukban, hogy nincsenek is migránskártyák, hanem csak Görögországban és Macedóniában (azóta kiderült, hogy máshol is) adnak a menekülteknek névazonosító nélküli Mastercard bankkártyákat, hogy fedezni tudják mindennapi szükségleteiket.
Ez igen, úgy cáfolják valaminek a létét, hogy elismerik, létezik! Ezt hívják fordított Lucifernek. Az ördögnek ugyanis az volt a legnagyobb trükkje, hogy elhitette, nem is létezik. A fergeteges agyú balliberálisok elmondják valamiről, hogy létezik, tehát higgyük el, hogy nincs is.
Tudom én, hogy kizárólag Mészáros Lőrinc gazdagodása hírértékű, de elgondolkodott már valaki azon, mennyit keres ezzel a Mastercard? Már, persze, olyanok, aki nem hiszik, hogy ezt ők bizony humanitárius küldetésnek tekintik.
Az pedig teljesen véletlen, hogy ezt megelőzően George Soros tárgyalt a Mastercard vezetőivel egy ilyen kártya bevezetésének lehetőségéről.
És a kedvencem!
Tavaly novemberben nagy többséggel elbukott az a kezdeményezés, amely a menedékkérőknek járó könnyített vízum bevezetését javasolta. Aztán egy nem létező szabálytalanságra hivatkozva érvénytelenítették a szavazást, majd némi nyomásgyakorlási idő kihasználásával később (decemberben) megismételték. S láss csodát, hirtelen a néppárt képviselői közül sokan meggondolták magukat és a javaslat mellé álltak.
Az Európai Bizottság ezt a csodaszámba menő eseményt most letagadja, mintha soha nem történt volna meg. Azt mondják, ők nem kezdtek neki a könnyített vízum rendszerének kidolgozásához. Oké, hogy a felettes szervük azt megszavazta, s részükre feladatul jelölte ki, de ők ellenállnak.
Teljesen nyilvánvaló, hogy hazudnak. Arról van szó, hogy a magyar kormány mond igazat, és valóban egyetlen kérdés tematizálja a közelgő Európa Parlamenti választásokat, ez pedig az irreguláris bevándorlás közösségi kezelése. S ha hazudnak, azt azért teszik, mert pontosan tudják, hogy az európai polgárok túlnyomó többsége a magyar kormány álláspontját osztja.
„Nem babra megy a játék” – fogalmazott Orbán Viktor miniszterelnök a Welt am Sonntagnak adott interjújában. Bizony nem! S itt nem az államok lakosainak sorsára gondolok, bár az is nagyon fontos. Én a havi 10-20 ezer eurós illetményre gondolok, amit az Európa parlamenti képviselők kapnak. Nincs az a holland vagy finn, magát keresztény-konzervatívnak tévedő néppárti képviselő, aki erről lemondana holmi migráns-kérdés miatt.
Hát itt tartunk!
Van egy plakát, amely egy politikai akaratból fakadó ésszerű felhívással fordul felénk, állampolgárok felé. Sapienti sat. Mindenki más pedig élhet tévhitekben, lehet szolga meggyőződésből, ha attól jobb a közérzete. Májusban döntünk. Remélem, helyesen!