Vagyis nacionalista, nackó, fasiszta, faskó, ahogy a baloldali és liberális értelmiség nevez engem és a hozzám hasonlókat. Mi vagyunk a demokráciára hulló barna eső, a háborút fújó keleti szél. Tőlünk kell rettegnie minden európai nagyváros kényelemtől elpuhult ivadékának.

Ez az egész ”nacionalizmus” téma az Európai Parlamenti választások kapcsán került gondolataim előterébe, hát rágódtam rajta picit. Leginkább azért, mert egyszerűen gyűlölöm azt a mérhetetlenül primitív és aljas metodikát, amely mentén a nacionalizmusból szitokszót, a nacionalistákból pedig gyilkos szörnyetegeket igyekeznek csinálni. 

Kíváncsi természetű lévén menten arra gondoltam, jó lenne tudni, pontosan mikortól is számít a hazafiság és hazaszeretet rossznak és gonosznak. Fellapoztam hát egy 1992-es Camebridge Enciklopédiát, amit én a magyar megjelenésekor vásároltam, tehát a rendszerváltozás kezdetén. Akkor, amikor a szocialista rendszer bolsevista ideológiája alól megszabadultunk.

Idézem:

  „Politikai doktrína, amely szerint a nemzet a politikai szerveződés legfőbb egysége. Ennek az állításnak az szolgál alapjául, hogy minden ember nemzeti jellegzetességgel bír, amellyel kulturálisan, gazdaságilag és politikailag azonosul. A nacionalisták elsődleges célja tehát megőrizni a jogot arra, hogy egy bizonyos nemzeti csoportosuláson alapuló független államhoz tartozzanak. A nacionalizmus így nemzeti csoportok olyan törekvéseivel hozható összefüggésbe, amelyek célja a függetlenség megőrzése más nemzetállamok uralmával szemben. … Tágabb értelemben olyan általános politikai hozzáállás, amely szerint a politika elsődleges célja a nemzeti érdek szolgálata a partikuláris osztály- vagy csoportérdekekkel szemben.”

No, kérem, innentől izgalmas a dolog!

Ugyanis az enciklopédia tudományos megfogalmazásával szemben ma az a nézet uralkodik, amely szerint a nacionalizmus a háborúk kitörésének elsődleges, mi több, egyetlen valódi oka. S ilyenkor szokás emlegetni Hitlert és a nácikat. Tény, a pártjuk (NSDAP) első szavának első fele valóban az, hogy „national”, hogy aztán mögötte ott van a szocialista és munkáspárt is, az egy igazi liberális démonokratát sosem fogja érdekelni, ahogy a valóság általában nem érdekli.

Amennyiben a camebridge-i tudósoknak hiszünk, úgy Hitler állama nem volt nacionalista, olyannyira nem, hogy az egyik közismert és általánosan használt elnevezés rá a „Harmadik Birodalom”. S mit ad Isten, birodalom volt az Osztrák-Magyar Monarchia is. Vagyis az eddigi két világháborút birodalmak, birodalmi törekvések robbantották ki, nem pedig nacionalista ideológiák.

Gyorsan nézzünk szét a világban és próbáljunk beazonosítani birodalmi törekvéseket. Amint ez sikerült, azonnal háborúkat találunk. Bizony! Hiába a liberális démonokrácia fellegvára az USA, állandó birodalmi törekvései okán folyamatosan háborúkat vív az általa ellenségnek kikiáltott másokkal szemben. És vajon nemzeti jellegű az USA? – Már hogy lenne az, amikor egy nemzetek sokaságából álló politikai rendszer.

Európában is azok náciznak, akik Karl Marx, a proletárdiktatúra kiagyalójának szobra előtt szoktak tisztelegni. S vagyunk néhányan, akik még emlékszünk a Szovjetunióra és a szocialista világrendre, amely elég keményen birodalmi jellegű volt. Az Európai Unió pedig éppen a nemzeti jelleget igyekszik elpusztítani bármi áron.

Szóval, hogy a Camebridge Enciklopédia ilyen definícióját adhatta a nacionalizmusnak, a rendszerváltozáskor még elfogadott volt. Sőt, a koszovói albánok önrendelkezése is a nacionalizmus tárgykörében értelmezhető, és ezt a nacionalista törekvést mind az EU, mind pedig az USA támogatta. Katonailag is!

Azt sem rejtik véka alá, hogy a Krím-félszigettel kapcsolatban is a nacionalizmust veszik alapul, amikor azt ukrán területként értelmezik.

Itt el is érkeztünk a lényeghez: vannak rossz és vannak jó nacionalizmusok. Azt pedig, hogy melyek a jók és melyek a rosszak, minden körülmények között a liberális démonokrácia bolsevista ideológiája szerint kell megítélni.

Az csak természetes, hogy a magyar nacionalizmus rossz. Elfogadhatatlan, hogy a magyarok kulturálisan egy egységet képezzenek, hogy legyen identitásunk, hogy kinyilváníthassuk a kultúránk iránt érzett olthatatlan szerelmünket. Ezen közösségi létünk oly mértékben irritációt jelent az ő számukra, hogy kerek-perec kijelentette az EU csúcsvezetője, Magyarország háborús veszélyt jelent.

Tekintsünk el attól, hogy ez az ember, ez az európai csúcsvezető amúgy isiászosra issza magát minden nap, mert nem ennek az alkoholista gazembernek a szavai számítanak igazán, hanem az az arctan és alaktalan tömeg, amely e nézet mögé besorakozott. Akik azt mondják, nincs jogunk függetlennek maradni birodalmi törekvésekkel szemben.

Egyszerűen felfoghatatlan számomra, hogyan tarthatnak minket ennyire veszélyesnek. Hiszen elvették a kultúránk és gazdaságunk kétharmadát (országunk területének kétharmadával együtt), amivel kulturálisan teljes mértékben sterilizáltak minket. A legalávalóbb módon zártak be bennünket a magyar nemzetiségünkbe, megfosztva a kulturális sokszínűség élményétől, belénk sulykolva a magunkra maradtság érzetét.

Miután a tervük oly kiválóan sikerült, most arra kényszerítenének minket, hogy adjuk fel a kulturális összetartozásunkat is. Ez pedig nem más, mint szándékos, két lépésben megvalósítani szándékozott genocídium. Olybá tűnik tehát, Trianon volt az első lépés nemzetünk elpusztítására, az Európai Birodalom pedig a második.

S ha már Európai Birodalom, - jaj, elnézést: Európai Egyesült Államok, akkor említtessék meg, hogy a birodalmi törekvéseknek vannak hazai képviselői és követői is szép számmal. Úgy másfél-millió aktív szavazó magyar állampolgár lelkesedik azért, hogy többé ne legyen Magyarország, hogy ne hallasson a magyar himnusz vagy a déli harangszó, ne énekeljük a Szózatot, s ne ünnepeljünk nemzeti ünnepeket.

Engem nem érdekel ezeknek az embereknek semmiféle indoka, de ők, a DK, a Momentum, az LMP, az MSZP, a Jobbik szavazói számomra nem magyar emberek, csak magyar állampolgárok. Velük egyenlő kizárólag a törvények előtt vagyok, ők sehol máshol a lábam nyomát sem tapodhatják. Nem léteznek a magyarságom, a magyar kultúra számára.   

Azt, mondjuk, tudom, hogy egy Dobrev Klára, Cseh Katalin vagy Donáth Anna kikérné magának, ha lemagyaroznám. Ugyanakkor az ő szavazóik, szimpatizánsaik minduntalan felhorgadnak, hogy vannak ők olyan magyarok, mint én. Ilyenkor én csak azt nem értem, miért kell nekik még az a magyarságom is, amit az Európai Egyesült Államokkal eltöröltetnének, amelyhez fűződő identitásomat kigúnyolják, amelynek himnuszát fitymálják. Miért?

Miért nem elégszenek meg azzal, hogy csekély értelmük minden energiájával az elpusztításomra törekszenek, miért kell még ráadásul úgy velem azonosnak nevezniük magukat, miközben folyamatosan a tőlem való különbözőségüket, az ebből a különbségből fakadó felsőbbrendűségüket hangoztatják?

Nem, kedves ellenségi szavazó és szimpatizáns, te nem vagy magyar! Csak magyar állampolgár. Te és én csakis a törvény asztalánál ülhetünk együtt, máshol sehol. Te ezt az országot elárulod minden lélegzetvételeddel, minden tudatos vagy önkéntelen mozdulatoddal.

Tudod, magyarnak lenni minőség, és te nem vagy magyar minőségű. Engem az sem érdekel, ha jobb minőségűnek tartod magad, lévén, te valami magasztosabb eszmét képviselsz, s tán genetikailag is erre vagy determinált. De én magyar minőség vagyok! Olyan létező, amely megelégszik azzal, ha saját fogalmi rendszerén belül jelenik meg az értéke. 

De én nem is árulom el a fajtámat! Szemben veled. Mert neked még fajtád sincs, ezért igazodsz el oly könnyen a semmilyen színű és halmazállapotú életteredben. Még attól sem riadtok vissza, hogy az „ellenzéki összefogás” néven véghezvitt magyarellenes konspiráció során megvalljátok, ti megvetitek, ha valakinek elvei vannak, ti anélkül akartok érvényesülni.

Nézzétek csak meg a Járóka Lívia ellen kampányomló Dobrevet, Donáthot és Csehet! Ezek vagytok ti. Nem, nem hazaárulók! Sem morális, sem semmilyen értelemben nem lehettek egy velem közös, egy bennünk élő haza elárulói. Nektek Magyarország csakis csupán olyan dolgokat jelent, amit meg tudtok tapintani: lakás, autó, tv, útlevél. Semmi több! Ebből a hazából nektek semmitek nincs, ami megérinthetetlen, oly bensőséges, oly magasztos.

S bár odaadhatnék mindent, ami e honban megérinthető, hogy vigyétek magatokkal valahová nagyon messze! Csak ne lennétek köztünk!