Most egy nem létező fogalomról fogok hosszan értekezni. Teszem ezt annak kapcsán, hogy a balliberális bonviván, a Fehér Por nagy barátja, a bedrogozva gázoló magyar Pampalíni, Stohl András 50. szülinapjára kisírta magának a hasonszőrű cimboráitól, hogy legyilkolhasson egy kafferbivalyt, vagyis elejtsen egy példányt a „big five”-ból.

Álma beteljesülésének pillanatában, intellektuális magömlése közben, fegyverét a feje fölött lóbálva éktelen káromkodásba kezdett: Baszd meg! Azt a kurva életbe! Az Isten bassza meg! – A vadászatáról „természetfilmet” forgató Takács Viktort, a Fishing and Hunting című műsor munkatársát arra kérte, hogy ezen érzelmi kifakadását ne vágják ki a filmből, mert az adja vissza igazán, ki is ő.

Tudjuk jól, ki ő. Illetve inkább azt, hogy MI ő. A „természetfilmnek” akkora sikere lett, hogy a teljes videó anyagot eltüntették az internetről. A vadásztársadalom műfelháborodott egyet, az állatvédők összeomlottak. Szóval, nem aratott osztatlan sikert az előadásával, valódi érzelmeinek kimutatásával.

Szerencsére a leleményes Sebestyén Balázsnak sikerült találnia egy fő-fő vadász izét, aki elmagyarázta, hogy, bár ő sem mutatja ki az örömét, amikor vadat öl, de azért a vadászösztön az király dolog, s akiben ez nincs, az sajnos úgy járt.

Nos, bennem nincs vadászösztön. Soha nem is volt. Hozzáteszem, senkiben, XX. századi emberben nincs és nem is volt. Mindemellett van intuícióm, mit tudnék tenni azokkal, akik másképpen gondolják és élvezetből, örömszerzés céljából gyilkolnak állatot. És nem csak intuícióm van hozzá.

Beszéljünk az ösztönökről!

Az embert két alapvető ösztön determinálja: a létfenntartás és a fajfenntartás ösztöne. Együtt hívhatjuk őket életösztönnek. Nyilvánvaló, hogy emberi őseinknél a vadászat a létfenntartást szolgálta, a célja az élelemszerzés és ruházkodás volt.

Aztán a vadászó-gyűjtögető életmódot felváltották az öntözéses földművelést folytató társadalmak. Attól kezdve megváltozott a vadászat társadalmi státusza. A létfenntartás köréből szépen átsiklott a fajfenntartáséba.

Amikor a vadászat még csupán a létfenntartás eszköze volt, már akkor számon tartották a legügyesebb vadászokat a harcosok között. Ők nagy megbecsülésnek örvendtek a törzs tagjai között, hiszen képességeikkel a teljes közösség létének fenntartásában szereztek elévülhetetlen érdemeket.

Minekutána pedig a tevékenységből az állatok háziasításával, tenyésztésével kiüresedett a létfenntartási ok, a vadászat a férfiasság számos szintmérőjének egyike lett. A harcosok különféle viadalokon bizonyíthatták rátermettségüket. S mint rátermetteknek, jobb esélyük volt génjeiket továbbörökíteni.

A XXI. században az emberi társadalomból az élet kioltásával együtt járó viadalok teljes egészében hiányoznak. A vadászat már a fajfenntartásban sem játszik semmiféle pozitív szerepet. S ha játszik is, inkább negatívat.

Vajon gyengébb a mai társadalmunk, mint az archaikusak voltak?

Ha pusztán az erőszakhoz való viszonyunkat tekintjük, természetesen gyengébb. A harcos vérontáshoz való viszonya, mint magatartás kiveszett belőlünk. A férfiak leginkább a különféle sportokban használják el a tesztoszterontöbbletüket. Merné bárki is állítani, hogy egy ökölvívó vagy birkózó nem elég jó harcos? Egy mai sportoló bármelyik archaikus harcost legyőzné.

Nyilván nem Herkulest, de ő amúgy is csak mítosz. Mi már nem öljük meg ellenfeleinket, de tévedés azt hinni, hogy hiányzik belőlünk a képesség. Annyiban vagyunk gyengébbek, hogy nincs rutinunk a gyilkolásban. Már, ha ez gyengeségnek számít.

A vadászok érvelése szerint annak számít. Lenéznek minket, lenézik azokat a férfiakat, akik nem ölnek állatokat élvezetből. Pedig pusztán arról van szó, hogy képességeink birtokában is elutasítjuk a gyilkolás lehetőségét. Morális okaink vannak.

Ma már nem akkor vagyunk sikeresek a fajfenntartásban, ha legyőzzük a vadakat és társainkat csatában, így imponálva a másik nemnek. Korunkban számtalan külsőség mellett az erkölcsi tartásunkkal, kiváló intellektusunkkal, más emberekhez való korrekt viszonyunkkal találhatunk leginkább párt a fajfenntartási ösztönt szolgálandó.

Számtalan alkalommal elmondtam már a téma kapcsán, az állatok élelmezés céljából történő legyilkolását nem utasítom el. Húst eszem, tehát nem lehetek farizeus. Így tekintve el tudom viselni a vadászok létezését. A vadhús nagyon ízletes. Egy működő, folyamatos önkontrollt gyakorló vadgazdálkodást pedig egyenesen szükségesnek tartok.

Például a ragadozók hiányában elszaporodó vaddisznóállomány ritkítása szükségszerű. Ám még ez a tevékenység sem nélkülözheti a méltóságteljes, higgadt szakembert. S az is igaz, vadásznak többnyire ideges kezű, frusztrált emberek mennek.

Mielőtt nagyon belemelegednénk a vadászok ekézésébe, azért azt mondjuk el, más hivatásokban is gyakori, hogy bizonyos „fíliák”-ban szenvedő személyek választják azokat. Nem mondok példákat, szerintem mindenki sejti, mire gondolok.

Mégis, milyen örömet okozhat akkor a vadászat?

Kompenzál. Hogy mit? – Természetesen azt a férfiasságot, amit a nem létező vadászösztön felemlegetésével igyekszik annak birtokosaként megjeleníteni.

Itt van mindjárt hősünk is, Stohl Buci: értő szemmel rögtön látni rajta, az a típus, aki már egy bukfencért is ötöst kapott testnevelésből, mert nem akarták lerontani az átlagát. Egy jóképű srác, nem vitatom, színésznek sem utolsó, de az lerí róla, hogy testnevelésből fel volt mentve.

Nyilvánvaló, hogy gyermekkorából számtalan sérelmet hordoz magában az erősebb fiúkkal való konfliktusaiból. A rajta így elhatalmasodó frusztráció levezetésére a vadászat (sajnos) kiválóan alkalmas. Elvégre most éppen egy féltonnás, a legveszélyesebb ellenfélnek számító, csupa izom vadat, egy könyörtelen és rettenthetetlen harcost terített le.

Kéjelgett tettében. – ami érthető az ő mentális állapotában. Nem véletlenül kérte a vele készült film forgatóit, hogy ne vágják ki a kielégülés jeleneteit, mert azt szerette volna, ha gyermekkori bántalmazói látják, ő ilyenre képes, ő megteheti ezt is. Most aztán jól visszavágott Klein Lacinak a 7.B-ből, aki elvette a matchbox kisautóját.

Ám a videó eltűnt az internetről. Klein Laci meg vagy látta, vagy nem.