Az enyim, a tied mennyi lármát szűle,
Miolta a miénk nevezet elűle.
Hajdan a termő főld, míg birtokká nem vált,
Per és lárma nélkűl annyi embert táplált,
/Csokonyai Vitéz Mihály: Az estve/
Nem vagyok gazdálkodó ember, így nem is igen vagyok tisztában a gyümölcs árával. Szerencsére itt van nekünk a Kecskeméti Törvényszék, amelyik most jól megmondta: Egy év hat hónap börtönbüntetés három évre felfüggesztve.
Aki tehát gazdálkodásra adja a fejét, s anyagi ráfordítást, befektetett energiát nem kímélve gyümölcstermesztésbe kezd, annak számolnia kell egy olyan kártevővel, amelyet semmiféle vegyszeres védelem el nem pusztít, ellenben fokozott jogi védelem alatt áll. Mintha a jogalkalmazó direkt arra biztatná ezt az élősködőt, hogy a verítékes, áldozatos munkával megtermelt javainkat elpusztítsa.
Történ ugyanis, hogy egy tízhektáros területen gyümölcsöt termelő gazda megakadályozta önnön kifosztását, s ezen cselekménye közben a fosztogató tolvaj ellen fizikai kényszert alkalmazott, a bíróság felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte. Szemben ezzel viszont a többszázezer forintos kárt okozó bűncselekményért a tolvaj ellen még csak eljárás sem indult. Ő ugyanis az áldozat. Bizony!
Fentebb olvasható Csokonai: Az estve című versének néhány sora. Bizonyságul, hogy nem a szovjet típusú szocializmus volt ez egyetlen elmebeteg eszmerendszer, amely a magántulajdon létét is emberiség elleni bűnként értékelte. S ha egy ábrándos lelkű poéta téves világlátása nem lenne elegendő, csak bátran nézzük meg a magyar jogalkalmazás joggyakorlatát ez ügyben.
Az eset mélyebb jogi értelmezését mindjárt azzal kezdeném, hogy az ítélet egy jogi nonszensz. A bíró, - ha komolyan vesszük a ténykedésével a társadalomra gyakorolt hatását – Alaptörvénybe ütköző ítéletet hozott. Tekintve, hogy egy téves és rosszindulatú bírói ítélet a bíróságokba és magába az igazságszolgáltatásba vetett közbizalom csorbítására alkalmas, az ügyben eljáró bíró valamiképpeni marasztalása elengedhetetlen.
Az ítélet indoklásában ez a taláros gazember a vádlott cselekményét életellenes cselekményként értékelte. Úgy érvelt, számára egyetlen kérdés volt ebben az ügyben, hogy megér-e húsz láda barack egy emberéletet. Sőt, kifejti, hogy a gazdának tulajdonképpen szerencséje van, hogy a tolvaj nem halt bele a bántalmazásba.
A bíró azt a látszatot igyekszik kelteni, hogy a jogos védelmi helyzet, ha az egy mezőgazdasági területen (vidéki tahók országában) áll elő, azt a falusi kocsmai verekedések természetéből kell levezetni, nem pedig az állami erőszakszervezetek (rendőrség) szolgálati szabályzatban foglalt kényszerítő eszközeinek (testi kényszer) alkalmazása metodikájából.
Ez van! A gazda egy büdös paraszt, aki nyilván a kocsmai verekedések során hozzászokott, hogyan is kell az ügyeket intézni faluhelyen. Teljesen világos, hogy agyon akarta verni a tolvajt pár szem barackért.
Olvasom, tavaly 20-30 mázsa dinnyét loptak el tőle. Mint mondtam, nem vagyok gazdálkodó ember, de azért van egy kertem, amiben gyümölcs és zöldségféle is megterem. Mit mondjak, van vele munka szépen! Nyilván az ítéletet hozó bíró életében nem metszett még, nem gyomlált, kapált és takarította be a hasznot. Vélhetően egész életében ilyen, a jogtudományt lejárató senkiházi volt.
De nézzük, mit mond minderről a jogalkotó!
A tulajdon fogalmának alkotmányban való megjelenése régi keletű. Angliában Locke téziseit alapul véve már a XVII. században létezett a tulajdonjog alkotmányos védelme törvényekben deklaráltan. Amerikában az 1776. júniusi „virginiai deklaráció” nyomán jelenik meg, de csupán az 1791. évi 5. alkotmánymódosítással (amendment) kerül bele az alkotmányba.
Minket leginkább az 1804-ben megalkotott Code Civil érdekelhet, tekintve, hogy a magyar alkotmány mintájául leginkább az szolgált. Ebben az 544. cikk tartalmazza a tulajdonjogra vonatkozó részt. A 2011. év április hó 25. napjától hatályos Magyarország Alaptörvénye XIII. cikke biztosítja állampolgárai részére a tulajdonhoz való jogot.
XIII. cikk
(1) Mindenkinek joga van a tulajdonhoz és az örökléshez. A tulajdon társadalmi felelősséggel jár.
(2) Tulajdont kisajátítani csak kivételesen és közérdekből, törvényben meghatározott esetekben és módon, teljes, feltétlen és azonnali kártalanítás mellett lehet.
Sőt, a tulajdon védelméhez való jogot is:
- cikk
Mindenkinek joga van törvényben meghatározottak szerint a személye, illetve a tulajdona ellen intézett vagy az ezeket közvetlenül fenyegető jogtalan támadás elhárításához.
A jogalkotó ezt követően e társadalomfilozófiai alapvetéséhez igazította a Büntető Törvénykönyvet.
Jelen esetben a Btk. vonatkozó szakaszát kellene értelmeznünk, lehetőleg magasabb intellektuális színvonalon, mint az ügyben eljáró bíró tette!
Lássuk, mit mond Dr. Kónya István, a Kúria elnökhelyettese:
„Két uralkodó elmélet alakult ki. Az egyik nézőpont a természetjogból ered. Eszerint a természet biztosítja az embernek azt a jogát, hogy az erőszakot erővel verje vissza. A másik nézőpont lényege, ahogy a jogtudós, Finkey Ferenc több mint száz éve írta, „a jogtalanságot, jogsértéseket az államhatalom feladata és kötelessége megakadályozni, ha pedig megtörténtek, utólag kiegyenlíteni, s így az ember tulajdonképpen önbíráskodást követ el, midőn maga veri vissza a jogtalan támadást; de az is kétségtelen, hogy az állam a maga védelmi eszközeivel (hatóságaival) nem lehet mindig és mindenütt jelen, meg kell tehát engednie, hogy az egyén maga védhesse meg magát a rendkívüli és világosan jogtalan támadások ellen, mert enélkül számtalan esetben nem lehetne megakadályozni a jogsértéseket”.
Az új Kódex értelmében tehát már az sem vizsgálható, hogy a védekező személy a támadás elhárításához szükséges mértéket ijedtségből vagy menthető felindulásból túllépte-e.
- §Nem büntetendő annak a cselekménye, aki a saját, illetve a mások személye vagy javai elleni jogtalan támadás megelőzése céljából telepített, az élet kioltására nem alkalmas védelmi eszközzel a jogtalan támadónak sérelmet okoz, feltéve, hogy a védekező mindent megtett, ami az adott helyzetben elvárható annak érdekében, hogy az általa telepített védelmi eszköz ne okozzon sérelmet.
- § (1) Nem büntetendő az a cselekmény, amely a saját, illetve más vagy mások személye, javai vagy a közérdek ellen intézett, illetve ezeket közvetlenül fenyegető jogtalan támadás elhárításához szükséges.
És a csattanó:
(3) Nem büntethető, aki az elhárítás szükséges mértékét ijedtségből vagy menthető felindulásból lépi túl.
Mindjárt adódik a kérdés: vajon a gazda joggal volt-e felindult? Lehet-e joggal felindult egy ember az élete munkáját tönkretevő személlyel szemben? A Kecskeméti Törvényszék azt mondja, hogy nem. Szerintem viszont jogásznak sem kell lennünk ahhoz, hogy megértsük a jogalkotó szándékát, s megállapítsuk, hogy a gazda a jogalkotó értelmezése szerint jogosan volt felindult.
A jogszabály e szakaszát pontosan az ilyen helyzeteket alapul véve alkották meg. Vagyis a gazda nem büntethető.
Lehet azon lamentálni, hogy a bűncselekmény, - tudniillik a lopás – folyamatban volt-e még, vagy már befejezettnek volt tekinthető. Tegyük fel, hogy az utcán kitépik a kezemből a táskámat. Meddig üldözhetem az elkövetőt, hogy a bűncselekmény folyamatban léte még éppen fennálljon?
Az én értelmezésemben mindaddig, amíg a károkozás meghiúsítható. Vagyis, ha elmenekült a táskatolvaj, másnap már nem kereshetem meg és verhetem ki belőle az értékeimet, mert közben akár értékesíthette is azokat, ergo a károkozás nem volt meghiúsítható.
Végezetül térjünk vissza ahhoz a momentumhoz, ahol a bíró (és természetesen a rendőrség és ügyészség is!!!) a gazda cselekményét értékelte!
Amennyiben tehát az állam belátta, hogy eszközkészlete elégtelen minden, magántulajdon ellen irányuló jogsértésnél jelen lenni, ezért az erőszak monopóliumából egy pici darabot átengedett az állampolgároknak, számomra teljesen nyilvánvaló, hogy a fizikai közbeavatkozást olyan aspektusból kell vizsgálni, mintha maga az állam járt volna el.
Tehát túl azon, hogy a Büntető Kódex is egyértelműen rendelkezik, a jogdogmatikai fejtegetések sem történhetnek más dimenzióban, mint amit a jogalkotó szándéka meghatároz. Szó nem lehet életveszélyt okozó testi sértésről!
S akár tetszik, akár nem, az ilyen, jogbiztonságot csorbító bírói döntéseknek kell lennie következményének, hogy a téves bíró gyakorlat ne váljék rutinná.
