Újabban mindenki földet venne, mert a földtulajdonosok gazdagok, és természetesen mindenki gazdag szeretne lenni. Az is a legtermészetesebb, hogy azok szeretnének most földbirtokosok lenni, akik földet eddig csupán a szobanövényeik műanyag edényeiben láttak.

A 2000-es évek elején viszonylag sokat jártam a Balaton északi partján egy településre. A domboldali szőlőből csodálatos balatoni látkép tárult elénk. Akkoriban ott egy hektár föld vagy szőlő egymillió forint volt, sokszor még annyi sem. Állandóan azon agyaltam, hogy nekem is kéne ott egy csendes kis dűlő, szőlővel, présházzal és csodás kilátással.

Persze, végül nem vettem ott telket, hiába tehettem volna meg. Hogy miért? – Mert Budapesten éltem, sokat voltam külföldön és dolgoznom is kellett. A mezőgazdasági művelés nem fért volna bele az időkeretbe. Azt meg nem szerettem volna, ha csak ott áll parlagon és tönkremegy minden. Az pazarlás lett volna, amit ki nem állhatok. Nem volt elég helyismeretem sem, hogy esetleg felfogadjak napszámosokat, illetve felügyelőt.

Most egy hektár ugyanott tízmillió forint, vagy több. Hiszen, ha többet győzködtem volna magam! De nem így lett, ezen bánkódni kár.

Hanem, hogy a panellakó városi proletariátus miért kapott kedvet hirtelen ahhoz, hogy földművessé, mi több, földbirtokossá váljon, azt nem tudom. Az a fixa ideájuk, hogy a föld gazdaggá tenné őket, ezért úgy volna ildomos, ha a kormány Mészáros Lőrinc földjeit szétosztaná a Zemberek között.

Elmesélem a saját családom példáját:

Apám a Lenin Kohászati Művekben előbb martinászként, majd a konverteres acélműben húzott le pár évtizedet. Fűzéri parasztgyerek, ezért mindig imádta a földet túrni. Amikor nem a „Lököm”-ben volt, a kertben gebedt bele a munkába. Gyerekként minket is próbált befogni, de nekünk nemigen fűlött a fogunk hozzá. Aztán apukám nyugdíjba ment, így már csak a kert maradt neki. Manapság is minden nap kinn robotol, kánikulai hőségben, esőben, szélben, akármilyen időben.

S hogy ezt miért meséltem el? – Hát azért, hogy a végén elmondhassam: az én apámnál kevés szorgalmasabb földművest ismerek, de hogy a belegebedtig végzett mezőgazdasági munka sem tette őt gazdaggá, a hót zicher.

Márpedig azt vegyük tudomásul, ha szétosztjuk a gazdagok földjeit a panellakók között, akkor nem jut több fejenként 1-2 ezer négyzetméternél. Ez pedig pont akkora terület, amit géppel megművelni nem lehet, csak kézzel. S azt merem állítani a kétkezi kerti munka nem leányálom. Ugyanakkor a mai városi ember olyan irigy és összeférhetetlen, hogy a szövetkezetbe tömörülés kizárt. Mindig azt néznék, mit dolgozott, vagy mit nem a másik, s hogy amannak mennyije lett.

Nekem is van pár ezer négyzetméterem, amin turkálok, de nem sikerült mintagazdaságot kialakítanom. Még úgy sem, hogy a munkaidőmet többnyire magam szervezem. Vannak kisgépeim is, amik azért elég sokszor meghibásodnak. Például a benzinmotoros láncfűrész fogyóeszköz. Csákány is el-eltörik 2-3 havonta egy. Füvet nyírni kell egy fűkasza és egy önjáró fűnyírógép. Állandóan olajozás, zsírozás, tankolás, damilcsere, láncélezés, stb. Nagyobb karbantartásokat szervizben végeztetek.

És akkor még nem gyomláltam, ültettem, locsoltam, metszettem, kötöztem, karóztam, stb. (Most is mindjárt megyek és egy ötszáz négyzetméteres területet lekaszálok.) Ősszel az érett gyümölcsöket le kell szedni, elrakni télire. Ehhez üvegeket, cukrot és egyéb dolgokat kell vásárolni, majd órák hosszat görnyedni felette.

Szóval, gyakorlom én serényen a paraszti létet. Meg, hát földbirtokos volnék, vagy mi szösz! Mégis a belegebedésen, a derékfájáson és iszonyatos fáradtságon kívül semmi nyereségem. Pláne olyan nem, ami dagasztaná a pénztárcámat! Ám nem tagadom, jó érzés látni a két kezem munkáját, a befektetett energia gyümölcsét. Utóbbit szó szerint.

Nyáron többnyire saját paradicsomot és paprikát eszünk. Nincs is finomabb a kertből szedettekből készült lecsónál! Van tökünk, cukkinink és padlizsánunk is. A fűszernövény kertünk valami pompás! Mindezek ellenére sokat vásárolunk a hipermarketekben. Vagyis annyit sem sikerül ilyen körülmények között megtermelni, hogy a családunk élelmezését megoldjuk belőle, nemhogy annyit, hogy piacra vigyük és meggazdagodjunk.

Jó, jó, állatokat nem tartunk. Minek? – Úgysem ehetném meg őket. Egyrészt, mert a párom vegetáriánus, másrészt, mert bár én húsevő vagyok, képtelen lennék megölni egy állatot. A húst tehát, - ami a legtöbbet adó fehérjeforrás – vásároljuk. Hozzáteszem, egy barátom révén van lehetőségünk évente leöletni egy olyan disznót, ami nem tápon nevelkedett. Mennyei!

Mondok valamit!

Én, aki – vélhetően otthonról vett minta alapján – a munkám mellett még megszállottan túrom is a földet, s mint általában, nem ismerek megalkuvást ebben sem, nem lettem forintban mérhetően gazdagabb tőle. Ám én ezt soha nem is vártam. A paraszti lét mímelése számomra egyfajta kikapcsolódás. Kapálás, gyomlálás közben jó és hasznos gondolataim születnek, amelyeket aztán a munkámban hasznosítok.

No, ha így vesszük, akkor forintosítani is tudom a földművelés hasznát.

Az a baj sokak vágyaival, hogy nincsenek összhangban a képességeikkel és lehetőségeikkel. Fogalmam sincs, hányan jártak egy felcsúti iskola osztályába, de meggyőződésem, hogy kevesünknek volt esélye Orbán Viktor osztálytársának lenni. Ez a lehetőség ugrott! Ellenben nekem nem rémlik, hogy bárkit is tiltanának tőle, hogy képezze magát, hogy készségeket, ismereteket szerezve lehetőségekhez jusson.

Mármost, aki megelégszik azzal, hogy a nap végén hazatér a munkahelyéről és végre megpihenhet, azt el kell keserítenem, sosem lesz belőle olyan valaki, aki az álmodozásaiban szokott lenni.

Pierre Curie, az ismert francia fizikus mondta:

„Az életet álommá kell átalakítani, s álmainkból valóságot formálni”.

Ezzel a valóságformálással gyűlik meg a baja sokaknak. Mert vagy a kitartás, vagy a tehetség hibádzik. Csakhogy ezért mást okolni, s el is hinni, hogy tényleg más a hibás, az súlyos jellemhiba. Ebből egyenesen következik, hogy mészáros Lőrinc földjeitől senki nem gazdagszik meg csak úgy, azért bizony tenni is kell, nem is keveset.

Ellenben a tény, hogy az érdem nélkül lehetőséghez jutók általi földfelvásárlási mizéria visszaadta a föld értékét. Már csak művelni kell, derekasan, ahogy illik. Úgy is jó, ha bérbe adják, engem nem érdekel, maga Mészáros Lőrinc görnyed a földjén, vagy mások végzik el a munkát helyette.

Magam is vallom, hogy a magyar gazdaság saját lábon való megállásának alapja a korszerű mezőgazdaság és a hozzákapcsolódó ipar (gépgyártás, feldolgozóipar). Ugyanakkor éppen a jelenkor klímaőrületéből hasznot húzó rohadék termelőket ki nem állhatom. Ezek sírnak, ha esik az eső, s ha nem, akkor is. Rossz a meleg, s a hideg egyaránt. Szépen előadnak egy teljesen hihetetlen mesét, miért kerül ezer forintba egy kiló kukacos cseresznye.  

Az állattenyésztők sem különbek. Kitalálnak mindenféle járványokat, hogy a húsárut minél drágábban adhassák el nekünk. Ráadásul milyen silány minőségű húsok ezek! Szégyen, hogy ilyen élelmiszereken kell élnünk!

Száz szónak is egy a vége, a mezőgazdasághoz való viszonyunkon változtatnunk kell. Ám ennek semmiképpen sem lehet az a módja, hogy a panelprolikból dzsentriket csinálunk. Hiszen tudjuk jól, a dzsentrik is csak urizálni akartak a földdel, mint a most hőbörgő panellakók, dolgozni azt egy sem akart. Valami mást kell kitalálnunk, ha jót akarunk. Minta éppenséggel van, szerte a nagyvilágban.