Nem új keletű, de mostanság, - különösképpen a tavaszi harmadik kétharmados vereség után – a felkent és kenetre áhítozó baloldali megmondók egymást túlharsogva fröcsögik a magyar társadalmi térbe, hogy a magyarok jobbágymentalitásúak, illetve e szónak szűkebb és tágabb értelemben vett szinonimáit. Természetesen többes szám harmadik személyben, – ami vagy azt jelenti, hogy ők viszont nem magyarok, vagy azt, hogy magukat e rendszertől (ti. a magyar társadalomtól) külön értelmezik.

Amikor sikerül mégis világosabban fogalmazniuk, akkor vagy a Fidesz-szavazókat, vagy velük kapcsolatban általánosságban a vidékieket értik alatta, kik tájékozatlanságuk áldozataiként vetik magukat uruk lába elé.

A pavlovi reflex megvan? – akinek nincs, annak röviden ismertetném: Pavlov csupán a kutyák emésztőrendszerének működésére volt kíváncsi, ám végül azonosította a klasszikus kondicionálás elnevezésű tanulási jelenséget. Pavlov a nyálelválasztás mennyiségéről, összetételéről szeretett volna adatokat kapni, amikor észrevette azt, hogy alanyai a táplálék látványára nyáladzani kezdenek. Sőt, már az étkezési időt jelző ingerre, a csengetésre is ez történik. Rájött, hogy az együtt járó ingerek összekapcsolódnak és a kutyák ugyanúgy reagálnak akkor is, ha csak egyik vagy másik van jelen. Magyarán, mikor a kutya sokat tapasztalta, hogy a csengetés után mindig táplálék jön, akkor pusztán a csengetés hangjára beindult a nyálképződés.

Ilyen pavlovi reflexe a baloldal váteszeinek, amikor a vidéket, a vidéki embereket jobbágymentalitással vádolják. Ők ugyanis ahhoz szoktak, hogy mi, nem budapestiek mindent benyalunk, amit elénk vetnek a fővárosból. Ezért élhettünk mi, vidéken egy olyan szocializmusban, amelyben a ránk oktrojált szigorú szocialista erkölcsi normákat meggyőződéssel tartottuk be, s a csekély számú tévelygőt megvetésünk kísérte.

Mindeközben pedig a fővárosban egy teljesen más, - egyébként a vidéki emberek véres-verejtékes munkájának gyümölcsét felzabáló – szocializmus működött. Dőzsöltek, mint anno a dzsentrik, nyugatra jártak, herdálták a közvagyont mértéktelenül.

Nyilvánvaló, hogy a szocializmus rendszerének működtetői szándékosan tartották tudatlanságban a vidéket. Nem lévén szinte semmiféle információáramlás, s ami volt is, szigorúan cenzúrázott, könnyű dolguk volt. A propagandagépezet mást sem közvetített felénk, mint azt, hogy legyünk hűségesek és engedelmesek a Párthoz, mert ez méltó egy igaz emberhez.

Amikor tehát Vajda Mihály, filozófiai végzettségű marxista ideológus a 168 óra elnevezésű közéleti hetilapnak adott interjújában szintén jobbágymentalitásról beszél a vidékiek részéről, semmi mást nem tesz, mint igazolja Pavlov kutatásainak helyességét. Vajda és társai csupán annyit látnak, hogy a vidéki emberek most is, mint a szocializmusban, az erőskezű hatalom iránt elkötelezettek.

Na, de kedves Vajda Mihály, ez csupán a csengetés volt, nem az étel!!!

A helyzet ugyanis az, hogy a jelenlegi viselkedésminta nem a ránk erőszakolás, hanem választás eredménye. Amíg a pártállami időkben a tanúsított magatartás a propaganda által harsogott és hatósági úton szigorúan megkövetelt volt, addig a mostani a felkínált és jelentős számú médiában messze juttatott információhalmazban tálalt lehetőségek elménk általi adaptálást követő szabad cselekvés.  

Az internet korában szó nem lehet arról, hogy valahová ne jutna el mindenféle információ. Vicces is, amikor a baloldal egyszerre nevezi tájékozatlannak, illetve a jobboldali médiatúlsúly által befolyásoltnak az ideológiájukat elutasítókat. Igen, ezek ilyenek. S a legcsodálatosabb, hogy a követőiknek, akik mind felvilágosult, magasan képzett européerek, fel sem tűnik, hogy egyik mondatukkal cáfolják a másikat.

Továbbá pedig meglehetősen visszás, amikor azok, illetve azok gyermekei és egyéb családtagjaik jobbágymentalitásoznak, akik anno tűzzel-vassal kényszerítették ránk a tekintélyüket. Akik arra kondicionálták a magyar embereket, hogy kételkedés nélkül higgyenek el bármit és mindent, amit a pártpropaganda sulykol.

Szóval, ha netán tényleg olyan nyomorodott lelkű szervilis kisemberek lennénk is mind, mint ők ma jellemeznek minket, annak felelősei kizárólag ők, akik ilyenné tettek minket. Visszanyalt a fagyi, mondhatnánk.

Nem, nem erről van szó! A vidéki ember sokkal racionálisabb, mint a világvárosok aszfaltjának meddő talaján tenyésző kóros eszméket magába szívó polgárok. Ezért figyelhető meg a Vajda-interjúban is kiemelt főváros-vidék összevetés a választási eredmények tekintetében. Csakhogy ő a vidéki emberek racionalitását tudattalan folyamat eredményeként értékeli, szemben vele a világváros polgárait viszont nyugatias gondolkodásúnak. Nyugatias alatt pedig természetesen valami nagyon pozitívot ért.   

Vajda ezzel egy időben azt is mondja, a magyar emberek nem értik a liberális demokráciát. Igaza van, csak nem úgy, ahogy ő szeretné.

Idéznék az egyik legnagyobbnak tartott amerikai elnöktől, Ronald Reagantől:

“Ha a fasizmus valaha is megérkezik Amerikába, akkor az a liberalizmus képében fog jönni.” 

Olybá tűnik, a 80-as évek Amerikájában sem értették a liberális demokráciát. Sőt, egyenesen a fasizmus trójai falovaként írták le.

Akkor itt most tegyünk rendet!

Mire alapozhatta Reagan elnök ezt a kijelentését? – Azért a feltételes mód, mert nem ismerem kijelentései okát, pusztán arról tudok beszélni, amit magam feltételezek saját tapasztalatomból, illetve kiolvasni vélek az elnök cselekedeteiből.

Ronald Reagan 1981 és 1989 között két alkalommal volt az Amerikai Egyesült Államok elnöke, tisztségében éppen a 40. Neokonzervatív gazdaságpolitikájának egyik, ám világrengető mértékű hozadéka volt a szocialista világrend összeomlása.  A fegyverkezési kiadások jelentős növelése, valamint a Strategic Defence Initiative, közismertebb nevén csillagháborús program meghirdetése olyan versenyre késztette a Szovjetuniót, amelybe az belerokkant.

Sosem fogjuk tudni meghálálni neki, amit értünk, magyarokért tett.

Azonban nem Reagan elnököt kívánom fényezni, csak kontextusba helyezni néhány társadalmi tényt.

Ugyebár a szovjet világrend tagországaként tőlünk is az 50-es évektől számos tudós ember emigrált nyugatra. Ezeket a polgárainkat odakinn nagy tisztelet övezte. Hogy miért? – Mert az USA-ban,- de a nyugaton általában - baloldalinak lenni bűncselekmény volt. A komcsikat bebörtönözték, diszkriminálták, olykor pedig kivégezték. A nyugati társadalom, a nyugati kapitalizmus szörnyszülöttként tekintett a bolsevizmusból kifejlődő baloldali diktatúrára, annak eszmeiségét pedig emberellenesnek tartotta.

Amikor tehát onnan sikerült megszöknie valakinek, és apokaliptikus rémtörténeteket mesélt a rendszerről, amelyben az odáig élt, igazolni látták saját nézeteiket a szocializmusról. A kereket oldott tudósok az úri szalonok, politikai rendezvények és egyetemi kurzusok illusztris vendégeiként tetszelegtek. A nyugati elit hamar befogadta őket.

Természetes tehát, hogy a szocialista országok titkosszolgálatai minél több ügynököt igyekeztek kijuttatni ilyen álca alatt. Magyar vonatkozásban az egyik legismertebb Heller Ágnes. Aki annyira volt antikommunista, hogy 1981-ben, - tehát az állítólagos migrációját követő negyedik évben – Márkus Györggyel és férjével, Fehér Ferenccel Ausztráliában közösen írt könyvében, a Diktatúra a szükségletek felett előszavában így fogalmaz:

„Mindhárman meg va­gyunk győződve arról, hogy mai állapotához képest a világnak több, nem pedig kevesebb szocializmusra van szüksége"   

Továbbá úgy vélték radikális szocialistaként, átmenetileg akár még el is fogadnák a liberális kapitalizmust, mert abban a dolgozó nép szabadságjogai kiterjedtebbek, mint a szocializmusban. Ám attól féltek, hogy az általuk nagyon is elutasított amerikai ka­pitalizmus teljes és kihívás nélküli világuralmát okoznák ezzel. Szóval, annyira menekültek a szocialista rendszer elől, hogy még emigrációban is azt féltették egy esetleges összeomlástól, amennyiben az egyes területeken érvényesülni engednék a liberális kapitalizmust.

Ezek nem egy borzalmas mentális és fizikális terror elől menekülő ember szavai. Ez arra bizonyíték, amit meggyőződéssel állítok, Heller és társai titkosszolgálati megbízatásokat teljesítettek nyugaton, feladatuk a rendszer bomlasztása volt. Ugyan ki hiszi el, hogy a közismert mészárosnak, az ÁVH kiképzőtisztjének, Paul Lendvainak menekülnie kellett Magyarországról?

A neveket hosszan lehetne sorolni. Ezek az emberi torzók széthordták a bennük tenyésző mételyt a nyugati világban. Ezért, miattuk élünk ma balliberális vezetésű világban. Így mentették át a legelfajzottabb bolsevizmust a szocialista világrend bukása után. Ennek korai jeleit láthatta Ronald Reagan, amikor a liberalizmust a legsúlyosabb veszélyforrásként nevezte meg.

Ami egykor tőlünk lopakodott ki nyugatra, az most nyugatról minden értéket elpusztító áradatként tér vissza hozzánk.

Vajda azt mondja, mi magyarok nem vagyunk fogékonyak a nyugati demokrácia iránt. Igaza van. Ami ma jellemzi a nyugati demokráciát, azt mi államszocializmus néven ismertük, fenntartóit, működtetőit pedig bolsevikokként.

Boldogan fogadnánk el a 70-es, 80-as évek nyugati demokráciájának, a kapitalizmusnak az értékrendjét, de nem ezt a rendszert, amelyet tanulatlan alkoholista kommunisták és társadalmakat szétzüllesztő kommunista titkos ügynökök uralnak.

Nem kérünk abból a világból, ahol „korrekt” jelzővel illetik a cenzúrát, a szólásszabadság eltiprását. Ahol emberies cselekedetként tálalják gyilkos hordák európai városok lakóira eresztését. Ahol a mai keretek között minden eszközzel kiirtani akarnak minket.

Ezért, és nem tudatlanságból, nem jobbágymentalitásból szavaztunk Orbánra. Mi a nyugati kapitalizmusra szavaztunk. Hogy ez a rendszer mennyire igazságos? - A legigazságosabb! Mégpedig azért, mert nyíltan kimondja, a törvény előtti egyenlőségen túl semmiben nem vagyunk általánosan egyenlők.

Vannak tehetségesebbek és kevésbé azok. A tehetségesek érdekérvényesítő potenciálja lényegesen nagyobb, mint a tehetségteleneké. A kapitalizmus mozgatója az emberi kiválóság. A középszerűséget nem idealizálja, mint a liberális démonokrácia, hanem arra ösztönöz, hogy mindenki fejlesszen képességeket, amelyek segítségével jobban érvényesülhet.

A kapitalizmusban nem lesz mindenki bankigazgató, ünnepelt sztár, vagy politikus. Viszont a kapitalizmusban nem elég annyit mondani, hogy a főnök a hülye. Nem elég másokat okolni a saját sikertelenségünk miatt. A kapitalizmusban adott a lehetőség, hogy mindazok, akik éreznek magukban elég erőt, teljes életet élhessenek. Orvosként, bolti eladóként, az mindegy! A lényeg, hogy nem meresztenek irigy szemeket a náluknál sikeresebbekre, hanem belőlük merítve inspirációt, maguk is sikeressé válnak.

A balliberális demokráciát, vagyis a baloldali diktatúrát éltetők ezt nem értik. Ők úgy vélik, mindenki egyenlő, mindenki egyformán szép, okos és tehetséges, s ha mégsem tud érvényesülni, azért mások a felelősek. A balliberális sosem tart önvizsgálatot, de minduntalan irigy szemeket mereszt, ha nálánál tehetősebbet, sikeresebbet lát, s belőle nem inspirációt merítene, hanem inkább elvenné, amije van.

Nos, ha mi jobbágymentalitásúak vagyunk, akkor őket miként lehetne jellemezni?