Magyarországon kétféle ember él: az egyik támogatta a Sargentini-jelentést, a másik magyar.

A tegnapi nap folyamán végignéztem a jelentés „vitáját”. Bevallom, jó érzés volt magyarnak lenni. Látni azt, miként emelkedik ki nemzetünk a liberálbolsevik rikácsolás okozta káoszból, felemelő volt. Nagy nemzet vagyunk, azzá lettünk ismét. Úgy hulltak le delegációnkról a liberális szitkok, mint sziklaszirtről a víz hullámai.

Nehéz szavakba önteni, pontosan mit is gondolok a történtekről. Próbálok szilárd fogódzót keresni, ezért jogész emberként a parlamenti procedúrától indulnék el.

A szavazás jogsértő volt. Amennyiben betartják a nemzetközi törvényeket, nem lett volna meg a kétharmad. Az Európai Unió Parlamentjének fő feladata a törvényhozás. Ergo alkothattak volna törvényt, amellyel igazolták volna tettüket, de nem ezt tették. Helyette törvényhozási aktus mellőzésével kijelentették, a tartózkodó szavazatokat úgy értelmezik, mintha a tartózkodó személy jelen sem lenne.

Általános elv, hogy az, aki a szavazáson való részvétele mellett nem szavaz, vagyis tartózkodik, az azt jelzi, hogy nem kíván állást foglalni. Ezt a jogelvet a nemzetközi jog minden esetben alkalmazza.

Jól emlékszem, amikor a kötelező kvótákról kellett volna dönteni, az európai bolsevikok akkor is jogellenesen jártak el. A kvótákkal kapcsolatban az EP szabályai szerint, az Unió alkotmánya szerint egyhangú döntés volt szükséges. Ezt a törvényt úgy kerülték meg, hogy egy alacsonyabb szintű szervezetben, az Európai Bizottságban, - amely erről jogszabály szerint nem is dönthetett volna! – egyszerű többséggel szavazták meg.

Majd a jogsértés miatt indított luxemburgi bírósági eljárásban a saját bíróságuk a teljesen nyilvánvalóan jogellenes aktust jogszerűnek mondta ki.

Akik örülnek a Sargentini-jelentés elfogadásának, annak örülnek, hogy az Unió nyíltan a sztálini bolsevizmus útjára lépett.

Miközben itthon sokan azon fanyalognak, hogy az Országos Bírósági Hivatal elnöke egy Fideszes politikus felesége, illetve, hogy a főügyész egy Fideszes ex-politikus, akik egyébként a törvényeket betartják és betartatják, addig elvakult magyargyűlöletüknek engedve a brüsszeli-strasbourgi despoták súlyos jogtiprásainak tapsikolnak.

Sancta simplicitas!

Ahol a jogtiprást tobzódó örömmámor kíséri, ott nem kell csodálkozni, hogy az Izrael államot apartheidnek nevező személy minket, magyarokat mond antiszemitának. Értjük? Judith Sargentini egy véresszájú antiszemita, aki Izraelt támadó civilszervezetek aktivistája. Nem mellesleg pedig ő mondja ránk, hogy antiszemiták vagyunk.

Elismeri, hogy nem járt hivatalosan Magyarországon, hogy elsődleges források híján saját közösségén belülről szólaltatott meg személyeket. A lista elérhető, kizárólag Soros-szervezetek tagjaival konzultált. Egyes vádpontokkal kapcsolatban a magyar kormány és az EP már kiegyezett, túl vagyunk eljárásokon.

Mit fogadtak hát el? – Nem tök mindegy? A lényeg a következő: Az Európai Néppártnak annyi. Befellegzett, kicsöngettek.

Ez a szánalmas Manfred Weber azt az álmot dédelgette, hogy ő lesz az Európai Bizottság elnöke. Csakhogy a hazánk elleni szankció megszavazásával elveszítette a néppárti tagok egy jelentős részét. Arról nem is beszélve, ha annyira idióta lesz, hogy a Fideszt kizárják, magát a néppártot is felszalámizza.  

Olybá tűnik, Macron nyerésre áll. Ami meglepett, hogy ebben a Bundes Mutti is segíti. Sajátjai ellenében!!! Mindennek csakis egy végkimenetele lehetséges, mégpedig az, hogy a néppárt feloszlik, vagy jelentősen meggyengül. Egyértelmű, hogy Macron saját frakciót szeretne létrehozni, amely a néppártból is elszipkázza a liberálbosevilzmusban politikai lehetőséget látó pártokat.

A belső fronton is várhatók érdekes hadmozdulatok. Senkit ne tévesszen meg, a liberálbolsevik oldal hiába nyit most nagy pofát, a szavazóbázisuk nemhogy nőtt volna a mai napon, hanem jelentősen csökkent. Az is bizonyos, az úgynevezett nemzeti minimumtól olyan távolra kerültünk, mint ide az Androméda-köd.

S aminek semmiképpen nem szabad örülnünk, a kormány cselekvési lehetőségei ezzel túlzottan megnövekedtek. Nincs olyan az ellenzéket lenehezítő intézkedés, amely ne kapna soha nem látott széles társadalmi támogatást. Jönnek a konzultációk és népszavazások, ha kell, és a nép mindent meg fog szavazni, amivel a magyarságáról lemondó ellenzéket térdre kényszerítheti.

És nem jönnek majd az EU-s tankok, hiába vizionálja ezt Tóta Worluk Árpád. Sargentini-jelentések tucatjai sem tudnak már többet ártani, ugyanis ma meglépték a maximumot, amit megléphettek. A Mercedes és BMW nem fog lemondani a profitról pusztán azért, hogy Orbánt egy alkoholista és egy rusnya leszbikus megleckéztethesse.

Persze, ettől még tény, Orbánt a nyugati bolsevizmus elszigetelte. Aminek legbiztosabb jele, hogy a V4-ekkel kacérkodó osztrák miniszterelnök is ellene szállt síkra. Világos, hogy az ő látszólagos barátsága csupán csali volt. Általa mérték fel, mekkora veszélyt jelent Orbán.

Nem meglepő azonban, hogy elgaloppírozták magukat. Nem kicsit, nagyon! Ez az elszigetelődés sokkal rövidebb távú lesz, mint azt feltételezik. Ugyanis mindeközben az olasz, francia, osztrák és svéd bevándorlás-ellenesek viszont megerősödtek. Amennyiben pedig Salvini és az Öt Csillag Mozgalom nevű bolsevista kiskáté szakítanak, az új választások Salviniék biztos győzelmét eredményezik.

Lehet összeadni, kivonni, szorozni, a lényeg az, hogy a Kelet-német területek állandó elégedetlensége Merkelt gyorsabban hozza kellemetlen helyzetbe, mint Macron az együtt uralkodás propagálásával.  

Nem vagyok vátesz, nem tudom megmondani pontosan, úgy történik-e majd minden, ahogyan itt lamentálgattam. Ám az biztos, ezek ma úgy örültek és ünnepeltek, mintha a háborút nyerték volna meg, pedig ez csupán egyetlen csata volt. Ráadásul nem is a legjelentősebb.