Menekülttábor

hajléktalan gondolatok éjszakai szállása

EZ ÉLET SÖTÉTSÉGE

2018. szeptember 22. 18:46 - Mr Falafel

Frank E. Peretti írt könyvet ezzel a címmel. Amolyan spiritualista-okkultista regény volt, angyalokkal és démonokkal. Nekem tetszett. Amiről viszont írni szeretnék, az egyáltalán nem tetszik. Sőt, kifejezetten ellenszenves számomra. A legszemléletesebben a kínai jin és jang szimbólumával leírható az ősidőktől fennálló, egymással szemben álló, de mégis egymást kiegészítő kozmikus erők harca az emberben miként tör felszínre az egyes személyek viselkedéseiben.  

Az internet egy olyan audiovizuális közeg, amelyben ama kozmikus erők pőrén mutatkoznak meg az információs csatornaként működő emberek által. Vagyis az emberi aljasság vegytiszta formájában szemlélhető.  Minekutána pedig perverz módon imádunk elborzadni, az emberben lakó ősgonosz hivalkodó magamutogatása vonzza a figyelmünket.

Olvasom, hogyan hoznak létre internetes fake news (álhír) oldalakat a könnyű pénzkereseti lehetőség céljával. Lehetőleg minél abszurdabb történeteket találnak ki, amelyekkel könnyűszerrel képesek kikényszeríteni bizonyos embercsoportok zsigeri reakcióit. Le a kalappal előttük! Nincs az a tudományos projekt, amely tisztább képet lenne képes adni az emberi alávalóság természetességéről.

Emberi természetünk tehát kettős (jin és jang), eredendően rosszak és jók vagyunk egyszerre, s azt, hogy melyik énünk kerekedik felül bennünk, determinálja szocializációs környezetünk (család, munkahely, kultúra, amelyben élünk). Életünk minden egyes interakciója egyrészt stimulálja a bennünk rejlő rossz és jó tulajdonságokat, másrészt megtanít minket az általunk leginkább komfortos társas viselkedés elsajátítására.

Öröklött és tanult magatartásformák összessége vagyunk.

Amikor a gyermek nem tanul kötelességszerűen az iskolában, vagy a benne lévő zseni lázad, vagy olyan családban él, ahol a rendszeresség, a kötelesség nem fontos tényezők. Utóbbi esetben a gyermek személyiségének fejlődése félresiklik, s ez később is problémákat okoz számára.

Legvalószínűbben nem lesz egy sikertörténet az élete. S tekintve, hogy éppen a tanulás, illetve a tanulni tudás képességének elsajátítása marad ki az életéből, nem lesz intellektuális eszközkészlete, amelynek segítségével racionálisan magyarázni tudná társadalmi státuszát. Ennek hiányában sosem önmagában, hanem a külső körülményekben keresi és véli megtalálni a hibát.

Azonban a múló évekkel átélt tapasztalatok kialakítanak benne valamiféle kognitív disszonanciát, és elkezdi felfogni, - nyilván túl későn – hogy a külső körülményekre hárítás nem a valóság helyes értelmezéséből fakad. Ettől végletesen frusztrált lesz és elhatalmasodik rajta a zsigeri gyűlölet mindenki más irányában, aki nála többre vitte. A teljesen el nem veszett emberek ezt a gyűlöletet szégyellik, azért mantrázzák tovább a külső körülmények rosszul alakulásának történetét.

A gyűlölet, mint negatív érzelem, egy érzelmi ontogenezis eredménye. „Gyermekkorában” a másik személynek kedves tárgyra, történésre irányul, ekkor irigységnek hívják. Gyűlöletté akkor válik, amikortól már a személy iránti érzelemmé lesz.

Szabó Péter – Az irigység, mint népbetegség

Viszonylag jól ismerem Szabó Petit. Fiatalon egy időben együtt bandáztunk Miskolcon. Egy igazi életművész volt. Képes volt lyukat beszélni bárki hasába, és ma ezt a tulajdonságát valami nagyon pozitív cselekvéssorozatban kamatoztatja. Amíg egyesek abból próbálnak meggazdagodni, hogy előhívják az emberekben lakozó sötét énjüket az által, hogy álhír oldalakon a legaljasabb rágalmakat terjesztik másokról, addig Peti a szintén bennünk lévő fényt, a pozitív énünket stimulálja annak érdekében, hogy a személy kiteljesedjék, mely által a társadalomnak is hasznosabb tagjává válik. Pénzt is keres vele, ami sokaknak szúrja a szemét. Leginkább olyanoknak, akik bárkit képesek gyűlölni, amennyiben az módosabbnak, tehetségesebbnek mutatkozik náluk.

Az emberi társadalom történetében sosem voltak pillanatok, amikor az abszolút igazságosság uralkodott volna. Mindig voltak társadalmi csoportok, amelyek alávetettek, marginalizáltak voltak. S mindig voltak a társadalomnak haszonélvezői (uralkodók, gazdagok). Churchill azt találta mondani, a demokrácia, bár nem a legjobb, de messzemenően alkalmasabb a többinél, amit már próbált az emberiség.

Ma odáig jutottunk, hogy a társadalomban marginális helyzetben élők száma a kritikus pont környékén van. S itt nem arról van szó, hogy emberek széles tömegei élnek mélyszegénységben, hanem sokkal inkább arról, hogy a társadalmat uraló elitek urizálása, a gazdasági haszon irracionális módon történő maximalizálása egy bizonyos pontig érthető elégedetlenséget szül. Ezen elégedetlenkedők száma érte el a kritikus pontot.

Azt pedig, hogy milyen, amikor a termelőeszközöktől megfosztott széles néprétegek tömege átlépi a kritikus pontot, jól tudjuk. 1917-ben ez történt Oroszországban. Máig ható traumát szenvedünk el a szovjet világbirodalom létrejötte kapcsán. Százmilliók értelmetlen halálának lett okozója, hogy a kisemmizettek elhitték, ha mindent elvesznek a gazdagoktól, akkor ők maguk válnak gazdaggá.

Csak hát ott a gubanc, hogy valamennyi emberi társadalom az egyes társadalmi csoportok alá-fölérendeltségére épül. Még az ősközösségnek nevezett együttélési forma is ilyen volt. Így aztán minden olyan csoport, amelyik vállalkozik a társadalomnak irányvonalat szabni, saját elsőrendűsége (elit) okán fölébe helyezkedik a társadalom többi csoportjainak.

Amennyiben pedig az, hogy a gazdagoktól elvesszük, amijük van, sem eredményezi a szegényebbek meggazdagodását, értelmetlenné tesz minden olyan törekvést, amely arra irányul, hogy elvegyük mások javait. Szerezték is azt meg bármilyen, erkölcsileg elítélhető módon.

Szándékosan említek erkölcsi és nem jogi álláspontot, mert az természetes, hogy a jogsértő gyarapodás bűncselekmény, szemben az erkölcsivel, amely attól sem válik jogi jellegűvé, ha az egyszeri ember igazságérzetét bántja.

A kapitalizmus nem „igazságos” társadalom.

Egy a különbözőséget hozsánnázó, az egyedit az általánossal szemben pártoló társadalmi berendezkedés. E tulajdonsága azzal van összefüggésben, hogy a termelőeszközök száma véges és jóval kisebb számú, mint az emberi faj maga. Szóval, nem tud mindenki gazdag lenni.    

A kapitalizmusban a termelőeszközökhöz való hozzáférésnek két útja van: 1. Valaki a társadalmat irányító csoportba születik. 2. Tanulással és kivételes szorgalommal halad a társadalmi ranglétrán felfelé. Evidens, hogy az, aki sem nem született bársonyban, sem nem tanult, nem jut a termelőeszközök közelébe sem.

Nekik találták fel a liberális demokráciának nevezett társadalmat, amely a marxi-lenini szocializmusból megvalósuló sztálini bolsevizmus (a többség uralma) XXI. századi megfelelője. Épp olyan ostoba és agresszív, mint szülőanyja.

A liberális demokrácia azt állítja, hogy minden ember egyenlő. Ami jogilag igaz is, és ez a kapitalizmusban sincs másképpen. Ellenben a liberális demokrácia az egyenlőséget általános, mindenre kiterjedő értelemben érti. Vagyis azonos fontosságúnak mondja egy orvos és egy takarító, illetve egy egyetemi tanár és egy hidegburkoló munkáját.

A közoktatásról való víziója értelmében avíttnak tartja a kiválóság képzését és a középszerűség kitermelésére helyezi a hangsúlyt. Álláspontja szerint inkább ne legyen egyetlen zsenink sem, semmint, hogy legyenek teljesen képzetlen emberek.

Csakhogy, ha az orvos, aki minimum nyolc évig tanul felsőfokú oktatási intézményben, azonos társadalmi értékű, mint a takarító, aki nyolc általánossal beérte, akkor mindig lesznek olyanok, akik a hamis társadalmi egyenlőség jegyében leszarják a tanulást, és inkább egyebet csinálnak helyette. Aztán, persze, majd könnyű lesz őket mozgósítani a „gazdagok” ellenében.

Az egészséges életmódra nevelés terén az élsport, a profi sport ellen hirdetett harcot, mivel az a teljesítmény maximalizálására való törekvésével a társadalmi egyenlőtlenségeket szimbolizálja. Annak úgy igyekszik árnyoldalakat festeni, hogy általuk láttathassa a társadalomra gyakorolt, vélt negatív hatásukat. Az élsport helyett kizárólag a tömegsportot preferálja, mert ott mindenki kellőképpen középszerű, névtelen és jellegtelen.

Egyenlősítési rögeszméjében odáig jutott, hogy tudományos szintre emelte az ember biológiai eredetét tagadó elméletet, a gender studies-t. Ez az elmélet tagadja, hogy létezik biológiai értelemben vett nő és férfi, a nemi jegyeinket a társadalmi elvárások következményeiként értelmezi.

Ergo a liberális demokrácia, a XXI. századi bolsevizmus egy hazugságokra épülő társadalom.

Abban sincs egyenlőség, de mozgósításra alkalmas propaganda szintjén mindig megnevezi azokat, akik felelősségre vonhatók ezért. A bolsevikok olyan mértékben képesek előhozni az emberekből a sötét énjüket, hogy az már művészi.

Például az Orbán Viktor lányának szülési körülményeiről terjedő nemtelen álhírekkel kapcsolatban, miután lelepleződtek, hogy valótlanok, a lelkében meggyötört, a társadalom perifériájára szorult kisember csak annyit mond, „nem érdekel, a kormány is folyton hazudik, úgyhogy osztom tovább a fake news-okat.

Tudja a szerencsétlen sorsú mentális hajléktalan, hogy emberhez méltatlan, amit tesz, de a bolsevik hatalom megjelölte számára Orbánt, mint a rossz sorsáért okolható személyt, és neki ez elég, lelke minden bűzös váladékát ráokádja gyűlölete tárgyára.

Mesevilág ez, kérem! Sajnos még mesének is hazug, mert a valódi mese a jó és a rossz örökös harcáról szól ugyan, ám ott mindig a jó győzedelmeskedik, szemben a való élettel, ahol ez egyáltalán nem evidencia. Csak annyi biztos, van jó és rossz, és nekünk választanunk kell. Lehetőleg a jót, még akkor is, ha győzni csupán csekély esély jut részünkül.         

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://menekulttabor.blog.hu/api/trackback/id/tr1014255869

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása