A réznek és ötvözeteinek levegővel való érintkezése során kialakuló felület a patina. Átvitt értelemben a hagyományok, a régmúlt idők nagyságának emlékezete.

Nekem ez csupán arról jutott eszembe, hogy mennyire jó kézben tartani egy könyvet, különösen, ha az egy antikváriumi darab, egy régi kiadás. Én leginkább a háború előtti kiadványokat kedvelem, mert azok mentesen a szocialista ideológia megkövetelte cenzúrától.

Szépirodalmat már régen nem olvasok, ami egy elfogadható alapműveltséghez szükséges, az megvolt jó régen. A „tudományos” kategórianév alá tartozó könyvek iránt érdeklődöm. Elsősorban is a társadalomtudományok területéről.

Azt gondolom, ha érteni akarjuk a liberális demokrácia elmebaját, elődjének, a szovjet típusú szocializmusnak megértését kell célul kitűznünk. Tudom, marginális téma, a kutyát nem érdekli!

Én mindenesetre pár éve gyűjtögetem az 1900-as évek elején élt "megmondóemberek" írásait. Sztálin, Lenin, Patyomkin, Kun Béla, Szamuely Tibor, stb. Szekrényre való könyvem van tőlük származó művekből.

Trockij volt a kivétel. Egyszerűen nem tudtam beszerezni egy rohadt művét sem. Így kénytelen voltam a www.kommunista.net weboldalt használni. Tudom ajánlani.

Na, ennek a Lev Davidovicsnak, mármint a Trockij elvtársnak van egy könyve, az Elárult forradalom. Ebben amolyan korabeli stand up-os módra roast-olja Sztálint. Rögtön érthető is, amaz miért ölette meg végül.

Nem utolsó sorban pedig megtudhatjuk, honnan is lopta Francis Fukuyama, balliberális filozófus (LoL) A történelem vége és az utolsó ember című könyvének szinte teljes tartalmát. Hogy is mondják? - Ami bevált, azon ne változtass!

Hát, Fukuyama nem is törte magát. Simán eladta sajátként Trockij gondolatait, illetve Engels és Eugen Dühring vitájának esszenciáját, és természetesen lenyúlta Marxot és Lenint is.

És miért nem kellett félnie a lebukástól? - megmondom!

Mert senki nem olvas Trockijt vagy Dühringet. Ugyan minek?

És mert százból száz 30 éven felüli ember hiszi, hogy Descartes azt mondta, "cogito ergo sum". „Gondolkodom, tehát vagyok”.

A harminc alattiaknak meg fogalmuk sincs, ki az a Descartes.

Csak hát Descartes sosem mondott ilyet. Soha! Kiejtette száján e szavakat, csak más kontextusban, tökéletesen más jelentéssel, a mondanivalót tekintve máshová helyezve a hangsúlyt.

Egészen pontosan, amit mondott, annak a leglényegtelenebb része a "gondolkodom, tehát vagyok".

Descartes a valóságban a következőket mondta: "Dubito, ergo cogito. Cogito, ergo sum. Sum, ergo Deus est.

"KÉTELKEDEM, TEHÁT GONDOLKODOM."

Nos, azok, kiket ma tudósnak szokás nevezni, nem kételkednek soha semmiben, legkevésbé zavaros hablatyolásuk igazában.

Gyerekkorunkban azt mondták, az "ép testben ép lélek" mondás egy szovjet mondás. Elhittük. Közben Platón, ókori filozófus ars poeticája.

Ugyanígy ülnek ma fiatal emberek zombiként az egyetemeken és hallgatják, miket mond nekik az az ember, aki korábban pont olyan üres tekintettel ült egy padban, hallgatva mástól ugyanazon szavakat.

Aki tehát ül az egyetemen és arra törekszik, hogy minél tökéletesebben legyen képes bebiflázni majd visszamondani mindazt, amit hallott, az az ember nem is létezik. Egyszerűen nincs! S ha ő nincs, nincs Isten sem. Hiszen "Sum, ergo Deus est", "vagyok, tehát Isten létezik". Ám, ha nem kételkedem, akkor nem is gondolkodom, s ha nem gondolkodom, akkor nem is vagyok. Hogy lehetne hát Isten?

Létezni nem annyit tesz, hogy reggel felkelek, munkába megyek, eszem, alszom, szaporodok. Isten nem erre teremtette az embert, nem úgy vagyunk a képmásai, hogy olyan jóképűek vagyunk, mint Ő.

Az bizonyíték Isten létére, hogy kételkedem, mert ezt jelenti gondolkodni, s ha gondolkodom, akkor VAGYOK valaki, aki bizonyíték Isten létére.

Csak jelzem, Istent metaforaként használom!

Az elme sötétségének CEU nevű képződménye a sok közül az egyik, ahol ellopják a fiataloktól a gondolkodás képességét, ahol kitörlik őket a létezésből. Sok mentális hajléktalan úgy jajveszékel miatta és érette, mint legalábbis a kannás bor adagjukat vették volna el.

S amikor hallgatom ennek a pokolbéli teremtménynek, Michael Ignatieffnek a szavait, óhatatlanul Marcus Tullius Cicero szavai jutnak eszembe:

"Van-e csúfabb ugyanis a meggondolatlanságnál, és van-e bármi is olyannyira megfontolatlan, olyannyira méltatlan a bölcs tekintélyéhez és belátásához, minthogy akár hamis nézetet képviseljen, akár pedig fenntartás nélkül síkraszálljon olyasmi mellett, amit nem vizsgált meg és tárt fel eléggé?"

A tanár nem tud mindent, ám az a tanár, aki azt a látszatot igyekszik kelteni, hogy mindent tud, az valójában semmit sem tud. Az a tekintélyét, a tudósnak kijáró kötelező tiszteltet veti latba. A tekintély azonban a tudomány gyilkosa, mert megvonja az egyéntől a kételkedés jogát.

Mára a tudás iránt szomjúhozás megreked kisded korban, amikor még mernek kérdezni, amikor minden válaszunkra egy újabb „miért” érkezik. Az iskolák már nem adnak át valódi tudást, csak adatokat, amiket el kell tárolniuk.

GONDOLKODOM, TEHÁT VAGYOK.

Azt tanítják, ez a mondat a létezés és gondolkodás feltétlen egymásra hatásáról szól, vagyis elég létezni emberként, máris gondolkodsz. Pedig nem!

A két szó kauzalitás (ok-okozati) viszonyban áll egymással. A gondolkodásom okozata a létezésem. Vagyis akkor létezem igazán, ha kérdéseim vannak, ha képes vagyok kétségeimet megfogalmazni ismereteim és a kollektív ismeretek alaposságát és helyességét illetően.

Nem is létezem, ha nem okoz kognitív disszonanciát az írott jog (jogalkotás) és annak gyakorlata (jogalkalmazás) között feszülő antagonisztikus ellentét. Ha nem érzékelem, hogy mennyire egy aljas, hazug társadalomban kell élnünk. Ha nem generál kérdéseket bennem, hogy vajon hová vezet az, ha a szabályoknak egyének, illetve szűk csoportok érdekei mentén gumikorlátai vannak.

Nem kell megváltanunk a világot, nem kell forradalmat csinálnunk, de tudatosulnia kell bennünk, hogy az a társadalmi forma és rend, amiben élünk, az nemhogy a társadalmak legjobbika, a végső cél és megoldás, mint vélték a bolsevikok és vélik ma a balliberálisok, hanem a legaljasabb, legpusztítóbb, dekadenciába taszító, mentális sötétséget árasztó társadalmi létezési forma.   

Hát ez jut eszembe, amikor végre kezembe vehettem Lev Davidovics Trockij: Az elárult forradalom című művét, ezt a vékonyka, puhafedeles olvasmányt, ami annyira eretnek volt a szocializmusban, hogy hazánkban csupán 1989-ben merték kiadni, a rendszer végóráiban.