Nem Trianonról vagy a mostani EU-vezetés Európátlanításáról, de a bolsevikok más, a hazánk elveszejtésében játszott szerepéről fogok írni. Mondhatják egyesek, hogy nekem mindenről „az” jut az eszembe, és még igazuk is lenne, elvégre a magyar közéletet az ő, mármint a bolsevikok permanens kártevése mérgezi immáron pontosan száz éve. Annak a szánalmas vergődésnek, amelyre ma is kényszerülünk, hogy a népek tengerének felszínén maradjunk, ők, a bolsevikok az okozói.
Társadalmunkon való élősködésük egyik legundorítóbb megnyilvánulása a hazai devizahitelezés és banktevékenység. Azok abnormalitásaiból fakadó kilakoltatások kapcsán osztanám meg gondolataimat a nagyérdeművel. Abban a szerencsétlen helyzetben vagyok, hogy rendelkezem mind társadalomtudományi, mind pedig jogi képesítéssel/végzettséggel. Így aztán látom ennek az alapvetően jogi problémának a társadalomra gyakorolt, hosszútávon rendkívül káros hatásait is.
Amikor szóba került egy-egy vita során az Alaptörvény, én mindig konzekvensen megvédem, és Európa egyik legkorszerűbb alkotmányaként neveztem. Elolvastam, egyes részeivel behatóbban is foglalkoztam. Mégsem vettem észre egy óriási tévedését, amelynek rendkívül súlyos következményei vannak és lesznek a társadalmunkban.
Ma azt mondom, ez az alkotmány a legtermékenyebb táptalaja a bolsevizmus burjánzásnak. Annak a társadalmi berendezkedési formának, amit én mindenekfelett megvetek, s ami ellen, míg csak élek, harcolni fogok a magam módján. Letaglózott a felismerés. Hetek óta érlelődik bennem, hogy ki kell írnom magamból, mert gyötri az elmémet.
Sosem értettem egyet Földi tanár úrral (római jog), aki szerint a jog nem a józan paraszti ész tudománya. Ha nem az, úgy nagy a baj! Éppen ezért, - bár bölcsészként nem rajongok a bölcsészekért – véleményem szerint az Alkotmánybíróságnak a tudományosság szempontjából ésszerű működése nem garantált PhD szintű társadalomtudományi képviselet nélkül.
Amennyire tudom, Pokol Béla és Stumpf István rendelkeznek politológusi diplomával is, sőt, Pokol Béla szociológiából doktorált. Ez azonban nem biztosíték arra, hogy helyesen számolnak majd jogalkotói döntések társadalmi reakcióival. Szükségét érzem szakjogász képzésben egy olyan kurzus beindítását, amely kifejezetten a társadalomtudományokban való elmélyedést tűzi ki céljául.
Az Alkotmánybíróság ugyanis nem az igazságszolgáltatás része. Feladata az Alaptörvényben manifesztálódó társadalmi igény védelmének megszervezése a jogalkotói folyamatok politikai indíttatású vadhajtásaival szemben. Márpedig az aktív társadalom által jól artikulált igények figyelembe vétele mellett az Alkotmánybíróságnak lehetősége van az Alaptörvény absztrakt értelmezésére.
E jogkörét a politikai elit hatalmon mindig ellenzi, ellenzékben pedig kikövetelné. A Fidesz 2012-ben úgy döntött, kockázatot vállal és „rákényszeríti az AB-t a politizálásra”. Az, hogy ezt hatalmon lépték meg, nagy bátorságra vall, és lássuk be, komoly alkotmányjogi előkészítő munka eredménye kellett legyen. Az alkotmánybírók, de általában a jogtudósok nem tartják problémásnak az elvont alkotmányértelmezést, nem érzik úgy, hogy az politikai síkra terelné a taláros testület munkáját. Én egyetértek velük.
Idáig a történet csodálatos. Miközben a baloldal televonyította az EU-t, hogy hát itten a Zalkotmányosságot sércsék a Fideszék, mer’ eltörlik a Zalkotmányt és megnyirbálják az alkotmánybírók szárnyait, addig az Alaptörvény (ami egyébként alkotmány) megszabadul számtalan kommunista béklyótól, az Alkotmánybíróságot pedig négy további hatáskörrel bővíti:
- az Alaptörvény absztrakt értelmezésével,
- a hatásköri összeütközés feloldásával,
- az Országgyűlés népszavazást elrendelő határozatának vizsgálatával és
- az alaptörvény-ellenesen működő egyház elismerésének visszavonásával összefüggő véleményezéssel.
Továbbá az Alaptörvény lehetővé teszi, hogy sarkalatos törvény további feladatot vagy hatáskört állapítson meg az Alkotmánybíróság részére.
Könnyen belátható, hogy a kormány nemhogy gyengítette volna a jogállamiságot Magyarországon, de jelentősen megerősítette. Azonban nem árt megjegyezni, hogy a jogtörténet szerint az elvont alkotmányértelmezés alapvetően a volt szocialista országokban jellemző, Németországban például eltörölték.
S ami bennem törést okozott, az a vállalkozáshoz való jog alapjogként való bekerülése az Alaptörvénybe. Ez egyszerűen nonszensz! Egy konkrét ügy kapcsán Vörös Imre alkotmánybíró megfogalmazta a vállalkozási jog alkotmányos megítélésének dilemmáját. Tehát nem én vagyok az egyetlen, aki úgy érzi, hogy alapjogi státuszt adni a vállalkozási szabadságnak legalábbis borzalmasan káros.
Alább idéznék egy igen fontos alkotmánybírósági értelmezést:
A21/1994. (IV. 16.) AB határozat-amelyben annak elbírálásáról volt szó, hogy nem alkotmányellenes-e a taxigépkocsik számának önkormányzati rendelettel való korlátozása – kimondja: a vállalkozás joga [9. § (2) bek.] valódi alapjog. Visszautal egy korábbi döntésre [54/1993. (X. 13.) AB határozat], amely szerint: a vállalkozás joga a foglalkozás szabad megválasztásához való alkotmányos alapjog [70/B. § (1) bekezdés] egyik aspektusa, annak egyik, a különös szintjén történő megfogalmazása. Ugyanakkor kimondja: „Senkinek nincs alanyi joga meghatározott foglalkozással kapcsolatban vállalkozás, sem pedig ennek adott vállalkozási jogi formában való gyakorlásához. A vállalkozás joga annyit jelent – de annyit alkotmányos követelményként feltétlenül –, hogy az állam ne akadályozza meg, ne tegye lehetetlenné a vállalkozóvá válást" [21/1994. (IV. 16.) AB hat.].
Mit jelent ez? – Azt jelenti, hogy a vállalkozás joga részben alapjog, részben azonban szimplán csak alkotmányban biztosított jog. Laikusként is bárki megértheti könnyen, a vállalkozáshoz való jogot az alkotmánybíróság is csak abból a szempontból tekinti alapjognak, hogy bárkinek joga vállalkozni.
Ezzel szemben a tulajdonhoz való jog alapvető jelentőségű polgári, valamint fontos szociális jog is. Emberi jogi természete ezért kettős. A (magán)tulajdonhoz való jog természetes jogként, az emberi természetnek megfelelő együttélés, az egyén szabadságának és biztonságának alapjaként került megfogalmazásra a polgári társadalom- és jogfilozófiában. A tulajdonhoz való jog ugyanakkor szociális jog is, az emberi szükségletek kielégítésének jogcíme. Az emberi méltóságnak megfelelő életszínvonal egyik forrása ugyanis a magántulajdonhoz való jog, azaz jogcím mások kizárására egy jogilag védett igény tekintetében.
Hogyan lehetséges akkor ezen jogelvek mellett embereket kilakoltatni az ingatlanjaikból?
Térjünk vissza kicsit a vállalkozáshoz!
Én mindösszesen néhány évig dolgoztam alkalmazottként, tehát mondhatom, amióta csak az eszemet tudom, vállalkozó vagyok. A hosszú évtizedek alatt megtanultam és elfogadtam néhány aranyköpést, illetve azok igazságát. Például, hogy kockázat nélkül nincs üzlet. Helyesebben profit, de ez most lényegtelen. Tehát kockáztattam és sokszor nyertem, de veszítettem is. Olykor mindent, s akkor kezdhettem elölről.
Egy vállalkozó megtanulja a körülmények összességét rendszerként olvasni, és megpróbál a jövőbe látni. Aki fél a víztől, nem eszik halat – tartja a mondás. Aki tehát nem mer kockáztatni, felelősséget vállalni döntésekért, amelyek nem csupán rá, de másokra, a körülötte élőkre is hatással lehetnek, az elmegy alkalmazottnak.
Akkor vállalkozzunk!
Tegyük fel, arra vállalkozom, hogy adok valakinek kölcsönt, mert az illető ingóságot vagy ingatlant szeretne vásárolni. Nyilvánvalóan haszon reményében adom kölcsön a pénzemet. Természetesen tisztában vagyok annak kockázatával, hogy a kölcsönvevő valamilyen okból esetleg nem képes majd visszafizetni. Ezért dönthetek, hogy óriási kockázatot vállalok és a teljes vételárat átadom a részére, vagy a piaci trendeket alapul véve a vételárnak csupán egy részét, amely lehet a nagyobb rész.
Ne feledjük, mindketten magánszemélyek vagyunk, én pedig nem szolgáltatóként nyújtom a kölcsönt!
Nem vagyok tehát bank vagy más pénzintézet, a pénzpiaci mozgásokra nincs szemernyi befolyássom sem. Felmértem a kölcsönvevő kondícióit: van munkahelye, van másik kereső is a családban, a piaci árnak mondjuk a háromnegyedét adtam neki kölcsön. Kértem kamatot, törvény szerinti jegybanki alapkamatot, elvégre nem uzsorás vagyok. Várok.
Két esemény valósulhat meg: Alapesetben visszakapom a pénzem, némi kamattal. Egy előre nem látható szerencsétlen körülmény miatt az adós nem képes megadni a tartozását. Amennyiben mutat hajlandóságot, - akár úgy, hogy a vétel tárgyát értékesítjük – még jól is kijöhetek belőle. Vagy buktam mindent. Ezt jelenti vállalkozni.
Az nem vállalkozás, hogy valaki ingatlant akar venni és ehhez kölcsönt vesz fel!
A lakásvásárló, a magánszemély, aki magántulajdont próbál szerezni jóhiszeműen, nem vállalkozó. A vállalkozó az, aki kölcsönt folyósít részére, tehát a bank vagy más pénzintézet. A bankok és pénzintézetek nem magán-, hanem jogi személyek. Multinacionális pénzpiaci szereplőként befolyással bírnak a pénzpiac mozgásaira, vagyis hatékonyabban képesek koordinálni vállalkozói tevékenységüket, mint én, aki magánszemélyként kölcsönöztem.
Itt tegyünk egy kis kitérőt!
A modern polgári jogi norma három részből áll (tényállás, rendelkezés, jogkövetkezmény). A rendelkező rész lehet:
- diszpozitív (felek jogviszonyukat az általános törvényi korlátokon belül, közös megegyezéssel, a maguk konkrét érdekei szerint szabályozhatják) Példa: „A szerződés tartalmát a felek szabadon állapíthatják meg. A szerződésekre vonatkozó rendelkezésektől egyező akarattal eltérhetnek, ha jogszabály az eltérést nem tiltja.”
- Kogens (a jogszabályi rendelkezéstől való eltérést a jogalkotó bizonyos alapvetően fontos érdekek védelmében, a jogrend biztosítása céljából kifejezetten megtiltja.) Példa: „A jogképességet korlátozó szerződés vagy egyoldalú nyilatkozat semmis”.
- Klaudikálóan kogens (esetükben megengedett a jogszabályi rendelkezéstől való eltérés, de csak egy bizonyos irányban, tehát az egyik fél érdekében) Példa: „A fogyasztási kölcsönszerződésre vonatkozó szabályoktól a fogyasztó hátrányára eltérő szerződési kikötés semmis.”
Vissza a témához!
Amennyiben létezik ez a jogszabályi környezet, - és létezik, higgye el mindenki! – úgy továbbra sem világos, milyen elvek mentén érvényes egy nyilvánvalóan rosszhiszeműen megkötött kölcsönszerződés, amelyben a szolgáltató a kogenciát figyelmen kívül hagyva tehet egyoldalú nyilatkozatokat?
Toroczkay László, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke nemrég tett feljelentést a Központi Nyomozó Ügyészségnél a bankok ellen bennfentes kereskedelem és csalás miatt, mert a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) 2004. októberi jelentése 2014 végéig „megjósolja” a svájci frank árfolyamát tíz évre előre szinte tökéletes pontossággal. A 2014-es törvény idején a svájci frank a 2004-es BÉT-jelentéssel szinte tökéletesen megegyezően, 256 forinton állt.
A bankok tehát a pénzpiaci elemzések tudatában, ám azt eltitkolva terelték a hiteligénylőket a svájci frank alapú hitelek felvétele irányába. Az egyszerű emberek számára is érthetően elmagyarázták, aki nem svájci frankban veszi fel a hitelt, annak sokkal többet kell visszafizetnie. Nyilvánvaló, ha nekem azt mondják, svájci frankban havi 50 ezret törlesztek, forintban meg 80-at, előbbit fogom választani.
Mindenki így tett és ráfaragott. Mondom: mindeközben a bankok pontosan tudták, hogy a frank árfolyama jelentősen emelkedni fog, amivel a hiteligénylőt katasztrofális helyzetbe hozzák majd. Az egyes bankok tehát rosszhiszeműen jártak el. Nincs a vonatkozó magyar jognak olyan értelmezése, amely, ha az igazságot akarná érvényre juttatni, ne ezt állítaná.
A szocializmusban a magántulajdon a valóságban egy üres halmaz volt. Lehetett saját ruhánk, élelmiszerünk, még autónk is, habár az korlátozottan, de saját tulajdonú ingatlanja kizárólag a kiváltságosoknak volt. Igaz, vállalkozni sem vállalkozhattunk, mindenki alkalmazott volt. A rendszerváltozáskor aztán a kiváltságosok kisajátították a termelőeszközöket, amelyekkel akkora profitot termeltek, amivel a saját viszonyukat pozitívra fordíthatták a magántulajdon vonatkozásában.
Széles társadalmi rétegeknek viszont ugyanúgy nem volt semmijük, mint a szocializmusban. A rendszerváltozás tehát, bár jogilag lehetségessé tette a magántulajdon szerzését, annak védelméről Alaptörvényben rendelkezett, majd nem hozta létre azt az intézményrendszert, amely végrehajtotta volna a jogszabályi rendelkezést.
Mert az igazságszolgáltatást/közigazgatást ugyan kihozta a szocializmusból, de az igazságszolgáltatásból/ közigazgatásból nem tudta kihozni a szocializmust. Ezért lehetséges, hogy nagy szavak vannak paragrafusjelek közé zárva, de azoknak a jogalkalmazás nem szerez érvényt.
Ennek egyik oka nyilvánvalóan az, hogy a kiváltságosok megtarthassák az ebül szerzett jószágot, s vele a pozícióikat, a másik viszont az, hogy a közgazdaságtudomány egy bolsevik hoax. Ezért azt mantrázzák, hogy a bankok meggyengítése a piacok meggyengítését hozza maga után. Így aztán a bank egy olyan szent károkozó, amely jogrend feletti védelemben részesül.
A jogrendünk ellenében való hatósági jogértelmezés a bankokat nem tekinti vállalkozásoknak. Ez kvázi olyan, mint a feudalizmusban volt az állam és egyház összefonódása. Az egyház a hűbéri rendszert szentesítette, a bankok a pénzek feletti diszponálást. Az állam pedig, - tekintve, hogy annak vezetése személyek érdekközössége – arra törekszik, hogy ezt a társadalomirányítási dualizmust fenntartsa.
Így aztán hiába egy kettős megerősítésű alapjog, ráadásul történelmileg a személyes szabadság biztosítéka a (magán)tulajdonhoz való jogunk, az állam nem lát kivetnivalót abban, ha e jogunkat a vállalkozó haszonszerzésének maximalizálása érdekében csorbítja. És ez, kérem szépen, a bolsevizmus csírája. Ugyanis a jogfosztottság érzése irracionális indulatokat gerjeszt az állam irányában, ami idővel aktív magatartásokban is megnyilvánulhat.
Ma egyetlen biztos okát látom annak, hogy a Fidesz valaha megbukik, ez pedig a magántulajdonhoz való amorf viszonya.
