Én pár éve hallottam először ezt a kifejezést: „nem növekedés”. Ez amolyan zöld elmebaj, amit a hívei pont úgy követnek, mint egy vallást. S mint az a vallásoknál szokott lenni, a teljes emberi társadalomra borzalmas katasztrófát jövendölnek, legfőképpen azért, mert nem osztják a nézetüket, s nem élnek maguk is úgy, ahogyan egyedül üdvözítő, ahogyan ők.

A nem növekedési szekta direktívái szerint semminek nem szabad fejlődnie, növekednie. Persze, hogy a „fejlődés” szó mit jelent, azt nem tudják, hiszen vallás lévén tagadják az előre haladást, egyedüli elfogadhatónak az eredethez való visszatérést tartják.

Erről a Kelemen Kabátban nevű zenei formáció „Régen” című dala jut eszembe. (Aki nem bírja az obszcén szövegeket, ne hallgassa meg!) Hogy miért pont egy ilyen nótára asszociálok? – Mert a dal is elég morbid és az a szemlélet is, amelyik úgy tartja magát progresszívnek, hogy közben folyamatosan a szép emlékezetű múltba réved.

S hogy mi minden ne növekedjen? – Az ipari termelés például. Építsük le a teljes fogyasztói társadalmat. Ne legyen okostelefon, UHD televízió, autózás, légi közlekedés. Ne szaporodjon az emberi faj sem. Egyedül a fű nőhet, semmi más. No, de az aztán az égig! Legyen zöld még a zöld is!

Mindezt pedig azért, mert felelőtlen életvitelünkkel magunkra haragítottuk a Természetet. Ez egy animista szemlélet, amely élőben és élettelenben egyaránt értelmet (lelket) sejt. Olyan értelmet, mi képes válaszreakciókra cselekedeteinkkel szemben, és természetesen csupán rosszallását kifejezendő.

Ezért változik az éghajlat. A globális felmelegedés, - ahogy evangelizálják - a Természet válasza helytelen életmódunkra. Valamennyi, az emberiségre nézve katasztrofális természeti jelenség kizárólag azért van, mert rosszak vagyunk, bűnösök. A Természet tehát megbüntet minket.

S mint az már a világvallásoknál ugyancsak közönséges, a félhülye hívek, a világos gondolatokra sötét fanatikusok, papjaik által instruálva gyűjtésekből irdatlan mennyiségű anyagi forrást halmoztak fel, - természetesen az egyetlen igaz egyház üdvére – amely mérhetetlen vagyon a felekezethez vonzza az opportunistákat, a hangos kalandorokat, a pénzsóvár szerencselovagokat.

Mindeközben továbbra is a Föld kering a Nap körül. Teszi mindezt egy olyan bonyolult kozmikus rendszer részeként, amelynek működéséről csupán halvány sejtéseink vannak. Most őszintén, nem egyszerűbb a természetfeletti Természet istenítése, mint hosszú évszázadok, évezredek alatt a tudomány útján járva megismerni ennek a hatalmas és csodálatos rendszernek a működését?

Sajnos engem az egyszerű dolgok sosem vonzottak. Mindig szerettem felfejteni a titkokat, a bonyolult jelenségek működését kiismerni. Ezért teljességgel immunis vagyok a klímaőrület híveinek óbégatására. S velük ellentétben meg vagyok győződve róla, hogy az emberiség egyetlen lehetősége legyőzni az akadályokat a folytonos növekedés, a permanens fejlődés által.

E hosszúra nyúlt felvezető után picit részletesebben foglalkoznék a Nem Növekedés vallás legbugyutább szektájával, a Nem Szülőkkel. Úgy van, európai fehér emberek azt a felajánlást tették az egész emberiségnek, hogy nem szaporodnak. Nem nemzenek, nem szülnek gyermeket, így óhajtva megmenteni a földet.

Mekkora lehet a lélekszáma ennek a szektának? – Fogalmam sincs, de biztosan nem milliós nagyságrendekről kell beszélnünk. Tehát párezer, esetleg pár tízezer európai fehér ember úgy véli, - s ebbéli hitében teljes meggyőződéssel vagyon – ha ők nem szülnek egy-két gyermeket, akkor megáll a föld népesedésének növekedése. Bizony!

Ne röhögjünk, kérem, ezt ők vér komolyan gondolják! Nem kisebb vállalásban vannak tehát, mint kompenzálni Ázsia és Afrika együttes népességnövekedését. Szokták mondani, a kevesebb néha több. Vagyis a meg nem született néhány százezer európai gyermek nagyobb arányban csökkenti a Föld lakóinak számát, mint az Afrikában és Ázsiában megszülető pár százmillió utód növelné.

Kérek mindenkit, hogy egy perc néma gondolkodással tisztelegjünk e hősök áldozata előtt!

Mint arra már céloztam írásom elején, megy az evangelizáció ezerrel, próbálnak megtéríteni minket is. Vannak kiváló ötleteik. Például olyanok, hogy Európa és az USA ne pénzt, élelmiszert osztogasson Ázsiában és Afrikában, hanem fogamzásgátlót.

Ezt figyu!

Mert a szegény ázsiai és afrikai nők milliárdjai könyörögnek a fogamzásgátlásért, mert nem is akarnak szülni igazándiból, csak a csúnya patriarchális társadalmak kényszerítik őket.

Most azon túl, hogy az ottani kultúrák ismeretének teljes hiányáról beszélhetünk e derék atyafiak tekintetében, azt is meg kell jegyeznünk, lévén az európai kultúrkörhöz tartoznak, ugyancsak nagy hajlandóságot mutatnak a primitív, elnyomott népekhez elvinni a kultúrát.

Ezek a szerencsétlenek el sem tudják képzelni, hogy ott, a távoli végeken az embereknek van identitásuk, vagyis a saját kultúrájuk iránt olthatatlan szerelmet éreznek, annál szebbet és jobbat aligha tudnának álmodni akár. Hogy arrafelé egy nő örömét leli az anyaságban, hogy párjával így okoznak egymásnak mennyei boldogságot.

Pontosan azt az ostoba narratívát követik, amit az európai ember általában gondol róluk, hogy agyatlanul, érzelmek nélkül élnek és fialnak bele a vakvilágba. Senki nem foglalkozik életmódjuk eredetével, a kultúrájukat mozgató vezérelvekkel, a hagyományaikkal, amelyek számukra fontosak.

A modern európai ember kultúrájának fogalmi rendszerén belül működő szabályok szerint akarják megérteni őket. Nem fog menni! Nem vagyunk kompatibilisek. Nekik és nekünk mást jelent a szép és csúnya, jó és rossz, helyes és helytelen. A nők választása nem karrier és gyermeknevelés között van. S hogy nem lehet karrierjük, attól még nem érzik magukat elnyomottnak.

Mindaz pedig, hogy a lélekszámukhoz mért parányi kisebbség Európában és Amerikában keresi a számára élhetőbb életet, nem jelenti azt, hogy a két kontinens teljes lakossága feladná az életvitelét, csak segítsen már nekik a fehér ember. Az egyediből következtetni az általánosra szimpla együgyűség. Már csak azért is, mert, mint azt látjuk, a hozzánk érkező migránsok nem azért jönnek ide, mert feladnák a kultúrájukat, hogy a miénk szerint éljenek, hanem pusztán a könnyen megszerezhető javak motiválják őket.

Ezért alakultak ki Európa szerte párhuzamos társadalmak, no go zónák. Ezért szaporodtak meg a konfliktusok, ezért mindennapos a legprimitívebb erőszak. És ugyan hány ideköltözött afrikai és ázsiai nő rimánkodik fogamzásgátlóért? – Pont egy sem! Továbbra is élik a saját kultúrájuk diktálta életet, - többnyire a mi kárunkra – és teleszülik Európát is, mert ők ezt szépnek és helyesnek tartják.

Egyik kedvenc könyvem Montesquieu: A rómaiak nagysága és hanyatlása. Műve elején az egekig magasztalja őket, hogy aztán a végén fejükre olvassa minden végzetes ostobaságukat. Európa a háború tüzéből úgy éledt újjá, mint egy gyönyörű főnix. Nyugati fele az emberiség eddig ismert legélhetőbb társadalmát alkotta meg. S olybá tűnik, mindezt azért, hogy pont olyan dekadens, elferdült értékrendű posvánnyá silányuljon, mint a Nagy Római Birodalom.

Az úgynevezett liberális demokrácia legfőbb jellemzője, hogy kizárólag az embertől idegen, az élhető valóságtól elrugaszkodott értékrendet propagál. Felkarolja a létező összes devianciát és mértékadó értékként kényszeríti ránk. Az ép értelem ellen pedig ádáz harcot folytat. Elfajzottságában sokkal hatékonyabb, mint a hanyatló Római Birodalom volt, mivel a globális kommunikációs eszközök fölötti uralmat is megszerezte.

A Google, a Facebook, a Twitter és társaik mind kiszolgálják ezt az értelem nélküli pusztító gépezetet. Terjesztik a mételyt, miközben izolálnak minden értelmes gondolatot. Nem állunk messze attól, hogy ez az elmebaj kiteljesedjék, s Európa a népeivel, kultúráival együtt a feledésbe merüljön.  

Az enyim, a tied mennyi lármát szűle,
Miolta a miénk nevezet elűle.
Hajdan a termő főld, míg birtokká nem vált,
Per és lárma nélkűl annyi embert táplált,

        /Csokonyai Vitéz Mihály: Az estve/

Nem vagyok gazdálkodó ember, így nem is igen vagyok tisztában a gyümölcs árával. Szerencsére itt van nekünk a Kecskeméti Törvényszék, amelyik most jól megmondta: Egy év hat hónap börtönbüntetés három évre felfüggesztve.

Aki tehát gazdálkodásra adja a fejét, s anyagi ráfordítást, befektetett energiát nem kímélve gyümölcstermesztésbe kezd, annak számolnia kell egy olyan kártevővel, amelyet semmiféle vegyszeres védelem el nem pusztít, ellenben fokozott jogi védelem alatt áll. Mintha a jogalkalmazó direkt arra biztatná ezt az élősködőt, hogy a verítékes, áldozatos munkával megtermelt javainkat elpusztítsa.

Történ ugyanis, hogy egy tízhektáros területen gyümölcsöt termelő gazda megakadályozta önnön kifosztását, s ezen cselekménye közben a fosztogató tolvaj ellen fizikai kényszert alkalmazott, a bíróság felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte. Szemben ezzel viszont a többszázezer forintos kárt okozó bűncselekményért a tolvaj ellen még csak eljárás sem indult. Ő ugyanis az áldozat. Bizony!

Fentebb olvasható Csokonai: Az estve című versének néhány sora. Bizonyságul, hogy nem a szovjet típusú szocializmus volt ez egyetlen elmebeteg eszmerendszer, amely a magántulajdon létét is emberiség elleni bűnként értékelte. S ha egy ábrándos lelkű poéta téves világlátása nem lenne elegendő, csak bátran nézzük meg a magyar jogalkalmazás joggyakorlatát ez ügyben.

Az eset mélyebb jogi értelmezését mindjárt azzal kezdeném, hogy az ítélet egy jogi nonszensz. A bíró, - ha komolyan vesszük a ténykedésével a társadalomra gyakorolt hatását – Alaptörvénybe ütköző ítéletet hozott. Tekintve, hogy egy téves és rosszindulatú bírói ítélet a bíróságokba és magába az igazságszolgáltatásba vetett közbizalom csorbítására alkalmas, az ügyben eljáró bíró valamiképpeni marasztalása elengedhetetlen.

Az ítélet indoklásában ez a taláros gazember a vádlott cselekményét életellenes cselekményként értékelte. Úgy érvelt, számára egyetlen kérdés volt ebben az ügyben, hogy megér-e húsz láda barack egy emberéletet. Sőt, kifejti, hogy a gazdának tulajdonképpen szerencséje van, hogy a tolvaj nem halt bele a bántalmazásba.

A bíró azt a látszatot igyekszik kelteni, hogy a jogos védelmi helyzet, ha az egy mezőgazdasági területen (vidéki tahók országában) áll elő, azt a falusi kocsmai verekedések természetéből kell levezetni, nem pedig az állami erőszakszervezetek (rendőrség) szolgálati szabályzatban foglalt kényszerítő eszközeinek (testi kényszer) alkalmazása metodikájából.

Ez van! A gazda egy büdös paraszt, aki nyilván a kocsmai verekedések során hozzászokott, hogyan is kell az ügyeket intézni faluhelyen. Teljesen világos, hogy agyon akarta verni a tolvajt pár szem barackért.

Olvasom, tavaly 20-30 mázsa dinnyét loptak el tőle. Mint mondtam, nem vagyok gazdálkodó ember, de azért van egy kertem, amiben gyümölcs és zöldségféle is megterem. Mit mondjak, van vele munka szépen! Nyilván az ítéletet hozó bíró életében nem metszett még, nem gyomlált, kapált és takarította be a hasznot. Vélhetően egész életében ilyen, a jogtudományt lejárató senkiházi volt.

De nézzük, mit mond minderről a jogalkotó!

A tulajdon fogalmának alkotmányban való megjelenése régi keletű. Angliában Locke téziseit alapul véve már a XVII. században létezett a tulajdonjog alkotmányos védelme törvényekben deklaráltan. Amerikában az 1776. júniusi „virginiai deklaráció” nyomán jelenik meg, de csupán az 1791. évi 5. alkotmánymódosítással (amendment) kerül bele az alkotmányba.

Minket leginkább az 1804-ben megalkotott Code Civil érdekelhet, tekintve, hogy a magyar alkotmány mintájául leginkább az szolgált. Ebben az 544. cikk tartalmazza a tulajdonjogra vonatkozó részt. A 2011. év április hó 25. napjától hatályos Magyarország Alaptörvénye XIII. cikke biztosítja állampolgárai részére a tulajdonhoz való jogot.

XIII. cikk

(1) Mindenkinek joga van a tulajdonhoz és az örökléshez. A tulajdon társadalmi felelősséggel jár.

(2) Tulajdont kisajátítani csak kivételesen és közérdekből, törvényben meghatározott esetekben és módon, teljes, feltétlen és azonnali kártalanítás mellett lehet.

Sőt, a tulajdon védelméhez való jogot is:

1. cikk

Mindenkinek joga van törvényben meghatározottak szerint a személye, illetve a tulajdona ellen intézett vagy az ezeket közvetlenül fenyegető jogtalan támadás elhárításához.

A jogalkotó ezt követően e társadalomfilozófiai alapvetéséhez igazította a Büntető Törvénykönyvet.

Jelen esetben a Btk. vonatkozó szakaszát kellene értelmeznünk, lehetőleg magasabb intellektuális színvonalon, mint az ügyben eljáró bíró tette!

Lássuk, mit mond Dr. Kónya István, a Kúria elnökhelyettese:

„Két uralkodó elmélet alakult ki. Az egyik nézőpont a természetjogból ered. Eszerint a természet biztosítja az embernek azt a jogát, hogy az erőszakot erővel verje vissza. A másik nézőpont lényege, ahogy a jogtudós, Finkey Ferenc több mint száz éve írta, „a jogtalanságot, jogsértéseket az államhatalom feladata és kötelessége megakadályozni, ha pedig megtörténtek, utólag kiegyenlíteni, s így az ember tulajdonképpen önbíráskodást követ el, midőn maga veri vissza a jogtalan támadást; de az is kétségtelen, hogy az állam a maga védelmi eszközeivel (hatóságaival) nem lehet mindig és mindenütt jelen, meg kell tehát engednie, hogy az egyén maga védhesse meg magát a rendkívüli és világosan jogtalan támadások ellen, mert enélkül számtalan esetben nem lehetne megakadályozni a jogsértéseket”.  

Az új Kódex értelmében tehát már az sem vizsgálható, hogy a védekező személy a támadás elhárításához szükséges mértéket ijedtségből vagy menthető felindulásból túllépte-e.

21. §Nem büntetendő annak a cselekménye, aki a saját, illetve a mások személye vagy javai elleni jogtalan támadás megelőzése céljából telepített, az élet kioltására nem alkalmas védelmi eszközzel a jogtalan támadónak sérelmet okoz, feltéve, hogy a védekező mindent megtett, ami az adott helyzetben elvárható annak érdekében, hogy az általa telepített védelmi eszköz ne okozzon sérelmet.
22. § (1) Nem büntetendő az a cselekmény, amely a saját, illetve más vagy mások személye, javai vagy a közérdek ellen intézett, illetve ezeket közvetlenül fenyegető jogtalan támadás elhárításához szükséges.

És a csattanó:

(3) Nem büntethető, aki az elhárítás szükséges mértékét ijedtségből vagy menthető felindulásból lépi túl.

Mindjárt adódik a kérdés: vajon a gazda joggal volt-e felindult? Lehet-e joggal felindult egy ember az élete munkáját tönkretevő személlyel szemben? A Kecskeméti Törvényszék azt mondja, hogy nem. Szerintem viszont jogásznak sem kell lennünk ahhoz, hogy megértsük a jogalkotó szándékát, s megállapítsuk, hogy a gazda a jogalkotó értelmezése szerint jogosan volt felindult.

A jogszabály e szakaszát pontosan az ilyen helyzeteket alapul véve alkották meg. Vagyis a gazda nem büntethető.

Lehet azon lamentálni, hogy a bűncselekmény, - tudniillik a lopás – folyamatban volt-e még, vagy már befejezettnek volt tekinthető. Tegyük fel, hogy az utcán kitépik a kezemből a táskámat. Meddig üldözhetem az elkövetőt, hogy a bűncselekmény folyamatban léte még éppen fennálljon?

Az én értelmezésemben mindaddig, amíg a károkozás meghiúsítható. Vagyis, ha elmenekült a táskatolvaj, másnap már nem kereshetem meg és verhetem ki belőle az értékeimet, mert közben akár értékesíthette is azokat, ergo a károkozás nem volt meghiúsítható.

Végezetül térjünk vissza ahhoz a momentumhoz, ahol a bíró (és természetesen a rendőrség és ügyészség is!!!) a gazda cselekményét értékelte!

Amennyiben tehát az állam belátta, hogy eszközkészlete elégtelen minden, magántulajdon ellen irányuló jogsértésnél jelen lenni, ezért az erőszak monopóliumából egy pici darabot átengedett az állampolgároknak, számomra teljesen nyilvánvaló, hogy a fizikai közbeavatkozást olyan aspektusból kell vizsgálni, mintha maga az állam járt volna el.

Tehát túl azon, hogy a Büntető Kódex is egyértelműen rendelkezik, a jogdogmatikai fejtegetések sem történhetnek más dimenzióban, mint amit a jogalkotó szándéka meghatároz. Szó nem lehet életveszélyt okozó testi sértésről!

S akár tetszik, akár nem, az ilyen, jogbiztonságot csorbító bírói döntéseknek kell lennie következményének, hogy a téves bíró gyakorlat ne váljék rutinná.   

Bangóné Borbély Ildikó, szocialista politikus az ATV egyik beszélgetős műsorában azt találta mondani, hogy azért népszerű a Fidesz, s népszerűtlen a hazai balliberális oldal hazánkban, mert sok a patkány. Hát, hogy is mondjam, ez egy kurva erős kép ám, Ildikó.

A Fidesz azonnal lemondásra szólította fel a hölgyet, a balliberális oldal pedig többnyire azt állította, hogy ők soha nem mondanának ilyet. Még akkor sem, - szuggerálta egy szoci prominens – ha éppen egy harapós Fideszesről van szó. Különben is, a patkány egy aranyos, intelligens kis állat, – mondta Tordai Bence – ergo eleve nem lehet patkány egy Fideszes, hiszen a Fidesz-szavazó sem nem aranyos, sem nem intelligens.

Szóval, a balliberális oldal nem kér elnézést, nem szankcionálja Bangónét. Miért is tenné? A kedvenc szavuk a „geci”, majd’ minden, a politikáról és közéletről szóló mondatukban benne van. O1G. Sőt, bírósági ítéletük is van nekik, hogy gecizni haladó mozgalmár virtus. Tiszteltetem Baka András bíró urat!    

Balliberális megmondó emberek pedig abbéli véleményüknek adtak hangot, hogy ezt az alpári stílust is a Fidesz honosította meg a közéletben. Há’ mer’a Bayer Zsót! Nem fogom most becitálni, mi mindennek nevezett már minket Spiró György, Esterházy Péter, Kertész Ákos vagy éppen Tóta W. Árpád. Lényegtelen.

A helyzet azonban az, hogy egyik sem politikus, nem tagja a Tisztelt Háznak, szemben Bangónéval. Úgyhogy a párhuzamot megvonni ekképpen közéleti személyiségek és parlamenti politikusok között nem lehet. A szocialisták erős asszonya ilyen formában valóban új irányvonalat jelölt ki.

Ő így temeti az árkokat. Na, jó, ez hülye vicc volt!

Tetszik vagy sem, Bangóné és a hozzá hasonlók társadalmi igényt elégítenek ki. Bizony, mi, tisztes polgárok vagyunk ilyen igénytelenek sokan. Nem mindenki, de a nagytöbbség. Vegyük tudomásul, hogy mindkét politikai oldal szavazóbázisának egy igen széles rétege vevő erre a mocsokra.

A jelenség genézisét tekintve rámutathatunk SZDSZ-es politikusokra és SZDSZ-közeli közéleti hírességekre, kiket fentebb meg is neveztem, s akik elindították az ellentábort minősítő alpári diskurzust. Pusztán egy magát liberálisnak nevező ember képes irgalmatlan gyűlölettel viseltetni minden olyan jelenséggel szemben, amelyben identitásunk testet ölt: hazaszeretet, a kultúránk szeretete, Himnuszunk tisztelete, történelmi örökségünk gondozása, stb.

Számukra ugyanis az identitás egy fiktív tartalom. Vagyis a kultúrám iránt érzett olthatatlan szerelmem valami undorító, mucsai értékrend mellékterméke, amelyet ők minden körülmények között elutasítanak. Ebből ered az társadalmi szembenállás is, amelyben a balliberálisok Magyarországon akarnak európaiak lenni, mi pedig Európában magyarok. Ez egy soha ki nem békíthető ellentét.

Meggyőződésem, hogy ez az értékrendbeli különbség helyez minket eltérő társadalmi valóságokba. E párhuzamos társadalmak, akár a párhuzamos egyenesek, legfeljebb a végtelenben találkoznak. Vagyis akkor sem kerülnénk egymáshoz közelebb, ha a Bangónék nem patkányoznának, ha nem az volna az üdvözlésük, hogy O1G.

Ergo totálisan fölösleges számon kérni rajtuk azt, ahogyan ők látnak minket. Nekik mi patkányok vagyunk és kész. Őszintén, mi tán szebbeket gondolunk róluk? – Ugyan, dehogy! Hogy nekünk igazunk van? – Ahogy nekik is a saját fogalmi rendszereik között.

Az egyetlen előremutató magatartás, ha lemondunk egymásról. Ennek nyilván vannak fájdalmas aspektusai, elsősorban a családokon belüli ideológiai szembenállások okán, de semmi nincs ingyen.         

Szeretem Dwayne „The Rock” Johnson filmjeit. Könnyűek, látványosak, nem késztetnek gondolkodásra, csak sodródom a mozi cselekményével. A munkám miatt az agyam egyfolytában zakatol, ezért jólesik a lazítás. Habsburg Ottó például a Bond filmeket szerette. Pedig nem volt egy buta ember. Szerintem abszolút érthető, ha valaki naphosszat terjedelmes tudományos szövegeket tanulmányoz, annak valahogyan pihentetnie kell az agytekervényeit. Már az alvás és sport mellett.

Én látványos akciófilmeket nézek, ahol a főhős ellenállhatatlanul uralja a képernyőt. Ahogyan a Kft megénekelte a „Siker, pénz, csillogás” című dalában: „Nyelem a viszkiket, aprítom a miszliket”. Mármint a főhős a mozivásznon. Viszont a katasztrófafilmeket ki nem állhatom.

Van „A Sziklának” is egy ilyenje, egy ilyen borzasztóan bugyuta katasztrófafilmje, a Törésvonal. Próbáltam végignézni, de egyszerűen nem ment. Ultra gagyi! Mégis ez a film jutott eszembe arról, amiről írni szeretnék. Az európai ember társadalmában keletkezett törésvonal éppen olyan apokaliptikus eljövendőt sejtet, mint a filmbéli. S éppen olyan képtelen ostobaság, ahogyan ezt kezeljük, mint a film cselekménye.

A mozi elején a lehetséges katasztrófára figyelmeztetőket a többség kineveti. A társadalmi válság jeleit felemlegetők esetében is így van. A fősodrú európai politikum egyszerűen nem hajlandó elismerni, hogy a válság létezik, helyette az arra figyelmeztetőket bélyegzi meg. Lehetőleg minél dehonesztálóbb címkékkel aggatja teli, hogy aztán bármerre is járjanak közöttünk, mindenhol páriaként kezeljék őket.

Migránsválság nincs, aki mást mond az fasiszta. Ismerős, ugye? – A demográfiai válságot családtámogatási akciótervvel kezelni szándékozó magyar kormányt lenácizták, vezetőjét, Orbán Viktort Hitlerhez hasonlították. Most éppen ott tartunk, hogy Jean-Claude Juncker elvtárs, az Európai Bizottság isiászos elnöke Orbánt világháború kirobbantására tett lépések megtételével vádolja.   

Miért? – mert patrióta, mert óvja a magyar kultúrát, mert fenn szeretné tartani az ország önrendelkezését, mert a migránsválság megoldását abban látja, hogy ott segítsünk, ahol a baj keletkezett, mert a demográfiai katasztrófát családtámogatással akarja megoldani, nem betelepítéssel.

De nem ez a törésvonal a társadalmunkban!

Ez csupán egy tünete, előjele a sokkal nagyobb katasztrófának, amely jelen állás szerint úgy következik majd be, hogy teljesen védtelenek leszünk ellene.

Hogy akkor hol van a törésvonal?

Nem jobb- és baloldali politikai tömörülések között. Már csak azért sem, mert mindkét oldalon ugyanazokat az emberi alapértékeket preferálják, csupán azok érvényre juttatásában vannak eltérő metodikák.

A társadalmi mozgásokat a legtöbben kizárólag a politikai erőtérben, azaz szembenállásokkal, horizontális (jobbra-balra) mozgásokkal tudják elképzelni. Miközben egy társadalom alapvető mozgása, a fejlődés, valamint annak ellentétpárja a visszafejlődés vertikális mozgásként értelmezhető csupán. Ha úgy tetszik, fel-le irányú. Persze. lehetne mondani, hogy előre-hátra, de azzal csak azt erősítenénk meg, hogy képtelenek vagyunk térben elhelyezni a saját létünket, s csupán síkban (egysíkúan) gondolkodunk.

Úgy vélem, a társadalom törésvonala ott húzódik, ahol az emberek gondolkodása fejlődéspárti és fejlődésellenes ellentétpárban feszül egymásnak.

Természetesen mindkét csoport úgy gondolja, hogy ő a fejlődéspárti, a másik pedig a fejlődés ellen fejti ki tevékenységét. S mivel valóban nem könnyű eldönteni, kinek van igaza, ettől lesz ez az ellentét igazán veszélyes és pusztító.

A saját társadalom-felfogásomban a baloldal liberalizációja, az úgynevezett liberális demokrácia a visszafejlődés társadalma. Néha viccesen azt szoktam mondani, ha ezeken, - mármint a balliberálisokon – múlna, néhány évtized alatt visszamásznánk a fára. S hogy e vélelmem mennyire valós veszélyről tesz említést, azt kiválóan példázza Francis Fukuyama, amerikai filozófus és közgazdász vezérgondolata a világról, amely szerint nincs hova tovább fejlődnünk, mert elértük az emberi civilizáció csúcsát, a liberális demokráciát. /Fukuyama: A történelem vége és az utolsó ember/

És ezt az embert tudósként tisztelik, ajnározzák világszerte! S nem pusztán azért, mert fogalmuk sincs, hogy Fukuyama egyetlen önálló gondolat híján, pusztán lenyúlta Trockij agymenéseit, valamint jócskán merített az Engels-Dühring vitából, amely viszont Marx társadalomelméletéről szólt. Nem. Ezek tényleg úgy hiszik, hogy az emberi társadalom elérte a legfejlettebb állapotát és innen nincs tovább.

Hogy ez a nézet miért veszélyes? – Hát azért, mert fejlődésellenes!

Olyannyira, hogy a fejlődést kategorikusan kizárja. Szótagolom: a li-be-rá-lis de-mok-rá-ci-a ta-gad-ja a fej-lő-dést. Szarul hangzik. Az is!

Hol van ebben a logika? – Szerintem a logikát is tagadják, bár erről még nyíltan, - úgy értem, tudományos értekezés formájában – nem fogalmaztak meg véleményt. Ugyanakkor azt állítani, hogy lehetetlenség tovább fejlődni, a vallási dogmák mintáját követi. Most komolyan, ezek szerint tagadják az evolúciót, amely szerintük magát az emberi fajt is létrehozta?

Amikor az általuk eszményített együttélési formáról értekeznek a liberális demokraták, előszeretettel idézik Churchillnek azt a gondolatát, amely a következőképpen hangzik:

„ A demokrácia a legrosszabb kormányzási forma - nem számítva az összes többit, amellyel az emberiség időről időre megpróbálkozik.”

Ezzel is azt hangsúlyozva, egyszerűen lehetetlenség a további fejlődés, hiszen a történelem során már annyi mindent kipróbáltunk, de semmi nem volt jobb. Csakhogy az ismert történelmünkben korábban nem volt űrtechnikát alkalmazó civilizáció. Ez némileg leértékeli a továbbfejlődés lehetetlenségébe vetett elképzelésüket.

S ha már Fukuyama kapcsán idepofátlankodott a közgazdaság(ál)tudomány, akkor említsünk meg egy, a mostani ballibek által (egyébként általam is!) igen nagyra becsült közgazdászt, bizonyos John Maynard Keynes-t, aki például világosan kifejtette, hogy a humanizmusból született liberális értékrend alapvetései a konzervatív kapitalizmusban, a konzervatív politikai irányzatban oldódtak fel, s olyan, hogy baloldali liberalizmus nem is létezhet. Puff neki!

A kedvencem, Ronald Reagan: "Ha a fasizmus valaha is megérkezik Amerikába, akkor az a liberalizmus képében fog jönni."

Reagan valószínűleg abból indult ki, - egyébként helyesen – hogy a 60-as évek végén kibontakozó, alapvetően baloldali nézeteket hangoztató, önmagát szabadelvűként meghatározó politikai mozgalom éppen annyira gondolkodik végletesen, mint a nemzetiszocialisták (fasiszták).

Intermezzo: nagyon kérek minden okoskodó hülyét, ne kezdjen el distinkciót tenni az olasz fasizmus és a német nemzetiszocializmus között, amikor én azt a rendszert szimplán fasizmusnak nevezem. Ugyanis a köztudatban ez így jól értelmezhetően van jelen. Például az „antifasiszta” kifejezés sem az olasz szövetségnek szól, hanem az egész, II. világháborút beindító eszmerendszernek, aminek viszont a nemzetiszocialista Hitler volt a vezére.

Joggal kérdezhetik tőlem, hogy akkor én milyen társadalom-felfogást nevezek fejlődéspártinak. Nos, nem vagyok sem keresztény, sem konzervatív, ergo nem tudom magam jobboldaliként meghatározni. Az biztos, hogy a baloldaliság minden változatát el- és megvetem.

Véleményem szerint a társadalmi fejlődés természetes úton nem állítható meg, csupán mesterségesen. (Erre törekszik a balliberális mainstream). Fejlődésünknek nem minden pillanata/szegmense áll irányításunk alatt, vannak öntudatlan folyamatok. Ezért, ha semmit nem tennénk ellene, a társadalom akkor sem stagnálna, hanem egy lassú ütemben fejlődne.

Korunkat gyakran hasonlítják a Római Birodalomhoz (helyesen: Nyugatrómai Birodalom). Joggal. Annak végstádiuma ugyanis rengeteg hasonlóságot hordozott jelen társadalmunk állapotával. Két konkrét példát is mondanék.

1., A Marcus Aurelius Elmélkedései címet viselő gyűjtemény a filozófus császár gondolatait tartalmazza saját társadalmáról. Idéznék:

„Atyám, hallomássom és emlékeim szerint maga volt a szerénység és férfiasság.” – írja bevezetésképpen. Majd később így folytatja atyjáról való megemlékezését: „Lemondott a fiúkkal való szerelmeskedésről…”.

2., Ammianus Marcellinus, a kor legkiemelkedőbb történetírója A Rerum gestarum libriben („Viselt dolgok könyvei”) leírja, hogyan hajózzák be az Attila elől menekülő barbárokat azon céllal, hogy azok majd megvédik a birodalmat. Vagyis hasznot reméltek belőlük. Ám helyette ugyanezen barbárok elpusztították a birodalmat.

Nem akarom magyarázni, milyen társadalom lehetett az, ahol férfiasnak számított két férfi szexuális kapcsolata. Hogy az milyen analógiát jelent a mai liberális felfogással, amely az úgynevezett férfiasságot nők elleni bűncselekményként fogja fel, s olvastam a minap, kémiai úton, gyógyszer adagolásával szüntetné meg. Tessék csak rákeresni az interneten! Azonnal feldob 10-20 „tudományos” textúrát arról, hogy a fehér férfiak férfiként való viselkedése erőszak a nők ellen. Kivétel a muszlim férfiak férfiassága!

Azt sem fejteném ki bővebben, milyen hasonlóság fedezhető fel a barbár hordák birodalomépítő céllal történő befogadása és a muszlim migránsok jelenkori betelepítése között. Aki nem totál hülye, az megérti.

A Nyugatrómai Birodalom törekvései elporladtak a barbár lábak tapodásai alatt. Számomra teljesen világos, hogy jelen társadalmunkra is hasonló sors vár, ha nem állítjuk meg a liberális demokrácia nevű társadalmi karcinómát.   

Nézzünk egy további súlyos, az emberiség egészét érintő problémát, az éghajlatváltozást!

A baloldali liberális válasz erre szintén a fejlődés megállítása. Csökkentsük az ökológiai lábnyomunkat! Ne járjunk autóval, ne üljünk repülőre, ne legyen mobiltelefonunk és semmilyen modern technikai eszközünk. Vagyis mondjunk le a fogyasztói társadalomról.

Máris jön a démonizálás: a fogyasztói társadalom kizsákmányoló, rabszolgasorban tartja az embereket. S tekintve, hogy az alacsony képzettségű, egyszerű gondolkodású emberek felülreprezentáltak a társadalomban, a démonizálás sikeres. Egyre inkább az.

Ehhez szorosan kapcsolódik a szocializmus iránti nosztalgia, aminek két forrása van:

1., A világháború utáni időszakban az egyes Kelet-európai szocialista országokban felgyülemlő politikai feszültségre adott állami válaszok sokakat, köztük értelmiségieket kényszerítettek emigrációra. A gazdaságilag dinamikusan fejlődő nyugati társadalom nyitott volt a kulturális fejlődésük más perspektívák felőli megvilágítására, ezért a keletről szökött értelmiségiek hamarosan kedvelt közszereplőkként jelentek meg és/vagy egyetemi katedrákon.

Aki azt hiszi, hogy ezt a tendenciát a Szovjet vezetés nem használta ki, az bolond. Káderképzőket hoztak létre, ahol olyan ágenseket képeztek ki, akiket aztán nyugatra küldtek ki terjeszteni az eszméket. Ilyen személy Heller Ágnes vagy Konrád György is. Heller, akit állítólag üldözött a rendszer, az ausztráliai száműzetésében másik két társával megírta a proletárdiktatúra bibliáját, a „Diktatúra a szükségletek felett” című könyvet.

Az a fajta baloldaliság tehát, amelyet ma nyugaton tapasztalhatunk, kommunista ágensek tevékenysége nyomán alakult ki.

2., A volt szocialista országok polgárai közül nagyon sokan nem kompatibilisek a kapitalizmussal. S valljuk be, az EU-s propaganda igencsak igyekszik erre a tulajdonságukra ráerősíteni.

A szocializmus egalitáriussága egy olyan jelentős identitásformáló erő, amely széles tömegeket képes egységbe rendezni. A pártállam egyik elsődleges törekvése a társadalmi osztályok eltörlése volt, elméletileg azzal a céllal, hogy a legszélesebb tömegeket adó alsóbb osztályok tagjait felemelje. Ez önmagában nem egy borzalmas cél, azonban de iure nem lehet egy embert minőségében megváltoztatni.

Létezett ugyan egyfajta erkölcsi nevelés, azonban a munkához való egyetemes jog teljes foglalkoztatottság útján történő gyakorlati megvalósítása magát a munkamorált rombolta porig. A sztahanovista mozgalom is egy hamvába holt ötletnek bizonyult, miután kiderült róla, hogy vegytiszta csalás.

Ám a melós elhitte, hogy övé a gyár, hogy tulajdonképpen haza jár dolgozni. S a kinevezett vezetőket is az ő kérésére, jóváhagyásával nevezi ki a párt. Vagyis a vezető is egy volt közülük. Ezzel szemben a kapitalizmusban a gyár valakié. Egy emberé, aki talán sosem dolgozott annyit, mint ők, aki sokkal fiatalabb náluk, akit nem az ő jóváhagyásukkal neveznek ki. A vezetőik sem egyek közülük, hanem távoli iskolákban képzett, finom, illatos kézzel kezet fogó idegenek.

Akik természetesen mind értéktelenebbek, mint a melós. Mert a melós mindent jobban tud, mint a tulajdonos, vagy egy fölöttük álló vezető. S hogy amazok mégis többre vitték, az borzalmas társadalmi igazságtalanság, a valóság megcsúfolása, elfogadhatatlan helyzet.

A melós ugyanis a szocializmusból sikeresen átmentette az ottani munkamorált és nem is hajlandó máshoz igazodni. Korábban azt látta, hogy nyugaton egy munkás mennyivel többet keres. Mert nem arról nézett dokumentumfilmeket, milyen munkamorállal küzdötte fel magát például Németország a háború után. Nem. A pletykákra hegyezte a fülét, amelyek szerint nyugaton a kerítés is kolbászból van.

Azt hitték, ha eztán keleten is kapitalizmus lesz, akkor minden melós automatikusan meggazdagszik. Természetesen a már megszokott munkamorál mellett, hogy tudniillik bejárnak a melóhelyre és kivárják a műszak végét, esetleg itt-ott eldolgozgatnak. Nagyon, nagyon sokan bizonyultak inkompatibilisnek a kapitalizmussal.

A kapitalizmus ugyanis az egyenlőtlenség társadalma, amelyben az emberek kizárólag a jog előtt mérhetőek azonos mércével, minden egyéb más területen a szorgalmasabb, az okosabb, az agilisabb érvényesül. A tanulni rest, a saját képzésére fittyet hányó, előbb iskolai osztály, majd sarki kocsma vagánya viszont 30 éves korára pont ott találja magát, ahová való: a társadalom szemétdombján.   

Ezekre az emberekre mondja most a liberális demokrácia, hogy egyenlők veled és velem. Ám, ha te és én, azaz mi a kapitalizmust választjuk, nem tudjuk elfogadni, hogy ők egyenlők velünk.  Ugyanis, ha ők azonos mércével mérhetők, akkor fölösleges volt tanulnunk tudományokat vagy szakmákat, akkor az állhatatosságunk nevetség tárgyává válik.

Itt vissza is kanyarodnék a démoni fogyasztói társadalomhoz. Hagy kérdezzem már meg, miért jó az nekünk, ha az egyre differenciálódó, egyébként technikai alapú társadalmunkban a technika nem fejlődik, sőt, visszafejlődik?

A fogyasztói társadalom nem tökéletes, de olyan irány, ahonnan van továbbfejlődés. A mind modernebb eszközök használata az ember evolúciójára, tehát fiziológiai és mentális fejlődésére is kihat. Természetesen ez egy osztálytársadalom, tehát az emberek életkörülményei között markáns különbségek vannak.

Azonban ebben a társadalomban mindenki megválaszthatja, mely osztályba szeretne tartozni. Sokan születtünk munkáscsaládba, de feljebb küzdöttük magunkat, akár a tudományokban való elmélyüléssel, akár szakmai képzéssel. Hiába halandzsáznak a kocsmapróféták, manapság egy jó szobafestő, hegesztő, autószerelő vagy szakács kényelmes polgári életet élhet.

Tehát senkinek sem kötelező megragadnia a biorobot szintjén és egy szalag mellett görnyedve letöltenie az életét. A fejlődést, ahogy saját fejlődését is kizárólag az ember állíthatja meg, mert a természetben a fejlődés örök és állandó.

Ezért szoktam azt mondani, hogy a globális éghajlat-változásra kizárólag olyan válasz adható, amely a fejlődést veszi alapul. Amelyik a visszarendeződést, a csökkenést veszi célba, az elbukott. Az úgynevezett zöld mozgalmak iszonyatos károkat okoznak a társadalomnak retrográd propagandájukkal. Az ökológiai forradalom, - ha már így nevezik – útja a fejlődés irányában teljesedhet ki, jelen állás szerint egy dinamikusan növekvő fogyasztói társadalomban.  

Tovább gombolyítva a fejlődésellenes liberális demokrácia társadalom-felfogásának fonalát, had említsem meg az általam újonnan felfedezett Határ Győző, író és filozófus néhány mondatát:

„Európában nem egy spontán kifáradás, hanem tudatos kifárasztás, folyamatos devirilizáció folyik: a férfiasság, a harciasság, a hősiesség és a bátorság értékeinek legyöngítése a nőies, altruista, idegenbarát és emberi-jogista értékek javára. … az erő esztétikájának gyűlölete és a mindezt keretbe foglaló általános gyávaság és konformizmus nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy az európaiak immáron erkölcsileg lefegyverezve és lelki komplexusokkal terhelten szembesülnek a férfias értékek primátusát hirdető, hódító iszlám rohamával…”

Mindezt 2003-ban írta. S ha 2003, akkor nem feledkezhetek meg Oriana Fallaciról, a neves olasz íróról/újságíróról sem, aki ugyancsak 2003-ban írta akkor megjelent könyvében, a „Harag és büszkeségben”, az alábbiakat:

„A Baloldal nem világi. Öltözzön bár feketébe, vörösbe, zöldbe, fehérbe vagy sokszínűbe, a Baloldal vallásnak számít. Felekezeti jellegű. Abban az értelemben, hogy olyan ideológiából fakad, aminek vallási természete van, vagyis olyan ideológia, ami Abszolút Igazságként tünteti fel magát. …

Az Iszlámhoz hasonlóan azt tartja, hogy olyan Istene van, aki a Jónak és az Igazságnak a letéteményese. Az Iszlámhoz hasonlóan soha nem ismerné el a hibáit és a tévedéseit. Tévedhetetlennek tartja magát, soha nem kér bocsánatot.

Az Iszlámhoz hasonlóan olyan világot követel, amit a saját képére és hasonlóságára formál át, olyan társadalmat, ami a prófétájának, Karl Marxnak az igéjén épül fel. Az Iszlámhoz hasonlóan nem fogadja el, ha másképp gondolkozol, és ha másképp gondolkozol, semmibe vesz téged. Az Iszlámhoz hasonlóan tehát illiberális. Tekintélyelvű, totalitárius, még akkor is, ha elfogadja a demokrácia játékszabályait.” 

Hol volt még 2003-ban az a mély társadalmi válság, amely 2015-tel köszöntött ránk!

Láthatjuk, már akkor voltak olyan személyek, akik a társadalmi mozgások jellegét helyesen ismerték fel, és lehetőségeikhez mérten próbálták figyelmeztetni embertársaikat. Mindhiába. Pontosan, ahogy az idétlen katasztrófafilmekben lenni szokott. Senki nem hitt a veszedelmet előrejelzőknek.

Nyilván volna még mit elmondanom arról az elfajzott, az emberi társadalom elpusztítására törekvő vírusról, amit liberális demokráciának neveznek. Ám ez csupán egy blogbejegyzés, ennek a teljesség igénye nélkül kell hatnia. Aki az emberiségre oktrojált politikai szűklátókörűségből képes kiszabadulni, az érti és megérti, amiről beszélek.

A hagyományos családmodell (férfi-nő-gyerekek) lefasisztázása, a férfiak női nemi hormont tartalmazó gyógyszerrel történő kényszergyógykezelése egyszerűen abnormális gondolatok. A deheroizálás, a legendáink gúny tárgyává tétele, a himnuszunk nyavalygásnak titulálása, a nyelvünk degradálása nem nevezhető a legfejlettebb társadalom szemléletének.

Apropó nyelvünk! Olvasta már valaki a nyelvrokonságunkat kigúnyoló, elferdítő Paul Hunsdorfer (Hunfalvy Pál) finnugor nyelvelméletet megalapozó kis pamfletjét? Mert azt könyvnek, tudományos értekezésnek ép ésszel nevezni nem lehet. „Ugor vagy török-tatár eredetű-e a magyar nemzet?”    

Deheroizálás témakörben a legszemléletesebb, ahogyan az emberfeletti teljesítményeket látványos versenyeken reprezentáló élsportot, az olimpiai mozgalmat támadják, degradálják. Ennek legékesebb példája, hogy a legutóbbi olimpián olyan férfisportolók nyertek női atlétikai számokban, akik férfinak születtek, férfi hormonkészlettel, de magukat nőnek vallják. Egyikük aztán nemrég megnősült és egy nőt vett feleségül. Tehát nem pusztán egy férfi testbe született nő, de még leszbikus is. Vagy csak hazudik.

A kimagasló emberi teljesítményeket, - még ha azok csupán játékokban is nyilvánulnak meg – azért nézi sandán a liberális demokrácia, mert azok is azt támasztják alá, hogy nem minden ember egyenlő. Erről pedig hallani sem akarnak.

Vajon milyen gyorsan jutnánk el oda, - ha hagyjuk – hogy a konyhában egy csodaszép tortát sütő háziasszonyt elvinné az Egyenlőségügyi Minisztérium fekete autója, amiért szebbet alkotott, mint a szomszédja?   

Milyen alacsony szintre kéne levinnünk az önmegvalósításunkat, hogy a legbénábbal is egyenlők legyünk? Ez a liberális demokrácia kérdése, a „tudósaik” erre keresik a válaszokat. Ötleteléseikkel tele az internet.

Én azt kérdezem, hol van a tudomány, amelynek kötelessége lenne az emberi társadalom folyamatos differenciálódásával lépést tartva garantálni a fejlődést?

A kizárólag a vágyálmaiknak élő emberekről úgy pattan le a valóság, mint labda a betonfalról. Aki azt szerette volna, hogy a Fideszt kizárják, de legalábbis felfüggesszék, annak számára a tegnapi döntés de facto felfüggesztést jelent, és mérhetetlenül boldog, hogy a „cigányhitlert” végre jól megregulázták.

Csakhogy egy párttagságbeli felfüggesztés, illetve egyéb szankciók jogi aktusok, ergo de iure, azaz egy szabályzatban foglaltak szerint lehetségesek. Márpedig a Néppárt vitájának végén nem volt ilyen jogi aktus. Se kizárás, se felfüggesztés.

Hogy akkor mi volt?

Taktikázás, időhúzás. Patthelyzet van. Azon lehet polemizálni, hogy ez a szituáció most melyik félnek kellemetlenebb, de ettől még teljesen nyilvánvaló, hogy olyan döntés született, amelyet egyik fél sem szeretett volna.

Senkinek ne legyenek kétségei, a Néppárt elszánt volt azt illetően, hogy kizárja, de minimum felfüggeszti a Fideszt. Igen ám, csakhogy a Fidesz előre jelezte, ha felfüggesztik, azonnali hatállyal kilép. S azt gyanítom a szlovén, szlovák és olasz tagpártok, - akik már korábban jelezték, ha a Fidesz megy, akkor ők is – a vita során ebbéli szándékukat megerősítették.

Márpedig akárhogy számolunk, az legalább 40-50 fő. Tehát több mint a Fideszt rühellő, a kizárását kezdeményező tagpártok létszáma. Sőt, az már egy akkora szám lett volna, hogy a Néppárt parlamenti többsége is veszélyben foroghatott volna.

Lenyelték a békát. Lenyelte Orbán is. Hiszen ő meg volt győződve, hogy a részére kirótt kötelezettségek elvégzése annullálja az ellene irányuló közhangulatot. Mindenesetre óvatos volt, és a Fidesz kilépéséről szóló bejelentés írásos változatát ott szorongatta a kezében mindvégig. Azzal emelt fővel távozhatott volna. Miközben persze számára a néppárti tagság létkérdés.

Egyetlen Fidesz-szavazónak se legyenek kétségei, az a magabiztosság, amellyel Orbán a nemzetközi vizeken vitorlázik, csak egy olyan hátszéllel lehetséges, mint a Néppárt. Nélküle, - hogy úgy mondjam – nem sok vizet zavarna.

Ezért is bosszantó, amikor Gulyás Gergely azt nyilatkozza, hogy a Néppárt megijedt. Ha így volna, - egyébként nyilván így is van – akkor sem mondhatja ki. Ilyen nyilatkozatokkal a szocialista-vadliberális-zöld koalíciót erősíti. Egy idióta. Már elnézést.

Egyébként pedig a Néppárt sem ijedt meg jobban, mint maga a Fidesz. Orbán egy nagyon jó, ha nem a legjobb reálpolitikus Európában. Vagyis pontosan tudja, mit veszíthetett volna. S ha az őt gondolattalanul követők jobban figyeltek volna, elcsíphették volna azt a pár mondatot, amelyet a jogállamiságunk kritikájáról mondott.

Világosan kifejtette, tisztában van vele, hogy hiába vizsgálták különféle bizottságok az igazságszolgáltatás helyzetét és a sajtószabadságot, s találtak végül mindent rendben, majd e jelentéseket az Európai Parlament elfogadta, ez senkit nem érdekel. S ha senkit nem érdekel, akkor továbbra is ki vagyunk téve hasonló vádaknak. Ezen vádak ódiumaitól eddig a Néppárt védett meg minket. Bizony!

Csak egy ökör akarhat egy ilyen masszív védelmet elveszíteni!

Orbán nagyon is jól tudja, hogy az általa képviselt európai politika jelenleg nem túl masszív lábakon áll. Megerősödését a májusi EP-választásoktól várja. S nem csupán ő, de a néppárt is. Nem véletlen tehát, hogy Mürkül asszony a minap azt találta mondani, hogy nem a menekülteket kell idehozni, hanem a segítséget odavinni hozzájuk.

Nocsak! Négy év késéssel, de végre, - legalábbis retorikában – eljutottak oda, hogy orbáni gondolatokat mantrázzanak. Természetesen nem őszinte céllal, hiszen az ő megingathatatlan meggyőződésük, hogy hosszú (nagyon, de nagyon hosszú) távon a bevándorlás megoldja a munkaerőhiányt.

Nem fogja, de ez mellékes. Viszont az érzelmeik mentén szavazó milliók esetleg úgy gondolhatják, hogy megjött az eszük, ezért nekik adják a voksukat. Borítékolható, hogy a nyíltan és agresszívan migránspártiak vereséget szenvednek májusban. Sorosnak sokba kerülnek, de belefér.

A vén gazember ezért kezdte el megdolgozni a Néppártot. Most komolyan, nem egy vicc, hogy az egész kizárásosdi legfontosabb kérdése, hogy Soros egyeteme, a CEU továbbra is törvények felett állhasson Magyarországon? Egy olyan egyetemről beszélünk, amely a világ egyetemeinek rangsorában Burundi egyetemei után következik. Utána lehet járni a World University Ranking oldalon.

Hogy jön ide Soros?

Ezt én is kérdezhetném. Sőt, én joggal kérdezhetném. Hogy engedhetik Európa közelébe ezt a sátáni figurát? Nos, a válasz a ballibbantak kérdésére egyszerű: Ti, feleim, folyamatosan felemlegetitek, mekkora biznisz Orbánnak, hogy pénzért beenged külföldieket. Akkor képzeljétek el, hogy mekkora pénz ez Soros NGO-inak! Csak ezer eurót kérjenek fejenként! Eddig durván kétmillióan jöttek.  Szorozzátok be! Csilliárdok.

Nem véletlenül állt a „program” mellé a Mastercard. Kétmillió új ügyfél, azonosító nélküli kártyák, adózás nuku, stb.

Akárhogy is, a döntés megszületett. A Fidesz önként vállalta, hogy nem gyakorolja jogait a Néppártban, amíg egy úgynevezett „Bölcsek Tanácsa” le nem folytat egy vizsgálatot a magyarországi jogállamisági állapotokkal kapcsolatban.

Ilyen típusú megállapodás korábban már született. Hasonlóan járt Ausztria, amikor a kormánypárt szövetségre lépett a Jörg Haider vezette Osztrák Szabadságpárttal. Mit ad Isten, éppen az akkor vizsgálatot elszenvedő párt vezetője, Wolfgang Schüssel lesz a mi jogállamiságunkat górcső alá vevő Bölcsek Tanácsának egyik tagja. Tőle várok némi empátiát.

Nem úgy ennek a tanácsnak egy másik tagjától Herman Van Rompuytól, aki viszont megveszekedett magyargyűlölő. Egy igazi náci árja mentalitású, karót nyelt felsőbbrendűség tudatú nyugati troglodita. Sargentini hozzá képest a rajongónk. A harmadik tag, Hans-Gert Pöttering egy régi vágású német kereszténydemokrata, tőle legalábbis úriemberhez méltó hozzáállást várhatunk.

Egyet azért ne feledjünk! A Fidesz nem pusztán a jogainak gyakorlását függesztette fel, de a kötelezettségei alól is mentesült. Vagyis áprilistól olyan durva kampányt tolhat, amilyet csak akar, és senkinek nem lehet egy rossz szava sem.

S hogy végül mi lesz a Fidesz és a Néppárt sorsa, azt nem tudhatjuk biztosan. Az látszik egyértelműnek, hogy a baloldali koalíció, a vadul migránspártiak meggyengülnek. S ha a Néppárt akkorát erősödik, hogy a Fidesz nélkül is vezető frakció marad, akkor kizárás lesz. Természetesen csak akkor, ha közben a Fidesszel szimpatizáló pártok prominenseinek fel tudnak ajánlani valami olyat, ami felülírja a szimpátiájukat Orbán iránt.

Nyilván Orbán is taktikázik. Van durván két hónapja, hogy összegründoljon egy olyan frakciót, amelynek taglétszáma száz fő fölött van. Akár sikerülhet is. Egy ekkora létszámú új közösségre mindenki felfigyelne. Persze, ez viszont veszélyeztetné a néppárti többséget, tehát a Néppárt Orbán irányában is engedményeket fog tenni.

Senkinek ne legyenek kétségei. a Bölcsek a bíróságok, az igazságszolgáltatás helyzetét és a sajtószabadságot is rendben fogják találni. Nincs is más lehetőségük hivatalosan, hiszen erről egyöntetű Európai Parlamenti határozat született. S itt már kevés lesz, hogy a szoci-libsi-zöldek azt nem veszik tudomásul.

A CEU ügye is megoldódott azzal, hogy a németek is beszállnak némi pénzzel. Vagyis Soros Néppártiakat érintő zsarolásainak ereje is jócskán csökkenni fog. Szóval, a tegnapi döntés a fojtogató légkört feloldotta. A Néppárt kiszabadult a Soros-baloldali szorításból. Ezért akár hálás is lehet Orbánnak.

Szép időszaknak nézünk elébe. Idézőjelesen szépnek, természetesen. A hatalom gyakorlásának szempontjából egy erős taktikai egymásnak feszülést láthatunk majd. Akit érdekel az ilyesmi, annak élmény lesz. Én biztosan jól szórakozom majd a Facebook oldalamat ellepő balos fake news szőnyegbombázáson.

Elment Bibldó. Sokan hitték, hogy az a nicknév is az enyém, mert nagyon hasonló, kissé kötekedő, szókimondó stílusban írtunk. De nem, Biboldó nem az én nicknevem volt. 

Biboldó nem volt más, mint Sárosi Gyuri, a Nyíregyházi Zsidó Hitközég elnöke. 68 éves volt. 

Istenem, mennyit nevettünk azon, hogy összemosnak minket! Egy teljesen más világnézet mentén gondolkodtunk azonosan az emberiség mindennapjairól. Millió emlék tolul fel egyszerre, de képtelen vagyok szavakba önteni a gondolataimat. Talán majd később, amikor elül lelkemben a vihar. 

Gyurikám, ki fogja nekem eztán kabbalai logikával levezeti a napi politikai faszságokat? 

Az Európai Néppárt eljárást indít a Fidesz ellen egy bizonyos plakát miatt. Kilenc tagállam 12 néppárti tagpártja kérte annak foganatosítását. Céljuk a magyar kormányzópárt néppártból történő kizárása, de legalábbis felfüggesztése.

Az ok: országszerte látható egy úgynevezett tájékoztatási célú óriásplakát, amelyen két arckép és az „Önnek is joga van tudni, mire készül Brüsszel!” felirat áll. Az arcképek George Soros, ismert amerikai tőzsde spekulánst és Jean-Claude Junckert, az EP elnökét, egyébként néppárti képviselőt ábrázolják.

Büszke vagyok rá, hogy anyanyelvem művelésében sosem voltam rest fejlesztenem magam, - s ha éppen nem a kocsiban ülve illetem vulgáris kifejezésekkel gépjárművezető társaimat – többnyire szabatosan, érthetően fogalmazok, a netikett szabályait figyelmen kívül hagyva ügyelek a helyesírásomra is. Most lebuktam, nem vagyok szocialista képviselőnő.

Szóval, próbáltam egy magyarul nem értő és beszélő holland vagy finn politikus fejével gondolkodni, de sehogy nem jöttem rá, mi bajuk lehet a transzparenciával. Tehát: a plakát arról tájékoztat, hogy Európai Uniós állampolgárként jogunk van tudni, milyen döntési folyamatok, mechanizmusok működnek az Európai Parlamentben vagy Bizottságban.

Ne kezdjünk el fantáziálni, mindenféle politikai beállítottságokról, szándékokról és akaratokról! Egyszerűen értelmezzük az „Önnek is joga van tudni, mire készül Brüsszel!” mondatot.

Az Unióba történt belépésünkkor számos kötelezettséget vállaltunk a szerzett jogosultságok mellett. Én ki nem állhatom, ha valaki csupán a jogait hangoztatva vár el különleges bánásmódot. A jogosultságokra való érdemességünk kötelezettségeink maradéktalan elvégzésével artikulálódik.

Magyarország, a magyar emberek ennek megfelelően kiemelkedő egyéni és közösségi munkával demonstrálják érdemességüket a különféle jogosultságokra. A magyar kormányra, a magyar emberekre számíthat, alapozhat az Európai Unió.  

A kormány a legnehezebb időkben is hozta azokat a gazdasági mutatókat, amelyeket Brüsszel elvárt. Óriási ellenszélben… mit ellenszélben, ellentornádóban haladva odáig jutott, hogy mára az összes neves hitelminősítő elismeri a magyar, unortodox alapokon nyugvó gazdaság teljesítményét. A magyar munkaerő pedig egyszerűen páratlan. Nem véletlen, hogy a közösségből távozó britek külön tárgyalnak velünk ott élő honfitársainkról.

Semmi szégyenkezni valónk nincs tehát, ha azon jogunkat óhajtjuk érvényre juttatni, amely szerint a brüsszeli döntéshozatali folyamatokat részletesen ismerni szeretnénk. Végtére is a sorsunkról döntenek.

Azonban néhány finn, holland és Isten tudja, milyen országbeli EP képviselő úgy gondolja, a magyaroknak, ezeknek a kis Közép-európai országbeli népeknek nincs joga megismerni a róluk való döntéshozatali folyamatokat.

Erről szól a plakátok elleni tiltakozás, semmi másról. Azt várják tőlünk, hogy – mint a szovjet éra idején – befogjuk a szánkat és lehajtott fejjel dolgozzunk, miközben mások eldöntik, milyen sorsot szánnak nekünk.

A plakát szimbolikát alkalmaz. Jean-Claude Juncker arcképe a jel, mint az EP elnöke a Brüsszeli döntéshozatalt jelképezi, mint jelentést. Ez a szimbolika. Mégsem rakhatták fel mind a 751 képviselő képét. Ahhoz picivel nagyobb plakát kellene. A testület feje megfelelő jelkép.

Na, de hogy kerül oda George Soros? – ilyet tájékozatlanok, vagy sunyi gazemberek kérdeznének. Ennek ellenére elmondom. Az ironikusan filantrópnak nevezett spekuláns fixa ideája, hogy egyedül ő tudja, mi jó Európának, Európa népeinek. És ezt az ő szent (szerintem őrült) meggyőződését (szerintem inkább rögeszméjét) féléven belül 59 alkalommal osztotta meg az EU különböző szintű vezetőivel.

Ezek az eszmecserék világgá kommunikált, látványos rituálékkal indultak minden alkalommal. Vörös szőnyeg, csókolódzás, bódító nedűk mértéktelen fogyasztása, stb. Ám, hogy végül miről is szólt mindez, arról egyszer sem volt sajtótájékoztató. Talán túlságosan másnaposak voltak hozzá?

Rendben, ha hölgyekkel kapcsolatos lovagias ügyekről beszélgettek, maradjon is titok. A ciszheterók körében nem divat kiteregetni a franciaágy nevű sportszeren elért sikereket.

Na, de egy ilyen jellegű kanok összejövetelének megnyitóját miért kell európai szintű médiaeseményként kezelni? – Ugye, hogy ennek nem lenne semmi értelme? Teljesen egyértelmű, hogy az Unió derék vezetői és a spekuláns európai kérdésekről, Európa polgárait érintő kérdésekről tárgyaltak.

Hogy miről? – Mint írtam volt feljebb, azt nem tudhatjuk. Egyrészt, mert nem volt sajtótájékoztató, nem készültek jegyzőkönyvek, nem volt parlament, illetékes bizottságok előtti beszámoló. TOP SECRET!

S hogy mennyire az, azt az is mutatja, hogy a titkokat firtató kormány-plakátot hevesen támadják azok az apparatcsikok, akik bármilyen aljas hatalmat gondolkodás nélkül kiszolgálnak az asztalról lehulló morzsákért.

Vannak a történetnek vicces elemei is. Az Európai Parlamentnek elvileg alárendelt Európai Bizottság valamiféle cáfolatot küldött a magyar kormány plakáton tett állításaira. Nos, a plakát pusztán annyit mond, hogy jogunk van tudni, mi folyik a kulisszák mögött. Most komolyan, ezek a derék balliberálisok nyugaton is ennyire fogalmatlanok?

Hogyan lehet cáfolni egy jogosultságot? – Például úgy, hogy citáljuk a vonatkozó jogszabályi rendelkezést, amely vagy tartalmazza, vagy nem. Az Európai Bizottság nem ezt tette. Nem cáfolja, hogy jogunk lenne a mindennapjainkat érintő döntések felől tájékozódni. Nem. Ők felszólítanak, hogy ne a szemünknek higgyünk, hanem nekik.

Azt írják ezek a csúcsbürokraták az ő cáfolatukban, hogy nincsenek is migránskártyák, hanem csak Görögországban és Macedóniában (azóta kiderült, hogy máshol is) adnak a menekülteknek névazonosító nélküli Mastercard bankkártyákat, hogy fedezni tudják mindennapi szükségleteiket.

Ez igen, úgy cáfolják valaminek a létét, hogy elismerik, létezik! Ezt hívják fordított Lucifernek. Az ördögnek ugyanis az volt a legnagyobb trükkje, hogy elhitette, nem is létezik. A fergeteges agyú balliberálisok elmondják valamiről, hogy létezik, tehát higgyük el, hogy nincs is.       

Tudom én, hogy kizárólag Mészáros Lőrinc gazdagodása hírértékű, de elgondolkodott már valaki azon, mennyit keres ezzel a Mastercard? Már, persze, olyanok, aki nem hiszik, hogy ezt ők bizony humanitárius küldetésnek tekintik.

Az pedig teljesen véletlen, hogy ezt megelőzően George Soros tárgyalt a Mastercard vezetőivel egy ilyen kártya bevezetésének lehetőségéről.

És a kedvencem!  

Tavaly novemberben nagy többséggel elbukott az a kezdeményezés, amely a menedékkérőknek járó könnyített vízum bevezetését javasolta. Aztán egy nem létező szabálytalanságra hivatkozva érvénytelenítették a szavazást, majd némi nyomásgyakorlási idő kihasználásával később (decemberben) megismételték. S láss csodát, hirtelen a néppárt képviselői közül sokan meggondolták magukat és a javaslat mellé álltak.

Az Európai Bizottság ezt a csodaszámba menő eseményt most letagadja, mintha soha nem történt volna meg. Azt mondják, ők nem kezdtek neki a könnyített vízum rendszerének kidolgozásához. Oké, hogy a felettes szervük azt megszavazta, s részükre feladatul jelölte ki, de ők ellenállnak.

Teljesen nyilvánvaló, hogy hazudnak. Arról van szó, hogy a magyar kormány mond igazat, és valóban egyetlen kérdés tematizálja a közelgő Európa Parlamenti választásokat, ez pedig az irreguláris bevándorlás közösségi kezelése. S ha hazudnak, azt azért teszik, mert pontosan tudják, hogy az európai polgárok túlnyomó többsége a magyar kormány álláspontját osztja.

„Nem babra megy a játék” – fogalmazott Orbán Viktor miniszterelnök a Welt am Sonntagnak adott interjújában. Bizony nem! S itt nem az államok lakosainak sorsára gondolok, bár az is nagyon fontos. Én a havi 10-20 ezer eurós illetményre gondolok, amit az Európa parlamenti képviselők kapnak. Nincs az a holland vagy finn, magát keresztény-konzervatívnak tévedő néppárti képviselő, aki erről lemondana holmi migráns-kérdés miatt.

Hát itt tartunk!

Van egy plakát, amely egy politikai akaratból fakadó ésszerű felhívással fordul felénk, állampolgárok felé. Sapienti sat. Mindenki más pedig élhet tévhitekben, lehet szolga meggyőződésből, ha attól jobb a közérzete. Májusban döntünk. Remélem, helyesen!   

Egy valamikori RTL Klub Fórumos társam 2006-bann írt egy kis szösszenetet a bevándorlásról Részletek az utolsó magyar naplójából címmel. 

Mit látok? Ma megjelenik Bayer Zsolt naplóbejegyzése, frappánsan Az utolsó magyar naplója címmel, betűről betűre ugyanazzal a tartalommal, amit egykori fórumos társam vetett papírra. 

És ezt akkor így most hogy? 

A frusztráció manapság a legelterjedtebb hajtóanyaga a társadalmi változást dohogó politikai masinériáknak. A frusztráció nem más, mint az önálló gondolatokra energiát nem pazarló féltudatos biomassza csalódottsága az irracionális váromány elmaradása okán.

Gyúelegy, amely berobbantja a társadalom politikai gépezeteinek motorját. A politikai gépezetek működése egyszerű: egy adott térbe beszippantja mindazokat, akik fogékonyak a propagandára. Igyekszik a rendelkezésre álló tér teljes kapacitását kihasználni, s amikor az megtelt, irányított információáramot bocsát rá, ezzel szűkítve a tudat mozgásterét.

Ez a folyamat addig tart, amíg a frusztráció a külső nyomás hatására berobban, ezzel mozgásra kényszerítve a politikai masinériát. A gépezet működése közben elégett frusztráció gyűlölködés formájában távozik a társadalmi térbe.

A politikai gépezeteket működtetők élvezeti forrásként tekintenek a gépek közötti versenyre, azért érdekeltek a frusztráció mértékének növelésében. Egyre erőszakosabb a propaganda, a legbelső félelmeinkre alapoz, a legirracionálisabb vágyak beteljesedését ígéri.

S amikor a vágyak ismét nem teljesülnek be, újra jön az irányított információáram. Ez ma a fake news, s a benne nevesített okolható démonok.

Addig használják fel a féltudatos biomassza ők okozta frusztrációját, amíg minden cseppje el nem ég, amíg a társadalom életterébe nem pöfögi az összes gyűlöletet. Így pusztítják el az emberi társadalmat. Sokkal gyorsabban, mint az üvegházhatású gázok.

S hogy mennyi a frusztráció oktánszáma? - Amennyi az intelligencia kvóciensetek: kisebb, mint száz.

Aki nem szeretne üzemanyag lenni a társadalom lerombolásához, az tanuljon.

Dubito, ergo cogito. Cogito, ergo sum. Sum, ergo Deus est!

Kételkedj, mert kétségeid új megoldások keresésére inspirálnak. Ezt jelenti gondolkodni.

Olvasom, az ellenzéki pártok nőtagjai közös levelet írtak Blankának, a mocskos szájú proli kölyöknek, amelyben a felszólalását méltatják héroszokat megillető jelzőkkel. Feltételezem, úgy gondolták, kurva erős levél lenne, ha megírnák.

Hogy mihez is kell egy mitikus hős bátorságával rendelkeznie Blankának? Íme:

„Véglezárásként csak üzenem annak a bajszos fasznak és az összes fideszes képviselőnek – legyen kecskeméti, félegyházi, szegedi vagy bárhonnan –, hogy álljon hátrébb eggyel, és bassza arcon magát.”

„Egy undorító, alattomos, ocsmány és fertőző járvány járja az országot. Ez nem a pestis, nem az ebola, nem a kergemarhakór, pedig kicsit hasonlít rá. Ezt a járványt úgy becézzük, hogy Fidesz.”

Nem tudom, mennyire számítok mitikus hősnek, de én ennél cifrábbakat is szoktam mondani. Mondjuk nem éppen egy értékrend képviseletében szervezett összejövetelen, de nem vagyunk egyformák.

Arra azért felkaptam a fejem, hogy éppen Bayer Zsolt méltatlankodik az illetlen mondatokon. Szerintem neki most inkább hallgatnia kellett volna. Hozzáteszem, Bayer a trágárkodáson túl egy rendkívül tehetséges író. Szemben Blankával, aki meg nem.

Ezzel nem azt akarom mondani, hogy Blanka segghülye. A tanulás terén felmerülő hiányosságai sem érdekelnek. Állítólag perelni készül, mert, - a híresztelések ellenére - nem is áll bukásra több tárgyból (csak kevesebből), azt azonban elismeri, hogy nem különösebben jó tanuló.

Végre beért Vekerdy tanár úr pedagógiai filozófiájának alaptana, amely szerint bátran légy hülyegyerek, mert aztán felnőttként mindennemű szorgalom és alázat nélkül Einstein és Bill Gates hibridje lesz belőled. Vagyis egy kibaszott gazdag zsenivé válsz. Blanka minden bizonnyal erre bazíroz.

Lehet, hogy szólni kéne neki, sajnos Vekerdy tanár úr súlyos dementiában szenved, így elfelejti megemlíteni, hogy állításai csupán a zsenikre igazak, azokból meg csak elvétve akad, a többiek mind szimplán hülyék és úgy is maradnak.

Na, de térjünk vissza a honleányainkhoz, akik az Olimposz csúcsáig magasztalták Blankát!

Szerintem sokunkban él a kép őróluk, amikor egy bántalmazás kapcsán összevert nővé maszkírozták magukat. Ők tehát mindannyian elutasítják az erőszakot. A fizikait és verbálist egyaránt. Élenjárnak az érzékenyítés terjesztésében, nemzetközi konferenciákon vesznek részt a bántalmazást elítélendő.  

Viszont akkor hogyan állhatnak ki Blanka verbális agressziója, verbális erőszaktevése mellett?

Az az európai nőtagozat, amelynek ők is tagjai, úgy fogalmaz, a verbális agresszió egy rendkívül alattomos és ártalmas magatartás. Mindjárt fel is sorolnak 15 (!!!) fajtáját eme borzalomnak. S megjegyzik, semmiféle mentség nincs a verbális agresszióra.

Blanka, - tekintve, hogy a vekerdizmusnak éppen abban a szakaszában van, amikor még kötelező hülyének lenni - ebből semmit nem fog fel. Ennél fogva az őt méltatók példájából sem képes okulni, hogy amazok már régen felnőttek, de egyikükből sem lett milliárdos zseni, szemben ezzel viszont mentálisan kisemmizett politikai prostituáltak.

Egyébként nem csupán a luvnyák vették védelmükbe szegény Blankát. Természetesen a balliberális sajtó és annak napszámosai is.

Olyan szalagcímet is láttam, ahol az vagyon írva, Nagy Blanka valami kultfilmből idézett. Nos, többnyire tisztában vagyunk azzal, mit takar a kultuszfilm kifejezés. Esetünkben a bolsi skribler egy ’Zs’ kategóriás akcióvígjátékot, a Ben Stiller és Jeff Black fémjelezte Trópusi Vihar című filmet tünteti ki e jelzővel.

Ad abszurdum el bírom képzelni azt a baloldali szubkultúrát, ahol egy ilyen kreténség kultuszfilmnek számít. Ellenben Blanka azt mondta, rögtönzött, az illetlen szavak önkéntelenül tolultak ajkára. A spontaneitásra csupán icipici árnyékot vet, hogy az illető hölgy mindvégig elektronikus jegyzetéből olvas fel.

Szerintem nyugodtan kihúzhatjuk a diskurzusból ezt az „elvégre a Színművészeti Egyetem Rendezői szakára készül, tehát művészi megnyilvánulás volt részéről” baromságot. Innen is csókoltatom Kálmán László és Nádasdy Ádám nyelvészeket (?), kiknek a kultúra mércéje egy ’Zs’ kategóriás pojácáskodás.

Komolyan, a két fickó ex katedra kijelenti, büdös bunkók vagyunk, mert nem tudjuk fejből idézni amaz filmből a trágárkodást. Persze, nekem ezt nem kell magamra vennem, mert még ma is kívülről fújom a Ford Fairlane kalandjai című örökbecsű teljes szövegét.

Mit alkotott abban Nagy Feró, mint szinkronhang!!! S ne feledjük, a főszerepet az az Andrew Dice Clay játszotta, aki alkalmanként 1 milláért lépett fel Las Vegasban. Ha már kultfilm, s ha már trágár kultfilm, akkor a Ford Fairlane verhetetlen.

Óhatatlanul is a Rolls Frakció: Jólét című dala jut eszembe.

„Bálványok bámulnak bambán - e nemzedékre szabva

Fizetési cetlijük a szemedbe lóg”

Ilyen bálványokat állítana elénk a baloldal. Nem mennek Mózesként a hegyre örök értékekért, odalenn a mocsokban formáznak Tesco Gazdaságos Isteneket.   

Most egy nem létező fogalomról fogok hosszan értekezni. Teszem ezt annak kapcsán, hogy a balliberális bonviván, a Fehér Por nagy barátja, a bedrogozva gázoló magyar Pampalíni, Stohl András 50. szülinapjára kisírta magának a hasonszőrű cimboráitól, hogy legyilkolhasson egy kafferbivalyt, vagyis elejtsen egy példányt a „big five”-ból.

Álma beteljesülésének pillanatában, intellektuális magömlése közben, fegyverét a feje fölött lóbálva éktelen káromkodásba kezdett: Baszd meg! Azt a kurva életbe! Az Isten bassza meg! – A vadászatáról „természetfilmet” forgató Takács Viktort, a Fishing and Hunting című műsor munkatársát arra kérte, hogy ezen érzelmi kifakadását ne vágják ki a filmből, mert az adja vissza igazán, ki is ő.

Tudjuk jól, ki ő. Illetve inkább azt, hogy MI ő. A „természetfilmnek” akkora sikere lett, hogy a teljes videó anyagot eltüntették az internetről. A vadásztársadalom műfelháborodott egyet, az állatvédők összeomlottak. Szóval, nem aratott osztatlan sikert az előadásával, valódi érzelmeinek kimutatásával.

Szerencsére a leleményes Sebestyén Balázsnak sikerült találnia egy fő-fő vadász izét, aki elmagyarázta, hogy, bár ő sem mutatja ki az örömét, amikor vadat öl, de azért a vadászösztön az király dolog, s akiben ez nincs, az sajnos úgy járt.

Nos, bennem nincs vadászösztön. Soha nem is volt. Hozzáteszem, senkiben, XX. századi emberben nincs és nem is volt. Mindemellett van intuícióm, mit tudnék tenni azokkal, akik másképpen gondolják és élvezetből, örömszerzés céljából gyilkolnak állatot. És nem csak intuícióm van hozzá.

Beszéljünk az ösztönökről!

Az embert két alapvető ösztön determinálja: a létfenntartás és a fajfenntartás ösztöne. Együtt hívhatjuk őket életösztönnek. Nyilvánvaló, hogy emberi őseinknél a vadászat a létfenntartást szolgálta, a célja az élelemszerzés és ruházkodás volt.

Aztán a vadászó-gyűjtögető életmódot felváltották az öntözéses földművelést folytató társadalmak. Attól kezdve megváltozott a vadászat társadalmi státusza. A létfenntartás köréből szépen átsiklott a fajfenntartáséba.

Amikor a vadászat még csupán a létfenntartás eszköze volt, már akkor számon tartották a legügyesebb vadászokat a harcosok között. Ők nagy megbecsülésnek örvendtek a törzs tagjai között, hiszen képességeikkel a teljes közösség létének fenntartásában szereztek elévülhetetlen érdemeket.

Minekutána pedig a tevékenységből az állatok háziasításával, tenyésztésével kiüresedett a létfenntartási ok, a vadászat a férfiasság számos szintmérőjének egyike lett. A harcosok különféle viadalokon bizonyíthatták rátermettségüket. S mint rátermetteknek, jobb esélyük volt génjeiket továbbörökíteni.

A XXI. században az emberi társadalomból az élet kioltásával együtt járó viadalok teljes egészében hiányoznak. A vadászat már a fajfenntartásban sem játszik semmiféle pozitív szerepet. S ha játszik is, inkább negatívat.

Vajon gyengébb a mai társadalmunk, mint az archaikusak voltak?

Ha pusztán az erőszakhoz való viszonyunkat tekintjük, természetesen gyengébb. A harcos vérontáshoz való viszonya, mint magatartás kiveszett belőlünk. A férfiak leginkább a különféle sportokban használják el a tesztoszterontöbbletüket. Merné bárki is állítani, hogy egy ökölvívó vagy birkózó nem elég jó harcos? Egy mai sportoló bármelyik archaikus harcost legyőzné.

Nyilván nem Herkulest, de ő amúgy is csak mítosz. Mi már nem öljük meg ellenfeleinket, de tévedés azt hinni, hogy hiányzik belőlünk a képesség. Annyiban vagyunk gyengébbek, hogy nincs rutinunk a gyilkolásban. Már, ha ez gyengeségnek számít.

A vadászok érvelése szerint annak számít. Lenéznek minket, lenézik azokat a férfiakat, akik nem ölnek állatokat élvezetből. Pedig pusztán arról van szó, hogy képességeink birtokában is elutasítjuk a gyilkolás lehetőségét. Morális okaink vannak.

Ma már nem akkor vagyunk sikeresek a fajfenntartásban, ha legyőzzük a vadakat és társainkat csatában, így imponálva a másik nemnek. Korunkban számtalan külsőség mellett az erkölcsi tartásunkkal, kiváló intellektusunkkal, más emberekhez való korrekt viszonyunkkal találhatunk leginkább párt a fajfenntartási ösztönt szolgálandó.

Számtalan alkalommal elmondtam már a téma kapcsán, az állatok élelmezés céljából történő legyilkolását nem utasítom el. Húst eszem, tehát nem lehetek farizeus. Így tekintve el tudom viselni a vadászok létezését. A vadhús nagyon ízletes. Egy működő, folyamatos önkontrollt gyakorló vadgazdálkodást pedig egyenesen szükségesnek tartok.

Például a ragadozók hiányában elszaporodó vaddisznóállomány ritkítása szükségszerű. Ám még ez a tevékenység sem nélkülözheti a méltóságteljes, higgadt szakembert. S az is igaz, vadásznak többnyire ideges kezű, frusztrált emberek mennek.

Mielőtt nagyon belemelegednénk a vadászok ekézésébe, azért azt mondjuk el, más hivatásokban is gyakori, hogy bizonyos „fíliák”-ban szenvedő személyek választják azokat. Nem mondok példákat, szerintem mindenki sejti, mire gondolok.

Mégis, milyen örömet okozhat akkor a vadászat?

Kompenzál. Hogy mit? – Természetesen azt a férfiasságot, amit a nem létező vadászösztön felemlegetésével igyekszik annak birtokosaként megjeleníteni.

Itt van mindjárt hősünk is, Stohl Buci: értő szemmel rögtön látni rajta, az a típus, aki már egy bukfencért is ötöst kapott testnevelésből, mert nem akarták lerontani az átlagát. Egy jóképű srác, nem vitatom, színésznek sem utolsó, de az lerí róla, hogy testnevelésből fel volt mentve.

Nyilvánvaló, hogy gyermekkorából számtalan sérelmet hordoz magában az erősebb fiúkkal való konfliktusaiból. A rajta így elhatalmasodó frusztráció levezetésére a vadászat (sajnos) kiválóan alkalmas. Elvégre most éppen egy féltonnás, a legveszélyesebb ellenfélnek számító, csupa izom vadat, egy könyörtelen és rettenthetetlen harcost terített le.

Kéjelgett tettében. – ami érthető az ő mentális állapotában. Nem véletlenül kérte a vele készült film forgatóit, hogy ne vágják ki a kielégülés jeleneteit, mert azt szerette volna, ha gyermekkori bántalmazói látják, ő ilyenre képes, ő megteheti ezt is. Most aztán jól visszavágott Klein Lacinak a 7.B-ből, aki elvette a matchbox kisautóját.

Ám a videó eltűnt az internetről. Klein Laci meg vagy látta, vagy nem.

Tessék, ezt most jól megkaptátok! Pedig (a nem létező) Isten rá a tanúm, hogy nem akartam bejegyzést írni az ünnepek idején. Békét szerettem volna magam körül, családom körében megélt meghitt nyugalmat.  De ti nem hagyjátok. Akkor viszont itt van nektek: NEM LÉTEZIK!

Naná, hogy nem létezik, ha egyszer Isten sincs! Hogy akkor ki jön karácsonykor a magyar gyerekekhez? – Senki! Anya, apa, a testvérek, nagyszülők, rokonok és barátok kényszerű figyelmessége mindez.

Nincs a karácsonyban semmi meghitt, semmi szent. Kizárólag ti döntötök arról, hogy figyelmesek lesztek-e a hozzátok közel állókkal, hogy egy pénzen vásárolt tárgyat átadtok-e részükre, aminek aztán vagy örülnek, vagy nem.

Nincs lélek és nincs télapó sem. Hogy a húsvéti nyusziról már ne is beszéljünk. Minden hozzájuk köthető cselekvés mögött a ti elhatározásotok áll, hogy úgy tesztek mintha, pedig nem is. Tele van a tökötök az egész ünneppel. Minden ünneppel! Bevásárlás, soha véget nem érő sorok az üzletekben és a pénz meg csak úgy elillan, mint a friss bejgli illata.

Szóval, nehogy már jól érezzétek magatokat egy percre is!

A csoda bolondoknak való. A csoda olyan, mint az alkohol: másnap mindent elvesz, amit előző nap adott. Ne tegyetek csodát és ne is várjátok! Nem vagytok már gyerekek, vegyétek tudomásul, hogy az élet minden nap szar. Orbán miatt főleg. Miatta csak igazán! S ha nem Orbán, akkor van más, a lényeg, hogy ti soha nem vagytok felelősek azért, mert szar. Eleve, ti semmiért nem vagytok felelősek, túl kicsik vagytok ahhoz.

S ha azt látjátok, hogy más ettől az egész babonaságtól, bugyuta mesétől boldog, ne hagyjátok! Tegyétek tönkre a karácsonyát, legyetek ti a grincs az életében! Vágjátok a pofájába: JÉZUS NEM LÉTEZIK!

Hogyan jutottunk idáig?

Megmondom: felépítettük a létező legszörnyűbb társadalmat, a liberális demokráciát, amely sem nem liberális, sem nem demokrácia. Ismét hagytuk világhatalommá rothadni a baloldaliságot, az emberben élő ősgonoszt.

Olvasom a Facebook-on, Jézus baloldali volt. Sőt, forradalmár! Mint Lenin és Kun Béla. Még jó hogy! Lehet benne valami, mert Lenin elvtárs az egyetlen cipőjét egy télen mezítláb járó kislánynak adta. Ez azért elég erőteljes jele a jóságnak. Ám én sem mindig hittem a mesékben, ezért anno középiskolában felvetettem, hogy Lenin elvtárs Rolls-Royce autókat, a világ legdrágább autóit gyűjtötte, volt belőle neki sok, akkor miért nem vett egy másik pár cipőt?

Kaptam érte egy igazgatóit, reakcióssá nyilvánítottak és az iskolám nem írta alá a felvételi lapomat, ergo nem tanulhattam tovább. Beadni beadhattam a felvételit, csak nem vettek fel, ugyanis súlyos veszélyt jelentettem a társadalomra.

S hogy kik mérték rám e szankciót? – Természetesen azok, akik a Lenin elvtársról szóló mesét elhitték az utolsó betűig, de Jézus létezését tagadták.

Bizony, a 80-as években a baloldal nemhogy nem tartotta baloldalinak Jézust, de meggyőződéssel állította, soha nem is létezett. Atyám, mekkorát változott a világ! Ma a baloldal számára Jézus forradalmár volt és meggyőződéses baloldali.

Mint Nagy Imre. Ja. Akinek a szobrát az éj leple alatt reggel 7 órakor elbontották. Aki 1946-ban a Mindszenti szervezte engesztelési mozgalmat nyilasok és fasiszták csőcselékének nevezte és szétverette, vezetőjét bebörtönözte népellenes magatartásra hivatkozva. Aki kisöpörtette a padlásokat, aki a földvagyonnal rendelkezőket kényszermunkára hurcoltatta. Jobb esetben. Akit lehetett, azt inkább megölette.

Szóval, lehetne sorolni a baloldal nagy hőseit, – Hitler, Sztálin, Kun Béla, Szamuely, Rákosi, Kádár, Brezsnyev – akik mind igazán hasonlatosak voltak Jézushoz.

S ekkor mit kell olvasnom? – Egy az emberi hülyeség ellen gerillaharcot folytató amazon elemi szinten érthető módon levezeti nekik, - mármint a baloldaliaknak – miért nem volt Jézus baloldali.

Azt hiszitek, kétségbe estek? Nem minden balliberális hülye! Azonnal jött a riposzt: JÉZUS NEM LÉTEZIK!

És lám, a forradalmár Jézusban eddig mélyen hívő liberális démonokraták hirtelen mind megvilágosodtak, vörös ötágú csillagból készült piedesztálra emelték a lángelmét, aki kimenté őket szorult helyzetükből.

Nem létezik tehát. Legalábbis nem úgy, ahogy a biblia leírja. Milyennek is írja le? Jónak, önfeláldozónak, szeretetet hordozónak, testet és lelket gyógyítónak, gyengéket felkarolónak, reményt adónak, megbocsátónak, erősnek. Én ezt olvastam a bibliában.

A baloldal azon lamentál, tényleg járt-e a vízen, borrá változtatta-e azt, feltámasztotta-e Lázárt, s feltámadt-e ő maga. Mit számít? Nem ezt adta nekünk. Sosem mondta, hogy te is járhatsz a vízen, feltámaszthatod a holtat, s képes leszel feltámadni halálodból. Jézus a példát adta nekünk, hogyan lehetünk EMBEREK.

Szimbólum. A jóságé, az önfeláldozásé, szereteté, a test és lélek gyógyításáé, gyengék gyámolításáé, a reményé, a megbocsátásé és az erőé.

Egyesek azt mondják, ilyesmi nincs. S ha nincs, nem érdemes jónak, önfeláldozónak, szeretőnek, test és lélek gyógyítójának, gyengék gyámolítójának, reményt adónak, megbocsátónak és erősnek lennünk. Ne legyen szentség az életünkben! Ezt akarják.

Mert nem tudják, mit jelent a szent, a szentség. Valami egyházi méltóságjelző, vélik. Pedig nem! Minden tettünk a szentség tárgykörébe sorolható, ami azon tulajdonságunkból fakad, ami képes volt Jézust és az ő életútját példaként megragadni. Minden ilyen tettünkért szentté válunk egy-egy pillanatra, és átélhetünk egy megmagyarázhatatlan euforikus érzést.

Biokémiai folyamat, - mondják amazok, kik megpróbálták saját torz világképükre formálni a Jézus-misztériumot. Pont úgy hamisítva meg ezzel a valóságot, mint, amikor Darwint istentagadóként emlegetik, miközben a tudós sosem tagadta Isten létét. Amit a Westminster apátságbeli nyughelye is bizonyít.

Pont úgy, mint, amikor azt állították, hogy Descartes materialista volt, s „gondolkodom, tehát vagyok” állítása az Isten létében való kételkedésről tanúskodik. Csakhogy Descartes sosem tagadta Istent!

„Dubito, ergo cogito. Cogito, ergo sum. Sum, ergo Deus est!” – Kételkedem, tehát gondolkodom. Gondolkodom, tehát vagyok. Vagyok, tehát Isten létezik!

Ezt mondta Descartes. Minden csodálatos elme hitt a szentségben. Elnevezhetjük, antropomorfizálhatjuk, hogy hozzánk közelebb állónak érezzük. Nem számít. A lényeg az, elvontan, mindenekfelett állóan hordozzák vágyott pozitív emberi tulajdonságainkat, amelyeket bizonyos alkalmakkor lehetőségünk nyílik megtestesítenünk, s bennünk másokkal megláttatnunk.  

Baloldali értékrendje ellenére mindig nagyra tartottam Schiffer Andrást. Jogtudósként a legmagasabb szinten, szenvtelenül, részrehajlás nélkül képviselte a tudományt. S hogy beszélhetünk egyáltalán jogvédelemről Magyarországon, azt neki és Morvai Krisztinának köszönhetjük. Mi, magyarok sokkal tartozunk Schiffer Andrásnak.

Ám nem mehetünk el szó nélkül a minap tett nyilatkozata mellett, amelyet az ellenzéki politikusok által megszállt köztévében történt cselekmények kapcsán tett. Életemben először éreztem úgy, hogy a diszciplína fogaskerekei csikorognak szavai súlya alatt.  

Schiffer András nem attól nagyszerű ember és tiszteletreméltó tudós, mert kiválóan ismeri és érti a törvények szövegét, hanem, mert képes azok társadalomformáló lényegét konkrét esetek kapcsán megragadni és helyesen alkalmazni.

Fogalmam sincs, mi történhetett vele most.

Értem én, hogy az országgyűlési képviselők fontos személyiségek, akik a társadalom felhatalmazását maguk mögött tudva a szavazópolgárok érdekében fejtik ki tevékenységüket. Jár részükre a tisztelet, kinek-kinek politikai hitvallása szerint.

Értem én, hogy a Munka Törvénykönyve módosítása garanciális hiányosságai okán egy jogvédő már reflexből is a sorsukra hagyott munkavállalók oldalára áll.

Csak azt nem értem, hogyan teheti mindezt egy tudós oly módon, hogy közben a tudományt teszi árvává.

Sokadszorra idézem, remélem, minél többeknél rögzül Marcus Tullius Cicero intelme:

"Van-e csúfabb ugyanis a meggondolatlanságnál, és van-e bármi is olyannyira megfontolatlan, olyannyira méltatlan a bölcs tekintélyéhez és belátásához, minthogy akár hamis nézetet képviseljen, akár pedig fenntartás nélkül síkraszálljon olyasmi mellett, amit nem vizsgált meg és tárt fel eléggé?"

Lássuk magát a jogszabályt!

Az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvény 98. § 4. bekezdés: „A képviselői igazolvány valamennyi közigazgatási szervhez, valamint közintézetekhez és közintézményekhez belépésre jogosít. […] E jogosultság gyakorlása nem eredményezheti az érintett szervek rendeltetésszerű működésének aránytalan sérelmét.”

Schiffer András több baloldali médiumban is elmondta, álláspontja szerint az MTVA székházban zajlott események kapcsán megalapozott a hivatalos személy elleni erőszak gyanúja. Amikor a 4. bekezdés utolsó mondata került szóba, nemes egyszerűséggel felvetette, vajon a Fidesz-KDNP kormánykoalíció szócsöveként működő köztévé egyáltalán rendeltetésszerűen működik-e.

Na, ez itt kérem a jogtudomány kiüresítése!

Szerinte, mivel a köztévé a baloldal álláspontja alapján nem tájékoztat elégséges módon egyenletesen és arányosan, nem illeti meg a törvény védelme. Ezt mondta, testszik vagy sem! Ez pedig nem egy szakmai álláspont, ez nem egy tudós tényállítása, hanem egy zsigeri érzelmektől befolyásolt, torz magánvélemény.

Az egész helyzetről Tamási Áron: Ábel a rengetegben című műve jutott eszembe. Hogyan lett a bolsevik szocializációs környezetben nevelkedett, ifjoncként Gyurcsánnyal és Bajnaival két közös baloldali ifjúsági szervezetet (Új Nemzedék Mozgalom, Ifjú Szocialisták) is alapító, a TASZ ügyvédjeként dolgozó jogászból a világnézetét a tudomány érdekében háttérbe szorító, a szegények és elnyomottak védelmezője.

Valahogy mindig is tudtam, hogy a politika számára csupán kirándulás, egy kísérlet, vajon tényleg meg lehet-e reformálni értelemmel a politikai közeget. Amint már tudjuk, a kísérlet nem sikerült, Schiffer András visszatért a hivatásához.  Szerencsénkre!

Hogyan jutottunk mégis ide?

Tényként állapíthatjuk meg, hogy annak a tömegnek a tagjától, amelyik gránátokat dobál a rendőrökre, amelyik felgyújtja az ország karácsonyfáját és a közösségünk ünnepét gyalázó rigmusokat óbégat, nem várhatunk korrekt és konstruktív hozzáállást a közösséget érintő ügyeinkben. Aki a köztévé kerítésén úgy mászik át, mint egy tolvaj, attól meg pláne!

Azt sem tiszta, hogyan értelmezi Schiffer András a képviselőigazolvánnyal való megjelenést egy közintézményben. Jönnek, mint régen a fekete autóval? Felhajtják a gallért, alatta a flepni: ÁVH? Mint a dédpapa, Szakasits Árpád idején?

A szokásjog és protokoll szerint illik bejelentkezni. A nagy pofával óbégatás nem számít bejelentkezésnek. A tűzjelző beindítása sem! Hogy a korlátmászásról már ne is beszéljünk!

Jogvédőként legalábbis illene belátni, a kinti anarchista dzsemborit szervezők országgyűlési képviselői státusza azon cselekmények során nem fejeződött ki. S attól, hogy egy médium működése számomra nem tetsző, még nincs jogom kényszeríteni a szájam íze szerinti magatartásra.

Őszintén megmondom, csalódott vagyok. A tüntetésekkel semmi bajom. Demokrácia van, lehet eltérő a véleményünk és a világnézetünk. Kétségtelen tény, az inkriminált törvény hagy némi kívánnivalót maga után. De a tudományt sosem rendelhetem a világnézetem alá!!!

Noha Orbán Viktor miniszterelnök szerint a munka törvénykönyvének módosításával egy jó törvényt fogadott el a jobboldali koalíciós parlamenti többség, a baloldal soha nem látott tömegeket képes utcára vinni ennek cáfolatára.

Mi lehet a gond? Két éve a vasárnapi boltzár, tehát a kevesebb munkaóra ellen tüntettek, most pedig azért, mert saját vállalásból esetleg többet lehetne dolgozni. Talán most vagyunk ideális állapotban? Aligha, hiszen a munkavállalók folyamatosan morgolódnak. Persze, mikor nem?

Az sem mellékes, hogy az EU-ban a 400 óra túlmunka amolyan normatíva, habár több országban sem a törvény szabályozza, hanem a felek közötti kollektív szerződés. Ez minden fejlett kapitalista gazdaságban így működik, ugyanis ez egy racionális lépés a munkaerőhiányra. Az, hogy Magyarországon is szükségessé vált e tárgykört átgondolni és a döntést meghozni, azt jelzi, hogy a magyar gazdaság erősödik.

A szocializmusban teljes foglalkoztatás volt. Sőt, aki vonakodott munkába járni, az Kmk-s, azaz közveszélyes (LoL) munkakerülő lett. E státuszát a személyi igazolványában is rögzítették. Aztán a kapitalizmus első évtizedében az ország majd egyharmada veszítette el a munkáját egyik napról a másikra.

Egészen mostanáig a munkanélküliség felszámolásának, de legalábbis visszaszorításának problémáján fáradozott minden kormány. Aztán jött a gazdasági válság okozta trauma és a mindenüket elvesztett emberek külföldre menekültek a végrehajtók elől.

Jószerivel a magyar volt az egyetlen kultúra, amelyik úgy viselkedett a házával kapcsolatban, mint a csigabiga: sosem hagyta volna el. A magyar nem ment Szabolcsból Győrbe dolgozni, mert messze van. Budapestre is, ha éppen feljött, pénteken hanyatt-homlok menekült vissza a kis kuckójába.

A magyar emberek életének egyetlen célja a saját ingatlan volt. A válság elvette tőle, kvázi gyökértelenné tette. Nyugatra ment a több pénzért és a viszonylagos biztonságért. Szinte mind azt tervezi, hogy az ottani keresetéből egyszer vesz vagy épít egy házat. Vissza a csigaléthez!

Szóval, sokan elmentek és rájöttek, a világ nem ér véget a lépcsőház ajtajánál, vagy a kapunál. Ezzel egy időben az EU valódi szándékának megfelelően a volt szocialista országokban üzemeket építettek szalagokkal, ahol sok-sok biorobotot lehet alacsony munkabéren foglalkoztatni.

Hogy egy magyar ezerszer jobban dolgozik egy töröknél, szerbnél, szenegálinál, pakisztáninál, szírnél, stb, az nyilvánvaló. Ergo a kialakuló munkaerőhiány jobb belátásra bírta a multikat is, és minden évben lenyelik a békát a kormány bérfejlesztési javaslataiban.

A bérek tehát nőnek. A nyavalygás marad, de azért a nagy többségnek van mit aprítania a levesbe. Nincs nyugat, még 5-10 évig nem is lesz. Egészen pontosan akkor lesz, amikor a Mercedes áthelyezi székhelyét Budapestre. Nyugi, nem lesz az olyan sokára! Még pár százezer szír agysebész és a multik fejvesztve menekülnek majd az anyaországaikból.

Nyilván oda, ahol a befektetésük biztonságban van. Lehet gondolkodni, hol is lesz ez! Segítek: nem Szíriában vagy Szenegálban.     

Erre (is) fel kell készülnünk. Érdekképviselet nélkül hagyni a melósokat ostobaság. A munka törvénykönyvének módosítása márpedig magára hagyja a melóst. Igenis slendrián a megszövegezése, igenis hiányoznak a garanciák és igenis elmaradt a szakszervezetekkel, munkáltatókkal és munkavállalókkal való egyeztetés. Ez bizony súlyos hiba!

Abból kell kiindulnunk, hogy az évi 400 óra túlmunka lehetőségének engedélyezése szükségszerű! Ez nem rabszolgaságot teremt, hanem egy zökkenőmentes út a nyugati bérek felé.

Az én elképzelésem a szakszervezetek pártsemlegesítése felé mutató, a szakmaiságot és az érdekképviseletet egy magasabb szintre emelő javaslat volna.

Egyszerűen arról van szó, hogy a melósok csoportjai a szakszervezet felé jeleznék a túlmunkáról szóló vállalásaikat, a szakszervezetek pedig a nevükben eljárva letárgyalnák a munkavállalóval. Az így létrejövő kollektív szerződéseket a szakszervezetek is ellenjegyeznék.

Ugyanakkor a szakszervezetek vezetését megtisztítanám azoktól, akik valamilyen pártnak tagjai és/vagy pártban tisztséget töltenek be. Jogszabályban rögzíteném az összeférhetetlenséget.

Ezzel létrejönne az a feltételrendszer (garancia), amely mellett a munkáltatónak nem volna lehetősége pressziót gyakorolni a munkavállalóra a túlórák kérdésében.

További garanciákat is be lehet építeni, - szintén szakszervezeti közreműködés mellett – amelyekben azt szabályozhatnánk, hogy a munkavállaló természetben vagy anyagi javadalmazásban kérné a túlóra ellenértékét.

Én támogatnám a kéthetente történő bérfizetést is. Nyugaton jól bevált, hiszen amellett könnyebb megtervezni egy család havi kiadásait.

Legvalószínűbben a kormány nem fog engedni. Az utcai őrjöngés hatására befeszül, és inkább propagandával igyekszik agyonverni a baloldal amorf vízióját. Sajnos ezzel is eléri a célját, mert nagyon sokan és egyre többen vagyunk, akiknek nagyon, de nagyon elege van a baloldal bolsevista performanszaiból.

Látta valaki a címben szereplő hollywood-i filmet? – Borzalmas volt!

Ma délelőtt a magyar parlamentben e mozit nézhettük meg balliberális értelmezésben. A két alkotás között azzal a nem elhanyagolható különbséggel, hogy a hollywood-i változat alkotói a majmokat kivételesen fejlett intelligenciával ruházták fel, míg a magyar baloldal a primitívség kihangsúlyozására helyezte a hangsúlyt.

Sikerrel. Ahogyan a Tordai- Jakab-Ungár trió lehozta a tébolyult csimpánz figurát, az Oscart érdemelne. És az acoustic! Durván retro volt a nőstények éktelen visítozása.

Na, de a tréfát félretéve, ismét bebizonyosodott azon, - általam felállított – axióma, hogy a baloldali (a bolsevik) a hatalomban diktatúrát, ellenzékben anarchiát csinál. Civilizált embert mímelni csak nagyon rövid ideig képesek, s amint e mimikri (rövidtávon) eredménytelennek bizonyul, mindjárt előjön a valódi természetük.

Mégis, most el kell ismernünk, visszataszító performanszuk némiképpen jogos. Persze, vicces, hogy pont ők aggódnak a melósokért, akik soha nem adtak nekik semmit, viszont mindenféle himi-humi adókkal elvettek, amit csak lehetett.

Az úgynevezett rabszolgatörvénnyel kapcsolatban korábban már megfogalmaztam ellenérzésemet annak megfogalmazása és kommunikációja kapcsán. Ígértem azt is, hogy prezentálom, én hogyan fogalmaztam volna meg. Így is lesz! Előtte azonban érdemes néhány szót ejtenünk pár fontos, a jogalkotó által elhanyagolt körülményről.

A jogszabály-módosítás nem tartalmaz garanciákat a munkavállaló védelme érdekében. Sajnos abban igaza van az ellenzéknek, hogy e törvény lehetővé teszi a munkáltatónak, hogy kizsarolja alkalmazottaiból a beleegyezést. Ezt senki nem láthatja másképpen. Aki pedig ezzel nem törődik, az nincs igazán a munkavállalók pártján.

Félreértés ne essék, nem én vagyok melóspárti, hanem a kormány. Én a munkát tisztelem. Munka a tanulás is. Aki már középiskolában is inkább bulizott, vagánykodott, kérkedett vele, hogy ő rossz tanuló, azzal én nem tudok közös platformra helyezkedni. Pláne, hogy ezek az emberek aztán felnőttként bizony alul fizetett kemény munkára kényszerülnek, s ezért gyilkos tekinteteket meresztenek mindenkire, aki jobb anyagi körülmények között él, mint ők.

Az fel sem merül bennük, hogy az illető esetleg többet tanult, műveltebb, okosabb. Nem! Náluk, a középiskolában éppen csak vegetáló lustácskáknál nincs okosabb ember a földön, a főnök mindig hülye, meg mindenki más is, és az csak természetes, hogy ők, a kocsmaszónokok jobban irányítanák az országot is.

Na, ezekből én nem kérek!

Mindettől függetlenül, vagy éppen ezért, mert tudom, a szavaikon túl nincs semmijük, elvárom a kormányomtól, hogy helyettem, akár a rosszallásom ellenére is törődjön velük. Benne van az alkotmányunkban, hogy ez a kötelessége.

A rabszolgatörvényt garanciák nélkül elfogadni nem vall körültekintő szakértelemre. Ez bizony fércmunka így. S az teljes mértékben mellékes, hogy a 400 óra túlmunka EU-s átlag, norma, ha úgy tetszik!

Nem rémlik továbbá, hogy a kormány egyeztetett volna a szakszervezetekkel, a munkavállalók és munkáltatók képviselőivel. Amennyiben megtette, azt nagy titokban tehette, ami a kommunikációt nem segíti. Legvalószínűbb azonban, hogy ilyesmi nem történt. Kár érte!

Csóri melósokat úgy érte a bejelentés, mint egy pofán vágás. Valljuk be, az is volt. Egy ilyen változást érlelni illett volna a társadalom alkalmas színterein. S ha ez megtörtént volna, én biztos vagyok benne, most nem lenne felháborodás és bolsevik ingyen cirkusz.

A réznek és ötvözeteinek levegővel való érintkezése során kialakuló felület a patina. Átvitt értelemben a hagyományok, a régmúlt idők nagyságának emlékezete.

Nekem ez csupán arról jutott eszembe, hogy mennyire jó kézben tartani egy könyvet, különösen, ha az egy antikváriumi darab, egy régi kiadás. Én leginkább a háború előtti kiadványokat kedvelem, mert azok mentesen a szocialista ideológia megkövetelte cenzúrától.

Szépirodalmat már régen nem olvasok, ami egy elfogadható alapműveltséghez szükséges, az megvolt jó régen. A „tudományos” kategórianév alá tartozó könyvek iránt érdeklődöm. Elsősorban is a társadalomtudományok területéről.

Azt gondolom, ha érteni akarjuk a liberális demokrácia elmebaját, elődjének, a szovjet típusú szocializmusnak megértését kell célul kitűznünk. Tudom, marginális téma, a kutyát nem érdekli!

Én mindenesetre pár éve gyűjtögetem az 1900-as évek elején élt "megmondóemberek" írásait. Sztálin, Lenin, Patyomkin, Kun Béla, Szamuely Tibor, stb. Szekrényre való könyvem van tőlük származó művekből.

Trockij volt a kivétel. Egyszerűen nem tudtam beszerezni egy rohadt művét sem. Így kénytelen voltam a www.kommunista.net weboldalt használni. Tudom ajánlani.

Na, ennek a Lev Davidovicsnak, mármint a Trockij elvtársnak van egy könyve, az Elárult forradalom. Ebben amolyan korabeli stand up-os módra roast-olja Sztálint. Rögtön érthető is, amaz miért ölette meg végül.

Nem utolsó sorban pedig megtudhatjuk, honnan is lopta Francis Fukuyama, balliberális filozófus (LoL) A történelem vége és az utolsó ember című könyvének szinte teljes tartalmát. Hogy is mondják? - Ami bevált, azon ne változtass!

Hát, Fukuyama nem is törte magát. Simán eladta sajátként Trockij gondolatait, illetve Engels és Eugen Dühring vitájának esszenciáját, és természetesen lenyúlta Marxot és Lenint is.

És miért nem kellett félnie a lebukástól? - megmondom!

Mert senki nem olvas Trockijt vagy Dühringet. Ugyan minek?

És mert százból száz 30 éven felüli ember hiszi, hogy Descartes azt mondta, "cogito ergo sum". „Gondolkodom, tehát vagyok”.

A harminc alattiaknak meg fogalmuk sincs, ki az a Descartes.

Csak hát Descartes sosem mondott ilyet. Soha! Kiejtette száján e szavakat, csak más kontextusban, tökéletesen más jelentéssel, a mondanivalót tekintve máshová helyezve a hangsúlyt.

Egészen pontosan, amit mondott, annak a leglényegtelenebb része a "gondolkodom, tehát vagyok".

Descartes a valóságban a következőket mondta: "Dubito, ergo cogito. Cogito, ergo sum. Sum, ergo Deus est.

"KÉTELKEDEM, TEHÁT GONDOLKODOM."

Nos, azok, kiket ma tudósnak szokás nevezni, nem kételkednek soha semmiben, legkevésbé zavaros hablatyolásuk igazában.

Gyerekkorunkban azt mondták, az "ép testben ép lélek" mondás egy szovjet mondás. Elhittük. Közben Platón, ókori filozófus ars poeticája.

Ugyanígy ülnek ma fiatal emberek zombiként az egyetemeken és hallgatják, miket mond nekik az az ember, aki korábban pont olyan üres tekintettel ült egy padban, hallgatva mástól ugyanazon szavakat.

Aki tehát ül az egyetemen és arra törekszik, hogy minél tökéletesebben legyen képes bebiflázni majd visszamondani mindazt, amit hallott, az az ember nem is létezik. Egyszerűen nincs! S ha ő nincs, nincs Isten sem. Hiszen "Sum, ergo Deus est", "vagyok, tehát Isten létezik". Ám, ha nem kételkedem, akkor nem is gondolkodom, s ha nem gondolkodom, akkor nem is vagyok. Hogy lehetne hát Isten?

Létezni nem annyit tesz, hogy reggel felkelek, munkába megyek, eszem, alszom, szaporodok. Isten nem erre teremtette az embert, nem úgy vagyunk a képmásai, hogy olyan jóképűek vagyunk, mint Ő.

Az bizonyíték Isten létére, hogy kételkedem, mert ezt jelenti gondolkodni, s ha gondolkodom, akkor VAGYOK valaki, aki bizonyíték Isten létére.

Csak jelzem, Istent metaforaként használom!

Az elme sötétségének CEU nevű képződménye a sok közül az egyik, ahol ellopják a fiataloktól a gondolkodás képességét, ahol kitörlik őket a létezésből. Sok mentális hajléktalan úgy jajveszékel miatta és érette, mint legalábbis a kannás bor adagjukat vették volna el.

S amikor hallgatom ennek a pokolbéli teremtménynek, Michael Ignatieffnek a szavait, óhatatlanul Marcus Tullius Cicero szavai jutnak eszembe:

"Van-e csúfabb ugyanis a meggondolatlanságnál, és van-e bármi is olyannyira megfontolatlan, olyannyira méltatlan a bölcs tekintélyéhez és belátásához, minthogy akár hamis nézetet képviseljen, akár pedig fenntartás nélkül síkraszálljon olyasmi mellett, amit nem vizsgált meg és tárt fel eléggé?"

A tanár nem tud mindent, ám az a tanár, aki azt a látszatot igyekszik kelteni, hogy mindent tud, az valójában semmit sem tud. Az a tekintélyét, a tudósnak kijáró kötelező tiszteltet veti latba. A tekintély azonban a tudomány gyilkosa, mert megvonja az egyéntől a kételkedés jogát.

Mára a tudás iránt szomjúhozás megreked kisded korban, amikor még mernek kérdezni, amikor minden válaszunkra egy újabb „miért” érkezik. Az iskolák már nem adnak át valódi tudást, csak adatokat, amiket el kell tárolniuk.

GONDOLKODOM, TEHÁT VAGYOK.

Azt tanítják, ez a mondat a létezés és gondolkodás feltétlen egymásra hatásáról szól, vagyis elég létezni emberként, máris gondolkodsz. Pedig nem!

A két szó kauzalitás (ok-okozati) viszonyban áll egymással. A gondolkodásom okozata a létezésem. Vagyis akkor létezem igazán, ha kérdéseim vannak, ha képes vagyok kétségeimet megfogalmazni ismereteim és a kollektív ismeretek alaposságát és helyességét illetően.

Nem is létezem, ha nem okoz kognitív disszonanciát az írott jog (jogalkotás) és annak gyakorlata (jogalkalmazás) között feszülő antagonisztikus ellentét. Ha nem érzékelem, hogy mennyire egy aljas, hazug társadalomban kell élnünk. Ha nem generál kérdéseket bennem, hogy vajon hová vezet az, ha a szabályoknak egyének, illetve szűk csoportok érdekei mentén gumikorlátai vannak.

Nem kell megváltanunk a világot, nem kell forradalmat csinálnunk, de tudatosulnia kell bennünk, hogy az a társadalmi forma és rend, amiben élünk, az nemhogy a társadalmak legjobbika, a végső cél és megoldás, mint vélték a bolsevikok és vélik ma a balliberálisok, hanem a legaljasabb, legpusztítóbb, dekadenciába taszító, mentális sötétséget árasztó társadalmi létezési forma.   

Hát ez jut eszembe, amikor végre kezembe vehettem Lev Davidovics Trockij: Az elárult forradalom című művét, ezt a vékonyka, puhafedeles olvasmányt, ami annyira eretnek volt a szocializmusban, hogy hazánkban csupán 1989-ben merték kiadni, a rendszer végóráiban.

Rólam nem az terjedt el széles körben, hogy sokat kifogásolnám a regnáló kormány munkáját, hogy nagy kritikusa lennék Orbán Viktornak. Miért is kéne kritikusnak lennem, amikor többnyire úgy történik minden, ahogyan nekem megfelel? Természetesen nem tökéletes a rendszer, lenne min javítani.

Például azon, hogy a lokálpatriotizmusról vallott nézeteket az egyes cselekedetek visszatükrözzék.

Tegnap áthaladtunk Felcsúton. Tükörsima útburkolat, kovácsoltvas kandeláberek, csicsás, rézzel fedett épületek, pompa mindenfelé. Utunk a szomszédos településre, Alcsútdobozra vezetett. Gondoltuk, sétálunk egyet az arborétumban.

Amint beléptünk a kapun, azonnal tudtuk, az enyészet honát kerestük fel. S nem csupán azért, mert a természet téli álmát készül aludni. A pénztáros fáradt automataként szolgált ki minket. A biztonsági őr a kerítést támasztotta, s közben bámulta, ahogy a cipője orrával turkált a kavicsban. Jöttünkre a molett büfés hölgy a fabódéba sietett, hátha veszünk valamit a cseppet sem friss portékából. Szerencséje volt, mert megéheztünk az egész napos kocsikázásban.

Alig száz méter megtétele után a vakondtúrások miriádjaitól tarkított fövenyen átkelve az Ybl Miklós tervezte pálmaház magányába húzódott romjainál voltunk. Lehangoló látványt nyújtott a borostyánnal benőtt kőtömbjeinek darabjaival körbenőtten.

Mondanám, hogy fejvesztve menekültünk tovább, de huszonegy hónapos kisfiunk totyogása mellett ezt aligha kivitelezhettük. Így leginkább komor képpel pásztáztuk környezetünket. Mindenhol burjánzó aljnövényzet, haszontalan ágak-bogak tekergőztek, öles fák törzsein karvastagságú borostyán kúszott felfelé, teljesen elszívva az életet a gazdanövénytől.

Amint felértünk a kastélyparkba, a palota némán sikoltó torzója fogadott minket. Errefelé nyírják a füvet. A szanaszét szórt „testrészek” közé komor sövénykerítést vontak. S miközben mi földbegyökerezett lábakkal álltunk, kisfiunk néhány, a vágást túlélő, még most is virágzó mezei növény kelyhét babrálta.

Szerettem volna visszafordulni és kimenekülni ebből a szenvtelen monotonitással lemészárolt csodálatos szisztémából, de a párom már célba vette az egyik semmibe vesző ösvényt. Felkaptam Nolent és hátra sem nézve berohantam vele az erdőbe. Szinte hallottam az épület sikolyát. Vállamon éreztem egy láthatatlan kéz érintését. Minden kétségbeesésével kapaszkodott belém. Talán megérezte: Annyira segítenék!

Eszembe jutott, amikor egyetemistaként egy húsfeldolgozó üzemben vállaltam diákmunkát. Egyik nap megengedték, hogy megnézzük, miféle folyamatok végén kerül a hús az asztalunkra. Láttam a százával visító sertéseket, amint egy vályúformájú szállítószalagon haladtukban henteslegények elektromos villákat érintenek a nyakukhoz, majd leesnek egy görgős asztalra, ahol nyakon szúrják őket.

Láttam, hogyan terelik be a szarvasmarhát egy szűk karámba, amiből kilóg a feje. Golyóspuskával homlokon lövik, s a karám nyitható alján a padlóra csúszva rúgkapál, mígnem egy vastag kábeldarabot nem dugnak a golyó ütötte lyukba és péppé nem keverik az agyvelejét.

Ám a legborzalmasabb a birkák halála volt. Csendben haladtak a szalagon, aztán leestek a görgős asztalra, ahol a hentes gyors mozdulattal gúzsba kötötte a lábukat. A kötél vége egy mennyezeti szállítószalaghoz volt rögzítve. Amikor a szalag felemelte az állatot, sokszor lehetett hallani a görgők közé szorult lába csontjának reccsenését. Ekkor sem adtak ki egy hangot sem. Aztán a kellő magasságba érve a hentes egy lassú, légies mozdulattal torkon szúrta őket. Csak néztek némán, kikerekedett szemekkel és közben távolodtak, valahová egy felettünk lévő üzemrészbe, ahol tovább folyt konyhakész állapotúvá tételük, miközben én kővé dermedve álltam a sípcsontközépig érő véres lében. 

Az alcsútdobozi kastélypark pontosan ilyen némán tűri a hosszú évtizedek óta tartó lemészárlását, módszeres kizsigerelését. Látványosság ez, kérem! Olyan látványosság, amelyet soha többé nem szeretnék látni. Ahogy azt sem, hogyan kerül a hús az asztalomra. Megalkuvón hallgatok. Szégyen!

Az ösvények mentén nincsen egyetlen tábla sem, amely tájékoztatást adna az odalátogatóknak, milyen növényt látnak éppen. Csak dacosan burjánzó aljnövényzet van, vékony szárakban ezerszám hajladozó vadorgona, és mindenhol éhes borostyánindák. Az elkorhadt, kidőlt fák törzseit az épek tartják, mint a világháborúban az orosz fronton a katonák csonttá fagyott sebesült társaik merev testét.

Mindenfelé hatalmas, mohával és borostyánnal benőtt, négyzet alakú kőtömbök. Látok egy mélyedést, benne egy félig a földbe vájt építmény, gazzal benőve. Talán borospince lehetett egykor. Elkorcsosult utódfákkal benőtt bokros mögött felsejlik a lovarda. Drótkerítéssel kimetszették az arborétumból. Vagy azért, mert az még hoz némi hasznot, vagy azért, mert valamelyik helybéli, újsütetű földesúr használja. Már csak szánalmas epigonja egykori önmagának, a Gustave Eiffel tervezőirodájában megálmodott szecessziós műremeknek.     

Fellélegzek, amikor meglátom a kijárathoz vezető utat. Ám, hogy ne élvezhessem ki megszabadulásom önfeledt pillanatait, egy borzalmasan ronda fehér-narancssárga molinó förmed rám, vasra feszítetten a kerítésről. „Mészáros pud és pizzéria. Autóval csak 2 percre!”

Menekülőre fogtuk. Minden ízléstelenségnek van határa. Ott áll ez a tündérkert, eonok óta zokszó nélkül tűrve testének az enyészettel történő szétmarcangoltatását, miközben néhány kilométerrel arrébb egy több milliárd forintból épített, hivalkodó vörösrézbödön pöffeszkedik. Egyikük a múltunk, másik a jövőnk.

Két ember (Orbán és Mészáros), akik kivagyi látványossággá fejlesztettek egy tyúkszaros, mezítlábas emberek lakta falut, annak a végeit jelző táblákon túl nem képesek ellátni. A lelkükkel. Mert nincs is nekik olyan lelkük, amelyet megérinthetne a kőhajításnyira fellelhető, a mezítelen természet és úri elegancia házasulásának gyönyörű leánya.

Végezetül mementóként álljon itt az arborétum honlapjának köszöntője:

Kedves Látogató!

Az Alcsútdobozi Arborétum a fővárostól mindössze 40 kilométerre, Székesfehérvár és Tata között, a mesés Csaplári-erdőben helyezkedik el, könnyedén megközelíthető a 811-es főútról letérve.

Arborétumunk az Alcsútdobozi Kalandpark mellett, a Puskás Ferenc Sport Hotel mellett található, így számtalan kikapcsolódási lehetőséget biztosít az aktív pihenésre vágyók számára, és a természet szerelmeseinek is. Az Alcsútdobozi Arborétum megállóhelytől indul a Vál-völgyi Kisvasút, így egy kis nosztalgikus élménnyel színesítheted a programot. A 6 km-es szakasz végállomása a Puskás Akadémia MH, így a Pancho Arénához vonattal is eljuthatsz.

A balliberális világűr úgy néz ki, hogy teljes egészében sötét anyag tölti ki. Ez a sötétség annyira masszív és homogén, hogy különösebb tudományos ismeretek nélkül is kiválóan érzékelhető. Kutatni tehát fölösleges, elvégre nap, mint nap viszonyulni vagyunk kénytelenek hozzá.

Olvasom a haladár médiában, hogy nincs űrhajónk, tehát Magyarországon űrkutatásról csak az idióták beszélnek, meg, hogy Orbán űrprogramja olyan, mint Rákosi gyapotmezői. Hogyhogy nincs űrhajónk? Épp a napokban láttam egy fotót, hogy a Millennium Falcon roncsa a Szabadság-híd alatt fekszik a Dunában. Az alacsony vízállásnak köszönhetjük a szenzációs felfedezést.

Ne feledkezzünk meg a Gulliverkli 5-ről sem, Mézga Aladár felfújható űrhajójáról!

A viccet félretéve, a balliberálisok úgy vélik, az űrkutatás űrhajó nélkül nem létezhet, ezért űrkutatási kormánybiztosra sincs szükségünk. Nevetség tárgyává lettünk esmént a kormány kivagyisága miatt. Csendben jegyzem meg, a NASA-nak sincs egyetlen rohadt űrhajója sem, legfeljebb múzeumban, mégis nagy bőszen kutatják a zűrt.

Bizony! Orosz rakéták indításával látják el az idén húsz esztendős nemzetközi űrállomást személyzettel és eszközökkel. Ám ez is csupán egy alacsony földkörüli pályán mozgó tárgy, nem pedig egy távoli égitest. Szóval, ezek az űrhajók, - amelyek nekünk nincsenek – nem jelentenek akkora előnyt az űrkutatásban, hogy egy rakétát építeni nem képes ország ne foglalkozhatna ezzel a tudománnyal.

És hát foglalkozunk is! Ráadásul nem is ma kezdtük. Hermann Oberth, erdélyi szász fizikus részt vett a mai rakétatechnika elméletének kidolgozásában. Kálmán Tódor, - kinek nevét a Holdon és a Marson is kráter őrzi – szintén végzett rakétatechnikai kutatásokat. Mást ne mondjunk róla, ő volt az elnöke a Nemzetközi Asztronautikai Akadémiának.   

A Bay Zoltán vezette kutatócsoport 1946-os Hold-radar kísérlete óriási szenzáció volt a maga korában. 1958-ban a brüsszeli Grand Prix-n a magyar tudósok ionoszférakutató IRX-típusú rendszere díjat kapott.  A műholdmegfigyelések terén is nemzetközi elismerésnek örvendtünk ez idő tájt.

Magyarországot 1959-ben felvették a Nemzetközi Aeronautikai Szövetségbe (IAF), 1962-ben pedig a COSPAR-ba (Tudományos Szövetségek Nemzetközi Tanácsa (ICSU) Űrkutatási Bizottsága). A többi szocialista országgal együtt 1967-ben aláírta a Szovjetunió által kezdeményezett Interkozmosz együttműködést.

Az Interkozmosz együttműködés keretében 1980-ban Farkas Bertalan magyar űrhajós a Szojuz-36 kijutott a világűrbe, Valerij Kubaszov parancsnoksága alatt. Az MTA Interkozmosz Tanácsa irányítása alatt a Központi Fizikai Kutatóintézetben (KFKI) készültek azok a mikrometeoritcsapdák, amelyek a Vertyikál-1 fedélzetén eljutottak a világűrbe. A továbbiakban tápegységeket, részecske-analizátorokat és sugárzásdetektorokat építettek és használtak a világűrben különböző műholdakon.

Lássuk, milyen, az űrkutatás szempontjából fontos műszereket fejlesztettek magyar tudósok!

1., Az Interferon műszer a fehérjeképződést mérte az emberi szervezetben az űrhajózás körülményei között.

2., A Pille sugárdózis-mérővel mérték az űrhajósokat érő sugárzást. Ezt a műszert a Challenger űrrepülőgépen is használták, sőt, egy továbbfejlesztett változata a Nemzetközi Űrállomáson is üzemben van.  

3., A Balaton nevű műszerrel az űrhajósok szellemi munkavégző képességét vizsgálták.

A KFKI szakemberei a Budapesti Műszaki Egyetemmel (BME) együttműködve elkészítették a Vénusz bolygót és a Halley üstököst 1985-86-ban vizsgáló VEGA szonda tv-elektronikáját és vezérlő számítógépét.

Negyed évszázada a NASA planetáris adatbázisának európai alközpontja is Magyarországon van.

S ami a szívemnek legkedvesebb, a Miskolci Egyetemen fejlesztik az űrkemencét, amelynek segítségével a súlytalanság állapotában megolvasztanak, majd újrakristályosítanak anyagokat, új ötvözetek létrehozásának céljával. Ebben a NASA-val közös programban részt vett a húgom is, aki az anyagtudományok doktora. Továbbá arról is nevezetes, hogy a hegesztési munkák Mészáros László sokszoros világbajnok, olimpiai bajnok, világcsúcstartó fekve nyomónk keze alatt égtek.

Nem vitatom, más nemzetek, - akik szintén nem rendelkeznek űrhajóval – ugyancsak kivették a részüket a nemzetközi űrkutatásból. Ez széles, tudományközi együttműködést igénylő terület. Szerintem evidens, hogy annak koordinálása kiemelt feladat. A kormány által felkért dr. Ferencz Orsolya nemzetközileg is elismert tudós.

Mégis, miért tálalja Ferencz kormánybiztosi kinevezését a balliberális sajtó valamiféle nagyzási hóbort ismételt megnyilvánulásaként? – A válasz posztom első bekezdésében rejlik.   

Mostanában sokat hallom ezt a kifejezést. Egyesek úgy vélik, az ilyen jelleget mutató társadalmi berendezkedés egy gyorsvonat, amely a demokráciából a diktatúrába száguld. Természetesen a balliberálisok, vagyis a neobolsevikok állítják ezt. Szerintem meg pusztán egy új kifejezés arra, hogy a baloldal töketlen. Persze, ők ezt nem így értékelik. Ugyanis szerintük olyan nincs, hogy ők tévednének.

Idézzük talán fel Oriana Fallaci tökéletes összefoglalását a baloldaliságról:

„A Baloldal nem világi. Öltözzön bár feketébe, vörösbe, zöldbe, fehérbe vagy sokszínűbe, a Baloldal vallásnak számít. Felekezeti jellegű. Abban az értelemben, hogy olyan ideológiából fakad, aminek vallási természete van, vagyis olyan ideológia, ami Abszolút Igazságként tünteti fel magát.”

Oriana Fallaci azt is mondja a baloldalról, hogy illiberális. Amikor ezt mondta, a szó más jelentést hordozott, mint manapság. A kifejezést valamikor a 90-es években Fareed Rafiq Zakaria, amerikai újságíró használta előszeretettel azokra az államokra, amelyeket nem tartott megfelelően demokratikusnak, de még diktatúrának sem.

Vagyis hibrid zseminek tekintette őket. Na, jó, itt álljunk meg, ne szaladjunk annyira előre!

 A sokunk által méltán megvetett Francis Fukuyama, amerikai filozófus és mindenbe belepofázó celeb úgy 25 éve írt egy könyvet A történelem vége és az utolsó ember címmel. Ebben a liberális demokráciát az emberi társadalom meghaladhatatlan csúcsának, a végkifejletnek írja le. Szerinte a (bal)liberális demokrácia annyira tökéletes, hogy onnan már nincs tovább.

A fickó kb. akkora marha, mint Lenin és Trockij együtt voltak, és kb olyan agresszív elmélete védelmében, mint Sztálin volt a paranoiájában. Tulajdonképpen megerősíti Oriana Fallaci kritikáját, hogy a baloldali liberális ideológia „Tekintélyelvű, totalitárius, még akkor is, ha elfogadja a demokrácia játékszabályait.”

A politikai baloldal tehát tökéletesnek tartja világnézetét, az egyedüli üdvözítőnek. Ennek alapja, hogy azt a fajta Liberalizmus-felfogást, amit képviselnek, azonosítják a demokráciával. Ergo minden antidemokratikus, ami nem liberális. A demokráciáról való felfogásuk alapelve a szabadságjogok lehető legszélesebb körben történő kiteljesítése.

A gyakorlatban ez úgy zajlik, hogy a többségi társadalmat a tömegénél fogva eleve teljesen szabadnak tekintik, tehát minden, a többségi társadalmon kívül eső elem és szereplő szabadságjogát a többségi társadalomhoz viszonyítva, kvázi azzal szemben határozza meg. Ergo úgy lesz szabad egy kisebbségben lévő társadalmi csoport, ha a többségi társadalmat egy kifejezetten a kisebbségre szabott szabadságjog eltűrésére kényszeríti, vagyis a többségi társadalom szabadságjogát az általa tökéletesnek véltből addig csorbítja lefelé az „ideálisba”, amíg minden kisebbségben lévő társadalmi csoport érzelmi állapotát nem sikerül odáig stimulálnia, hogy azokban ne csorduljon túl a frusztráció.

Ennek érdekében például, figyelemmel az afroamerikai diákok érzékenységére, száműzi az egyetemi irodalomoktatásból Shakespeare-t, s úgy általában a „halott fehér csávókat”. Vagy például Európában a muszlimok érzékenységét óvandó tiltja a keresztény jelképek használatát.

Hogy hol tévednek a Tévedhetetlenek, a liberális demokraták, a neobolsevikok?

Először is ott, hogy a józan megfontolás gyakorlását beszüntették. Minek az nekik, ha úgyis tökéletesek? Másodszor, hogy a liberális demokrácia filozófiai megalapozottság nélküli. Harmadszor, hogy a morált a szabadságjogokból származtatják, miközben pont fordítva van.    

Habár ez a Fukuyama nevű futóbolond elmélkedik a morálról, és saját állítása szerint ő maga Platón demokráciakritikájából indult ki. A gond az, hogy Platónhoz hasonlóan egy ideát kerget. Érvelésében a liberális demokrácia az a társadalmi felsőfok, amiben az ember azon irracionális vágyát, hogy környezeténél nagyobb elismerést szerezzen, egy olyan racionális vágy beteljesítése váltja fel, hogy egyenlővé válik a többiekkel.

Ez mekkora hülye!

Vegyük már végre tudomásul, hogy a kapitalizmus a társadalmi egyenlőtlenségek társadalma. És éppen a népeket leginkább érdeklő és érintő gazdasági lehetőségek területén nincs és sosem lesz egyenlőség. Te jó ég, ép elmével hogyan gondolhatja bárki is, hogy a gazdagok szétosztják a vagyonukat és majd mindenki azonos anyagi létben él tovább?

Ki kell jelentenünk, hogy a kapitalizmus nem kompatibilis a liberális demokráciával. A kapitalizmus képtelen tökéletes társadalom lenni. És minden kiegyenlítősdi nem felfelé emeli a társadalmat, hanem egy primitívebb szintre szállítja le.

Ha ez a Fukuyama figyelmesebben olvasta volna Platónt, akkor tudhatná, hogy szerinte „a szertelen szabadságból támad a legvégső, legbőszebb szolgaság”. Vagyis a szabadságjogok nem terjeszthetőek ki a végtelenségig, mert abból türannisz, zsarnokság lesz.

S ha belegondolunk, manapság egyre többen tartják a politikai korrektséget a szólásszabadság korlátozásának. Miközben pedig a pluralizmust, az eltérő politikai törekvések egyszerre létezésének lehetőségét és természetességét éltetik, fasisztának titulálnak minden, a sajátjukétól eltérő világnézetet.

A nagy liberális szabadságkényszerítés eredményeképpen a fojtogató társadalmi létből való menekülésképpen felerősödtek a liberális demokráciával szembehelyezkedő hangok. Nagyjából a csodával határos módon éppen hazánkban mondták ki először állami vezetői szinten, hogy a liberális demokrácia nem tökéletes, nem az egyetlen társadalmi berendezkedési forma.

Orbán Viktor kimondta, van és szükséges a liberális demokráciától eltérő, mégis demokratikus társadalmi berendezkedés, amelynek neve ugyan még nincs, de legfőbb jellemzője alapján, - hogy tudniillik a liberális demokráciamodellel szemben határozza meg magát – nevezhető illiberális demokráciának.

A magyar miniszterelnök volt az első, aki pozitív jelzőként használta az illiberális kifejezést. Lett is nagy óbégatás a neobolsevikoknál. Azonban azt nem sikerült bizonyítaniuk, hogy a liberális demokrácia alternatívájaként megjelenő illiberális állam ne lenne demokratikus. Persze, kocsmaszinten fasisztáznak, náciznak, diktatúráznak, de tudományos érvelést eddig sehol nem olvashattunk. A hibrid rezsimről való értekezésüknek sincsen semmilyen tudományos alapja. Egyszerűen kellett valami fogódzó nekik, hogy ne omoljon össze az álomviláguk.  

Mitől hibrid tehát egy rezsim?

Először is, mitől rezsim egy demokrácia? S ha rezsim, akkor minek külön még hibridnek is lennie? Aki veszi a fáradságot és utánajár, mit jelent a rezsim szó, az azt fogja tapasztalni, hogy ugyanazt, mint a hibrid rezsim. Olyan ez, mint a bacon szalonna.

Nézzük tehát a rezsim, a nem demokrácia jellemzőit!

1., A választások gyakran nem szabadok és soha nem tiszták.

Amennyire tudni lehet, Magyarországon mindig szabadok és tiszták. A választási törvényünk a nyugat-európai országok többségéhez hasonlóan a győztest erősíti, amit anno a stabil kormányzás elősegítésének érdekében találtak ki. Attól egyetlen választási rendszer sem lesz antidemokratikus, hogy valaki nem nyer.

2., A kormányok csak kivételes esetben veszítenek választásokat.

Ki hitte volna, hogy Németország hibrid rezsim? Elvégre évtizedek óta ugyanaz a koalíció kormányoz. Nálunk a Fidesz-KDNP csupán a harmadik ciklusát tölti, de már száguldunk a hibrid rezsim vonaton a diktatúrába.

Felemlegetik, hogy az erős kisugárzású személyek általi irányítás, gyakorlati értelemben a platóni kiválóság eleve demokráciaellenes. Hogy közben az USA-ban az elnökválasztás mindig egy autoriter személyről szól, vagy, hogy Németországban a kancellárok hosszú ciklusokat töltenek ki, az nem probléma, hiszen a liberális demokráciát éltető államokról van szó.

3., Az ellenzéki tevékenység legális, de hátrányos helyzetbe szorított.

Sajnos amennyiben az alkalmatlanság, a retardált óbégató attitűd hátrányos helyzetnek számít, úgy e kritérium tekintetében feltétlenül hibrid rezsim vagyunk. A hibrid rezsim jellemzőinek lejegyzése arról nem értekezik, hogy akkor is a kormányzó erő okolható-e az ellenzék háttérbe szorultságáért, ha annak nem a kormány, hanem az ellenzék alkalmatlansága az oka, ha az ellenzék képtelen értelmes gondolatokkal megszólítani a többségi társadalmat, ha csupán marginális témákban utazik, vagy a valóság félremagyarázása az egyetlen fegyvere.

4., A hatalmon lévők egyoldalúan úgy használják az államot, hogy a demokrácia egy elemét megsértik az alábbiak közül:

- szabad választások

- polgári szabadságjogok

- egyenlő játéktér (anyagi források elosztása, média, jogalkalmazás)

Az első két pontról nincs mit beszélni. Ellenben a harmadik pontban bujkál a bolsevik ördög. Az abban felsorolt három területre vonatkozó kellemek kifejtése elmarad. Így akármit gondolhatnak alatta és nyilván gondolnak is. Csupa rosszat természetesen. Azonban egy erős társadalmi felhatalmazással bíró kormánynak nyilvánvalóan elsődleges feladata a többségi társadalom igényei és elvárásai szerinti kormányzás. Ebben az anyagi források elosztása olyan kompetencia, amelynek elvitatása bolond dolog.

A jogalkalmazásra sem lehet panasz ott, ahol a balliberális demokraták tüntető embereket gyilkoltatnak le rendőr egyenruhába bujtatott ismeretlen személyekkel, ahol egyetemista lányokat kínoznak meg a rendőrök, majd a meghurcolt, megkínzott, megcsonkított áldozatokat vérbírók ítélik el gyorsított eljárásban a művelt nyugat felháborodásának visszhangja nélkül. Szemben azzal, hogy a jelenlegi kormány ellen tüntetőket senki nem háborgatja véleménye kinyilvánításában.

A média, na igen! Amikor 2002-ben a nemzeti érdekeket képviselő, éppen leváltott kormány arra kérte az új miniszterelnököt, hogy a közmédiában teremtsenek valamiféle egyensúlyt, amely mentén az ellenzéki hangok is eljuthatnak a szavazópolgárokhoz, ama kormányfő elutasította ezt a felvetést. Cinikusan azt mondta, a nemzeti oldal vegyen magának tévét.

Nos, vett. Megvette majd az összest. Tehette? Miért ne! Vannak baloldali milliárdosok, akik öt fillért nem áldoznak a baloldali médiumok erősítésére. A Dalmáciában fél tucat kúria, Budán társas- és családi házak tulajdonosa, Demszky Gábor éppen most jelentette be, hogy szegény. Ja, és Németországban is van lakása! Ő tehát nem száll be a média bizniszbe. Ahogy az ország első tíz leggazdagabb emberének egyike, Lepp Gyula sem, aki Demszky Gábor, Magyar Bálint és Kóka János közeli rokona. Esetleg a Bali-szigeti villaparkok tulajdonosa, Mesterházy Ernő? Hát ő sem!

Miért nem vesznek médiumokat a baloldali milliárdosok? – Megmondom!

Azért, mert kapitalizmus van. A tőkés pedig abba fektet, amin hasznot remél. A baloldali médiumok valóságot szándékosan elferdítő, sokszor meghamisító híradásaira alig van vevő. Fogyasztók nélkül pedig nincs nyereség. Azt viszont ne várják, hogy a magyarok majd megmentik őket, akik egyébként éppen elveszejteni igyekeznek a nemzetet az EU-ban és egyébként minden fronton.

Amint fentebb írtam is, a liberális demokrácia és a kapitalizmus nem kompatibilisek. A liberális demokrácia, mint nettó bolsevizmus alapvetően az alsóbb néprétegek felemelésének, a szélsőségek legalizálásának ideológiája. Versenyellenes, vagyis az emberi civilizáció fejlődését a mindenáron való egyenlősítés okán elutasítja. Elvégre elérkeztünk a lehető legcsodálatosabb, hibátlan társadalomba, mint mondják.

A hibrid rezsim dehonesztáló elnevezés tehát nem tudományos érvelés, csupán egy torz ideológiai alapállás, a baloldaliság szitokszava azokra, akik másképpen gondolkodnak, hiszen „nem fogadja el, ha másképp gondolkozol, és ha másképp gondolkozol, semmibe vesz téged. Lejárat, eljár veled szemben, megbüntet..”/Oriana Fallaci/

Az ember alapvető igénye a táradalom vele való szolidaritásának kiérdemlése. Ilyen társadalmi csoport jelenleg a hajléktalanok. A balliberális kisebbség nagyon szolidáris velük az utóbbi időben. Tőlük én is kedvet kaptam hajléktalanként viselkedni.

Először is, az elkövetkezendő tíz évben nem mosdok. A politikailag védelem alá vett hajléktalanok szaga ugyanis kifejezetten vonzó a balliberális világban. Őszintén megmondom azonban, képtelen vagyok maradéktalanul eleget tenni a hajléktalanság kritériumainak, ugyanis nem tudok behugyozni és beszarni.

Búvár vagyok, tehát elvileg a ruhámba akár bele is pisilhetnék a merülések során, de valahogy 35 éve kibírok 50 perc-egy órát, tehát a ruháim mind szüzek maradtak. Tudom, ciki!

Azt gondolom, ha meg kell hagynunk a hajléktalanok szabad hugyozás és szarás jogát, - ahogy azt a baloldali elmeháborodottak kérik – akkor a gyengeelméjű baloldaliak számára is felfogható érveléssel kell előállnunk.

Amint azt máshol és máskor több alkalommal is kifejtettem, a Vekerdy Tamás oktatásfilozófiáját követők a részükre rendelkezésre álló éveket nem tanulással töltik, ergo számukra az egyetlen tanulási lehetőség a valóság megtapasztalása.

Ezért itt és most megszervezem a LEGYÉL TE IS HAJLÉKTALAN MOZGALMAT.

Aki e mozgalom tagja akar lenni, annak nincs más dolga, mint a baloldali szavazó, baloldali értékrendű szomszédja ajtaja elé hugyozni-szarni, esetleg bárminemű kommunális szemetét oda kiszórni.  Ugyanis a baloldali emberek ezt igénylik, ezzel a cselekvésmechanizmussal, ezzel az életvitellel azonosulnak, még a könnyük is kicsordul tőle, ha szart látnak a lábtörlőjükön.

Amint azt fentebb írtam is, képtelen vagyok maradéktalanul eleget tenni e mozgalom elvárásainak. Nem könnyű hajléktalanként viselkedni. A minap is majd’ bepisiltem, de inkább elhajtottam a legközelebbi hipermarketig, nem álltam meg az első kapu előtt, amint az illene, ha a balliberálisok kedvében szeretnék járni.  

A lényeg tehát az, hogy kezdjünk el a baloldali érzületű, nemzettagadó globalista, sargentinista, junckerista, verhoffstadtista ismerőseink, szomszédjaink kapuja, lakásának ajtaja elé hugyozni-szarni és szemetelni.

Az a minimum, hogy ennek ők örülni fognak, és az orbáni önkény elleni lázadásként értékelik majd. Szóval, jót teszünk velük. Ami azt illeti, előfordulhat, hogy esetleg barátságtalanok lesznek velünk tettünk miatt. Ekkor azonban elegendő figyelmeztetni őket világnézetük e fontos premisszájára, amely szerint ők örvendenek a szarnak-húgynak és szemétnek a házuk, ajtajuk előtt.

Aki pedig tovább méltatlankodik, azt meg kell vádolni a fasizmussal, a szabadságjogok gyakorlásának jogellenes akadályozásával, eljárás alá vonatni és bilincsbe verve elhurcoltatni. Pusztán az arányosság okán.

Ezt a viselkedésünket hívják konszenzusnak. Ők szart és hugyot akarnak, mi ezt megadjuk. Már csak azt kell kitalálnunk, vajon ők miben engedhetnének, hogy boldog társadalomban élhessünk.

Miért ez a cím? – Olyat mégsem írhatok, mint a 444.hu, amely konkrétan közokirat-hamisítással vádolja meg az Országos Bírói Tanácsot (továbbiakban OBT), amikor olyan hangzatos címmel jelenik meg, hogy „Meghamisíthatták  egy szavazás eredményét a múlt heti bíróválasztáson”.

Ehelyett a „bíróválasztási kecskemekegést” választottam. Tragédia szavunk görög eredete szerint tragodia, azaz kecskedal, mivel a drámák fontos kellékei, a szatírok mindig kecskebőrbe voltak öltözve. A humorosnak szánt cím azonban valódi társadalmi tragédiához rendeltetett hozzá.

Néhány éve volt, amikor Frech Ágnes, egyik bíróságunk büntetőkollégiumának vezetője levélben folyamodott a szép emlékű Országos Igazságszolgáltatási Tanácshoz (OIT), hogy töröljék el a bírói elfogultságok köréből azt a rendelkezést, amely úgy szól: „akitől az ügy elfogulatlan megítélése egyéb okból nem várható.” Hiszen, - mint állítja - a bíró, midőn felölti a talárt, maga is átlényegül az abszolút igazság hordozójává. Nagyjából úgy, mint Batman vagy a Pókember. – teszem hozzá én.

Aztán most meg mit olvas a szegény ember? – A bírókban még sincsen meg a törvény vegytiszta szubsztanciája, sőt, akár még bűnelkövetésre is vetemednek, ha érdekük úgy kívánja. Persze, a 444.hu egy bolsevik szennyportál, aki őket használja iránytűnek a társadalmunkat érintő fontos kérdésekben, az hamarosan eltéved az alávalóság dzsungelében.

Ellenben a történet, amit megénekeltek, khm elmekegtek, megérdemel némi értő szót. Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) munkájának ellenőrzése egy másik, szintén bírókból álló hivatal, az Országos Bírói Tanács (OBT) feladata. Ebbe a tanácsba választottak (volna) új tagokat. Az esemény szappanoperává transzformálódott.

Bulvárba átfordulva arról van itt nagyba szó, hogy az OBH-t a politikai ellenzék Szájer József, Fideszes prominens és EP-képviselő hites feleségével, Handó Tündével azonosítják, vagyis egy bármi- és mindenáron megsemmisítendő személlyel. Mert hiába volt évtizedekig kiváló szaktekintély a hölgy, úgy beosztása már túl sok a bolsevikoknak.

Ezzel szemben az OBT-nek az a Darák Péter, a Kúrai Elnöke a vezetője, aki közismerten balra húz világnézetileg. Nem véletlenül aggódik a bolsevik politikai konglomerátum az OBT sorsáért, elvégre, - mint írják - az egyetlen hivatal, amely hóban, szélben ellenáll Handó zsarnokságának.  

A két hivatal szembenállását a bíróságok szervezetéséről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény (Bszi) biztosítja. Számomra érthetetlen, miért hoztak létre két, nagyjából egyenlő mértékben fajsúlyos szervezetet. Borítékolható volt a rivalizálás. Pláne, hogy az egyiket azért hozták létre, hogy a másik munkáját ellenőrizze, urambocsá, megkritizálja. És ahogyan ezt két, homlokegyenest eltérő világnézető ember vezetésére bízták, az mindent vitt!

Az OBT januárban alakult, de Darák már márciusban azzal állt elő, hogy Handó a bíróságok élére saját embereit nevezi ki. Ez akár még így is lehet. Cégvezetőként én is olyanokat neveznék ki, akikkel tudok együtt dolgozni. Szerintem ez fontos. Ugyanakkor Handó kinevezési gyakorlata irányulhatott arra is, hogy a bíróságok élére kinevezett saját emberek révén blokkolja az OBT munkáját az ő ellenőrzésében.

Az OBT tagjait a küldöttértekezlet hivatott megválasztani. A részletekbe nem mennék bele. Nyilvánvaló, hogy az egyes bíróságok küldöttei olyan tagokat szavaznak meg, akiket a saját bíróságuk (vezetője) is jóvá hagy. Ergo könnyen előfordulhat, és elő is fordult most, hogy Handó Tünde „embereit” választják meg. Így aztán Handó önmagát saját embereivel ellenőriztetheti. Hogy aztán melyik volt előbb, a tyúk vagy a tojás, Handó saját embereinek jelölése, vagy saját embereinek azért történő jelölése a bíróságok élére, mert eleve tartott a baloldali Daráktól, azt nem tudhatjuk.

Ne feledjük el, a politikai játszmák mellett itt egzisztenciaháború is folyik! A bírói hivatásban elsődleges elv a korelnökség elve. Ők úgy tartják tisztességesnek, ha nem a legkiválóbbat, hanem a legtöbb időt betöltőt nevezik ki. Handó ezen a gyakorlaton változtatott, amikor Szombathelyen a posztért – szokásjogi okból - nem is ácsingózó Andor Szabolcsot nevezte ki a Törvényszék élére.

Ilyen és ehhez hasonló okból, - tiltakozásul Handó kinevezési gyakorlata ellen - több OBT tag is lemondott. Helyettük kellett volna új póttagokat választani. Csakhogy a szavazáson patthelyzet alakult ki, mert a különböző bírósági szintek korelnökei által készített jelöltlistákon lévőkből senki nem vállalta a tagságot. Ezzel szemben, aki viszont vállalta volna a feladatot, nem kerülhetett fel a szavazólapra. Ehhez ugyanis nem kaptak elegendő szavazatot a jelenlevő küldöttektől.

Akiknek egy része a Handó Tünde kinevezési jogkörébe tartózó vezető volt, vagy alájuk tartozó helyi elnök. Ráadásul az egyik küldött, Balla Lajos azzal az ügyrendi javaslattal élt, hogy foglaljanak állást, nem kívánnak közreműködni a jelenlegi összeállítású OBT tevékenységében, ezért szólítsák fel lemondásra a tagokat.

Itt jött volna egy jó kis szavazás, azonban a Darák-féle Kúria három bírójából álló szavazatszámláló bizottság nem volt hajlandó összeszámolni a szavazatokat. Vajon miért? A végén mindenesetre hangos óbégatások, kakofónia közepette a korelnök kézfelnyújtással ellenőrizte azokat. Túl azon, hogy ez méltatlan egy ilyen testülethez, nem is született olyan eredmény, amelyet mindkét oldal elfogadott volna.

A Darákot támogató győri ítélőtábla küldötte, Szabó Péter mindjárt el is szaladt a különböző baloldali médiumokhoz és televisította hülyeségeivel azokat. Szabó egyébként a mögöttük álló támogatókként a hangzatos Magyar Bírói Egyesület névre hallgató kvázi blogot nevezi meg.

Velük szemben viszont több bíróság elnöke közös nyilatkozatban szólította fel az OBT tagjait a lemondásra. Nyilván nem kell magyaráznom a különbséget. Még akkor sem, ha a 444.hu újságírója szerint az ország bíróságai elnökeinek kiállását „árnyalja” egy kvázi blogocska picsogása.

Sőt, a 444.hu firkásza, bizonyos „erdelyip” – ez valami török név?  - nem átallotta a Szabó Péter győri küldött melletti kiállásként értelmezni a Fővárosi Törvényszék küldötteinek feljegyzését, amelyben a küldöttértekezletet levezető elnöknek felróják, hogy a küldöttértekezlet lebonyolítására irányadó rendelkezéseket súlyosan megsértette, valamint aggályosnak találták a szavazatszámlálás lebonyolítását.

Értjük? – a daráki kúria-bírók nem hajlandóak szavazatot számlálni, noha azért vitték oda őket. Ezt a Fővárosi Törvényszék küldöttei sérelmezik, ám a leleményes zugfirkász egy huszárvágással úgy igyekszik tálalni nekünk mindezt, hogy valójában a szavazni akarók csaltak.   

Mégpedig a következők miatt:

A Fővárosi Törvényszék küldöttei szerint a kézfelnyújtásos szavazás nem a jogszabálynak megfelelő mód, azért a határozat, amelyet ilyen módon fogadnak el, az törvénysértő, de jure nem is létezik. További hiányzó elemekre is felhívják a figyelmet: nem számolták a tartózkodásokat és ellenszavazatokat.

Na, de könyörgöm, nem a javaslatot szavazásra bocsátók vétettek a szabály ellen, hanem Darák és társasága. Hozzáteszem, nem is került elfogadásra ilyen módon semmilyen javaslat, ergo az újságíró még hazudik is, Szabó Péter győri küldöttel egyetemben.

Erre mit ír a marha Szabó Péter a hangzatos nevű kvázi blogján?

„Fentiek a közvéleményben súlyos és komoly aggályokat keltenek, így alkalmasak az igazságszolgáltatásba vetett közbizalom megingatására és a bíróságok egységének megbontására.”

Egyetértek!

A bolsevizmus egy bebizonyítottan szélsőbaloldali anarchisták által elgondolt és keresztülvitt patologikus gaztett, amelynek célja Európa kultúrnépeinek megsemmisítése és egy internacionális/globális világuralom megteremtése, a Káosz Birodalmának megalapítása.

Az a fajta akcionista szélsőbaloldali mentalitás, amelyet látunk most a hajléktalanokkal foglalkozó állami aktus kapcsán is, a megjelenítőik lelkének belső poklából táplálkozó, lealjasodott értékrend társadalomra való ráokádása.

Aki azt hiszi, hogy baloldali hitvallású ember képes őszinte szeretetre, embertársa iránti aggódásra, kezek nyújtani egy rászorulónak, az téved. S nem azért, mert ne tudnák, mi a szeretet és aggódás, pontosan tudják, hogy mi az, ezért harcolnak ellene.

Mi vagyunk a társadalom, ők az antitársadalom, ellentéte mindannak, amiben mi hiszünk, amiért élünk és dolgozunk. Mi vagyunk a rend, ők a káosz. Mai világunkban való sikerességük egyetlen oka, hogy rombolni mindig könnyebb, mint építeni. Ezért is mondható el akcionista attitűdjükről, hogy sosem valamiért, hanem mindig valami ellen nyilvánul meg.

A hajléktalanokra úgy tekintenek, mint olyan társadalmi csoportra, amely a magának kikövetelt törvényenkívüliségével a leginkább emlékeztet vágyott világrendjükre, a káoszra. A baloldali antitársadalom jelképe a társadalom által magára hagyott emberek csoportja. A hajléktalanok szimbolizálják a szabályok nélküli anarchiát, amely a baloldaliság anyaméhe.

Minden rájuk jellemző aljas eszközzel harcolnak hát a kormány azon szociális intézkedése ellen, amelynek célja a hajléktalanság hosszútávon történő felszámolása, rövidtávon pedig annak megakadályozása, hogy emberek fagyjanak meg utcákon, tereken a zord télben.

Az intézkedés jogszabály, tehát ahhoz az állam joghatásokat fűz. Nem a hajléktalanságot tiltja be, hiszen az lehetetlenség egy kurta időintervallumon belül. Egyszerűen a szabályokat elutasító, önkéntes törvényenkívüliségbe vonuló személyek társadalomba történő újraintegrálása kezdődik el.

Minden társadalmi magatartáshoz fűzött joghatás tartalmaz állami kényszert. Ennek elkerülését nevezzük jogkövető magatartásnak. Aki tehát a jogszabályokat betartja, annak nem kell tartania szankcióktól. A hajléktalanoktól annyit kér csupán a kormány, hogy ne közterületeken éljenek, hanem a részükre kialakított szálláshelyeken.

Ez nem zárja ki azt, hogy tovább folytassák korábbi életvitelüket, bármi is volt az. Egyszerűen újra rendszerbe foglalja őket is. A kormány jelentős, bár nem elégséges anyagi eszközöket különített el arra, hogy a hajléktalanok visszataláljanak közénk. A szálláshelyeken szakemberek, szociálisunkások biztosítanak részükre ellátást.

Végre olyan valaki hallgatja majd meg őket, aki azt is tudja, hogyan lehet segíteni rajtuk, megoldani a problémájukat, mi a legalkalmasabb út és eszköz, amely az egyes személyeket visszavezetheti a társadalomba. Természetesen azzal a kitétellel, hogy nyilván vannak köztük olyanok is, akiknek a mentális leépültsége nem teszi lehetővé az újraintegrálást.

Ez ellen hirdetett gyűlöletháborút a baloldal. Sátáni tekintetű destruktorok terjesztik az álhíreket, amelyek arról szólnak, hogy a kormány a rendőrökkel elégetteti a személyes emlékeiket, szeretteik fényképét, tárgyakat, amik rájuk emlékeztetik őket. Micsoda aljas embertorzók!

Ferenc pápa azt mondta, a szegényekről gondoskodni nem kommunizmus, hanem evangélium. Úgy véli, ez mostani társadalom kidobja a szemétdombra azokat a tagjait, akiknek nem veszi hasznát. Az egyházfő azt már nem mondja ki, hogy ezt a társadalmi berendezkedést liberális demokráciának hívják, tehát egy baloldali konglomerátum.

Felidézném szavait:

„Nem halogathatjuk tovább a szegénység strukturális okainak megoldását, hogy így kigyógyítsuk társadalmunkat egy olyan betegségből, amely csakis új válságokhoz vezethet. A piacok és pénzügyi spekulációk nem örvendhetnek teljes szabadságnak. A szegények problémáinak megoldása nélkül nem lelhetünk a világ problémáira sem megoldást. Olyan programokra, modellekre és folyamatokra van szükség, amelyek elősegítik a források jobb elosztását, a munkahelyteremtés és a társadalomból kirekesztettek ügyének teljes értékű előmozdítását.”

A Fidesz-KDNP hajléktalanokra vonatkozó intézkedése visszatükrözi a pápai álláspontot. Nyilván, mint minden ilyen jellegű rendelkezés értéke, a végrehajtásában mutatkozik majd meg. Nem a tökéletes világot adják nekik, hanem csak egy lehetőségsarjat. Ám ez a sarj akkor lesz erős fogódzóvá, ha van mögötte társadalmi támogatottság, ha mi, az egyszerű állampolgárok is ebben a szellemben állunk a hajléktalanokhoz.   

Nem Trianonról vagy a mostani EU-vezetés Európátlanításáról, de a bolsevikok más, a hazánk elveszejtésében játszott szerepéről fogok írni. Mondhatják egyesek, hogy nekem mindenről „az” jut az eszembe, és még igazuk is lenne, elvégre a magyar közéletet az ő, mármint a bolsevikok permanens kártevése mérgezi immáron pontosan száz éve. Annak a szánalmas vergődésnek, amelyre ma is kényszerülünk, hogy a népek tengerének felszínén maradjunk, ők, a bolsevikok az okozói.

Társadalmunkon való élősködésük egyik legundorítóbb megnyilvánulása a hazai devizahitelezés és banktevékenység. Azok abnormalitásaiból fakadó kilakoltatások kapcsán osztanám meg gondolataimat a nagyérdeművel. Abban a szerencsétlen helyzetben vagyok, hogy rendelkezem mind társadalomtudományi, mind pedig jogi képesítéssel/végzettséggel. Így aztán látom ennek az alapvetően jogi problémának a társadalomra gyakorolt, hosszútávon rendkívül káros hatásait is.

Amikor szóba került egy-egy vita során az Alaptörvény, én mindig konzekvensen megvédem, és Európa egyik legkorszerűbb alkotmányaként neveztem. Elolvastam, egyes részeivel behatóbban is foglalkoztam. Mégsem vettem észre egy óriási tévedését, amelynek rendkívül súlyos következményei vannak és lesznek a társadalmunkban.

Ma azt mondom, ez az alkotmány a legtermékenyebb táptalaja a bolsevizmus burjánzásnak. Annak a társadalmi berendezkedési formának, amit én mindenekfelett megvetek, s ami ellen, míg csak élek, harcolni fogok a magam módján. Letaglózott a felismerés. Hetek óta érlelődik bennem, hogy ki kell írnom magamból, mert gyötri az elmémet.

Sosem értettem egyet Földi tanár úrral (római jog), aki szerint a jog nem a józan paraszti ész tudománya. Ha nem az, úgy nagy a baj! Éppen ezért, - bár bölcsészként nem rajongok a bölcsészekért – véleményem szerint az Alkotmánybíróságnak a tudományosság szempontjából ésszerű működése nem garantált PhD szintű társadalomtudományi képviselet nélkül.

Amennyire tudom, Pokol Béla és Stumpf István rendelkeznek politológusi diplomával is, sőt, Pokol Béla szociológiából doktorált. Ez azonban nem biztosíték arra, hogy helyesen számolnak majd jogalkotói döntések társadalmi reakcióival. Szükségét érzem szakjogász képzésben egy olyan kurzus beindítását, amely kifejezetten a társadalomtudományokban való elmélyedést tűzi ki céljául.

Az Alkotmánybíróság ugyanis nem az igazságszolgáltatás része. Feladata az Alaptörvényben manifesztálódó társadalmi igény védelmének megszervezése a jogalkotói folyamatok politikai indíttatású vadhajtásaival szemben. Márpedig az aktív társadalom által jól artikulált igények figyelembe vétele mellett az Alkotmánybíróságnak lehetősége van az Alaptörvény absztrakt értelmezésére.

E jogkörét a politikai elit hatalmon mindig ellenzi, ellenzékben pedig kikövetelné. A Fidesz 2012-ben úgy döntött, kockázatot vállal és „rákényszeríti az AB-t a politizálásra”. Az, hogy ezt hatalmon lépték meg, nagy bátorságra vall, és lássuk be, komoly alkotmányjogi előkészítő munka eredménye kellett legyen. Az alkotmánybírók, de általában a jogtudósok nem tartják problémásnak az elvont alkotmányértelmezést, nem érzik úgy, hogy az politikai síkra terelné a taláros testület munkáját. Én egyetértek velük.

Idáig a történet csodálatos. Miközben a baloldal televonyította az EU-t, hogy hát itten a Zalkotmányosságot sércsék a Fideszék, mer’ eltörlik a Zalkotmányt és megnyirbálják az alkotmánybírók szárnyait, addig az Alaptörvény (ami egyébként alkotmány) megszabadul számtalan kommunista béklyótól, az Alkotmánybíróságot pedig négy további hatáskörrel bővíti:

1. az Alaptörvény absztrakt értelmezésével,
2. a hatásköri összeütközés feloldásával,
3. az Országgyűlés népszavazást elrendelő határozatának vizsgálatával és
4. az alaptörvény-ellenesen működő egyház elismerésének visszavonásával összefüggő véleményezéssel.

Továbbá az Alaptörvény lehetővé teszi, hogy sarkalatos törvény további feladatot vagy hatáskört állapítson meg az Alkotmánybíróság részére.

Könnyen belátható, hogy a kormány nemhogy gyengítette volna a jogállamiságot Magyarországon, de jelentősen megerősítette. Azonban nem árt megjegyezni, hogy a jogtörténet szerint az elvont alkotmányértelmezés alapvetően a volt szocialista országokban jellemző, Németországban például eltörölték.

S ami bennem törést okozott, az a vállalkozáshoz való jog alapjogként való bekerülése az Alaptörvénybe. Ez egyszerűen nonszensz! Egy konkrét ügy kapcsán Vörös Imre alkotmánybíró megfogalmazta a vállalkozási jog alkotmányos megítélésének dilemmáját. Tehát nem én vagyok az egyetlen, aki úgy érzi, hogy alapjogi státuszt adni a vállalkozási szabadságnak legalábbis borzalmasan káros.

 Alább idéznék egy igen fontos alkotmánybírósági értelmezést:

A21/1994. (IV. 16.) AB határozat-amelyben annak elbírálásáról volt szó, hogy nem alkotmányellenes-e a taxigépkocsik számának önkormányzati rendelettel való korlátozása – kimondja: a vállalkozás joga [9. § (2) bek.] valódi alapjog. Visszautal egy korábbi döntésre [54/1993. (X. 13.) AB határozat], amely szerint: a vállalkozás joga a foglalkozás szabad megválasztásához való alkotmányos alapjog [70/B. § (1) bekezdés] egyik aspektusa, annak egyik, a különös szintjén történő megfogalmazása. Ugyanakkor kimondja: „Senkinek nincs alanyi joga meghatározott foglalkozással kapcsolatban vállalkozás, sem pedig ennek adott vállalkozási jogi formában való gyakorlásához. A vállalkozás joga annyit jelent – de annyit alkotmányos követelményként feltétlenül –, hogy az állam ne akadályozza meg, ne tegye lehetetlenné a vállalkozóvá válást" [21/1994. (IV. 16.) AB hat.].

Mit jelent ez? – Azt jelenti, hogy a vállalkozás joga részben alapjog, részben azonban szimplán csak alkotmányban biztosított jog. Laikusként is bárki megértheti könnyen, a vállalkozáshoz való jogot az alkotmánybíróság is csak abból a szempontból tekinti alapjognak, hogy bárkinek joga vállalkozni.

Ezzel szemben a tulajdonhoz való jog alapvető jelentőségű polgári, valamint fontos szociális jog is. Emberi jogi természete ezért kettős. A (magán)tulajdonhoz való jog természetes jogként, az emberi természetnek megfelelő együttélés, az egyén szabadságának és biztonságának alapjaként került megfogalmazásra a polgári társadalom- és jogfilozófiában. A tulajdonhoz való jog ugyanakkor szociális jog is, az emberi szükségletek kielégítésének jogcíme. Az emberi méltóságnak megfelelő életszínvonal egyik forrása ugyanis a magántulajdonhoz való jog, azaz jogcím mások kizárására egy jogilag védett igény tekintetében.

Hogyan lehetséges akkor ezen jogelvek mellett embereket kilakoltatni az ingatlanjaikból?

Térjünk vissza kicsit a vállalkozáshoz!

Én mindösszesen néhány évig dolgoztam alkalmazottként, tehát mondhatom, amióta csak az eszemet tudom, vállalkozó vagyok. A hosszú évtizedek alatt megtanultam és elfogadtam néhány aranyköpést, illetve azok igazságát. Például, hogy kockázat nélkül nincs üzlet. Helyesebben profit, de ez most lényegtelen. Tehát kockáztattam és sokszor nyertem, de veszítettem is. Olykor mindent, s akkor kezdhettem elölről.

Egy vállalkozó megtanulja a körülmények összességét rendszerként olvasni, és megpróbál a jövőbe látni. Aki fél a víztől, nem eszik halat – tartja a mondás. Aki tehát nem mer kockáztatni, felelősséget vállalni döntésekért, amelyek nem csupán rá, de másokra, a körülötte élőkre is hatással lehetnek, az elmegy alkalmazottnak.

Akkor vállalkozzunk!

Tegyük fel, arra vállalkozom, hogy adok valakinek kölcsönt, mert az illető ingóságot vagy ingatlant szeretne vásárolni. Nyilvánvalóan haszon reményében adom kölcsön a pénzemet. Természetesen tisztában vagyok annak kockázatával, hogy a kölcsönvevő valamilyen okból esetleg nem képes majd visszafizetni. Ezért dönthetek, hogy óriási kockázatot vállalok és a teljes vételárat átadom a részére, vagy a piaci trendeket alapul véve a vételárnak csupán egy részét, amely lehet a nagyobb rész.

Ne feledjük, mindketten magánszemélyek vagyunk, én pedig nem szolgáltatóként nyújtom a kölcsönt!

Nem vagyok tehát bank vagy más pénzintézet, a pénzpiaci mozgásokra nincs szemernyi befolyássom sem. Felmértem a kölcsönvevő kondícióit: van munkahelye, van másik kereső is a családban, a piaci árnak mondjuk a háromnegyedét adtam neki kölcsön. Kértem kamatot, törvény szerinti jegybanki alapkamatot, elvégre nem uzsorás vagyok. Várok.

Két esemény valósulhat meg: Alapesetben visszakapom a pénzem, némi kamattal. Egy előre nem látható szerencsétlen körülmény miatt az adós nem képes megadni a tartozását. Amennyiben mutat hajlandóságot, - akár úgy, hogy a vétel tárgyát értékesítjük – még jól is kijöhetek belőle. Vagy buktam mindent. Ezt jelenti vállalkozni.

Az nem vállalkozás, hogy valaki ingatlant akar venni és ehhez kölcsönt vesz fel!

A lakásvásárló, a magánszemély, aki magántulajdont próbál szerezni jóhiszeműen, nem vállalkozó. A vállalkozó az, aki kölcsönt folyósít részére, tehát a bank vagy más pénzintézet. A bankok és pénzintézetek nem magán-, hanem jogi személyek. Multinacionális pénzpiaci szereplőként befolyással bírnak a pénzpiac mozgásaira, vagyis hatékonyabban képesek koordinálni vállalkozói tevékenységüket, mint én, aki magánszemélyként kölcsönöztem.

Itt tegyünk egy kis kitérőt!

A modern polgári jogi norma három részből áll (tényállás, rendelkezés, jogkövetkezmény). A rendelkező rész lehet:

1. diszpozitív (felek jogviszonyukat az általános törvényi korlátokon belül, közös megegyezéssel, a maguk konkrét érdekei szerint szabályozhatják) Példa: „A szerződés tartalmát a felek szabadon állapíthatják meg. A szerződésekre vonatkozó rendelkezésektől egyező akarattal eltérhetnek, ha jogszabály az eltérést nem tiltja.”
2. Kogens (a jogszabályi rendelkezéstől való eltérést a jogalkotó bizonyos alapvetően fontos érdekek védelmében, a jogrend biztosítása céljából kifejezetten megtiltja.) Példa: „A jogképességet korlátozó szerződés vagy egyoldalú nyilatkozat semmis”.
3. Klaudikálóan kogens (esetükben megengedett a jogszabályi rendelkezéstől való eltérés, de csak egy bizonyos irányban, tehát az egyik fél érdekében) Példa: „A fogyasztási kölcsönszerződésre vonatkozó szabályoktól a fogyasztó hátrányára eltérő szerződési kikötés semmis.”

Vissza a témához!

 Amennyiben létezik ez a jogszabályi környezet, - és létezik, higgye el mindenki! – úgy továbbra sem világos, milyen elvek mentén érvényes egy nyilvánvalóan rosszhiszeműen megkötött kölcsönszerződés, amelyben a szolgáltató a kogenciát figyelmen kívül hagyva tehet egyoldalú nyilatkozatokat?

Toroczkay László, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke nemrég tett feljelentést a Központi Nyomozó Ügyészségnél a bankok ellen bennfentes kereskedelem és csalás miatt, mert a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) 2004. októberi jelentése 2014 végéig „megjósolja” a svájci frank árfolyamát tíz évre előre szinte tökéletes pontossággal. A 2014-es törvény idején a svájci frank a 2004-es BÉT-jelentéssel szinte tökéletesen megegyezően, 256 forinton állt.

A bankok tehát a pénzpiaci elemzések tudatában, ám azt eltitkolva terelték a hiteligénylőket a svájci frank alapú hitelek felvétele irányába. Az egyszerű emberek számára is érthetően elmagyarázták, aki nem svájci frankban veszi fel a hitelt, annak sokkal többet kell visszafizetnie. Nyilvánvaló, ha nekem azt mondják, svájci frankban havi 50 ezret törlesztek, forintban meg 80-at, előbbit fogom választani.

Mindenki így tett és ráfaragott. Mondom: mindeközben a bankok pontosan tudták, hogy a frank árfolyama jelentősen emelkedni fog, amivel a hiteligénylőt katasztrofális helyzetbe hozzák majd. Az egyes bankok tehát rosszhiszeműen jártak el. Nincs a vonatkozó magyar jognak olyan értelmezése, amely, ha az igazságot akarná érvényre juttatni, ne ezt állítaná.

A szocializmusban a magántulajdon a valóságban egy üres halmaz volt. Lehetett saját ruhánk, élelmiszerünk, még autónk is, habár az korlátozottan, de saját tulajdonú ingatlanja kizárólag a kiváltságosoknak volt. Igaz, vállalkozni sem vállalkozhattunk, mindenki alkalmazott volt. A rendszerváltozáskor aztán a kiváltságosok kisajátították a termelőeszközöket, amelyekkel akkora profitot termeltek, amivel a saját viszonyukat pozitívra fordíthatták a magántulajdon vonatkozásában.

Széles társadalmi rétegeknek viszont ugyanúgy nem volt semmijük, mint a szocializmusban. A rendszerváltozás tehát, bár jogilag lehetségessé tette a magántulajdon szerzését, annak védelméről Alaptörvényben rendelkezett, majd nem hozta létre azt az intézményrendszert, amely végrehajtotta volna a jogszabályi rendelkezést.

Mert az igazságszolgáltatást/közigazgatást ugyan kihozta a szocializmusból, de az igazságszolgáltatásból/ közigazgatásból nem tudta kihozni a szocializmust. Ezért lehetséges, hogy nagy szavak vannak paragrafusjelek közé zárva, de azoknak a jogalkalmazás nem szerez érvényt.

Ennek egyik oka nyilvánvalóan az, hogy a kiváltságosok megtarthassák az ebül szerzett jószágot, s vele a pozícióikat, a másik viszont az, hogy a közgazdaságtudomány egy bolsevik hoax. Ezért azt mantrázzák, hogy a bankok meggyengítése a piacok meggyengítését hozza maga után. Így aztán a bank egy olyan szent károkozó, amely jogrend feletti védelemben részesül.

A jogrendünk ellenében való hatósági jogértelmezés a bankokat nem tekinti vállalkozásoknak. Ez kvázi olyan, mint a feudalizmusban volt az állam és egyház összefonódása. Az egyház a hűbéri rendszert szentesítette, a bankok a pénzek feletti diszponálást. Az állam pedig, - tekintve, hogy annak vezetése személyek érdekközössége – arra törekszik, hogy ezt a társadalomirányítási dualizmust fenntartsa.

Így aztán hiába egy kettős megerősítésű alapjog, ráadásul történelmileg a személyes szabadság biztosítéka a (magán)tulajdonhoz való jogunk, az állam nem lát kivetnivalót abban, ha e jogunkat a vállalkozó haszonszerzésének maximalizálása érdekében csorbítja. És ez, kérem szépen, a bolsevizmus csírája. Ugyanis a jogfosztottság érzése irracionális indulatokat gerjeszt az állam irányában, ami idővel aktív magatartásokban is megnyilvánulhat.

Ma egyetlen biztos okát látom annak, hogy a Fidesz valaha megbukik, ez pedig a magántulajdonhoz való amorf viszonya.             

Frank E. Peretti írt könyvet ezzel a címmel. Amolyan spiritualista-okkultista regény volt, angyalokkal és démonokkal. Nekem tetszett. Amiről viszont írni szeretnék, az egyáltalán nem tetszik. Sőt, kifejezetten ellenszenves számomra. A legszemléletesebben a kínai jin és jang szimbólumával leírható az ősidőktől fennálló, egymással szemben álló, de mégis egymást kiegészítő kozmikus erők harca az emberben miként tör felszínre az egyes személyek viselkedéseiben.  

Az internet egy olyan audiovizuális közeg, amelyben ama kozmikus erők pőrén mutatkoznak meg az információs csatornaként működő emberek által. Vagyis az emberi aljasság vegytiszta formájában szemlélhető.  Minekutána pedig perverz módon imádunk elborzadni, az emberben lakó ősgonosz hivalkodó magamutogatása vonzza a figyelmünket.

Olvasom, hogyan hoznak létre internetes fake news (álhír) oldalakat a könnyű pénzkereseti lehetőség céljával. Lehetőleg minél abszurdabb történeteket találnak ki, amelyekkel könnyűszerrel képesek kikényszeríteni bizonyos embercsoportok zsigeri reakcióit. Le a kalappal előttük! Nincs az a tudományos projekt, amely tisztább képet lenne képes adni az emberi alávalóság természetességéről.

Emberi természetünk tehát kettős (jin és jang), eredendően rosszak és jók vagyunk egyszerre, s azt, hogy melyik énünk kerekedik felül bennünk, determinálja szocializációs környezetünk (család, munkahely, kultúra, amelyben élünk). Életünk minden egyes interakciója egyrészt stimulálja a bennünk rejlő rossz és jó tulajdonságokat, másrészt megtanít minket az általunk leginkább komfortos társas viselkedés elsajátítására.

Öröklött és tanult magatartásformák összessége vagyunk.

Amikor a gyermek nem tanul kötelességszerűen az iskolában, vagy a benne lévő zseni lázad, vagy olyan családban él, ahol a rendszeresség, a kötelesség nem fontos tényezők. Utóbbi esetben a gyermek személyiségének fejlődése félresiklik, s ez később is problémákat okoz számára.

Legvalószínűbben nem lesz egy sikertörténet az élete. S tekintve, hogy éppen a tanulás, illetve a tanulni tudás képességének elsajátítása marad ki az életéből, nem lesz intellektuális eszközkészlete, amelynek segítségével racionálisan magyarázni tudná társadalmi státuszát. Ennek hiányában sosem önmagában, hanem a külső körülményekben keresi és véli megtalálni a hibát.

Azonban a múló évekkel átélt tapasztalatok kialakítanak benne valamiféle kognitív disszonanciát, és elkezdi felfogni, - nyilván túl későn – hogy a külső körülményekre hárítás nem a valóság helyes értelmezéséből fakad. Ettől végletesen frusztrált lesz és elhatalmasodik rajta a zsigeri gyűlölet mindenki más irányában, aki nála többre vitte. A teljesen el nem veszett emberek ezt a gyűlöletet szégyellik, azért mantrázzák tovább a külső körülmények rosszul alakulásának történetét.

A gyűlölet, mint negatív érzelem, egy érzelmi ontogenezis eredménye. „Gyermekkorában” a másik személynek kedves tárgyra, történésre irányul, ekkor irigységnek hívják. Gyűlöletté akkor válik, amikortól már a személy iránti érzelemmé lesz.

Szabó Péter – Az irigység, mint népbetegség

Viszonylag jól ismerem Szabó Petit. Fiatalon egy időben együtt bandáztunk Miskolcon. Egy igazi életművész volt. Képes volt lyukat beszélni bárki hasába, és ma ezt a tulajdonságát valami nagyon pozitív cselekvéssorozatban kamatoztatja. Amíg egyesek abból próbálnak meggazdagodni, hogy előhívják az emberekben lakozó sötét énjüket az által, hogy álhír oldalakon a legaljasabb rágalmakat terjesztik másokról, addig Peti a szintén bennünk lévő fényt, a pozitív énünket stimulálja annak érdekében, hogy a személy kiteljesedjék, mely által a társadalomnak is hasznosabb tagjává válik. Pénzt is keres vele, ami sokaknak szúrja a szemét. Leginkább olyanoknak, akik bárkit képesek gyűlölni, amennyiben az módosabbnak, tehetségesebbnek mutatkozik náluk.

Az emberi társadalom történetében sosem voltak pillanatok, amikor az abszolút igazságosság uralkodott volna. Mindig voltak társadalmi csoportok, amelyek alávetettek, marginalizáltak voltak. S mindig voltak a társadalomnak haszonélvezői (uralkodók, gazdagok). Churchill azt találta mondani, a demokrácia, bár nem a legjobb, de messzemenően alkalmasabb a többinél, amit már próbált az emberiség.

Ma odáig jutottunk, hogy a társadalomban marginális helyzetben élők száma a kritikus pont környékén van. S itt nem arról van szó, hogy emberek széles tömegei élnek mélyszegénységben, hanem sokkal inkább arról, hogy a társadalmat uraló elitek urizálása, a gazdasági haszon irracionális módon történő maximalizálása egy bizonyos pontig érthető elégedetlenséget szül. Ezen elégedetlenkedők száma érte el a kritikus pontot.

Azt pedig, hogy milyen, amikor a termelőeszközöktől megfosztott széles néprétegek tömege átlépi a kritikus pontot, jól tudjuk. 1917-ben ez történt Oroszországban. Máig ható traumát szenvedünk el a szovjet világbirodalom létrejötte kapcsán. Százmilliók értelmetlen halálának lett okozója, hogy a kisemmizettek elhitték, ha mindent elvesznek a gazdagoktól, akkor ők maguk válnak gazdaggá.

Csak hát ott a gubanc, hogy valamennyi emberi társadalom az egyes társadalmi csoportok alá-fölérendeltségére épül. Még az ősközösségnek nevezett együttélési forma is ilyen volt. Így aztán minden olyan csoport, amelyik vállalkozik a társadalomnak irányvonalat szabni, saját elsőrendűsége (elit) okán fölébe helyezkedik a társadalom többi csoportjainak.

Amennyiben pedig az, hogy a gazdagoktól elvesszük, amijük van, sem eredményezi a szegényebbek meggazdagodását, értelmetlenné tesz minden olyan törekvést, amely arra irányul, hogy elvegyük mások javait. Szerezték is azt meg bármilyen, erkölcsileg elítélhető módon.

Szándékosan említek erkölcsi és nem jogi álláspontot, mert az természetes, hogy a jogsértő gyarapodás bűncselekmény, szemben az erkölcsivel, amely attól sem válik jogi jellegűvé, ha az egyszeri ember igazságérzetét bántja.

A kapitalizmus nem „igazságos” társadalom.

Egy a különbözőséget hozsánnázó, az egyedit az általánossal szemben pártoló társadalmi berendezkedés. E tulajdonsága azzal van összefüggésben, hogy a termelőeszközök száma véges és jóval kisebb számú, mint az emberi faj maga. Szóval, nem tud mindenki gazdag lenni.    

A kapitalizmusban a termelőeszközökhöz való hozzáférésnek két útja van: 1. Valaki a társadalmat irányító csoportba születik. 2. Tanulással és kivételes szorgalommal halad a társadalmi ranglétrán felfelé. Evidens, hogy az, aki sem nem született bársonyban, sem nem tanult, nem jut a termelőeszközök közelébe sem.

Nekik találták fel a liberális demokráciának nevezett társadalmat, amely a marxi-lenini szocializmusból megvalósuló sztálini bolsevizmus (a többség uralma) XXI. századi megfelelője. Épp olyan ostoba és agresszív, mint szülőanyja.

A liberális demokrácia azt állítja, hogy minden ember egyenlő. Ami jogilag igaz is, és ez a kapitalizmusban sincs másképpen. Ellenben a liberális demokrácia az egyenlőséget általános, mindenre kiterjedő értelemben érti. Vagyis azonos fontosságúnak mondja egy orvos és egy takarító, illetve egy egyetemi tanár és egy hidegburkoló munkáját.

A közoktatásról való víziója értelmében avíttnak tartja a kiválóság képzését és a középszerűség kitermelésére helyezi a hangsúlyt. Álláspontja szerint inkább ne legyen egyetlen zsenink sem, semmint, hogy legyenek teljesen képzetlen emberek.

Csakhogy, ha az orvos, aki minimum nyolc évig tanul felsőfokú oktatási intézményben, azonos társadalmi értékű, mint a takarító, aki nyolc általánossal beérte, akkor mindig lesznek olyanok, akik a hamis társadalmi egyenlőség jegyében leszarják a tanulást, és inkább egyebet csinálnak helyette. Aztán, persze, majd könnyű lesz őket mozgósítani a „gazdagok” ellenében.

Az egészséges életmódra nevelés terén az élsport, a profi sport ellen hirdetett harcot, mivel az a teljesítmény maximalizálására való törekvésével a társadalmi egyenlőtlenségeket szimbolizálja. Annak úgy igyekszik árnyoldalakat festeni, hogy általuk láttathassa a társadalomra gyakorolt, vélt negatív hatásukat. Az élsport helyett kizárólag a tömegsportot preferálja, mert ott mindenki kellőképpen középszerű, névtelen és jellegtelen.

Egyenlősítési rögeszméjében odáig jutott, hogy tudományos szintre emelte az ember biológiai eredetét tagadó elméletet, a gender studies-t. Ez az elmélet tagadja, hogy létezik biológiai értelemben vett nő és férfi, a nemi jegyeinket a társadalmi elvárások következményeiként értelmezi.

Ergo a liberális demokrácia, a XXI. századi bolsevizmus egy hazugságokra épülő társadalom.

Abban sincs egyenlőség, de mozgósításra alkalmas propaganda szintjén mindig megnevezi azokat, akik felelősségre vonhatók ezért. A bolsevikok olyan mértékben képesek előhozni az emberekből a sötét énjüket, hogy az már művészi.

Például az Orbán Viktor lányának szülési körülményeiről terjedő nemtelen álhírekkel kapcsolatban, miután lelepleződtek, hogy valótlanok, a lelkében meggyötört, a társadalom perifériájára szorult kisember csak annyit mond, „nem érdekel, a kormány is folyton hazudik, úgyhogy osztom tovább a fake news-okat.

Tudja a szerencsétlen sorsú mentális hajléktalan, hogy emberhez méltatlan, amit tesz, de a bolsevik hatalom megjelölte számára Orbánt, mint a rossz sorsáért okolható személyt, és neki ez elég, lelke minden bűzös váladékát ráokádja gyűlölete tárgyára.

Mesevilág ez, kérem! Sajnos még mesének is hazug, mert a valódi mese a jó és a rossz örökös harcáról szól ugyan, ám ott mindig a jó győzedelmeskedik, szemben a való élettel, ahol ez egyáltalán nem evidencia. Csak annyi biztos, van jó és rossz, és nekünk választanunk kell. Lehetőleg a jót, még akkor is, ha győzni csupán csekély esély jut részünkül.         

Ijesztő szelek fújnak, kedvesem
Nem hoznak több tavaszt el fényesen
Fejünkre hullanak a csillagok
Rémülten ébrednek az álmodók

/Bródy János: Ne várd a májust/

Frontexes bakancsok verik fel a port a déli határon. Fényes, fekete arcok mosolyognak boldogan, tapodva a magyar ugart a mennyország felé haladtukban. Enyhe volt a tél, alig esett hó. Talán a globális felmelegedés az oka. Ijesztő szelek fújnak. Rémülten ébrednek az álmodók.

Várjuk, hogy kitavaszodjon, várjuk a májust. Európa nagy tavasza lesz ez.  

Abban a brüsszeli szovjet minden tagja egyetért, hogy a képviselőknek el kell számolniuk a választóik felé. A liberálbolsevik többség vélelme szerint az őket delegáló ország lakossága azt várta tőlük, hogy lehetőleg mindent megtegyenek a migráció felgyorsításáért, az illegális bevándorlás legálissá tételéért, továbbá tűzzel-vassal harcoljanak a gonosz Orbánbasi ellen.

A választópolgárok pedig szavazataikkal fejezik ki megelégedettségüket, illetve – Urambocsá’! – az elégedetlenségüket. Magyarországon kétség sem férhet hozzá, milyen eredménnyel szerepelnek majd az ellenzéki pártok. Azok, akik megszavazták Judith Sargentini tébolyult gyűlölettel papírra vetett elmeokádékát. Vagy inkább a tébolyult Judith Sargentini gyűlölettel papírra vetett elmeokádékát? Mindegy, így is, úgy is jó.

Fogalmam sincs, a szocialista párt meddig képes zsugorodni. Úgy roskadnak össze, mint egy nap a fehér törpévé válásakor. Náluknál szerencsésebb helyzetben van a DK, amelynek szavazóbázisa megalakulásuk óta ugyanazon a létszámon áll. Pártszakadáskor a legaljasabb indulatú, legvéresszájúbb komcsi véglények csatlakoztak hozzájuk, ők a végsőkig kitartanak. Ők a Bel-Pest.

A Jobbik mitózisa lassacskán a végéhez közeledik. S bár jelentősen meggyengültek, még így is sikerülhet képviselőt küldeniük az Európai Parlamentbe. Hogy mi végre, azt nem tudom, hiszen jelenlegi három képviselőjük, - túl azon, hogy felvette a fizetését - az ég egy adta világon semmit nem csinált.

A nemzeti radikalizmust újjáélesztő Mi Hazánk Mozgalom jó eséllyel pályázhat anyapárjuk csalódott szavazóinak támogatására. Egyáltalán nem tartom kizártnak, hogy mind a Jobbiktól, mind pedig a saját magát gőzerővel marginalizáló LMP-től csennek el voksokat, illetve mandátumokat. Négy befutó helyet sem tartok elképzelhetetlennek.

Vagyis szerintem az LMP mandátum nélkül marad. Ahogy a Párbeszéd is, természetesen. (Jaj, mi lesz szegény Jávor Benedekkel!)

Elsöprő Fidesz győzelemről azonban így sem beszélhetünk majd. Szerintem, ha meg tudják tartani a jelenlegi létszámukat, esetleg eggyel növelnék, az már rendkívül jó eredménynek számítana. Hogy miért? – Mert mindösszesen 21 mandátumot szerezhetünk.

Adok a szociknak és a Jobbiknak egyet-egyet, kettőt a DK-nak. Négyet a Mi Hazánknak. Az nyolc. A Fidesznek tizenhárom marad, tehát eggyel több, mint legutóbb. Szűk tere van itt a matematikának. 2009-ben 2,9 millió, 2014-ben 2,3 millió ember szavazott. A tavaszi országgyűlési választásokon 5,5 millióan mentek el voksolni. Ez magas részvételnek számít.

A májusi Európai Parlamenti választásoknak komoly tétje lesz, így valószínűsíthető, hogy a korábbi két alkalomhoz mérve lényegesen több választópolgár járul az urnákhoz. Az arányok azonban adottak, azokon a magasabb részvétel nem képes változtatni. Mindösszesen annyira lehet elegendő, hogy minden párt, aki végül szerez mandátumot, győztesnek kiálthatja ki magát, elvégre több voksok kap, mint azt megelőző választáson.

Akárhogy is, tavasszal nem lesz égszakadás-földindulás kis hazánkban az EP választással kapcsolatban. Nem úgy Nyugat-Európában! Hogy már előre mennyire rettegnek Európa jelenlegi urai a májustól, mi sem bizonyítja jobban, mint a Sargentini-jelentés súlyos törvényszegés útján való keresztülverése a parlamenten, illetve a mostanáig parkoló pályán tartott Frontex (Európai Határ- és Partvédelmi Ügynökség) élesítése.

Az, hogy ezeknek a géniuszoknak sikerült kiszámolniuk, a jogszabályban meghatározott módon nem lesz kétharmaduk, azt jelenti, hogy az elemi iskolában odafigyeltek matekórán. Jelentős hányaduknak ugyanis mindösszesen ennyi iskolája van. Talán mégis igaza lesz Vekerdynek, és nem kell erőltetni a tanulást a nebulóknak, mert iskolázatlan trógerként is lehetnek Európa vezetői.

Minekutána kiszámolták (biztos levették a cipőjüket is, hogy a lábujjaikat is hozzáadhassák), hogy nincs meg a kétharmad, utasítottak valami jogászokból álló csapatot, hogy találjanak már valami kibúvót. Az sosem derült ki, hogy végül találtak-e, mert a jogászok „szakvéleményét” tízezer évre titkosították. Így aztán akár ételrecept is lehet az írásban. Viszont arra való hivatkozással, bolsevista eleganciával – ugye, tudjuk, hogy a bolsevikoknak mindenük van, de eleganciájuk az meg nincs? – elcsalták a voksolást.

És hogy örültek! Jézusom, ennyi átszellemült retardáltat!

Az Orbánbasit tehát elítélték. Mint mondták, a magyarokat nagyon szeretik, de az Orbánt azt nem. Kezeljük értékén az eseményt: nem történt semmi. Ez egy szimbolikus aktus volt, kvázi megszurkálták az Orbán formájú vudu babát. Az ugyanis, hogy Magyarország (nem Orbán!) szavazati jogát megvonják az EU testületeiben, nem következhet be. Ehhez az Európa Tanács, a miniszterelnökök tanácsának egyhangú döntése kellene, az meg sosem lesz meg nekik.

Azért egy pillanatra játsszunk el a gondolattal, mi van akkor, ha megvonják a szavazati jogunkat. Akkor az van, hogy egyetlen magyar képviselő sem szavazhat semmiről. Támogatások odaítéléséről, államközi jogvitákról, vagyis a fejünk fölött hozhatnak döntéseket rólunk. Ez a helyzet a minősített többséget, valamint egyhangú állásfoglalást igénylő esetekben különös jelentőséggel bírna.

Ám, mint mondom, ez nem fordulhat elő. Vannak szövetségeseink. Több állam vezetője is belátta, ellenük is bármikor bevetheti Németország, ha renitenskedni mernek. Igen, Németország, nem az EU. Az Unió jelenleg úgy táncol, ahogy Merkel fütyül. A vén boszorkány mindenben egyedül dönt. Például abban is, hogy a schengeni országok adják át a határőrizetüket a Frontexnek.

Ennek a meddő tehénnek ugyanis az a fixa ideája, hogy mindenképpen elárasztja Európát gyilkos muszlim hordákkal. Megpróbáltam párszor racionális érveket felkutatni e tette mellett, de nem sikerült túl jól. A legracionálisabb verzió az volt, hogy Merkel földönkívüli inváziót vezet és így akarja elpusztítani az emberiséget.

A magyar ellenzéket mindenesetre lázba hozta a hazánkat elítélő jelentés elfogadása, illetve országunk fegyveres megszállásának lehetősége. Anno a ruszkiknak is így örültek, s mit ad Isten, pont ugyanazok, a baloldaliak. Ezeknek mindegy, csak legyen megszállva a hazánk. Ők majd hű szolgáik lesznek, erre éreznek elhivatottságot.

Felróják Orbánnak, hogy korábban ő is támogatta a Frontex bevetését. Így van! Görögországban és ott, ahol az ország határőrsége tehetetlen a migránsáradattal szemben. Mi nem vagyunk azok. A kerítés megállítja az inváziót. S az sem mellékes, hogy közben oly mértékű bizalomvesztés alakult ki bennünk, magyarokban a német kontinensvezetés irányában, hogy semmiből nem kérünk, amit ők agyalnak ki.

A Frontex magyarországi bevetésének egyetlen célja, hogy a kerítést megnyissák a beözönlő hordák előtt. Az idő szorítja őket, ezért ezt a tervet még a télen keresztül kell verniük, mert tavasszal esélyük sem lesz rá. Ez a mostani időszak a brüsszeli szovjet hosszú menetelése. S bár pontosan tudják, minél messzebb mennek, annál nagyobb ellenállásba ütköznek, mégsem állnak meg. Mintha hipnotizálva lennének.

Májusig bizonyára sok rendhagyó eseményben lesz még részünk. Alighanem a bolsevik ötlettár teljes kapacitáson működik majd. Nekünk, magyaroknak, európaiaknak pedig ki kell húznunk valahogy májusig. Mert ez a május a mi egyetlen esélyünk az őrjöngő bolsevizmussal szemben.