„Tudomásul kell venni, hogy itt tartunk” – mondta Danyi Gábor a magyar női kéziválogatott egyik szövetségi kapitánya. Igen, az „egyik”, mert mi akkora sportszerető – és sporthoz értő - nemzet vagyunk, hogy nekünk szövetségi kapitányból és kettőnk van, mi több, Görbicz Anita személyében még egy „tolmácsunk” is pluszban. Nem, ez nem irónia, ez maga a tény. A két kapitány és a csapat között közvetítő, koordinátor szükséges.

Hogy a szegény, félszegen mosolygó Görbe e koordinátori tisztet milyen magas szakmai szinten képes betölteni, azt nem tudjuk, de nem szeretnék pusztán egyetlen nemzetközi eseményen lehozott terített betliből ítélni. Különösen úgy nem, hogy a jelenlegi hazai női kézilabdában egy ilyen villámhárító koordinátorra igen nagy szükség van.

Történt ugyanis, hogy a két esküdt ellenség rivális klub, a Győr és a Fradi csúnyán összekülönböztek két válogatott játékosnak az FTC-ből a Győrbe történő igazolása kapcsán. Valami nevenincs Fradi szakosztályi vezetőcske tett ezzel kapcsolatban egy dörgedelmes nyilatkozatot, amelyben az átigazoló Háfra Noémi és Schatzl Nadine kvalitásait igyekezett kisebbíteni.   

Háfráról az alábbiakat mondta:

„Háfra Noémit gyerekkora óta nevelgettük, komoly szintre ért, és olyan életút állhatott volna előtte, mint Kökény Beatrixé vagy Szucsánszki Zitáé, hozzájuk hasonlóan a Fradi ikonjává válhatott volna, ezért furcsa és fájó számunkra, hogy nem szeretett volna maradni, de el kell fogadnunk, hogy ez már más világ, hogy ez már nem mindenki számára vonzó.

Sajnos én már elég idős vagyok ahhoz, hogy emlékezzek Kökény Bea kvalitásaira. Háfra már most értékesebb nála. Kökény pedig sohasem ért Radulovics, Gódorné vagy akár Görbe nyomába sem. Háfrának erre komoly esélye van, illetve lenne. Különösen, ha a Danyi-Elek vesztesduót elhajtják, mint a nem kívánt magzatot.

Mert mi is történik most a magyar női kézilabdaválogatottnál? – nincs egyetlen válogatottunk, hanem két, egymással konfliktusban álló fél rész van. Aki szerint így bármit is meg lehet nyerni, az nemhogy a kézilabdához, a csapatsporthoz nem ért, de komplett idióta. Őőő, ki is a kézilabdavezér? – Bizony, dr. Kocsis Máté. Akit, mint politikust kedvelek, de a sporthoz nem ért. Jól láthatóan nem ért.

Ezen mit sem változtat, hogy alelnökként két valódi ikon, Pálinger Katalin és Nagy László segítik a munkáját, de az elnökségben szerepel az a Radulovics bojana is, akit én a valaha volt legnagyobb magyar női kézilabdázónak tartok. Ott vannak az elnökségben még olyanok, mint a királynő, Görbicz Anita, Marosi Laci és Kirsner Erika. Szóval, nem akárkik.

Na, most akkor hogy a jó büdös francban asszisztálnak ahhoz, illetve rosszabb esetben javasolják azt, hogy a két ősellenség kapitánya együtt irányítsák a válogatottat?

Eszem megáll! Elek az öltözőben csúnyákat mond a győri lányokról, Danyi meg a Fradista hölgyekről. Holt biztos! Megy a csipkelődés. A lányok, akik a kapitányukra, mint apafigurára tekintenek, akaratlanul is elkezdenek ellenszenvet érezni bajnokságbeli ellenfeleik iránt, így a korábbi egészséges rivalizálás gyűlöletbe csap át, ami a nemzeti válogatottnál csapódik le, s aminek mi, nézők, drukkerek isszuk meg a levét. Mert nehogy már egy Fradis lánynak az ellenség kapitánya dirigáljon, aki nem is valódi kapitány, mert azzal gárdával bárki BL-t nyerne, stb! És fordítva is.   

Amikor az EB előtt megkérdezték Danyit, hogy nem jelent-e majd problémát Háfra és Schatzl átigazolása kapcsán felcsapott negatív érzelemhullám, azt felelte, ők ezt megoldják. Hát, jelentem, nem oldották meg!

Még akkor is, ha egy profi sportoló rendkívül fegyelmezett, egyrészt érzékeny nőkről van szó, másrészt a feltoluló adrenalin olyan lelki, tudattalan folyamatokat indít el, vagy épít mentális gátakat, hogy az a csapatösszhang rovására megy. Ennek leképeződését láthattuk a válogatott valamennyi meccsén.

Kimondhatjuk, a Danyi-Elek duó megbukott. Nem kicsit, nagyon!

Ezzel a két fickóval tovább érdemi munkát folytatni lehetelenség. Meg kell köszönni nekik és eltanácsolni őket klubjaikban végzett teendőikhez. Természetesen sok sikert kívánva a munkájukhoz.

Jó, de ki legyen helyettük? – merül fel a kérdés sokakban. A válasz egyszerű: bárki és akárki. Ebből, a szuperklasszis fiatalokból álló keretből a háromlábú kutyám is többet tudna kihozni.

A tréfát félretéve, itt A NÉV: Golovin Vlagyimir.

Mi, aki szeretjük a kézilabdát, pontosan tudjuk, ki ő. 2018-ban junior VB-t nyert Háfráékkal, majd egy évre rá junior EB-t. Az MTK női kézicsapatának kapitányaként olyan bravúrokat könyvelhet el a kis klubbal, mint a tabella éllovas Siófok legyőzése. Az MTK jelenleg a 6. helyen áll a bajnokságban.

Golovin mester nagyon érti a fiatal lányok lelkét, éles szemmel látja az egy-egy játékosban rejlő lehetőségeket. Mindig csendes, szerény, mégis odavonzza a figyelmet. Meggyőződésem, az ő kezei alatt nem vesznének el ezek a tehetséges fiatalok.

Ám neki sem lenne könnyű feladata. Íme Szöllősi-Zácsik Szandra nyilatkozata a németek elleni vesztes meccs után:

„Ennyi hibával nem fogunk mérkőzést nyerni. Pedig most már nincs más választás a románok ellen, mert lelkileg már borzasztó, mennyire mélyen vagyunk. Össze kell magunkat szedni!”

S akkor lássuk a 2018-as junior világbajnok csapat tagjait:

Binó Boglárka, Faluvégi Dorottya, Fodor Csenge, Giricz Laura, Háfra Noémi, Hlogyik Petra, Hornyák Bernadett, Horváth Laura, Kácsor Gréta, Klujber Katrin, Kuti Bettina, Lakatos Rita, Márton Gréta, Pásztor Noémi, Pénzes Laura, Suba Sára, Szabó Kitti, Tóvizi Petra.

és a 2019-es junior EB-győztesekét is!

Albek Anna, Arany Rebeka, Bánfai Kíra, Herczeg Lili, Kácsor Gréta, Kellermann Dóra, Kuczora Csenge, Pál Tamara, Schatzl Natalie, Simon Armilla, Stranigg Zsófia, Szabó Dóra, Szilovics Fanni, Tóth Nikolett, Vámos Petra, Zsiborás Luca.

Végezetül vessük össze e két névsort a mostani válogatott kerettel:

Bíró Blanka, Janurik Kinga, Szikora Melinda, Triffa Ágnes, Faluvégi Dorottya, Lukács Viktória, Csiszár-Szekeres Klára, Klujber Katrin, Tomori Zsuzsanna, Kovacsics Anikó, Lakatos Rita, Tóth Eszter, Pásztor Noémi, Tóvizi Petra, Helembai Fanny, Háfra Noémi, Kácsor Gréta, Szöllősi-Zácsik Szandra, Márton Gréta, Schatzl Nadine.

A korábbi junior győztesek neveit kiemeltem a jelenlegi válogatott keretben. A fele!!! És ez mond el pontosan mindent a Danyi-Elek párosról. Olyan károkat okoztak rövid idő alatt, amelyeket csak nagyon gyors és kiemelten szakmai döntésekkel lehet orvosolni.  

Danyi Gábor, Elek Gábor, ti vagytok a leggyengébb láncszem. Távoznotok kell!

A manapság tapasztalható állatias baloldali erőszak nem új keletű.  Csupán sokadik virágzását éli. Amióta csak létrejöttek baloldali mozgalmak, ideológiák, az erőszak időközönként felerősödik, mint az egyetlen helyes kommunikáció a másik oldallal. 

A 70-es években Európában több, a Szovjetunió által támogatott terrorszervezet működött. Ezeknek a kapitalista államok társadalmának bomlasztása volt a feladatuk. A birodalom bukásával ezek sorban szűntek meg.

Manapság egy George Soros nevű tömeggyilkos igyekszik feléleszteni az erőszak hagyományát az USA-ban és Európában. Az általa pénzelt baloldali terrorszervezetek (Antifa, BLM, stb) ránk szabadították a 70-es évek erőszakhullámát. S a balliberális médiumok ezt a korcs, emberhez méltatlan magatartásformát propagálják.

Az Index nevű propagandaportál látványos ál-agóniája valójában felszólítás mindazon baloldali emberek számára, akik otthon ülve drukkolnak nekik, hogy keljenek fel, ragadjanak kaszát-kapát és vegyenek elégtételt a gaz imperialistákon, vagyis a szorgalmasan dolgozó magyar embereken, válogatás nélkül. A tegnap az utcákon őrjöngő bolsevik horda nyíltan hangoztatta a terrorista erőszak jogosságát.

Az Indexes ifjúterroristák büszkén vonultak a Baader-Meinhof-Csoport, vagyis a Vörös Hadsereg Frakció nevű egykori német szélsőbaloldali terrorszervezet jelszavát transzparenseikre írva. Az ATV stúdiójában Krug Emília műsorában a meghívottak (Jobbikos és MSZP-s bűnözők) szintén erőszak alkalmazására szólították fel a nézőiket.

Mert - mint mondták és mondják - nincs más lehetőség. Ez a rendszer, -vagyis a szorgalmasan dolgozó, a saját jövőjüket és a társadalmat építő emberek - csak az erőszakból ért/értenek.

Íme hát a liberális demokrácia, a baloldal pluralizmusa! Aki nem ért velük egyet, azt el kell pusztítani. Számukra a szólásszabadság pusztán ennyi: ők bármikor nyíltan beszélhetnek a médiumaikban, a rendelkezésre álló nyilvános felületeken arról, hogy meg fognak gyilkolni minket, becsületesen élő, szorgalmas embereket.

A baloldaliság az emberben élő vegytiszta aljasság.

Már a kommunista Tüttő Kata főpolgármester-helyettes, - kinek arroganciáját csakis butasága képes felülmúlni - augusztus 20-i nemzeti ünnep elleni kirohanásakor elterveztem, hogy leírom, mit gondolok Budapestről. Végül aztán a legocsmányabb fővárosi kreatúrák egyikének, Dobrev Klárának, a bolgár kém gyermekének és a lehírhedtebb magyarországi tömeggyilkos unokájának legutóbbi parlamenti felszólalása és közösségi oldalán előadott önfényezése adta a végső lökést.

Bizony, ilyen időket élünk, amikor a múlt szörnyetegeinek ivadékai mondják meg nekünk, hogyan kéne élnünk. Annyira immorális ez a világ!

Itt van tehát a legnagyobb nemzeti ünnepünk, az államalapítás ünnepe, amelyet évtizedek óta mind látványosabb tűzijátékkal szoktunk megünnepelni. Bár magam nem értékelem sokra e pirotechnikai látványosságot, úgy vélem, helyénvaló annak évről évre történő megtartása, mert jelen elidegenedett társadalmunkban minden közösségi élményre nagy szükségünk an.

Néhány éve, - a terjedő baloldali elmebajnak köszönhetően – felmerült, hogy a durrogástól és fényhatásoktól rettegő kutyák miatt ne legyen tűzijáték. Onnan jutottunk el addig, hogy a baloldal szerint Budapest nem része az országnak, hanem önálló terület. S mint ilyen, majd ők elmagyarázzák nekünk, buta magyaroknak, hogy miért nem adják kölcsön az ő tulajdonukat, a Lánchidat a nemzeti ünnep idejére.

Kölcsön!!! Szóval Budapest tudja kölcsönadni nekünk, magyaroknak az ő külön bejáratú Lánchídját. Na, persze, annak felújítását már ránk lőcsölné. Odáig pofátlanodtak, hogy ez a Tüttő nevű véglény elmagyarázta, addig nem írnak ki közbeszerzést a Lánchíd felújítására, amíg a kormány át nem utalja az általa felajánlott 6 milliárdot. Miközben egy másik baloldali „zseni” Draskovics Tibor, „A Drazsé” bevallotta, hogy már azt a 180 milliárdot is elköltötték, amit Tarlós államkötvény formájában a kasszában hagyott. Vagyis egy vasuk sincs, s a kormány 6 milliárdja így pont semmire sem lenne elég, de azért adja már oda a magyarok pénzét ez a kormány nekik, hogy aztán ők majd jól elköltsék a semmire, esetleg pride-ra vagy kerékpárútra a Dunán. Tehát úgy az övék minden, hogy a hasznát élveznék, a költségeit hárítanák.

Itt most meg kell idéznem az elmeháborodott DK-s újbudai polgármester, László Imre szellemét, mert olyannak szavait említem fel, kinek hitvallását ő igen nagyra becsüli, ám amely hitvallás képviselőit én úgyszintén elmeháborodott tömeggyilkosoknak nevezek. Vagyis egy német szocialista ideológustól fogok idecitálni:

A bolsevizmus (…) csak a világvárosok aszfaltjának meddő talaja nyújthatott neki terjeszkedési lehetőséget. Csakis egy, a háború és a gazdasági krízis által teljesen felőrölt és felbomlott emberiség volt képes ezt az őrületet magába szívni.  

Hajszálra ugyanezt gondolom, és sajnos Dr. Goebbelsnél pontosabban eddig senki nem fogalmazta meg. S tekintve, hogy e szavai egy 1936-os nürnbergi pártgyűlésen hangzottak el, még a magyar baloldal szerint is helyeslendőek, hiszen Hitler még csak később, 1938-ban került a The Time címlapjára, s az is milyen helyénvaló volt ám. Szóval, ezzel a kis beszéddel szerintük minden rendben van, még akkor is, ha a világ megrontását a zsidók által elkövetett „pathologikus gaztett”-nek nevezi.

Goebbels tehát azt állítja, hogy a különböző krízisek lelki/mentális feldolgozása a világvárosok polgárai számára rendkívüli nehézséget jelentenek, s ez félresiklathatja akár az egész ország társadalmát. Abszolút egyetértek vele, mert ezt látjuk ma a világ nagyvárosaiban mindenfelé: az emberek képtelenek feldolgozni a Covid-19 fémjelezte pandémiával járó elszeparáltságot, a javak tehetség és szorgalom arányában való elosztását, képtelenek fegyelmezetten viselkedni, s a legkisebb szikra is lángba borítja a társadalmat. Lásd az Antifa és BLM szélsőségesen bolsevik mozgalmak állatias vérengzését, pusztítását.

Ám nem csak elmeháborodott nácik gondolták úgy, hogy a nagyvárosok miliőjét mindig körül lengi valamiféle nyomott, irracionális hangulat. A műveltebb fők talán már találkoztak a SPLEEN kifejezéssel, aki pedig nem, az általam most megismerheti. Pestiesen úgy mondják, „nagyvárosi szarhangulat”. Maga a kifejezés Lord Byrontól származik, s a szimbolizmussal vált ismertté. Aki kedvelte Cseh Tamás művészetét, az átélhette a spleent. Szóval, a nagyvárosok társadalma valamiért mindig hajlamos a pusztításra és önpusztításra.

S nincs semmi a világon, ami pusztítóbb és önpusztítóbb lenne, mint a bolsevizmus, ami napjainkban éppen végképp eltörölni készül azt a kultúrát, amelyet a modern ember egy másfél évszázad alatt fáradságos szellemi és fizikai munkával felépített.

Oly sokszor gondolkodom el a világvárosok aszfaltjának meddő talaján burjánzó társadalomról az utóbbi időben. Vajon mi készteti periodikusan minduntalan lerombolni mindazt, amit felépített? Budapest végnapjai kapcsán megfogalmazódott bennem egy lehetséges magyarázat.

Minden államnak van fővárosa, vagyis egy olyan kitüntetett státuszú települése, amely szimbolizálja az adott kultúra valamennyi lényeges aspektusát. A fővárosban koncentrálódik a magyarság minden nagysága, törekvése, gyarlósága és jövőképe. A főváros a gazdaság, a politika és a kultúra központja, a példaadó elitek szálláshelye.

S hogy akkor ilyen kiváltságos helyzetben mégis miért erodálódik ily szélvész sebesen? Úgy vélem, a mind differenciáltabbá váló társadalmunk generálta információmennyiség feldolgozására nincs elegendő „tárhely”, vagyis értelmezésre rendelkezésre álló tér és idő. A főváros lakossága nagydózisban kapja a befogadásra és értelmezésre szoruló ismerteket, miközben a rohanó világban annak feldolgozása egyre nehézkesebbé válik.

Szemben a vidékkel, ahová az információ szűrve és időeltolódással érkezik meg, tehát az ott élőknek van lehetőségük felkészülni a befogadásra. Az pedig külön pikantériája e helyzetnek, hogy azért érkezik vidékre késve, illetve megszűrve az információ, mert a főváros kincsét féltve őrző sárkányként viselkedik. Minden előnyre igényt tart, minden forrást a magáénak akar. Ám éppen ezzel az attitűdjével menti meg a vidéket, s vele együtt a kultúránkat az elkorcsosulástól, az értelmi elfajzástól.

A nagyvárosok, vagyis a kitüntetett figyelmet élvező városok forrásféltése irracionális mértékű koncentrációt eredményez egy viszonylag szűk térben. Rendkívül szemléletes, hogy a nemrég hatalomra jutott budapesti bolsevista városvezetés odáig megy az értékek koncentrálásában, hogy nem egyszerűen csak primátust, de kizárólagosságot követel magának a kultúra, a gazdaság és a politika területén is.

Az egyik Momentumos vezető elvenné a szavazati jogot az idősektől, mert azok szerinte nem rájuk szavaztak, s ez megengedhetetlen. A nem a köreikhez kötődő összes magyar vállalkozót börtönbe zárnák, vagyonát elkoboznák. Karácsony főpolgármester pedig ezt a harácsoló attitűdöt olyan szintre emelte, hogy már a külső kerületeket sem tartja a főváros részének, tőlük mosolyogva vonta meg az útfejlesztési támogatásokat, mert szerinte aszfaltos útja csak a bevárosnak lehet, s irracionális elképzelés, hogy a külső kerületek is aszfaltos utakat kapjanak. Még egyszer mondom, ezt a tévében mosolyogva mondta el.

S természetesen a kultúrát is egyedül a főváros birtokolhatja, hiszen a vidék buta parasztokból áll csupán. Miközben a felsőoktatási intézményekben rendszerváltozás után is maradtak a kommunista mételyt terjesztő tantestületek, a Magyar Tudományos Akadémia pedig egy bigott szektaként viselkedik, folyamatosan féltik valamilyen láthatatlan ellenségtől az ismeretátadás rendszerét is.

Emlékszem, már gyerekkoromban is mondták, hogy az ország vízfejű. Pedig akkor még vidéken is volt működő ipar, amely valamilyen szinten koncentrált közösségfejlesztő készségeket. Ám annak felszámolása után végleg leválasztódott az ország vérkeringéséről. Ez a kiüresedés szülővárosomat, Miskolcot sújtotta leginkább. Az egykor majd kétszázezres város lakosságának 40%-a költözött el. De ez egy másik téma!

Szóval, a vízfejűség nem csak úgy, magától jött létre. Egy több évtizedes átgondolatlan, a legegyszerűbb megoldásokat választó országvezetés következménye. A szocialista rendszer despotái nemigen szerettek vidékre járni, ezért úgy szervezték a közigazgatást, hogy csak ki kelljen nyújtani a kezüket, ha bármit el akarnak érni. Vagyis a vidéki ügyekben is a főváros döntött. Így, aki dolgának végére szeretett volna érni emberi időben, az kénytelen volt a fővárosba költözni.

A rendszerváltozás után is maradt ez a metodika. A vidéken létrejövő magyar vállalkozások a fővárosban maradt végső döntés miatt vagy telephelyet létesítettek Budapesten, vagy áthelyezték a székhelyüket. S mindazon multik, akik az ország különböző régióiban létesítettek gyárakat, üzemeket, szintén budapesti központtal rendelkeznek. Ennek következtében az iparűzési adójuk egy jelentős hányada nem a vidéket, hanem a fővárost gazdagítja.

Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy ez a fajta központosítás eredményezte az ország egyes régióiban az eltérő munkabérvolumeneket. Budapesten ugyanazért a munkáért többnyire kétszer annyit fizetnek, mint vidéken. Ahogy lehetőségből is lényegesen több van a fővárosban. Ám ami a leginkább ellenérzést vált ki belőlem, az a közigazgatásban dolgozók bérezésének metodikája. Egyazon állami szervnél egy vidéki irodában az alkalmazottak pontosan fele annyit keresnek, mint Budapesten azonos munkakörben.

A politikai pártok vidéki szervezetei sem a helyi érdek szerint fejtik ki tevékenységüket, hanem a központi pártutasítást követve. A vidéki politikum gyengesége ugyancsak jelentősen hozzájárul a főváros és vidék között fennálló torz viszony becsontosodásához. S amíg korábban csak zöngékként hallhattunk olyan képtelenségeket, hogy tulajdonképpen a főváros tartja el az országot, addig ez az állítás ma minden nap elhangzik a bolsevik városvezetés kommunikációjában.

Miközben egyébként a főváros semmiféle hasznot nem termel. Semmit! Csupán annyit tesz, hogy a vidéki üzemekben a vidéki emberek által előállított produktumokból származó hasznot a központi elosztásból bezsebeli. S ebben a helyzetben tart erődemonstrációt a főváros arról, hogy mi, magyarok mit tehetünk és mit nem a saját országunk részét képező földterületen, amit történetesen Budapestnek hívnak.

A bolsevizmus sokadik virágzása, a világvárosunk (Budapest) aszfaltjának meddő talaján tenyésző lumpentársadalom végérvényesen elpusztítani igyekszik a magyar kultúrát, a magyar társadalmat. A fővárosi káosz rémálomvilágát akarják ráhúzni a teljes magyar valóságra. Tehetik, mert a vidék immunitása a vidéki megyeszékhelyeken is jelentősen meggyengült.

Mindaddig, amíg a vidéki proli jár fel Budapestre sztrájkolni a budapestiek jogaiért, s nem a fővárosiak járnak vidékre demonstrálni a vidékiek tarthatatlan helyzete miatt, Budapest állam lehet az államban a magyar vidéki adófizetők véres-verejtékes munkájából.   

Retteg a szegénytől a gazdag

s a gazdagtól fél a szegény.

Fortélyos félelem igazgat

minket s nem csalóka remény.

/József Attila: Hazám/

 Feldereng gyermekkoromból, amikor az általános iskolában még büszke úttörőként ünnepeltem a tanácsköztársaságot. A megemlékezést a tornateremben tartottuk, ahol jelen volt minden osztály, vagyis az összes úttörőraj, a komplett 1267-es számú Petőfi Sándor Úttörőcsapat. A ceremónia a csapatzászló bevonulásával kezdődött.

„1267-es számú Petőfi Sándor Úttörőcsapat, vigyázz, zászlóbehozatal, zászlónak tisztelegj!”

Az énektanárnőnk volt a csapatvezető, ő vezényelt. Egyenruhája fehér ingblúza telis-tele volt kitüntetésekkel, a piros zsinóron lógó sípja bal zsebében pihent. Én ott álltam az ünnepi műsort előadók között, kis táblával a kezemben, s amikor rám került a sor, a táblácskát, - ami maga volt az ominózus plakát másolata - a magasba emelve mondtam a szövegemet:

„A házak falain megjelent Berény Róbert: Fegyverbe! Fegyverbe! című plakátja.”

Még most is hallom néha a saját hangom. Azt mondtam, Berényi Róbert, nem Berény, ahogy eredetileg hívták. Na, de ki figyelt oda egy ilyen aprócska tévedésre? Az ünnepség méltóságteljesen, nagy átéléssel ment le. Aznap, - bár nem volt tanítási szünet – már nem voltak órák, csupán formálisan. Benn ültünk az osztályteremben és vártuk, hogy az igazgatónő döntsön, mikor mehetünk haza.

Miskolcon, a Vasgyárban nőttem fel. Számunkra a szocializmus valóság volt, a KIMSZ-esek pedig a mi hőseink. Mi nem úgy tanultuk, hogy a tanácsköztársaság vezetői véreskezű tömeggyilkosok voltak, s hogy ártatlan falusi emberek tízezreinek hulláját hagyták maguk után. Most kissé jobbra nézek az egyik könyvespolc felé. Ott sorakoznak szépen mind: Sztálin, Lenin, Trockij, Marx, Engels, Kun Béla, Szamuely, Goebbels, Hitler, stb, az összes, elborult elméjű tömeggyilkos. Annyian vannak, hogy külön polc kellett nekik.

Ma már pontosan tudom, kik voltak ezek az emberek, és mit képviseltek. Az évek alatt átrágtam magam a munkásságukon, megismertem a gondolataikat, a tetteiket mozgató értelmi hátteret. Szóval, fel vagyok vértezve korcs ideológiájuk ellen. Mindenféle bolhapiacokon, többnyire fillérekért jutottam hozzá a könyvekhez, ezekhez, a számomra kincset érő relikviákhoz.  

Manapság, - akit érdekel egy téma – könnyen juthat információkhoz. Egyszerűen fellép a világhálóra, beírja a keresőszót vagy szavakat és már áramlanak is az adatok ezer helyről. Azt hihetnénk, ilyen fejlett információtovábbító rendszerek mellett sokkal nehezebb uniformizálni a társadalmi közgondolkodást, mint gyermekkoromban, a 70-es, 80-as években. Ám ez nincs így. Úgy tűnik ugyanis, hogy az egyre szélesebb információssztráda nem növeli egyenes arányban a tájékozott emberek számát, hanem inkább fordított arányosság alakul ki és a bornírt barmok szaporodnak.

Bennem mindig erősen munkált a kisördög, ezért szerettem mindent alaposan megvizsgálni, a dolgok végére járni. Fiatal felnőttként, - a new age generáció, a vízöntő kora embereként – faltam az úgynevezett tényfeltáró könyveket. Erich von Däniken volt a kedvencem, ugyanis ő mindig megnevezte a forrásait, - ráadásul könnyen elérhető forrásokat - köztük a különböző népek teremtéstörténeteit. Miatta olvastam el a bibliát, a mahabháratát és az összes többi mítoszgyűjteményt.

Ugyanígy járok el manapság is az egyes tudományterületeket érintő kérdésekben, de akár a napi hírek hitelességének tekintetében is. Ám nem mindenki ennyire akkurátus. Persze, nincs is mindenkinek elég ideje az ilyesmire. Ezért a legtöbben megelégszenek a különböző oktatási intézmények kurzusain hallott magyarázatokkal, vagy az egyes médiumok, esetleg számára szimpatikus közszereplők interpretációival.

Én nem ítélem el, ha valaki így cselekszik. Az ember nem szeletelheti fel az életét ezer darabra. Sokkal inkább tartom felelősnek társadalmunk általános dezinformáltságáért a véleményformálókat, akik vagy nem elég értelmesek, vagy nem elég objektívek, vagy egyszerűen csak szándékosan aljasok. Az egyetemek, - különös tekintettel a nevesnek tartottak – oly mértékben torzítják el szándékosan a fiatalok világlátását, hogy az a modern emberi társadalomban végzetes károkat okoz.

Egyszerűen leszoktatják a fiatalokat az önálló gondolkodásról, s azok a készen kapott, szándékoltan hamis, eltorzított információkból építik fel saját attitűdjüket a világhoz, amelyben élnek. Ám, ha mégis akad közöttük, aki öntudatra ébred és túlságosan kíváncsivá válik, azt kiközösítik, ellehetetlenítik. A tudomány ma egy iszonyatosan erőszakos és aljas vallástermészetű képződmény rabja, a baloldaliságé.

A baloldaliság az iszlám mintájára szerveződő vallástermészetű rendszer. A társadalom minden idegszálát beszövő, a létező összes kapcsolatot ellenőrző és felülbíráló szisztéma. A baloldaliság nem engedélyez eltérést az általa alkalmazott sémáktól, és minden kitörési kísérletet megtorol. A baloldaliság egy olyan mentális konglomerátum, amely az emberiség történelméből kivon minden aljasságot és azokat az izzó gyűlölet súlyával a szabályrendszere alapkövévé préseli össze.

E démoni rendszer csírája már az emberiség történelmének legkoraibb szakaszaiban is jelen volt, talán egyszerre fejlődött ki az emberi értelemmel, s egyetlen célja, hogy az embert gúzsba kötve tartsa, csodás értelme kiteljesedését megakadályozza. Amennyiben isteni teremtés által lettünk, úgy a baloldaliság az ördög mesterkedése. Mint egy parazita, rátelepszik az őt tápláló társadalomra és végül elpusztítja.

E társadalompusztító kórság legfőbb jellemzői a mértéktelenség, végletesség és kizárólagosság. Már Platón megjegyzi Az állam című műve nyolcadik könyvében, amely a demokráciáról szól, hogy a mértéktelenség végül a legrosszabbhoz vezet:

„Hihetőleg a türannisz nem más alkotmányból, de épp a demokráciából születik, a szertelen szabadságból támad a legvégső, legbőszebb szolgaság.”

Hozzá hasonlatosan vélekedik Montesquieu: A rómaiak nagysága és hanyatlása című művében. Véleményem szerint a már Marcus Aurelius elmélkedéseiben is felsejlő birodalmi morál egyenes következménye Ammianus Marcellinus Rerum gestarum libri-jében megjelenő miliőnek. Hivalkodó homoszexualitás, az alávetett népek jogainak irracionális kiterjesztése, valamint barbárnak mondott nációk betelepítése védelmi célzattal. Utóbbi eredményezte a Nyugatrómai Birodalom vesztét, hiszen a betelepített barbárok nem megvédték azt, hanem elpusztították. 

Eme, társadalmat mérgező áfium jelenkori változatát Marxnak és Engelsnek köszönhetjük. Százmilliók értelmetlen halála fűződik az ő nevükhöz. Tökéletes gyilkológépezetté Lenin és bűntársai, Trockij és Sztálin fejlesztették. Az utópiát, amelynek elérése érdekében százmilliókat gyilkoltak le, kommunizmusnak nevezték el, s magának a gyilkológépezetnek a szocializmus nevet adták.

Marx és Engels úgy vélték, a szocializmus egy, a kapitalizmusnál fejlettebb társadalmi forma, ezért annak létrejöttét a legerősebb kapitalista társadalmakban jósolták. Ezzel szemben Lenin és Trockij azt állították, hogy a kapitalizmusnál gyengébb társadalmi berendezkedés, - mint a leggyengébb láncszem – szakítható széjjel, s teremthető meg a szocializmus.

Így, utólag Leninéknek volt inkább igaza. A baloldali törekvések, vagyis az emberi aljasság bármilyen társadalmi berendezkedésben megerősödhet, ha abban a társdalomban az egyes társadalmi csoportok közötti életszínvonal különbségek jelentősek. Ahol a gazdagság, a magas életszínvonal hivalkodóvá, transzparenssé válik, ott a baloldaliság óhatatlanul megerősödik, s végül elpusztít maga körül mindent.

Hiszen a baloldaliság egyik legfőbb katalizátora az emberi irigység, a másik ember javaira való sóvárogva vágyás. S hogy e mozgatóerő minél hatékonyabban fejthesse ki tevékenységét, ki kell kapcsolnia a társadalom fejlődésének indikálóit, a versenyt és a tudásvágyat, hogy mindenkit általánosan egyenlővé, egyenlő mértékben szolgaivá, középszerűvé, szürkévé tehessen.

Ezért a baloldaliság gyűlöli a versenysportokat, mert azokban megjelenik a kiválóság, s azzal szembe állítva a hitványság. Lezülleszti az oktatást, hogy valóságosabbnak tűnjön az az elv, amely szerint a takarítónő munkája egyenértékű egy orvos munkájával. Ebben a rendszerben a testi és mentális fejlődésre időt nem pazarló, rest emberek egyenlőek a fittségükre ügyelő, tudásukat, készségeiket minduntalan gyarapító, a határaikat feszegető emberekkel.

Olvasom is mindenfelé az interneten, hogy megenne a kosz, ha takarítónők nem lennének. Már elnézést, de nincs bejárónőnk, mégsem esz meg a kosz. Takarítani bárki tud, akinek van két komplementerpár agysejtje. Ezzel szemben nyolc általánossal senki sem képes sikeres agyműtétet elvégezni.

A baloldal a tömegsportot propagálja, de a tömegsport nem sport, hanem szabadidős tevékenység. Ami ugyan jobb a kocsmába járásnál, de nem feszeget határokat. Sok bénán mozgó ember egy csoportban, amely azt hirdeti, „Te is képes vagy rá”. Mármint a semmire. Persze, nyilván nem semmi az a teljesítmény sem, de a tömegsport az élsport mellett hasznos, annak helyettesítésére alkalmatlan.

S amikor a társdalom széles rétegei eljutnak oda, hogy elhiszik, nem kell tanulni, nem kell fejleszteni, képezni magunkat, hogy ugyanazt elérjük, mint azok, akik az iskolában jól tanultak, akik élsportolókká váltak, vagy a szakmájuk mestereivé, akkor jön a kognitív disszonancia. Mert tudat alatt belátják, hogy ők értéktelenebb emberek, mint azok, akik energiát fektettek a fejlődésükbe. Minél tovább kell szembesülniük a valósággal, annál inkább válnak frusztrálttá. Mígnem eljutnak arra a szintre, amikor elméjük önvédelmi mechanizmusa a valóság totális tagadását állítja be alapüzemmódként. Ezt követően a valóság minden formáját tagadják, mert a valóság fájdalmat okoz, és senki nem akar fájdalommal élni. Pavlovi reflex: valóság = fájdalom. 

Innentől a lumpen elem, aki iskolakerülő volt, fiatalkorú bűnöző, majd munkanélküli, segéd- és betanított munkás, már meg van győződve, hogy társadalmi értéke legalább annyi, mint egy orvosé, ha nem több. S mindenki, aki nála jobban él, az csak ezért teheti, mert ő megteremtette a feltételeit, az ő vérén és verejtékén élősködik. Vagyis a nála tehetősebbek mind csaló gazemberek, rabszolgatartók.

Mindeközben a világgazdaság, - kihasználva a háborúmentes időszakot – egyre erősödik, s a szakadék a restek, képzetlenek és szorgalmasok, képzettek között egyre nő. Hazai viszonylatban manapság egy diplomás IT szakember lazán keres nettó egymilliót, míg a képzetlen betanított munkás alig több, mint a tizedét. A nyugati társadalmakban ez a különbség még durvább.

A média a hírekben a valóságshowkban, celebek életének bemutatásában eltúlozva ábrázolja az irigyelt gazdagságot, úgy mutatva be azt, mintha nem lenne szükség befektetett energiára. Marad a narratíva, hogy másoknak abból van jó élete, hogy kifosztja a szegényeket. S akkor elszakad a cérna.

Ezt látjuk most az USA-ban. Ezt élte át a magyar társadalom 1919-ben, majd a világháború utáni időszakban. Ilyen körülmények között jött létre a szovjet világbirodalom. A valóságot tagadó, mentálisan súlyosan sérült emberek elállatiasodva gyilkolásznak, fosztogatnak, pusztítanak.

Ám az már számtalanszor bebizonyosodott, az itt említett történelmi eseményekkel kapcsolatban is, hogy mindhiába a gyilkolászás, a pusztítás és fosztogatás, a lumpenek végül nem gazdagodnak meg. Ugyanolyan lecsúszott, kihasznált, kizsákmányolt széles társadalmi réteg maradnak, mint előtte voltak. Csupán felettük uralkodó gazdagokat cserélnek. Ennyi történik.         

Mert olyan nem létezik, hogy minden ember egyenlő. A legtöbb, ami elérhető, a törvény előtti egyenlőség. Minden további társadalmi területen megnyilvánulnak értékbeli különbségeink.

Mi a különbség tehát a kapitalizmus és a liberális demokrácia között? – Először is tisztázzuk, a liberális demokrácia nem demokrácia és nem liberális. A liberális demokrácia egy neomarxista konglomerátum, egy hibrid rendszer, amelynek végkifejlete éppen napjainkban látszik, hogy nem más, mint sztálini bolsevizmus.

Ezzel szemben a kapitalizmus eredetileg a jobb képességű emberek teremtette fejlett gazdasági rendszer, amelyben a tehetség, állhatatosság, a befektetett energia a mozgató. A kapitalizmus sosem rombolja le saját, adott társadalmát, hogy pozitív változásokat érjen el. A jelenleg ismert kapitalizmus egy sztálini bolsevizmussal fertőzött, torz rendszer. Az a liberális demokrácia, amelyben ma élünk, nem kapitalizmus.

Ebben a rendszerben, - tekintve, hogy bolsevizmus – már alig van lehetőség a felemelkedésre, a kitörésre. Ebben a rendszerben a mindennapjaink nyugalmát nem biztosítják szabályok, hanem a szabályokat eltörlik és erőszakhullámot gerjesztenek. S megosztónak nem azokat nevezik, akik elpusztítják a kultúránkat, hanem azokat, akik védelmezni igyekeznek, tehát nem tartanak a pusztítókkal.  

Mint mondtam, a baloldaliságnak három fő tulajdonsága van: mértéktelenség, végletesség és kizárólagosság. Ők nem hisznek a fejlődésben, ők mindent elpusztítanának, ami előttük volt. Így szól a hitvallásuk, az Internacionálé:

„…

A múltat végképp eltörölni,

rabszolga had, indulj velünk!

…

Semmik vagyunk, s minden leszünk.”

1919-ben Magyarországon csak azért lemészároltak több száz falusi tanítót, mert a falusi iskolákat a földesurak tartották fenn, s így a tanítók a földesurakat szolgálták, nem a közoktatást. Hát meg kellett halniuk. Tízezreket lőttek a folyókba, mégis úgy tartják számon, hogy csupán ötszáz embert öltek meg, mert mindösszesen ötszáz esetben volt eljárás. Miért lehet ez így? – Mert a baloldaliság csírája minden társdalomban megvan. S amíg ez így van, minden nap veszélynek vagyunk kitéve általa.

A szovjet birodalom százmilliókat gyilkolt le, mert nem látszottak eléggé elkötelezett bolseviknak. Ma az USA-ban száz körül jár azon áldozatok száma, kik nem estek azonnal térdre a feketék és antifasiszták, vagyis a fehér és néger bolsevikok előtt. Nyugat-Európában több százan estek áldozatul az erőszakos betelepítéseknek, a szándékosan behurcolt terrorizmusnak, amely egy baloldali társadalomátalakítási kísérlet része.

A folyamatokból kiolvasható, ha az amerikai polgárháború baloldali szempontból jól sikerül, az európai baloldal is felfegyverzi majd a migránsokat és a többségi társadalomra uszítja. A baloldaliság nem tűri el más világnézetű emberek létezését. Aki ellent mer mondani, azt elpusztítják. A baloldal nem hisz a szorgalomban, ezért nem képes építeni, a baloldal inkább elveszi más értékeit.

S végül mi lesz? – Azok a primitív emberszabásúak, akik a baloldaliságért végiggyilkolásszák Amerikát és Európát, a baloldali vezetők alattvalói lesznek és ezerszer rosszabb körülmények között fognak élni, mint korábban bármikor. Ez volt a Szovjetunióban, ez volt nálunk és a többi szocialista országban. Amerika és Nyugat-Európa népeinek lehetne annyi esze, hogy okuljon a példánkból. De nincs. Láthatóan nincs.  

Itt tartunk. A fehér ember társadalmában világszerte tombol a tanácsköztársaság. Terror, tömeggyilkosságok, erőszak, pusztítás és fosztogatás. Retteg a szegénytől a gazdag, s a gazdagtól fél a szegény. Fortélyos félelem igazgat minket, s nem csalóka remény.

Mondj nemet a baloldaliságra, amíg nem késő, s amíg teheted!

Vannak olyan élethelyzetek, amelyekben az ember képtelen objektívan véleményt alkotni. Amikor érzelmeink oly mértékben hatalmasodnak el rajtunk, hogy elveszítjük a józan ítélőképességünket. Amikor az elkeseredett, tehetetlen düh kitörni készül, s felülkerekednek bennünk ősi ösztöneink, amelyek erőszakra sarkallnak. Megtorolni, bosszút állni azon, aki ezen érzéseket kiváltotta belőlünk.

Ilyen esetek szeretteink tragikus körülmények között történő elvesztése, vagy a gyermekeinket ért súlyos, nem reparálható sérelem. Különösen utóbbi esetben hagyunk figyelmen kívül mindenféle társadalmi kontrollt és válunk ösztöneink eszközévé. Akár ölni is tudnánk. Sokak számára lehet ismerős ez az állapot. Sokan véljük úgy, hogy ilyen esetekben az önkontroll elvesztése jogos és érthető.

Például egyetértünk a Szögi Lajost agyonverő cigányokkal. Nem? Mi az, hogy nem? A gyermekünket elsodorta egy autó. A látványtól sokkot kapunk, s nem is érzékeljük a körülöttünk lévő világot. Az adrenalin elönti az agyunkat, az egész testünk remeg. Előtörnek ősi ösztöneink és megtorlásra, bosszúra vágyva, dühödten rátámadunk a gyermekünknek ártóra.

Nem? Nem ez a jogos? Miért nem? Rossz példát hoztam? a cigányok amúgy is olyan erőszakosak, az ő viselkedésüket nem lehet akceptálni. Miért nem?

Bezzeg, ha mi, „tisztességes” emberek érezzük jogosnak az erőszakot, a megtorlást, a lincselést, akkor nincs vele semmi baj. Ugyan kasztráljuk már az embert, aki gyermekpornót nézeget, belezzük már ki a pedofilt. Mert ezt érdemli!

Jogi egyetemen úgy tanítják, hogy a jogrend a társadalmi morál, a társalom értékrendjének leképeződése. Ennek mentén látunk el védelemmel materiális (testünk, ingó és ingatlan vagyonunk) és immateriális (anyagtalan értékeink, a „lelkünk”, a pozitív attitűdjeink) dolgokat, illetve rendeljük büntetni az azokban történő szándékos és gondatlan károkozásokat.

Sosem felejtem el, a római jog tanárunk, - ki még ma is aktív – azt mondta, a jog nem a józan paraszti ész tudománya. Hát, ő elég nagy paraszt volt, s az általános magatartása egyáltalán nem tartalmazott józanságot. Hogy egyébként ő maga mit utalt a józan paraszti ész kategóriájába, azt nem fejtette ki. Egy azonban biztos: a jogtudománynál „józanabb” tudomány csak egy van, a matematika.

S hogy egyébként éppen a letelepedett, tehát földművelő népekhez köthető a logikus gondolkodás, a természetről, a körülöttünk lévő világról való gondolkodás általánossá tétele, az csak hab a tortán. S e földművesek (parasztok) kezdték el szabályrendszerként felfogni közösségüket. Ők hozták létre a jogoknak és kötelezettségeknek azt a keretét, amelyben a társadalom minden tagjára vonatkozóan viselkedéseket írt elő.

Vagyis a jogtudomány a józan paraszti ész tudományaként jött létre. Hogy aztán mára mivé vált, az más kérdés. A jogtudomány ma már többnyire nem a társadalmi morál leképeződése. Sajnos és szerencsére. Sajnos, mert oly mértékben dogmatizálódott, - más diszciplínákhoz hasonlóan – hogy alkalmatlan a mind differenciáltabb társadalmunk változó igényeihez alkalmazkodni. Szerencsére, mert jelen társadalmunk tele van erőszakos törekvésekkel, nem ismeri a fegyelmet, az önmérsékletet, a mások és mások tulajdonának tiszteletét, nem értékeli a fáradságos munka gyümölcsét, anarchista őrjöngéstől torz.

Mindazonáltal a jogtudomány számomra még mindig a legszebb tudomány. Áthatja a formális logika kérlelhetetlensége, amelynek köszönhetjük, hogy a téboly társadalmában, a liberális demokráciában még azért úgy ahogy létezni tudunk. A formális logika olyan, mint egy profi bérgyilkos: hideg fejjel, szenvedélyektől mentesen, és mindig elvégzi a feladatát.

A társadalom kereteit biztosító jogrend tehát megvéd minket a külső támadásoktól és önmagunktól is. Mások felett ítélkezni csupán higgadtan, objektívan, minden körülményt figyelembe véve szabad.

Mielőtt rátérnék a Kaleta Gábor, volt perui nagykövet, korábbi Los Angeles-i konzul elleni ítélet értékelésére, ejtenék pár szót a gyermekpornográfiáról.

Sokakban az a kép rajzolódik ki, hogy a gyermekpornográfia az tulajdonképpen az, amikor felnőtt férfiak gyermekkorúakat erőszakolnak meg. Mivel az európai kultúrában élünk, a megerőszakolt gyermekek a mi gyermekeink, tehát fehér gyermekek Ám ez a kép a fejünkben téves. A gyermekpornográfia nem ez. Rögvest el is mondom, hogy mit kell értenünk alatta, de előbb feltennék egy kérdést:

Vajon hány szülő van tisztában azzal, hogy mikortól kezdenek szexuális életet élni a mai gyerekek? – Tudom, bármit is mondjak megfejtésként, az mindenki más esetében igaz lehet, de a sajátunkéban soha. – Nos, 10-11 éves kortól. Ez a válasz. Tessék szépen ülni pár percet és emésztgetni!

Amikor én voltam tini, akkoriban a lányoknál 16 év, a fiúknál 17 volt a jellemző, ekkor veszítették/veszítettük el szüzességünket. Később a lányoknál – mindig ők járnak élen ebben – a korhatár lejjebb csúszott 13-14 évre. A testi érettségük vonzóvá teszi őket „idősebb” fiúk számára, a lányok pedig többnyire vonzódnak az érettebb fiúkhoz/férfiakhoz. Ez egy teljesen természetes, az emberi társadalmat minden korban jellemző jelenség.

Hogy a testi érésünk miért gyorsult fel, s azt miért nem követi mentális érettségünk, nem tudom. Jószerével senki sem tudja. Tippelgetések vannak, amelyek még csak nem is súrolják a tudományosság határait. Én magam azt az axiómát helyezem a középpontba, hogy „az ember öröklött és tanult magatartásformák összessége”. Nem fogom kifejteni, hogy ez miképpen függ össze a korai testi éréssel. Az egy másik poszt lenne.

Tudom, nehéz elképzelnünk a tizenegykét éves gyermekünket nemi aktus közben. Olyannyira elutasítjuk ezt a képet, hogy az egész témakört a valótlanság fogalomkörébe utaljuk, és ettől megnyugszunk valamelyest. Na, ezért veszélyes a gyermekkori szex! Azért, mert a szülők nem hajlandóak tudomásul venni a profán valóságot.

Ugyanakkor a gyermekpornográfia nem az európai ember gyermekéről szól. Csak igen csekély mértékben érint minket. Olyan társadalmak gyermekeit veszélyezteti alapvetően, ahol a szülők már tízéves kor környékén megállapodnak a lánygyermekek férjhez adásáról. Ázsiáról és Afrikáról van szó elsősorban.

A gyermekpornográfia az, amikor azonos korú, de legalábbis mindkét nemű érintett gyermekkorú (kiskorú) nemi aktusát rögzítik. Sokszor maguk a gyerekek, mert jó pénzt lehet vele keresni, de általában inkább a szülők, vagy a szülők által felfogadott profi nepperek. S mint mondom, az egyes kultúrák másként viszonyulnak a szexualitáshoz. Számunkra ez elfogadhatatlan, de vannak olyan helyek, ahol tradíció, s csupán ímmel-ámmal tartatják be az ENSZ-egyezményeket.

Kaleta Gábor és bűntársai ilyen, főként ázsiai és afrikai gyermekek nemi aktusáról készült videókat nézegettek. Ez számunkra undorító, elfogadhatatlan. A jogrendünkben is bűncselekményként tartjuk nyilván. Teljesen természetes, hogy ilyet látván, ilyenről értesülve elborul az agyunk és legszívesebben kiherélnénk ezt a mocskos, perverz állatot. Hogyne lőném fejbe gondolkodás nélkül én is!

Azonban!!! Én azzal is tisztában vagyok, hogy a mi fiataljaink, a mi gyermekeink is másképpen viszonyulnak a szexualitáshoz, mint mi magunk, s a leggondosabb szülői magatartás mellett is élnek nemi életet, szívják a marihuánás cigarettát. Elfogadom, hogy nincs olyan hatékony prevenció, amely belátásra bírná őket az extázis érzéséről való lemondás vonatkozásában

Egyszerűen tény, hogy a testi érésükkel a hormonháztartásuk is korábban aktivizál nemi hormonokat, tehát az ösztönkésztetéseik sokkal erősebbek, mint a mieink voltak az ő korukban. Sosem voltam a tiltások híve, s úgy gondolom, itt sem segít semmiféle törvényi beavatkozás. A legtöbb, amit tehetünk, hogy támaszt nyújtunk nekik a csalódásaik okozta bánatukban.

Bizony, ők igen fiatalon élnek át olyan traumákat testi érettségük és mentális éretlenségük diszharmóniája miatt, amelyeket mi fiatal felnőttként tapasztalhattunk meg.

Természetesen továbbra is lesznek olyanok, akik ezt a valóságot nem hajlandóak elfogadni, mereven elzárkóznak előle. Jelzem, az ő gyermekeik ezáltal fokozottabban vannak kitéve gyermekkori szexualitásból fakadó traumának.

S akkor lássuk a jogszabályi környezet értékelését!

„Btk. 204. § (1) Aki tizennyolcadik életévét be nem töltött személyről vagy személyekről pornográf felvételt

1. megszerez vagy tart, bűntett miatt három évig, terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”

Először is, a szövegben tizennyolcadik életévét be nem töltött személyt írnak. Mindeközben egy tizenhét éves szabadon élhet szexuális életet a törvények szerint is. Másodszor, a magyar, - de a nemzetközi (EU) - bírósági gyakorlatokban az ítéletek úgynevezett középmértékhez igazodnak. Esetünkben ez másfél év. A középmértéket úgy kell kiszámolni, hogy a cselekményért kiszabható lekisebb és legnagyobb ítélet számait összeadják és elosztják kettővel. Itt ez úgy néz ki, hogy 0+3=3/2=1,5.

Ebből az következik, hogy Kaleta Gábor ítéletének maximumát innen indítják. Ezt korrigálják súlyosbító és enyhítő körülmények. Tehát az ügyében hozott ítélet helyes és megalapozott.

Mielőtt nagyon felháborodnának egyesek, vegyünk egy másik példát!

„Btk. 236. § (1) Aki ittas állapotban vasúti vagy légi járművet, gépi meghajtású úszólétesítményt vagy közúton, illetve közforgalom elől el nem zárt magánúton gépi meghajtású járművet vezet, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

(2) A büntetés bűntett miatt…

1. két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekmény halált okoz.”

Ezekben az esetekben, amikor tehát az elkövető halált okoz és a középmérték öt év, a bíróság jellemzően három évet szab ki, amely egyébként úgynevezett feles ítélet, tehát mindösszesen másfél évet kell leülnie az elkövetőnek, s aztán feltételesen szabadlábra bocsátható. A halált okozó gázolók, ha nem voltak ittas és/vagy bódult állapotban, mindig felfüggesztett börtönbüntetést kapnak, tehát egyetlen napra sem vonulnak börtönbe, miközben elvették egy ember életét.

Szóval, ha valaki, aki ittasan vezetéssel elvesz egy emberéletet, csak másfél évet ül le, miért kellene Kaleta Gábornak letöltendő szabadságvesztést elszenvednie? Nem volna logikus.

Összegezzünk!

• Kaleta Gábor nem erőszakolt meg kiskorút
• Kaleta Gábor nem nézte felnőttkorú kiskorún elkövetett nemi erőszakát
• Kaleta Gábor gyermekek egymásközti nemi aktusát nézve élte ki perverzióját
• Kaleta Gábor egy beteg állat, aki nélkül a társadalmunk sokkal élhetőbb lenne
• Kaleta Gábor a hatályos jog szerinti helyes ítéletben részesült.

Hogy ez rossz, elfogadható vagy korrekcióra szoruló jogszabályi környezet, azt én nem boncolgatom. Eltérő vérmérsékletű emberek vagyunk. S csak csendben jegyzem meg, a mások meglincselését leghangosabban kívánók sosem bűntelenek. Damoklész kardja, ugyebár!

Karácsony Gergely, a fővárosi baloldal főpolgármestere mosakszik. Bizony kellemetlen pillanatokat élhet át a Fővárosi Önkormányzat Pesti Úti Idősek Otthonában történtek okán. Ám nem lenne igazi bolsevik, ha nem az lenne az első, öntudatlan (reflex-szerű) reakciója, hogy mást vádol meg a saját gondatlanságából fakadó, tömeges elhalálozással járó katasztrófa okozójaként.

Ex cathedra kijelenti, a fővárosi fenntartású halálgyárban történtekért kizárólag a kormány a felelős.  Ki más? A rühöt még Tarlós vitte be, a vírust pedig személyesen Orbán Viktor. Hogy máshogy történhetett volna?

A Fővárosi Önkormányzat hivatalos oldalán létrehoztak egy kizárólag a koronavírusról szóló mellékletet, ahová négy levelet töltöttek fel. Ezen iratok azt hivatottak bizonyítani, hogy a főváros mindent helyesen tett, a kormány ellenben mindent helytelenül.

Tartok tőle, hogy megint én vagyok az egyetlen, aki az ominózus négy levélkét elolvasta. Viszont, ha már megtettem, akkor elmondom a saját véleményemet róluk.

I., Levél – kelt 2020.03.20.

Védekezés:

a., A főváros nem tud beszerezni védőfelszereléseket.

Tények: Az Operatív Törzs január 31-én tartotta alakuló ülését. Az ellenzék ekkor még a vírus létezését is igyekezett letagadni, bagatellizálta a helyzetet, Orbán diktatúrakiépítési lépéseként értékelte azt, ahelyett, hogy a főváros védőfelszerelések vásárlásába kezdett volna. Ugyanis akkor még bárhol lehetett kapni, mert nem voltak lezárva a határok.

Ráadásul éppen az ellenzék szokta hangsúlyozni, hogy a kormány lemaradásban van az intézkedéseket illetően.

Aki január végétől március végéig nem tesz semmit, az vajon mennyire van lemaradva?

b., A fővárosnak nincs pénze a válság kezelésére.

Tények: ha félszáz, magasan bérezett „tanácsadóra” van pénz, legyen erre is. Nonszensz anyagi okokra hivatkozni úgy, hogy előtte nem is kért plusz forrást a kormánytól. Nem jelezte a finanszírozási nehézségeket. (S vajon mi lett/lesz a sorsa George Soros, amerikai bolsevik milliárdos adományának?)

c., Az idős otthonokban nem lehetséges elkülöníteni az esetlegesen fertőzötteket.

Tények: milliók laknak panellakásokban, ott mégis lehetséges. Miben különbözik egy idősek otthona egy lakótelepi paneltól? Pont semmiben! Minden bentlakónak külön lakrésze van, benne wc és fürdőszoba, sőt, konyhai tevékenységre alkalmas terület. Egyszerűen annyi lett volna a fenntartó dolga, hogy ellenőrizze a kapcsolatkorlátozást a folyosókon. Ugyanezt teszik emberek milliói a saját lakóközösségükben és nem fertőzik agyon egymást. Az Operatív Törzs naponta többször jelentkezik élőben és minden egyes alkalommal elmondják, hogyan kell az időseket izolálni. Ja, hogy egy libsi vezetésű otthonban tilos köztévét és HírTv-t nézni? Az RTL és az ATV meg nem adja élőben, csak kormány lejárató kommentárokkal, összevágva. Ide vezet a hírek manipulálása.  

d., A kórházakban nem ellenőrizték egyetlen idős embernél sem, hogy fertőzött-e, úgy engedték vissza az otthonokba.

Tények: ez szimpla rágalmazás, erre semmilyen bizonyíték nincs. Arra alapozni saját irhánk mentését, hogy másokat bemocskolunk mindenféle alap nélkül, semmilyen fórum előtt nem mentő körülmény. S továbbra is ott volt a lehetőség elkülöníteni a kórházakból visszatérőket.

II., Levél – 2020.04.02.

Védekezés:

Az idős otthonban saját lakrészben nem izolálható senki.

Tények: Simán leírja, hogy „az Emberi Erőforrások Minisztériumának az Országos Tisztifőorvos határozatában foglaltak végrehajtásához készített útmutatója értelmében fertőzés gyanúja esetén kórházból visszafogadni a járvány intézményekben történő terjedésének megelőzése céljával olyan személyt lehet, akinél két teszt negatív eredményt hozott, és ennek hiányában e személyek számára „otthoni” karantén biztosítása kötelező 14 napra…”

Vagyis beismeri, hogy a 2020.03.20-án kelt levelében hazudott, mert a kormány igenis elrendelte az idős otthoni betegek esetében a kétszeri tesztelést, csak úgy engedték vissza őket az otthonokba.

És ez a mentálisan retardált kirakja saját állítása cáfolatát saját állításának igazolására!!!  

III., Levél – 2020.04.02.

Védekezés:

Ebben a levélben csak újra leírja azt, amit a második levélben is.

Tények: Ez egyébként egy válaszlevél, mert az ugyan e napon kelt második levélre még aznap kaptak választ a Kormány Hivataltól. Azonban a Kormány Hivatal válaszát elfelejtik közkinccsé tenni. Vajon miért? Borítékolom, abban világos válaszok vannak arra nézvést, mit kellene cselekedniük.

A második és harmadik levelükben utalnak is a Személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmények szakmai feladatairól és működési feltételeiről szóló 1/2000. (I.7.) SzCsM rendelet 41. § (2) bekezdés e) pontjára, amely az intézményekben orvosi szoba, betegszoba kialakítását teszik kötelezővé. Ám ezt ők, mint egyszemélyes helyiséget értelmezik, noha legalább 20 m2-t ír elő a jogszabály. (Hozzáteszem, ezt a jogszabályt az intézmény által befogadottak számának arányában a négyzetméterre vonatkozóan módosítani szükséges.)

Továbbra sem hajlandóak azokban az egyébként brutálisan nagy épületekből álló intézményben megtalálni az izolációs megoldásokat. Mondom még egyszer: úgy, hogy emberek milliói élnek panellakásokban lakótelepeken, s ők mégis képesek megoldani az érintkezések számának minimalizálását, vagy a teljes izolációt. Olykor lakáson belül is, nem csupán egy-egy blokkban!

Egyébként vajon az Orbán-kormány mennyiben felelős azért, ha egy idős otthon több száz bentlakóra csupán egyetlen kicsi helyiséget tart fenn egészségügyi ellátás elvégzésére, pont akkorát, ami a törvényi minimum? Mennyiben felelős az Orbán-kormány a profit maximalizálására kialakított praktikumért egy-egy ilyen intézményben?

Mindenesetre most jogalkotóként jogszabályt módosíthat, mert a járvány felszínre hozta az ilyen jellegű intézmények súlyos hiányosságait.

Kiegészítés néhány órával később: Kiváló jogász professzor barátom hívta fel a figyelmünket arra, hogy ezen a válaszlevélen a dátum április 2-a,azonban a főjegyzői szignóhoz 1-i dátumot írtak. Ennyit a precizitásról.  

IV. Levél – 2020.03.26.

Védekezés:

Sára Botond kormánymegbízott levele a kórházak vezetői felé.

Tény: Sára Botond kéri, hogy a kórházak ne kössék vírusteszthez a betegek befogadását más intézményektől, mert a teszt nem minden esetben képes kimutatni a vírus jelenlétét, tehát álbiztonságot ad. Ez orvosilag igazolt tény. Ahogy az is tény, hogy a kórházakat betegellátásra találták ki, ergo, akár fertőzött valaki, akár nem, fogadniuk kell és megfelelő ellátásban részesíteni. Ezt könnyen beláthatja bárki, hiszen mindenkinek volt már beteg hozzátartozója, vagy maga is szorult kórházi ellátásra.

Mit mondhatunk el tehát összegzésként?  

A baloldali emberek közös tulajdonsága, hogy nincs egyéni felelősségtudatuk. Kizárólag egy bizonyos csoportra (intézmények, kormány, rendszerek, egyéb érdeklődési körben szerveződő csoportok, stb) vonatkoztatva képesek értelmezni a fogalmat. A közösséghez tartozás biztonságot ad számukra, többek között az olyan traumatikus helyzetekkel szemben, mint az egyéni felelősségvállalás. Simán feláldozzák individuális kiteljesedésük lehetőségét is, csak ne kelljen felelősséget vállalni valamely döntéseikért, cselekedeteikért.

A baloldaliság egy a személyiség normális kifejlődését gátló tudati állapot.

A konkrét ügyben is megmutatkozik mindez. Az intézmény fenntartója, a vezetője, az ellátó személyzet egyes tagjai mind úgy gondolják, ők mindent megtettek a gondozásukra szorulókért, nincs náluk odaadóbb munkaerő, ergo a kormány a hibás. Vagy az időjárás. De inkább a kormány! Mindenért IS a kormány a felelős, mert ŐK (azaz a baloldali emberek) soha semmiért nem tudnak felelősek lenni, sosem követhetnek el hibákat. Olyan elő sem fordulhat, hogy nem mosdatják meg napokig a magatehetetlen öregeket, hogy nem teszik tisztába őket, ha rászorulnak, vagy nem adnak ételt nekik, nem sietnek a segítségükre, ha hívják őket, mert éppen valami sorozatot néznek a tévében, vagy a Facebook-on osztanak meg egy orbitális ostobaságot, stb. Ilyen nem fordulhat elő. És ebben minden baloldali ember mélyen hisz.   

… a Semjén Zsolt által benyújtott, "Egyes közigazgatási tárgyú törvények módosításáról, valamint ingyenes vagyonjuttatásról" szóló törvényjavaslat vizsgálata tárgyában. 

I.

Semjén Zsolt lopta a doktori dolgozatát. Az opponense Molnár Attila Károly (a blogzónában Nagy Tölgy) saját egy régebbi dolgozatát adta oda Semjénnek, majd jelesre értékelte. Ez amúgy nagyon vicces, de én a tudomány kérdésében rendkívül bigott vagyok, tehát hányok az ilyen szaralakoktól. S ha megvetem Gyurcsányt, mert két diplomát is hazudott magának, de egyetlen saját diplomamunkát sem készített, akkor ezt a megvetést politikai oldaltól, világnézettől függetlenül érvényesítenem kell mindenkivel szemben. Semjén tehát egy buta gazember. És még vadászik is!!!

II.

A kormány ránk, a választókra hivatkozva, a veszélyhelyzet okán módosított néhány közigazgatási tárgyú jogszabályt. Egészen pontosan hogyan is kapcsolódik a veszélyhelyzethez a biológiai nem kérdése? Én nem látom az összefüggést. A társadalmi nemek létezését, vagyis a genderelméletet egy nagyon súlyos mentális leépülés termékének tartom. A jogszabály módosítását is értem és elfogadom. Azonban én erre jelen helyzetben biztosan nem adtam felhatalmazást senkinek. Ez ugyanis nincs semmilyen hatással a veszélyhelyzet elhárítása okán foganatosított intézkedésekre.

Az, hogy ezen módosítás az ellenzék egyik legneuralgikusabb pontja, mindent elmond róluk: elmeháborodottak. Viszont, ha mi, ép értelmű emberek is joggal nevezhetjük aggályosnak e jogalkotási metodikát, akkor az elmeháborodottaknak ez borzalmasan erős muníció, mert innentől hitelesen állíthatják, hogy a kormány csalárd módon jár el, és a veszélyhelyzetre kapott felhatalmazásán túlterjeszkedve alkot jogszabályokat, ergo lehet diktatúrázni.

III.

A polgármesterek és a főpolgármester jogait korlátozó törvényjavaslatot a kormány visszavonta. Vagyis marad az, hogy egy képzetlen személy, egy laikus ad hoc jelleggel dönthet bármiről veszélyhelyzet idején. Szemben azzal, hogy kikérné szakemberek véleményét. A szakmaiság, ugyebár! Ez idáig ez volt a baloldal egyik vesszőparipája. Azonban most, hogy az önkormányzati választásokon megerősödtek, és elhozták a főváros, valamint több megyeszékhely irányításának lehetőségét, már nem fontos a szakmaiság, már az fontos, hogy az emberük egyszemélyben dönthessen bármiről. S ez természetesen helyes.

Kilóg a lóláb, de mindhiába, mert van egy jól mozgósítható zombiseregük, amely nagyon is alkalmas a nyomásgyakorlásra. Lásd a Brüsszeli Szovjet, a Setét Torony, valamint a nyugati bolsevik média össztüzét. S akkor még nem beszéltünk a hazai hasznos idiótákról, a közösségi médiában szorgoskodó, csekély értelmű népekről.  

Persze, a kormány szándékainak egyenességét e tárgykörben is joggal kérdőjelezhetjük meg. Ugyanis senki ne képzelje, hogy a törvénytervezetet maga Semjén Zsolt készítette azzal a komplementerpár agysejtjével. Lófaszt, mama! Semjén akkor sem tudna összerakni egy ilyen törvénytervezetet, ha tíz élete lenne. A munkát egy jogászokból álló team végezte el.

Az pedig, hogy a sokszor a szakmaiság bárgyú mantrázása mögé bújó segghülye ellenzék ezen ki fog akadni, borítékolható volt. A marháknak már papírjuk is van róla, hogy le se szarják a szakmaiságot. Ugyanakkor az ország településeit zömmel Fideszes polgármesterek irányítják, és nem lehet tudni, milyen stratégiai fontosságú helyzetben jön majd kapóra egy esetlegesen akadékoskodó testület hatástalanítása. Itt van mindjárt a budapesti XXII. kerület, ahol én is lakom. Fideszes polgi, ellenzéki testület. Lehet fantáziálni!

A helyzet az, hogy az ellenzék megint öngólt lőtt.

IV.

Találtam az én szakterületemet is érintő, a veszélyhelyzethez semmilyen szinten nem kapcsolódó, jogorvoslati lehetőséget (fellebbezést) eltörlő módosítást. Mindentől függetlenül is nyilvánvaló, hogy egy mind differenciáltabb társadalomban bármiféle jogosultság megvonása csökkenti a jogbiztonságot. Az engem, az én szakterületemet is érintő esetben egy olyan jogsértő hivatali metodikát igyekszik elrejteni, amely jelentősen befolyásolja az idegenrendészeti és kormányhivatali (tartózkodás, letelepedés, honosítás) eljárásokat.

Amikor a rendszerszintű jogsértésekről tájékoztattam azt a hatóságot, amely e hivatalokat felügyeli, arra hivatkoztak, hogy a visszaélések megakadályozása primátust élvez. Vagyis inkább essen el száz jogosult a lehetőségtől, mint egyetlen jogosulatlan személy is hozzájuthasson. Ez teljesen nyilvánvalóan bolsevista attitűd, ilyen alapállás egy demokráciában, egy jogállamban elképzelhetetlen.

Ám a jogállam nem ettől épül le!

V.

Sokadszorra is átgondoltam a Koronavírus-törvény körüli parlamenti vitát és arra a következtetésre jutottam, hogy bár a kormány döntése alapvetően helyes és a jogtudomány érvrendszere szerint egyértelműen megállja a helyét, olyan fölösleges konfrontációt vállal vele magára a nemzeti oldal, amely a társadalmi morál, annak erősítése szempontjából nem indokolt.

Sőt, káros! Nehéz ezt kimondani, de én valamikor úgy döntöttem, hogy két alapvetéshez minden körülmények között tartom magam:

1. Dubito ergo cogito, cogito ergo sum, sum ergo Deus est. – Kételkedem tehát gondolkodom, gondolkodom tehát vagyok, vagyok tehát Isten létezik.

/Descartes/

2. Van-e csúfabb ugyanis a meggondolatlanságnál, és van-e bármi is olyannyira megfontolatlan, olyannyira méltatlan a bölcs tekintélyéhez és belátáshoz, minthogy akár hamis nézetet képviseljen, akár pedig fenntartás nélkül síkraszálljon olyasmi mellett, amit nem vizsgált meg és tárt fel eléggé?

/Cicero/

Először is, olybá tűnik számomra, hogy az Európai Uniós jogharmonizációért felelős miniszter csapata nem áll a helyzet magaslatán. Nem tanulmányozták kellő mértékben a más - jellemzően a legrégebbi és legnagyobb – tagállamok veszélyhelyzetben alkalmazott eljárási metodikáit. Vétkesen nem vették számításba, hogy hazánk bárminemű különutaskodására azonnali verbális agresszióval reagálnak, amint az a szovjet típusú politikai berendezkedésre jellemző.

Valóban nem volt választható megoldás egy határozott időre szóló felhatalmazás? Az nyilvánvaló, hogy kevésbé praktikus és hatékony, csak az nem modellezhető minden kétséget kizáróan, hogy annyival nagyobb veszélyt jelentett volna a lakosság számára. Még egyszer hangsúlyozom, ez a logikusabb és hatékonyabb megoldás, de nem kecsegtet akkora politikai haszonnal, amelyért érdemes volt alkalmazni.

Másodszor, a kormány kettős szándékát az ellenzék jól olvasta, és akkor is szembe helyezkedett vele, ha nyilvánvaló volt számára, hogy ebből semmiképpen nem kerülhet ki jól. A 4/5-ös felhatalmazás, vagyis a parlamenti összefogás szép gesztus ugyan, de a jelen magyar társadalmi viszonyok között senki nincs, aki ne gyanítana hátsószándékot. A kormány is pontosan tudta ezt, és amiképpen a baloldal, úgy ők is felhasználták a helyzetet politikai haszonszerzésre.

A politika mocskos dolog.

VI.

Mindaz, amit itt most leírtam, nem változtat azon a tényen, hogy a Fidesznek jelenidőben nincs alternatívája Magyarországon, s hogy Brüsszel semmivel sem különb, mint Moszkva volt, hanem pontosan ugyanazon bolsevista elvek mentén igyekszik megtörni az emberek lelkét, módosítani a tudatállapotát.

Ahogyan az sem működőképes stratégia, ha a rendszert belülről akarjuk megreformálni. Volt erre kísérlet harmincpár éve, eredmény nélkül. Csak a rendszerváltoztatás hozott megoldást. Mostanáig. A liberális demokrácia olyan gigantikus társadalmi felépítmény, amelynek a tehetetlensége nem kompenzálható jószándékú mérnöki beavatkozással. Ennek a rendszernek pusztulnia kell!

„A szocialistákkal az a baj, hogy mindig kifogynak a más pénzéből!”

/Margareth Thatcher/

A jelenleg még működő, bár egyre gyengülő európai gazdaságot egy olyan, kapitalista világlátású nyugat-európai emberi közösség építette fel, amely a baloldaliságot ellenségének tekintette. Nem egy baloldali szervezetet terrorszervezetként tartotta számon. Mementónak ott volt számukra a szocialista tömb, amelyet kizárólag a fegyverek voltak képesek egyben tartani.

Miközben a nyugati társadalom gazdasága, - a baloldaliság teljes elutasítása mellett – szépen és dinamikusan fejlődött a II. világháború után, addig a szocialista országok durcásan bezárkóztak és a logikus gondolkodást, mint burzsoá mételyt elutasítva spirituális alapokon nyugvó gazdálkodást folytattak. Az embereknek hinniük kellett a szocialista ipar és gazdaság működésében, különben az inkvizícióként működő pártapparátusok eltüntették őket, sokakat örökre.

Jól emlékszem, a 70-es, 80-as években, - mivel Hofinak szabad volt – a kabarékban ironikusan említették a „rothadó kapitalizmust”, amelyben minden szocialista ember élni vágyott. Amikor pedig a szocializmus a végnapjaihoz érkezett, mindenki boldog volt, hogy eztán mi is kapitalisták leszünk, tehát magától emelkedik majd az életszínvonal, mindenki német márkában kapja a fizetését és Mercedesen járhat.

Vagyis az a vallásos megalapozottságú baloldali világnézetünk úgy láttatta velünk, hogy a nyugati emberek semmivel sem különbek, mint mi, csupán azért élnek jobban, mert valamilyen láthatatlan erő részükre jobb feltételeket biztosított, míg minket próbára tett.

Hát nem vicces, hogy a kereszténységet üldöző szocializmusban volt ilyen a közgondolkodás?

A szocialista ember sosem tudta, mi az a kiválóság, mi az a teljesítmény, vagy mi a felelősségvállalás. A kiválóságról azt tanulta, hogy burzsoá szemfényvesztés, mert mindenki egyenlő értékkel bír a társadalom működése szempontjából. Az orvos éhen halna, ha nem volna hentes. A mérnököt megenné a kosz, ha nem volna takarítónő. STB. A teljesítményről jobb esetben a sport jutott eszébe, egyébként a sztahanovizmus, amelyről titkon tudta, hogy orbitális hazugság. Felelősséget sem kellett soha vállalnia, mert a párt mindent megoldott helyette.

És eljött a nap!

Kiszabadultunk…

Megvan a Macskajaj? – Na, hát pont úgy mulattuk el az ország stratégiai készleteit, mint a filmben. Három teljes évig folyt a dínomdánom önfeledten a fillérekért elherdált közvagyonból. Semmi nem érdekelt minket, csak az, hogy szabadok vagyunk.

Aztán ráeszméltünk, hogy nem német márkában kapjuk a fizetésünket, hogy nem is olyan egyszerű Mercedest venni. 1994-ben ezért visszaengedtük a hatalomba azokat, akik évtizedekig elnyomásban tartottak, akik legyilkolták felmenőinket, mert gondolkodni merészeltek. Visszaengedtük őket, mert őket már ismertük, az ő hazugságaik olyan zsoltárok voltak, amiket évtizedekig énekelgettünk együtt.

Aztán Bokros Lajos újra ébresztőt fújt. Nyolc év rendszerváltozás után ráébredtünk, még mindig a szocializmusban élünk, csak az életkörülményeink lettek rosszabbak.

Így tudott nyerni a Fidesz 1998-ban. Na, akkor aztán megtapasztalhattuk, hogy a kapitalizmus sok tekintetben pont olyan, mint azt egykori vezetőink leírták. Számunkra teljesen ismeretlen fogalmakkal kellett megbarátkoznunk. Munkanélküliség, korrupció, gazdasági bűnözés. Ám a legfontosabbak egyike, amely szinte egyedüliként volt jó a szocializmusban, a közbiztonság, szertefoszlott. A bűnözés olyan méreteket öltött, amiről elképzelni sem tudtuk, hogy létezhet.

A Heti Hetesből megtudhattuk, megérthettük, hogy a kapitalizmus ROSSZ. S ezt már nem a politikusok mondták, hanem Hofi Gézára hivatkozó, olyan független értelmiségiek, akiket már nem lehetett a pártállami rendszert működtetők közé sorolni. Akkor még nem tudtuk, mire képes a média, ha rossz, ha kommunista kezekben van.

Mindeközben nyugaton a bukott baloldali rendszer képzett ágensei ellepték az ottani egyetemeket, előadásokat tartottak arról, mekkora hősök voltak ők a szocialista rendszer megdöntésében, s hogy üldöztetésükben, a mindennapi életveszély közepette mit vittek véghez. SEMMIT! Olyanok voltak ők, mint a gomba spórái, szétszóródtak a világban és bomlasztottak. Ezek a kommunista vendégelőadók átvették az egyetemi élet tematizálását és mára a nyugati kampuszokon nagyobb bolsevizmust teremtettek, mint Sztálin idejében volt.  

Így jutottunk el oda, hogy ma egy olyan diktátort éltetnek sokan, aki 2006-ban a nép közé lövetett, aki diáklányokat kínoztatott meg, aki rendőrterrort vezetett be.

Hogyan jutottunk ide?

A válasz triviális: az egyes embereket ki lehetett vinni a szocializmusból, de a szocializmust nem lehet kivinni az egyes emberekből. S miután a nyugatot megfertőzte a keleti nosztalgiából sarjadó újbolsevizmus, ez a léleknyomorító világnézet mind erősebbé vált.

Sikerének titka, hogy a legszélesebb társadalmi réteg igényeire fókuszál, a prolikra, vagy proli mentalitású survival-okra, akik nosztalgikus emlékekben magukban hordozzák a szocializmus kvintesszenciáját. Ők régivágású értelmiségiek, akik nem különösebben kedvelik a mai társadalom által kitermelt eliteket.

E két csoport együtt képezi a mindenkit gyűlölő, mindenki másra féltékeny irigy prolik rétegét. Ők olyan masszív és megbonthatatlan őskövülete a magyar társadalomnak, amely még hosszú évtizedekig képes rombolni a közhangulatot.

Részükre elég csupán a régi zsargont elővenni: „Mindenki egyenlő” ... „Te is érsz annyit a 8 általánosoddal, mint az egyetemen egy évtizedet tanuló orvosprofesszor” … „Kizsákmányolnak téged, te tartod el őket, rabszolga vagy” … „Te is vihetnéd valamire, ha ők nem vennék el tőled a lehetőséget” … „A gazdagoktól kell elvenni” … stb.

Ennél a mentálisan lealjasult társadalmi rétegnél az állandó ellenséges attitűdjüket erősíti az, a szintén a szocializmusból átmentett életérzés, hogy a másik, a máshol mindig jobb, mint az övék. Ezért is volt könnyű dolga a liberálbolsevik politikai vezetőknek kinevelni belőlük a hazaszeretetet. Nézzünk csak szét a közösségi médiában a baloldali ismerőseink között! Folyamatos az ország, a benne élő és dolgozó emberek pocskondiázása, a legelképesztőbb hazugságokban a liberálissá züllött nyugat istenítése, a nemzeti önrendelkezés köpködése, a globális irányítási rendszer (szovjet típusú unió) éltetése.

A koronavírus-járvány okozta gazdasági összeomlásban keletkezett mérhetetlen károk mérséklésére hozott intézkedések körében egy racionális és egy animista (szociálbolsevik) metodika figyelhető meg.

A magyar kormány a racionális, a klasszikus kapitalista eszközöket részesíti előnyben. Szemben vele a spanyolok viszont a szovjet típusú, teljes egészében sztálinista gazdaságfelfogás mentén keresik a megoldásokat.

Spanyolországban a vállalkozásokat kényszerítik, hogy a csőd ellenére is tovább alkalmazzák a munkásiakat, fizessék utánuk az adókat. Szándékosan tönkre teszik a gazdasági elitjüket, hogy a politikai promiszkuitásukat mind tovább fenntarthassák az irigy prolik által. Úgy vannak vele, majd valaki átveszi a helyüket. Spanyolország tehát az EU egyik legnagyobb gazdaságaként nyíltan felvállalja a sztálinizmus képviseletét.

Ezzel szemben mi, magyarok tisztában vagyunk vele, hogy a kreatív elmék által létrehozott gazdasági szervezetek túlélése mindennél fontosabb, hiszen e társasvállalkozások biztosítanak munkát és megélhetést a munkavállalóknak. Ezért első lépésként a kormány őket támogatta, mikor az adóterheket elengedte. Ez a gazdaságfelfogás virágoztatta fel Nyugat-Európát a II. világháború után. S az taszította nyomorba Kelet-Európát, amit most a spanyolok tesznek.

Nem kétséges, mit kell támogatnunk.          

A magyarországi ellenzék nem kevesebbet állít, mint azt, hogy a rendkívüli jogrendet kihasználva Orbán Viktor diktatúrát vezetne be. Mindezt Európa közepén, az EU tagjaként, a NATO tagjaként, folyamatos, a hazánkat bármilyen okból szankcionálni szándékozó vizslató tekintetek össztüzében.

Próbáljuk elképzelni, hogyan is zajlana a diktatúra: tehát a veszélyhelyzet véget ér, nincs egyetlen vírusos megbetegedés sem a világban, Orbán pedig tovább rendelkezik karanténról, ellenzéki sajtó betiltásáról, választások megszüntetéséről, az országgyűlés felfüggesztéséről. Így képzeli az ellenzék.

Természetesen hadat üzenünk az USA-nak, mert Orbán elmebeteg. Tudjuk, Grazba jár klinikai kezelésre. Felvesszük a harcot az ENSZ békefenntartókkal is, hiszen a Magyarok Nagyasszonya velünk van, megrettenni nincs okunk. Mi pedig amúgy is agyhalott fanatizált náci birkák vagyunk.

Így képzeli a magyarországi baloldal, a zöldek, a liberálisok, a szocik és nemzeti bolsevikok. Azt állítják, hogy ennek 2020-ban reális esélye van.

Számomra megdöbbentő ez a lelki sötétség, a morális lealjasodásnak ez a szintje. Persze, külön kell választani a baloldali vezetőket és megmondóembereket a néptől, az istenadta néptől. A tanácsköztársaságot megszervező és levezénylő, a Rákosi rezsimet működtető, majd a kádári diktatúrába belesimuló bolsevik éceszgéberek (agytrösztök) nem hülyék. Pontosan tudják, hogyan kell manipulálni egy tudatlan embertömeget.

A követőik mind olyan, az életükkel elégedetlen, a rendszerváltozásban csalódó egyszerű gondolkodású emberek, akik képtelenek saját döntéseket hozni, azokért felelősséget vállalni, mert mentálisan rendkívül gyöngék. Ezek az emberek oly mértékben frusztráltak, s frusztrációjukból fakadóan oly magas szinten telítettek gyűlölettel mindenki iránt, aki többre vitte, mint ők, hogy szinte bármilyen képtelenséget elhisznek azoknak, akik azt állítják, a sikertelenségük oka nem önnön mentális gyengeségük, hanem mások, akik csalárd módon kihasználják őket, elveszik tőlük a lehetőséget egy boldogabb, teljesebb életre.

A baloldali emberek egy módosult tudatállapotban, kvázi tömeghipnózis hatása alatt élik a mindennapjaikat. Felfokozott lelkiállapotukban ugrásra készen várnak, mikor marcangolhatnák széjjel mindazokat, akik őket elnyomják, akik nem engedik kibontakozni az ő nagyon is valós zsenijüket. Itt élnek köztünk, portyáznak a valós és virtuális térben, körbe szaglásznak minket, ránk vicsorognak.        

Teljesen nyilvánvaló, hogy Orbán nem kívánja felrúgni a liberális démonokrácia szabályait. Sőt, kifejezetten eminensnek nevezhető a hétfői próbálkozása kapcsán. Úgy gondolkodott, hogy a jelen veszélyhelyzet egy olyan társadalmi állapot, amelyben a megoldásokat az ellenzékkel összefogva is kereshetjük.

Megengedve azt a rosszindulatú feltételezést, hogy a 4/5-ös felhatalmazás az ellenzék oldalán is felelősséget keletkeztet, s Orbán csak a mind nagyobb felelősség terhe elől menekül. Ennek sem sok értelme van. A felhatalmazás mellett is a kormány alkotja a rendeleteket, tehát valódi felelősséget nem oszt meg.

Nem, ez tényleg csak egy gesztus volt. Aki figyelte a kormányfő parlamenti felszólalását, illetve a személyeskedő támadásokra adott viszontválaszát, annak nem volt nehéz azt a következtetést levonnia, hogy szó nincs arról, hogy a kormány rá lenne szorulva az ellenzék segítségére. Ez egy gesztus volt. Egy értelmetlen gesztus arra méltatlanok felé. Ugyanakkor elegánsabb, a jogbiztonság szempontjából helyénvalóbb lett volna a 4/5-ös döntés.

Így marad a rendeleti kormányzás veszélyhelyzet idején. Hogy ez most külön költségekkel is jár, azt jelen körülmények között tekinthetjük elhanyagolható kellemetlenségnek. Sokkal fontosabb, hogy a rendelet a jogforrási hierarchiában alatta található a törvénynek, vagyis gyengébb kötőerejű. Egy krízishelyzetben a törvény hatásosabb jogforrás.  

Engem picit az aggaszt, hogy a lejáró rendeletek és az új rendeletek közötti „üres” időintervallumban számtalan fertőzött személy léphet be országunk területére. S itt hoznám példának a kínai helyzetet: ott a járvány gyakorlatilag megszűnt, azonban a határzár feloldásával fertőzött külföldiek utaztak be. Ma náluk is ismét megjelent a vírus. Ez várható itt is. gondoljunk csak a rajtunk keresztülutazó románokra, szerbekre.

Mindemellett a baloldali politikai erőknek nem kell aggódniuk amiatt, hogy politikai haszonszerzésből történő közveszély okozásuk a szavazók által megtorlásra kerül, hiszen az, hogy Magyarországon ki szavaz a baloldalra, régen eldőlt. Legfeljebb az urna elé járulási kedv változó.

Ezzel szemben a Fidesz, de főleg Orbán Viktor veszélyhelyzeti magatartása nagyon is döntő fontosságú azt illetően, hogy a jobboldali választók miként értékelik a kormány intézkedéseit. Mert bár a kapitalizmusban inkább otthonosan mozgó és a szocialista (komcsi-bolsevik) törekvéseket alapból elutasító jobboldali emberek racionálisabban gondolkodnak, az a sok aljas ostobaság, amit a baloldali médiumok terjesztenek, az ő fejükben is ott visszhangzik.

Gondolok itt Mészáros Lőrinc és Tiborcz István dolgaira. Bevallom őszintén, amikor Orbán Ráhel azt mondta, hogy ők saját képességeiknek köszönhetően jutottak el oda, ahol most vannak, nekem is kinyílt a bicska a zsebemben. Ilyen pimasz hazugságot! Ráadásul a napokban fontos és magas beosztású hivatalnokokkal vitatkoztam idegenrendészeti törvények végrehajtásáról, és nem éppen kedvező nyilatkozatokat tettem a kormányról. Posztot is terveztem írni, de a baloldal veszélyhelyzeti magatartása összezárásra késztetett. Lenyelem a nemzeti kormány néhány békáját.

Hja, kérem, kompromisszumok nélkül aligha működne a társadalom. Talán pont erre bazírozik az ellenzék is. Nem értem, hogyan gondolhatják, hogy Orbán éppen a koronavírus-járványba fog belebukni. Nem fog! Már csak azért sem, mert eddig rendkívül jól vezényli a műveleteket. Minden rendkívüli intézkedését korábban hozta meg, mint adott helyzetben a nálunk felkészültebb és fejlettebb országok kormányai. S mindvégig higgadt tud maradni, noha olyan politikai támadásoknak van kitéve, mint senki a világon.

Még valami cseh liberális genderina is beszállt az országunkat pusztító ellenzékünk oldalán. Az EP-hez fordult a tervezett koronavírus törvény kapcsán, hogy az mennyire sérti a jogállamiságot. Jézusom! A helyzet az, hogy az el nem fogadott törvénytervezet rendkívül helyesen lett kimunkálva.

Szó nincs benne arról, hogy az kvázi megszünteti az országgyűlést, ugyanis a járvány végének definiálását egyértelműen a parlament kezében hagyja. Ennek egyszerű oka van: amennyiben egy határozott idejű jogszabály hatályvesztése idején a vészhelyzet még fennáll és éppen amiatt nem hívható össze a parlament, ami meghosszabbíthatná a veszélyhelyzeti státuszt, egy ex-lex állapot jöhetne létre, legalábbis a veszélyhelyzet szempontjából. Amint a vészhelyzet elmúlt, a parlament gond nélkül összehívható és a törvényt hatályon kívül lehet helyezni. Itt a kormány nem tudna trükközni, mert a 4/5-e már nem lenne meg.

A parlamentet a képviselők egyötöde is össze tudja hívni. Amennyiben a kormányoldal távol maradna, az ellenzéki szavazatok száma anélkül is bizonyítaná, milyen akaratot óhajtottak érvényre juttatni. Ne feledjük, a kormánynak csak kétharmada van!  Egyszóval a diktatúra bevezetésének jelen jogrend mellett vajmi kevés esélye volna. Amint azt az elején említettem, különös tekintettel a NATO katonai potenciál árnyékában.

Ez az egész tegnapi hercehurca pusztán arra volt jó, hogy megerősítse bennem, Magyarországon két nép él. Az egyik a politikai nemzet fogalmának égisze alatt, a másik egy internacionalista-globalista összeurópai embermassza részeként, tehát identitástudat, hazaszeretet és szolidaritás nélkül. Mi, hazaszeretők, patrióták a tradícióink, a kultúránk által körülírhatóan, ők állandó expanzióban, amely azt diktálja számukra, hogy el kell venniük a mi életterünket is.

Úgy vélem, a pandémia után számot kell vetnünk magyar sorsunkkal, és el kell döntenünk, hogyan tovább. Őszintén, felelősségteljesen, határozottan. 

Mostantól tilos a parlamentben úgy viselkedni, mint agresszív majmoknak a majomházban. Erre a komplett ellenzék azt mondja, teljesen megfosztották őket mindennemű kommunikációtól. Hát, legalább önkritikájuk van.

A harmadik, az alig valamit is számító elitcsoport hangja gurgulázva tört a felszínre, mint a Zsóriban a büdös víz. S ha nem lengné körül őket e kénköves, fertelmes bűz, tán azt sem tudnánk, hogy léteznek. Ehhez képest eléggé fajsúlyos jogosultság megszerzésére jelentették be igényüket: a kulturális ellenállás jogára.

Mindjárt kifejtem, de előbb még felvázolnám saját viszonyomat a színházakhoz. Nem járok színházba úgy harminc éve, és nem is nagyon szeretnék járni soha többé. Számomra semmi nem művészi, ami a valóságot hamis interpretációkban igyekszik ránk erőszakolni. Különösen visszataszító, hogy egy demokráciában egy erőszakos, iskolázatlan kisebbség ízlésterrorját kellene megtapsolnom.

Nekem ez nem megy. Nekem nem jön be a kinyúlt tergál pulóveres, Valértól három fejjel magasabb Mariane (Moliére: Tartuffe). Biztos nagyon modern, trendi és progresszív, ám engem egy kafkai groteszkre emlékeztet inkább. És már elnézést, de én Kafkában is az eredetit kedvelem, a balliberális rendezőgéniuszok silány epigonjait kevésbé.

Ami pedig végképp undorító számomra, egy-egy történelmi tragédia tartalmának odáig silányítása, mígnem jelen társadalmunkat úgy nem képes láttatni, mint egy torz, apokaliptikus valóságot. Számomra az ilyen színdarabok azoknak a lelki nyomorúságát, mentális lealjasodottságát reprezentálják, akik az ilyen „alkotásokat” elénk tárják (rendezők, operatőrök, színészek, stb).

A Szalai Erzsébet, szélsőbaloldali szociológus által kulturális elitnek nevezett társadalmi képződmény tehát a ius resistendi (ellenállási jog) kiváltságának elnyerésére hajt, mint anno az Aranybulla kiadásakor a magyar nemesség.

Ez az úgynevezett kulturális elit most azt követeli, hogy joguk legyen bármikor eldönteni, mely, a közösségükben megvalósuló bűncselekmények ténye kerüljön napvilágra, s melyik nem. Vagyis legyen joguk súlyos bűncselekmények eltusolására, a magyar igazságszolgáltatás megkerülésére, törvény felett állás megvalósítására.

Amikor nálunk is kirobbant a #metoo botrány, szkeptikus voltam annak a morális megújulásban játszott szerepével kapcsolatban. A Katona József Színház ügye engem igazolt. A színésztársadalom semmilyen módon nem képes erkölcsi értékek képviseletére, felmutatására. Egy hedonista életmódot folytató, teljes szexuális szabadosságban élő zárt kaszt.

Számomra teljesen ésszerűnek tűnik ennek az elszabadult, drogban és alkoholban pácolt promiszkuitásnak a kormány általi megfékezése. Azon csodálkozom, hogy erre ilyen sokat kellett várnunk.

S ha áttekintjük kicsit az elitek társadalmi szerepeit, rögtön láthatjuk, hogy a politikai és gazdasági elithez képest a kulturális elit gyakorlatilag nem is létezik, súlytalan. Mindeközben azonban eltorzult értékrendjének propagálásában viszont sikeres, vagyis rendkívül hatékony a társadalom kulturális dimenziójának lebontásában.

Megnéztem az interneten tenyésző videót, amelyben színészek picsognak a kormány abbéli szándéka ellen, hogy megakadályozza az elsősorban szexuális bűncselekményeket magánüggyé, sőt a kultúra fontos részévé tenni kívánó „művészeket” tervük véghez vitelében.

Pogány Judit úgy érzi, most pont olyan politikai a helyzet, mint a 60-as években volt. Most is jön a fekete kocsi, most sem szabad a rendszert kritizálni, tilos a nyugati módi, s a rendőr előállít, ha vidékiként Budapesten sétálgatsz. Persze, Pogány Juditnak sosem kellett rettegnie ilyesmitől, ugyanis a 60-as években ő már színésznő volt Kaposváron.

Természetesen azon sem siklottam át, hogy már megint hazudnak. A kormány nem óhajtja kivenni a színházak vezetőinek kinevezését az önkormányzatok kezéből, de anyagi szerepvállalása okán részese kíván lenni a döntéshozatalnak. Szerintem ez teljesen normális. Különösen olyan körülmények között, amikor a színházi élet szereplői jogot követelnek maguknak a bűnpártoláshoz, a személyek megalázásában társtettesként való részvételhez.

A minap olvastam az egyik közkedvelt szélsőbaloldali hírportálon, hogy felmerült eltusolt szexuális zaklatási ügy jobboldali vezetésű színháznál is. Nos, ha így van, ha színészvilág ennyire züllött, akkor megint csak nem az volna az ésszerű, ha az állam nagyobb szerepet vállalna a kultúra területén?

S akkor lássuk, miről szól a Nemzeti Kulturális Tanács:

„A hétfőn benyújtott, és várhatóan szerdán szavazásra kerülő javaslat meghatározza az egyes kulturális ágazatokban a kultúrstratégiai intézmények körét, és rögzíti, hogy a szükséges forrást a központi költségvetés biztosítja. A kormány előterjesztése létrehozza a Nemzeti Kulturális Tanácsot, amely szakmai alapot adna a kulturális ágazat stratégiai irányításához. Kimondja azt is, hogy a kulturális intézmény működtetéséért a fenntartó a felelős. A javaslat módosítja az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól szóló törvényt is. Eszerint az önkormányzat kérheti a kormánytól egy intézmény közös működtetését.”

A lényeg tehát az, hogy a kormány ott avatkozik be, ahol az önkormányzat kéri. Nem szünteti meg a Nemzeti Kulturális Alapot. Na, lehet menni tüntikézni!

Na, ilyet sem csinálok sűrűn! Ugyanis itt most egy tényfeltáró publicisztikát követek el. Nem azért, mert felbosszant a bolsevik hírportál, a 24.hu alávalósága, vagy skriblerének, Kovács-Angel Mariannának a földmélyi butasága. Nem, pusztán emiatt nem ragadnék klaviatúrát. Megszoktam, hogy ők ennyit tudnak.

Azért foglalkozom a témával, mert szívügyem a magyarországi várak, kastélyok, kúriák sorsa. Járva Európa tájait, mindig megcsodálom a letűnt korok monumentális építészeti remekműveit. Tőlünk nyugatabbra és északabbra általános jelenség, hogy ezen építményeket felújítják és turisztikai célra hasznosítják. Örömmel tapasztalom, hogy az elmúlt években e téren is igyekszünk felzárkózni értelmes elképzelésekhez.

Mivel ez országimázs építésnek is kitűnő, a baloldalnál természetesen kiveri a biztosítékot. Nehezen viselik, ha büszke a magyar.

Mióta a kormány elhatározta, hogy a nevelőintézeti gyerekeket családokhoz helyezi és települési iskolába integrálja az oktatásterületén szükséges fejlesztésüket, hirtelen az összes liberális oktatáspolitikus a szegregációt követeli. Vagyis az intézetis gyerekek ne tanulhassanak települési oktatási intézményekben, hanem csupán elzártan a többi gyerektől, mintegy megkülönböztetve őket.  

Nem mellesleg pedig a fóti Károlyi-kastély felújítását, turisztikai célú hasznosítását ellenzik. Szerintük azt hagyni kéne lassan amortizálódni, és málladozó falai közé elzárni a külvilágtól az árva gyermekeket.

Intermezzo: A házunk egy kastély romjain áll. Már meg nem mondom, melyik családé volt, de a története pont olyan, mint a többi, magyarországi kastélynak. A háború után a szobáit lakássá alakították és vidékről munkásokat telepítettek be, akik a csepeli vasgyárban dolgoztak. Az egykori szőlőültetvény ez idő tájt elpusztult. Helyére gyümölcsfákat ültettek. Innen a környékbeli utcák nevei. A vidéki munkások aztán oly mértékben lelakták a kastélyt, hogy le kellett dózerolni. Amikor ideköltöztem, tereprendezéskor akkora, musttárolásra használt kőkádakat találtunk a föld alatt, hogy egyszerre két munkagép törőkalapácsa kellett a szállítható méretűvé aprózásához. Intermezzo vége.

A lényeg tehát az, hogy a szocialista (baloldali) igénytelenség, a múlt minden vetületében való végképp eltörölni vágyása építészeti gyönyörűségeket pusztított el. S vannak ma is a múltrendszer átka alatt lassan elenyészők. Az alcsúti arborétum épületei például, amelyekről korábban írtam már. Idesorolható ma még a fóti Károlyi-, valamint a bodajki kastély is, csak, hogy aktualitásokat említsek. E két utóbbi sorsa jobbra fordulni látszik végre!

Folytassuk akkor a poszt témájával, a bodajki Hochburg-Lamberg kastéllyal, illetve annak felújítása körüli bolsevik visítozással!

A tárgyilagosság látszatát is kerülő cikk született bizonyos Kovács-Angel Marianna klaviatúrájából, valahol a 24.hu szerkesztőségének legmélyebb bugyraiban. Ez a teremtés arról értekezik, miként jutott a kastély tulajdonjogához fillérekért Orbán veje, majd kezdte el felújítani közpénzekből, vagyis a szerencsétlen sorsú prolik adóforintjaiból. Természetesen futótűzként terjedt a hír, hogy Orbánék már megint urizálnak, már megint lopják a szegények pénzét burzsoá életvitelük finanszírozására.

Az írás az irigy prolira ható minden mágiát bevet, és követhetetlen részletességgel írja le, hogy mutyizták ki a közvagyont Tiborczék 2016-ban. Misztikus céghálózatok, százmilliók ide-oda és nevek, amelyek tök ismeretlenek a számunkra.

Kovács-Angelka egyértelműen azt sugallja, - mit sugallja, állítja! – Ez egy Fideszes mutyi. A tény ezzel szemben az, hogy ez egy baloldali mutyi (volt).

Történt ugyanis, hogy 2007-ben Bodajk független, ám baloldali támogatással hivatalt nyerő polgármestere, Oszlánszki Zsolt és a baloldali többségű testület a kastélyt eladta egy baloldali nagyvállalkozónak 150 millió forintért. Vagyis a kastély nem 2016-ban került magántulajdonba, és nem jobboldali kötődésű vállalkozóhoz, hanem 2007-ben és baloldalhoz köthető befektetőhöz.

Mindezért a testület Fideszes képviselője, polgármesterjelölt Varga Péter feljelentést tett ismeretlen tettes ellen hűtlen kezelés miatt az ügyészségen. Szerinte a vételár túlzóan alacsony volt. Nyilatkozott erről Oszlánszki utódja, Almádi István, aki szintén független, és szintén baloldali támogatással került székébe 2010-ben.

A kastély tehát meglehetősen olcsón került ki a közvagyon tárgyai közül. Új tulajdonosa aztán 9 évig hozzá sem nyúlt, hagyta, hogy az enyészet végezze a dolgát. Mígnem Tiborcz 2016-ban megvette, a Kovács-Angelka szerint patinás épületet. Végül is, ez is egy „P” betűs szó, de a  pusztulat inkább ideillő lenne.

Említ mindenféle közpénzeket is a felújítással kapcsolatban. Mily meglepő, ebből sem igaz egy szó sem. Ugyanis az állam egy rohadt vasat sem ad a magyarok adóforintjaiból eme impozáns építmény helyrepofozására. Bizony! Egyetlen CT vagy lélegeztetőgép ára sem fullad itt malterba.  

Az Európai Bizottság magyar nyelvű honlapján a következőket olvashatjuk: „Az EU kiemelten támogatja többek között tagállamai kultúrájának, így Magyarország történelmi örökségének megóvását is. Uniós támogatással állítottak helyre országszerte számos fontos műemléket: rekonstruálták az egri minaretet, a sümegi, a kőszegi, a szigetvári várat is, és a sor még hosszan folytatható.”      

A valóság tehát az, hogy bárki, - tehát magánszemélyek vagy társas vállalkozások is – pályázhat(nak) Uniós pénzekre, amelyek abból az alapból kerülnek szétosztásra az illető állam kormányának EU-hoz akkreditált hivatala által, mely alap a történelmi örökségek megóvására jött létre.  

Ez a pénz nem adóforint, ez a pénz nem költhető oktatás-egészségügyre, mert az EU direkt arra találta ki, hogy az irigy és ostoba prolit bosszantva a burzsoázia fényűzését szimbolizáló építmények állagmegőrzését, rekonstrukcióját finanszírozza belőle. Ebből egyenesen következik, ha egy magánszemély vagy társas vállalkozás pályázik az EU-nek ezen alapjához támogatásért, alkalmas pályázat esetén az EU a magyar kormány illetékes hivatalán keresztül eljuttatja hozzá az elnyert pályázati összeget.

Látva a bodajki kastélyról készül képeket, csak drukkolni a tudok a fejlesztőknek, hogy mielőbb állítsák helyre ezt a szépséget.  

Korunk, a dicsőséges liberális demokrácia kora olyannyira az emberi társadalom csúcsa, hogy a progresszivitást kifejező fogalmakkal csupán cselekvéseink lehetőségét fejezzük ki, anélkül, hogy valós tettekre ragadtatnánk magunkat. Amennyiben elfogadjuk, hogy tényleg nem létezik ennél tökéletesebb emberi együttélési forma, teljesen értelmetlen volna ténylegesen is cselekvéssé generálni a mondanivalónk nyomatékosítására felhasznált fogalmakat.

A liberális demokráciát az emberi társdalom végső céljaként, az abszolút kiteljesedésként Francis Fukuyama, amerikai filozófus jellemezte. Írt is erről egy könyvet „A történelem vége és az utolsó ember” címmel. Aki korábban nem olvasott semmit Engelstől és Trockijtól, az találhat benne sok érdekes, újszerű gondolatot. Tekintve, hogy én jó néhány művét elolvastam a fent említett uraknak, a nóvum jelentette élmény nálam elmaradt.

Mindenesetre szerzőnk nagy népszerűségre tett szert a legcsodálatosabb életmódban tobzódni vágyó szélsőségesen liberális embertársaink körében. Elméletének nagyszerűsége abban rejlik, hogy megmutatja az alagút végét. Azt mondja, nincs tovább, ez itt a végállomás. Az elől haladók már meg is érkeztek, a széles tömegeknek pedig nincs más dolga, mint utolérni őket.

Platón így ír erről: „A szertelen szabadság, úgy látszik, szertelen szolgaságba csap át, magán-, és állami életben egyaránt. […] Hihetőleg a türannisz nem más alkotmányból, de épp a demokráciából születik, a szertelen szabadságból támad a legvégső, legbőszebb szolgaság.”

Fukuyama eméletének könyvében vázolt felépítése jelentős hasonlatosságot mutat a biblia vonalvezetésével. A tudományos értéke is kb. annyi, mint a bibliáé, ha nem kevesebb. Ellenben mindazok, akik hinni szeretnének abban, hogy mostantól mindenféle erőfeszítések nélkül elérhető az a kényelmes társadalmi létezés, amelyre mindannyian vágyunk, eleve nem a tudományosság kritériumát várják e könyvtől, hanem a kánaán mielőbbi eljövetelének kinyilatkoztatását.

Amint az már az üdvözülésről szóló csodálatos írásokban megszokott, felvázolja a szerencsétlen sorsú emberek elkerülhetetlen egzisztenciális jólétbe kerülését akadályozó gonosz mibenlétét, illetve felsorolja mindazon parancsolatokat, amelyeknek betartása, a bennük rendelt cselekvések végrehajtása majd a gonosz vesztét okozzák. Tehát kizárólag olyan cselekvéseket határoz meg, amelyek a rendszeren kívülre hatnak, míg a belső változást a rendszeren belül ható cselekvések fölöslegessé nyilvánításával akadályozza meg. 

A liberális demokrácia szent könyve, illetve egyházának evangelizációs metodikája nem törekszik a valóság differenciáltabb leírására, sokkal inkább igyekszik a lehető legegyszerűbb mondatokban fogalmazni. Hiszen ideológiájának fenntartását a legkevésbé kvalifikált tömegektől várja. Ami nem jelenti azt, hogy fejlettebb intellektusú emberek ne válhatnának híveivé.

A legfőbb alapelv, hogy a liberális demokrácia nem pusztán a legrövidebb út az üdvözüléshez, de az egyetlen is.

Emlékezzünk Oriana Fallaci szavaira a baloldalról: „ Baloldal nem világi. Öltözzön bár feketébe, vörösbe, zöldbe, fehérbe vagy sokszínűbe, a Baloldal vallásnak számít. Felekezeti jellegű. Abban az értelemben, hogy olyan ideológiából fakad, aminek vallási természete van, vagyis olyan ideológia, ami Abszolút Igazságként tünteti fel magát. Egyik oldalon ott a Jó, a másik oldalon a Gonosz. Egyik oldalon a Jövő Napja kel fel, a másik oldalon koromsötét. Egyik oldalon a saját hívei, a másikon a hitetlenek, sőt hitetlen-kutyák. A Baloldal egy Egyház.”

Mi jellemző a vallásokra általában? – Nem tolerálják a többi vallást. Nem volt tehát véletlen a minap Dobrev Klára senkit nem érdeklő hisztérikus kirohanása az Európai Parlamentben a kereszténység ellen.  

A liberális demokrácia egy baloldali, egalitárius, tehát bolsevista ideológia. Egyik parancsolata szerint meg kell tagadnunk nemzeti kultúránkat, ha úgy szeretnénk élni, mint a multinacionális cégek tulajdonosai vagy a világ vezető politikai elitje. Az identitástudat a legfőbb gátja az erőfeszítés nélküli meggazdagodásnak.

Az egalitárius attitűd mindig egyértelműen jelzi, hogy bolsevizmussal állunk szemben. A „minden ember egyenlő” elméletét az élet valamennyi területére alkalmazzák. Az orvos nem értékesebb, mint a takarítónő, a szellemi munka nem áll a fizikai munka felett. Új motívum a sport gyűlölete. Ez ugyanis a szocialista diktatúrában nem volt. Akkoriban a platóni életfilozófia dívott: ép testben ép lélek. Manapság a sport minimum is káros szerintük.

A tömegsport nevű (nem sport) szabadidős tevékenység azért is népszerű a körükben, mert a nagy tömeg mindig egy massza, amiben nem képes megmutatkozni a gyűlölt kiválóság, különbözőség. A sportolókat egyébként szintén a végső anyagi állapot és köztük lévő akadályként kezelik, hiszen a sportolók sem dolgoznak, mégis jól keresnek.  

Lamentáltam azon, vajon le írjam-e, le kell-e írnom, hogy a liberális demokrácia tulajdonképpen olyan, mint az EzoTv-s pénzmágia, s a népek pedig semmiféle más felemelkedést nem akarnak, mint szegényből gazdaggá válni munka nélkül.

Nem hagyhatják tehát, hogy holmi magyarkodó, nemzetieskedő illiberálisok az útjukat állják. Ezért elmennek egy magyar nemzeti szeánszra és kifejezik ellenállásukat az eredendő gonosszal szemben.

Elképzelem magam, amint elmegyek egy Bödőcs estre nem nevetni, egy Alföldi Róbert rendezte darabra nem tapsolni, vagy telefonon tetrisezni Lovász László MTA-elnök előadásán, majd a legismertebb hírportál újságírójaként leírni magamról, hogy akkora lázadó vagyok, mint Christian Fletcher. Aki nem tudná, az említett úriember vezette a világ leghíresebb matrózlázadását a Bounty hadihajón.

Persze, igazándiból el sem tudom képzelni, hogy ilyet tegyek. Egyszerűen nem érdekelnek Bödőcs erőltetett Orbán-poénjai, Alföldi genderturbózott magyargyűlölete és szerencsétlen MTA-elnök monoton motyogása. Arról nem beszélve, ha elmennék is, nem gondolnám úgy, hogy az ott magukat jól érzők bármire is kényszerítenek. A semmit nem tevést pedig végképp nem nevezném lázadásnak. Jó, a tetrisezés azért elég komoly rendszerellenes cselekedet. Vagyis nem.

Vajon az Indexes csávónak, aki a stadionavatóra elment nem szurkolni a magyaroknak, vagy szurkolni, de ellenünk, eszébe jutott, hogy sokkal nagyobb truváj lett volna, ha leláncolja magát az üléséhez és ordítozik, hogy „le a diktatúrával!”? Mert így, hogy senki le sem szarta, feláll-e, ülve marad-e, esetleg zsebhokizik-e közben, meglehetősen szánalmas lázadásról delirálni.

Pláne úgy, hogy a fickó a belpesti genetikai elfekvőben fogant, felmenői a kommunista rezsim fenntartói voltak, akik milliókra kényszerítették rá az általuk vallott elfajzott nézetek követését, irányelveik szolgai betartását elemi létüket befolyásoló retorziók kilátásba helyezése mellett. Számomra visszataszító, hogy éppen a legaljasabb diktatúrát működtetők ivadékai hőbörögnek.

Azonban, hogy én mit gondolok az ő performanszáról, teljesen irreleváns a liberális demokrácia működése szempontjából. Propagandasajtójuk hősként állítja őt törzsközönségük elé. Stadionavatós fel nem állását a proletariátus végső felemelkedéséért folytatott harc legfényesebb győzelmeként értékelik.

Bizony, ők csak úgy érzik magukat győztesnek, ha a mi örömünkbe belerondíthatnak, ha közösségi élményeinket degradálhatják. Ők tényleg elhiszik, ha ilyen aljaemberként viselkednek, megdicsőülnek, meggazdagszanak, elérik az emberi lét legvégső, csodálatos állapotát.

Létezik egy olyan, - tudományos(nak tévedett) - dogma, amely szerint a tartós politikai képződmények elsődleges feladata a társadalom morális megalapozottságát megkonstruálni. Bevallom, egészen mostanáig én is ebben hittem. Magam is úgy véltem, egy nép tartását valamiféle szilárd erkölcsi fundamentum adja.

Ám elgondolkodva azon a társadalmi miliőn, amiben élünk, a liberális demokrácián, továbbá számba véve a legutóbbi hazai önkormányzati választások egyes történéseit, végül, de nem utolsósorban látva a Momentum nevű szörnypárt ifjú szörnyképviselőinek cselekedeteit, revideálnom kellett eddigi álláspontomat, és a társadalom legfőbb funkcióját, valamint e funkció ellátásához szükséges feltételrendszert újra kellett értelmeznem.

Az emberi társadalomnak nyilván számtalan (rész)funkciója van, azonban a legfontosabb az egyik alapösztön, a fajfenntartási ösztön érvényesülésének biztosítása. A fajfenntartási ösztön az egyetlen olyan tudattalan késztetés, amely eleve túllép az individuum szintjén, hiszen legalább két (ellentétes nemű) emberi egyedet igényel. Vagyis a társadalmi együttélés alapja a szaporodási késztetés legteljesebb kiélése.    

Ezen ösztön kielégítése eredményezi a szaporulatot, amelynek együttgondozása adja a társadalom legkisebb egységét, a családot. Család nélkül tehát nincs társadalom. Individuumok egy meghatározott területen való együttélése önmagában nem társadalom, kizárólag a legalapvetőbb közösségi élmény, a szexuális aktus teszi azzá.

A magzatról, vagyis a szexuális aktus következményéről való gondoskodás úgyszintén a fajfenntartási ösztönből következik. Ezért lényeges lenne tudni megválaszolni azt a kérdést, mely okból létezik ez az ösztönkésztetés. Én magam a tudattalan evolúciós folyamat verzióját elvetem. Ahhoz túlságosan is logikus folyamatnak tűnik. A logika pedig értelmet feltételez.

Valamely nagyon is logikus okból tehát szaporodunk és sokasodunk. Ám ezt a logikus okot jelen értelmünkkel meglátni képtelenek vagyunk. A feladatunk tehát az, hogy folyamatosan fejlődjünk mint egyén és mint társadalom. Ebből adódóan a társadalom elsődleges funkciója az emberi faj fejlődésének biztosítása a fajfenntartási ösztönből fakadó valamennyi következmény védelmével.

Például a jelenlegi magyar kormány családvédelmi terve évtizedek óta a világ legkorszerűbb és legemberibb jogi aktusa. Sajnálatos, hogy a köré épített intézményrendszert túlspiritualizálta, olyan vallási köntösbe öltöztette, amely annak forradalmi jelentőségét nagymértékben csökkenti.

Azt én értem, hogy a kereszténység, mint családmegtartó ideológiai alap, lényegében működőképes. Tehát nem önmagában a családvédelem és kereszténység összekapcsolását tartom helytelennek, hanem utóbbi túlértékelését, amely az individuum létfenntartási ösztönből fakadó kiteljesedési vágyát korlátozza.

S itt eljutunk a másik nagyon fontos és fajunk túlélését biztosító ösztönhöz, a létfenntartási ösztönhöz.

Elgondolkodott már valaki azon, hogy miért éppen a nyelés, a lélegzés, a pislogás, a szívünk verése (működése) áll a tudatos énünk ellenőrzésén kívül? Nem vagyunk képesek önszántunkból megfulladni, nem pislogni, vagy leállítani a szívverésünket. A fizikai létezésünket biztosító valamennyi beidegzett szervünk a vegetatív idegrendszerünk irányítása alatt áll, vagyis akaratunktól függetlenül működik.

A létfenntartásunk tehát Istennek és az evolúciónak egyaránt fontos. S ha nekik fontos, nekünk is fontos kell, legyen. Ezen ösztön gondoskodik arról, hogy az agyunk megfelelő és elegendő táplálékhoz (étel, ital, oxigén) jusson. A fejlett emberi agy pedig a differenciált működése által mind hatékonyabban képes szolgálni a fajfenntartási ösztönből fakadó társadalmi fejlődést.

Kijelenthetjük, bármi, ami ezt a fejlődést gátolja, az emberi társadalmat retrográd pályára állítja, ami végső soron a fajunk pusztulását eredményezi.

E ponton néhány kijelentést kell tennünk a liberális demokráciáról, mint az emberi faj legádázabb ellenségéről, valamint a nemzeti alapon nyugvó konzervatív társadalmi berendezkedésről, amelynek a profánt szentséggel felruházó, a szakralitást eltúlzó attitűdje ugyancsak akadálya a társadalmi fejlődésnek, így végső soron a liberális demokráciához hasonlóan ellensége az emberiségnek.

A szocializmusban nőttem fel. Személyes tapasztalatom van annak agysorvasztó, lélekpusztító természetéről. Emlékszem, mennyire vágytunk a nyugati kapitalizmus anyagi biztonságára és szabadságára. Kétségtelen, a 70-es évek Nyugat-Európája volt az emberi társadalom ez idáig legfejlettebb formája.   

Aztán a szocializmus kimúlt. Ám haláltusájában, - mint valami gomba – szétszórta a bolsevizmus spóráit szerte a világban, ezt a nihilista-anarchista, a kiválóságot gyűlölő, az alávalóságot éljenző fertőző vírust. Ahelyett tehát, hogy a keleti blokk vette volna át a nyugati értékeket, a nyugat fertőződött meg a szocialista hitványsággal.

Orwell disztópiája ott tudott kiteljesedni, ahol a szerző legkevésbé várta volna. S ezt a lélekpusztító, agysorvasztó borzalmat az újbeszél szabályai szerint elnevezték liberális demokráciának. Ám ez sem nem liberális, sem nem demokrácia.

Ez a társadalmi rend tagadja, hogy lennének a társadalomban kiválóak. Azt vallja, mindenki egyenlő minden tekintetben. Vagyis az iskolakerülőből munkakerülővé felnövő lumpenproli pont annyit ér, mint egy szívsebész vagy egy atomfizikus.

A kiválóság jellemzője, hogy annak hordozója mind többre törekszik, vagyis a benne munkáló ösztönök intelligenciával megtámogatva fejlődést eredményeznek. Aki tagadja a kiválóság létezését és értékét, az emberiségellenes.

A liberális demokrácia lebontotta a biológiai adottságainkból és determináltságunkból fakadó nemek közti együttműködést. Eleve tagadja a biológiai determináltságot, amikor azt állítja, kizárólag társadalmi értelemben léteznek nemek, abból is valami 72, de lehet, hogy több. A nőknek azt mondja, a gyermek szülése és felnevelése akadályozza a nő kiteljesedését. Vagyis, aki anya, eleve értéktelenebb, mint az, aki nem lesz anya, hanem karriert épít. És hát, ugyebár, ki akar értéktelenebb lenni?  

Tagadja, hogy a házasság intézménye két ellentétes nemű emberi egyed törvényes kapcsolata, ahogy tagadja azt is, hogy a család egy férfi és egy nő, illetve a közösen nemzett utódaik.

Gyakorlatilag minden, amit a liberális demokrácia értékként kezel, árt az embernek, az emberiségnek. A társadalomról vallott nézeteik az emberi faj kipusztítását célzó, a fejlődés szándékos megakadályozását akaró cselekvésben manifesztálódnak.

A zöld elmebajról nem szeretnék hosszan értekezni, mert ez egy visszataszító ostobaság. Ezek először is keverik a környezetet a klímával. A klímát (valójában a környezetet) úgy próbálják megvédeni az emberi tevékenységtől, hogy az ember visszamászik a fára és makogni kezd. A zöld ideológia egyértelműen fejlődésellenes, tehát emberiségellenes is egyben.

A liberális demokrácia vezetői, miközben egyébként az értéktelen embereket és a biorobotként felhasznált dolgozói rétegeket pártolják színleg, aközben azoknak a multinacionális cégeknek végeznek lobbytevékenységet, amelyek a halott pénzek felhalmozásával előidézik széles tömegek marginalizálódását vagy jelentős függőségét.

Halott pénznek nevezek minden olyan termelőeszközt, amelyet tulajdonosai hasznos munkavégzésre nem mozgatnak meg, hanem pusztán, - akár valóságosan, akár virtuálisan – egy bankszámlán pihennek. Amit a tulajdonosuk nem pusztán nem akar, de nem is képes elkölteni. Ez a típusú gazdagság az emberi faj degradálódását idézi elő, vagyis rendkívül káros a társadalomra nézve.

Manapság pedig a halott pénzekhez képest igen csekély az aktív, hasznos tőke, amelyből innovatív produktumok keletkeznek befektetett munka által. A tőkések, mint valami lusta sárkány, félve attól, hogy holnap nem lesz zsíroskenyérre sem, ezermilliárdokat halmoznak fel tartalékként.   

Mielőtt nagyon helyeselne bárki is, ez pont az a jelenség, amikor a proli háromnapos ünnep idején úgy bevásárol, mintha soha többé nem nyitna ki a bolt.

Állítom, a halott pénzek felhalmozása abból ered, hogy a vagyonok felett már nem kiemelkedő intellektusok diszponálnak, hanem a vagyon megteremtésének fortélyait nem ismerő vagy fel nem fogó örökösök. Akik nem rendelkezvén felmenőik képességeivel, joggal rettegnek, hogy elfogy az elfogyhatatlan pénz. Joggal rettegnek, hiszen degeneráltak, intellektus nélküli humanoid torzók.

A tőkések egy másik csoportja a volt szocialista elvtársak, akik eleve gyengeelméjűek voltak, hiszen értelmes ember nem volt képes komcsi vezetővé válni. Ők rendszerváltáskor egyszerűen elvették a kasszakulcsot és kifosztották hazájukat. Nem állítom, hogy egy sincs köztük, aki végül kitanulta a kapitalista rafinériákat, de többségükben sosem lennének képesek egy külvárosi panelból elindulva ugyanoda eljutni, ahol most vannak.

Meg vagyok győződve róla, hogy a legfejletlenebb gazdaságban is van annyi potenciál, hogy a dolgozói rétegek lényegesen jobb életkörülmények közé kerülhessenek. Én egyáltalán nem pártolom a restséget, sem tanulásban, sem munkában. Ám azt teljességgel elfogadhatatlannak tartom, hogy a nem saját jogon gazdagodottak életszínvonala utópiának tűnjön egy tisztességesen dolgozó ember számára.

Gátat kell szabni a hasznot nem hajtó termelőeszközök halmozódásának. A nem működő tőkét agyig kellene adóztatni. Ugyanis az adózás által átkerülne a hasznos tőke kategóriájába. A haszontalan pénz halmozása ugyanis a dolgozó rétegek fajfenntartási ösztönét igyekszik korlátozni, vagyis a fejlődés ellen hat. Egyébként pedig akár adókedvezményekkel is lehetne díjazni azon tőkéseket, akik innovációba fektetnek, illetve az irracionális okokból képzett tartalékot a társadalom fejlődése érdekében mozgósítanák.   

Amiképpen pedig ellensége az emberiségnek a liberális demokrácia, akképpen a konzervatív felfogású kapitalista gazdasági berendezkedés spirituális csomagolásban is az. A család fontosságának a keresztény értékrendre hivatkozva való hangsúlyozása egy oximoron.

Eleve ambivalens magának az egyháznak a magatartása, mert, miközben a bibliai „szaporodjatok és sokasodjatok” elvét propagálja, ő maga megtagadja Isten felszólítását és cölibátusban él. Amely fogadalom olyannyira természetellenes (vagy teremtésellenes), hogy a katolikus egyház hemzseg a szexuális aberrációk körébe utalható botrányoktól.

Azt gondolom, egy olyan szervezet, amelyik ennyire terhelt a szexualitáshoz kapcsolódó bűnökkel, továbbá maga elutasítja a családot, mint a társadalom alapját, az nem képes hitelesen képviselni egy követhető morális értékrendet. A katolikus egyház cölibátusa egy utálatos istentelenség, a fejlődés tagadása.

Ugyancsak elfogadhatatlan a keresztény egyházak női önrendelkezésbe történő, már-már agresszív beavatkozása. Bár én magam is borzalmas eseménynek tartom az abortuszt, azt elképzelni sem tudom, hogy az egyébként is óriási lelki fájdalmat átélő nőt hamis morális attitűdből még meg is bélyegezzék. Ez egy végtelenül primitív aljasság.

Egyébként az egyháznak a női szerepekkel kapcsolatos kommunikációja ráerősít a liberális demokrácia torz propagandájára, amely az anyát pellengérre állítja és értéktelenebbnek nyilvánítja a nem szülő nőknél, s kiteljesedésnek kizárólag a karrierépítést tartja. Ugyanis az egyház a hagyományos női szerepekről való diskurzusában sosem tesz említést a nők individuális kiteljesedésének támogatásáról. Ezáltal olybá tűnik, mintha a nőt csak anyaként és szakácsnőként lenne képes felfogni.

A konzervatív értékrendű világnézet tehát az erkölcsöt tradícióként fogja fel, amely így képtelen igazodni a fejlődő társadalom igényeihez és ez által a fejlődés akadálya lesz. Szerintem ez legalább annyira elutasítandó alapállás, mint a liberális demokrácia erkölcsnélkülisége. Jelenleg úgy tűnik, mindkét társadalmi modell zsákutca.

Az auxília moralis társadalmi rendszerben az erkölcs…

De ezt majd legközelebb!

Történt pedig egyszer, hogy Jehova egy felfegyverzett angyalt küldött Bálám akadályozására, ki szamarán Moáb királya, Bálák kérésére ment volna megátkozni a zsidókat, hogy azok ne tudják birtokba venni Kánaán földjét. Bálám okos ember volt, ám az Úr angyalát ő sem láthatta. Nem úgy a szamár, amelyen utazott. Midőn a szamár, - látva a fegyveres angyalt – próbált kitérni útjából, s mikor az nem sikerült, egyszerűen az útra feküdt, Bálám azt gondolta, az oktalan állat tán megkergült. Szidta a szegény párát, az meg kérdőre vonta érte. Jevoha előbb úgy intézte, hogy bálám megértse a szamár szavait, majd meg a hosszú karddal felfegyverzett angyalt is engedte meglátnia.

A történet vége az lett, hogy Bálám ahelyett, hogy megátkozta volna a zsidókat, mint szerette volna eredetileg, az Úr akaratából háromszor is megáldotta azokat.

Na, hát az önkormányzati választások eredményének megismerése után a Fidesz pont olyan meglepetten állt ki, mint a szerencsétlen Bálám, akinek előbb szembesülnie kellett azzal, hogy a szamara is okosabb nála, majd meg az Úr haragját megtestesítő angyallal is számolni volt kénytelen.

Kétségkívül nehéz éjszakája lehetett a kormányzó pártkoalíciónak, különösképpen Orbán Viktornak. Bevallom, magam is nehezen tértem nyugovóra, kérdések tucatjai kavarogtak a fejemben. Próbáltam magyarázatot találni arra, ami történt. Talán nem tűnik üres nagyképűségnek, de én – szemben a kormánypárt szakértőnyaloncaival – találtam is válaszokat.

A köztévén követtem az eseményeket. Amikor kezdett körvonalazódni, hogy a Fidesz egy jókora gyomrost kap, Mráz Ágoston Sámuel Szagértő Urr kijelentette, mindenért Borkai Zsolt, Győr város polgármestere a felelős. (Ezt másnap a másik hitvány nyalonc, Deák Dániel újra felmondta a tévében) S hogy ne csak szakértők mondjanak égbekiáltó ostobaságot, gyorsan megszólalt Kósa Lajos is, aki a Magyarországra (Budapestre) beköltözött 90 ezer külföldit okolta a vereségért.

Túl azon, hogy a baloldaliságot az emberben lakozó alávalóságnak és primitív ostobaságnak tartom, a leginkább visszataszítónak azt találom a baloldali emberekben, hogy képtelenek a logikus gondolkodásra, hogy a kauzalitást merev derékkal és pengeszájjal elutasítják, ezért organikusan alkalmatlanok helyesen értelmezni bármiféle helyzetet, többnyire a sajátjukat.

Most ugyanezt a zsigeri tudatlanságot látom megnyilvánulni a Fidesz részéről. Ami pusztán azért zavar, mert rájuk szavaztam. Tettem ez azért, mert mindezidáig a kormányerők előrelátóan képesek voltak a helyes irányba terelni a társadalmi mozgásokat. Az önkormányzati választások ilyetén alakulására viszont láthatóan nem voltak felkészülve.

Mert, miközben házi zsurnalisztái korholták a baloldali médiamunkásokat azok politikacsináló attitűdje miatt, nem vették észre, hogy ők pontosan ugyanannyira elfogultak saját világnézetük irányában, és pontosan olyan erőszakosan sulykolják a vélt igazukat, a jobboldali valóságot az arra fogékonyak agyába.

Jól emlékszem, Gajdics Ottó hogyan förmedt rá Závecz Tiborra a HírTv műsorában, amikor utóbbi arról beszélt egy héttel a választások előtt, hogy Tarlós és Karácsony fej-fej mellett haladnak. S mit ad Isten, éppen az a Mráz Ágoston Sámuel ült mellette, aki tegnap éjszaka csak makogni tudott, értelmes gondolatok hiányában.

Mi, a nem baloldaliak és jobboldaliak biztosra vettük Tarlós István sikerét. Soha nem lesz még egy olyan jó polgármestere a fővárosnak, mint ő volt. Tévedtünk. Elhittük a saját oldalunk politikacsináló médiumainak a sok süket benyali dumáját. Ahogy elhitte Orbán is, kinek a szirénhangok szóltak leginkább.

Most kell tökön rúgni a Nézőpont Intézet agyonajnározott munkatársait! Nem kitömni őket állami megbízásokkal, nem. Szépen számon kell kérni őket, hogy honnan szedték az adataikat, amelyek a valóság közelében sem jártak.

Mert voltak előjelek. Már az EP-választások is jelezték több budapesti kerület ingatag helyzetét. A szamár már akkor keresztbe feküdt az úton, de egy Bálám sem akarta látni. Mráz maga is megjegyezte az este folyamán, hogy az I. kerületről biztosan tudni lehetett, hogy zűrös lesz. Tett ellene bárki is?

Az a helyzet, hogy Magyarországon eredményekkel nem lehet kampányolni. Az épülés, fejlesztés mindig útlezárásokkal, kilométeres sorokkal, idegesítő várakozással jár. Az ilyesmit a magyarok nehezen viselik. S ha ehhez hozzávesszük az egyre jobban fertőző „irigy proli” vírust, akkor biztosak lehetünk benne, hogy egy elkészülő 5-ös, 6-os és 7-es metró sem eredményezné, hogy a fejlesztő politikai formáció kap egy vállveregetést. Ó, nem! A magyar annyit látna belőle, hogy akadályozza idegbeteg közlekedésében, és biztosan sok milliárdot lopnak ki belőle, ami pedig őt illetné.

Egyszerűen a magyar proli ilyen. A szockóban övé volt a gyár, most meg hiába ő a világ legokosabb embere, egy csőszerelő az ország leggazdagabbja. Adna Orbán mindent egy külföldinek, - mint a szocik tették – azt is jobban elviselnék. Csak ne egy másik magyaré legyen, mert az biztosan hülyébb nála, aki pedig nagy eszére és emberfeletti szorgalmára tekintettel megérdemelné a luxuskörülményeket.

Mert nincs az a középiskolát végiglógó, munkahelyén lazsáló tróger, aki ne hinné magáról, hogy egyedül ő érdemelné meg a kiváltságokat, ha volna igazság. És ők vannak többen, az életükkel elégedetlen rest emberek, akik önmagukban sosem találnak hibát, ellenben másokban mindig.

A baloldali politikai erők pedig pontosan tudják, hogyan kell manipulálni az irigy prolikat. Akiket mi hitvány semmi embereknek tartunk, akiket nyűgnek gondolunk a hátunkon. S hiába van igazunk, hiába bizonyosság, hogy a plebsz felemelkedése csakis egy erős középosztályon keresztül valósulhat meg, mindig a manipulálható proletariátus nyeri meg a választásokat azoknak az erőknek, akik piedesztálra emelik az ő emberi hitványságukat.

Kijelenthetjük, 2006. emlékezete eddig tartott ki. Ma már többen akarják Gyurcsányt miniszterelnöknek, mint Orbánt. S ez szépen el is mondja, miért vagyunk ilyen jelentéktelen kis ország. Nálunk tízévente újrakezdés van, mert ekkorra ébrednek rá a semmirekellők, hogy az aktuális politikai irányvonal mellett biztosan nem lesznek milliárdosok, mint az járna nekik. Hát váltanak, s az addigi bálványt egy másikra cserélik.

Ezért mondta Platón, hogy a demokrácia valójában oklokrácia, vagyis a csőcselék uralma.

A csőcselék pedig alapvetően nagyobb embertömegeket jelent. Vagyis a közhangulat olyan helyeken nyilvánul meg a maga valójában, ahol napi szinten magasabb létszámú emberi egyedek és csoportok között kommunikáció zajlik. Például kormányhivatalokban, egészségügyi intézményekben, iskolákban, stb.

Úgy vélem, egyes egészségügyi és közigazgatási intézményi átszervezések, bár vélhetően szükségesek voltak, azok lebonyolítása, az érintettek felé való kommunikációja dilettáns volt. Márpedig elég sokan járnak orvoshoz, klinikákba, kórházakba, vagy kormányhivatalokba. Nem véletlenül e két területet említem. A saját tapasztalataimat tudom megosztani ezekkel kapcsolatban.

Ez év július elsejével megszűnt a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal (BMH, korábbi BÁH). Az engedélyezések (mint tartózkodási engedély például) a kormányhivatalokhoz kerültek, míg az állampolgársági ügyek az Országos idegenrendészeti Főosztályhoz, amely a BM Rendőrség részévé vált. A kormányhivatalokhoz kerülő alkalmazottak fizetése jelentősen csökkent, ezért országos szinten százával mondtak fel. A hivatali nyitvatartási időket is módosítani kellett, annyira nincs ember. A rendőrség égisze alá került munkavállalóknak viszont kötelező volt felszerelniük, vagyis parancsuralmi rendszerbe integrálódni, rendőrré válni, rendfokozattal. Természetesen itt is jelentős volt a felmondás, mert a civilek nem akartak katonásdit játszani.

Ezekben a hivatalokban heti szinten százezrek fordulnak meg. A hivatalnokok mindig az államot jelenítik meg. S az állam azt kommunikálta az ügyfelek felé, hogy gond van, rossz a rendszer. Naponta hallgatom ezeknek az embereknek a jogos sirámait. A rendszer tényleg rossz, a rendszert pedig a kormány hozta létre.

Vagy vegyük a Kútvölgyi úti Semmelweis Egyetemi Klinika esetét! Hónapok óta létbizonytalanságban élnek. Az épületet a János Kórháznak adják, őket pedig a Klinikák tömbbe telepítik a IX. kerületbe. Hogy hová, mikor és hogyan, azt nem tudják. Ezt a létbizonytalanságot kommunikálják az odajáró betegek és kezelésre szorulók felé. A klinika állami intézmény, annak gyengesége az állam gyengeségét sugallja.

Számtalan ilyen helyet hozott létre egy rossz vagy rosszul kommunikált kormányzati szisztéma. Mondjuk Kásler miniszter úr alkalmatlanságáról meg vagyok győződve, ő nem közösségszervező, nem látja a komplex rendszerek működését. A kollégáit pedig nyilvánvalóan rossz beidegződéssel választja. Ugyanez elmondható a közigazgatási intézmények mindennemű átalakításáról is.

S akkor előállnak azzal, hogy a jobboldali emberek erkölcsösebbek, mint a baloldaliak, ezért a jobboldal büntette a kormánypártot egyetlen prominense, Borkai polgármester úr hedonista életmódja miatt, szemben azzal, hogy a baloldali csőcselék meg a sajátjai bűnözését pártolja. Utóbbi ugyan igaz, de az nem, hogy a jobboldal erkölcsösebb lenne. Ilyet állítani a valóság teljes félreértelmezése. Már csak azért is, mert bár a Fidesz szavazóbázisában van a legtöbb középosztálybeli, ott is az alattuk lévő társadalmi réteg a számottevőbb.

Az pedig, ahogyan a baloldali összefogást a jobboldalon tálalták, vérlázító volt. Pont, mint 2006-ban a baloldal csőcselékezése. Úgy becsülte le most a kormányoldal az ő egységüket, mint minket ők akkoriban (persze, most is). Sajnos sehol nem látszott az utóbbi időben, hogy bármiben is különbek lennénk náluk, noha, - nem győzöm hangsúlyozni – a baloldaliság önmagában az emberi hitványság manifesztuma. Az önkormányzati választás a 2002-es eseményeket idézi fel bennem. A Fidesz akkor zárkózott el ennyire mereven az attitűdjén való változtatástól.

Ez a mostani fiaskó arra is rávilágít, hogy az önkormányzati rendszer átalakításra szorul. A központi elosztást, mint a jutalmazás és büntetés eszközét meg kell szüntetni, akár azon az áron is, hogy önkormányzatok mennek csődbe, mert a település lakói alkalmatlan embereket választottak meg. Esélyt kell adni tanulni az ilyen jellegű kudarcokból.

Ne menjünk messzire, Budapest tömegközlekedése eddig is csak a kormány beavatkozása mellett működött. Az egy alkalmatlan rendszer. Olyannyira az, hogy az emberek inkább járnak a drágább autókkal, mint vállalják a napi tortúrát buszon, metrón, villamoson. Teljesen nyilvánvaló, hogy 2020-ban a rendszer összeomlik, mert Karácsony nem Tarlós, rajta a kormány nem fog segíteni. Ne is tegye! Tanulja meg a főváros az önállóságot. És a többi település is!

Az nem működhet örökké, hogy központi költségvetés terhére tartunk fenn alkalmatlan emberek által vezetett rossz rendszereket. S bizony fájni fog, de a kormány az iparűzési adók kivetését is át fogja szervezni, - már, ha van esze – hiszen a kormány dönt, hol épüljön extra iparűzési adót generáló beruházás, tehát azt nem engedhetjük át egyetlen településnek. Az ilyen bevételek egy részét az elmaradottabb keleti megyékbe kellene átcsoportosítani.

Lehetne napokig lamentálni, mi mindenen kellene/lehetne változtatni. Az azonban biztos, hogy számtalan, nyeglén, félvállról kezelt közéleti téma, mindennapjainkat érintő szakterületek helytelen működtetése, átszervezése, nem pedig egyetlen ember házasságtörése vezetett ehhez az eredményhez.   

Jól emlékszem, Jules Verne-t, azaz Verne Gyulát az én gyerekkoromban egyfajta látnokként tartották számon. Regényeiben olyan masinériák és berendezések általános használatát álmodta meg, amelyek később valóban az ember nélkülözhetetlen eszközeivé váltak. Elektromosság, tengeralattjáró, léghajó, holdrakéta, csak, hogy a legismertebbeket említsem.

S milyen jó, hogy figyeltünk rá mi, emberek!

Szemben egy másik látnok író által megjósolt jövővel, amelyet olyannyira elképzelhetetlennek tartottunk, hogy két legismertebb művét a disztópia körébe utaltuk. Igen, George Orwellről van szó!

Ő, - szemben Vernével – olyan jövőképet írt le, amelyet nem megvalósítanunk kellett volna, hanem elkerülnünk. Amikor életművét tekintjük, mindenkinek az 1984 (1949) és az Állatfarm (1945) jut eszébe. Méltatlanul veszett a feledés homályába a Légszomj (1939) című könyve, amelyben megjósolja a II. világháborút és az azt követő társadalmi átalakulást Európában.

A Légszomj egy olyan mű, amelyet elolvasva teljes bizonyosságot szerezhetünk arról, hogy az irodalmi Nobel-díjat kretének ítélik oda. Viszont én most inkább a leginkább groteszk és mulatságos regényét ragadnám meg, az Állatfarmot.

Rohadjak meg, ha Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság leköszönő isiászos elnöke nem Süvinek, a könyv egyik fő alakjának epigonját alakítja éppen a napokban!

Süvi, ugyebár Napóleonnak, a disznók vezetőjének volt a PR-osa. Ő volt az, aki eladta népnek (az állatoknak), miért is jó, hogy a disznók dőzsölnek, a többiekhez képest luxuskörülmények között élnek. S ha netán elégedetlenkedőket vélt felfedezni a tömegben, azonnal Jones (a gazda) visszatérésének rémképét vetítette elő.

Hogy mindez miről jutott eszembe? – Az európai életformáról, amely a disznók (baloldaliak, liberálisok és zöldek) szerint a lehető legrosszabb, maga a fasizmus, vagyis Jones visszatérése.

Történt ugyanis, hogy az Európai Bizottság nemrég megválasztott német elnöke, Ursula von der Leyen az egyik uniós biztosi portfóliónak az „Európai életmód védelme” címet adta. A bizottsági útmutató szerint az európai életforma védelme a migránsok és menedékkérők integrációjának elősegítését célozza, diskurzusokat folytatna a sokszínűség és egyenlőség kérdéséről, valamint végre foglalkozna az Unió menekültügyi csomagjának kidolgozásával is.

Erről azonban a baloldal, a liberálisok és a zöldek hallani sem akarnak. Ugyanis szerintük az európai életmód egyenlő a fasizmussal, egy olyan társadalmi formációval, amely elutasítja a humanitárius megfontolásokat, amely nem eléggé érzékeny a világ más tájairól érkezők fájdalmát, problémáit illetően.

És találjátok ki, kivel riogatnak, mint rémképpel? Na, kivel? – Úgy van, Orbánnal!

Ursula von der Leyen nem tesz mást, mint az orbáni fasizmust valósítja meg. Számomra ez egy meglehetősen primitív leegyszerűsítés, de a liberális démonokrácia élharcosai hittételként tartják számon. S mint ilyen, nem értelmezhető a logikus gondolkodás tárgykörében.

Ugyanis, ha – mint mondja Juncker – Orbánnal az a baj, hogy nem európai, hanem csak magyar, akkor nyilvánvalóan Cseh Katalin, Újhelyi doktor és Dobrev Klára nem magyarok. Amit magunktól is tudtunk, de azért jól jön a megerősítés egyenesen a disznóktól.

S akkor még az európai értékekről nem is beszéltünk!

Mit kell tudnunk az európai értékekről? – Azt, hogy ez egy mágikus kifejezés, amelynek a belső tartalma mondatokban meg nem fogalmazható elegyből áll. Tényleg! Eddig ugyanis soha senki nem sorolta még fel tételszerűen az európai értékeket. Minekutána pedig más sem tette meg, én sem fáradnék vele.

Ellenben az európai értékek eredete nagyon is érdekelne. Hiszen arról nehéz azt feltételezni, mint a világegyetemről, hogy a semmi felrobbant és lett a valami. Úgy vélem, az európai értékek kialakulása egy nagyon is jól látható folyamat eredményének termékei, amelyek az Európában élő nemzetállamok társadalmának fejlődése során öltöttek formát. Vagyis, ahogyan Európában az emberek éltek, a szabályok, a jogok és kötelezettségek, az önkéntes vállalások, a jó cselekedetek és azok következményei, az előidézett tragédiák tanulságai.

Mindezt röviden úgy írhatjuk le, hogy az európai értékek az európai életmódból fakadnak. Vagyis, ha Junckerék, a disznók ismernék a logikát, akkor tudnák, hogy az európai életmód védelmének elutasítása nem más, mint az európai értékek létezésének tagadása.

Az európai baloldal, liberálisok és zöldek tehát nem tesznek mást, mint megvalósítják Orwell disztópiáját, az Állatfarmot. Számukra egyetlen vezérelv a propaganda, amely azt hivatott beleverni a népek agyába, hogy nem létezik semmilyen más élhető világ, mint az, amelyet ők megálmodtak és üzemszerűen működtetnek, mert minden egyéb lehetőség végkifejlete Jones visszatérése, ami maga a világvége, és amit senki nem akarhat ezen az állatfarmon, amelyet Európai Uniónak hívunk.

Négy láb jó, két láb rossz!       

A minap adták az egyik csatornán Charlie Sheen régi sci-fijét, a Galaktikus támadást, amelyben egy tudóst alakít. Mit mondjak, koránt sem csillog úgy a tudós szerepében, mint a Két pasi, meg egy kicsi című sorozat alkoholista-szexmániás zeneszerző, Charlie Harperjeként.

A sztori az lenne, hogy idegen lények érkeznek a Földre, kiknek a mi klímánk túlságosan hideg, ezért globális felmelegedést idéznek elő. Van egy gépük, amely képes szintetikus emberi külső vázat húzni a testükre, s ekképpen lemásolva fontos beosztásban lévő személyeket, fokozatosan átveszik a hatalmat.

Illetve átvennék, ha nem lenne a főhős, a Sheen alakította Zane Zaminski, rádiócsillagász, aki kiszagolja a gonosz földönkívüliek mesterkedését, és vállalva a sorsközösséget Pataky Attilával, valamint Georg Spöttlével, a társadalom számkivetettjeként veszi fel a harcot az idegen hódítókkal.     

Én pedig, mivel a klímaváltozással, az amazonasi erdőtüzekkel és Greta Thunberggel kapcsolatban már annyi égbekiáltó ostobaságot hallottam, úgy döntöttem, felvállalom, és E.T.-t teszem felelőssé mindazért, ami napjainkban az emberi társadalommal történik. Occam borotvája, ugyebár. Ha nem a gonosz CO2 és az elnyomó tőkések, s ha nem is az anarchista-zöld liberális baloldal, akkor a legkézenfekvőbb megoldás az, hogy galaktikus támadást alatt állunk.

Nem ma kezdtem el gyanakodni, hogy a Földet idegenek szállták meg. Nekem már az a Sam Hawkins nevű fazon is gyanús volt. (Most szólt rám a párom, hogy Sam Hawkins a Winnetou-ban volt, az én emberemet Stephen Hawkingnak hívták.) Secko jedno! Szóval, ez a Hawking tök béna volt, egy tolószékben gubbasztó hatalmas, nyáladzó fej egy elsorvadt test fölött. Mégis előadásokat tartott és ő volt a balliberális démonokrácia elméleti fizikai Szent Grálja, ő volt A Tudós.

Ugyanis hiába volt totál béna, a sima izmai működtek, tehát pislogott, nyelt és nem kakált be, mert működött a záróizma. Viszont a nyelve, - ami szintén sima izomból áll – hiába működött, mert a feje többi izma nem segítette őt a beszédben. Ezért egy barátja megalkotott neki egy számítógépet, amelyiket a nyelvével irányított. E szerve valami kis pöcköt lökdösött, amitől nagy sebességgel megjelentek az értelmes szavak és mondatok. Kvázi folyékonyan beszélve tartott előadásokat.

És az emberek ezt elhitték. Bele sem gondoltak, hogy nincs az a sebesen pörgő nyelv, amelyik a szavakat oly gyorsan képes kurzorként kiválasztani és sorba rakni egy számítógépben. Az egész egy nagy büdös hoax volt, amit jól megfilmesítettek és még Oscar-díjat is kapott. A csúcs-szuper számítógépről azóta sincs semmi hír, nem került sorozatgyártásba, hiába oldaná meg sok hasonló nyomorult ember egyes gondjait.

Az idegen lények földi inváziót irányító katonai vezetője meg röhögött egy nagyot rajtunk. „Ááá, nézzétek, ezek ekkora marhák, hogy ezt is elhiszik! Simán azt is be tudjuk adni nekik, hogy a CO2 elpusztítja a világukat, s ezt ráadásul ők maguk okozzák”. – a beosztottjai is mind röhögtek. S ha figyelembe vesszük, hogy a tábornokuk jóslata igaznak bizonyult, biztosak lehetünk benne, ezeknek az emberi kultúra egy nonstop kabaré színház.

Vidám kis szürkék, annyi biztos! Honnan tudom, hogy szürkék? – Sehonnan, csak valahogy nekünk minden földönkívüli zöld, ha aranyos, és szürke, ha gonosz. S hát, vidámkodjanak akármennyit, azért csak gonoszak.

Mindjárt térjünk is rá egy másik kreatúrájukra, akit Gretaként alkottak meg. Persze, óvatosságból adtak neki családnevet is, a Thunberget. Tudták, hogy csak ennyi kell, és beveszünk bármekkora ökörséget, amiket beleprogramoztak. Ja, és aspergeres! Aha, csak éppen az asperger egyetlen tünetét sem produkálja. Helyette viszont van kezdetleges mongolredője, ami egy másik mentális betegség jele.

Ezek addig vihorásztak rajtunk, míg az orvos-antropológusaik elcsesztek egy diagnózist, összekevertek két betegséget. De még ez is bejött nekik! Senkinek fel sem tűnt, hogy Greta kommunikációja még csak a legapróbb jeleit sem mutatja az Asperger-szindrómának. Mondjuk, szerintem is vicces, hogy éppen a Down-kórral keverték össze. Vagy ez is csak egy teszt, hogy leesik-e az embereknek, s ha nem, ők még tovább mehetnek a hülyítésünkben.

Mindenesetre a teremtményüknek nagy PR-feneket kerítettek. 20-30 fős dorbézoló, utazgató stábbal hirdetik az alacsony ökológiai lábnyom szükségességét. Szerintem a szintén e témában nemrég együtt iszogató-kokainozgató világsztárok „magánrepülővel megjelenni kötelező” buliját is ők szervezték. Te, és a liberálzöld baloldaliak hogy kajálták! Millió megosztás, lájk és rajongó komment.

Na, mindegy, a lényeg az, hogy én tudtam, ezek itt vannak, de azt mostanáig én sem gondoltam, hogy a globális felmelegedést ők csinálják. Egyszerűen elfogadtam az évmilliók óta fennálló periodicitást, amely szerint most éppen egy interglaciálisban (felmelegedési szakaszban) vagyunk két glaciális között, az éghajlatunk ezért változik. Logikus, ha egy kort jegesedés közöttinek nevezünk, akkor alap, hogy melegebb van, mint a glaciáliskor, vagyis a jegesedésben.

Csakhogy elkúrták! Nem kicsit, nagyon! El kellett volna tüntetniük ezt a filmet, mert így most, hogy felnyílt a szemem a gonoszságukat illetően, harcolni fogok. Ráadásul még az esőerdőt is felgyújtották! Rohadékok! Ezt már nem hagyhatom annyiban. Gondoltam, leleplezem őket ezzel az írással. Szóval, ha eltűnnék, vagy kétszer fejbe lőném magam, mert szar az élet, akkor tudni fogjátok ti is, ŐK voltak.

Bizony, ez az esőerdő felgyújtósdi rossz ötlet volt. Hozzáteszem, már az űrkutatásunk kőkorszakba való visszabaszása is kontra produktív volt, ha rejtve akartak maradni. Mert hiába is próbálják a proletárdiktatúrát építgető liberális démonokrácia vezetői a nemzetközi nagytőkések nyakába varrni ezt a borzalmas természetkárosítást, pontosan tudja minden épelméjű ember, hogy a víz nem ég. A vizes fa sem. Márpedig az Amazonas-medence fái gyakorlatilag vízben álltak. Gyufával azt meg nem gyújtja senki emberfia.

Arról nem szólva, hogy a terület ipari termelésre alkalmatlan, semmi hasznos nyersanyag nem lapul a föld mélyén. Az egész legfeljebb arra jó, hogy a liberál-bolsevik zöld lobbi állítását támassza alá, lám, az ember így pusztítja a környezetét, mindannyiunk életterét. Ám, bármennyire is kapóra jön nekik elmebajuk terjesztésére, ők sem rendelkeznek eszközökkel arra, hogy mindezt megcselekedjék.

Nem, ember nem gyújthatta meg az esőerdőket. Jó, mondjuk egy nagyszabású katonai légicsapás csinálhat ilyet, de a napalmbombázás kissé feltűnő lett volna. Végtére is négy Franciaországnyi területről beszélünk.

Az antropogén globális felmelegedést is elfelejthetjük, ugyanis a két térítő (Rák és Bak) között a Földön mindenhol esőerdők vannak, vagyis az övezet cirkumpoláris, a jellemző éghajlat pedig a nagyon-nagyon meleg. Trópusinak is mondják. Tehát, ha az eddigi nagyon-nagyon meleg nem gyújtotta fel a Föld esőerdőinek jelentős részét, akkor most sem tenné.

Egyébként abban még a kretének is egyetértenek velem, hogy az erdőtüzek nem spontán jellegűek, hanem szándékos, tudatos cselekvés következményei. Csak, - mint írom fentebb – az egyik tábor a tőkéseket okolja, egy másik pedig a komplett emberiséget, amiért annyi CO2-t bocsát ki. Sőt, brazil konteók szerint a térség indián lakossága gyújtja fel az erdőket, hogy termőföld területeket szerezhessen, amin maniókát termeszt, vagy akármit. Szerintem inkább rizst, tekintve, hogy többnyire vízzel elárasztott területekről van szó.

Annyit még megemlítenék, hogy ezek a hatalmas tüzek a déli féltekén vannak, ahol most tél van, vagyis esős-monszunos időszak, nem pedig szárazság. Bár, gondolom, ez annyira nem érdekli a klímzombikat, ők tovább mantrázzák a CO2 és az ember felelősségét. Mondanom sem kell, hogy a global warming elmélet egy földönkívüli vírus, amivel ezek a rajtunk röhögő szürkék megfertőzték az amúgy is gyenge értelmi képességűeket.

Fontos alapstratégiája az inváziójuknak, hogy lehetőleg minden természeti jelenség kapcsán az emberi felelősséget hangsúlyozzák ki. Bűntudatot kell ébreszteni az emberekben, s a zavart elméjüket egyre csak újabb és újabb borzalmakért való felelősséggel terhelni. Én pontosan tudom, hogy az emberek a legjobban a felelősségtől félnek. Ezért lesznek mások szolgái, mert nem bírnák el a saját értelmi képességeikre való támaszkodással együtt járó felelősséget.

Ezt jól kifigyelték a rohadék marslakók! Látták, hogy az emberek nem mernek kockázattal járó döntéseket hozni, mert rettegnek attól, hogy kudarc esetén kiderülne, mégsem olyan okosak, mint a kocsmában pár sör mellett, vagy a konyhában paprikás krumplit főzve. Rájöttek, elégséges csupán vezető egyedek szerepét átvenni, a birkák meg úgyis követni fogják őket, csak gondolkodni ne kelljen, csak ne legyen a nyakukon felelősség.

Merkel? – Hát még szép! Bizony ám! Emberbőrbe bújt földönkívüli. Azért nincs gyereke sem. Okkal méregethetjük sanda szemekkel a gyermektelen világvezetőket, nagy valószínűséggel mind idegen. Obama kivétel. Ott már sikerült az egész családot reprodukálni. Fejlődik a technológiájuk a szemeteknek.

Komolyan tragikomikus. A leginkább a fehér ember helyzete aggasztó. Nyilván az európai kultúra a legnagyobb ellenségük, mert a fejlett technológiákat mind ott fejlesztették ki. A fehér ember a legveszélyesebb rájuk. Ezért előbb jól megfertőzték a világunkat valami vírussal, utána meg elhitették, ha a fehér ember nem szül meg évente százezer gyereket, akkor hiába születik Ázsiában és Afrikában évente félmilliárd, az emberiség létszáma kisebb lesz.

Ugyanígy elhitették azt is, ha egymilliárd europid (caucasian) csökkenti az ökológiai lábnyomát, akkor hiába pazarol és pusztít 6,5 milliárd, a Föld megmenekül. A Föld pusztulásáért ugyanis kizárólag a fehér ember felelős. Legesleginkább is a heteroszexuális, szaporodó fehér ember. Tekintve, hogy magam is e kategóriába tartozom, én is nagy veszélyt jelentek rájuk. Pláne, hogy most jól leírtam, hogy mindent tudok róluk.

Nézem a tévében a híreket és mit látok: Indonézia új fővárost épít. Indonézia természetesen a trópusi övezetben van, a két térítő között, tehát gyakorlatilag esőerők helyére épült országról beszélhetünk. Szóval, a félmajmok túlszaporodták Jáva-szigetét, felzabáltak és elpusztítottak mindent, ezért átköltöznek Borneóra, hogy ott is elpusztítsanak, felzabáljanak mindent. Allah akaratából! – mondta a majomkirály.

Úgy bizony! Allah is fontos szereplője ennek az egész inváziós sztorinak, mert a szürkék rájöttek, hogy mindazon, éppen hogy csak az emberi fajba sorolható félmajmok, akik Allahban hisznek, rendkívül szorgalmasan irtják felkérés nélkül is a veszélyes fehér embert. S ha megnézzük az Európát elözönlő, szemükben az értelem szikrájának leghalványabb jele nélkül őrjöngő muszlimokat, - akiket a Merkel bőrbe bújt E.T. telepített ránk – megint azt láthatjuk, nem rossz a marslakók terve.

Mr. Falafel vagyok – és ez itt az Ellenállás.    

Ez egy rövid bejegyzés lesz, a mi tőlem szokatlan.

A Craiova - Budapest Honvéd mérkőzésen a román kemény mag végig azt skandálta, hogy "a halott magyar a jó magyar!" Az UEFA szerint ez nem rasszizmus. 

Továbbra is állítom, amit hosszú évek óta hangoztatok: minket, magyarokat minden eszközzel igyekeznek megsemmisíteni, meg nem történtté tenni. Velünk szemben bárki bármilyen aljasságot elkövet, azt a különböző fórumokon mindig pozitívumként értékelik (Trianon), de sosem marasztalják el (Craiova). Ám nekünk nem kell senkit bántanunk ahhoz, hogy az ENSZ, a pápa az EU, meg a kurva anyja rasszistának, sovinisztának, antiszemitának, nácinak bélyegezzenek.

Sokáig ez így nem mehet!

                                                                         A demokrácia a legrosszabb kormányzási forma - nem számítva                                                                            az összes többit, amellyel az emberiség időről időre megpróbálkozik. /Winston Churchill/

Amikor az emberiség elhiszi, hogy annál a társadalmi rendszernél, amilyet megalkotott, nincs jobb, ott nem egyszerűen a történelem ér véget, - mint azt a tehetségtelen kókler, Francis Fukuyama állítja - hanem maga az emberi faj. Ugyanis a fejlődés a világmindenség természetéből adódóan végtelen, soha nem áll le. Akár a teremtésben hiszünk, akár az evolúcióban, egyikben sincs kijelölt végső állapot.

Éppen ezért a demokrácia, mint politikai rendszer nem lehet az emberi társadalomban való együttélés végső, legfejlettebb formája, csupán egy szint, ahol éppen tartunk, s ahonnan tovább kell haladnunk, tovább kell fejlődnünk.

Állításom igazát könnyű belátni, ha megvizsgáljuk, mely társadalmi rétegek milyen mértékben férnek hozzá a demokráciához. Ekkor azt tapasztaljuk, hogy akár globálisan, akár partikulárisan (helyi szinten, az államok szintjén) nézzük a népességnövekedést, minél többen vagyunk, annál inkább nő azok aránya, akik a demokráciához, illetve a demokrácia intézményrendszeréhez csak részben férnek hozzá.

Globálisan nézve, az úgynevezett harmadik világban, de több fejlett keleti társadalomban is demokrácia nyomokban sem található. A széles és egyre szaporodó néprétegek egyáltalán nem vagy csak egészen csekély mértékben férnek hozzá a termelőeszközökhöz, javakhoz, jogaik érvényesítéséhez, - ha egyáltalán vannak jogaik.

Ezzel szemben az európai kultúrában, - ideértve az USA-t és Ausztráliát is – az egyénnek nagyobb lehetősége van a demokrácia intézményrendszeréhez hozzáférnie. Ez kétségtelen tény. Ugyanakkor a demokrácia lényegét tekintve, így is meglehetősen nagy és egyre növekvő azoknak a száma, akik joggal érezhetik úgy, hogy számukra a demokrácia nem biztosít elég lehetőséget érvényesülni, kiteljesedni.

Ha másnak nem is, de ennek a létező jelenségnek az okán illene elgondolkodnunk azon, vajon nem kéne-e egy új, igazságosabb, elérhetőbb társadalmi-politikai rendszert megalkotnunk. Már csak azért is, mert a helyzetükkel elégedetlen társadalmi csoportok marginalizálódása egyben radikalizálódásukat is magával hozza. Szerintem egyenesen félelmetes, hogy a népirtó bolsevizmusnak/marxizmusnak ma egyre több követője van.

Továbbá az sem elhanyagolható, hogy a harmadik világból importált, a gazdaságilag fejlett nyugati társadalmakban a népességcsökkenést kompenzáló migránsok integrációs kényszer nélkül hozhatnak létre olyan párhuzamos társadalmakat európai nagyvárosokban, amelyek éppen jellegükből adódóan képtelenek hozzáférni a demokratikus intézményrendszerhez.

S miközben ezek az embertömegek a demokráciában az érdekeiket érvényesíteni képtelen társadalmi csoportokat szaporítják, éppen a jogfosztottságuk által nyernek felmentést a társadalmat demoralizáló erőszakos cselekményeik következményei alól. Meg kell értenünk, hogy a társadalom mindennapjait működtető közigazgatási rendszer által magára hagyott néptömegek közönye, fásultsága ellehetetleníti az állatias viselkedés elleni hatásos fellépést.

A kisemmizett társadalmi csoportok tagjai egymás iránt sem szolidárisak, s mivel a rendszerben betöltött szerepük éppen arról győzte meg őket, hogy a rendszer alapvetően rossz és csak kevesek érdekeinek képviseletére alkalmas, anarchista megközelítéséket tesznek magukévá. Ezért nézik gyakorlatilag tétlenül, hogyan pusztítják el muszlim hordák a háború után évtizedek alatt felépített társadalmukat.

A demokráciának tehát befellegzett. Befellegzett azért, mert teljesen lényegtelen, hogy képviseleti vagy közvetlen, a törvényhozási mechanizmusok által létrehozott szabályok továbbra sem lesznek képesek minden társadalmi csoport számára azonos lehetőségeket biztosítani.

S itt nem arra gondolok, hogy minden embernek mindenből ugyanannyi járna! Éppen hogy fordítva! A jutalmazás differenciáltabbá tételével sokkal több helyre lehetne eljuttatni a demokráciát. Mondok egy példát: a síugrásban pontozzák, azaz értékelik a megugrott távolságot és az ugrás kivitelezését is. Ezáltal egy rövidebb, de szebben kivitelezett ugrás is eredményezhet jobb helyezést. Ez a módszer mennyiséget és minőséget egyszerre teszi kívánatossá. Később kifejtem.

Továbbá befellegzett a demokráciának azért is, mert önmagát a legjobbnak tartva kiüresíti a tudományokat, dogmatistává, kvázi vallássá degradálva őket. Ez a jelenség ma leginkább a klímakutatás területén szemlélhető meg. Egy teljességgel képtelen állításokból épített rendszer, amelyben a soha semmivel nem igazolt és nem is igazolható kinyilatkoztatásokat vitatni nem lehetséges, kvázi isteni igeként tekintendők, az ellenszegülőket pedig megbélyegzik.

Holott a tudomány feladata éppenséggel az emberiség szolgálata lenne az állandó fejlődés, jobbá válás elősegítésével. A tudomány tehát nem állíthatja, hogy valamilyen, az ember által létrehozott konstrukció egy olyan tökéletes alkotás, amelynél jobbat létrehozni lehetetlenség, az ugyanis lényegének megtagadása.   

Fentebb megválaszolatlanul hagytam, miként lehetséges, hogy a demográfiai értelemben fogyatkozó európai társadalomban mégis egyre nő azoknak a száma, akik csupán korlátozottan férnek hozzá a demokráciához. Hogyan lehetséges, hogy érdekérvényesítési lehetőségeik hasonlatosságot mutatnak olyan társadalmak tagjaival, ahol nem, vagy csak részben beszélhetünk demokráciáról.  

Ennek oka az anyagi javak torz elosztási rendszere, amelyből teljes egészében hiányzik a minőségi kritérium. Ma nem azok kapják a legtöbb lehetőséget a rendszertől, akik abból a legtöbbet és legjobbat lennének képesek kihozni, hanem a politikai hatalmat megjelenítő és működtető elitekhez kapcsolódó személyek és csoportok.

Ez is a demokrácia tarthatatlanságára való bizonyíték. A gazdasági értelemben vett növekedés versenye elidegenít mindenféle erkölcsi megfontolást, pusztán egy vezetőhöz hűséges személyekből álló csoportosulást jutalmaz. Vagyis azok a személyek, akiket kijelölünk érdekeink képviseletére a parlamenti választások során, a tőlünk kapott politikai tőkét gazdasági tőkévé igyekeznek átkonvertálni. (Erről Szalai Erzsébet, szociológus írt kiváló tanulmányokat)

Ergo a kapitalista gazdasági rendszerben a demokrácia az anyagi javakat birtokló csoportok érdekeit szolgálja elsősorban. Ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy proletárdiktatúrákban, vagyis baloldali rendszerekben sem jobb a helyzet. Sőt, a baloldali rendszerek alapvető jellegzetessége, hogy nem demokráciák, hanem diktatúrák.

Az is világos, hogy a demokráciából kiszoruló csoportoknak a társadalom vérkeringésében tartása ma már nem lehetséges pusztán a szociális rendszerben az elesettek számára készített programokkal. Mint azt fentebb írtam is, az érdekeiket érvényesíteni képtelen rétegek radikalizálódnak, retorikájukban nyíltan említik fel a tehetősebbekkel szembeni erőszak helyességét.

Nyilvánvaló ebben a helyzetben, hogy a kiváltságokat élvezők, a liberális demokráciát működtető politikai erőművek lépéskényszerben vannak, ha nem akarják az őket preferáló rendszer összeomlását. Persze, az ilyen kényszerhelyzetek teljesen normálisak az emberi társadalom történelme során. Az egyes korok kényszer szülte változásai pusztán annyiban különböztek, hogy a termelőeszközök fölött diszponáló hatalmi elit mennyire értékelte helyesen a saját helyzetét.

El kell, keserítsek minden, a konfliktusmentes átmenetben bízót, ugyanis a jelenlegi, liberális demokráciát működtető elitek (politikai, gazdasági, kulturális) belátási képessége, intellektuális kapacitása oly mértékben csekély, hogy az őket preferáló rendszert módosítani csakis fizikai ráhatás eredményeképpen lesz hajlandó, vagy még akkor sem.

Ezek az elitek ugyanis meg vannak győződve róla, hogy az általuk kifejtett tevékenység nem a termelőeszközök zabrálása, hanem a nép odaadó szolgálata. Ebbéli meggyőződésüket erősíti az alájuk rendelt, - szebben fogalmazva: az általuk képviselt – emberek szervilizmusa is. Nincs ezen mit csodálkozni, nem mindenki érez késztetést a közéletben való aktív szereplésre, pláne nem egy olyan nyilvánosságra, amely előtt a saját felelősségét is vállalnia kéne.

Különösen úgy lesz nehéz kicsikarni a szükségszerű változásokat, hogy a tudomány, mint a kulturális elit legreprezentatívabb része nyíltan a saját szentéletűségükbe beleszerelmesedett politikai-gazdasági elitkettős mögé áll minden fronton. A tudósok, mint az Egyetlen Imperialista Isten egyházának papjai missziót teljesítenek az emberek elméjének gyarmatosítása érdekében.

Azt mondják, nincs ennél jobb társadalmi együttélési forma. Azt mondják, ennél nagyobb jólétben nem élhetnek már a széles néprétegek. Hazudnak. Mindenben hazudnak, mert ez a jól felfogott érdekük a rendszer haszonélvezőiként. Mondjuk ki: az elitek elárulták az emberiséget.

Igenis van tökéletesebb társadalom a liberális demokráciánál. Én AUXILIA MORALIS-nak nevezem, ami erkölcsi megalapozottságú együttműködést jelent. Ez egy olyan rendszer, amelyben a minőségi és mennyiségi pontok együtt adják az egyén értékét, pont, mint a síugrásban.

Folytatása következik!  

Az angol címet egy impresszió ihlette. Nemrég beszélgettem kimagasló intellektusú ismerősömmel, egy nyugalmazott egyetemi tanárral, egy gépészmérnök matematikussal, egy igazi reneszánszemberrel, akinek a szépirodalmi műveltsége páratlan, akit egyébként kenyérre lehet kenni, olyan vajszívű. Ám van egy gyenge pontja: DK-szavazó, szimpatizáns és aktivista. Ez a tiszteletreméltó személy a politikai nézeteit közlendő úgy vetkőzik ki magából a permanens hergelés hatására, hogy egy pillanatra hátrahőköltem.

Ekkor rémlett fel bennem a Frankie Goes To Hollywood nevű egykori pop együttes nagy botrányt kavaró lemezének egyik dala, a „Rage Hard” (dühös, haragos). Abban a pillanatban értettem meg, milyen mélyen gyökeredző iszonyat ébredezik ezekben az emberekben, akik ennyire képesek gyűlölni valakit, akik ennyire gyűlölnek minket, a kormányt pártolókat, a Fideszes szavazókat, általánosságban véve azokat a magyarokat, akik nemzetünk kulturális hagyományait tisztelve alakítják ki világnézetüket.

Olvasva ismerőseim Facebook-on tett megjegyzéseit, inkább hatnak komikusnak és groteszknek a gyűlölködő szóáradatok, a valósággal köszönő viszonyban sem lévő álhírekből kreált összeesküvés-elméletek, semmint komolyan veendő fenyegetésnek. Ám, - látva jó ismerősömnek, ennek a kedves, imádnivaló öregúrnak a metamorfózisát – ráébredtem, számukra ez az őrület egy olyan valóság, amelyről azt képzelik, belőle kizárólag minket maguk alá gyűrve, fuldokolva lehetnek képesek csak kitörni.

A düh, a harag oly mértékben torzítja el józan ítélőképességüket, hogy mondanivalójukból, tetteikből eltűnik minden racionalitás, minden megfontolás. Megszakítják emberi kapcsolataikat az eltérő világnézetűekkel, akkor is, ha egyébként e kapcsolataik értékét nem pártpolitikai beállítódások adják.    

Az ókori Róma kiváló filozófusa, Lucius Annaeus Seneca írt erről egy remek értekezést De ira – „A haragról” címmel, a legvisszataszítóbb és legesztelenebb emberi szenvedélynek nevezve azt.   

„…ez lobbanékony, heves fájdalommal teli, emberhez egyáltalán nem méltó, őrült hévvel követel fegyvert, vért, halált: önmagára sincs tekintettel, csak hogy árthasson a másiknak, még a nyílnak is nekiront, akár annak árán (is), hogy bosszúja őt magát, a bosszúállót is megsemmisíti.”/De ira, 14/

S valóban az a legszembeötlőbb az általuk produkált magatartásban, hogy konokul végletes, hogy sosem számol semmilyen következménnyel, amely esetleg rájuk is kedvezőtlen hatással van. Ám, amiről Seneca nem ír, de nagyon is létező attitűd, hogy a dühtől elvakult ember tudattalanul úgy igyekszik megszabadulni belső démonaitól, hogy azokat a vele szemben állóra igyekszik rávetíteni, így aztán saját cselekvését a gonosz elleni permanens és ádáz harcként értékeli.

Elcsépelt párhuzam, amely Orbán Viktort Hitlerként jeleníti meg. Eh, legyintek is rá. Ugyanakkor látva Cseh Katalin neo-SZDSZ-es Momentum-képviselőnek az EP-ben Ursula von der Leyen jelöltasszonyhoz intézett „kérdését”, valamiért nekem is a náci vezér jutott eszembe, csak éppen nekem az ifjú hölgy gesztusai okán rémlett fel.

Orbán Viktor a beszédei alkalmával mindenkor megfontolt, hangneme higgadt, mondanivaló hangsúlyozására sosem emeli fel a hangját. Ezzel szemben Hitler mindig hisztérikus őrjöngéssel, túlzásokkal hangsúlyozta beszédét. Pont, mint Cseh Katalin, Szabó Anett, Szél Bernadett vagy Gyurcsány Ferenc, de európai politikusokat tekintve említhetjük Guy Verhofstadtot, Daniel Cohn-Benditet, Frans Timmermanst vagy Judith Sargentinit. (Van még egy pár, de a franc emlékszik a nevükre)

Amikor például Szél Bernadett vagy Kunhalmi Ágnes beszél a parlamentben, sokszor szinte látom magam előtt, amint Nyikita Hruscsovot plagizálva verik az asztalt a cipőjükkel, miközben természetesen emberi méltóságukból kivetkőzve üvöltenek. A kezük mindenesetre úgy jár, mintha tényleg cipő lenne benne. Bár, az is lehet, hogy nádpálcát képzelnek oda, amivel Orbánt csépelik.

A Momentumos Cseh Katalinnak nem csupán a szeme, de az arca is elfeketedik, amikor magából kikelve acsarkodik. Legyen az gazdaság, kultúra vagy politika, bármiben is nyilvánuljanak meg, mondandójukból minduntalan hiányzik a józan mértékletesség, s karikatúrába illő gesztusokkal kísérik irracionális hazugságokból képzett mondataikat.

Nem véletlenül hívták a régi bölcsek a haragot „rövid őrületnek”.   

Ennek a fajta irracionális szenvedélynek, - tudniillik a dühnek - a társadalmi létezés minden területén vannak katalizátorai. Például nincstelen embereknek fáj, hogy nem ők kapják az építőipari tenderek megbízásait, amelyek megvalósításához egyébként milliárdos nagyságrendű géppark szükségeltetik, amellyel ők nem rendelkeznek. S bár a történelem sosem szolgált példával, mégis elhiszik, ha nem ez alatt a kormány alatt kellene élniük, dúskálnának az anyagi javakban.

Nyolc általánost, szakmunkásképzőt végzett, de maximum érettségit szerző emberek aggódnak a tudományért, s olyan magabiztossággal emlegetik a Magyar Tudományos Akadémián folyó tudományos élet dolgait, mintha maguk is akadémikusok lennének. Holott, ha valami jellemző volt rájuk egész életükben, hogy rühelltek tanulni, tehát a tudománytól a lehető legtávolabb állnak. Honnan tudnák hát megállapítani, hogy valamely tudósnak kikiáltott ember valóban okos, vagy csupán egy potyautasa a rendszernek, egy illetéktelen haszonélvező?

„…nem hallgat a jó szóra, jó tanácsra, légből kapott ürügyek mozgatják, s képtelen a helyes és igaz meglátására; azokhoz az összeomló épületekhez hasonlít, amelyek az általuk ledöntött romokon maguk is darabokra törnek.” /Seneca: De ira,14/

S mindeközben arról beszélnek, hogy őket megfojtja az a társadalmi lét, amelyben élni kényszerülnek, amely mindennél borzalmasabb a számukra, amelyből megszabadulniuk csupán az ezt a fájdalmat okozókon állt bosszú útján lehet. Ezért is mondta Arisztotelész, hogy „A harag a minket ért fájdalom viszonzásának vágya.”

Érdekes aspektusa a témakörnek, hogy az állandóan haragvók egyébként a természet nagy barátjaként tetszelegnek, a politikai zöldmozgalmakban aktivizálódnak, a környezettudatosságra hangsúly fektetnek, de legalábbis a kommunikációjukban hangsúlyos tényező. Miközben egyébként az irracionálisan felfokozott érzelmi állapotukban a legcsekélyebb természetesség sincs.

„Az emberi természet tehát nem vágyik a megtorlásra, így a harag sem az emberi természet szerint való, mert bosszúra éhes.”/De ira, 29/ – állítja Seneca.

Amennyiben a természetet egy komplex rendszerként értelmezzük, annak az ember is része. Az irracionálisan felfokozott mentális állapotú emberek, a dühösek tehát természetellenesek, ergo nem várható el tőlük ennek a mindent átfogó rendszernek a megértése és működésének elősegítésében való részvételük. Pont ezért zavaros és téves az összes zöld ideológia, idesorolva a klímaváltozás kérdésében foglalt álláspontjukat is.    

S hogy mit tehetünk ellenük, hogyan védhetjük meg magunkat és az értékrendünket? – Leginkább türelemmel és kitartással, szilárd, helyes erkölcsi alapokon nyugvó jellem kialakításával. Különösképpen ügyelve arra, hogy mindeközben kerüljük a dühöt, mert „ha az erény valamiféle jellemhiba segítségére szorul, sosem lehet elégséges önmagában.” /Seneca: De ira, 35/ Vagyis nem nyerhetünk, ha olyanná válunk, mint ők.   

Vagyis nacionalista, nackó, fasiszta, faskó, ahogy a baloldali és liberális értelmiség nevez engem és a hozzám hasonlókat. Mi vagyunk a demokráciára hulló barna eső, a háborút fújó keleti szél. Tőlünk kell rettegnie minden európai nagyváros kényelemtől elpuhult ivadékának.

Ez az egész ”nacionalizmus” téma az Európai Parlamenti választások kapcsán került gondolataim előterébe, hát rágódtam rajta picit. Leginkább azért, mert egyszerűen gyűlölöm azt a mérhetetlenül primitív és aljas metodikát, amely mentén a nacionalizmusból szitokszót, a nacionalistákból pedig gyilkos szörnyetegeket igyekeznek csinálni. 

Kíváncsi természetű lévén menten arra gondoltam, jó lenne tudni, pontosan mikortól is számít a hazafiság és hazaszeretet rossznak és gonosznak. Fellapoztam hát egy 1992-es Camebridge Enciklopédiát, amit én a magyar megjelenésekor vásároltam, tehát a rendszerváltozás kezdetén. Akkor, amikor a szocialista rendszer bolsevista ideológiája alól megszabadultunk.

Idézem:

  „Politikai doktrína, amely szerint a nemzet a politikai szerveződés legfőbb egysége. Ennek az állításnak az szolgál alapjául, hogy minden ember nemzeti jellegzetességgel bír, amellyel kulturálisan, gazdaságilag és politikailag azonosul. A nacionalisták elsődleges célja tehát megőrizni a jogot arra, hogy egy bizonyos nemzeti csoportosuláson alapuló független államhoz tartozzanak. A nacionalizmus így nemzeti csoportok olyan törekvéseivel hozható összefüggésbe, amelyek célja a függetlenség megőrzése más nemzetállamok uralmával szemben. … Tágabb értelemben olyan általános politikai hozzáállás, amely szerint a politika elsődleges célja a nemzeti érdek szolgálata a partikuláris osztály- vagy csoportérdekekkel szemben.”

No, kérem, innentől izgalmas a dolog!

Ugyanis az enciklopédia tudományos megfogalmazásával szemben ma az a nézet uralkodik, amely szerint a nacionalizmus a háborúk kitörésének elsődleges, mi több, egyetlen valódi oka. S ilyenkor szokás emlegetni Hitlert és a nácikat. Tény, a pártjuk (NSDAP) első szavának első fele valóban az, hogy „national”, hogy aztán mögötte ott van a szocialista és munkáspárt is, az egy igazi liberális démonokratát sosem fogja érdekelni, ahogy a valóság általában nem érdekli.

Amennyiben a camebridge-i tudósoknak hiszünk, úgy Hitler állama nem volt nacionalista, olyannyira nem, hogy az egyik közismert és általánosan használt elnevezés rá a „Harmadik Birodalom”. S mit ad Isten, birodalom volt az Osztrák-Magyar Monarchia is. Vagyis az eddigi két világháborút birodalmak, birodalmi törekvések robbantották ki, nem pedig nacionalista ideológiák.

Gyorsan nézzünk szét a világban és próbáljunk beazonosítani birodalmi törekvéseket. Amint ez sikerült, azonnal háborúkat találunk. Bizony! Hiába a liberális démonokrácia fellegvára az USA, állandó birodalmi törekvései okán folyamatosan háborúkat vív az általa ellenségnek kikiáltott másokkal szemben. És vajon nemzeti jellegű az USA? – Már hogy lenne az, amikor egy nemzetek sokaságából álló politikai rendszer.

Európában is azok náciznak, akik Karl Marx, a proletárdiktatúra kiagyalójának szobra előtt szoktak tisztelegni. S vagyunk néhányan, akik még emlékszünk a Szovjetunióra és a szocialista világrendre, amely elég keményen birodalmi jellegű volt. Az Európai Unió pedig éppen a nemzeti jelleget igyekszik elpusztítani bármi áron.

Szóval, hogy a Camebridge Enciklopédia ilyen definícióját adhatta a nacionalizmusnak, a rendszerváltozáskor még elfogadott volt. Sőt, a koszovói albánok önrendelkezése is a nacionalizmus tárgykörében értelmezhető, és ezt a nacionalista törekvést mind az EU, mind pedig az USA támogatta. Katonailag is!

Azt sem rejtik véka alá, hogy a Krím-félszigettel kapcsolatban is a nacionalizmust veszik alapul, amikor azt ukrán területként értelmezik.

Itt el is érkeztünk a lényeghez: vannak rossz és vannak jó nacionalizmusok. Azt pedig, hogy melyek a jók és melyek a rosszak, minden körülmények között a liberális démonokrácia bolsevista ideológiája szerint kell megítélni.

Az csak természetes, hogy a magyar nacionalizmus rossz. Elfogadhatatlan, hogy a magyarok kulturálisan egy egységet képezzenek, hogy legyen identitásunk, hogy kinyilváníthassuk a kultúránk iránt érzett olthatatlan szerelmünket. Ezen közösségi létünk oly mértékben irritációt jelent az ő számukra, hogy kerek-perec kijelentette az EU csúcsvezetője, Magyarország háborús veszélyt jelent.

Tekintsünk el attól, hogy ez az ember, ez az európai csúcsvezető amúgy isiászosra issza magát minden nap, mert nem ennek az alkoholista gazembernek a szavai számítanak igazán, hanem az az arctan és alaktalan tömeg, amely e nézet mögé besorakozott. Akik azt mondják, nincs jogunk függetlennek maradni birodalmi törekvésekkel szemben.

Egyszerűen felfoghatatlan számomra, hogyan tarthatnak minket ennyire veszélyesnek. Hiszen elvették a kultúránk és gazdaságunk kétharmadát (országunk területének kétharmadával együtt), amivel kulturálisan teljes mértékben sterilizáltak minket. A legalávalóbb módon zártak be bennünket a magyar nemzetiségünkbe, megfosztva a kulturális sokszínűség élményétől, belénk sulykolva a magunkra maradtság érzetét.

Miután a tervük oly kiválóan sikerült, most arra kényszerítenének minket, hogy adjuk fel a kulturális összetartozásunkat is. Ez pedig nem más, mint szándékos, két lépésben megvalósítani szándékozott genocídium. Olybá tűnik tehát, Trianon volt az első lépés nemzetünk elpusztítására, az Európai Birodalom pedig a második.

S ha már Európai Birodalom, - jaj, elnézést: Európai Egyesült Államok, akkor említtessék meg, hogy a birodalmi törekvéseknek vannak hazai képviselői és követői is szép számmal. Úgy másfél-millió aktív szavazó magyar állampolgár lelkesedik azért, hogy többé ne legyen Magyarország, hogy ne hallasson a magyar himnusz vagy a déli harangszó, ne énekeljük a Szózatot, s ne ünnepeljünk nemzeti ünnepeket.

Engem nem érdekel ezeknek az embereknek semmiféle indoka, de ők, a DK, a Momentum, az LMP, az MSZP, a Jobbik szavazói számomra nem magyar emberek, csak magyar állampolgárok. Velük egyenlő kizárólag a törvények előtt vagyok, ők sehol máshol a lábam nyomát sem tapodhatják. Nem léteznek a magyarságom, a magyar kultúra számára.   

Azt, mondjuk, tudom, hogy egy Dobrev Klára, Cseh Katalin vagy Donáth Anna kikérné magának, ha lemagyaroznám. Ugyanakkor az ő szavazóik, szimpatizánsaik minduntalan felhorgadnak, hogy vannak ők olyan magyarok, mint én. Ilyenkor én csak azt nem értem, miért kell nekik még az a magyarságom is, amit az Európai Egyesült Államokkal eltöröltetnének, amelyhez fűződő identitásomat kigúnyolják, amelynek himnuszát fitymálják. Miért?

Miért nem elégszenek meg azzal, hogy csekély értelmük minden energiájával az elpusztításomra törekszenek, miért kell még ráadásul úgy velem azonosnak nevezniük magukat, miközben folyamatosan a tőlem való különbözőségüket, az ebből a különbségből fakadó felsőbbrendűségüket hangoztatják?

Nem, kedves ellenségi szavazó és szimpatizáns, te nem vagy magyar! Csak magyar állampolgár. Te és én csakis a törvény asztalánál ülhetünk együtt, máshol sehol. Te ezt az országot elárulod minden lélegzetvételeddel, minden tudatos vagy önkéntelen mozdulatoddal.

Tudod, magyarnak lenni minőség, és te nem vagy magyar minőségű. Engem az sem érdekel, ha jobb minőségűnek tartod magad, lévén, te valami magasztosabb eszmét képviselsz, s tán genetikailag is erre vagy determinált. De én magyar minőség vagyok! Olyan létező, amely megelégszik azzal, ha saját fogalmi rendszerén belül jelenik meg az értéke. 

De én nem is árulom el a fajtámat! Szemben veled. Mert neked még fajtád sincs, ezért igazodsz el oly könnyen a semmilyen színű és halmazállapotú életteredben. Még attól sem riadtok vissza, hogy az „ellenzéki összefogás” néven véghezvitt magyarellenes konspiráció során megvalljátok, ti megvetitek, ha valakinek elvei vannak, ti anélkül akartok érvényesülni.

Nézzétek csak meg a Járóka Lívia ellen kampányomló Dobrevet, Donáthot és Csehet! Ezek vagytok ti. Nem, nem hazaárulók! Sem morális, sem semmilyen értelemben nem lehettek egy velem közös, egy bennünk élő haza elárulói. Nektek Magyarország csakis csupán olyan dolgokat jelent, amit meg tudtok tapintani: lakás, autó, tv, útlevél. Semmi több! Ebből a hazából nektek semmitek nincs, ami megérinthetetlen, oly bensőséges, oly magasztos.

S bár odaadhatnék mindent, ami e honban megérinthető, hogy vigyétek magatokkal valahová nagyon messze! Csak ne lennétek köztünk!    

Újabban mindenki földet venne, mert a földtulajdonosok gazdagok, és természetesen mindenki gazdag szeretne lenni. Az is a legtermészetesebb, hogy azok szeretnének most földbirtokosok lenni, akik földet eddig csupán a szobanövényeik műanyag edényeiben láttak.

A 2000-es évek elején viszonylag sokat jártam a Balaton északi partján egy településre. A domboldali szőlőből csodálatos balatoni látkép tárult elénk. Akkoriban ott egy hektár föld vagy szőlő egymillió forint volt, sokszor még annyi sem. Állandóan azon agyaltam, hogy nekem is kéne ott egy csendes kis dűlő, szőlővel, présházzal és csodás kilátással.

Persze, végül nem vettem ott telket, hiába tehettem volna meg. Hogy miért? – Mert Budapesten éltem, sokat voltam külföldön és dolgoznom is kellett. A mezőgazdasági művelés nem fért volna bele az időkeretbe. Azt meg nem szerettem volna, ha csak ott áll parlagon és tönkremegy minden. Az pazarlás lett volna, amit ki nem állhatok. Nem volt elég helyismeretem sem, hogy esetleg felfogadjak napszámosokat, illetve felügyelőt.

Most egy hektár ugyanott tízmillió forint, vagy több. Hiszen, ha többet győzködtem volna magam! De nem így lett, ezen bánkódni kár.

Hanem, hogy a panellakó városi proletariátus miért kapott kedvet hirtelen ahhoz, hogy földművessé, mi több, földbirtokossá váljon, azt nem tudom. Az a fixa ideájuk, hogy a föld gazdaggá tenné őket, ezért úgy volna ildomos, ha a kormány Mészáros Lőrinc földjeit szétosztaná a Zemberek között.

Elmesélem a saját családom példáját:

Apám a Lenin Kohászati Művekben előbb martinászként, majd a konverteres acélműben húzott le pár évtizedet. Fűzéri parasztgyerek, ezért mindig imádta a földet túrni. Amikor nem a „Lököm”-ben volt, a kertben gebedt bele a munkába. Gyerekként minket is próbált befogni, de nekünk nemigen fűlött a fogunk hozzá. Aztán apukám nyugdíjba ment, így már csak a kert maradt neki. Manapság is minden nap kinn robotol, kánikulai hőségben, esőben, szélben, akármilyen időben.

S hogy ezt miért meséltem el? – Hát azért, hogy a végén elmondhassam: az én apámnál kevés szorgalmasabb földművest ismerek, de hogy a belegebedtig végzett mezőgazdasági munka sem tette őt gazdaggá, a hót zicher.

Márpedig azt vegyük tudomásul, ha szétosztjuk a gazdagok földjeit a panellakók között, akkor nem jut több fejenként 1-2 ezer négyzetméternél. Ez pedig pont akkora terület, amit géppel megművelni nem lehet, csak kézzel. S azt merem állítani a kétkezi kerti munka nem leányálom. Ugyanakkor a mai városi ember olyan irigy és összeférhetetlen, hogy a szövetkezetbe tömörülés kizárt. Mindig azt néznék, mit dolgozott, vagy mit nem a másik, s hogy amannak mennyije lett.

Nekem is van pár ezer négyzetméterem, amin turkálok, de nem sikerült mintagazdaságot kialakítanom. Még úgy sem, hogy a munkaidőmet többnyire magam szervezem. Vannak kisgépeim is, amik azért elég sokszor meghibásodnak. Például a benzinmotoros láncfűrész fogyóeszköz. Csákány is el-eltörik 2-3 havonta egy. Füvet nyírni kell egy fűkasza és egy önjáró fűnyírógép. Állandóan olajozás, zsírozás, tankolás, damilcsere, láncélezés, stb. Nagyobb karbantartásokat szervizben végeztetek.

És akkor még nem gyomláltam, ültettem, locsoltam, metszettem, kötöztem, karóztam, stb. (Most is mindjárt megyek és egy ötszáz négyzetméteres területet lekaszálok.) Ősszel az érett gyümölcsöket le kell szedni, elrakni télire. Ehhez üvegeket, cukrot és egyéb dolgokat kell vásárolni, majd órák hosszat görnyedni felette.

Szóval, gyakorlom én serényen a paraszti létet. Meg, hát földbirtokos volnék, vagy mi szösz! Mégis a belegebedésen, a derékfájáson és iszonyatos fáradtságon kívül semmi nyereségem. Pláne olyan nem, ami dagasztaná a pénztárcámat! Ám nem tagadom, jó érzés látni a két kezem munkáját, a befektetett energia gyümölcsét. Utóbbit szó szerint.

Nyáron többnyire saját paradicsomot és paprikát eszünk. Nincs is finomabb a kertből szedettekből készült lecsónál! Van tökünk, cukkinink és padlizsánunk is. A fűszernövény kertünk valami pompás! Mindezek ellenére sokat vásárolunk a hipermarketekben. Vagyis annyit sem sikerül ilyen körülmények között megtermelni, hogy a családunk élelmezését megoldjuk belőle, nemhogy annyit, hogy piacra vigyük és meggazdagodjunk.

Jó, jó, állatokat nem tartunk. Minek? – Úgysem ehetném meg őket. Egyrészt, mert a párom vegetáriánus, másrészt, mert bár én húsevő vagyok, képtelen lennék megölni egy állatot. A húst tehát, - ami a legtöbbet adó fehérjeforrás – vásároljuk. Hozzáteszem, egy barátom révén van lehetőségünk évente leöletni egy olyan disznót, ami nem tápon nevelkedett. Mennyei!

Mondok valamit!

Én, aki – vélhetően otthonról vett minta alapján – a munkám mellett még megszállottan túrom is a földet, s mint általában, nem ismerek megalkuvást ebben sem, nem lettem forintban mérhetően gazdagabb tőle. Ám én ezt soha nem is vártam. A paraszti lét mímelése számomra egyfajta kikapcsolódás. Kapálás, gyomlálás közben jó és hasznos gondolataim születnek, amelyeket aztán a munkámban hasznosítok.

No, ha így vesszük, akkor forintosítani is tudom a földművelés hasznát.

Az a baj sokak vágyaival, hogy nincsenek összhangban a képességeikkel és lehetőségeikkel. Fogalmam sincs, hányan jártak egy felcsúti iskola osztályába, de meggyőződésem, hogy kevesünknek volt esélye Orbán Viktor osztálytársának lenni. Ez a lehetőség ugrott! Ellenben nekem nem rémlik, hogy bárkit is tiltanának tőle, hogy képezze magát, hogy készségeket, ismereteket szerezve lehetőségekhez jusson.

Mármost, aki megelégszik azzal, hogy a nap végén hazatér a munkahelyéről és végre megpihenhet, azt el kell keserítenem, sosem lesz belőle olyan valaki, aki az álmodozásaiban szokott lenni.

Pierre Curie, az ismert francia fizikus mondta:

„Az életet álommá kell átalakítani, s álmainkból valóságot formálni”.

Ezzel a valóságformálással gyűlik meg a baja sokaknak. Mert vagy a kitartás, vagy a tehetség hibádzik. Csakhogy ezért mást okolni, s el is hinni, hogy tényleg más a hibás, az súlyos jellemhiba. Ebből egyenesen következik, hogy mészáros Lőrinc földjeitől senki nem gazdagszik meg csak úgy, azért bizony tenni is kell, nem is keveset.

Ellenben a tény, hogy az érdem nélkül lehetőséghez jutók általi földfelvásárlási mizéria visszaadta a föld értékét. Már csak művelni kell, derekasan, ahogy illik. Úgy is jó, ha bérbe adják, engem nem érdekel, maga Mészáros Lőrinc görnyed a földjén, vagy mások végzik el a munkát helyette.

Magam is vallom, hogy a magyar gazdaság saját lábon való megállásának alapja a korszerű mezőgazdaság és a hozzákapcsolódó ipar (gépgyártás, feldolgozóipar). Ugyanakkor éppen a jelenkor klímaőrületéből hasznot húzó rohadék termelőket ki nem állhatom. Ezek sírnak, ha esik az eső, s ha nem, akkor is. Rossz a meleg, s a hideg egyaránt. Szépen előadnak egy teljesen hihetetlen mesét, miért kerül ezer forintba egy kiló kukacos cseresznye.  

Az állattenyésztők sem különbek. Kitalálnak mindenféle járványokat, hogy a húsárut minél drágábban adhassák el nekünk. Ráadásul milyen silány minőségű húsok ezek! Szégyen, hogy ilyen élelmiszereken kell élnünk!

Száz szónak is egy a vége, a mezőgazdasághoz való viszonyunkon változtatnunk kell. Ám ennek semmiképpen sem lehet az a módja, hogy a panelprolikból dzsentriket csinálunk. Hiszen tudjuk jól, a dzsentrik is csak urizálni akartak a földdel, mint a most hőbörgő panellakók, dolgozni azt egy sem akart. Valami mást kell kitalálnunk, ha jót akarunk. Minta éppenséggel van, szerte a nagyvilágban.   

Mindenki pontosan tudja, mi miért történt az Európai Parlamenti választáson, s hogy mindezeknek milyen következményei lesznek rövid- és hosszútávon hazánkban és az Unióban. Magyarország a tízmillió politológus országa. Tulajdonképpen örülhetünk, hiszen sehol a világon nincs annyi polihisztor, mint nálunk. Egyszerűen mindenhez értünk, így természetesen a politikához is.

A nagyon kevés racionális értékelés mellett az internet és a különböző médiumok ontják magukból a jóslatokat, önbeteljesítő mágiák csapnak össze mindenfelé.

Hogy a politikafüggő egyszeri emberek, a mindenről véleményt formálók égbekiáltó baromságokat hordanak össze, azon nem csodálkozom. Amiképpen azon sem, hogy a fake news portálok teljes gőzzel okádják ki képtelen aljasságaikat magukból. Ám az, hogy a politikai pártok prominensei olyan vakok a társadalmi valóságra, mint egy bányaló, nem egyszerűen meglepő, sokkal inkább letaglózó.

Nem tudják, nem értik, mi történt velük. Sem azok, akik nyertesnek nevezhetők, sem pedig azok, aki katasztrofális vereséget szenvedtek. Abban azonban mindegyik egyformán értékel, hogy a másokra szavazók értelmi képessége csekély szintű, s egyébként is nekik a diktatúra iszonyatos ellenszelében kellett helytállniuk.

Kezdjük talán a Jobbikkal, akik egy 20%-os pártból küzdötték le magukat a megszűnés 6%-os határáig. Vereségük egyetlen értelmezhető magyarázataként a pénzért megvásárolható romákat hozták fel. Elméletük szerint az ország cigány lakosságát Fideszes agitátorok győzködték, fizették le aprópénzzel vagy tartósélelmiszerekkel, utaztatták az urnákig. Ha romák nem volnának, a Jobbik eget rengető győzelmet arat.

Ennek az elméletnek némileg ellentmond, hogy a Fidesz olyan megyékben is tarolt, ahol romák szinte alig laknak. Továbbá, hogy a korábbi Jobbikos főhadiszállásoknak számító településeken nem csupán a Fidesz, de a DK is megverte őket. Oké, nyilván Gyurcsány is lisztet és cukrot osztogatott.

Hallottam zöngéket arról is, hogy a Jobbikból kivált nemzeti radikálisok által létrehozott Mi Hazánk Mozgalom Fidesz általi felemelkedése ugyancsak nem használt a pártnak. Ez a védekezés ott vérzik el, hogy Toroczkay és csapata 3%-on áll, nem 14%-on. Szóval, a 20%-ról zuhanás sem a romákkal, sem Duróékkal nem magyarázható.  

Amikor a vereség okán a néppártosodásról kérdezték őket, megerősítették, a néppártosodás helyes irány. Vagyis a 20%-tól a 6% felé haladás jó irány szerintük. Nekem nem gond, ha eltűnnek, nem fognak hiányozni. Ellenben az, amit a néppártosodás előtti Jobbik képviselt, az igen. A nemzeti érzületű politizálás éppen olyan fontos, mint a zöldpolitika. S ha már itt tartunk, hagy kérdezzem meg: néppártosodni csakis a szélsőbaloldali retorika átvételével lehet?  

S ha már zöldpolitika, akkor ejtsünk szót a hazai zöldpártról!

A szintén szégyenteljesen teljesítő LMP vezetése meg van győződve róla, hogy ők a pártot felfelé ívelő pályára állították, hogy hiteles arcok. Álláspontjuk szerint a rossz szereplést a különutasságuknak köszönhetik. Mivel nem dörgölőztek sem a Fideszhez, sem a baloldali tömörüléshez, nem kaptak médiafelületet és anyagi támogatást sehonnan.

S különben is, ők a saját, belső méréseik szerint 5% fölött voltak. Ráadásul, ha a „csendes többség” … /töprengési szünet/ … is elment volna szavazni, akkor minden máshogy történik. Sajnos csak a szektások szavaztak, jobbra is és balra is. Úgy vélik tehát, hogy az urnákat messzire elkerülő honpolgárok mind akadémikusi intelligenciával megáldott emberek, akik éppen az óbégató, alacsony intellektussal megvert szimpatizánsok miatt nem szavaztak.

Említenék két nevet: Szél Bernadett és Hadházy Ákos. Milyen hasznot hajtottak ezek a dezertőrök? Semmilyet, természetesen. Akkor árulja már el a fényességes elnökség, a pártból egyszer már kilépett, a Párbeszéd alapításánál bábáskodó, majd függetlenségbe dezertált Vágó Gábor, illetve a szociktól ejtőernyőzött csinibaba, Demeter Márta milyen politikai haszonnal kecsegtetett? Említhetném Kendernay Jánost is, aki már csak az alaszkai inúitoknál nem volt képviselőjelölt.   

Fel sem merül bennük, hogy az állandó fluktuáció, a követhetetlen tagcserék juttatták oda őket, hogy egyetlen markáns arcot sem tudnak felmutatni. Márpedig a politika hatalomtechnikai játék, amelyben az erős embernek főszerep jut. Nem láttak még amerikai elnökválasztást?

Persze, van igazság a szemben álló csoportok tagjainak és vezetőinek abban az állításában, hogy a másikra csakis „agyhalottak” szavaztak, amennyiben agyhalott alatt azt értik, hogy irracionálisan viselkednek, döntenek. Tény ugyanis, hogy ez a társadalmi (emberi) játszma inkább zajlik emocionális dimenzióban, mint egy racionálisban.

Mindenféle emberi törekvés archetípusa a mesékből ismert jó és rossz küzdelme. A nézőközönség tagjai pedig az érzelmi profiljukhoz illeszthető főhős mellé állnak. S ilyenkor értelemszerűen egy többszereplős mesében a másik főhőse a gonosz. Aki pedig gonosz, annak cselekvései a gonoszság kategóriájába utalandók.

Ezért érzik magukat sorsüldözöttnek egyesek, mások pedig látnak mindent fényesen.

Egyesek képesek akár csekély jelentőségű eseményeket is fényes győzelemként értékelni. Így tettek a DK-sok és a Momentumosok. Mi történt a valóságban? – Az erőtlen és enervált MSZP szimpatizánsai átszavaztak Feriékre, az ugyancsak színtelen és szagtalan LMP korábbi támogatói pedig a Momentumban látták meg az új lehetőséget nézeteik terjesztésére.

A zöldmozgalmak világszerte akcionista metodikákat alkalmaznak hitvallásuk megjelenítésére. Én többnyire ökoterroristáknak tartom őket. Anarchista, szélsőbaloldali viselkedésmintákat követnek, s leginkább rombolással hívják fel a figyelmet arra, hogy építeni kéne ezt-azt.

Ha az LMP lovasszekéren, kerékpáron, gyalog járta volna az országot, ha magát a 70-es évek hippijeinek maszkírozza és meghökkentő performanszokat ad elő, a Momentum sehol nem lett volna. Ám, amiről írok, azt éppen ők mutatták be, így vitték a műsort. Ugye, emlékszünk a rendőrökre petárdát, füstgránátot dobáló Fegyőrre? Na, ezzel nyertek most!

Gyurcsányék pedig a marginalizálódott, mentálisan a végletekig labilissá vált réteget voltak képesek megszólítani. Akasztásokat, börtönt a hatalmon lévőknek, erőszakot ígértek. Nekik pedig ez kell. Talán már nem is hiszik el, hogy egy másik politikai erő hatalomra jutásával nekik jobb lesz, s ha nem lesz, akkor legalább valakin levezetnék tehetetlen dühüket.

A DK, amint megízlelte ennek az artikulálatlan dühnek az erejét, retorikáján úgy módosított, hogy a szoci szavazók egy részének elszipkázását a Fidesz fölött aratott óriási győzelemként kezdte hirdetni. Már most előre megnyerték az őszi önkormányzati választásokat.

A Momentum pedig konkrétan megfenyegette Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy most aztán ők ezzel a két mandátummal kiforgatják a sarkából a világot. Természetesen a „bivalyerős” nemzetközi kapcsolatrendszerükkel karöltve.

Ami tény, a Fidesz itthon hozta a kötelezőt. Nagy truváj a 15 mandátum lett volna. Ez a pozíciója az Unióban pont fabatkát sem ér, tekintve, hogy Európa népei nem osztják a Fidesz nézeteit a bevándorlással kapcsolatban oly mértékben, mint az bármiféle hasznot is hozna a magyar kormányzópártnak.

Az Európai Parlament összetételét tekintve jól látszik, elindult a kétpólusúvá válás folyamata. Az elvileg keresztény és konzervatív Néppárt kizárólag a szocialistákkal, liberálisokkal és zöldekkel kötne szövetséget, más keresztényekkel és konzervatívokkal nem. Márpedig a szocialisták, liberálisok és zöldek mind határozottan elutasítják a kereszténységet és konzervativizmust.

Hogy akkor hol, milyen értékrend mentén kezdődött meg a szakadás? – Természetesen a migrációt kényszerítő, az európai kultúrát megszüntetni akarók és a migrációs kényszernek ellenállók, az európai értékeket megőrizni kívánók között.

A pluralizmus, a politikai sokszínűség kizárólag a fiatal demokráciák jellemzője. Minden erős és régi demokrácia kétpártrendszer. Nézzük meg az USA-t vagy Angliát! Az Európai Unió, mint értékközösségi rendszer, nagyon fiatal. Tulajdonképpen csupán néhány éves. Azt megelőzően alapvetően gazdasági közösség volt. Teljesen természetes, ha erős és időtálló demokratikus közösség akar lenni, kétosztatúvá kell válnia.

Egyetlen aggályunk, ami e folyamattal kapcsolatban felmerülhet, hogy a marxista-sztálinista ideológiai alapokat építgető migránspárti, a klasszikus európai kultúrát elvető oldalnak a Néppárt bekebelezésével való megerősödése könnyen szovjet típusú diktatúrába csaphat át, ha a másik oldal érdekérvényesítési képessége gyenge lesz.

A diktatúra formálódásának vannak kézzelfogható jelei. Például az EU jogrendjének képlékeny alkalmazása, szabályok ideológiai érdekből történő mellőzése, a média cenzúrával regulázása. Az Amerikai Egyesült Államok példájából tudjuk, mennyire fontos a legfelsőbb bíróság, az igazságszolgáltatás csúcsának ideológiai uralom alá hajtása. Az EU legfőbb bírósága ugyancsak távirányítással működik már most is.

Attól tartok, ha az EU birodalommá alakul át, abban a demokráciának nem lesz semmiféle szerepe. A médiákban propagált agresszív progresszió úgy hirdeti a sokszínűség kizárólagosságát, hogy az övétől eltérő értékrend helyébe a devianciákat emeli, s azokkal, mint a demokrácia fáklyáival hadonászik. Én nem látom szépnek ezt a jövőt.                    

Van ez a régi mondás, amely szerint „akié a föld, azé a vallás”. Cuius regio, eius religio. Ez az úgynevezett földesúri jog a reformáció idején alkalmazott szabály volt. Az ágostai vallásbéke (1555) törvényben határozta meg, hogy a népek a föld urának vallását voltak kötelesek követni.

Hogy mindez miért lényeges egy szekularizált világban, az Európai Parlamenti választások során? – történetesen azért, mert most nekünk is két vallás között kell választanunk. Kereszténység vagy iszlám?

A baloldali ismerőseim most a homlokukra csapnak, és azt mondják, „Na, ez már megint hülye!”.

Akkor nézzük a valóságot!

A Fidesz azzal kampányol, hogy ne engedjünk be illegális muszlim bevándorlókat, mert ez veszélyes. Szemben azzal, hogy álláspontjuk szerint az európai kultúrák értékeinek alapja a kereszténység.

Tehát a Fidesz, mint vezető politikai erő, ezt a választást kommunikálja? – Igen, ezt.

Márpedig ez egyértelműen azt jelenti, hogy két vallás közül választunk. S mielőtt ezt részletesebben is kibontanám, hagy hívjam fel a figyelmet az ellenzéki médiumok elmúlt napokban mutatott kampánytevékenységére.

Itt van mindjárt a legautentikusabb ellenzéki médium, az RTL Klub. Fő műsoridőben több alkalommal is leadta azt a riportját, amely a katolikus egyházon belüli szexuális bűncselekményekről szól, kihangsúlyozva, mennyire aljas a klérus a pedofil papok ügyeinek eltusolása okán.

Egyetértek. Mindösszesen csak azt hiányolom ezekből a tényfeltáró műsorokból, hogy az esetek statisztikáját elfelejtik megosztani velünk, noha e statisztikák nagyon is beszédesek. Tudniillik valamennyi, szexuális abúzusnak áldozatául esett fiatal hímnemű. Vagyis a mocskos perverz papok nem kislányokat rontanak meg, hanem velük azonos nemű gyermekeket.

Az azonos neműekhez fűződő szexuális vonzalomnak valamikor volt neve is, de ma azt tilos kimondani, leírni. Tehát az a nagy harci helyzet, hogy a katolikus egyházon belüli szexuális bűncselekményeket azok követik el, akik az RTL Klub és a hozzá hasonló, szélsőségesen liberális (szerintem inkább szimplán bolsevik) világnézetűek körében szent tehénnek számítanak.

Számomra pedig ez a fajta, a valóság elleplezését erőltető metodika visszataszító, így teljesen nyilvánvaló, hogy az én választásom a kereszténységre esik. Már csak azért is, mert az irreguláris bevándorlást sem tudom támogatni. Pedig higgye el a nagyérdemű, bevándorlásra szakosodott nemzetközi jogászként megannyi külföldinek segítettem már státuszt szerezni Magyarországon. Xenofóbia nálam kizárva!

A hazai ellenzék és az Európai Parlament eddigi többsége viszont az irreguláris (szabályozatlan) migrációt áldásként kezeli, s igyekszik minél több, iratokkal és képzettséggel nem rendelkező muszlimot betelepíteni. Fontos arról beszélni, hogy muszlimokat, mert például a magyar ellenzék és európai szövetségeseit a nem EU-s európai polgárok szabad bevándorlását kifejezetten ellenzik.

Tehát, a Fidesz tematikája: muszlim helyett keresztény. Az ellenzék és Uniós szövetségeseinek tematikája: kizárólag muszlimok.

Akkor most vallások közül választunk, vagy nem?

Oké, van néhány szerencsétlen futóbolond, akik a klímaváltozás miatt gondolják, hogy nekik kellene minket, magyarokat képviselniük az EP-ben. S bármennyire is ordít róluk, hogy megszállott szektások, aránylag jó az érdekérvényesítő képességük. Ennek egyetlen oka, hogy zavart elmeállapotuk miatt az őket pénzelő ipari oligarchák könnyen tudják befolyásolni őket.

Számomra vicces is, hogy a környezetet legjobban szennyezők adnak pénzt azoknak, akik a környezetvédelmet vallásként működtetik. „Európa zöld lesz, vagy nem lesz!” – ez megvan? Ezt úgy elmondják, de arról mélyen hallgatnak, hogyan képzelik megvalósítani ebbéli céljaikat.

Naná, hogy nem mondanak igazán semmit, mert, ha mondanának, azt kellene mondaniuk, hogy elveszik az autóinkat, mobiltelefonjainkat, megtiltják, hogy repüljünk, visszaszorítanák a fogyasztásunkat, vagyis elvennék az élvezetet az életünkből. Ki akarná ezt? – Hát ez az! Azon a néhány elmeháborodotton kívül, akiket, a világot leginkább szennyezők fizetnek, pont senki.

Persze, nem a klímazombik az egyedüli féleszűek, akiket küldetéstudattal vert meg az Isten. Itt vannak a nemzeti konszenzusból kitáncoltak, a Jobbikosok is. Róluk mindent elmond, hogy mára kizárólag lepukkant kelet-magyarországi, egykori gyárvárosok MSZP-ben csalódott népei szavaznak rájuk.

Bérunió és Európai Ügyészség! – Ezt harsogják. Világgá kürtölve, hogy halvány elképzelésük sincs a kapitalista gazdaság működéséről. Egyszerű matematika, hogy a magyar melós nem kaphat német minimálbért. A két ország gazdasági teljesítőképessége között ugyanis irtózatos méretű a különbség. A minimálbér viszont a gazdasági teljesítőképesség függvénye.

Az Európai ügyészség pedig egy jogi nonszensz. Vagyis a Jobbik és szavazóbázisa jogtudomány ellen is immunis. S itt érhető tetten leginkább, hogy kik is tartoznak ebbe a táborba, hogy most is egy Nagy Testvértől várják, hogy uralkodjon felettük, hogy döntsön a sorsukról. Ezeknek mindegy, hogy Moszkva vagy Brüsszel, a fő, hogy alattvalók lehessenek.

Egyébként ezt a birodalmi hitvallást a DK nevű képződmény jeleníti meg legvisszataszítóbb módon, vagyis vegytiszta hitelességgel. Tekintve, hogy az élre tolt politikai vezetőjük egy tömeggyilkos és a rendszerváltozás gazdasági átmenetét lezabráló aljas kreatúra leszármazottja.

Végső soron azonban nem marad más, mint a kereszténység és az iszlám közötti választás. Ugyanis a két, egymásnak feszülő erő Európa szerte a legfontosabb kérdésként ezt határozta meg. Minden más csak hab ezen a kellemetlen ízű tortán.     

Engem kifejezettem irritál a balliberális, úgynevezett hazai ellenzéki oldal folyamatos picsogása az oktatásegészségügy kapcsán. A leginkább azért, mert mindkét, egyébként létező problémát kizárólag pénzzel, azaz anyagi források mozgósításával szeretnének megreformálni, ami egy baromság. Több pénztől és jobb eszközöktől nem lesz látványosan jobb ember egy tanár, egy orvos vagy nővér.

Márpedig én úgy gondolom, nem elsősorban a korszerűbb technikai eszközök és az anyagi megbecsülés hiányzik az oktatásegészségügyből, hanem a morális alapok. Minkét területen a hivatástudat teljes hiányát láthatjuk. Az elenyésző lelkiismeretes orvos, nővér vagy pedagógus pedig a kivételek, amelyek erősítik a szabályt.   

Korábban több blogbejegyzést is tettem az oktatással kapcsolatban, mint szakirányú végzettséggel és tapasztalattal rendelkező személy. Most azonban az egészségügyről polemizálgatnék picit, tekintve, hogy éppen utolsó napomat töltöm egy kórház angiológiai osztályán egy mélyvénás trombózist követően. Megosztanám frissen szerzett tapasztalataimat.

Először is, fontos elmondanom, hogy a saját komplex idiótaságom miatt kerültem ilyen helyzetbe. Genetikai okokból a szervezetem több vért állít elő, mintegy normális emberé, ezért rendszeresen kell járnom „csapolásra”. Mindaddig eresztenek le tőlem vért, amíg el nem jutok a vérszegénység állapotába.

Olyan magas a vastartalom a véremben, hogy az más ember számára akár halálos is lehet. A vörösvérsejtjeim száma oly mértékben magas, hogy másfélszer több vért eredményez az érrendszeremben. A kezelésem során tíz héten keresztül heti 500ml vért vesznek le, majd a csapolások számát kétheti, havi és kéthavi ciklusokra osztják, év végén pár hónap pihenővel.

Én az utóbbi hónapokban elhanyagoltam a kezelést, egyszerűen nem mentem. Hogy miért? – mert egy marha vagyok. Közben a szakadt vállizmom is műtétre várt, és előkészítésül baromi erős szteroidot kaptam. Ez aztán úgy besűrítette a véremet, hogy trombusok (vérrögök) alakultak ki a jobb lábam vénájában. Kettő is!  Tehát kórházba kerültem.

S innen kezdődik az egészségügyben általam tapasztalt anomáliák sora. Ugyebár, két hónapja, amikor fájni kezdett a vádlim, elmentem ultrahangra, ahol megállapították, hogy nincs trombózisom. Kétszer vizsgáltak meg egy héten belül, mindkétszer negatív eredménnyel. Hogy örültem már!

Aztán a fájások nem múltak és a bokámban is megjelent a pangó vér, azaz némi elszíneződés. Azonnal magánklinikára mentem és kértem kontrollt trombózisra. Bumm, a pénzes vizsgálat máris ispotályba juttatott! A társadalombiztosítás fedezte korábbi ultrahang vizsgálat eredménytelenségének nem a műszerezettség hiánya volt az ok.

Egy nagyon idős bácsi, egy nyugalmazott főorvos végezte azokat, akinek nem volt már meg a kellő fizikai ereje, hogy az egerek megfelelően rányomja az izomfelületre, s a véna teljes egészében átláthatóvá váljon. A homályban hagyta az egészet. Haragudhatnék rá, de nem ő a vétkes, hanem a rendszer rossz.

A balliberális nyekergők miatt nem lehet megakadályozni, hogy az ilyen őskövületek ne praktizálhassanak, ne lehessenek orvosok, bírók, egyetemi oktatók. Mintha rájuk a test és szellem elhasználódása nem lenne érvényes. Ez bizony súlyos rizikófaktorokat eredményez az egészségügyben. S nem akarom csak az ellenzéket ekézni, mert biztos vagyok benne, ha a balliberális oldal zavarná végleges nyugdíjba ezeket, a Fidesz azonnal levegőért kapkodva hápogna.

A kezdeteknél világos volt, hogy nem a felszerelés hiánya vagy alkalmatlansága okozta a problémát, hanem az emberi tényező. Tizenegyedik napja vagyok benn. Ezt lehet soknak és kevésnek is értékelni, de nekem egy örökkévalóság volt. S ami azzá tette, mind emberi tényező.

Kezdjük azzal, hogy egy angiológus, az érrendszer betegségeit gyógyító orvos nincs tisztában a hematológiával, a vér dolgaival. Bizony! A vér az érben van, ergo összefüggés áll fenn, még sincs a két orvostudományi részterület között ismeretátfedés. Hogy ez miért baj szerintem? – Mert a vér több okból is lehet sűrű, de az angiológián csak az „alapokot” kezelik.

Íme, az alapok: „A fibrinogén a véralvadási folyamatban nélkülözhetetlen szerepet tölt be. A thrombin (vérben jelenlévő enzim) hatására a fibrinogén úgy alakul át, hogy fibrinszálak keletkeznek, melyek fibrinhálót alkotnak. A fibrinháló a kitapadó vérlemezkékkel együtt vérrögöt képez, hogy a további vérveszteséget megakadályozza.

Elmagyarázom! A vérrögképződés például a seb körül normális, megalvasztja a vért, ezt nevezzük gyógyulásnak. Azonban, ha a fibrinháló a vénákban alakul ki, rendellenes funkció okán, s az érfalhoz tapad, az nem normális, az trombózishoz vezet. Ezt a rutin szerint véralvadásgátlókkal kezelik. S miközben a vérünk hígul, a szervezetünk természetes fibrinolítikus (vérrögoldó) apparátusa feloldja a rög egy részét, másik része pedig az érfal részévé válik, szaknyelven szervül.

Csakhogy léteznek olyan betegségek (policitémia véra), amelyek szintén a sűrűvérűség körébe tartoznak. Tehát, míg az alapesetben a normál mennyiségű vérsejtek felületének felszálasodása okozza a gondot, addig egy másik esetben a véna szűk keresztmetszetén áthaladó, az átlagosnál sokszorosan több sejt.

Ez van az én esetem is. Érthető nyelvre lefordítva, nekem abban a szűk keresztmetszetben nem 7 liter vérem kering, mint másoknak, hanem 12-13 liter. Ez rendkívüli mértékben terheli a tüdőt és szívet, de fokozottan veszélyeztetetté tesz trombózisra is. Utóbbi be is következett a szteroidos kezelésnek köszönhetően, ugyanis a szteroid még jobban besűríti a vért.

Ilyenkor elég a láb erőltető edzése és az áramlásban keletkező ventilációs torlódást okoz, a torlódást gyógyítani akaró fibrinszálak pedig létrehozzák a vérrögöt. Szerintem érthető, ha többletvér okozza a véna elzáródását, akkor pusztán a vérhígítás elégtelen.

Csakhogy az angiológián ragaszkodnak a rutinhoz, amely az alapesetre vonatkozik, mert azzal védve vannak egy esetleges műhiba-perrel szemben. Ergo egy hozzám hasonló vértípusú ember vagy belehal a kezelésbe, vagy nem.

Megpróbálom szemléltetni:

Képzeljünk egy buszt, amelybe bezsúfolnak százötven meztelen embert! Nincs levegő, egymáshoz tapadnak, ájulás környékezi őket, toxikus állapotba kerülnek. Az angiológus beönt pár vödör szappanos vizet, hogy csúszkáljanak egymáson, hígítja az elegyüket. Ezzel szemben a hematológus kinyitja a busz ajtaját és kizavar ötven embert.

Ugye, milyen egyszerű belátni, melyik módszer az alkalmasabb?

Legalábbis az olyan esetekben, mint az enyém. Mert, amikor nem áll fenn a vérsejtek nagy számából adódó torlódás, akkor elég a szappanos víz, a vérhígító készítmények. Nekem tehát el kell mennem lecsapoltatni a vérem. Már beszéltem is a kezelőorvosommal, aki mindösszesen ennyit mondott: „Minél hamarabb meneküljön onnan!”

Ki a felelős ezért a hibás, vagy inkább hiányos rutinért, amit az angiológiák országszerte alkalmaznak? A pénz? Az eszközhiány? Nem! Ez egyszerűen emberi tényező: tudományos szűklátókörűség, lustaság, szakbarbárság, stb.

S ahogy a nővérek beszélnek a magatehetetlen betegekkel, attól kinyílt a bicska a zsebemben! Hogy egyetlen időpontra kiírt gyógyszert sem sikerül soha időben megkapni, s vergődik az ember a leesett vércukorszint miatt, mert az injekció előtt nem ehet. Hogy nem etetik meg a mozdulni is képtelen ellátottakat, vagy órákig ültetik őket egy tolószékben, azok meg jajgatnak a fájdalomtól. Ezek mind-mind emberi tényező függvénye.

Igen ám, de ma éjszaka behoztak egy féllábú, hajléktalanforma embert. Igaz, hogy egy órán át nyögdécselt a székben, s hiába szóltunk többször is a nővéreknek, aki le sem szarták, de az a büdös, ami körüllengte a fickót…

Gyorsan keressen mindenki egy dögkutat, szagoljon bele, majd az érzést szorozza be ezerrel. Ilyen egy rothadó emberi test illata. S bizony, ezt az elüszkösödött, gennyedző testet mosdatniuk kell, tisztába tenni, etetni. Ezt, ezt nem lehet megfizetni! Ettől minden épelméjű ember megbolondulna.

Már nem is csodálom, hogy fásultak, hogy káromkodnak, hogy sokszor durvák. Amit itt el kell viselniük, az valami brutálisan kegyetlen és irtózatos. S nekik nem naponta egyszer kell ezt átélniük egy-egy beteggel, mint a kezelőorvosoknak, hanem tucatszor. Mondom, mindenki szálljon magába, és próbáljon felidézni valami érzékszervet pusztító büdöset, s elrévedni, belenyúlna-e abba a testrészbe, érintkezne-e a húgyával, ürülékével.

Én rendkívül dühös voltam, amikor a fegyveres testületek dolgozóinak korkedvezményes nyugdíját megszüntették. Egyszerűen a parancsuralmi rendszer alatt élők mentális leépülése sokkal gyorsabb, mint egy civil foglalkozást űzőé. Arról nem szólva, hogy egy 65 éves rendőr milyen sikerrel képes üldözni egy huszonéves elkövetőt. Nos, szerintem a nővérkéknek is valami hasonló a helyzet.

Ezek a lányok és asszonyok, mert többnyire nőkről beszélhetünk, a mindennapi munkájuk során annyi stresszes helyzetet élnek meg, amennyi elégséges az emberi psziché meggyengüléséhez. Nem lenne szabad hagynunk teljesen elhasználódni őket, különben éppen azt veszítjük el, amit általuk vélünk megóvni, visszakapni: az egészségünket.

Egy fáradt, fásult, bizonyos helyzetekben túlérzékeny ember többet hibázik, s az egészségügyben elkövetett hibák gyakran válnak végzetessé. Ráadásul itt, a Szent Imre Kórházban 12-12-ben vannak. Egyik nővérke, egy állandóan káromkodó nyugdíjas néni, kilenc napot húzott le egymás után éjszakásban! Ez egyszerűen embertelen.

Ám ez a probléma sem oldható meg pusztán pénzzel és modernebb eszközökkel. Hacsak nem úgy, hogy nem bérfejlesztésben, hanem létszámfejlesztésben gondolkodik a fenntartó állam. Ugyanakkor a betegellátás logisztikai része simán csak több gondolkodást igényelne. Az étkeztetés, a kórtermi elhelyezés rendszere, stb.

A hagyományos kórházmodell nem funkcionál maximális teljesítményen egészen apró irányítástechnikai hibák miatt. Bizton állíthatom, az egészségügyet olcsóbban is lehetne hatékonyabban működtetni. Talán egyszer majd írok erről is, de most készülődöm, mert hazaengednek!