Akár egyetlen szóval is tudnék erre válaszolni: NEM. Amúgy illene is blogunk kiskocsma imidzséhez. Tekintve azonban, hogy ebbe a kocsmába igen különböző világlátású emberek járnak nedűt felhajtani, mégis érdemes további mondatokat fecsérelni a témára.

Legelőbb is tisztáznunk kell a „nemzet” és a „plurális demokrácia” fogalmak jelentését. Azt hiszem, utóbbi, bár sokkal bonyolultabban hangzik, sokkal egyszerűbben körülírható. A plurális jelentése több, többes, többes szám. Nálunk leginkább a rendszerváltozás után elterjedt, elsősorban politikai vonatkozású kifejezés. A plurális demokrácia nagyjából azt jelenti, hogy sokféle politikai nézet kap képviseleti jogot az államban. Így nézve a plurális demokráciák olyanok, mint egy jó kiskocsma: tízen tízfélét beszélhetnek egyszerre. Magyarországon nagyjából ez is történt az elmúlt húsz évben.

Sokkal bonyolultabb ennek az egyszerű szónak, a „nemzet”-nek tartalmat adni. Nagyon szeretném elkerülni a közkeletű, - és teszem hozzá – teljesen téves, ráadásul pejoratív értelemmel felruházott jelentés körüli polemizálást, de nem tehetem. Tartok tőle, emiatt lesznek olyanok, akiknek már eléggé elnehezült a fejük ahhoz, hogy megértsék a lényeget. No de, ha akár csak egy emberben is sikerül világosságot ébresztenem, már megérte!

A nemzet nem azonos a „náció, nacionalizmus” szavakhoz társított politikai nézetrendszerrel magával. Még akkor sem, ha lényegében a társadalmon belüli azonosság jegyében felülírja az egyes társadalmi csoportok viszonyait. Itt súlyos értelmezésbeli problémát kell feltételeznünk akkor, amikor a nemzethez tartozás érzése, az identitás kapcsán olyanokról beszélünk, hogy az megöli a sokszínűséget, mert figyelmen kívül hagyja például a pártokhoz, vallásokhoz való tartozást.

Ez egyszerűen nem igaz. Nem lehet igaz, mivel a nemzet magát a népet jelenti, a társadalmi csoportok csoporton belüli világlátása viszont csupán kulturális elemeknek tekinthetők, tehát ilyen szempontból az egész részeként felfogható jelenségként értelmezhetők. A kulturális antropológia nevű tudomány egyik legfontosabb tudományfilozófiai tételezése, hogy az egész mindig több, mint részeinek összessége. Vagyis ebben az esetben a nemzet, a nép (az antropológia nyelvén a kultúra) fontosabb, és valami több, mint az őt alkotó részek, kulturális elemek (politikum, vallás, tradíciók, nyelv, stb) összessége.

A nemzet ilyen tekintetben tehát egy magasabb minőség. Itt jött el az a pont, amikor a keresztények hangos sivalkodásba kezdenek, a liberálisok fasizmust emlegetnek. Elmebajos banda mindkettő. A nemzet ugyan egységet testesít meg, de a számtalan kulturális elemből összeadódó, sokszínű egységet. A nemzet nem alkalmas kirekesztésre, mert a nemzet alapvetően a kifelé nyitott, úgynevezett exogám társadalmakból alakult ki. A teljességgel endogám, vagyis befelé forduló, házassági-öröklési rendszerükben zárt társadalmak mind eltűntek a bolygóról.

A nemzet a szó klasszikus, de legfőképpen valódi jelentésében egy olyan kitárulkozó rendszer, amely nemhogy gátja, de éppen elősegítője a plurális demokrácia kialakulásának. Elég csupán, ha a mindent az internacionalizmusnak, a nemzetek fölöttiségnek alárendelő szocialista politikai rendszerre gondolunk, s máris könnyebb megérteni, mire is célzok. A szocializmus, bár alapvetően nyitottnak mutatkozott, mégsem volt egy plurális demokrácia, mert a nemzetet egyszerűen szemétdombra hajította, s meghatározott egy társadalmi csoportot, a nemzet egy elemét, mint a többi fölött álló, legfontosabb intézményt. Nyitottsága nem állt semmi másból, mint a kulturális összetartozás leminősítéséből, megtagadásából.

A nemzethez, mint az emberi társadalmakat egyetlen szóval leíró terminus eredetéhez visszatérve, láthatjuk, az exogám, vagyis kifelé házasodó, s ezáltal más népek, kultúrák elemeit magába építeni képes csoportok életképessége határozta meg az emberi faj jelenlegi civilizációjának évezredeit. A nemzet egy nyitott és őszinte, egy sokszínű társadalmat feltételez, olyant, amelyet politikai fogalommal leginkább plurális demokráciának nevezhetünk.  

Napok óta Orbán Viktor miniszterelnök keddi megbeszéléseinek visszhangja tartja lázban hazánkat, az Európai Uniót, és az európai folyamatokat árgus szemmel figyelő Egyesült Államokat. Valamennyi mértékadó véleményformáló megszólalt már az ügyben, legyen az politikus, zsurnaliszta, vagy tudós ember. Mindaddig, amíg csupán a politikai színtéren érdekeltek fejtették ki véleményüket, nem éreztem szükségét, hogy magam is állást foglaljak. Megelégedtem jól ismert kéretlen stílusomban odaszúrni a kevésbé átgondolt hozzászólást intéző társaimnak.

A mai napon azonban egy valódi nagyágyú, egy igazi tudós elme is ringbe szállt a „Ki tudja megmondani a frankót Orbán kettősbeszédéről?” című világjátékba. Francis Fukuyama filozófus, a politikatudományok doktora, politikai közgazdász és író a The American Interest nevű pártsemleges külpolitikai magazin oldalain közölte véleményét a magyar miniszterelnök által képviselt nézetek idegenszerűségével kapcsolatban. Írásában a hazánk vonatkozásában kialakult Uniós vélemény, valamint a hazai közvélemény párhuzama mentén fejti ki, milyen súlyos károkat okoz Magyarországnak a kormányfő szavának hitelvesztése, hogy tudniillik már senki nem bízik Orbán Viktorban, sem itthon, sem külföldön.

Fukuyama professzor mindösszesen arról feledkezik meg, hogy Magyarország önrendelkezésének részeként a Fidesz, és ezzel Orbán Viktor egészen pontosan arra kapott felhatalmazást, amit éppen tesz: az államigazgatás teljes átstrukturálására, olyan reformokra, amelyek teljesen új alapokra helyezik azt. Ezzel összefüggésben a magyar társadalom többségének akaratnyilvánítási aktusát, a választást mindösszesen adatok tekintetében tartja fontosnak.

Ilyenkor nem tudja az egyszeri társadalomkutató, mit gondoljon tudós kollégájáról. Vajon túl sok szakét ivott, vagy Charles Gáti kínálta meg jóféle kisüstivel, és az ártott meg neki, én nem tudom, de tudományosnak szánt nyilatkozata az értelem leghalványabb megnyilvánulását is nélkülözi.

Miből látom, hogy Fukuyama a tudományosság álcájával kívánt nyomatékot adni hagymázas okfejtéseinek? – Természetesen a cikk bevezetőjében hivatkozott összehasonlító politikatudomány egyes kutatásterületein elért eredményekről szóló tanulmányok létezésének látszólag lezser odabiggyesztéséből. A szerző tehát felhívja olvasói figyelmét, hogy ő egy tudós, egy értő ember, kinek véleményét illik minimum is Szent Grálként tisztelni és elfogadni.

A cikk ezt követően kiszámíthatatlanul lavírozik a politológia és a közgazdaságtan terminusaival körülhatárolt térben, a két tudományterület által egyébként nem vizsgált társadalmi összefüggéseket magyarázandó. Ha már, és amennyiben a tudományosság látszatát igyekszik kelteni, az lenne a minimum, hogy a szakosodott tudományok (szociológia, kulturális antropológia, jogtudomány) terminológiáját használja. Az interdiszciplinaritás tőle minimumszinten lenne elvárható.      

Egyszerűen pofátlanság, amikor politikatudományi háttérbe helyezi a tisztán jogtudományi, azon belül is jogtechnikai kérdéseket, úgy formálva meg a hátteret, hogy közben szociálantropológiai végkövetkeztetést von le belőle.

„A magyar Alaptörvény nem önmaga miatt rossz, hanem azért, amit megmutat szerzői hosszú távú hajlamairól.”

Amennyiben az általa is művelt tudományterületek biztosította eszközkészlet mentén vonja le következtetéseit, semmiképpen sem juthat oda, hogy személyekre, személyiségtípusokra vonatkozó megállapításokat tegyen. Ehhez ugyanis nem elégséges sem a gazdasági mutatók felsorolása, sem az alkalmazott jogtechnikai eszközök által létrehozott konstrukció bírálata.

Én megértem Fukuyamát is, bizonyára semmi más szándéka nem volt, mint csúnyát mondani Orbánról. Hogy ezt önszántából, vagy felkérésre tette, az is teljesen mellékes. Orbán Viktor személyiségéről tudományosként feltüntetett bíráló megállapításokat tenni nem elegáns. A jogtudomány eszközeinek a magyar jogrenden belüli alkalmazása sem mond el semmi olyat a kormányfőről, amely alapján szándékoltan pejoratív kicsengéssel használt „hajlamokról” lehetne beszélni vele kapcsolatban. Az írás mindösszesen annyi tényt enged láttatni, hogy Fukuyama sem a jogtudomány, sem a szociológia és antropológia terén nem rendelkezik jártassággal.

Véleményével a szerző mindvégig a balliberális megmondók által emlegetett orbáni kettősbeszéddel kapcsolatban kialakult hisztériának kíván támogatást nyújtani, amikor szőnyeg szélére állításként emlegeti fel Orbánnak a strasbourgi Európa Parlament plenáris ülésén való megjelenését, szembeállítva a „ténnyel”, miszerint közben meg a miniszterelnök hajlamai másról árulkodnak.

A liberálisok nem nagyon tudják megemészteni, hogy Orbán a plenáris ülésen az ellene felsorakoztatott fegyverarzenál jelentős részét hatástalanította. Nyilván ezért szükséges minduntalan kihangsúlyozni, hogy az ott tanúsított karakán demokrata kiállás csak álca, mert Orbánnak egyébként másmilyen „hajlamai” vannak.

Tisztelt liberális ellenségeim! Orbánnak, ha vannak is olyasféle hajlamai, amelyek ártalmára lehetnek a magyar és az európai demokráciának, azok nem az államigazgatási reformban, vagy az új Alkotmányban érhetők tetten. Számtalan intézkedésével magam sem értek egyet, azonban tényszerűen nem állapíthatom meg, hogy azok a jövőben valamiféle helyrehozhatatlan károkat okoznak, vagy a magyar jogrenddel ellentétesek lennének. Ahogyan Orbánról, mint emberről sem állíthatom tudományos megalapozottsággal, hogy autoriter személyisége eleve kizárja a plurális demokrácia iránti elkötelezettséget.  

Ma találtam egy jó kis beszélgetést az Echó TV-ből.

Szereplői, a MH-os Huth Gergely és Zsebők Csaba, akik egy ifjú kereszténydemokrata politikussal, Gaál Gergellyel együtt próbálják a lényegi dolgokról elvonni a figyelmet... ám hiába.

Reméljük az ilyen beszélgetésekből minél több jön majd létre (hiú ábránd, tudom), és talán a nép egy ici-picit tudósabb lesz a körülötte zajló dolgokat illetően.

Gyanútlanul állok a Campona Tesco egyik pénztárában, amikor a mögöttem érkező vásárló finoman, de határozottan nekem tolja bevásárlókocsiját. Megfordulok, és azt látom, hogy a férfi derékig belehajol a kerekes eszközbe, és vadul pakolászik. Foglalatossága közben aligha vette észre, hogy közben engem, az előtte állót elgázolja. Gréczy Zsolt volt az.

Nocsak, Szárnysegéd Úr, de fel tetszett pakolni! – állapítottam meg gyorsan. - Csak nem buli lesz? Aztán hirtelen beugrott, hogy kenyéradó gazdája a miskolci Avas lakótelepen tengette életét három napig. Jól ismerem az ott élő népek anyagi körülményeit, úgyhogy nem csodálkoznék, ha Ferenc és három társa, Vadai, Varjú, meg a Molnár gyomrát mardosó éhségtől félájultan érkezne vissza székes fővárosunkba.

A mintegy 50-100 zsömle, amit a jó Zsolt vett, alighanem csillapítja majd valamelyest éhségüket. A kosár azon túl is tele volt minden földi jóval, különböző színű, zsugorfóliába csomagolt szénsavas üdítővel. Mennyi „e” betű! – futott át az agyamon. Á, tudom én jól, nem mindenkire káros az, csak a finnyásabbakra. Én azért ódzkodom ilyen italokat fogyasztani, de Gréczyéknek azért váljon egészségükre.

Egyébként elég gyakran találkozom e helyt a lángszavú zsurnalisztával, amikor Magyarországon vagyok. Mondhatni földim. Mindketten Tétényben lakunk. Legalábbis nagyon valószínű, hacsak nem valamilyen megmagyarázhatatlan nosztalgiából, vagy egy előttem ismeretlen kurrens termék miatt jár át távolabbi kerületből a Campona-ba.

Néhányszor átfutott rajtam a gondolat, hogy megszólítom, s megkérdezem, honnan is meríti az ihletet nem hétköznapi írásaihoz. Mert senkinek ne legyenek kétségei, jócskán szükségeltetik belső útmutató ahhoz, amit Zsolti produkál. Pestiesen fogalmazva, normális ember ilyenre nem képes.

Aztán valahogy mindig elhessegetem a késztetést, és csak elnézem, amint a seggén lógó gatyában tovaszáguld a sorok között. Ma meg amúgy is látszott rajta, hogy igen fontos küldetésben van. Amolyan logisztikai szárnysegéd módjára a hadtápot garantálni igyekszik. Viszont kár volt aggódnia, mert három nap avasi koplalás után Ferencéknek a tízforintos Tesco-s zsemle is croissantnak fog tűnni. Különösen Vadai Ágnesnek lehetett embert próbáló eleget tenni ennek a meghívásnak. Ezért is én megszámolnám az őt befogadó család tagjait, vajon megvannak-e mind. Sosem lehet tudni, na!

Azóta hőseink bizonyára túl vannak már a fogadásukra szervezett szendvicspartin, és büszkén emlékeznek meg magukról, a három nap alatt tanúsított helytállásról két pohár finom vörösbor között. S talán nem feledkeznek el megdicsérni Gréczy Zsoltot, aki nekik ezt a kis ünnepséget megszervezte.

Deutsch Tamás a DUNA World Heti Hírmondó című vitaműsorában hanyag eleganciával lehazugozta a karót nyelten, meredt tekintettel maga elé bámuló Bokros Lajost. Jogi nyelven szólva a le hazugozás minősített esetének tényállása állapítható meg, amikor felidézzük a Fideszes Európa Parlamenti képviselő mondatait.

Duna Televízió

(…Olyan mértékben gyalázatos hozzászólás volta az…) (…szerintem a tisztesség, egy ország, egy nemzeti közösséghez való tartozás minimumát nem érte el ez a hozzászólás…) (…magyar Európa Parlamenti képviselőként a leggyalázatosabb hazugságokat mondta el…)

Deutschtól mostanában megszokhattuk ezt a krakéler, nyíltan konfrontálódó stílust. Van, akinek ez tetszik, és szép számmal akad olyan is, aki felháborodva utasítja el, mint parlamenti képviselőhöz méltatlan magatartást. Olyan azonban egy sincs, aki közömbös lenne, s így nézve ez egy sikerre predesztinált imágó. Bevallom, nekem bejön ez az új Dajcstomi. Szemtelenül provokatív, de közben halálos pontossággal éri el célját a különböző kommunikációs szituációkban.

Láthatóan Bokros Lajos nem tudott mit kezdeni a számára nem kicsit kellemetlen helyzettel, és kínjában bekapcsolta magán a vészhelyzet esetére szolgáló piros gombot, amely egyszerre elindítja ennek a politikusdroidnak valamennyi, jól ismert panelszövegét. Hogy aszongya! Nincs nála konzervatívabb politikus széles e hazában, meg, hogy az ő batyujával játszott mikulást a Fidesz négy évig. Nem látok én bele egy ilyen körmönfontan sótalan, utánozhatatlanul egysíkúan gondolkodó baromnak a fejébe, de mégis, mire gondol, amikor saját konzervativizmusát emlegeti? Dávid Ibolya tényleg elhitette ezzel a kommunista masztodonnal, hogy valami konzervatív közgazdászgéniusz? Esetleg a bajusza? Értitek, a bajusz teszi a konzervatívot. Vagy mi a túró van?

No, azért amellett se menjünk el, ahogy Tabajdi Csaba az őt ért dicséretre reagált. Apám, mintha kígyó marta volna meg, majd felugrott a helyéről. Percekig prüszkölt, mint ördög a tömjéntől, mire végül sikerült kimosakodnia úgy ahogy. Látszott is az arcán, hogy maga sem hiszi, teljességgel megszabadulhatott Tomi ráolvasásának szakramentumától. Édes Istenem, mennyi „Orbán Viktor mondjon le!”-t kell még ezért elmondania!

Mindezt Volner János, Jobbikos EP képviselő sztoikus nyugalommal hallgatta. Valahogy nem is illett bele a képbe. Sokat rontott a produkció összképén, amely egyébként minden bizonnyal az általam kedvelt politikai műsorok sorába lépett elő.  

A tegnapi békemenet, amely formálisan a kormány melletti kiállásról szólt, Gandhi erőszakmentes mozgalmának utánérzeteként maradt meg bennem. Ezt csak erősítette az a telefonbeszélgetés, amelyet édesanyámmal folytattam le még az este folyamán. Teljességgel idegen az én mentalitásomtól, értékrendemtől az agresszióra szelídséggel válaszolni. Néhány évvel korábban egészen bizonyosan távol maradtam volna egy ilyen demonstrációtól. Be kell látnom, öregszem. Éppen tegnap lettem 44 éves.

Amikor Bayer Zsolt bejelentette, békemenetet szerveznek a kormány melletti kiállás demonstrálására, azonnal tudtam, ezen a meneten magam is részt kívánok venni. Ebbéli elhatározásomban erősítettek a strasbourgi Európa Parlament plenáris ülésének nyilvánossá tett vitáján látottak és hallottak. Annyira magával ragadott annak hangulata, hogy az a képtelen gondolat is megfogalmazódott bennem, talán most van utoljára lehetőségem Magyarországért kiállni, mert, amikor legközelebb hazajövök, már nem is lesz olyan, hogy Magyarország.

Ó, nem, rám nem Cohn-Bendit úr groteszk, bazári rettegési jelenete volt hatással! Vagy, ha hatással volt is, hát nem úgy, ahogy ő szerette volna. A francia politikus tébolyult üvöltözése, jól tudom, színjáték volt. Nem kétlem, ő maga is kiválóan mulatott saját előadásán. Ami igazán sokkolt, az a precízen összehangolt gyűlöletáradat volt, amely egyértelműen a teljes magyarság felé nyilvánult meg. Nem véletlen, hogy szinte minden, nyálat fröcskölve acsarkodó parlamenter kihangsúlyozni igyekezett, a „bírálat” nem a magyaroknak, hanem csupán a magyar kormánynak szól. Kérem szépen, ha ők maguk is nem érezték volna mennyire egyszerűen olvasható aljas, zsigeri gyűlölködésük valódi célja és tárgya, nem igyekeztek volna mentegetőzni jó előre.

Tudomásul kell vennünk, minket, magyarokat Európa egy bizonyos, különböző diszciplínák terminológiáival jól körülírható társadalmi csoportja internacionáléban utál, mint a szart, bayerzsótisan mondva. Persze, eddig is tudhattuk, hogy egyes nemzeteknek nem vagyunk szíve csücske, régi keletű már a mi rossz viszonyunk velük. Évszázados sérelmeket kérnek számon rajtunk, többnyire racionális alapozottság nélkül. No, de magyarázza el nekem valaki, mit ártottunk az osztrákoknak, németeknek vagy franciáknak? Éppen fordítva van mindhárom nemzet esetében, nekünk van okunk ferde szemmel nézni rájuk. Ezért is álságos ez a mostani brutális megtámadása hazánknak, mivel az eszeveszett gyűlölködésükre adott reakciónk nem azok felé irányul, akik felé pedig helyesen kellene, hogy irányuljon.

Ezért volt kiváltképpen helyénvaló a szombati békemeneti demonstráció. Úgy vélem, a jelenlegi nemzetközi és hazai miliőben nem artikulálható helyes értelmezés, s akkor már jobb, ha rossz érzéseinkben összefogódzva, egymást támogatva, oltalmazva csendben vonulunk az utcára, néma sikollyal arcunkon, mi is itt vagyunk, és élni szeretnénk, nem érdemlünk pusztulást. Mert senkinek ne legyenek kétségei, a fékevesztett gyűlöletáradat legvégén nem marad állva magyar. Alighanem beledöglünk az európai demokráciába.

Ne legyünk álszentek, mi is hibásak vagyunk abban, hogy ez a helyzet kialakult. Elsősorban is az elhazudott rendszerváltással, amelynek hőseként tiszteljük még ma is a hazánkat évtizedekre lebénító Antall Józsefet. Tudom én jól, nem lehet már visszacsinálni az egészet, vagy kimondani, hogy 90-ben nem volt rendszerváltás, csak hatalomátmentés egy új politikai konglomerátumba. Minden a szemünk előtt történt, mint valami bűvészmutatványban, és mi csak ámultunk. Mire világossá vált, hogy illúzió áldozatai lettünk, társadalmunk olyan súlyos erkölcsi és kulturális károkat szenvedett, amelyet túlélnünk nem lesz könnyű.

A hazánkat évtizedekig mentális és fizikai béklyóban egyaránt tartó elvtársauraink szépen visszavették az irányítást, s ha lehet, egy sokkal álnokabb rendszert építettek ki. Helyesen ismerték fel, hogy a fizikai kényszer jóléti függőséggel való felváltása hosszú időre garantálja részükre a hatalmi pozíciót. Húsz évig sikerült fenntartaniuk a káprázatot, s minden bizonnyal tovább is mehetett volna, ha nyugati szövetségeseik nem hajszolják válságba az egész világot. Az illúzió szertefoszlott, s mi itt állunk döbbenten országunk, társadalmunk, kultúránk romjain.

Ebből döbbenetből fakad Orbán Viktor messianisztikus tulajdonságokkal való felruházása. Érthető tehát a magyarság irracionális viselkedése, s ugyancsak irracionális elvárásai a választott vezetővel kapcsolatban. Csakhogy Orbán Viktor nem egy szakrális lény, hanem ember csupán, és annak sem hibátlan. Habár kétségtelen, hogy Európa, ha nem a világ egyik legnagyobb formátumú politikusa, számtalan olyan emberi hibája van, amely éppen népe és nemzete egyes csoportjainak körében teszi őt szalonképtelenné.

Itt szeretnék visszautalni édesanyámmal folytatott esti beszélgetésemre. Szegénykém, a szülinapomon köszönteni hívott, én meg közöltem vele, ha ő magyar, akkor én hottentotta vagyok. Zokon vette. S hiába is próbáltam megmagyarázni, miként is értettem mindezt, falra hányt borsó volt. Kudarcot vallottam. Ne haragudj, édesanyám! Nagyon sajnálom, amit mondtam.

Az történt, hogy megpróbáltam a védelmembe venni a kormányt. Jó anyám szerint Orbán mindent elvesz az emberektől, pont, mint a többi. Erre én azt mondtam, hogy mindent elvesz, de a hazánkat nem. A többiek viszont a hazánkra is fenekednek. Nem tudom, miért vártam, hogy egy vidéken élő ember megértse ezt, hiszen magam is jól tudom, Orbán Viktor pont annyira hagyta magára a vidéket, mint elődei. Ők nem érzik a választott vezető közelsége árasztotta meleget, ott zord tél uralkodik a szívekben. S amikor a nép didereg, a legkisebb sérelem is igen érzékenyen érinti őket.

Az én édesanyámnak az fáj a legjobban, hogy nyugdíj helyett jövedelempótló támogatást kap. Azt mondja, nem kell neki támogatás, ő 40 évet ledolgozott az életéből, megérdemli a nyugdíjat. Igaza van, megérdemli, a kormány mégis elvette tőle, tőlük pusztán azért, mert adminisztrációs rendszerében jogtechnikai szempontok érvényesülnek csupán, emberség meg semmi. Semmi, kedves Viktor! Ennek ellenére mentem én el demonstrálni melletted, ezt jól vésd észbe! Nem biztos, hogy sokáig lesz alkalmad ilyen kiállás kedvezményezettje szerepében tetszelegni, ha a társadalom különböző csoportjait egyrészt egymás ellen hergeled, másrészt elidegeníted magadtól.

Ne legyenek illúziói senkinek, a rokkantsággal kapcsolatos felülvizsgálatok ugyan fülön csíptek súlyos visszaéléseket, de annak árán, hogy a rokkantakra most mindenki ujjal mutogat, hogy „biztos ez is csak kibulizta magának”. Miközben fogyatékkal élni valami elképzelhetetlen mentális traumát jelent. Nem hiányzott még külön az egészségesek gyanakvása is.

Visszatérve a nyugdíjakhoz, bizony érdemes elgondolkodni, micsoda képmutatás 40 év küzdelmes élete után valakit nyugalmából átrángatni egy megalázó gyámolított státuszba. Bizony, Viktor, oda kellene figyelned az ilyen szimbolikus jelentésekre is. Néha le kéne vetkezned ezt a kibaszott technokrata imágót, és helyette egyszerűen csak érző embernek lenned. Ezt is elvárják tőled, ha nem tudnád. És elvárom én is, aki nem szavaztam rád, de a nehéz percekben melletted állok.

A kormány úgy vonta meg a nyugdíjakat, s helyezte gyámolított státuszba a munkában megfáradt idős embereket, hogy közben az eddig őket megillető egyéb kedvezmények felől sem lehetnek biztosak, mert arról a kormány egyelőre nem mond semmit. A nyugdíjasok sem hülyék, megérdemelnék, hogy őszinteséggel fizetünk eddigi fáradozással telt életükért.

Mindezt feltétlenül szükségesnek tartottam leírni, hogy mindenki értse, nem elég egyszer kiállni a kormányunk mellett a külföld agresszív támadásaival szemben. Szükséges életünk minden napján odafigyelni embertársainkra, akikkel jó össze kapaszkodni a bajban. Napról napra építeni kell közösségünket, a magyarok közösségét, mert elvesznek értékeink, amelyek úgy kötnek minket földünkhöz, mint gyökerek a fát. Mivé leszünk gyökereink nélkül?

A tegnapi nap számomra egyébként is mozgalmas volt. Részt vettem egy ünnepségen, ahol a jövő értelmiségének méltatásáé volt a központi szerep. Mint minden ilyen rendezvényen, a Himnusz eléneklésével indult a program. Egészen elszomorodtam, hogy az emberek szégyellik énekelni a magyar Himnuszt. Lesütött szemmel álltak csupán a kishitűség mementójaként. Azt kérdeztem magamban, „miért van ez így, miért kell így lennie? A Himnuszban, a hagyományainkban megőrződött magyarságunk csendben elhalványul, mert nem teremtünk elég alkalmat a közösségtudat felemelő érzésének átélésre.

S bizony, ezért is felelős a magyar kormány, amikor érzéketlen kezekkel nyúl a társadalmunk lerombolt morális felépítményének romjai alatt málladozó alapokhoz. Amikor egy szellemi kisebbség értékrendjét úgy erőlteti nemzetére, mint az alapvető emberi értékeket kizárólag hordozó értékrendet, amely az alapvető emberi jogok érvényesülésének egyetlen garanciája is egyben. A kormány tévúton jár, s csak reménykedni tudok, hogy a tegnapi demonstráció jobb belátásra bírja.

Tényleg, mi is? – Az történt, hogy 2012. január 18-án Orbán Viktor magyar kormányfő megjelent az Európai Parlament Plenáris Ülésén, hogy személyesen válaszoljon a kormányát, s így őt is ért kritikákra, amely kritikák képezik a hazánk ellen indult kötelezettségszegési eljárás alapjait. 

Voltak, akik üdvözölték a miniszterelnök kiállását, egyszersmind úgy értékelve a gesztust, mint egy az Európai Unió értékrendjének elkötelezett hívétől elvárható magatartást. S természetesen voltak, akik szerint Orbán, a kódis bekönyörögte magát a parlamentbe, noha ott semmi keresnivalója nem volt. Hadd ne emlékezzek már fejből, melyik amerikai sajtóorgánum emlékezett meg ekképpen az eseményről! A tény az, Orbán Viktor még hétfőn valóban arra kérte az Európai Parlament Elnökét, hogy tegye lehetővé számára a vitában való felszólalást.

Ezért egyáltalán nem kell csodálkoznunk, ha a különböző érdekcsoportok eltérően értékeltek. Különösen a vitát követő sajtótájékoztató után erősödtek fel azok a hangok, amelyek szerint a kormányfő kanosszajárásra jelentkezett, s ennek megfelelően volt kiváltképpen engedékeny, már-már alázatos az őt erős szavakkal bíráló képviselőkkel. Ebben a kérdésben még a mértékadó jobboldali sajtóorgánumok is megosztottak voltak. Amennyiben nekem magamnak kellene állást foglalnom, azt mondanám, Orbán Viktor jó taktikusként kellő intelligenciával előkészített, kitűnően artikulált szándéknyilatkozatot tett. S ahhoz, hogy ezt megtehesse, alázattal kellett kéretszkednie az őt széttépni óhajtó farkasok közé.

Amolyan fordított kismalac és a farkas mese volt ez, ahol nem az éhes toportyánok édesgették a kismalacot bebocsátásért, hanem a kismalac ajánlkozott fel prédául. Hej, volt is nagy acsargás, meg nyálcsorgató vicsorgás! Kellő fantáziával az ember hamar a mesevilágban érezhette magát. A parlamenti etikettre mit sem adó nőstények vonyítottak, vékonydongájú hímek felhúzott ínnyel kaffogtak, míg a falka öregjei csendben figyeltek. A kismalac pedig összeszedve minden bátorságát előadta mondandóját. S ahogy az már a mesékben lenni szokott, most sem az erősebb, hanem az eszesebb kerekedett felül.

Igen, a mesében így volt. A strasbourgi Európa Parlament plenáris ülése azonban nem mese, illetve nem csak az. A kormányfőt érő kemény kritikák egy része alaptalan és aljas rágalom, amely méltatlan egy demokratikus intézmény döntéshozó testületéhez. Méltatlan az európai szellemiséghez, amelyről ugyan fogalmam sincs, hogy mi, de egyesek állandóan ezt hozták fel. Mármint az európai szellemiséget. Remélem, nem konkrétan szellemekre gondoltak, mert az elég bizarr lenne még tőlük is!

Ugyanakkor tény, hogy a bírálatok más részei viszont helytállóak. Azaz helytállóak lettek volna, ha szorul beléjük annyi értelem, hogy megfogalmazni legyenek képesek aggályaikat. Nem ez történt. Ahogy valamelyik háziasszonynak öltözött parlamenti képviselőnő megfogalmazta, úgy általában van baj a magyar Alkotmánnyal. Az embernek tényleg olyan érzése támadt, sejtik ezek, hogy baj van, de képtelenek mondatokba önteni a gyomrukban kucorgó balsejtelmet.

Ennek tudható be, hogy a bírák „korai” nyugdíjazását úgy emelgették, mint az igazságszolgáltatás reformjának EU-ellenes vetületét, holott a közszolgálati szférában bevezetett egységes nyugdíjkorhatárról a nyugdíjtörvény rendelkezik, ami tényszerűen egy más tárcához tartozó terület.  Lássuk be, azért ez súlyos tárgyi tévedés. S egyébként is, mi értelme annak, hogy a bírák a pulpituson leheljék ki lelküket? Legyenek nekik is boldog nyugdíjas éveik, ez így lenne normális. Ó, hát igen, a bírák ez ellen tiltakoztak. Azaz elsősorban Baka András, a Legfelsőbb Bíróság elnöke. Nem tudom elképzelni azt a helyzetet, amikor Bakának jó szívvel igazat adhatnék e kérdésben. Egyrészt az elnök úr érintett nyugdíjkorhatár ügyben, másrészt a társadalmi élet gyors változásait követni kevésbé képes idős embereknek akkora hatalmat hagyni, mint amekkora egy bírónak van, nem tanácsos. Bármennyire is ragaszkodnának ők ehhez, meg kell értetni velük, van még utánuk néhány nemzedék, amelyik készen áll a nemes feladatra, s talán jobban eligazodik gyorsan változó világunk dolgaiban. Kérem, mindenkinek be kell látnia, hogy a morális válság mélyén is van halványan pislákoló lángja az erkölcsösségnek, amelyet egy fiatal szem talán jobban megláthat.

Az Alkotmány, vagy manapság közkeletű nevén Alaptörvény bizony súlyos hiátust szenved itt-ott. Nem technikai értelemben, mert úgy nagyon rendben van minden. Elégedetlenek lehetünk viszont a jelentős számú más világnézetű, eltérő erkölcsi megalapozottságú csoportok érdekeinek érvényesítésére való lehetőségek nagyságrendjével. A magam részéről továbbra is a kánonjog alkotmányos szintre emelésével értek legkevésbé egyet, amely a magzatvédelemről szóló résszel, s az azt garantáló, hamarosan megszülető sarkalatos törvénnyel otromba módon erőszakolja meg az alapvető emberi jogokat. A kormányhatalom téved abban, hogy az alapvető emberi jogok a keresztényi értékrendből következnek, ez egyszerűen butaság. Még akkor is az, ha a keresztény értékrend egyébként Európa fontos, a demokráciát megalapozó értékrendje. S ugyancsak nem tartom szerencsésnek a preambulum „Nemzeti Hitvallás”-ra keresztelését, mert ezzel a magyar hazáért az évszázadok során vérét áldozó nemzeti kisebbségek érzékenységét sértjük. Senki ne értsen félre, ez a preambulum méltó a magyar Alkotmányhoz, azonban szerencsésebb lett volna „A magyarok hitvallása” névre keresztelni.

Jól érezték a stratégia nélkül, zsigerből, gyűlöletéhségtől támadó szocialista, liberális és zöld képviselők, a magyar igazságszolgáltatás komoly gondokkal küzd. Hosszan lehetne erről értekezni, ezért csak néhány fontosabb elemet emelnék ki.

Súlyos hiba volt Pintér Sándor újbóli kinevezése. Nemhogy nem garanciája a közbiztonság javulásának, de éppen fordítva, romlásának okozója. Kár lenne tagadni, a közbiztonság Pintér alatt is tovább folytatta agóniáját, s ha lehet, még inkább katasztrofális helyzetbe került.

A Legfőbb Ügyész, s általa az ügyészi szervezet megerősítése, vagy inkább túlprotezsálása a lehető legrosszabb döntés volt, ami az igazságügyet érhette. A Legfőbb Ügyészség, noha funkciója szerteágazó, alapvetően vádképviseleti szerv, s mint ilyen, szorosan együttdolgozik a szintén a vádban érdekelt rendőrséggel. Nyilvánvaló, hogy az így is sok torzulást eredményező pönalisztikus jogalkalmazói felfogás kap most új erőre, amely hosszútávon az igazságszolgáltatás intézményébe vetett népbizalom maradványait emészti fel hangos csámcsogással. Tökéletes rálátásom van például a Központi Nyomozó Főügyészség „munkájára”, s túlzás nélkül állíthatom, válogatott gazemberekből álló korrupt geng.

Emellett azonban a bírák nyugdíjkorhatárának a közalkalmazotti szféra egyéb közszolgáinak nyugdíjkorhatárához igazítása nem eredményezi a bíróság meggyengülését. A bíróság nem ettől gyengült meg. A taláros testület együtt erodálódik a teljes igazságszolgáltatással, csupán transzparens helyzete miatt tűnik fel inkább az elnyűttség. Bevallom, én egy picit reménykedem Handó Tünde és Darák Péter az Országos Bírósági Hivatal, illetve a Legfelsőbb Bíróságot váltó Kúria élére történő kinevezése okán. Az ilyen jellegű átszervezés, változtatás frissítő hatással lehet a fáradt, megkopott lélekre. Különösen üdvözlöm, hogy nem büntetőbírók kapták a tisztségeket. Szorosan ehhez kapcsolódik, hogy az Országos Bíróság Hivatal, valamint az Országos Bírói Tanács létrejöttével megszűnt az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT), amely egy képtelen története az igazságszolgáltatásnak. Abban a konstrukcióban ugyanis az Ügyvédi Kamara elnöke is döntött bírói kinevezésekről. Ugye, érezzük ennek visszás voltát? Az OIT megszűnése nagy fájdalma a baloldali politikumnak, ugyanis annak pártpolitikusok is tagjai voltak.

S Most térjünk rá az igazi húsbavágó kérdésre, a jegybanktörvényre! Előre kell bocsátanom, ekono-szkeptikus vagyok, tehát nem hiszek a közgazdaságtudomány létezésében. Ettől az még köszöni szépen, jól van. Tényleg jól van? No, mindegy, nem ez most a fő csapásvonal. A kormány nagyon helyesen igyekezett megreformálni a jegybanktörvényt is, amivel rálépett bizonyos hatalmasságok bumszli nagy tyúkszemére.

Nevessenek ki, de én meg vagyok győződve róla, hogy Orbánék ezt szándékosan tették, pontosan azt a reakciót várva, ami be is következett. Nem hasba akasztották a nemzetközi pénzoligarchia hazai helytartóját, csupán a tyúkszemére tapostak. Nem olyan végzetes, mint a gyomortájéki vas, de azért elég érzékeny, hogy fájdalomtól eltorzult arccal ordítsanak fel. Miről is van szó tulajdonképpen? – Egyszerűen arról, hogy az új alaptörvény ideiglenes rendelkezéseibe belefoglalták, hogy esetleg összevonnák a PSZÁF-ot és a jegybankot. Nem az Alaptörvényben rögzítették ezt, mint sokan hiszik tévesen, nem. A sarkalatos törvény megszületéséig hatályos ideiglenes rendelkezésekben, amelyek nincsenek kőbe vésve.

Erre a csalira haraptak rá a halak. Most jól elkanyarodtam a tyúkszemes hasonlattól, de belefér. Egyszerűen zseniális húzás volt. Egy igazi látványos, színes, hangos csinnadrattával odavetett csali volt, és azok mohón vetették rá magukat. Még most is megmosolygom, ha rágondolok. S ahogy Orbán feláll, majd őszinte ártatlansággal az arcán közli, hogy nem érti a felháborodást, nekik ez nem is fontos, hát legyen úgy, amint a bizottság szeretné. És ezek még akkor sem értették.

Az egyetlen neuralgikus pont a jegybank elnökének esküje. Az EP illetékes bizottsága, amelyik a kötelezettségszegési eljárást lefolytatja, úgy tűnik, ragaszkodik ahhoz, hogy a jegybankelnök ne tegyen esküt a magyar Alkotmányra, a magyar törvények betartására és tiszteletére. Ennek az elvárásnak semmi értelme. Ráadásul a rendszerváltozás óta leteszi az esküt minden jegybankelnök. Miért pont most lett ez ellentétes az EU értékrendjével?

Nem lett az, természetesen, nem is erről van szó. Az Európai Unióban összezáró baloldali és liberális erők így óhajtják kifejezni, hogy nem tetszik nekik új, nemzeti Alkotmányunk. Képtelenek voltak egyéb fogódzót találni az alaptörvényben, így a politikai indíttatású ellenérzésüket gazdasági, vagyis szakmai kérdésnek álcázták. Hozzáteszem, meglehetősen ügyefogyott módon. Amint azt Orbán Viktor is helyesen elmondta, az eskü egy szimbolikus, és nem gazdasági aktus.

A harmadik kifogásolt törvénymódosításról itt nem ejtek szót, mivel nem ismerem a szabályozás pontos változtatásait. Csupán annyit emelek ki, hogy az ombudsmani hivatal hatósági jogkörrel való felruházása semmiképpen sem lehet ellentétes az EU értékrendjével, és csak üdvözölni lehet.

Akkor most hogyan is állunk? Orbán Viktor kanosszát járt, visszavonta kormánya törvényeit, vagyis ténylegesen behódolt, és meghajolt az erő előtt, amint azt mondta? – Ugyan, kérem, ilyent ép értelemmel nem feltételezhetünk! Az egész egy színjáték volt, ahogy színjáték az egész bizottságosdi is. A tegnapi plenáris ülés közvetítése kapcsán képet kaphattunk arról, miért is kapják fizetésüket az EU-parlamenti képviselők, hogy milyen is az a sokat hangoztatott európai szellemiség, s mennyire értékes az Európai Unió rendje.

Én semmiféle értékrend megnyilvánulását nem láttam, és nem hiszem, hogy az én készülékemben van a hiba. Bárki láthatta, amit én, ezt az ingyen cirkuszt. A Cohn-Bendit és Verhofstadt nevű urak útszéli ripacskodása nem jelentheti az európai értékrend közvetítésének formáját. Egyszerűen arról van szó, hogy a politikum szintjén is manifesztálódó, ám egy lényegesen nagyobb dimenzióban gyökerező világnézeti ellentétek egyre elkeseredettebben feszülnek egymásnak, felszínre hozva olyan, eddig a mélyben meghúzódó súlyosabb problémákat, amelyekre mielőbb reflektálni kell, ha tényleg ki szeretnénk lábalni a morális, vagy bármiféle válságból.

Ebben a miliőben Orbán Viktor – akár tettetett, akár őszinte – higgadtsága, korrekt politikusi attitűdje üdítő élmény volt. Bízom benne, hogy most, miután stratégiája kiválóan bevált, nem bízza el magát, és minden erejével azon munkálkodik, hogy az ország kilábaljon szorult helyzetéből. Reményemet fejezem ki azt illetően, hogy a választópolgárok bizalmának megtartása, illetve visszaszerzése konkrét és hatásos cselekvési tervekben ölt testet.  

Egyet kell értenem Szijártó Péterrel, amikor azt állítja, a Schmitt Pál Köztársasági Elnök doktori disszertációja körüli felhajtás bulvárkacsa. Éppen ezért nem is gondoltam, hogy posztban kéne időt vesztegetnem rá. Egészen mostanáig így gondoltam, amíg nem szembesültem a valósággal, mely szerint már csak én nem írtam blogbejegyzést a tisztelt elnök úr végzettségével kapcsolatban. Ne bassza már meg, hogy Hakapeszi Para-Kovács Maki is szenzációszámba menő kiáltványt fogalmaz meg, én meg sehol nem vagyok!

Bulvárkacsa ide, plágium oda, tulajdonképpen itt a tudomány megcsúfolásáról kell szót ejteni. Akár a tényszerűségtől konokul elzárkózó balliberális megmondóknak van igaza, akár a hápogó szárnyasoktól háromszor bucskát, tízszer meg keresztet vető szóvivőnek, a probléma sokkal mélyebb gyökerű, mintsem, hogy csupán az elnököt érintené. 

Először is a plágiumot emlegetők semmi olyan dokumentummal, ténnyel nem álltak elő, amelyek igazolnák állításukat. Az általános közfelháborodás nem ennek szól, hanem egy mélyebb, rejtett tartalomnak, amelyről egyelőre senki nem beszél. Naná, hogy nem, hiszen akkor egyfajta szentségtörést követnének el, amely az értékek értéktelenedésére mutatna rá. S inkább tartják a plágiumvádat egy bulvárkacsa szintjén, semmint a valóságról folytatnának diskurzust.

A valóság ugyanis az, hogy Schmitt Pál doktori disszertációja nem plágium, viszont nem is olyan tudományos munka, amiért summa cum laude minősítésű doktori cím járna. Egy ilyen munkáért én még szakmunkás bizonyítványt sem adnék, nem lenne mire. Sportdiplomáciai, sport szakági értekezletek jegyzőkönyveinek rezüméje, sportágak rövid ismertetése nem tudományos munka, legfeljebb ismeretterjesztés.

Márpedig mind a bolgár professzor, mind Schmitt Pál semmi mást nem tesz, mint jegyzőkönyvek tartalmát kivonatolja, sportágakat ismertet röviden, néhány mondatban. Teszik mindezt több száz oldalon át. S aztán hiába adnak ennek hangzatos címet, ez akkor sem lesz tudományos szintű és igényű.

A HVG nevű, levitézlett egykori szaklap nagy leleplező cikkében éppen azt láthatjuk transzparálva, amint a judo sportról emlékeznek meg hasonlóan két-három mondatban. Nos, ha bárkit és engem megkérnének, hogy mondjunk két mondatot a mohácsi csatáról, nagy valószínűséggel szinte azonos mondatokat írnánk. Mikor és hol történt, kik között zajlott. Ez egészen biztosan nem lenne bizonyíték arra, hogy egymást másoltuk, hogy valamelyikünk „plagizált” volna. 

Schmitt Pál azonos témát választott, mint egy másik ember. Ez nem tilos. A témát hasonlóképpen dolgozta fel, hiszen nincs rá lehetőség, hogy az újkori olimpiák történetét jegyzőkönyvek és dátumok mentén más sorrendben dolgozzuk fel. Ami 1938-ban történt, az megelőzi az 1954-ben történteket, és követi az 1909-beni eseményeket. Ez már csak ilyen. Ugyanakkor azt látni kell, Schmitt legalábbis átfogalmazta a mondatokat, és innentől kezdve erről nehéz bebizonyítani, hogy plágium.

Gyakorlatilag kizárólag hasonlóság figyelhető meg, azonosságról viszont szó nem lehet. Az egyes sportágakról sem azonos terjedelemben és oldalon emlékeznek meg. A hasonlóság viszont eredhet (és ered is) abból, hogy ugyanazt a témát dolgozták fel. Schmitt doktori disszertációját akkor lehetne plágiumnak nevezni, ha tiltva lenne azonos téma feldolgozása, kifejtése. (elolvastam a „művet”)

Ami sokkal súlyosabb, hogy Magyarországon úgy lehet diplomát, tudományos címeket szerezni, hogy tudományos munkát gyakorlatilag nem kell végzünk hozzá. Egyetemi ember lévén van némi rálátásom erre a tarthatatlan helyzetre. A diplomamunka nem több, mint egy hosszabb lélegzetvételű szemináriumi dolgozat. Az anyag jelentős részét idézetek, innen-onnan összeollózott baromságok teszik ki. A végkövetkeztetés, javaslatok, a valódi nóvum alig kap helyet. Egyes felsőoktatási intézményekben oldalra pontosan, vagy százalékban határozzák meg, mekkora részt kell kitennie a nóvumnak, a végkövetkeztetéseknek, összegzésnek és javaslatoknak. Rendszerint a dolgozat terjedelmének töredéke az elvárás.

Nemrégiben egy jó ismerősöm szerzett diplomát Magyarország egyik jó nevű felsőoktatási intézményében. Náluk az is meg volt határozva, hogy a dolgozat terjedelme nem haladhatja meg a hetven oldalt. Hetven oldal? Ennyi lenne egy szakdolgozat? Amikor nagyon belelendülök az írásba, - mert írásból (és tanításból) élek – egy hét alatt többet írok saját kútfőből.

Ez az, amit a Schmitt Pál elleni bulvárhadjárat nem fed fel, hogy a diploma értéke éppen a felsőoktatásban folyó oktatás alacsony színvonalának köszönhetően devalválódott egy 25-30 évvel ezelőtti érettségi szintjére, tán az alá. Pedig ez a valós probléma, és ez az, ami igazán megdöbbentő. Esetünkben egy felsorolásra, egy lajstromba szedésre adtak summa cum laude minősítésű doktori fokozatot. Biztosak lehetünk abban, hogy ezerszám találhatunk hasonlóan értékes dolgozatokat az egyes főiskolák és egyetemek archívumában.

„Az én dolgozatom kivétel!” – mondanák sokan. – „Én annyi munkát fektettem ebbe, hogy az már szinte emberfeletti, s nálam a végkövetkeztetések, összegzés és javaslatok, a nóvum kiemelkedő szerepet kap. Én találtam fel a spanyolviaszt, ha valaki nem tudná.” – Bizony, a legtöbben így gondolnak silány szellemi teljesítményükre, amelyből joggal nem lett korszakalkotó tudományos mű, viszont minden bizonnyal bekerül egy hasonlóan színvonalas dolgozatba, tudományos értekezésbe, növelve a tudományos előmenetel alapkövetelményében legelőkelőbb helyet elfoglaló citation indexet.

Semmitmondó munkák középszerű szerzőiből lesznek tudósi megkülönböztetésben részesülő, társadalmilag megbecsült személyek általa. Mármint az index által. Olyan emberek, akik aztán a jövő tudományos nemzedékét oktatják. Na, hát ezért van ma a tudomány a béka segge alatt, nem Schmitt Pál miatt.

  Bizonyos Buddhista megközelítések szerint a Kabbala szó a héber "megragadó", "befogadó edény" (a 'q.b.l.' gyökből) származtatandó, illetve a qibbel "befogad", "tartalmaz" igére, valamint a kábbél (terhet felvenni) kifejezésre vezethető vissza. Itt van még például a németben használatos kübli szó, ami vödröt, kannát jelent. Ide sorolható még a magyar kebel szó is, amit a Bibliában található lév és léváv (szív, kebel) szavakra vezethetünk vissza.

A Kabbala arámi (arameus) nyelven íródott, majd a XVI. században lett héberre fordítva.

  A Kabbala megismertetésének alapvető törekvése (ismereteim szerint) az, hogy az Élő ember számára utat mutasson a benne (Kabbala-ban) foglaltatott, rejtett (szimbolikusan kódolt), kinyilatkozni kívánkozó elemi ősbölcsesség (fény) meglátásán, megértésén, gyakorlati és elmetranszformáló felhasználásán, életünkbe való beépítésén keresztül egy az Istennel, a kozmosszal és a teremtett emberrel egyetemben kiteljesedő egységet tanítson, illetve az odavezető utat a fejlődéshez szükséges praktikákkal stb. segítse. Miképpen a magyar hagyományban a táltos papok által folyamatosan továbbörökített őstudás használatának célja is.

Ez a sokáig titkos tanítás és hordozói, tanítói, ahogyan más, az ÉLET kulcsait, ősbölcsességét rejtő tudományok, tanok is, hasonlatosan aljas üldöztzetések sorozatának volt(ak) kitéve, valamint oktondi 'létformák' 'kezében' felhasználva komoly veszélyekkel fenyegetett a létfejlődés szempontjából. Mialatt számos alternatívának, mágikus, alkémikus trendeknek adott kibontakozási alapot. Nem térnék most ki az egyébként fontos Tarot és az asztrológia (az asztrológia alapvetően a kozmosszal együttélő, ősbölcsességben forgolódó ember tudománya, nem a Kabbala-ból lett, de mint olyan, annak az egységnek mégis tartalmas része) területeire.

Tudomásom szerint az embert egy kozmikus kapocsként, egyfajta 'közvetítő'-ként definiálja ég és föld között, a fenn és lenn kettősségét magtestesítendő. Mint ahogyan az ősi magyar hagyományok vonatkozásában is, szájról-szájra történő, generációból generációba mentéssel válik folytonossá az 'örző'-ik jelenléte. Tanítja, hogy értelmezése nyitott, szabadon befogadó tudatot igényel, állandó inspiratív hévvel és 'látomáskész' érzékenységet a szimbólumokban tükröződő VALÓ-s tanulság felfedezéséhez. A nem megfelelő kritikai érzékkel létező, vagy az arra nem elérdemesült (nem kiválasztott) személy szájról-szájra, csak meleg lehelletként érzékeli :).

A Kabbala tanulmányozása során az is kiviláglik, hogy személyes 'emberi' hétköznapi vágyainkat, az ego mentén törtető törekvéseinket, lassan (illetve a megfelelő tempóban!) olyanképp formáljuk át, módosítsuk, hogy az (végcélként) a lehető legközelebbi analógiát mutassa Isten legfeljebb VALÓ akaratával. A Kabbalában az Élet fa a kozmikus ÉLET fája, mely többek között szimbolizálja számunkra azt a magasabb rendű csodálatos kozmikus értelmet, ami tudja, hogyan kell egy magból egy hatalmas fát növeszteni, építeni. Ez a fa a Szefirotok fája. Az örök egy ÉLŐ Isten, szándékaként, hogy a Létezés-t másokkal is meg tudja osztani, önmagába húzodott vissza, ekkor jöttek létre a Szefira-k. Ekkor tíz Szefira keletkezett (Szefirotok). A Szefirotok az ÉLŐ Isten megnyilvánulásai. Mint ahogyan minden összefügg egymással ezt a Szefirák egymásból való kiáradása is szimbolizálja, miszerint az első Szefira közvetlenül Istenből árad(t) ki, az elsőből a második és így tovább a tizedikig. Akárcsak az időbe (kényszerített) manifesztált Létezés folyama, pillanatról pillanatra lásd Buddha tanítása a függő keletkezésről. Egyébként szándékosan kerülöm a más kultúrákból jövő bölcsességekkel való párhuzamba állítást (azt majd később megtehetjük), de ez most olyan kézenfekvő volt, mint fentebb a táltos papság említése. Van egy tizenegyedik Szefira is, de az embernek láthatatlan, számunkra felfoghatatlan. Ha Szefirákat az emberi testre tükrözzük, ekkor ez a titokzatos tizenegyedik, pont a 'harmadik szem' helyével azonos pontra kerül. Minden Szefirának saját isteni neve, arkangyali és angyali neve is van. Továbbá minden egyes Szefirához meghatározó tulajdonságok társulnak. Az adott Szefirához tartozó Istennevek a legfelsőbb ÉLŐ Isten transzcendens megnyilvánulásai. A Szefirotok szintjein megnyilvánuló energiák a több milliárd angyal arkangyalokkal karöltő, folyamatosan együttműködő munkásságának az eredménye.

Azt magyarságáért hálás emberként semmi kincsért nem hagynám ki, hogy :a tíz szefira folyamatos áramló folyamatát a Kabbala három vezérelv (tézis, antitézis, szintézis) együtthatásával magyarázza. A férfi vagy APA, békés, engedékenyebb (tézis), a női vagy ANYA, tüzes, erélyesebb (antitézis) és az őket kapocsként összekötő, kiegyenlítő FIÚ, szabadító, irgalmas (szintézis). Ezen összefüggések tekintetében az APA-t FEHÉR, az ANYA-t PIROS, A FIÚ-t pedig ZÖLD színnel szimbolizálja :))).

Azt is megtudhatjuk a Kabbala-ból, hogy minél közelebb vagyunk Istenhez (a Forrás!hoz) annál egyszerűbb és tisztább minden. Minél távolabb pedig, annál bonyolultabb és törvényfüggőbb vagy többtörvényűbb! Továbbá négy kozmológia világsík-ot különböztet meg, melyeket célként szintén egységgé kíván csúcsosítani.

Akarat - felsőbbrendű, valójában isteni világsík

Intellektus - az ideák ősi világsíkja

Emóció - a planetáris hatalmak világsíkja

Aktivitás - anyagi világsík

A Kabbala értelmezése által törekednünk kell a modernizált világtudatunk ősi valósága felé visszatörekedni. Ahhoz az ősi emberhez, aki még látott a szellemi-isteni szemével, aki kellően intuitív volt ahhoz, hogy felfedezze az iránymutatásokat ébersége kapcsán, bölcs ahító révült hévben azonosítsa a szakrális szimbólum(rendszer)okat és a mindenséget eggyé váló, egyben Élő, Való egységgé tudja.

Mag nem mondom kitől ered (dalszöveg), de valahogy így volt:

"Straight back on the river, like time against the life."

Később pedig:

"Straight back to the ancestors, timeless wisdome now. Only humane rules, godly righteous life. I am with da Nature, attencion - real reflection......."

...és it filmszakadás, de azt gondolom a lényeg megmaradt. Szóval számomra ez ezt a visszafelé törekvést elég szépen elmondja.

  Úgy gondolom a téma végtelen :) és, hogy rajtnak ennyi elég kell, hogy legyen. A témában olvasott egyik cikk zárófejezetében volt az üzenet: hallgass!, de ez magyarul eléggé félreérthető, úgyhogy: Listen!

1. rész: http://www.szabir.com/blog/az-ido-szivverese-1/

2. rész: http://www.szabir.com/blog/az-ido-szivverese-2/

"A magyar név megint szép lesz,
Méltó régi nagy hiréhez;
Mit rákentek a századok,
Lemossuk a gyalázatot!
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!"

Tudja valaki mikor volt utoljára független Magyarország? Bizony elég régen. Nem az évszám a lényeg, hanem, hogy hosszú ideje már annak, amikor úgy hozhattunk döntéseket belső ügyeinkről, hogy azokban nem játszott túlzó szerepet a nemzetközi politika.

Az évszázadok óta tartó függési státusz, mint abroncs a hordót, olyan deformitásba szorított minket, amelyből aligha egyenesedünk fel egykönnyen. Amíg Európa és a világ térképét a folytonos háborúságok alakították, ebből a szorításból olykor kiszabadulhattunk, s olyankor tettünk érdemes dolgokat is. Nagy nép volt a magyar. Hogy mást ne említsek, két évszázadon át óvtuk meg Európát a török birodalom expanziójától. Még azt követően is, hogy hazánkat három darabra szaggatták akkori szövetségeseink, s az ellen.  

Nem hiába amondás, „rossz szomszédság török átok”. Bizony meg vagyunk verve ostoba, szűklátókörű szomszédokkal. Tán tényleg a törökök átkoztak meg minket. Emlékszik valaki a tanulmányaiból, vagy más forrásból, hogy Európa népei akár csak egy hálás szót is rebegtek? Eszembe jut, - még dongába kényszerítésünk előttről – legrettegettebb királyunk és hadurunk, Mátyás ellen miként fogott össze az európai hitvány söpredék, megakadályozandó, hogy Német-Római császár legyen, s ezzel egész Európa korlátlan ura. S mire mentek? Tornádóként söpört végig a gazemberek földjén, s birtokba vette, ami megillette őt. Azonban Mátyás nem csak a valaha élt legnagyobb hadurak egyike volt, de legnagyobb reneszánsz műveltségű férfiú is. Ha meg nem ölik ezek az alantas férgek, Európa évszázadokkal előbb járna társadalmi fejlettségben. Eltették őt az útból, hogy a jól megszokott szarban-sárban dagonyázhassanak még néhány tucat emberöltőt.

Mátyás meghalt, s vele az igazság. Bizony odalett, s azóta sem leltünk rá. A századok során sokszor kerestük a magunk igazát, vele mindannyiszor a hitvány európai népek igazát is. S ugyan hány szabadsághősünkről emlékszik meg a kontinens? Van-e szobra Európában Bethlennek, Báthorinak, Thökölynek, Rákóczinak, Bemnek, Kossuthnak vagy Széchenyinek? Van emlékműve a kommunista világuralomnak egyedüliként ellenszegülő magyaroknak Európában? Tényszerűen nincs. Ahogy Petőfi és Molnár Ferenc sem Európában kötelező olvasmány, de a lenézett kontinens több országában is az. 

Kétségtelenül Európa legnagyobb népe a magyar, mégis szolgasorban élünk, mert mint az almát, minket is belülről rág a féreg igazán. Szinte már látom és hallom, ahogy jönnek a bírálók, s különböző jelzőkkel aggatnak, mert ki merem mondani, a magyar nagy nép, amely méltatlan senyved hitvány hordák rabigájában. Különösen a saját népüket a világ uraként, Isten kiválasztott népeként aposztrofálók villás nyelve igen éles, ha bántani kell a magyart. Persze, nekik van törlesztenivalójuk egy korábbi évezredből, mert hiába romboltak le egy birodalmat és kultúrát, amelyet népünk épített fel, mi még mindig itt vagyunk. Ezt viselik borzasztó nehezen.   

Mi magyarok már csak dicső múltunkból meríthetünk erőt kitörni ebből a deformitásból, aminek most éppen Európai Unió a neve. Fajtánk a visszafordíthatatlan elkorcsosulás mezsgyéjén halad ezekkel, a hitványakkal. Elő kell kaparnunk megmaradt tudományunkat, és múltunk valóságát a nép elé tárni, mint ragyogó napsugarat a fagyoskodóknak.

Nem, nem őrültem meg, csupán némi szépirodalmi plasztikummal ábrázoltam egy lehetséges viszonyulást magyarságunkhoz, hasonlóan más népekhez. Annyi különbséggel, hogy míg egy román, belga, észt, finn, s főleg a francia, de szinte bármelyik alaptalanul teszik ugyanezt, mi teljes joggal. Ugyanakkor ez a leghelyesebb cselekedet, ami csekély értelmükből futja. Minden nép ismeri és dicsőíti történelmét, sokszor kiszínezve azt, ebből merítve önbizalmat, erőt. Van olyan nép, amely regéit, mítoszait törvényi szintre emelte, vagy szentté avatta. S mit teszünk mi, magyarok? Parancsra, fenyegetésre, pocskondiázó szavakra szégyenkezünk. Villásnyelvű csúszó-mászó népek fenyegetőzésére hajtjuk le fejünket, és bámuljuk bambán a földet. Ahelyett, hogy eltaposnánk ezeket, s fejünket bátran felszegve emlékeznénk dicső történelmünkre, hogy tovább védelmeztük ezt a kontinenst, mint előttünk és utánunk bárki. S mi ezt fizetség nélkül, cserébe rabigáért tettük. Hogy eltagadott történelmünk szerint a legősibb nép vagyunk ezen a pusztulás szélén álló kontinensen, ezért mérhetetlen tudásunk és tapasztalatunk nélkül a végromlás pöcegödrében döglenek meg a most ellenünk acsarkodók.

Legnagyobb sajnálatomra nemzetinek mondott kormányunk sem tesz semmit azért, hogy a magyar dereka kiegyenesedjen, pedig a kényszerítés ellenére is tehetne ezért. Alkothatott volna olyan oktatási rendszert, melyben kiemelkedő szerepet kap a magyar történelem, a nyelv és irodalom. Kijavíthatta volna a történelmünket meghamisítók évszázados csalását, de nem tette. Helyette a pedagógusi pályát ellehetetlenítő bürokratikus tendenciákat garantált. Végrehajthatott volna olyan közigazgatási reformot, amelyben a magyar emberek kapaszkodót találnának, ehelyett erősítette a korábbi, elidegenedett rendszert, amely a társadalmat alkotó emberek felett álló, sérthetetlen, felelősségre vonhatatlan ocsmány képződmény. Szalonképessé tehette volna régen várt alaptörvényünk kihirdetését egy egész országra kiterjedő ünnepi rendezvénnyel, ám e helyett egy kevélységet sugárzó, zártkörű giccsparádét celebrált bazári igénytelenséggel. Nemzeti kormányunk érzéketlen nemzeti lelkületünket megérteni.

Bármilyen lesújtó is, az Orbán-kormány két fontos feladatot óhajt elvégezni: Egyszer hatalmát bebetonozni szakmai hiányosságoktól terhes törvénykezéssel, másfelől garantálni, hogy elérhető áron és hitelfeltételekkel juthatunk LCD tv-hez, túlárazott pléhkasztnikhoz, és életünk végéig bankterhes kulipintyóhoz. Közben az energiaszükségletünket kiárusítók, az országot szétlopkodók alkotják a magyar gazdasági elitet. S miközben az állam mindenhol beavatkozik, ahol nem kéne, ám éppen ott marad távol, ahol jelenléte elengedhetetlen. Az ezer sebből vérző fővárosban Ferrarikat lízingelő parkolási cégek fölözik le a parkolásból befolyó súlyos milliárdokat. Az orosz gázt egy magáncégen keresztül vásárolja az állam, ami így lényegesen drágább, mintha közvetlenül az eladótól venné. Jogi osztállyal rendelkező, magas fizetésű jogtanácsosokkal telezsúfolt állami vállalatok, hivatalok külsős cégeket bíznak meg jogi ügyleteik lebonyolításával. Végeláthatatlanul lehetne sorolni, hol mindenhol folynak el milliárdjaink. Hogy lenne már nemzeti egy ilyen kormány, amelyik mindezt hagyja, sőt, tevőlegesen is részt vesz benne. S ha pénzünkre nem képesek vigyázni, hogyan lennének képesek vigyázni annál sokkal fontosabb értékeinkre?

Vajon ki lesz az, aki végre kiáll, és azt mondja, „most aztán elég!”? Ki lesz, aki végre megérti, mit jelent magyarnak lenni, s érez magában annyi erőt, hogy a többiekkel is megértesse?  

Minap elgondolkodtam néhány alapelvről, amelyet igaznak tartok.

1) 2-féle ember van.

Az egyik azt mondja: az vagyok, ami vagyok.

A másik: az vagyok, amit birtokolok.

2) Amit birtokolsz, az birtokba vesz.

Maga a szóhasználat is érdekes. Az angolszász és latin nyelveknek külön szavuk van a birtoklásra. Pl. az angol esetében ez a "have" segédige.

A magyarban nincs ilyen szó, hogy "birtokolok". Illetve van, csak nagyon furán hangzik.

Hasonló ebből a szempontból a héber nyelv.

"Azok számára, akik úgy hiszik, hogy "birtokolni" az emberi lét tökéletesen természetes kategóriája, meghökkentő lehet megtudni, hogy sok nyelvben nincsen meg ez a szó: "birtokolni". A héberben a "birtokolok" például közvetett formában fejezendő ki: "jesh li" (van nekem). Valójában több az olyan nyelv, amely a birtoklást ezúton fejezi ki, mint az, amelyik az "én birtokolok"-kal." (Erich Fromm, Birtokolni vagy létezni?, Akadémiai kiadó, BP, 1994)

Mitől több az ilyen nyelv? Attól, hogy a birtoklás helyett a létezésre fekteti a hangsúlyt.

A bekebelezés is a birtoklás egyik formája. Régebben hasonló megfontolásból ették meg az elfogott ellenségek szívét - hiszen attól "erősebbé váltak".

Foglaljuk össze: a fogyasztás a birtoklásnak egy formája, a mai bőséggel rendelkező társadalmakban talán a legfontosabb. A fogyasztás szerepe kettős minőségű. Csökkenti a félelmet (mert az elfogyasztottat már nem vehetik el tőlem), ugyanakkor mind több fogyasztásra is kényszerít, hiszen a már egyszer elfogyasztott nem elégít ki többé. A modern fogyasztót ezzel a formulával jellemezhetjük: Az vagyok amit birtokolok és amit elfogyasztok. (uo)

A birtoklást követő embernek szintén jellemző tulajdonsága a tekintélytisztelet, illetve az ehhez köthető szado-mazo tendenciák. Amikor valaki élvezi, hogy hatalma van beosztottjai felett; amikor valaki élvezettel csap be másokat, és hasonló dolgok. Amikor élvezzük, hogy uralkodhatunk valami/valaki felett. Ahol ez élesen megjelenik, ott már lelki betegségről lehet beszélni.

A birtokló ember hite a bálványimádás. Úgy érzi, hogy alá kell magát rendelnie, tárgyként, egy ismeretlen hatalomnak, ami bármit tehet vele (pont mint egy tárggyal). A bálványfigurától való rettegés szállja meg a lelkét (hisz ami hatalmában tart engem, azt igazán sosem tudom megszeretni, mivel alá-fölé rendeltségi viszony van).

A birtokló ember szeretete is csökevényes. de ehhez fogalmazzuk, meg, mi is az a szeretet.

"A szeretetnek is két jelentése van, aszerint, hogy a birtoklás vagy létezés módján értendő-e.

Birtokolhatjuk-e a szeretetet? Ha megtehetnénk, a szeretet tárgy lenne, olyan szubsztancia, amit tehát birtokolhatnánk. Azt igazság, hogy nincsen olyan dolog, hogy "szeretet". E "szeretet" absztrakció; talán egy istennő vagy egy idegen lény, jóllehet senki sem látta még ezt az istennőt. Valójában csak a szeretet aktusa létezik. A szeretet produktív tevékenység, magában hordja azt, hogy gondoskodunk valakiről (vagy valamiről) ismerjük és elismerjük, elfogadjuk, örülünk neki -legyen az ember, fa, kép, vagy akár gondolat. Életrekeltést, valami vagy valaki elevenségének növelését jelenti. Folyamat, mely újjáteremt és kiteljesít.

Ha azonban a szeretetet a birtoklás módján éljük meg, ez a "szeretett" tárgy korlátozását, ellenőrzését, vagy bebörtönzését jelenti. Az efféle szeretet fojtogató, bénító, fullasztó, gyilkos, nem pedig életadó. Amit szeretetnek neveznek, valójában sokszor épp a szeretet hiányát van hivatva elleplezni. Még mindig nyitott kérdés, vajon hány szülő szereti a gyermekét. A gyerekek ellen elkövetett kegyetlenségekről szóló híradások a legutóbbi két évezred nyugati történelméből, a fizikaitól a lelki erőszakig, a gondatlanságtól és a puszta birtokolni vágyástól a szadizmusig olyannyira sokkolóak, hogy az ember hajlamos azt hinni, a szerető szülők inkább kivételek, mintsem általánosak.

Egyébként arra jöttem rá, amikor ezeket és hasonló gondolatokat olvastam, hogy a Sátán ugyanazt akarja, mint az Isten. Távolról.

Ezt ki kell hogy fejtsem. Mit mond Jézus? Boldogok a lélekben szegények, mert övék a Mennyek Országa.

Nagyon sokan azt gondolják, hogy ez a "lélekben szegény" -kifejezés az értelmi sérülteket, gyengeelméjűeket, elmebetegeket jelenti, és lesajnáló értelemben használják. Teljes tévedés.

A "lélekben szegény" azt jelenti, hogy lehet hogy valakinek látszólag sok vagyona van, de lélekben - szegény, vagyis lélekben nem birtokol semmit. Sőt ez megfordítva is igaz: valaki a valóságban szegény, de lélekben sok vagyona van és ezek elvesztését siratja, vagy ezek megszerzésére tör, hogy a lelki "javakból" valós javak legyenek. Pl. Elképzeli, hogy milyen jó lenne ha lenne egy kocsija, lélekben "megszerzi" magának (beleéli magát a sofőr szerepébe, elképzeli ahogy összegyűjti a pénzt, ahogy az autó-ügynökkel alkudozik, stb), és akkor azon kapar, hogy a "lelki" kocsiból "valós" kocsi legyen.

Boldogok a lélekben szegények, mert övék a Mennyek Országa.

Naszóval ha látunk magunk előtt egy olyan várost, közösséget, falut stb, ahol a lélekben szegények élnek, meg egy olyat, ahol a birtoklásra törnek, akkor felületes szemmel nem veszünk észre különbséget. Tegyük fel mindkettő szegény, mert szegény országban élnek, vagy mert épp válság van, mindegy.

A lélekben szegények önként választották ezt az életformát, azért nagyjából mindenük megvan, talán még egy kicsit jobban is élhetnének, de nem teszik. Nem kell nekik.

Míg a birtoklósok egymást tapossák a jobb munkahelyért, és az ezzel járó fizetésért, irigyen figyelik, ha a másiknak jobban megy a sora, folyamatos a gyanakvás és a hátsó szándékok légköre.

Távolról, vagy akár közelebbről felületesen megnézve sem látunk nagy különbséget a két közösség között. Mégis, az egyik az Isten, a másik pedig a Sátán társadalma.

Az egyházi (isteni) szerepek is ki lettek szervezve. A papok szerepét manapság a termékmenedzserek, a sikeres eladók, "salesperson"-ok töltik be. A másik papi szerep (a bűnös meghallgatása, gyóntatása és föloldozása) a pszichológusoknak jut.

Az Evangélium (jelentése: örömhír) helyét a média vette át.

A templomok szerepét a bankok.

Az Isten gyermekei (=keresztények) helyét a "választott nép" fogalma.

A Passió (Jézus szenvedéstörténete) helyét pedig a holokauszt.

Tehát az isteni rend mintegy "ki lett szervezve", a mai társadalom a réginek egy torzképe csupán. A technika fejlődése is a birtokló életformát segíti elő (különböző "kütyük", alkalmazások, ipod, iphone, ipad, okostelefon, stbstb), egyre inkább a tárgyakra helyeződik a hangsúly.

Van egyrészt az egzisztenciális birtoklás, amikor a létemhez szükséges dolgokat birtoklom.

És van a karakterszerű birtoklás, ahol a "minél több" határozza meg az életemet. (Manapság bejött emellé, hogy minél gyorsabb legyen, minél gyorsabban hasson, stb)

Egyelőre ennyi jutott eszembe.

Folyt. köv.

Régóta terjesztett elmélet, hogy a magyarság először halász-vadász-gyűjtögető életet élt az Ural-környéki erdőkben, majd „kapcsolatba került” bizonyos „türk népcsoportokkal”,( itt szól közbe a józan paraszti ész: akiktől aztán úgy megtanult lovagolni pár évtized alatt, hogy gyakorlatilag Európa vezető ereje  lett -kalandozó és egyéb hadjáratok- 100 évre).
Ez az elmélet teljesen téves. Több sebből vérzik, terjedelmi okokból most csak egy dolgot szeretnék jobban megvizsgálni.
-a magyarság „nomád” nép volt.
Kiszely István kimutatta, hogy ez az elmélet téves. A magyarság FÉLnomád volt –ez László Gyula meghatározása – ami a valóságban, érthető nyelven azt jelenti: Nagyállattartó-földművelő.
(Mik ezek a nagy állatok? Ló, szarvasmarha, juh, kisebb mértékben: disznó.)
Egy tipikus példa: Képzeljük el, hogy A Volga folyó torkolatánál, Ahol belefolyik a Kaszpi-tengerbe, van a nyáj, és vele az ember, téli szállása. Tavasszal, amikor elolvad a hó, és megindul a fű növése, hatalmas nyájak, birka és marha, kelnek útra, a folyót követve, északra, egészen a tajga (szubarktikus őserdő) pereméig. Itt megállnak, pár hétre, vagy akár hónapra, körbelegeltetnek, stb. Néha letáboroznak hosszabb időre, ezt hívjuk nyári szállásnak. Végül az ősz és a hideg beköszöntével a hatalmas nyájak elindulnak délre, szintén a folyó mentén, visszafelé, a torkolat mentén található pusztákra, a téli szállásra. Persze ez a legegyszerűbb forgatókönyv. A végtelen pusztán tulajdonképpen bármerre lehet menni, és szép lassan akár ezer kilométereket is meg tudnak tenni évente.  (Ezeknek a füves szteppéknek volt hajdan hatalmas központja a Turán-alföld, de erről majd egy másik bejegyzésben).
A méltatlanul mellőzött Bakay Kornél így fogalmaz:

„A finnugor elméletet megalapozatlannak tartom, az un. rokon népek nyelvtani és szókészleti egyezéseit valósnak ismerem el, de magyar és finn nyelveket mondok, nem finnugort, nem urálit, mert ilyenek sohasem voltak. (Ez az un. nyelvcsalád-dogma.) A magyar nyelvet ősnyelvnek vélem, amely különböző korban és különböző földrajzi övezetben hatott más, kis népek (vogul, osztyák, etc.) nyelvére. Elvetem, hogy a magyar nyelv a Kr. születése előtti évszázadokban alakult ki, önálló élete pedig másfélezer éve van.  Legalább 3-4 ezer esztendeje kialakult a magyar nyelv, mégpedig nem az 50° szélességi foktól északra (ez az un. földrajzi-zóna elmélet dogmája), hanem attól délebbre, a Kaszpi-tó, az Aral-tó keleti, déli vidékein, magyarán Közép-Ázsiában, elnyúlva Belső-Ázsia (Tarim-medence) vidékéig.”

Itt a figyelmes olvasó fölteheti a kérdést: Lehet, hogy a Turán és a Tarim ugyanazon gyök (T-R) köré épült szó? Érdekes kérdés, de menjünk tovább.
„(…)Ez a terület a magyarság embertani alkatának fő kialakítója is. A közép-ázsiai eredetű típusok találhatók leggyakrabban a magyarok között még ma is! Szellemi örökségünk is hún-avar-török rokonságú, kivált ami a népzenénket illeti.
Bakay szerint az ősi magyarok többsége városokban élt.
„Közép-Ázsiában, egészen a mongol-korig hatalmas városok virágzottak az oázisokon, körülvéve a forró sivatagoktól”.
Melyek Ezek a városok? Szamarkand, Korezm (Chwarezm), Bokhara (Bukhara), Pendzsikent, Baktra, Turfán (Turpan), Tilia-Tepe, Dalverzin-Tepe, hogy csak a legnagyobbakat érintsük. Ezek Baktria, Szogdiana tartományaiban , valamint a Selyemút mentén helyezkedtek el.

Baktria térképe

Rögtön adódik a következő kérdés. Miért kellett innen eljönniük?
 

„Az egyetemes köztörténetből jól ismert, hogy a Kr. sz. utáni VII. században az arabok rendkívül nagy katonai erővel hódították meg az ókori Kelet legnagyobb részét, majd 630 táján betörtek Közép-Ázsiába is. Az arabok hódításai elképesztően hatalmas anyagi és emberáldozattal jártak. Merv városától például két millió ezüst drachmát követeltek, Khorasszánban húsz millió feletti drachmát kívántak, valamint töménytelen rabot, lovat és egyebet, összesen 50 millió drachma feletti értékben! a helyzet tovább romlott, amikor a VIII. században a kegyetlen  Kutejba ibn Muszlim lett a fővezér, akinek a parancsára raboltak és gyilkoltak mindenütt. Szogdiának egy tételben hat mázsa színezüstöt kellett átadnia, valamint évi 200 ezer drachma adót. Csigántól 100 ezer rabot követelt, Kes uralkodójától, Vajk-tól 10 ezer rabszolgát hajtatott el. Kutejba egy helyen egyszerre 400 ezer foglyot mészároltatott le. 704 telén pedig sokezer fogoly rab megfagyott a hidegben, mert az arabok elvették a ruháikat.(…)

Több arab forrás is említi, hogy a rabok zöme a türk-féle népek közül került ki. Ezért tehát, aki nem akart az iszlám-hitű vérengző arabok rabszolgája lenni, elhagyta országát. Feltevésem szerint erre a magyarok esetében a Kr. sz. utáni 670-es években került sor, amikor is a magyarul (vagy magyarul és törökül) beszélő népek egy része délnyugat felé vonult, ők voltak a szavárd, vagy szabir magyarok. A másik rész északnyugatnak vette az irányt az onogur-bolgárokkal, és létrehozták Volgai-Bulgáriát (Magna-Hungaria), egy csoport nyugatra költözött a Kárpát-medencébe (Kuber népe), míg a legnagyobb lélekszámú törzsek a Kaszpi-tó északkeleti vidékére és a Volga (Atil) deltájához telepedtek át, létrehozva vagy megerősítve Kazáriát, amelynek lakóit szabiroknak is nevezték. Itt lehetett Levédia, itt említi őket Bíborbanszületett Konstantin császár is (mazar-ósz). Amikor a IX. század elején vagy végén, részben a kazár uralkodó osztály zsidó hitre térése, részben az arabok  és a varég ruszok két irányból ismétlődő erős támadásai, részben pedig a Kárpát-medencéből érkező kedvező hírek miatt, az erős katonai erővel rendelkező törzsi vezérek vérszerződést kötve, Álmost nagyfejedelemmé választották, majd elhatározták népük nyugatra telepítését. Véleményem szerint alaposan felkészülve, gondosan megszervezve, rendezetten és katonai terv szerint „egy menetben” települt át az onogur-magyar nép Az Atil-tótól (talán az Atil-Kuzu is ide vonatkozik?) a Kárpát-medencébe.
Akinek csak csipetnyi gyakorlati érzéke van, aki látta már valaha a délorosz sztyeppét, aki fel tudja fogni, mit jelenthetett szekerekkel, lovakkal, barmokkal, asszonyokkal, gyerekekkel megtenni több ezer km-t, csak az képes felfogni, hogy valódi honalapítás történt 1100 esztendővel ezelőtt, amely- hiába rúgkapálnak a „hivatalos mérvadó vonulat” magasrangú képviselői ezernyi oldalakat izzadva ki magukból, bizonyítva a fejveszett menekülést, a gátlástalan szabad rablást, a szervezetlenséget – a honfoglalás minden részletében soha nem lesz megismerhető. De legalább arra legyen jogunk, hogy a múltunk kutatásának útjait magunk választhassuk meg.

Végigvezettük tehát, a magyar nép történetét, a letelepedett, városi életmódtól (Szogdia, Baktria városai) a félnomád, nagyállattartó-földművelő életmódig (Turán-alföld, Kaszpi-tenger környéke, Fekete-tenger), végül eljutottunk újra a letelepedésig (Honfoglalás, Kárpát-medence).
Hogy a muszlimok elől való távozásuk előtt mennyi ideig éltek eleink ezekben a városokban?
Mielőtt ezt a kérdést megvizsgálnánk, fontos megismernünk a sztyeppi félnomád népek kultúráját.
 

Az új Alkotmány úgy hiányzott ennek a hányatott sorsú népnek, mint egy falat kenyér az éhezőnek. Egy tisztán magyar, külföldi befolyástól mentes kódex, amely az ország valamennyi polgárának védernyőt nyújt, s irányt mutat a helyes értékrend kialakításához.

Igen, az Alkotmánynak kell lennie jogaink legfőbb védelmezőjének, kötelességeink számon tartójának, az állam jogfolytonossága zálogának. Tartalmaznia kell a letűnt korokban munkálkodó szellemi erők örökérvényű vívmányait, amelyek megteremtették az emberi társadalom egyetlen élhető formáját, a demokratikus államberendezkedést. Egy olyan közösséget és annak rendjét, amelyben az egyén mindennemű szabadsága garantált, érdekei egybe esnek a közösség érdekeivel, így erősítve azt, mint az összetartozás-tudat felettünk kifeszülő védernyőjét. Fel kell tudnia mutatni olyan szükségszerű, s ezáltal kötelességünkké váló elvégzendő feladatokat, tanúsítandó magatartásokat, amelyek azon morális célok elérését határozzák meg, mik az emberi társadalmat egy jövőbeni embereszmény elérésére sarkallják.

Előre szeretném bocsátani, az új Alkotmányról megfogalmazódó gondolataim kritikai elemei nem azonos tőről fakadnak az etnokulturálisan tőlünk, magyaroktól különböző, magukat magyar baloldalként aposztrofáló hazai zsidóság hasonló kritikai észrevételeivel. Nem vitatva el tőlük ezzel a kritikai észrevétel jogát, a bennük munkálódó aggodalom jogosságát. Tudomásul kell vennünk, egy állam alkotmánya nem kizárólag az államalkotó nemzeté, hanem annak területén élő valamennyi nemzeti és etnikai kisebbségeké is.

Mindjárt az elején szeretnék is tisztázni egy félreértelmezést: Magyarországnak nem az államformája változott meg, hanem az elnevezése. Korábban hazánknak az államformája volt az elnevezése is, noha az államforma és az elnevezés egyébként két külön (jogi) kategória. Helyes, hogy ezt végre rendbe tette a kormány! Magyarország neve nem lehet más, mint Magyarország, ennek csak így van értelme. Egyébiránt az elnevezés korábban a bolsevik alkotmányozási rend szerinti Magyar Népköztársaság kurtított formája volt. Egyszerűen lenyisszantották a „nép”-et a köztársaság elől. Ezzel a spórolással tulajdonképpen az identitástudatot erősítő folyamatok apró kis katalizátorait spórolták el. Kimondom, a rendszerváltozás alkotmányozói súlyos bűnt követtek el ezáltal a magyarság ellen. Kihangsúlyoznám, szándékosan nem nemzeti identitástudatot írtam, és a magyarság alatt sem csak a nemzetiségileg magyarokat értem!

Az új Alkotmány ellenzőinek tehát ebben az esetben alaptalan az aggodalmuk, sőt, úgy vélem, hangadóik eleve csalárd, aljas indokból teszik szóvá az elnevezés és államforma szétválását. Szégyelljék magukat, ha maradt még bennük cseppnyi becsület.

A preambulum „nemzeti hitvallás” elnevezése viszont súlyosan sérti a hazánkat vészterhes évszázadokban is szolgáló, ha kellett, élete árán is védelmező kisebbségeket. Egyszerűen képtelen vagyok felfogni, hogyan engedhet meg magának a kormány-koalíció ekkora sértést kisebbségeink felé.  

Sajnálattal kell megállapítanom, hogy az új Alkotmány valóban egy pártira sikeredett. Mi több, a megalkotása mögött megbújó szándék szerint is annak készült. Ami akkor lenne csupán elfogadható, ha ideiglenes alkotmány lenne, de nem az, nem akként emlegetik. Ideiglenesen szükséges a Fidesz, mint egyetlen magyar kormányzóképes párt megerősítése. Azonban a gazdasági és morális válság után is lesz (lesz?) élet, ám arra vonatkozóan az új Alkotmány paragrafusai nem tartalmaznak elfogadható direktívákat.

Nincs az új Alkotmánynak egyetlen olyan új eleme sem, amely tiszta, morális alapokon nyugvó értékrend kialakíthatóságához vezetne. Nincs egyetlen jövőbemutató, korszerű, egy vágyott embereszmény elérését célzó pontja sem. Ez is óriási hiányossága. Ez az Alkotmány kizárólag a Fidesz fölé borít védernyőt.

Kétségtelen tény, így nézve a Fidesz cserbenhagyta a magyar embereket. Rövidtávú céljait, - melyek kizárólag a hatalom megtartása körül szerveződnek - ültette át a legfontosabb törvénybe. Olyan aktus volt ez a kormányzópárt részéről, amely egyértelművé tette, ma már kizárólag a külső nyomásgyakorlókkal lepaktáló „baloldal” iránt érzett jogos ellenszenv tartja egyben a „jobboldalt”.

A magzatvédelemről szóló rész kapcsán külön posztban fejtettem ki véleményem a szekularizációs korlát ledöntéséről, a kánonjog vonatkozó rendelkezésének a világi jogrendbe való átemeléséről. Ezért itt most röviden annyit jegyeznék meg, ezzel a Fidesz előkészítette saját politikai szeppukuját.

Az igazságszolgáltatás, mint a társadalom morális lakmuszpapírja hibás, és ezt a súlyos, veszélyes hibát az új Alkotmány mélyíti, amikor az ügyészség jogköréről rendelkezik. Habár a korábbi alkotmány, valamint az ügyészségről szóló törvény is tartalmazta az ügyészség ellenőrző funkcióját a bírósági eljárások felett, a Ket. (közigazgatási eljárásról szóló törvény) területi és illetékességi szabályozását úgy rúgja fel, mint paraszt a bolondgombát. Jogvégzett emberként engem személy szerint kifejezetten zavar, hogy legfőbb eljáró hatóságként a Központi Nyomozó Főügyészség jár el az ügyészek és bírók által elkövetett hivatali bűncselekmények kapcsán. Úgy vélem, erre a most felálló Kúria fennhatósága alá tartozó, újonnan létrehozandó szervezet lenne a legalkalmasabb. Persze, sorolhatnám a szükségszerű változtatásokra vonatkozó javaslataimat, amit talán meg is teszek komment formájában.

A magántulajdon védelmének megerősítésére tett halvány kísérlet édeskevés az üdvösséghez. A törvény továbbra sem képes felnőttként kezelni az állam polgárait. A kormánynak valamiféle hagymázas elképzelése lehet az állam erőszak-monopóliumával kapcsolatban, amelyet kiterjeszt a jogos védelem és önvédelem kárára. Ez a metodika tökéletesen hajaz a szocialista állam azonos vonatkozású elképzelésére, vagyis a régi alkotmány vonatkozó rendelkezéseire, csupán annyi történt, hogy szabatosabban fogalmazták át. A szocialista alkotmány azért nem rendelte fokozott védelemben részesíteni a magántulajdont, mert a szocialista társadalom alapvetően közösségi tulajdon primátusára épült. Az Alkotmány teljesen fölöslegesen hivatkozik az erről rendelkező jogszabályra. A személy az ellene, illetve a tulajdona ellen intézett vagy az ezeket közvetlenül fenyegető jogtalan támadás elhárításának módozatai nincsenek kifejtve sarkalatos törvényben.

Az Alkotmány további súlyos hiátusokban szenved. Úgy vélem, a kormány akkor cselekedne helyesen, ha mielőbb értelmező rendelkezéseket, kommentárokat fűzne hozzá. Azt kétlem, hogy a módosításokra, a módosító javaslatok befogadására nyitott lenne.  

Joggal kérdezheti bárki, mi a túróért fontos éppen ezzel a témával foglalkoznom, amikor számtalan érdekesebb aktuálpolitikai anyag hever az asztalon, amit Magyarországnak hívnak, immár hivatalosan is. Nos, a válaszom a következő: az őshülyeség elleni harcot mindennél előbbre valónak tartom. Márpedig az új abortusztörvény, amely az Alkotmánnyal lép hatályba, az őshülyeség kapitális méretű dámvadja, s így azt levadásznom kötelező.

Oly sokat hallhattuk ajvékolni féleszű liberális polgártársainkat a klerikális reakció terjedéséről, meg az egyház társadalomra történő rátelepedéséről, hogy már-már elképzelhetetlennek tartottuk, ez valóban be is következhet. Ez van, ha az idiotizmus farkast kiáltó fiúinak túl sok figyelmet szentelünk. S most tessék, tényleg itt a kibaszott ordas farkas lompos-loncsos bundában, és felfalni készül a polgári otthona világi kényelmében elpuhult kismalacot.

Az új magzatvédelmi törvénnyel az egyházi reakció farkasa kéretszkedik be otthonainkba felfalni világi jogaink kismalacát, akár a mesében, előbb csak az egyik mocskos lábát dugva be családjaink életterébe. Mert miként lehet másképpen értelmezni a magzatvédelem határának a fogantatásig való kidózerolását? Ezzel az aktussal az állam átmetszette a gátat, utat engedve az egyház dogmatista, az emberi értelmet megerőszakoló baromságai áradásának.  

Hajnalban, félálomban már írtam ezt a posztot fejben. „Mi is az a szó, mi is az a szó? – kérdezgettem magamban. Szegregáció? Nem, azt hiszem nem, csak valami hasonló.” Aztán meglett, amikor kikászálódtam az ágyból, és lejöttem a nappaliba. Szekularizáció. Tudjátok, egy olyan képzeletbeli korlát, amelyen át megbámulhatjuk a vadat, anélkül, hogy az kárt tehetne bennünk. A szekularizáció biztosítja világi értékrendünk védelmét, azét az értékrendét, amelynek köszönhetően egyáltalán létezhet még egyház. A szekularizációs korlát nélkül az egyházi fenevad már régen elpusztult volna egy ellene folytatott hosszú és kíméletlen hadjáratban. A szekularizáció eddig egy olyan korda volt, amely minket is biztosíthatott afelől, hogy többé nem kell tartanunk a fenevad pusztításától, attól, hogy felfalja az emberi elme vívmányait. A szekularizáció miatt lehet ma modern orvoslás például. Enélkül az sem lenne, ezt tessen szépen megérteni mindenkinek!

Rákerestem néhány értelmező oldalra, vajon ők mit gondolnak a szekularizációról. Az állam leesett, amikor szinte mindenhol a következőket olvastam:

„A szekularizáció a modern vallástudományi, vallásszociológiai, keresztény teológiai és politikai fogalom. A társadalom egésze mindennapi életéből egy adott vallás és egyház szokásainak kiszorulását, vagy inkább elkülönülésének folyamatát jellemzi.”

Hogy miért döbbentem meg ettől? – Emberek, átadtuk az értelmezés jogát a fenevadnak, amelytől megvédeni szándékoztuk társadalmunkat, s ő a rá jellemző alantas indulatoktól vezérelve szépen átértelmezte nekünk helyzetét. Olyan interpretációt tálalt elénk, amellyel önnön veszélyes voltát maszkírozta el. Egy adott vallásról és egyházról, azok szokásainak kiszorulásáról, de inkább elkülönüléséről beszél, ami tényszerűen aljas hazugság. Nem, a szekularizáció nem ezt jelenti! Ahogy maga a szó sem a „modern vallástudomány”, bla-bla teológia és társai, sem pedig a politikatudomány fogalma! Nem, nem, nem és nem! Ezzel az értelmezéssel az egyházi fenevad zárja korlátok mögé a világi társadalmat, és ezt nem hagyhatjuk. A szekularizáció mindig jogi fogalom volt, és az is marad. Jelentése nem más, mint az egyházi törvények állami akarattal való elkülönítése a világi törvényhozástól. Ez a lényeg, emberek. Szó sincs egy bizonyos egyházról, hanem minden egyházról. Szó sincs az egyházak szokásainak elkülönüléséről, hanem a kánonjog világi jogra való hatásának megszűnéséről van szó, és csakis erről! A kánonjog, az egyházi jog és annak mindennemű értelmezése mindörökre kirekesztetett a világi törvénykezésből. Ez a szekularizáció.

Egyébként is, számtalan egyházi szokásunk piros betűs ünnep a magyar naptárban. Szó nem lehet tehát arról, hogy az egyházi szokások elkülönülnének a világi társadalomtól. Vegyük csak akár a húsvétot vagy a karácsonyt. Olyan szoros összefonódása van itt az egyházi szokásnak és világi társadalomnak, amit még a szocializmus sem volt képes szétszakítani. No, de a slusszpoén sem maradhatott el, hiszen a szekularizáció politikatudományi fogalommá is lényegült. Istenem, ez valami fenomenális! Már megint a politika mindenhatóságánál kötöttünk ki. Az ilyen fokú szellemi nihilizmustól kinyílik a bicska minden értelmes ember zsebében, és kedve lenne abortálni ezt a gondolati mechanizmust.

Az új Alkotmány, amelyet én egyébként nagyon vártam, és támogatok ennek ellenére továbbra is, bizony súlyos hibát vétett, amikor a magzatvédelmi törvényt a kánonjog szerint foglalta szövegbe. Nem is értem, hogyan történhetett ez meg. Hogyan veszíthette el ennyire realitásérzékét a világi kormány, hogy egy gondolkodó, érző, cselekvő és szép emberi lényt megfosszon jogától saját teste felett rendelkezni, érzelmeit szabadon megvallani szexualitásában is, cselekedni helyesen az emberi társadalom jobbulására? Olyan bűnt követett el ezzel kormányunk, amelyre nincs mentség. Kérjék Istent, mert ember nekik meg nem bocsáthat!

Elgondolkodott már azon valaki, mi is a fogantatás? Nyilván van egy egyházi és egy világi értelmezése is. Az egyházi szerint ekkor leheli bele Isten a lelket az új életbe. A valóságban a sperma sikeresen töri át a petesejt burkát, és megkezdődik a fogantatás. Valóban csodálatos jelenség ez, amelyből végül megszületik szemünk fénye, a gyönyörű gyermek. Milyen felemelő akár csak belegondolni is! Hát még átélni a születés pillanatát! A fogantatás azonban nem csupán ennyiből áll. A folyamat akkor fejeződik be, amikor a megtermékenyített petesejt befúrja magát a méh vastag, puha nyálkahártyájába. Ezt nevezzük beágyazódásnak, ekkor ér véget a fogantatás. Ez kb. három hét. Szóval, meg tudná nekem mondani egy vallásos, hogy mikor is leheli Isten a megtermékenyített petesejtbe a lelket? Hányadik napon? Van erre nézvést valamilyen isteni útmutatója a keresztényeknek?

Persze, elmehetünk odáig is, hogy akár már a spermát is ellátjuk védelemmel, és a maszturbálást végzőket büntetni rendeljük. A férfiak ezáltal aktív, a nők passzív életkioltókká válnak. Igen, a nők is, mert a pete is élet, ami megtermékenyítés hiányában felszívódik. Lásd menstruáció! Évszázadokon át kezelték bűnként ezt a biológiai folyamatot, s bűnösként a nőket. Most megint így lesz?

Lehetünk pragmatikusak is. Mennyit fizet az állam, ha a nő a mindenkori kormány üdvére, feladva saját életét, eldobva szabadságát, karrierjét, szerelmét kihordja és megszüli gyermekét? Én olyat nem olvasok sehol az Alkotmányban, hogy a nő köteles szülni, ha kar, ha nem. Tehát, ha nem akar, de törvény erejével kényszerítik erre a társadalmi hozzájárulásra, annak fejében ellenszolgáltatás jár. Mennyit ér tehát az államnak egy gyermek? Nem az egyházi államnak, hanem a világinak! Nos, mennyit? Legyen, mondjuk egymillió? Ér egymilliót az államnak egy gyermek? Szerintem ér az a kölök akár hármat is! S mennyit ér egy nő szabadsága, karrierje, szerelme? Ér ez kétmilliót az államnak? Nos, ha ér, van ötmilliója a nőnek, amivel nekiindulhat az életnek. Vehet lakást, gondozhatja a csöppséget, miközben férje keresetéből szerény körülmények között eléldegélnek. Ilyen feltételek mellett sokkal több nő vállalna gyermeket, én ebben biztos vagyok.

Csakhogy ez a kormány nem biztosítja a gyermeknevelés optimális feltételeit (sem). Ez a kormány, - amely mögé magyarként oda kell állnunk – kizárólag erőszakban, állami akarnokságban, kényszerítésben képes gondolkodni. Ez a kormány az ősbűnök kormánya. Ezért kell felkészülnie, amint megvívtuk csatánkat a külföldről áradó gonosszal, azt követően vele számolunk le hasonló könyörtelenséggel. Jobb, ha Orbán hosszú csatározásért imádkozik az IMF-fel, mert addig tarthat uralma, nem tovább.         

„S ah, szabadság nem virul
A holtnak véréből,
Kínzó rabság könnye hull
Árvánk hő szeméből!”

A mi nemzedékünknek nemigen van tapasztalata szabadságharcok terén. Egyet sem éltünk át. Amelyekről meg tanultunk, azokról mind a ma is regnáló történelemhamisítók által ferdítve. Előbb a szocialista diktatúra értékrendje szerint, újabban pedig – elsősorban XX. századi történelmünk esetén – társadalmi tabuk mentén torzították el amazok a másként gondolkodók.

Nem csoda hát, ha egy gyermeki csínytevés számba menő dacoskodást is szabadságharcnak titulálunk. Kétségtelen, és mára bizonyosságot is nyert, hogy Orbán ellenkezése a nyugati elnyomók ellen nem egy felnőtt hazafi tudatos ellenállása, hanem egy kamasz fiú berzenkedése az atyai autoritás ellenében. Ez a mi szabadságharcunk éppen csak kamaszkorát, a hormonok tombolásának korát éli, de öntudatra még nem ébredt. Márpedig a szabadságharchoz jó fegyver az öntudatos közösség összetartó ereje lenne. S nekünk pont az nincs, összetartó erő.

Azt sem mondhatom, hogy a magyar jellemzően széthúz, mert szó nincs arról, hogy a magyar húzna szét. Én azt már korábban is kifejtettem, - és ehhez a nézetemhez ragaszkodom – hogy itt nem politikai világnézetek ütköznek, hanem kulturális, nemzeti-etnikai alapúak. S mindaddig, amíg e felvetésnek a létjogosultságát is tabu kitárgyalni, megoldást a társadalmi széthúzásra nem lesz módunk találni.

Igenis ki kellene mondani, hogy társadalmunk egy jelentős potenciállal bíró közössége nem képes a nemzetállam egységében, annak alkotóerejében hinni. Nem az ő bűnük, Istené, amiért szétszórta őket a világban, amiért hontalanná tette lelküket. Emiatt alakult ki az a téves képzet bennük, hogy az „egyetlen” közösség az a „minden” közösséget jelenti. Vagyis a nemzetállam számukra börtön, amelyből mindenáron kiszabadulnának, és erre az EU, a NATO vagy az IMF kedvező alkalom.

Tévednek. Az EU, a NATO és az IMF az emberi faj kipusztítására létrehozott pusztító vírus. Ezt senki emberfia nem élheti túl, ők sem. Tudom, most egyesek azzal jönnének, hogy „jaj, menjen már a fenébe, hogy lenne már vírus az EU vagy a többi”.  És ez itt a lényeg! Fogalmunk sincs, milyen következményekkel járhat az, ha a legalapvetőbb közösségi összetartó erőket más erőkkel próbálunk helyettesíteni. Erre semmilyen tapasztalata nincs az emberi fajnak. A genetika nyelvén mi most mutánsokat készítünk, és azoktól várjuk fajunk felemelkedését, de ez nem következhet be. A modern ember korában létrehozott társadalmi felépítmények rogyadoznak, és nem éppen csak, hanem nagyon is.

Amennyiben továbbra is az EU típusú társadalmi berendezkedésre „építünk”, vagy az emberi fajt az IMF-re bízzuk, kihalunk. Egyik szervezet sem képes ellátni olyan funkciót, amelyeket sokan (tévesen) feltételeznek róluk. Az úgynevezett világállam egy ostoba utópia, a sci-fi történetek kedvelt eleme. Csak arról nem esik szó egyetlen ilyen fantasztikus történetben sem, hogy a világállam létrejöttéhez hány milliárd embernek kéne elpusztulni a nagy semmiért. Hiszen a világállam egy szükségtelen baromság. Ugyanis az emberi faj fejlődését a verseny, az egymással való vetélkedés biztosítja. Az egységes konglomerátum akkor lenne életképes, és valósulhatna meg aránylag kevés véráldozattal, ha lenne egy vagy több idegen faj, amellyel vagy amelyekkel versengnünk, vetélkednünk kéne. Azonban egyelőre a holdat is csak távcsővel nézzük, és a Mars sem került elérhetőbb közelségbe, mint volt ötven évvel ezelőtt. Márpedig, ha vannak idegen lények, akkor azok jóval e távolságokon túl vannak.

Szóval, nem kell a világállam. Ezért sem kell, és azért sem, amiért azt egyesek mindenáron létre szeretnék hozni. Nem kell egy mindent kontrolláló és mindenre direktívákat megfogalmazó IMF. Ez a mutáns az emberi faj kipusztulására hajt, azzal a gőgös elképzeléssel, hogy a kevés túlélőnek viszont megfelelő életszínvonalat biztosít majd. Egy olyan szerveződés, amely minden jel szerint emberirtással szeretne fenntartani egy elfogadható létet kiváltságosoknak, nem lehet az emberiség barátja, tehát nem barátja a magyarországi kulturálisan másként gondolkodóknak sem.

Ezért van még mindig maximális támogatottsága Orbánnak, és veszett el korábban hasonló támogatottsága Gyurcsánynak. Gyurcsány, és a mögötte álló etnokulturálisan azonos világnézetet vallók a világállam, az IMF, az egyetlen nagy közösség hívei, vagyis az emberi faj kipusztulását eredményező megoldás elkötelezettjei. Ezzel szemben Orbán, ha csupán ösztönösen is, de a fennmaradásunkért küzd. Ezért tartunk vele sokan olyanok is, akik egyébként egy baromnak tartjuk őt (jogosan). Ezt nem érti a másik oldal, nem értik meg az ösztönöket és a legalapvetőbb közösségszervező erőket felülírni, a szemétre hajítani nem lehetséges, hacsak nem akarunk öngyilkosok módjára kipusztulni. 

Kedves ellenségeink, mi nem szeretnénk kihalni, mint a dinoszauruszok. Meg kell értenetek hát, hogy küzdeni fogunk a végsőkig, mert nincs más választásunk. Ahogy nincs mód arra sem, hogy kipróbáljuk, hová vezetne az általatok preferált világnézet mentén történő társadalmi átalakulás. Nincs rá mód, mert a halál folyamatát visszafordítani nincs hatalma az embernek. Ezért hát, ahogy érzitek, nektek jó kihalást, mi meg küzdenénk tovább!

Csók:

A Zemberek

A világ teremtése mindösszesen egyetlen mozzanat volt, nevezetesen amikor a földi halandó számára kifürkészhetetlen Isteni akarat kiáramlott és pólusokra osztotta a semmit. Létrehozva ezzel a végtelen semmit és a végtelen mindenséget. Mindennek letükröződött aspektusait nevezhetjük maszkulin-feminím, pozitív-negatív, akár yin-jang kettősségnek. Ezen kettősségek egy univerzális törvényt megtestesítő modell, (mit az idevonatkozó irodalom életfa néven ismer), egészséges egyensúly esetén a hatás-ellenhatás elve szerint hoznak létre új és újabb  minőségeket. Hétköznapi nyelvre lefordítva ez hasonlítható minden maszkulin kiáramló energiának formát adó, egyben azt feminim módon befogadó gépi berendezés működéséhez. Még érthetőbben, a kiáradó maszkulin erőt képviselő benzin és az annak formát, tartalmat adó henger-dugattyú alkotta szerkezet egyensúlyban létrehoznak egy új minőséget. Ugyanez a maszkulin erő formát ölthet molotov koktél képében is. Hogy mi lesz belőle, azt a szabad akarat dönti el, ami a már említett kettősség első letükröződése által létrehozott új minőség "ellopásának" eredménye. Nevezetesen a Hochma (ész) és a passzív befogadó Bina (megértés) által létrehozott Dat (tudás). Az is a szabad akarat választása, hogy ezt ajándéknak tekintjük-e, hisz ilyen léptékű emberi elme által felfoghatatlan univerzális törvényszerűségek kapcsán botorság véletlen beavatkozási lehetőségről beszélni, vagy ragaszkodunk választási lehetőségünk önként és dalolva módon való feladásához, azaz elfogadjuk a dogmák által sulykolt eredendő bűnként való megélését, mintegy saját döntést átengedve egy diktatórikus szervezetnek. Az információáramlás felgyorsulásának eredményeit is lehet ismeretek szerzésére használni, vagy a dogmákhoz való görcsös ragaszkodásunk igazolására, alátámasztására. Nem kis felelősség a tudás alapú békés, mert egyensúlyban van és ezáltal toleráns, új és újabb értékes minőségeket létrehozó társadalom és a dogmákhoz ragaszkodás általi örökös siránkozás, bűnbakkeresés közötti választás. Talán nem felelősség kérdése, inkább a könnyebb-nehezebb kettősségé?

Először is elnézést, hogy csak most jelentkezem. Különböző elfoglaltságaim voltak, melyek megakadályoztak.

Kezdésként szeretnék néhány mítoszt a tudomány fényében értékelni. Ennek bevezetéseként megpróbálom összefoglalni, hogy mi a köznépi vélekedés az Inkvizícióról, és kisebb mértékben az Ellenreformációról.

A népi bölcsesség im-ígyen szóla:

1)Az inkvizíció egy gyilkos szervezet volt, sok ezer/ sok tízezer ártatlan ember halálba küldése kötődik ide. (A régebbi idevágó kommunista szakirodalomban még nagyobb számok is előfordulhatnak, sajnos hiányzik belőlem a szükséges mazochizmus, hogy ennek utánajárjak...)

2)A gonosz, gyilkos, csőlátású, beszűkült inkvizítorok juttatták máglyára Giordano Brunót, a  tudomány képviselőjét, és szellem lángoszlopát, és némították el szegény Galileo Galileit (szintén oszlopos tag), megtiltva neki, hogy tudományos tanait terjessze.

3)egyébként is, az inkvizíció egy elnyomó szerv volt, a feladata abban rejlett, hogy az embereket minél tovább szellemi sötétségben tartsa. Ebben segítette az Ellenreformáció is.

Az Igazság ezzel szemben:

Itt pár mondatos kitérőt kell tegyek. Gondolataim alátámasztására néhol idézetekhez kell folyamodnom. Ezúton is szeretném kijelenteni, hogy igyekszem olyan rövidre, ugyanakkor  -olvasmányosra fogni őket, amennyire csak lehet.Ahol ez mégis valamiképp lehetetlennek bizonyul, ott előre is figyelmeztetni fogom a kedves olvasót, hogy hosszabb/akadémiaibb hangvételű idézet következik.

Hahner Péternek van egy nagyon jó könyve:"100 történelmi tévhit, avagy amit biztosan tudsz a történelemről -és mind rosszul tudod" címmel (Animus kiadó, Budapest, 2010). A szerző a Pécsi Tudományegyetem Újkortudományi tanszékének vezetője. Elsősorban az angol és francia történelemmel foglalkozik, a Rubiconban is rendszeresen publikál. (A Bibliográfiáját most kihagynám, aki érdekel, bátran nézzen utána, pontosan mit, és mikor írt.)

Az újkori Inkvizícióval (XV-XIX sz.) és az ellenreformációval kapcsolatban ezt írja:

"A protestáns, felvilágosult, majd liberális és baloldali történészek rendkívül sötét képet festettek az az ellenreformációról és az inkvizícióról. Úgy vélekedtek, hogy a XVII. században kulturális téren visszaesésre került sor a reneszánsz korszakhoz képest, és ezt a visszaesést az inkvizíciónak tulajdonították. Ma már azonban a barokk korszakát ugyanolyan kreatív, értékes korszaknak tartjuk, mint a reneszánszét. Inkább hangsúlyeltolódás következett be, mint hanyatlás, hiszen a zene és a tudomány területén a XVII. század meg is előzte a XVI. századot.

Az ellenreformáció rendkívül nagy mértékben járult hozzá az oktatásügy fejlesztéséhez: 1661-ben már 97 jezsuita kollégium végzett kiváló oktatómunkát Itáliában. Bármily hataloméhesek voltak egyes jezsuiták, a rendet nemesebb szándékok vezették: a leendő uralkodó rétegek erkölcsi és tudományos fejlesztése. Az oktatás során Kopernikusz és Galilei tanításait is megemlíthették, mint tudományos  hipotéziseket. A mai történetírás szerint a kulturális elnyomás jóval kevésbé volt szigorú és eredményes, mint korábban gondolták: az itáliai kultúra eredetisége és kreativitása például szinte semmit sem csökkent a XVII. században. Az ellenreformáció többet ért el az oktatással és meggyőzéssel, mint kényszerrel:biztosította a népi vallásosság erősödését, az elit hűségét a katolicizmushoz, a személyesebb, bensőségesebb vallásosság terjedését és számtalan jótékony intézmény létesítését.
(...)
Az újkori inkvizíció rendkívül bürokratikus intézmény volt, amelynek következménye, hogy a hivatalnokok és bírák a korabeli bírósági gyakorlathoz képest sokkal kevéssé bántak önkényesen a a vádlottakkal.. Szó sem lehetett a világi bíróságokra jellemző kontroll nélküli brutalitásról… Bár a mai eljárási normák szerint az inkvizíció által követett procedúra nem állná meg a helyét, de a kor jogi normái szerint messze a legméltányosabbnak számított.
(...)
A szakértők szerint a XV.-XIX. századi spanyol inkvizíció 150-200 000 embert foghatott perbe, a kivégzések száma nem haladta meg a 10 000 főt. Ez természetesen nagy szám, de vegyük figyelembe, hogy három és fél évszázad alatt került sor ennyi kivégzésre, míg az 1709-es malplaquet-i csatában a franciák vesztesége 10 000, az ellenfeleiké 15 000 volt. A portugál inkvizíció halálos ítéletei megközelítették a 2 000-t, de csak kétharmadát hajtották végre. A római inkvizíció elé 200-300 000 vádlott került, akik közül 50 -75 000 személy ellen indult per, s mintegy 1100-1400 kivégzést hajtottak végre. Vagyis távolról sem pusztult el mindenki, aki az inkvizíció elé került.
Ha alaposabban megvizsgáljuk a XVII. sz. leghíresebb üldözött tudósainak esetét, árnyaltabbá válhat a kép. Campanella filozófus életét az inkvizíció mentette meg, amikor eretnekség miatt vizsgálatot kezdeményeztek ellene: a nápolyi világi hatóságok ugyanis kivégezték volna egy lázadásban való részvétele miatt. Galileit nem üldözték volna, ha mindössze csillagászati hipotézisként ismerteti kutatásai eredményeit, ő azonban a „ Párbeszédek a két legnagyobb világrendszerről (1632) c. könyvében kigúnyolta a pápát és az egyházat, ezért kényszerítették tanai visszavonására.
(...)
Természetesen elítélendő, ha egy tudóst tanai visszavonására kényszerítenek. Az életfogytiglani bebörtönzést házi őrizetre változtatták, a tudós vendégeket fogadhatott és dolgozhatott tovább.
Giordani Brunot pedig nem tudományos tevékenysége miatt végezték ki, hanem eretnek nézeteiért: Krisztust mágusnak nevezte, a kereszténységet az óegyiptomi vallás eltorzulásának, tagadta Mária szüzességét, a Szentlelket pedig a világlélekkel azonosította." (103-105.old)

Többet akartam írni, de talán ennyi is elég lesz. A kora középkori és középkori inkvizícióval kapcsolatban pedig érdemes elolvasni Marian Therese Horvat idevágó munkáját.

http://konzervatorium.blog.hu/2010/09/06/a_szent_inkvizicio_mitosz_es_valosag_1

A spanyol és portugál inkvizícióhoz még annyit tegyünk hozzá, hogy a pápa még elviekben sem volt vezetőjük. A portugál és spanyol király hatóköre alá tartoztak. És mivel "minden szentnek maga felé hajlik a keze", ahogy a kissé cinikus mondás tartja, lehet hogy az esetek részében ezen is intézmények is inkább akkori politikai célokat szolgáltak, mintsem hitbéli értékek védelmét. Ízlelgessük kissé a számokat is: a legvéresebb, spanyol inkvizíció, fennállása 3,5 évszázada alatt 10 ezer ember életébe került. Átlagban évenként 28 ember... Ja és a korabeli világi bíróságokhoz képest sokkal méltányosabb eljárást biztosítottak a perbe fogottnak. Azt is tegyük hozzá, hogy a pápa az 1480-as években pl. többször kikelt a spanyol inkvizíció viszonylagos kegyetlensége ellen, de az akkori spanyol király, Ferdinánd, és az általa kinevezett főinkvizítor, Tomás de Torquemada (akiről az érdekesség kedvéért jegyezzük meg: kikeresztelkedett zsidó volt) nem hallgattak rá.

Ami a gyönyörűséges, vörös hajú és zöldszemű boszorkányokat illeti:

"Az inkvizítorok az európai átlaghoz képest (világi bíróságok, ítélőszékek) nagyon csekély számú boszorkánypert folytattak le; a boszorkányok egymás elleni vallomását nem fogadták el, és nem hittek az ördögjegyben sem." (Molnár Antal: A kora újkor története Szerk. Poór János Bp. 2009 Osiris kiadó, 360. old.)

Nincs más út: ki az éjből a fénybe,
minket korlát mögé senki nem zár.
Tisztán látjuk a célt, a régi módszer bevált:
élőholtaknak létet a véretek ád.
Így lépünk tovább!
Így lesz miénk a világ!

A Merkel-Sarkozy paktum nem kisebb cél megvalósítása érdekében jött létre, mint re animálni a vére vesztett tagközösségi államokat. Ehhez olyan erőket kellett megidézniük, amelyek jóval meghaladják az övékét. Hja, kérem, az éhség és a túlélési ösztön nagy úr! 

Mert mi is az EU, az Európai Unió? Egy mesterségesen létrehozott, bővérű entitás, amely megalkotóit sokáig éltette. A forrás kiapadhatatlanságába vetett hit mohóvá tette ezeket a vérszomjas machinátorokat. Mire feleszméltek, már csak kínzó éhségük maradt, ami hajtotta előre őket. Úgy kellett a vérfrissítés, a volt szocialista országok piacának lüktető kis erecskéi, mint semmi más azt megelőzően. A nyugati demokrácia imágójától elbóduló keleti blokk pedig aléltan omlott kérője karjaiba. Az Európai Unió bővült, és ők újra jóllakhattak. Nem, már nem hittek abban, hogy a forrás kiapadhatatlan, éppen ezért a szokásosnál is mohóbban igyekeztek kiszipolyozni a bűvkörükbe vont pihegő kis életeket.

Az éltető vér elfogyott, a pihegő kis életek színüket vesztve haldokolnak. A vámpírok matriarchája maga mellé szólította legerőteljesebb ágyasát, és fogukat villogtatva hirdettek harcot életben maradásukért. Ennek egyetlen módja, ha a végletekig kizsigerelt táplálékforrást valamiképpen re animálják, mint valami huszadrangú Frankenstein históriában. Elképzelésük az EU alapszerződését módosítaná úgy, hogy abban automatikus szankciókat és szigorúbb költségvetési szabályokat fektetne le, cserében az Európai Központi Bank a csődközelben lévő országok állampapírjainak felvásárlásával mentheti ki az eurózónát. Ebben az is benne van, hogy a zónán kívül esőkről lemondtak. Talán holtan többet érnek. Sőt, holtan biztosan többet érnek.

Az Európai Központi Bank annak a borzalmas energiafaló lénynek egy csápja, amely képes felfalni minden egyéb entitás lelkét, így a vámpírokét is. Vajon mekkora lehet Merkel és Sarkozy kétségbeesése, ha prédájuk egy részét átengedik a náluknál jóval erősebb szörnyetegnek, s közben saját épségüket is veszélyeztetik? Ne legyenek kétségeink, ebben bőven benne van egy szörnyek közötti háború. Különös tekintettel arra, hogy a matriarchátus területén élő egyik idegen hűbéres, David Cameron egyelőre a család pusztulása mellett döntött, amikor megvétózta az alapszabály módosítását a szigorúbb költségvetési szabályozást illetően. Ennek hátterében nyilvánvalóan a másik család, - amelyiknek hűbérese - területi igényei állnak.

Mi, magyarok pedig a biztos halál tudatában a legnagyobb lelki nyugalommal kortyolgathatjuk életünk utolsó cseppjeit. Ne is foglalkozzunk a bálon libériás inasként fontoskodó Orbán Viktorral, ő csak statiszta, egy picit sem fontosabb a díszletnél.

Hakapeszi Maki, a L’eimol-díjas kiérdemesült szőrös talpú csaló köszöni szépen, finom volt a három tábla csokoládé, amit Hiszékeny Úr volt szíves megfizetni legújabb szenzációs mutatványáért. A majom büszkén prezentálta, miként képes találmánya segítségével bárkit bárgyún fasisztázó-nácizó civillé változtatni.

Ta-ta-ta taaaam! Produkcijóóóóóó!

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! És lássanak csudát, ez a mihaszna majom ezúttal igazat mondott. Megszámlálni is nehéz a bárgyún fasisztázó-nácizó „civileket”. Szinte sajnálom, hogy nincs három tábla csokoládém bolondot csinálni magamból.

I.resz

Nacionalistak

Induljunk ki abbol,hogy minden mai ertelemben vett nacionalizmusra-patriotizmusra a francia forradalom baljos elokepe vetul.A forradalome amely a minoseg es a kulonbozoseg helyebe a mennyiseget es a nivellaciot,az Egyseg helyebe az (hamis)egyenloseget tette.

Az ezt koveto ,a Tron es az Oltar ledontesenek szandekaval szitott nemzeti forradalmak(koztuk termeszetesen az 1848-as magyar forradalom es szabadsagharc) nyilvanvaloan egyetlen esetben sem tekinthetoek valamifele tomeges,spontan ontudatra ebredesre.Sem tomegekrol,meg kevesbe spontaneitasrol de a legkevesbe ondudatra ebredesrol lehet szo.Vagyis mindezekrol szo sem lehet.

Amirol szo van:uj hatalmi es manipulacios technikak gatlastalan(kezdetben rejtett kesobbegyre transzparensebbe valo)bevetese,az ezek megjeleneset elokeszito ideologiak legyartasa es elterjesztese a lefizetett agent provocateurok,a legalantasabb vagyai altal felheccelheto sopredek segitsegevel ,az egykori onmaga torz karikaturajava zullott arisztokracia hathatos aszisztenciaja mellett.

A nacionalizmus tehat gyokereiben balodali,amikent a legtobb szeparatista mozgalom is.A nacionalizmusok tulajdonkeppeni (rejtett) celja az internacionalizmus eszmejenek majd ezen eszme huszadik  szazadi apokaliptikus megvalosulasanak az elokeszitese volt.

Mivel  mondanunk sem kell,hogy az internacionalizmus ,szemben a Birodalmi eszmevel nem egy magasabb Egyseg megvalositasara tett kiserlet,hanem az alacsonyrendu osztoneik altal mozgatott individumok minel nagyobb szamba valo kitenyesztese majd ezek egy hangyabolyba valo terelese reven egy korabban sohasem latott hatalom koncentraciora valo torekves.

A nacionalizmusok tehat mintegy megagyaztak az internacionalizmusnak,ez utobbi pedig ugyszolvan a globalizacio elofutara volt.

Hogy hol tartunk most,a Nagy Terv melyik fazisaban,akinek szeme van lathatja.

A valodi,a  jobboldali nacionalizmus,az internacionalizmus elleni valaszkent  tulajdonkeppen csak egeszen keson,1918-19 -tol jelent meg,de akkor nagyon eroteljesen es a legtobb esetben szamunkra is vallalhato modon.

Ungern Von Sternberg (akit a mongolok a Hadur legfelsobb manifesztaciojanak tartottak)nagyszeru alakjara gondolunk itt,Wrangel tabornokra,kesobb Vlaszovra Oroszorszagban a falangista mozgalomra Spanyolorszagban,bizonyos fenntartasokkal Mussolinire,szamos fenntartassal a Harmadik Birodalomra es Hitler szemelyere kulonosen.

De mindenekelott  a Szent Mihaly Arkangyal Legiojat,majd a belole kinott Vasgardat megalapito Zelea Codreanura,heroikus es szellemileg is magasrendu alakjara es az altala alapitott mozgalom spiritualilis athatottsagara.

Ezen a ponton (ha esetleg korabban nem is) feltetlenul fel kell visitania minden melymagyar hazafinak:-Hogyan ,egy mocskos olah???!!!!

Es ez a mar szinte paulovi kondicionaltsag szamunkra vilagosan megmutatja a nacionalizmus mai vilagunkban elengedhetetlenul szukseges am altalanos formajaban korantsem elegseges mivoltat.

A Nemzetet ugyanis alul lehet mulni a nemzetalattisag (internacionalizmus,globalizmus Eu,Usa) iranyaba vagy felul lehet mulni a konnacionalizmus ( Eu helyett Nemzetek Europaja) fele valo torekvessel.

Folyt.kov.

A fentiek kiegeszitesere,azt meg el kell mondanunk,hogy (jelen helyzetben legalabbis) a helyesen ertelmezett,megfelelo principiumokra alapozott ,egeszseges nacionalizmus az egyetlen lehetseges fegyver a letrontas globalis eroivel szemben.

Az afganisztáni szoborrombolás óta a tálib vagy talibán az ortodox ostobaság jelzője lett. A szó eredeti jelentése szerint tálibnak a vallási iskolában tanuló arab diákokat nevezték.  Mozgalmuk egy Kandahárhoz közeli kicsiny faluból indult, célja a korrupt kommunista mudzsahedinek uralmának megtörése volt. Ez, a népinek nevezhető mozgalom külföldi, - elsősorban amerikai – segítséggel érte el sikereit. Mindannyian jól tudjuk, végül hová vezetett a szélsőséges talibánok felfegyverzése, ideológiájuk támogatása. 2001. Szeptember 11-én megtámadták legfőbb patrónusukat, az ideológiájuk terjedését elősegítő Egyesült Államokat.

Ahogyan saját kultúrájuk, - tudniillik az arab kultúra – ellenségeivé váltak a valódi talibánok, úgy lettek ellenségévé a magyar népnek és kultúrának a liberotalibánok, a mindent és mindenkit, - ami, vagy aki magyar - beszűkült tudattal gyűlölő hazai liberálisok. Nincs ebben semmi meglepő, hiszen egyazon okból fanatizált népcsoportról van szó. A hazai liberálisok úgyszintén élharcosai voltak a kommunizmus elleni harcnak, megerősödésüket ugyancsak az USA támogatásának köszönhetik. Az nem teljesen világos, hogy e kettő feltétel miért vezet minden esetben szoborromboláshoz, és az adott állam területén élő többségiek iránti kiapadhatatlan gyűlölethez. Mégis ez a helyzet, a mi talibánjaink is bármire képesek ellenünk, magyarok ellen.

Hosszan lehetne sorolni, hol mindenhol tesznek keresztbe liberotalibánjaink nekünk, ám én most leginkább a szlovák állampolgársági törvény kapcsán megfogalmazódott gondolataimat osztanám itt meg.

Miközben belső ellenségünk nyomására Magyarországot Európa legnácibb államának, egy vérgőzös diktatúrának igyekeznek bemutatni, a demokratikus intézményeire oly’ büszke EU füle botját sem mozdította a szlovák állampolgársági törvény kapcsán végrehajtott állami pogromokkal kapcsolatban. Tény ugyanis, hogy a szlovák állampolgársági törvény a magyar kettős állampolgárságról szóló törvény ellen született, és nincs semmilyen nemzetstratégiai megfontolás mögötte, kizárólag a magyarság mérhetetlen gyűlölete. Inkább megfosztják állampolgárságuktól a lengyel-szlovák, osztrák-szlovák vagy cseh-szlovák kettős állampolgárokat, csak a magyarok nehogy jól érezzék magukat. A primitív gyűlölködés elemi szintje ez, kérem.

Hogy jönnek ide a magyarországi liberotalibánok? Természetesen úgy, hogy nemzetközi kapcsolataikat a magyarság ellen maximális hatásfokkal kihasználó tálibjaink nemhogy a hangjukat nem hallatják ez ügyben, de kifejezetten a szlovák ultranacionalista, soviniszta, idegengyűlölő, - mondjuk ki – fasiszta kormányt támogatják. Miközben tettetett értetlenkedéssel vonogatják vállukat, vajh miért is nem kedveljük őket.

Vizsgáljuk meg más szemszögből is a problémát! A kettős állampolgárságról szóló törvény előtt Orbánék a nemzetközi jogra hivatkozva gyakorlatilag egyetlen érintett szomszédos állammal sem egyeztettek kormányszinten. Bődületes nagy hiba, sőt, ostobaság volt. Igaz ugyan, hogy az ősellenség Románia sem tiltakozott, a szerbek meg egyenese üdvözölték, a szlovákok viszont kezdettől berzenkedtek ellene. Nem kedvelem a tótokat, mégis úgy vélem, illett volna valahogy édesebbé tenni számukra ezt a keserűpirulát. Nem azért, mert megérdemelnék a méltányos elbánást, hiszen számtalanszor tesznek keresztbe nekünk, és eszközeikben sosem válogatnak, mégis jobb színben tűnhettünk volna fel, ha gesztusokat gyakorlunk.

A nemzetközi jogi hátterét nézve ennek a történetnek, sem állapíthatjuk meg, hogy a Fidesz-kormány alapos munkát végzett. Íme közkinccsé teszem Rudolf János újságíró által a Mandiner blogon összeszedett anyag egy részét:

A nemzetközi jog, konkrétan az Európa Tanács vonatkozó egyezménye, kifejezetten megengedi, hogy az egyezmény részes államai ex lege (törvényi alapon, nem külön hatósági döntéssel) megfosszák saját állampolgárságuktól azokat, akik önként (vagyis nem pl. születéssel) megszerzik egy másik állam állampolgárságát.
Article 7 – Loss of nationality ex lege or at the initiative of a State Party
1. A State Party may not provide in its internal law for the loss of its nationality ex lege or at the initiative of the State Party except in the following cases:
1. voluntary acquisition of another nationality;
http://conventions.coe.int/Treaty/en/Treaties/Html/166.htm

Az 1963-as strasbourgi egyezmény (szintén európa tanácsi, de nem azonos a fentebb már emlegetett egyezménnyel) kifejezetten az ilyen helyzetek csökkentése érdekében született:
http://conventions.coe.int/Treaty/EN/Treaties/Html/043.htm
A részes államok (Ausztria, Dánia, Spanyolország, Franciaország, Egyesült-Királyság, Írország, Olaszország, Norvégia, Hollandia stb.) között az érvényesült, hogy egyikük sem engedte állampolgárainak egy másik, az egyezményben részes állam állampolgárságának megszerzését
Belgium csak 2008-ban, Franciaország csak 2009-ben lépett vissza ettől a szabályozástól, addig állampolgáraik automatikusan elvesztették a belga, ill francia állampolgárságot, ha mellé pl holland vagy angol állampolgárságot szereztek.
De pl. Hollandiában most is az a főszabály, hogy ha egy holland megszerez egy másik állampolgárságot, elveszíti a hollandot (2003-ig ez alól kivételek sem voltak, 2003 óta vannak kivételek)
http://www.ind.nl/en/inbedrijf/actueel/Dubbele_nationaliteit..
A holland külügyminisztérium honlapján információ angolul:
http://www.minbuza.nl/en/Services/Consular_Services/Dutch_Na..
látható, a kivételek nagyon szűk kőrűek, vagyis még a liberális Hollandia sem nagyon rajong a többes állampolgárságért...

Legvégül pedig: ”Minden állam saját joga szerint határozza meg, hogy kik az állampolgárai”
Állampolgárságról szóló Európai Egyezmény (1997), 3. cikkely 1. pont
http://www.complex.hu/kzldat/t0200003.htm/t0200003.htm

Mindebből világosan látszik, hogy téves a kormány állásfoglalása. Azonban ebből nem következik, hogy el kell fogadnunk, amint talibánjaink pofátlan módon hazájuk kormánya ellen fordulva, nyíltan az ellenséges szándékú szomszédainkat támogatják. Amennyiben ezek a fanatikus barmok tényleg magyarnak tartják magukat, itt lenne az alkalom, hogy kapcsolataikat kihasználva fellármázzák az egész világot, hogy Szlovákia egy mocskos, fasiszta percállam.   

 Kedves kollégák, és mindenki, aki olvas minket!

Úgy néz ki, a menekülttábor bővül és színesedik. Remélhetően januárban már az új formánkban és bővített tartalommal lehetünk jelen.

Nem reklámozom agyon, de én egy jogvédő szervezet tagja vagyok, és az általunk létrehozott alapítványon keresztül anyagi lehetőségeink bővülnek. Ezzel arányosan válhatunk hangsúlyosabbá, megtartva a gondolatok tárhelyéhez méltó profilt.

Várom az ötleteket, miben és hogyan lehetne, kellene változnunk.