Gyanútlanul állok a Campona Tesco egyik pénztárában, amikor a mögöttem érkező vásárló finoman, de határozottan nekem tolja bevásárlókocsiját. Megfordulok, és azt látom, hogy a férfi derékig belehajol a kerekes eszközbe, és vadul pakolászik. Foglalatossága közben aligha vette észre, hogy közben engem, az előtte állót elgázolja. Gréczy Zsolt volt az.

Nocsak, Szárnysegéd Úr, de fel tetszett pakolni! – állapítottam meg gyorsan. - Csak nem buli lesz? Aztán hirtelen beugrott, hogy kenyéradó gazdája a miskolci Avas lakótelepen tengette életét három napig. Jól ismerem az ott élő népek anyagi körülményeit, úgyhogy nem csodálkoznék, ha Ferenc és három társa, Vadai, Varjú, meg a Molnár gyomrát mardosó éhségtől félájultan érkezne vissza székes fővárosunkba.

A mintegy 50-100 zsömle, amit a jó Zsolt vett, alighanem csillapítja majd valamelyest éhségüket. A kosár azon túl is tele volt minden földi jóval, különböző színű, zsugorfóliába csomagolt szénsavas üdítővel. Mennyi „e” betű! – futott át az agyamon. Á, tudom én jól, nem mindenkire káros az, csak a finnyásabbakra. Én azért ódzkodom ilyen italokat fogyasztani, de Gréczyéknek azért váljon egészségükre.

Egyébként elég gyakran találkozom e helyt a lángszavú zsurnalisztával, amikor Magyarországon vagyok. Mondhatni földim. Mindketten Tétényben lakunk. Legalábbis nagyon valószínű, hacsak nem valamilyen megmagyarázhatatlan nosztalgiából, vagy egy előttem ismeretlen kurrens termék miatt jár át távolabbi kerületből a Campona-ba.

Néhányszor átfutott rajtam a gondolat, hogy megszólítom, s megkérdezem, honnan is meríti az ihletet nem hétköznapi írásaihoz. Mert senkinek ne legyenek kétségei, jócskán szükségeltetik belső útmutató ahhoz, amit Zsolti produkál. Pestiesen fogalmazva, normális ember ilyenre nem képes.

Aztán valahogy mindig elhessegetem a késztetést, és csak elnézem, amint a seggén lógó gatyában tovaszáguld a sorok között. Ma meg amúgy is látszott rajta, hogy igen fontos küldetésben van. Amolyan logisztikai szárnysegéd módjára a hadtápot garantálni igyekszik. Viszont kár volt aggódnia, mert három nap avasi koplalás után Ferencéknek a tízforintos Tesco-s zsemle is croissantnak fog tűnni. Különösen Vadai Ágnesnek lehetett embert próbáló eleget tenni ennek a meghívásnak. Ezért is én megszámolnám az őt befogadó család tagjait, vajon megvannak-e mind. Sosem lehet tudni, na!

Azóta hőseink bizonyára túl vannak már a fogadásukra szervezett szendvicspartin, és büszkén emlékeznek meg magukról, a három nap alatt tanúsított helytállásról két pohár finom vörösbor között. S talán nem feledkeznek el megdicsérni Gréczy Zsoltot, aki nekik ezt a kis ünnepséget megszervezte.