Menekülttábor

hajléktalan gondolatok éjszakai szállása

A PARSUU KURULTAI ELÉ

2012. január 07. 11:03 - Mr Falafel

 

"A magyar név megint szép lesz,
Méltó régi nagy hiréhez;
Mit rákentek a századok,
Lemossuk a gyalázatot!
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!"

 

Tudja valaki mikor volt utoljára független Magyarország? Bizony elég régen. Nem az évszám a lényeg, hanem, hogy hosszú ideje már annak, amikor úgy hozhattunk döntéseket belső ügyeinkről, hogy azokban nem játszott túlzó szerepet a nemzetközi politika.

Az évszázadok óta tartó függési státusz, mint abroncs a hordót, olyan deformitásba szorított minket, amelyből aligha egyenesedünk fel egykönnyen. Amíg Európa és a világ térképét a folytonos háborúságok alakították, ebből a szorításból olykor kiszabadulhattunk, s olyankor tettünk érdemes dolgokat is. Nagy nép volt a magyar. Hogy mást ne említsek, két évszázadon át óvtuk meg Európát a török birodalom expanziójától. Még azt követően is, hogy hazánkat három darabra szaggatták akkori szövetségeseink, s az ellen.  

Nem hiába amondás, „rossz szomszédság török átok”. Bizony meg vagyunk verve ostoba, szűklátókörű szomszédokkal. Tán tényleg a törökök átkoztak meg minket. Emlékszik valaki a tanulmányaiból, vagy más forrásból, hogy Európa népei akár csak egy hálás szót is rebegtek? Eszembe jut, - még dongába kényszerítésünk előttről – legrettegettebb királyunk és hadurunk, Mátyás ellen miként fogott össze az európai hitvány söpredék, megakadályozandó, hogy Német-Római császár legyen, s ezzel egész Európa korlátlan ura. S mire mentek? Tornádóként söpört végig a gazemberek földjén, s birtokba vette, ami megillette őt. Azonban Mátyás nem csak a valaha élt legnagyobb hadurak egyike volt, de legnagyobb reneszánsz műveltségű férfiú is. Ha meg nem ölik ezek az alantas férgek, Európa évszázadokkal előbb járna társadalmi fejlettségben. Eltették őt az útból, hogy a jól megszokott szarban-sárban dagonyázhassanak még néhány tucat emberöltőt.

Mátyás meghalt, s vele az igazság. Bizony odalett, s azóta sem leltünk rá. A századok során sokszor kerestük a magunk igazát, vele mindannyiszor a hitvány európai népek igazát is. S ugyan hány szabadsághősünkről emlékszik meg a kontinens? Van-e szobra Európában Bethlennek, Báthorinak, Thökölynek, Rákóczinak, Bemnek, Kossuthnak vagy Széchenyinek? Van emlékműve a kommunista világuralomnak egyedüliként ellenszegülő magyaroknak Európában? Tényszerűen nincs. Ahogy Petőfi és Molnár Ferenc sem Európában kötelező olvasmány, de a lenézett kontinens több országában is az. 

Kétségtelenül Európa legnagyobb népe a magyar, mégis szolgasorban élünk, mert mint az almát, minket is belülről rág a féreg igazán. Szinte már látom és hallom, ahogy jönnek a bírálók, s különböző jelzőkkel aggatnak, mert ki merem mondani, a magyar nagy nép, amely méltatlan senyved hitvány hordák rabigájában. Különösen a saját népüket a világ uraként, Isten kiválasztott népeként aposztrofálók villás nyelve igen éles, ha bántani kell a magyart. Persze, nekik van törlesztenivalójuk egy korábbi évezredből, mert hiába romboltak le egy birodalmat és kultúrát, amelyet népünk épített fel, mi még mindig itt vagyunk. Ezt viselik borzasztó nehezen.   

Mi magyarok már csak dicső múltunkból meríthetünk erőt kitörni ebből a deformitásból, aminek most éppen Európai Unió a neve. Fajtánk a visszafordíthatatlan elkorcsosulás mezsgyéjén halad ezekkel, a hitványakkal. Elő kell kaparnunk megmaradt tudományunkat, és múltunk valóságát a nép elé tárni, mint ragyogó napsugarat a fagyoskodóknak.

Nem, nem őrültem meg, csupán némi szépirodalmi plasztikummal ábrázoltam egy lehetséges viszonyulást magyarságunkhoz, hasonlóan más népekhez. Annyi különbséggel, hogy míg egy román, belga, észt, finn, s főleg a francia, de szinte bármelyik alaptalanul teszik ugyanezt, mi teljes joggal. Ugyanakkor ez a leghelyesebb cselekedet, ami csekély értelmükből futja. Minden nép ismeri és dicsőíti történelmét, sokszor kiszínezve azt, ebből merítve önbizalmat, erőt. Van olyan nép, amely regéit, mítoszait törvényi szintre emelte, vagy szentté avatta. S mit teszünk mi, magyarok? Parancsra, fenyegetésre, pocskondiázó szavakra szégyenkezünk. Villásnyelvű csúszó-mászó népek fenyegetőzésére hajtjuk le fejünket, és bámuljuk bambán a földet. Ahelyett, hogy eltaposnánk ezeket, s fejünket bátran felszegve emlékeznénk dicső történelmünkre, hogy tovább védelmeztük ezt a kontinenst, mint előttünk és utánunk bárki. S mi ezt fizetség nélkül, cserébe rabigáért tettük. Hogy eltagadott történelmünk szerint a legősibb nép vagyunk ezen a pusztulás szélén álló kontinensen, ezért mérhetetlen tudásunk és tapasztalatunk nélkül a végromlás pöcegödrében döglenek meg a most ellenünk acsarkodók.

Legnagyobb sajnálatomra nemzetinek mondott kormányunk sem tesz semmit azért, hogy a magyar dereka kiegyenesedjen, pedig a kényszerítés ellenére is tehetne ezért. Alkothatott volna olyan oktatási rendszert, melyben kiemelkedő szerepet kap a magyar történelem, a nyelv és irodalom. Kijavíthatta volna a történelmünket meghamisítók évszázados csalását, de nem tette. Helyette a pedagógusi pályát ellehetetlenítő bürokratikus tendenciákat garantált. Végrehajthatott volna olyan közigazgatási reformot, amelyben a magyar emberek kapaszkodót találnának, ehelyett erősítette a korábbi, elidegenedett rendszert, amely a társadalmat alkotó emberek felett álló, sérthetetlen, felelősségre vonhatatlan ocsmány képződmény. Szalonképessé tehette volna régen várt alaptörvényünk kihirdetését egy egész országra kiterjedő ünnepi rendezvénnyel, ám e helyett egy kevélységet sugárzó, zártkörű giccsparádét celebrált bazári igénytelenséggel. Nemzeti kormányunk érzéketlen nemzeti lelkületünket megérteni.

Bármilyen lesújtó is, az Orbán-kormány két fontos feladatot óhajt elvégezni: Egyszer hatalmát bebetonozni szakmai hiányosságoktól terhes törvénykezéssel, másfelől garantálni, hogy elérhető áron és hitelfeltételekkel juthatunk LCD tv-hez, túlárazott pléhkasztnikhoz, és életünk végéig bankterhes kulipintyóhoz. Közben az energiaszükségletünket kiárusítók, az országot szétlopkodók alkotják a magyar gazdasági elitet. S miközben az állam mindenhol beavatkozik, ahol nem kéne, ám éppen ott marad távol, ahol jelenléte elengedhetetlen. Az ezer sebből vérző fővárosban Ferrarikat lízingelő parkolási cégek fölözik le a parkolásból befolyó súlyos milliárdokat. Az orosz gázt egy magáncégen keresztül vásárolja az állam, ami így lényegesen drágább, mintha közvetlenül az eladótól venné. Jogi osztállyal rendelkező, magas fizetésű jogtanácsosokkal telezsúfolt állami vállalatok, hivatalok külsős cégeket bíznak meg jogi ügyleteik lebonyolításával. Végeláthatatlanul lehetne sorolni, hol mindenhol folynak el milliárdjaink. Hogy lenne már nemzeti egy ilyen kormány, amelyik mindezt hagyja, sőt, tevőlegesen is részt vesz benne. S ha pénzünkre nem képesek vigyázni, hogyan lennének képesek vigyázni annál sokkal fontosabb értékeinkre?

Vajon ki lesz az, aki végre kiáll, és azt mondja, „most aztán elég!”? Ki lesz, aki végre megérti, mit jelent magyarnak lenni, s érez magában annyi erőt, hogy a többiekkel is megértesse?  

328 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://menekulttabor.blog.hu/api/trackback/id/tr263525992

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Schwerer Gustav · http://menekulttabor.blog.hu 2012.01.15. 00:26:58

@Richiewise: Azt csináld, hogy _ahonnan_ másolod a szöveget, ott megformázod egységes betűtípusra, egységes betűméretre, stb, és úgy másolod be a blogra.
Szerintem.

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2012.01.15. 01:12:18

@biboldó: Ne hidd el a történelmi tévhiteket. Nem volt ezer évig változatlan jobbágyság. A jobbágyság egy modern jelenség, a kapitalizmus hazai megjelenésének terméke, úgy nagyjából a reneszánsz tájékán. Röghöz kötés meg ténylegesen sose volt, még Dózsa után papjron is csak pár évig.
A Vatikánban sok csúnya dolog történt időnként, de hiába lovagolsz ezen, nem ez a lényeg.
AZ árpádoik garantáltan idegen királyok voltak, hisz a nomád birodalmakban az uralkodó nép királya fiait tette a meghódított egyéb népek élére. Ezért van az, hogy az árpádi hnofoglaló elit nevei kizárólagosan török nevek, míg a nép nyelve magyar.
Ezzel nem szidom őket, csak jelzem, hogy egy Anjou, Luxemburgi, JAgelló, vagy Habsburg nem feltétlenül "idegenebb", mint egy Árpád-házi... Hülyítés volt elhitetni, hogy ezen múlik bármi. Jobb egy jól uralkodó idegen, mint egy rosszul uralkodó hazai... (és fordítva is igaz lehet) Ez ilyen praktikus kérdés.

Richiewise · http://m.blog.hu/me/menekulttabor/image/nyugi.jpg 2012.01.15. 12:43:32

@Schwere Gustav:
Az alkohol is egy aljas sunyi ellenség és elmocskosítja az embert.
Akik 'szívnak' le is nézik az alkoholistákat, pont e miatt.
Persze egyik 19 a másik meg 1 híján 20. Egyébként, ha már a genetikai berendezkedésnél vagyunk, a négereknek IQ-tól függetlenül kb 100-szor élhetőbb jövőképük van, mint a cigányoknak és ők beilleszthetők a társadalomba!
El tudnád képzelni, hogy cigány vérű ember üljön az USA fehérház élén? :)

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2012.01.15. 13:35:50

@Richiewise: én el. Kb. olyan ül most... De nem a vére okozza a gondot. Viszont az illuminátus elit rasszista világképe alapján igyekszik primitív népek vérét a magáéhoz keverni, van hozzá őrült ideológiájuk, miért.
Akkor már értjük a hazai zsidó elit gyakori cigány vegyesházasságait, lásd a néhai kormányszóvivőt, vagy akár magát OV-t, aki a Vitézy klánnal áll rokonságban...

biboldó · http://menekulttabor.blog.hu 2012.01.15. 15:54:09

@Arma Gedeon2: Mindegy, mennyi a tévhit és mennyi a valóság. Számotokra az kor volt a rend, erkölcs világa, amit az összeesküvők szétvertek. Viszont ezzel lehetővé tették többek között, hogy számítógépet használjunk. Én tiszta lelkiismerettel püfölöm a klavit, de ti hogy számoltok el azzal, hogy a sátán eszközét, teremtményét használjátok?

biboldó · http://menekulttabor.blog.hu 2012.01.15. 15:58:54

@Arma Gedeon2: Még mindig az illuminátus és zsidók közötti egyenlőségnél tartasz? Már volt szó a keresztes hadjáratról, mint kiindulásról.
Waze, ha annyira magas kasztnak tartják magukat, akkor hogy a túróba keverednek cigókkal?
Tényleg mindegy milyen logikátlanul, csak gyűlölhess?

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2012.01.15. 18:05:25

@Arma Gedeon2: A szocializmusban valóban létezett az a közvélekedés sok zsidó híres emberrel kapcsolatban, hogy cigány. Egyesek magukról terjesztették ezt a hírt, hogy valódi identitásuk rejtve maradjon. A zsidóság Magyarországon vallás, és a vallásos emberek számára kicsit nehezebb volt az előmenetel. Egzisztenciájuk óvása érdekében bevállalták a cigány státuszt. Például Sas József, Hollai Kálmán, Kertész Péter. Ez azonban nem jelentett valódi keveredést minden esetben, noha az is előfordult. Például Bangó Margit, Terry Black. Orbán Viktor viszont nem cigány.
A vegyes házasságok őrült ideológiája a szerelem. Na, az tényleg nagy őrültség, de az élet velejárója.

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2012.01.16. 09:29:10

@biboldó: Én nem gyűlölök, tényeket keresek. Szinte kizárólag zsidó szerzők műveire támaszkodok, akik éppúgy elítélik ezeket a dolgokat. A zsidók körében jellemző a génmánia, fanatikusan kutatják (sokan) az őseiket, és ismert elmélet, hogy természeti, primitív népek génjeit igyekszenek "begyűjteni", pl. indiánokét az elitcsaládok, van rá magyarázatuk, hogy minek. (valószjnűleg nem igazán tudományos, vagy ki tudja. Attól, hogy elit, még elég hülye)
Az illuminizmus zsidó gyökerei jól feltártak a szakirodalomban. Nemsokára lesz egy bejegyzésem erről a Kitalált Újkoron. Ha nem tudsz errről, akkor te egy elég tájékozatlan zsidó vagy.

Használom a gépet, amíg tehetem, ennyi. A sátán egy metafora. Valójában a belső gátlásoktól való teljes megszabadulás lelki folyamatát jelenti, aminek az a vége, hogy az ilyen egyén, és csooportja tudatosan romboló tevékenységet fejt ki. Az ókor óta létezik "sátánizmus", vagyis rombolásvallás. A zsidósággal van metszete, de messze nem teljes az átfedés.

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2012.01.16. 09:31:01

@Mr Falafel: Én vegyes házasságban élek és semmi kifogásom ez ellen. Ha szerelemből van, az teljesn OK. Azonban az illuminátus elitcsaládoknál ideológiailag tervezett a dolog, kb. tenyésztési programok vannak.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2012.01.16. 12:03:56

@Arma Gedeon2: Egyet nem értek. Írod, hogy a zsidóság eugenikus elvek szerinti tenyészprogramban szaporodik. Közben meg állítod, hogy primitív, természeti népek génjeivel keverednek. Nos, az eugenika éppen a beltenyészeten alapuló elv. Vagyis egy kiválasztott csoporton belüli szaporítást jelenti. Itt az exogámiát és endogámiát egyjelentésűnek írod. Ez helytelen.

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2012.01.16. 12:25:18

@Mr Falafel: Én nem írtam ilyet.
Először is "a zsidóság" túl általános fogalom. Nem kizárt, hogy azért én is leírom néha.

Tehát konkrétan, a történelem nagy részében megfogalmazott követelmény volt a zsidók legtöbb csoportja számára az endogámia. A betartatás nem volt 100%-os.
A frankista szekta is előírta tagjainak az endogámiát. Azonban a frankisták bekerültek a helyi, majd globális elitekbe és az elitbe kerülési stratégiáknak mindig része volt az összeházasodás a régebbi és újabb elitcsoportok között. Pl. jónevű arisztokrata férj, pénzes zsidó menyasszony, stb.

A frankistákból (akik nem azonosak "a zsidósággal") kikerülő illuminátus elit körében egyes elméletek szerint van tenyésztési program, azonban ez nem kizárólagosan beltenyésztési program. VAnnak törekvések, hogy olyan géneket hozzanak be köreikbe, amik primitjv népek körében fordulnak elő.
Én marhaságnak tartom az egészet, de el tudom hinni, hogy csinálnak ilyesmit.

biboldó · http://menekulttabor.blog.hu 2012.01.16. 13:15:25

@Arma Gedeon2: Általad ténynek vélt faszságokat keresel, hogy gyűlöletet szíthass, közvetíthess, terjeszthess. azaz tudatosan romboló tevékenységet végzel. Te mondád, hogy ez maga a sátánizmus. Tény, hogy ennek van úgynevezett irodalma ami csak gyűlölettől súlyosan elvakult sátánkövetők számára hiteles, mert nélkülözi a legelemibb logikát is. Egyik fajtája amikor állítólagos zsidó szerzőre hivatkozik, hogy no lám, a zsidók mondják magukról az igazat. Ha ennyi aljasok akkor hogy lehetnek igazmondók?
Másik kategória, amikor a szerző állítólagos zsidó körök belső hipertitkos anyagának ismerője szerepében tetszeleg. Ide tartozik a genetikai baromság című okfejtésed és az illuminátus zsidó voltának magyarázata is. Annyira életszerűtlenül logikátlanok, hogy nincs velük mit kezdeni. El tudsz képzelni szülőt, aki azért nemz gyereket, hogy az emberiség gonosztevőjét tenyéssze ki?
Baszki, tized ennyi energiával összeollózhatnál egy leleplezhetetlen doktori disszertációt is.

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2012.01.16. 14:43:55

@biboldó: baszki, el tudsz képzelni olyan szülőt, aki megerőszakolja saját gyerekét?

Azt te mondod, hogy aljasok, akik lelepleznek bizonyos dolgokat. Neked aljas, aki zsidókat kritizál?

biboldó · http://menekulttabor.blog.hu 2012.01.16. 15:02:57

@Arma Gedeon2: Kitalált személy. Ennyi logikátlan, kabalához távolról sem hasonlító faszságot rabbi nem ír. Vagy a nevében terjed valami kamu gyűlöletáradat sátánista hívők, terjesztők számára eledelül.
Írásodban addig jutottam, ahol jobban tudod, hogy milyen titkos iromány "jutott" el a hazai zsidósághoz, mint ők maguk. Ezekről a kategóriákról beszéltem.
Te ejakulálsz a zsidó ármányra? Vagy honnan ez a megszállottság a téma iránti vonzalmat illetően? Csak azért kérdem, mert megoldást nem tudsz mutatni, csak az örökös síránkozást. Még magyar vonatkozásban sem, lásd Petőfi, Kazinczy.

biboldó · http://menekulttabor.blog.hu 2012.01.16. 15:25:35

@Arma Gedeon2: Ezt csak most látom, bocs.
Van olyan köcsög, aki megerőszakolja a saját gyermekét. De nem azért nemzette, hogy szexpartnere legyen.
Szerinted aljasok a zsidók, viszont ha valami neked tetsző hülyeségre találsz állítólag zsidó szerzőtől, akkor isteni kinyilatkozásként iszod szavait.

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2012.01.16. 15:40:17

@biboldó: Scholem máig a téma legelismertebb tudósa, Izraelben élt és nem tekintik antiszemita zsidónak, ellentétben mondjuk Izrael Sahakkal. Vagy neked ezek a nevek zsidó létedre ismeretlenek?

biboldó · http://menekulttabor.blog.hu 2012.01.16. 15:45:49

@Arma Gedeon2: Ez a Luzsénkszky féle Talmud analógiája. Kamu szennyirodalom. Aki veszi a fáradságot és a legcsekélyebb mértékben is utána néz a valós zsidó filozófiának, az csak röhög az ilyeneken. Viszont a sátán eszközén, azaz a neten jót mutat.

Richiewise · http://m.blog.hu/me/menekulttabor/image/nyugi.jpg 2012.01.16. 16:07:49

@Arma Gedeon2:
Úgy emlékszem, hogy te írtad, hogy zsidó vagy és ráadásul többnejű.
Azt tudám az mi picsának való, biztos te is szertnél vagy 15 kópiát készíteni magadról vagy mi a fasz? Tényleg érdekel, hogy személy szerint te hogyan tudod ezt elfogadhatóvá magyarázni. A történelem idevonatkozó kliséire szarok!

Másik, ha meg zsidó vagy, miért itt basztatod a zsidókat miért nem húzol el Izraelbe nagy szellemként szemtől-szembe! rendet rakni?
Én is homlokegyenest szemben állok az embertelen zsarnoki törekvésekkel, abszolút...csak, hogy elkerüljük a félreértéseket.
Tudatosítani kellene, hogy vannak emberek, akiket nem tudsz megváltoztatni, így csak két út maradt. Az egyik az, hogy Hitlert játszol és újra megpróbálod a saját nációdat gyökerestől kiirtani. A másik, hogy Isten legelemibb üzenetével agyonbombázod magad, az pedig annyi, hogy:"Szeresd felebarátod!". A legegyszerűbb a legnehezebb. Kezdem azt gondolni, hogy itt egyedül biboldó lát tisztán. Tajtékzó gyűlölködésbe transzformált energiáidnak csak a felével próbálnád meg a többi (menthető) embert EGY emberi törzzsé segíteni. Tudod boldog lennél, és rájönnél, hogy a bosszú Istené!

biboldó · http://menekulttabor.blog.hu 2012.01.16. 16:40:55

@Richiewise: Jééé, Gedeonunk egy öngyűlölő zsidó lenne? Akkor viszont nagy bajban van. A zsidóságot szeretné megsemmisíteni, de a sajátjától akkor sem tudna megszabadulni, ha valami csoda folytán sikerülne is. Nincs más választása, csak, hogy belelőjje magát a Dunába.

Richiewise · http://m.blog.hu/me/menekulttabor/image/nyugi.jpg 2012.01.16. 16:47:49

@biboldó:
Nagyon benéztem, úghogy ki is moderáltam megam. Nem tudom miért kétszer is félreolvastam amit írt????

biboldó · http://menekulttabor.blog.hu 2012.01.16. 16:48:35

Ricsi, Te törölted magad vagy csak a blogmotor szarakodik?
Ha akarod, törlöm én is a reakciót.

Richiewise · http://m.blog.hu/me/menekulttabor/image/nyugi.jpg 2012.01.16. 16:49:22

@Arma Gedeon2:
Én is homlokegyenest szemben állok az embertelen zsarnoki törekvésekkel, abszolút...csak, hogy elkerüljük a félreértéseket.
Tudatosítani kellene, hogy vannak emberek, akiket nem tudsz megváltoztatni, így csak két út maradt. Az egyik az, hogy Hitlert játszol és újra megpróbálod a zsidókat gyökerestől kiirtani. A másik, hogy Isten legelemibb üzenetével agyonbombázod magad, az pedig annyi, hogy:"Szeresd felebarátod!". A legegyszerűbb a legnehezebb. Kezdem azt gondolni, hogy itt egyedül biboldó lát tisztán. Tajtékzó gyűlölködésbe transzformált energiáidnak csak a felével próbálnád meg a többi (menthető) embert EGY emberi törzzsé segíteni. Tudod boldog lennél, és rájönnél, hogy a bosszú Istené!

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2012.01.16. 18:32:49

@biboldó: Mit akarsz te itt törölgetni? Szerintem csak a blogmotor cseszekedik. Ne törölgessünk már, plíz! Magunkat sem.

Richiewise · http://m.blog.hu/me/menekulttabor/image/nyugi.jpg 2012.01.16. 18:53:53

@Mr Falafel: Valahogy kétszer egymás után is félreolvastam egy hozzászólást és kemény vakvágányosat reagáltam rá, erre, meg a biboldó is. mire én töröltem a kommentemet, aztán ő is. Bocs!

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2012.01.16. 19:13:25

@Richiewise: Ja, az más. Másmilyen törölgetésre gondoltam, ezért lepődtem meg. Biboldó nem szokott csak úgy törölgetni.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2012.01.16. 19:14:26

@biboldó: Szánod bánod, bazmeg, de hiába. Mondjuk, ha nem volt értelme megtartani, akkor le van...

biboldó · http://menekulttabor.blog.hu 2012.01.16. 19:18:03

@Mr Falafel: Nem hiába voltam mindig modizásellenes. Tanulságos lett volna bennhagyni a tévedések sorozatát is.
Mindegy.

Richiewise · http://m.blog.hu/me/menekulttabor/image/nyugi.jpg 2012.01.16. 19:26:09

@biboldó:
Mondjuk az is igaz, jókat lehetett volna röhögni rajta...de tudod (Falafel) ez tényleg szarul jött volna le az érintettnek, mert eléggé személyeskedőt toltam...alaptalanul.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2012.01.16. 19:29:56

@Richiewise: Ne feledd, ez kocsma. itt akár egy-két pofon is elcsattanhat. :-)

biboldó · http://menekulttabor.blog.hu 2012.01.16. 19:31:09

@Richiewise: Tudom, miről beszélek.
Az érintettel meg tisztázódott volna a félreértés.

Richiewise · http://m.blog.hu/me/menekulttabor/image/nyugi.jpg 2012.01.16. 19:42:54

@Mr Falafel:
Ha a valóság az alapja, akkor persze, így viszont bugyuta problémaszítás lett volna, azt neg nem állhatom, nem, hogy saját részről.

biboldó · http://menekulttabor.blog.hu 2012.01.16. 19:51:59

@Richiewise: Nem tudom, volt-e valóságalapja, de példaértéke igen.

Schwerer Gustav · http://menekulttabor.blog.hu 2012.01.16. 19:53:56

@Richiewise: "A másik, hogy Isten legelemibb üzenetével agyonbombázod magad, az pedig annyi, hogy:"Szeresd felebarátod!""

A szeretetet nem lehet "erőltetni". Nem lehet azt mondani, hogy na akkor ezt meg azt az embert szeresd.

Parancsra nem lehet szeretni. Még akkor sem, ha Egy felsőbb hatalom mondja.

A szeretet vagy van, vagy nincs. Kegyelmi ajándék.

Persze bele lehet magunkat kergetni mindenféle illúziókba, hogy aztán a valóság falán annál keményebbet koppanjunk.

Azt tudtad például, hogy többszörösen ellenőrzött pszichológiai tesztek kimutatták, hogy a depressziósok reálisabban, valóságosabban látják a világot, mint a "normális", átlagos emberek.

Martin Seligman, a manapság divatos boldogságkutató ebből azt vonja le, hogy a normális életvitelhez szükség van egyfajta irreális és irracionális optimizmusra.

optimizmus tehát= irracionális optimizmus.

Ezek sajnos kétségbevonhatatlan tények. Lehet egyik boldogságból a másikba ájuldozni (nekem is voltak ilyen periódusaim), csak ugye, tudod, egyszer minden eufória véget ér.
Aztán ott maradsz a valósággal. És ezt most nem feltétlenül rád értem, hanem minden jellegű emberre, többek között magamra is.

A spirituális keresés ösvényén az érzelmek inkább félreviszik, mint segítik az embert.

Szerintem arra kell rájönni, hogy csak a jelen létezik. Ebben igaza van a srácnak: Yesterday is history, tomorrow is a mistery
(but Jah Jah is my destiny:))

emellett a pozitív hozzáállás is fontos, természetesen, de ez önmagában nem jelent túl sokmindent.

Vannak egyébként olyan genetikai tulajdonságok, amiket megváltoztatni nem lehet. Pusztán együttélni velük.

Schwerer Gustav · http://menekulttabor.blog.hu 2012.01.16. 20:05:19

@Richiewise: Még valami.

A másik posztban írtad, hogy mennyire kiszúrtak veled a zsidók.

Én elhiszem, hogy így történt, csak tudod, abból a bejegyzésedből bizony olyan érzések áramlottak, amiket jogosan lehet "gyűlöletnek" értelmezni. ("beépített törtető", "szószerint faszszopó", "totál tehetségtelen, de szarráművelt" stb)

Félre ne érts: számomra önmagában még ez is rendben van.

Csak tudod, amikor ugyanezt rovod fel Arma Gedeonnak, akkor kicsit furcsán néz ki a dolog.

Szerintem mérjünk egyenlő mércével.

Vagy rendben van a "gyűlölet", és akkor mindenkinek rendben van, vagy nincs rendben, és akkor mindenkinek föl lehet ezt róni, ha "gyűlöl".

Egyenlő mérce.
Rendben?

biboldó · http://menekulttabor.blog.hu 2012.01.16. 20:16:05

@Schwere Gustav: Lájk
Nem hittem volna, de megemelem a kipámat.

Richiewise · http://m.blog.hu/me/menekulttabor/image/nyugi.jpg 2012.01.16. 20:17:13

@Schwere Gustav:
Én itt konkrétan az általam ismert, abban a körben akkor mozgott emberekről irtam le akikkel együtt dolgoztam.
Ez kb összesen 20 főt érint, akik közül többről is kiderült, hogy cső buzi.
Kérdem én, ha valakiről tudod, hogy tehetségtelen, mert együtt dolgoztál vele; közös ismerőseid elmondják, hogy faszt szop és ezt a gyakorlatban semmire használni nem képes műveltségével leplezi, akkor ez nem gyűlölet, hanem tény. Az is tény, hogy azokat az emberek utálom és ez talán nem érthető?, de ez nem vonatkozik mindenkire aki zsidó.

Schwerer Gustav · http://menekulttabor.blog.hu 2012.01.16. 20:24:56

@Richiewise: Jó, rendben van. Mondtam, hogy elhiszem.

Arma Gedeon meg olvasott, művelte magát, valamint szintén voltak saját tapasztalatai, és abból szűrte le a zsidókra nézve kevéssé hízelgő véleményét és gondolatait.

Ha neked rendben van a zsidókról alkotott negatív érzelmeket is tartalmazó véleményed, legyen neki is rendben.
Vagy egyikőtöknek sem. Ezt kell most eldönteni, Ricsi.

Melyik legyen?

Richiewise · http://m.blog.hu/me/menekulttabor/image/nyugi.jpg 2012.01.16. 20:28:28

@Schwere Gustav:
Ha figyeltél volna...azt írtam, hogy a maradékot próbáljuk szeretettel kezelni, akit nem tudsz megváltoztatni, az egyszerűen olyan marad..a bosszú pedig Istené.

biboldó · http://menekulttabor.blog.hu 2012.01.16. 20:29:13

@Richiewise: Próbálj meg őszinte lenni. A húsz fasszopó közül hány volt a zsidó? Konkrétan, nem csak feltételezés alapján.

Richiewise · http://m.blog.hu/me/menekulttabor/image/nyugi.jpg 2012.01.16. 20:30:44

@Schwere Gustav:
Azt, hogy 20 fő azt mejik nemzet teljes tagságával azonosítanád?

Richiewise · http://m.blog.hu/me/menekulttabor/image/nyugi.jpg 2012.01.16. 20:31:27

@Schwere Gustav:
Azt, hogy 20 fő, azt melyik nemzet teljes létszámával azonosítod?

biboldó · http://menekulttabor.blog.hu 2012.01.16. 20:41:33

@Richiewise: Te kérded? Te hoztad ide a húsz főt, mint antiszemitizmusra jogos okot adó tapasztalati példát.

Schwerer Gustav · http://menekulttabor.blog.hu 2012.01.16. 20:50:56

@Richiewise: Bocsi!

Arma Gedeon sem a zsidókat gyűlöli, alles zusammen. Csak az illuminátus-sátánista réteget. A blogján olvasható, hogy ez a zsidóknak is csak kis rétege, valamint szerinte vannak a jó oldalán álló zsidók is.

Ő ezt állítja. És ebből sem jön ki, hogy minden zsidó egy gázkamra-töltelék. Érted?

Tehát A.G. sem ítéli el alles zusammen a zsidókat. Te sem ítéled el. (Ha már itt tartunk: Én sem ítélem el.)

De ha te a 20 zsidóról úgy beszélsz, mint láttuk, akkor Gedeon bácsinak is engedtessék meg ez.

Mert különben disszonáns lesz a mondanivaló.

Legyünk igényesek azért.
Ez a véleményem.

Richiewise · http://m.blog.hu/me/menekulttabor/image/nyugi.jpg 2012.01.16. 20:51:01

@biboldó: 2012.01.16. 20:29:13
"Ez kb összesen 20 főt érint, akik közül többről is kiderült, hogy cső buzi."

biboldó · http://menekulttabor.blog.hu 2012.01.16. 20:51:20

@Richiewise: Akkor vak vezet világtalant.
Te nem olvasod magad?

biboldó · http://menekulttabor.blog.hu 2012.01.16. 20:53:54

@Richiewise: És a cső buziságnak mi köze zsidókhoz?
Merthogy arról beszéltél, hogy a környezetedben lévő cső zsidók összeesküdtek ellened.

Richiewise · http://m.blog.hu/me/menekulttabor/image/nyugi.jpg 2012.01.16. 20:55:15

@Schwere Gustav:
Ismét magamat idézem:
"Én is homlokegyenest szemben állok az embertelen zsarnoki törekvésekkel, abszolút...csak, hogy elkerüljük a félreértéseket."

biboldó · http://menekulttabor.blog.hu 2012.01.16. 20:58:47

@Richiewise: Ne minősíts, inkább próbáld meg megvédeni az álláspontod.
Ha minősíteni akarnék én is, azt mondanám, hogy ez így szánalmas.

Richiewise · http://m.blog.hu/me/menekulttabor/image/nyugi.jpg 2012.01.16. 21:04:01

@biboldó:
Milyen álláspontot? Én az életemben velem történt tényekről beszélek te szerencsétlen, kit érdekel, hogy elhiszed-e, kit érdekel ez rajtad kívül?
Azt gondolod, hogy dokumentumfelvételekkel rohangálok a történelmemről, hogy biboldócskának legyen bizonyíték? Kinek? Mire? Kelj már fel!
Itt neked vannak álláspontjaid mert mindíg állnod kell valahova, mikor a forró kását kerülgeted...
Tényleg nevetséges, de maradjunk a jó magyar mondásnál. Okos enged szamár szenved.:)

biboldó · http://menekulttabor.blog.hu 2012.01.16. 21:10:24

@Richiewise: Á. ez a szamár dolog nem jó. Kicsit belefőttél, oszt annyi.
De még mindig nem tudni, hogy a veled történt kellemetlenségeknek buzik, zsidók, vagy buzizsidók voltak az okai?

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2012.01.16. 21:15:11

@biboldó: Létezik a buzi zsidónál halmozottabban hátrányos helyzetű?

biboldó · http://menekulttabor.blog.hu 2012.01.16. 21:22:47

@Mr Falafel: Nem tudom, nem halmozom. Viszont zsidóságommal kurvára elvagyok, külön bónusz, amikor ezzel csőlátó szentfazék gyűlölködőket basztathatok. Nem kérdem, ismerős-e a jóleső érzés, mikor a monitor túloldalán látod a tehetetlen piros pofikat.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2012.01.16. 21:25:21

@biboldó: Ó, hogyne, ismerős érzés. Sokszor éreztem már. :-)

Schwerer Gustav · http://menekulttabor.blog.hu 2012.01.16. 21:25:26

@Richiewise: Jó, rendben.

De ugye a gonosz embereket hiába szereti az ember.
Ha Arma Gedeonnak igaza van abban amit állít, valamint neked igazad van abban, hogy ezt a 20 embert nem lehet szeretni, akkor jogosan feltételezhetjük, hogy hiába szeretjük az illuminátus-sátánistákat (akik hasonlók, vagy lényegében ugyanolyanok, mint ez a 20 ember), úgysem fognak megváltozni. Tehát releváns, amit A. G. mond, mint ahogy az is, hogy negatív hangnemben beszél erről.

Vagy mindkét bandát utáljuk (a Te 20 embered + A.G. illuminátusai), vagy egyiket sem.

Te ott tettél különbséget, hogy a te 20 embereset utálatra méltónak tartottad, az illuminátikat pedig nem, vagy kevésbé, ami végülis ugyanaz.

Vagy azt mondod, hogy csak azt szabad utálni, akik személyesen okoztak rosszat nekem/neked?

Pl. Sztálin, Mao, Pol-pot nem okoztak személyen fájdalmat nekem, mégis gyűlölöm őket, mint a szart. Tehát itt bukik az elmélet.
Ha az "illuminátik" tényleg olyan hatalmasak, mint ahogy A.G. állítja, akkor érdemes minden sejtünkkel, testrészünkkel utálni őket, mint a szart. Nyilván nem kell, hogy ez töltse ki a mindennapjainkat, de azért tudni kell, hogy ki a főellenség.

Ha igaz, amit Arma Gedeon állít. Én hajlok rá, hogy igaza van abban, hogy létezik egy háttérelit, amely a pénz révén "terelgeti", mivel pontosan irányítani lehetetlen a világ népeit. bár teljesen 100% biztos nem vagyok, és tudom soha nem is lehetek ebben.

végsősoron ez egy elmélet. Legalább 100 ugyanilyet, vagy ehhez hasonlót olvastam már.

Nem ez tölti ki a napomat egyébként, és sztem Arma Gedeonnak sem, hogy naponta az illuminátusok ellen gyűlölködünk. :)

Richiewise · http://m.blog.hu/me/menekulttabor/image/nyugi.jpg 2012.01.16. 21:33:16

@Schwere Gustav:
Drága Guszti, hol írtam én olyat, hogy az illuminátus (ha a vázolt formában létezik, bár szerintem nagyjából igen), nem elutasítandó emberiségellenes, ergo, akár gyűlöletre is méltó társulás?
Szerintem mi nagyon is egyet értünk csak túl van magyarázva.

Richiewise · http://m.blog.hu/me/menekulttabor/image/nyugi.jpg 2012.01.16. 21:48:55

@Schwere Gustav:
De megmondom neked őszintén engem nem érdekel ez az illuminatos sztori, egyszerűen nem vagyok hajlandó foglalkozni vele, még gondolkodni sem.
Inkább szeretetre méltó emberek társaságában forgolódom és azokba az életterekbe öntök energiákat.

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2012.01.17. 09:22:16

@biboldó: Luzsénszkyt nem olvastam. Én Gershom Scholemet olvasom, aki az Izraeli Tudományos Akadémia elnöke volt. A valós zsidó filozófia egyik legnagyobb ismerőjének számított. A valós zsidó filozófián, a kabbalai hagyományon belül létrejött egy totálisan emberiségellenes, nihilista-sátánista irányzat. Azt már nem Scholem álljtja, hanem mások, hogy ennek az irányzatnak a követői alapították meg a Marxizmust és a náci rendszert és ők irányjtották a Holokausztot kivitelező rezsimet. Mivel a cél MINDEN vallás elpusztítása volt, közte a judaizmusé is, és totál gátlástalanul, cinikusan használták fel a zsidókat is darálótölteléknek gonosz céljaik értelmében.

Ez nem gyűlölködés, ez tényfeltárás. Az nem szeretet, ha tudomásomra jut egy hazugság és ezt az infót nem osztom meg másokkal.

biboldó · http://menekulttabor.blog.hu 2012.01.17. 13:11:09

@Arma Gedeon2: Csak szólok zsidógyűlölők, gyűlöletüket tapasztalat alapján jogosnak tartók számára a kabala elérhetetlenül magas. Semmit nem tudnak igazolni még olyan szánalmasan átlátszó csúsztatásokkal sem, mint pl. "...sátánista irányzat" Egy filozófiának nem párt, nem kersztes rablóhordák zsidónak kinevezett csoportja. Nincsenek irányzatai, max értelmezésbeli, megközelítési különbségek. Amit itt irányzatként próbálsz megetetni, az már nem kabala, sőt a kabala ellentéte, ha úgy tetszik ellensége. Zsidókhoz meg annyi köze, mint nektek a kabalához.

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2012.01.17. 13:46:06

@biboldó: ha jól értem, ezt most az Izraeli Tudományos Akadémia néhai elnökének írtad, mert én tőle idézek a blogomon és tudok neked de is idézni tőle.
Szerinted a frankistáknak a zsidókhoz semmi köze nem volt?

biboldó · http://menekulttabor.blog.hu 2012.01.17. 13:56:53

A Tudományos Akadémia elnöke mondta, hogy a kabalának volt sátánista irányzata?
Meg, hogy a frankista csapat egy zsidókból álló, zsidó érdekekért működő alakulat volt?

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2012.01.17. 19:31:39

@biboldó: Madonna például kabbalista. Férjétől is azért vált el, mert nem volt eléggé aktív a hitben.

Az én értelmezésemben két kabbala létezik. Az egyik a Madonna-féle divatzsidók szektája, és vallási irányzat. A másik egy filozófiai megalapozottsággal mai érthető nyelvre fordított tudomány.

Utóbbiban való jártasságot a Madonna-féle divatzsidók sosem szerezhetnének, mert nincs annyi eszük. A kabbala vallás és szekta tökéletesen torz, beteglelkű senkiháziak tábora.

Ellenben a valódi kabbala maga az ősi tudomány. Olyan információkat tartalmaz az emberi fajról, amelyek egészen biztosan az első ismert birodalmak kora előttről származik. Ebből az is nyilvánvalóvá válik, hogy nem a zsidók találták ki, ők csupán megőrizték az emberiség számára.

Így akár be is lehetne fejezni a zsidók ekézését a kabbala kapcsán. Sokkal inkább köszönetet kell mondanunk nekik.

A modern tudomány (már, ha beszélhetünk ilyenről) eszközeivel feltárt kabbala az emberi faj fennmaradásához elengedhetetlenül szükséges támpontokat adhatna. Sajnálatos módon a kabbala szekta léte miatt a tudomány elfordul ettől az útmutatástól, s így talán elvesznek a társadalom és az egyén jobbulását eredményező gyógymódok. Gyógymódok alatt természetesen lelki és testi gyógymódokat egyaránt értek.

Kevésbé közismert, de a kínaiak és az indiaiak is őriznek tekercseket, amelyek az ismert emberi kultúrák előtti civilizációk tudásának töredékeit tartalmazzák.

Amint azt "A tudományos gondolkodás paradigmaváltása" című posztomban kifejtettem, sajnálatos módon az ősi írások fordítása súlyos torzulásokon megy keresztül általában. Például Champollion még nem ismerte az elektromosságot, így az arra utaló hieroglifákat vélhetően valami egészen másnak fordította. Belegondolni is borzalmas, hány ilyen félrefordítást kezelünk ma tudományos dolgozat és munkásság címen.

biboldó · http://menekulttabor.blog.hu 2012.01.17. 19:54:42

@Mr Falafel: Madonna lehet, hogy divat (volt), de zsidó nem. Van egy iskola, miszerint a kabala mindenkié fajra, nemre, vallásra való tekintet nélkül. Ezzel nem lenne semmi gond, csak üzlet lett belőle, ami magával hozta a filozófia lebutítását, hogy minél szélesebb rétegnek legyen eladható. Csak zárójelben jegyzem meg, Madonna el akart menni Izraelbe kabalát tanulni, de a tényleg mélységig ismerők, gyakorlók nem fogadták. Úgyhogy a csaj legalább komolyan veszi, érdeklődik, korlátairól nem tehet. Valahol tiszteletre méltó. Aztán van a rosszabbik fajta üzleti vállalkozás, amikor minden gagyit rásóznak a nagyérdeműre kabala címszó alatt. A legrosszabb verzió, ha idióta összeesküvéselméleteket, primitív gyűlöletet akarnak igazolni vele.

Ha már tudomány, készült egy elemzés azokról a felfedezésekről, fizikai törvényekről, miknek felismerése nem lett volna lehetséges a kabala ismerete nélkül. Pl. Newton Zohar-ja kiállítási tárgy a múzeumban.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2012.01.17. 20:51:22

@biboldó: Rosszul tudod, Madonna olasz származású amerikai zsidó. Távoli rokona a szintén zsidó Lady Gagának.

biboldó · http://menekulttabor.blog.hu 2012.01.17. 21:05:55

@Mr Falafel: Lehet, nem tudtam.
Eddig nem igazán volt hatással rám a zenéje, de ha így van, máris kezd tetszeni.
(Csak, hogy a blogtársaknak is legyen egy kis csámcsogni való.)

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2012.01.17. 21:54:18

@biboldó: Fene az ízlésed!:-)
Én megmaradok George Michaelnél. Az "csak" buzi. Bár, a fasz se tudja, görög zsidók is vannak szép számmal.

biboldó · http://menekulttabor.blog.hu 2012.01.17. 22:07:03

@Mr Falafel: Ha tényleg zsidó, akkor csodálatos a zenéje is.
Waze, a mandin rádszóltam valahol, de már nem találom. A francba a mandival, úgy látszik, valami spirituális karma nem engedi, hogy ott baszakodhassak.
Mindegy, megyek meghallgatom az isteni Madonnát.

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2012.01.18. 14:51:16

@biboldó: a "sátánista" kifejezéstől Scholem többnyire ódzkodik, nihilistát szeretett írni. Hogy a frankisták zsidók voltak, azt talán nem is kellett külön ragoznia...
Idézzek?

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2012.01.18. 15:00:53

@biboldó: "Meg, hogy a frankista csapat egy zsidókból álló, zsidó érdekekért működő alakulat volt? "

Igen:

Gershom Scholem:

"Miközben szükséges volt kifelé demonstrálni a keresztény hithez való hűséget, tilos volt társaságukba keveredni, vagy vegyes házasságra lépni velük, mivel Frank végső víziója egy zsidó jövő volt, bár egy lázadó és forradalmi formában, amit most egy messianisztikus álom formában mutat be."

"Így hát Frank Iwaniében felkészítette híveit a keresztség felvételére, mint a végső lépésre, mely megnyitja előttük egy reális fizikai értelemben az utat Ézsauhoz, a gojok világába."

biboldó · http://menekulttabor.blog.hu 2012.01.18. 17:49:23

@Arma Gedeon2: Még egyszer: Sholem írt kabala irányzatról akár sátánista, akár nihilista formában? Kizárt dolog.

Miként a két idézet is ellentmond egymásnak. Ha tilos volt a keresztényekkel érintkezni, vegyes házasságot kötni, akkor milyen út nyílik meg a "goj"-ok világába?
Mindegy, hogy semmi logika csak fröcsögni lehessen? "Felkészítette híveit a kereszténység felvételére" azzal, hogy megtiltotta keresztény társasággal keveredést, házasságot.
Frankot nézed hülyének vagy az olvasóidat?

Nem akarom ismételni magam, de az is kizárt, hogy Scholem ilyen értelemben leírta a "goj" szót. Számára egész más a jelentése (nép), csak a magyar szleng használja az általad is értelmezett változatot.

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2012.01.18. 22:37:04

@biboldó: Hogy Scholem újhéberül milyen szót írt le, azt nem tudom ellenőrizni. Angol fordításban "gentile" a kifejezés, ennek pedig a megfelelő magyar fordítása a goj. Ami természetesen nem magyar szó, hanem a magyarországi zsidók által is használt szó, aminek jelentése, mint te is tökéletesen tudod, csak egészen speciális helyzetekben "nép". A legtöbb összefüggésben a nemzsidókat jelenti, de egy megvető jelentéstartalommal.

Akkor most nézzük tovább az Izrael elismert tudósa, Scholem által írtakat a Kabbaláról, annak is egy nagyon fontos korai eleméről, a Zóhárról:

G. Scholem: A messianisztikus eszme a Kabbalában

"A Zóhár a talmudi Aggada nyomán a megváltást nem a történelem belső fejlődése eredményének látja, hanem egy természetfeletti csodának, ami magában foglalja a világ fokozatos megvilágosítását a Messiás fénye által. Ez egy fénysugárral kezdődik és teljes megvilágosodással végződik: a Messiás fényével.

'Annak idején, amikor a Szent Ő, aki áldott legyen, felegyenesíti Izraelt és felhozza őket a Galutból (szétszóratásból) egy kis és szűk ablakot nyit majd nekik a fény számára, majd megnyit nekik egy nagyobbat, mjg végül megnyitja nekik a mindenség négy irányának kapuit a magasban. Ezt teszi majd a Szent Ő, aki áldott legyen, Izraelért és közte az igazakért, így lesz ez, nem egyetlen pillanat allatt, ahogy a beteg sem gyógyul meg egy pillanat alatt, hanem fokozatosan, ahogy visszanyeri erejét.'

Azonban a gojok (akiket Edomnak, vagy Ézsaunak neveznek) ezzel ellentétes sorsot fognak elszenvedni. Ők egyszerre megkapták evilági fényüket egyetlen nyalábban, de ez fokozatosan el fog távozni tőlük, míg Izrael megerősödik és elpusztítja őket. És amikor a tisztátalanság szelleme eltávozik a világból és az isteni fény megvilágítja Izraelt akadály nélkül, minden visszatér helyes rendjébe - a tökéletesség állapotába, amely az Édenkertben uralkodott, mielőtt Ádám bűnbeesett volna."

Tehát a megváltás, a tökéletességhez visszatérés folyamatának kihagyhatatlan része, hogy Izrael megerősödik és szétzúzza a gojokat...

Ez a kabbalai gondolkodás egy korai kiemelkedő trerméke, a Zóhár tanítása a téma neves izraeli kutatója szerint.

biboldó · http://menekulttabor.blog.hu 2012.01.18. 22:48:19

@Arma Gedeon2: Csak egy példa a kurucfingásos csúsztatásra: Ézsau Jákob ikertestvére. Egy anyától, egy apától ugyebár. Akkor hogy a kurucménkű kénköves faszába lehet egyik zsidó, másik goj?
Na erre keress hiteles forrást!

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2012.01.18. 23:04:03

@biboldó: bammeg, milyen zsidó vagy te???? Kérdezz meg egy rabbit!
Alapvető ismeret.
Komolytalan alak vagy. VIgyázat, emberek, egy tudatlan alak bibsinek hirdeti magát, de fingja nincs a "népe" történetéről, vallásáról, hagyományairól és nem is érdeklődik iránta!

Ismerek igazi zsidókat, sőt, némelyikkel jóban vagyok, ők ilyen baromságokat nem kérdeznek, mert ők nem restek tanulni, ha már zsidónak nevezik magukat.

biboldó · http://menekulttabor.blog.hu 2012.01.18. 23:09:07

@Arma Gedeon2: Nemá, elgyengültél, hogy érv helyett minősítéssel jössz? Ez így snassz. Mondd a megoldást!

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2012.01.18. 23:19:10

@biboldó: Vegyél már elő egy bibliát...
Ézsau egy tál lencséért eladta elsőszülötti jogát Jákobnak, a későbbi Izraelnek, Izrael ősatyjának. Aki azért apjukat, Izsákot meg is tévesztette az elsőszülötti áldás fogadásakor. Ézsau tisztátalan, kánaánita nőket vett el, Hágár leszármazottait és velük nem szemitának minősülő utódokat nemzett, Edom pogány nemzetét, míg ikertestvére Izraelét. Tehát az előbbiek gojok. A Zóhárban és a későbbi, zóhári nyelvezetet használó kabalai irodalomban "Edom" vagy "Ézsau" általánosságban a gojokat , gyakran a keresztényeket, vagy a római katolikus egyházat jelenti.

biboldó · http://menekulttabor.blog.hu 2012.01.18. 23:46:11

@Arma Gedeon2: A zsidóság ősapja Ábrahám. Nála vált ketté a vonal, nem pedig Jákobéknál. Izsák iker fiai mindketten zsidók családtól nemzetségig. Kitérő, de öregségükre megbékélnek, testvérként éldegélnek. Ez már eleve kizárja a kurucménkű sugalmazta zsidó-goj felállást, egymás alá-fölé rendelését. Pláne a római katolikus analógiát, hisz az akkor még a fasorban sem vala. A kabalai irodalom nem foglalkozik semmiféle gojokkal, keresztényekkel, hottentottákkal. Ézsau Edom FÖLDjén élt, míg Jákob felmászott a lajtorján miután megharcolt Istenével és ezáltal kiérdemelte az Izrael nevet. A kabala ezt a földi, ha úgy tetszik földhözragadt életmód, gondolkozás és a szellemi, spirituális felemelkedettség közötti különbségként értelmezi.
Ehhez semmi köze gojoknak, magyaroknak, Rómának, Bizáncnak, Buddhának és illuminált kőműveseknek sem.
Ha nem hiszed, járj utána. Én mék csucsuka, jó éjt!

biboldó · http://menekulttabor.blog.hu 2012.01.19. 08:34:56

@Arma Gedeon2: Az hazudik, aki szerint Ézsau a gojokat jelképezi. Vagy aki ezt magyarázza bele Sholem mondandójába.
Tök logikátlan, hogy egy vallási valami politikai célzattal foglalkozzék.

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2012.01.19. 09:32:04

@biboldó: a zsidó miszticizmus esetén sem logikátlan, mert a történelmi étnyek ezt mutatják, hogy foglalkozott. Persze Scholem is azt írja, hogy eredetileg nem foglalkozott, csak később alakult olyan irányba.
Más vallásoknál se ritka.

Te igyekszel szerencsétlenül hazugságnak minősíteni a tényeket, melyeket a zsidó vallás tudósai állapítanak meg.

Az alábbi egy szaktudományos elemzés a frankista szekta vezetői által a magyarországi frankistákhoz 1800 körül írt, zóhári nyelvezetű héber nelvű levélről.

www.donmeh-west.com/frankintro.shtml

A szerző: Ben Zion Wacholder, Ph.D
Hebrew Union College - Jewish Institute of Religion, Cincinnati

"E publikáció közli és értelmezi a héber-zóhári levelet, melyet Jacob Frank három tanítványa írt 1880 körül a magyarországi zsidókhoz. (...) Dokumentumunk szerint Frank megjósolta az európai zsidóság pusztulását, hacsak a zsidók nem veszik fel "Edom szent vallását", vagyis a kereszténységet. A kereszténységre áttérésnek azonban eszközként kellett szolgálnia, mely a kereszténység végső legyőzéséhez vezet. A Frank személyében reinkarnálódott Jákob pátriárka küldetése volt, hogy Izrael élére álljon annak Edom elleni háborújában. "

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2012.01.19. 09:45:03

további részletek a magyar frankistáknak jrott levél tudós elemzéséből:

"...a levél általános üzenete így összegezhető:
- Frank megjósolja a zsidók eljövendő mészárlását Európa minden nagyobb és kisebb országában az apokalipszis részeként. (Holokauszt! A.G.2)
- A zsidók megváltásának alapja, hogy elfogadják Edom, vagyis Róma hitét.
- Jacob Frank Jákob pátriárka reinkarnációja.
- Jacob Frank fogja vezetni Izrael megváltását a világ, azon belül a Katolikus Egyház meghódítása által.

biboldó · http://menekulttabor.blog.hu 2012.01.19. 21:53:21

Nem tudom, mit akarsz mondani ezekkel az ellentmondó faszságokkal, de kezdem unni, hogy bődületesen logikátlan baromságokra reagáljak. Túl magas labdák, nem sport leütni. A történelmi igazolás című utólagos belemagyarázás ovis voltáról már nem is beszélve, csak kapásból:
1.) "Edom szent vallása"
Ha valami a primitív röghöz kötöttséget jelképezi, akkor mitől szent a vallása?
2.) Sholem nem írta, hogy a kabala bármikor foglalkozott politikával, azt sem, hogy később. Minden egyéb tendenciózus csúsztatás.
3.) Minősítésekre nem reagálok, mindamellett, hogy sikernek könyvelem el. Merthogy érvpótlék, azaz nyögvenyelős nyafi.

Mindezt a "szent vallás" miatt, ami ugyebár a kereszténység. Viszont szerinted a katolikus egyház maga a sátánizmus, mert a Frenky gyerök elfoglalta azért, hogy ne következhessen be az általa előre látott holokauszt. De bekövetkezett, dadus, úgyhogy valami bűzlik Vatikán háza táján. Felőlem rendben a sátáni mivolta, de a faszért hallgat erről pl. szentfazék Ricsink? Netán fél az általa tapasztalati alapon jogosan gyűlölt zsidó Jézuskájától emiatt jogosan kiosztott kokijától?
Baszki, nincs valami konzekvensebb kopid?
süti beállítások módosítása