Régóta terjesztett elmélet, hogy a magyarság először halász-vadász-gyűjtögető életet élt az Ural-környéki erdőkben, majd „kapcsolatba került” bizonyos „türk népcsoportokkal”,( itt szól közbe a józan paraszti ész: akiktől aztán úgy megtanult lovagolni pár évtized alatt, hogy gyakorlatilag Európa vezető ereje  lett -kalandozó és egyéb hadjáratok- 100 évre).
Ez az elmélet teljesen téves. Több sebből vérzik, terjedelmi okokból most csak egy dolgot szeretnék jobban megvizsgálni.
-a magyarság „nomád” nép volt.
Kiszely István kimutatta, hogy ez az elmélet téves. A magyarság FÉLnomád volt –ez László Gyula meghatározása – ami a valóságban, érthető nyelven azt jelenti: Nagyállattartó-földművelő.
(Mik ezek a nagy állatok? Ló, szarvasmarha, juh, kisebb mértékben: disznó.)
Egy tipikus példa: Képzeljük el, hogy A Volga folyó torkolatánál, Ahol belefolyik a Kaszpi-tengerbe, van a nyáj, és vele az ember, téli szállása. Tavasszal, amikor elolvad a hó, és megindul a fű növése, hatalmas nyájak, birka és marha, kelnek útra, a folyót követve, északra, egészen a tajga (szubarktikus őserdő) pereméig. Itt megállnak, pár hétre, vagy akár hónapra, körbelegeltetnek, stb. Néha letáboroznak hosszabb időre, ezt hívjuk nyári szállásnak. Végül az ősz és a hideg beköszöntével a hatalmas nyájak elindulnak délre, szintén a folyó mentén, visszafelé, a torkolat mentén található pusztákra, a téli szállásra. Persze ez a legegyszerűbb forgatókönyv. A végtelen pusztán tulajdonképpen bármerre lehet menni, és szép lassan akár ezer kilométereket is meg tudnak tenni évente.  (Ezeknek a füves szteppéknek volt hajdan hatalmas központja a Turán-alföld, de erről majd egy másik bejegyzésben).
A méltatlanul mellőzött Bakay Kornél így fogalmaz:

„A finnugor elméletet megalapozatlannak tartom, az un. rokon népek nyelvtani és szókészleti egyezéseit valósnak ismerem el, de magyar és finn nyelveket mondok, nem finnugort, nem urálit, mert ilyenek sohasem voltak. (Ez az un. nyelvcsalád-dogma.) A magyar nyelvet ősnyelvnek vélem, amely különböző korban és különböző földrajzi övezetben hatott más, kis népek (vogul, osztyák, etc.) nyelvére. Elvetem, hogy a magyar nyelv a Kr. születése előtti évszázadokban alakult ki, önálló élete pedig másfélezer éve van.  Legalább 3-4 ezer esztendeje kialakult a magyar nyelv, mégpedig nem az 50° szélességi foktól északra (ez az un. földrajzi-zóna elmélet dogmája), hanem attól délebbre, a Kaszpi-tó, az Aral-tó keleti, déli vidékein, magyarán Közép-Ázsiában, elnyúlva Belső-Ázsia (Tarim-medence) vidékéig.”

Itt a figyelmes olvasó fölteheti a kérdést: Lehet, hogy a Turán és a Tarim ugyanazon gyök (T-R) köré épült szó? Érdekes kérdés, de menjünk tovább.
„(…)Ez a terület a magyarság embertani alkatának fő kialakítója is. A közép-ázsiai eredetű típusok találhatók leggyakrabban a magyarok között még ma is! Szellemi örökségünk is hún-avar-török rokonságú, kivált ami a népzenénket illeti.
Bakay szerint az ősi magyarok többsége városokban élt.
„Közép-Ázsiában, egészen a mongol-korig hatalmas városok virágzottak az oázisokon, körülvéve a forró sivatagoktól”.
Melyek Ezek a városok? Szamarkand, Korezm (Chwarezm), Bokhara (Bukhara), Pendzsikent, Baktra, Turfán (Turpan), Tilia-Tepe, Dalverzin-Tepe, hogy csak a legnagyobbakat érintsük. Ezek Baktria, Szogdiana tartományaiban , valamint a Selyemút mentén helyezkedtek el.

Baktria térképe

Rögtön adódik a következő kérdés. Miért kellett innen eljönniük?
 

„Az egyetemes köztörténetből jól ismert, hogy a Kr. sz. utáni VII. században az arabok rendkívül nagy katonai erővel hódították meg az ókori Kelet legnagyobb részét, majd 630 táján betörtek Közép-Ázsiába is. Az arabok hódításai elképesztően hatalmas anyagi és emberáldozattal jártak. Merv városától például két millió ezüst drachmát követeltek, Khorasszánban húsz millió feletti drachmát kívántak, valamint töménytelen rabot, lovat és egyebet, összesen 50 millió drachma feletti értékben! a helyzet tovább romlott, amikor a VIII. században a kegyetlen  Kutejba ibn Muszlim lett a fővezér, akinek a parancsára raboltak és gyilkoltak mindenütt. Szogdiának egy tételben hat mázsa színezüstöt kellett átadnia, valamint évi 200 ezer drachma adót. Csigántól 100 ezer rabot követelt, Kes uralkodójától, Vajk-tól 10 ezer rabszolgát hajtatott el. Kutejba egy helyen egyszerre 400 ezer foglyot mészároltatott le. 704 telén pedig sokezer fogoly rab megfagyott a hidegben, mert az arabok elvették a ruháikat.(…)

Több arab forrás is említi, hogy a rabok zöme a türk-féle népek közül került ki. Ezért tehát, aki nem akart az iszlám-hitű vérengző arabok rabszolgája lenni, elhagyta országát. Feltevésem szerint erre a magyarok esetében a Kr. sz. utáni 670-es években került sor, amikor is a magyarul (vagy magyarul és törökül) beszélő népek egy része délnyugat felé vonult, ők voltak a szavárd, vagy szabir magyarok. A másik rész északnyugatnak vette az irányt az onogur-bolgárokkal, és létrehozták Volgai-Bulgáriát (Magna-Hungaria), egy csoport nyugatra költözött a Kárpát-medencébe (Kuber népe), míg a legnagyobb lélekszámú törzsek a Kaszpi-tó északkeleti vidékére és a Volga (Atil) deltájához telepedtek át, létrehozva vagy megerősítve Kazáriát, amelynek lakóit szabiroknak is nevezték. Itt lehetett Levédia, itt említi őket Bíborbanszületett Konstantin császár is (mazar-ósz). Amikor a IX. század elején vagy végén, részben a kazár uralkodó osztály zsidó hitre térése, részben az arabok  és a varég ruszok két irányból ismétlődő erős támadásai, részben pedig a Kárpát-medencéből érkező kedvező hírek miatt, az erős katonai erővel rendelkező törzsi vezérek vérszerződést kötve, Álmost nagyfejedelemmé választották, majd elhatározták népük nyugatra telepítését. Véleményem szerint alaposan felkészülve, gondosan megszervezve, rendezetten és katonai terv szerint „egy menetben” települt át az onogur-magyar nép Az Atil-tótól (talán az Atil-Kuzu is ide vonatkozik?) a Kárpát-medencébe.
Akinek csak csipetnyi gyakorlati érzéke van, aki látta már valaha a délorosz sztyeppét, aki fel tudja fogni, mit jelenthetett szekerekkel, lovakkal, barmokkal, asszonyokkal, gyerekekkel megtenni több ezer km-t, csak az képes felfogni, hogy valódi honalapítás történt 1100 esztendővel ezelőtt, amely- hiába rúgkapálnak a „hivatalos mérvadó vonulat” magasrangú képviselői ezernyi oldalakat izzadva ki magukból, bizonyítva a fejveszett menekülést, a gátlástalan szabad rablást, a szervezetlenséget – a honfoglalás minden részletében soha nem lesz megismerhető. De legalább arra legyen jogunk, hogy a múltunk kutatásának útjait magunk választhassuk meg.

Végigvezettük tehát, a magyar nép történetét, a letelepedett, városi életmódtól (Szogdia, Baktria városai) a félnomád, nagyállattartó-földművelő életmódig (Turán-alföld, Kaszpi-tenger környéke, Fekete-tenger), végül eljutottunk újra a letelepedésig (Honfoglalás, Kárpát-medence).
Hogy a muszlimok elől való távozásuk előtt mennyi ideig éltek eleink ezekben a városokban?
Mielőtt ezt a kérdést megvizsgálnánk, fontos megismernünk a sztyeppi félnomád népek kultúráját.