Hozzá vagyok szokva, hogy csúnyákat mondanak rám a hátam mögött. Egyrészt nem érdekel, másrészt megtanultam hatástalanítani az aknákat. Nem utolsósorban pedig igyekszem keményen, de szabályosan játszani. A csalást, a hamisságot elutasítom. Szilárd morális értékrendem van, amely jóval szigorúbb és koherensebb, mint az átlag embereké, ugyanakkor az egyes társadalmi folyamatokban megfigyelhető, számomra elfogadhatatlan attitűdök tekintetében kevésbé vagyok pönalisztikusan (büntetéscentrikus) gondolkodó.
Éppen ezért a Dezső András nevű skribler kisszerű, semmivel alá nem támasztott vádaskodása is hidegen hagy. Megrendelésre ír rólam és társaimról képtelen valótlanságokat, pusztán azért, mert a miniszterelnök családja is érintett. Egyetlen, szerinte büntetőjogi kategóriába tartozó állításáról sem mutatott bizonyítékot. Nyilván nem is tud. Az ő köreiben az alaptalan vádaskodás megszokott. Ez a harmadik, rólam is szóló cikke is teljes egészében fikcióra alapozott, a részére megküldött eredeti dokumentumokkal cáfolt tatalma azonban elérte azt a szintet, amikor reagálnom kell. Nyilvánvalóan jogi útra tereljük az ügyet.
Kettőnk kapcsolata úgy kezdődött, hogy cikket akart megjelentetni rólunk, alapvetően a miniszterelnök öccséről, ám társaságunkból senki nem állt szóba vele, csak én. Az első cikke, bár kellemetlen volt számunkra, nem tartalmazott olyan elemeket, amelyért egy baloldali, magát tévesen újságírónak képzelő, a szexuális identitásában bizonytalan antifa akcionista hibáztatható lenne. A második cikk után annyit reagáltam, hogy „nyomokban tartalmaz igazságot is”.
A kedden megjelent új cikkben azonban minden egyes, még emberként is értelmezhető kijelentése hazugság. Úgy hazugság, hogy előzetesen írásban felajánlottam a magam, a feleségem és a cégünk bankszámláinak áttanulmányozását, illetve mindennemű, az ügyben érintett céges dokumentum eredetijének átadását, elektronikus levelezési rendszerünk áttanulmányozásának lehetőségét. Egyes ilyen dokumentumokat egyébként elektronikus levélben meg is küldtem a részére.
Nem élt a lehetőséggel. Úgy fogalmazott: „Egyetértek veled abban, hogy "ezt így olvasva elég durván" hangzik. De a rendelkezésre álló hanganyagok, dokumentációk, a belső levelezések, céges papírok és egy sor más, a birtokunkba került bizonyíték alapján, és természetesen a Telex jogászával is konzultálva, részünkről nincs kockázat abban, hogy ezzel a témával foglalkozzunk. De természetesen a Te álláspontod, a Te reakciód ugyanolyan fontos ebben az ügyben, mint másé. Én a szakmámat végzem, és korrekt módon tájékoztatlak téged arról, amit megtudtam, lehetőséget adva neked a reakcióra.”
Nyilvánvaló okokból nem ugyanazt értjük bizonyíték alatt, s hogy az erkölcsi értékrendünk fényévekre van egymástól, az is azonnal láthatóvá válik.
Íme az első „bizonyíték”: „Soma leírta: ennek a körnek nagyjából 80-120 potenciális munkavállalóra volt valós szerződése, ennek ellenére 1000-1200 munkavállalónak adták el ezt a lehetőséget.” - szerepel az egyetlen igaz szót sem tartalmazó cikkben.
Ezzel szemben itt közlöm a Dezső által is előcitált állításokat cáfoló hiteles dokumentumok crop-olt részleteit. Csak úgy, tanulságként. A teljes dokumentumok közlése mások jogait sértené.
Honnan is indult ez a történet:
Még az egyszerűsített honosítási eljárások során, mint hivatalnokot ismertem meg F. Richárdot (milyen bájosan elhallgatja a tróger nevét skriblerünk!), azaz Farkas Richárdot. Farkas a Károly körúti BMH kirendeltségen dolgozott rögzítőként. Ide jártam be napi rendszerességgel egyszerűsített honosítási kérelmet benyújtott ügyfeleim érdekében.
Mindenki pontosan tudta, ki vagyok. Mindenki! Amikor beléptem az épületbe, a portás azzal fogadott, hogy „fent várnak rád”. Az akkori osztályvezető a kollégáit is megkérte, segítsenek a munkámban. Amikor 2013-ban először kértek fel egyszerűsített honosítási eljárásban közreműködésre, hamar rájöttem, rengeteg anomália van a rendszerben. Ezeket az ordenáré szabálytalanságokat jelentettem. Igyekeztem segíteni a hivatalok, hatóságok munkáját. Ennek nem mindenki örült, de szép eredményeket értem el, amire máig büszke vagyok.
Ezért nyilván zokon esik, ha ilyen kisstílű módszerekkel igyekeznek lejáratni, mint teszi azt Dezső András, aki iszonyatos pénzeket vesz fel ezért egy bizonyos sértett embertől, aki így szeretne bosszút állni feljebbvalóján. Dezső András pontosan tisztában van vele, hogy az általa leírtak egyrészt nem igazak, másrészt a semmilyen jogi (büntető vagy polgári) relevanciával nem bírnak. Dezső csak azt nem tudja, hogy az őt lefizető személy eddig mindenki kezét elengedte, aki a szolgája volt, de az végül teherré vált számára. Előre látva a történet végét, nem nagyon van okom idegeskedni. Aki ismer, pontosan tudja, hogy egy ilyen kaliberű nímand nem tud kihozni a sodromból.
Vissza a Károly körútra! Csernák Somát is ott ismertem meg. Egy nagy darab hájpacni volt a fickó. Mivel a nők nem álltak szóba vele, egy ukrán-magyar kettős állampolgár látta el barátnőkkel jó pénzért, akik kiélvezték, hogy a dagikánál minden bulin bőséggel volt kokain, és még szexelni sem nagyon kelletett, mivel emberünk képtelen volt rá. A szerencsétlen egy hónappal ezelőtt a születésnapján halt meg. Túltolta a kokaint és megállt a szíve.
Farkas Richárddal rajtam keresztül ismerkedtek meg. Ricsi ekkor már nem dolgozott az OIF-nél. Felvettem back office-ba. Elvégre értett az idegenrendészeti doksik kitöltéséhez, ráadásul az anyja is ott dolgozott/dolgozik, és Ricsi készségesen szállított belső infókat. Ricsi anyjának a korábbi férje az Alkotmányvédelmi Hivatal alezredese volt, van is féltestvére ebből a kapcsolatból. Később, - azt hiszem jelenleg is – egy nagyon magasrangú OIF-es vezető szeretője lett az anyuka, a férfi azonban nős, ezért nem írom le a nevét.
Ricsi és Soma közös nevezője a drog és az alkohol. Az üzlettársam, akit Dezső csak Macsekként emleget, azért is gyűlölte őket, mert mindkettő ivott és drogozott, a munkájukat elhanyagolták. Aztán Ricsi egyszer ellopott egy nagyobb összeget. Nem emlékszem pontosan, de valami 4-5 millió forintot. Sokszor elmondtam már más fórumokon, hogy sajnáltam Ricsit, mert volt két gyereke. Amikor már minden partnerünk kérte, hogy ne engedjük már, hogy Farkas Ricsi készítse el a papírokat, én akkor is adtam neki munkát. Kár volt!
A Dezső-cikk egyetlen jogi relevanciával is bíró része, ahol Farkas arról vall állítólagos saját feljelentésében, hogy utasításomra szerződéseket kellett hamisítania. Eleinte nem is értettem, miért tesz terhelő vallomást önmagára. Aztán rájöttem, hogy ezzel akar nyomatékot adni az ügynek, hiszen a beismerővallomásában azonnal úgy nyilatkozik, hogy a hamisításokra én adtam utasítást.
Ez így elég kellemetlenül hangzik. Hiszen hiába állítom én, hogy ez marhaság, a cikk maga bulvár, Farkas beismerővallomása pedig elévülési időn túl történt. Vagyis valaki kiokosíthatta. Nem eléggé.
Ugyanis a nepáli munkavállalók esetében Németországban hitelesítik a céges dokumentumokat. Szóval, teljesen értelmetlen csalással operálni, mert nem érhet célt. Arról nem is szólva, hogy az illető nepáli toborzó egy Magyarországról 30 év után 5 évre kiutasított Fárhad nevű férfi volt. Fárhad sosem fizetett egyetlen fillért sem és folyton elrontott minden dokumentumot.
Az OIF megkért minket, hogy a kérelmezők sajátkezűleg írják már alá a dokumentumokat, amelyeket az Enter Hungary elektronikus rendszerbe feltöltünk, mert a részünkre megküldött szignó szkennelt-szerkesztett formában nem elfogadható. Megjegyzem, a korábbi gyakorlat az volt, hogy nagyobb létszámú kérelmezőt jegyző cégek az Enter Hungary felületére olyan dokumentumokat töltöttek fel, amelyeket a kérelmező tudtával és beleegyezésével az általa megküldött aláírásmintáját rászerkesztették. Bevett szokás volt, gondoltuk, ezzel nem követünk el semmi szabálytalant. Tévedtünk. Nekünk nem volt szabad azt, ami másnak rutin volt. Megértettük, korrigáltunk. A drogos Farkas Richárd még ezt is „csalásként” tálalta Dezsőnek.
Volt olyan toborzó, aki többedszeri felszólításra sem volt hajlandó az utasítások szerint eljárni. A cikkben is emlegetett Fárhad annyira hülye volt, hogy a három ügytípus dokumentumait három különböző emberrel íratta alá. Csakhogy így minden egyes kérelmezőnek háromféle aláírása volt.
Elzavartam őket a picsába. Kaptam is párszáz gyalázkodó sms-t és szitkozódó hangüzenetet. Eltettem őket emlékbe. Mindösszesen két nepáli és indiai toborzóval dolgoztunk: Fárhad és Soma. Egyik sem fizetett, csak pofázott. Fárhad esetében még mi küldtünk neki pénzt megélhetésre. Aztán kitoloncolták Nepálból is.
Később egy magyar ügyvéd kezdett hívogatni Fárhad nepálijai miatt. Tisztázzuk, először nem engem, hanem a Dezső által nevesített partnerünket, a HRL Pro Kft-t, illetve annak törvényes képviselőjét és valódi vezetőjét. A valódi utasításadó, Kurucz István megkérte a névleges ügyvezetőt, hogy adjon részemre meghatalmazást a jogász kollégával a kapcsolattartásra. Elmondtam a nepáliak ügyvédjének is, hogy nem érdekel a nyomoruk, mert képtelenek voltak visszaküldeni olyan dokumentumokat, amelyeken a kérelmezők eredeti aláírása helyesen szerepel. S ebben az esetben teljesen irreleváns, mit ígértünk. Olyat biztosan nem ígértünk, hogy a magyar hatóságok felszólításának nem teszünk eleget, de akkor is elindítjuk a kérelmezési folyamatokat.
Minden egyes listánk kérelmezőinek valamennyi dokumentumát megküldtük előzetesen áttekintésre az OIF-be. Ennek elektronikus levelezésünkben nyoma van. Csakis olyan kérelmeket élesítettünk a későbbiekben, amelyeket a hatóság valósként elfogadott. Megjegyzem, kizárólag velünk voltak ilyen szigorúak, de ezt egyáltalán nem bántuk.
Hogy ebből a Dezső András által informátorként használt drogos és alkoholista bűnözők hogyan kreáltak úgynevezett „bizonyítékokat”, arról fogalmam sincs. Mindenesetre Dezső kizárólag olyan személyekre hivatkozik, akik büntetett előéletűek és ellenőrizhetően drogosok. Komoly kis csapat ez ám! Szemben azzal, hogy az általam megküldött, illetve felkínált eredeti dokumentumokra fittyet sem hányt, illetve azokba betekinteni nem volt hajlandó. Igazi baloldali „újságíró”!
Ráadásul a Csernák Soma-Farkas Richárd párost egyértelműen azért zavartam el a fenébe, mert egyrészt nem fizettek, másrészt a nevünkben, egészen pontosan az általunk képviselt cég nevében vettek át előleg-depozitot, amelyet aztán elfelejtettek befizetni a kasszába. Érthető, hogy haragudtak rám. Az pedig Dezső Andrásról mond el mindent, hogy tisztességes üzletemberekkel szemben simlis tolvajok mellé áll. Similis simile gaudet.
Amikor Dezső felemelt mutatóujjal hangfelvételekre hivatkozik, kizárólag az alkoholista drogosok és egyéb bűnözők által rögzített és összevissza megvagdosott párbeszédekről beszél, amelyek nem tartalmaznak olyan részleteket, miért is szakadt meg a munkakapcsolatunk különböző személyekkel. Minden olyan részletet kivágtak a párbeszédekből, amelyek rájuk nézve kellemetlenek lettek volna, illetve a párbeszédeket valós kontextusba helyezik.
Pedig higgyétek el, választékos sértésekkel kísérve küldtem el őket a halál faszára. Ebben (is) kiemelkedően jó vagyok. Istenem, hány szájkaratézó állítja rólam, hogy így, meg úgy tenne velem, miközben rettegnek tőlem. Meglehetősen határozott tudok lenni szükség esetén.
Ezért is megmosolyogtató, amikor Dezső olyan vietnamiakra hivatkozik, akiknek én állítólag tartozom, de Áron miatt megkímélnek, akik kis ajándékokkal álldogálnak a kapum előtt, hátha beengedném őket, hátha újra dolgozhatnának velem. Innen is üzenem nekik, nem fognak!
A közelmúltban leültem egy olyan vietnami csapattal, akik korábban elfelejtettek elszámolni a szerződéseink szerint a teljesítést követően. Elmondtam nekik, senkinek a picsogása nem érdekel. Amikor tavaly többszázezer euróval károsítottak meg minket, senkit nem hívtam fel, senkinek nem üzentem semmit. Üzleti kockázatot vállaltunk, így jártunk. Persze, bosszantott, de mire mennénk egy ázsiai szocialista országban pereskedéssel?
Apropó Vietnam. Dezső is leírja a rizsföldön dolgozó szegény kisember meséjét. Ám ebből egy szó nem igaz. Ugyan már, honnan lenne 18 ezer dollárja vagy 16 ezer eurója egy szegény földművesnek, akinek az egész évi keresete nincs 100 dollár? – A válasz egyszerű, kézenfekvő, logikus és dokumentumokkal is igazolható.
Vietnamban van 15-20 millió tök fölösleges ember, akikkel a rendszer nem tud mit kezdeni. Nem nagyon van munkájuk, szinte teljes egészében az állam tartja el őket. Azonban, ha egy ilyen szerencsétlen felmutatja, hogy van előzetes megállapodása külföldi (Arab Emírségek, Európai Unió, Japán, Dél-Korea, stb) munkavállalásra, az állam garanciát vállal banki hitel felvétele során. Vietnamban a bankok vagy 18 ezer dollárt, vagy 16 ezer eurót adnak.
Az első időkben történt visszaélések után ezt az összeget a munkavállaló csak azt követően kapta már meg, ha elfogadták a munkavállalás célú tartózkodási engedély iránti kérelmét. Ebből az összegből fizeti a kérelmező az ügyintézés költségeit. Mi korábban 5000 eurót kértünk, később pedig 7000-et. Az árban benne foglaltatik a kérelem hatósági díja, a szálláshely lefoglalásának és első két hónapjának díja, az első két hónap élelmezésének költsége, a csoportos szállítás költségei, stb.
S amit Dezső, és a vele azonos intellektuális nívón vegetáló informátorai képtelenek elfogadni, a kialkudott vállalkozási díjban van olyan mértékű üzleti haszon, amely kényelmes polgári életet biztosít számunkra. Vállalkozók vagyunk, nem a Máltai Szeretetszolgálat.
Újabban a baloldalinak tartottak világnézete a kapitalista gyökerű liberális demokráciát neo-bolsevizmusként értelmezi, ahol kapitalistának lenni bűn. Dezső cikke sem szól másról, mint gonosz burzsoák által kisemmizett kisemberekről. Olyan primitív sztereotípiákat vonultat fel, mint „a csúnya okos, a szép buta”, „a szegény jó, a gazdag gonosz”. A 70-80-as évek USA-jában az ilyen nézetekért súlyos börtönbüntetés járt. Nagy kár, hogy elmúlt az az idő! Ugyanis az, amit Dezső is képvisel, a kiválóság irigységből történő elpusztítására való agresszív törekvés.
Folytatása következik
