Van egy fogalom.

Egyedül a német nyelvben létezik megfelelő leírása. Magyarra fordítva annyit tesz: a gondolat megfogalmazása (definíciója) fölötti szuverén (egyedüli) hatalom. Deutungshoheit.

Lehet még úgy is értelmezni, hogy a gondolat "kisajátítása" fölötti hatalom. Valamint: a véleményvezéri, erkölcsi tekintélyi, szaktekintélyi szerepre való törekvés, ezen színben való megnyilvánulás.

Magyarországon a módszerváltás óta egészen a 2010-es választásokig a neoliberális közbeszéd túlnyomó súlya volt jelen. Ezen közbeszéd lényeges elemei, melyek mind-mind ezer szállal kapcsolódnak a neolib univerzumhoz: szélsőségesség, kirekesztés, esélyegyenlőség. fasizmus, rasszizmus, nácizmus,antiszemitizmus, gyűlöletkeltő stb.

ezeknek a fogalmaknak a neolib értelmezési kereten kívül semmiféle értelmi/értelmes mondanivalójuk nincsen.
 Pl. ma a "fasiszta" megjelölés alatt mindenek előtt nem azt értik, hogy az olasz tekintélyuralmi rendszer (1922-45), Mussolini eszméinek követője, hanem azt értik alatta, hogy valami "aljas, gonosz, rossz szándékú ember". Tehát amikor elkövetjük azt a hibát, hogy ezeket az érzelmi-ideológiai tartalomtól fertőzött szavakat átemeljük és mi is használni kezdjük, vagy akárcsak közmegegyezésként elfogadjuk, akkor azonnal aljasok, erkölcstelenek és primitív előemberek leszünk, a szó elsődleges jelentése értelmében.

Természetesen a Deutungshoheit oda-vissza is működik: manapság már épp a "neoliberális" vált szitokszóvá, az uralkodó közbeszéd irányának megfelelően.

Az a helyzet, hogy az uralkodó narratívák, valóságértelmezési keretek eddig lehetetlenné tették a magyar nemzeti gondolat markáns megfogalmazását. Mindaddig, amíg a liberális gyökerű fidesz lefoglalta magának a "nemzeti" jelzőt, valamint a jobboldalon való egyedüliséget ("Egy a Tábor, egy a Zászló"-narratíva, ha még emlékszünk erre), az alternatív jobboldaliság háttérbe szorult. a Jobbik megjelenésével ezen narratíva megsemmisült vereséget szenvedett. Mivel az új erő, a Jobbik nem lép fel olyan igénnyel, hogy kisajátítsa magának a nemzeteszmét és a jobboldaliságot, ezért megnyílik a lehetőség, hogy a jobboldali gondolkodásról mindenki véleményt tudjon nyilvánítani, aki a nemzeti keretekben gondolkozik.
egy másik szempontból nézve ez egy hatalmi űr, amit előbb-utóbb valami be fog tölteni.

Mi legyen az uralkodó eszme a nemzeti oldalon? Milyen szempontok, pozitív mondanivaló köré szerveződjék a Nemzeti Gondolat?

Ezek a legfontosabb kérdések, amire a válaszokat mindenki megtalálja magában. Ebből a közös belső kincsből kéne valami közös mondanivalót létrehozni. Nehéz feladat, de tiszta alapról, tiszta lappal indulunk. Csak tiszta forrásból.
 Az én verziómat is le fogom írni, de előtte inkább a mások véleményére lennék kíváncsi.

Nem vagyok mazochista, mégis letöltöttem Semjén Zsolt doktori dolgozatát az internetről. Láttam belőle valahol egy részt belőle, és az nagyon viccesnek tűnt. Gondoltam, talán az egész mű ilyen szórakoztató, és akkor már nem volt hiábavaló cselekedet foglalkozni vele.

Igazam is lett, meg nem is. Valóban vannak a dolgozatban kifejezetten élményszámba menő részek, amelyeket többször elolvasni is jó szórakozás lehet. Ellenben az általa használt szakirodalomra, a forrásra kísértetiesen hajazó szövegrészek többnyire szárazak és unalmasak, mint az eredeti írás. Szerintem végig saját kútfőjére kellett volna hagyatkoznia.

Glasenapp: Az öt világvallás című műve nekem is kötelező volt egyetemen. Mit mondjak, dög unalom az a könyv. Száraz adatolás, semmi több. A fickó inkább ment volna gépészmérnöknek, mint valláskutatónak. Szinte hallottam a kattogó fogaskerekeket, a belekerülő porszem miatti csikorgást minden sorában. Eh, borzalmas mű!

Semjén doktor leszögezi, a new age a sátánhoz vezető, jó szándékkal kikövezett autósztráda. Nem, nem a Közgép építette, hanem a sátán maga. Tulajdonképpen erről szól az egész dolgozat, hogy hiába a jó szándék és pozitív igény, ha egyébként félelmetes veszélyt jelentenek. Azt, hogy kire, gondosan elhallgatja a szerző.

A félelmetes veszély az új hullámosok szóhasználatában van, mert Isten helyett isteniről, és Isten megtapasztalása helyett vallási élményről beszélnek. Na, most álljunk meg egy pillanatra! Vajon Semjén úr tisztában van a magyar nyelv jelzős mondatszerkezetével és szamantikájával? Álláspontom szerint bizonyosan nincs. Ahogy a new age jelentésével sem.

Különösen az a rész megkapó, ahol a vallási igény, mint a világ megismerése iránt érzett olthatatlan vágyunk egyetlen tiszta megnyilvánulása, elementáris erővel tör fel a modern kori természettudományok dogmájának fojtásából. Érzékeltetve ezzel, hogy az Istenhez vezető út egyetlen torlasza a tudomány, a matematika, a fizika, a csillagászat, az orvostudomány, a kémia, a biológia, stb. Nyilvánvaló, amennyiben e tudományok akadályozzák az ember spirituális kiteljesedését, Istenhez való megtérését, egyértelműen az ördögtől valóak.

Nevetséges dolog, hogy holmi fizikusok filozofálgatnak. Na, hallják, még szép! Tökéletesen sátáni cselekedet. És nem csak ez, de a müzli fogyasztás és a jóga is. Bizony, meg az erdőben futás. Miért, mi a faszom van az erdőben, ami futás közben gátolja az emberi lelket Istennel való egyesülésében? Azt tudták, hogy a joghurt is az ördög terméke? Na, ha nem, akkor olvassanak Hansjörg Hemmingert. Tömjén Zsolt tőle (is) vette az okosságait.

Na, de most őszintén, milyen egyetem az, ahol, ha leírjuk, hogy a müzli és a joghurt ördögtől való, arra summa cum laude doktori címet lehet kapni? Nem vagyok nagy müzli fogyasztó és joghurtot sem iszom túl gyakran. Talán ezért is nem ismerem azon összetevőiket, amelyek egyértelműen bizonyítják, hogy ördögi főzetről van szó.  

Mégis hogy várhatja egyetlen következetes keresztény is, hogy épeszű ember hinni kezd egy olyan Istenben, aki szerint a jóga vagy a erdőben futás sátánizmus, hogy a bifidus essensisről vagy actiregularisról már ne is beszéljünk. Amennyiben Istennek kifejezett szándéka, hogy maga köré futóbolondokat gyűjt, rám ne számítson.

Mondom, nem eszem müzlit, futni nemcsak erdőben, de sehol sem szeretek, nem jógázom és nem hallgatok Rolling Stones-t, ennek ellenére rám ne számítson senki keresztény, aki szerint Semjén normális, vagy az, amit képvisel Isten akaratával egyező. Akkor inkább már leszek bélyeggyűjtő, habár szerintem azok sem normálisok.   

Biztosak lehetünk benne, ha a Semjén-féléken múlna, a föld most is lapos lenne, és hétvégente boszorkányokat égetnénk a Kossuth téren. A betegségeket miatyánkkal gyógyítanánk, és az egyháznak tizedet fizetnénk. Viszont a nők nem szólhatnának bele semmibe, a mi tök jó lenne, tekintve, hogy a feleség két lábon járó rizikófaktor. Már orvosilag értem.   Ám pusztán ezért nem éri meg kereszténynek lenni, így maradok a más útnál, és vagy elkárhozom, vagy kiderül, hogy Istenhez nem egyetlen ösvény vezet, és a más utakon is levonhatom a Teremtővel való kapcsolatom erkölcsi konzekvenciáit.  

Hogy mi veszélyes e szerint a drága ember szerint? – Természetesen a magyarok őseredetükhöz való viszonya, a folytonos kutakodás, a gyökereik felkutatása iránti kiolthatatlan és egyre intenzívebb vágy, az veszélyes. S nem csak úgy veszélyes, de legalább két okból az.

Kálmán C. György eredetileg irodalomtörténész. Irodalomtörténészi kvalitásaival nem vagyok tisztában, ezért arról nincs okom bőven értekezni. Ellenben abban biztos vagyok, hogy sem az orvosi antropológiában, genetikában, sem pedig az őstörténet-kutatásban nem számít jeles szakértőnek. Talán ezért is hívta őt meg Rónai Egon az ATV Start című műsorába.

Helyes, bozontos szőrzetű, zsíros kis fickó, szürkés árnyalatú, ujjban hosszú felöltőben, ezzel is hangsúlyozva önmaga jelentéktelenségét, mint a kisember archetípusát kellő intellektussal képviselő lényt. Mókásan illegeti a fejét, és kissé sietve beszél.  Nem lehet nem szeretni a figurát, amit hoz. Csak ne hallanánk, mit beszél!

Azt mondja ez a szürke kis emberke, hogy a magyarok őseredetükhöz való viszonya, a gyökerek felkutatásának vágya veszélyes. Veszélyes egyrészt, mert a magyarok tévesen azt hiszik, hogy az tudomány, pedig nem, és veszélyes, sőt még veszélyesebb azért, mert azt a téves képzetet kelti, hogy a rokonság számít a gazdasági kapcsolatokban.

Antropológusként van némi rálátásom az első veszélyre. A magyarság őseredete a brit, de általában az angolszász tudományos körökben nem azonos történet azzal, mint amit a magyar tudományos élet propagál. Ázsia barátaink a britekhez és a többiekhez hasonlóan úgyszintén rokonaiknak tartanak minket.

Például jól ismert tény, hogy honfoglalás kori és honfoglalás előtti őseinknél még számottevő volt a mongolredő megléte, mint genetikai eredetünk egyik lehetséges bizonyítéka. Kínában a hunokat és magyarokat ma is, immáron ezer évek óta egyazon névvel illetik, pedig ők aztán a hunoknak több törzsével is közvetlen kapcsolatban álltak.  Kevesen tudják, hogy Kína a világörökség részévé tette a hunok egykori fővárosát, Tongwanchenget Shaanxi tartományban. Szerintük mi a rokonaik vagyunk.

Az sem ismeretlen tény, hogy a kínai és japán írás szinte tökéletesen megegyezik, s velük valamikor azonos volt a koreai is, ám ott egy Nagy Szecsung nevű uralkodó a XV. Században tudóscsapatot bízott meg új írásmód kifejlesztésével, így született meg a hangul. Ellenben egy japán ma is folyékonyan olvassa a kínai írást, és fordítva is. Az ainukat, - és feltételezett őseiket, a jomonokat – leszámítva a japánok genetikailag egyezést mutatnak a mongolokkal, kínaiakkal és koreaiakkal egyaránt. A mongol-japán rokonságot nagyon komolyan veszik. A kínaiakra és koreaiakra kicsit haragszanak, de azért nem tagadják meg vérüket. Miután a mongolok magukat a hunok leszármazottainak tartják, és ez tudományos ténynek számít, a velünk való távoli rokonság sem tagadható el, nem lehet tudománytalannak és veszélyesnek nevezni. Pláne nem egy irodalomtörténésznek.

Elfogadom, hogy egy Matolcsy tolmácsolásában a tudományos kutatási témák is nevetségesen hangzanak, mégis azt kell mondanom, hogy a bármiféle jelzős szerkezetű magyarozás szimpla rasszizmus. Amin az sem finomít, hogy a csúfolódók magukat általában „vagyok olyan magyar”-ként aposztrofálják, ami szerintem nem igaz, de lényegtelen. Ellenben ők legalább annyira zsidók is, mint magyarok, mégis a zsidóságukkal kapcsolatban sosem hallottam még őket úgy viccelődni, hogy „mi, gázkamraszökevények”, „mi, tetűhintások”, „kaftánosok” vagy „kampós orrúak”. Ezért a pirospöttyösseggűzés sem korrekt.

Továbbá kéretik azt is számba venni, hogy a képtelensége ellenére senki értelmes ember nem áll le vitatni a zsidóság kettéválasztott tengeren való átkelését, és a többi szép történetet az ószövetségi bibliából. Tudomásul vesszük, hogy ezek a zsidóság őseredetének részei, és tiszteljük azt. Ez lenne a követendő példa. Legyünk őszinték, melyik tűnik valószínűbbnek, hogy rokonai vagyunk a japánoknak, vagy, hogy egy ember kettéválasztja a tengert?

Aki nem tiszteli más népek történelmét, vagy akár a saját történelmét, az nem lehet jó ember, nem lehet jó hazafi sem. Aki nem tiszteli mások érzelmi kötődését, az nem várhatja el, hogy tiszteljék az ő érzelmi kötődéseit.

Irodalomtörténészünk szerint a tudománytalanságán túl azért is veszélyes a rokonok kutatása, mert félrevezetően gazdasági előnyökkel hozzák összefüggésbe, miközben a tény az, hogy kizárólag kőkemény gazdasági érdekek mentén működik a világ. Mondja ezt egy olyan etnikumhoz tartozó ember, ahol szentírásban foglalt kötelesség (micvá) a rokonok (gazdasági) megsegítése, amelynek láthatjuk is életképességét mindennapjainkban.

S nem csupán a zsidókra jellemző ez, de a germánokra (német-osztrák) is, a latinokra (francia-román), az angolokra és szlávokra úgyszintén. Teljesen természetes, hogy az egymáshoz érzelmileg közel állás kölcsönös előnyökben is megnyilvánul. Például az USA és Anglia között nincsenek olyan védővámok és egyéb adminisztratív akadályok, mint az USA és egyéb EU-s tagállam között. Aki szerint ehhez nincs köze a rokonsághoz, a korábbi egymáshoz tartozáshoz, az dilettáns.       

Úgy vélem, Kálmán C. György, és úgy általában a vele azonos világnézetű emberek gyakorta hágnak át olyan konvenciókat, morális értékhatárokat, amelyek fontos pillérei a békés társadalmi együttélésnek, veszélyeztetve ezzel annak stabilitását. Hovatovább ott tartunk, hogy a szélsőséges jelző rájuk legalább annyira ül, mint más radikálisokra. 

Kifejezetten azért regisztráltam a Magyar Hírlap honlapján, hogy saját portáján marjak bele Bayer Zsoltba. Azonban egy jó demokratikus internetes oldalhoz méltóan szabályozva van a vélemény mennyisége. Ezért nem tudtam kifejteni véleményem legutóbbi, „Tömeg 2” című írásával kapcsolatban. Az lett volna még, hogy elküldöm valahová jó velősen, de bayerzsoltosan fogalmazni is tilos arrafelé.

Megvallom, nem nagyon tudom hová tenni a félműveltségű csinovnyik, Papcsák Ferenc védelmében, mellette való kiállásként született cikkét. No, nem mintha először olvasnék ilyet Bayer Zsolttól! Személy szerint engem speciel sok évvel ezt megelőzően is likvidált volna. Egy HírTv-s műsorban olvasta fel a nicknevemet (Biomechanoid), mint olyan személy virtuális kivetülését, akit szerencsésebb lett volna csecsemőkorában kitenni a Taigetoszra. Aztán a 2006-os őszi események egyik napján odamentem hozzá, és bemutatkoztam neki, hogy én vagyok Biomechanoid, akiről olyan szépeket mondott.

Elsősorban is az a gondom Bayer Zsolt véleményével, hogy alapvető tévedésben van. Nem kizárólag baloldali kommentelők fejtik ki tömören és velősen a véleményüket Papcsák munkásságával kapcsolatban. Sokan vagyunk abban a faramuci helyzetben, hogy együtt kell csaholnunk a bolseviki elvtársakkal, ami nincs különösebben ínyünkre. Be kell látnunk azonban, hogy a mi kutyánk kölykeinek oltalmazásánál fontosabb elv, hogy a hülyéket, - származzanak is bármelyik oldalról - ütni kell, ahol érjük. És hát lássuk be, ez a Papcsák olyan hülye, hogy párját ritkítja.

Másodsorban pedig Bayer Zsolt arról elhíresült publicista, hogy rendszeresen használ olyan kifejezéseket valós személyként másik valós személyekre, hogy "ótvar, hazug idióta", „rohadt szemét”, „ti Jobbikosok olyan hülyék vagytok, mint a segg”, stb. például. Egyébként is válogatott szitokszavakkal szereti illetni a baloldalinak, illetve Jobbikosnak mondott személyeket. Olyan szép hosszan szokott káromkodni, hogy tanítani kéne. Most mégis ő kéri számon a tömeget, amiért egy fidesznyiket kelletlen szavakkal illet.

Amikor szabadossága, trágár szóhasználata miatt a különböző blogokban, de legfőképpen a Mandiner kommentfolyamon (mert ott én is jelen vagyok) kapja az áldást, én mindig a védelmére kelek, és felemlítem, nem az a fontos, ahogy, amilyen szavakkal mondja, hanem amilyen okból, és amilyen jelentéstartalommal. Vagyis, ha van egy jellemtelen tróger, akiről véleményünk van, az megérdemli a szitokszavakat a bírálatunkban. E műfaj fekete öves mestere a jobboldalon Bayer Zsolt.

Súlyos problémám a papcsákizmussal, a szabad véleménynyilvánítás keretein belül trágár szavakat használó kommentelők elleni feljelentgetősdivel, hogy a virtuális világot egybemossa a valós világgal. A valós világban az embert kötik a társadalmi konvenciók, a tisztelet mások iránt, az önmérséklet tartása. Sokszor olyanok felé is tiszteletet kell mutatnunk, aki arra érdemtelen, s olyan helyzetben is önmérsékletet tanúsítanunk, amikor szívünk szerint kifakadnánk. Létezik az elvárt tekintélytisztelet, például honatyáink, vagy kormányunk felé, ami jelen társadalmi válság idején rendkívül frusztráló. A Zembereknek ezért szükségük van rá, hogy a feszültséget levezessék valamilyen módon. És lássuk be, ahogy a politikusok által eluralt világ megy, az bőven ad okot a frusztráltságra! Az internetnél, a virtuális világnál aligha létezik jobb hely arra, hogy a felgyülemlett gőzt kicsit leeresszük, virtuálisan kiordítozzuk magunkat, és káromkodjunk is.

A Tisztelt Bayer Úrnak tudnia kéne, hogy a Zembereknek ez a kormány sem hagy egyéb teret a véleménye megformálására. Ne legyünk álszentek, a pártokrácia nem azonos a demokráciával, csak hasonló hangzású. Hiszik vagy sem az urak, a négyévenkénti véleménynyilvánítási lehetőség kevés, és jobb virtuálisan hőbörögni, mint az utcán barikádokat építeni, törni-zúzni.

A nicknevek és virtuális imágók világa egyelőre egy szabad világ, és sokan szeretnénk, ha az is maradna, ha nem akarnák mindenáron a hatályos Btk. szerint kriminalizálni a virtuális személyek magaviseletét. Az őszinte kitárulkozás egyetlen helye ebben az élhetetlen világban az internet, ahol az ismeretlenség homálya megvéd minket. (Kevesen vagyunk olyanok, akik valós személyünkkel felvállaljuk virtuális énünk dolgait.) Amikor nem kell attól tartanunk, hogy felfedik kilétünket, sokkal őszintébbek vagyunk véleményeinkben, és kreatívabbak valós és lehetséges személyiségünk kivetülésének megformálásában.

Higgyék el, az elme szabad szárnyalása nem lehet rossz. Nem utolsó sorban, mint fentebb írom, a gőzt is leeresztjük. Legalább ezt hagyják meg nekünk! S hogy ennek a papcsákferencek lesznek az „áldozatai”, hát mi ezt az áldozatot meghozzuk. Közben ne feledjük, mi pedig az ő fajtája tevékenységnek vagyunk az áldozatai! S nem egy virtuális, elvont világban, hanem a valóságban, mindennapjainkban.

Azért a havi néhány millióért, amit Papcsák úr bekasszíroz, el kell tudnia viselni néhány kurvaanyázást. Mert a Papcsák félék nem ismerik a valós helyzetet, s ha ismerik is, leszarják nagy ívben, amíg ők kontrollálatlanul dőzsölnek. Egy Papcsáknak az emberek csak statisztika. Mit tudja az ilyen, hogy milliók élnek nyomorban, egyik napról a másikra, és gyomorgörccsel fekszenek le, mert két felnőtt fizetése sem elég már a rezsire, miközben a gyerekeket fel kell nevelniük. Összerezzennek, ha megszólal a kapucsengő, rettegnek felbontani a leveleket, amit a postás hoz. A gyermekek mindezt végignézik, átélik amint szüleik fokozatosan veszítik el a talajt a lábuk alól, és óhatatlan, hogy a személyiségük torzuljon. Ez a valóság, Kedves Bayer Zsolt, és még ennél is szörnyűbb. És mindezért a papcsákok elsőrendű felelősök. Hát legyen már legalább annyi, hogy virtuális személyként elküldjük a kurva anyjába az összes politikust, meg a pincsikutyáikat is. Jobb, mintha mindet lámpavasra húznánk, ahogy érdemelnék. És ezt az egyet globálisan akár.

Magyarország lassan kiürül, a fiatalok elmennek, az öregek meghalnak. Saját tapasztalatból tudom, aki egyszer elmegy, az nem akar visszamenni. Nagyon kevés példa van rá, hogy valaki visszamegy. (Én sem mennék akkor sem, ha anyahajóval vontatnának.) Mert igenis van élhetőbb világ máshol, ami nem gazdagságot jelent, hanem emberként létezni úgy, hogy kapunk némi megbecsülést. Idegen országban büszkén lehetünk magyarok, nem úgy otthon. A morál tekintetében Magyarország halott, fagyos hideg. És ez Papcsák Ferenc miatt is van.

Szóval, ki kell ábrándítanom Bayer Zsoltot, nem mindenki ótvar bolsevik patkány, aki szidalmazza akár Papcsákot, akár más politikust. Főleg Bayer Zsolttól, aki amúgy tíz danos szitokmester, elvárnánk, hogy ezt megértse.

Van egy beidegződés.

Latinul van eredetileg megfogalmazva, a "Kőszívű ember fiai" c. regényben is olvasható.

"Extra Hungariam non est vita; si est vita, non est ita." Magyarországon kívül nincs élet; ha van is, akkor sem olyan.

Mindenről azt hisszük, hogy nálunk különlegesen van. Mintha a Marsról jöttünk volna, kikre különleges szabályok vonatkoznak. Mintha rajtunk kívül nem is létezne világ.

Ezzel kapcsolatban egy rövid kitérőt kell tennünk. A magyar, mint mellérendelő nyelv, érzelem-központú.

A alárendelő (latin, germán, szláv) nyelvek, amelyeknél a birtokos ige kiemelt szereppel bír (latin: habere, angol: have, horvát: imati). a magyarban nincs ilyen, legalábbis nagyon-nagyon idegenül hangzik, hogy "5 kocsival bírok", helyette azt  mondjuk, hogy "5 kocsim van". Az alárendelő nyelvek specifikusak, nagyon egyértelműen meg tudnak fogalmazni valamit. A mellérendelő nyelvek ellenben általánosítóak, rejtett bölcsességekben, hasonlatokban, képekben beszélnek.

A körülöttük lévő nyelvek egyébként egyenként 100 milliós közösségeket alkotnak, tehát tudnak tanulni egymás hibájából: ha egy testvérnép valamit nagyon elkúr, tanulságként szolgálhat a többi számára.

Nekünk Európában nincsenek rokonaink, tehát ez a kulturális tanulási lehetőség elveszett.

Tehát, rokonok nélkül, érzelmi központú nyelvvel, és minderre még rájön a magyar nyelv ereszkedő hanglejtése. Az énekben ez melankolikus hangulatot jelenít meg.

Láthatjuk tehát az érzelmi keretet, melyen belül nagyon könnyen megjelenik egyfajta kiválasztottság-tudat, illetve szintén megfigyelhető a "búsuló betyár" mentalitás, a mindent átható világfájdalom.

Ebben a rettentő sötétben csakis az értelem világossága tud rendet tenni.
 A józan, hideg, racionalista, világos elveket és módszereket megfogalmazó gondolkodás.

Ezt egy idézettel szeretném szemléltetni.

"A világtörténelemben országoknak  szinte csodával határos mértékű átalakulása nem egyszer sikerült, Szingapúrtól Kínáig. Szingapúr esete – azt mutatja, hogy a legfőbb tanulságok egyike a dolog egyszerű volta: a fundamentális változáshoz nem kell újra feltalálni Kolumbusz tojását.

Ez az, amit a most (2009-ben) 86 éves Lí Kuan Jú, a jelenlegi miniszterelnök „tanácsadói miniszterelnöki” rangban még mindig aktív édesapja, a földkerekség vitathatatlanul legbölcsebb és leghatékonyabb politikusa bebizonyított. Azzal, hogy az egész világot karácsonyfának tekintve válogatta ki és szedte le arról az „ajándékokat”, vagyis más országban bevált gyakorlatot, amelyek a legjobban tetszettek neki és valósította meg őket otthon. Ideológiai előítélet nélkül, pragmatikusan: a jó macska az, amelyik egeret fog alapon. Az eredmény: a városállamot jövőképének megfelelően rövid évtizedek alatt egy trópusi, nyomorgó  pokolból szupergazdag, mintaszerűen működő országgá „varázsolta”.

A szingapúri módszer másik nagy tanulsága annak egyszerűsége: az egykori koszfészekből Lí azzal kezdte a mai laboratóriumi tisztaságú egyenlítői várost kimosni, hogy a mocskos Szingapúr folyó partján a takarítását kezdeményezve seprűt ragadott. Miközben vasszigorral likvidálta a minden bokorban burjánzó korrupciót."

Lehet választani, melyiket szeretnénk. A búbánatban megrohadást, vagy az értelmes építkezést.

Van egy félreértés.

Az emberek többsége még mindig azt hiszi, hogy a gyűlölet foka fogja eldönteni 2014-et. A sárdobálás, protest, mindig valami ellen való szavazás.

a maguk részéről jogosan érzik, mégis, nagyobbat nehéz lenne tévedniük.

Az elmúlt 20 év politikai gyűlöletreflexeiből indulnak ki, amely egy végletekig beszabályozott, és a háttérben gondosan leosztott médiahelyzet eredménye volt. A magyar médiaviszonyok átalakítása 2010-től ezt a hatalmi egyensúlyt teljesen átalakította, lásd bővebben az előző részben.

Ebbe a megváltozott környezetbe jött be Bajnai Gordon.

Sok mindent leírtak róla, jobbról-balról. Lényegét tekintve: a "holt teher",  100 aláíró, Kuncze, Gyurcsány bejelentkezése a főnöknél, már az elején bekorlátozza az egész mozgalom jövőjét, magyarul: a nagy ellenzéki összeborulásnak, a fideszben csalódott "mérsékelt jobboldali szavazók" megszólításának terve befellegzett. Új országot hogyan is lehet régi emberekkel építeni?

Ezt egyébként már az elején lehetett tudni. Nem is ez a fontos.

A fontos az, hogy Bajnai Gordon és a mögötte lévő erők az utolsók a magyar történelemben, amelyek még a gyűlölet erejére, a régi beidegződésekre próbálnak építeni, a pozitív tartalommal szemben. Gyakorlatilag az orbán-gyűlölet fogja össze az egész bandát, és a szavazókat is. Ez pedig kevés lesz az üdvösséghez.

Hogy miért? Röviden: mert a tv2, rtl, sláger- klub és egyéb rádiók amint elkezdik az orbánellenes propagandát, azonnal sarokba lesznek állítva. a Médiahatóság már többször megmutatta, hogy ezen ügyekben nem ismer tréfát. Többek között ennek hatására tűnt el a politika szinte teljesen a tv2-retekklub páros műsoraiból, híradójából.

Ha pedig nincs politika, akkor semmi sincs, ami alapján a kiábrándult szavazó tájékozódhatna. Tehát nem megy el szavazni, illetve már most: regisztrálni. ez külön érdekes történet, de most inkább hagyjuk.

A lényeg: az "Együtt 2014" mozgalomnak mindenféle médiája hiányzik (az atv-n kívül, ami önmagában kevés), hogy érezhető gyűlöletkampányt tudjon kifejteni a Fidesz ellen.

Ennek hiányában pedig teljes bukásra van ítélve. A tények ismeretében ez 99%-os biztonsággal megállapítható.

Valami egészen elképesztő az, ahogy napról napra értesülünk újabb és újabb erőszakos halálról, kegyetlen gyilkosságokról. A híradásokban zokogó családtagok, kitakart arcú, lábbilincsben tipegő gyilkosok rendőrök gyűrűjében. Racionális és irracionális indokok hosszan sorolva a listán, amely emberek életéről, vagyis inkább haláláról döntött. S ott állunk mi, a társadalom is egyfajta döntés előtt, amely szintén életről és halálról szól.

Legyen halálbüntetés, vagy ne legyen? – Választanunk kell, ebben a témában nem lehetünk közömbösek, nem vonhatjuk meg a vállunkat, és bízhatjuk az igazságszolgáltatásra a döntést. Ahhoz, hogy változás legyen, ha szeretnénk, ha elvárjuk a változást, hangot kell adnunk véleményünknek. Hiszen egy állam törvényei mindig a társadalmi igény mentén artikulálódnak. Optimális esetben, persze.

Én halálbüntetés párti vagyok, de nem hiszem, hogy a halálbüntetés visszavezetése megoldás lenne a problémára, amit az erőszak, az erőszakos halál terjedése okoz. Hogy ezt miként értem? – Véleményem szerint, aki mást minősített körülmények között (előre megfontoltan, aljas indokból, nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, stb.) meggyilkol, annak büntetése nem lehet más, mint halál. Nem azért, mert a halálbüntetés elrettentené az elkövetőket. Ez marhaság, nem rettentené el. Hanem azon egyszerű okból, mert ez lenne elégtétel az áldozat hozzátartozóinak és a társadalomnak egyaránt.

Igen ám, de a gyilkosnak is majd’ mindig vannak szerettei, szülei, felesége, férje, gyermekei, akiknek az ő elvesztése okoz soha fel nem dolgozható traumát. A legtöbb kegyetlen gyilkos szeret valakit/valakiket, őszintén és odaadóan, neki is vannak tisztelendő érzései, van egy olyan közeg, ahol normális emberként viselkedik. Van-e jogunk megfosztani a családját, szeretteit őtőle, a gyilkostól, aki szerető apa, férj vagy gyerek? Vállalhatja-e egyetlen ember, egy bíró, hogy eldöntse, milyen ember is a gyilkos, aki előtte áll?

Számomra ez az érzelmi oldal kevésbé befolyásoló tényező, mint a jogi szakmai vetület, amely szerint vallom, a magyar igazságszolgáltatás jelenleg olyan morális válságban van, hogy nem bízhatjuk egy bíróra még egy társadalmilag haszontalan ember életét sem. Klasszikusként a móri mészárlást szoktuk felemlegetni. Ott, ha a lett volna halálbüntetés, Kaiser Ede már halott lenne. Kaiser nem hasznos tagja a társadalomnak, de nem is elvetemült gyilkos, mint azt az ítélet kimondta rá. Börtönszociológiai kutatásaim során még számtalan esetről szereztem tudomást, amikor ártatlanokat ítéltek el, vagy szerencsétlen sorsú emberekre róttak a megérdemeltnél jóval súlyosabb ítéletet.

Nem tudhatjuk, mikor kerülünk olyan helyzetbe, amikor érintetté válunk. Lehet éppen felelőtlen, tőlünk mindent megkapó gyermekünk kapcsán. Aki szülő, annak biztosan vannak e téma körül kerengő gondolatai. Nem feltétlenül gyilkolásra és erőszakra gondolok, de akár bolti lopások, kábítószerrel való visszaélés is eredményezheti, hogy gyermekünk olyan ítéletet kapjon, amely egész életére megnyomorítja lelkileg. Mert senkinek ne legyenek kétségei, a börtön nem szanatórium. Hallani olyan ostobaságokat, hogy milyen kényelemben élnek, de én biztosíthatok mindenkit, ez nincs így. Ám, ami a lényeg, a börtön erőszakra nevel. Ott a fiatalkorú zsebtolvajból brutális rablógyilkost nevelnek.

Nem bízhatunk az igazságszolgáltatásban! Még akkor sem, ha vannak egyértelmű esetek, mint a kis Szita Bence brutális meggyilkolásának története is. Még ebben az ügyben sem hagyatkozhatunk az igazságszolgáltatásra. Nem hagyatkozhatunk, mert Szögi Lajost legalább 30 cigány verte agyon, mégis csak 3-4 kapott ítéletet, és azok sem mind életfogytiglant. Pedig az elkövetők közül többen a gyerekeket is megfenyegették, hogy megerőszakolják, majd megölik őket. A bíróság mégis kegyes volt. Talán, hogy ne élezze az ellentétet a cigányság és magyarság között? Lehet szempont ez egy ilyen ügyben? És mi van a Marian Cozmát legyilkoló cigányhorda esetében, akik felfegyverkezve érkeztek a helyszínre, majd majd elkövették tettüket? Néhány év múlva szabadok, és csak hárman kaptak ítéletet. Megismétlem: nem bízhatunk többé az igazságszolgáltatásban!

Akkor mi a megoldás? – A megoldás egyszerű, és szükséges. Később visszatérek erre.

Azt írom fentebb, a halálbüntetés nem rettentené az elkövetőket. Ezt arra alapozom, hogy a hirtelen felindulás esetén nem beszélhetünk megfontolásról, tettei következményeinek felméréséről. Az előre megfontolt esetekben pedig a gyilkosságot kitervelő személy mentális képességei nem terjednek odáig, hogy képes legyen minden szempontot helyesen mérlegelni, vagyis a megfontoltság kritériuma általában hiányt szenved. Ettől még aljas, és tettéért felelnie kell. Szóval úgy vélem, a büntetéskiszabás nem befolyásoló tényező. A tényleges életfogytiglan sem sokkal jobb a halálnál. Börtönszociológiai kutatások szerint 10 év a vízválasztó. Aki a fölött ül börtönben, vissza nem fordítható torzulásokon megy keresztül, és nem fog tudni többé a társadalomba beilleszkedni.  

Szerintem fontos arról beszélnünk, hogy miért szaporodtak el az erőszakos bűncselekmények. Egyértelműen a társadalmi morál megroggyanásának róhatjuk fel. A kilátástalanság, létbizonytalanság általánossá válása irracionális cselekedetekre ragadtatja az embereket, egyre többeket. Legfontosabb, hogy egyre többen vélik úgy, jobb már soha nem lesz, ezért lemondanak azokról a támaszokról, amelyek korábbi életükben segítettek helytállni. Lemondanak az elveikről, mert azt látják, hogy az elvtelenek boldogulnak csak igazán. Aki egyszer az elveiről lemond, elveszíti az önkontrollját. A társadalom felelős minden egyes tagjáért, ezért a társadalomnak kell cselekednie, és nem képviselet útján, nem négy évente szavazgatással, s közben a fejünket homokba dugva várakozni.

S akkor íme, a megoldás: Kötelezővé kell tenni az esküdtbíráskodást. Amerikában erre megfelelő rendszert alakítottak ki. Abban érvényesülnek a terhelt jogai is, hiszen védője részt vesz az esküdtek kiválasztásában. S egyébként is, ha nem megfelelően védi a terheltet, az perújítási ok. Vagyis a kirendelt védő ez által kényszerítve van. A magyarországi gyakorlatban a kirendelt védő meg sem szólal a tárgyaláson.  

Az esküdtszék a társadalom közvetlen képviseletét jelképezi. Nincs alárendelve minisztériumnak, bíróságnak és bírósági kollégiumoknak. Mindentől független, csakis a lelkiismeretére hagyatkozik. Az esküdtbíráskodás a társadalom minden tagját megszólítja, hogy „látod, a te véleményed is számít, neked is van felelősséged”. Az emberek általa hozzászoknak, hogy közvetlenül, nagy hatást kifejtően gyakorolhatják jogaikat, vállalhatják fel a felelősséget. Ez a rendszer felnőttként kezeli az embereket. Ennek köszönhetően az emberek az igazságszolgáltatás részévé válnak, nem lesz egy elvont fogalom többé.

Sajnos a magyar állam, a hatalmi elitek ez nem fogják megengedni. Mert mi lenne például Hunvald Györggyel egy esküdtszék előtt? – Biztosan nem úszhatná meg másfél évvel. Lehetne sorolni hosszan azon ügyeket, amelyekben a bűnös olcsón megúszta, mert jó ügyvédje volt, aki együtt szokott ebédelni a bírókkal.

Úgy vélem, egy ilyen torz rendszerben élet és halál urává tenni egy bírót nem szabad, súlyos felelőtlenség. 

Van egy titok.

Akkora titok, hogy sehol sem írják le. Pedig mindenhol le kéne írni. Hangosbemondón, falfirkákon, plakáton, televízión, rádión.

ez a titok az ÜZENETRŐL szól.

A negatív, cáfoló érvek szinte sosem hatásosak, a pozitívak pedig szinte mindig. (1)

Ez a világegyetem titka. ez az emberi viselkedés, gondolkodás titka. Ez a modern PR, marketing, propaganda egyik alaptörvénye.  A pozitív üzenet hosszútávon legyőzi a negatívat. A tudatalatti nem ismeri azt a szót, hogy "nem". a negatív mondanivaló amúgy is logikai vakvágányhoz, logikai hurokhoz vezet.

Már csak annyit kell tennünk, hogy ezt a 2012-es aktuálpolitikai rögvalóra fordítva értelmezzük.

1.Kérdés:

"Na de mi van a híres magyar protestszavazói jelenséggel, "mindig valami ellen" szavaznak az emberek?

válasz:

a negatív érvek csak akkor hatásosak, amikor teljes és totális médiajelenlét van mögöttük. ez nyilvánvaló tény.

az elmúlt 2 évben viszont az mszp-szdsz-hez köthető médiapozíciók meginogtak, meggyengültek.

A népet csak akkor lehet mindig protestszavazni vinni, ha

1) van két begyakorolt partner.

2) kb 50-50 arányban lefedik a médiát.

3) folyamatosan zúdítják egymásra az össztüzet, ezáltal fenntartva egy jin-jang szélsőségesre polarizált szerkezetet, amikor is ami nem fidesz az mszp, és ami nem mszp, az fidesz. Az üzleti világbn is számos ilyen "lejátszott meccs", gondoljunk a Coca-Pepsi, MCDonáldsz-Börgerking és egyéb Duopóliumokra.

Ennek a bomlása kezdődött meg 2010-ben, a balliberális kommunikációs médiapozíciók (MTV, Magyar Rádió, Duna, RTL TV2) elvesztésével. Ezek a csatornák addig az MSZP-SZDSZ-nek húzták a hegedűt, de a Médiahatóság miatt, amelynek jóval a mostani kormányzáson túl is ott lesznek az emberei, 9 évre betonozva, ez a lehetőségük elvész.

Látszik tehát, hogy a politikai médiajelenlét balliberális részről erősen meggyengült. És a rendszer logikája az, hogy elég ha az egyik szereplő megroppan, kiesik, a gyűlöletkör is felbomlik, mivel immár nem TOTÁLIS. Tehát a "valami ellen" logikája megszűnik érvényesülni, és az alaphelyzet, a pozitív mondanivaló veszi át a helyét.

Ezt a közhangulaton is érezni lehet: egy roppant furcsa, fél-álomban élő, ébredező hangulat lett úrrá az országon 2010 óta. A sárdobálás sokkal kevésbé működik. a szavazói kultúra átalakulóban van. A Fidesz nem is sejtette, mibe piszkált bele, miféle íratlan alkukat rúgott fel, melyek addig a korrupt rendszert egyensúlyban tartották, és működtették.

2. Kérdés:

És mi a helyzet a Fidesz pozitív mondanivalójával?

Válasz:

A Fidesznek az elmúlt 2 év ismeretében szinte minimális a pozitív mondanivalója, a sztálinista hangvételű győzelmi jelentések meg csak addig működnek, amíg a gazdaság fejlődik, az embereknek több, vagy legalább ugyanannyi marad a pénztárcában.

Konklúzió: kiknek van ebben a rendszerben pozitív, nagy hatást elérő politikai mondanivalóra esélye?

Egy nemzeti erőnek, amely képes egy pozitív jövőképet fölvázolni, nemzeti belső megújulást hirdetni, pozitív érzelmi mondanivalóval előjönni, mely olyan széles befogadóképességű, hogy képes egyesíteni a nemzetet.

(Folyt köv)

Jegyzetek

1) Aronson-Pratkanis: Rábeszélőgép, ford: Vámos Miklós AB OVO könyvek, Budapest 1992, 29. old.

Különös levelet kaptam a minap. Olyan levelet, amelynek története gondolkodásra késztetett. Köztudott rólam ismerőseim körében, hogy a sci-fi az életem, s magam is írok történeteket. Az UFO-s és Charles Berlitz-es időszakomon régen túl vagyok, és bizony vannak kétségeim a témában született elméletekkel kapcsolatban, ahogy a sztorik jó részét sem tartom igaznak. A szenzációhajhászás ezt a területet is súlyosan megfertőzte, hogy alig találni már figyelemre méltó esetet. Talán én most ráleltem egyre. Egészen pontosan az lelt rám, de ez pusztán szemantikai kérdés. Íme, a levél:

„Szia Fala!

Tudom, elsőre úgy tűnik majd, hogy megőrültem, pedig nem. Ismersz jól, majdhogynem jobban, mint bárki más, én nem szoktam elragadtatni magam, és nem hiszek a babonákban, misztikus dolgokban, a szellemekben vagy a köztünk járó földönkívüliekben. Persze hiszem, hogy vannak racionális érvekkel meg nem határozható, kozmikus léptékű ismeretlen jelenségek, de én még eggyel sem találkoztam, tehát szkeptikus vagyok. Illetve voltam. Ugyanis találkoztam valamivel, ami alapjaiban változtatta meg hitemet a megismerhető és egyelőre ismeretlen világ kapcsolatát illetően.

Azért fordulok hozzád, mert te jártas vagy a tudományos fantasztikumban, és nyitott az ilyen jellegű kérdések megválaszolásában. Arra kérlek, segíts nekem feldolgozni az élményt, amelyben részem volt. Adj valamiféle racionális, vagy legalább annak ható magyarázatot, hogy ami velem történt, az nem előjele közelgő megőrülésemnek.

Bele is vágok! Kora őszi, ragyogó napsütéses napot képzelj el. Úgy van, nem ma történt. Lassan két hónapja rágódom rajta, de nem tudtam nyugalmat lelni. Eddig mindösszesen egyetlen embernek, a feleségemnek mondtam el, de ő kinevetett. Tulajdonképpen hiszi is, meg nem is. Tehát a nap az évszakhoz képest melegebben sütött, így kimentem a kertbe, hogy néhány gumót kiássak a teleltetéshez, kigyomláljam a kevés gazt, ami még életben maradt, és leszedjem az utolsó paradicsomokat és paprikákat.

Ásóra támaszkodva álltam, amikor megjelent a szomszéd macskája. Nagy lustán bandukolt a vetemények közötti gyalogúton. Amikor mellém ért, megállt nyalogatni magát, ezzel jelezve, hogy béke van, haverok vagyunk, vagy valami ilyesmi. A mi udvarunk felől haladt hazafelé a kerten keresztül. Habár már nem is tudom, hogy hol lakik, mert napjai jelentős részét a mi macskáinkkal tölti, és én etetem a többiekkel együtt. Hiszen tudod, milyen ez, te is befogadsz mindenféle állatot.

Oda is szóltam neki, hogy „Mi van Lopicsek, hazalátogatsz? Meghallottad a vénasszony hívását?” – A gazdája előtte nem sokkal „Cila, ciccezett” neki, gondoltam, azért indult el. Mert amúgy egész nap a szerszámos tetején héderel, élvezi a napsütést, amíg lehet. Lopicseknek hívom, mert nem tud várni a sorára kajaosztáskor, hanem kapkod a falatok után. Neveletlen vén macska. Szuka, egyébként.

Eltelt néhány perc, de Lopicsek nem mozdult mellőlem. „Mi van, mégsem mész?” – kérdeztem tőle, de ő csak ült nagy bambán, és meg-megnyalta a mancsát. Mintha mondta volna, hogy „Hagyj már békén, nem látod, hogy mosakszom? Nyugi van, a vénasszony majd megvár.”. Gondoltam, rendben van, tényleg nincs oka kapkodni. Rátapostam az ásóra, és belemélyesztettem a puha földbe. Végeztem a dolgom.

Aztán egy hirtelen mozdulat, amelyet halk surrogás kísért, és Lopicsek bevetette magát egy fürtös paradicsom bokorba. Egészen pontosan a fürtös paradicsom és a sárga, körteformájú törpeparadicsom bokor közé. Egy szemvillanás volt az egész, de jól láttam, hiszen a lábam mellett, tőlem kb. 60-70 centire történt. Gondoltam is, „Nézd már, milyen gyors a véncsont!”. Aztán a bokor alját kémleltem, és volt is ott egy fehér folt. A macska, feltételeztem. A paradicsombokor nem egy sűrű bozótos, tehát a fehér foltról azonnal tudtam, hogy ő nem lehet, de elutasítottam a feltételezést, hogy a macska ugrott, majd eltűnt a semmiben.

Pedig ezt történt: ugrott, és eltűnt a semmiben. A bokor alján csak egy szél által odafújt fecni volt, ami jóval kisebb egy macskánál. Lopicsek sehol. Letérdeltem, és félve a bokorba nyújtottam a kezem, de nem történt semmi. Aztán körbejártam az egész elkerített kertrészt, és tüzetesen átvizsgáltam az állat után, de nem leltem sehol. Hangosan hívogattam, hátha megjön valami levél alól, amit nem forgattam fel. Nevetséges, hiszen tudtam, nem jöhet elő, mert láttam, amint halk surranással eltűnik a semmiben.

Tudom, hogy nem őrültem meg. Tudom, hogy nem csalt meg a szemem, mert egészen közel hozzám történt mindez. Mégis a pulzusom felszaladt, a szívem majd’ kiugrott a mellkasomból. Rohantam a kerítéshez, át rajta, és a szomszédban is megnéztem, nincs-e ott. Nem volt. A szomszéd néni továbbra is ott téblábolt az udvaron, de házi kedvence nem volt vele. Aztán visszamásztam a kertünkbe, és leültem egy szegélykőre. Már nem emlékszem, hogy gondolkodtam-e, vagy csak ültem, és bámultam magam elé megbabonázva. Közben oda-oda pillantva a paradicsombokorra, hátha megjelenik Lopicsek.

Egész nap nem került elő. Miközben a többi macska egymástól nem nagy távolságban sütkérezett, ő nem volt sehol. Hiába kutattam át a saját udvarunkat és a környéket, nem leltem rá. Végül feladtam. A kerti munkát nem tudtam folytatni, annyira hatalmába kerített az élmény. A feleségemnek elmondtam, mi történt, de támogatást nem kaptam tőle. Anyósom és ő is állandóan Csillag Lilla ökörségeit olvassák, és hisznek mindenféle ostoba babonában, de ez neki sok volt. Szerintem nem értette meg, mit láthattam.

Késő délután aztán Lopicsek megkerült. Nem tudom hogyan és honnan jött, de ott volt kajaidőben. Vallatóra fogtam, elmondtam neki, hogy pontosa láttam, amit csinált, ne akarja eladni nekem ezentúl, hogy oktalan állat, és napjait evéssel és alvással tölti. Még azt is mondtam neki, ha ilyen kunsztokra képes, igazán segíthetne megnyerni a lottó ötöst. Csak nézett rám nagy unottan, az emberi értelem leghalványabb jele nélkül fürkésző szemeiben.

Aztán arra gondoltam, hogy a macska csak közvetítőközeg, amely képes átlépni határokat, amelyekről az ember még csak nem is tud, nem is sejti, hogy léteznek. Csakhogy a macska szemében nincs meg az az együgyű tekintet, ami a kutyákra jellemző, amikor a gazdira, mint valami istenségre néznek. Nem, nem akarom ezzel ledegradálni a kutyákat, mert rendkívül intelligens állatok, de a rajongásuk oly’ emberivé teszi őket, s akkor már adott az összehasonlítás okos és oktalan, ember és állat között. A macska valami más, az nem rajong a gazdájáért, tekintetében nincs semmi alázatoskodás.

Korábban számtalanszor megfigyeltem már, ahogy valamelyik macskánk csak bámul egy pontra, és felettébb idegesen csapkod a farkával. Azt feltételeztem, fejletlen agya valamiféle képzetet varázsol elé a fény-árnyék és mélység komplexumában. Gyerekként én is beleképzeltem alakokat egyszerű foltokba.   Mostantól nem hiszem, hogy a macska fejletlen agya által fel nem dolgozható képzeteket gyárt fényjátékból. Inkább úgy gondolom, nagyon is lát valamit, ami a mi szemünknek láthatatlan.

Igen ám, csakhogy anatómiailag a macska szeme nem annyival fejlettebb szerv, hogy dimenziókapukat, vagy bármiféle más világokba vezető átjárókat meglásson. Legalábbis a tudomány mai állása szerint. S alig hiszem, hogy ez valaha is megváltozik. Nem mondhatnám, hogy a velem történt eset tömeges előfordulása ismert tény.

Most akkor mit higgyek? Egy biztos, láttam, amint a macska hihetetlen gyorsasággal a levegőbe vetődik, majd csendes surranás kíséretében eltűnik a semmiben. A semmi nem beszippantotta, az állat szabad akaratból tette, amit tett. Az esemény helyszínén sem egyéb hangi vagy képi jelenség, hőmérséklet emelkedése, drasztikus csökkenése nem volt érzékelhető. Semmi emberi érzékekkel felfogható nem történt. Csak a macska eltűnése a semmiben.

Azóta képtelen vagyok úgy nézni a macskákra, mint korábban. Mindig ott motoszkál bennem, hogy valami idegennek vagyok kitéve anélkül, hogy bármit fel tudnék fogni belőle, ám nem biztos, hogy az idegen valami sem képes engem értelmezni, elemezni. Vajon mi végre teszi ezt? Már, ha teszi egyáltalán, és nem én őrültem meg. Nem, ez utóbbi nem történhetett meg! Nem tartom magam őrültnek.

Mit gondolsz minderről? Mondj valamit, valami olyat, ami elfogadhatóbbá teszi a dolgot!

Üd 

…”

Eddig a levél. Azt gondolnám, tényleg megőrült szegény ember, de jól ismerem, nem az a fajta, aki könnyedén holdkórossá válik. Kevés ember van, akinek egy ilyen történetet elhiszek, de ő azok közé tartozik. Sajnos azonban semmi ötletem nincs, mit is láthatott pontosan, s azt hogyan lehetne racionalizálni.

Nekünk is vannak cicáink, és én is láttam már egyetlen pontra farok csapdosva bámulni valamelyiket. Olykor még fújnak is, mint egy ellenségre, máskor meg csak egyszerűen kíváncsinak tűnnek. Mókás nevű macskánk, ha elérhető magasságban van az a pont, amit bámult, egy idő után odamegy és beleszagol a levegőbe. Ám teleportálni eddig egyiket sem láttam.

A macskák szemében van egy „tükör”, amelyik minimális fényviszony mellett a képet másodszor is a retinára küldi, így látnak a sötétben. A „tükör” egyéb funkciójáról a tudomány nem tud. A macskák látnak színeket is, de állítólag nem érdekli őket. Egyesek szerint a pirosat szürkének látják. Ezt én nem hiszem. Az a személyes tapasztalatom, hogy a macska azt is észleli, ha gazdája másik ruhát vett fel. Ilyenkor idegenként kezeli addig, amíg meg nem szólal. Ebből egyértelműen arra következtetek, hogy a színek nagyon is érdeklik. Vagyis a tudomány téved.

Aztán az is tény, hogy az állatorvoslásban a macskák gyógyászata alig fejlettebb, mint a vándorsáskáké. Ezer állatorvosból egy, ha pontosan képes gyógyítani is. Egyik cicánk haldoklott. Leukózis-hordozó volt, a kezelések ellenére romlott az állapota. Az orvos szerint készülnünk kellett kedvencünk elvesztésére. Éppen egy ingatlanvétel kapcsán tárgyaltam két idős hölggyel, akik lyukat beszéltek a hasamba. Mondtam nekik, hogy sietnem kell, mert a cicánkat viszem kezelésre. Kiderül, nagy macskások, és azonnal elláttak tanácsokkal. A gyomorban kifejlődő vírusok ellen reszelt krumpli levét kell adni, mert a keményítő leköti a bacikat, nem engedi a légutakba férkőzni. A szájat és orrot kamillával kell mosni naponta többször. Végül répát kell reszelni, hogy az állat erőre kapjon a répalétől. Egyetlen nap alatt meggyógyult a cicánk. Másnap az orvos csak nézett bután. Azóta több cicánkat kezeltem már a népi gyógyászat szerint, és bevált.

Egy biztos, a macskákról keveset tudunk. Arról az oldalukról, amit cimborám írt, még annál is kevesebbet, szinte semmit. Ezért közzé teszem a történetet poszt formájában, hátha belebotlunk valami megfejtésbe.  

Az előzetes regisztráció olyan, mint a jegyelővétel a színházban, moziban vagy a koncertekre. Esetleg, mint az éttermi helyfoglalás. Azok is természetes dolgok, sokan élnek vele, mégsem kifogásolja senki. Hiszen mi, történik, ha nem elővételben veszünk jegyet valamely előadásra, rendezvényre? – Talán nem jutunk be, nem vehetünk részt rajta. S mi van, ha nem foglalunk le helyet egy étteremben? – Talán nem tudunk megebédelni ott. Hát akkor meg hol a baj az előzetes választási regisztrációval?

Nem is tudom, talán az lehet vele a baj, hogy a választáshoz való jog egy jogállamban, egy demokráciában alapjog, ami nem korlátozható. Jogom van-e reggel felébredvén eldönteni, hogy mit reggelizek? –Természetesen jogom van hozzá. Pont így lenne jogom a választás vasárnap reggelén eldönteni, akarok-e menni szavazni, vagy sem. Miért kéne évekkel, hónapokkal előre tudnom, hogy mit akarok csinálni?

Az előzetes választási regisztráció egyértelműen diszkriminatív, és egyéb módon megterhelő az állampolgárok számára. Diszkriminatív, mert az elszigetelten élő, jellemzően alacsony iskolai végzettségű, - sokszor szinte analfabéta - szavazásra jogosult polgárokat hátrányosan érinti. Egyéb módon megterhelő, mert a regisztráció személyes megjelenést igényel, ami az állandóan napközben dolgozó emberek számára egy nap kiesést jelent, amit az állam nem térít meg. Tovább mindenkinek jár valamilyen utazási költséggel, amelyet úgyszintén nem térít az állam, miközben egyébként mindenféle terheket növel.

A diszkriminációs szándék egyértelmű. Különösen visszataszító, mivel az iskolázottságot valamiféle értékmérőnek tekinti. S ha itt elkezdjük, akkor már miért ne folytatnánk tovább. Nekem három egyszakos diplomám és két eltérő diszciplínában szerzett PhD-m van. Hogy mérhetnek engem együtt egy sima érettségizettel, vagy egy főiskolással? – mondhatnám joggal, ha ez az elfogadott irány. Akkor az én szavazatom érjen kettőt, vagy többet. Egyébként pedig nem is oly’ régen állítólagos értelmiségi közegben forgolódtam, s azt a megállapítást tettem, hogy börtönszociológiai terepmunkám alkalmával tisztességesebb emberekkel ismerkedhettem meg, mint az „elit” köreiben. (Utóbbi körben található kevés tisztességes emberektől elnézést kérek, rájuk természetesen nem igaz az állításom.)

Mert igenis a tisztességet nem csak iskolában lehet tanulni, ha egyáltalán ott lehet. A közművektől elvágott tanyákon élők általában iskolázatlan emberek, de a tisztességet, az emberséget mégis képesek megjeleníteni. Még a cigányok között is! Az egyszerűsített honosítási eljárásban csak 2012-ben több ezer, ha nem tízezer erdélyi roma ember kapott állampolgárságot. Zömében tanulatlan, fél-analfabéta emberek, de mind dolgos, derék polgár.   

Ezt az igazságtalan rendszert a kormány alkotmányos védelemmel látta el, amikor az Alaptörvényben rögzítette. Úgy tűnik, lesz elég ideje kiforrni a hátrányos megkülönböztetés legalizálódásának. Ugyanis alig valószínű, hogy az elkövetkező 8-12 évben lesz olyan politikai erő, amelyik kétharmadot, vagy nagyobb arányú többséget szerez a magyar parlamentben. Arról nem is beszélve, hogy a már védett regisztrációhoz később feltételeket köthetnek, amelyekkel még jobban fel lehet gyorsítani a társadalom szétszakadását alacsonyabb és magasabb rendűekre. (Ismerősnek tűnik az elv valahonnan.)

Mellékes, de korántsem elhanyagolható szála a jogalkotási ámokfutásnak, hogy a regisztrációs kényszerrel egy időben megszűnik a központi lakcímnyilvántartás. Vagyis tökéletesen igaza van az LMP-nek, hogy ettől kezdve nehéz lesz ellenőrizni, hogy ki hányszor szavazott, hiszen helyi nyilvántartások lesznek, amelyek nem futnak össze egy központi rendszerben. Ezért kékcéduláznak az LMP-sek. Higgye el mindenki, ők csak tudják, hiszen felmenőik pont ezt csinálták 1947-ben.  

Én elgondolkodnék ezen a magukat magyarnak és értelmiséginek tartó polgárok helyében. 

Folyamatosan jelennek meg az újabb hírek kajakos berkekből. Lassan elérkezünk arra a pontra, amikor már nem szabad meglepődnünk semmin, mégis az elborzadás kéjes érzésével olvassuk a híreket, és várjuk a még újabbakat. És nem kell csalódnunk.

Íme a legújabb hír: Natasa Douchev-Janich Bulgáriában folytatja. Vajon beszélhetünk a nevető harmadikról? – Szerintem aligha. Ismerve Janich lelki alkatát és férje viszonyát a bolgár szövetséggel, aligha beszélhetünk happy end-ről vagy tündérmeséről. Először is Adrian Douchev úgy távozott el Bulgáriából, mint Natasa most Magyarországról fog. Másodszor Natasára már nem csupán Magyarországon haragszanak, de Szerbiában is. Mindkét helyen okkal.

Bizonyára sokakban motoszkál a kérdés, vajon mi történt Natasával. Önmagában az, hogy egy nőként elviselhetetlen ronda hisztérika, még nem vezet idáig. Ne feledjük, Janich már az olimpiára is úgy ment, hogy előtte behisztizett, és a pletykák szólnak arról, nem is akart indulni. A sporthoz közeli emberek szerint Natasát tehetségtelen, ám annál inkább akarnok férje befolyásolta döntésében. Mellékesen jegyzem meg, ez van, ha össze nem illő emberek kötnek házasságot. Természetes, hogy kialakult Douchevben a féltékenység, hiszen felesége sikeresebb, ismertebb, szeretettebb és gazdagabb is.

Persze, hibás a szerb szövetség is, hiszen egészen biztosra vehető, hogy a velük Natasa nevében is tárgyaló Douchevet tárt karokkal fogadták annak reményében, hogy a világ legjobb kajakosát kaphatják meg általa. Nem kétlem, hogy megpengették az edzői állás lehetőségét is. Douchev otthon aztán előadta anyunak vacsinál, hogy mekkora truváj, amit ő véghezvitt. Elmennek szépen Natasa szülőhazájába, sokat keresnek és boldogan élnek, amíg meg nem halnak. És nem lesz olyan, hogy kimarad a négyesből, meg illetéktelen kóklerek veszik fel Adrian jól megérdemelt fizetését. Álmodoztak egy kicsit. Ugye, afelől eddig sem volt kétsége senkinek, hogy Natasa nem túl okos kislány. Nem is azért szerettük, hanem azért, mert úgy lapátolt, mint senki előtte.

Szent meggyőződésem, ha életét nem köti ehhez a törtető senkihez. Az olimpián is jobban szerepel, s itt természetesen aranyérmekre gondolok. A párosban benne lehet Kovács Kati formája is, de egyéniben nem mentegetőzhet.  S akkor vajon milyen jól készítette fel Douchev, ha ennyire futotta? – Már csak azért, mert Natasa állítása szerint nem is edzője, hanem a férje látta el instrukciókkal. Az eredmény ismert.

Nem tudom, mi lesz végül Natasa sorsa, és nem is érdekel. Viszont ügye kihatással van további remek, - elsősorban éppen miatta mellőzött - sportolók karrierjére. Jó, azért ne varrjunk mindent a nyakába, de tény, hogy ő volt az egyik kirobbanthatatlan ász a csapatban, így az olimpiáról lemaradt versenyzők arra a helyre nem ülhettek be, amiben ő (is) ült. Csak megkérdezem, miért nem lehetett Kovács Kati mellé beültetni Csipes Tamarát?

Elemezgessünk! – A fanyalgók mondhatják, hogy a 2011. Augusztusban megrendezett szegedi világbajnokságon érmet sem szereztek. Igen ám, de előtte a júniusi belgrádi EB-n viszont úgy nyertek, hogy előtte nem mentek verseny soha együtt. A VB-n talán a formaidőzítés nem sikerült túl jól. Aztán szó volt róla az olimpia előtti hónapokban, hogy Csipes szétszedi a Kovács-Janich párost, hogy Natasa helyére lányát ültesse. Ne, innentől kezdődött a balhé. Természetes, hogy Janich kiverte a hisztit, ez tőle alapszinten elvárható volt. Hát így indultak neki az olimpiának.

Aki tehát azt hiszi, hogy a gondok az olimpiai szerepléssel kezdődtek, az téved. Szerintem a gondok az Ábrahám-Storcz-Baráth hármas fogat összeállásával kezdődtek, és azzal, hogy a fogat hajtója a halálosan sértett Fábiánné rozsnyói Katalin. S akkor már arról se feledkezzünk meg, hogy vajon Ábrahámban, a menesztett államtitkárban milyen indulatok munkálhatnak. Mert, hogy munkálnak, az biztos.

Talán nem meglepő, hogy Magyarországon, a kajakos-ügy kapcsán a politikai vetületre is vetnünk kell néhány pillantást. Amint azt mindenki boldogsággal konstatálta, az olimpia rendkívül jól sikerült, ami a baloldali sajtót fanyalgásra, a jobboldalit önfényezésre késztette. Lehet fintorogni, de ilyen a magyar közélet. S akkor itt van egy echte baloldali hármas fogat a kajak-kenu szakágban, ahol a korábban mellőzött, meggyőződéses baloldali kocsihajtó visszakapta a bakot, és rendesen a lovak közé csapott.  A baloldali gyári csapat szereplése mégis kudarcosra sikeredett. Talán direkt, talán azért, mert szándékosan gerjesztettek konfliktusokat, talán így volt megírva. Én nem tudom.

Annyi bizonyos, hogy a kajak-kenu szakágban eluralkodó ellenséges hangulat miatt a baloldali sajtó általában a kormányt teszi felelőssé. A Janich-ügy kapcsán, ha megnézzük a híreket és az alattuk szép számmal olvasható kommentárokat, világosan látszik, hogy a baloldali emberek Janich méltányos elengedése mellett, a jobboldaliak pedig Janich ellen ágálnak. Csakhogy a szövetség tisztán baloldali vezetésű, és a direktívákat ők, nem pedig a kormány hozzák. Totális káosz, ahogy az már lenni szokott.

Ennyit a politikáról! Sokkal inkább számít, hogy emberi konfliktusok nem kezelése, illetve gerjesztése vezetett idáig. S lám, a megoldást még most sem látják. Helyette olyan szabályokat vezetnek be, amelyek még több embert lehetetlenítenek el a sportban. Sajnálatos módon szánalmas érvelésük befogadóra talál a társadalomban. Mielőtt még valaki visszapillantgatna a politikai vetület részhez, jelzem, a szövetség döntése ellen szakmai, etikai és jogi okokból protestálok.

Úgy van, helytelenítem a Magyar Kajak-Kenu Szövetség október 24-i elnökségi ülés elején a tagok minősített többsége mellett hozott döntését, amely a korábbi elvi állásfoglalás betartása mellett állt ki, és leszögezi, „17 évesnél idősebb világ- vagy Európa-bajnoki dobogós, gyorsasági illetve maratoni versenyzőt nem adnak ki más országnak. Ehhez kapcsolódva határozat született arról, hogy sem Douchev-Janics Natasa, sem Paksy Tímea, sem Csipes Tamara ország váltásához nem járul hozzá az elnökség”.

Maradjunk Natasánál, mint mindennek az origójánál. Azt mondja a magyar szövetség, hogy beleöltek Natasa felkészítésébe annyi pénzt, hogy annak megtérülését joggal várják. Szerintem meg megkapták. Natasa felkészítése megtérült 3 olimpiai, 18 világ-, és 17 Európa-bajnoki aranyban, s a számtalan egyéb éremben, helyezésben. Mégis, mi egyebet vártak Janichtól? Térden kellett volna csúsznia élete végéig, és a lehetőség miatt hálálkodnia? Ne feledjük, annak idején a magyar szövetség ingyen jutott a kivételes tehetségű fiatal versenyzőhöz, és kapva kaptak utána.

Tekintsünk tisztán üzleti alapon az ügyre. Megköttetett a kontraktus, a felek vállaltak valamit, és vagy teljesítettek, vagy nem. Amennyiben teljesítettek, úgy nincs miről beszélni, mert a szerződésben nincs holtomiglan-holtodiglan.  A kérdés tehát az, vajon teljesített-e Natasa. Elégségesnek mondhatjuk-e az általa elért eredményeket. Amennyiben a szövetség pénzt kér, illetve a Natasára fordított összeg egy részét kéri vissza, - mert indoklásukban ez szerepel – úgy a szövetség mondja ki, hogy Natasa rosszul teljesített, ezért rossz befektetés volt. Lássuk be, ez még olyan senkiházi gazemberektől is vicces lenne, mint a Baráth-Ábrahám-Storcz trió.

Hivatkozhat a szövetség hűtlenségre is, ezzel tematizálva a közvélekedést az ügyben, a magyarok morális érzékenységére apellálva. Bizony, egy olyan országban, ahol a morálnak nyomait sem találni, felcsillantani annak apró lehetőségét, nem is rossz húzás. Csak aljas. Nem mentegetni akarom ezt a buta libát, de attól, hogy ő olyan, amilyen, nekünk nem kell hasonlatossá válni, vagy bosszúszomjas acsarkodókká, ami teljesen irracionális viselkedés. 

A tény az, hogy Janich menni akart, ezért engedni kellett volna. Előbb-utóbb ő is rájött volna, hogy az a frusztrált kis pöcs rossz tanácsokat sugdos a fülébe. Szerintem a lány bőven megdolgozott a pénzéért, nincs mit elvárni tőle, vagy érte mástól. (Más lenne a kérdés, ha a futballban elfogadott rendszer szerint volnának az igazolások, de nem úgy vannak.) Hozzáteszem, egyéb sportolók is hasonlóan költséges felkészítést kaptak, és nem mondhatnánk, hogy különösen ragyogó eredményekkel hálálták volna meg.

A szövetség döntése tehát morálisan elítélhető, jogértelmezés szerint hibás, szakmailag pedig helytelen. Azért helytelen szakmailag, mert a szövetségben forrongó indulatokat nem csillapítja, hanem gerjeszti, és ez hatással lesz a versenyzők felkészülésére, majd későbbi szerepléseikre. A jogi hibákra nyilvánvalóan nemzetközi döntőbíróság is észrevételt tesz majd, hiszen a szerbek jelezték, hogy bírósághoz kívánnak fordulni. Más kérdés, hogy a Bulgáriába igazolás nem szegi-e kedvüket a magyar féllel való pereskedéshez. 

Időzzünk el egy kicsit a szakmaiatlanságból fakadó feszültségek, és az azokból generálódó, - véleményem szerint kibékíthetetlen – ellentéteknél. Vajon mi szükség volt a Janich-ügy kapcsán további versenyzőket büntetni? Ráadásul olyanokat, akikre egyébként sem tartott igényt eddig a szövetség. Vajon miért kell Magyarországon mellőzött versenyzők boldogulását akadályozni?

S itt visszautalnék a szövetség indoklására, amely szerint legfontosabb elv, hogy a versenyzőbe fektetett anyagiak megtérüljenek. Jó lenne, ha a szövetség meghatározná, mikor térülnek meg a versenyzőbe ölt befektetések, hány aranynál például. Szerintem a szövetségnek be kellene perelni az összes olyan volt versenyzőt, aki idejekorán befejezte, és/vagy nem ért el kimagasló sporteredményeket. „Vissza a pénzt!” jelszóval irány a bíróság.

Hogy nézne már az ki, ha valakit kirúgnak a munkahelyéről, mert bármilyen okból elégedetlenek a munkájával, majd a bírósághoz fordul a munkaadó, és visszaköveteli az illető fizetését, és még a kafetériát, meg a fizetett szabadságot is. Szerintem a Magyar Kajak-Kenu Szövetség ilyen döntései csak azt segítik elő, hogy a sportolók már ifjúsági eredményeikkel a zsebben váltsanak országot. Vagyis a fiatalok elvándorlásának tendenciája a sportban is mindennapossá válik. Sajnálatos módon Magyarországon a döntéshozók kizárólag a szigorítás, tiltás és sarcolás eszközeit ismerik, a belátásét pedig nem.

Szegény Csipes Tamara, nem elég neki, hogy apuci összefekszik egyik, az olimpiai helyek megszerzésében rivális versenyzővel, és emiatt mellőzötté válik, most 23 évesen a karrierjét is kettétörik.  Könyörgöm, ha a lányra nincs szükség, akkor nem kell tovább drága pénzt ölni bele, hagyni kell, hagy menjen világgá! És megy is, de milyen elbocsátó szép üzenettel édesapjától! Csipes Ferenc a tavaly év sportolónőének megválasztott lányát az újságokban becsmérli. Nem elég érett, burokban nevelkedett (kvázi az apjának köszönhet mindent), és sosem hozza a versenysúlyát, tehát nem elég fegyelmezett. Ilyen ajánlólevél mellett ugyan miért maradna szerencsétlen lány? Még, ha nem is lesz olimpikon Ausztráliában, jobb, ha a távol van egy ilyen apától.

S a többiek, Benedek Dalma, Paksy Tímea, velük mi lesz? Igaz Benedek Dalma ügyében csend és hullaszag uralkodik. Vajon rá nem vonatkoznak a regulák? Talán korábban kérte ki és kapta meg az engedélyt? Mázlista, ha így volt! Paksy Timi 29 éves, tehát sportolónak nem éppen fiatal. Amennyiben két évet ki kell hagynia, nem biztos, hogy pályafutása csúcsára kerülhet Rióban. Itthon viszont nem kell. Tőle is kérhetnének pénzt, mondjuk arányosan Janich értékéhez mérve. Ki tudja, az osztrákok talán fizetnének érte 12-15 milliót. Miért nem teszik pénzzé, miért porosodjon a raktárban a többi haszontalan áru közt? Ha már anyagiaskodik a szövetség, legalább értene a bizniszhez.

 Baráth Etele azt mondta egy interjúban, a magyar sportolók nem lesznek árucikkek. Nos, ennek éppen az ellenkezőjét cselekszi, ami nem meglepő, hiszen politikus. (Ez itt a poén helye.) Na, de tényleg, ha egyszer nem árucikkek, akkor miért kérnek pénzt Janichért? – Mert „Kiemelten támogatott sportolónk volt, ezek után nem érdemeltük meg, hogy elmenjen". Brühű-brühű, még sírjál is, te szerencsétlen hülye!

No, de azokról se feledkezzünk meg, akik maradnak! Szalai Tamás és Dombvári Bence kiruccantak Azerbajdzsánba valami kis pályaavató bemutatóra, abszolút magánzóként, mégis azonnal közellenséggé váltak. Odakinn kaptak ajánlatot, de meg sem fontolták, pestiesen fogalmazva tojtak rá. Itthon azonnal lecsapott rájuk az ÁVH-szövetség, és kémkedés, hadi titkok kiárusítása, hazaárulás, meg a tököm tudja mivel álltak nekik. Ne bassza már meg a kutya, mostantól minden sportolónak jelentést kell írnia, mit csinál szabadidejében, s ha külföldön nyaral? Pont, mint az átkosban, ha valaki nyugati országban járt. Emlékszem, nekem is írnom kellett ilyen jelentést, mert Bécsben voltam. Te jó ég! Nem környékeztek-e meg, nem akartak-e beszervezni, stb. Most újra itt tartunk.

Vajda Attila helyzete sem rendeződött, és nem is látszik remény arra. A szövetségi kapitánnyal való viszonya nem baráti, hogy finoman fogalmazzak. Idézem magam: „az olimpia előtt egy hónappal még válogatót kellett mennie, egy olyan mezőnyben, ahol jól tudjuk, nincs méltó ellenfele. Ennek ellenére a formaidőzítést e dátumhoz kellett igazítania, hiszen az első válogatón nem ő nyert. Vagyis, ha az olimpia előtt egy hónappal rendezett válogatót bukja, bukja az olimpiát is. A tét tehát nem volt kicsi. Hiába kérte Vajda és edzője, hogy mentesüljön a teher alól, mert az olimpiára kell készülnie, Storcz hajthatatlan maradt, és a válogatási elvekre hivatkozva kötelezővé tette a megmérettetést.”

Nos, már nem számít sztárnak, hiszen az olimpián leszerepelt, tehát lehet rugdosni bátrabban is. S ha nem tetszik neki, váltson országot, és várja ki a két évet. Elvégre van utánpótlás rogyásig. A korosztályos versenyeken rendre jól szerepelünk, szóval, majd jönnek a kicsik, ha a nagyok lázadoznak. Itt, kérem, rend lesz és fegyelem! Aztán, hogy mi lesz akkor, ha a kicsik szülei előrelátó módon maguk viszik külföldre a tehetséges gyereket, az nem számít. Fő az, hogy könyörtelen vasszigorral most megmutassák, ki a főnök.

Főnök! Rendben lesz egy így, főnök?  

A minap elektronikus levelet kaptam a Fehér Kéményseprők jogvédő szervezettől. Korábban ők írtak engem is érintő ügyekről, amelyekben dr. Zsiga Zsolt, ingatlanokkal kapcsolatos bűncselekmények elkövetőjeként ismertté vált ügyvéd volt a főszereplő. Természetesnek tartottam, hogy felvegyem velük a kapcsolatot.

Sokáig hallgattak, nem küldtek értesítéseket, de az utóbbi időben aktivizálták magukat. Ennek kapcsán értesülhettem róla, hogy egy VÁR HOLDING Kft. szipolyozza ki éppen a banki adósokat. Állítólag 75.000.- Ft-os regisztrációs díjat kér azért, hogy az adós havi törlesztő részleteit lecsökkentse egy elfogadható szintre. A valóságban azonban e tevékenységet nem fejti ki, csupán a regisztrációs díjakat szedi be.
Íme a figyelemfelkeltő levél:

Kéményseprők Fehér okt. 1. (9 napja)
         
címzett: Dabasi; titkos másolat: saját magam
   
---------- Továbbított levél ----------
Feladó: Fehér Kéményseprők <info@feherkemeny.com>
Dátum: 2012. október 1. 19:16
Tárgy: Ügyészségeknek ajánljuk, mert a nyomozók nem csinálnak semmit!!!!
Címzett: civiltamas <civiltamas@gmail.com>

Az alábbi levelet információt kaptuk a Sorozatos bűncselekményeket elkövető Vár Holdingról.
Kérdezzük, hogy a szolnoki nyomozó hatóság mi a bánatot csinál? Nem tartoztatja le ezt a rohadék csaló bűnözőt, aki több mint 200 ezer embertől csalt ki 75 000,- forintot??? Talán már a nyomozókat is lefizette, hogy hagyják még a mai napig további áldozatoktól lehúzni a lóvét????
MI VAN itt, hogy a nyomozók csak tökölnek a bűnözők meg tovább garázdálkodnak,  gazdagodnak..........????

Mivel megküldték részemre, és én tényleg foglalkozom hasonló ügyekkel, hát utánajártam a dolognak.  A Vár Holding Kft.-t dr. Bárándy György jegyzi, és valóban jogsegéllyel foglalkoznak, méghozzá eredményesen. Úgy tűnik, nem 100%-os a statisztikájuk.
Ennek ellenére kizárnám, hogy éppen dr. Bárándy György követne el olyan jogellenes magatartást, amely tetten érhető.  Sőt, ebben az ügyben kifejezetten jó szolgálatot tesz az öreg. Ezért segítő szándékkal válaszoltam a levél feladójának.

Janos Dupro projekt.futurent@gmail.com okt. 7. (3 napja)
         
címzett: Kéményseprők
Ebben egyelőre nem látom a bűncselekményt, de szívesen segítek, ha kapok további információt.

Tisztelettel:

dr, garay ben

Szerintem semmi rendkívülit nem írtam rövid levelemben. Amikor megkaptam rá a választ, már illett volna gyanakodnom, de valamiért leméláztam.
 

Kéményseprők Fehér okt. 8. (2 napja)
címzett: saját magam
Értem,  és miben is tud nekünk segíteni????
Mihez is ért, amit mi használni tudunk ???
Köszönettel. 

Az írásjelek halmozásából tudnom kellett volna, hogy egy érzelmileg instabil emberrel kommunikálok. Gondoltam, tényleg csak kíváncsi, és nagyon sürgős neki az ügy. Ezért válaszoltam:

Janos Dupro projekt.futurent@gmail.com okt. 8. (2 napja)
címzett: Kéményseprők
 
Jogász vagyok, aki tudja hogyan kell úgy elkészíteni egy feljelentést, hogy azt az eljárni köteles hatóság befogadja. Legutóbb dr. Zsiga Zsolt, a kilakoltató ügyvéd elleni feljelentésem alapján indult eljárás jelentős értékre elkövetett csalásban és sikkasztásban.
Tapasztalatom szerint sokan sokszor az erkölcsi normákat sértő cselekményeket értékelik bűncselekményként, azonban nem minden erkölcsileg kifogásolható  magatartás bűncselekmény.

Például az itt vázolt esetben azért nem indult eddig eljárás, mert nem bizonyosodott be, hogy a Vár Holding a kifejtett tevékenységét eleve azzal a célzattal indította el, hogy azzal másokat megtévesszen, s ezáltal kárt okozzon. Ahogyan az engedményezés is szabályos jogi aktus, amiről a jogszabályban előírtaknak megfelelően értesítette az ügyfeleket.

Arra vonatkozóan kell tehát igazolást keresni, hogy a Vár Holding az általa végzett tevékenységet már a kezdetekkor sem lett volna képes a vállalása szerint kifejteni. Amennyire jól látom, a cég képviselője dr. Bárándy György. Nos, őt bűncselekményben tetten érni szinte lehetetlen. Egyébként amennyiben akár csak egyetlen emberen is segítettek, már kizárható a csalás. Ez így működik, mert ez Magyarország.

tisztelettel:

dr. garay ben

S ekkor elszakadt a cérna a kispajtásnál.

Kéményseprők Fehér  7:30 (58 perce)
címzett: saját magam
 
Köszönjük a KIOKTATÓ SZAVAT!!!

Megkérjük, hogy sürgősen NÉZZEN UTÁNA A Fehér Kéményseprők szövetségének tevékenységének, mielőtt feleslegesen hazudozik, akár a Zsiga Zsoltról, akár más sajátjának kimondó és a Szövetségünk munkáját ellopó tevékenységéről.........

Nem tudja, hogy becstelen és tisztességtelen a más farkával ékeskedni??? Megkérjük Ön se tegye!!!!

Azonnal összeállt a kép. Már 2010-ben is feltűnt nekem, hogy a Fehér Kéményseprők kezdeményezései sorra elhalnak a nyomozóhatóságoknál. Elfogultságom okán inkább hittem azt, hogy ekkora a korrupció az igazságszolgáltatásban, semmint, hogy egy jogvédő csoport valójában egyetlen futóbolondból és levelezőköréből áll. Amikor másfél hete a Zala Megyei Rendőr-főkapitányságon voltunk tanúskodni dr. Zsiga Zsolt ügyvéd ellen folyó eljárásban, a nyomozó megköszönte munkámat. Olyan alaposan kidolgozott, jogi és egyéb tényekkel alátámasztott feljelentést írtam, hogy neki már nincs is szinte semmi dolga. Ezt ő mondta. Ahogy azt is, hogy dr. Zsiga Zsolt már legalább húsz ügyet megúszott azért, mert a feljelentők futóbolondok voltak.

Természetesen tudomásom van róla, hogy dr. Zsiga Zsolttal szemben nem csupán az én feljelentésem nyomán folyik eredményes eljárás. Szerencsére! A fickó egy minden hájjal megkent bűnöző, egy bűnszervezet feje, és már több tucatnyi szerencsétlent károsítottak meg, mindösszesen legalább félmilliárd forint értékben.

A nekem adresszált e-mail, sértésekben gazdag közlendőjén természetesen jót derültem, és nem hagytam válasz nélkül.

Janos Dupro projekt.futurent@gmail.com  8:04 (34 perce)
         
címzett: Kéményseprők
 
Apám, akárki vagy is, nyilvánvalóan súlyosan elmeháborodott vagy. Kezeltesd magad! - Bár, gyanítom, azon már túl vagyunk, hogy annak eredménye lehetne.
Az a szövetség, amit egy ilyen félkegyelmű képvisel, egészen biztosan nem tett semmi olyat, amit én el akarnék orozni.

Na, gyorsan szólj az ápolóknak, debilke, hogy biliztessenek meg! Aztán menj szépen alukálni.

Már alig várom, hogy újra írjon!:-)
Vajon tényleg ennyi lenne egy ismert jogvédő csoport? Kire számíthatnak így a szerencsétlenül járt banki adósok? Azt tudjuk, hogy a kormányra, vagy az állam által fenntartott hivatalokra nem. Akkor kire? Erre a debilre, aki még egy értelmes mondatot sem képes összetákolni?

Beszélhetnék itt emberközeli tudományról annak kapcsán, hogy a világ legismertebb, és legelismertebb tudósa, Stephen Hawking gyakorlatilag celebnek számít. Előadásaira szinte képtelenség bejutni, olyan gyorsan elkelnek a helyek. Bizonyos körökben akkora rajongótábora van, mint Justin Biebernek a tini lányok között.

A mester legutóbbi előadása, amelyet a patinás Royal Society-ben ízléstelenül hivalkodó pompával rendeztek meg, tulajdonképpen arról szólt, hogyan ölte meg Istent. Ez, ez a kerekesszékébe nyomorodott, nyáladzó emberi torzó, ez ölte meg Istent. Na, menjetek a picsába! Ez egy legyet nem tudna agyonütni.

Mindenesetre rajongótábora áhítattal hallgatta a hangot, amely egy XIX. századi texasi cowboy akcentusával kinyilatkozta, ő bizony megölte Istent. Istennek nincs helye abban a világegyetemben, amit ő, - mármint Hawking – megalkotott. A kurvaéletbe, a faszi kvázi úgy öli meg Istent, hogy közben magát helyezi a helyébe! Ováció, taps, majd pezsgőzés.

A launch party utáni pezsgőzésről így emlékeznek meg:

„A beszélgetés utáni állófogadáson a vendégek Hawking motoros kerekesszéke körül csoportosulva pezsgőztek – beszédbe elegyedni sajnos nem lehetett a professzorral, de úgy tűnt, ennek ellenére szórakoztatja az esemény.”

Na, most várjunk egy pillanatra! – Nem úgy van, hogy a faszi amiotrófiás laterálszklerózisban (ALS - Lou Gehring-betegség) szenved, ami az akaratlagos mozgások kivitelezéséért felelős ("motoros") neuronok halálát jelenti. Motoros sejtek az agyban és a gerincvelőben is találhatók. ALS esetén a neuronok pusztulása a központi idegrendszer mindkét részében bekövetkezik. A beidegzésük elvesztése és részben a mozgáshiány miatt az izmok elsorvadnak.

Mármost, ha valaki ALS-ben szenved, és nem tud beszélni, továbbá semmilyenfajta mozgásra nem képes, - így arcizmainak mozgatására sem - honnan a túróból lehet kikövetkeztetni, hogy szórakoztatja, amint testének csonkja fölött álló emberek éppen jóízűen pezsgőzgetnek?

Persze, nem zárhatjuk ki, hogy Hawking ilyen perverz módon szeret szórakozni, és erre akár tudatosan is képes, hiszen betegsége a kognitív funkciókat nem károsítja. Vagyis ép elmével képes gondolkodni, valamint az akaratlan mozgásra képes (vegetatív) izmai is működnek. Mázli, hogy a tudomány így írja le ezt a betegséget! Ebből fakadóan aztán mondhat hihetetlenül okosakat ez a tudós celeb.

Mondhat, mondhat. De hogyan? Nem beszél, nem mozognak az akarattól függő vázizmai. A gondolatait olvassák ki? Létezik a gondolatolvasó gép? Úgy tűnik, létezik, és amerikai vidéki suttyó akcentusával adja elő saját világegyeteme teremtését. Hawking a Royal Society tagja, tehát előkelő angol úr, mégis egy bugris hangján szereti lenyűgözni hallgatóságát. Ez van.

Aztán azt sem értem, ha egyszer a kognitív funkcióival semmi zűr, és a vegetatív idegrendszere is ép, a pislogása miért nem természetes. Miért van, hogy a gép akkor is beszél, amikor Hawking hosszabb időre lecsukja a szemét, mintha aludna. Máskor meg fölfelé néz, a semmibe. Teljesen kontrollálatlan a vegetatív idegrendszere által irányított izmainak mozgása is, tehát egyértelmű, hogy a vegetatív funkciók is sérültek. Márpedig ebben az esetben nem beszélhetünk ép kognitív funkciókról sem.

És akkor mi van? – Hát az van, ha nem épek a kognitív funkciói, akkor meggárgyult, és nem tudni sem Istent ölni, sem univerzumokat teremteni. Vagyis kamu az egész műsor, amit torzója köré építettek. Ami legfeljebb azért probléma, mert úgy minden elmélet, amit neki tulajdonítanak, és a modern kozmológia gerincét képezi, merő hülyeség. Na, de kit érdekel manapság a kozmológia, amikor itt fulladunk bele a kicsiny világunkból (le)épített pöcegödörbe?

Mindazonáltal Stephen Hawking méltán Szent Grálja a vallásnak, amit ma nemes egyszerűséggel tudománynak neveznek. Hawking maga a megtestesülése, avatárja ennek a torz ostobaságnak, ami Istent gyilkolni már tud, de emberibb világot teremteni képtelen.

A Népszava mai számában, a karikatúrák rovatban egy Pápai Gábor nevű zsidó férfi a magyar nemzethez tartozó többségi társadalom tagjait érzékenységükben súlyosan sértő karikatúrát tett közzé. Különösen meglepő ez a nyíltszínű gyűlöletkeltés akkor, amikor a fél világ a Mohamed-film kiváltotta erőszakhullám miatt aggódik.

Nincs nap, hogy ne hangozna el a nyugati sajtóban, mennyire tekintettel kell lennünk más kultúrák, más népek, vallások érzékenysége iránt. Amerikában, ahol a gyalázkodó film készült, a színészek rettegnek, noha egyöntetűen állítják, csalás áldozatai lettek, mert eredetileg, amire a felkérték őket, az nem az lett volna, ami végül mégis lett. Korábban a Mohamed karikatúrák váltottak ki hasonló felháborodást a muszlim világban, de nyugodtan mondhatom, a nem muszlimok sem feltétlenül tartották viccesnek azokat.

Személyes hitvallásom, hogy egyetlen kultúra hagyományait sem szabad alpárian, obszcén módon kifigurázni. Amennyire tőlem telik ebbéli meggyőződésemnek a lehető legtöbb fórumon hangot adok. Hogy maradjunk a jelenlegi, méltán felháborodást kiváltó esetnél, számtalan alkalommal, - alig néhány napja is – védtem már meg a Torát és Talmudot az oktalanul gyalázkodók előtt, vállalva az ezzel együtt járó népszerűtlenséget.

Ez csak egy blog, nincs szükség manírokra, hogy árnyaljuk a társadalmunkban egyre mélyebb gyökeret verő zsidó-magyar ellentétet. Nem fogom baloldali és jobboldali politikai irányzatok csatározásának kellékeként elfogadhatóvá minősíteni. Morális okokból nem tartom adoptálhatónak az ilyen típusú gyalázkodást. Most, ebben a miliőben nem.

Véleményem szerint a karikaturista súlyos hibát vétett, amelyért elnézést illene kérnie. Nem fog. A magyar társadalom már túlhaladt azon, hogy a személyes hibáiért bárki is vállalja a felelősséget. A vezetőink, az elitek sem teszik. Márpedig, ha ők ragaszkodnak a moráltalanságban való dagonyázáshoz, nem várható el az egyszerű embertől sem, hogy másként viselkedjen. Legfeljebb, ha elég intelligens. S nem csupán annak vallja magát, de tetteiben is kifejezi ezt.  

A kajak-kenu a kedvenc sportjaim egyike. Sosem mulasztom el a fontosabb versenyeket, és nagyon büszke vagyok sportolóinkra, hogy a világ legjobbjainak számítanak, ők a szuper elit. Na, meg persze a németek! Azért őket se felejtsük el. Bizony, a nagy rivális sokszor tört már borsot az orrunk alá, és viszont is, ami azért hizlalja a májam.

Egészen bizonyos vagyok benne, hogy a németeknél sem könnyű csapatba kerülni, ott is vannak olimpiákról lemaradó klasszisok, akik más ország színeiben dobogóra esélyesként indulhatnának. Lássuk be, egy olimpiai szerepléssel egybekötött érmes helyezés anyagilag sem rossz lehetőség. A németek mégsem mennek más országokba érvényesülni.

Vagyis adja magát a következtetés, hogy a magyar kajak-kenu sportban nem csupán a szereplés lehetőségétől, és/vagy az anyagi juttatástól való elesés motiválja azon sportolókat, akik most országot kívánnak váltani.

Storcz Botond valamit nagyon nem jól csinál. Miért Storcz? – Mert ő a szövetségi kapitány. Ő az a személy, akinek össze kell állítania egy ütőképes csapatot, de közben a versenyzők lelkét is ápolnia kell. Angyal Zoltán ebben (is) profi volt, míg a jelenlegi kapitány fafejű.

Álljon itt két klasszissal folytatott vitája igazolásul arra, hogy Storcz miként is viszonyul pozíciójához, és ez által a versenyzőkhöz:

- Vajda Attilának az olimpia előtt egy hónappal még válogatót kellett mennie, egy olyan mezőnyben, ahol Jól tudjuk, nincs méltó ellenfele. Ennek ellenére a formaidőzítést e dátumhoz kellett igazítania, hiszen az első válogatón nem ő nyert. Vagyis, ha az olimpia előtt egy hónappal rendezett válogatót bukja, bukja az olimpiát is. A tét tehát nem volt kicsi. Hiába kérte Vajda és edzője, hogy mentesüljön a teher alól, mert az olimpiára kell készülnie, Storcz hajthatatlan maradt, és a válogatási elvekre hivatkozva kötelezővé tette a megmérettetést.

- Paksy Tímea értetlenül állt a döntés előtt, amely szerint a válogatókon részt sem vevő Fazekas-Zur Krisztinát tették a négyesbe helyette. Paksy a válogatókon kivívta a részvétel lehetőségét, Fazekas nem. Fazekas négyszeres világbajnoka a női négyesnek, Paksy hatszoros. Jogosnak vélem Paksy kifogását, különösen azért, mert Storcz Vajdát éppen a válogatási elvek miatt szívatta. Fazekas esetében miért nem számítottak a válogatási elvek? Ráadásul fazekas már tavaly is amerikai színekben indult a VB-n, s az olimpián is csak azért magyarként, mert még nem kapta meg az amerikai állampolgárságot. Vagyis szinte biztos, hogy Fazekas a jövőben már új hazája színeiben indul, tehát nem volt túl okos húzás őt favorizálni. 

Jól látható tehát, hogy Storcz nem az elvek embere. Sportolóként sem volt az. Vajda, bár nagy csalódás volt az olimpián, joggal orrol a kapitányra, hiszen, amíg ellenfelei három hónappal a nemzetközi játékok előtt már teljes erőbedobással odakoncentrálhattak, addig neki mindösszesen egy hónapja maradt. Aki ismeri az élsportot, az pontosan tudja, hogy lehetetlen egy hónapon belül kétszer csúcsformát időzíteni. Vajda kudarca eleve elrendeltetett a válogatási elvekre hivatkozó kapitány által.

Aki odafigyelt az olimpia előtt a sportra, azt is tudhatja, hogy Storcz Janicsot is kihagyta a négyesből, pedig a válogatón mutatott formája alapján ott kellett volna lennie. A szegedi szövetség verte is a palávert. Az is köztudott, hogy Janics egy hisztis picsa. Hatalmas versenyző, a világ legjobb kajakosa, de egy hisztigép. Csak magánvéleményt tudok megfogalmazni akkor, amikor azt mondom, Janics viszonylagos betlijének is Storcz a felelőse. A szakma berkein belülről szerzett információim igazolják vélelmemet, amikor úgy foglalok állást, hogy Janics egy idegroncsként érkezett az olimpiára. Kovács Kati tartotta benne a lelket, mert állítólag indulni sem akart.

S akkor már említsük meg Benedek Dalmát is, aki három olimpiáról maradt le, noha kvalitásai alapján legalább kettőn ott volt a helye. Az idei rendezvényre esélye sem volt, de gyanítom, már tavasszal döntött a honváltásról. Tulajdonképpen megértem a döntését. Jól emlékszem Fehérvári Vince esetére, aki itthon nem kellett, mert már túl öreg volt, aztán 2003-ban Ausztrál színekben összehozott egy ezüstöt 200-on, miközben a mi versenyzőink sehol nem voltak. Szóval, Dalma nem döntött rosszul, amikor távozott.

Mellékesen jegyezzük meg, hogy a férfi 4-es indulása körül is parázs vita folyt. Ott mázlija volt Storcznak, mert a fiúk végül őt (és Fábiánnét) igazolták.

Mindösszesen tehát öt világklasszis versenyzőnk távozik úgy, hogy közben országot is vált.
Íme a nevek:
Benedek Dalma – 5-szörös világ-, 7-szeres Európa-bajnok
Dusev-Janics Natasa – 3-szoros olimpiai, 18-szoros világ-, és 17-szeres Európa-bajnok
Fazekas-Zur Krisztina – 1-szeres olimpiai, 4-szeres világ-, és 4-szeres Európa-bajnok
Paksy Tímea – 9-szeres világ, és 10-szeres Európa-bajnok
Sarudi Alíz – 2-szeres ifjúsági Európa-bajnok

Korábban Angyal Zoltán és a Fábiánné Rozsnyói Katalin viszályáról szólt a sportág, no, meg a sikerekről, mert abból is bőven kijutott. Angyalt végül kicsinálták, de nem lett jobb. Rosszabb lett. Egyesek szerint azért, mert Storcz helyett a háttérből Fábiánné irányít. Ezt én kétkedve fogadom, mert Benedek például Kati néni nagy kedvence. Tudomásom szerint. Aztán ki tudja, mi a valóság. Engem egyébként sem az érdekel, hogy ki irányít a háttérből, hanem az, hogy a kapitány jól vezeti-e a hajót vagy sem. Balhé mindig volt, a sportolók mégis maradtak. Most is van balhé, és a sportolók mennek. Mi változhatott meg ennyire?

Nincs kedvem találgatni. Tudom jól, nüanszokon múlik sokszor. Például Hosszú Katinka is hazatér, otthagyja az amerikai sikeredzőt, Dave Salo-t. Kétségtelen, Salo tanítványai közül senki nem nyert aranyat, aki nem amerikai színekben indult. A sikertelenségre az edző okot sem talált, vagy egyszerűen nem akarta megmondani. Ám Katinka hazatérése mégsem egyenértékű azzal, hogy öt kajakos lány elmegy, vélhetően végleg. Mint versenyzők, legalábbis.

Nem szabad arról sem megfeledkeznünk, hogy sportolóink a londoni olimpián kiemelkedően szerepeltek. Köztük is a kajak-kenu szakág végzett az élen, ahogy szinte mindig. Van okunk az örömre, a győzelmek ünneplésére, csak kicsit pürrhoszira sikeredett ez a győzelem. S utóhatása a legközelebbi nemzetközi versenyeken jelenik majd meg, amikor esetlegesen a dobogó tetején magyar áll, de nem magyar színekben. Sarudi kvalitásait nem ismerem, de abban biztos vagyok, hogy Dalma, Timi és Nati fognak még borsot törni az orrunk alá.

Én mindenesetre gratulálok a lányoknak, és sok sikert kívánok nekik új hazájukban, továbbra is jó eredményeket a sportban. Az biztos, ha nem leszünk érdekeltek egy-egy versenyszámban, és ők indulnak, én nekik drukkolok majd. Okoztak már annyi örömöt nekünk, hogy a szívünkben megőrizzük őket.

Az életjáradékozó faszparasztok meg menjenek a büdös kurva anyjukba.   

Elevenítsük fel a történet első részének főbb mozzanatait!

Dr. Zsiga Zsolt ügyvéd, a Raiffeisenbank Grosswilfersdorf eGen. bank képviseletében eljárva felajánlja, hogy értékesít részünkre egy ingatlant. Az adásvétel tekintetében Eladó tulajdonjogának bejegyzése az illetékes földhivatalnál 128331/2008.05.21. széljegy szám alatt folyamatban volt. E tényre tekintettel nem végleges adásvételi szerződést, hanem határidőkhöz kötött adásvételi előszerződést kötöttünk, amelyet ügyvéd jegyzett ellen. Az ügylet során mindösszesen 4.000.000.- Ft-ot adtunk át személyesen, vagy teljesítettünk számlára történő befizetéssel. Eltelt három év, és az ingatlan tulajdonjogát még mindig nem szerezhettük meg. Ekkor, - bár a bank, és képviseletében eljáró ügyvéd gondosan titkolni akarta – birtokunkba került egy jogerős bírósági végzés, amely a bank tulajdonszerzését törvényes akadály fennállása okán elutasította.


Ez volt az előzmény. Mindez 2011. évben történt. 


Ezt követően megkíséreltük visszaszerezni az általunk megfizetett foglalót és előleget. Tíz hónap alatt az összeg egy részét sikerült kicsikarni, elképzelhetetlen munkamennyisége beleölve a projektbe. Visszakaptunk tehát 2.500.000.- Ft-ot, miközben 800.000.- Ft ügyvédi munkadíjat fizettünk meg. Ugyanis a bank és az őt képviselő dr. Zsiga Zsolt ügyvéd egyszerű kérésünkre nem mutatkozott hajlandónak fizetni. Tulajdonképpen válaszra sem méltatták leveleinket. Ügyvédet kellett hát fogadnunk, aki megkérte az árát, de legalább minimális eredményt elért.

Ma ott tartunk, hogy az ügyben Nyomozást rendelt el a Zalaegerszegi Nyomozó Ügyészség és a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság, valamint fegyelmi vizsgálatot folytat a Budapesti és a Zala Megyei Területi Ügyvédi kamara. Dr. Zsiga Zsolt eltűnt, a bank jogi képviselője, a Pacsay & Sándor Ügyvédi Iroda nevében dr. Sándor Tamás, összegző levélben tájékoztat minket, hogy a pénzünket a bank nem fizeti vissza.

Tegnap telefonon keresett a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság egy tisztje, aki a nyomozást folytatja ügyünkben. Kedves úriember benyomását keltette bennem. Tájékoztatott, hogy dr. Zsiga Zsolt ellen több hasonló ügy van folyamatban, ezek közül néhány már túlhaladt a nyomozati szakaszon, tehát vádemelés történt.

Nem voltam különösebben meglepve. Dr. Zsiga Zsolt legutóbb valamikor augusztus közepén jelentkezett, amikor elektronikus levélben megkértük, hogy reagáljon a bank jogi képviselője által részünkre megküldött összegző levélben foglaltakra. Az ominózus levelet mellékelten megküldtük neki. Akkor az alábbiakat reagálta:

Tisztelt Stalter Úr!
 
Szabadságon vagyok 2012.  augusztus 27-ig,  az ügy aktája addig nem áll rendelkezésemre, ezért csak azt követően tudok reagálni, válaszolni levelére.
 
Azt követően továbbra szívesen tájékoztatom  és bemutatom Önnek a rendelkezésemre álló dokumentumokat: utalások, jóváírások stb.
 
Tisztelettel:
 
Dr. Zsiga Zsolt
ügyvéd

A tisztelt ügyvéd úr az ügyben folyó események ideje alatt igen gyakran volt szabadságon. Végül nem is jött onnan vissza, mert ígéretével ellentétben nem keresett minket. Megvallom, nem is nagyon lepődtünk meg rajta.

Sokkal inkább lepett meg, - mit meglepett, sokkolt – hogy a Zala Megyei Területi Ügyvédi Kamara aktív tagjainak sorában láthatjuk dr. Zsiga Zsolt nevét. Persze, az ártatlanság vélelme! Mondjuk én legalábbis aggályosnak tartanám, ha egy tagom ellen eljárások tucatjait indítják a különböző hatóságok. Csak megkérném a kollégát, hogy függessze fel ügyvédi tevékenységét.

Nem tartom kizártnak, hogy miután lezárt ügye nincs ennek a jóembernek, a kamaránál meg senki nem panaszolta be rajtunk kívül, ő nem rohant jelenteni a számára kedvezőtlen eseményeket. Nos, én mindenesetre tegnap tájékoztattam az illetékes kamarát az ügyvéd úr ellen folyó ügyekről.  

Ma már nyilvánvaló, dr. Zsiga Zsolt ügyvéd egy pitiáner szélhámos, aki szenvedéllyel végezte áldásos tevékenységét, s mint általában az ilyeneket, elérte a végzete. Azt sem tartom kizártnak, hogy időközben külföldre szökött. Mert mi mást tehet ilyen helyzetben? Alig hiszem, hogy folytatólagosan, bűnszervezetben elkövetett csalással és sikkasztással a nyakában arra vár, mikor vonulhat végre börtönbe. Minimum egy ötös kinéz neki, és az bizony hosszú idő.

Dr. Zsiga Zsolt vonatkozásában akár hátra is dőlhetnénk, és megvárhatnánk a Zala Megyei Terület Ügyvédi Kamara Fegyelmi Bizottságának döntését. Ugyanis a Magyar Ügyvédek Biztosító és Segélyező Egyesülete helytállni köteles az ügyvéd jogellenesen, a jogi képviselet szabályainak megsértésével okozott vagyoni kárért. Sajnos vannak kivételek, és tartok tőle, dr. Zsiga ügyködései e kategóriába esnek majd. Melyik biztosító szeret fizetni?

A bank viszont világossá tette, semmilyen esetben sem hajlandó fizetni. Állítja, dr. Zsiga Zsolt nem rendelkezett meghatalmazással arra vonatkozóan, hogy a bank nevében egy még kérdéses tulajdonjogú ingatlant értékesítsen.

Mindjárt két kérdés is felmerül bennem:

1. Az adásvételi előszerződést ellenjegyző ügyvéd, Véghné dr. Kárpáti Brigitta vajon tudott arról, hogy a kollégája nem jogosult szerződni? Ingatlan adásvételnél képviseleti jogkörben eljáró személy jogosultságát ellenőriznie kell az ellenjegyző ügyvédnek. Az adásvételnél ellenjegyző ügyvéd mindkét fél érdekeit képviseli, és felel a törvényi követelményekért. Vagyis az ellenjegyző ügyvéd jelen esetben egészen biztosan kötelezhető a kárunk megtérítésére, ugyanis vele szemben alkalmazhatók az ügyvédek felelősségbiztosítójának passzusai. Mégsem vagyok nyugodt. S hogy miért, arra a második pont adja a választ.

2. Miután a  Raiffeisenbank Grosswilfersdorf eGen. bank igazgatója, bizonyos Alois Baliko úr az adásvételi előszerződést látta, sőt, ellenjegyezte, s ezzel az abban foglaltak minden ódiumát vállalta, vajon miért vonakodik fizetni? Tegyük fel, hogy elhiszem, amit a bank állít dr. Zsiga Zsolttal kapcsolatban, hogy tudniillik nem volt meghatalmazása az ingatlan adásvételében eljárni. No, de akkor a kedves Baliko igazgató úr miért írt alá egy olyan adásvételi előszerződést, amelynek rá kirótt kötelezettségeit nem kívánta vállalni? Netán szellemi fogyatékosnak tetszik lenni a tisztelt igazgató úrnak?

Na, hát ezért tartok én joggal attól, hogy az ügyvédek felelősségbiztosítója majd nem fizet. Miért fizetne, hiszen a bankigazgató aláírásával legitimálta dr. Zsiga Zsolt tevékenységét? Vagyis az a nagy büdös harci helyzet, hogy marad a polgári peres út. Lenyelve a békát, hogy Magyarországon nincs egyetlen hatóság sem, amely eljárhat egy külföldi bank Magyarországon folytatott tevékenységével kapcsolatban, amennyiben az törvénybe ütköző.

Halvány reményem van csupán a PSZÁF-nak küldött megkeresés okán, azonban vérmes reményeket nem táplálok. Szerintem a PSZÁF pont olyan, mint a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) – a valóságban a külföldi szolgáltató érdekeit képviseli.

Érdekességképpen álljon itt a bank jogi képviselőjének leveléből néhány részlet, hogy mit engedhet meg magának egy külföldi bank Magyarországon folytatott banki tevékenyésge során:

 „Mivel a bank úgy látta, hogy a végleges adásvételi szerződés megkötésére nem fog sor kerülni – hiszen a bank maga sem lesz tulajdonos – és a bank nem is kapott a  vevőtől pénzt, a Futurent-Travel Bt.-vel nem foglalkozott többet.”

Hogy értsük az idézetet: Az adásvétel előszerződésen Eladó bankszámlaszámaként feltüntetett számlaszám a valóságban dr. Zsiga Zsolt ügyvédi letéti számlája. Erről nekünk nem volt tudomásunk, de nem is nagyon lényeges. A bank igazgatója, amikor az előszerződést aláírta, nem emelt kifogást, hogy a pénzt dr. Zsiga Zsolt letéti számlájára érkezzen. Vagyis, amikor jogi képviselőjük úgy fogalmaz, hogy „a bank nem is kapott a vevőtől pénzt”, akkor jogilag irreleváns tényre reagál. Ugyanis a bankigazgató aláírásával szentesíti, hogy a banknak szánt pénzt dr. Zsiga Zsolt kezelje.

A bank jogi képviselője elismeri, hogy a bank számára már 2008-ban egyértelmű volt, hogy az adásvétel végleges formát nem ölthet. Ennek ellenére minket nem tájékoztattak, hanem inkább dr. Zsiga Zsolton keresztül hitegettek, hogy csak legyünk türelemmel. Kíváncsi lennék, hogy legalább az adásvételi előszerződés aláírásakor átvett 500.000.- Ft foglalót miért nem fizették vissza, duplán természetesen. Mert e részösszeg tekintetében hiába is mondja a bank jogi képviselője, hogy a pénzt valójában dr. Zsiga Zsolt vette át. Alois Baliko bankigazgató aláírásával az összeg átvételét is elismeri.

A Budai Központi Kerületi Bíróságon keresetet indítottunk alperesek ellen. Az ügyre jellemző bonyolultság folytán kérnünk kellett a Tisztelt Bíróságot, hogy állapítsa meg, egyáltalán kitől mit követelhetünk. Alperesnek tekintjük a bankot, dr. Zsiga Zsolt ügyvédet, valamint Véghné dr. Kárpáti Brigittát, aki az adásvételi előszerződést ügyvédként ellenjegyezte.

S hogy mennyibe kerül egy ilyen pereskedés? – 1.500.000.- Ft-ot fizettünk ki illetéket, mivel ez a felső határ. Keresetünkben ugyanis követelnünk kell a duplumot, a kamatokat és az alperesek jogellenes magatartása okozta kárunk megtérítését.
Összesítsünk! – Eddig visszakaptunk 2.500.000.- Ft-ot. Kifizettünk 800.000.- Ft ügyvédi munkadíjat és leróttunk 1.500.000.- Ft perilletéket. Vagyis maradt 200.000.- Ft-unk. Csakhogy a pertárgy érték az ügyet ügyvédkötelessé teszi, vagyis számolnunk kell további ügyvédi munkadíjjal és 30% ügyvédi sikerdíjjal.

Nem olcsó mulatság pereskedni Magyarországon. Ezért is nem teszik sokan. A kárt okozó alperesek, - jellemzően külföldi tulajdonú multik – a kivéreztetés módszerét alkalmazzák. Igyekeznek akkora költségekbe verni a felperest, hogy ne érje meg neki pereskedni.

Esetünkben a bank jogi képviselője, a Pacsay & Sándor Ügyvédi Iroda nevében dr. Sándor Tamás azzal fenyegetett meg minket, amennyiben a bíróság a bankot nem kötelezi helytállni, beperelnek minket 100 euro/óra ügyvédi munkadíjért, amely legalább 10.000.000.- Ft-os nagyságrend.

Álláspontunk szerint a bank bűncselekményben való elmarasztalására akkor sincs esély, ha nyilvánvaló, hogy csalásban és sikkasztásban is bűnrészes. Megkerestük az osztrák Szövetségi Bűnügyi Hivatalt (BIA), ahonnan ez idáig nem érkezett válasz. Ugyanakkor a bank polgári jogi felelőssége egyértelmű, hiszen a bank igazgatója aláírta az adásvételi előszerződést, tehát abban kötelessége eljárni. S az tökéletesen irreleváns, hogy megbízottja, dr. Zsiga Zsolt hanyag volt. Azt intézzék egymás közt, nem ránk tartozik.

S hogy mikor lesz ennek vége? – Tudja Isten! Nem tehetünk mást, mint türelemmel kivárjuk a végét, tartjuk a frontot. Egyedül. Hogy máshogy? Magukat nagyra tartó, ügyfélbarát televíziós műsoroknak, különböző újságoknak küldtük meg esetünk anyagát. Kaptunk is ígéretet visszahívásra, olykor többre is, de semmiből nem lett semmi.

Hogy esetünk egyedi lenne? – Nem, nem az! Határozottan állítom, esetünk tömeges, ezért nem kaphat publicitást Magyarországon. Mi lenne, ha kiderülne, hogy a külföldi tulajdonú szolgáltatók rutinszerűen járnak el törvényellenesen? Hány ezer fogyasztó, ügyfél indítana pereket ellenük, a jóságos bankok és egyéb szolgáltatók ellen? Eh, belegondolni is borzalmas, hogy azokat sérelem érje! Egy nemzeti kormány idején ilyen csúfság nem történhetik meg.  

Amúgy fogalmam sincs, mit jelent a teketória. Biztos valami marhaság. Hirtelen ez a bugyuta szójáték jutott eszembe a Terrorelhárítási Központ (TEK) legutóbbi akciójáról. A fiúk nem sokat tököltek, azonnal elfogták Luke Skywalker, magát jedi lovagnak kiadó személyt, és bilincsbe verve hurcolták el az egyetemről.

Az esetnek két fontos tanulsága van. Persze, van több is, de én most kettőt ragadnék ki. Az egyik, hogy láthatjuk, a birodalom még elég erős, szóval, az IMF is jobb, ha vigyáz. A másik, hogy Luke inkább Yodánál tanuljon, ne egy magyar egyetemen.

Tréfát félretéve, habár mulatságos a történet, mégis valahol tragédia. Tragédia, hogy már itt tartunk. Egy egyetemista, egy felnőtt ember, sőt, férfi, mert az ágyban biztos annak érzi magát a kis pöcs, nem tudja megkülönböztetni fél méterről sem a játék pisztolyt a valóditól. Pedig ennek még lyuk sem volt a cső végén. A padból kitörve hanyatt-homlok rohant a portára, miközben százegynehány társa nyugodtan ülve maradt, és hallgatta az előadást. Aligha egyedül ült a jedi közelében.

Tragédia, hogy egyetlen esemény, a pécsi ámokfutó esete terrorfenyegetéstől való rettegést idézett elő a társadalomban. Olyan légkörben élünk, amely a mindennapi élet részévé, kvázi normálissá tette az extrém történéseket, s azokhoz úgy viszonyulunk, mintha bármikor bekövetkezhetnének.

Mai világunkban valóra vált a hülye mondás, amely szerint ne menjünk ki az utcára, mert bármikor a fejünkre eshet egy tégla. Valamikor ezt mindenki lesajnálva mondta a másiknak, ha az irracionális félelmeinek adott hangot. Ma meg több millió magyar ember rohangászik az utcákon, fel-felnézve, nem esik-e a fejére tégla.

Hogyan jutottunk idáig? Hogyan lettünk olyan emberek, akik a rendkívüli eseményektől való félelem fogságában élnek? – Sokan az mozivásznon terjedő erőszakot teszik felelőssé, de ez marhaság. Azok járnak közelebb az igazsághoz, akik szerint a médiának feltétlenül köze van kedvezőtlenül megváltozott általános közérzetünkhöz. Lehet hibáztatni a politikát is, hiszen a politika mindenre ráteszi a mocskos mancsát.

Én inkább az emberi kultúra egyre mélyülő dekadenciájáról szeretek beszélni, amely az ilyen történetekben is tetten érhető, de sajnos nem fordítunk kellő figyelmet rá. Pedig ott van a feljelentő hülyegyerek és a TEK reakciójában egyaránt. Ott van az esetről adott hírekben, sőt ott ül Szellő Pista ostoba arcán is, amikor kommentálja azt.

Számomra egyértelmű, hogy a probléma egyik kiapadhatatlan forrása, hogy a gyermeknevelési cselekményként leírt fajirtási mechanizmusok eredményei öntudatra ébrednek. Ma már a legkevésbé életképes egyedek, a modern társadalom taugetoszáról szalasztott futóbolondok is egyetemre járnak. Sokszor emlegetem, hogy a diploma ma nem több, mint egy jogosítvány, amit, ha felmutat valaki a legképtelenebb őrültségeket mondhatja anélkül, hogy jól pofán vernék.

Ezek a testi és lelki nyomorékok oly’ mértékben eltávolodtak már az emberi civilizáció alapjait biztosító elvektől, hogy a legkisebb szellő is a nihilizmus szakadékába taszajtja őket. Miért tartom a mai fiatalok többségét életképtelennek? – Mert nem fociznak a grundokon, réteken, mert játszanak indiánosdit. Helyette egész nap a számítógép előtt ülnek, és a virtuális világ mindennapjait élik meg valóságként.

Félre ne értsen senki, én is imádok a virtuális térben barangolni, de én eközben mindvégig tisztában vagyok vele, hogy ez nem a valóság, s hogy a két világ között nincs átfedés, vagy átjárási lehetőség. Szerencsére. Én voltam katona, életemből 17 évet töltöttem küzdősportokkal, s ma is napi 2 órát fordítok testem karbantartására.

Kétségem sincs afelől, hogy egy katonaviselt fiatal nem tévesztette volna össze lyuk nélküli fegyvert egy valódi lőfegyverrel. Nem, nem arról beszélek, hogy a sorkatonaság jó dolog volt (habár annyira rossz sem volt), hogy ne lett volna egy jelentős része időpocsékolás. Azonban úgy vélem, nincs férfi fegyverismeret, fegyverhasználati jártasság nélkül. Mondjanak akárminek ezért, de ez szent meggyőződésem.

A férfi, amióta csak létezik ember a földön, vadászott és harcolt, tehát bensőséges viszony alakult ki közte és a fegyverek között. Szinte a génjeinkben hordozzuk ezt a köteléket. S most úgy tűnik, ez kiveszni látszik fajtánkból. Aminek egyenes következménye a kihalás. A fegyverekhez való viszonyunk nem szimpla erőszakra való hajlam. A fegyver védelem is, mégpedig a leghatékonyabb. Ráadásul, amit ismerünk, attól kevésbé félünk.

Minden fegyver veszélyes, ebben nincs vita. Ahogy abban sem, hogy a fegyver nem megfelelő kezekben borzalmas dolgokra képes. Azonban a fegyverektől való rettegést a mindennapok szintjén általánossá tenni egyenlő a fajirtásra tett kísérlettel. Azok a médiumok, azok az érdekcsoportok, akik a törekvéseikben a fegyvereket igyekeznek elidegeníteni az ember társadalmától, a legaljasabb terroristák, mert egész fajunkat teszik ki végveszélynek.

Itt szeretnék bővebben megemlékezni a pécsi ámokfutó esetéről. Borzalmas, ami történt, de ez is egyrészt a fegyverekhez való viszony irracionalitásából, az elidegenedésből következett. Másrészt az elkövető mentális állapotának volt következménye. Mégis úgy ítélték el, mint normális embert. Vagyis az állam igazságszolgáltatása úgy tartja igazságosnak, ha egy ilyen őrültet, s az általa képviselt őrületet normálisként kezelünk, normálisként fogadunk el.

Az ügyben lefolytatott eljárás azt sugallja, hogy a pécsi ámokfutó átlagember, hogy olyan, mint bármelyikünk, ezért ilyen, vagy ehhez hasonló események bármikor bekövetkezhetnek. Márpedig ez nem igaz. A pécsi ámokfutó elmebeteg, nem olyan, mint mi, ezért az ilyen és ehhez hasonló esetek nem következhetnek be minden nap. Ahogyan a tégla sem pottyan a fejünkre állandóan, noha volt már példa.

A médiák pedig tovább súlyosbítják az állami igazságszolgáltatás által gerjesztett torzképet, amikor teliharsogják az országot, sugallva, hogy most aztán minden egyetemista rettegjen, mert a padtársa potenciális tömeggyilkos.

Nem, ezt nem szabad elfogadnunk! Mert, ha ezt megtesszük, aláírjuk az emberiség halálos ítéletét. Ellent kell állnunk a kísértésnek, hogy a pécsi ámokfutót ez épelméjűek közé, élete végéig börtönbe zárjuk. Az a fiú nem olyan, mint egy közönséges gyilkos, még akkor sem, ha gyilkolt. És akkor sem szabad ép értelműek közé zárnunk, ha úgy véljük, megérdemli, mert ott majd jól megkapja a magáét. Először is nem kapja meg. Másodszor csak magunknak ártunk ezzel a szemlélettel, mert, ha elfogadjuk, hogy ő normális, akkor a tette is a normalitás részévé válik, és akkor retteghetünk a villamoson, az egyetemen, a játszótéren, mindenhol.

S akkor elérkeztünk a mi birodalmi rohamosztagosainkhoz is végre! Nem semmi fiúk, élükön azzal az őstulok Hajdúval. A fickónak sugárzik az orcáról az értelem teljes hiánya. Egy zombi neandervölgyi. Nyilván a beosztottjai is valahol az agyhalál mezsgyéjén botorkálnak.

Azzal egyetértek, minden tömeges életveszélyt magában hordozó szituációra reagálniuk kell. Az esetben tett bejelentés ilyen helyzetre hívta fel a figyelmüket, tehát megjelenésük az egyetemen helyes és elvárható volt. Onnantól nem értem tetteiket, amikor meglátták, hogy csóri egyetemista Luke Skywalkernek öltözött, fénykardot viselt és torkolati nyílás nélküli játékpisztolya volt. A fegyvernek nem volt csöve, amin bármilyen lövedék kijöhetett volna. Csak azt hitték, hogy lézerfegyver?

Be kellett volna nyelniük, hogy átbaszták őket, és visszavonulni. Ehelyett a jedit bilincsbe verték, a tévében meg egy szakértőjük állította, hogy a fegyver megszólalásig hasonlít egy éles lőfegyverre.  Ja, csak éppen jól láthatóan lyuk nem volt rajta. Ezzel az erővel a tévé távirányítója is lehet fegyvernek látszó tárgy.
 
Ó, igen, a kedvenc kifejezésük: fegyvernek látszó tárgy. Fantasztikus. A kriminológia, a rendőri munka szakzsargonját a mindennapok kommunikációjában általánossá teszik. Ezzel is fokozva az amúgy hisztérikus szintre emelt veszélyérzetet. Persze, a valóságban csupán saját fontosságukat kívánják hangsúlyozni.

Logikus, hogy egy olyan társadalomban, ahol az emberek minden nap terrorfenyegetettségnek vannak kitéve, még egy bolti lopáshoz is különleges egységet küldenek. Az már kevésbé logikus, hogy egy egység csak a nevében különleges, ám tagjainak képzettségét tekintve nem az. Ezek a terrorelhárítók kinőttek a földből egyik napról a másikra. Nincs hír arról, hogy hosszú évek kiképzése lenne már mögöttük, és nincs is, ebben biztosak lehetünk. Szimpla fakabátok, akik társaiknál is jobban szeretnek katonásdit játszani.

Nyilvánvaló, hogy ordító balfogásaik is ennek következményei. Pedig nem lenne szabad bohócot csinálniuk magukból, mert van létjogosultságuk. Viszont társadalmi elfogadottságuknak egyáltalán nem használ, ha jedi lovagokat hurcolnak el egyetemi bulikról, vagy Uri Gellert lövik homlokon, mert az éppen a teret készült meghajlítani. 


    

Miért tartom szükségesnek, hogy miután minden elmeháborodott véleményt formált a témában magam is megemlékezzek róla? Talán azért, mert a bulvár szintjén kivesézett eseményt érdemes szakmai (politikai, jogi, antropológiai) szempontokat összegezve is megvizsgálni.

Ismerjük az ellenzék véleményét, ami a politikai szempontokat illeti. Ez leginkább kimerül hisztériakeltésben, amelytől egyértelműen politikai tőkéjük erősödését várják itthon. Szerintem mindhiába. Naná, hogy Orbán higgadtan, jó kedélyűen nyilatkozhat, amikor ilyen silány értelemmel megáldott ellenzéke van. Na, erre még visszatérek!

Jogi szempontok szerint két jogterületet kell figyelembe vennünk. Egyszer a büntetőjog, másszor a nemzetközi jog vonatkozó rendelkezéseit. Ismerjük a kormány unalomig ismételt védekezését, amely szerint az Európa Tanács (ET) nemzetközi kiadatási ügyeket rendező 1983-as egyezményére hivatkoznak, amelyet a magyar állam az 1994. évi XX. törvénnyel hirdetett ki. Ezzel kapcsolatban Dr. Kabódi Csaba és Dr. Morvai Krisztina büntetőjogászok egybehangzó, kimerítő szakmai értelmezéseket tettek közzé nyilatkozataikban. Nem is szeretném ismételni őket. Ellenben felhívnám mindenki figyelmét, hogy Magyarországnak jelenleg is van egy hasonló, ha nem súlyosabb kiadatási ügye Írországgal.

Abban az ügyben egy ír férfi Magyarország területén fel nem tárt körülmények között két csecsemőkorú gyermek halálát okozta úgy, hogy járművével felhajtott a járdaszigetre, és az ott unokáit babakocsiban toló nagymama kezéből elsodorva a kicsiket okozta halálukat. Példátlan esemény! Példátlan abból a szempontból is, hogy az Ír állam végül nem adta ki a hazamenekülő gyilkost a magyar hatóságoknak, és házi őrizetben néhány hónap alatt kitöltöttnek tekintette a büntetést.  .

Őszintén kérdezem: milyen alapon várjuk mi el nemzetközi egyezmények betartását másoktól, ha azokat éppen mi nem tartjuk be? Amennyiben példát akarunk mutatni a nemzetközi jogra fittyet hányó íreknek, az azeri kérésnek engednünk kellett. Én nem gondolom, hogy jelen kormányunknak felsejlett volna a Zoltai család tragédiája, amikor döntését meghozta, mégis jótékony hatással volt az ő szörnyűséges kálváriájuknak menetére. Örüljünk a pozitív hozadéknak. És kövezzenek meg, de nekem a Zoltai család többet számít, amint az egész örmény nép.

Vajon emlékszik valaki arra, mit tett meg a jelenlegi ellenzék, amikor kormányon volt, a magyar (egyébként zsidó származású) értelmiségi család fájdalmát enyhítendő, az ír gázolót a magyar hatóságok fennhatósága alá helyezze? Megmondom én: semmit. Gyurcsány Ferenc nem írt levelet az ír államfőnek, Schiffer „jogvédő” András nem nevezte diktatúrának Írországot. Semmit nem tettek!

Fentebb megígértem, hogy később visszatérek a magyar politikai ellenzékhez. Amióta Orbán hatalmon van, ellenzéke egyfolytában a nemzetközi jogi normák betartását hiányolják tőle. Felrótták neki, hogy szövetségeseinkkel szembefordulva kelet felé nyit. Vonyításukat a nemzetközi liberális sajtó állandó visszhangja tette hangsúlyossá. A kormány most nemzetközi jogi normákkal összhangban, szövetségeseink stratégiai szövetségesének gesztust téve cselekedett, s lám, ebből is mekkora jajveszékelés lett liberális oldalról.

Nem átallják felemlíteni az esetleges kedvező gazdasági megállapodásokat Azerbajdzsánnal, az EU és az USA stratégiai szövetségesével, mint negatív hozományát a kormány gesztusának. Miközben egyébként az ellenzék azt is folyamatosan felhánytorgatja a kormánynak, hogy nincs alternatívája a gazdasági mélypontról való kijutásnak. 

Térjünk vissza a jogi szempontokhoz! A büntetőjog tekintetében azeri baltás gyilkosunk ugyancsak fordulhatott kérelemmel a magyar hatóságokhoz, hogy büntetését hazájában, családjához közel töltse le. Ez minden Magyarországon elítélt fogvatartottnak joga. Safarov kérelmet juttatott el konzulátusához, amely kérelem alapján hazája megkereste a magyar államot. Az életfogytiglanra ítélt elkövetők esetében általánosan elfogadott magatartás a magyar büntetés-végrehajtási jogban, hogy a feszültségek enyhítésére alkalmas megoldások széles körét alkalmazzák. Ennek egyik formája lehet, hogy törvényi akadály hiányában az elítélt letöltési helyét otthonához közeli büntetés-végrehajtási intézet veszi át. Azeri elítéltnek is járt a havonta egyszeri rendes látogatás, három havonta jutalom látogatás, korlátlan levelezés, vagy a napi rendszerességgel hazatelefonálás. Nyilvánvaló, hogy Azerbajdzsánból a családja elég nehezen tud látogatóra jönni, ami által az elítélt jogai csorbát szenvednek. Ennek okán az elítélt nemzetközi bírósághoz is fordulhatott volna, ami végül azt eredményezte volna, hogy hazaengedik az Azeri állam garanciája mellett.

Vizsgáljuk meg az örmény-azeri konfliktus kulturális vonatkozásait. Az örmény állam a világ első keresztény állama, szemben Azerbajdzsánnal, amelyik muszlim. Olyan szembenállás, amely e két állam között fennáll, a keresztes háborúk óta nem volt keresztények és muzulmánok között. A helyzet különös pikantériája, hogy amíg a muzulmán Azerbajdzsán, Törökországhoz hasonlóan a nyugat felé nyit, addig Örményország a keleti despotizmusra vevő.

Fenti okból vált neuralgikussá az Azeri területen fekvő, ám túlnyomórészt örmények lakta Hegyi-Karabah autonómiájának kérdése. Nagyjából hasonló a helyzet, mint Szerbia és Koszovó esetében, vagy Cipruson. Minekutána azonban a terület a Kaukázusban, és nem Európában van, nincs esély katonai beavatkozásra, amely a nyugati kultúrát terjesztő hatalmak egyetlen problémamegoldó képlete. Ezzel szemben Putyin, orosz elnök nem híve a beavatkozásnak egyik fél oldalán sem.

Katonastratégiai szempontból az orosz medve sztoikus egykedvűsége a megfelelő hozzáállás. Amíg hatalmas mancsát nem teszi egyik vagy másik fél vállára sem, jelentősebb háború kitörésére számítanunk nem kell. Szóval, minden háborús hisztéria röhejes.

Mégis nem tudni, helyes hozzáállás-e a nyugati kultúrát vezető hatalmaktól, hogy az egyébként kulturálisan tőlünk tökéletesen különböző Azerbajdzsánt pusztán természeti kincsei megkaparintása érdekében kebelére vonja. Ezzel szemben a keresztény, bár az ortodoxiára hajlamos örményeket, nem lévén semmijük, magukra hagyja.

A nyugati világ nem hajlandó tudomásul venni, hogy a tőle eltérő kultúrák saját gyökereiket mindennél előbbre valónak tartják, és bár leállnak bratyizni a multikultival, azt náluk meghonosítani még fegyverekkel sem lehet. Van erre jó néhány példa, hogy csak a legutóbbiakat említsem, Irak és Afganisztán.  A nyugati világ nem hajlandó tudomásul venni, hogy a kultúra a legstabilabb közös alap, és azt LCD tévével meg okostelefonnal megváltani nem lehet.

Na, de mi van az örményekkel, őket lehetne Európaivá tenni? Szerintem aligha. Izraelt sem sikerült, pedig a próbálkozás félévszázada folyik. Örményországban már k.u. 40 körül keresztény telepek voltak. Egyértelmű, hogy a Júdea provinciából menekült zsidók hozták létre. Előbb lett államvallás a kereszténység (k.u. 301), mint a római birodalom területén.  Szokás beszélni zsidó-keresztény kultúrkörről, ami gyakorlatilag nem létezik. Az egyetlen élő példa rá Örményország, amelynek kereszténysége inkább rokon az orosz ortodoxiával, mint az európai értelemben vett kereszténységgel. S valamit nem árt figyelembe venni, az a vallási fanatizmusból fakadó összeférhetetlenség, kulturális befelé fordulás. Örményország nem a barátunk, soha nem is lehetne az, legalábbis állami szinten nem. Nem is ellenségünk. Legjobb tudomást sem venni róluk. Hogy most magyar zászlót égetnek, az is csak annak a magyar baloldalnak fáj, amelyik politikai hatalomban magyarok ezreit kínoztatta meg, kinek be nem azonosítható pribékjei bakanccsal tapodták nemzeti lobogónkat, és nem Örményországban, hanem Budapest utcáin.  

Mindent összevetve azt kell mondanom, az Orbán-kormány helyesen járt el, amikor a baltás gyilkost kiadta hazájának. Amit az is jelez, hogy az ellenzék minden eddigi performanszát felülmúlva jajveszékel. Az ő viselkedésük pontosabb minden iránytűnél. Ha óbégatnak, a kormány jó irányban halad. S újfent megemlíteném, a magyar állam gesztusa rávilágít az ír állam aljasságára, amitől, ha nagyobb eredmény nem is várható, de legalább a Zoltai család érezhet némi erkölcsi elégtételt.
   

Még a Kurultájról, a hun és türk tudatú népek törzsi gyűléséről írott posztomban megígértem, később hasonló írást készítek a Zsidó Nyári Fesztivál kapcsán. Sajnálattal kell azonban tudatnom minden kedves olvasómmal, blogtársaimmal, a zsidó fesztiválról annak hiányában élménybeszámolót nem készíthetek.

Mondhatnák erre többen, hiszen a fesztivál jelen időpontban is zajlik. Változatos, színvonalasabbnál színvonalasabb programok nyűgözik le az érdeklődőt. Jó nevű és tehetséges előadók, művészek szórakoztatják a nagyérdeműt, aki csak ámul a sokszínűség láttán. Tényszerűen zajlik egy ilyen fesztivál a belvárosban, azonban annak zsidó voltát saját fogalmaim szerint nem tudom megállapítani. Egészen pontosan azt tudom megállapítani, hogy ez a fesztivál semmitől nem zsidó.

Magyarázattal kell szolgálnom, hogy mindenki megértse csalódottságomat az elmaradt élmény kapcsán. Számomra egy fesztivál attól lesz zsidó, ha ott elsősorban, - elvárásaim szerint kizárólagosan – a zsidó kultúrához kerülhetek közelebb. Ahol magával ragadhat e nagyszerű nép évezredeket átölelő önismerete, amelyben a világmindenséghez való viszonya az emberiség iránytűjeként szolgált és szolgál minden időben. El tud képzelni valaki ennél katartikusabb élményt?

Most komolyan, érjem be ehelyett a Pa-Dö-Dő-vel és Radics Gigivel? Elnézést kérek a hölgyektől, nem szeretném vitatni kivételes tehetségüket, de tőlük nekem nem lesz zsidó egy fesztivál. Ej, pedig Falusi Mariann hangjánál alig tudok brutálisabbat, letaglózóbbat mondani! Egyszerűen imádom.
És hát a helyszínek is… Beszéljen helyettem a vendégcsalogató:

Ötkert:
"2010 nyarán nyitott ez a klasszikus romkocsmákat idéző szórakozóhely Budapest szívében, ami azonban a hasonló helyek közül kiemelkedik igényes kialakításával. Az Ötkert egy trendi szórakozóhely, sőt annál sokkal több: Fiatalos stílusával, színes, változó belső tereivel bármilyen rendezvényhez a megfelelő helyszínt biztosítja. Kerthelyiségüket lefedték a téli szezonra, sőt meleg levegő befújásról is gondoskodnak, így sem a hideg, sem az eső nem szabhat határt rendezvényeik sikerességének. Kiállításhelyszín is igénybe vehető, állítható világítással, szabadon rendezhető kiállító fallal. Változatos rendezvényhelyszín, akár 1000 fős befogadóképesség."

Romkocsma? Trendi? Levegőbefújás? – Mindjárt elsírom magam. Én nem boroskólát akarok vedelni Nike cipőben, légkondicionált helyiségekben. Inkább kóser szilvát innék, s hozzá lekvárral töltött hámán-fülét majszolnék egy nehéz, birkafaggyú szagát árasztó helyiségben, ahol az európai civilizáció máza nem fedi be az igaz arcokat és őszinte szíveket.

Természetesen nem fogom egyenként kivesézni az összes helyszínt, és név szerint felemlíteni valamennyi előadót. Példáimmal csupán érzékeltetni szeretném a miliőt, amely csupán egyetlen kifogást hagy maga után, és az éppen a lelke, a zsidóságának hiánya.

A programokra feltétlenül vissza kell térnem, hiszen a fesztivál sava-borsát azok adják. Itt van mindjárt Birta Gábor estje, amelynek beharangozója mindennél beszédesebb. Íme egy részlet abból:

 „A zsidó nép számára Wallenberg a túlélés, a menekülés, az erkölcsi győzelem kulcsa. Erényeinek, személyének varázsa emeli a ma is példaértékű, örök hősök közé. Ahogyan az Ószövetség prófétáit. Ám amennyire győztes alakjai, olyannyira mártírjai is a történelemnek – ez emlékezésünk alapja.
’A Próféták hangja’ nem csak zenében, hanem óriás kivetítőn is vizualizálja Wallenberg állomásait, a bibliai időket és feliratozva az elhangzó műveket, hogy mindnyájan érzékeljük: a tiszta jellem nem történelmi kor, hanem személyes erőpróba és meggyőződés kérdése. Hogy mindez zenében is létjogosult, annak legnagyobb bizonyítéka, hogy Händel az Ószövetség minden prófétáját az égi kontratenor hangra komponálta s ezzel azonos lelkületté teremtette..”

Wallenberg, mint próféta, akinek prófétaságát egy Händel művel lehet leginkább megénekelni. Ilyen mélyenszántó ostobaságot is ritkán hall az ember. Érdemesebb inkább a kortárs (zsidó?) képzőművészek alkotásaiból készült kiállításokat nézni.

Az egyik olyan program, amely valóban a zsidóságról szól, amitől ez a fesztivál zsidó volt, az Tiszafüreden zajlott, jó messze a fővárostól, hogy lehetőleg ne legyen elérhető. A tiszafüredi programban voltak a zsidó kultúrát ismertető előadások, szefárd dalok koncertje, a kultúrát leíró tárgyak és fényképek kiállítása. Őszintén sajnálom, hogy nem lehettem ott, s így látatlanban is köszönetet mondok a Tiszafüredi Menóra Alapítványnak. Sajnálom, hogy lemaradtam a Shlomo Bar koncertről, mert ők, bár kevert stílusban, autentikus zsidó zenét játszanak. Belőlük kellett volna több, és kevesebb Brasch Bence vagy Takács Nicolas.

Na, és persze a jegyárak! Aki ezt a fesztiválhetet végig kívánta szórakozni, annak bizony mélyen bele kellett nyúlnia a pénztárcájába. Minden koncert súlyos ezresekbe került. Én nem értem, ezek a művészek nem jöttek volna el ingyen népszerűsíteni a kultúrájukat? A magyar társadalom jelen morális állapotában a két (a magyar és a zsidó) kultúra egymáshoz közelebb vitele kötelessége kell, legyen minden zsidónak. A nem zsidóknak is, de most a zsidó fesztiválról beszélünk. S bizony a zsidó nyári fesztivál erre remek alkalom lett volna. 

Szeretném, ha mindenki elhinné, hogy nem akartam előre megfontolt szándékkal fanyalogni. Úgy vártam ezt a fesztivált, mint általában a péntek délutánt. Azonban nem tudom leplezni csalódottságom. Nem megyek el addig, mind a Rádió Q, vagy a baloldali és liberális médiumok a Kurultáj kapcsán. Habár számomra ez a fesztivál nem volt eléggé zsidó, ettől azt még zsidó emberek szervezték, és beletették szívüket-lelküket. Amiért is a közönség hálával tartozik nekik.

Azt sem tudom, mennyivel támogatja kormányunk ezt a rendezvényt (mert támogatja, ezt biztos forrásból tudom), de jól teszi, ha támogatja. Ugyanis én biztos vagyok benne, hogy egyszer csak kisarjad ebből a budapesti belvárosi trendi buliból néhány olyan kezdeményezés is, amelyek most nem kaptak elég lehetőséget és rivaldafényt, ám a későbbiekben erősítik majd a zsidó és magyar kultúrában egymás kölcsönös tiszteletét.

Hittel vélem, hogy a Magyar Államot alkotó népek kultúrájának szép hagyományait együtt kell megóvnunk a jövő számára, és ehhez az egymás iránti tiszteleten keresztül vezet az út.



Végezetül egy ajánló:

 Aki csak teheti, vasárnap, augsuztus 2-án látogasson el a Király u. 13. és Dob u. 16 közötti passzázsokban megrendezett Goubára. A Gozsdu bazár mindösszesen két napig tart nyitva. Itt aztán olyasmire is rálelhet az ember, amiről korábban álmodni sem mert. Én az első napon ott voltam, és hosszú listát készítettem mindazon tárgyakról, könyvekről, amelyeket jövőre meg kívánok venni, mert tudtam, hogy 2-án nem lehetek ott. Igen, én voltam olyan balga, hogy nem teletömött bukszával érkeztem oda, így jobbára elvarázsolva rohangászhattam egyik asztaltól a másikig, mint kisgyerek a játékbolt polcai közt.

Hű, melyik filmben is volt, amikor az embereket átalakítják mutánsokká? Mire leírtam, megvan! Az X-men filmben láthattuk, amikor a mutánsok ellen tiltakozó szenátort mutánssá alakítottA Magneto, a gonosz mutánsok vezére. 

Csupán az érdekesség kedvéért: A film története szerint Magneto zsidó volt, és lágerban tört rá az átalakulás. Persze, a jó mutánsok vezére is zsidó volt, és Magneto-val még a lágerból ismerték egymást.

A Mandiner vezetősége most úgy döntött, hogy trollszelidítés címszó alatt a saját erkölcsi mércéjük szerint egyeseket megbélyegeznek. Elismerem, a trollgúnya többekre ráhúzható volt, azonban a hadművelet során számos ártatlan áldozat is esett. (Vagy ilyen szar az erkölcsi iránytűjük)

Kiváltképpen az teszi éppen morális okból vitathatóvá cselekményüket, hogy annak indikátoraiként a vincentesek, az állítólagos ősellenség rivaldáznak. A blogvilág dögevői ők, a legalja, rekedt keselyűhangon vijjogó elmeháborodottak. A vincentes Jótündér, alias Elek Gábor például arról híresült el, hogy az őt szellemi párbajban felülmúló bloggerek családtagjait kezdte ki bosszúból. Egy olyan folyamatot, amit ezek indukálnak, semmiképpen sem lehet szelídítésnek nevezni.

Persze, a Mandisok majd nyilván letagadják, hogy ez állna a háttérben, ha egy ménesnyi lóláb lóg ki, akkor is. Mondjuk, igazuk van a mondás szerint: „Töredelmes vallomás 10 év, konok tagadás 5 év.” Vagyis jellemesnek mutatkozni nem ajánlott.

A Mandinert egészen mostanáig a moderálatlansága tette vonzóvá. A moderálatlanság jelentette a valódi szólásszabadságot, amely egyre szűkülő feltételek mellett létezik manapság. A szólásszabadságnak most a Mandineren is vége. A virtuális tér összezsugorodóban. Amit nem azért fájlalok, mert így kevesebb trágárságot írhatok le és olvashatok el, hanem azért, mert egyre szűkül a valóságos feszültségek virtuális levezetőhelye. Márpedig így egészen bizonyos, hogy a felgyülemlett gőzt sokan a valós világukban eresztik ki, ami valós emberek valós konfliktusához vezet. A Mandiner eltörölte a valóság és virtuális világ közötti határokat, ami súlyos hiba, és visszaszáll majd a fejükre.  

Azonban nem ezért írom meg ezt a posztot. Valójában két blogger miatt, El Topo és Tehetetlen Dodó miatt. Mindketten áldozatául estek a tisztogatásoknak, noha egyértelműen kijelenthető, nincs olyan erkölcsi mérce, amely szerint ők trollnak lennének nevezhetők. Őket az X-men filmben látott módszer szerint mutánslétbe kényszerítették.

Sem Topo, sem Dodó nem ment el soha annyira személyeskedésben, hogy az ízléstelen, alpári lett volna. Mindkettőjükre jellemző természetes eleganciával, virtuóz intellektussal ejtették vágásaikat valamennyi párbajukban. Ellenfeleiket sosem akarták lemészárolni, a legyőzötteknek is csupán önmaguk silány felkészültségével való szembesülésük volt megalázó. Ezek a fiúk mesterei voltak a szavakkal vívott párbajoknak, igazi fenoménok, minden önhitt felhang nélkül. Lehettek volna a három testőrből kettő, ha egy oldalon állnak, de nem álltak. Topo liberális volt, míg Dodó nemzeti érzületű. Szembenálló felek voltak. S amíg ilyen virtuális imágók álltak szemben egymással, addig minden csörte élményszámba ment.

Helyettük most hallgathatjuk középszerű trubadúrok fals szólamait. Mert ők sosem voltak annyira érdekesek, hogy bárki felfigyeljen rájuk, hogy egyáltalán elolvassák, mit hordanak össze morzsányi értelmükkel. Ők sosem voltak elég bátrak éles kritikát vagy erőteljes tetszést nyilvánítani. Elbújtak a tömegben a senkik között. Most a Mandiner naggyá teszi őket, igazi hősök csontjain tiporva.

Évek óta tervezem, hogy egyszer ellátogatok Bugacra, ahol a hun és türk tudatú népek törzseinek szemléjét, a Kurultájt tartják. Az idén végre stimmelt minden körülmény, így kielégíthettem kíváncsiságomat. Szombaton alkalmam volt feloldódni a rendezvény színes forgatagában, megtapasztalni az összetartozás felemelő érzését, amire Magyarországon egyre kevesebb lehetősége van az emberfiának.

Kétféle aspektusból tudok beszámolni a semmihez nem fogható élmény kapcsán. Egyszer, mint laikus szemlélődő, másszor, mint kulturális antropológus, vagyis tudósember.

Hétköznapi emberként alapvetően szórakoztatónak, látványosnak és élvezhetőnek mondhatom a rendezvényt. Kifejezetten színvonalas műsorokat reprezentáltak a magukat bemutatni szándékozó csoportok. A vásározók magas színvonalú termékekkel vonzották a látogatókat. Bizony, ha az embernek elég bankó lapult a pénztárcájában, akár százezreket is elkölthetett anélkül, hogy haszontalan vagy értéktelen holmit vásárolt volna.

Összességében elmondhatom, egy olyan eseményen vettem részt, amelyre minden alkalommal szívesen térek majd vissza.

Amivel viszont tökéletesen elégedetlen voltam, az a vendéglátás minősége. A büfésoron egyetlen autentikus ételt és italt kínáló bódét nem találtunk. Ami étel és ital pedig volt, az olyan drágán számoltatott, mintha legalábbis I. osztályú étteremben lettünk volna. Mi egy saslikot és egy darab sült birkahúst rendeltünk egy-egy fél szelet kenyérrel, és ez került 3.200.- Ft-ba. Sör és üdítő nélkül, természetesen! A birkahúst nem tisztították le a faggyútól, a pácolás elégtelen volt, így az inak miatt a „hús” háromnegyedét ott kellett hagynom. Viszont a sör hideg volt. Legalább ennyit a javukra lehet írni.

Hogy én mit vártam volna el egy törzsi gyűlésen vendéglátás gyanánt? – Először is az étkeztetést központilag oldottam volna meg. Ehhez hely bőségesen rendelkezésre állt, és szerintem lényegesen olcsóbb lett volna, mint így. Nyilvánvaló, hogy a szervezők a vendéglátás kiszervezésétől bevételt vártak, ezért választották a rosszabb megoldást. A sok kommersz strandkaja helyett lehetett volna birkát, ökröt és malacot sütni szabadtűzön, nyárson. Ennek hiányában az ősmagyarok ehették a bécsi kolbászt, s ihattak rá Coca-Colát. Ez utóbbi mostanában magyaros, hiszen Orbán stratégiai megállapodást kötött a világcéggel.

Ennyit az ételekről, s most egy kicsit logisztikázzunk!

A törzsi gyűlésre kijelölt hely elbírt volna akár három törzsi gyűlést is egyszerre. Ez jó. Viszont a szünet nélküli program kavalkád igényelt volna némi kontrollt azt illetően, hogy az odalátogatók megfelelő körülmények között nézhessenek végig műsorokat. Szükségesnek éreztem volna felhívni a kedves közönség figyelmét, hogy vigyenek magukkal pokrócokat, plédeket, amelyekre le tudnak heveredni, és akár órákat elidőzhettek volna egy-egy színtér, színpad mellett. Ne feledjük, egy három napos rendezvényről beszélünk! A leheveredés helyett az emberek az állva bámészkodást választották, amelynek folyománya volt, hogy a harmadik-negyedik sorban állók gyakorlatilag semmit nem láttak. Szerintem óriási hiba volt, hogy a bekerített főtér köré nem „ácsoltak” állványt egy félkör alakú tribünnek. A törzseket bemutató seregszemle legszebb mozzanatai sokak számára láthatatlanok maradtak, elsősorban a már említett ácsorgó bámészkodás miatt.

Magam szerettem volna meghallgatni egy-egy előadást is, azonban a felállított katonai sátrakban legalább 80 fok volt, oxigén meg semmi, így azt kihagytam. Ráadásul az előadások jelentős része egyébként érdektelen volt. Nem szeretnék együttfanyalogni az ATV-s ellendrukker Ágh Attila politológussal, de azt nekem is muszáj megjegyeznem, hogy olyan elképesztő eklektikáról, mint „Az őstörténettől Trianonig” címmel jelzett előadássorozat, soha életemben nem hallottam. Már elnézést, de ez mekkora ostobaság! Persze, értem én, a magyarok valódi őstörténetét csakúgy, mint Trianon tényleges okait mindezidáig eltitkolni igyekeztek előlünk. Mégis úgy vélem, Trianonnak nincs keresnivalója egy ilyen rendezvényen. Gyorsan tegyük hozzá, mindösszesen egyetlen előadás szólt erről, a többi illeszkedett a Kurultáj miliőjéhez. Talán ezért is volt hiba a fenti címet adni az előadássorozatnak.

Kulturális antropológusként nem tudtam nem észrevenni, hogy e tudományterület egyáltalán nem képviseltette magát. Szerintem az egyetlen ilyen végzettségű ember voltam az egész rendezvényen. Voltak történészek, humán-genetikusok, akiket antropológusnak kell neveznünk, és voltak politológusok, meg talán nyelvészek is, de erre nem mernék megesküdni.
Tehát egy kultúrát bemutatni igyekvő fesztivál nélkülözte az emberi kultúrákat vizsgáló tudomány általi megalapozottságot. Mert, ugyebár, a történettudomány leíró jellegű, a nyelvészet és a humán-genetika csupán egyetlen területre koncentrál. Velük szemben viszont a kulturális antropológia, a valódi antropológia a kultúra valamennyi szegmensére reflektál, valamennyi kulturális elemet, - így például a nyelvet is – vizsgálja, amikor egy népet (egy kultúrát) leírni igyekszik. Tartok tőle, a kulturális antropológia hazai képviselői nem szívesen keverednek a Kurultájosokkal, de Bíró András Zsolt sem biztos, hogy tudja, létezik ilyen diszciplína. Magyarországon ugyanis a néprajztudomány terjedt el, aminek szintén semmi köze az emberi kultúra kutatásához, hiszen az is kizárólag leírással foglalkozik. Márpedig amikor egy kultúrának olyan szakaszát igyekszünk megragadni, amikor annak írásbelisége vagy nem volt, vagy nem volt számottevő, akkor nem elsősorban a genetikára és nyelvészetre hagyatkozhatunk, hanem az adott nép szokásaira, tradíciójára, úgy eszközkészítés, mint lakhelyépítés, állattartás, ételkészítés, vagy akár házassági, öröklési és temetkezési szokásai tekintetében. Ráadásul a kulturális antropológia nem csak azt mondja meg, hogy valamilyen hagyomány volt, hanem azt is, honnan eredhetett, milyen tényezők befolyásolták elterjedését, változásait.     

Itt elmondottak okán úgy vélem, a magyar őstörténet jobb megismerése csakis interdiszciplináris kutatások mentén valósulhat meg. Ennek megfelelően a történettudomány, a nyelvészet és a genetika mellől nem hiányozhat a kulturális antropológia sem. Mint külföldön (el)ismert mítoszelemző kulturális antropológus mondhatom, az itt vázolt tudományközi együttműködés máshol általános. 

Úgy vélem, a Kurultáj eszmeiségének tudományos megalapozottsága sérült a legfontosabb tudományterület távolmaradásával. Szeretném kiemelni, ezért nem elsősorban a szervező Bíró András Zsolt a felelős, hanem inkább a hazai kulturális antropológusok.

Megemlítenék egy példát, amely jól tükrözi a hiányosságot, amelyre rámutattam: Bíró András Zsolt eljutott a következtetésig, amely szerint őseink Közép- és Belső-Ázsiából indultak hont foglalni. Azonban az interdiszciplináris kutatások elégtelensége miatt nem értelmezi a népvándorlás kiváltó okaiként megnevezhető kultúraformáló eseményeket. Ezért genetikai kutatásainak eredményeit általában nem helyezi el az időben, illetve a genetikus lekövethetőségen túli korokkal való mindennemű kapcsolatot elvet. Nagyjából úgy, ahogyan az ő tudományos eredményeit kérdőjelezik meg mások. 

Ezzel szemben a félnomád életmódot ma már mindenhol (kivéve Magyarországon) a letelepedett életformából eredeztetik, és kialakulásának okaként egyértelműen a túlnépesedést nevezik meg. Vagyis valamikor létezett egy letelepedett társadalom, amelyben a házassági és öröklési szokások miatt az uralkodóknak lettek száz meg száz gyereke született, amelyekből csak az elsőszülött örökölhetett, a többinek viszont egy idő után útilaput kötöttek a talpa alá. Kérdésként merül fel, vajon mekkora létszámnál beszélhetünk egy letelepedett életformát választó birodalomban túlnépesedésről. Ahol az előkelő családokban akár száz gyerek is születhetett, ott egészen biztosan milliókról kell beszélnünk. Ezek a társadalmak törzsi-nagycsaládi rendszerben éltek, vagyis a milliós létszámú kivándorlás során sokfelé és nagy távolságokra is eljuthattak. A félnomád életmódban az állandó szálláshely pedig azért maradt meg, mert egy kultúra nehezen veti le évszázados, évezredes szokásait. Tehát a túlnépesedés miatt meginduló népvándorlásban a magyarok ősei millió szám, törzsi szinten is legalább százas volumenben vettek részt. A testvérek és unokatestvérek vezette nagycsaládok olykor összefogtak, szövetségre léptek, és együtt haladtak valamilyen irányban.
Tehát, ha van egy megnevezhető birodalom, amely túlnépesedett, és van egy térség, amelyben a migrációs kényszer eszkalálódott, s mindezt időintervallumok közé helyezzük, nagyjából megtudhatjuk hová nyúlnak vissza gyökereink.  Nem vagyok egészen biztos benne, de úgy emlékszem, mintegy 200 ezer emberi egyed szükségeltetik a faj fennmaradásához. Ebből könnyen kikövetkeztethetjük, hogy egy olyan nép, amely a felemelkedés útjára lépett legalábbis milliós lélekszámmal bírt ahhoz, hogy máig fennmaradjon.

Végezetül szeretnék említést tenni a politikai felhangokról is, amelyek elkerülhetetlenül körbelengik immár a Kurultájt is. Nem baj. Miért lenne baj, hogy a politika „rátelepszik” a rendezvényre, hogy a magyar kormány is áldoz a magyarság identitáskeresésére, a gyökerek feltárására? Szerintem nagyon helyesen teszi! Azt sem látom problémásnak, amit Huth Gergely bértollnok feszeget, hogy tudniillik kirekesztősdi vagyon a rendezvényen. Már elnézést, de hegesztők báljára is hegesztők mennek, nem lakatosok. S bizony nyaranta van Zsidó Nyári Fesztivál (idén augusztus 26 – szeptember 4 között) is, ahová meg zsidók járnak, nem ősmagyarok.  Talán annyiban van igaza Huthnak, hogy a „másokkal” nem kellene foglalkozni annyit. Speciel én találkoztam olyan etnikumokkal, amelyek nem kifejezetten rajonganak a Jobbikért. Mi több, állíthatom, a rendezvény nagyon távolt állt attól, hogy akármelyik jobboldali párt magáénak mondhatta volna.

Visszatérve a kormány szerepvállalására a Kurultáj kapcsán, abbéli véleményemnek szeretnék hangot adni, amely szerint ösztönözném a magyar kormányt, hogy fokozottabban vegyen részt e rendezvény megszervezésében. A kormány támogatása arra a szintre helyezné a rendezvényt, amely jelentőségéhez mérten megfelelő lenne. Bizony elkélne a segítség a logisztika területén is, ahol pénz és eszközök (padok, szétszedhető tribün) hiányától szenved a törzsi gyűlés. Hatékony anyagi támogatás mellett jóval több külföldi meghívott vehetett volna részt a pusztai táborozáson, ami ismét csak emelte volna annak színvonalát. 


Ajánló:

Kedves magyar honfitársaim!

Erre a rendezvényre mindenkinek érdemes legalább egyszer elmennie. Van olyan látványos, mint az augusztus 20-i tűzijáték, csak máshogy. Itt felvillanó fények helyett rokoni népek színpompás ruhákba öltözött csoportjai vonzzák az ember szemét. A hagyományőrző csoportok látványos bemutatóin gyönyörűen kimunkált izomzatú, impozáns megjelenésű paripák verik fel a port, a harcosok valódi fegyverekkel adják elő a jól begyakorolt küzdelmek jeleneteit. Nem utolsó sorban pedig mélyen szunnyadó ősi ösztöneinkhez nyúlhatunk le zsigereinkbe hatoló varázslatos dallamok segítségével.    

Ki ez a Csatáry László, aki miatt ekkora felfordulást csinál Efraim Zuroff, az utolsó nácivadász? – Egyes állítások szerint a legkeresettebb háborús bűnös, egy különösen kegyetlen ember, akinek lelkén 15 000 zsidó élete szárad.

Nos, akárki is Csatáry László, ügye eléggé felkavarta a közvéleményt ahhoz, hogy foglalkozni kelljen vele. Nem is vele, inkább azzal, amit ő képvisel, ha képvisel. A bűnökről kell beszélnünk. A legsúlyosabb, legaljasabb és soha nem feledhető bűnökről. Csatáry László ma az emberiesség elleni bűnök kétrét görnyedve járó élő szobra.

Hogy lágerparancsnok volt, és tízezreket küldött a halálba, az hazugság. Bizonyítottan nem igaz. Csatáry rendőrségi fogalmazó volt, egy alacsony beosztású katona. Efraim Zuroff tehát hazudott. Hazudott, ahogy szokott. Annak az embernek tán egyetlen igaz szava sincs. Mégis, Csatáry László, a 97 éves idős ember háborús bűnös, és kétségkívül az. Mellette kiállnunk, őt sajnálnunk nem kell.

Nem azért nevezem őt háborús bűnösnek, mert a Csehszlovák kormány halálra ítélte 1948-ban. A Csehszlovák kormány akkoriban minden magyar megszállót halálra ítélt. Bizony, megszállók voltunk a saját hazánkban, és egy soha nem volt ország törvénykezése ítélkezett felettünk. A 40-es évek végén kibontakozó bolsevik diktatúrák minden gátlástól mentes gyilkos hangulata szülte ítéleteket nem szabad elfogadnunk.

Nem azért nevezem Csatáryt háborús bűnösnek, mert állítólagos német tisztek szerint Csatáryt nekik kellett leállítani a kegyetlenkedésekben. Én egyetlen német tisztnek sem hiszek, aki áthárítja a felelősséget, hiszen ők voltak a megszállók, annak a háborús pokolnak a kiagyalói és kikényszerítői.

Csatáry azért háborús bűnös, mert évtizedekig álnéven, hamis személyazonossággal, menekültként élt Kanadában. Márpedig, ha ő ártatlan, nem lett volna szüksége álnévre és hamis személyazonosságra. S hogy bűnös legyen, nem kellett tízezreket halálba küldenie, vagy megkínoznia. Csatáry rendőr volt, ami nem sorköteles katonai hivatás, önként vállalt fegyveres testületi tagság. Lehetett fogalmazó, tolmács, vagy akár járőr, tök mindegy, mert önként szerelt fel, és vállalta az igazságszolgáltatásban a végrehajtó szerepet. Bizony, a háború idején is volt igazságszolgáltatás, és annak a rendőrség mindig végrehajtója, úgynevezett jogalkalmazó. Csatáry nem katona volt, akit besoroztak, és ha akarta, ha nem, végre kellett hajtania a parancsot, különben ott helyben lövik tarkón. Így ment ez.   

Mégis komoly aggályaim vannak Csatáry törvény elé állítását illetően. Tudom, az emberiesség elleni bűnök nem évülnek el, ezért bűnhődnie kell. Azonban, ha én jól tudom, Magyarországot jogállamnak, demokráciának szeretik nevezni (szerintem nem az), s mint ilyen kötik bizonyos erkölcsi normák is, amelyek már az Alkotmányban, de a most használatos Alaptörvényben is védelemmel vannak ellátva. Ezek többnyire olyan normák, amiket nemzetközi egyezmények is garantálnak. S az egyik ilyen fontos, védelemmel ellátott norma a negatív diszkrimináció tilalma.

Ezt a normát most vagy komolyan vesszük, vagy hagyjuk az egész jogállamiságról szóló maszlagot, és induljon a hirig! Ugyanis, ha Csatáryt Magyarországon bíróság elé állítják emberiesség elleni bűnök miatt, a többi, jelenleg vidáman élő tömeggyilkost, pszichikai bűnsegédet, társtettest is bíróság el KELL állítani. Már, ha hiszünk a demokráciában.

A rendszerváltozáskor a hatalomra kerülő elitek, elsősorban a politikai és kulturális elit kimondta, a múltrendszer diktatúra volt, amelynek bűnei elévülhetetlenek, mivel az emberiesség elleni bűnök közé tartoznak. Mégsem állt soha bíróság előtt egyetlen diktatúrabeli politikai vezető sem. Nemhogy a rendőrségi fogalmazók, de a halálos ítéleteket meghozó bírók, a halálos ítéleteket elrendelő miniszterek és a párt központi bizottságaiban pöffeszkedő vezetők sem. Senki. Mansfeld Péter egyik gyilkosa, a rá halálos ítéletet követelő ügyész, Mátsik György a facebook-on osztja meg gondtalan életének szép pillanatait.

Bűnökről beszélnek itt sokan habzó szájjal. A Niedermüller Péterek és Feldmájer Péterek. Közben például Feldmájert az sem zavarja, hogy közvetlen hittársa, Zoltai Zucker Gusztáv munkásőrként önként vett részt emberek megkínzásában. Ahogy az sem zavarja a Niedermüllereket, hogy Horn Gyula pufajkásként embereket kínzott. Egyik áldozata elmesélte, hogyan térdeltette le, és rúgta őt fejbe volt miniszterelnökünk. Beszélhetnék az ÁVH-sok bűntetteiről is, amelyek felett sosem mondtak ítéletet, noha ma már a történészek is egyértelműen állítják, az 56-os forradalom és szabadságharc az ÁVH kegyetlenkedései miatt tört ki.

Nem, ebben az országban a diktatúrában elkövetett emberiesség elleni bűncselekmények sosem lesznek megtorolva. Erre semmi esélyünk. Nem lehet esélyünk, mert a diktatúrában elkövetett valamennyi kegyetlenkedéseket azok az emberek követték el, akik vagy akiknek a gyerekei ma is tematizálják a mindennapjainkat. Ma is olyan emberek, illetve közvetlen leszármazottaik uralják a politikai, gazdasági és kulturális elitet és életet, akik érintettek az emberiesség elleni bűnök elkövetésében.  Hogy konkrétan kik ezek? – Én nem is tudom így hirtelen.

Éppen ma olvastam Megyesi Gusztáv cikkét, amelyből kiderül, hogy Magyarországon gyakorlatilag nincsenek is zsidók, csupán a náci magyarok vizionálják, hogy vannak, pedig mind odavesztek a haláltáborokban. Egy zsidó ismerősöm szerint meg nincsenek bolsevikok, már régen kihaltak, mint a mamutok. Ergo, akárkik is ezek, akik ma mindenáron megakadályozzák, hogy a szocialista rezsim emberiesség elleni bűneiben bűnösök megbűnhődjenek, az biztos, hogy nem zsidók és nem bolsevikok. Pedig, de jó lenne tudni, hogy mégis kik!

Amíg ez ki nem derül, amíg nem jutunk el odáig, hogy a diktatúra tömeggyilkosait, az utolsó rendőri fogalmazóig törvény elé nem állítjuk, addig Csatáry László háborús bűnöst meg kell védenünk. Védenünk kell bármi áron, ha hiszünk a demokráciában. És muszáj hinnünk, mert máskülönben nem marad más, mint az anarchia, és akkor jaj mindenkinek, nem csak a bűnösöknek. Ezt akarjuk, anarchiát akarunk? Ha nem, akkor állítsuk meg a Niedermüllereket és Zuroffokat! És hagyjuk békében meghalni Csatáry László rendőrségi fogalmazót és háborús bűnöst.




 

Senki nem születik tömeggyilkosnak, azzá válni kell valahogyan. Valamilyen emberré válni bonyolult folyamat.

Az antropológia szerint a kultúra tanult és öröklött emberi magatartásformák összessége. Mindebből számunkra most a lényeg az, hogy az emberi társadalom, az antropológiai értelemben vett kultúra egyedei tanult és öröklött magatartások reprezentánsaiként részesei a nagy egésznek. Ez az állítás azt feltételezi, hogy minden egyedi magatartásformának vannak olyan pontjai, amelyek megmásíthatatlanul valamilyen kulturális építőkockává lényegülve jellemeznek egy társadalmat, társadalmi csoportot. S ezek az egyedi magatartásformák minél több ponton mutatnak egyezést más egyedi magatartásformákkal, annál biztosabban válnak kulturális elemmé, társadalmi jelenséggé, mintává, amely beleég az adott kultúra testébe.

Az öröklött magatartásformákról nem szeretnék itt hosszan értekezni, de nyilvánvaló, olyan tényezőkről kell itt beszélnünk, amelyek egyrészt szüleinktől örökölt génjeinkben, másrészt emberi fajunk evolúciója során kialakult jellegzetességekben hagyományozódnak ránk. A szülői gének felelősek például azért, hogy valaki szép lesz, vagy két méter magas, s lehet ennek megfelelően szépségkirálynő vagy kosaras. Lehet örökölni lobbanékony természetet, vagy hajlamot bizonyos betegségekre. Az emberi faj evolúciójának hozadéka például a térlátás, vagy a két lábon járás következtében felszabaduló mellső végtag, a kéz használatának változatossága.

A tudomány jelenlegi állása szerint az egyén és a társadalom állandó kölcsönhatása mellett mind a tanult, mind pedig az öröklött magatartásformák alakítják személyiségünket. Egyes tudósok szerint az öröklött magatartásformák vannak túlsúlyban, más tudósok ezt helytelen következtetésnek vélik. Annyi bizonyos, a tanult magatartásformáink nagyobb részben befolyásolják tudatos énünket. Vagyis szocializációk során, amely a társadalomba való beilleszkedésünk életünk végéig tartó története, elsősorban a tanult képességeinkre támaszkodunk.

A napokban láttam egy háromrészes filmet az ÁVH történetéről. Számomra nem volt újdonság, hogy a kommunista rezsim terrorszervezetének története miről is szólt. A történelmi kontextusból kiesve egy idő után kizárólag az foglalkoztatott, vajon hogyan nőttek fel azok a gyerekek, akiknek a szülei, rokonai tömeggyilkosok, az emberi faj legelvetemültebb gonosztevői voltak.

Mennyi hülye amerikai filmet láthat az ember, hogy az egymás közt párzó hegyi tahók ivadékai torz testű, beteglelkű gyilkos szörnyetegek! Én a csúfság-gonoszság párhuzamot marhaságnak tartom. Szép ember is lehet nagyon gonosz. Nem rémlik, hogy a gonoszság génjét felfedezték volna. Ezért úgy vélem, a gonoszság kondicionálással, vagyis tanulás útján lesz sajátunkká.

Mégis hogyan képzelem ezt? – Például Bauer Tamás, volt SZDSZ-es politikus, a Galamus-csoport egyik szerzője minden rokona ÁVH-s tömeggyilkos volt. Az édesanyja, az édesapja, testvéreik, egyéb rokonaik.  Ugyan miről folyhatott a diskurzus egy ilyen családban az ebédlőasztalnál, vagy hétvégi piknik alkalmával? Emlékszem, nálunk szüleim, nagybátyáim és nagynénéim munkája, a munkatársak, a munkához köthető élmények jelentették a fő beszédtémát. Nem nagyon ismerek olyat, akinél ne így lenne, ne így lett volna.

Elérkezett a vasárnapi ebéd, és Bauer apuka, - miközben hangosan szürcsölte a húslevest – egyszer csak azt mondta:

- Végre beszélt, az a bitang csuhás!

- Soká kellett győzködnötök? – kérdezett vissza anyuka, s a „győzködnötök”-nél sokatmondóan pillantott férjére.

- Ja, hárman-négyen kellettünk hozzá, de megtudta, hol lakik a magyarok Istene.

- A szemforgató gazember, megérdemelte!

- Az ezredes elvtárs prémiumot helyezett kilátásba, hát minden tőlünk telhetőt megtettünk.

Eddig a történet, amiből mindjárt három fontos tanulságot is levonhatott a kis Tomika.

1. A papok elvetemült gonosztevők, akik nem érdemelnek irgalmat.

2. Az erőszak fontos és elengedhetetlen eszköz célunk eléréséhez.

3. Dicsőség, és jutalom jár azért, ha a tőlünk különbözőeket eltiporjuk.

Hogyan feltételezheti bárki is, hogy ilyen és ehhez hasonló, naponta elhangzó beszélgetések mellett Bauer Tamás, Schiffer András, Vágó Gábor, Dobrev Klára, és még sorolhatnám végtelenségig, egészséges felnőtté tudott válni? Hogyan feltételezheti ép ésszel bárki, hogy ezek az emberek hasznos tagja lehetnek társadalmunknak?

Bizonyára akadnak olyanok embertársaim között, akik szerint a gyerekek nem felelősek szüleik bűneiért. Nem, általában valóban nem, de itt nem is erről van szó. Arról van szó, ha ország-világ előtt kitudódik, hogy az apám és az anyám tömeggyilkos volt, az engem valamilyen nyilatkozattételre sarkall normális esetben, különösen, ha közszereplő, tehát példaadó elit vagyok. Csak mondok annyit, hogy bocsánatot kérek a szüleim által meggyilkoltak rokonaitól, és elhatárolódom szüleim tetteitől, nem gondolom, hogy helyesen cselekedtek, amikor az adott kor társadalmának politikai ideológiáját erőszakosan terjesztették. Valami ilyesmit mondanék, s lehetőleg úgy, hogy minél többen hallják.

Azonban ilyen kijelentéseket soha egyetlen bolsevik tömeggyilkos leszármazottja sem tett. Gyakorlatilag éppen ellenkezőleg, szüleik és rokonaik rémtetteinek nyomát igyekeznek eltűntetni, az igazságot a múltról agyonhallgatni, mindenkit megbélyegezni, aki felhánytorgatni merészeli. Ez a magatartás részükről az akadémikus tudomány álláspontja szerint semmi mást nem jelent, mint azt, hogy egy adott időben, a megfelelő helyen ezekből az emberekből előmászna a kifejlett tömeggyilkos.     

Evezzünk egy kicsit könnyedébb vizekre. Szemmel láthatólag a technika kérdése előtt a híres magyar IQ, amely elmés hozzászólásokban nagyon ott van a toppon, tehetetlenül áll. Nem baj, ez is kiderült. Mondjuk nem hittem, hogy ilyen könnyen leteszi mindenki a fegyvert a probléma előtt - a mandineren is feszegettem a témát, különösen a "mi a jobb" -sorozatban, érdemi reakciók nélkül, persze. Ez azért meglepett kicsit, mindegy.

Egy dokumentumfilmet szeretnék az értő közönség figyelmébe ajánlani.

Nagyon jól leírja a jelenlegi angol modell szerint működő pénzrendszer működését, a rendszer hibáit, és tesz pár megoldási javaslatot is. Nagyon tanulságos.

A végére egy kis kötelező zene.

A "technika" tulajdonképpen a hatékonyságot, gyorsaságot, gyakorlatiasságot, eredményességet, tények-adatok hatalmát JELENTI minden mással (spirituális, érzelmi, filozófiai) megfontolással szemben.

 A technika letaszította trónjáról a régi kor uralkodó mítoszait - hit, Isten, egyház, vallás - és ő maga vált a hivatalos államvallássá.

 A technika mítoszának uralma mit jelent?

-Az ember elveszíti a szabadságát, mivel különböző gépektől, és a gépek által sugallt életmódtól, életstílustól teszi függővé az egyént.

Például: ha az embernek van kocsija, akkor "elmehet vele nyaralni", "el tud menni bárhova", csak azt felejtjük itt el, hogy tulajdonképpen egy GÉPNEK, egy halott eszköznek csinálunk reklámot, divatot ezzel, mindezt egy ÓRIÁSI HAZUGSÁGGAL fűszerezve: "A technika szabaddá tesz."

Ezzel kapcsolatban: amint Párizsban beköszönt a nyári szezon, másfélmillió párizsi ember dönt úgy, _egymástól _függetlenül_, hogy beül az autójába, és elindul a Riviérára, nyaralni.

Ha ezt a jelenséget felülről nézzük, akkor látjuk, hogy másfélmillió kicsi hangya, mintegy gombnyomásra, automatikusan bepakol, beül a kocsiba, és elkezd menni a Riviérára. Ezek az emberek _egyetlen_percet_sem_ gondolkodnak el azon, hogy mennyire automatikus, gépszerű, beprogramozott, amit csinálnak.

 Kérdésem ezzel kapcsolatban: a technika tényleg szabadabbá tesz minket?

 Ezzel kapcsolatban idézhetjük Goethe mondását: "Azok vannak a legreménytelenebbül leigázva, akik hamisan hiszik azt, hogy szabadok."

 De ez csak egy kis példázat volt, hogy bebizonyítsam, hogy a technikai felfogás és a propaganda (->tömegmédia) kettőse mennyire teljesen hamis képeket, üzeneteket közvetít, és hogyan tart szolgaságban minket.

 Akinek a "szolgaság" erős kifejezés, figyelmébe ajánlom a "fogyasztói társadalom" nevű fogalmat.

Mit jelent ez a szó? hogy a fogyasztást propagálja a tömegmédia. DE álljunk csak meg egy szóra! Hiszen ahhoz hogy fogyasztani tudjunk, _pénz_ (vagy ha az nincs, hitel) kell, ahhoz pedig dolgozni kell. Tehát minél többet akarunk fogyasztani, annál többet kell dolgozni. (Ezt a munkamániát -csak így tudjuk visszafizetni hitelünket- a modern technikai társadalom a protestáns munkaerkölcsből -dolgozni látástól vakulásig- kölcsönözte.) A hitel-része külön érdekes a dolognak (amennyiben nincs pénzünk pl. új kocsira, házra, akkor hitelt veszünk föl, amelyet sok-sok munkával dolgozunk le, fizetünk vissza,  ha egyáltalán sikerül), hogyan húzzák be az embereket a csőbe, gondoljunk itt a több ezernyi reklám-propagandára, amellyel újságokban  (egészoldalas hirdetések A Magyar Nemzetben, Népszabadságban, stb), tévékben (ilyen-olyan kedvezményes hitelek _bármely_ tévécsatornán), és plakátokon ("vicces" figurák bohóckodva népszerűsítik a hitelt), tehát mindenhonnan minden egyes platformról, felületről ömlik ránk, hogy adósítsuk el magunkat, uzsorakamatra.

 És akkor csodálkozunk, hol szúrtuk el, hogy adósodott el az ország. A tévében szereplő okos közgazdászok csóválják a fejüket,  megkapjuk a verdiktet: túlságosan sokat akartunk fogyasztani, "túlköltekeztük magunkat", nem gondoltunk a jövőre.

 Szerintem igencsak nehéz a jövőre gondolni, amikor minden egyes üzenet, amivel naponta az újságokban, tévében, utcai hirdetéseken, szórólapon, és a hétköznapi beszélgetésekben ("te hova mész nyaralni?") ennek a tökéletes ellenkezőjével találkozunk, az "élj a mának, szard le mi lesz holnap, ne aggodalmaskodj" (Ez is keresztény kölcsönzés, Jézus szavait forgatják itt ki, gyalázzák meg- "ne aggódjatok a holnap felől, a holnap majd aggódik a saját baja felől") hozzáállást tekintve.

 A technológiai vallás egyik legfőbb jellemzője- a régi korok vallásaihoz hasonlóan, hogy a vallási dogmákat nem lehet megkérdőjelezni, róluk beszélni sem szabad. aki mégis megteszi, azt hülyének, betegnek, felforgatónak, hippinek, illetve egyéb módon fogyatékos embernek tekintik.

a technikai vallás főbb dogmái: 1) a folyamatos fejlődésbe vetett hit, melynek végén a legvégső boldogság áll -ezt a mitikus elemet a kereszténységtől lopta

2) A folyamatos fogyasztásba vetett hit, "carpe diem"- ezt szintén a kereszténységből lopta, lásd a föntebbi magyarázatot

3) az ember, mint gép, szerkezet, állat - ezt a folyamatos evolúciós propagandával terjeszti

4) a technológiával minden probléma megoldható -szintén a kereszténységből lopta, ahol a hit, kegyelem, és a jócselekedetek vezetnek el az örök életre.

A technika "mindent megoldó, mindent megváltó, minden jót elősegítő" mítosza tehát a mai kor uralkodó vallása lett.