Menekülttábor

hajléktalan gondolatok éjszakai szállása

A Hatalom Szava - a Szó Hatalma

2012. november 21. 18:50 - Schwerer Gustav

Van egy fogalom.


Egyedül a német nyelvben létezik megfelelő leírása. Magyarra fordítva annyit tesz: a gondolat megfogalmazása (definíciója) fölötti szuverén (egyedüli) hatalom. Deutungshoheit.

Lehet még úgy is értelmezni, hogy a gondolat "kisajátítása" fölötti hatalom. Valamint: a véleményvezéri, erkölcsi tekintélyi, szaktekintélyi szerepre való törekvés, ezen színben való megnyilvánulás.

Magyarországon a módszerváltás óta egészen a 2010-es választásokig a neoliberális közbeszéd túlnyomó súlya volt jelen. Ezen közbeszéd lényeges elemei, melyek mind-mind ezer szállal kapcsolódnak a neolib univerzumhoz: szélsőségesség, kirekesztés, esélyegyenlőség. fasizmus, rasszizmus, nácizmus,antiszemitizmus, gyűlöletkeltő stb.

ezeknek a fogalmaknak a neolib értelmezési kereten kívül semmiféle értelmi/értelmes mondanivalójuk nincsen.
 Pl. ma a "fasiszta" megjelölés alatt mindenek előtt nem azt értik, hogy az olasz tekintélyuralmi rendszer (1922-45), Mussolini eszméinek követője, hanem azt értik alatta, hogy valami "aljas, gonosz, rossz szándékú ember". Tehát amikor elkövetjük azt a hibát, hogy ezeket az érzelmi-ideológiai tartalomtól fertőzött szavakat átemeljük és mi is használni kezdjük, vagy akárcsak közmegegyezésként elfogadjuk, akkor azonnal aljasok, erkölcstelenek és primitív előemberek leszünk, a szó elsődleges jelentése értelmében.


Természetesen a Deutungshoheit oda-vissza is működik: manapság már épp a "neoliberális" vált szitokszóvá, az uralkodó közbeszéd irányának megfelelően.

Az a helyzet, hogy az uralkodó narratívák, valóságértelmezési keretek eddig lehetetlenné tették a magyar nemzeti gondolat markáns megfogalmazását. Mindaddig, amíg a liberális gyökerű fidesz lefoglalta magának a "nemzeti" jelzőt, valamint a jobboldalon való egyedüliséget ("Egy a Tábor, egy a Zászló"-narratíva, ha még emlékszünk erre), az alternatív jobboldaliság háttérbe szorult. a Jobbik megjelenésével ezen narratíva megsemmisült vereséget szenvedett. Mivel az új erő, a Jobbik nem lép fel olyan igénnyel, hogy kisajátítsa magának a nemzeteszmét és a jobboldaliságot, ezért megnyílik a lehetőség, hogy a jobboldali gondolkodásról mindenki véleményt tudjon nyilvánítani, aki a nemzeti keretekben gondolkozik.
egy másik szempontból nézve ez egy hatalmi űr, amit előbb-utóbb valami be fog tölteni.

Mi legyen az uralkodó eszme a nemzeti oldalon? Milyen szempontok, pozitív mondanivaló köré szerveződjék a Nemzeti Gondolat?

Ezek a legfontosabb kérdések, amire a válaszokat mindenki megtalálja magában. Ebből a közös belső kincsből kéne valami közös mondanivalót létrehozni. Nehéz feladat, de tiszta alapról, tiszta lappal indulunk. Csak tiszta forrásból.
 Az én verziómat is le fogom írni, de előtte inkább a mások véleményére lennék kíváncsi.

6 komment
Címkék: fidesz jobbik narratíva deutungshoheit uralkodó közbeszéd

Ajánlott bejegyzések:

A bejegyzés trackback címe:

https://menekulttabor.blog.hu/api/trackback/id/tr34918570

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Shyad-Khourongai · http://hulyeseg-lexikon.blog.hu/ 2012.11.23. 10:38:36

A konzervatív-keresztény koalíciós kormány értékrendje taszít minden olyan nem baloldali érzületű embert, aki nem kötődik az egyházak által propagált értékekhez. A tízparancsolatot nem lehet ráerőltetni senkire. A demokratikus értékek összességét valami hamis módon keresztény értékrendként tálalják, amivel hiteltelenné válnak.A jobboldalon nincs elkülönült konzervatív és keresztény értékrend. Vita sincs róla. A modern kori hagyománytisztelet a jobboldali politikai palettán kimerül a kereszténység ajnározásában.
Válasz erre 

Schwerer Gustav · http://menekulttabor.blog.hu 2012.11.24. 16:43:35

@Shyad-Khourongai: alapvetően a keresztény és a nemzeti gondolat összetartozik. akkor nem tartozna össze, ha az elmúlt 1000 évet (meg ami még előtte volt, már Etelközben is találtak keresztmotívumos díszeket, boglárokat, egyéb használati tárgyakat) mint lomos kacatot kidobnánk az ablakon.

Viszont a hangsúlyokat már lehet tologatni, ami esetünkben nyilván nemzeti irányba tolódik el, értsd: több az elsősorban "nemzetben gondolkodó", mint az elsősorban "keresztény". Persze nagy az átfedés a kettő között, ami jelzi, hogy inkább egymást kiegészítő, mint egymásnak ellentmondó dolgokról beszélünk. De ettől még a keresztény gondolatnak szerepelnie kell, még akkor is ha az ikszedik helyen, a fontosabb dolgok után.

"A jobboldalon nincs elkülönült konzervatív és keresztény értékrend."

Én mindig is gyanúsan szemléltem ezt a "konzervatív"-dolgot, mert soha sehol nincs kimondva, hogy akkor most pontosan mi a faszt is jelent konzervatívnak lenni. Olyan mint a "polgári", mindkettőnek nagyjából egyedüli megfogható jelentése, hogy havonta egyszer elmegyünk színházba.

A másik: ebben az országban a "konzervatív" eléggé negatív fogalom, gondoljunk csak Pató Pál úrra, meg Jókai regényében Tallérossy Zebulonra:)
mek.niif.hu/00600/00695/html/03.htm#13 első bekezdés.
Ennek fényében szándékosan kerülöm, hogy ezen fogalomkörbe mélyebben elmerüljek. Egyébként is: pár budai polgárcsaládon kívül, akik valahogy átszenvedték az átkos 40 évet, nincs itt konzervatív ebben az országban.
Tehát aki most "konzervatívat" játszik, pár éve még ugyanolyan kádárproli volt, mint a többség...a fiatal nemzedék meg inkább radikális, mint konzervatív.

Az eredeti, ősi magyar értékeket szerintem a "konzervatívság" nélkül is lehet őrizni.
Válasz erre 

Dzsentrisvihák 2012.11.25. 23:52:27

Őszinte leszek, meglepett, hogy ezt a témát végre valaki újra feszegetni kezdte. Voltak már rá kísérletek, leginkább pl. az Ellenkultúrán (legalábbis ami a színvonalas vitát jelentette, mert alpári stílben persze másutt is szóba került).
A fentiekkel vitába szállni nem nagyon lehet. Valóban létezik egy szellemi-ideológiai űr, de kissé tágabb értelemben, mint csak és kizárólag a jelen politikai erőviszonyok szűkös kereteiben.
Tulajdonképpen a kiegyezés óta zajlik egy olyan nagy történelmi, kulturális, politikai, szociológiai és szociokulturális korszak, melyet nyugodtan tekinthetünk a meghasonlás és az útkeresés periódusának.
1848-49 leverését követően a nemzet lába alól kihúzták a talajt, előbb csak szellemileg, kulturálisan, majd ténylegesen is. Valljuk be férfiasan, ebben nekünk is oroszlánrészünk volt (akár csak anno a Rákóczi-szabadságharc leverése után, bár akkor még nem fizettünk akkora árat a hülyeségünkért). Pont emiatt ez az egyik fő probléma, amit a mai napig nem tudunk feldolgozni.
Nem túlzás azt állítani, hogy az elbukott szabadságharc következményeinek keresztjét hurcoljuk magunkkal azóta is. Az, hogy erre még rápakoltunk egy-két mázsás követ is, nos, az már csak járulékos dolog, ami mind-mind az előbbiből következik.
Hiszen el lehetett-e volna követni Trianon bűnét egy olyan nemzet ellen, akinek önmagába vetett hitét és tudatát előtte fél évszázaddal nem dobja oda a "haza bölcse" koncként a "sógorok" lába elé (akik valószínűleg a szabadságharc után kezdtek el komolyabban érdeklődni Francois Talleyrand jótanácsa iránt: "Vedd el e nép múltját, és azt teszel velük, amit akarsz!")? Aligha.
A Horthy-rendszer vezetőinek (de talán már Tiszáék erőtlen kapirgálásainak is) abban rejlett a zsenialitása, hogy ezt fölismerték. Világosan látták a hiátust a nemzet szellemi szövedékén. Hogy olyan, más népeknél megkérdőjelezhetetlen alapdolgok vesztek el, vagy terelődtek vakvágányra ötven év alatt, melyek nélkül egészségesen nem fejlődhet tovább, s nem is maradhat fönn egy nép (nézzünk körül, látjuk az eredményt).
Nem véletlen, hogy azonnal hozzáfogtak a nemzettudat újrakonstruálásához, és próbálták kiragadni a közbeszédet a balliberális oldal szorításából. Utóbbi nagyjából az 1800-as évek vége óta tartja szinte állandó megszállás alatt a politikai, kulturális és bulvár napirendet. Ezt a hegemóniát Tisza és Horthy kevés sikerrel próbálták mesterségesen megtörni. Pedig ne feledjük, olyan jeles alkotók és gondolkodók álltak mellettük, akikhez foghatókért a két kezét odaadná minden mai politikai alakulat.
Nem véletlen, hogy abban az időben kifejezetten erős, már-már erőltetett kutatómunka indult 1848-49-cel, és az azt követő időszak emigrációs tevékenységével kapcsolatban (ld.: Szekfű Gyula idevágó munkáit).
A közhiedelemmel ellentétben a korai Rákosi-éra szabadságharc felé való fordulása sem csupán az évfordulónak, ill. a remek propaganda-alapanyag felismerésének volt köszönhető. Bár tény, hogy a kommunisták végül kisiklatták (ahogy előttük Károlyi is, aki szintén felismerte '48 erejét, és ő is annak lépcsőin menetelt föl a hatalomba), de felismerték az évtizedekig épített kultusz jelentőségét és erősen építettek rá. Korai, latens legitimációjukat pont ez adta, nem a sztálinista propaganda, vagy az antifasizmus (utóbbit pont a '48-as mítoszból kreálták, abba forgatták át hamisan a szabadságharc eszményét; ld.: Petőfi partizánhadosztály és egyéb baromságok), de még csak nem is az orosz tankok.
A Horthy-korszak történésznemzedéke és oktatógárdája jórészt olyan szellemi műhelyekből kerültek ki, ahol a szabadságharc eszmeisége volt az uralkodó, az akkori ideák éltek tovább (ezeknek az olyan tanítók rakták le az alapjait, mint például Scholz Vilmos, akiről Mikszáth is elismerően nyilatkozott). Ezért sikerülhetett nekik legalább részben begyógyítani a kiegyezés okozta lelki sebeket és haladó pályára állítani az országot. Szellemiekben pedig ismét, ha csak egy rövid időre is, de rehabilitálni a hősöket és céljaikat (az első világháború után pont ez hiányzott, ezért nézte döbbent tétlenséggel a magyarság, ahogy az országot minden irányból lerohanták a környező rablóhordák).
A 40 év szocializmus teljesen tévútra vitte az egész szabadságharccal kapcsolatos vélekedést, érzésvilágot. Semmitmondó, tucat-utcanevekké degradálta résztvevőit, eszmeiségét pedig üres frázisokká silányította, nyakon öntötte önnön mocskával, majd sajátjaként tálalta.
A módszerváltás sem hozott új fordulatot a rossz paradigmában. A szocreál által kiforgatott szemléletmód maradt, sőt, még aljasabb támadások jöttek, hiszen pl. Fletó alatt karakteres hangsúlyt kaptak a "hős kiegyezők".
Láthatjuk tehát, hogy miként vonul végig ez a negatív katarzis történelmünkön, miért látjuk következményei miatt törött szemüvegen keresztül az azóta lezajlott eseményeket is.
Problémáink ma is hasonlóak, a 12 pont a mai napig megállja a helyét. Olyan eszmerendszer kell tehát, ami egyrészt kellő helyére emeli újra '48 (valódi) szellemiségét, valamint kellően képes reflektálni a szabadságharc bukásából származó kihívásokra, és azok tovagyűrűző negatív hatásaira.
A Jobbik programjában, valamint személy szerint Vona Gábor retorikájában igen könnyen fölfedezhetők ebbe az irányba tett lépések. A dolog számomra nem tűnik teljesen tudatosnak, de látszik, hogy ők is érzik, nemzetünk problémáinak lényege valahol itt van elásva (bár ők inkább '56-on keresztül próbálják megfogni az embereket, ami szerintem nem a legszerencsésebb megoldás, még ha nagyon kézenfekvőnek is hat).
A szellemi holdudvar feladata az lenne, hogy tudatosan ebbe az irányba, vagy egy erre épülő irányvonal felé terelje a politikumot. És minél előbb be kell tölteni ezt a hiányt (a megfelelő tartalommal), mert ha nem tesszük, akkor ismét a balos retorika ragadja magához a kezdeményezést, és újra ők fogják formálni a nemzettudatot (ld.: a MASZOP kísérlete a Kossuth-címer kisajátítására; ami például eleve egy szoci hazugság, hiszen Kossuth-ék sosem távolították el a címerről a Szent Koronát, ez a mozzanat Károlyihoz köthető).

Bocsánat, hogy nem soroltam föl tényleges programelemeket, úgy gondolom azt megelőzendő egy közös szellemi/eszmei alapot kellene találnunk a nemzeti gondolat hatékony formába öntéséhez. A fentiek az én személyes alapomnak a miértjei. A hogyant még meglátjuk, egyelőre érdekel, hogy más miként látja ezt.
Válasz erre 

Schwerer Gustav · http://menekulttabor.blog.hu 2012.11.26. 20:30:35

@Dzsentrisvihák: egyetértek, a 12 pont (döntő része) még ma is aktuális. Nemzeti Bank, hogy csak a legfontosabbat említsem.

"Őszinte leszek, meglepett, hogy ezt a témát végre valaki újra feszegetni kezdte. Voltak már rá kísérletek, leginkább pl. az Ellenkultúrán (legalábbis ami a színvonalas vitát jelentette, mert alpári stílben persze másutt is szóba került)."

Én magam részéről nagyon is elképzelhetőnek tartom, hogy pont azért vallott kudarcot a kísérlet, mert már a nevében is téves volt: ELLENkultúra. Ami már negatív mondanivalót feltételez, hiszen, valami ellen szól (nem valami mellett).

Egyszer kell megtanulnunk helyesen fogalmazni, utána már menni fog szerintem.
valami elindult, ez a lényeg. És egyelőre jó irányban haladunk. A mandiner épp most döntötte le Károlyi bálványát.
mandiner.blog.hu/2012/11/25/karolyi_mihaly_teves_mitosza
Válasz erre 

Dzsentrisvihák 2012.11.27. 08:50:54

@Schwerer Gustav:

Hát, az elnevezés jogosságát én nem vitatnám, mert szemantikailag nézve, aki valamiért harcol, az nem teheti ezt anélkül, hogy közben valami ellen ne folyna az a küzdelem (ha úgy tetszik, a cél meghatározása eleve implikál egy ellenpólust, aminek megvalósulását elvetjük). Egyik nincs a másik nélkül, mint ahogy "lent" nélkül se határozhatjuk meg igazán, hogy mi a "fent".
Persze a pozitív üzenet hangsúlyozásának szükségességét nem vitatom, tény, hogy csak építő program hozhat érdemi változást, valamiért és nem első sorban valami ellen kell küzdeni. (Viszont azt is szem előtt kell tartani, hogy lehetetlen mindenkinek megfelelni, pláne manapság, ezért kell egy cél, ami mögé felsorakozhat a társadalom túlnyomó többsége. Ez az igazán nehéz "trükk".)

Jó irányba pedig akkor haladnánk szerintem, ha állami szinten folyna erről a kérdésről diskurzus, mert még ha talán eredményre is jutunk itt, az akkor is irreleváns lesz, hiszen nem épül majd be a tágan értelmezett közbeszédbe (ennek ellenére nem tartom meddő próbálkozásnak a dolgot).
Válasz erre 
süti beállítások módosítása