Ez így elsőre lehetne egy sci-fi vagy egy horrorfilm címe is, de nem az. Abban a témában osztanám meg a gondolataimat a nagyérdeművel, hogy vajon kinek vagy minek köszönhetjük Jakab Pétert. Nem elsősorban magát a személyt, - mert azt tudjuk: nyilván a szüleinek – hanem a jelenséget, amelynek ez az egyébként nem különösebben jelentőségteljes személy a manifesztuma.

Egyes vélekedések szerint Gyurcsány Ferenc hívta életre. Mások úgy gondolják, Orbán Viktor engedte ki a szellemet a palackból. S akadnak, akik eredendően az elbliccelt rendszerváltozást okolják társadalmunk siralmas morális állapota miatt.

Úgy vélem, részigazsága mindhárom tábornak van, s talán együtt, a jelenséget komplexitásában vizsgálva érthetjük meg igazán annak ontogenezisét és társadalmunkra gyakorolt hatását.

A kapitalizmus illúziója

Középiskolában volt egy osztálytársam, aki folyamatosan nagy hangon szidta a rendszert. Olyanokat mondott, hogy az érettségi után disszidál Amerikába, mert ő nem fog ezeknek a mocskos kommunistáknak dolgozni. Rokonai éltek a Nagy Vízen túl, így aztán nem lepődtünk meg különösebben, amikor beváltotta „fenyegetődzését” és tényleg disszidált.

Több mint tíz évig élt az USA-ban, majd hazajött. Végleg. Egy ideje a legvéresebb szájú kádárista komcsi az ismerőseim között. Mi történhetett vele, hogy ennyire megváltozott? – A válasz nem is olyan túl bonyolult: amit ő kapitalizmusnak nevezett, az életmód, amit élni vágyott csupán egy illúzió volt.

A kapitalizmus illúziójának azt az állapotot nevezem, amikor a csekélyebb értelmi képességekkel rendelkező proletár úgy képzelte, Bécsben, Münchenben és New Yorkban azért élnek jobban, mint Miskolcon vagy Kassán, mert ugyanazért a munkáért lényegesen több pénzt kapnak. Egészen pontosan úgy vélték, nyugaton is mindenki ellógja a napot, mégis megkapják a bérüket, hogy három ember munkáját ott is húszan végzik, a gazdaság meg hasít.

Nos, az én volt osztálytársam megtapasztalhatta, hogy nyugaton bizony kőkeményen meg kell dolgozni a betevőért, s hogy kitörési lehetősége csakis a kellően szorgalmasoknak van. Minekutána ráébredt, hogy ő - valamilyen okból - soha a büdös életben nem fog egy bizonyos szint fölötti energiát belefektetni egzisztenciája építésébe, szépen visszabaktatott a startvonalra, ahonnan 18 évesen indult.

Tekintve, hogy élete során semmin nem gondolkodott el mélyebben, sosem jutott el arra  következtetésre, hogy kudarcaiért kizárólag ő maga a felelős. Neki és a hozzá hasonló szerencsétlen sorsú millióknak találták ki a néhai kommunista rezsim ma is egzisztáló működtetői és azok génjeiktől determináltan torz gondolkodású ivadékaik a kiválók gyűlöletének propagandáját.     

Elméletük szerint minden ember egyenlő, kvázi a kvalitásait tekintve is egyforma, tehát, ha valaki vagy valakik többre vitték nálad vagy úgy általában a többieknél, az csakis valamilyen ármány, csalárdság lehet. Lopnak – mondják a legegyszerűbb működésűek számára is közérthetően. S nem akárhogy lopnak a „gazdagok”, hanem tőled lopnak. Amit ellopnak, az valójában a tiéd lehetne, ám, mivel ellopják, neked annyival kevesebbed van, annyival szegényebb leszel.

Ergo a szar életedért nem te vagy okolható, hanem mások, azok, akik szorgalmukkal, kvalitásaikkal többre vitték. S a tanulatlan, az élőlények legprimitívebb reflexei szerint élő emberek ezt elhiszik, mert könnyebb feldolgozni, mint a valóságot, hogy ők bizony hitványok, szinte semmit nem érnek, hogy az általuk előállított produktumok a társadalmi hasznosság tekintetében a nullához konvergálnak.

Miközben egyébként a takarító takarítóeszközöket lop haza, az építőipari munkás építőanyagot, az irodista irodaszert. Vagyis alapvetően nem a lopással van bajuk, hanem csak azzal, hogy ők nem képesek annyit lopni, amennyiből milliárdosok lehetnének. Mert a mérce nem egy tisztes polgári lét, nem! Minden egyes rohadék lumpenproli milliárdos akar lenni, mert neki ez jár.

Mindeközben pedig a polgári életet választó, iskolázottabb és/vagy szakmailag képzettebb, szorgalmas emberekből álló középosztály eljutott arra a tudatossági szintre, hogy elvesse a törvényszegések jelentette fölösleges kockázatokból származó anyagi előnyök megszerzésének lehetőségét, tisztességes adófizető, törvénytisztelő polgárként kezdett el élni.

Vagyis éppen azok, akik másokat lopással vádolnak, a legprimitívebb szinten sértik a magántulajdonhoz való jogot, illetve a legsúlyosabb mértékben erodálják a közvagyont.

Ne hápogj, proletár, mert, ha elhiszed azt, hogy a fizetésedből levont adók bármit is számítanak az állami költségvetés szempontjából, akkor fogadd el azt is, hogy a pitiáner tolvajlásaid is fontos társadalomformáló tényezők!  

Az elitek példamutatása

Számtalan szociológiai tanulmány született a témában. Magyarországon Szalai Erzsébet, - egykori tudós, mára hibbant DK-s – a téma legismertebb kutatója. Röviden összefoglalva az elitek társadalomformáló szerepét, elmondhatjuk, amilyenek a politikusaink, közéleti személyiségeink, olyanná válnak  a társadalom egyszerű honpolgárai.

S mi tagadás, a kereskedelmi televíziók által bemutatott példák, - úgy celebek, mint politikusok tekintetében – nem éppen építő jellegűek. Az utánzás pedig az emberi egyedfejlődésben a tanulás egyik első lépcsője. Tehát nyilvánvalóan minél butább valaki, annál inkább támaszkodik az utánzásra, míg az öntudatosabbak, akik hajlandók tanulni, kevésbé befolyásolhatók mások cselekedetei által.

Egy felsőfokú végzettséggel rendelkező, mondjuk valamely multinál középvezető fiatal vagy egy IT szakember értelmiségi egyrészt nem lop csokit a boltban, másrészt, ha megtenné sem azzal védekezne, mint a buta proli, ha lebukik, hogy „a politikusok is lopnak”. Amikor tehát a parlamentben megnézhetjük a pedagógus végzettségű (!!!) Jakab Péter lumpen performanszait, biztosak lehetünk benne, kizárólag a társadalom leginkább marginalizálódott, legteljesebb mértékben frusztrált tagjaihoz szól.

Értelmes embereknek nincs dolga sem a jelenséggel, sem az azt megtestesítő személlyel. Aki ma mégis Jobbikos szavazó, az a társadalom szemetének része, akik nélkül sokkal, de sokkal jobb lenne.  

A nagy hátraarc

Ha nekem valaki azt mondja 1986-ban, amikor is érettségiztem, hogy az új évezred első húsz éve nem fog másról szólni, mint a nyugati társadalom masszív szélsőbalos, bolsevista visszarendeződéséről, szemközt röhögtem volna.

Márpedig ma Nyugat-Európában Marx szobra elé járnak szentbeszédeket tartani az EU vezetői és Berlinben két emelet magas Lenin szobrot állítanak. Te jó ég!!!

Mind emellé pedig kijelentik, csakis egyféle demokrácia létezik, az pedig baloldali. Régen népi demokrácia néven illették, ma liberálisnak mondják. Secko jedno!  

A nyugatnak ez a változása sokunknál okoz kognitív disszonanciát. Hiába fogadjuk el, hogy a demokrácia alapvetően a legjobb társadalmi berendezkedés mindezidáig az emberiség történetében, mindaz, amit ma demokráciaként akarnak letolni a torkunkon, elfogadhatatlan. Ezért merül fel egyre gyakrabban a kérdés, vajon nem jött-e el a kapitalizmus és a demokrácia leváltásának ideje?

Churchill szerint semmi sem jobb a demokráciánál. Aztán azon is lementálhatunk, vajon demokráciának tekinthető-e az, amit ma az USA és az EU, s úgy általában a nyugati civilizáció képvisel. Mindenesetre a platóni demokráciakritika, - hogy tudniillik a demokrácia nem más, mint a csőcselék uralma, azaz oklokrácia – egyre népszerűbb, egyre szélesebb körben válik általánosan ismertté. Tán, mert időszerű.

A magam részéről mind a kapitalizmust, mind pedig a demokráciát túlhaladottnak látom. Ebben egyetértenek velem a nyugati társadalomtudósok is, csakhogy ők nem látnak előttünk egy vállalható és felépíthető korszerűbb társadalmi formációt, ezért egyrészt a jelen társadalmi rendszert, mint az emberi történelem végét tekintik, illetve egy már ismert, a mesekönyvekben szépen leírt korábbi társadalmi formációban, a szocializmusban látják a megoldást.

Abból a végtelenül együgyű alapállásból indulva ki, hogy minden ember egyenlő. S itt az egyenlőt „egyformaként” értelmezik. Holott a társadalmat alkotó egyedek egyenlősége kizárólag jogi vonatkozásban értelmezhető és természetes.

Tekintve azonban, hogy az emberi populáció elsősorban olyan ökológiai és politikai környezetben reprodukálódik nagyobb ütemben, amely távolabb esik a nyugati típusú civilizációtól, vagyis a szigorúbb jogi szabályozással védett társadalmi konvencióktól határolt életterektől, az egyes államokon belül marginalizálódott csoportok, valamint a külső, primitív rendszerekből érkezők sokaságának szerepe felértékelődik.   

A mostani liberális demokráciának nevezett rendszert fenntartó (elsősorban politikai) elit belátta, hogy a mesterségesen kialakított társadalmi korlátok keretein átlépő, anyagilag és intellektuálisan egyaránt megerősödött középosztályra gyakorolt befolyása egyre csekélyebb mértékű, ezért a tudatlan, egyszerű, könnyen befolyásolható tömegek felé fordult.

Viszonylag könnyű dolguk van, mert a nyugati civilizációban marginalizálódottak már eljutottak arra a szintre, hogy megértsék, kvalitásaikból adódóan semmiféle társadalmi kitörési lehetőségük nincs, ezért megelégszenek azzal, ha a tanultabb, szorgalmasabb, tehát evolúciós szempontból sikeresebb középosztályt elpusztítják.

Más kérdés, szükségszerű volt-e a kapitalizmus demokráciafelfogásának gazdasági szempontú súlyos torzítása, amely végül is megsokszorozta a lumpenek számát? – Egyértelműen nem. Az egyes fejlett nyugati társadalmak gazdasága rendelkezett annyi potenciállal, hogy a kisebb mértékben hasznos tagjainak valamiféle motivációt biztosítson. A tudatlan tömegek korlátlan uralma ugyanis egy bizonyos méret fölött már nem megoldható. S abban sem lehetnek biztosak, hogy ez a bolsevista propaganda, a középosztály elleni uszítás végül eredményre vezet-e.

A tudatlan és kontrollálatlan tömegek elszabadult hajóágyúként jelentős károkat képesek okozni az emberi társadalomban, évtizedekre vethetik vissza a fejlődést. Ráadásul most a legprimitívebb társadalmakból érkező migrációs nyomás is egyre elviselhetetlenebb. Rendkívül felelőtlenül viselkednek azok a politikusok, akik az ösztönöktől leginkább determinált tömegekben szítják az agressziót, mert egy ilyen közeget csak nagyon kevesek képesek uralni, de hosszabb távon leginkább senki.

Jakab Péter intő jel kellene, hogy legyen, mert bármennyire is egy kriplinek tűnik a szemünkben, jócskán vannak, akik elhoznák általa feltüzelve a földi poklot, pusztán azért, hogy ne kelljen látniuk, mi elégedettek vagyunk az életünkkel.  

Már nem tudom hol olvastam, azt sem, kinek a megfogalmazásában a „focializmus” kifejezést az Orbán érával kapcsolatban, de viccesnek és találónak gondolom. A csúfos vereséggel végződő magyar-angol történései, illetve a német államfő, Frank Walter Steinmeier kijelentései ihlettek meg, hogy három, egyenként is fajsúlyos témát összevonjak egyetlen poszt alá.

Nem nézek focit egy ideje. Annak ellenére nem, hogy a tévében gyakorlatilag kizárólag a sportműsorokat nézem. A foci valahogy elvesztette nálam a sportjellegét. Az egész nem más, mint egy óriási szelep, amelyen keresztül leeresztjük a társadalmi feszültségek generálta gyűlöletgőzt. S ez nem pusztán nálunk van így, hanem szinte mindenhol.

Orbán Viktor tehát zseniálisan ismerte fel, hogy a sportfejlesztések keretén belül nemzetközi mérkőzések megrendezésére is alkalmas stadionokat kell építeni. Ezek egyrészt turisztikai  bevételeket, sportdiplomáciai sikereket eredményeznek, másrészt és nem mellékesen a magyar fociban is fejlődést indítanak el. Csak egy idióta tagadná le, - akár a mostani 0:4-es fiaskó után is – hogy a magyar foci szintet lépett. Talán nem is egyet.

Harmadrészt mindezekkel együtt, - mint azt fentebb említettem is - alkalmas a társadalmi frusztrációk okozta feszültségek levezetésére. Na, ez az, ami miatt nekem a foci már nem sport. Nem az zavar, hogy óbégatnak a szurkolók, hogy füstgránátokat eregetnek, szidnak mindenkit, bírót, az ellenfelet, saját játékost. Nem. Hanem az, hogy egyeseknek, - nagyon sokaknak – kizárólag erről szól a meccsre járás.

Az elveszett kisember, a szar munkájába, a családi problémákba belefásult proli csak azért megy ki a meccsre, hogy torkaszakadtából ordíthasson valami nagyon csúnya dolgot tetszőlegesen bárkire.

Egyébként hasonló okból mennek ki baloldali politikusok, bolsevik prominensek. Ők azért, hogy utána, ha olyasmi történik, mint most, magyargyalázhassanak egy jót. Szóval, ezek a rohadék lipsik kimennek, aztán elkezdenek nemzetközi szinten szégyenkezni amiatt a magyarságuk miatt, ami nekik nincs is. Nincs! Nem győzöm hangsúlyozni, magyarnak lenni de iure és de facto is lehet. Egy baloldali kizárólag de iure, azaz jogi értelemben magyar. Ezt nem én döntöttem el, hanem ők maguk, minden egyes rohadt komcsilelkű baloldali.

Na, ezek most szépen kiálltak, az agyhalott szavazóik meg mögéjük, és elkezdtek kollektíve szégyellni a magyarságukat az ordenárén viselkedő magyar szurkolók miatt. Hozzáteszem, az ő „magyarság” attitűdjükből ez valahol érthető. Ők olyanok, hogy bármilyen tömeggyilkos eszmék mellett kiállnak, még meg is tapsolják a népirtást, aztán nem szégyellik. Ők semmi mást nem tudnak szégyelleni, csakis a nem létező magyarságukat.

Nyáron volt egy UEFA EB, amelyen Angliában rendezték a döntőt, és a hazaiak az olaszokkal mérkőztek meg. A meccs úgy kezdődött, hogy az angol drukkerek törtek-zúztak Londonban, olasz drukkereket félholtra vertek, majd megrohamozták a Wembley-t és jegy nélkül őrjöngték végig az eseményt. Az olasz himnuszt kifütyülték, a saját, tizenegyest vétő három fekete játékosukat jelzőkkel ellátva „niggerezték”.

Boris Johnson vizsgálatot ígért, a FIFA és az UEFA le sem szarta. A vizsgálat lezajlott, nem történt semmi. Szankció nulla. S ilyen események után fröcsög tébolyultan az európai politikai közvélemény és a magyarországi bolsevik politikum összes prominense, lábuknál csaholva pincsiszavazóikkal.

Itt válik szét a magyarság, mint társadalom és kultúra a magyar állampolgárok politikai konglomerátumától. Mi, magyarok ugyanis, - bár nem tartjuk tisztességes és sportszerű viselkedésnek egyes szurkolók magatartását – nem kezdjük el szégyelleni a kultúránkat, mint teszik azt a magyar állampolgárok, a de iure magyarok, a hazai bolsevikok.

Rövid intermezzo:

Mondjuk azt sem értem, hogy egyes jobboldali zsurnaliszták miért mentegetik ezeket a majmokat, már tudniillik a helytelenül viselkedő magyar szurkolókat. Nem kellene. Igaz, hogy a fociban szinte egyetlen sportként elfogadott a felfokozottabb szurkolói magatartás, de ne helyeseljünk már neki. Változnak az idők, nincs már sem vadnyugat, sem vadkelet.

Intermezzo vége.

Ám, ami igazán ámulatba ejt, - mit ejt, tart! – hogy a nemzetközi, elsősorban európai közvélemény úgy ront ránk minden piszlicsáré szarság miatt, mintha legalábbis kirobbantottuk volna a harmadik világháborút. Egy ilyen idétlen sportesemény kapcsán is megkérdőjeleződik Magyarország demokratikus jellege, előkerül, hogy Orbán kivezeti hazánkat az EU-ból és a demokráciából egyaránt.

Egy ideje ez megy minden fronton. Nyilván 2010 óta, amióta nemzeti kormányunk van. A 2006-ban lapító nemzetközi szervezetek, jogvédők és társaik most mindenben és bármiben képesek diktatúrát és emberi jogok, európai értékek megsértését látni, amit a magyar kormány tesz. A gyermekvédelmi törvényünk, a családok támogatását célzó jogszabályaink miatt náciznak minket.

A teljes nemzetközi liberális politikum szerint Hitler nem is létezett, a második világháborút mi, magyarok robbantottuk ki, mi vagyunk egyedül felelősek a holokauszt miatt. Miközben a senki által nem ismert Frank Walter Steinmeier, német államfő kijelentette, csak egyféle demokrácia létezik és az a liberális demokrácia. Minden egyéb valami más, hol hibrid rezsim, hol diktatúra.

Most tényleg, nyújtsa fel a kezét, aki tudta, hogy ez a Steinmeier a világon van! És nem, ne tekintsünk el attól, hogy egy eszelős liberálfasiszta barom! Ő német, vagyis Európa teljhatalmú urainak egyik vezetője, érdemes komolyan venni a szavait. Egész gyermekkorom és korai fiatalságom azzal telt el, hogy ilyen steinmeiereket hallgattam, amint arról delirálnak, hogy belülről és kívülről is állandó támadás alatt állunk, mégpedig azért, mert mi jók vagyunk, mások meg nem képesek jónak lenni.

Idézném ezt a szerencsétlen sorsú mentális hajléktalant:

 „Pillanatnyilag ez Európai Unióban és az Amerikai Egyesült Államokban is próbára van téve a demokráciáink belső ellenálló képessége. Kívülről autoritatív modellek támadják, emellett azonban belső támadásoknak is ki van téve, ez pedig nem hagyhat hidegen minket”

Ugye, milyen ismerős?

Jól emlékszem, a szocializmusban is csak mi, szocialisták voltunk demokrácia, a burzsoá nyugat egy kapitalista diktatúra volt. Most ismét baloldali hatalom van szerte a világban és ismét ellenség mindenki, aki másként gondolkodik. S látva a sok lumpenprolit, akik rájuk szavaznak, akik ezt a világot éltetik, tökéletesen megértem, hogyan volt képes évtizedekig fennmaradni a kommunista diktatúra nálunk és máshol.

Tehát vegyük tudomásul, a demokrácia vagy liberális, vagy nem létezik.

Itt tartunk. Ám a makacs magyar nép, a valóban magyarok, a kultúrájukat lépten-nyomon nem gyalázók, nem szégyellők ellenállnak. Egy alig tízmilliós, kivéreztetett, szétszaggatott kis ország néhány milliós „keménymagja” nem hajlandó elfogadni a verdiktet.

Nem akarok liberális demokráciában élni. Szabad akarok lenni! Huszonkét évig éltem baloldali diktatúrában, többé nem szeretnék. Nézeteim szerint a liberális demokrácia csak annyira demokrácia, mint a szocializmus volt, s annyira liberális, mint Hitler fasiszta állama.

A legmegdöbbentőbb számomra, hogy az internet korában ennyi beszűkült tudatú kommunista ember van, s egyre csak szaporodnak. Eltűnődöm olykor, hogy az elszabotált rendszerváltozás mennyi kárt okozott, s hogy a régi rendszer ma is aktív haszonélvezőinek és működtetőinek állandó gáncsoskodásai hogyan juttatták egy újabb bolsevista hatalomátvétel küszöbéhez Magyarországot.  

Ezzel együtt a nyugati világ bukása meg van írva. A történelem csak ismétli önmagát. A Nyugat-Római Birodalom vesztét ugyanúgy a szexualitással kapcsolatos degeneratív társadalmi felfogás és a migránsok okozták. Elég siralmas, de nekünk csak kicsit kell kitartani, s a Nyugat-Európát elözönlő iszlamista hódítók elvégzik a dolgukat. Csak sikerüljön kitartanunk!

Vannak nézetek, amelyek szerint úgy tudnánk legvalószínűbben kitartani, ha meghúznánk magunkat és engednénk a minket gyarmatosítani szándékozó nyugati kommunista hordának. Mások szerint, ha megtartjuk hitünket, az álláspontunk szilárd marad, minden támadás ellenére ki fogunk tartani. Én az utóbbi pártján állok, mert tudom, minél hangosabban visítanak a nyugati liberálbolsevikok és helyi vazallusaik, annál biztosabb, hogy ez már a haláltusájuk.

Nincs bolsevik hírportál vagy bolsevik megmondóember, aki ne szállt volna bele a rájuk jellemző ordenáré trampli stílusban. Szóval, aki esetleg eddig nem ismerte volna különösebben a popdívát, illetve az ő közéleti tevékenységét, most biztosan kellően kikupálódik mindezeket illetően.

Mi a gondja a liberális démonokratáknak az énekesnővel? - Hát, hogy felnőtt, férjhez ment egy férfihoz, gyermeket szült, tehát anya lett, megerősödött az identitása és úgy véli, az ember és a világmindenség Isten műve. Éééés .... dobpergés ..... az Eucharisztikus Kongresszuson találkozik a pápával.

Nem vagyok különösebben odáig a mai popzenéért, magyart meg végképp nem hallgatok. Ugyanakkor régebben néztem én is ezeket az idétlen tehetségkutatókat, azt is, amelyikben a Tóth nővérek feltűntek.  Gabi egyértelműen a nővére, a csodálatos hangú Vera árnyékában meghúzódni kényszerült. Ennek megfelelően szerepelt is a Megasztárban.

Aztán, ahogy teltek az évek, kiderült, hogy a kis hisztérika, mármint a Gabi egész jó előadóművésszé vált. A hangja rendben, a színpadon temperamentumos és szexi, dögös. Ne kérje rajtam senki számon, már nem emlékszem a dalra, amivel végül befutott, de akkor én is egészen jónak tartottam.

Tetszik vagy sem, az évek múlásával egyre erőteljesebben szuggesztív személyiséggé formálódott, popdíva vált belőle. S lehet, hogy csupán az én tájékozatlanságom, hagy ne mondjam, magyar könnyűzenei műveletlenségem  mondatja velem, de az egyetlen díva a haza színpadokon.

Picit meg is lepődtem, amikor előtérbe került mély nemzeti identitástudata. Nem pont az ő művészeti ágára jellemző. Pláne nem női vonalon! Mindazonáltal nem volt okom kételkedni őszinteségében, elvégre felfoghattam akár egyfajta extrémitásként is, ami egyértelműen a művészek sajátja. Ki arra jön rá exhibicionizmusa megélésekor, hogy ő férfi testbe született nő, ki meg arra, hogy mély érzelmeket táplál a kultúrája iránt és hisz Istenben.

A libernyákoknak ez nem fér bele az elfogadásba, a sokszínűségbe és olyan mennyiségű epét okádtak a magyar közéletre, amilyet már régen láthattunk tőlük. Pedig, ha mást nem is, de gyűlölni igazán, tiszta szívből tudnak.

"Szarul öltözik, a haja is már milyen, nem is tud énekelni, kamuzik."

Én mindenesetre berakok egy képet róla a posztom végére, aztán mindenki eldöntheti, tényleg olyan rút és slampos-e, mint állítja róla két, magát nőnek képzelő izé, Kajdi Csaba "Cila" (LoL) és Lakatos Márk "Manyi" (LoL). A hölgyek, vagy tudja a tököm, hogy mik, egyébként élettársak is voltak. Ja, két leszbikus nő, akiknek mindkettőjüknek fütyije van.

Mások azt a dalát nevezik giccsesnek, nívótlannak, amelyet a kongresszuson fog előadni. Persze, aki a Pa-Dö-Dőn, Koncz Zsuzsán vagy Bródyn mívelődött zeneileg, annak nyilván minden fúj, ami kicsit is magyar.

Felkent bolsevik keresztények, - akik szerint Isten teremtette a homoszexualitást és Jézus is nagy LMBTQ aktivista lenne - azt állítják, Tóth Gabi nem lehet "igazi" keresztény, értsenek is bármit alatta.  Feltételezem, nekik leginkább Gyurcsány Ferenc jelenti a keresztényiség netovábbját, elvégre róla tudjuk, hogy szokott bérmálkozni.

Sokszor elmondtam már magamról, nem vagyok keresztény. Így aztán pláne nem szeretném én elmondani, hogy szerintem ki az. Mondjuk a Lukácsi Katalin nevű állítólagos katolikus állítólagos hitoktatót, Gyurcsány házi papnőjét azért ki tudnám okosítani a Szent Bibliában foglaltak illetően, s nem csupán a sokbetűs elmebaj dolgában.

Az 52. Eucharisztikus kongresszus vasárnap mindenképpen elkezdődik, s Tóth Gabi elkerülhetetlenül fellép ott, majd személyesen találkozik a pápával. Hogy ez hány alja bolseviknál okoz majd stroke-ot, nem nagyon számít. Szerintem minél többnél, annál jobb.

Én mindenesetre sok sikert kívánok az ifjú énekesnőnek, és teljesen biztos vagyok benne, ahogyan az ő energiája képes megmozgatni egy színpadot, ott minden rendben lesz.

Valahányszor Afganisztánról és a tálibokról hallok, mindig egy régi (90-es évekbeli) sci-fi jut eszembe. Nem, nem a Rambo 3, ami az egyetlen Stallone film, melyet nemhogy többször nem néztem meg, de egyetlen egyszer sem. Fura.

Sci-fi rajongó vagyok. Az elmúlt 20-25 évben a tudományos munkákon kívül kizárólag sci-fit olvastam. A rendszerváltozás után nagyüzemben megjelenő összes tudományos fantasztikus sorozat valamennyi darabját abszolváltam, s valamennyi sorozat valamennyi kötetei ott állnak a könyvszekrényeimben, több ezer darab.

Ilyen fejlövéssel evidens, hogy a tálibokról, a talibánról Roger MacBride Allen Kalibán című története jut eszembe. Nem egy nagy durranás. Sem a könyv, sem a szerző. Anno úgy árusították a Walhalla Páholy sorozatán belül, hogy megtévesztő módon Isaac Asimov nevét is feltüntették a borítón, mintha szerzőtárs lenne. Holott mindösszesen arról van szó, hogy R. mB Allen egy olyan világban zajló cselekményt ír le, amelyben a robotika három törvénye az irányelv. A robotika három törvényét pedig Asimov fogalmazta meg.

Mármost ennek a Kalibánnak és a talibánnak nem csak a neve nagyon hasonlatos, de a természete is: mindkettő a primitív gonoszság hajtotta cselekedeteit igyekszik igazolni undorító létének a teremtő felsőbbrendűséghez való kapcsolásával. S ahogyan Roger MacBride Allen az Infernoval, a Kalibán folytatásával tetézi a távoli jövő emberiségének szenvedéseit, úgy taszítja a pokol legmélyére az emberi kultúrát az Amerikai Egyesült Államok Afganisztán tálibkézre adásával.

Hogy kik ezek a talibánok? – Az emberi faj kiirtására írt program első fázisa. Olyan iszlám fundamentalisták, akiket az USA képzett ki fanatikus gyilkológéppé. Ők pedig egy ponton túl gazdáik ellen fordultak, miképpen Kalibán, a robot is megalkotói, az emberek ellen. A tálibok a példa rá, hogy a pokolnak egyetlen parányi esszenciájával való játszadozás is világméretű pusztulást okoz.

Különösen, ha a döntéshozói pozíciókat kizárólag degeneráltak töltik be. Mint, Biden, de mint bárki, aki liberális demokratának vallja magát. S lehetne sorolni hosszan az Európai Unió vezetőit, az egykor fejlettnek nevezett nyugati országok vezetőit, a NATO és az ENSZ főtitkárát. Mind elmeháborodott.

Egy hónappal ezelőtt Joe Biden az USA elnöke és a pusztuló nyugati világ vezetője kijelentette, a tálibok nem lesznek képesek elfoglalni Afganisztánt a nemzetközi katonai kontingens távozása után még nagyon sokáig. Persze, két hét is lehet nagyon hosszú idő, ha valami nagyon szar helyen kell eltöltenünk.    

Két hét! Még ennyi sem kellett a talibán hatalomátvételhez. S bár hozzáértők, valódi szakértők, - akik természetesen nem liberális demokraták, tehát nem baloldaliak – előre figyelmeztettek, hogy az afganisztáni missziót vezetők tévesen értékelnek, mivel a világban baloldali őrület lett úrrá, senki nem hallgatott rájuk.

Még most is, amikor a nemzetközi repülőtéren az amerikai katonák a tálibok elől menekülő tömegbe lőnek, amikor követségi épületek tetejéről helikopterekkel menekítik az amerikai és európia diplomatákat, Biden simán olyat szól, hogy „a tálibok megígérték…”.

Persze, pár napja azt is mondta, hogy most nem lesz olyan, mint Vietnamban, amikor Saigonból szintén a követségek tetejéről menekítették helikopterekkel a diplomatákat. Aztán lett olyan, van olyan.   

Ami igazán megdöbbentő és mindennél érthetőbben mondja el, hogy a nyugati világ vezetői mennyire nincsenek tisztában a valósággal, az az USA Kabuli Nagykövetségének júniusi nyilatkozata Kabulból egy szivárványos LMBTQblabla zászló alatt. Értjük? – Ezek a kretének kiraknak a nagykövetségükre egy szivárványos zászlót és közzétesznek egy nyilatkozatot, hogy ott, Kabulban is mennyire lelkükön viselik az LMBTQblabla közösség sorsát.

Most pedig tátott szájjal csodálkoznak, hogy a tálibok a legcsekélyebb ellenállás nélkül vehették át a hatalmat Afganisztánban. Az eszem megáll! Egy iszlám országban, ahol az ilyen (meg bármilyen) típusú másságot mélyen elítélik, megvetik és tűzzel-vassal irtják, nem lehet M4-es gépkarabélyokkal és M249-es géppuskákkal melegpropagandát terjeszteni.

Ahhoz, hogy a tálibok ilyen rövid idő alatt bevegyék Kabult, az kellett, hogy a lakosság 90%-a inkább őket válassza, mint a dekadens nyugatot. Az ott eltöltött húsz év alatt sikerült az afgán néppel oly mértékben megutáltatni a kultúránkat (a liberális demokráciát), hogy kevésbé érezzék fájdalmasnak a fundamentalista hatalomátvételt.

Bizony, az ENSZ-NATO-EU együttes missziója két évtizeden át tartott, ám ez alatt a rendkívül hosszú idő alatt nem volt képes semmi olyan hasznos jelenlétet legalább imitálni, amely most némi ellenállást kiválthatott volna a tálibok ellen.

Azt a hülyeséget meg most hagyjuk hogy kiképezték az afgán kormány hadseregét! Ezek? Hogy tudnának ezek bármilyen katonai tudást átadni, amikor a nemzetközi kontingens tele volt LMBTQ emberekkel és nőkkel. Egy napja sincsenek hatalmon a tálibok, de a nőknek már most tilos dolgozni és a lányok nem járhatnak iskolába. Hogyan fogadhatott volna el egy afgán katona bármilyen taktikai utasítást olyanoktól, akiknek vagy nő, vagy a saját neméhez vonzódó férfi osztogat parancsokat?

Ezek, - bár elég sokat pofáznak a kulturális relativizmusról – képtelenek megérteni az iszlámot.

Megmondjam, mi tetszett még nagyon? – Bárki nyomon követhette a Twitteren az elnöki palota bevételét, ugyanis a tálib milicisták élőben közvetítették. A Twitteren! Azon a közösségi médián, ahonnan Donald Trumpot örökre kitiltották. Elképesztő! S ami még inkább az, hogy ez egyetlen balliberális, neomarxista liberális demokratánál sem okoz kognitív disszonanciát.

Látva az alaposan megvágott, a liberális demokrácia sajtószabadság iránti elkötelezettsége mentén cenzúrázott videókat a menekülni próbáló ezrekről, biztosak lehetünk benne, hogy az USA, a NATO, az EU és az ENSZ egy iszonyatos népirtást készített elő. Nem számít, hogy tudatlanságból vagy szándékosan! E húsz éves misszió valamennyi vezetőjének a hágai nemzetközi bíróságon kellene felelnie a tetteiért.

Miközben Európát újabb menekülő, - ezúttal valóban menekülő – magukban a halál csíráját hordozó migránsok milliói lepik el.

„Fölöttébb gyakran tesztek úgy, hogy amikor valami valószínűtlent mondotok, és el akarjátok kerülni az érte járó megrovást, olyasmit hoztok fel, ami egyáltalán nem történhetik meg, úgyhogy előnyösebb lenne nektek feladni ezt a vitás pontot, mint oly értelmetlenül védeni.”

/Cicero: Az istenek természete, 31. oldal/

Egy ideje megrögzötten hajtogatom: azok, akik magukat liberális demokrataként határozzák meg és mi, - akik akár mindenféle felcímkézés nélkül, de a lehető leghatározottabban helyezkedünk el a velük ellentétes póluson - semmilyen tekintetben nem alkotunk egy közösséget.

Sem kulturális, sem természetjogi, sem faji közösség nem vagyunk. Oly mértékben állunk távol egymástól fizikai és metafizikai meghatározottság terén egyaránt, hogy az nem tudható be holmi világnézeti szembenállásnak, mert az emberre, mint biológiai organizmusra vonatkozó alapvető terminusok  mentén való egyezőségünk annyira csekély, hogy ma már a kerti vízcsap is közelebb áll hozzánk genetikailag, mint a balliberálisok.

A kerti vízcsapos hasonlat nyilván a plaszticitást kiemelő túlzás, mindazonáltal tény, sem a kognitív funkciók működése, sem pedig az absztrahálás képessége területén csoportjaink között nem mutatható ki semmiféle hasonlatosság. SEMMI!  

Az emberi társadalom jelenleg egy disztópikus sci-fi képét mutatja. Ezért is merül fel annak leírására leggyakrabban Orwell neve, vagy az olvasottabbak körében Ray Bradbury-é. Gondolok itt a Fahrenheit 451 című regényre.   

A másik létezése oly mértékben szürreális és legfőképpen visszataszító a két ellentétes csoport egyedeinek szemében, hogy bármiféle elfogadásra, egymás tolerálására, ne adj isten párbeszédre való törekvés nem pusztán teljesen fölösleges, de kifejezetten olaj a tűzre.

E rövid, de annál markánsabb bevezetőt a pedofil bűnelkövetőkkel szembeni szigorúbb fellépésről, valamint a gyermekek védelme érdekében egyes törvények módosításáról szóló T/16365. számú törvényjavaslat, majd annak parlament általi megszavazásával kapcsolatos, elsősorban EU-s balliberális hiszti okán írtam.

A jogszabály jogtudományi szempontú értékelése teljesen fölösleges, mert kifejezetten közérthetően megfogalmazott, magyar és uniós jogba egyaránt erős beágyazottságú. Ezért is nem jogi eszközökkel támadják a másikak, az amazok, a mit tudom én, hogyan nevezhetők.

Kifogásaikat - általuk is vállaltan - ideológiai dimenzióban terjesztették elő a maguk sajátságos stílusában. Amennyit sikerült megértenem a részükről előadottakból, abból arra a következtetésre jutottam, hogy álláspontjuk szerint a szexualitáshoz kapcsolódó propaganda óvodákból és iskolákból történő kitiltása sérti a nem helyes, tehát nem heteroszexuális, hanem egyéb (LMBTQI) szexualitású közösségek alapvető jogait.

A kisfiam óvodáskorú, tehát a téma nagyon is élénken érdekel. S véletlenül pedagógus végzettséggel is rendelkezem, a szakdolgozatom gyermekpszichológiai téma volt. Mindezekből fakadóan azonnal felmerül bennem a kérdés:

Miért alapjoga a normálistól eltérő szexualitásúak közösségének az óvodáskorú gyermekek értelmi fejlődésébe való beavatkozás, a kisgyermekek mentális bántalmazása?

S itt vissza is utalnék a bevezetőmben foglaltakra: nem lehetséges, hogy velem azonos fajba tartozóként értékeljek olyanokat, akik szerint bizonyos korú (pl. óvodás) gyermekek szexuális abúzusa az ő alapjoguk, amelynek megtagadásáért minket felkoncolnának. Ergo mindazok, akik a normálistól (a homo sapiens sapiens fajra jellemző) eltérő szexuális orientáltság esetén a gyermekeken történő erőszaktevést propagálják, NEM EMBEREK. Mondom, teljesen mindegy, hogy mik, hogy minek hallucinálják magukat, egyáltalán nem érdekel, de többé akkor sem vagyok hajlandó emberként tekinteni rájuk. SOHA TÖBBÉ!!!

Átlépték a Rubicont.

Sziklaszilárd alapállásom érzelmi és értelmi attitűdöt egyaránt tartalmaz. Érzelmi attitűdöm a fajomat, az emberi fajt ért brutális külső támadás megtorlásával kapcsolatos, az értelmi attitűdömet viszont a dialektika szabályainak megfelelően alakítottam ki.

A tudomány úgy tartja, hogy a személyiség egy dinamikus szerveződés, amely különböző fejlődési fokozatokon megy keresztül. A pszichoszexuális fejlődés korszaka életünk legmeghatározóbb korszaka, amely a születéssel veszi kezdetét, és eltart egészen öt éves korig. Ezt az időszakot - a fejlődés fokához mérten - eltérő szakaszokra bontjuk, melyek történései a személyiség egy részét határozzák majd meg. Az egyénenkénti eltérések okozzák a viselkedésben jelentkező más-más magatartást.

Tehát minden, amit a gyermek öt éves koráig tesz – vagy nem tesz – kihat a teljes további életére is. Ami azonban minket a leginkább érdekel, az a belenyugvás, vagyis az öt éves (óvodás) kortól kezdődő látencia időszak.

A látencia szakaszában (úgy hatodik életévtől) a gyermek megismerkedik saját testével, illetve elvégzi a két valódi, azaz biológiai nem közti különbözőségek szétválasztását. Fokozatosan megismerkedik a saját nemének szerepeivel. Mely által mind nyitottabb lesz a külvilágra, s közben szociálisan is érzékenyebbé válik.

A látencia szakaszához kapcsolódik az ego, illetve a szuperego kifejlődése is. Itt elsősorban a szociális és kommunikációs készségek rögzülnek, amely kihathat az élet későbbi területeire. Az éntudatot, vagyis az ego-t az ember élete során alakítja a környezetével folytatott dialógusokban (interakciókban).

Fejlődése első szakaszában az ego (a baba) önmagáról, mint külső entitásról beszél. Egy következő szakaszban magát és az anyját választja szét. Ekkor alakulnak ki az én-védő mechanizmusai, amelyek segítenek neki életben maradni. Az én erősítése rendkívül fontos tehát.

A szuperego, a felettes én szülői ráhatásra alakul ki, azonban mentorálással átformálható.. Freud személyiségelméletében az erkölcsiséget, normákat, a lelkiismeretet és az elvárásokat tartalmazó rész.

Röviden: amennyiben a másik faj, az ellenségeink, akik magukat liberális demokratákként aposztrofálják (hülye név egy fajnak), ha ebben – ti. a látencia időszakában beleavatkoznak a gyermek pszichoszexuális fejlődésébe, a nemi szerepekhez alkalmazkodni nem tudó, erkölcsi normák nélküli, szaporodásképtelen korcsokat hoznának létre, amely evolúciós léptékben mérve szemvillanásnyi idő alatt vezetne a mi fajunk, az emberi faj kihalásához.

Vagyis a magát liberális demokrataként nevező faj (species) ki akar irtani minket, embereket.

Bagdy Emőke, a ma élő legautentikusabb klinikai szakpszichológus a következőket mondta:

„az időablak szerint 3–5 éves, tehát óvodáskor között kapja meg a gyermek azokat a kulcsingereket, amelyek hozzásegítik, hogy a biológiai nemével azonos társadalmi nemben vállalja, hogy hová, azaz melyik nemhez tartozik.”

Annyiban vitatkoznék Bagdy Emőkével is, hogy álláspontom szerint nincs „társadalmi nem”. Ugyanis nem a társadalmi elvárásokhoz igazodik a biológiai nemünk, hanem a biológiai determinációkhoz igazodik a társadalmi berendezkedésünk. Ez teljesen nyilvánvaló, az ellenkezőjét állítani tudománytalan.

A lényeg tehát az, hogy fajunk gyilkosai az új nemzedékek eljövetelét szeretnék megakadályozni azzal, hogy az éppen nyíló genetikai ablakokhoz hamis kulcsingereket csatolnának. Kikapcsolnák a faj- és a létfenntartás ösztöneit egyaránt. S teszik mindezt abban a gyermeki fejlődési szakaszban, amikor még nem rendelkezik kritikai érzékkel, vagyis minden külső ingert befogad.   

Nem nehéz belátni, hogy ennek végzetes következményei lennének. Éppen ezért minden eszközzel, a legdrasztikusabb ellenlépésekkel kell szembe szállnunk velük. Egyszerűen nem lehetséges eltérő világnézeti alapállások ütközéspontjaként értelmeznünk ezt a helyzetet, mert azzal csak eszkalálnánk az amúgy is tarthatatlan állapotokat.

Amerikából például küldtek nekünk egy szép dalocskát is.

„You think that we’ll corrupt your kids if our agenda goes unchecked / Funny – just this once, you’re correct / We’ll convert your children / Happens bit by bit / Quietly and subtly and you will barely notice it.”

„Azt hiszed, átformáljuk a gyermeked, ha szabadon cselekedhetünk / Elismerem - ezúttal igazad van / Átváltoztatjuk a gyermekedet / Csöndben és finoman, és aligha veszed majd észre.”

Sokan bizonyára túlzásnak tartják, hogy én nem tekintem embernek ezeket. Nos, „when I see a bird that walks like a duck and swims like a duck and quacks like a duck, I call that bird a duck.”, azaz ha egy madár úgy jár, mint egy kacsa, úgy úszik, mint egy kacsa, és úgy hápog, mint egy kacsa, akkor azt a madarat kacsának mondom.

Az embert sem nehéz beazonosítani: én tudom, hogy ember vagyok, és pontosan tudom, hogy ők semmiben sem olyanok, mint én. Eltérőek a kognitív funkcióink, és én tudok absztrahálni, ők meg nem. Ergo nem emberek.

Nullum communem cursum!

„… a jó elhatározás képessége nyilván valami tudomány,

hiszen az ember nem tudatlansággal, hanem a tudomány

segítségével jut el jó elhatározásra.”

/Platón: Az állam, Negyedik Könyv, A bölcsesség/

A minap Schiffer András azt találta mondani a Karácsony Gergely főpolgármester és miniszterelnök-jelölt aspiráns idegennyelvi ismereti hiányával kapcsolatban, hogy azt felhánytorgatni neki hitvány és képmutató kampány.

Valahogy úgy fogalmazott, hogy „sehol sincsen előírva, hogy csak felső-középosztálybeli arcok versenyezhetnek a főhatalomért egy országban”.  S pont egy jogász ne tudná, hogy léteznek íratlan jogforrások?

Bármennyire nem volt is rossz szándék Schiffer kijelentésében,  - különösen jelen társadalmi állapotokban – rendkívül szerencsétlenül elhangzott mondatok voltak. A jakobinizmusban gyökerező marxista egalitárius felfogás hitvallása ugyanis az, hogy minden ember minden tekintetben, a létezés valamennyi aspektusát tekintetbe véve egyenlő.

Amely ideológia a gyakorlatban azt jelentette valamennyi korban, hogy a kiválókat (elit), a jobbakat és különbeket egyszerűen elpusztították. Így aztán egyenlő mértékben szegény és silány értelmű volt mindenki. Kivéve persze az újburzsoáziát, a proletariátust pribékekként felhasználó bolsevik vezetőket. Mert ők aztán mindenkor tudósokká nevezték ki magukat, s valahogy ezzel együtt rettenetesen meg is gazdagodtak.    

Kevesen tudják, de az 1956-os forradalomban vállalt szerepe miatt hőssé avanzsált Nagy Imre mindössze hat elemit végzett. Belekezdett az inaskodásba is, - már nem rémlik mely szakmában – de inkább magához illő foglalkozásnak tartotta a kommunista mozgalmárkodást. Ami önmagában nem volna különösebben izgalmas történet, ha Nagy Imre nem lenne ma is a Magyar Tudományos Akadémia tagja.

A magyar tudományos elit évszázados történetében hemzsegnek az olyan úgynevezett tudósok, akiknek utólag hazudtak iskolákat, tudományos fokozatokat.

Magyarországon mindösszesen kétszer volt proletárdiktatúrának nevezett bolsevista hatalomátvétel. Az első a rövid (133 napig tartott), ám annál véresebb tanácsköztársaság. Na, itt aztán megtapasztalhatták a korban élők, hogyan is fest, amikor az elöltöltős fegyvereket és kenderkötelet érvként használó iskolázatlan prolik vezetik az országot. Pogromjaik áldozatainak száma ma sem ismert, s azok kegyetlenségéről csupán kortárs írók (pl.: Fekete István: Zsellérek; Tormay Cécile: Bujdosó könyv) műveiből nyerhetünk képet.

Később az 1947-ben kezdődő Rákosi-korszakban, majd az 56-os forradalom utáni jóval szelídebb, de azért kellőképpen gyilkoshajlamú Kádár rezsim adott ízelítőt, milyen is az, amikor iskolázatlan cselédivadékok gyakorolják a közhatalmat.

Jól emlékszem, a 80-as években, amikor magam is megkezdtem a középiskolát, munkásőrök, az ellenforradalom leverésében résztvevők, partizánok kölykei felvételi nélkül mehettek egyetemre. Osztályfőnökünk, aki egyébként történelem-magyar szakos tanár volt, diplomáját annak köszönhette, hogy az édesapja egy gyilkos pribék volt.

S ha már Schiffer Andrással kezdtem, említsük meg vele kapcsolatban, hogy dédapja, Szakasits Árpád köztársasági elnök révén maga is élvezett előnyöket tanulmányait érintően. Igaz, ő állítja, dédapja által nem részesült olyan kedvezményekben, amelyek megkülönböztetnék őt másoktól. Mi ezen mosolygunk, de azt elfogadhatjuk, hogy Schiffer András jogvédőként elévülhetetlen érdemeket szerzett. Így teljesen lényegtelen, milyen hátszéllel indult, azt nem mások kárára, hanem saját és a társadalom javára használta/használja. Köszönjük!

Ugyanakkor nem tudok egyetérteni vele a poszt témáját illetően, több szempontból sem. Egyrészt ne legyen iskolázatlan ember az, aki az ország sorsát érintő kérdésekben döntéseket hoz, hiszen a tudást, képességeket kizárólag tanulás útján lehet megszerezni. Másrészt a felső-középosztályt még akkor sem kell egységes, homogén szerkezetűként tekinteni, ha egyébként az elitek tőkekonvertálási metodikái ezt indokolttá teszik.

Szalai Erzsébet a „Rendszerváltás és a hatalom konvertálása” című tudományos munkájában, - Mills-szel egyetértve – a következőket írja:

„… az elit tagjai abban a helyzetben vannak, hogy országos jelentõségû (azaz a társadalom egészét érintõ) döntéseket hozhatnak. A különbözõ elitcsoportok számos szállal kapcsolódnak egymáshoz, belsõ kohéziójuk igen erõs. Ez részben pszichológiai sajátosság, a szocializációs folyamat hasonlóságából fakad. A kohézió másik forrása az elitek mögött álló intézményes hierarchiák összefonódása.”

A klasszikus szociológiai nézet szerint háromféle elitet különböztetünk meg: kulturális, politikai és gazdasági. A tökekonvertálás elsősorban a gazdasági és politikai elit körében általános. Miközben az egyébként nem túl erős érdekérvényesítéssel rendelkező kulturális elithez sorolják a tudományos élet kiválóságait. Tehát, amíg a gazdasági szereplőket belső motivációk vezérlik a politikai hatalom megszerzésére, illetve hasonló módon a politikai vezetőket politikai tőkéjük gazdasági megerősödésükre használják, addig a gazdasági és politikai hatalomra nem törekvő tudományos elitet annak nemtörődömsége okán egyszerűen belekényszerítik a kulturális elit halmazába.

Számtalanszor megfogalmaztam már a Mészáros Lőrincet, mint a leggazdagabb magyart intellektuális deficittel vádolók felé, a milliárdos létnek semmi köze az intelligenciához. Egyetlen lángelme sem volt milliárdos. S természetesen az iskolázatlanságuk okán csekély értelmű, szerény életkörülmények között élők gondolják úgy általában, hogy az általuk favorizált politikai-világnézeti oldal gazdasági elitjének szereplői rendkívül okosak, nyilván azért érték el, amit.

Miközben tehát a politikai és gazdasági elit összefonódásai önkéntesek, a tudományos elitnek a kulturális elitbe való sorolása erőszakos és rendkívül súlyos mértékben téves. Mivel azonban a tudományos elit alapvetően rezisztens a témát illetően, - abszolút elítélhető módon – elveszíti a teljes társadalmat, vagy annak valamely részét érintő fontos döntéshozatali mechanizmusokban való vezető szerephez jutás lehetőségét is.

Így juthattunk el a Covid-19 világjárvány idején az orvosok (mint tudósok) szavai hitelének devalválódásához. A tudományos elit közélet iránti érdektelensége vezetett a társadalmi válsághoz a pandémia kapcsán. Továbbá ennek az anomáliának a társadalomra gyakorolt káros hatását fokozza, hogy diplomával rendelkező, ám a tudományt fényévekről ugató emberek viszont magukat tudósnak kiadva letartolják a közösségi médiumokat, s olcsó bazári mutatványokkal váltanak ki ingert a silány értelmű köznépből.

Ezek a sarlatánok, áltudósok felvesznek egy fehér köpenyt, szemüveget és sérült elméjükből fakadó fanatizmusuk minden energiájával delejezik a tudatlaságukból fakadóan fogékony közönséget. Sokszor (felelőtlenül) nevetek csak én is. Holott a tömegpszichózist gerjesztők rendkívül veszélyes futóbolondok, akiket vagy kényszergyógykezelni kellene, vagy börtönbe zárni, de szabadon hagyni őket, hogy elmondják a védekezésre kényszerítésükkor már véleménynek hazudott, ám előadásaikban tudományosként bejelentett téveszmés képzelgéseiket, óriási hiba.

Sokat gondolkodtam azon, vajon kit nevezhetünk tudósnak.

A diplomást? – semmiképpen. A diploma önmagában senkit nem tesz tudóssá. Elég csak megnézni a parlamentben ámokfutó képviselőket, akik diplomával nem tudnak helyesen írni és értelmesen, disztingvált módon beszélni.      

A citation index gazdagításába tébolyult elméleti szakembert az egyetemeken és más tudományos műhelyekben? – Nem, semmiképpen! Attól senki nem lesz tudós, hogy rég halott emberek szavait sokszor fel tudja idézni, illetve hasonszőrű társait citálja önmagát igazolandó tudományosnak titulált írásaiban.

Nem, a fentiek egyik sem tudós!

A tudós egyik legfontosabb ismérvét Ciceró által ismerhetjük meg:

„Van-e csúfabb ugyanis a meggondolatlanságnál, és van-e bármi is olyannyira megfontolatlan, olyannyira méltatlan a bölcs tekintélyéhez és belátáshoz, minthogy akár hamis nézetet képviseljen, akár pedig fenntartás nélkül síkraszálljon olyasmi mellett, amit nem vizsgált meg és tárt fel eléggé?”

/Cicero: Az Istenek természete, Első könyv/

Az idézett mondat első részében azokról a tanult főkről beszél, akik valamilyen okból, - akár anyagi vagy egyéb egzisztenciális előnyökért – áruba bocsátják tudásukat. Lásd a gyógyszerlobbit kiszolgáló tudósokat, vagy a klímakassza csilliárdjait hizlaló, antropogén global warmingot kántáló fizikusokat.

A mondat második felében pedig a dogmatistákat bírálja, akik munkájuk és nézeteik iránti erős hitük miatt elvetik a kételkedést, amely a tudományos gondolkodás alapfeltétele.

Szent Ágoston így ír a kételkedésről:

„Ki vonná kétségbe, hogy él, emlékezik, belát, akar, gondolkodik, tud, ítél? Mivelhogy ha kételkedik is, él; ha kételkedik, emlékezik arra, amiben kételkedik; ha kételkedik, felismeri, hogy kételkedik; ha kételkedik, akkor bizonyos akar lenni; ha kételkedik, akkor gondolkodik; ha kételkedik, akkor tudja, hogy nem tud semmit; ha kételkedik, akkor tudja, hogy nem szabad meggondolatlanul beleegyezését adnia. Kételkedhet az ember amiben csak akar, de ezekben nem kételkedhet: mert ha ezek nem volnának, akkor még csak kételkedni sem tudna semmiben.”

/A Szentháromságról – De Trinitate 397-412/  

Hasonlót fogalmaz meg Descartes is, bő ezer évvel Hippói Szent Ágoston után:„Dubito ergo cogito, cogito ergo sum, sum ergo Deus est.”

Ars poeticájának jelentése magyarul: kételkedem, tehát gondolkodom, gondolkodom, tehát vagyok, vagyok, tehát Isten létezik.

A kételkedés tehát saját érzékelésünk kritikája, elfogadása annak, hogy nem vagyunk tévedhetetlenek. Az teljesen mellékes, hogy hozzátesszük vagy sem, egyedül Isten tökéletes, ember nem lehet az. A tény tény marad: nem vagyunk tévedhetetlenek, tehát hibázhatunk, s a hibáink következményeivel számolnunk kell, értük felelősséget kell bírnunk és mernünk vállalni. Sokan nem tudják, mekkora a teher a felelősség, mert annak felvállalására még sosem merészkedtek.

S hogy akkor kit nevezek én tudósnak? - Az embert, aki valóságot képes komplex rendszerként érzékelni, a rendszer működését egyrészt képes megfejteni, másrészt annak működését képes feljavítani, optimalizálni, a közösség számára hasznossá tenni. Igen, álláspontom szerint egy erős filozófiai alapokkal rendelkező polihisztort (különböző diszciplínákban jártas) lehet csupán tudósnak tekinteni.

Gondolkodjunk csak el bátran! A mind differenciáltabb társadalmunk piaci igényei okán sokan kényszerből szereznek jártasságot több szakmában vagy vesznek részt több felsőfokú képzésben. A jártasságok, ismeretek körének bővülése komplexebb gondolkodást, rendszerben történő gondolkodást eredményez. Valamennyi képzés, amelyben részt veszünk, tudást ad hozzá a már meglévő, a szocializációnk során korábban megszerzett tudáshoz, készségekhez, ismeretekhez. S ha kényszerítő körülmények okán is, de az újabb és újabb ismereteket használni is kezdjük, az agyunk szintetizálja, rendszerbe foglalja azokat, amely a tevékenységeink során manifesztálódik értékek előállításában.

Az okosabb ember társadalmi haszna tehát lényegesen nagyobb, mint azé, aki a saját képzésébe nem fektet energiákat. Úgy vélem, egy ország vezetését mindenképpen olyan emberre kell bízni, akinek a társadalom vonatkozásában vizsgált hasznossága jelentős. Ez pedig nem lehet iskolázatlan, „tanulatlan” ember.

„Gyerekeket tanít dzsúdóra a fiatal magyar politikus, Bősz Anett - Interjú!” –  Olvashattuk 2017-ben a www.life.hu-n.

Meg mernék esküdni rá, hogy a sportág alapítómestere, dr. Kano Jigoro büszke lenne a nulla %-os párt üdvöskéjére. Elvégre a szamuráj harcmodorból eredő japán harcművészeti ág szellemisége, filozófiája (do) bizonyára pártolja a sportág liberális elvekkel történő megfertőzését, degradálását, nemkülönben pedig a pökhendi kivagyiságot, amelyet más, sportos életmódot folytató politikus ócsárlása során jelenít meg.

Történt ugyanis, hogy eme állítólagos judo oktató bolsevik hölgyemény, mármint az Anett, otrombán leszólta Novák Katalin, család- és ifjúságügyért felelős államtitkárt, amiért az rosszul tartja kezében a súlyzókat egy fotón. Konkrétan azt mondja, azért tartja rosszul a súlyzókat, mert egy rohadék gyilkos.

Bizony! Hiszen Novák Katalin személyesen felelős azért, mert egy a feleségét korábban bántalmazó férfit a bíróság kedvezménnyel szabadított a börtönbüntetése alól, melyet követően a férfi első dolga volt gyermekei brutális meggyilkolása. Novák Katalin ugyanis nem állt ott, fegyverrel a kezében és akadályozta meg a szörnyű tragédiát. Ergo gyilkos. Anett szerint.  

Bősz Anettet nem zavarja, hogy Magyarországon van egy jogrend, amely alapján ilyen ügyekben kizárólag a független bíróságok hozhatnak döntéseket. A kormány igyekszik mind szigorúbb szabályozásokat bevezetni, - többnyire a Bősz Anett politikai közösségének ellenkező hörgése mellett – azonban a társadalmi változásokból fakadó elvárásokat megelőzni sosem lehet, legfeljebb követni, reagálni rá.

Teljesen nyilvánvaló, hogy Bősz Anett egy mentálisan maximálisan kisemmizett, agresszív félmajom. Rajta kizárólag az alkimisták csodaszere segíthetne, a Mengyelejev féle periódusos rendszer 82. eleme. A kezelését azonnal meg kellene kezdeni!

„…mert ritka a boldog idő, amikor úgy érezhetünk,

ahogy akarunk, és amit érzünk, el is mondhatjuk”

/Tacitus: Korunk Története – I. Könyv/

A szocializmusba (pokolba) (vissza)vezető út ugyan semmiféle jószándékkal nincs, de kétféle rosszal bizony ki van kövezve. Egyik a hitványság hízlalása a kiválóak sanyargatásából fakadó könnyeken. Másik a szupergazdagok és a munkából élők közti távolság beláthatatlanná növelése.

Álmomban nem gondoltam volna, hogy egyszer végig kell néznem, sőt, a saját bőrömön kell megtapasztalnom a szocializmusnak, e torz baloldali világfelfogásnak az újjáépülését, miután átélhettem a korábbi pusztulása haláltusája fölötti katarzist. Mint főnix, úgy támadt fel  az emberi aljasság hamvaiból, s talán erősebb, mint valaha volt.

Különösen szürreálissá teszi e képet, hogy olybá tűnik, a nyugati kapitalizmus pusztán azért győzte le a keleti szocializmust, hogy annak erejét magába szívva valami sokkal borzalmasabbat hozzon létre. Ez a fajta társadalmi alkímia képes volt a röghöz kötöttség ólomvalóságát úgy ötvözni torz ideológiákkal, hogy attól az éhbéren tartottak boldog önkívületben állítják elő a szupergazdagok számára az aranyéletet.

A liberális demokráciának nevezett internacionalista-globalista diktatúra alappillére tehát az öntudatra ébredni képtelen, értelmileg és érzelmileg egyaránt gyenge munkás(osztály).

Amikor a 80-as évek végén a „fejlett nyugat” életszínvonalát irigyeltük, egyszer sem gondoltunk például a munkanélküliségre, mert nálunk olyan nem volt. A teljes foglalkoztatottság nyújtotta anyagi biztonság törékeny kishajója tudattalanul átvitorlázott a piacgazdaság viharos tengereire.   

Ezen egzisztenciális lélekvesztők mindaddig kavarogtak a világpiac félelmetes, mélykék vizein látszólagosan kiszolgáltatottan, amíg a kapitalizmusból nem csak a kolbászból font kerítéseket látók meg nem alkották a saját révüket tanulásból és szorgalomból. Mindazok tehát, akik ráébredtek, hogy a kapitalizmus nem egy dologtalanul formálódó kánaán, hanem az egyénben rejlő lehetőségek stimulálása által munkát, produktumot kikényszerítő rendszer, megtalálták a boldogulásuk útját.

S az ilyen individuumok könnyebben képesek elfogadni a korlátaikat, belátni lehetőségeik végességét, mint azok, akik a rendszerváltozás óta pont ugyanott hánykolódnak, a világpiac félelmetes, mélykék tengerein. Utóbbiak ugyanis konokul elutasítják a valóságot, hogy a boldogulásuk egyedüli akadálya saját szerény értelmi képességük és restségük.

 Valahogy úgy kell elképzelnünk ezt a mentális állapotot, ahogyan a Kübler-Ross-féle pszichológiai modell leírja a gyász 5 szakaszát (tagadás, dühösség, alkudozás, depresszió, elfogadás), hiszen tulajdonképpen pontosan arról van szó, hogy a szocialista világrend összeomlásával a rendszerben élő egyének elveszítették azt a védőhálót, amelyért oly sok önfeladással, a sorssal való megalkuvással fizettek.

Az első, tehát a tagadás fázisában lévők azok, akik képtelenek elfogadni, hogy oly mértékben szorulnak gyámolításra, amely lehetetlenné teszi irracionális vágyaik kielégítését. Ám harminc év alatt eljutottunk a második fázishoz, amelyben a saját felelősségüket elhárítók némi segédlettel megtalálták a bajok okát, a probléma forrását, a velük együtt indulókat, a gázszerelőkből, karbantartókból lett gazdagokat, és mindenki mást is, aki szerintük sokkal butább náluk, miáltal érdemtelen a kényelmesebb életre.

Az úgynevezett közösségi médiákban ezek a szerencsétlen sorsú mentális hajléktalanok olyan mérhetetlen agresszív dühöt ontanak a komfortos polgári életet élőkre, hogy belésajdul a Föld. E végletekig fokozott idegállapotot használják fel a szupergazdagok arra, hogy saját státuszukat fényév távolságokra tolják az elesettek világától, míg a már színvonalas életkörülmények között élőket prédaként vetik elébük.

Pár napja láttam a szocialista népvagyonból milliárdossá avanzsáló baloldali uszító politikust, Gyurcsány Ferencet, amint megígéri, hogy minden „gazdagot” megsarcol. A gazdagokat konkrétan meg is nevezte: azok, akik egymillió fölött keresnek. Tehát az összes orvos, képzettebb informatikus, jogász, közgazdász, szobafestő, hegesztő vagy autószerelő mesteremberek, stb. Magyarországon tehát a baloldali politizálás nem áll másból, mint az iskolázatlan, lusta és a végletekig frusztrált, feldühödött lumpenprolik  hergeléséből.

Azt sulykolják ezekbe a nyomorultakba, hogy valóban nem ők telhetnek sanyarú sorsukról, hanem azok, akik pontosan onnan indultak, mint ők, de abszolút érdemtelenül sokkal többre vitték, hogy mindenki aljas gazember, aki jobban él, mint ők. S emezek ezt el is hiszik, miután emígyen igazolódva látszik, amit maguk is mindig gondoltak, hogy nem ők értéktelenebbek, hanem a többiek csalnak az „éljünk jobban!” társadalmi társasjátékban.

Akik pedig csalárd módon eljárva másokat szerencsétlenné tesznek, - mert nyilván ezt tették – azoknak vagyonát el kell kobozni. Nem, odáig már nem mennek el a propagandában, hogy az elkobzott vagyont szét kell osztani a nép között! Arról már a célközönség is tudja, hogy sosem fog bekövetkezni. Megelégszenek annyival, hogy a másik ember, aki szorgalmasabb, okosabb, alkalmasabb volt, megbűnhődjön és visszahulljon az általuk elérhetetlen magasságokból a röghöz.

Ugyanez a folyamat jól megfigyelhető az USA-ban, ahol ezt még egy rasszista szállal is megerősítik. Így csináltak hőst egy börtöntöltelék afroamerikai drogdílerből, aki terhes nők hasához fogott fegyvert, így kényszerítve őket értékeik átadására. Szobrot állítottak ennek az aljas gazembernek és utcát neveztek el róla. Amerikában minden bajok okozója a fehér, heteroszexuális ember. Valamikori komoly egyetemeken kutatják Shakespeare rasszizmusát, s tiltják be műveit.

Két kérdés is felmerülhet bennünk:

1., Miért éppen a középosztálybeli, - Európában „csak” ember, az USA-ban fehér – ember a legalkalmasabb betölteni a közellenség szerepét?

2., Hogyan függ össze az egyre növekvő számú, marginalizálódott csoportok tagjainak alacsony életszínvonalon tartása a mozgósíthatóságukkal?  

A két kérdésre egyetlen, komplex válasz adható. Azt a társadalmi együttélési és gazdasági rendszert, amelyben élünk, az európai ember hozta létre. Amerikára is vonatkoztatva mondhatjuk, a fehér ember szellemi terméke. Így, amennyiben az jelentősebb létszámú csoportok számára válik élhetetlenné, nyilvánvalóan az alkotók tehetők felelőssé.

Itt kell megemlítenem egy fontos, de nem közismert evidenciát: a szupergazdagság nem intelligencia függvénye. Sőt, ki merem jelenteni, a szupergazdagság előfeltételez egy markáns intellektuális korlátoltságot. Tényszerűen igaz, egyetlen nagy tudású ember sem milliárdos. A legfelsőbb gazdasági körökbe pedig nem lehet bekerülni. Mindazok, akiket példaként állítanak elénk, legvalószínűbben valamely, állam - elsősorban az USA - titkosszolgálatának termékei valamely globális katonai projekt képviseletére. Microsoft, Tesla, stb.

A szellemi tőkét birtoklók és termelők köre a középosztályban található. Az ellenük irányuló offenzíva fővonulata az ellenségként való felmutatásuk, ugyanakkor az egyetemi és más tudományos műhelyek prominenseinek korrumpálása, megvásárlása is fontos eszköz azok kezében, akik a nyugati típusú szocializmus kiépítésén fáradoznak. S míg az egyszerű, tudatlan közegben a dühöt gerjesztik, a morálisan fogékonyabb tudósokat az elesetteken segítés szent célja mellé állítással veszik rá nemtelen eszközök elfogadására és alkalmazására. Lásd gender-elmélet, amelynek az a feladata, hogy a társadalmunk alapjait lerombolja, védtelenné, sebezhetővé tegyen minket.

A nyugati világban formálódó intellektuális megalapozottságú középosztály azért jelent veszélyt a távoli történelmi múltban kialakult szupergazdagok közösségére, mert a polgári lét kényelme lehetővé teszi a közügyekről való értelmes elmélkedést. S az ilyen elmélkedés bizony felszínre hozhat jelenségeket, amelyek rámutathatnak a valódi problémára, a szupergazdagok erkölcsi korlátoktól mentes céljaira, azok társadalomromboló következményeire.

Ugyanakkor viszont a kevésbé szorgalmas és értelmes marginalizáltak alacsony életszínvonalon tartása, a frusztráltságuk fokozása nem csupán mozgósíthatóbbá teszi őket, de mindaddig, amíg a megélhetésükért kell küzdeniük, megakadályozza őket abban, hogy értelmes gondolatokat fogalmazzanak meg arról a társdalomról, amelyben élnek, illetve amelyben élhetnének.

A nyugati szocializmus eszméjét nem ma agyalták ki, annak gyökerei a távoli múltba nyúlnak vissza. A szovjet típusú szocializmus csupán egy kísérlet volt, amely magának a falanszterjellegű emberi társadalomnak a felépítése lehetőségét vizsgálta. A kísérlet sikeres volt. A média, - különösen a közösségi média – agymosása létrehozta azokat a párhuzamos valóságokat, amelyek segítenek elrejteni a szupergazdagok mesterkedéseit, sőt, őket magukat is. E módon láthatatlanná téve őket a silányabb minőségű marginalizáltakkal könnyebb elfogadtatni a középosztály elpusztításának tervét. Mi több, még aktív segítséget is kapnak tőlük hozzá.

Azoknak, akik képesek befolyásolni a világ menetét, soha nem volt más célja, mint, hogy a liberális demokráciának nevezett szocialista falanszterdiktatúrát megalkossák.    

Habár nem használom lépten-nyomon, a nevem előtt van egy kis "dr". Sőt! - A "filozófia tanítója" is vagyok. Mindezt pusztán azért tartottam szükségesnek előzetesen elmondani, hogy a saját képzésükbe általában nem túl sok energiát fektető balosok is tudják, merre van az arra.

Az utóbbi években sokat töprengtem azon, hogy a tudományok úgy általában véve miért váltak kínosan dogmatikussá, olykor trogloditává. S végül arra a következtetésre jutottam, hogy ennek egyik holtbiztos oka az angol nyelv.

Már elnézést, de egy mind differenciáltabb kérdéskört olyan nyelven megvitatni, amely nyelv egyetlen szóval száz főnevet, melléknevet és cselekvést ír le, egyszerűen nem lehetséges. Az angol egy végtelenül primitív nyelv, és semmi kétségem afelől, hogy a nyugati civilizáció rövidesen bekövetkező bukásával együtt tűnik el a tudomány világából.

Az angol nyelv tökéletesen alkalmas arra, hogy a hétköznapi kommunikációt - a közemberek egymás közti kommunikációját - elősegítse, ám pont ennyire alkalmatlan bonyolult gondolatok megfogalmazására.

Azok a pállottszájú kommunista senkik, akik most fel vannak háborodva Orbán Viktor régies szóhasználatain, nem tudják, hogy a hun Atilla latin műveltégű ember volt és természetesen anyanyelvi szinten beszélte a latint, mert a fajtájuk közt tudósként emlegetett vetőgépszerelők, - mint Glatz Ferenc, például - egy makogó félmajomként írták le.

Elődeinknek, a hunoknak udvarában az előkelők és tudósok latinul beszéltek, a köznép pedig egy egyszerűbb keveréknyelven, miközben saját nemzetségük nyelveit is megtartották. A hunok közt tehát 3-4, de akár 5 nyelv is élt egy időben. Ezt a legautentikusabb forrás, Priscus rétor is megemlíti.

Ezekből a TSZ-traktorosokból lett akadémikusok és egyéb tudósfajták ma sem adják alább a magyargyalázásban, most éppen csodálatos magyar kultúránk nyelvét degradálják. Azt a nyelvet, amelyik a világon egyedülálló módon képes egyetlen élőt és élettelent, érzelmet és cselekvést több tucatnyi szóval leírni.

A jogtudomány művelőinek egy csoportját ügyvédeknek hívják. A mesterséget éppen tanuló, de már végzett jogászokat pedig bojtárnak. Úgy mondják, ügyvédbojtár. A bojtár szó eredeti jelentése a magyar nyelv értelmező szótára szerint „nyájat, csordát, ménest legeltető pásztor mellett segédkező legény(ke)”. Bár én nemzetközi jogász vagyok, nem ügyvéd, akár fel is háborodhatnék azon, hogy iskolázatlan mezőgazdasági munkáshoz hasonlítgatnak minket.

Na, igen, csakhogy én nem TSZ-traktorosból vagy vetőgépszerelőből avanzsáltam elő tudóssá! S ha egy-egy, - általam ismert vagy éppen barátomként tisztelt - kiváló jogtudósra gondolok, büszkén vállalom, én hozzájuk képest kisinas vagyok, és boldogan lennék a bojtárjuk. Persze, nem vagyunk egyformák. Én a tanulást egy holtomig tartó folyamatként tartom nyilván, ezért egész életemben inas vagy bojtár maradok, Isten akaratából.

Természetesen tisztában vagyok vele, hogy egyes szavaink kikophatnak a mindennapi használatból, s akkor rájuk aggatják a „régies” vagy „régies szóhasználat” titulust. Ilyenek az inas és a bojtár szavaink is. Az orvosgyakornok mai neve rezidens, az ügyvédbojtáról pedig ügyvédjelölt lett. Ám azt állítani, hogy a régies szóhasználattal bárkit is meg lehet sérteni, iskolázatlanságra, intellektuális deficitre utal.

Hogy ez a baloldalon általános, az engem nem lep meg, mert én eleve egy kóros elmeállapotnak tartom a baloldaliságot. Szóval, nem, nem Orbán a bunkó, hanem azok, akik a magyar nyelv sokszínűsége, ízessége alkalmazását felróják neki.

Középiskolában nagyon menő volt, amikor valaki kívülről tudta a Beatrice szövegeit. Én nem tartoztam ezek közé a menők közé, egyszerűen nem voltam ennyire lázadó.

Egyszer megkérdezte tőlem az egyik tanárunk, hogy jó tanuló létemre miért hordok fülbevalót, semmi polgárpukkasztót nem válaszoltam, mert nem is azért lövettem be magamnak. Valamiért tetszett. A fülbevaló és az ötlet is. (Nem az én ötletem volt, én akkoriban nem voltam túl progresszív.)

Szóval, tök átlagos embernek éreztem magam. Hosszas unszolásra elmentem az első rockfesztiválra, - s bár jól szórakoztam - nem különösebben ragadott magával a miliő. Na, ott a legnagyobb szenzáció a Rice volt. Eszméletlen, hogy mennyire megőrült értük mindenki. Skandálták a dalokat: Nagyvárosi farkas, Jerikó, stb.

Teltek az évek, jött a rendszerváltozás. Nem is tudom hogyan történt, A kétezredik év felé című dal, vagy a Ford Fairlane kalandjai  szinkronja hatott meg, de egyszer csak elkezdtem Beatricét hallgatni, és nagyon sok szöveg is megmaradt bennem. A körítés, mármint a rosszfiú imázs annyira nem érdekelt, de a mondanivaló és a zene nagyon ült.

"Egész eddigi életemről kijelentették, hogy tévedés volt,

És azt is mondták még, hogy nincs Isten és ne is keressem.

Az idegenszívűek között ezernyi hozzám hasonló remél.

Nem igaz, hogy nem tehetünk semmit!

Nem igaz, hogy így kell ennek lenni!" 

Ez nem Koncz Zsuzsa!!! Ez nem az énekhang nélküli tingli-tangli!

S akkor 2021-ben a Nemzet Csótánya Kossuth-díjat kap.

A kommunista trógerek, a népnyomorítók által páriaként kezelt zenész, - aki éppen a rendszerváltozás előtt átéltek okán semmi mássá nem válhatott, mint nemzeti érzületű, mindhalálig komcsi-ellenes hazafivá - e Kossuth-díj mellé most megkapta/megkapja a magyargyűlölő jobbikosok és a többi kommunista féreg epeokádékát.

Sok, nagyon sok embert sosem fogunk tudni kihozni a semmit sem számító proli attitűdjéből, ők örökre megmaradnak szocialista kisembernek. Ők a rendszerváltozás vesztesei, akik sosem önmagukban keresik keserű sorsuk okát, hanem mindig másban. Nekik nincs semmijük kiszáradó életükben, csak az a kis nyál, amivel bárkit leköphetnek, aki többre vitte, mint ők.

Nem, Nagy Feró nem Kodály Zoltán, de a dalaival egy elveszni látszó nemzedéknek nagyon sokat adott, talán többet is, mint Kodály. Ezt mindenki eldöntheti magában.

Én valamikor egy voltam az ezernyi hozzá hasonlóból, aki remélt. És nem hittem el, hogy nem tehetek semmit, hogy úgy kell lennie mindennek, mint azt az elvtársak rendelték.

Kösz, Feró!

Tőlük sajnálja az ételt a DK.

Nem vagyok normális. Néha, - én nem is tudom milyen indíttatásból, tán mert nem elég magas a vérnyomásom – bele-belenézek az RTL Klub híradójába (is). Mondom, néha. Ugyanis az utóbbi időben nem vagyok a hírek szerelmese. Legalábbis, ami a televíziót illeti, mert interneten azért tájékozódom. Szóval, - Bocsáss meg, én Istenem! – ma belenéztem a liberálisék sötét lelkivilágát reprezentáló Retek Klub ócska propagandaszarjába.

Vannak emberek, akik ezen élnek. Hogy stílusos legyek, az RTL nem éppen a televíziózás libamája, sokkal inkább a Tesco Gazdaságos virslije. Nem is csoda, hogy az őket fogyasztók pszichofiziológiai állapota meglehetősen silány

A csatornán a napi halálos balesetek és gyilkosságok felsorolása után rögtön indul az Orbánozás, majd a végén időjárás és sport, de a sport már ismét szigorúan tartalmaz Orbánozást. Szerintem ennek a műsorszerkesztési metodikának az eredménye az, amit láthatunk Erős Antónia arcán. Kár érte.

Én valahol a gyilkosságok felsorolása végén kapcsolódtam be, amikor egy félhülye falusi picsa ötször megszúrta az utána koslató legényt, majd, hogy tettét álcázza, magát is összevagdosta. A nő nyilvánvalóan elmeháborodott, de azért normálisként ítélték el. Ilyen világot élünk.

S ekkor berobbant a bombahír!

Orbán és Mészáros 2012-ben (!!!) libamájat evett közpénzen. Értjük? – miközben fél Magyarország éhezik, - mondja a DK politikusa, Varjú „Spiderman” László – Orbánék néhány hónap alatt megettek 6 (!!!) kilogramm libamájat, de biztos szeretik a túróstésztát is, mert túrót és tésztát több mint 800 ezer forintért rendeltek. Mindezt közpénzen!!!

Azonnal láttam nyálat fröcsögve (pavlovi reflex) átkozódni az irigy prolikat.

Azonban, aki nem esett transzba Orbán nevének dehonesztáló kontextusban történő mantrázástól, az megtudhatta, hogy az ételt olyan tizenéves sportoló fiatalok fogyasztották a Puskás Akadémián, akik sportágukként a futballt választották. Ugyanis, - bármilyen furcsa ez balos lumpeneknek és a DK-nak – a képzés időtartama alatt a fiatalok olykor azért enni is szoktak. S ha már sportolók és étel, én nem a libamájat sokallom, hanem a túróstésztát. Nem egészséges annyi szénhidrát. Mi még emlékszünk, 1986-ban a túl sok tésztára fogta Mezei György szövetségikapitány a mexikói fiaskót. Szóval, csak óvatosan a túróstésztával!

A Puskás Akadémia, - amelyet maga Orbán Viktor alapított – sportalapítványként kapott TAO-pénzeket, vagyis közpénzt. Ahogy minden egyéb sportakadémia is kapott és kap nemzeti kormányzás idején. Szemben azzal mondjuk, hogy a baloldali fővárosi vezetés éppen most emelte a csillagos egekbe a gyermekétkeztetés díját, sőt, több olyan döntést is hozott, amellyel magát a jogosultságot vette el.

Tehát, miközben a család- és gyermekgyűlölő baloldal éppen éhhalálba igyekszik taszítani fővárosi gyerekek ezreit, addig a patás Orbán és „Lölő” libamájon hizlalja őket. (Ugye, milyen frappáns kis mondat!) Ám tény, a baloldali városvezetés valóban elkezdte felszámolni a fővárosi gyermekétkeztetést. Kell a pénz az A-Híd 5 milliárdos zsebpénzére, gondolom.      

Nyilván azon lehetne vitatkozni, hogy melyik sport mennyi támogatást kap, vagy, hogy néhányan hogyan igyekeznek megtömni ezen projektekben a saját hasukat és zsebüket. Lehetne, de nincs értelme. Számunkra, a nemzeti identitástudatot fontosnak tartók számára a sport, s így a sportoló fiatalok kielégítő támogatása prioritást élvez. Ne is pampogjon egy bolsevik sem, mert az általuk színháznak nevezett tébolydára is igen sokat költünk a közös pénzünkből. S miközben a sportolók nekik is okot adnak örömre és büszkeségre, addig a liberális színház semmi másról nem szól, mint a mi köpködésünkről.

Esküszöm, a végére megrontottam a gyomrom. Hogy a sok étel vagy a fogyasztásra alkalmatlan hírek az oka, azt most nem fejtem ki bővebben. Mindenesetre legurítok egy jéghideg Millert lime-mal.  

Expositio

Még akár néhány évvel ezelőtt sem tudtam volna elképzelni, hogy a mai emberi társadalom legstabilabb alapegysége, a család is áldozatául esik annak a változásnak, amelynek egy bizonyos pontján már nem világnézeti különbözőségek osztják meg az emberi társadalmat, hanem jól artikuláltan elkülönül a homo sapiens sapiens két alfaja.

 A másik emberi genus, azaz alfaj, - nevezzük őket homo super liberales marxii-nak - képviselői internet szerte osztanak meg képeket, amelynek az volna az értelme (szerintük), hogy tisztázzuk, a család egy nem definiálható fogalom, mert abba minden (is) beletartozik. A család csupán a végtelenséggel írható le. Éppen ezért az alaptörvény módosítása, - amely szerint a család egy férfi, egy nő és a kettejük által nemzett gyerekek által alkotott közösség – megbélyegző, mert kimaradnak belőle a hűtőszekrények, Marx elvtárs szelleme és a szent wifi adapter.   

Igaz, amikor volt kutyám és macskáim, én is családtagként gondoltam rájuk. Más kérdés, hogy sosem estem abba hibába, hogy emberként kezeljem őket. (Egyébként most is vannak kutyáim és macskáim, de kevésbé a saját örömemre, mint inkább önmagam bosszantására, de ez mellékes.)

Sőt, voltak autóim is, amelyektől nagyon nehezen váltam meg, mert különös kötődés alakult ki bennem irántuk. Szóval, amazok, a másikak szerint értelmezzük úgy a családot, hogy abba minden és mindenki beletartozik, akit vagy amit szeretünk. Mondjuk ehhez gyengeelméjűnek kell lennünk, de ez sem baj, ha nem tartós.

A családfogalom tartalmi összetevői az emberi kultúra hosszú évezredei során sokat változtak. Például, amikor több generáció lakott egyetlen hatalmas, zárt és fedett építményben (tipi, hosszúház, jurta, sátor, stb.), ott a család több generációt, - jellemzően hármat (nagyszülők, szülők, unokák) – tartalmazott. Ideértve a vérszerinti (konszangvinikus) és a házasság útján szerzett (affinális) családtagokat is. Vagyis volt olyan, hogy a nagyszülők fia idegen törzsből hozott asszonyt, s nekik születtek aztán közös gyermekeik, az unokák.

A modern korba elérve ez szép fokozatosan megváltozott, a gyermekek nagykorúságuk elérésével megházasodtak és saját lakóépítményt kezdetek használni. Kialakult a klasszikus család, amelyet a mai időkig használtunk úgy száz éven át. Vagyis az a családforma, amely ma a magyar kormány által jogi státuszt kapott, nem túl régi keletű.

S ha amazokon múlik, nem is lesz tartós. Ugyanis a liberális demokrácia, - mint a történelem vége (by Francis „lipsimajom” Fukuyama), az állítólagosan legfejlettebb társadalom, ahonnan aztán nincs hová előre – létrehozott egy a kapitalizmusra hajazó, illetve annak alapjait mímelő bolsevista ideológiájú közösségi szisztémát, amelyben a gyermekek rákényszerülnek, hogy a szüleikkel hosszú időn át együtt éljenek.

Ez, az egyébként jól láthatóan a homo sapiens sapiens faj kiirtására tett kísérlet három összetevőből áll:

1., Alacsony életszínvonalon tartják az egyre növekvő számú képzetlenebb, kétkezi munkából élőket, miközben megmutatják nekik, milyen kivételes életkörülmények között élnek mások.

2., Azt mondják nekik, bármi lehetsz és jogod is van bárminek lenni, s ha ebben akadályoznak, erőt kell gyűjtened és akár törvénytelen eszközökkel is, de érvényt szerezned a jogaidnak.

3., Az előző kettő együtt kiiktatja a szaporulatot.

Ha nem tudnám, hogy az lehetetlen, azt mondanám, a gyíkemberek aljas cselszövése búvik meg a dolgok mögött.

Manapság minden szerény értelmi képességű ember milliárdos szeretne lenni, mert azt láttatják velük a médiamanipulációkban, hogy senki nem okosabb náluk, a milliárdosok általában inkább butábbak, mint ők, s csakis egy ellenük szőtt összeesküvés útján élhetnek kivételezett életet. Ezek között a szerény értelmi képességű emberek között viszonylag sokan vannak, akik úgy vélik, ha elég szorgalmasan tanulnak, szereznek több diplomát, akkor ők is milliárdossá válnak. Azután, amikor ez nem történik meg, ezek az iskolákat végzett, de szerény értelmi képességű emberek összefognak a tanulni és dolgozni mindig rest, nagypofájú kocsmatöltelékekkel és együtt gyűlölik a milliárdosokat.

Mivel fogalmuk sincs, mi az a milliárdos és hogyan lehet azzá válni, ezért a legendáriumaikban végül az egyszerű, nem milliárdos, de színvonalas polgári életet élő embereket is lemilliárdosozzák, és pont úgy gyűlölik őket, mint a valódi milliárdosokat. Mígnem eljutnak arra a szintre, amikor már nem kell a misztikus milliárdosokat emlegetniük, elég csupán „a gazdagok” néven nevezni minden ellenségüket.

S miközben végtelen ideig gyűlölködnek vagy próbálnak meg tanulás révén felfoghatatlanul gazdaggá válni, lemondanak a szaporodásról, mert az csupán akadály számukra. Mivel nyomokban még élő ösztöneikből fakadóan nyilván támad egy olyan hiányérzetük, amely az elméjüket tovább bomlasztja, így végül csak behódolnak a globális ideológiának, s eljutnak arra a pontra, ahol a homo sapiens sapiens két alfajjá ágazik el.

Evolúció

Eljutnak egy olyan tudatállapotba, amelyben a gyermeknevelést, mint alsóbbrendű értelmi képességekből származó tevékenységet tartják számon. Úgy mondják, azért szül, vállal gyereket, mert másra alkalmatlan. A homo super liberales marxii a hagyományos szaporodást és minden hozzá kapcsolódó cselekvést – például a férfi és nő közötti szexuális aktust – szégyenletesnek, alantasnak tekinti.

Ez a tudatállapot egy úgynevezett retrográd evolúciós pályára állítja őket, amelyben megtagadnak minden természetes biológiai mechanizmust, s egyfajta mentális kasztrálást, rituális önmeddősítést helyzenek mindennapjaik legfontosabb alapegységévé. Senki nem lehet tiszta, aki a biológiát vagy Isten útját követi.

A homo super liberales marxii genus (alfaj) gyakorlatilag a fejlődés valamennyi formáját elveti, s látszólag fénysebességgel száguld vissza fára, de ez az idilli „zöld” állapot nem fog bekövetkezni. Ugyanis mindaddig, amíg tudatos tevékenységként tagadják meg fejlődést, egy természetesen létrejött korábbi állapotba képtelenség eljutniuk.

Vagyis a szaporodástagadók, - mert amazok közt ilyenek is vannak – hiába nem nemzenek gyermekeket, az emberi szaporulat csökkenése nem képes kedvezőbb éghajlatot létrehozni, ugyanis az éghajlatváltozás egy kizárólag kozmikus tényezők összességégből következő esemény.

Amikor az evolúcióra gondolunk, mindig valami hosszú időn át zajló, fiziológiai változásokat hozó folyamatra gondolunk. Holott a fiziológiai folyamatok egy részét az emberi agy fejlődése idézte elő. Például a szőrzetünk egy részét azért veszítettük el, mert az ember megtanult állati bőrökből ruházatot készíteni.

Itt van például a másik genus (túl hosszú kiírni a nevet, amit kitaláltam rájuk) kerékpárimádata. Ugyebár az ember három cselekvést végez természetéből fakadóan: önfenntartás, fajfenntartás és helyváltoztatás. A helyváltoztatás elengedhetetlen cselekvés, ha az előző kettőből fakadó igényeinket ki akarjuk elégíteni. Ezért az ember a fejlődése során mind praktikusabb helyváltoztatási formákat talált fel és alkalmazott.

A kerékpárnak adott primátus nem teszi zöldebbé a környezetünket, de rámutat az agyi evolúció retrográd folyamataira, vagyis a látszólagos visszafelé fejlődésre. Aki tehát ma kerékpárimádó, biztos lehet benne, hogy hamarosan nagyon szeretni fogja a banánt. Ugyanis a közlekedés, a helyváltoztatás kizárólag egy még fejlettebb (gyorsabb, környezetbarátabb, funkcionálisabb) formájában képes szolgálni egy fejlődő emberi társadalmat.

Ellenben egy retrográd evolúciós szisztémát követő társadalomnak a helyváltoztatás is pont annyira sokadlagos, mint a gyermekvállalás vagy a korszerű táplálkozás. Azt nem nevezem korszerű táplálkozásnak például, amikor a Tesco-s alapanyagokból készült ételekre ráírják, hogy paleo és jó drágán a szerény intellektusú pitecusokra sózzák. És hát, pontosan tudjuk, hogy az EU-ból a szemetet kapjuk.

A másik genusnál tehát eljutottak oda, hogy az ön- és fajfenntartást, mint alantas ösztönkésztetést el kell utasítani, nyilvánvaló, hogy a társadalmi mobilitást sem érdemes forszírozni. Néhány generáció alatt létrejöttek közöttük olyan egyedek, - hogy szükségszerűen vagy egyéb okból, azt nem tudom – akik természetes módon nem vonzódnak az ellentétes nemhez, csak a globális háttérhatalom által propagált globális szemétkaját eszik és nem tudnak autót vezetni. Ugye, nem csak nekem jut eszembe egyből Budapest főpolgármestere, Karácsony Gergely?

A modern liberális családmodell

A modern liberális családmodell egy olyan propaganda, amelynek a mögöttes tartalma egy népirtásra tett előkészület. Elmélete szerint kétféle család létezik. az első a hagyományos, az avítt, az ellentétes párokból és gyermekeikből álló család, illetve a második, amely szerintük az egyedül üdvözítő, az egyneműekből és az általuk örökbefogadott gyerekekből álló család.

A hagyományos családot csakis egyféleképpen írják le. Egy olyan családmodellként, amelyben a férj alkoholista, veri a feleségét és a gyereket is, és többnyire elválnak, tehát csonkacsaládban nő fel a gyerek, ezért lesz belőle mindenképpen pszichopata gyilkos, vagy ilyesmi.

Ezzel szemben az egynemű párok kapcsolata örökké tart egy paradicsomi állapotban. Sem egy homoszexuális férfi, sem egy leszbikus nő nem tud alkoholista lenni, mert ők jobbnak születtek a heteroszexuálisoknál. Ezek az emberek sosem erőszakosak, sosem csalják meg vagy hagyják el a párjukat, és a gyermekieket is nagyon szeretik. Az általuk nevelt gyermekekből csakis világmegváltó tudósok válhatnak felnőttként.

Mondjuk, engem érdekelne, ha szerintük minden heteroszexuálisok által létrehozott családi közösség egy rémálom a gyermek számára, s csakis torz lelkű felnőttek származhatnak belőle, akkor miként gondolnak önmagukra, akik ilyen családba születtek bele? Szóval, a saját logikájuk szerint ők torz értelmű felnőttek, azért követnek fajgyilkos elveket?

Irracionális viselkedésük oka egyszerű. A pszichológia tudománya úgy hívja, kognitív disszonancia.

Miközben ők mindenben próbálnak megfelelni a médiamanipulációknak, amelyeket többnyire ismert és sikeres ripacsokon, - mint George Cloony is – keresztül szuggerálnak beléjük, olyanokat, hogy anyának lenni alantas lét, aközben a génjeikben hordozott ösztönkésztetések nem engedik el a családot, mint archetípust.  

Egy idő után aztán a vezetőik, - akik nem pusztán kretének, de a legprimitívebb, esszenciális aljasság hordozói is – rájöttek, nem mindenki tart velük a csodálatos jövő felé, amelyet delíriumos állapotukban elképzeltek. Rájöttek, a mindenfelől felmerülő akadékoskodó kérdésekre való megválaszolás helyett sokkal jobb, ha a másik genus, a másik alfaj, azaz a mi értékrendünket támadják, pusztítják el..

Igen, azt állítom, hogy a liberális demokrácia a kezdetekben nem pusztán a normalitás ellentéte volt, hanem egy tisztán más irányba haladó társadalmi elképzelés. Abnormálissá akkor vált, amikor elkezdett úgy vélekedni, nem elég egy kritikus tömeg a céljai eléréséhez, de minden egyes individuumra szüksége van. S innen már csak egy apró lépés volt, hogy kinyilatkoztassa, mindent elpusztít, ami nem azonos vele.

Ebből következik, hogy a mai liberális családmodell már nem alternatívája a hagyományos családmodellnek, hanem egy annak elpusztítására létrehozott konstrukció.

Tehát, miután ők a rituális önmeddősítést, mint formulát sikeresen továbbörökítették saját köreikben, nem maradt más hátra, mint úgy manipulálni az eltérő családfelfogásokról való társadalmi diskurzust, hogy az a család eltörlésével végződjön. A melegek, - miközben a társadalmi meddőség szimbólumai – kiválóan alkalmasak arra, hogy a védekezésre kényszerítsék a másik alfajt, a hagyományos társadalom tagjait, úgy tüntetve fel minket, mint akik nem gyámolítják a gyengéket, elesetteket.

Hovatovább a hagyományos családmodellben élőket, az azt preferálókat gátlástalanul nácizzák, fasisztázzák. Az összes melegaktivitás elengedhetetlen kelléke a „heteró Hitler” figurája. Itt mutatkozik meg a kiirtásunkra irányuló egyenes szándékuk. Már nem elégséges csak maradinak, fejlődésképtelennek titulálni minket, de az elfogadhatatlan kategóriájába kell taszítani a másként gondolkodókat, a másként élni akarókat.

Aki nem hiszi el az állításaimat, kicsit nézzen körül a közösségi oldalakon (Facebook, Twitter). Hemzsegnek az olyan megosztásoktól, amelyek a hagyományos családmodellt gúnyolják, az abban élőket fasisztázzák. Miközben ők maguk egyébként hagyományos családmodellben nőttek fel. Vajon tudat alatt saját torz lényük miatt is gyűlölik a családot?   

Nullum communem cursum

Nem tudom, de nem is számít.  Nullum communem cursum! – azaz nincs közös utunk! Itt nem két világnézet közötti különbségről kell beszélnünk, hanem egyértelműen két eltérő fogalomkészlettel rendelkező, készségek és képességek terén jelentősen eltérő emberi alfajról kell beszélnünk.

A fiatalok jelentős részének már nincs gömbérzéke, nem tudnak célozni és dobni. A sportok elutasítása a másik oldalon transzparens. Minden követ megmozgattak, hogy végül ne rendezhessünk olimpiát. Aztán kitalálták maguknak a tömegsportot, mint sportpótlót, de a tömegsport csak annyira sport, mint amennyire a villanykörte gyümölcs.

Soha ennyi, autót vezetni nem tudó ember nem volt még, mint manapság. Egyértelmű, hogy a kerékpár imádata az érzékszervek és kéz-kar-láb összetett mozgásának koordinálni tudása hiányából fakad, a hozzágyártott zöld ideológia csak maszkírozza egy képesség elvesztését.

Hosszasan lehetne sorolni mely képességeket és készségeket veszítették már el az új alfaj egyedei. Például a formális logika használatának képességét! Ezért képtelenség bármiféle vita, diskurzus köztünk.

Íme egy saját esetem:

Az Áder János újévi köszöntőjét parodizáló viedóval kapcsolatban rákérdeztem egy másik alfajbeli ismerősömnél, hogy vajon, ha mi gúnyolnánk ki egy fogyatékos zsidó kislányt, mekkora lenne a libernyák visítás. Válaszként egy mondaton belül buzizta le a Fideszt és nevezett homofóbnak minket.  

Egy nyelven beszélünk, mégsem értjük egymást. Már a tőmondatoknál is korrigálhatatlan az egymás meg nem értése. Éppen ezért úgy gondolom, fel kellene hagyni a kísérletezéssel, s nem győzködni az ellenoldalt semmiről. Helyette sokkal inkább azon kellene elgondolkodnunk, miként osztjuk meg az életterünket, mert együtt élni sem fogunk tudni soha többé.

Jobb híján, - leginkább persze konkurencia hiányában – kénytelen vagyok az NSO-n tájékozódni az egyes sportágak hírei felől. Mit mondjak, a színvonal általában siralmas, és több, általam igen kedvelt sportág van, amelynek eseményeiről egy mukk nem esik a portálon. A kommentszekcióban is többnyire a sport ellen beoltott, makramé- és hímzőszakkörökben eltunyult dilettánsok osztják az észt.

Vannak azonban nagyon kevesen, kiknek a kommentben foglalt véleményét el-elolvasgatom. Évente 5-6 hat alkalommal magam is hozzászólok egy-egy sporteseményről szóló hírhez. A minap is ez történt. Véleményeztem a magyar női kézilabdaválogatott siralmas szereplését, és felindultságomban egy, talán nem is annyira képtelen, de a profizmust megcsúfoló teóriát vázoltam fel.

Kaptam érte 30 nap tiltást. Ami azt jelenti, hogy az elméletem helytálló.

Íme az elnémító szép üzenet:

<SZÓLJON HOZZÁ!

Sajnos ki vagy tiltva 2021-01-13 21:51:00-ig, mert „Elektől arra várnék magyarázatot, mit műveltek Háfrával. Mert olyan nincs, hogy hirtelen elfelejtett játszani. Vajon a Fradi ügyvezetőjének dehonesztáló nyilatkozatán túl is érték atrocitások a kislányt? Holtbiztos! Trógerek!”>

Történt ugyanis, miután Háfra Noémi és Sschatzl Nadine bejelentették, hogy elhagyják a Ferencvárost és Győrben folytatják, a Fradi kézi szakosztály ügyvezetője, valami névtelen nulla fazon őrjöngeni kezdett. Szó szerint! Még valami interjút is adott, vagy mit, hogy a Fradi mennyire szépen nevelgette Háfrát, hogy tulajdonképpen ők csináltak belőle topjátékost, erre tessék, nem akar Ferencvárosi ikon lenni, hanem nagy hűtlenül elmegy és a szív helyett a pénzt választja.

Hiszen nyilván egy Fradista nem láthatja másként a Győrt, mint egy olyan csapatot, ahol kizárólag a pénz számít. S ahogy zöldfehér berkeken belül emlegetni szokták, Danyi helyett egy idomított majmot is odatehetnének, az is BL-t nyerne ilyen játékosokkal. Szóval, a két klub ellentéte óriási, és a Ferencváros most olyan sebet kapott a két játékos átigazolásával, amely bosszúért kiáltott.

Egyszer, még pedagógustanoncként a hospitálásom alkalmával megtapasztalhattam, hogy lehet lefagyasztani egy teljes osztályt. Egy dupla magyarórán a tanárnő kicsit villogni akart előttem, a „kistanár” előtt és nagy bátran szemináriumi jelleggel elkezdte felkérdezni Madách: Az ember tragédiáját. Mindenki kuka volt. A szituáció egyre kellemetlenebbé kezdett válni. Szerencsére azonban a kolléganő egy kiváló pedagógus volt.

Kiadta a jelszót: Kabátot fel! – és mentünk sétálni a városban. Lazultunk, beszélgettünk. A gyerekek elmesélték, hogy az előző órán a biológiatanár dolgozatot íratott, de nem abban a témakörben, amit előzőleg lefixáltak. S mikor látta, hogy szinte senki nem ír semmit, elkezdte becsmérelni a diákokat. Néhány jelezték a tanárnak, hogy eltért az előzőleg megbeszélt témakörtől, de hatástalan maradt. S mint azt tudjuk, a fiatalok igazságérzete igen jól fejlett, így az őket ért inzultust nehezen dolgozták fel.

A győri Fradista, - nem vicc, még a sport tv riporterei is így említik! – Háfra sem volt képes feldolgozni azt a gyűlöletáradatot, amit volt klubjától kapott, továbbá, hogy jövőbeni kapitánya, Danyi Gábor sem védte meg, csak lesütött szemmel sunnyogott, ott hagyva őt prédának.

Szóval, ha a sport tv stúdiójában is gúnynevekkel illették szegény kislányt, akkor vajon mit kaphatott az öltözőben, vagy bárhol máshol nyíltan, szemtől szemben és a háta mögött? Mindezt a magyar nemzet sportélete és sportteljesítménye rovására. Nyugodtan képzeljük el a legaljasabb támadásokat is, mert az a valóság!

Nem véletlen, hogy a Fradi-ajnározó NSO letiltott pusztán azért, mert célozni mertem erre.

A hab a tortán, hogy ezek a kretének, - mármint a Fradi hájpoló Sport Tv - behívták Golovin Vlagyimirt, akivel Háfráék junior VB-t nyertek. Vova aztán szépen, finoman elmagyarázta, hogy az Elek-Danyi páros hogyan nullázta le a válogatottat. Szegény, annyira próbálta visszafogni magát, hogy a füle is belevörösödött. Tisztán lejött, hogy legszívesebben keményen odamondana, de diplomatikusnak kellett maradnia. Mégis, amikor a vezéregyéniségek kulcshelyzeti protokolljának hiányáról kezdett beszélni, a riporter nagy álmélkodva rákérdezett, hogy akkor most az edzőket hibáztatja-e.

Meg is fagyott a levegő egy pillanatra, s a másik két szakértő vendégnek kellett hosszan magyarázkodnia. Aki azonban látta a mérkőzéseket, az látta az időkéréseknél adott kapitányi „szakmai” tanácsokat is. Bármelyik kutyám szakmaibb lett volna annál a két majomnál.

Bármilyen visszataszító is, és bármilyen nehéz elfogadni, az FTC az őt ért vélt sérelem okán szabotálta a magyar női kézilabdaválogatott szereplését a kontinensviadalon. Olyan légkört teremtettek, amelyben a legkiemelkedőbb tehetséget, egy mindig stabil vezéregyéniséget lenullázhattak, padlóra küldhettek.

Nemzeti érdek? – Ugyan már! A megsebzett „Fradi szív” csakis a legprimitívebb, legundorítóbb bosszútól gyógyulhat meg.    

Ki hitte volna, hogy egyszer egy katolikus egyházfő pont ugyanúgy fog szónokolni és "írni", mint egykor Kádár János?

A világ egyik ostobább skriblerének, Kálmán Olgának a minap megjelent magyargyalázó, családgyűlölő Facebook bejegyzése kapcsán kialakult egyik vitámban valaki felemlegette Ferenc pápa: Álmodjunk együtt című könyvét, illetve annak tartalmát.

Szögezzük le: Ferenc pápa nem elég iskolázott (és nem is elég intelligens), hogy könyvet írjon. Nem is ezt tette. A "könyv"-ként aposztrofált iromány egy rövid pamflet, egy katolikus kommunista kiáltvány. De frankón!

Erre ugrott be Kádár János könyve, mely a mellékelt fotón látható otthonmeleget sugárzó karácsonyi háttérben. Természetesen ez sem könyv, és nem is kádár János írta. Jani bátyánk, - akárcsak katolikus elvtársa, a Ferenc - nem volt különösebb talentum, így aztán nem is vetemedett könyvírásra. Mindazon kötött irományok, amelyek a neve alatt megjelentek, nem voltak egyebek, mint a különböző komcsi dzsemborikon (kongresszusokon, nagygyűléseken és egyéb pártrendezvényeken) előadott szónoklatai. Amelyeket nyilván valakik megírtak neki, de ettől még jól vágta a komcsi szlenget, az tuti.

S hagy legyek már annyira nackó (nemzeti érzületű antifa nyelven), hogy az öreget többre tartsam ennél katolikus sátánfajzatnál. 

Idéznék is pár sort tőle: 

"A belső osztályellenség és az imperialisták 3 kérdésben értek el nálunk eredményt, ezekkel sikerült a dolgozók bizonyos kategóriáit befolyásolniuk. …

1. Az első e kérdések közül a nacionalizmus. Az ellenforradalom a nacionalizmussal érte el a legnagyobb sikert, mindenekelőtt azért, mert ez az eszme az emberek gondolkodásában nagyon mélyen gyökerezik, s összefügg a sajátos magyar történelmiadottságokkal is. Ha valahol felülkerekedik a nacionalizmus, ott eltűnik az osztályszemlélet. Magától értetődik, hogy ilyen esetben a kommunista világnézet meggyengül. A nacionalizmussal tehát sokat és körültekintően kell foglalkoznunk ideológiai, propaganda- és tömegfelvilágosító munkánkban."

Ha nem tudnám, hogy az lehetetlen, azt mondanám, hogy a pokolszülöttje Ferenc pápa olvasott Kádár beszédeket. Ugyanis, - hiszitek vagy sem - az "Út egy jobb jövő felé" alcímet viselő kommunista kiáltványa legfőbb mondanivalója az, hogy a nemzeti identitástudatot elítélje, s mint az élhetőbb világ építőinek legádázabb ellenségeként nevezze meg.

Néhány mondat ama elhíresült műből:

„Ha elutasítunk egy küszködő – bármilyen hitű – bevándorlót attól való félelmünkben, hogy ezzel felhígítjuk a »keresztény« kultúrát, akkor a kereszténységet és a kultúrát egyaránt groteszkül hamis módon állítjuk be. A migráció csak azoknak a fejében jelent fenyegetést a kereszténységre nézve, akik hasznot húznak ennek hangoztatásából. ...

„a félelem- és pánikkeltéssel a populizmus inkább kihasználása a közkeletű szenvedésnek, nem az orvossága. A populista vezetők kegyetlen szónoki fordulata, amikor rossz színben tüntetik fel a »többieket«, így védelmezve saját csoportidentitásukat. Becsvágyó politikusok ezzel az eszközzel nyerik el a hatalmat”.

S tudjátok, mindezt minek kapcsán vetette papírra a vatikáni Feri? - Hát a Covid-19 pandémia kapcsán! Kb úgy jut ennek a kreténnek is mindenről Orbán az eszébe, mint nekem anno a punci.

A kedvenc szavam a pokolbéli kommunista kiáltványból: NACIONÁL-POPULISTA.

Vagyis szerinte mindenki náci, aki a saját kultúráját tiszteli és óvja. Há' mer' így „meggyengül a kommunista világnézet” (by Jani bá)   

Nem vagyok keresztény. - Ezt gyakorta elmondom, amikor aktuálpolitikai, társadalompolitikai témákban a kereszténységről kell valamit mondanom. Márpedig elég gyakran kényszerülök ars poeticám előtárására. Ugyanakkor olvastam a bibliát, a tórát és a talmudot is. Ráadásul mítoszanalízist még a Boglár-féle tanszéken hallgathattam először. Nagyjából tehát van képem a vallásról, mint kulturális elemről.

Nem kell kereszténynek lennünk, hogy belássuk, a magyar államiságból sarjadt kultúránk keresztény hagyományokon alapul. Nem szeretnék most messzebb menni, de a jövőhéten ránk köszöntő legnagyobb és legszebb ünnepünkön is kultúránk keresztény gyökerei sejlenek fel.

Ferenc pápa azt mondja, a nemzeti identitástudat bűn. A kommunisták szerint az identitás fiktív halmaz, és a nemzeti érzelműek az ellenségeik. Ezt az Istentagadó majmot kizárólag a kereszténységet gyűlölő kommunisták, a baloldaliak dicsőítik. Mindazok pedig, akik kereszténynek vallják magukat, bárányok módjára aggódva bégetnek a Sátán pápájának pokoli tobzódásán.

Sapienti sat! – Aki nyitott szemmel jár a világban, az pontosan látja, hogy a most zajló események hová vezetnek. A liberális demokráciának is nevezett apokaliptikus előzménytársadalom legfőbb ellenségeként a kereszténységet és a nemzeti identitástudatot nevezte. Ennek az ördögnek e két közösségformáló erő a tömjén, melytől prüszköl.

A kereszténytudatú (nem keresztény vallású!!!) nemzeti érzületű emberek közösségformáló ereje a családban rejlik, amely a hagyományozódás genetikai és kulturális alapja is egyben. A Sátánt szolgáló baloldal ezért támadja a család intézményét legádázabbul. A fenevad legújabb bélyegét sátáni téveszméktől korcslelkű celebritások a tenyerükön viselik, s őket majmolja az alja nép.

A család egy férfiból (az apa), egy nőből (az anya) és a gyermekekből áll. Két azonos nemű, humanoid jellegű lény nem család. Legfeljebb annyira, mint egy műhelyben két esztergapad egymás mellett.

Több támadás is érte a valaha élt egyik legnagyobb pápát és legcsodálatosabb embert, II. János Pál pápát a kléruson belüli szexuális aberrációk kapcsán. Ugye, pedofíliáról beszélnek, miközben a papok által bántalmazott gyermekek mind fiúk voltak, ergo a szexuális irányultságból fakadó aberrációról kellene beszélniük. Ugyanakkor a homoszexuálisokért rajongó Ferencet imádják ugyanazok, akik II. János Pált támadják.

El akarják venni tőlünk a lelki békénket, az egymás iránt érzett szeretetünket, a gyökereinket. Ránk akarják kényszeríteni a Sátán globális világrendjét. Csupán hazánkban többmillió agyatlan zombi igyekszik végrehajtani a pokolbéli gazdája tervét. Ám itt mi még ellenállunk. Rendületlenül.

„Tudomásul kell venni, hogy itt tartunk” – mondta Danyi Gábor a magyar női kéziválogatott egyik szövetségi kapitánya. Igen, az „egyik”, mert mi akkora sportszerető – és sporthoz értő - nemzet vagyunk, hogy nekünk szövetségi kapitányból és kettőnk van, mi több, Görbicz Anita személyében még egy „tolmácsunk” is pluszban. Nem, ez nem irónia, ez maga a tény. A két kapitány és a csapat között közvetítő, koordinátor szükséges.

Hogy a szegény, félszegen mosolygó Görbe e koordinátori tisztet milyen magas szakmai szinten képes betölteni, azt nem tudjuk, de nem szeretnék pusztán egyetlen nemzetközi eseményen lehozott terített betliből ítélni. Különösen úgy nem, hogy a jelenlegi hazai női kézilabdában egy ilyen villámhárító koordinátorra igen nagy szükség van.

Történt ugyanis, hogy a két esküdt ellenség rivális klub, a Győr és a Fradi csúnyán összekülönböztek két válogatott játékosnak az FTC-ből a Győrbe történő igazolása kapcsán. Valami nevenincs Fradi szakosztályi vezetőcske tett ezzel kapcsolatban egy dörgedelmes nyilatkozatot, amelyben az átigazoló Háfra Noémi és Schatzl Nadine kvalitásait igyekezett kisebbíteni.   

Háfráról az alábbiakat mondta:

„Háfra Noémit gyerekkora óta nevelgettük, komoly szintre ért, és olyan életút állhatott volna előtte, mint Kökény Beatrixé vagy Szucsánszki Zitáé, hozzájuk hasonlóan a Fradi ikonjává válhatott volna, ezért furcsa és fájó számunkra, hogy nem szeretett volna maradni, de el kell fogadnunk, hogy ez már más világ, hogy ez már nem mindenki számára vonzó.

Sajnos én már elég idős vagyok ahhoz, hogy emlékezzek Kökény Bea kvalitásaira. Háfra már most értékesebb nála. Kökény pedig sohasem ért Radulovics, Gódorné vagy akár Görbe nyomába sem. Háfrának erre komoly esélye van, illetve lenne. Különösen, ha a Danyi-Elek vesztesduót elhajtják, mint a nem kívánt magzatot.

Mert mi is történik most a magyar női kézilabdaválogatottnál? – nincs egyetlen válogatottunk, hanem két, egymással konfliktusban álló fél rész van. Aki szerint így bármit is meg lehet nyerni, az nemhogy a kézilabdához, a csapatsporthoz nem ért, de komplett idióta. Őőő, ki is a kézilabdavezér? – Bizony, dr. Kocsis Máté. Akit, mint politikust kedvelek, de a sporthoz nem ért. Jól láthatóan nem ért.

Ezen mit sem változtat, hogy alelnökként két valódi ikon, Pálinger Katalin és Nagy László segítik a munkáját, de az elnökségben szerepel az a Radulovics bojana is, akit én a valaha volt legnagyobb magyar női kézilabdázónak tartok. Ott vannak az elnökségben még olyanok, mint a királynő, Görbicz Anita, Marosi Laci és Kirsner Erika. Szóval, nem akárkik.

Na, most akkor hogy a jó büdös francban asszisztálnak ahhoz, illetve rosszabb esetben javasolják azt, hogy a két ősellenség kapitánya együtt irányítsák a válogatottat?

Eszem megáll! Elek az öltözőben csúnyákat mond a győri lányokról, Danyi meg a Fradista hölgyekről. Holt biztos! Megy a csipkelődés. A lányok, akik a kapitányukra, mint apafigurára tekintenek, akaratlanul is elkezdenek ellenszenvet érezni bajnokságbeli ellenfeleik iránt, így a korábbi egészséges rivalizálás gyűlöletbe csap át, ami a nemzeti válogatottnál csapódik le, s aminek mi, nézők, drukkerek isszuk meg a levét. Mert nehogy már egy Fradis lánynak az ellenség kapitánya dirigáljon, aki nem is valódi kapitány, mert azzal gárdával bárki BL-t nyerne, stb! És fordítva is.   

Amikor az EB előtt megkérdezték Danyit, hogy nem jelent-e majd problémát Háfra és Schatzl átigazolása kapcsán felcsapott negatív érzelemhullám, azt felelte, ők ezt megoldják. Hát, jelentem, nem oldották meg!

Még akkor is, ha egy profi sportoló rendkívül fegyelmezett, egyrészt érzékeny nőkről van szó, másrészt a feltoluló adrenalin olyan lelki, tudattalan folyamatokat indít el, vagy épít mentális gátakat, hogy az a csapatösszhang rovására megy. Ennek leképeződését láthattuk a válogatott valamennyi meccsén.

Kimondhatjuk, a Danyi-Elek duó megbukott. Nem kicsit, nagyon!

Ezzel a két fickóval tovább érdemi munkát folytatni lehetelenség. Meg kell köszönni nekik és eltanácsolni őket klubjaikban végzett teendőikhez. Természetesen sok sikert kívánva a munkájukhoz.

Jó, de ki legyen helyettük? – merül fel a kérdés sokakban. A válasz egyszerű: bárki és akárki. Ebből, a szuperklasszis fiatalokból álló keretből a háromlábú kutyám is többet tudna kihozni.

A tréfát félretéve, itt A NÉV: Golovin Vlagyimir.

Mi, aki szeretjük a kézilabdát, pontosan tudjuk, ki ő. 2018-ban junior VB-t nyert Háfráékkal, majd egy évre rá junior EB-t. Az MTK női kézicsapatának kapitányaként olyan bravúrokat könyvelhet el a kis klubbal, mint a tabella éllovas Siófok legyőzése. Az MTK jelenleg a 6. helyen áll a bajnokságban.

Golovin mester nagyon érti a fiatal lányok lelkét, éles szemmel látja az egy-egy játékosban rejlő lehetőségeket. Mindig csendes, szerény, mégis odavonzza a figyelmet. Meggyőződésem, az ő kezei alatt nem vesznének el ezek a tehetséges fiatalok.

Ám neki sem lenne könnyű feladata. Íme Szöllősi-Zácsik Szandra nyilatkozata a németek elleni vesztes meccs után:

„Ennyi hibával nem fogunk mérkőzést nyerni. Pedig most már nincs más választás a románok ellen, mert lelkileg már borzasztó, mennyire mélyen vagyunk. Össze kell magunkat szedni!”

S akkor lássuk a 2018-as junior világbajnok csapat tagjait:

Binó Boglárka, Faluvégi Dorottya, Fodor Csenge, Giricz Laura, Háfra Noémi, Hlogyik Petra, Hornyák Bernadett, Horváth Laura, Kácsor Gréta, Klujber Katrin, Kuti Bettina, Lakatos Rita, Márton Gréta, Pásztor Noémi, Pénzes Laura, Suba Sára, Szabó Kitti, Tóvizi Petra.

és a 2019-es junior EB-győztesekét is!

Albek Anna, Arany Rebeka, Bánfai Kíra, Herczeg Lili, Kácsor Gréta, Kellermann Dóra, Kuczora Csenge, Pál Tamara, Schatzl Natalie, Simon Armilla, Stranigg Zsófia, Szabó Dóra, Szilovics Fanni, Tóth Nikolett, Vámos Petra, Zsiborás Luca.

Végezetül vessük össze e két névsort a mostani válogatott kerettel:

Bíró Blanka, Janurik Kinga, Szikora Melinda, Triffa Ágnes, Faluvégi Dorottya, Lukács Viktória, Csiszár-Szekeres Klára, Klujber Katrin, Tomori Zsuzsanna, Kovacsics Anikó, Lakatos Rita, Tóth Eszter, Pásztor Noémi, Tóvizi Petra, Helembai Fanny, Háfra Noémi, Kácsor Gréta, Szöllősi-Zácsik Szandra, Márton Gréta, Schatzl Nadine.

A korábbi junior győztesek neveit kiemeltem a jelenlegi válogatott keretben. A fele!!! És ez mond el pontosan mindent a Danyi-Elek párosról. Olyan károkat okoztak rövid idő alatt, amelyeket csak nagyon gyors és kiemelten szakmai döntésekkel lehet orvosolni.  

Danyi Gábor, Elek Gábor, ti vagytok a leggyengébb láncszem. Távoznotok kell!

A manapság tapasztalható állatias baloldali erőszak nem új keletű.  Csupán sokadik virágzását éli. Amióta csak létrejöttek baloldali mozgalmak, ideológiák, az erőszak időközönként felerősödik, mint az egyetlen helyes kommunikáció a másik oldallal. 

A 70-es években Európában több, a Szovjetunió által támogatott terrorszervezet működött. Ezeknek a kapitalista államok társadalmának bomlasztása volt a feladatuk. A birodalom bukásával ezek sorban szűntek meg.

Manapság egy George Soros nevű tömeggyilkos igyekszik feléleszteni az erőszak hagyományát az USA-ban és Európában. Az általa pénzelt baloldali terrorszervezetek (Antifa, BLM, stb) ránk szabadították a 70-es évek erőszakhullámát. S a balliberális médiumok ezt a korcs, emberhez méltatlan magatartásformát propagálják.

Az Index nevű propagandaportál látványos ál-agóniája valójában felszólítás mindazon baloldali emberek számára, akik otthon ülve drukkolnak nekik, hogy keljenek fel, ragadjanak kaszát-kapát és vegyenek elégtételt a gaz imperialistákon, vagyis a szorgalmasan dolgozó magyar embereken, válogatás nélkül. A tegnap az utcákon őrjöngő bolsevik horda nyíltan hangoztatta a terrorista erőszak jogosságát.

Az Indexes ifjúterroristák büszkén vonultak a Baader-Meinhof-Csoport, vagyis a Vörös Hadsereg Frakció nevű egykori német szélsőbaloldali terrorszervezet jelszavát transzparenseikre írva. Az ATV stúdiójában Krug Emília műsorában a meghívottak (Jobbikos és MSZP-s bűnözők) szintén erőszak alkalmazására szólították fel a nézőiket.

Mert - mint mondták és mondják - nincs más lehetőség. Ez a rendszer, -vagyis a szorgalmasan dolgozó, a saját jövőjüket és a társadalmat építő emberek - csak az erőszakból ért/értenek.

Íme hát a liberális demokrácia, a baloldal pluralizmusa! Aki nem ért velük egyet, azt el kell pusztítani. Számukra a szólásszabadság pusztán ennyi: ők bármikor nyíltan beszélhetnek a médiumaikban, a rendelkezésre álló nyilvános felületeken arról, hogy meg fognak gyilkolni minket, becsületesen élő, szorgalmas embereket.

A baloldaliság az emberben élő vegytiszta aljasság.

Már a kommunista Tüttő Kata főpolgármester-helyettes, - kinek arroganciáját csakis butasága képes felülmúlni - augusztus 20-i nemzeti ünnep elleni kirohanásakor elterveztem, hogy leírom, mit gondolok Budapestről. Végül aztán a legocsmányabb fővárosi kreatúrák egyikének, Dobrev Klárának, a bolgár kém gyermekének és a lehírhedtebb magyarországi tömeggyilkos unokájának legutóbbi parlamenti felszólalása és közösségi oldalán előadott önfényezése adta a végső lökést.

Bizony, ilyen időket élünk, amikor a múlt szörnyetegeinek ivadékai mondják meg nekünk, hogyan kéne élnünk. Annyira immorális ez a világ!

Itt van tehát a legnagyobb nemzeti ünnepünk, az államalapítás ünnepe, amelyet évtizedek óta mind látványosabb tűzijátékkal szoktunk megünnepelni. Bár magam nem értékelem sokra e pirotechnikai látványosságot, úgy vélem, helyénvaló annak évről évre történő megtartása, mert jelen elidegenedett társadalmunkban minden közösségi élményre nagy szükségünk an.

Néhány éve, - a terjedő baloldali elmebajnak köszönhetően – felmerült, hogy a durrogástól és fényhatásoktól rettegő kutyák miatt ne legyen tűzijáték. Onnan jutottunk el addig, hogy a baloldal szerint Budapest nem része az országnak, hanem önálló terület. S mint ilyen, majd ők elmagyarázzák nekünk, buta magyaroknak, hogy miért nem adják kölcsön az ő tulajdonukat, a Lánchidat a nemzeti ünnep idejére.

Kölcsön!!! Szóval Budapest tudja kölcsönadni nekünk, magyaroknak az ő külön bejáratú Lánchídját. Na, persze, annak felújítását már ránk lőcsölné. Odáig pofátlanodtak, hogy ez a Tüttő nevű véglény elmagyarázta, addig nem írnak ki közbeszerzést a Lánchíd felújítására, amíg a kormány át nem utalja az általa felajánlott 6 milliárdot. Miközben egy másik baloldali „zseni” Draskovics Tibor, „A Drazsé” bevallotta, hogy már azt a 180 milliárdot is elköltötték, amit Tarlós államkötvény formájában a kasszában hagyott. Vagyis egy vasuk sincs, s a kormány 6 milliárdja így pont semmire sem lenne elég, de azért adja már oda a magyarok pénzét ez a kormány nekik, hogy aztán ők majd jól elköltsék a semmire, esetleg pride-ra vagy kerékpárútra a Dunán. Tehát úgy az övék minden, hogy a hasznát élveznék, a költségeit hárítanák.

Itt most meg kell idéznem az elmeháborodott DK-s újbudai polgármester, László Imre szellemét, mert olyannak szavait említem fel, kinek hitvallását ő igen nagyra becsüli, ám amely hitvallás képviselőit én úgyszintén elmeháborodott tömeggyilkosoknak nevezek. Vagyis egy német szocialista ideológustól fogok idecitálni:

A bolsevizmus (…) csak a világvárosok aszfaltjának meddő talaja nyújthatott neki terjeszkedési lehetőséget. Csakis egy, a háború és a gazdasági krízis által teljesen felőrölt és felbomlott emberiség volt képes ezt az őrületet magába szívni.  

Hajszálra ugyanezt gondolom, és sajnos Dr. Goebbelsnél pontosabban eddig senki nem fogalmazta meg. S tekintve, hogy e szavai egy 1936-os nürnbergi pártgyűlésen hangzottak el, még a magyar baloldal szerint is helyeslendőek, hiszen Hitler még csak később, 1938-ban került a The Time címlapjára, s az is milyen helyénvaló volt ám. Szóval, ezzel a kis beszéddel szerintük minden rendben van, még akkor is, ha a világ megrontását a zsidók által elkövetett „pathologikus gaztett”-nek nevezi.

Goebbels tehát azt állítja, hogy a különböző krízisek lelki/mentális feldolgozása a világvárosok polgárai számára rendkívüli nehézséget jelentenek, s ez félresiklathatja akár az egész ország társadalmát. Abszolút egyetértek vele, mert ezt látjuk ma a világ nagyvárosaiban mindenfelé: az emberek képtelenek feldolgozni a Covid-19 fémjelezte pandémiával járó elszeparáltságot, a javak tehetség és szorgalom arányában való elosztását, képtelenek fegyelmezetten viselkedni, s a legkisebb szikra is lángba borítja a társadalmat. Lásd az Antifa és BLM szélsőségesen bolsevik mozgalmak állatias vérengzését, pusztítását.

Ám nem csak elmeháborodott nácik gondolták úgy, hogy a nagyvárosok miliőjét mindig körül lengi valamiféle nyomott, irracionális hangulat. A műveltebb fők talán már találkoztak a SPLEEN kifejezéssel, aki pedig nem, az általam most megismerheti. Pestiesen úgy mondják, „nagyvárosi szarhangulat”. Maga a kifejezés Lord Byrontól származik, s a szimbolizmussal vált ismertté. Aki kedvelte Cseh Tamás művészetét, az átélhette a spleent. Szóval, a nagyvárosok társadalma valamiért mindig hajlamos a pusztításra és önpusztításra.

S nincs semmi a világon, ami pusztítóbb és önpusztítóbb lenne, mint a bolsevizmus, ami napjainkban éppen végképp eltörölni készül azt a kultúrát, amelyet a modern ember egy másfél évszázad alatt fáradságos szellemi és fizikai munkával felépített.

Oly sokszor gondolkodom el a világvárosok aszfaltjának meddő talaján burjánzó társadalomról az utóbbi időben. Vajon mi készteti periodikusan minduntalan lerombolni mindazt, amit felépített? Budapest végnapjai kapcsán megfogalmazódott bennem egy lehetséges magyarázat.

Minden államnak van fővárosa, vagyis egy olyan kitüntetett státuszú települése, amely szimbolizálja az adott kultúra valamennyi lényeges aspektusát. A fővárosban koncentrálódik a magyarság minden nagysága, törekvése, gyarlósága és jövőképe. A főváros a gazdaság, a politika és a kultúra központja, a példaadó elitek szálláshelye.

S hogy akkor ilyen kiváltságos helyzetben mégis miért erodálódik ily szélvész sebesen? Úgy vélem, a mind differenciáltabbá váló társadalmunk generálta információmennyiség feldolgozására nincs elegendő „tárhely”, vagyis értelmezésre rendelkezésre álló tér és idő. A főváros lakossága nagydózisban kapja a befogadásra és értelmezésre szoruló ismerteket, miközben a rohanó világban annak feldolgozása egyre nehézkesebbé válik.

Szemben a vidékkel, ahová az információ szűrve és időeltolódással érkezik meg, tehát az ott élőknek van lehetőségük felkészülni a befogadásra. Az pedig külön pikantériája e helyzetnek, hogy azért érkezik vidékre késve, illetve megszűrve az információ, mert a főváros kincsét féltve őrző sárkányként viselkedik. Minden előnyre igényt tart, minden forrást a magáénak akar. Ám éppen ezzel az attitűdjével menti meg a vidéket, s vele együtt a kultúránkat az elkorcsosulástól, az értelmi elfajzástól.

A nagyvárosok, vagyis a kitüntetett figyelmet élvező városok forrásféltése irracionális mértékű koncentrációt eredményez egy viszonylag szűk térben. Rendkívül szemléletes, hogy a nemrég hatalomra jutott budapesti bolsevista városvezetés odáig megy az értékek koncentrálásában, hogy nem egyszerűen csak primátust, de kizárólagosságot követel magának a kultúra, a gazdaság és a politika területén is.

Az egyik Momentumos vezető elvenné a szavazati jogot az idősektől, mert azok szerinte nem rájuk szavaztak, s ez megengedhetetlen. A nem a köreikhez kötődő összes magyar vállalkozót börtönbe zárnák, vagyonát elkoboznák. Karácsony főpolgármester pedig ezt a harácsoló attitűdöt olyan szintre emelte, hogy már a külső kerületeket sem tartja a főváros részének, tőlük mosolyogva vonta meg az útfejlesztési támogatásokat, mert szerinte aszfaltos útja csak a bevárosnak lehet, s irracionális elképzelés, hogy a külső kerületek is aszfaltos utakat kapjanak. Még egyszer mondom, ezt a tévében mosolyogva mondta el.

S természetesen a kultúrát is egyedül a főváros birtokolhatja, hiszen a vidék buta parasztokból áll csupán. Miközben a felsőoktatási intézményekben rendszerváltozás után is maradtak a kommunista mételyt terjesztő tantestületek, a Magyar Tudományos Akadémia pedig egy bigott szektaként viselkedik, folyamatosan féltik valamilyen láthatatlan ellenségtől az ismeretátadás rendszerét is.

Emlékszem, már gyerekkoromban is mondták, hogy az ország vízfejű. Pedig akkor még vidéken is volt működő ipar, amely valamilyen szinten koncentrált közösségfejlesztő készségeket. Ám annak felszámolása után végleg leválasztódott az ország vérkeringéséről. Ez a kiüresedés szülővárosomat, Miskolcot sújtotta leginkább. Az egykor majd kétszázezres város lakosságának 40%-a költözött el. De ez egy másik téma!

Szóval, a vízfejűség nem csak úgy, magától jött létre. Egy több évtizedes átgondolatlan, a legegyszerűbb megoldásokat választó országvezetés következménye. A szocialista rendszer despotái nemigen szerettek vidékre járni, ezért úgy szervezték a közigazgatást, hogy csak ki kelljen nyújtani a kezüket, ha bármit el akarnak érni. Vagyis a vidéki ügyekben is a főváros döntött. Így, aki dolgának végére szeretett volna érni emberi időben, az kénytelen volt a fővárosba költözni.

A rendszerváltozás után is maradt ez a metodika. A vidéken létrejövő magyar vállalkozások a fővárosban maradt végső döntés miatt vagy telephelyet létesítettek Budapesten, vagy áthelyezték a székhelyüket. S mindazon multik, akik az ország különböző régióiban létesítettek gyárakat, üzemeket, szintén budapesti központtal rendelkeznek. Ennek következtében az iparűzési adójuk egy jelentős hányada nem a vidéket, hanem a fővárost gazdagítja.

Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy ez a fajta központosítás eredményezte az ország egyes régióiban az eltérő munkabérvolumeneket. Budapesten ugyanazért a munkáért többnyire kétszer annyit fizetnek, mint vidéken. Ahogy lehetőségből is lényegesen több van a fővárosban. Ám ami a leginkább ellenérzést vált ki belőlem, az a közigazgatásban dolgozók bérezésének metodikája. Egyazon állami szervnél egy vidéki irodában az alkalmazottak pontosan fele annyit keresnek, mint Budapesten azonos munkakörben.

A politikai pártok vidéki szervezetei sem a helyi érdek szerint fejtik ki tevékenységüket, hanem a központi pártutasítást követve. A vidéki politikum gyengesége ugyancsak jelentősen hozzájárul a főváros és vidék között fennálló torz viszony becsontosodásához. S amíg korábban csak zöngékként hallhattunk olyan képtelenségeket, hogy tulajdonképpen a főváros tartja el az országot, addig ez az állítás ma minden nap elhangzik a bolsevik városvezetés kommunikációjában.

Miközben egyébként a főváros semmiféle hasznot nem termel. Semmit! Csupán annyit tesz, hogy a vidéki üzemekben a vidéki emberek által előállított produktumokból származó hasznot a központi elosztásból bezsebeli. S ebben a helyzetben tart erődemonstrációt a főváros arról, hogy mi, magyarok mit tehetünk és mit nem a saját országunk részét képező földterületen, amit történetesen Budapestnek hívnak.

A bolsevizmus sokadik virágzása, a világvárosunk (Budapest) aszfaltjának meddő talaján tenyésző lumpentársadalom végérvényesen elpusztítani igyekszik a magyar kultúrát, a magyar társadalmat. A fővárosi káosz rémálomvilágát akarják ráhúzni a teljes magyar valóságra. Tehetik, mert a vidék immunitása a vidéki megyeszékhelyeken is jelentősen meggyengült.

Mindaddig, amíg a vidéki proli jár fel Budapestre sztrájkolni a budapestiek jogaiért, s nem a fővárosiak járnak vidékre demonstrálni a vidékiek tarthatatlan helyzete miatt, Budapest állam lehet az államban a magyar vidéki adófizetők véres-verejtékes munkájából.   

Retteg a szegénytől a gazdag

s a gazdagtól fél a szegény.

Fortélyos félelem igazgat

minket s nem csalóka remény.

/József Attila: Hazám/

 Feldereng gyermekkoromból, amikor az általános iskolában még büszke úttörőként ünnepeltem a tanácsköztársaságot. A megemlékezést a tornateremben tartottuk, ahol jelen volt minden osztály, vagyis az összes úttörőraj, a komplett 1267-es számú Petőfi Sándor Úttörőcsapat. A ceremónia a csapatzászló bevonulásával kezdődött.

„1267-es számú Petőfi Sándor Úttörőcsapat, vigyázz, zászlóbehozatal, zászlónak tisztelegj!”

Az énektanárnőnk volt a csapatvezető, ő vezényelt. Egyenruhája fehér ingblúza telis-tele volt kitüntetésekkel, a piros zsinóron lógó sípja bal zsebében pihent. Én ott álltam az ünnepi műsort előadók között, kis táblával a kezemben, s amikor rám került a sor, a táblácskát, - ami maga volt az ominózus plakát másolata - a magasba emelve mondtam a szövegemet:

„A házak falain megjelent Berény Róbert: Fegyverbe! Fegyverbe! című plakátja.”

Még most is hallom néha a saját hangom. Azt mondtam, Berényi Róbert, nem Berény, ahogy eredetileg hívták. Na, de ki figyelt oda egy ilyen aprócska tévedésre? Az ünnepség méltóságteljesen, nagy átéléssel ment le. Aznap, - bár nem volt tanítási szünet – már nem voltak órák, csupán formálisan. Benn ültünk az osztályteremben és vártuk, hogy az igazgatónő döntsön, mikor mehetünk haza.

Miskolcon, a Vasgyárban nőttem fel. Számunkra a szocializmus valóság volt, a KIMSZ-esek pedig a mi hőseink. Mi nem úgy tanultuk, hogy a tanácsköztársaság vezetői véreskezű tömeggyilkosok voltak, s hogy ártatlan falusi emberek tízezreinek hulláját hagyták maguk után. Most kissé jobbra nézek az egyik könyvespolc felé. Ott sorakoznak szépen mind: Sztálin, Lenin, Trockij, Marx, Engels, Kun Béla, Szamuely, Goebbels, Hitler, stb, az összes, elborult elméjű tömeggyilkos. Annyian vannak, hogy külön polc kellett nekik.

Ma már pontosan tudom, kik voltak ezek az emberek, és mit képviseltek. Az évek alatt átrágtam magam a munkásságukon, megismertem a gondolataikat, a tetteiket mozgató értelmi hátteret. Szóval, fel vagyok vértezve korcs ideológiájuk ellen. Mindenféle bolhapiacokon, többnyire fillérekért jutottam hozzá a könyvekhez, ezekhez, a számomra kincset érő relikviákhoz.  

Manapság, - akit érdekel egy téma – könnyen juthat információkhoz. Egyszerűen fellép a világhálóra, beírja a keresőszót vagy szavakat és már áramlanak is az adatok ezer helyről. Azt hihetnénk, ilyen fejlett információtovábbító rendszerek mellett sokkal nehezebb uniformizálni a társadalmi közgondolkodást, mint gyermekkoromban, a 70-es, 80-as években. Ám ez nincs így. Úgy tűnik ugyanis, hogy az egyre szélesebb információssztráda nem növeli egyenes arányban a tájékozott emberek számát, hanem inkább fordított arányosság alakul ki és a bornírt barmok szaporodnak.

Bennem mindig erősen munkált a kisördög, ezért szerettem mindent alaposan megvizsgálni, a dolgok végére járni. Fiatal felnőttként, - a new age generáció, a vízöntő kora embereként – faltam az úgynevezett tényfeltáró könyveket. Erich von Däniken volt a kedvencem, ugyanis ő mindig megnevezte a forrásait, - ráadásul könnyen elérhető forrásokat - köztük a különböző népek teremtéstörténeteit. Miatta olvastam el a bibliát, a mahabháratát és az összes többi mítoszgyűjteményt.

Ugyanígy járok el manapság is az egyes tudományterületeket érintő kérdésekben, de akár a napi hírek hitelességének tekintetében is. Ám nem mindenki ennyire akkurátus. Persze, nincs is mindenkinek elég ideje az ilyesmire. Ezért a legtöbben megelégszenek a különböző oktatási intézmények kurzusain hallott magyarázatokkal, vagy az egyes médiumok, esetleg számára szimpatikus közszereplők interpretációival.

Én nem ítélem el, ha valaki így cselekszik. Az ember nem szeletelheti fel az életét ezer darabra. Sokkal inkább tartom felelősnek társadalmunk általános dezinformáltságáért a véleményformálókat, akik vagy nem elég értelmesek, vagy nem elég objektívek, vagy egyszerűen csak szándékosan aljasok. Az egyetemek, - különös tekintettel a nevesnek tartottak – oly mértékben torzítják el szándékosan a fiatalok világlátását, hogy az a modern emberi társadalomban végzetes károkat okoz.

Egyszerűen leszoktatják a fiatalokat az önálló gondolkodásról, s azok a készen kapott, szándékoltan hamis, eltorzított információkból építik fel saját attitűdjüket a világhoz, amelyben élnek. Ám, ha mégis akad közöttük, aki öntudatra ébred és túlságosan kíváncsivá válik, azt kiközösítik, ellehetetlenítik. A tudomány ma egy iszonyatosan erőszakos és aljas vallástermészetű képződmény rabja, a baloldaliságé.

A baloldaliság az iszlám mintájára szerveződő vallástermészetű rendszer. A társadalom minden idegszálát beszövő, a létező összes kapcsolatot ellenőrző és felülbíráló szisztéma. A baloldaliság nem engedélyez eltérést az általa alkalmazott sémáktól, és minden kitörési kísérletet megtorol. A baloldaliság egy olyan mentális konglomerátum, amely az emberiség történelméből kivon minden aljasságot és azokat az izzó gyűlölet súlyával a szabályrendszere alapkövévé préseli össze.

E démoni rendszer csírája már az emberiség történelmének legkoraibb szakaszaiban is jelen volt, talán egyszerre fejlődött ki az emberi értelemmel, s egyetlen célja, hogy az embert gúzsba kötve tartsa, csodás értelme kiteljesedését megakadályozza. Amennyiben isteni teremtés által lettünk, úgy a baloldaliság az ördög mesterkedése. Mint egy parazita, rátelepszik az őt tápláló társadalomra és végül elpusztítja.

E társadalompusztító kórság legfőbb jellemzői a mértéktelenség, végletesség és kizárólagosság. Már Platón megjegyzi Az állam című műve nyolcadik könyvében, amely a demokráciáról szól, hogy a mértéktelenség végül a legrosszabbhoz vezet:

„Hihetőleg a türannisz nem más alkotmányból, de épp a demokráciából születik, a szertelen szabadságból támad a legvégső, legbőszebb szolgaság.”

Hozzá hasonlatosan vélekedik Montesquieu: A rómaiak nagysága és hanyatlása című művében. Véleményem szerint a már Marcus Aurelius elmélkedéseiben is felsejlő birodalmi morál egyenes következménye Ammianus Marcellinus Rerum gestarum libri-jében megjelenő miliőnek. Hivalkodó homoszexualitás, az alávetett népek jogainak irracionális kiterjesztése, valamint barbárnak mondott nációk betelepítése védelmi célzattal. Utóbbi eredményezte a Nyugatrómai Birodalom vesztét, hiszen a betelepített barbárok nem megvédték azt, hanem elpusztították. 

Eme, társadalmat mérgező áfium jelenkori változatát Marxnak és Engelsnek köszönhetjük. Százmilliók értelmetlen halála fűződik az ő nevükhöz. Tökéletes gyilkológépezetté Lenin és bűntársai, Trockij és Sztálin fejlesztették. Az utópiát, amelynek elérése érdekében százmilliókat gyilkoltak le, kommunizmusnak nevezték el, s magának a gyilkológépezetnek a szocializmus nevet adták.

Marx és Engels úgy vélték, a szocializmus egy, a kapitalizmusnál fejlettebb társadalmi forma, ezért annak létrejöttét a legerősebb kapitalista társadalmakban jósolták. Ezzel szemben Lenin és Trockij azt állították, hogy a kapitalizmusnál gyengébb társadalmi berendezkedés, - mint a leggyengébb láncszem – szakítható széjjel, s teremthető meg a szocializmus.

Így, utólag Leninéknek volt inkább igaza. A baloldali törekvések, vagyis az emberi aljasság bármilyen társadalmi berendezkedésben megerősödhet, ha abban a társdalomban az egyes társadalmi csoportok közötti életszínvonal különbségek jelentősek. Ahol a gazdagság, a magas életszínvonal hivalkodóvá, transzparenssé válik, ott a baloldaliság óhatatlanul megerősödik, s végül elpusztít maga körül mindent.

Hiszen a baloldaliság egyik legfőbb katalizátora az emberi irigység, a másik ember javaira való sóvárogva vágyás. S hogy e mozgatóerő minél hatékonyabban fejthesse ki tevékenységét, ki kell kapcsolnia a társadalom fejlődésének indikálóit, a versenyt és a tudásvágyat, hogy mindenkit általánosan egyenlővé, egyenlő mértékben szolgaivá, középszerűvé, szürkévé tehessen.

Ezért a baloldaliság gyűlöli a versenysportokat, mert azokban megjelenik a kiválóság, s azzal szembe állítva a hitványság. Lezülleszti az oktatást, hogy valóságosabbnak tűnjön az az elv, amely szerint a takarítónő munkája egyenértékű egy orvos munkájával. Ebben a rendszerben a testi és mentális fejlődésre időt nem pazarló, rest emberek egyenlőek a fittségükre ügyelő, tudásukat, készségeiket minduntalan gyarapító, a határaikat feszegető emberekkel.

Olvasom is mindenfelé az interneten, hogy megenne a kosz, ha takarítónők nem lennének. Már elnézést, de nincs bejárónőnk, mégsem esz meg a kosz. Takarítani bárki tud, akinek van két komplementerpár agysejtje. Ezzel szemben nyolc általánossal senki sem képes sikeres agyműtétet elvégezni.

A baloldal a tömegsportot propagálja, de a tömegsport nem sport, hanem szabadidős tevékenység. Ami ugyan jobb a kocsmába járásnál, de nem feszeget határokat. Sok bénán mozgó ember egy csoportban, amely azt hirdeti, „Te is képes vagy rá”. Mármint a semmire. Persze, nyilván nem semmi az a teljesítmény sem, de a tömegsport az élsport mellett hasznos, annak helyettesítésére alkalmatlan.

S amikor a társdalom széles rétegei eljutnak oda, hogy elhiszik, nem kell tanulni, nem kell fejleszteni, képezni magunkat, hogy ugyanazt elérjük, mint azok, akik az iskolában jól tanultak, akik élsportolókká váltak, vagy a szakmájuk mestereivé, akkor jön a kognitív disszonancia. Mert tudat alatt belátják, hogy ők értéktelenebb emberek, mint azok, akik energiát fektettek a fejlődésükbe. Minél tovább kell szembesülniük a valósággal, annál inkább válnak frusztrálttá. Mígnem eljutnak arra a szintre, amikor elméjük önvédelmi mechanizmusa a valóság totális tagadását állítja be alapüzemmódként. Ezt követően a valóság minden formáját tagadják, mert a valóság fájdalmat okoz, és senki nem akar fájdalommal élni. Pavlovi reflex: valóság = fájdalom. 

Innentől a lumpen elem, aki iskolakerülő volt, fiatalkorú bűnöző, majd munkanélküli, segéd- és betanított munkás, már meg van győződve, hogy társadalmi értéke legalább annyi, mint egy orvosé, ha nem több. S mindenki, aki nála jobban él, az csak ezért teheti, mert ő megteremtette a feltételeit, az ő vérén és verejtékén élősködik. Vagyis a nála tehetősebbek mind csaló gazemberek, rabszolgatartók.

Mindeközben a világgazdaság, - kihasználva a háborúmentes időszakot – egyre erősödik, s a szakadék a restek, képzetlenek és szorgalmasok, képzettek között egyre nő. Hazai viszonylatban manapság egy diplomás IT szakember lazán keres nettó egymilliót, míg a képzetlen betanított munkás alig több, mint a tizedét. A nyugati társadalmakban ez a különbség még durvább.

A média a hírekben a valóságshowkban, celebek életének bemutatásában eltúlozva ábrázolja az irigyelt gazdagságot, úgy mutatva be azt, mintha nem lenne szükség befektetett energiára. Marad a narratíva, hogy másoknak abból van jó élete, hogy kifosztja a szegényeket. S akkor elszakad a cérna.

Ezt látjuk most az USA-ban. Ezt élte át a magyar társadalom 1919-ben, majd a világháború utáni időszakban. Ilyen körülmények között jött létre a szovjet világbirodalom. A valóságot tagadó, mentálisan súlyosan sérült emberek elállatiasodva gyilkolásznak, fosztogatnak, pusztítanak.

Ám az már számtalanszor bebizonyosodott, az itt említett történelmi eseményekkel kapcsolatban is, hogy mindhiába a gyilkolászás, a pusztítás és fosztogatás, a lumpenek végül nem gazdagodnak meg. Ugyanolyan lecsúszott, kihasznált, kizsákmányolt széles társadalmi réteg maradnak, mint előtte voltak. Csupán felettük uralkodó gazdagokat cserélnek. Ennyi történik.         

Mert olyan nem létezik, hogy minden ember egyenlő. A legtöbb, ami elérhető, a törvény előtti egyenlőség. Minden további társadalmi területen megnyilvánulnak értékbeli különbségeink.

Mi a különbség tehát a kapitalizmus és a liberális demokrácia között? – Először is tisztázzuk, a liberális demokrácia nem demokrácia és nem liberális. A liberális demokrácia egy neomarxista konglomerátum, egy hibrid rendszer, amelynek végkifejlete éppen napjainkban látszik, hogy nem más, mint sztálini bolsevizmus.

Ezzel szemben a kapitalizmus eredetileg a jobb képességű emberek teremtette fejlett gazdasági rendszer, amelyben a tehetség, állhatatosság, a befektetett energia a mozgató. A kapitalizmus sosem rombolja le saját, adott társadalmát, hogy pozitív változásokat érjen el. A jelenleg ismert kapitalizmus egy sztálini bolsevizmussal fertőzött, torz rendszer. Az a liberális demokrácia, amelyben ma élünk, nem kapitalizmus.

Ebben a rendszerben, - tekintve, hogy bolsevizmus – már alig van lehetőség a felemelkedésre, a kitörésre. Ebben a rendszerben a mindennapjaink nyugalmát nem biztosítják szabályok, hanem a szabályokat eltörlik és erőszakhullámot gerjesztenek. S megosztónak nem azokat nevezik, akik elpusztítják a kultúránkat, hanem azokat, akik védelmezni igyekeznek, tehát nem tartanak a pusztítókkal.  

Mint mondtam, a baloldaliságnak három fő tulajdonsága van: mértéktelenség, végletesség és kizárólagosság. Ők nem hisznek a fejlődésben, ők mindent elpusztítanának, ami előttük volt. Így szól a hitvallásuk, az Internacionálé:

„…

A múltat végképp eltörölni,

rabszolga had, indulj velünk!

…

Semmik vagyunk, s minden leszünk.”

1919-ben Magyarországon csak azért lemészároltak több száz falusi tanítót, mert a falusi iskolákat a földesurak tartották fenn, s így a tanítók a földesurakat szolgálták, nem a közoktatást. Hát meg kellett halniuk. Tízezreket lőttek a folyókba, mégis úgy tartják számon, hogy csupán ötszáz embert öltek meg, mert mindösszesen ötszáz esetben volt eljárás. Miért lehet ez így? – Mert a baloldaliság csírája minden társdalomban megvan. S amíg ez így van, minden nap veszélynek vagyunk kitéve általa.

A szovjet birodalom százmilliókat gyilkolt le, mert nem látszottak eléggé elkötelezett bolseviknak. Ma az USA-ban száz körül jár azon áldozatok száma, kik nem estek azonnal térdre a feketék és antifasiszták, vagyis a fehér és néger bolsevikok előtt. Nyugat-Európában több százan estek áldozatul az erőszakos betelepítéseknek, a szándékosan behurcolt terrorizmusnak, amely egy baloldali társadalomátalakítási kísérlet része.

A folyamatokból kiolvasható, ha az amerikai polgárháború baloldali szempontból jól sikerül, az európai baloldal is felfegyverzi majd a migránsokat és a többségi társadalomra uszítja. A baloldaliság nem tűri el más világnézetű emberek létezését. Aki ellent mer mondani, azt elpusztítják. A baloldal nem hisz a szorgalomban, ezért nem képes építeni, a baloldal inkább elveszi más értékeit.

S végül mi lesz? – Azok a primitív emberszabásúak, akik a baloldaliságért végiggyilkolásszák Amerikát és Európát, a baloldali vezetők alattvalói lesznek és ezerszer rosszabb körülmények között fognak élni, mint korábban bármikor. Ez volt a Szovjetunióban, ez volt nálunk és a többi szocialista országban. Amerika és Nyugat-Európa népeinek lehetne annyi esze, hogy okuljon a példánkból. De nincs. Láthatóan nincs.  

Itt tartunk. A fehér ember társadalmában világszerte tombol a tanácsköztársaság. Terror, tömeggyilkosságok, erőszak, pusztítás és fosztogatás. Retteg a szegénytől a gazdag, s a gazdagtól fél a szegény. Fortélyos félelem igazgat minket, s nem csalóka remény.

Mondj nemet a baloldaliságra, amíg nem késő, s amíg teheted!

Vannak olyan élethelyzetek, amelyekben az ember képtelen objektívan véleményt alkotni. Amikor érzelmeink oly mértékben hatalmasodnak el rajtunk, hogy elveszítjük a józan ítélőképességünket. Amikor az elkeseredett, tehetetlen düh kitörni készül, s felülkerekednek bennünk ősi ösztöneink, amelyek erőszakra sarkallnak. Megtorolni, bosszút állni azon, aki ezen érzéseket kiváltotta belőlünk.

Ilyen esetek szeretteink tragikus körülmények között történő elvesztése, vagy a gyermekeinket ért súlyos, nem reparálható sérelem. Különösen utóbbi esetben hagyunk figyelmen kívül mindenféle társadalmi kontrollt és válunk ösztöneink eszközévé. Akár ölni is tudnánk. Sokak számára lehet ismerős ez az állapot. Sokan véljük úgy, hogy ilyen esetekben az önkontroll elvesztése jogos és érthető.

Például egyetértünk a Szögi Lajost agyonverő cigányokkal. Nem? Mi az, hogy nem? A gyermekünket elsodorta egy autó. A látványtól sokkot kapunk, s nem is érzékeljük a körülöttünk lévő világot. Az adrenalin elönti az agyunkat, az egész testünk remeg. Előtörnek ősi ösztöneink és megtorlásra, bosszúra vágyva, dühödten rátámadunk a gyermekünknek ártóra.

Nem? Nem ez a jogos? Miért nem? Rossz példát hoztam? a cigányok amúgy is olyan erőszakosak, az ő viselkedésüket nem lehet akceptálni. Miért nem?

Bezzeg, ha mi, „tisztességes” emberek érezzük jogosnak az erőszakot, a megtorlást, a lincselést, akkor nincs vele semmi baj. Ugyan kasztráljuk már az embert, aki gyermekpornót nézeget, belezzük már ki a pedofilt. Mert ezt érdemli!

Jogi egyetemen úgy tanítják, hogy a jogrend a társadalmi morál, a társalom értékrendjének leképeződése. Ennek mentén látunk el védelemmel materiális (testünk, ingó és ingatlan vagyonunk) és immateriális (anyagtalan értékeink, a „lelkünk”, a pozitív attitűdjeink) dolgokat, illetve rendeljük büntetni az azokban történő szándékos és gondatlan károkozásokat.

Sosem felejtem el, a római jog tanárunk, - ki még ma is aktív – azt mondta, a jog nem a józan paraszti ész tudománya. Hát, ő elég nagy paraszt volt, s az általános magatartása egyáltalán nem tartalmazott józanságot. Hogy egyébként ő maga mit utalt a józan paraszti ész kategóriájába, azt nem fejtette ki. Egy azonban biztos: a jogtudománynál „józanabb” tudomány csak egy van, a matematika.

S hogy egyébként éppen a letelepedett, tehát földművelő népekhez köthető a logikus gondolkodás, a természetről, a körülöttünk lévő világról való gondolkodás általánossá tétele, az csak hab a tortán. S e földművesek (parasztok) kezdték el szabályrendszerként felfogni közösségüket. Ők hozták létre a jogoknak és kötelezettségeknek azt a keretét, amelyben a társadalom minden tagjára vonatkozóan viselkedéseket írt elő.

Vagyis a jogtudomány a józan paraszti ész tudományaként jött létre. Hogy aztán mára mivé vált, az más kérdés. A jogtudomány ma már többnyire nem a társadalmi morál leképeződése. Sajnos és szerencsére. Sajnos, mert oly mértékben dogmatizálódott, - más diszciplínákhoz hasonlóan – hogy alkalmatlan a mind differenciáltabb társadalmunk változó igényeihez alkalmazkodni. Szerencsére, mert jelen társadalmunk tele van erőszakos törekvésekkel, nem ismeri a fegyelmet, az önmérsékletet, a mások és mások tulajdonának tiszteletét, nem értékeli a fáradságos munka gyümölcsét, anarchista őrjöngéstől torz.

Mindazonáltal a jogtudomány számomra még mindig a legszebb tudomány. Áthatja a formális logika kérlelhetetlensége, amelynek köszönhetjük, hogy a téboly társadalmában, a liberális demokráciában még azért úgy ahogy létezni tudunk. A formális logika olyan, mint egy profi bérgyilkos: hideg fejjel, szenvedélyektől mentesen, és mindig elvégzi a feladatát.

A társadalom kereteit biztosító jogrend tehát megvéd minket a külső támadásoktól és önmagunktól is. Mások felett ítélkezni csupán higgadtan, objektívan, minden körülményt figyelembe véve szabad.

Mielőtt rátérnék a Kaleta Gábor, volt perui nagykövet, korábbi Los Angeles-i konzul elleni ítélet értékelésére, ejtenék pár szót a gyermekpornográfiáról.

Sokakban az a kép rajzolódik ki, hogy a gyermekpornográfia az tulajdonképpen az, amikor felnőtt férfiak gyermekkorúakat erőszakolnak meg. Mivel az európai kultúrában élünk, a megerőszakolt gyermekek a mi gyermekeink, tehát fehér gyermekek Ám ez a kép a fejünkben téves. A gyermekpornográfia nem ez. Rögvest el is mondom, hogy mit kell értenünk alatta, de előbb feltennék egy kérdést:

Vajon hány szülő van tisztában azzal, hogy mikortól kezdenek szexuális életet élni a mai gyerekek? – Tudom, bármit is mondjak megfejtésként, az mindenki más esetében igaz lehet, de a sajátunkéban soha. – Nos, 10-11 éves kortól. Ez a válasz. Tessék szépen ülni pár percet és emésztgetni!

Amikor én voltam tini, akkoriban a lányoknál 16 év, a fiúknál 17 volt a jellemző, ekkor veszítették/veszítettük el szüzességünket. Később a lányoknál – mindig ők járnak élen ebben – a korhatár lejjebb csúszott 13-14 évre. A testi érettségük vonzóvá teszi őket „idősebb” fiúk számára, a lányok pedig többnyire vonzódnak az érettebb fiúkhoz/férfiakhoz. Ez egy teljesen természetes, az emberi társadalmat minden korban jellemző jelenség.

Hogy a testi érésünk miért gyorsult fel, s azt miért nem követi mentális érettségünk, nem tudom. Jószerével senki sem tudja. Tippelgetések vannak, amelyek még csak nem is súrolják a tudományosság határait. Én magam azt az axiómát helyezem a középpontba, hogy „az ember öröklött és tanult magatartásformák összessége”. Nem fogom kifejteni, hogy ez miképpen függ össze a korai testi éréssel. Az egy másik poszt lenne.

Tudom, nehéz elképzelnünk a tizenegykét éves gyermekünket nemi aktus közben. Olyannyira elutasítjuk ezt a képet, hogy az egész témakört a valótlanság fogalomkörébe utaljuk, és ettől megnyugszunk valamelyest. Na, ezért veszélyes a gyermekkori szex! Azért, mert a szülők nem hajlandóak tudomásul venni a profán valóságot.

Ugyanakkor a gyermekpornográfia nem az európai ember gyermekéről szól. Csak igen csekély mértékben érint minket. Olyan társadalmak gyermekeit veszélyezteti alapvetően, ahol a szülők már tízéves kor környékén megállapodnak a lánygyermekek férjhez adásáról. Ázsiáról és Afrikáról van szó elsősorban.

A gyermekpornográfia az, amikor azonos korú, de legalábbis mindkét nemű érintett gyermekkorú (kiskorú) nemi aktusát rögzítik. Sokszor maguk a gyerekek, mert jó pénzt lehet vele keresni, de általában inkább a szülők, vagy a szülők által felfogadott profi nepperek. S mint mondom, az egyes kultúrák másként viszonyulnak a szexualitáshoz. Számunkra ez elfogadhatatlan, de vannak olyan helyek, ahol tradíció, s csupán ímmel-ámmal tartatják be az ENSZ-egyezményeket.

Kaleta Gábor és bűntársai ilyen, főként ázsiai és afrikai gyermekek nemi aktusáról készült videókat nézegettek. Ez számunkra undorító, elfogadhatatlan. A jogrendünkben is bűncselekményként tartjuk nyilván. Teljesen természetes, hogy ilyet látván, ilyenről értesülve elborul az agyunk és legszívesebben kiherélnénk ezt a mocskos, perverz állatot. Hogyne lőném fejbe gondolkodás nélkül én is!

Azonban!!! Én azzal is tisztában vagyok, hogy a mi fiataljaink, a mi gyermekeink is másképpen viszonyulnak a szexualitáshoz, mint mi magunk, s a leggondosabb szülői magatartás mellett is élnek nemi életet, szívják a marihuánás cigarettát. Elfogadom, hogy nincs olyan hatékony prevenció, amely belátásra bírná őket az extázis érzéséről való lemondás vonatkozásában

Egyszerűen tény, hogy a testi érésükkel a hormonháztartásuk is korábban aktivizál nemi hormonokat, tehát az ösztönkésztetéseik sokkal erősebbek, mint a mieink voltak az ő korukban. Sosem voltam a tiltások híve, s úgy gondolom, itt sem segít semmiféle törvényi beavatkozás. A legtöbb, amit tehetünk, hogy támaszt nyújtunk nekik a csalódásaik okozta bánatukban.

Bizony, ők igen fiatalon élnek át olyan traumákat testi érettségük és mentális éretlenségük diszharmóniája miatt, amelyeket mi fiatal felnőttként tapasztalhattunk meg.

Természetesen továbbra is lesznek olyanok, akik ezt a valóságot nem hajlandóak elfogadni, mereven elzárkóznak előle. Jelzem, az ő gyermekeik ezáltal fokozottabban vannak kitéve gyermekkori szexualitásból fakadó traumának.

S akkor lássuk a jogszabályi környezet értékelését!

„Btk. 204. § (1) Aki tizennyolcadik életévét be nem töltött személyről vagy személyekről pornográf felvételt

1. megszerez vagy tart, bűntett miatt három évig, terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”

Először is, a szövegben tizennyolcadik életévét be nem töltött személyt írnak. Mindeközben egy tizenhét éves szabadon élhet szexuális életet a törvények szerint is. Másodszor, a magyar, - de a nemzetközi (EU) - bírósági gyakorlatokban az ítéletek úgynevezett középmértékhez igazodnak. Esetünkben ez másfél év. A középmértéket úgy kell kiszámolni, hogy a cselekményért kiszabható lekisebb és legnagyobb ítélet számait összeadják és elosztják kettővel. Itt ez úgy néz ki, hogy 0+3=3/2=1,5.

Ebből az következik, hogy Kaleta Gábor ítéletének maximumát innen indítják. Ezt korrigálják súlyosbító és enyhítő körülmények. Tehát az ügyében hozott ítélet helyes és megalapozott.

Mielőtt nagyon felháborodnának egyesek, vegyünk egy másik példát!

„Btk. 236. § (1) Aki ittas állapotban vasúti vagy légi járművet, gépi meghajtású úszólétesítményt vagy közúton, illetve közforgalom elől el nem zárt magánúton gépi meghajtású járművet vezet, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

(2) A büntetés bűntett miatt…

1. két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekmény halált okoz.”

Ezekben az esetekben, amikor tehát az elkövető halált okoz és a középmérték öt év, a bíróság jellemzően három évet szab ki, amely egyébként úgynevezett feles ítélet, tehát mindösszesen másfél évet kell leülnie az elkövetőnek, s aztán feltételesen szabadlábra bocsátható. A halált okozó gázolók, ha nem voltak ittas és/vagy bódult állapotban, mindig felfüggesztett börtönbüntetést kapnak, tehát egyetlen napra sem vonulnak börtönbe, miközben elvették egy ember életét.

Szóval, ha valaki, aki ittasan vezetéssel elvesz egy emberéletet, csak másfél évet ül le, miért kellene Kaleta Gábornak letöltendő szabadságvesztést elszenvednie? Nem volna logikus.

Összegezzünk!

• Kaleta Gábor nem erőszakolt meg kiskorút
• Kaleta Gábor nem nézte felnőttkorú kiskorún elkövetett nemi erőszakát
• Kaleta Gábor gyermekek egymásközti nemi aktusát nézve élte ki perverzióját
• Kaleta Gábor egy beteg állat, aki nélkül a társadalmunk sokkal élhetőbb lenne
• Kaleta Gábor a hatályos jog szerinti helyes ítéletben részesült.

Hogy ez rossz, elfogadható vagy korrekcióra szoruló jogszabályi környezet, azt én nem boncolgatom. Eltérő vérmérsékletű emberek vagyunk. S csak csendben jegyzem meg, a mások meglincselését leghangosabban kívánók sosem bűntelenek. Damoklész kardja, ugyebár!

Karácsony Gergely, a fővárosi baloldal főpolgármestere mosakszik. Bizony kellemetlen pillanatokat élhet át a Fővárosi Önkormányzat Pesti Úti Idősek Otthonában történtek okán. Ám nem lenne igazi bolsevik, ha nem az lenne az első, öntudatlan (reflex-szerű) reakciója, hogy mást vádol meg a saját gondatlanságából fakadó, tömeges elhalálozással járó katasztrófa okozójaként.

Ex cathedra kijelenti, a fővárosi fenntartású halálgyárban történtekért kizárólag a kormány a felelős.  Ki más? A rühöt még Tarlós vitte be, a vírust pedig személyesen Orbán Viktor. Hogy máshogy történhetett volna?

A Fővárosi Önkormányzat hivatalos oldalán létrehoztak egy kizárólag a koronavírusról szóló mellékletet, ahová négy levelet töltöttek fel. Ezen iratok azt hivatottak bizonyítani, hogy a főváros mindent helyesen tett, a kormány ellenben mindent helytelenül.

Tartok tőle, hogy megint én vagyok az egyetlen, aki az ominózus négy levélkét elolvasta. Viszont, ha már megtettem, akkor elmondom a saját véleményemet róluk.

I., Levél – kelt 2020.03.20.

Védekezés:

a., A főváros nem tud beszerezni védőfelszereléseket.

Tények: Az Operatív Törzs január 31-én tartotta alakuló ülését. Az ellenzék ekkor még a vírus létezését is igyekezett letagadni, bagatellizálta a helyzetet, Orbán diktatúrakiépítési lépéseként értékelte azt, ahelyett, hogy a főváros védőfelszerelések vásárlásába kezdett volna. Ugyanis akkor még bárhol lehetett kapni, mert nem voltak lezárva a határok.

Ráadásul éppen az ellenzék szokta hangsúlyozni, hogy a kormány lemaradásban van az intézkedéseket illetően.

Aki január végétől március végéig nem tesz semmit, az vajon mennyire van lemaradva?

b., A fővárosnak nincs pénze a válság kezelésére.

Tények: ha félszáz, magasan bérezett „tanácsadóra” van pénz, legyen erre is. Nonszensz anyagi okokra hivatkozni úgy, hogy előtte nem is kért plusz forrást a kormánytól. Nem jelezte a finanszírozási nehézségeket. (S vajon mi lett/lesz a sorsa George Soros, amerikai bolsevik milliárdos adományának?)

c., Az idős otthonokban nem lehetséges elkülöníteni az esetlegesen fertőzötteket.

Tények: milliók laknak panellakásokban, ott mégis lehetséges. Miben különbözik egy idősek otthona egy lakótelepi paneltól? Pont semmiben! Minden bentlakónak külön lakrésze van, benne wc és fürdőszoba, sőt, konyhai tevékenységre alkalmas terület. Egyszerűen annyi lett volna a fenntartó dolga, hogy ellenőrizze a kapcsolatkorlátozást a folyosókon. Ugyanezt teszik emberek milliói a saját lakóközösségükben és nem fertőzik agyon egymást. Az Operatív Törzs naponta többször jelentkezik élőben és minden egyes alkalommal elmondják, hogyan kell az időseket izolálni. Ja, hogy egy libsi vezetésű otthonban tilos köztévét és HírTv-t nézni? Az RTL és az ATV meg nem adja élőben, csak kormány lejárató kommentárokkal, összevágva. Ide vezet a hírek manipulálása.  

d., A kórházakban nem ellenőrizték egyetlen idős embernél sem, hogy fertőzött-e, úgy engedték vissza az otthonokba.

Tények: ez szimpla rágalmazás, erre semmilyen bizonyíték nincs. Arra alapozni saját irhánk mentését, hogy másokat bemocskolunk mindenféle alap nélkül, semmilyen fórum előtt nem mentő körülmény. S továbbra is ott volt a lehetőség elkülöníteni a kórházakból visszatérőket.

II., Levél – 2020.04.02.

Védekezés:

Az idős otthonban saját lakrészben nem izolálható senki.

Tények: Simán leírja, hogy „az Emberi Erőforrások Minisztériumának az Országos Tisztifőorvos határozatában foglaltak végrehajtásához készített útmutatója értelmében fertőzés gyanúja esetén kórházból visszafogadni a járvány intézményekben történő terjedésének megelőzése céljával olyan személyt lehet, akinél két teszt negatív eredményt hozott, és ennek hiányában e személyek számára „otthoni” karantén biztosítása kötelező 14 napra…”

Vagyis beismeri, hogy a 2020.03.20-án kelt levelében hazudott, mert a kormány igenis elrendelte az idős otthoni betegek esetében a kétszeri tesztelést, csak úgy engedték vissza őket az otthonokba.

És ez a mentálisan retardált kirakja saját állítása cáfolatát saját állításának igazolására!!!  

III., Levél – 2020.04.02.

Védekezés:

Ebben a levélben csak újra leírja azt, amit a második levélben is.

Tények: Ez egyébként egy válaszlevél, mert az ugyan e napon kelt második levélre még aznap kaptak választ a Kormány Hivataltól. Azonban a Kormány Hivatal válaszát elfelejtik közkinccsé tenni. Vajon miért? Borítékolom, abban világos válaszok vannak arra nézvést, mit kellene cselekedniük.

A második és harmadik levelükben utalnak is a Személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmények szakmai feladatairól és működési feltételeiről szóló 1/2000. (I.7.) SzCsM rendelet 41. § (2) bekezdés e) pontjára, amely az intézményekben orvosi szoba, betegszoba kialakítását teszik kötelezővé. Ám ezt ők, mint egyszemélyes helyiséget értelmezik, noha legalább 20 m2-t ír elő a jogszabály. (Hozzáteszem, ezt a jogszabályt az intézmény által befogadottak számának arányában a négyzetméterre vonatkozóan módosítani szükséges.)

Továbbra sem hajlandóak azokban az egyébként brutálisan nagy épületekből álló intézményben megtalálni az izolációs megoldásokat. Mondom még egyszer: úgy, hogy emberek milliói élnek panellakásokban lakótelepeken, s ők mégis képesek megoldani az érintkezések számának minimalizálását, vagy a teljes izolációt. Olykor lakáson belül is, nem csupán egy-egy blokkban!

Egyébként vajon az Orbán-kormány mennyiben felelős azért, ha egy idős otthon több száz bentlakóra csupán egyetlen kicsi helyiséget tart fenn egészségügyi ellátás elvégzésére, pont akkorát, ami a törvényi minimum? Mennyiben felelős az Orbán-kormány a profit maximalizálására kialakított praktikumért egy-egy ilyen intézményben?

Mindenesetre most jogalkotóként jogszabályt módosíthat, mert a járvány felszínre hozta az ilyen jellegű intézmények súlyos hiányosságait.

Kiegészítés néhány órával később: Kiváló jogász professzor barátom hívta fel a figyelmünket arra, hogy ezen a válaszlevélen a dátum április 2-a,azonban a főjegyzői szignóhoz 1-i dátumot írtak. Ennyit a precizitásról.  

IV. Levél – 2020.03.26.

Védekezés:

Sára Botond kormánymegbízott levele a kórházak vezetői felé.

Tény: Sára Botond kéri, hogy a kórházak ne kössék vírusteszthez a betegek befogadását más intézményektől, mert a teszt nem minden esetben képes kimutatni a vírus jelenlétét, tehát álbiztonságot ad. Ez orvosilag igazolt tény. Ahogy az is tény, hogy a kórházakat betegellátásra találták ki, ergo, akár fertőzött valaki, akár nem, fogadniuk kell és megfelelő ellátásban részesíteni. Ezt könnyen beláthatja bárki, hiszen mindenkinek volt már beteg hozzátartozója, vagy maga is szorult kórházi ellátásra.

Mit mondhatunk el tehát összegzésként?  

A baloldali emberek közös tulajdonsága, hogy nincs egyéni felelősségtudatuk. Kizárólag egy bizonyos csoportra (intézmények, kormány, rendszerek, egyéb érdeklődési körben szerveződő csoportok, stb) vonatkoztatva képesek értelmezni a fogalmat. A közösséghez tartozás biztonságot ad számukra, többek között az olyan traumatikus helyzetekkel szemben, mint az egyéni felelősségvállalás. Simán feláldozzák individuális kiteljesedésük lehetőségét is, csak ne kelljen felelősséget vállalni valamely döntéseikért, cselekedeteikért.

A baloldaliság egy a személyiség normális kifejlődését gátló tudati állapot.

A konkrét ügyben is megmutatkozik mindez. Az intézmény fenntartója, a vezetője, az ellátó személyzet egyes tagjai mind úgy gondolják, ők mindent megtettek a gondozásukra szorulókért, nincs náluk odaadóbb munkaerő, ergo a kormány a hibás. Vagy az időjárás. De inkább a kormány! Mindenért IS a kormány a felelős, mert ŐK (azaz a baloldali emberek) soha semmiért nem tudnak felelősek lenni, sosem követhetnek el hibákat. Olyan elő sem fordulhat, hogy nem mosdatják meg napokig a magatehetetlen öregeket, hogy nem teszik tisztába őket, ha rászorulnak, vagy nem adnak ételt nekik, nem sietnek a segítségükre, ha hívják őket, mert éppen valami sorozatot néznek a tévében, vagy a Facebook-on osztanak meg egy orbitális ostobaságot, stb. Ilyen nem fordulhat elő. És ebben minden baloldali ember mélyen hisz.   

… a Semjén Zsolt által benyújtott, "Egyes közigazgatási tárgyú törvények módosításáról, valamint ingyenes vagyonjuttatásról" szóló törvényjavaslat vizsgálata tárgyában. 

I.

Semjén Zsolt lopta a doktori dolgozatát. Az opponense Molnár Attila Károly (a blogzónában Nagy Tölgy) saját egy régebbi dolgozatát adta oda Semjénnek, majd jelesre értékelte. Ez amúgy nagyon vicces, de én a tudomány kérdésében rendkívül bigott vagyok, tehát hányok az ilyen szaralakoktól. S ha megvetem Gyurcsányt, mert két diplomát is hazudott magának, de egyetlen saját diplomamunkát sem készített, akkor ezt a megvetést politikai oldaltól, világnézettől függetlenül érvényesítenem kell mindenkivel szemben. Semjén tehát egy buta gazember. És még vadászik is!!!

II.

A kormány ránk, a választókra hivatkozva, a veszélyhelyzet okán módosított néhány közigazgatási tárgyú jogszabályt. Egészen pontosan hogyan is kapcsolódik a veszélyhelyzethez a biológiai nem kérdése? Én nem látom az összefüggést. A társadalmi nemek létezését, vagyis a genderelméletet egy nagyon súlyos mentális leépülés termékének tartom. A jogszabály módosítását is értem és elfogadom. Azonban én erre jelen helyzetben biztosan nem adtam felhatalmazást senkinek. Ez ugyanis nincs semmilyen hatással a veszélyhelyzet elhárítása okán foganatosított intézkedésekre.

Az, hogy ezen módosítás az ellenzék egyik legneuralgikusabb pontja, mindent elmond róluk: elmeháborodottak. Viszont, ha mi, ép értelmű emberek is joggal nevezhetjük aggályosnak e jogalkotási metodikát, akkor az elmeháborodottaknak ez borzalmasan erős muníció, mert innentől hitelesen állíthatják, hogy a kormány csalárd módon jár el, és a veszélyhelyzetre kapott felhatalmazásán túlterjeszkedve alkot jogszabályokat, ergo lehet diktatúrázni.

III.

A polgármesterek és a főpolgármester jogait korlátozó törvényjavaslatot a kormány visszavonta. Vagyis marad az, hogy egy képzetlen személy, egy laikus ad hoc jelleggel dönthet bármiről veszélyhelyzet idején. Szemben azzal, hogy kikérné szakemberek véleményét. A szakmaiság, ugyebár! Ez idáig ez volt a baloldal egyik vesszőparipája. Azonban most, hogy az önkormányzati választásokon megerősödtek, és elhozták a főváros, valamint több megyeszékhely irányításának lehetőségét, már nem fontos a szakmaiság, már az fontos, hogy az emberük egyszemélyben dönthessen bármiről. S ez természetesen helyes.

Kilóg a lóláb, de mindhiába, mert van egy jól mozgósítható zombiseregük, amely nagyon is alkalmas a nyomásgyakorlásra. Lásd a Brüsszeli Szovjet, a Setét Torony, valamint a nyugati bolsevik média össztüzét. S akkor még nem beszéltünk a hazai hasznos idiótákról, a közösségi médiában szorgoskodó, csekély értelmű népekről.  

Persze, a kormány szándékainak egyenességét e tárgykörben is joggal kérdőjelezhetjük meg. Ugyanis senki ne képzelje, hogy a törvénytervezetet maga Semjén Zsolt készítette azzal a komplementerpár agysejtjével. Lófaszt, mama! Semjén akkor sem tudna összerakni egy ilyen törvénytervezetet, ha tíz élete lenne. A munkát egy jogászokból álló team végezte el.

Az pedig, hogy a sokszor a szakmaiság bárgyú mantrázása mögé bújó segghülye ellenzék ezen ki fog akadni, borítékolható volt. A marháknak már papírjuk is van róla, hogy le se szarják a szakmaiságot. Ugyanakkor az ország településeit zömmel Fideszes polgármesterek irányítják, és nem lehet tudni, milyen stratégiai fontosságú helyzetben jön majd kapóra egy esetlegesen akadékoskodó testület hatástalanítása. Itt van mindjárt a budapesti XXII. kerület, ahol én is lakom. Fideszes polgi, ellenzéki testület. Lehet fantáziálni!

A helyzet az, hogy az ellenzék megint öngólt lőtt.

IV.

Találtam az én szakterületemet is érintő, a veszélyhelyzethez semmilyen szinten nem kapcsolódó, jogorvoslati lehetőséget (fellebbezést) eltörlő módosítást. Mindentől függetlenül is nyilvánvaló, hogy egy mind differenciáltabb társadalomban bármiféle jogosultság megvonása csökkenti a jogbiztonságot. Az engem, az én szakterületemet is érintő esetben egy olyan jogsértő hivatali metodikát igyekszik elrejteni, amely jelentősen befolyásolja az idegenrendészeti és kormányhivatali (tartózkodás, letelepedés, honosítás) eljárásokat.

Amikor a rendszerszintű jogsértésekről tájékoztattam azt a hatóságot, amely e hivatalokat felügyeli, arra hivatkoztak, hogy a visszaélések megakadályozása primátust élvez. Vagyis inkább essen el száz jogosult a lehetőségtől, mint egyetlen jogosulatlan személy is hozzájuthasson. Ez teljesen nyilvánvalóan bolsevista attitűd, ilyen alapállás egy demokráciában, egy jogállamban elképzelhetetlen.

Ám a jogállam nem ettől épül le!

V.

Sokadszorra is átgondoltam a Koronavírus-törvény körüli parlamenti vitát és arra a következtetésre jutottam, hogy bár a kormány döntése alapvetően helyes és a jogtudomány érvrendszere szerint egyértelműen megállja a helyét, olyan fölösleges konfrontációt vállal vele magára a nemzeti oldal, amely a társadalmi morál, annak erősítése szempontjából nem indokolt.

Sőt, káros! Nehéz ezt kimondani, de én valamikor úgy döntöttem, hogy két alapvetéshez minden körülmények között tartom magam:

1. Dubito ergo cogito, cogito ergo sum, sum ergo Deus est. – Kételkedem tehát gondolkodom, gondolkodom tehát vagyok, vagyok tehát Isten létezik.

/Descartes/

2. Van-e csúfabb ugyanis a meggondolatlanságnál, és van-e bármi is olyannyira megfontolatlan, olyannyira méltatlan a bölcs tekintélyéhez és belátáshoz, minthogy akár hamis nézetet képviseljen, akár pedig fenntartás nélkül síkraszálljon olyasmi mellett, amit nem vizsgált meg és tárt fel eléggé?

/Cicero/

Először is, olybá tűnik számomra, hogy az Európai Uniós jogharmonizációért felelős miniszter csapata nem áll a helyzet magaslatán. Nem tanulmányozták kellő mértékben a más - jellemzően a legrégebbi és legnagyobb – tagállamok veszélyhelyzetben alkalmazott eljárási metodikáit. Vétkesen nem vették számításba, hogy hazánk bárminemű különutaskodására azonnali verbális agresszióval reagálnak, amint az a szovjet típusú politikai berendezkedésre jellemző.

Valóban nem volt választható megoldás egy határozott időre szóló felhatalmazás? Az nyilvánvaló, hogy kevésbé praktikus és hatékony, csak az nem modellezhető minden kétséget kizáróan, hogy annyival nagyobb veszélyt jelentett volna a lakosság számára. Még egyszer hangsúlyozom, ez a logikusabb és hatékonyabb megoldás, de nem kecsegtet akkora politikai haszonnal, amelyért érdemes volt alkalmazni.

Másodszor, a kormány kettős szándékát az ellenzék jól olvasta, és akkor is szembe helyezkedett vele, ha nyilvánvaló volt számára, hogy ebből semmiképpen nem kerülhet ki jól. A 4/5-ös felhatalmazás, vagyis a parlamenti összefogás szép gesztus ugyan, de a jelen magyar társadalmi viszonyok között senki nincs, aki ne gyanítana hátsószándékot. A kormány is pontosan tudta ezt, és amiképpen a baloldal, úgy ők is felhasználták a helyzetet politikai haszonszerzésre.

A politika mocskos dolog.

VI.

Mindaz, amit itt most leírtam, nem változtat azon a tényen, hogy a Fidesznek jelenidőben nincs alternatívája Magyarországon, s hogy Brüsszel semmivel sem különb, mint Moszkva volt, hanem pontosan ugyanazon bolsevista elvek mentén igyekszik megtörni az emberek lelkét, módosítani a tudatállapotát.

Ahogyan az sem működőképes stratégia, ha a rendszert belülről akarjuk megreformálni. Volt erre kísérlet harmincpár éve, eredmény nélkül. Csak a rendszerváltoztatás hozott megoldást. Mostanáig. A liberális demokrácia olyan gigantikus társadalmi felépítmény, amelynek a tehetetlensége nem kompenzálható jószándékú mérnöki beavatkozással. Ennek a rendszernek pusztulnia kell!

„A szocialistákkal az a baj, hogy mindig kifogynak a más pénzéből!”

/Margareth Thatcher/

A jelenleg még működő, bár egyre gyengülő európai gazdaságot egy olyan, kapitalista világlátású nyugat-európai emberi közösség építette fel, amely a baloldaliságot ellenségének tekintette. Nem egy baloldali szervezetet terrorszervezetként tartotta számon. Mementónak ott volt számukra a szocialista tömb, amelyet kizárólag a fegyverek voltak képesek egyben tartani.

Miközben a nyugati társadalom gazdasága, - a baloldaliság teljes elutasítása mellett – szépen és dinamikusan fejlődött a II. világháború után, addig a szocialista országok durcásan bezárkóztak és a logikus gondolkodást, mint burzsoá mételyt elutasítva spirituális alapokon nyugvó gazdálkodást folytattak. Az embereknek hinniük kellett a szocialista ipar és gazdaság működésében, különben az inkvizícióként működő pártapparátusok eltüntették őket, sokakat örökre.

Jól emlékszem, a 70-es, 80-as években, - mivel Hofinak szabad volt – a kabarékban ironikusan említették a „rothadó kapitalizmust”, amelyben minden szocialista ember élni vágyott. Amikor pedig a szocializmus a végnapjaihoz érkezett, mindenki boldog volt, hogy eztán mi is kapitalisták leszünk, tehát magától emelkedik majd az életszínvonal, mindenki német márkában kapja a fizetését és Mercedesen járhat.

Vagyis az a vallásos megalapozottságú baloldali világnézetünk úgy láttatta velünk, hogy a nyugati emberek semmivel sem különbek, mint mi, csupán azért élnek jobban, mert valamilyen láthatatlan erő részükre jobb feltételeket biztosított, míg minket próbára tett.

Hát nem vicces, hogy a kereszténységet üldöző szocializmusban volt ilyen a közgondolkodás?

A szocialista ember sosem tudta, mi az a kiválóság, mi az a teljesítmény, vagy mi a felelősségvállalás. A kiválóságról azt tanulta, hogy burzsoá szemfényvesztés, mert mindenki egyenlő értékkel bír a társadalom működése szempontjából. Az orvos éhen halna, ha nem volna hentes. A mérnököt megenné a kosz, ha nem volna takarítónő. STB. A teljesítményről jobb esetben a sport jutott eszébe, egyébként a sztahanovizmus, amelyről titkon tudta, hogy orbitális hazugság. Felelősséget sem kellett soha vállalnia, mert a párt mindent megoldott helyette.

És eljött a nap!

Kiszabadultunk…

Megvan a Macskajaj? – Na, hát pont úgy mulattuk el az ország stratégiai készleteit, mint a filmben. Három teljes évig folyt a dínomdánom önfeledten a fillérekért elherdált közvagyonból. Semmi nem érdekelt minket, csak az, hogy szabadok vagyunk.

Aztán ráeszméltünk, hogy nem német márkában kapjuk a fizetésünket, hogy nem is olyan egyszerű Mercedest venni. 1994-ben ezért visszaengedtük a hatalomba azokat, akik évtizedekig elnyomásban tartottak, akik legyilkolták felmenőinket, mert gondolkodni merészeltek. Visszaengedtük őket, mert őket már ismertük, az ő hazugságaik olyan zsoltárok voltak, amiket évtizedekig énekelgettünk együtt.

Aztán Bokros Lajos újra ébresztőt fújt. Nyolc év rendszerváltozás után ráébredtünk, még mindig a szocializmusban élünk, csak az életkörülményeink lettek rosszabbak.

Így tudott nyerni a Fidesz 1998-ban. Na, akkor aztán megtapasztalhattuk, hogy a kapitalizmus sok tekintetben pont olyan, mint azt egykori vezetőink leírták. Számunkra teljesen ismeretlen fogalmakkal kellett megbarátkoznunk. Munkanélküliség, korrupció, gazdasági bűnözés. Ám a legfontosabbak egyike, amely szinte egyedüliként volt jó a szocializmusban, a közbiztonság, szertefoszlott. A bűnözés olyan méreteket öltött, amiről elképzelni sem tudtuk, hogy létezhet.

A Heti Hetesből megtudhattuk, megérthettük, hogy a kapitalizmus ROSSZ. S ezt már nem a politikusok mondták, hanem Hofi Gézára hivatkozó, olyan független értelmiségiek, akiket már nem lehetett a pártállami rendszert működtetők közé sorolni. Akkor még nem tudtuk, mire képes a média, ha rossz, ha kommunista kezekben van.

Mindeközben nyugaton a bukott baloldali rendszer képzett ágensei ellepték az ottani egyetemeket, előadásokat tartottak arról, mekkora hősök voltak ők a szocialista rendszer megdöntésében, s hogy üldöztetésükben, a mindennapi életveszély közepette mit vittek véghez. SEMMIT! Olyanok voltak ők, mint a gomba spórái, szétszóródtak a világban és bomlasztottak. Ezek a kommunista vendégelőadók átvették az egyetemi élet tematizálását és mára a nyugati kampuszokon nagyobb bolsevizmust teremtettek, mint Sztálin idejében volt.  

Így jutottunk el oda, hogy ma egy olyan diktátort éltetnek sokan, aki 2006-ban a nép közé lövetett, aki diáklányokat kínoztatott meg, aki rendőrterrort vezetett be.

Hogyan jutottunk ide?

A válasz triviális: az egyes embereket ki lehetett vinni a szocializmusból, de a szocializmust nem lehet kivinni az egyes emberekből. S miután a nyugatot megfertőzte a keleti nosztalgiából sarjadó újbolsevizmus, ez a léleknyomorító világnézet mind erősebbé vált.

Sikerének titka, hogy a legszélesebb társadalmi réteg igényeire fókuszál, a prolikra, vagy proli mentalitású survival-okra, akik nosztalgikus emlékekben magukban hordozzák a szocializmus kvintesszenciáját. Ők régivágású értelmiségiek, akik nem különösebben kedvelik a mai társadalom által kitermelt eliteket.

E két csoport együtt képezi a mindenkit gyűlölő, mindenki másra féltékeny irigy prolik rétegét. Ők olyan masszív és megbonthatatlan őskövülete a magyar társadalomnak, amely még hosszú évtizedekig képes rombolni a közhangulatot.

Részükre elég csupán a régi zsargont elővenni: „Mindenki egyenlő” ... „Te is érsz annyit a 8 általánosoddal, mint az egyetemen egy évtizedet tanuló orvosprofesszor” … „Kizsákmányolnak téged, te tartod el őket, rabszolga vagy” … „Te is vihetnéd valamire, ha ők nem vennék el tőled a lehetőséget” … „A gazdagoktól kell elvenni” … stb.

Ennél a mentálisan lealjasult társadalmi rétegnél az állandó ellenséges attitűdjüket erősíti az, a szintén a szocializmusból átmentett életérzés, hogy a másik, a máshol mindig jobb, mint az övék. Ezért is volt könnyű dolga a liberálbolsevik politikai vezetőknek kinevelni belőlük a hazaszeretetet. Nézzünk csak szét a közösségi médiában a baloldali ismerőseink között! Folyamatos az ország, a benne élő és dolgozó emberek pocskondiázása, a legelképesztőbb hazugságokban a liberálissá züllött nyugat istenítése, a nemzeti önrendelkezés köpködése, a globális irányítási rendszer (szovjet típusú unió) éltetése.

A koronavírus-járvány okozta gazdasági összeomlásban keletkezett mérhetetlen károk mérséklésére hozott intézkedések körében egy racionális és egy animista (szociálbolsevik) metodika figyelhető meg.

A magyar kormány a racionális, a klasszikus kapitalista eszközöket részesíti előnyben. Szemben vele a spanyolok viszont a szovjet típusú, teljes egészében sztálinista gazdaságfelfogás mentén keresik a megoldásokat.

Spanyolországban a vállalkozásokat kényszerítik, hogy a csőd ellenére is tovább alkalmazzák a munkásiakat, fizessék utánuk az adókat. Szándékosan tönkre teszik a gazdasági elitjüket, hogy a politikai promiszkuitásukat mind tovább fenntarthassák az irigy prolik által. Úgy vannak vele, majd valaki átveszi a helyüket. Spanyolország tehát az EU egyik legnagyobb gazdaságaként nyíltan felvállalja a sztálinizmus képviseletét.

Ezzel szemben mi, magyarok tisztában vagyunk vele, hogy a kreatív elmék által létrehozott gazdasági szervezetek túlélése mindennél fontosabb, hiszen e társasvállalkozások biztosítanak munkát és megélhetést a munkavállalóknak. Ezért első lépésként a kormány őket támogatta, mikor az adóterheket elengedte. Ez a gazdaságfelfogás virágoztatta fel Nyugat-Európát a II. világháború után. S az taszította nyomorba Kelet-Európát, amit most a spanyolok tesznek.

Nem kétséges, mit kell támogatnunk.          

A magyarországi ellenzék nem kevesebbet állít, mint azt, hogy a rendkívüli jogrendet kihasználva Orbán Viktor diktatúrát vezetne be. Mindezt Európa közepén, az EU tagjaként, a NATO tagjaként, folyamatos, a hazánkat bármilyen okból szankcionálni szándékozó vizslató tekintetek össztüzében.

Próbáljuk elképzelni, hogyan is zajlana a diktatúra: tehát a veszélyhelyzet véget ér, nincs egyetlen vírusos megbetegedés sem a világban, Orbán pedig tovább rendelkezik karanténról, ellenzéki sajtó betiltásáról, választások megszüntetéséről, az országgyűlés felfüggesztéséről. Így képzeli az ellenzék.

Természetesen hadat üzenünk az USA-nak, mert Orbán elmebeteg. Tudjuk, Grazba jár klinikai kezelésre. Felvesszük a harcot az ENSZ békefenntartókkal is, hiszen a Magyarok Nagyasszonya velünk van, megrettenni nincs okunk. Mi pedig amúgy is agyhalott fanatizált náci birkák vagyunk.

Így képzeli a magyarországi baloldal, a zöldek, a liberálisok, a szocik és nemzeti bolsevikok. Azt állítják, hogy ennek 2020-ban reális esélye van.

Számomra megdöbbentő ez a lelki sötétség, a morális lealjasodásnak ez a szintje. Persze, külön kell választani a baloldali vezetőket és megmondóembereket a néptől, az istenadta néptől. A tanácsköztársaságot megszervező és levezénylő, a Rákosi rezsimet működtető, majd a kádári diktatúrába belesimuló bolsevik éceszgéberek (agytrösztök) nem hülyék. Pontosan tudják, hogyan kell manipulálni egy tudatlan embertömeget.

A követőik mind olyan, az életükkel elégedetlen, a rendszerváltozásban csalódó egyszerű gondolkodású emberek, akik képtelenek saját döntéseket hozni, azokért felelősséget vállalni, mert mentálisan rendkívül gyöngék. Ezek az emberek oly mértékben frusztráltak, s frusztrációjukból fakadóan oly magas szinten telítettek gyűlölettel mindenki iránt, aki többre vitte, mint ők, hogy szinte bármilyen képtelenséget elhisznek azoknak, akik azt állítják, a sikertelenségük oka nem önnön mentális gyengeségük, hanem mások, akik csalárd módon kihasználják őket, elveszik tőlük a lehetőséget egy boldogabb, teljesebb életre.

A baloldali emberek egy módosult tudatállapotban, kvázi tömeghipnózis hatása alatt élik a mindennapjaikat. Felfokozott lelkiállapotukban ugrásra készen várnak, mikor marcangolhatnák széjjel mindazokat, akik őket elnyomják, akik nem engedik kibontakozni az ő nagyon is valós zsenijüket. Itt élnek köztünk, portyáznak a valós és virtuális térben, körbe szaglásznak minket, ránk vicsorognak.        

Teljesen nyilvánvaló, hogy Orbán nem kívánja felrúgni a liberális démonokrácia szabályait. Sőt, kifejezetten eminensnek nevezhető a hétfői próbálkozása kapcsán. Úgy gondolkodott, hogy a jelen veszélyhelyzet egy olyan társadalmi állapot, amelyben a megoldásokat az ellenzékkel összefogva is kereshetjük.

Megengedve azt a rosszindulatú feltételezést, hogy a 4/5-ös felhatalmazás az ellenzék oldalán is felelősséget keletkeztet, s Orbán csak a mind nagyobb felelősség terhe elől menekül. Ennek sem sok értelme van. A felhatalmazás mellett is a kormány alkotja a rendeleteket, tehát valódi felelősséget nem oszt meg.

Nem, ez tényleg csak egy gesztus volt. Aki figyelte a kormányfő parlamenti felszólalását, illetve a személyeskedő támadásokra adott viszontválaszát, annak nem volt nehéz azt a következtetést levonnia, hogy szó nincs arról, hogy a kormány rá lenne szorulva az ellenzék segítségére. Ez egy gesztus volt. Egy értelmetlen gesztus arra méltatlanok felé. Ugyanakkor elegánsabb, a jogbiztonság szempontjából helyénvalóbb lett volna a 4/5-ös döntés.

Így marad a rendeleti kormányzás veszélyhelyzet idején. Hogy ez most külön költségekkel is jár, azt jelen körülmények között tekinthetjük elhanyagolható kellemetlenségnek. Sokkal fontosabb, hogy a rendelet a jogforrási hierarchiában alatta található a törvénynek, vagyis gyengébb kötőerejű. Egy krízishelyzetben a törvény hatásosabb jogforrás.  

Engem picit az aggaszt, hogy a lejáró rendeletek és az új rendeletek közötti „üres” időintervallumban számtalan fertőzött személy léphet be országunk területére. S itt hoznám példának a kínai helyzetet: ott a járvány gyakorlatilag megszűnt, azonban a határzár feloldásával fertőzött külföldiek utaztak be. Ma náluk is ismét megjelent a vírus. Ez várható itt is. gondoljunk csak a rajtunk keresztülutazó románokra, szerbekre.

Mindemellett a baloldali politikai erőknek nem kell aggódniuk amiatt, hogy politikai haszonszerzésből történő közveszély okozásuk a szavazók által megtorlásra kerül, hiszen az, hogy Magyarországon ki szavaz a baloldalra, régen eldőlt. Legfeljebb az urna elé járulási kedv változó.

Ezzel szemben a Fidesz, de főleg Orbán Viktor veszélyhelyzeti magatartása nagyon is döntő fontosságú azt illetően, hogy a jobboldali választók miként értékelik a kormány intézkedéseit. Mert bár a kapitalizmusban inkább otthonosan mozgó és a szocialista (komcsi-bolsevik) törekvéseket alapból elutasító jobboldali emberek racionálisabban gondolkodnak, az a sok aljas ostobaság, amit a baloldali médiumok terjesztenek, az ő fejükben is ott visszhangzik.

Gondolok itt Mészáros Lőrinc és Tiborcz István dolgaira. Bevallom őszintén, amikor Orbán Ráhel azt mondta, hogy ők saját képességeiknek köszönhetően jutottak el oda, ahol most vannak, nekem is kinyílt a bicska a zsebemben. Ilyen pimasz hazugságot! Ráadásul a napokban fontos és magas beosztású hivatalnokokkal vitatkoztam idegenrendészeti törvények végrehajtásáról, és nem éppen kedvező nyilatkozatokat tettem a kormányról. Posztot is terveztem írni, de a baloldal veszélyhelyzeti magatartása összezárásra késztetett. Lenyelem a nemzeti kormány néhány békáját.

Hja, kérem, kompromisszumok nélkül aligha működne a társadalom. Talán pont erre bazírozik az ellenzék is. Nem értem, hogyan gondolhatják, hogy Orbán éppen a koronavírus-járványba fog belebukni. Nem fog! Már csak azért sem, mert eddig rendkívül jól vezényli a műveleteket. Minden rendkívüli intézkedését korábban hozta meg, mint adott helyzetben a nálunk felkészültebb és fejlettebb országok kormányai. S mindvégig higgadt tud maradni, noha olyan politikai támadásoknak van kitéve, mint senki a világon.

Még valami cseh liberális genderina is beszállt az országunkat pusztító ellenzékünk oldalán. Az EP-hez fordult a tervezett koronavírus törvény kapcsán, hogy az mennyire sérti a jogállamiságot. Jézusom! A helyzet az, hogy az el nem fogadott törvénytervezet rendkívül helyesen lett kimunkálva.

Szó nincs benne arról, hogy az kvázi megszünteti az országgyűlést, ugyanis a járvány végének definiálását egyértelműen a parlament kezében hagyja. Ennek egyszerű oka van: amennyiben egy határozott idejű jogszabály hatályvesztése idején a vészhelyzet még fennáll és éppen amiatt nem hívható össze a parlament, ami meghosszabbíthatná a veszélyhelyzeti státuszt, egy ex-lex állapot jöhetne létre, legalábbis a veszélyhelyzet szempontjából. Amint a vészhelyzet elmúlt, a parlament gond nélkül összehívható és a törvényt hatályon kívül lehet helyezni. Itt a kormány nem tudna trükközni, mert a 4/5-e már nem lenne meg.

A parlamentet a képviselők egyötöde is össze tudja hívni. Amennyiben a kormányoldal távol maradna, az ellenzéki szavazatok száma anélkül is bizonyítaná, milyen akaratot óhajtottak érvényre juttatni. Ne feledjük, a kormánynak csak kétharmada van!  Egyszóval a diktatúra bevezetésének jelen jogrend mellett vajmi kevés esélye volna. Amint azt az elején említettem, különös tekintettel a NATO katonai potenciál árnyékában.

Ez az egész tegnapi hercehurca pusztán arra volt jó, hogy megerősítse bennem, Magyarországon két nép él. Az egyik a politikai nemzet fogalmának égisze alatt, a másik egy internacionalista-globalista összeurópai embermassza részeként, tehát identitástudat, hazaszeretet és szolidaritás nélkül. Mi, hazaszeretők, patrióták a tradícióink, a kultúránk által körülírhatóan, ők állandó expanzióban, amely azt diktálja számukra, hogy el kell venniük a mi életterünket is.

Úgy vélem, a pandémia után számot kell vetnünk magyar sorsunkkal, és el kell döntenünk, hogyan tovább. Őszintén, felelősségteljesen, határozottan. 

Mostantól tilos a parlamentben úgy viselkedni, mint agresszív majmoknak a majomházban. Erre a komplett ellenzék azt mondja, teljesen megfosztották őket mindennemű kommunikációtól. Hát, legalább önkritikájuk van.

A harmadik, az alig valamit is számító elitcsoport hangja gurgulázva tört a felszínre, mint a Zsóriban a büdös víz. S ha nem lengné körül őket e kénköves, fertelmes bűz, tán azt sem tudnánk, hogy léteznek. Ehhez képest eléggé fajsúlyos jogosultság megszerzésére jelentették be igényüket: a kulturális ellenállás jogára.

Mindjárt kifejtem, de előbb még felvázolnám saját viszonyomat a színházakhoz. Nem járok színházba úgy harminc éve, és nem is nagyon szeretnék járni soha többé. Számomra semmi nem művészi, ami a valóságot hamis interpretációkban igyekszik ránk erőszakolni. Különösen visszataszító, hogy egy demokráciában egy erőszakos, iskolázatlan kisebbség ízlésterrorját kellene megtapsolnom.

Nekem ez nem megy. Nekem nem jön be a kinyúlt tergál pulóveres, Valértól három fejjel magasabb Mariane (Moliére: Tartuffe). Biztos nagyon modern, trendi és progresszív, ám engem egy kafkai groteszkre emlékeztet inkább. És már elnézést, de én Kafkában is az eredetit kedvelem, a balliberális rendezőgéniuszok silány epigonjait kevésbé.

Ami pedig végképp undorító számomra, egy-egy történelmi tragédia tartalmának odáig silányítása, mígnem jelen társadalmunkat úgy nem képes láttatni, mint egy torz, apokaliptikus valóságot. Számomra az ilyen színdarabok azoknak a lelki nyomorúságát, mentális lealjasodottságát reprezentálják, akik az ilyen „alkotásokat” elénk tárják (rendezők, operatőrök, színészek, stb).

A Szalai Erzsébet, szélsőbaloldali szociológus által kulturális elitnek nevezett társadalmi képződmény tehát a ius resistendi (ellenállási jog) kiváltságának elnyerésére hajt, mint anno az Aranybulla kiadásakor a magyar nemesség.

Ez az úgynevezett kulturális elit most azt követeli, hogy joguk legyen bármikor eldönteni, mely, a közösségükben megvalósuló bűncselekmények ténye kerüljön napvilágra, s melyik nem. Vagyis legyen joguk súlyos bűncselekmények eltusolására, a magyar igazságszolgáltatás megkerülésére, törvény felett állás megvalósítására.

Amikor nálunk is kirobbant a #metoo botrány, szkeptikus voltam annak a morális megújulásban játszott szerepével kapcsolatban. A Katona József Színház ügye engem igazolt. A színésztársadalom semmilyen módon nem képes erkölcsi értékek képviseletére, felmutatására. Egy hedonista életmódot folytató, teljes szexuális szabadosságban élő zárt kaszt.

Számomra teljesen ésszerűnek tűnik ennek az elszabadult, drogban és alkoholban pácolt promiszkuitásnak a kormány általi megfékezése. Azon csodálkozom, hogy erre ilyen sokat kellett várnunk.

S ha áttekintjük kicsit az elitek társadalmi szerepeit, rögtön láthatjuk, hogy a politikai és gazdasági elithez képest a kulturális elit gyakorlatilag nem is létezik, súlytalan. Mindeközben azonban eltorzult értékrendjének propagálásában viszont sikeres, vagyis rendkívül hatékony a társadalom kulturális dimenziójának lebontásában.

Megnéztem az interneten tenyésző videót, amelyben színészek picsognak a kormány abbéli szándéka ellen, hogy megakadályozza az elsősorban szexuális bűncselekményeket magánüggyé, sőt a kultúra fontos részévé tenni kívánó „művészeket” tervük véghez vitelében.

Pogány Judit úgy érzi, most pont olyan politikai a helyzet, mint a 60-as években volt. Most is jön a fekete kocsi, most sem szabad a rendszert kritizálni, tilos a nyugati módi, s a rendőr előállít, ha vidékiként Budapesten sétálgatsz. Persze, Pogány Juditnak sosem kellett rettegnie ilyesmitől, ugyanis a 60-as években ő már színésznő volt Kaposváron.

Természetesen azon sem siklottam át, hogy már megint hazudnak. A kormány nem óhajtja kivenni a színházak vezetőinek kinevezését az önkormányzatok kezéből, de anyagi szerepvállalása okán részese kíván lenni a döntéshozatalnak. Szerintem ez teljesen normális. Különösen olyan körülmények között, amikor a színházi élet szereplői jogot követelnek maguknak a bűnpártoláshoz, a személyek megalázásában társtettesként való részvételhez.

A minap olvastam az egyik közkedvelt szélsőbaloldali hírportálon, hogy felmerült eltusolt szexuális zaklatási ügy jobboldali vezetésű színháznál is. Nos, ha így van, ha színészvilág ennyire züllött, akkor megint csak nem az volna az ésszerű, ha az állam nagyobb szerepet vállalna a kultúra területén?

S akkor lássuk, miről szól a Nemzeti Kulturális Tanács:

„A hétfőn benyújtott, és várhatóan szerdán szavazásra kerülő javaslat meghatározza az egyes kulturális ágazatokban a kultúrstratégiai intézmények körét, és rögzíti, hogy a szükséges forrást a központi költségvetés biztosítja. A kormány előterjesztése létrehozza a Nemzeti Kulturális Tanácsot, amely szakmai alapot adna a kulturális ágazat stratégiai irányításához. Kimondja azt is, hogy a kulturális intézmény működtetéséért a fenntartó a felelős. A javaslat módosítja az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól szóló törvényt is. Eszerint az önkormányzat kérheti a kormánytól egy intézmény közös működtetését.”

A lényeg tehát az, hogy a kormány ott avatkozik be, ahol az önkormányzat kéri. Nem szünteti meg a Nemzeti Kulturális Alapot. Na, lehet menni tüntikézni!