„A szocialistákkal az a baj, hogy mindig kifogynak a más pénzéből!”
/Margareth Thatcher/
A jelenleg még működő, bár egyre gyengülő európai gazdaságot egy olyan, kapitalista világlátású nyugat-európai emberi közösség építette fel, amely a baloldaliságot ellenségének tekintette. Nem egy baloldali szervezetet terrorszervezetként tartotta számon. Mementónak ott volt számukra a szocialista tömb, amelyet kizárólag a fegyverek voltak képesek egyben tartani.
Miközben a nyugati társadalom gazdasága, - a baloldaliság teljes elutasítása mellett – szépen és dinamikusan fejlődött a II. világháború után, addig a szocialista országok durcásan bezárkóztak és a logikus gondolkodást, mint burzsoá mételyt elutasítva spirituális alapokon nyugvó gazdálkodást folytattak. Az embereknek hinniük kellett a szocialista ipar és gazdaság működésében, különben az inkvizícióként működő pártapparátusok eltüntették őket, sokakat örökre.
Jól emlékszem, a 70-es, 80-as években, - mivel Hofinak szabad volt – a kabarékban ironikusan említették a „rothadó kapitalizmust”, amelyben minden szocialista ember élni vágyott. Amikor pedig a szocializmus a végnapjaihoz érkezett, mindenki boldog volt, hogy eztán mi is kapitalisták leszünk, tehát magától emelkedik majd az életszínvonal, mindenki német márkában kapja a fizetését és Mercedesen járhat.
Vagyis az a vallásos megalapozottságú baloldali világnézetünk úgy láttatta velünk, hogy a nyugati emberek semmivel sem különbek, mint mi, csupán azért élnek jobban, mert valamilyen láthatatlan erő részükre jobb feltételeket biztosított, míg minket próbára tett.
Hát nem vicces, hogy a kereszténységet üldöző szocializmusban volt ilyen a közgondolkodás?
A szocialista ember sosem tudta, mi az a kiválóság, mi az a teljesítmény, vagy mi a felelősségvállalás. A kiválóságról azt tanulta, hogy burzsoá szemfényvesztés, mert mindenki egyenlő értékkel bír a társadalom működése szempontjából. Az orvos éhen halna, ha nem volna hentes. A mérnököt megenné a kosz, ha nem volna takarítónő. STB. A teljesítményről jobb esetben a sport jutott eszébe, egyébként a sztahanovizmus, amelyről titkon tudta, hogy orbitális hazugság. Felelősséget sem kellett soha vállalnia, mert a párt mindent megoldott helyette.
És eljött a nap!
Kiszabadultunk…
Megvan a Macskajaj? – Na, hát pont úgy mulattuk el az ország stratégiai készleteit, mint a filmben. Három teljes évig folyt a dínomdánom önfeledten a fillérekért elherdált közvagyonból. Semmi nem érdekelt minket, csak az, hogy szabadok vagyunk.
Aztán ráeszméltünk, hogy nem német márkában kapjuk a fizetésünket, hogy nem is olyan egyszerű Mercedest venni. 1994-ben ezért visszaengedtük a hatalomba azokat, akik évtizedekig elnyomásban tartottak, akik legyilkolták felmenőinket, mert gondolkodni merészeltek. Visszaengedtük őket, mert őket már ismertük, az ő hazugságaik olyan zsoltárok voltak, amiket évtizedekig énekelgettünk együtt.
Aztán Bokros Lajos újra ébresztőt fújt. Nyolc év rendszerváltozás után ráébredtünk, még mindig a szocializmusban élünk, csak az életkörülményeink lettek rosszabbak.
Így tudott nyerni a Fidesz 1998-ban. Na, akkor aztán megtapasztalhattuk, hogy a kapitalizmus sok tekintetben pont olyan, mint azt egykori vezetőink leírták. Számunkra teljesen ismeretlen fogalmakkal kellett megbarátkoznunk. Munkanélküliség, korrupció, gazdasági bűnözés. Ám a legfontosabbak egyike, amely szinte egyedüliként volt jó a szocializmusban, a közbiztonság, szertefoszlott. A bűnözés olyan méreteket öltött, amiről elképzelni sem tudtuk, hogy létezhet.
A Heti Hetesből megtudhattuk, megérthettük, hogy a kapitalizmus ROSSZ. S ezt már nem a politikusok mondták, hanem Hofi Gézára hivatkozó, olyan független értelmiségiek, akiket már nem lehetett a pártállami rendszert működtetők közé sorolni. Akkor még nem tudtuk, mire képes a média, ha rossz, ha kommunista kezekben van.
Mindeközben nyugaton a bukott baloldali rendszer képzett ágensei ellepték az ottani egyetemeket, előadásokat tartottak arról, mekkora hősök voltak ők a szocialista rendszer megdöntésében, s hogy üldöztetésükben, a mindennapi életveszély közepette mit vittek véghez. SEMMIT! Olyanok voltak ők, mint a gomba spórái, szétszóródtak a világban és bomlasztottak. Ezek a kommunista vendégelőadók átvették az egyetemi élet tematizálását és mára a nyugati kampuszokon nagyobb bolsevizmust teremtettek, mint Sztálin idejében volt.
Így jutottunk el oda, hogy ma egy olyan diktátort éltetnek sokan, aki 2006-ban a nép közé lövetett, aki diáklányokat kínoztatott meg, aki rendőrterrort vezetett be.
Hogyan jutottunk ide?
A válasz triviális: az egyes embereket ki lehetett vinni a szocializmusból, de a szocializmust nem lehet kivinni az egyes emberekből. S miután a nyugatot megfertőzte a keleti nosztalgiából sarjadó újbolsevizmus, ez a léleknyomorító világnézet mind erősebbé vált.
Sikerének titka, hogy a legszélesebb társadalmi réteg igényeire fókuszál, a prolikra, vagy proli mentalitású survival-okra, akik nosztalgikus emlékekben magukban hordozzák a szocializmus kvintesszenciáját. Ők régivágású értelmiségiek, akik nem különösebben kedvelik a mai társadalom által kitermelt eliteket.
E két csoport együtt képezi a mindenkit gyűlölő, mindenki másra féltékeny irigy prolik rétegét. Ők olyan masszív és megbonthatatlan őskövülete a magyar társadalomnak, amely még hosszú évtizedekig képes rombolni a közhangulatot.
Részükre elég csupán a régi zsargont elővenni: „Mindenki egyenlő” ... „Te is érsz annyit a 8 általánosoddal, mint az egyetemen egy évtizedet tanuló orvosprofesszor” … „Kizsákmányolnak téged, te tartod el őket, rabszolga vagy” … „Te is vihetnéd valamire, ha ők nem vennék el tőled a lehetőséget” … „A gazdagoktól kell elvenni” … stb.
Ennél a mentálisan lealjasult társadalmi rétegnél az állandó ellenséges attitűdjüket erősíti az, a szintén a szocializmusból átmentett életérzés, hogy a másik, a máshol mindig jobb, mint az övék. Ezért is volt könnyű dolga a liberálbolsevik politikai vezetőknek kinevelni belőlük a hazaszeretetet. Nézzünk csak szét a közösségi médiában a baloldali ismerőseink között! Folyamatos az ország, a benne élő és dolgozó emberek pocskondiázása, a legelképesztőbb hazugságokban a liberálissá züllött nyugat istenítése, a nemzeti önrendelkezés köpködése, a globális irányítási rendszer (szovjet típusú unió) éltetése.
A koronavírus-járvány okozta gazdasági összeomlásban keletkezett mérhetetlen károk mérséklésére hozott intézkedések körében egy racionális és egy animista (szociálbolsevik) metodika figyelhető meg.
A magyar kormány a racionális, a klasszikus kapitalista eszközöket részesíti előnyben. Szemben vele a spanyolok viszont a szovjet típusú, teljes egészében sztálinista gazdaságfelfogás mentén keresik a megoldásokat.
Spanyolországban a vállalkozásokat kényszerítik, hogy a csőd ellenére is tovább alkalmazzák a munkásiakat, fizessék utánuk az adókat. Szándékosan tönkre teszik a gazdasági elitjüket, hogy a politikai promiszkuitásukat mind tovább fenntarthassák az irigy prolik által. Úgy vannak vele, majd valaki átveszi a helyüket. Spanyolország tehát az EU egyik legnagyobb gazdaságaként nyíltan felvállalja a sztálinizmus képviseletét.
Ezzel szemben mi, magyarok tisztában vagyunk vele, hogy a kreatív elmék által létrehozott gazdasági szervezetek túlélése mindennél fontosabb, hiszen e társasvállalkozások biztosítanak munkát és megélhetést a munkavállalóknak. Ezért első lépésként a kormány őket támogatta, mikor az adóterheket elengedte. Ez a gazdaságfelfogás virágoztatta fel Nyugat-Európát a II. világháború után. S az taszította nyomorba Kelet-Európát, amit most a spanyolok tesznek.
Nem kétséges, mit kell támogatnunk.
