Menekülttábor

hajléktalan gondolatok éjszakai szállása

VONJUNK MÉRLEGET

2020. április 02. 10:47 - Mr Falafel

… a Semjén Zsolt által benyújtott, "Egyes közigazgatási tárgyú törvények módosításáról, valamint ingyenes vagyonjuttatásról" szóló törvényjavaslat vizsgálata tárgyában. 

I.

Semjén Zsolt lopta a doktori dolgozatát. Az opponense Molnár Attila Károly (a blogzónában Nagy Tölgy) saját egy régebbi dolgozatát adta oda Semjénnek, majd jelesre értékelte. Ez amúgy nagyon vicces, de én a tudomány kérdésében rendkívül bigott vagyok, tehát hányok az ilyen szaralakoktól. S ha megvetem Gyurcsányt, mert két diplomát is hazudott magának, de egyetlen saját diplomamunkát sem készített, akkor ezt a megvetést politikai oldaltól, világnézettől függetlenül érvényesítenem kell mindenkivel szemben. Semjén tehát egy buta gazember. És még vadászik is!!!

II.

A kormány ránk, a választókra hivatkozva, a veszélyhelyzet okán módosított néhány közigazgatási tárgyú jogszabályt. Egészen pontosan hogyan is kapcsolódik a veszélyhelyzethez a biológiai nem kérdése? Én nem látom az összefüggést. A társadalmi nemek létezését, vagyis a genderelméletet egy nagyon súlyos mentális leépülés termékének tartom. A jogszabály módosítását is értem és elfogadom. Azonban én erre jelen helyzetben biztosan nem adtam felhatalmazást senkinek. Ez ugyanis nincs semmilyen hatással a veszélyhelyzet elhárítása okán foganatosított intézkedésekre.

Az, hogy ezen módosítás az ellenzék egyik legneuralgikusabb pontja, mindent elmond róluk: elmeháborodottak. Viszont, ha mi, ép értelmű emberek is joggal nevezhetjük aggályosnak e jogalkotási metodikát, akkor az elmeháborodottaknak ez borzalmasan erős muníció, mert innentől hitelesen állíthatják, hogy a kormány csalárd módon jár el, és a veszélyhelyzetre kapott felhatalmazásán túlterjeszkedve alkot jogszabályokat, ergo lehet diktatúrázni.

III.

A polgármesterek és a főpolgármester jogait korlátozó törvényjavaslatot a kormány visszavonta. Vagyis marad az, hogy egy képzetlen személy, egy laikus ad hoc jelleggel dönthet bármiről veszélyhelyzet idején. Szemben azzal, hogy kikérné szakemberek véleményét. A szakmaiság, ugyebár! Ez idáig ez volt a baloldal egyik vesszőparipája. Azonban most, hogy az önkormányzati választásokon megerősödtek, és elhozták a főváros, valamint több megyeszékhely irányításának lehetőségét, már nem fontos a szakmaiság, már az fontos, hogy az emberük egyszemélyben dönthessen bármiről. S ez természetesen helyes.

Kilóg a lóláb, de mindhiába, mert van egy jól mozgósítható zombiseregük, amely nagyon is alkalmas a nyomásgyakorlásra. Lásd a Brüsszeli Szovjet, a Setét Torony, valamint a nyugati bolsevik média össztüzét. S akkor még nem beszéltünk a hazai hasznos idiótákról, a közösségi médiában szorgoskodó, csekély értelmű népekről.  

Persze, a kormány szándékainak egyenességét e tárgykörben is joggal kérdőjelezhetjük meg. Ugyanis senki ne képzelje, hogy a törvénytervezetet maga Semjén Zsolt készítette azzal a komplementerpár agysejtjével. Lófaszt, mama! Semjén akkor sem tudna összerakni egy ilyen törvénytervezetet, ha tíz élete lenne. A munkát egy jogászokból álló team végezte el.

Az pedig, hogy a sokszor a szakmaiság bárgyú mantrázása mögé bújó segghülye ellenzék ezen ki fog akadni, borítékolható volt. A marháknak már papírjuk is van róla, hogy le se szarják a szakmaiságot. Ugyanakkor az ország településeit zömmel Fideszes polgármesterek irányítják, és nem lehet tudni, milyen stratégiai fontosságú helyzetben jön majd kapóra egy esetlegesen akadékoskodó testület hatástalanítása. Itt van mindjárt a budapesti XXII. kerület, ahol én is lakom. Fideszes polgi, ellenzéki testület. Lehet fantáziálni!

A helyzet az, hogy az ellenzék megint öngólt lőtt.

IV.

Találtam az én szakterületemet is érintő, a veszélyhelyzethez semmilyen szinten nem kapcsolódó, jogorvoslati lehetőséget (fellebbezést) eltörlő módosítást. Mindentől függetlenül is nyilvánvaló, hogy egy mind differenciáltabb társadalomban bármiféle jogosultság megvonása csökkenti a jogbiztonságot. Az engem, az én szakterületemet is érintő esetben egy olyan jogsértő hivatali metodikát igyekszik elrejteni, amely jelentősen befolyásolja az idegenrendészeti és kormányhivatali (tartózkodás, letelepedés, honosítás) eljárásokat.

Amikor a rendszerszintű jogsértésekről tájékoztattam azt a hatóságot, amely e hivatalokat felügyeli, arra hivatkoztak, hogy a visszaélések megakadályozása primátust élvez. Vagyis inkább essen el száz jogosult a lehetőségtől, mint egyetlen jogosulatlan személy is hozzájuthasson. Ez teljesen nyilvánvalóan bolsevista attitűd, ilyen alapállás egy demokráciában, egy jogállamban elképzelhetetlen.

Ám a jogállam nem ettől épül le!

V.

Sokadszorra is átgondoltam a Koronavírus-törvény körüli parlamenti vitát és arra a következtetésre jutottam, hogy bár a kormány döntése alapvetően helyes és a jogtudomány érvrendszere szerint egyértelműen megállja a helyét, olyan fölösleges konfrontációt vállal vele magára a nemzeti oldal, amely a társadalmi morál, annak erősítése szempontjából nem indokolt.

Sőt, káros! Nehéz ezt kimondani, de én valamikor úgy döntöttem, hogy két alapvetéshez minden körülmények között tartom magam:

  1. Dubito ergo cogito, cogito ergo sum, sum ergo Deus est. – Kételkedem tehát gondolkodom, gondolkodom tehát vagyok, vagyok tehát Isten létezik.

/Descartes/

  1. Van-e csúfabb ugyanis a meggondolatlanságnál, és van-e bármi is olyannyira megfontolatlan, olyannyira méltatlan a bölcs tekintélyéhez és belátáshoz, minthogy akár hamis nézetet képviseljen, akár pedig fenntartás nélkül síkraszálljon olyasmi mellett, amit nem vizsgált meg és tárt fel eléggé?

/Cicero/

Először is, olybá tűnik számomra, hogy az Európai Uniós jogharmonizációért felelős miniszter csapata nem áll a helyzet magaslatán. Nem tanulmányozták kellő mértékben a más - jellemzően a legrégebbi és legnagyobb – tagállamok veszélyhelyzetben alkalmazott eljárási metodikáit. Vétkesen nem vették számításba, hogy hazánk bárminemű különutaskodására azonnali verbális agresszióval reagálnak, amint az a szovjet típusú politikai berendezkedésre jellemző.

Valóban nem volt választható megoldás egy határozott időre szóló felhatalmazás? Az nyilvánvaló, hogy kevésbé praktikus és hatékony, csak az nem modellezhető minden kétséget kizáróan, hogy annyival nagyobb veszélyt jelentett volna a lakosság számára. Még egyszer hangsúlyozom, ez a logikusabb és hatékonyabb megoldás, de nem kecsegtet akkora politikai haszonnal, amelyért érdemes volt alkalmazni.

Másodszor, a kormány kettős szándékát az ellenzék jól olvasta, és akkor is szembe helyezkedett vele, ha nyilvánvaló volt számára, hogy ebből semmiképpen nem kerülhet ki jól. A 4/5-ös felhatalmazás, vagyis a parlamenti összefogás szép gesztus ugyan, de a jelen magyar társadalmi viszonyok között senki nincs, aki ne gyanítana hátsószándékot. A kormány is pontosan tudta ezt, és amiképpen a baloldal, úgy ők is felhasználták a helyzetet politikai haszonszerzésre.

A politika mocskos dolog.

VI.

Mindaz, amit itt most leírtam, nem változtat azon a tényen, hogy a Fidesznek jelenidőben nincs alternatívája Magyarországon, s hogy Brüsszel semmivel sem különb, mint Moszkva volt, hanem pontosan ugyanazon bolsevista elvek mentén igyekszik megtörni az emberek lelkét, módosítani a tudatállapotát.

Ahogyan az sem működőképes stratégia, ha a rendszert belülről akarjuk megreformálni. Volt erre kísérlet harmincpár éve, eredmény nélkül. Csak a rendszerváltoztatás hozott megoldást. Mostanáig. A liberális demokrácia olyan gigantikus társadalmi felépítmény, amelynek a tehetetlensége nem kompenzálható jószándékú mérnöki beavatkozással. Ennek a rendszernek pusztulnia kell!

 

 

 

 

 

   

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://menekulttabor.blog.hu/api/trackback/id/tr2715583162

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása