Középiskolában nagyon menő volt, amikor valaki kívülről tudta a Beatrice szövegeit. Én nem tartoztam ezek közé a menők közé, egyszerűen nem voltam ennyire lázadó.

Egyszer megkérdezte tőlem az egyik tanárunk, hogy jó tanuló létemre miért hordok fülbevalót, semmi polgárpukkasztót nem válaszoltam, mert nem is azért lövettem be magamnak. Valamiért tetszett. A fülbevaló és az ötlet is. (Nem az én ötletem volt, én akkoriban nem voltam túl progresszív.)

Szóval, tök átlagos embernek éreztem magam. Hosszas unszolásra elmentem az első rockfesztiválra, - s bár jól szórakoztam - nem különösebben ragadott magával a miliő. Na, ott a legnagyobb szenzáció a Rice volt. Eszméletlen, hogy mennyire megőrült értük mindenki. Skandálták a dalokat: Nagyvárosi farkas, Jerikó, stb.

Teltek az évek, jött a rendszerváltozás. Nem is tudom hogyan történt, A kétezredik év felé című dal, vagy a Ford Fairlane kalandjai  szinkronja hatott meg, de egyszer csak elkezdtem Beatricét hallgatni, és nagyon sok szöveg is megmaradt bennem. A körítés, mármint a rosszfiú imázs annyira nem érdekelt, de a mondanivaló és a zene nagyon ült.

"Egész eddigi életemről kijelentették, hogy tévedés volt,

És azt is mondták még, hogy nincs Isten és ne is keressem.

Az idegenszívűek között ezernyi hozzám hasonló remél.

Nem igaz, hogy nem tehetünk semmit!

Nem igaz, hogy így kell ennek lenni!" 

Ez nem Koncz Zsuzsa!!! Ez nem az énekhang nélküli tingli-tangli!

S akkor 2021-ben a Nemzet Csótánya Kossuth-díjat kap.

A kommunista trógerek, a népnyomorítók által páriaként kezelt zenész, - aki éppen a rendszerváltozás előtt átéltek okán semmi mássá nem válhatott, mint nemzeti érzületű, mindhalálig komcsi-ellenes hazafivá - e Kossuth-díj mellé most megkapta/megkapja a magyargyűlölő jobbikosok és a többi kommunista féreg epeokádékát.

Sok, nagyon sok embert sosem fogunk tudni kihozni a semmit sem számító proli attitűdjéből, ők örökre megmaradnak szocialista kisembernek. Ők a rendszerváltozás vesztesei, akik sosem önmagukban keresik keserű sorsuk okát, hanem mindig másban. Nekik nincs semmijük kiszáradó életükben, csak az a kis nyál, amivel bárkit leköphetnek, aki többre vitte, mint ők.

Nem, Nagy Feró nem Kodály Zoltán, de a dalaival egy elveszni látszó nemzedéknek nagyon sokat adott, talán többet is, mint Kodály. Ezt mindenki eldöntheti magában.

Én valamikor egy voltam az ezernyi hozzá hasonlóból, aki remélt. És nem hittem el, hogy nem tehetek semmit, hogy úgy kell lennie mindennek, mint azt az elvtársak rendelték.

Kösz, Feró!