Ez így elsőre lehetne egy sci-fi vagy egy horrorfilm címe is, de nem az. Abban a témában osztanám meg a gondolataimat a nagyérdeművel, hogy vajon kinek vagy minek köszönhetjük Jakab Pétert. Nem elsősorban magát a személyt, - mert azt tudjuk: nyilván a szüleinek – hanem a jelenséget, amelynek ez az egyébként nem különösebben jelentőségteljes személy a manifesztuma.
Egyes vélekedések szerint Gyurcsány Ferenc hívta életre. Mások úgy gondolják, Orbán Viktor engedte ki a szellemet a palackból. S akadnak, akik eredendően az elbliccelt rendszerváltozást okolják társadalmunk siralmas morális állapota miatt.
Úgy vélem, részigazsága mindhárom tábornak van, s talán együtt, a jelenséget komplexitásában vizsgálva érthetjük meg igazán annak ontogenezisét és társadalmunkra gyakorolt hatását.
A kapitalizmus illúziója
Középiskolában volt egy osztálytársam, aki folyamatosan nagy hangon szidta a rendszert. Olyanokat mondott, hogy az érettségi után disszidál Amerikába, mert ő nem fog ezeknek a mocskos kommunistáknak dolgozni. Rokonai éltek a Nagy Vízen túl, így aztán nem lepődtünk meg különösebben, amikor beváltotta „fenyegetődzését” és tényleg disszidált.
Több mint tíz évig élt az USA-ban, majd hazajött. Végleg. Egy ideje a legvéresebb szájú kádárista komcsi az ismerőseim között. Mi történhetett vele, hogy ennyire megváltozott? – A válasz nem is olyan túl bonyolult: amit ő kapitalizmusnak nevezett, az életmód, amit élni vágyott csupán egy illúzió volt.
A kapitalizmus illúziójának azt az állapotot nevezem, amikor a csekélyebb értelmi képességekkel rendelkező proletár úgy képzelte, Bécsben, Münchenben és New Yorkban azért élnek jobban, mint Miskolcon vagy Kassán, mert ugyanazért a munkáért lényegesen több pénzt kapnak. Egészen pontosan úgy vélték, nyugaton is mindenki ellógja a napot, mégis megkapják a bérüket, hogy három ember munkáját ott is húszan végzik, a gazdaság meg hasít.
Nos, az én volt osztálytársam megtapasztalhatta, hogy nyugaton bizony kőkeményen meg kell dolgozni a betevőért, s hogy kitörési lehetősége csakis a kellően szorgalmasoknak van. Minekutána ráébredt, hogy ő - valamilyen okból - soha a büdös életben nem fog egy bizonyos szint fölötti energiát belefektetni egzisztenciája építésébe, szépen visszabaktatott a startvonalra, ahonnan 18 évesen indult.
Tekintve, hogy élete során semmin nem gondolkodott el mélyebben, sosem jutott el arra következtetésre, hogy kudarcaiért kizárólag ő maga a felelős. Neki és a hozzá hasonló szerencsétlen sorsú millióknak találták ki a néhai kommunista rezsim ma is egzisztáló működtetői és azok génjeiktől determináltan torz gondolkodású ivadékaik a kiválók gyűlöletének propagandáját.
Elméletük szerint minden ember egyenlő, kvázi a kvalitásait tekintve is egyforma, tehát, ha valaki vagy valakik többre vitték nálad vagy úgy általában a többieknél, az csakis valamilyen ármány, csalárdság lehet. Lopnak – mondják a legegyszerűbb működésűek számára is közérthetően. S nem akárhogy lopnak a „gazdagok”, hanem tőled lopnak. Amit ellopnak, az valójában a tiéd lehetne, ám, mivel ellopják, neked annyival kevesebbed van, annyival szegényebb leszel.
Ergo a szar életedért nem te vagy okolható, hanem mások, azok, akik szorgalmukkal, kvalitásaikkal többre vitték. S a tanulatlan, az élőlények legprimitívebb reflexei szerint élő emberek ezt elhiszik, mert könnyebb feldolgozni, mint a valóságot, hogy ők bizony hitványok, szinte semmit nem érnek, hogy az általuk előállított produktumok a társadalmi hasznosság tekintetében a nullához konvergálnak.
Miközben egyébként a takarító takarítóeszközöket lop haza, az építőipari munkás építőanyagot, az irodista irodaszert. Vagyis alapvetően nem a lopással van bajuk, hanem csak azzal, hogy ők nem képesek annyit lopni, amennyiből milliárdosok lehetnének. Mert a mérce nem egy tisztes polgári lét, nem! Minden egyes rohadék lumpenproli milliárdos akar lenni, mert neki ez jár.
Mindeközben pedig a polgári életet választó, iskolázottabb és/vagy szakmailag képzettebb, szorgalmas emberekből álló középosztály eljutott arra a tudatossági szintre, hogy elvesse a törvényszegések jelentette fölösleges kockázatokból származó anyagi előnyök megszerzésének lehetőségét, tisztességes adófizető, törvénytisztelő polgárként kezdett el élni.
Vagyis éppen azok, akik másokat lopással vádolnak, a legprimitívebb szinten sértik a magántulajdonhoz való jogot, illetve a legsúlyosabb mértékben erodálják a közvagyont.
Ne hápogj, proletár, mert, ha elhiszed azt, hogy a fizetésedből levont adók bármit is számítanak az állami költségvetés szempontjából, akkor fogadd el azt is, hogy a pitiáner tolvajlásaid is fontos társadalomformáló tényezők!
Az elitek példamutatása
Számtalan szociológiai tanulmány született a témában. Magyarországon Szalai Erzsébet, - egykori tudós, mára hibbant DK-s – a téma legismertebb kutatója. Röviden összefoglalva az elitek társadalomformáló szerepét, elmondhatjuk, amilyenek a politikusaink, közéleti személyiségeink, olyanná válnak a társadalom egyszerű honpolgárai.
S mi tagadás, a kereskedelmi televíziók által bemutatott példák, - úgy celebek, mint politikusok tekintetében – nem éppen építő jellegűek. Az utánzás pedig az emberi egyedfejlődésben a tanulás egyik első lépcsője. Tehát nyilvánvalóan minél butább valaki, annál inkább támaszkodik az utánzásra, míg az öntudatosabbak, akik hajlandók tanulni, kevésbé befolyásolhatók mások cselekedetei által.
Egy felsőfokú végzettséggel rendelkező, mondjuk valamely multinál középvezető fiatal vagy egy IT szakember értelmiségi egyrészt nem lop csokit a boltban, másrészt, ha megtenné sem azzal védekezne, mint a buta proli, ha lebukik, hogy „a politikusok is lopnak”. Amikor tehát a parlamentben megnézhetjük a pedagógus végzettségű (!!!) Jakab Péter lumpen performanszait, biztosak lehetünk benne, kizárólag a társadalom leginkább marginalizálódott, legteljesebb mértékben frusztrált tagjaihoz szól.
Értelmes embereknek nincs dolga sem a jelenséggel, sem az azt megtestesítő személlyel. Aki ma mégis Jobbikos szavazó, az a társadalom szemetének része, akik nélkül sokkal, de sokkal jobb lenne.
A nagy hátraarc
Ha nekem valaki azt mondja 1986-ban, amikor is érettségiztem, hogy az új évezred első húsz éve nem fog másról szólni, mint a nyugati társadalom masszív szélsőbalos, bolsevista visszarendeződéséről, szemközt röhögtem volna.
Márpedig ma Nyugat-Európában Marx szobra elé járnak szentbeszédeket tartani az EU vezetői és Berlinben két emelet magas Lenin szobrot állítanak. Te jó ég!!!
Mind emellé pedig kijelentik, csakis egyféle demokrácia létezik, az pedig baloldali. Régen népi demokrácia néven illették, ma liberálisnak mondják. Secko jedno!
A nyugatnak ez a változása sokunknál okoz kognitív disszonanciát. Hiába fogadjuk el, hogy a demokrácia alapvetően a legjobb társadalmi berendezkedés mindezidáig az emberiség történetében, mindaz, amit ma demokráciaként akarnak letolni a torkunkon, elfogadhatatlan. Ezért merül fel egyre gyakrabban a kérdés, vajon nem jött-e el a kapitalizmus és a demokrácia leváltásának ideje?
Churchill szerint semmi sem jobb a demokráciánál. Aztán azon is lementálhatunk, vajon demokráciának tekinthető-e az, amit ma az USA és az EU, s úgy általában a nyugati civilizáció képvisel. Mindenesetre a platóni demokráciakritika, - hogy tudniillik a demokrácia nem más, mint a csőcselék uralma, azaz oklokrácia – egyre népszerűbb, egyre szélesebb körben válik általánosan ismertté. Tán, mert időszerű.
A magam részéről mind a kapitalizmust, mind pedig a demokráciát túlhaladottnak látom. Ebben egyetértenek velem a nyugati társadalomtudósok is, csakhogy ők nem látnak előttünk egy vállalható és felépíthető korszerűbb társadalmi formációt, ezért egyrészt a jelen társadalmi rendszert, mint az emberi történelem végét tekintik, illetve egy már ismert, a mesekönyvekben szépen leírt korábbi társadalmi formációban, a szocializmusban látják a megoldást.
Abból a végtelenül együgyű alapállásból indulva ki, hogy minden ember egyenlő. S itt az egyenlőt „egyformaként” értelmezik. Holott a társadalmat alkotó egyedek egyenlősége kizárólag jogi vonatkozásban értelmezhető és természetes.
Tekintve azonban, hogy az emberi populáció elsősorban olyan ökológiai és politikai környezetben reprodukálódik nagyobb ütemben, amely távolabb esik a nyugati típusú civilizációtól, vagyis a szigorúbb jogi szabályozással védett társadalmi konvencióktól határolt életterektől, az egyes államokon belül marginalizálódott csoportok, valamint a külső, primitív rendszerekből érkezők sokaságának szerepe felértékelődik.
A mostani liberális demokráciának nevezett rendszert fenntartó (elsősorban politikai) elit belátta, hogy a mesterségesen kialakított társadalmi korlátok keretein átlépő, anyagilag és intellektuálisan egyaránt megerősödött középosztályra gyakorolt befolyása egyre csekélyebb mértékű, ezért a tudatlan, egyszerű, könnyen befolyásolható tömegek felé fordult.
Viszonylag könnyű dolguk van, mert a nyugati civilizációban marginalizálódottak már eljutottak arra a szintre, hogy megértsék, kvalitásaikból adódóan semmiféle társadalmi kitörési lehetőségük nincs, ezért megelégszenek azzal, ha a tanultabb, szorgalmasabb, tehát evolúciós szempontból sikeresebb középosztályt elpusztítják.
Más kérdés, szükségszerű volt-e a kapitalizmus demokráciafelfogásának gazdasági szempontú súlyos torzítása, amely végül is megsokszorozta a lumpenek számát? – Egyértelműen nem. Az egyes fejlett nyugati társadalmak gazdasága rendelkezett annyi potenciállal, hogy a kisebb mértékben hasznos tagjainak valamiféle motivációt biztosítson. A tudatlan tömegek korlátlan uralma ugyanis egy bizonyos méret fölött már nem megoldható. S abban sem lehetnek biztosak, hogy ez a bolsevista propaganda, a középosztály elleni uszítás végül eredményre vezet-e.
A tudatlan és kontrollálatlan tömegek elszabadult hajóágyúként jelentős károkat képesek okozni az emberi társadalomban, évtizedekre vethetik vissza a fejlődést. Ráadásul most a legprimitívebb társadalmakból érkező migrációs nyomás is egyre elviselhetetlenebb. Rendkívül felelőtlenül viselkednek azok a politikusok, akik az ösztönöktől leginkább determinált tömegekben szítják az agressziót, mert egy ilyen közeget csak nagyon kevesek képesek uralni, de hosszabb távon leginkább senki.
Jakab Péter intő jel kellene, hogy legyen, mert bármennyire is egy kriplinek tűnik a szemünkben, jócskán vannak, akik elhoznák általa feltüzelve a földi poklot, pusztán azért, hogy ne kelljen látniuk, mi elégedettek vagyunk az életünkkel.