Mostantól tilos a parlamentben úgy viselkedni, mint agresszív majmoknak a majomházban. Erre a komplett ellenzék azt mondja, teljesen megfosztották őket mindennemű kommunikációtól. Hát, legalább önkritikájuk van.

A harmadik, az alig valamit is számító elitcsoport hangja gurgulázva tört a felszínre, mint a Zsóriban a büdös víz. S ha nem lengné körül őket e kénköves, fertelmes bűz, tán azt sem tudnánk, hogy léteznek. Ehhez képest eléggé fajsúlyos jogosultság megszerzésére jelentették be igényüket: a kulturális ellenállás jogára.

Mindjárt kifejtem, de előbb még felvázolnám saját viszonyomat a színházakhoz. Nem járok színházba úgy harminc éve, és nem is nagyon szeretnék járni soha többé. Számomra semmi nem művészi, ami a valóságot hamis interpretációkban igyekszik ránk erőszakolni. Különösen visszataszító, hogy egy demokráciában egy erőszakos, iskolázatlan kisebbség ízlésterrorját kellene megtapsolnom.

Nekem ez nem megy. Nekem nem jön be a kinyúlt tergál pulóveres, Valértól három fejjel magasabb Mariane (Moliére: Tartuffe). Biztos nagyon modern, trendi és progresszív, ám engem egy kafkai groteszkre emlékeztet inkább. És már elnézést, de én Kafkában is az eredetit kedvelem, a balliberális rendezőgéniuszok silány epigonjait kevésbé.

Ami pedig végképp undorító számomra, egy-egy történelmi tragédia tartalmának odáig silányítása, mígnem jelen társadalmunkat úgy nem képes láttatni, mint egy torz, apokaliptikus valóságot. Számomra az ilyen színdarabok azoknak a lelki nyomorúságát, mentális lealjasodottságát reprezentálják, akik az ilyen „alkotásokat” elénk tárják (rendezők, operatőrök, színészek, stb).

A Szalai Erzsébet, szélsőbaloldali szociológus által kulturális elitnek nevezett társadalmi képződmény tehát a ius resistendi (ellenállási jog) kiváltságának elnyerésére hajt, mint anno az Aranybulla kiadásakor a magyar nemesség.

Ez az úgynevezett kulturális elit most azt követeli, hogy joguk legyen bármikor eldönteni, mely, a közösségükben megvalósuló bűncselekmények ténye kerüljön napvilágra, s melyik nem. Vagyis legyen joguk súlyos bűncselekmények eltusolására, a magyar igazságszolgáltatás megkerülésére, törvény felett állás megvalósítására.

Amikor nálunk is kirobbant a #metoo botrány, szkeptikus voltam annak a morális megújulásban játszott szerepével kapcsolatban. A Katona József Színház ügye engem igazolt. A színésztársadalom semmilyen módon nem képes erkölcsi értékek képviseletére, felmutatására. Egy hedonista életmódot folytató, teljes szexuális szabadosságban élő zárt kaszt.

Számomra teljesen ésszerűnek tűnik ennek az elszabadult, drogban és alkoholban pácolt promiszkuitásnak a kormány általi megfékezése. Azon csodálkozom, hogy erre ilyen sokat kellett várnunk.

S ha áttekintjük kicsit az elitek társadalmi szerepeit, rögtön láthatjuk, hogy a politikai és gazdasági elithez képest a kulturális elit gyakorlatilag nem is létezik, súlytalan. Mindeközben azonban eltorzult értékrendjének propagálásában viszont sikeres, vagyis rendkívül hatékony a társadalom kulturális dimenziójának lebontásában.

Megnéztem az interneten tenyésző videót, amelyben színészek picsognak a kormány abbéli szándéka ellen, hogy megakadályozza az elsősorban szexuális bűncselekményeket magánüggyé, sőt a kultúra fontos részévé tenni kívánó „művészeket” tervük véghez vitelében.

Pogány Judit úgy érzi, most pont olyan politikai a helyzet, mint a 60-as években volt. Most is jön a fekete kocsi, most sem szabad a rendszert kritizálni, tilos a nyugati módi, s a rendőr előállít, ha vidékiként Budapesten sétálgatsz. Persze, Pogány Juditnak sosem kellett rettegnie ilyesmitől, ugyanis a 60-as években ő már színésznő volt Kaposváron.

Természetesen azon sem siklottam át, hogy már megint hazudnak. A kormány nem óhajtja kivenni a színházak vezetőinek kinevezését az önkormányzatok kezéből, de anyagi szerepvállalása okán részese kíván lenni a döntéshozatalnak. Szerintem ez teljesen normális. Különösen olyan körülmények között, amikor a színházi élet szereplői jogot követelnek maguknak a bűnpártoláshoz, a személyek megalázásában társtettesként való részvételhez.

A minap olvastam az egyik közkedvelt szélsőbaloldali hírportálon, hogy felmerült eltusolt szexuális zaklatási ügy jobboldali vezetésű színháznál is. Nos, ha így van, ha színészvilág ennyire züllött, akkor megint csak nem az volna az ésszerű, ha az állam nagyobb szerepet vállalna a kultúra területén?

S akkor lássuk, miről szól a Nemzeti Kulturális Tanács:

„A hétfőn benyújtott, és várhatóan szerdán szavazásra kerülő javaslat meghatározza az egyes kulturális ágazatokban a kultúrstratégiai intézmények körét, és rögzíti, hogy a szükséges forrást a központi költségvetés biztosítja. A kormány előterjesztése létrehozza a Nemzeti Kulturális Tanácsot, amely szakmai alapot adna a kulturális ágazat stratégiai irányításához. Kimondja azt is, hogy a kulturális intézmény működtetéséért a fenntartó a felelős. A javaslat módosítja az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól szóló törvényt is. Eszerint az önkormányzat kérheti a kormánytól egy intézmény közös működtetését.”

A lényeg tehát az, hogy a kormány ott avatkozik be, ahol az önkormányzat kéri. Nem szünteti meg a Nemzeti Kulturális Alapot. Na, lehet menni tüntikézni!

Na, ilyet sem csinálok sűrűn! Ugyanis itt most egy tényfeltáró publicisztikát követek el. Nem azért, mert felbosszant a bolsevik hírportál, a 24.hu alávalósága, vagy skriblerének, Kovács-Angel Mariannának a földmélyi butasága. Nem, pusztán emiatt nem ragadnék klaviatúrát. Megszoktam, hogy ők ennyit tudnak.

Azért foglalkozom a témával, mert szívügyem a magyarországi várak, kastélyok, kúriák sorsa. Járva Európa tájait, mindig megcsodálom a letűnt korok monumentális építészeti remekműveit. Tőlünk nyugatabbra és északabbra általános jelenség, hogy ezen építményeket felújítják és turisztikai célra hasznosítják. Örömmel tapasztalom, hogy az elmúlt években e téren is igyekszünk felzárkózni értelmes elképzelésekhez.

Mivel ez országimázs építésnek is kitűnő, a baloldalnál természetesen kiveri a biztosítékot. Nehezen viselik, ha büszke a magyar.

Mióta a kormány elhatározta, hogy a nevelőintézeti gyerekeket családokhoz helyezi és települési iskolába integrálja az oktatásterületén szükséges fejlesztésüket, hirtelen az összes liberális oktatáspolitikus a szegregációt követeli. Vagyis az intézetis gyerekek ne tanulhassanak települési oktatási intézményekben, hanem csupán elzártan a többi gyerektől, mintegy megkülönböztetve őket.  

Nem mellesleg pedig a fóti Károlyi-kastély felújítását, turisztikai célú hasznosítását ellenzik. Szerintük azt hagyni kéne lassan amortizálódni, és málladozó falai közé elzárni a külvilágtól az árva gyermekeket.

Intermezzo: A házunk egy kastély romjain áll. Már meg nem mondom, melyik családé volt, de a története pont olyan, mint a többi, magyarországi kastélynak. A háború után a szobáit lakássá alakították és vidékről munkásokat telepítettek be, akik a csepeli vasgyárban dolgoztak. Az egykori szőlőültetvény ez idő tájt elpusztult. Helyére gyümölcsfákat ültettek. Innen a környékbeli utcák nevei. A vidéki munkások aztán oly mértékben lelakták a kastélyt, hogy le kellett dózerolni. Amikor ideköltöztem, tereprendezéskor akkora, musttárolásra használt kőkádakat találtunk a föld alatt, hogy egyszerre két munkagép törőkalapácsa kellett a szállítható méretűvé aprózásához. Intermezzo vége.

A lényeg tehát az, hogy a szocialista (baloldali) igénytelenség, a múlt minden vetületében való végképp eltörölni vágyása építészeti gyönyörűségeket pusztított el. S vannak ma is a múltrendszer átka alatt lassan elenyészők. Az alcsúti arborétum épületei például, amelyekről korábban írtam már. Idesorolható ma még a fóti Károlyi-, valamint a bodajki kastély is, csak, hogy aktualitásokat említsek. E két utóbbi sorsa jobbra fordulni látszik végre!

Folytassuk akkor a poszt témájával, a bodajki Hochburg-Lamberg kastéllyal, illetve annak felújítása körüli bolsevik visítozással!

A tárgyilagosság látszatát is kerülő cikk született bizonyos Kovács-Angel Marianna klaviatúrájából, valahol a 24.hu szerkesztőségének legmélyebb bugyraiban. Ez a teremtés arról értekezik, miként jutott a kastély tulajdonjogához fillérekért Orbán veje, majd kezdte el felújítani közpénzekből, vagyis a szerencsétlen sorsú prolik adóforintjaiból. Természetesen futótűzként terjedt a hír, hogy Orbánék már megint urizálnak, már megint lopják a szegények pénzét burzsoá életvitelük finanszírozására.

Az írás az irigy prolira ható minden mágiát bevet, és követhetetlen részletességgel írja le, hogy mutyizták ki a közvagyont Tiborczék 2016-ban. Misztikus céghálózatok, százmilliók ide-oda és nevek, amelyek tök ismeretlenek a számunkra.

Kovács-Angelka egyértelműen azt sugallja, - mit sugallja, állítja! – Ez egy Fideszes mutyi. A tény ezzel szemben az, hogy ez egy baloldali mutyi (volt).

Történt ugyanis, hogy 2007-ben Bodajk független, ám baloldali támogatással hivatalt nyerő polgármestere, Oszlánszki Zsolt és a baloldali többségű testület a kastélyt eladta egy baloldali nagyvállalkozónak 150 millió forintért. Vagyis a kastély nem 2016-ban került magántulajdonba, és nem jobboldali kötődésű vállalkozóhoz, hanem 2007-ben és baloldalhoz köthető befektetőhöz.

Mindezért a testület Fideszes képviselője, polgármesterjelölt Varga Péter feljelentést tett ismeretlen tettes ellen hűtlen kezelés miatt az ügyészségen. Szerinte a vételár túlzóan alacsony volt. Nyilatkozott erről Oszlánszki utódja, Almádi István, aki szintén független, és szintén baloldali támogatással került székébe 2010-ben.

A kastély tehát meglehetősen olcsón került ki a közvagyon tárgyai közül. Új tulajdonosa aztán 9 évig hozzá sem nyúlt, hagyta, hogy az enyészet végezze a dolgát. Mígnem Tiborcz 2016-ban megvette, a Kovács-Angelka szerint patinás épületet. Végül is, ez is egy „P” betűs szó, de a  pusztulat inkább ideillő lenne.

Említ mindenféle közpénzeket is a felújítással kapcsolatban. Mily meglepő, ebből sem igaz egy szó sem. Ugyanis az állam egy rohadt vasat sem ad a magyarok adóforintjaiból eme impozáns építmény helyrepofozására. Bizony! Egyetlen CT vagy lélegeztetőgép ára sem fullad itt malterba.  

Az Európai Bizottság magyar nyelvű honlapján a következőket olvashatjuk: „Az EU kiemelten támogatja többek között tagállamai kultúrájának, így Magyarország történelmi örökségének megóvását is. Uniós támogatással állítottak helyre országszerte számos fontos műemléket: rekonstruálták az egri minaretet, a sümegi, a kőszegi, a szigetvári várat is, és a sor még hosszan folytatható.”      

A valóság tehát az, hogy bárki, - tehát magánszemélyek vagy társas vállalkozások is – pályázhat(nak) Uniós pénzekre, amelyek abból az alapból kerülnek szétosztásra az illető állam kormányának EU-hoz akkreditált hivatala által, mely alap a történelmi örökségek megóvására jött létre.  

Ez a pénz nem adóforint, ez a pénz nem költhető oktatás-egészségügyre, mert az EU direkt arra találta ki, hogy az irigy és ostoba prolit bosszantva a burzsoázia fényűzését szimbolizáló építmények állagmegőrzését, rekonstrukcióját finanszírozza belőle. Ebből egyenesen következik, ha egy magánszemély vagy társas vállalkozás pályázik az EU-nek ezen alapjához támogatásért, alkalmas pályázat esetén az EU a magyar kormány illetékes hivatalán keresztül eljuttatja hozzá az elnyert pályázati összeget.

Látva a bodajki kastélyról készül képeket, csak drukkolni a tudok a fejlesztőknek, hogy mielőbb állítsák helyre ezt a szépséget.  

Korunk, a dicsőséges liberális demokrácia kora olyannyira az emberi társadalom csúcsa, hogy a progresszivitást kifejező fogalmakkal csupán cselekvéseink lehetőségét fejezzük ki, anélkül, hogy valós tettekre ragadtatnánk magunkat. Amennyiben elfogadjuk, hogy tényleg nem létezik ennél tökéletesebb emberi együttélési forma, teljesen értelmetlen volna ténylegesen is cselekvéssé generálni a mondanivalónk nyomatékosítására felhasznált fogalmakat.

A liberális demokráciát az emberi társdalom végső céljaként, az abszolút kiteljesedésként Francis Fukuyama, amerikai filozófus jellemezte. Írt is erről egy könyvet „A történelem vége és az utolsó ember” címmel. Aki korábban nem olvasott semmit Engelstől és Trockijtól, az találhat benne sok érdekes, újszerű gondolatot. Tekintve, hogy én jó néhány művét elolvastam a fent említett uraknak, a nóvum jelentette élmény nálam elmaradt.

Mindenesetre szerzőnk nagy népszerűségre tett szert a legcsodálatosabb életmódban tobzódni vágyó szélsőségesen liberális embertársaink körében. Elméletének nagyszerűsége abban rejlik, hogy megmutatja az alagút végét. Azt mondja, nincs tovább, ez itt a végállomás. Az elől haladók már meg is érkeztek, a széles tömegeknek pedig nincs más dolga, mint utolérni őket.

Platón így ír erről: „A szertelen szabadság, úgy látszik, szertelen szolgaságba csap át, magán-, és állami életben egyaránt. […] Hihetőleg a türannisz nem más alkotmányból, de épp a demokráciából születik, a szertelen szabadságból támad a legvégső, legbőszebb szolgaság.”

Fukuyama eméletének könyvében vázolt felépítése jelentős hasonlatosságot mutat a biblia vonalvezetésével. A tudományos értéke is kb. annyi, mint a bibliáé, ha nem kevesebb. Ellenben mindazok, akik hinni szeretnének abban, hogy mostantól mindenféle erőfeszítések nélkül elérhető az a kényelmes társadalmi létezés, amelyre mindannyian vágyunk, eleve nem a tudományosság kritériumát várják e könyvtől, hanem a kánaán mielőbbi eljövetelének kinyilatkoztatását.

Amint az már az üdvözülésről szóló csodálatos írásokban megszokott, felvázolja a szerencsétlen sorsú emberek elkerülhetetlen egzisztenciális jólétbe kerülését akadályozó gonosz mibenlétét, illetve felsorolja mindazon parancsolatokat, amelyeknek betartása, a bennük rendelt cselekvések végrehajtása majd a gonosz vesztét okozzák. Tehát kizárólag olyan cselekvéseket határoz meg, amelyek a rendszeren kívülre hatnak, míg a belső változást a rendszeren belül ható cselekvések fölöslegessé nyilvánításával akadályozza meg. 

A liberális demokrácia szent könyve, illetve egyházának evangelizációs metodikája nem törekszik a valóság differenciáltabb leírására, sokkal inkább igyekszik a lehető legegyszerűbb mondatokban fogalmazni. Hiszen ideológiájának fenntartását a legkevésbé kvalifikált tömegektől várja. Ami nem jelenti azt, hogy fejlettebb intellektusú emberek ne válhatnának híveivé.

A legfőbb alapelv, hogy a liberális demokrácia nem pusztán a legrövidebb út az üdvözüléshez, de az egyetlen is.

Emlékezzünk Oriana Fallaci szavaira a baloldalról: „ Baloldal nem világi. Öltözzön bár feketébe, vörösbe, zöldbe, fehérbe vagy sokszínűbe, a Baloldal vallásnak számít. Felekezeti jellegű. Abban az értelemben, hogy olyan ideológiából fakad, aminek vallási természete van, vagyis olyan ideológia, ami Abszolút Igazságként tünteti fel magát. Egyik oldalon ott a Jó, a másik oldalon a Gonosz. Egyik oldalon a Jövő Napja kel fel, a másik oldalon koromsötét. Egyik oldalon a saját hívei, a másikon a hitetlenek, sőt hitetlen-kutyák. A Baloldal egy Egyház.”

Mi jellemző a vallásokra általában? – Nem tolerálják a többi vallást. Nem volt tehát véletlen a minap Dobrev Klára senkit nem érdeklő hisztérikus kirohanása az Európai Parlamentben a kereszténység ellen.  

A liberális demokrácia egy baloldali, egalitárius, tehát bolsevista ideológia. Egyik parancsolata szerint meg kell tagadnunk nemzeti kultúránkat, ha úgy szeretnénk élni, mint a multinacionális cégek tulajdonosai vagy a világ vezető politikai elitje. Az identitástudat a legfőbb gátja az erőfeszítés nélküli meggazdagodásnak.

Az egalitárius attitűd mindig egyértelműen jelzi, hogy bolsevizmussal állunk szemben. A „minden ember egyenlő” elméletét az élet valamennyi területére alkalmazzák. Az orvos nem értékesebb, mint a takarítónő, a szellemi munka nem áll a fizikai munka felett. Új motívum a sport gyűlölete. Ez ugyanis a szocialista diktatúrában nem volt. Akkoriban a platóni életfilozófia dívott: ép testben ép lélek. Manapság a sport minimum is káros szerintük.

A tömegsport nevű (nem sport) szabadidős tevékenység azért is népszerű a körükben, mert a nagy tömeg mindig egy massza, amiben nem képes megmutatkozni a gyűlölt kiválóság, különbözőség. A sportolókat egyébként szintén a végső anyagi állapot és köztük lévő akadályként kezelik, hiszen a sportolók sem dolgoznak, mégis jól keresnek.  

Lamentáltam azon, vajon le írjam-e, le kell-e írnom, hogy a liberális demokrácia tulajdonképpen olyan, mint az EzoTv-s pénzmágia, s a népek pedig semmiféle más felemelkedést nem akarnak, mint szegényből gazdaggá válni munka nélkül.

Nem hagyhatják tehát, hogy holmi magyarkodó, nemzetieskedő illiberálisok az útjukat állják. Ezért elmennek egy magyar nemzeti szeánszra és kifejezik ellenállásukat az eredendő gonosszal szemben.

Elképzelem magam, amint elmegyek egy Bödőcs estre nem nevetni, egy Alföldi Róbert rendezte darabra nem tapsolni, vagy telefonon tetrisezni Lovász László MTA-elnök előadásán, majd a legismertebb hírportál újságírójaként leírni magamról, hogy akkora lázadó vagyok, mint Christian Fletcher. Aki nem tudná, az említett úriember vezette a világ leghíresebb matrózlázadását a Bounty hadihajón.

Persze, igazándiból el sem tudom képzelni, hogy ilyet tegyek. Egyszerűen nem érdekelnek Bödőcs erőltetett Orbán-poénjai, Alföldi genderturbózott magyargyűlölete és szerencsétlen MTA-elnök monoton motyogása. Arról nem beszélve, ha elmennék is, nem gondolnám úgy, hogy az ott magukat jól érzők bármire is kényszerítenek. A semmit nem tevést pedig végképp nem nevezném lázadásnak. Jó, a tetrisezés azért elég komoly rendszerellenes cselekedet. Vagyis nem.

Vajon az Indexes csávónak, aki a stadionavatóra elment nem szurkolni a magyaroknak, vagy szurkolni, de ellenünk, eszébe jutott, hogy sokkal nagyobb truváj lett volna, ha leláncolja magát az üléséhez és ordítozik, hogy „le a diktatúrával!”? Mert így, hogy senki le sem szarta, feláll-e, ülve marad-e, esetleg zsebhokizik-e közben, meglehetősen szánalmas lázadásról delirálni.

Pláne úgy, hogy a fickó a belpesti genetikai elfekvőben fogant, felmenői a kommunista rezsim fenntartói voltak, akik milliókra kényszerítették rá az általuk vallott elfajzott nézetek követését, irányelveik szolgai betartását elemi létüket befolyásoló retorziók kilátásba helyezése mellett. Számomra visszataszító, hogy éppen a legaljasabb diktatúrát működtetők ivadékai hőbörögnek.

Azonban, hogy én mit gondolok az ő performanszáról, teljesen irreleváns a liberális demokrácia működése szempontjából. Propagandasajtójuk hősként állítja őt törzsközönségük elé. Stadionavatós fel nem állását a proletariátus végső felemelkedéséért folytatott harc legfényesebb győzelmeként értékelik.

Bizony, ők csak úgy érzik magukat győztesnek, ha a mi örömünkbe belerondíthatnak, ha közösségi élményeinket degradálhatják. Ők tényleg elhiszik, ha ilyen aljaemberként viselkednek, megdicsőülnek, meggazdagszanak, elérik az emberi lét legvégső, csodálatos állapotát.

Létezik egy olyan, - tudományos(nak tévedett) - dogma, amely szerint a tartós politikai képződmények elsődleges feladata a társadalom morális megalapozottságát megkonstruálni. Bevallom, egészen mostanáig én is ebben hittem. Magam is úgy véltem, egy nép tartását valamiféle szilárd erkölcsi fundamentum adja.

Ám elgondolkodva azon a társadalmi miliőn, amiben élünk, a liberális demokrácián, továbbá számba véve a legutóbbi hazai önkormányzati választások egyes történéseit, végül, de nem utolsósorban látva a Momentum nevű szörnypárt ifjú szörnyképviselőinek cselekedeteit, revideálnom kellett eddigi álláspontomat, és a társadalom legfőbb funkcióját, valamint e funkció ellátásához szükséges feltételrendszert újra kellett értelmeznem.

Az emberi társadalomnak nyilván számtalan (rész)funkciója van, azonban a legfontosabb az egyik alapösztön, a fajfenntartási ösztön érvényesülésének biztosítása. A fajfenntartási ösztön az egyetlen olyan tudattalan késztetés, amely eleve túllép az individuum szintjén, hiszen legalább két (ellentétes nemű) emberi egyedet igényel. Vagyis a társadalmi együttélés alapja a szaporodási késztetés legteljesebb kiélése.    

Ezen ösztön kielégítése eredményezi a szaporulatot, amelynek együttgondozása adja a társadalom legkisebb egységét, a családot. Család nélkül tehát nincs társadalom. Individuumok egy meghatározott területen való együttélése önmagában nem társadalom, kizárólag a legalapvetőbb közösségi élmény, a szexuális aktus teszi azzá.

A magzatról, vagyis a szexuális aktus következményéről való gondoskodás úgyszintén a fajfenntartási ösztönből következik. Ezért lényeges lenne tudni megválaszolni azt a kérdést, mely okból létezik ez az ösztönkésztetés. Én magam a tudattalan evolúciós folyamat verzióját elvetem. Ahhoz túlságosan is logikus folyamatnak tűnik. A logika pedig értelmet feltételez.

Valamely nagyon is logikus okból tehát szaporodunk és sokasodunk. Ám ezt a logikus okot jelen értelmünkkel meglátni képtelenek vagyunk. A feladatunk tehát az, hogy folyamatosan fejlődjünk mint egyén és mint társadalom. Ebből adódóan a társadalom elsődleges funkciója az emberi faj fejlődésének biztosítása a fajfenntartási ösztönből fakadó valamennyi következmény védelmével.

Például a jelenlegi magyar kormány családvédelmi terve évtizedek óta a világ legkorszerűbb és legemberibb jogi aktusa. Sajnálatos, hogy a köré épített intézményrendszert túlspiritualizálta, olyan vallási köntösbe öltöztette, amely annak forradalmi jelentőségét nagymértékben csökkenti.

Azt én értem, hogy a kereszténység, mint családmegtartó ideológiai alap, lényegében működőképes. Tehát nem önmagában a családvédelem és kereszténység összekapcsolását tartom helytelennek, hanem utóbbi túlértékelését, amely az individuum létfenntartási ösztönből fakadó kiteljesedési vágyát korlátozza.

S itt eljutunk a másik nagyon fontos és fajunk túlélését biztosító ösztönhöz, a létfenntartási ösztönhöz.

Elgondolkodott már valaki azon, hogy miért éppen a nyelés, a lélegzés, a pislogás, a szívünk verése (működése) áll a tudatos énünk ellenőrzésén kívül? Nem vagyunk képesek önszántunkból megfulladni, nem pislogni, vagy leállítani a szívverésünket. A fizikai létezésünket biztosító valamennyi beidegzett szervünk a vegetatív idegrendszerünk irányítása alatt áll, vagyis akaratunktól függetlenül működik.

A létfenntartásunk tehát Istennek és az evolúciónak egyaránt fontos. S ha nekik fontos, nekünk is fontos kell, legyen. Ezen ösztön gondoskodik arról, hogy az agyunk megfelelő és elegendő táplálékhoz (étel, ital, oxigén) jusson. A fejlett emberi agy pedig a differenciált működése által mind hatékonyabban képes szolgálni a fajfenntartási ösztönből fakadó társadalmi fejlődést.

Kijelenthetjük, bármi, ami ezt a fejlődést gátolja, az emberi társadalmat retrográd pályára állítja, ami végső soron a fajunk pusztulását eredményezi.

E ponton néhány kijelentést kell tennünk a liberális demokráciáról, mint az emberi faj legádázabb ellenségéről, valamint a nemzeti alapon nyugvó konzervatív társadalmi berendezkedésről, amelynek a profánt szentséggel felruházó, a szakralitást eltúlzó attitűdje ugyancsak akadálya a társadalmi fejlődésnek, így végső soron a liberális demokráciához hasonlóan ellensége az emberiségnek.

A szocializmusban nőttem fel. Személyes tapasztalatom van annak agysorvasztó, lélekpusztító természetéről. Emlékszem, mennyire vágytunk a nyugati kapitalizmus anyagi biztonságára és szabadságára. Kétségtelen, a 70-es évek Nyugat-Európája volt az emberi társadalom ez idáig legfejlettebb formája.   

Aztán a szocializmus kimúlt. Ám haláltusájában, - mint valami gomba – szétszórta a bolsevizmus spóráit szerte a világban, ezt a nihilista-anarchista, a kiválóságot gyűlölő, az alávalóságot éljenző fertőző vírust. Ahelyett tehát, hogy a keleti blokk vette volna át a nyugati értékeket, a nyugat fertőződött meg a szocialista hitványsággal.

Orwell disztópiája ott tudott kiteljesedni, ahol a szerző legkevésbé várta volna. S ezt a lélekpusztító, agysorvasztó borzalmat az újbeszél szabályai szerint elnevezték liberális demokráciának. Ám ez sem nem liberális, sem nem demokrácia.

Ez a társadalmi rend tagadja, hogy lennének a társadalomban kiválóak. Azt vallja, mindenki egyenlő minden tekintetben. Vagyis az iskolakerülőből munkakerülővé felnövő lumpenproli pont annyit ér, mint egy szívsebész vagy egy atomfizikus.

A kiválóság jellemzője, hogy annak hordozója mind többre törekszik, vagyis a benne munkáló ösztönök intelligenciával megtámogatva fejlődést eredményeznek. Aki tagadja a kiválóság létezését és értékét, az emberiségellenes.

A liberális demokrácia lebontotta a biológiai adottságainkból és determináltságunkból fakadó nemek közti együttműködést. Eleve tagadja a biológiai determináltságot, amikor azt állítja, kizárólag társadalmi értelemben léteznek nemek, abból is valami 72, de lehet, hogy több. A nőknek azt mondja, a gyermek szülése és felnevelése akadályozza a nő kiteljesedését. Vagyis, aki anya, eleve értéktelenebb, mint az, aki nem lesz anya, hanem karriert épít. És hát, ugyebár, ki akar értéktelenebb lenni?  

Tagadja, hogy a házasság intézménye két ellentétes nemű emberi egyed törvényes kapcsolata, ahogy tagadja azt is, hogy a család egy férfi és egy nő, illetve a közösen nemzett utódaik.

Gyakorlatilag minden, amit a liberális demokrácia értékként kezel, árt az embernek, az emberiségnek. A társadalomról vallott nézeteik az emberi faj kipusztítását célzó, a fejlődés szándékos megakadályozását akaró cselekvésben manifesztálódnak.

A zöld elmebajról nem szeretnék hosszan értekezni, mert ez egy visszataszító ostobaság. Ezek először is keverik a környezetet a klímával. A klímát (valójában a környezetet) úgy próbálják megvédeni az emberi tevékenységtől, hogy az ember visszamászik a fára és makogni kezd. A zöld ideológia egyértelműen fejlődésellenes, tehát emberiségellenes is egyben.

A liberális demokrácia vezetői, miközben egyébként az értéktelen embereket és a biorobotként felhasznált dolgozói rétegeket pártolják színleg, aközben azoknak a multinacionális cégeknek végeznek lobbytevékenységet, amelyek a halott pénzek felhalmozásával előidézik széles tömegek marginalizálódását vagy jelentős függőségét.

Halott pénznek nevezek minden olyan termelőeszközt, amelyet tulajdonosai hasznos munkavégzésre nem mozgatnak meg, hanem pusztán, - akár valóságosan, akár virtuálisan – egy bankszámlán pihennek. Amit a tulajdonosuk nem pusztán nem akar, de nem is képes elkölteni. Ez a típusú gazdagság az emberi faj degradálódását idézi elő, vagyis rendkívül káros a társadalomra nézve.

Manapság pedig a halott pénzekhez képest igen csekély az aktív, hasznos tőke, amelyből innovatív produktumok keletkeznek befektetett munka által. A tőkések, mint valami lusta sárkány, félve attól, hogy holnap nem lesz zsíroskenyérre sem, ezermilliárdokat halmoznak fel tartalékként.   

Mielőtt nagyon helyeselne bárki is, ez pont az a jelenség, amikor a proli háromnapos ünnep idején úgy bevásárol, mintha soha többé nem nyitna ki a bolt.

Állítom, a halott pénzek felhalmozása abból ered, hogy a vagyonok felett már nem kiemelkedő intellektusok diszponálnak, hanem a vagyon megteremtésének fortélyait nem ismerő vagy fel nem fogó örökösök. Akik nem rendelkezvén felmenőik képességeivel, joggal rettegnek, hogy elfogy az elfogyhatatlan pénz. Joggal rettegnek, hiszen degeneráltak, intellektus nélküli humanoid torzók.

A tőkések egy másik csoportja a volt szocialista elvtársak, akik eleve gyengeelméjűek voltak, hiszen értelmes ember nem volt képes komcsi vezetővé válni. Ők rendszerváltáskor egyszerűen elvették a kasszakulcsot és kifosztották hazájukat. Nem állítom, hogy egy sincs köztük, aki végül kitanulta a kapitalista rafinériákat, de többségükben sosem lennének képesek egy külvárosi panelból elindulva ugyanoda eljutni, ahol most vannak.

Meg vagyok győződve róla, hogy a legfejletlenebb gazdaságban is van annyi potenciál, hogy a dolgozói rétegek lényegesen jobb életkörülmények közé kerülhessenek. Én egyáltalán nem pártolom a restséget, sem tanulásban, sem munkában. Ám azt teljességgel elfogadhatatlannak tartom, hogy a nem saját jogon gazdagodottak életszínvonala utópiának tűnjön egy tisztességesen dolgozó ember számára.

Gátat kell szabni a hasznot nem hajtó termelőeszközök halmozódásának. A nem működő tőkét agyig kellene adóztatni. Ugyanis az adózás által átkerülne a hasznos tőke kategóriájába. A haszontalan pénz halmozása ugyanis a dolgozó rétegek fajfenntartási ösztönét igyekszik korlátozni, vagyis a fejlődés ellen hat. Egyébként pedig akár adókedvezményekkel is lehetne díjazni azon tőkéseket, akik innovációba fektetnek, illetve az irracionális okokból képzett tartalékot a társadalom fejlődése érdekében mozgósítanák.   

Amiképpen pedig ellensége az emberiségnek a liberális demokrácia, akképpen a konzervatív felfogású kapitalista gazdasági berendezkedés spirituális csomagolásban is az. A család fontosságának a keresztény értékrendre hivatkozva való hangsúlyozása egy oximoron.

Eleve ambivalens magának az egyháznak a magatartása, mert, miközben a bibliai „szaporodjatok és sokasodjatok” elvét propagálja, ő maga megtagadja Isten felszólítását és cölibátusban él. Amely fogadalom olyannyira természetellenes (vagy teremtésellenes), hogy a katolikus egyház hemzseg a szexuális aberrációk körébe utalható botrányoktól.

Azt gondolom, egy olyan szervezet, amelyik ennyire terhelt a szexualitáshoz kapcsolódó bűnökkel, továbbá maga elutasítja a családot, mint a társadalom alapját, az nem képes hitelesen képviselni egy követhető morális értékrendet. A katolikus egyház cölibátusa egy utálatos istentelenség, a fejlődés tagadása.

Ugyancsak elfogadhatatlan a keresztény egyházak női önrendelkezésbe történő, már-már agresszív beavatkozása. Bár én magam is borzalmas eseménynek tartom az abortuszt, azt elképzelni sem tudom, hogy az egyébként is óriási lelki fájdalmat átélő nőt hamis morális attitűdből még meg is bélyegezzék. Ez egy végtelenül primitív aljasság.

Egyébként az egyháznak a női szerepekkel kapcsolatos kommunikációja ráerősít a liberális demokrácia torz propagandájára, amely az anyát pellengérre állítja és értéktelenebbnek nyilvánítja a nem szülő nőknél, s kiteljesedésnek kizárólag a karrierépítést tartja. Ugyanis az egyház a hagyományos női szerepekről való diskurzusában sosem tesz említést a nők individuális kiteljesedésének támogatásáról. Ezáltal olybá tűnik, mintha a nőt csak anyaként és szakácsnőként lenne képes felfogni.

A konzervatív értékrendű világnézet tehát az erkölcsöt tradícióként fogja fel, amely így képtelen igazodni a fejlődő társadalom igényeihez és ez által a fejlődés akadálya lesz. Szerintem ez legalább annyira elutasítandó alapállás, mint a liberális demokrácia erkölcsnélkülisége. Jelenleg úgy tűnik, mindkét társadalmi modell zsákutca.

Az auxília moralis társadalmi rendszerben az erkölcs…

De ezt majd legközelebb!

Történt pedig egyszer, hogy Jehova egy felfegyverzett angyalt küldött Bálám akadályozására, ki szamarán Moáb királya, Bálák kérésére ment volna megátkozni a zsidókat, hogy azok ne tudják birtokba venni Kánaán földjét. Bálám okos ember volt, ám az Úr angyalát ő sem láthatta. Nem úgy a szamár, amelyen utazott. Midőn a szamár, - látva a fegyveres angyalt – próbált kitérni útjából, s mikor az nem sikerült, egyszerűen az útra feküdt, Bálám azt gondolta, az oktalan állat tán megkergült. Szidta a szegény párát, az meg kérdőre vonta érte. Jevoha előbb úgy intézte, hogy bálám megértse a szamár szavait, majd meg a hosszú karddal felfegyverzett angyalt is engedte meglátnia.

A történet vége az lett, hogy Bálám ahelyett, hogy megátkozta volna a zsidókat, mint szerette volna eredetileg, az Úr akaratából háromszor is megáldotta azokat.

Na, hát az önkormányzati választások eredményének megismerése után a Fidesz pont olyan meglepetten állt ki, mint a szerencsétlen Bálám, akinek előbb szembesülnie kellett azzal, hogy a szamara is okosabb nála, majd meg az Úr haragját megtestesítő angyallal is számolni volt kénytelen.

Kétségkívül nehéz éjszakája lehetett a kormányzó pártkoalíciónak, különösképpen Orbán Viktornak. Bevallom, magam is nehezen tértem nyugovóra, kérdések tucatjai kavarogtak a fejemben. Próbáltam magyarázatot találni arra, ami történt. Talán nem tűnik üres nagyképűségnek, de én – szemben a kormánypárt szakértőnyaloncaival – találtam is válaszokat.

A köztévén követtem az eseményeket. Amikor kezdett körvonalazódni, hogy a Fidesz egy jókora gyomrost kap, Mráz Ágoston Sámuel Szagértő Urr kijelentette, mindenért Borkai Zsolt, Győr város polgármestere a felelős. (Ezt másnap a másik hitvány nyalonc, Deák Dániel újra felmondta a tévében) S hogy ne csak szakértők mondjanak égbekiáltó ostobaságot, gyorsan megszólalt Kósa Lajos is, aki a Magyarországra (Budapestre) beköltözött 90 ezer külföldit okolta a vereségért.

Túl azon, hogy a baloldaliságot az emberben lakozó alávalóságnak és primitív ostobaságnak tartom, a leginkább visszataszítónak azt találom a baloldali emberekben, hogy képtelenek a logikus gondolkodásra, hogy a kauzalitást merev derékkal és pengeszájjal elutasítják, ezért organikusan alkalmatlanok helyesen értelmezni bármiféle helyzetet, többnyire a sajátjukat.

Most ugyanezt a zsigeri tudatlanságot látom megnyilvánulni a Fidesz részéről. Ami pusztán azért zavar, mert rájuk szavaztam. Tettem ez azért, mert mindezidáig a kormányerők előrelátóan képesek voltak a helyes irányba terelni a társadalmi mozgásokat. Az önkormányzati választások ilyetén alakulására viszont láthatóan nem voltak felkészülve.

Mert, miközben házi zsurnalisztái korholták a baloldali médiamunkásokat azok politikacsináló attitűdje miatt, nem vették észre, hogy ők pontosan ugyanannyira elfogultak saját világnézetük irányában, és pontosan olyan erőszakosan sulykolják a vélt igazukat, a jobboldali valóságot az arra fogékonyak agyába.

Jól emlékszem, Gajdics Ottó hogyan förmedt rá Závecz Tiborra a HírTv műsorában, amikor utóbbi arról beszélt egy héttel a választások előtt, hogy Tarlós és Karácsony fej-fej mellett haladnak. S mit ad Isten, éppen az a Mráz Ágoston Sámuel ült mellette, aki tegnap éjszaka csak makogni tudott, értelmes gondolatok hiányában.

Mi, a nem baloldaliak és jobboldaliak biztosra vettük Tarlós István sikerét. Soha nem lesz még egy olyan jó polgármestere a fővárosnak, mint ő volt. Tévedtünk. Elhittük a saját oldalunk politikacsináló médiumainak a sok süket benyali dumáját. Ahogy elhitte Orbán is, kinek a szirénhangok szóltak leginkább.

Most kell tökön rúgni a Nézőpont Intézet agyonajnározott munkatársait! Nem kitömni őket állami megbízásokkal, nem. Szépen számon kell kérni őket, hogy honnan szedték az adataikat, amelyek a valóság közelében sem jártak.

Mert voltak előjelek. Már az EP-választások is jelezték több budapesti kerület ingatag helyzetét. A szamár már akkor keresztbe feküdt az úton, de egy Bálám sem akarta látni. Mráz maga is megjegyezte az este folyamán, hogy az I. kerületről biztosan tudni lehetett, hogy zűrös lesz. Tett ellene bárki is?

Az a helyzet, hogy Magyarországon eredményekkel nem lehet kampányolni. Az épülés, fejlesztés mindig útlezárásokkal, kilométeres sorokkal, idegesítő várakozással jár. Az ilyesmit a magyarok nehezen viselik. S ha ehhez hozzávesszük az egyre jobban fertőző „irigy proli” vírust, akkor biztosak lehetünk benne, hogy egy elkészülő 5-ös, 6-os és 7-es metró sem eredményezné, hogy a fejlesztő politikai formáció kap egy vállveregetést. Ó, nem! A magyar annyit látna belőle, hogy akadályozza idegbeteg közlekedésében, és biztosan sok milliárdot lopnak ki belőle, ami pedig őt illetné.

Egyszerűen a magyar proli ilyen. A szockóban övé volt a gyár, most meg hiába ő a világ legokosabb embere, egy csőszerelő az ország leggazdagabbja. Adna Orbán mindent egy külföldinek, - mint a szocik tették – azt is jobban elviselnék. Csak ne egy másik magyaré legyen, mert az biztosan hülyébb nála, aki pedig nagy eszére és emberfeletti szorgalmára tekintettel megérdemelné a luxuskörülményeket.

Mert nincs az a középiskolát végiglógó, munkahelyén lazsáló tróger, aki ne hinné magáról, hogy egyedül ő érdemelné meg a kiváltságokat, ha volna igazság. És ők vannak többen, az életükkel elégedetlen rest emberek, akik önmagukban sosem találnak hibát, ellenben másokban mindig.

A baloldali politikai erők pedig pontosan tudják, hogyan kell manipulálni az irigy prolikat. Akiket mi hitvány semmi embereknek tartunk, akiket nyűgnek gondolunk a hátunkon. S hiába van igazunk, hiába bizonyosság, hogy a plebsz felemelkedése csakis egy erős középosztályon keresztül valósulhat meg, mindig a manipulálható proletariátus nyeri meg a választásokat azoknak az erőknek, akik piedesztálra emelik az ő emberi hitványságukat.

Kijelenthetjük, 2006. emlékezete eddig tartott ki. Ma már többen akarják Gyurcsányt miniszterelnöknek, mint Orbánt. S ez szépen el is mondja, miért vagyunk ilyen jelentéktelen kis ország. Nálunk tízévente újrakezdés van, mert ekkorra ébrednek rá a semmirekellők, hogy az aktuális politikai irányvonal mellett biztosan nem lesznek milliárdosok, mint az járna nekik. Hát váltanak, s az addigi bálványt egy másikra cserélik.

Ezért mondta Platón, hogy a demokrácia valójában oklokrácia, vagyis a csőcselék uralma.

A csőcselék pedig alapvetően nagyobb embertömegeket jelent. Vagyis a közhangulat olyan helyeken nyilvánul meg a maga valójában, ahol napi szinten magasabb létszámú emberi egyedek és csoportok között kommunikáció zajlik. Például kormányhivatalokban, egészségügyi intézményekben, iskolákban, stb.

Úgy vélem, egyes egészségügyi és közigazgatási intézményi átszervezések, bár vélhetően szükségesek voltak, azok lebonyolítása, az érintettek felé való kommunikációja dilettáns volt. Márpedig elég sokan járnak orvoshoz, klinikákba, kórházakba, vagy kormányhivatalokba. Nem véletlenül e két területet említem. A saját tapasztalataimat tudom megosztani ezekkel kapcsolatban.

Ez év július elsejével megszűnt a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal (BMH, korábbi BÁH). Az engedélyezések (mint tartózkodási engedély például) a kormányhivatalokhoz kerültek, míg az állampolgársági ügyek az Országos idegenrendészeti Főosztályhoz, amely a BM Rendőrség részévé vált. A kormányhivatalokhoz kerülő alkalmazottak fizetése jelentősen csökkent, ezért országos szinten százával mondtak fel. A hivatali nyitvatartási időket is módosítani kellett, annyira nincs ember. A rendőrség égisze alá került munkavállalóknak viszont kötelező volt felszerelniük, vagyis parancsuralmi rendszerbe integrálódni, rendőrré válni, rendfokozattal. Természetesen itt is jelentős volt a felmondás, mert a civilek nem akartak katonásdit játszani.

Ezekben a hivatalokban heti szinten százezrek fordulnak meg. A hivatalnokok mindig az államot jelenítik meg. S az állam azt kommunikálta az ügyfelek felé, hogy gond van, rossz a rendszer. Naponta hallgatom ezeknek az embereknek a jogos sirámait. A rendszer tényleg rossz, a rendszert pedig a kormány hozta létre.

Vagy vegyük a Kútvölgyi úti Semmelweis Egyetemi Klinika esetét! Hónapok óta létbizonytalanságban élnek. Az épületet a János Kórháznak adják, őket pedig a Klinikák tömbbe telepítik a IX. kerületbe. Hogy hová, mikor és hogyan, azt nem tudják. Ezt a létbizonytalanságot kommunikálják az odajáró betegek és kezelésre szorulók felé. A klinika állami intézmény, annak gyengesége az állam gyengeségét sugallja.

Számtalan ilyen helyet hozott létre egy rossz vagy rosszul kommunikált kormányzati szisztéma. Mondjuk Kásler miniszter úr alkalmatlanságáról meg vagyok győződve, ő nem közösségszervező, nem látja a komplex rendszerek működését. A kollégáit pedig nyilvánvalóan rossz beidegződéssel választja. Ugyanez elmondható a közigazgatási intézmények mindennemű átalakításáról is.

S akkor előállnak azzal, hogy a jobboldali emberek erkölcsösebbek, mint a baloldaliak, ezért a jobboldal büntette a kormánypártot egyetlen prominense, Borkai polgármester úr hedonista életmódja miatt, szemben azzal, hogy a baloldali csőcselék meg a sajátjai bűnözését pártolja. Utóbbi ugyan igaz, de az nem, hogy a jobboldal erkölcsösebb lenne. Ilyet állítani a valóság teljes félreértelmezése. Már csak azért is, mert bár a Fidesz szavazóbázisában van a legtöbb középosztálybeli, ott is az alattuk lévő társadalmi réteg a számottevőbb.

Az pedig, ahogyan a baloldali összefogást a jobboldalon tálalták, vérlázító volt. Pont, mint 2006-ban a baloldal csőcselékezése. Úgy becsülte le most a kormányoldal az ő egységüket, mint minket ők akkoriban (persze, most is). Sajnos sehol nem látszott az utóbbi időben, hogy bármiben is különbek lennénk náluk, noha, - nem győzöm hangsúlyozni – a baloldaliság önmagában az emberi hitványság manifesztuma. Az önkormányzati választás a 2002-es eseményeket idézi fel bennem. A Fidesz akkor zárkózott el ennyire mereven az attitűdjén való változtatástól.

Ez a mostani fiaskó arra is rávilágít, hogy az önkormányzati rendszer átalakításra szorul. A központi elosztást, mint a jutalmazás és büntetés eszközét meg kell szüntetni, akár azon az áron is, hogy önkormányzatok mennek csődbe, mert a település lakói alkalmatlan embereket választottak meg. Esélyt kell adni tanulni az ilyen jellegű kudarcokból.

Ne menjünk messzire, Budapest tömegközlekedése eddig is csak a kormány beavatkozása mellett működött. Az egy alkalmatlan rendszer. Olyannyira az, hogy az emberek inkább járnak a drágább autókkal, mint vállalják a napi tortúrát buszon, metrón, villamoson. Teljesen nyilvánvaló, hogy 2020-ban a rendszer összeomlik, mert Karácsony nem Tarlós, rajta a kormány nem fog segíteni. Ne is tegye! Tanulja meg a főváros az önállóságot. És a többi település is!

Az nem működhet örökké, hogy központi költségvetés terhére tartunk fenn alkalmatlan emberek által vezetett rossz rendszereket. S bizony fájni fog, de a kormány az iparűzési adók kivetését is át fogja szervezni, - már, ha van esze – hiszen a kormány dönt, hol épüljön extra iparűzési adót generáló beruházás, tehát azt nem engedhetjük át egyetlen településnek. Az ilyen bevételek egy részét az elmaradottabb keleti megyékbe kellene átcsoportosítani.

Lehetne napokig lamentálni, mi mindenen kellene/lehetne változtatni. Az azonban biztos, hogy számtalan, nyeglén, félvállról kezelt közéleti téma, mindennapjainkat érintő szakterületek helytelen működtetése, átszervezése, nem pedig egyetlen ember házasságtörése vezetett ehhez az eredményhez.   

Jól emlékszem, Jules Verne-t, azaz Verne Gyulát az én gyerekkoromban egyfajta látnokként tartották számon. Regényeiben olyan masinériák és berendezések általános használatát álmodta meg, amelyek később valóban az ember nélkülözhetetlen eszközeivé váltak. Elektromosság, tengeralattjáró, léghajó, holdrakéta, csak, hogy a legismertebbeket említsem.

S milyen jó, hogy figyeltünk rá mi, emberek!

Szemben egy másik látnok író által megjósolt jövővel, amelyet olyannyira elképzelhetetlennek tartottunk, hogy két legismertebb művét a disztópia körébe utaltuk. Igen, George Orwellről van szó!

Ő, - szemben Vernével – olyan jövőképet írt le, amelyet nem megvalósítanunk kellett volna, hanem elkerülnünk. Amikor életművét tekintjük, mindenkinek az 1984 (1949) és az Állatfarm (1945) jut eszébe. Méltatlanul veszett a feledés homályába a Légszomj (1939) című könyve, amelyben megjósolja a II. világháborút és az azt követő társadalmi átalakulást Európában.

A Légszomj egy olyan mű, amelyet elolvasva teljes bizonyosságot szerezhetünk arról, hogy az irodalmi Nobel-díjat kretének ítélik oda. Viszont én most inkább a leginkább groteszk és mulatságos regényét ragadnám meg, az Állatfarmot.

Rohadjak meg, ha Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság leköszönő isiászos elnöke nem Süvinek, a könyv egyik fő alakjának epigonját alakítja éppen a napokban!

Süvi, ugyebár Napóleonnak, a disznók vezetőjének volt a PR-osa. Ő volt az, aki eladta népnek (az állatoknak), miért is jó, hogy a disznók dőzsölnek, a többiekhez képest luxuskörülmények között élnek. S ha netán elégedetlenkedőket vélt felfedezni a tömegben, azonnal Jones (a gazda) visszatérésének rémképét vetítette elő.

Hogy mindez miről jutott eszembe? – Az európai életformáról, amely a disznók (baloldaliak, liberálisok és zöldek) szerint a lehető legrosszabb, maga a fasizmus, vagyis Jones visszatérése.

Történt ugyanis, hogy az Európai Bizottság nemrég megválasztott német elnöke, Ursula von der Leyen az egyik uniós biztosi portfóliónak az „Európai életmód védelme” címet adta. A bizottsági útmutató szerint az európai életforma védelme a migránsok és menedékkérők integrációjának elősegítését célozza, diskurzusokat folytatna a sokszínűség és egyenlőség kérdéséről, valamint végre foglalkozna az Unió menekültügyi csomagjának kidolgozásával is.

Erről azonban a baloldal, a liberálisok és a zöldek hallani sem akarnak. Ugyanis szerintük az európai életmód egyenlő a fasizmussal, egy olyan társadalmi formációval, amely elutasítja a humanitárius megfontolásokat, amely nem eléggé érzékeny a világ más tájairól érkezők fájdalmát, problémáit illetően.

És találjátok ki, kivel riogatnak, mint rémképpel? Na, kivel? – Úgy van, Orbánnal!

Ursula von der Leyen nem tesz mást, mint az orbáni fasizmust valósítja meg. Számomra ez egy meglehetősen primitív leegyszerűsítés, de a liberális démonokrácia élharcosai hittételként tartják számon. S mint ilyen, nem értelmezhető a logikus gondolkodás tárgykörében.

Ugyanis, ha – mint mondja Juncker – Orbánnal az a baj, hogy nem európai, hanem csak magyar, akkor nyilvánvalóan Cseh Katalin, Újhelyi doktor és Dobrev Klára nem magyarok. Amit magunktól is tudtunk, de azért jól jön a megerősítés egyenesen a disznóktól.

S akkor még az európai értékekről nem is beszéltünk!

Mit kell tudnunk az európai értékekről? – Azt, hogy ez egy mágikus kifejezés, amelynek a belső tartalma mondatokban meg nem fogalmazható elegyből áll. Tényleg! Eddig ugyanis soha senki nem sorolta még fel tételszerűen az európai értékeket. Minekutána pedig más sem tette meg, én sem fáradnék vele.

Ellenben az európai értékek eredete nagyon is érdekelne. Hiszen arról nehéz azt feltételezni, mint a világegyetemről, hogy a semmi felrobbant és lett a valami. Úgy vélem, az európai értékek kialakulása egy nagyon is jól látható folyamat eredményének termékei, amelyek az Európában élő nemzetállamok társadalmának fejlődése során öltöttek formát. Vagyis, ahogyan Európában az emberek éltek, a szabályok, a jogok és kötelezettségek, az önkéntes vállalások, a jó cselekedetek és azok következményei, az előidézett tragédiák tanulságai.

Mindezt röviden úgy írhatjuk le, hogy az európai értékek az európai életmódból fakadnak. Vagyis, ha Junckerék, a disznók ismernék a logikát, akkor tudnák, hogy az európai életmód védelmének elutasítása nem más, mint az európai értékek létezésének tagadása.

Az európai baloldal, liberálisok és zöldek tehát nem tesznek mást, mint megvalósítják Orwell disztópiáját, az Állatfarmot. Számukra egyetlen vezérelv a propaganda, amely azt hivatott beleverni a népek agyába, hogy nem létezik semmilyen más élhető világ, mint az, amelyet ők megálmodtak és üzemszerűen működtetnek, mert minden egyéb lehetőség végkifejlete Jones visszatérése, ami maga a világvége, és amit senki nem akarhat ezen az állatfarmon, amelyet Európai Uniónak hívunk.

Négy láb jó, két láb rossz!       

A minap adták az egyik csatornán Charlie Sheen régi sci-fijét, a Galaktikus támadást, amelyben egy tudóst alakít. Mit mondjak, koránt sem csillog úgy a tudós szerepében, mint a Két pasi, meg egy kicsi című sorozat alkoholista-szexmániás zeneszerző, Charlie Harperjeként.

A sztori az lenne, hogy idegen lények érkeznek a Földre, kiknek a mi klímánk túlságosan hideg, ezért globális felmelegedést idéznek elő. Van egy gépük, amely képes szintetikus emberi külső vázat húzni a testükre, s ekképpen lemásolva fontos beosztásban lévő személyeket, fokozatosan átveszik a hatalmat.

Illetve átvennék, ha nem lenne a főhős, a Sheen alakította Zane Zaminski, rádiócsillagász, aki kiszagolja a gonosz földönkívüliek mesterkedését, és vállalva a sorsközösséget Pataky Attilával, valamint Georg Spöttlével, a társadalom számkivetettjeként veszi fel a harcot az idegen hódítókkal.     

Én pedig, mivel a klímaváltozással, az amazonasi erdőtüzekkel és Greta Thunberggel kapcsolatban már annyi égbekiáltó ostobaságot hallottam, úgy döntöttem, felvállalom, és E.T.-t teszem felelőssé mindazért, ami napjainkban az emberi társadalommal történik. Occam borotvája, ugyebár. Ha nem a gonosz CO2 és az elnyomó tőkések, s ha nem is az anarchista-zöld liberális baloldal, akkor a legkézenfekvőbb megoldás az, hogy galaktikus támadást alatt állunk.

Nem ma kezdtem el gyanakodni, hogy a Földet idegenek szállták meg. Nekem már az a Sam Hawkins nevű fazon is gyanús volt. (Most szólt rám a párom, hogy Sam Hawkins a Winnetou-ban volt, az én emberemet Stephen Hawkingnak hívták.) Secko jedno! Szóval, ez a Hawking tök béna volt, egy tolószékben gubbasztó hatalmas, nyáladzó fej egy elsorvadt test fölött. Mégis előadásokat tartott és ő volt a balliberális démonokrácia elméleti fizikai Szent Grálja, ő volt A Tudós.

Ugyanis hiába volt totál béna, a sima izmai működtek, tehát pislogott, nyelt és nem kakált be, mert működött a záróizma. Viszont a nyelve, - ami szintén sima izomból áll – hiába működött, mert a feje többi izma nem segítette őt a beszédben. Ezért egy barátja megalkotott neki egy számítógépet, amelyiket a nyelvével irányított. E szerve valami kis pöcköt lökdösött, amitől nagy sebességgel megjelentek az értelmes szavak és mondatok. Kvázi folyékonyan beszélve tartott előadásokat.

És az emberek ezt elhitték. Bele sem gondoltak, hogy nincs az a sebesen pörgő nyelv, amelyik a szavakat oly gyorsan képes kurzorként kiválasztani és sorba rakni egy számítógépben. Az egész egy nagy büdös hoax volt, amit jól megfilmesítettek és még Oscar-díjat is kapott. A csúcs-szuper számítógépről azóta sincs semmi hír, nem került sorozatgyártásba, hiába oldaná meg sok hasonló nyomorult ember egyes gondjait.

Az idegen lények földi inváziót irányító katonai vezetője meg röhögött egy nagyot rajtunk. „Ááá, nézzétek, ezek ekkora marhák, hogy ezt is elhiszik! Simán azt is be tudjuk adni nekik, hogy a CO2 elpusztítja a világukat, s ezt ráadásul ők maguk okozzák”. – a beosztottjai is mind röhögtek. S ha figyelembe vesszük, hogy a tábornokuk jóslata igaznak bizonyult, biztosak lehetünk benne, ezeknek az emberi kultúra egy nonstop kabaré színház.

Vidám kis szürkék, annyi biztos! Honnan tudom, hogy szürkék? – Sehonnan, csak valahogy nekünk minden földönkívüli zöld, ha aranyos, és szürke, ha gonosz. S hát, vidámkodjanak akármennyit, azért csak gonoszak.

Mindjárt térjünk is rá egy másik kreatúrájukra, akit Gretaként alkottak meg. Persze, óvatosságból adtak neki családnevet is, a Thunberget. Tudták, hogy csak ennyi kell, és beveszünk bármekkora ökörséget, amiket beleprogramoztak. Ja, és aspergeres! Aha, csak éppen az asperger egyetlen tünetét sem produkálja. Helyette viszont van kezdetleges mongolredője, ami egy másik mentális betegség jele.

Ezek addig vihorásztak rajtunk, míg az orvos-antropológusaik elcsesztek egy diagnózist, összekevertek két betegséget. De még ez is bejött nekik! Senkinek fel sem tűnt, hogy Greta kommunikációja még csak a legapróbb jeleit sem mutatja az Asperger-szindrómának. Mondjuk, szerintem is vicces, hogy éppen a Down-kórral keverték össze. Vagy ez is csak egy teszt, hogy leesik-e az embereknek, s ha nem, ők még tovább mehetnek a hülyítésünkben.

Mindenesetre a teremtményüknek nagy PR-feneket kerítettek. 20-30 fős dorbézoló, utazgató stábbal hirdetik az alacsony ökológiai lábnyom szükségességét. Szerintem a szintén e témában nemrég együtt iszogató-kokainozgató világsztárok „magánrepülővel megjelenni kötelező” buliját is ők szervezték. Te, és a liberálzöld baloldaliak hogy kajálták! Millió megosztás, lájk és rajongó komment.

Na, mindegy, a lényeg az, hogy én tudtam, ezek itt vannak, de azt mostanáig én sem gondoltam, hogy a globális felmelegedést ők csinálják. Egyszerűen elfogadtam az évmilliók óta fennálló periodicitást, amely szerint most éppen egy interglaciálisban (felmelegedési szakaszban) vagyunk két glaciális között, az éghajlatunk ezért változik. Logikus, ha egy kort jegesedés közöttinek nevezünk, akkor alap, hogy melegebb van, mint a glaciáliskor, vagyis a jegesedésben.

Csakhogy elkúrták! Nem kicsit, nagyon! El kellett volna tüntetniük ezt a filmet, mert így most, hogy felnyílt a szemem a gonoszságukat illetően, harcolni fogok. Ráadásul még az esőerdőt is felgyújtották! Rohadékok! Ezt már nem hagyhatom annyiban. Gondoltam, leleplezem őket ezzel az írással. Szóval, ha eltűnnék, vagy kétszer fejbe lőném magam, mert szar az élet, akkor tudni fogjátok ti is, ŐK voltak.

Bizony, ez az esőerdő felgyújtósdi rossz ötlet volt. Hozzáteszem, már az űrkutatásunk kőkorszakba való visszabaszása is kontra produktív volt, ha rejtve akartak maradni. Mert hiába is próbálják a proletárdiktatúrát építgető liberális démonokrácia vezetői a nemzetközi nagytőkések nyakába varrni ezt a borzalmas természetkárosítást, pontosan tudja minden épelméjű ember, hogy a víz nem ég. A vizes fa sem. Márpedig az Amazonas-medence fái gyakorlatilag vízben álltak. Gyufával azt meg nem gyújtja senki emberfia.

Arról nem szólva, hogy a terület ipari termelésre alkalmatlan, semmi hasznos nyersanyag nem lapul a föld mélyén. Az egész legfeljebb arra jó, hogy a liberál-bolsevik zöld lobbi állítását támassza alá, lám, az ember így pusztítja a környezetét, mindannyiunk életterét. Ám, bármennyire is kapóra jön nekik elmebajuk terjesztésére, ők sem rendelkeznek eszközökkel arra, hogy mindezt megcselekedjék.

Nem, ember nem gyújthatta meg az esőerdőket. Jó, mondjuk egy nagyszabású katonai légicsapás csinálhat ilyet, de a napalmbombázás kissé feltűnő lett volna. Végtére is négy Franciaországnyi területről beszélünk.

Az antropogén globális felmelegedést is elfelejthetjük, ugyanis a két térítő (Rák és Bak) között a Földön mindenhol esőerdők vannak, vagyis az övezet cirkumpoláris, a jellemző éghajlat pedig a nagyon-nagyon meleg. Trópusinak is mondják. Tehát, ha az eddigi nagyon-nagyon meleg nem gyújtotta fel a Föld esőerdőinek jelentős részét, akkor most sem tenné.

Egyébként abban még a kretének is egyetértenek velem, hogy az erdőtüzek nem spontán jellegűek, hanem szándékos, tudatos cselekvés következményei. Csak, - mint írom fentebb – az egyik tábor a tőkéseket okolja, egy másik pedig a komplett emberiséget, amiért annyi CO2-t bocsát ki. Sőt, brazil konteók szerint a térség indián lakossága gyújtja fel az erdőket, hogy termőföld területeket szerezhessen, amin maniókát termeszt, vagy akármit. Szerintem inkább rizst, tekintve, hogy többnyire vízzel elárasztott területekről van szó.

Annyit még megemlítenék, hogy ezek a hatalmas tüzek a déli féltekén vannak, ahol most tél van, vagyis esős-monszunos időszak, nem pedig szárazság. Bár, gondolom, ez annyira nem érdekli a klímzombikat, ők tovább mantrázzák a CO2 és az ember felelősségét. Mondanom sem kell, hogy a global warming elmélet egy földönkívüli vírus, amivel ezek a rajtunk röhögő szürkék megfertőzték az amúgy is gyenge értelmi képességűeket.

Fontos alapstratégiája az inváziójuknak, hogy lehetőleg minden természeti jelenség kapcsán az emberi felelősséget hangsúlyozzák ki. Bűntudatot kell ébreszteni az emberekben, s a zavart elméjüket egyre csak újabb és újabb borzalmakért való felelősséggel terhelni. Én pontosan tudom, hogy az emberek a legjobban a felelősségtől félnek. Ezért lesznek mások szolgái, mert nem bírnák el a saját értelmi képességeikre való támaszkodással együtt járó felelősséget.

Ezt jól kifigyelték a rohadék marslakók! Látták, hogy az emberek nem mernek kockázattal járó döntéseket hozni, mert rettegnek attól, hogy kudarc esetén kiderülne, mégsem olyan okosak, mint a kocsmában pár sör mellett, vagy a konyhában paprikás krumplit főzve. Rájöttek, elégséges csupán vezető egyedek szerepét átvenni, a birkák meg úgyis követni fogják őket, csak gondolkodni ne kelljen, csak ne legyen a nyakukon felelősség.

Merkel? – Hát még szép! Bizony ám! Emberbőrbe bújt földönkívüli. Azért nincs gyereke sem. Okkal méregethetjük sanda szemekkel a gyermektelen világvezetőket, nagy valószínűséggel mind idegen. Obama kivétel. Ott már sikerült az egész családot reprodukálni. Fejlődik a technológiájuk a szemeteknek.

Komolyan tragikomikus. A leginkább a fehér ember helyzete aggasztó. Nyilván az európai kultúra a legnagyobb ellenségük, mert a fejlett technológiákat mind ott fejlesztették ki. A fehér ember a legveszélyesebb rájuk. Ezért előbb jól megfertőzték a világunkat valami vírussal, utána meg elhitették, ha a fehér ember nem szül meg évente százezer gyereket, akkor hiába születik Ázsiában és Afrikában évente félmilliárd, az emberiség létszáma kisebb lesz.

Ugyanígy elhitették azt is, ha egymilliárd europid (caucasian) csökkenti az ökológiai lábnyomát, akkor hiába pazarol és pusztít 6,5 milliárd, a Föld megmenekül. A Föld pusztulásáért ugyanis kizárólag a fehér ember felelős. Legesleginkább is a heteroszexuális, szaporodó fehér ember. Tekintve, hogy magam is e kategóriába tartozom, én is nagy veszélyt jelentek rájuk. Pláne, hogy most jól leírtam, hogy mindent tudok róluk.

Nézem a tévében a híreket és mit látok: Indonézia új fővárost épít. Indonézia természetesen a trópusi övezetben van, a két térítő között, tehát gyakorlatilag esőerők helyére épült országról beszélhetünk. Szóval, a félmajmok túlszaporodták Jáva-szigetét, felzabáltak és elpusztítottak mindent, ezért átköltöznek Borneóra, hogy ott is elpusztítsanak, felzabáljanak mindent. Allah akaratából! – mondta a majomkirály.

Úgy bizony! Allah is fontos szereplője ennek az egész inváziós sztorinak, mert a szürkék rájöttek, hogy mindazon, éppen hogy csak az emberi fajba sorolható félmajmok, akik Allahban hisznek, rendkívül szorgalmasan irtják felkérés nélkül is a veszélyes fehér embert. S ha megnézzük az Európát elözönlő, szemükben az értelem szikrájának leghalványabb jele nélkül őrjöngő muszlimokat, - akiket a Merkel bőrbe bújt E.T. telepített ránk – megint azt láthatjuk, nem rossz a marslakók terve.

Mr. Falafel vagyok – és ez itt az Ellenállás.    

Ez egy rövid bejegyzés lesz, a mi tőlem szokatlan.

A Craiova - Budapest Honvéd mérkőzésen a román kemény mag végig azt skandálta, hogy "a halott magyar a jó magyar!" Az UEFA szerint ez nem rasszizmus. 

Továbbra is állítom, amit hosszú évek óta hangoztatok: minket, magyarokat minden eszközzel igyekeznek megsemmisíteni, meg nem történtté tenni. Velünk szemben bárki bármilyen aljasságot elkövet, azt a különböző fórumokon mindig pozitívumként értékelik (Trianon), de sosem marasztalják el (Craiova). Ám nekünk nem kell senkit bántanunk ahhoz, hogy az ENSZ, a pápa az EU, meg a kurva anyja rasszistának, sovinisztának, antiszemitának, nácinak bélyegezzenek.

Sokáig ez így nem mehet!

                                                                         A demokrácia a legrosszabb kormányzási forma - nem számítva                                                                            az összes többit, amellyel az emberiség időről időre megpróbálkozik. /Winston Churchill/

Amikor az emberiség elhiszi, hogy annál a társadalmi rendszernél, amilyet megalkotott, nincs jobb, ott nem egyszerűen a történelem ér véget, - mint azt a tehetségtelen kókler, Francis Fukuyama állítja - hanem maga az emberi faj. Ugyanis a fejlődés a világmindenség természetéből adódóan végtelen, soha nem áll le. Akár a teremtésben hiszünk, akár az evolúcióban, egyikben sincs kijelölt végső állapot.

Éppen ezért a demokrácia, mint politikai rendszer nem lehet az emberi társadalomban való együttélés végső, legfejlettebb formája, csupán egy szint, ahol éppen tartunk, s ahonnan tovább kell haladnunk, tovább kell fejlődnünk.

Állításom igazát könnyű belátni, ha megvizsgáljuk, mely társadalmi rétegek milyen mértékben férnek hozzá a demokráciához. Ekkor azt tapasztaljuk, hogy akár globálisan, akár partikulárisan (helyi szinten, az államok szintjén) nézzük a népességnövekedést, minél többen vagyunk, annál inkább nő azok aránya, akik a demokráciához, illetve a demokrácia intézményrendszeréhez csak részben férnek hozzá.

Globálisan nézve, az úgynevezett harmadik világban, de több fejlett keleti társadalomban is demokrácia nyomokban sem található. A széles és egyre szaporodó néprétegek egyáltalán nem vagy csak egészen csekély mértékben férnek hozzá a termelőeszközökhöz, javakhoz, jogaik érvényesítéséhez, - ha egyáltalán vannak jogaik.

Ezzel szemben az európai kultúrában, - ideértve az USA-t és Ausztráliát is – az egyénnek nagyobb lehetősége van a demokrácia intézményrendszeréhez hozzáférnie. Ez kétségtelen tény. Ugyanakkor a demokrácia lényegét tekintve, így is meglehetősen nagy és egyre növekvő azoknak a száma, akik joggal érezhetik úgy, hogy számukra a demokrácia nem biztosít elég lehetőséget érvényesülni, kiteljesedni.

Ha másnak nem is, de ennek a létező jelenségnek az okán illene elgondolkodnunk azon, vajon nem kéne-e egy új, igazságosabb, elérhetőbb társadalmi-politikai rendszert megalkotnunk. Már csak azért is, mert a helyzetükkel elégedetlen társadalmi csoportok marginalizálódása egyben radikalizálódásukat is magával hozza. Szerintem egyenesen félelmetes, hogy a népirtó bolsevizmusnak/marxizmusnak ma egyre több követője van.

Továbbá az sem elhanyagolható, hogy a harmadik világból importált, a gazdaságilag fejlett nyugati társadalmakban a népességcsökkenést kompenzáló migránsok integrációs kényszer nélkül hozhatnak létre olyan párhuzamos társadalmakat európai nagyvárosokban, amelyek éppen jellegükből adódóan képtelenek hozzáférni a demokratikus intézményrendszerhez.

S miközben ezek az embertömegek a demokráciában az érdekeiket érvényesíteni képtelen társadalmi csoportokat szaporítják, éppen a jogfosztottságuk által nyernek felmentést a társadalmat demoralizáló erőszakos cselekményeik következményei alól. Meg kell értenünk, hogy a társadalom mindennapjait működtető közigazgatási rendszer által magára hagyott néptömegek közönye, fásultsága ellehetetleníti az állatias viselkedés elleni hatásos fellépést.

A kisemmizett társadalmi csoportok tagjai egymás iránt sem szolidárisak, s mivel a rendszerben betöltött szerepük éppen arról győzte meg őket, hogy a rendszer alapvetően rossz és csak kevesek érdekeinek képviseletére alkalmas, anarchista megközelítéséket tesznek magukévá. Ezért nézik gyakorlatilag tétlenül, hogyan pusztítják el muszlim hordák a háború után évtizedek alatt felépített társadalmukat.

A demokráciának tehát befellegzett. Befellegzett azért, mert teljesen lényegtelen, hogy képviseleti vagy közvetlen, a törvényhozási mechanizmusok által létrehozott szabályok továbbra sem lesznek képesek minden társadalmi csoport számára azonos lehetőségeket biztosítani.

S itt nem arra gondolok, hogy minden embernek mindenből ugyanannyi járna! Éppen hogy fordítva! A jutalmazás differenciáltabbá tételével sokkal több helyre lehetne eljuttatni a demokráciát. Mondok egy példát: a síugrásban pontozzák, azaz értékelik a megugrott távolságot és az ugrás kivitelezését is. Ezáltal egy rövidebb, de szebben kivitelezett ugrás is eredményezhet jobb helyezést. Ez a módszer mennyiséget és minőséget egyszerre teszi kívánatossá. Később kifejtem.

Továbbá befellegzett a demokráciának azért is, mert önmagát a legjobbnak tartva kiüresíti a tudományokat, dogmatistává, kvázi vallássá degradálva őket. Ez a jelenség ma leginkább a klímakutatás területén szemlélhető meg. Egy teljességgel képtelen állításokból épített rendszer, amelyben a soha semmivel nem igazolt és nem is igazolható kinyilatkoztatásokat vitatni nem lehetséges, kvázi isteni igeként tekintendők, az ellenszegülőket pedig megbélyegzik.

Holott a tudomány feladata éppenséggel az emberiség szolgálata lenne az állandó fejlődés, jobbá válás elősegítésével. A tudomány tehát nem állíthatja, hogy valamilyen, az ember által létrehozott konstrukció egy olyan tökéletes alkotás, amelynél jobbat létrehozni lehetetlenség, az ugyanis lényegének megtagadása.   

Fentebb megválaszolatlanul hagytam, miként lehetséges, hogy a demográfiai értelemben fogyatkozó európai társadalomban mégis egyre nő azoknak a száma, akik csupán korlátozottan férnek hozzá a demokráciához. Hogyan lehetséges, hogy érdekérvényesítési lehetőségeik hasonlatosságot mutatnak olyan társadalmak tagjaival, ahol nem, vagy csak részben beszélhetünk demokráciáról.  

Ennek oka az anyagi javak torz elosztási rendszere, amelyből teljes egészében hiányzik a minőségi kritérium. Ma nem azok kapják a legtöbb lehetőséget a rendszertől, akik abból a legtöbbet és legjobbat lennének képesek kihozni, hanem a politikai hatalmat megjelenítő és működtető elitekhez kapcsolódó személyek és csoportok.

Ez is a demokrácia tarthatatlanságára való bizonyíték. A gazdasági értelemben vett növekedés versenye elidegenít mindenféle erkölcsi megfontolást, pusztán egy vezetőhöz hűséges személyekből álló csoportosulást jutalmaz. Vagyis azok a személyek, akiket kijelölünk érdekeink képviseletére a parlamenti választások során, a tőlünk kapott politikai tőkét gazdasági tőkévé igyekeznek átkonvertálni. (Erről Szalai Erzsébet, szociológus írt kiváló tanulmányokat)

Ergo a kapitalista gazdasági rendszerben a demokrácia az anyagi javakat birtokló csoportok érdekeit szolgálja elsősorban. Ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy proletárdiktatúrákban, vagyis baloldali rendszerekben sem jobb a helyzet. Sőt, a baloldali rendszerek alapvető jellegzetessége, hogy nem demokráciák, hanem diktatúrák.

Az is világos, hogy a demokráciából kiszoruló csoportoknak a társadalom vérkeringésében tartása ma már nem lehetséges pusztán a szociális rendszerben az elesettek számára készített programokkal. Mint azt fentebb írtam is, az érdekeiket érvényesíteni képtelen rétegek radikalizálódnak, retorikájukban nyíltan említik fel a tehetősebbekkel szembeni erőszak helyességét.

Nyilvánvaló ebben a helyzetben, hogy a kiváltságokat élvezők, a liberális demokráciát működtető politikai erőművek lépéskényszerben vannak, ha nem akarják az őket preferáló rendszer összeomlását. Persze, az ilyen kényszerhelyzetek teljesen normálisak az emberi társadalom történelme során. Az egyes korok kényszer szülte változásai pusztán annyiban különböztek, hogy a termelőeszközök fölött diszponáló hatalmi elit mennyire értékelte helyesen a saját helyzetét.

El kell, keserítsek minden, a konfliktusmentes átmenetben bízót, ugyanis a jelenlegi, liberális demokráciát működtető elitek (politikai, gazdasági, kulturális) belátási képessége, intellektuális kapacitása oly mértékben csekély, hogy az őket preferáló rendszert módosítani csakis fizikai ráhatás eredményeképpen lesz hajlandó, vagy még akkor sem.

Ezek az elitek ugyanis meg vannak győződve róla, hogy az általuk kifejtett tevékenység nem a termelőeszközök zabrálása, hanem a nép odaadó szolgálata. Ebbéli meggyőződésüket erősíti az alájuk rendelt, - szebben fogalmazva: az általuk képviselt – emberek szervilizmusa is. Nincs ezen mit csodálkozni, nem mindenki érez késztetést a közéletben való aktív szereplésre, pláne nem egy olyan nyilvánosságra, amely előtt a saját felelősségét is vállalnia kéne.

Különösen úgy lesz nehéz kicsikarni a szükségszerű változásokat, hogy a tudomány, mint a kulturális elit legreprezentatívabb része nyíltan a saját szentéletűségükbe beleszerelmesedett politikai-gazdasági elitkettős mögé áll minden fronton. A tudósok, mint az Egyetlen Imperialista Isten egyházának papjai missziót teljesítenek az emberek elméjének gyarmatosítása érdekében.

Azt mondják, nincs ennél jobb társadalmi együttélési forma. Azt mondják, ennél nagyobb jólétben nem élhetnek már a széles néprétegek. Hazudnak. Mindenben hazudnak, mert ez a jól felfogott érdekük a rendszer haszonélvezőiként. Mondjuk ki: az elitek elárulták az emberiséget.

Igenis van tökéletesebb társadalom a liberális demokráciánál. Én AUXILIA MORALIS-nak nevezem, ami erkölcsi megalapozottságú együttműködést jelent. Ez egy olyan rendszer, amelyben a minőségi és mennyiségi pontok együtt adják az egyén értékét, pont, mint a síugrásban.

Folytatása következik!  

Az angol címet egy impresszió ihlette. Nemrég beszélgettem kimagasló intellektusú ismerősömmel, egy nyugalmazott egyetemi tanárral, egy gépészmérnök matematikussal, egy igazi reneszánszemberrel, akinek a szépirodalmi műveltsége páratlan, akit egyébként kenyérre lehet kenni, olyan vajszívű. Ám van egy gyenge pontja: DK-szavazó, szimpatizáns és aktivista. Ez a tiszteletreméltó személy a politikai nézeteit közlendő úgy vetkőzik ki magából a permanens hergelés hatására, hogy egy pillanatra hátrahőköltem.

Ekkor rémlett fel bennem a Frankie Goes To Hollywood nevű egykori pop együttes nagy botrányt kavaró lemezének egyik dala, a „Rage Hard” (dühös, haragos). Abban a pillanatban értettem meg, milyen mélyen gyökeredző iszonyat ébredezik ezekben az emberekben, akik ennyire képesek gyűlölni valakit, akik ennyire gyűlölnek minket, a kormányt pártolókat, a Fideszes szavazókat, általánosságban véve azokat a magyarokat, akik nemzetünk kulturális hagyományait tisztelve alakítják ki világnézetüket.

Olvasva ismerőseim Facebook-on tett megjegyzéseit, inkább hatnak komikusnak és groteszknek a gyűlölködő szóáradatok, a valósággal köszönő viszonyban sem lévő álhírekből kreált összeesküvés-elméletek, semmint komolyan veendő fenyegetésnek. Ám, - látva jó ismerősömnek, ennek a kedves, imádnivaló öregúrnak a metamorfózisát – ráébredtem, számukra ez az őrület egy olyan valóság, amelyről azt képzelik, belőle kizárólag minket maguk alá gyűrve, fuldokolva lehetnek képesek csak kitörni.

A düh, a harag oly mértékben torzítja el józan ítélőképességüket, hogy mondanivalójukból, tetteikből eltűnik minden racionalitás, minden megfontolás. Megszakítják emberi kapcsolataikat az eltérő világnézetűekkel, akkor is, ha egyébként e kapcsolataik értékét nem pártpolitikai beállítódások adják.    

Az ókori Róma kiváló filozófusa, Lucius Annaeus Seneca írt erről egy remek értekezést De ira – „A haragról” címmel, a legvisszataszítóbb és legesztelenebb emberi szenvedélynek nevezve azt.   

„…ez lobbanékony, heves fájdalommal teli, emberhez egyáltalán nem méltó, őrült hévvel követel fegyvert, vért, halált: önmagára sincs tekintettel, csak hogy árthasson a másiknak, még a nyílnak is nekiront, akár annak árán (is), hogy bosszúja őt magát, a bosszúállót is megsemmisíti.”/De ira, 14/

S valóban az a legszembeötlőbb az általuk produkált magatartásban, hogy konokul végletes, hogy sosem számol semmilyen következménnyel, amely esetleg rájuk is kedvezőtlen hatással van. Ám, amiről Seneca nem ír, de nagyon is létező attitűd, hogy a dühtől elvakult ember tudattalanul úgy igyekszik megszabadulni belső démonaitól, hogy azokat a vele szemben állóra igyekszik rávetíteni, így aztán saját cselekvését a gonosz elleni permanens és ádáz harcként értékeli.

Elcsépelt párhuzam, amely Orbán Viktort Hitlerként jeleníti meg. Eh, legyintek is rá. Ugyanakkor látva Cseh Katalin neo-SZDSZ-es Momentum-képviselőnek az EP-ben Ursula von der Leyen jelöltasszonyhoz intézett „kérdését”, valamiért nekem is a náci vezér jutott eszembe, csak éppen nekem az ifjú hölgy gesztusai okán rémlett fel.

Orbán Viktor a beszédei alkalmával mindenkor megfontolt, hangneme higgadt, mondanivaló hangsúlyozására sosem emeli fel a hangját. Ezzel szemben Hitler mindig hisztérikus őrjöngéssel, túlzásokkal hangsúlyozta beszédét. Pont, mint Cseh Katalin, Szabó Anett, Szél Bernadett vagy Gyurcsány Ferenc, de európai politikusokat tekintve említhetjük Guy Verhofstadtot, Daniel Cohn-Benditet, Frans Timmermanst vagy Judith Sargentinit. (Van még egy pár, de a franc emlékszik a nevükre)

Amikor például Szél Bernadett vagy Kunhalmi Ágnes beszél a parlamentben, sokszor szinte látom magam előtt, amint Nyikita Hruscsovot plagizálva verik az asztalt a cipőjükkel, miközben természetesen emberi méltóságukból kivetkőzve üvöltenek. A kezük mindenesetre úgy jár, mintha tényleg cipő lenne benne. Bár, az is lehet, hogy nádpálcát képzelnek oda, amivel Orbánt csépelik.

A Momentumos Cseh Katalinnak nem csupán a szeme, de az arca is elfeketedik, amikor magából kikelve acsarkodik. Legyen az gazdaság, kultúra vagy politika, bármiben is nyilvánuljanak meg, mondandójukból minduntalan hiányzik a józan mértékletesség, s karikatúrába illő gesztusokkal kísérik irracionális hazugságokból képzett mondataikat.

Nem véletlenül hívták a régi bölcsek a haragot „rövid őrületnek”.   

Ennek a fajta irracionális szenvedélynek, - tudniillik a dühnek - a társadalmi létezés minden területén vannak katalizátorai. Például nincstelen embereknek fáj, hogy nem ők kapják az építőipari tenderek megbízásait, amelyek megvalósításához egyébként milliárdos nagyságrendű géppark szükségeltetik, amellyel ők nem rendelkeznek. S bár a történelem sosem szolgált példával, mégis elhiszik, ha nem ez alatt a kormány alatt kellene élniük, dúskálnának az anyagi javakban.

Nyolc általánost, szakmunkásképzőt végzett, de maximum érettségit szerző emberek aggódnak a tudományért, s olyan magabiztossággal emlegetik a Magyar Tudományos Akadémián folyó tudományos élet dolgait, mintha maguk is akadémikusok lennének. Holott, ha valami jellemző volt rájuk egész életükben, hogy rühelltek tanulni, tehát a tudománytól a lehető legtávolabb állnak. Honnan tudnák hát megállapítani, hogy valamely tudósnak kikiáltott ember valóban okos, vagy csupán egy potyautasa a rendszernek, egy illetéktelen haszonélvező?

„…nem hallgat a jó szóra, jó tanácsra, légből kapott ürügyek mozgatják, s képtelen a helyes és igaz meglátására; azokhoz az összeomló épületekhez hasonlít, amelyek az általuk ledöntött romokon maguk is darabokra törnek.” /Seneca: De ira,14/

S mindeközben arról beszélnek, hogy őket megfojtja az a társadalmi lét, amelyben élni kényszerülnek, amely mindennél borzalmasabb a számukra, amelyből megszabadulniuk csupán az ezt a fájdalmat okozókon állt bosszú útján lehet. Ezért is mondta Arisztotelész, hogy „A harag a minket ért fájdalom viszonzásának vágya.”

Érdekes aspektusa a témakörnek, hogy az állandóan haragvók egyébként a természet nagy barátjaként tetszelegnek, a politikai zöldmozgalmakban aktivizálódnak, a környezettudatosságra hangsúly fektetnek, de legalábbis a kommunikációjukban hangsúlyos tényező. Miközben egyébként az irracionálisan felfokozott érzelmi állapotukban a legcsekélyebb természetesség sincs.

„Az emberi természet tehát nem vágyik a megtorlásra, így a harag sem az emberi természet szerint való, mert bosszúra éhes.”/De ira, 29/ – állítja Seneca.

Amennyiben a természetet egy komplex rendszerként értelmezzük, annak az ember is része. Az irracionálisan felfokozott mentális állapotú emberek, a dühösek tehát természetellenesek, ergo nem várható el tőlük ennek a mindent átfogó rendszernek a megértése és működésének elősegítésében való részvételük. Pont ezért zavaros és téves az összes zöld ideológia, idesorolva a klímaváltozás kérdésében foglalt álláspontjukat is.    

S hogy mit tehetünk ellenük, hogyan védhetjük meg magunkat és az értékrendünket? – Leginkább türelemmel és kitartással, szilárd, helyes erkölcsi alapokon nyugvó jellem kialakításával. Különösképpen ügyelve arra, hogy mindeközben kerüljük a dühöt, mert „ha az erény valamiféle jellemhiba segítségére szorul, sosem lehet elégséges önmagában.” /Seneca: De ira, 35/ Vagyis nem nyerhetünk, ha olyanná válunk, mint ők.   

Vagyis nacionalista, nackó, fasiszta, faskó, ahogy a baloldali és liberális értelmiség nevez engem és a hozzám hasonlókat. Mi vagyunk a demokráciára hulló barna eső, a háborút fújó keleti szél. Tőlünk kell rettegnie minden európai nagyváros kényelemtől elpuhult ivadékának.

Ez az egész ”nacionalizmus” téma az Európai Parlamenti választások kapcsán került gondolataim előterébe, hát rágódtam rajta picit. Leginkább azért, mert egyszerűen gyűlölöm azt a mérhetetlenül primitív és aljas metodikát, amely mentén a nacionalizmusból szitokszót, a nacionalistákból pedig gyilkos szörnyetegeket igyekeznek csinálni. 

Kíváncsi természetű lévén menten arra gondoltam, jó lenne tudni, pontosan mikortól is számít a hazafiság és hazaszeretet rossznak és gonosznak. Fellapoztam hát egy 1992-es Camebridge Enciklopédiát, amit én a magyar megjelenésekor vásároltam, tehát a rendszerváltozás kezdetén. Akkor, amikor a szocialista rendszer bolsevista ideológiája alól megszabadultunk.

Idézem:

  „Politikai doktrína, amely szerint a nemzet a politikai szerveződés legfőbb egysége. Ennek az állításnak az szolgál alapjául, hogy minden ember nemzeti jellegzetességgel bír, amellyel kulturálisan, gazdaságilag és politikailag azonosul. A nacionalisták elsődleges célja tehát megőrizni a jogot arra, hogy egy bizonyos nemzeti csoportosuláson alapuló független államhoz tartozzanak. A nacionalizmus így nemzeti csoportok olyan törekvéseivel hozható összefüggésbe, amelyek célja a függetlenség megőrzése más nemzetállamok uralmával szemben. … Tágabb értelemben olyan általános politikai hozzáállás, amely szerint a politika elsődleges célja a nemzeti érdek szolgálata a partikuláris osztály- vagy csoportérdekekkel szemben.”

No, kérem, innentől izgalmas a dolog!

Ugyanis az enciklopédia tudományos megfogalmazásával szemben ma az a nézet uralkodik, amely szerint a nacionalizmus a háborúk kitörésének elsődleges, mi több, egyetlen valódi oka. S ilyenkor szokás emlegetni Hitlert és a nácikat. Tény, a pártjuk (NSDAP) első szavának első fele valóban az, hogy „national”, hogy aztán mögötte ott van a szocialista és munkáspárt is, az egy igazi liberális démonokratát sosem fogja érdekelni, ahogy a valóság általában nem érdekli.

Amennyiben a camebridge-i tudósoknak hiszünk, úgy Hitler állama nem volt nacionalista, olyannyira nem, hogy az egyik közismert és általánosan használt elnevezés rá a „Harmadik Birodalom”. S mit ad Isten, birodalom volt az Osztrák-Magyar Monarchia is. Vagyis az eddigi két világháborút birodalmak, birodalmi törekvések robbantották ki, nem pedig nacionalista ideológiák.

Gyorsan nézzünk szét a világban és próbáljunk beazonosítani birodalmi törekvéseket. Amint ez sikerült, azonnal háborúkat találunk. Bizony! Hiába a liberális démonokrácia fellegvára az USA, állandó birodalmi törekvései okán folyamatosan háborúkat vív az általa ellenségnek kikiáltott másokkal szemben. És vajon nemzeti jellegű az USA? – Már hogy lenne az, amikor egy nemzetek sokaságából álló politikai rendszer.

Európában is azok náciznak, akik Karl Marx, a proletárdiktatúra kiagyalójának szobra előtt szoktak tisztelegni. S vagyunk néhányan, akik még emlékszünk a Szovjetunióra és a szocialista világrendre, amely elég keményen birodalmi jellegű volt. Az Európai Unió pedig éppen a nemzeti jelleget igyekszik elpusztítani bármi áron.

Szóval, hogy a Camebridge Enciklopédia ilyen definícióját adhatta a nacionalizmusnak, a rendszerváltozáskor még elfogadott volt. Sőt, a koszovói albánok önrendelkezése is a nacionalizmus tárgykörében értelmezhető, és ezt a nacionalista törekvést mind az EU, mind pedig az USA támogatta. Katonailag is!

Azt sem rejtik véka alá, hogy a Krím-félszigettel kapcsolatban is a nacionalizmust veszik alapul, amikor azt ukrán területként értelmezik.

Itt el is érkeztünk a lényeghez: vannak rossz és vannak jó nacionalizmusok. Azt pedig, hogy melyek a jók és melyek a rosszak, minden körülmények között a liberális démonokrácia bolsevista ideológiája szerint kell megítélni.

Az csak természetes, hogy a magyar nacionalizmus rossz. Elfogadhatatlan, hogy a magyarok kulturálisan egy egységet képezzenek, hogy legyen identitásunk, hogy kinyilváníthassuk a kultúránk iránt érzett olthatatlan szerelmünket. Ezen közösségi létünk oly mértékben irritációt jelent az ő számukra, hogy kerek-perec kijelentette az EU csúcsvezetője, Magyarország háborús veszélyt jelent.

Tekintsünk el attól, hogy ez az ember, ez az európai csúcsvezető amúgy isiászosra issza magát minden nap, mert nem ennek az alkoholista gazembernek a szavai számítanak igazán, hanem az az arctan és alaktalan tömeg, amely e nézet mögé besorakozott. Akik azt mondják, nincs jogunk függetlennek maradni birodalmi törekvésekkel szemben.

Egyszerűen felfoghatatlan számomra, hogyan tarthatnak minket ennyire veszélyesnek. Hiszen elvették a kultúránk és gazdaságunk kétharmadát (országunk területének kétharmadával együtt), amivel kulturálisan teljes mértékben sterilizáltak minket. A legalávalóbb módon zártak be bennünket a magyar nemzetiségünkbe, megfosztva a kulturális sokszínűség élményétől, belénk sulykolva a magunkra maradtság érzetét.

Miután a tervük oly kiválóan sikerült, most arra kényszerítenének minket, hogy adjuk fel a kulturális összetartozásunkat is. Ez pedig nem más, mint szándékos, két lépésben megvalósítani szándékozott genocídium. Olybá tűnik tehát, Trianon volt az első lépés nemzetünk elpusztítására, az Európai Birodalom pedig a második.

S ha már Európai Birodalom, - jaj, elnézést: Európai Egyesült Államok, akkor említtessék meg, hogy a birodalmi törekvéseknek vannak hazai képviselői és követői is szép számmal. Úgy másfél-millió aktív szavazó magyar állampolgár lelkesedik azért, hogy többé ne legyen Magyarország, hogy ne hallasson a magyar himnusz vagy a déli harangszó, ne énekeljük a Szózatot, s ne ünnepeljünk nemzeti ünnepeket.

Engem nem érdekel ezeknek az embereknek semmiféle indoka, de ők, a DK, a Momentum, az LMP, az MSZP, a Jobbik szavazói számomra nem magyar emberek, csak magyar állampolgárok. Velük egyenlő kizárólag a törvények előtt vagyok, ők sehol máshol a lábam nyomát sem tapodhatják. Nem léteznek a magyarságom, a magyar kultúra számára.   

Azt, mondjuk, tudom, hogy egy Dobrev Klára, Cseh Katalin vagy Donáth Anna kikérné magának, ha lemagyaroznám. Ugyanakkor az ő szavazóik, szimpatizánsaik minduntalan felhorgadnak, hogy vannak ők olyan magyarok, mint én. Ilyenkor én csak azt nem értem, miért kell nekik még az a magyarságom is, amit az Európai Egyesült Államokkal eltöröltetnének, amelyhez fűződő identitásomat kigúnyolják, amelynek himnuszát fitymálják. Miért?

Miért nem elégszenek meg azzal, hogy csekély értelmük minden energiájával az elpusztításomra törekszenek, miért kell még ráadásul úgy velem azonosnak nevezniük magukat, miközben folyamatosan a tőlem való különbözőségüket, az ebből a különbségből fakadó felsőbbrendűségüket hangoztatják?

Nem, kedves ellenségi szavazó és szimpatizáns, te nem vagy magyar! Csak magyar állampolgár. Te és én csakis a törvény asztalánál ülhetünk együtt, máshol sehol. Te ezt az országot elárulod minden lélegzetvételeddel, minden tudatos vagy önkéntelen mozdulatoddal.

Tudod, magyarnak lenni minőség, és te nem vagy magyar minőségű. Engem az sem érdekel, ha jobb minőségűnek tartod magad, lévén, te valami magasztosabb eszmét képviselsz, s tán genetikailag is erre vagy determinált. De én magyar minőség vagyok! Olyan létező, amely megelégszik azzal, ha saját fogalmi rendszerén belül jelenik meg az értéke. 

De én nem is árulom el a fajtámat! Szemben veled. Mert neked még fajtád sincs, ezért igazodsz el oly könnyen a semmilyen színű és halmazállapotú életteredben. Még attól sem riadtok vissza, hogy az „ellenzéki összefogás” néven véghezvitt magyarellenes konspiráció során megvalljátok, ti megvetitek, ha valakinek elvei vannak, ti anélkül akartok érvényesülni.

Nézzétek csak meg a Járóka Lívia ellen kampányomló Dobrevet, Donáthot és Csehet! Ezek vagytok ti. Nem, nem hazaárulók! Sem morális, sem semmilyen értelemben nem lehettek egy velem közös, egy bennünk élő haza elárulói. Nektek Magyarország csakis csupán olyan dolgokat jelent, amit meg tudtok tapintani: lakás, autó, tv, útlevél. Semmi több! Ebből a hazából nektek semmitek nincs, ami megérinthetetlen, oly bensőséges, oly magasztos.

S bár odaadhatnék mindent, ami e honban megérinthető, hogy vigyétek magatokkal valahová nagyon messze! Csak ne lennétek köztünk!    

Újabban mindenki földet venne, mert a földtulajdonosok gazdagok, és természetesen mindenki gazdag szeretne lenni. Az is a legtermészetesebb, hogy azok szeretnének most földbirtokosok lenni, akik földet eddig csupán a szobanövényeik műanyag edényeiben láttak.

A 2000-es évek elején viszonylag sokat jártam a Balaton északi partján egy településre. A domboldali szőlőből csodálatos balatoni látkép tárult elénk. Akkoriban ott egy hektár föld vagy szőlő egymillió forint volt, sokszor még annyi sem. Állandóan azon agyaltam, hogy nekem is kéne ott egy csendes kis dűlő, szőlővel, présházzal és csodás kilátással.

Persze, végül nem vettem ott telket, hiába tehettem volna meg. Hogy miért? – Mert Budapesten éltem, sokat voltam külföldön és dolgoznom is kellett. A mezőgazdasági művelés nem fért volna bele az időkeretbe. Azt meg nem szerettem volna, ha csak ott áll parlagon és tönkremegy minden. Az pazarlás lett volna, amit ki nem állhatok. Nem volt elég helyismeretem sem, hogy esetleg felfogadjak napszámosokat, illetve felügyelőt.

Most egy hektár ugyanott tízmillió forint, vagy több. Hiszen, ha többet győzködtem volna magam! De nem így lett, ezen bánkódni kár.

Hanem, hogy a panellakó városi proletariátus miért kapott kedvet hirtelen ahhoz, hogy földművessé, mi több, földbirtokossá váljon, azt nem tudom. Az a fixa ideájuk, hogy a föld gazdaggá tenné őket, ezért úgy volna ildomos, ha a kormány Mészáros Lőrinc földjeit szétosztaná a Zemberek között.

Elmesélem a saját családom példáját:

Apám a Lenin Kohászati Művekben előbb martinászként, majd a konverteres acélműben húzott le pár évtizedet. Fűzéri parasztgyerek, ezért mindig imádta a földet túrni. Amikor nem a „Lököm”-ben volt, a kertben gebedt bele a munkába. Gyerekként minket is próbált befogni, de nekünk nemigen fűlött a fogunk hozzá. Aztán apukám nyugdíjba ment, így már csak a kert maradt neki. Manapság is minden nap kinn robotol, kánikulai hőségben, esőben, szélben, akármilyen időben.

S hogy ezt miért meséltem el? – Hát azért, hogy a végén elmondhassam: az én apámnál kevés szorgalmasabb földművest ismerek, de hogy a belegebedtig végzett mezőgazdasági munka sem tette őt gazdaggá, a hót zicher.

Márpedig azt vegyük tudomásul, ha szétosztjuk a gazdagok földjeit a panellakók között, akkor nem jut több fejenként 1-2 ezer négyzetméternél. Ez pedig pont akkora terület, amit géppel megművelni nem lehet, csak kézzel. S azt merem állítani a kétkezi kerti munka nem leányálom. Ugyanakkor a mai városi ember olyan irigy és összeférhetetlen, hogy a szövetkezetbe tömörülés kizárt. Mindig azt néznék, mit dolgozott, vagy mit nem a másik, s hogy amannak mennyije lett.

Nekem is van pár ezer négyzetméterem, amin turkálok, de nem sikerült mintagazdaságot kialakítanom. Még úgy sem, hogy a munkaidőmet többnyire magam szervezem. Vannak kisgépeim is, amik azért elég sokszor meghibásodnak. Például a benzinmotoros láncfűrész fogyóeszköz. Csákány is el-eltörik 2-3 havonta egy. Füvet nyírni kell egy fűkasza és egy önjáró fűnyírógép. Állandóan olajozás, zsírozás, tankolás, damilcsere, láncélezés, stb. Nagyobb karbantartásokat szervizben végeztetek.

És akkor még nem gyomláltam, ültettem, locsoltam, metszettem, kötöztem, karóztam, stb. (Most is mindjárt megyek és egy ötszáz négyzetméteres területet lekaszálok.) Ősszel az érett gyümölcsöket le kell szedni, elrakni télire. Ehhez üvegeket, cukrot és egyéb dolgokat kell vásárolni, majd órák hosszat görnyedni felette.

Szóval, gyakorlom én serényen a paraszti létet. Meg, hát földbirtokos volnék, vagy mi szösz! Mégis a belegebedésen, a derékfájáson és iszonyatos fáradtságon kívül semmi nyereségem. Pláne olyan nem, ami dagasztaná a pénztárcámat! Ám nem tagadom, jó érzés látni a két kezem munkáját, a befektetett energia gyümölcsét. Utóbbit szó szerint.

Nyáron többnyire saját paradicsomot és paprikát eszünk. Nincs is finomabb a kertből szedettekből készült lecsónál! Van tökünk, cukkinink és padlizsánunk is. A fűszernövény kertünk valami pompás! Mindezek ellenére sokat vásárolunk a hipermarketekben. Vagyis annyit sem sikerül ilyen körülmények között megtermelni, hogy a családunk élelmezését megoldjuk belőle, nemhogy annyit, hogy piacra vigyük és meggazdagodjunk.

Jó, jó, állatokat nem tartunk. Minek? – Úgysem ehetném meg őket. Egyrészt, mert a párom vegetáriánus, másrészt, mert bár én húsevő vagyok, képtelen lennék megölni egy állatot. A húst tehát, - ami a legtöbbet adó fehérjeforrás – vásároljuk. Hozzáteszem, egy barátom révén van lehetőségünk évente leöletni egy olyan disznót, ami nem tápon nevelkedett. Mennyei!

Mondok valamit!

Én, aki – vélhetően otthonról vett minta alapján – a munkám mellett még megszállottan túrom is a földet, s mint általában, nem ismerek megalkuvást ebben sem, nem lettem forintban mérhetően gazdagabb tőle. Ám én ezt soha nem is vártam. A paraszti lét mímelése számomra egyfajta kikapcsolódás. Kapálás, gyomlálás közben jó és hasznos gondolataim születnek, amelyeket aztán a munkámban hasznosítok.

No, ha így vesszük, akkor forintosítani is tudom a földművelés hasznát.

Az a baj sokak vágyaival, hogy nincsenek összhangban a képességeikkel és lehetőségeikkel. Fogalmam sincs, hányan jártak egy felcsúti iskola osztályába, de meggyőződésem, hogy kevesünknek volt esélye Orbán Viktor osztálytársának lenni. Ez a lehetőség ugrott! Ellenben nekem nem rémlik, hogy bárkit is tiltanának tőle, hogy képezze magát, hogy készségeket, ismereteket szerezve lehetőségekhez jusson.

Mármost, aki megelégszik azzal, hogy a nap végén hazatér a munkahelyéről és végre megpihenhet, azt el kell keserítenem, sosem lesz belőle olyan valaki, aki az álmodozásaiban szokott lenni.

Pierre Curie, az ismert francia fizikus mondta:

„Az életet álommá kell átalakítani, s álmainkból valóságot formálni”.

Ezzel a valóságformálással gyűlik meg a baja sokaknak. Mert vagy a kitartás, vagy a tehetség hibádzik. Csakhogy ezért mást okolni, s el is hinni, hogy tényleg más a hibás, az súlyos jellemhiba. Ebből egyenesen következik, hogy mészáros Lőrinc földjeitől senki nem gazdagszik meg csak úgy, azért bizony tenni is kell, nem is keveset.

Ellenben a tény, hogy az érdem nélkül lehetőséghez jutók általi földfelvásárlási mizéria visszaadta a föld értékét. Már csak művelni kell, derekasan, ahogy illik. Úgy is jó, ha bérbe adják, engem nem érdekel, maga Mészáros Lőrinc görnyed a földjén, vagy mások végzik el a munkát helyette.

Magam is vallom, hogy a magyar gazdaság saját lábon való megállásának alapja a korszerű mezőgazdaság és a hozzákapcsolódó ipar (gépgyártás, feldolgozóipar). Ugyanakkor éppen a jelenkor klímaőrületéből hasznot húzó rohadék termelőket ki nem állhatom. Ezek sírnak, ha esik az eső, s ha nem, akkor is. Rossz a meleg, s a hideg egyaránt. Szépen előadnak egy teljesen hihetetlen mesét, miért kerül ezer forintba egy kiló kukacos cseresznye.  

Az állattenyésztők sem különbek. Kitalálnak mindenféle járványokat, hogy a húsárut minél drágábban adhassák el nekünk. Ráadásul milyen silány minőségű húsok ezek! Szégyen, hogy ilyen élelmiszereken kell élnünk!

Száz szónak is egy a vége, a mezőgazdasághoz való viszonyunkon változtatnunk kell. Ám ennek semmiképpen sem lehet az a módja, hogy a panelprolikból dzsentriket csinálunk. Hiszen tudjuk jól, a dzsentrik is csak urizálni akartak a földdel, mint a most hőbörgő panellakók, dolgozni azt egy sem akart. Valami mást kell kitalálnunk, ha jót akarunk. Minta éppenséggel van, szerte a nagyvilágban.   

Mindenki pontosan tudja, mi miért történt az Európai Parlamenti választáson, s hogy mindezeknek milyen következményei lesznek rövid- és hosszútávon hazánkban és az Unióban. Magyarország a tízmillió politológus országa. Tulajdonképpen örülhetünk, hiszen sehol a világon nincs annyi polihisztor, mint nálunk. Egyszerűen mindenhez értünk, így természetesen a politikához is.

A nagyon kevés racionális értékelés mellett az internet és a különböző médiumok ontják magukból a jóslatokat, önbeteljesítő mágiák csapnak össze mindenfelé.

Hogy a politikafüggő egyszeri emberek, a mindenről véleményt formálók égbekiáltó baromságokat hordanak össze, azon nem csodálkozom. Amiképpen azon sem, hogy a fake news portálok teljes gőzzel okádják ki képtelen aljasságaikat magukból. Ám az, hogy a politikai pártok prominensei olyan vakok a társadalmi valóságra, mint egy bányaló, nem egyszerűen meglepő, sokkal inkább letaglózó.

Nem tudják, nem értik, mi történt velük. Sem azok, akik nyertesnek nevezhetők, sem pedig azok, aki katasztrofális vereséget szenvedtek. Abban azonban mindegyik egyformán értékel, hogy a másokra szavazók értelmi képessége csekély szintű, s egyébként is nekik a diktatúra iszonyatos ellenszelében kellett helytállniuk.

Kezdjük talán a Jobbikkal, akik egy 20%-os pártból küzdötték le magukat a megszűnés 6%-os határáig. Vereségük egyetlen értelmezhető magyarázataként a pénzért megvásárolható romákat hozták fel. Elméletük szerint az ország cigány lakosságát Fideszes agitátorok győzködték, fizették le aprópénzzel vagy tartósélelmiszerekkel, utaztatták az urnákig. Ha romák nem volnának, a Jobbik eget rengető győzelmet arat.

Ennek az elméletnek némileg ellentmond, hogy a Fidesz olyan megyékben is tarolt, ahol romák szinte alig laknak. Továbbá, hogy a korábbi Jobbikos főhadiszállásoknak számító településeken nem csupán a Fidesz, de a DK is megverte őket. Oké, nyilván Gyurcsány is lisztet és cukrot osztogatott.

Hallottam zöngéket arról is, hogy a Jobbikból kivált nemzeti radikálisok által létrehozott Mi Hazánk Mozgalom Fidesz általi felemelkedése ugyancsak nem használt a pártnak. Ez a védekezés ott vérzik el, hogy Toroczkay és csapata 3%-on áll, nem 14%-on. Szóval, a 20%-ról zuhanás sem a romákkal, sem Duróékkal nem magyarázható.  

Amikor a vereség okán a néppártosodásról kérdezték őket, megerősítették, a néppártosodás helyes irány. Vagyis a 20%-tól a 6% felé haladás jó irány szerintük. Nekem nem gond, ha eltűnnek, nem fognak hiányozni. Ellenben az, amit a néppártosodás előtti Jobbik képviselt, az igen. A nemzeti érzületű politizálás éppen olyan fontos, mint a zöldpolitika. S ha már itt tartunk, hagy kérdezzem meg: néppártosodni csakis a szélsőbaloldali retorika átvételével lehet?  

S ha már zöldpolitika, akkor ejtsünk szót a hazai zöldpártról!

A szintén szégyenteljesen teljesítő LMP vezetése meg van győződve róla, hogy ők a pártot felfelé ívelő pályára állították, hogy hiteles arcok. Álláspontjuk szerint a rossz szereplést a különutasságuknak köszönhetik. Mivel nem dörgölőztek sem a Fideszhez, sem a baloldali tömörüléshez, nem kaptak médiafelületet és anyagi támogatást sehonnan.

S különben is, ők a saját, belső méréseik szerint 5% fölött voltak. Ráadásul, ha a „csendes többség” … /töprengési szünet/ … is elment volna szavazni, akkor minden máshogy történik. Sajnos csak a szektások szavaztak, jobbra is és balra is. Úgy vélik tehát, hogy az urnákat messzire elkerülő honpolgárok mind akadémikusi intelligenciával megáldott emberek, akik éppen az óbégató, alacsony intellektussal megvert szimpatizánsok miatt nem szavaztak.

Említenék két nevet: Szél Bernadett és Hadházy Ákos. Milyen hasznot hajtottak ezek a dezertőrök? Semmilyet, természetesen. Akkor árulja már el a fényességes elnökség, a pártból egyszer már kilépett, a Párbeszéd alapításánál bábáskodó, majd függetlenségbe dezertált Vágó Gábor, illetve a szociktól ejtőernyőzött csinibaba, Demeter Márta milyen politikai haszonnal kecsegtetett? Említhetném Kendernay Jánost is, aki már csak az alaszkai inúitoknál nem volt képviselőjelölt.   

Fel sem merül bennük, hogy az állandó fluktuáció, a követhetetlen tagcserék juttatták oda őket, hogy egyetlen markáns arcot sem tudnak felmutatni. Márpedig a politika hatalomtechnikai játék, amelyben az erős embernek főszerep jut. Nem láttak még amerikai elnökválasztást?

Persze, van igazság a szemben álló csoportok tagjainak és vezetőinek abban az állításában, hogy a másikra csakis „agyhalottak” szavaztak, amennyiben agyhalott alatt azt értik, hogy irracionálisan viselkednek, döntenek. Tény ugyanis, hogy ez a társadalmi (emberi) játszma inkább zajlik emocionális dimenzióban, mint egy racionálisban.

Mindenféle emberi törekvés archetípusa a mesékből ismert jó és rossz küzdelme. A nézőközönség tagjai pedig az érzelmi profiljukhoz illeszthető főhős mellé állnak. S ilyenkor értelemszerűen egy többszereplős mesében a másik főhőse a gonosz. Aki pedig gonosz, annak cselekvései a gonoszság kategóriájába utalandók.

Ezért érzik magukat sorsüldözöttnek egyesek, mások pedig látnak mindent fényesen.

Egyesek képesek akár csekély jelentőségű eseményeket is fényes győzelemként értékelni. Így tettek a DK-sok és a Momentumosok. Mi történt a valóságban? – Az erőtlen és enervált MSZP szimpatizánsai átszavaztak Feriékre, az ugyancsak színtelen és szagtalan LMP korábbi támogatói pedig a Momentumban látták meg az új lehetőséget nézeteik terjesztésére.

A zöldmozgalmak világszerte akcionista metodikákat alkalmaznak hitvallásuk megjelenítésére. Én többnyire ökoterroristáknak tartom őket. Anarchista, szélsőbaloldali viselkedésmintákat követnek, s leginkább rombolással hívják fel a figyelmet arra, hogy építeni kéne ezt-azt.

Ha az LMP lovasszekéren, kerékpáron, gyalog járta volna az országot, ha magát a 70-es évek hippijeinek maszkírozza és meghökkentő performanszokat ad elő, a Momentum sehol nem lett volna. Ám, amiről írok, azt éppen ők mutatták be, így vitték a műsort. Ugye, emlékszünk a rendőrökre petárdát, füstgránátot dobáló Fegyőrre? Na, ezzel nyertek most!

Gyurcsányék pedig a marginalizálódott, mentálisan a végletekig labilissá vált réteget voltak képesek megszólítani. Akasztásokat, börtönt a hatalmon lévőknek, erőszakot ígértek. Nekik pedig ez kell. Talán már nem is hiszik el, hogy egy másik politikai erő hatalomra jutásával nekik jobb lesz, s ha nem lesz, akkor legalább valakin levezetnék tehetetlen dühüket.

A DK, amint megízlelte ennek az artikulálatlan dühnek az erejét, retorikáján úgy módosított, hogy a szoci szavazók egy részének elszipkázását a Fidesz fölött aratott óriási győzelemként kezdte hirdetni. Már most előre megnyerték az őszi önkormányzati választásokat.

A Momentum pedig konkrétan megfenyegette Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy most aztán ők ezzel a két mandátummal kiforgatják a sarkából a világot. Természetesen a „bivalyerős” nemzetközi kapcsolatrendszerükkel karöltve.

Ami tény, a Fidesz itthon hozta a kötelezőt. Nagy truváj a 15 mandátum lett volna. Ez a pozíciója az Unióban pont fabatkát sem ér, tekintve, hogy Európa népei nem osztják a Fidesz nézeteit a bevándorlással kapcsolatban oly mértékben, mint az bármiféle hasznot is hozna a magyar kormányzópártnak.

Az Európai Parlament összetételét tekintve jól látszik, elindult a kétpólusúvá válás folyamata. Az elvileg keresztény és konzervatív Néppárt kizárólag a szocialistákkal, liberálisokkal és zöldekkel kötne szövetséget, más keresztényekkel és konzervatívokkal nem. Márpedig a szocialisták, liberálisok és zöldek mind határozottan elutasítják a kereszténységet és konzervativizmust.

Hogy akkor hol, milyen értékrend mentén kezdődött meg a szakadás? – Természetesen a migrációt kényszerítő, az európai kultúrát megszüntetni akarók és a migrációs kényszernek ellenállók, az európai értékeket megőrizni kívánók között.

A pluralizmus, a politikai sokszínűség kizárólag a fiatal demokráciák jellemzője. Minden erős és régi demokrácia kétpártrendszer. Nézzük meg az USA-t vagy Angliát! Az Európai Unió, mint értékközösségi rendszer, nagyon fiatal. Tulajdonképpen csupán néhány éves. Azt megelőzően alapvetően gazdasági közösség volt. Teljesen természetes, ha erős és időtálló demokratikus közösség akar lenni, kétosztatúvá kell válnia.

Egyetlen aggályunk, ami e folyamattal kapcsolatban felmerülhet, hogy a marxista-sztálinista ideológiai alapokat építgető migránspárti, a klasszikus európai kultúrát elvető oldalnak a Néppárt bekebelezésével való megerősödése könnyen szovjet típusú diktatúrába csaphat át, ha a másik oldal érdekérvényesítési képessége gyenge lesz.

A diktatúra formálódásának vannak kézzelfogható jelei. Például az EU jogrendjének képlékeny alkalmazása, szabályok ideológiai érdekből történő mellőzése, a média cenzúrával regulázása. Az Amerikai Egyesült Államok példájából tudjuk, mennyire fontos a legfelsőbb bíróság, az igazságszolgáltatás csúcsának ideológiai uralom alá hajtása. Az EU legfőbb bírósága ugyancsak távirányítással működik már most is.

Attól tartok, ha az EU birodalommá alakul át, abban a demokráciának nem lesz semmiféle szerepe. A médiákban propagált agresszív progresszió úgy hirdeti a sokszínűség kizárólagosságát, hogy az övétől eltérő értékrend helyébe a devianciákat emeli, s azokkal, mint a demokrácia fáklyáival hadonászik. Én nem látom szépnek ezt a jövőt.                    

Van ez a régi mondás, amely szerint „akié a föld, azé a vallás”. Cuius regio, eius religio. Ez az úgynevezett földesúri jog a reformáció idején alkalmazott szabály volt. Az ágostai vallásbéke (1555) törvényben határozta meg, hogy a népek a föld urának vallását voltak kötelesek követni.

Hogy mindez miért lényeges egy szekularizált világban, az Európai Parlamenti választások során? – történetesen azért, mert most nekünk is két vallás között kell választanunk. Kereszténység vagy iszlám?

A baloldali ismerőseim most a homlokukra csapnak, és azt mondják, „Na, ez már megint hülye!”.

Akkor nézzük a valóságot!

A Fidesz azzal kampányol, hogy ne engedjünk be illegális muszlim bevándorlókat, mert ez veszélyes. Szemben azzal, hogy álláspontjuk szerint az európai kultúrák értékeinek alapja a kereszténység.

Tehát a Fidesz, mint vezető politikai erő, ezt a választást kommunikálja? – Igen, ezt.

Márpedig ez egyértelműen azt jelenti, hogy két vallás közül választunk. S mielőtt ezt részletesebben is kibontanám, hagy hívjam fel a figyelmet az ellenzéki médiumok elmúlt napokban mutatott kampánytevékenységére.

Itt van mindjárt a legautentikusabb ellenzéki médium, az RTL Klub. Fő műsoridőben több alkalommal is leadta azt a riportját, amely a katolikus egyházon belüli szexuális bűncselekményekről szól, kihangsúlyozva, mennyire aljas a klérus a pedofil papok ügyeinek eltusolása okán.

Egyetértek. Mindösszesen csak azt hiányolom ezekből a tényfeltáró műsorokból, hogy az esetek statisztikáját elfelejtik megosztani velünk, noha e statisztikák nagyon is beszédesek. Tudniillik valamennyi, szexuális abúzusnak áldozatául esett fiatal hímnemű. Vagyis a mocskos perverz papok nem kislányokat rontanak meg, hanem velük azonos nemű gyermekeket.

Az azonos neműekhez fűződő szexuális vonzalomnak valamikor volt neve is, de ma azt tilos kimondani, leírni. Tehát az a nagy harci helyzet, hogy a katolikus egyházon belüli szexuális bűncselekményeket azok követik el, akik az RTL Klub és a hozzá hasonló, szélsőségesen liberális (szerintem inkább szimplán bolsevik) világnézetűek körében szent tehénnek számítanak.

Számomra pedig ez a fajta, a valóság elleplezését erőltető metodika visszataszító, így teljesen nyilvánvaló, hogy az én választásom a kereszténységre esik. Már csak azért is, mert az irreguláris bevándorlást sem tudom támogatni. Pedig higgye el a nagyérdemű, bevándorlásra szakosodott nemzetközi jogászként megannyi külföldinek segítettem már státuszt szerezni Magyarországon. Xenofóbia nálam kizárva!

A hazai ellenzék és az Európai Parlament eddigi többsége viszont az irreguláris (szabályozatlan) migrációt áldásként kezeli, s igyekszik minél több, iratokkal és képzettséggel nem rendelkező muszlimot betelepíteni. Fontos arról beszélni, hogy muszlimokat, mert például a magyar ellenzék és európai szövetségeseit a nem EU-s európai polgárok szabad bevándorlását kifejezetten ellenzik.

Tehát, a Fidesz tematikája: muszlim helyett keresztény. Az ellenzék és Uniós szövetségeseinek tematikája: kizárólag muszlimok.

Akkor most vallások közül választunk, vagy nem?

Oké, van néhány szerencsétlen futóbolond, akik a klímaváltozás miatt gondolják, hogy nekik kellene minket, magyarokat képviselniük az EP-ben. S bármennyire is ordít róluk, hogy megszállott szektások, aránylag jó az érdekérvényesítő képességük. Ennek egyetlen oka, hogy zavart elmeállapotuk miatt az őket pénzelő ipari oligarchák könnyen tudják befolyásolni őket.

Számomra vicces is, hogy a környezetet legjobban szennyezők adnak pénzt azoknak, akik a környezetvédelmet vallásként működtetik. „Európa zöld lesz, vagy nem lesz!” – ez megvan? Ezt úgy elmondják, de arról mélyen hallgatnak, hogyan képzelik megvalósítani ebbéli céljaikat.

Naná, hogy nem mondanak igazán semmit, mert, ha mondanának, azt kellene mondaniuk, hogy elveszik az autóinkat, mobiltelefonjainkat, megtiltják, hogy repüljünk, visszaszorítanák a fogyasztásunkat, vagyis elvennék az élvezetet az életünkből. Ki akarná ezt? – Hát ez az! Azon a néhány elmeháborodotton kívül, akiket, a világot leginkább szennyezők fizetnek, pont senki.

Persze, nem a klímazombik az egyedüli féleszűek, akiket küldetéstudattal vert meg az Isten. Itt vannak a nemzeti konszenzusból kitáncoltak, a Jobbikosok is. Róluk mindent elmond, hogy mára kizárólag lepukkant kelet-magyarországi, egykori gyárvárosok MSZP-ben csalódott népei szavaznak rájuk.

Bérunió és Európai Ügyészség! – Ezt harsogják. Világgá kürtölve, hogy halvány elképzelésük sincs a kapitalista gazdaság működéséről. Egyszerű matematika, hogy a magyar melós nem kaphat német minimálbért. A két ország gazdasági teljesítőképessége között ugyanis irtózatos méretű a különbség. A minimálbér viszont a gazdasági teljesítőképesség függvénye.

Az Európai ügyészség pedig egy jogi nonszensz. Vagyis a Jobbik és szavazóbázisa jogtudomány ellen is immunis. S itt érhető tetten leginkább, hogy kik is tartoznak ebbe a táborba, hogy most is egy Nagy Testvértől várják, hogy uralkodjon felettük, hogy döntsön a sorsukról. Ezeknek mindegy, hogy Moszkva vagy Brüsszel, a fő, hogy alattvalók lehessenek.

Egyébként ezt a birodalmi hitvallást a DK nevű képződmény jeleníti meg legvisszataszítóbb módon, vagyis vegytiszta hitelességgel. Tekintve, hogy az élre tolt politikai vezetőjük egy tömeggyilkos és a rendszerváltozás gazdasági átmenetét lezabráló aljas kreatúra leszármazottja.

Végső soron azonban nem marad más, mint a kereszténység és az iszlám közötti választás. Ugyanis a két, egymásnak feszülő erő Európa szerte a legfontosabb kérdésként ezt határozta meg. Minden más csak hab ezen a kellemetlen ízű tortán.     

Engem kifejezettem irritál a balliberális, úgynevezett hazai ellenzéki oldal folyamatos picsogása az oktatásegészségügy kapcsán. A leginkább azért, mert mindkét, egyébként létező problémát kizárólag pénzzel, azaz anyagi források mozgósításával szeretnének megreformálni, ami egy baromság. Több pénztől és jobb eszközöktől nem lesz látványosan jobb ember egy tanár, egy orvos vagy nővér.

Márpedig én úgy gondolom, nem elsősorban a korszerűbb technikai eszközök és az anyagi megbecsülés hiányzik az oktatásegészségügyből, hanem a morális alapok. Minkét területen a hivatástudat teljes hiányát láthatjuk. Az elenyésző lelkiismeretes orvos, nővér vagy pedagógus pedig a kivételek, amelyek erősítik a szabályt.   

Korábban több blogbejegyzést is tettem az oktatással kapcsolatban, mint szakirányú végzettséggel és tapasztalattal rendelkező személy. Most azonban az egészségügyről polemizálgatnék picit, tekintve, hogy éppen utolsó napomat töltöm egy kórház angiológiai osztályán egy mélyvénás trombózist követően. Megosztanám frissen szerzett tapasztalataimat.

Először is, fontos elmondanom, hogy a saját komplex idiótaságom miatt kerültem ilyen helyzetbe. Genetikai okokból a szervezetem több vért állít elő, mintegy normális emberé, ezért rendszeresen kell járnom „csapolásra”. Mindaddig eresztenek le tőlem vért, amíg el nem jutok a vérszegénység állapotába.

Olyan magas a vastartalom a véremben, hogy az más ember számára akár halálos is lehet. A vörösvérsejtjeim száma oly mértékben magas, hogy másfélszer több vért eredményez az érrendszeremben. A kezelésem során tíz héten keresztül heti 500ml vért vesznek le, majd a csapolások számát kétheti, havi és kéthavi ciklusokra osztják, év végén pár hónap pihenővel.

Én az utóbbi hónapokban elhanyagoltam a kezelést, egyszerűen nem mentem. Hogy miért? – mert egy marha vagyok. Közben a szakadt vállizmom is műtétre várt, és előkészítésül baromi erős szteroidot kaptam. Ez aztán úgy besűrítette a véremet, hogy trombusok (vérrögök) alakultak ki a jobb lábam vénájában. Kettő is!  Tehát kórházba kerültem.

S innen kezdődik az egészségügyben általam tapasztalt anomáliák sora. Ugyebár, két hónapja, amikor fájni kezdett a vádlim, elmentem ultrahangra, ahol megállapították, hogy nincs trombózisom. Kétszer vizsgáltak meg egy héten belül, mindkétszer negatív eredménnyel. Hogy örültem már!

Aztán a fájások nem múltak és a bokámban is megjelent a pangó vér, azaz némi elszíneződés. Azonnal magánklinikára mentem és kértem kontrollt trombózisra. Bumm, a pénzes vizsgálat máris ispotályba juttatott! A társadalombiztosítás fedezte korábbi ultrahang vizsgálat eredménytelenségének nem a műszerezettség hiánya volt az ok.

Egy nagyon idős bácsi, egy nyugalmazott főorvos végezte azokat, akinek nem volt már meg a kellő fizikai ereje, hogy az egerek megfelelően rányomja az izomfelületre, s a véna teljes egészében átláthatóvá váljon. A homályban hagyta az egészet. Haragudhatnék rá, de nem ő a vétkes, hanem a rendszer rossz.

A balliberális nyekergők miatt nem lehet megakadályozni, hogy az ilyen őskövületek ne praktizálhassanak, ne lehessenek orvosok, bírók, egyetemi oktatók. Mintha rájuk a test és szellem elhasználódása nem lenne érvényes. Ez bizony súlyos rizikófaktorokat eredményez az egészségügyben. S nem akarom csak az ellenzéket ekézni, mert biztos vagyok benne, ha a balliberális oldal zavarná végleges nyugdíjba ezeket, a Fidesz azonnal levegőért kapkodva hápogna.

A kezdeteknél világos volt, hogy nem a felszerelés hiánya vagy alkalmatlansága okozta a problémát, hanem az emberi tényező. Tizenegyedik napja vagyok benn. Ezt lehet soknak és kevésnek is értékelni, de nekem egy örökkévalóság volt. S ami azzá tette, mind emberi tényező.

Kezdjük azzal, hogy egy angiológus, az érrendszer betegségeit gyógyító orvos nincs tisztában a hematológiával, a vér dolgaival. Bizony! A vér az érben van, ergo összefüggés áll fenn, még sincs a két orvostudományi részterület között ismeretátfedés. Hogy ez miért baj szerintem? – Mert a vér több okból is lehet sűrű, de az angiológián csak az „alapokot” kezelik.

Íme, az alapok: „A fibrinogén a véralvadási folyamatban nélkülözhetetlen szerepet tölt be. A thrombin (vérben jelenlévő enzim) hatására a fibrinogén úgy alakul át, hogy fibrinszálak keletkeznek, melyek fibrinhálót alkotnak. A fibrinháló a kitapadó vérlemezkékkel együtt vérrögöt képez, hogy a további vérveszteséget megakadályozza.

Elmagyarázom! A vérrögképződés például a seb körül normális, megalvasztja a vért, ezt nevezzük gyógyulásnak. Azonban, ha a fibrinháló a vénákban alakul ki, rendellenes funkció okán, s az érfalhoz tapad, az nem normális, az trombózishoz vezet. Ezt a rutin szerint véralvadásgátlókkal kezelik. S miközben a vérünk hígul, a szervezetünk természetes fibrinolítikus (vérrögoldó) apparátusa feloldja a rög egy részét, másik része pedig az érfal részévé válik, szaknyelven szervül.

Csakhogy léteznek olyan betegségek (policitémia véra), amelyek szintén a sűrűvérűség körébe tartoznak. Tehát, míg az alapesetben a normál mennyiségű vérsejtek felületének felszálasodása okozza a gondot, addig egy másik esetben a véna szűk keresztmetszetén áthaladó, az átlagosnál sokszorosan több sejt.

Ez van az én esetem is. Érthető nyelvre lefordítva, nekem abban a szűk keresztmetszetben nem 7 liter vérem kering, mint másoknak, hanem 12-13 liter. Ez rendkívüli mértékben terheli a tüdőt és szívet, de fokozottan veszélyeztetetté tesz trombózisra is. Utóbbi be is következett a szteroidos kezelésnek köszönhetően, ugyanis a szteroid még jobban besűríti a vért.

Ilyenkor elég a láb erőltető edzése és az áramlásban keletkező ventilációs torlódást okoz, a torlódást gyógyítani akaró fibrinszálak pedig létrehozzák a vérrögöt. Szerintem érthető, ha többletvér okozza a véna elzáródását, akkor pusztán a vérhígítás elégtelen.

Csakhogy az angiológián ragaszkodnak a rutinhoz, amely az alapesetre vonatkozik, mert azzal védve vannak egy esetleges műhiba-perrel szemben. Ergo egy hozzám hasonló vértípusú ember vagy belehal a kezelésbe, vagy nem.

Megpróbálom szemléltetni:

Képzeljünk egy buszt, amelybe bezsúfolnak százötven meztelen embert! Nincs levegő, egymáshoz tapadnak, ájulás környékezi őket, toxikus állapotba kerülnek. Az angiológus beönt pár vödör szappanos vizet, hogy csúszkáljanak egymáson, hígítja az elegyüket. Ezzel szemben a hematológus kinyitja a busz ajtaját és kizavar ötven embert.

Ugye, milyen egyszerű belátni, melyik módszer az alkalmasabb?

Legalábbis az olyan esetekben, mint az enyém. Mert, amikor nem áll fenn a vérsejtek nagy számából adódó torlódás, akkor elég a szappanos víz, a vérhígító készítmények. Nekem tehát el kell mennem lecsapoltatni a vérem. Már beszéltem is a kezelőorvosommal, aki mindösszesen ennyit mondott: „Minél hamarabb meneküljön onnan!”

Ki a felelős ezért a hibás, vagy inkább hiányos rutinért, amit az angiológiák országszerte alkalmaznak? A pénz? Az eszközhiány? Nem! Ez egyszerűen emberi tényező: tudományos szűklátókörűség, lustaság, szakbarbárság, stb.

S ahogy a nővérek beszélnek a magatehetetlen betegekkel, attól kinyílt a bicska a zsebemben! Hogy egyetlen időpontra kiírt gyógyszert sem sikerül soha időben megkapni, s vergődik az ember a leesett vércukorszint miatt, mert az injekció előtt nem ehet. Hogy nem etetik meg a mozdulni is képtelen ellátottakat, vagy órákig ültetik őket egy tolószékben, azok meg jajgatnak a fájdalomtól. Ezek mind-mind emberi tényező függvénye.

Igen ám, de ma éjszaka behoztak egy féllábú, hajléktalanforma embert. Igaz, hogy egy órán át nyögdécselt a székben, s hiába szóltunk többször is a nővéreknek, aki le sem szarták, de az a büdös, ami körüllengte a fickót…

Gyorsan keressen mindenki egy dögkutat, szagoljon bele, majd az érzést szorozza be ezerrel. Ilyen egy rothadó emberi test illata. S bizony, ezt az elüszkösödött, gennyedző testet mosdatniuk kell, tisztába tenni, etetni. Ezt, ezt nem lehet megfizetni! Ettől minden épelméjű ember megbolondulna.

Már nem is csodálom, hogy fásultak, hogy káromkodnak, hogy sokszor durvák. Amit itt el kell viselniük, az valami brutálisan kegyetlen és irtózatos. S nekik nem naponta egyszer kell ezt átélniük egy-egy beteggel, mint a kezelőorvosoknak, hanem tucatszor. Mondom, mindenki szálljon magába, és próbáljon felidézni valami érzékszervet pusztító büdöset, s elrévedni, belenyúlna-e abba a testrészbe, érintkezne-e a húgyával, ürülékével.

Én rendkívül dühös voltam, amikor a fegyveres testületek dolgozóinak korkedvezményes nyugdíját megszüntették. Egyszerűen a parancsuralmi rendszer alatt élők mentális leépülése sokkal gyorsabb, mint egy civil foglalkozást űzőé. Arról nem szólva, hogy egy 65 éves rendőr milyen sikerrel képes üldözni egy huszonéves elkövetőt. Nos, szerintem a nővérkéknek is valami hasonló a helyzet.

Ezek a lányok és asszonyok, mert többnyire nőkről beszélhetünk, a mindennapi munkájuk során annyi stresszes helyzetet élnek meg, amennyi elégséges az emberi psziché meggyengüléséhez. Nem lenne szabad hagynunk teljesen elhasználódni őket, különben éppen azt veszítjük el, amit általuk vélünk megóvni, visszakapni: az egészségünket.

Egy fáradt, fásult, bizonyos helyzetekben túlérzékeny ember többet hibázik, s az egészségügyben elkövetett hibák gyakran válnak végzetessé. Ráadásul itt, a Szent Imre Kórházban 12-12-ben vannak. Egyik nővérke, egy állandóan káromkodó nyugdíjas néni, kilenc napot húzott le egymás után éjszakásban! Ez egyszerűen embertelen.

Ám ez a probléma sem oldható meg pusztán pénzzel és modernebb eszközökkel. Hacsak nem úgy, hogy nem bérfejlesztésben, hanem létszámfejlesztésben gondolkodik a fenntartó állam. Ugyanakkor a betegellátás logisztikai része simán csak több gondolkodást igényelne. Az étkeztetés, a kórtermi elhelyezés rendszere, stb.

A hagyományos kórházmodell nem funkcionál maximális teljesítményen egészen apró irányítástechnikai hibák miatt. Bizton állíthatom, az egészségügyet olcsóbban is lehetne hatékonyabban működtetni. Talán egyszer majd írok erről is, de most készülődöm, mert hazaengednek!            

Én pár éve hallottam először ezt a kifejezést: „nem növekedés”. Ez amolyan zöld elmebaj, amit a hívei pont úgy követnek, mint egy vallást. S mint az a vallásoknál szokott lenni, a teljes emberi társadalomra borzalmas katasztrófát jövendölnek, legfőképpen azért, mert nem osztják a nézetüket, s nem élnek maguk is úgy, ahogyan egyedül üdvözítő, ahogyan ők.

A nem növekedési szekta direktívái szerint semminek nem szabad fejlődnie, növekednie. Persze, hogy a „fejlődés” szó mit jelent, azt nem tudják, hiszen vallás lévén tagadják az előre haladást, egyedüli elfogadhatónak az eredethez való visszatérést tartják.

Erről a Kelemen Kabátban nevű zenei formáció „Régen” című dala jut eszembe. (Aki nem bírja az obszcén szövegeket, ne hallgassa meg!) Hogy miért pont egy ilyen nótára asszociálok? – Mert a dal is elég morbid és az a szemlélet is, amelyik úgy tartja magát progresszívnek, hogy közben folyamatosan a szép emlékezetű múltba réved.

S hogy mi minden ne növekedjen? – Az ipari termelés például. Építsük le a teljes fogyasztói társadalmat. Ne legyen okostelefon, UHD televízió, autózás, légi közlekedés. Ne szaporodjon az emberi faj sem. Egyedül a fű nőhet, semmi más. No, de az aztán az égig! Legyen zöld még a zöld is!

Mindezt pedig azért, mert felelőtlen életvitelünkkel magunkra haragítottuk a Természetet. Ez egy animista szemlélet, amely élőben és élettelenben egyaránt értelmet (lelket) sejt. Olyan értelmet, mi képes válaszreakciókra cselekedeteinkkel szemben, és természetesen csupán rosszallását kifejezendő.

Ezért változik az éghajlat. A globális felmelegedés, - ahogy evangelizálják - a Természet válasza helytelen életmódunkra. Valamennyi, az emberiségre nézve katasztrofális természeti jelenség kizárólag azért van, mert rosszak vagyunk, bűnösök. A Természet tehát megbüntet minket.

S mint az már a világvallásoknál ugyancsak közönséges, a félhülye hívek, a világos gondolatokra sötét fanatikusok, papjaik által instruálva gyűjtésekből irdatlan mennyiségű anyagi forrást halmoztak fel, - természetesen az egyetlen igaz egyház üdvére – amely mérhetetlen vagyon a felekezethez vonzza az opportunistákat, a hangos kalandorokat, a pénzsóvár szerencselovagokat.

Mindeközben továbbra is a Föld kering a Nap körül. Teszi mindezt egy olyan bonyolult kozmikus rendszer részeként, amelynek működéséről csupán halvány sejtéseink vannak. Most őszintén, nem egyszerűbb a természetfeletti Természet istenítése, mint hosszú évszázadok, évezredek alatt a tudomány útján járva megismerni ennek a hatalmas és csodálatos rendszernek a működését?

Sajnos engem az egyszerű dolgok sosem vonzottak. Mindig szerettem felfejteni a titkokat, a bonyolult jelenségek működését kiismerni. Ezért teljességgel immunis vagyok a klímaőrület híveinek óbégatására. S velük ellentétben meg vagyok győződve róla, hogy az emberiség egyetlen lehetősége legyőzni az akadályokat a folytonos növekedés, a permanens fejlődés által.

E hosszúra nyúlt felvezető után picit részletesebben foglalkoznék a Nem Növekedés vallás legbugyutább szektájával, a Nem Szülőkkel. Úgy van, európai fehér emberek azt a felajánlást tették az egész emberiségnek, hogy nem szaporodnak. Nem nemzenek, nem szülnek gyermeket, így óhajtva megmenteni a földet.

Mekkora lehet a lélekszáma ennek a szektának? – Fogalmam sincs, de biztosan nem milliós nagyságrendekről kell beszélnünk. Tehát párezer, esetleg pár tízezer európai fehér ember úgy véli, - s ebbéli hitében teljes meggyőződéssel vagyon – ha ők nem szülnek egy-két gyermeket, akkor megáll a föld népesedésének növekedése. Bizony!

Ne röhögjünk, kérem, ezt ők vér komolyan gondolják! Nem kisebb vállalásban vannak tehát, mint kompenzálni Ázsia és Afrika együttes népességnövekedését. Szokták mondani, a kevesebb néha több. Vagyis a meg nem született néhány százezer európai gyermek nagyobb arányban csökkenti a Föld lakóinak számát, mint az Afrikában és Ázsiában megszülető pár százmillió utód növelné.

Kérek mindenkit, hogy egy perc néma gondolkodással tisztelegjünk e hősök áldozata előtt!

Mint arra már céloztam írásom elején, megy az evangelizáció ezerrel, próbálnak megtéríteni minket is. Vannak kiváló ötleteik. Például olyanok, hogy Európa és az USA ne pénzt, élelmiszert osztogasson Ázsiában és Afrikában, hanem fogamzásgátlót.

Ezt figyu!

Mert a szegény ázsiai és afrikai nők milliárdjai könyörögnek a fogamzásgátlásért, mert nem is akarnak szülni igazándiból, csak a csúnya patriarchális társadalmak kényszerítik őket.

Most azon túl, hogy az ottani kultúrák ismeretének teljes hiányáról beszélhetünk e derék atyafiak tekintetében, azt is meg kell jegyeznünk, lévén az európai kultúrkörhöz tartoznak, ugyancsak nagy hajlandóságot mutatnak a primitív, elnyomott népekhez elvinni a kultúrát.

Ezek a szerencsétlenek el sem tudják képzelni, hogy ott, a távoli végeken az embereknek van identitásuk, vagyis a saját kultúrájuk iránt olthatatlan szerelmet éreznek, annál szebbet és jobbat aligha tudnának álmodni akár. Hogy arrafelé egy nő örömét leli az anyaságban, hogy párjával így okoznak egymásnak mennyei boldogságot.

Pontosan azt az ostoba narratívát követik, amit az európai ember általában gondol róluk, hogy agyatlanul, érzelmek nélkül élnek és fialnak bele a vakvilágba. Senki nem foglalkozik életmódjuk eredetével, a kultúrájukat mozgató vezérelvekkel, a hagyományaikkal, amelyek számukra fontosak.

A modern európai ember kultúrájának fogalmi rendszerén belül működő szabályok szerint akarják megérteni őket. Nem fog menni! Nem vagyunk kompatibilisek. Nekik és nekünk mást jelent a szép és csúnya, jó és rossz, helyes és helytelen. A nők választása nem karrier és gyermeknevelés között van. S hogy nem lehet karrierjük, attól még nem érzik magukat elnyomottnak.

Mindaz pedig, hogy a lélekszámukhoz mért parányi kisebbség Európában és Amerikában keresi a számára élhetőbb életet, nem jelenti azt, hogy a két kontinens teljes lakossága feladná az életvitelét, csak segítsen már nekik a fehér ember. Az egyediből következtetni az általánosra szimpla együgyűség. Már csak azért is, mert, mint azt látjuk, a hozzánk érkező migránsok nem azért jönnek ide, mert feladnák a kultúrájukat, hogy a miénk szerint éljenek, hanem pusztán a könnyen megszerezhető javak motiválják őket.

Ezért alakultak ki Európa szerte párhuzamos társadalmak, no go zónák. Ezért szaporodtak meg a konfliktusok, ezért mindennapos a legprimitívebb erőszak. És ugyan hány ideköltözött afrikai és ázsiai nő rimánkodik fogamzásgátlóért? – Pont egy sem! Továbbra is élik a saját kultúrájuk diktálta életet, - többnyire a mi kárunkra – és teleszülik Európát is, mert ők ezt szépnek és helyesnek tartják.

Egyik kedvenc könyvem Montesquieu: A rómaiak nagysága és hanyatlása. Műve elején az egekig magasztalja őket, hogy aztán a végén fejükre olvassa minden végzetes ostobaságukat. Európa a háború tüzéből úgy éledt újjá, mint egy gyönyörű főnix. Nyugati fele az emberiség eddig ismert legélhetőbb társadalmát alkotta meg. S olybá tűnik, mindezt azért, hogy pont olyan dekadens, elferdült értékrendű posvánnyá silányuljon, mint a Nagy Római Birodalom.

Az úgynevezett liberális demokrácia legfőbb jellemzője, hogy kizárólag az embertől idegen, az élhető valóságtól elrugaszkodott értékrendet propagál. Felkarolja a létező összes devianciát és mértékadó értékként kényszeríti ránk. Az ép értelem ellen pedig ádáz harcot folytat. Elfajzottságában sokkal hatékonyabb, mint a hanyatló Római Birodalom volt, mivel a globális kommunikációs eszközök fölötti uralmat is megszerezte.

A Google, a Facebook, a Twitter és társaik mind kiszolgálják ezt az értelem nélküli pusztító gépezetet. Terjesztik a mételyt, miközben izolálnak minden értelmes gondolatot. Nem állunk messze attól, hogy ez az elmebaj kiteljesedjék, s Európa a népeivel, kultúráival együtt a feledésbe merüljön.  

Az enyim, a tied mennyi lármát szűle,
Miolta a miénk nevezet elűle.
Hajdan a termő főld, míg birtokká nem vált,
Per és lárma nélkűl annyi embert táplált,

        /Csokonyai Vitéz Mihály: Az estve/

Nem vagyok gazdálkodó ember, így nem is igen vagyok tisztában a gyümölcs árával. Szerencsére itt van nekünk a Kecskeméti Törvényszék, amelyik most jól megmondta: Egy év hat hónap börtönbüntetés három évre felfüggesztve.

Aki tehát gazdálkodásra adja a fejét, s anyagi ráfordítást, befektetett energiát nem kímélve gyümölcstermesztésbe kezd, annak számolnia kell egy olyan kártevővel, amelyet semmiféle vegyszeres védelem el nem pusztít, ellenben fokozott jogi védelem alatt áll. Mintha a jogalkalmazó direkt arra biztatná ezt az élősködőt, hogy a verítékes, áldozatos munkával megtermelt javainkat elpusztítsa.

Történ ugyanis, hogy egy tízhektáros területen gyümölcsöt termelő gazda megakadályozta önnön kifosztását, s ezen cselekménye közben a fosztogató tolvaj ellen fizikai kényszert alkalmazott, a bíróság felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte. Szemben ezzel viszont a többszázezer forintos kárt okozó bűncselekményért a tolvaj ellen még csak eljárás sem indult. Ő ugyanis az áldozat. Bizony!

Fentebb olvasható Csokonai: Az estve című versének néhány sora. Bizonyságul, hogy nem a szovjet típusú szocializmus volt ez egyetlen elmebeteg eszmerendszer, amely a magántulajdon létét is emberiség elleni bűnként értékelte. S ha egy ábrándos lelkű poéta téves világlátása nem lenne elegendő, csak bátran nézzük meg a magyar jogalkalmazás joggyakorlatát ez ügyben.

Az eset mélyebb jogi értelmezését mindjárt azzal kezdeném, hogy az ítélet egy jogi nonszensz. A bíró, - ha komolyan vesszük a ténykedésével a társadalomra gyakorolt hatását – Alaptörvénybe ütköző ítéletet hozott. Tekintve, hogy egy téves és rosszindulatú bírói ítélet a bíróságokba és magába az igazságszolgáltatásba vetett közbizalom csorbítására alkalmas, az ügyben eljáró bíró valamiképpeni marasztalása elengedhetetlen.

Az ítélet indoklásában ez a taláros gazember a vádlott cselekményét életellenes cselekményként értékelte. Úgy érvelt, számára egyetlen kérdés volt ebben az ügyben, hogy megér-e húsz láda barack egy emberéletet. Sőt, kifejti, hogy a gazdának tulajdonképpen szerencséje van, hogy a tolvaj nem halt bele a bántalmazásba.

A bíró azt a látszatot igyekszik kelteni, hogy a jogos védelmi helyzet, ha az egy mezőgazdasági területen (vidéki tahók országában) áll elő, azt a falusi kocsmai verekedések természetéből kell levezetni, nem pedig az állami erőszakszervezetek (rendőrség) szolgálati szabályzatban foglalt kényszerítő eszközeinek (testi kényszer) alkalmazása metodikájából.

Ez van! A gazda egy büdös paraszt, aki nyilván a kocsmai verekedések során hozzászokott, hogyan is kell az ügyeket intézni faluhelyen. Teljesen világos, hogy agyon akarta verni a tolvajt pár szem barackért.

Olvasom, tavaly 20-30 mázsa dinnyét loptak el tőle. Mint mondtam, nem vagyok gazdálkodó ember, de azért van egy kertem, amiben gyümölcs és zöldségféle is megterem. Mit mondjak, van vele munka szépen! Nyilván az ítéletet hozó bíró életében nem metszett még, nem gyomlált, kapált és takarította be a hasznot. Vélhetően egész életében ilyen, a jogtudományt lejárató senkiházi volt.

De nézzük, mit mond minderről a jogalkotó!

A tulajdon fogalmának alkotmányban való megjelenése régi keletű. Angliában Locke téziseit alapul véve már a XVII. században létezett a tulajdonjog alkotmányos védelme törvényekben deklaráltan. Amerikában az 1776. júniusi „virginiai deklaráció” nyomán jelenik meg, de csupán az 1791. évi 5. alkotmánymódosítással (amendment) kerül bele az alkotmányba.

Minket leginkább az 1804-ben megalkotott Code Civil érdekelhet, tekintve, hogy a magyar alkotmány mintájául leginkább az szolgált. Ebben az 544. cikk tartalmazza a tulajdonjogra vonatkozó részt. A 2011. év április hó 25. napjától hatályos Magyarország Alaptörvénye XIII. cikke biztosítja állampolgárai részére a tulajdonhoz való jogot.

XIII. cikk

(1) Mindenkinek joga van a tulajdonhoz és az örökléshez. A tulajdon társadalmi felelősséggel jár.

(2) Tulajdont kisajátítani csak kivételesen és közérdekből, törvényben meghatározott esetekben és módon, teljes, feltétlen és azonnali kártalanítás mellett lehet.

Sőt, a tulajdon védelméhez való jogot is:

1. cikk

Mindenkinek joga van törvényben meghatározottak szerint a személye, illetve a tulajdona ellen intézett vagy az ezeket közvetlenül fenyegető jogtalan támadás elhárításához.

A jogalkotó ezt követően e társadalomfilozófiai alapvetéséhez igazította a Büntető Törvénykönyvet.

Jelen esetben a Btk. vonatkozó szakaszát kellene értelmeznünk, lehetőleg magasabb intellektuális színvonalon, mint az ügyben eljáró bíró tette!

Lássuk, mit mond Dr. Kónya István, a Kúria elnökhelyettese:

„Két uralkodó elmélet alakult ki. Az egyik nézőpont a természetjogból ered. Eszerint a természet biztosítja az embernek azt a jogát, hogy az erőszakot erővel verje vissza. A másik nézőpont lényege, ahogy a jogtudós, Finkey Ferenc több mint száz éve írta, „a jogtalanságot, jogsértéseket az államhatalom feladata és kötelessége megakadályozni, ha pedig megtörténtek, utólag kiegyenlíteni, s így az ember tulajdonképpen önbíráskodást követ el, midőn maga veri vissza a jogtalan támadást; de az is kétségtelen, hogy az állam a maga védelmi eszközeivel (hatóságaival) nem lehet mindig és mindenütt jelen, meg kell tehát engednie, hogy az egyén maga védhesse meg magát a rendkívüli és világosan jogtalan támadások ellen, mert enélkül számtalan esetben nem lehetne megakadályozni a jogsértéseket”.  

Az új Kódex értelmében tehát már az sem vizsgálható, hogy a védekező személy a támadás elhárításához szükséges mértéket ijedtségből vagy menthető felindulásból túllépte-e.

21. §Nem büntetendő annak a cselekménye, aki a saját, illetve a mások személye vagy javai elleni jogtalan támadás megelőzése céljából telepített, az élet kioltására nem alkalmas védelmi eszközzel a jogtalan támadónak sérelmet okoz, feltéve, hogy a védekező mindent megtett, ami az adott helyzetben elvárható annak érdekében, hogy az általa telepített védelmi eszköz ne okozzon sérelmet.
22. § (1) Nem büntetendő az a cselekmény, amely a saját, illetve más vagy mások személye, javai vagy a közérdek ellen intézett, illetve ezeket közvetlenül fenyegető jogtalan támadás elhárításához szükséges.

És a csattanó:

(3) Nem büntethető, aki az elhárítás szükséges mértékét ijedtségből vagy menthető felindulásból lépi túl.

Mindjárt adódik a kérdés: vajon a gazda joggal volt-e felindult? Lehet-e joggal felindult egy ember az élete munkáját tönkretevő személlyel szemben? A Kecskeméti Törvényszék azt mondja, hogy nem. Szerintem viszont jogásznak sem kell lennünk ahhoz, hogy megértsük a jogalkotó szándékát, s megállapítsuk, hogy a gazda a jogalkotó értelmezése szerint jogosan volt felindult.

A jogszabály e szakaszát pontosan az ilyen helyzeteket alapul véve alkották meg. Vagyis a gazda nem büntethető.

Lehet azon lamentálni, hogy a bűncselekmény, - tudniillik a lopás – folyamatban volt-e még, vagy már befejezettnek volt tekinthető. Tegyük fel, hogy az utcán kitépik a kezemből a táskámat. Meddig üldözhetem az elkövetőt, hogy a bűncselekmény folyamatban léte még éppen fennálljon?

Az én értelmezésemben mindaddig, amíg a károkozás meghiúsítható. Vagyis, ha elmenekült a táskatolvaj, másnap már nem kereshetem meg és verhetem ki belőle az értékeimet, mert közben akár értékesíthette is azokat, ergo a károkozás nem volt meghiúsítható.

Végezetül térjünk vissza ahhoz a momentumhoz, ahol a bíró (és természetesen a rendőrség és ügyészség is!!!) a gazda cselekményét értékelte!

Amennyiben tehát az állam belátta, hogy eszközkészlete elégtelen minden, magántulajdon ellen irányuló jogsértésnél jelen lenni, ezért az erőszak monopóliumából egy pici darabot átengedett az állampolgároknak, számomra teljesen nyilvánvaló, hogy a fizikai közbeavatkozást olyan aspektusból kell vizsgálni, mintha maga az állam járt volna el.

Tehát túl azon, hogy a Büntető Kódex is egyértelműen rendelkezik, a jogdogmatikai fejtegetések sem történhetnek más dimenzióban, mint amit a jogalkotó szándéka meghatároz. Szó nem lehet életveszélyt okozó testi sértésről!

S akár tetszik, akár nem, az ilyen, jogbiztonságot csorbító bírói döntéseknek kell lennie következményének, hogy a téves bíró gyakorlat ne váljék rutinná.   

Bangóné Borbély Ildikó, szocialista politikus az ATV egyik beszélgetős műsorában azt találta mondani, hogy azért népszerű a Fidesz, s népszerűtlen a hazai balliberális oldal hazánkban, mert sok a patkány. Hát, hogy is mondjam, ez egy kurva erős kép ám, Ildikó.

A Fidesz azonnal lemondásra szólította fel a hölgyet, a balliberális oldal pedig többnyire azt állította, hogy ők soha nem mondanának ilyet. Még akkor sem, - szuggerálta egy szoci prominens – ha éppen egy harapós Fideszesről van szó. Különben is, a patkány egy aranyos, intelligens kis állat, – mondta Tordai Bence – ergo eleve nem lehet patkány egy Fideszes, hiszen a Fidesz-szavazó sem nem aranyos, sem nem intelligens.

Szóval, a balliberális oldal nem kér elnézést, nem szankcionálja Bangónét. Miért is tenné? A kedvenc szavuk a „geci”, majd’ minden, a politikáról és közéletről szóló mondatukban benne van. O1G. Sőt, bírósági ítéletük is van nekik, hogy gecizni haladó mozgalmár virtus. Tiszteltetem Baka András bíró urat!    

Balliberális megmondó emberek pedig abbéli véleményüknek adtak hangot, hogy ezt az alpári stílust is a Fidesz honosította meg a közéletben. Há’ mer’a Bayer Zsót! Nem fogom most becitálni, mi mindennek nevezett már minket Spiró György, Esterházy Péter, Kertész Ákos vagy éppen Tóta W. Árpád. Lényegtelen.

A helyzet azonban az, hogy egyik sem politikus, nem tagja a Tisztelt Háznak, szemben Bangónéval. Úgyhogy a párhuzamot megvonni ekképpen közéleti személyiségek és parlamenti politikusok között nem lehet. A szocialisták erős asszonya ilyen formában valóban új irányvonalat jelölt ki.

Ő így temeti az árkokat. Na, jó, ez hülye vicc volt!

Tetszik vagy sem, Bangóné és a hozzá hasonlók társadalmi igényt elégítenek ki. Bizony, mi, tisztes polgárok vagyunk ilyen igénytelenek sokan. Nem mindenki, de a nagytöbbség. Vegyük tudomásul, hogy mindkét politikai oldal szavazóbázisának egy igen széles rétege vevő erre a mocsokra.

A jelenség genézisét tekintve rámutathatunk SZDSZ-es politikusokra és SZDSZ-közeli közéleti hírességekre, kiket fentebb meg is neveztem, s akik elindították az ellentábort minősítő alpári diskurzust. Pusztán egy magát liberálisnak nevező ember képes irgalmatlan gyűlölettel viseltetni minden olyan jelenséggel szemben, amelyben identitásunk testet ölt: hazaszeretet, a kultúránk szeretete, Himnuszunk tisztelete, történelmi örökségünk gondozása, stb.

Számukra ugyanis az identitás egy fiktív tartalom. Vagyis a kultúrám iránt érzett olthatatlan szerelmem valami undorító, mucsai értékrend mellékterméke, amelyet ők minden körülmények között elutasítanak. Ebből ered az társadalmi szembenállás is, amelyben a balliberálisok Magyarországon akarnak európaiak lenni, mi pedig Európában magyarok. Ez egy soha ki nem békíthető ellentét.

Meggyőződésem, hogy ez az értékrendbeli különbség helyez minket eltérő társadalmi valóságokba. E párhuzamos társadalmak, akár a párhuzamos egyenesek, legfeljebb a végtelenben találkoznak. Vagyis akkor sem kerülnénk egymáshoz közelebb, ha a Bangónék nem patkányoznának, ha nem az volna az üdvözlésük, hogy O1G.

Ergo totálisan fölösleges számon kérni rajtuk azt, ahogyan ők látnak minket. Nekik mi patkányok vagyunk és kész. Őszintén, mi tán szebbeket gondolunk róluk? – Ugyan, dehogy! Hogy nekünk igazunk van? – Ahogy nekik is a saját fogalmi rendszereik között.

Az egyetlen előremutató magatartás, ha lemondunk egymásról. Ennek nyilván vannak fájdalmas aspektusai, elsősorban a családokon belüli ideológiai szembenállások okán, de semmi nincs ingyen.         

Szeretem Dwayne „The Rock” Johnson filmjeit. Könnyűek, látványosak, nem késztetnek gondolkodásra, csak sodródom a mozi cselekményével. A munkám miatt az agyam egyfolytában zakatol, ezért jólesik a lazítás. Habsburg Ottó például a Bond filmeket szerette. Pedig nem volt egy buta ember. Szerintem abszolút érthető, ha valaki naphosszat terjedelmes tudományos szövegeket tanulmányoz, annak valahogyan pihentetnie kell az agytekervényeit. Már az alvás és sport mellett.

Én látványos akciófilmeket nézek, ahol a főhős ellenállhatatlanul uralja a képernyőt. Ahogyan a Kft megénekelte a „Siker, pénz, csillogás” című dalában: „Nyelem a viszkiket, aprítom a miszliket”. Mármint a főhős a mozivásznon. Viszont a katasztrófafilmeket ki nem állhatom.

Van „A Sziklának” is egy ilyenje, egy ilyen borzasztóan bugyuta katasztrófafilmje, a Törésvonal. Próbáltam végignézni, de egyszerűen nem ment. Ultra gagyi! Mégis ez a film jutott eszembe arról, amiről írni szeretnék. Az európai ember társadalmában keletkezett törésvonal éppen olyan apokaliptikus eljövendőt sejtet, mint a filmbéli. S éppen olyan képtelen ostobaság, ahogyan ezt kezeljük, mint a film cselekménye.

A mozi elején a lehetséges katasztrófára figyelmeztetőket a többség kineveti. A társadalmi válság jeleit felemlegetők esetében is így van. A fősodrú európai politikum egyszerűen nem hajlandó elismerni, hogy a válság létezik, helyette az arra figyelmeztetőket bélyegzi meg. Lehetőleg minél dehonesztálóbb címkékkel aggatja teli, hogy aztán bármerre is járjanak közöttünk, mindenhol páriaként kezeljék őket.

Migránsválság nincs, aki mást mond az fasiszta. Ismerős, ugye? – A demográfiai válságot családtámogatási akciótervvel kezelni szándékozó magyar kormányt lenácizták, vezetőjét, Orbán Viktort Hitlerhez hasonlították. Most éppen ott tartunk, hogy Jean-Claude Juncker elvtárs, az Európai Bizottság isiászos elnöke Orbánt világháború kirobbantására tett lépések megtételével vádolja.   

Miért? – mert patrióta, mert óvja a magyar kultúrát, mert fenn szeretné tartani az ország önrendelkezését, mert a migránsválság megoldását abban látja, hogy ott segítsünk, ahol a baj keletkezett, mert a demográfiai katasztrófát családtámogatással akarja megoldani, nem betelepítéssel.

De nem ez a törésvonal a társadalmunkban!

Ez csupán egy tünete, előjele a sokkal nagyobb katasztrófának, amely jelen állás szerint úgy következik majd be, hogy teljesen védtelenek leszünk ellene.

Hogy akkor hol van a törésvonal?

Nem jobb- és baloldali politikai tömörülések között. Már csak azért sem, mert mindkét oldalon ugyanazokat az emberi alapértékeket preferálják, csupán azok érvényre juttatásában vannak eltérő metodikák.

A társadalmi mozgásokat a legtöbben kizárólag a politikai erőtérben, azaz szembenállásokkal, horizontális (jobbra-balra) mozgásokkal tudják elképzelni. Miközben egy társadalom alapvető mozgása, a fejlődés, valamint annak ellentétpárja a visszafejlődés vertikális mozgásként értelmezhető csupán. Ha úgy tetszik, fel-le irányú. Persze. lehetne mondani, hogy előre-hátra, de azzal csak azt erősítenénk meg, hogy képtelenek vagyunk térben elhelyezni a saját létünket, s csupán síkban (egysíkúan) gondolkodunk.

Úgy vélem, a társadalom törésvonala ott húzódik, ahol az emberek gondolkodása fejlődéspárti és fejlődésellenes ellentétpárban feszül egymásnak.

Természetesen mindkét csoport úgy gondolja, hogy ő a fejlődéspárti, a másik pedig a fejlődés ellen fejti ki tevékenységét. S mivel valóban nem könnyű eldönteni, kinek van igaza, ettől lesz ez az ellentét igazán veszélyes és pusztító.

A saját társadalom-felfogásomban a baloldal liberalizációja, az úgynevezett liberális demokrácia a visszafejlődés társadalma. Néha viccesen azt szoktam mondani, ha ezeken, - mármint a balliberálisokon – múlna, néhány évtized alatt visszamásznánk a fára. S hogy e vélelmem mennyire valós veszélyről tesz említést, azt kiválóan példázza Francis Fukuyama, amerikai filozófus és közgazdász vezérgondolata a világról, amely szerint nincs hova tovább fejlődnünk, mert elértük az emberi civilizáció csúcsát, a liberális demokráciát. /Fukuyama: A történelem vége és az utolsó ember/

És ezt az embert tudósként tisztelik, ajnározzák világszerte! S nem pusztán azért, mert fogalmuk sincs, hogy Fukuyama egyetlen önálló gondolat híján, pusztán lenyúlta Trockij agymenéseit, valamint jócskán merített az Engels-Dühring vitából, amely viszont Marx társadalomelméletéről szólt. Nem. Ezek tényleg úgy hiszik, hogy az emberi társadalom elérte a legfejlettebb állapotát és innen nincs tovább.

Hogy ez a nézet miért veszélyes? – Hát azért, mert fejlődésellenes!

Olyannyira, hogy a fejlődést kategorikusan kizárja. Szótagolom: a li-be-rá-lis de-mok-rá-ci-a ta-gad-ja a fej-lő-dést. Szarul hangzik. Az is!

Hol van ebben a logika? – Szerintem a logikát is tagadják, bár erről még nyíltan, - úgy értem, tudományos értekezés formájában – nem fogalmaztak meg véleményt. Ugyanakkor azt állítani, hogy lehetetlenség tovább fejlődni, a vallási dogmák mintáját követi. Most komolyan, ezek szerint tagadják az evolúciót, amely szerintük magát az emberi fajt is létrehozta?

Amikor az általuk eszményített együttélési formáról értekeznek a liberális demokraták, előszeretettel idézik Churchillnek azt a gondolatát, amely a következőképpen hangzik:

„ A demokrácia a legrosszabb kormányzási forma - nem számítva az összes többit, amellyel az emberiség időről időre megpróbálkozik.”

Ezzel is azt hangsúlyozva, egyszerűen lehetetlenség a további fejlődés, hiszen a történelem során már annyi mindent kipróbáltunk, de semmi nem volt jobb. Csakhogy az ismert történelmünkben korábban nem volt űrtechnikát alkalmazó civilizáció. Ez némileg leértékeli a továbbfejlődés lehetetlenségébe vetett elképzelésüket.

S ha már Fukuyama kapcsán idepofátlankodott a közgazdaság(ál)tudomány, akkor említsünk meg egy, a mostani ballibek által (egyébként általam is!) igen nagyra becsült közgazdászt, bizonyos John Maynard Keynes-t, aki például világosan kifejtette, hogy a humanizmusból született liberális értékrend alapvetései a konzervatív kapitalizmusban, a konzervatív politikai irányzatban oldódtak fel, s olyan, hogy baloldali liberalizmus nem is létezhet. Puff neki!

A kedvencem, Ronald Reagan: "Ha a fasizmus valaha is megérkezik Amerikába, akkor az a liberalizmus képében fog jönni."

Reagan valószínűleg abból indult ki, - egyébként helyesen – hogy a 60-as évek végén kibontakozó, alapvetően baloldali nézeteket hangoztató, önmagát szabadelvűként meghatározó politikai mozgalom éppen annyira gondolkodik végletesen, mint a nemzetiszocialisták (fasiszták).

Intermezzo: nagyon kérek minden okoskodó hülyét, ne kezdjen el distinkciót tenni az olasz fasizmus és a német nemzetiszocializmus között, amikor én azt a rendszert szimplán fasizmusnak nevezem. Ugyanis a köztudatban ez így jól értelmezhetően van jelen. Például az „antifasiszta” kifejezés sem az olasz szövetségnek szól, hanem az egész, II. világháborút beindító eszmerendszernek, aminek viszont a nemzetiszocialista Hitler volt a vezére.

Joggal kérdezhetik tőlem, hogy akkor én milyen társadalom-felfogást nevezek fejlődéspártinak. Nos, nem vagyok sem keresztény, sem konzervatív, ergo nem tudom magam jobboldaliként meghatározni. Az biztos, hogy a baloldaliság minden változatát el- és megvetem.

Véleményem szerint a társadalmi fejlődés természetes úton nem állítható meg, csupán mesterségesen. (Erre törekszik a balliberális mainstream). Fejlődésünknek nem minden pillanata/szegmense áll irányításunk alatt, vannak öntudatlan folyamatok. Ezért, ha semmit nem tennénk ellene, a társadalom akkor sem stagnálna, hanem egy lassú ütemben fejlődne.

Korunkat gyakran hasonlítják a Római Birodalomhoz (helyesen: Nyugatrómai Birodalom). Joggal. Annak végstádiuma ugyanis rengeteg hasonlóságot hordozott jelen társadalmunk állapotával. Két konkrét példát is mondanék.

1., A Marcus Aurelius Elmélkedései címet viselő gyűjtemény a filozófus császár gondolatait tartalmazza saját társadalmáról. Idéznék:

„Atyám, hallomássom és emlékeim szerint maga volt a szerénység és férfiasság.” – írja bevezetésképpen. Majd később így folytatja atyjáról való megemlékezését: „Lemondott a fiúkkal való szerelmeskedésről…”.

2., Ammianus Marcellinus, a kor legkiemelkedőbb történetírója A Rerum gestarum libriben („Viselt dolgok könyvei”) leírja, hogyan hajózzák be az Attila elől menekülő barbárokat azon céllal, hogy azok majd megvédik a birodalmat. Vagyis hasznot reméltek belőlük. Ám helyette ugyanezen barbárok elpusztították a birodalmat.

Nem akarom magyarázni, milyen társadalom lehetett az, ahol férfiasnak számított két férfi szexuális kapcsolata. Hogy az milyen analógiát jelent a mai liberális felfogással, amely az úgynevezett férfiasságot nők elleni bűncselekményként fogja fel, s olvastam a minap, kémiai úton, gyógyszer adagolásával szüntetné meg. Tessék csak rákeresni az interneten! Azonnal feldob 10-20 „tudományos” textúrát arról, hogy a fehér férfiak férfiként való viselkedése erőszak a nők ellen. Kivétel a muszlim férfiak férfiassága!

Azt sem fejteném ki bővebben, milyen hasonlóság fedezhető fel a barbár hordák birodalomépítő céllal történő befogadása és a muszlim migránsok jelenkori betelepítése között. Aki nem totál hülye, az megérti.

A Nyugatrómai Birodalom törekvései elporladtak a barbár lábak tapodásai alatt. Számomra teljesen világos, hogy jelen társadalmunkra is hasonló sors vár, ha nem állítjuk meg a liberális demokrácia nevű társadalmi karcinómát.   

Nézzünk egy további súlyos, az emberiség egészét érintő problémát, az éghajlatváltozást!

A baloldali liberális válasz erre szintén a fejlődés megállítása. Csökkentsük az ökológiai lábnyomunkat! Ne járjunk autóval, ne üljünk repülőre, ne legyen mobiltelefonunk és semmilyen modern technikai eszközünk. Vagyis mondjunk le a fogyasztói társadalomról.

Máris jön a démonizálás: a fogyasztói társadalom kizsákmányoló, rabszolgasorban tartja az embereket. S tekintve, hogy az alacsony képzettségű, egyszerű gondolkodású emberek felülreprezentáltak a társadalomban, a démonizálás sikeres. Egyre inkább az.

Ehhez szorosan kapcsolódik a szocializmus iránti nosztalgia, aminek két forrása van:

1., A világháború utáni időszakban az egyes Kelet-európai szocialista országokban felgyülemlő politikai feszültségre adott állami válaszok sokakat, köztük értelmiségieket kényszerítettek emigrációra. A gazdaságilag dinamikusan fejlődő nyugati társadalom nyitott volt a kulturális fejlődésük más perspektívák felőli megvilágítására, ezért a keletről szökött értelmiségiek hamarosan kedvelt közszereplőkként jelentek meg és/vagy egyetemi katedrákon.

Aki azt hiszi, hogy ezt a tendenciát a Szovjet vezetés nem használta ki, az bolond. Káderképzőket hoztak létre, ahol olyan ágenseket képeztek ki, akiket aztán nyugatra küldtek ki terjeszteni az eszméket. Ilyen személy Heller Ágnes vagy Konrád György is. Heller, akit állítólag üldözött a rendszer, az ausztráliai száműzetésében másik két társával megírta a proletárdiktatúra bibliáját, a „Diktatúra a szükségletek felett” című könyvet.

Az a fajta baloldaliság tehát, amelyet ma nyugaton tapasztalhatunk, kommunista ágensek tevékenysége nyomán alakult ki.

2., A volt szocialista országok polgárai közül nagyon sokan nem kompatibilisek a kapitalizmussal. S valljuk be, az EU-s propaganda igencsak igyekszik erre a tulajdonságukra ráerősíteni.

A szocializmus egalitáriussága egy olyan jelentős identitásformáló erő, amely széles tömegeket képes egységbe rendezni. A pártállam egyik elsődleges törekvése a társadalmi osztályok eltörlése volt, elméletileg azzal a céllal, hogy a legszélesebb tömegeket adó alsóbb osztályok tagjait felemelje. Ez önmagában nem egy borzalmas cél, azonban de iure nem lehet egy embert minőségében megváltoztatni.

Létezett ugyan egyfajta erkölcsi nevelés, azonban a munkához való egyetemes jog teljes foglalkoztatottság útján történő gyakorlati megvalósítása magát a munkamorált rombolta porig. A sztahanovista mozgalom is egy hamvába holt ötletnek bizonyult, miután kiderült róla, hogy vegytiszta csalás.

Ám a melós elhitte, hogy övé a gyár, hogy tulajdonképpen haza jár dolgozni. S a kinevezett vezetőket is az ő kérésére, jóváhagyásával nevezi ki a párt. Vagyis a vezető is egy volt közülük. Ezzel szemben a kapitalizmusban a gyár valakié. Egy emberé, aki talán sosem dolgozott annyit, mint ők, aki sokkal fiatalabb náluk, akit nem az ő jóváhagyásukkal neveznek ki. A vezetőik sem egyek közülük, hanem távoli iskolákban képzett, finom, illatos kézzel kezet fogó idegenek.

Akik természetesen mind értéktelenebbek, mint a melós. Mert a melós mindent jobban tud, mint a tulajdonos, vagy egy fölöttük álló vezető. S hogy amazok mégis többre vitték, az borzalmas társadalmi igazságtalanság, a valóság megcsúfolása, elfogadhatatlan helyzet.

A melós ugyanis a szocializmusból sikeresen átmentette az ottani munkamorált és nem is hajlandó máshoz igazodni. Korábban azt látta, hogy nyugaton egy munkás mennyivel többet keres. Mert nem arról nézett dokumentumfilmeket, milyen munkamorállal küzdötte fel magát például Németország a háború után. Nem. A pletykákra hegyezte a fülét, amelyek szerint nyugaton a kerítés is kolbászból van.

Azt hitték, ha eztán keleten is kapitalizmus lesz, akkor minden melós automatikusan meggazdagszik. Természetesen a már megszokott munkamorál mellett, hogy tudniillik bejárnak a melóhelyre és kivárják a műszak végét, esetleg itt-ott eldolgozgatnak. Nagyon, nagyon sokan bizonyultak inkompatibilisnek a kapitalizmussal.

A kapitalizmus ugyanis az egyenlőtlenség társadalma, amelyben az emberek kizárólag a jog előtt mérhetőek azonos mércével, minden egyéb más területen a szorgalmasabb, az okosabb, az agilisabb érvényesül. A tanulni rest, a saját képzésére fittyet hányó, előbb iskolai osztály, majd sarki kocsma vagánya viszont 30 éves korára pont ott találja magát, ahová való: a társadalom szemétdombján.   

Ezekre az emberekre mondja most a liberális demokrácia, hogy egyenlők veled és velem. Ám, ha te és én, azaz mi a kapitalizmust választjuk, nem tudjuk elfogadni, hogy ők egyenlők velünk.  Ugyanis, ha ők azonos mércével mérhetők, akkor fölösleges volt tanulnunk tudományokat vagy szakmákat, akkor az állhatatosságunk nevetség tárgyává válik.

Itt vissza is kanyarodnék a démoni fogyasztói társadalomhoz. Hagy kérdezzem már meg, miért jó az nekünk, ha az egyre differenciálódó, egyébként technikai alapú társadalmunkban a technika nem fejlődik, sőt, visszafejlődik?

A fogyasztói társadalom nem tökéletes, de olyan irány, ahonnan van továbbfejlődés. A mind modernebb eszközök használata az ember evolúciójára, tehát fiziológiai és mentális fejlődésére is kihat. Természetesen ez egy osztálytársadalom, tehát az emberek életkörülményei között markáns különbségek vannak.

Azonban ebben a társadalomban mindenki megválaszthatja, mely osztályba szeretne tartozni. Sokan születtünk munkáscsaládba, de feljebb küzdöttük magunkat, akár a tudományokban való elmélyüléssel, akár szakmai képzéssel. Hiába halandzsáznak a kocsmapróféták, manapság egy jó szobafestő, hegesztő, autószerelő vagy szakács kényelmes polgári életet élhet.

Tehát senkinek sem kötelező megragadnia a biorobot szintjén és egy szalag mellett görnyedve letöltenie az életét. A fejlődést, ahogy saját fejlődését is kizárólag az ember állíthatja meg, mert a természetben a fejlődés örök és állandó.

Ezért szoktam azt mondani, hogy a globális éghajlat-változásra kizárólag olyan válasz adható, amely a fejlődést veszi alapul. Amelyik a visszarendeződést, a csökkenést veszi célba, az elbukott. Az úgynevezett zöld mozgalmak iszonyatos károkat okoznak a társadalomnak retrográd propagandájukkal. Az ökológiai forradalom, - ha már így nevezik – útja a fejlődés irányában teljesedhet ki, jelen állás szerint egy dinamikusan növekvő fogyasztói társadalomban.  

Tovább gombolyítva a fejlődésellenes liberális demokrácia társadalom-felfogásának fonalát, had említsem meg az általam újonnan felfedezett Határ Győző, író és filozófus néhány mondatát:

„Európában nem egy spontán kifáradás, hanem tudatos kifárasztás, folyamatos devirilizáció folyik: a férfiasság, a harciasság, a hősiesség és a bátorság értékeinek legyöngítése a nőies, altruista, idegenbarát és emberi-jogista értékek javára. … az erő esztétikájának gyűlölete és a mindezt keretbe foglaló általános gyávaság és konformizmus nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy az európaiak immáron erkölcsileg lefegyverezve és lelki komplexusokkal terhelten szembesülnek a férfias értékek primátusát hirdető, hódító iszlám rohamával…”

Mindezt 2003-ban írta. S ha 2003, akkor nem feledkezhetek meg Oriana Fallaciról, a neves olasz íróról/újságíróról sem, aki ugyancsak 2003-ban írta akkor megjelent könyvében, a „Harag és büszkeségben”, az alábbiakat:

„A Baloldal nem világi. Öltözzön bár feketébe, vörösbe, zöldbe, fehérbe vagy sokszínűbe, a Baloldal vallásnak számít. Felekezeti jellegű. Abban az értelemben, hogy olyan ideológiából fakad, aminek vallási természete van, vagyis olyan ideológia, ami Abszolút Igazságként tünteti fel magát. …

Az Iszlámhoz hasonlóan azt tartja, hogy olyan Istene van, aki a Jónak és az Igazságnak a letéteményese. Az Iszlámhoz hasonlóan soha nem ismerné el a hibáit és a tévedéseit. Tévedhetetlennek tartja magát, soha nem kér bocsánatot.

Az Iszlámhoz hasonlóan olyan világot követel, amit a saját képére és hasonlóságára formál át, olyan társadalmat, ami a prófétájának, Karl Marxnak az igéjén épül fel. Az Iszlámhoz hasonlóan nem fogadja el, ha másképp gondolkozol, és ha másképp gondolkozol, semmibe vesz téged. Az Iszlámhoz hasonlóan tehát illiberális. Tekintélyelvű, totalitárius, még akkor is, ha elfogadja a demokrácia játékszabályait.” 

Hol volt még 2003-ban az a mély társadalmi válság, amely 2015-tel köszöntött ránk!

Láthatjuk, már akkor voltak olyan személyek, akik a társadalmi mozgások jellegét helyesen ismerték fel, és lehetőségeikhez mérten próbálták figyelmeztetni embertársaikat. Mindhiába. Pontosan, ahogy az idétlen katasztrófafilmekben lenni szokott. Senki nem hitt a veszedelmet előrejelzőknek.

Nyilván volna még mit elmondanom arról az elfajzott, az emberi társadalom elpusztítására törekvő vírusról, amit liberális demokráciának neveznek. Ám ez csupán egy blogbejegyzés, ennek a teljesség igénye nélkül kell hatnia. Aki az emberiségre oktrojált politikai szűklátókörűségből képes kiszabadulni, az érti és megérti, amiről beszélek.

A hagyományos családmodell (férfi-nő-gyerekek) lefasisztázása, a férfiak női nemi hormont tartalmazó gyógyszerrel történő kényszergyógykezelése egyszerűen abnormális gondolatok. A deheroizálás, a legendáink gúny tárgyává tétele, a himnuszunk nyavalygásnak titulálása, a nyelvünk degradálása nem nevezhető a legfejlettebb társadalom szemléletének.

Apropó nyelvünk! Olvasta már valaki a nyelvrokonságunkat kigúnyoló, elferdítő Paul Hunsdorfer (Hunfalvy Pál) finnugor nyelvelméletet megalapozó kis pamfletjét? Mert azt könyvnek, tudományos értekezésnek ép ésszel nevezni nem lehet. „Ugor vagy török-tatár eredetű-e a magyar nemzet?”    

Deheroizálás témakörben a legszemléletesebb, ahogyan az emberfeletti teljesítményeket látványos versenyeken reprezentáló élsportot, az olimpiai mozgalmat támadják, degradálják. Ennek legékesebb példája, hogy a legutóbbi olimpián olyan férfisportolók nyertek női atlétikai számokban, akik férfinak születtek, férfi hormonkészlettel, de magukat nőnek vallják. Egyikük aztán nemrég megnősült és egy nőt vett feleségül. Tehát nem pusztán egy férfi testbe született nő, de még leszbikus is. Vagy csak hazudik.

A kimagasló emberi teljesítményeket, - még ha azok csupán játékokban is nyilvánulnak meg – azért nézi sandán a liberális demokrácia, mert azok is azt támasztják alá, hogy nem minden ember egyenlő. Erről pedig hallani sem akarnak.

Vajon milyen gyorsan jutnánk el oda, - ha hagyjuk – hogy a konyhában egy csodaszép tortát sütő háziasszonyt elvinné az Egyenlőségügyi Minisztérium fekete autója, amiért szebbet alkotott, mint a szomszédja?   

Milyen alacsony szintre kéne levinnünk az önmegvalósításunkat, hogy a legbénábbal is egyenlők legyünk? Ez a liberális demokrácia kérdése, a „tudósaik” erre keresik a válaszokat. Ötleteléseikkel tele az internet.

Én azt kérdezem, hol van a tudomány, amelynek kötelessége lenne az emberi társadalom folyamatos differenciálódásával lépést tartva garantálni a fejlődést?

A kizárólag a vágyálmaiknak élő emberekről úgy pattan le a valóság, mint labda a betonfalról. Aki azt szerette volna, hogy a Fideszt kizárják, de legalábbis felfüggesszék, annak számára a tegnapi döntés de facto felfüggesztést jelent, és mérhetetlenül boldog, hogy a „cigányhitlert” végre jól megregulázták.

Csakhogy egy párttagságbeli felfüggesztés, illetve egyéb szankciók jogi aktusok, ergo de iure, azaz egy szabályzatban foglaltak szerint lehetségesek. Márpedig a Néppárt vitájának végén nem volt ilyen jogi aktus. Se kizárás, se felfüggesztés.

Hogy akkor mi volt?

Taktikázás, időhúzás. Patthelyzet van. Azon lehet polemizálni, hogy ez a szituáció most melyik félnek kellemetlenebb, de ettől még teljesen nyilvánvaló, hogy olyan döntés született, amelyet egyik fél sem szeretett volna.

Senkinek ne legyenek kétségei, a Néppárt elszánt volt azt illetően, hogy kizárja, de minimum felfüggeszti a Fideszt. Igen ám, csakhogy a Fidesz előre jelezte, ha felfüggesztik, azonnali hatállyal kilép. S azt gyanítom a szlovén, szlovák és olasz tagpártok, - akik már korábban jelezték, ha a Fidesz megy, akkor ők is – a vita során ebbéli szándékukat megerősítették.

Márpedig akárhogy számolunk, az legalább 40-50 fő. Tehát több mint a Fideszt rühellő, a kizárását kezdeményező tagpártok létszáma. Sőt, az már egy akkora szám lett volna, hogy a Néppárt parlamenti többsége is veszélyben foroghatott volna.

Lenyelték a békát. Lenyelte Orbán is. Hiszen ő meg volt győződve, hogy a részére kirótt kötelezettségek elvégzése annullálja az ellene irányuló közhangulatot. Mindenesetre óvatos volt, és a Fidesz kilépéséről szóló bejelentés írásos változatát ott szorongatta a kezében mindvégig. Azzal emelt fővel távozhatott volna. Miközben persze számára a néppárti tagság létkérdés.

Egyetlen Fidesz-szavazónak se legyenek kétségei, az a magabiztosság, amellyel Orbán a nemzetközi vizeken vitorlázik, csak egy olyan hátszéllel lehetséges, mint a Néppárt. Nélküle, - hogy úgy mondjam – nem sok vizet zavarna.

Ezért is bosszantó, amikor Gulyás Gergely azt nyilatkozza, hogy a Néppárt megijedt. Ha így volna, - egyébként nyilván így is van – akkor sem mondhatja ki. Ilyen nyilatkozatokkal a szocialista-vadliberális-zöld koalíciót erősíti. Egy idióta. Már elnézést.

Egyébként pedig a Néppárt sem ijedt meg jobban, mint maga a Fidesz. Orbán egy nagyon jó, ha nem a legjobb reálpolitikus Európában. Vagyis pontosan tudja, mit veszíthetett volna. S ha az őt gondolattalanul követők jobban figyeltek volna, elcsíphették volna azt a pár mondatot, amelyet a jogállamiságunk kritikájáról mondott.

Világosan kifejtette, tisztában van vele, hogy hiába vizsgálták különféle bizottságok az igazságszolgáltatás helyzetét és a sajtószabadságot, s találtak végül mindent rendben, majd e jelentéseket az Európai Parlament elfogadta, ez senkit nem érdekel. S ha senkit nem érdekel, akkor továbbra is ki vagyunk téve hasonló vádaknak. Ezen vádak ódiumaitól eddig a Néppárt védett meg minket. Bizony!

Csak egy ökör akarhat egy ilyen masszív védelmet elveszíteni!

Orbán nagyon is jól tudja, hogy az általa képviselt európai politika jelenleg nem túl masszív lábakon áll. Megerősödését a májusi EP-választásoktól várja. S nem csupán ő, de a néppárt is. Nem véletlen tehát, hogy Mürkül asszony a minap azt találta mondani, hogy nem a menekülteket kell idehozni, hanem a segítséget odavinni hozzájuk.

Nocsak! Négy év késéssel, de végre, - legalábbis retorikában – eljutottak oda, hogy orbáni gondolatokat mantrázzanak. Természetesen nem őszinte céllal, hiszen az ő megingathatatlan meggyőződésük, hogy hosszú (nagyon, de nagyon hosszú) távon a bevándorlás megoldja a munkaerőhiányt.

Nem fogja, de ez mellékes. Viszont az érzelmeik mentén szavazó milliók esetleg úgy gondolhatják, hogy megjött az eszük, ezért nekik adják a voksukat. Borítékolható, hogy a nyíltan és agresszívan migránspártiak vereséget szenvednek májusban. Sorosnak sokba kerülnek, de belefér.

A vén gazember ezért kezdte el megdolgozni a Néppártot. Most komolyan, nem egy vicc, hogy az egész kizárásosdi legfontosabb kérdése, hogy Soros egyeteme, a CEU továbbra is törvények felett állhasson Magyarországon? Egy olyan egyetemről beszélünk, amely a világ egyetemeinek rangsorában Burundi egyetemei után következik. Utána lehet járni a World University Ranking oldalon.

Hogy jön ide Soros?

Ezt én is kérdezhetném. Sőt, én joggal kérdezhetném. Hogy engedhetik Európa közelébe ezt a sátáni figurát? Nos, a válasz a ballibbantak kérdésére egyszerű: Ti, feleim, folyamatosan felemlegetitek, mekkora biznisz Orbánnak, hogy pénzért beenged külföldieket. Akkor képzeljétek el, hogy mekkora pénz ez Soros NGO-inak! Csak ezer eurót kérjenek fejenként! Eddig durván kétmillióan jöttek.  Szorozzátok be! Csilliárdok.

Nem véletlenül állt a „program” mellé a Mastercard. Kétmillió új ügyfél, azonosító nélküli kártyák, adózás nuku, stb.

Akárhogy is, a döntés megszületett. A Fidesz önként vállalta, hogy nem gyakorolja jogait a Néppártban, amíg egy úgynevezett „Bölcsek Tanácsa” le nem folytat egy vizsgálatot a magyarországi jogállamisági állapotokkal kapcsolatban.

Ilyen típusú megállapodás korábban már született. Hasonlóan járt Ausztria, amikor a kormánypárt szövetségre lépett a Jörg Haider vezette Osztrák Szabadságpárttal. Mit ad Isten, éppen az akkor vizsgálatot elszenvedő párt vezetője, Wolfgang Schüssel lesz a mi jogállamiságunkat górcső alá vevő Bölcsek Tanácsának egyik tagja. Tőle várok némi empátiát.

Nem úgy ennek a tanácsnak egy másik tagjától Herman Van Rompuytól, aki viszont megveszekedett magyargyűlölő. Egy igazi náci árja mentalitású, karót nyelt felsőbbrendűség tudatú nyugati troglodita. Sargentini hozzá képest a rajongónk. A harmadik tag, Hans-Gert Pöttering egy régi vágású német kereszténydemokrata, tőle legalábbis úriemberhez méltó hozzáállást várhatunk.

Egyet azért ne feledjünk! A Fidesz nem pusztán a jogainak gyakorlását függesztette fel, de a kötelezettségei alól is mentesült. Vagyis áprilistól olyan durva kampányt tolhat, amilyet csak akar, és senkinek nem lehet egy rossz szava sem.

S hogy végül mi lesz a Fidesz és a Néppárt sorsa, azt nem tudhatjuk biztosan. Az látszik egyértelműnek, hogy a baloldali koalíció, a vadul migránspártiak meggyengülnek. S ha a Néppárt akkorát erősödik, hogy a Fidesz nélkül is vezető frakció marad, akkor kizárás lesz. Természetesen csak akkor, ha közben a Fidesszel szimpatizáló pártok prominenseinek fel tudnak ajánlani valami olyat, ami felülírja a szimpátiájukat Orbán iránt.

Nyilván Orbán is taktikázik. Van durván két hónapja, hogy összegründoljon egy olyan frakciót, amelynek taglétszáma száz fő fölött van. Akár sikerülhet is. Egy ekkora létszámú új közösségre mindenki felfigyelne. Persze, ez viszont veszélyeztetné a néppárti többséget, tehát a Néppárt Orbán irányában is engedményeket fog tenni.

Senkinek ne legyenek kétségei. a Bölcsek a bíróságok, az igazságszolgáltatás helyzetét és a sajtószabadságot is rendben fogják találni. Nincs is más lehetőségük hivatalosan, hiszen erről egyöntetű Európai Parlamenti határozat született. S itt már kevés lesz, hogy a szoci-libsi-zöldek azt nem veszik tudomásul.

A CEU ügye is megoldódott azzal, hogy a németek is beszállnak némi pénzzel. Vagyis Soros Néppártiakat érintő zsarolásainak ereje is jócskán csökkenni fog. Szóval, a tegnapi döntés a fojtogató légkört feloldotta. A Néppárt kiszabadult a Soros-baloldali szorításból. Ezért akár hálás is lehet Orbánnak.

Szép időszaknak nézünk elébe. Idézőjelesen szépnek, természetesen. A hatalom gyakorlásának szempontjából egy erős taktikai egymásnak feszülést láthatunk majd. Akit érdekel az ilyesmi, annak élmény lesz. Én biztosan jól szórakozom majd a Facebook oldalamat ellepő balos fake news szőnyegbombázáson.

Elment Bibldó. Sokan hitték, hogy az a nicknév is az enyém, mert nagyon hasonló, kissé kötekedő, szókimondó stílusban írtunk. De nem, Biboldó nem az én nicknevem volt. 

Biboldó nem volt más, mint Sárosi Gyuri, a Nyíregyházi Zsidó Hitközég elnöke. 68 éves volt. 

Istenem, mennyit nevettünk azon, hogy összemosnak minket! Egy teljesen más világnézet mentén gondolkodtunk azonosan az emberiség mindennapjairól. Millió emlék tolul fel egyszerre, de képtelen vagyok szavakba önteni a gondolataimat. Talán majd később, amikor elül lelkemben a vihar. 

Gyurikám, ki fogja nekem eztán kabbalai logikával levezeti a napi politikai faszságokat? 

Az Európai Néppárt eljárást indít a Fidesz ellen egy bizonyos plakát miatt. Kilenc tagállam 12 néppárti tagpártja kérte annak foganatosítását. Céljuk a magyar kormányzópárt néppártból történő kizárása, de legalábbis felfüggesztése.

Az ok: országszerte látható egy úgynevezett tájékoztatási célú óriásplakát, amelyen két arckép és az „Önnek is joga van tudni, mire készül Brüsszel!” felirat áll. Az arcképek George Soros, ismert amerikai tőzsde spekulánst és Jean-Claude Junckert, az EP elnökét, egyébként néppárti képviselőt ábrázolják.

Büszke vagyok rá, hogy anyanyelvem művelésében sosem voltam rest fejlesztenem magam, - s ha éppen nem a kocsiban ülve illetem vulgáris kifejezésekkel gépjárművezető társaimat – többnyire szabatosan, érthetően fogalmazok, a netikett szabályait figyelmen kívül hagyva ügyelek a helyesírásomra is. Most lebuktam, nem vagyok szocialista képviselőnő.

Szóval, próbáltam egy magyarul nem értő és beszélő holland vagy finn politikus fejével gondolkodni, de sehogy nem jöttem rá, mi bajuk lehet a transzparenciával. Tehát: a plakát arról tájékoztat, hogy Európai Uniós állampolgárként jogunk van tudni, milyen döntési folyamatok, mechanizmusok működnek az Európai Parlamentben vagy Bizottságban.

Ne kezdjünk el fantáziálni, mindenféle politikai beállítottságokról, szándékokról és akaratokról! Egyszerűen értelmezzük az „Önnek is joga van tudni, mire készül Brüsszel!” mondatot.

Az Unióba történt belépésünkkor számos kötelezettséget vállaltunk a szerzett jogosultságok mellett. Én ki nem állhatom, ha valaki csupán a jogait hangoztatva vár el különleges bánásmódot. A jogosultságokra való érdemességünk kötelezettségeink maradéktalan elvégzésével artikulálódik.

Magyarország, a magyar emberek ennek megfelelően kiemelkedő egyéni és közösségi munkával demonstrálják érdemességüket a különféle jogosultságokra. A magyar kormányra, a magyar emberekre számíthat, alapozhat az Európai Unió.  

A kormány a legnehezebb időkben is hozta azokat a gazdasági mutatókat, amelyeket Brüsszel elvárt. Óriási ellenszélben… mit ellenszélben, ellentornádóban haladva odáig jutott, hogy mára az összes neves hitelminősítő elismeri a magyar, unortodox alapokon nyugvó gazdaság teljesítményét. A magyar munkaerő pedig egyszerűen páratlan. Nem véletlen, hogy a közösségből távozó britek külön tárgyalnak velünk ott élő honfitársainkról.

Semmi szégyenkezni valónk nincs tehát, ha azon jogunkat óhajtjuk érvényre juttatni, amely szerint a brüsszeli döntéshozatali folyamatokat részletesen ismerni szeretnénk. Végtére is a sorsunkról döntenek.

Azonban néhány finn, holland és Isten tudja, milyen országbeli EP képviselő úgy gondolja, a magyaroknak, ezeknek a kis Közép-európai országbeli népeknek nincs joga megismerni a róluk való döntéshozatali folyamatokat.

Erről szól a plakátok elleni tiltakozás, semmi másról. Azt várják tőlünk, hogy – mint a szovjet éra idején – befogjuk a szánkat és lehajtott fejjel dolgozzunk, miközben mások eldöntik, milyen sorsot szánnak nekünk.

A plakát szimbolikát alkalmaz. Jean-Claude Juncker arcképe a jel, mint az EP elnöke a Brüsszeli döntéshozatalt jelképezi, mint jelentést. Ez a szimbolika. Mégsem rakhatták fel mind a 751 képviselő képét. Ahhoz picivel nagyobb plakát kellene. A testület feje megfelelő jelkép.

Na, de hogy kerül oda George Soros? – ilyet tájékozatlanok, vagy sunyi gazemberek kérdeznének. Ennek ellenére elmondom. Az ironikusan filantrópnak nevezett spekuláns fixa ideája, hogy egyedül ő tudja, mi jó Európának, Európa népeinek. És ezt az ő szent (szerintem őrült) meggyőződését (szerintem inkább rögeszméjét) féléven belül 59 alkalommal osztotta meg az EU különböző szintű vezetőivel.

Ezek az eszmecserék világgá kommunikált, látványos rituálékkal indultak minden alkalommal. Vörös szőnyeg, csókolódzás, bódító nedűk mértéktelen fogyasztása, stb. Ám, hogy végül miről is szólt mindez, arról egyszer sem volt sajtótájékoztató. Talán túlságosan másnaposak voltak hozzá?

Rendben, ha hölgyekkel kapcsolatos lovagias ügyekről beszélgettek, maradjon is titok. A ciszheterók körében nem divat kiteregetni a franciaágy nevű sportszeren elért sikereket.

Na, de egy ilyen jellegű kanok összejövetelének megnyitóját miért kell európai szintű médiaeseményként kezelni? – Ugye, hogy ennek nem lenne semmi értelme? Teljesen egyértelmű, hogy az Unió derék vezetői és a spekuláns európai kérdésekről, Európa polgárait érintő kérdésekről tárgyaltak.

Hogy miről? – Mint írtam volt feljebb, azt nem tudhatjuk. Egyrészt, mert nem volt sajtótájékoztató, nem készültek jegyzőkönyvek, nem volt parlament, illetékes bizottságok előtti beszámoló. TOP SECRET!

S hogy mennyire az, azt az is mutatja, hogy a titkokat firtató kormány-plakátot hevesen támadják azok az apparatcsikok, akik bármilyen aljas hatalmat gondolkodás nélkül kiszolgálnak az asztalról lehulló morzsákért.

Vannak a történetnek vicces elemei is. Az Európai Parlamentnek elvileg alárendelt Európai Bizottság valamiféle cáfolatot küldött a magyar kormány plakáton tett állításaira. Nos, a plakát pusztán annyit mond, hogy jogunk van tudni, mi folyik a kulisszák mögött. Most komolyan, ezek a derék balliberálisok nyugaton is ennyire fogalmatlanok?

Hogyan lehet cáfolni egy jogosultságot? – Például úgy, hogy citáljuk a vonatkozó jogszabályi rendelkezést, amely vagy tartalmazza, vagy nem. Az Európai Bizottság nem ezt tette. Nem cáfolja, hogy jogunk lenne a mindennapjainkat érintő döntések felől tájékozódni. Nem. Ők felszólítanak, hogy ne a szemünknek higgyünk, hanem nekik.

Azt írják ezek a csúcsbürokraták az ő cáfolatukban, hogy nincsenek is migránskártyák, hanem csak Görögországban és Macedóniában (azóta kiderült, hogy máshol is) adnak a menekülteknek névazonosító nélküli Mastercard bankkártyákat, hogy fedezni tudják mindennapi szükségleteiket.

Ez igen, úgy cáfolják valaminek a létét, hogy elismerik, létezik! Ezt hívják fordított Lucifernek. Az ördögnek ugyanis az volt a legnagyobb trükkje, hogy elhitette, nem is létezik. A fergeteges agyú balliberálisok elmondják valamiről, hogy létezik, tehát higgyük el, hogy nincs is.       

Tudom én, hogy kizárólag Mészáros Lőrinc gazdagodása hírértékű, de elgondolkodott már valaki azon, mennyit keres ezzel a Mastercard? Már, persze, olyanok, aki nem hiszik, hogy ezt ők bizony humanitárius küldetésnek tekintik.

Az pedig teljesen véletlen, hogy ezt megelőzően George Soros tárgyalt a Mastercard vezetőivel egy ilyen kártya bevezetésének lehetőségéről.

És a kedvencem!  

Tavaly novemberben nagy többséggel elbukott az a kezdeményezés, amely a menedékkérőknek járó könnyített vízum bevezetését javasolta. Aztán egy nem létező szabálytalanságra hivatkozva érvénytelenítették a szavazást, majd némi nyomásgyakorlási idő kihasználásával később (decemberben) megismételték. S láss csodát, hirtelen a néppárt képviselői közül sokan meggondolták magukat és a javaslat mellé álltak.

Az Európai Bizottság ezt a csodaszámba menő eseményt most letagadja, mintha soha nem történt volna meg. Azt mondják, ők nem kezdtek neki a könnyített vízum rendszerének kidolgozásához. Oké, hogy a felettes szervük azt megszavazta, s részükre feladatul jelölte ki, de ők ellenállnak.

Teljesen nyilvánvaló, hogy hazudnak. Arról van szó, hogy a magyar kormány mond igazat, és valóban egyetlen kérdés tematizálja a közelgő Európa Parlamenti választásokat, ez pedig az irreguláris bevándorlás közösségi kezelése. S ha hazudnak, azt azért teszik, mert pontosan tudják, hogy az európai polgárok túlnyomó többsége a magyar kormány álláspontját osztja.

„Nem babra megy a játék” – fogalmazott Orbán Viktor miniszterelnök a Welt am Sonntagnak adott interjújában. Bizony nem! S itt nem az államok lakosainak sorsára gondolok, bár az is nagyon fontos. Én a havi 10-20 ezer eurós illetményre gondolok, amit az Európa parlamenti képviselők kapnak. Nincs az a holland vagy finn, magát keresztény-konzervatívnak tévedő néppárti képviselő, aki erről lemondana holmi migráns-kérdés miatt.

Hát itt tartunk!

Van egy plakát, amely egy politikai akaratból fakadó ésszerű felhívással fordul felénk, állampolgárok felé. Sapienti sat. Mindenki más pedig élhet tévhitekben, lehet szolga meggyőződésből, ha attól jobb a közérzete. Májusban döntünk. Remélem, helyesen!   

Egy valamikori RTL Klub Fórumos társam 2006-bann írt egy kis szösszenetet a bevándorlásról Részletek az utolsó magyar naplójából címmel. 

Mit látok? Ma megjelenik Bayer Zsolt naplóbejegyzése, frappánsan Az utolsó magyar naplója címmel, betűről betűre ugyanazzal a tartalommal, amit egykori fórumos társam vetett papírra. 

És ezt akkor így most hogy? 

A frusztráció manapság a legelterjedtebb hajtóanyaga a társadalmi változást dohogó politikai masinériáknak. A frusztráció nem más, mint az önálló gondolatokra energiát nem pazarló féltudatos biomassza csalódottsága az irracionális váromány elmaradása okán.

Gyúelegy, amely berobbantja a társadalom politikai gépezeteinek motorját. A politikai gépezetek működése egyszerű: egy adott térbe beszippantja mindazokat, akik fogékonyak a propagandára. Igyekszik a rendelkezésre álló tér teljes kapacitását kihasználni, s amikor az megtelt, irányított információáramot bocsát rá, ezzel szűkítve a tudat mozgásterét.

Ez a folyamat addig tart, amíg a frusztráció a külső nyomás hatására berobban, ezzel mozgásra kényszerítve a politikai masinériát. A gépezet működése közben elégett frusztráció gyűlölködés formájában távozik a társadalmi térbe.

A politikai gépezeteket működtetők élvezeti forrásként tekintenek a gépek közötti versenyre, azért érdekeltek a frusztráció mértékének növelésében. Egyre erőszakosabb a propaganda, a legbelső félelmeinkre alapoz, a legirracionálisabb vágyak beteljesedését ígéri.

S amikor a vágyak ismét nem teljesülnek be, újra jön az irányított információáram. Ez ma a fake news, s a benne nevesített okolható démonok.

Addig használják fel a féltudatos biomassza ők okozta frusztrációját, amíg minden cseppje el nem ég, amíg a társadalom életterébe nem pöfögi az összes gyűlöletet. Így pusztítják el az emberi társadalmat. Sokkal gyorsabban, mint az üvegházhatású gázok.

S hogy mennyi a frusztráció oktánszáma? - Amennyi az intelligencia kvóciensetek: kisebb, mint száz.

Aki nem szeretne üzemanyag lenni a társadalom lerombolásához, az tanuljon.

Dubito, ergo cogito. Cogito, ergo sum. Sum, ergo Deus est!

Kételkedj, mert kétségeid új megoldások keresésére inspirálnak. Ezt jelenti gondolkodni.