Menekülttábor

hajléktalan gondolatok éjszakai szállása

GERENDÁS PÉTER - PARASZT, VISZLÁT!

2013. április 01. 22:43 - Mr Falafel

Már ez a Gerendás is, ez a zenész, vagy mi. Zenész, mert azt mondja magáról. Állítólag második vonalbeli. Pont, mint az apja, az is második vonalbeli elvtárs volt. Százados elvtárs. Hogy hol? – Az ÁVH-ban természetesen. Egyesek szerint jobban bánt a gumibottal, mint a fia a gitárral és a gyereklányokkal.

Állítólag az ÁVH-ban emberiesség elleni bűnöket követtek el. Állítólag, mert ezt eddig senki nem bizonyította. Illetve írtak róla, de az meg olyan … nem is tudom … olyan semmi. Kéri Judit: Az ávéhások bűneiben külön is megemlíti Gerendás Iván ÁVH-s nyomozótisztet, aki különös kegyetlenséggel bánt áldozataival. Gumibottal szerette agyonverni őket. Volt már gumibot a kezemben, a régi fajta is, elég sokszor kell megütni valakit ahhoz, hogy belehaljon. De ez a mi Gerendásunk állhatatos ember volt, ha nácikat vett kezelésbe.

Ugyan már, hagyjuk azt a süketelést, hogy az ÁVH ártatlan magyar embereket vert agyon, kínzott meg! Nácik voltak, és a nácik pont azt érdemelték. Az ÁVH ugyanis azzal a nemes céllal jött létre, hogy a háború után a még bujkáló nácikat felkutassa és megbüntesse. Mondhatnám, hogy szent cél, de a bolsevista diktatúra nem nagyon ismerte a szentséget, az hétszentség.

Szóval, ha ez az ÁVH nem nácikat öldösött volna, hanem egyszerű magyar embereket, akkor bizonyára felelősségre vonnák a még ma is élő tagjaikat, hiszen az emberiesség elleni bűnök soha nem évülnek el. Én azt is el tudnám képzelni, hogy a gyermekeik, akik később a III. főcsoportfőnökség tisztjei, vagy egyéb státuszú ügynökök lettek, egyszer csak bocsánatot kérnek.

Ez a Gerendás Péter sem mondta soha, hogy az apja egy mocsok tömeggyilkos volt, és nem ért egyet azokkal a tettekkel, amelyeket elkövetett. Egészen mostanáig nem tudtuk, mit is gondol Gerendás Péter, a második vonalbeli zenész az apja dolgairól. Ám most előrukkolt, és nagy nyilvánosság előtt, a legjelentősebb közösségi oldalon terjengős kis levélkét tett közzé, amelyben megvallja ars poetica-ját:

A magyarok fasizálódnak. Megint. Rohadt fasiszta magyarjai! Az apja egyszer már hősiesen küzdött ezek ellen a nácik ellen, és most neki is meg kell tennie a kötelességét. Illetve meg kellene tennie, de inkább elmenekül, mert félti a családját. S ha valamit lehet tudni erről a Gerendásról az az, hogy népes a családja.

Hát most itt állunk megnáculva, és nincs senki, ki szólna értünk egy jó szót. Nincs kormányunk, jó magyar kormány, amelyik elítélné az ávéhásokat az elkövetett bűneikért. Nincs kormányunk, jó magyar kormány, amelyik börtönbe küldené a bolsevik elvtársakat, az ártatlanokat halálba küldő népi ülnököket, ügyészeket és bírókat. Ezért nácizhat egy közismert pedofil zsidó, Gerendás Péter.

Ja, hát igen, ez a Gerendás zsidó, ő ezt mondja magáról. (Pedofil is, de ezt nem mondja, csak cselekszi.) Vannak is szívszaggató dalai szeretett hazájáról és annak tájairól. Nem, nem Magyarországról, hanem Izraelről. Ez a Gerendás nevű egy hazaszerető ember. A hazaszeretet a legszebb erények egyike. S most elhatározta, hogy nem harcol a nácikkal, hanem inkább elmegy, elhagyja Magyarországot.

Ars poetica-nak is szánt búcsúlevelében felpanaszolja, hogy a magyar nácik őt mellőzik, nem kap felkérést művészete bemutatására. Ráadásul, ha tilosban parkol, büntetést kell fizetnie. Ilyen is csak a fasizálódó Magyarországon van, mint azt minden felvilágosult, világlátott ember tudja. Fizetnie kell a gázért, pedig máshol ingyen van, és az APEH (NAV) is felelősségre vonja, ha éppen adót csal. Arról már nem is szólva, hogy a 300 ezer Ft-os (!!!!) iPhon-okat is ki kell fizetnie. A pofátlan magyar nácik ilyen aljasságokra vetemednek vele, a második vonalbeli zenésszel és zsidóval szemben.
Hát csoda, hogy elmenekül Hunniából? Pedig hányan marasztalják! Többnyire hasonló felmenőkkel, ávéhás tömeggyilkos szülőkkel rendelkező társai, valamint a zsidók. Nem mindenki, de azért elég sokan. Nem marasztalja viszont egyetlen magyar náci sem. Sőt, inkább sürgetik a távozását.

Azért akárhogy is, példát vehetnénk a zsidókról. Ezek megvédik a fajtájukból az utolsó tömeggyilkost is. Ha csak egyre is rá meri mondani valaki, hogy aljas rohadék féreg, egyként jajveszékelnek, és visítozásuk elhallatszik a Tejút széléig. Ehhez képest, ha minket, magyarokat igaztalanul bántanak, nincs összefogás, pusmogás és sumákolás van.

Itt van ez a Gerendás nevű zsidó is, akinek az apja magyarok százait kínozta meg, vagy verte halálba, teli pofával nácizik, szidja a magyarokat, és nincs senki, aki szájba verné, szétrúgná a bordáját, ahogy azt a fajtája szokta volt tenni. Legutóbb éppen 2006-ban. Talán igaza van egy másik zsidónak, és a magyarok valóban genetikailag alattvalók, moslékzabálók.

Az európai kultúra, - a fehér ember kultúrája, ahogy mondani szokták - dekadens és romlott, elkorcsosult. Nincsenek önvédelmi mechanizmusok, amelyek ösztöneinkből fakadnak. És mi, magyarok is ezért vagyunk hanyatló kultúra, mert átvettük az európai módit, és feladtuk önmagunkat, megtagadtuk természetes ösztöneinket. Ezért nácizhatnak fröcsögve ávéhás tömeggyilkosok.

Mi meg zsidózunk, mondják amazok. Ezt most nem értem. A zsidó egy szitokszó? Mert a náci, a fasiszta az. A zsidó is az ősgonoszra használt egyik kifejezés? Zsidónak lenni valami borzalmas dolog? Ebben lehet valami, hiszen a magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségek listáján nincsenek is rajta, saját kérésre. Ők nem nép, hanem vallás, amit nem kell megvallani, amit lehet stikában is űzni. Rejtőzködve élni, sunyítani, mintha valami nagy rosszat követtek volna el. Pedig nem! A zsidók 90%-a tisztességes, becsületes, jóravaló ember. Vagyis általánosságban nem mondható el róluk, hogy aljasok, hitványak, rosszak.

Akkor meg miért rejtőznek? És miért bűn kimondani egy zsidóra, hogy zsidó? Főleg olyanra, aki egyébként is megvallotta, hogy az. Mire ez a nagy irtózás saját kultúrájuktól? Miért démonizálják saját magukat, ha éppen attól tartanak, hogy démonnak tartják őket. Én büszkén vagyok magyar, hiába náciznak le naponta százezerszer a zsidók. Attól, hogy ők ezt mondják, még nem leszek az. Nácivá a tetteim tesznek, nem az, amit más mond rám. Még csak az sem, amit mondok, vagy gondolok.

Nácivá olyan tettek tesznek, amikor gumibottal agyonverek embereket, majd a tehetségtelen fiamnak utat törve elintézem, hogy kiszabadulhasson egy zárt rendszerből, a szocializmusból, amely megtiltotta polgárainak, hogy megismerjék a világot. Embereket gyilkolászok, és közben a tehetségtelen fiam a rothadó kapitalizmusba jár ki kábítószerezni, henyélni. Ez a nácizmus az én olvasatomban. Ez is csak akkor, ha a náci az ősgonosz, a soha nem évülő bűnök szinonimája.

Meg az is nácizmus, ha fegyveres terroristákat küldök egy demokráciában az ellenem tüntető tömegre. A szerencsétlenekre, akiknek már csak a reményük volt, de elvették azt is, mert a valódi nácik szerint trükkök százaival, vagyis csalással is lehet választásokat nyerni. Pont így volt ez nagy elődjük, Adolf Hitler idején is. Ezek a nácik aztán nőket vertek félholtra, miután meztelenre vetkőztették őket, és ujjaikat törték. Ezek a nácik buszmegállókban támadtak magyar zászlóval ácsorgó fiatalokra, földre teperték őket, és addig rugdosták, amíg vért nem hánytak. Ezek a nácik szórakozóhelyekre rontottak be, és válogatás nélkül ütlegelni kezdtek mindenkit. Ezek a nácik lovasrohamot vezettek babakocsit toló anyákra. Ezek a nácik emberek szemét lőtték ki, tették örökre nyomorékká őket.

És ezek ellen a nácik ellen nincs eljárás. Nincs, mert ezek a nácik zsidók. Nekik szabad, mert zsidók. … és sajnos magyar állampolgárok is egyben. 

14 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://menekulttabor.blog.hu/api/trackback/id/tr1005187990

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2013.04.01. 23:04:12

Ezt a posztot kizárlag értelmes embereknek ajánlom. Olyanoknak, akik szeretnek elgondolkodni közös sorsunk fölött. Azoknak nem ajánlom, akik hol zsidók, hol cigányok, sohasem magyarok, de leginkább nácik.

Hutyibetyár 2013.04.02. 19:06:01

Nem értem, hogy mi köze van az apjához? Most ettől éhen kellene halnia? Csomó ÁVHs, náci és egyéb gyökér leszármazottjából lett tisztességes ember. Nem értem mit akartál ezzel sugalni (persze sajnos értem...)

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2013.04.02. 22:57:19

@Hutyibetyár: Pusztán annyit, hogy a magyaroknak a nem létező náci felmenőik nevében is naponta bocsánatot kell kérniük, és szembe nézni a nem létező bűnükkel a holokausztban, miközben ÁVH-s tömeggyilkosok élik a vidám életüket. És így tovább.
Meg arról is van szó, hogy ez a gyökér szardarab azért nácizik, mert ávéhás tömeggyilkos családban szocializálódott. Egy beteg elméjű korcs.

biboldó · http://menekulttabor.blog.hu 2013.04.02. 23:52:01

@Mr Falafel: "kizárólag értelmes embereknek..."
Jól elleszel magaddal:-)

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2013.04.03. 18:26:14

Ellenségek nem tudnak leülni egymással megvitatni a nézeteltéréseiket, ha nem vallhatják, nem vallják meg, hogy ellenségek. A mellébeszéd idejének vége. Ha én vállalom, hogy ellenségnek tekintem a másikat, de kész vagyok leülni kompromisszumot kötni, mert vannak fontosabb célok, amelyek felülírják az ellenséges viselkedést, akkor léphetünk egyet előre. Nem meggyőzni és megszeretni egymást, csak meghallgatni a másikat, mi a kifogása velem.
Például a magyarok orrolnak a zsidókra a tanácsköztársaság és trianon miatt.
A zsidók haragszanak a magyarokra a holokauszt miatt.
A magyarok fájdalma a zsidók ÁVH-s tevékenysége.
Ezek bizony súlyos dolgok mindkét oldalon, érthető a konokság. Éppen ezért nem kellene mást tenni, mint "leülni" és meghallgatni a másikat. Elfogadni, hogy a másiknak mi féj, miért orrol ránk. Magyarországon ki sem szabad mondani, hogy létezik a probléma.
Komolyan így akartok életben maradni?

biboldó · http://menekulttabor.blog.hu 2013.04.03. 20:35:33

@Mr Falafel: Gondolom, ez nekem szól.
Hogy jön az ellenségképhez az értelmes vs. kevésbé értelmes kérdés?
Annyi igaz, hogy a legnagyobb ellenség a butaság. Az viszont közös ellenség.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2013.04.03. 21:03:53

@biboldó: Az értelmesezés cak gecizés volt. Amúgy nem csak neked szólt, de tudtam jól, más úgysem hallja meg. Ez már csak így megy.
Nem az számít, miben különbözünk, hanem az, amiben hasonlítunk. Erre a szituációra vonatkoztatva, természetesen.

biboldó · http://menekulttabor.blog.hu 2013.04.03. 21:11:41

@Mr Falafel: Az lenne az egészséges, ha "mindenki" meghallaná, hogy a különbség annyi, ki veszti el hamarabb a humorérzékét. Innen már csak egy lépés a felismerés, a düh, a vagdalkozás nem vezet sehova.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2013.04.04. 07:27:30

@biboldó: Abszolút egyetértek. Én néhány éve rájöttem a technikára, hogyan lehetek kívülálló a saját problémám kibeszélésében is. Kvázi kívülálló státusz, természetesen. Igyekszem elvonatkoztatni attól, mit gondolok, és inkább arra figyelek, mások hogyan reagálnak arra, amit mondok.
Azt kell mondjam, egyelerőe inkább csak olyanok vannak, akik önmagukra koncentrálnak, és a másik szimplán ellenség.

bömböcz 2013.05.01. 19:57:25

@biboldó:
Na zsidókám, mennyi lesz maga szerint a barca-bayern?

Hutyibetyár 2013.06.26. 12:53:44

@Mr Falafel: Bizonyos magyarok bizonyos felmenői a választásokon 44ben megválasztották a Nyilaskeresztes pártot, amit a kuruc.fos naponta ajnároz, mosdat és instenít. Ennek folyományaként a vidéki kiszsidók elhurcolásra kerültek (semmi közük nem volt se a kommunista, se a nagytőkés világrendhez, egyszerűen csak nem tudták magukat megvédeni, még annyira se mint a budapesti zsidóság nagy része). Ebben vett részt a bizonyos magyarok bizonyos felmenőinek egy nagy része, hivatalosan, kollaborálva, az akkor már a világ értelmesebbik felének (included mindkét oldal) világossá vált vesztésre álló nácikkal. kiszsidók vagyonának elrablása, mint juss, kolonc és könnyen jött nyereség, hatraloméhség és természetes primitivség és felsőbbrendűség érzés ehhez ezeknél a bizonyos magyaroknál külön kiemelendő.
Az ÁVH-nél ezzel szemben:
zsidók oda képviselőt hivatalosan nem delegáltak, egyszerűen a komcsik és az oroszok közülük találtak megbízható és motiválható kádereket (mondjuk valahol érthető is a bosszúvágy), hozzátenném, hogy sok kisnyilas is ott landolt, mert ott tudta folytatni, amit korábban abbahagyott, ezt hiába tagadja szintén a kuruc.
Az ÁVH nem volt barátságos azért annyira a magyar zsidósággal sem. Megosztotta, beszervezte, kompromittálta.

Úgyhogy kérjen elnézést ezért, egyébként jogosan, akinek elnézést kell kérnie.

bömböcz 2013.07.01. 15:51:45

@Hutyibetyár:
Hív a vasút, vár a Máv, Mazsihiszista!
A nyilaskeresztesek egy szaljozsán nevű fajtársad, az ávó pedig a közvetlen rokonaid irányítása alatt állt bibsikém!
Úgyhogy pofádat befogod és rágcsálod tovább a maceszt az újlipóciai csótányos gettódban!

biboldó · http://menekulttabor.blog.hu 2013.07.01. 21:22:34

@bömböcz: bömboci, ezt a süket kurucfingós dumát tartogasd a mandinerre vagy ahol vevő van rá. A tiszta csend bölcsebb az üres szófosásnál.

bömböcz 2013.11.16. 14:58:34

@biboldó:
Fosol, hogy az emtéká kiesik és egy apró garázdálkodási területen nem kereskedhettek a fehér-magyarokkal?!
Több cigányt a válogatottba...
süti beállítások módosítása