A Pázmány Péter Katolikus Egyetem megvált egyik neves oktatójától annak interneten közzétett, állítólag nem szalonképes magánvéleménye miatt. Az ügy pikantériája, hogy az egyetem névtelen bejelentő állítására alapozva kezdeményezett vizsgálatot, amely végül nem derítette fel, oktatója magánvéleményéről van-e szó, és ez a magánvélemény általában alkalmas-e arra, hogy szankciókat vonjon maga után.
Botos Máté dékán az ügy facebook-on való elterjedésének apropóján nyíltlevélben indokolta döntését. Amely szerint mindenki számára megnyugtatóbb, ha a Molnár Attila Károly által vezetett kurzusokat a továbbiakban más oktatókkal tartják meg. Botos indoklásából egyértelműen azt a következtetést vonhatjuk le, hogy az inkriminált magánvélemény és az oktató összekapcsolhatóságának gyanúja is sérti az egyetem érdekeit.
Szerintem meg Botos Máté egy igazi szervilis senkiházi, egy gumigerincű csinovnyik, aki ezen jellembéli hiányosságok okán alkalmatlan a kari dékán tisztségének betöltésére. Csakhogy Magyarországon jobbára születési előjog ilyen tisztet betölteni, tudás vagy emberi tartás nem szerepelnek a kritériumok listáján. Botos Máté, mint Botos Katalin, az ismert közgazdász, a politikai pályát is befutott, mindenhez értő asszonyság kicsi fia úgy született, hogy neki kijár e méltóság. Az Országos Doktori Tanács honlapján, ha bárki szétnéz, láthatja, a mi Máténk nem töri magát különösebben. Ő már révbe ért, hagyják békén a kényelmes bőrfoteljében. Amúgy igaza van.
Miről is van szó? – Bizonyos internetes blogokban jól ismert Tölgy nicknéven kommentelő júzer véleményt mondott Petschauer Attila, egykori olimpikonunk történetével kapcsolatban, amely nem nyerte el a magukat zsidónak és liberálisnak valló „Örülünk, Vincent?” rétegblog törzsközönségének tetszését. A jótündér nicknévvel ismertté, - mit ismertté, hírhedtté! - vált Elek Gábor matematikus, az MTA Rényi Alfréd Kutatóintézetének tudományos tanácsadója, aki egyébként az illető rétegblog gazdája is, közismert agresszív, gyűlölködő, ám nem túl sok szellemi muníciót sejtető kirohanásairól. Ez a tündéri Gabi gyerök minden, a virtuális világban zajló csörtéjében elszenvedett veresége után az őt legyőző imágó mögött álló valós személyt, illetve annak családját támadja meg. Minekutána kétségtelenül az egyik leghitványabb szellemi éhenkórász, akit e föld a hátán hordott, nincs mit csodálkoznunk azon, hogy minden szellemi párbajában alulmarad. Az évek során oly’ mérvű frusztrációs téboly uralkodott el rajta, hogy veszett kopó módjára lohol megmarható préda nyomában.
Nagyjából így szállt rá a mandinerblog fenoménjeire, köztük Tölgyre is. Én a magam részéről nem gondoltam volna, hogy éppen ő lesz az, akit ez a nyáladzó fenevad és rüh ette hordája elsőként elejt. El kell ismerni, kapitális trófeát gyűjtöttek be. Persze, kaptak némi segítséget. Ugyanis mit ad Isten, ez komenista ivadék Botos gyerek, - aki a legviccesebb módon az európai politikai katolicizmus jeles kutatójának számít - éppen az MTA köztestületi tagja, vagyis közvetlen kollégája a mi elmeháborodott jótündérünknek.
Szomorúan, de azt is el kell ismernem, Nagy Tölgy a lehető legbambább ábrázattal orcáján sétál bele a kelepcébe. Éppenséggel okulhatott volna az én példámból is, hiszen elsőként velem próbált szerencsét ez holdvilágképű kis szaros. Természetesen Elek Gáborra gondolok. Emlékezetes eset volt, és külön pikantériája, hogy Tölgy akkor majdhogynem jótündér védelmében avatkozott bele az adok-kapokba. Legutóbbi időkben az Elek Gábor vezette rétegblog törzsközönsége hajtóvadászatot indított a mandineres szerzők ellen. Azt ugyan nem tudom, a langymeleg konzervatív miliőt árasztó kollégák személyes adatainak terjesztése milyen értéket képvisel a vincentesek szerint, az viszont biztos, hogy élvezettel tették, amit tettek. Nyilván ilyen alacsony egy, a MTA alkalmazásában álló tudós ember értelmi színvonala. Nem véletlenül mondom, hogy a tudomány dogmatikus tanokból szerveződő vallássá torzult, amelyet szolgálni kizárólag Botos Máték és Elek Gáborok képesek.
Tölgy óvatlan volt, és erre ráfizetett. Pedig állítom, amit mondott, - habár szamárság – valójában tökéletesen ártalmatlan. S nem csak, hogy ártalmatlan, de alkalmatlan arra is, hogy ennek kapcsán őt hátrányos megkülönböztetés érje. Íme, az általa jegyzett mondatok:
Ezt a szegény vívót szívatták, belehalt. Csúnya dolog, nem kérdés. Volt maguk közül valaki valaha katona? Tudja, az állampolgári kötelessége minden demokratának és köztársaságpártinak. Ha talál egy katonaviselt őröltvinszentet, kérdezze meg, hogyan szokták szívatni a katonák _egymást_. Bizony, a férfitársaságok ilyenek.
A maga példája egy durva és rosszul elsült szívatás. Még várom a beszámolókat arról, hogy magyar katonák ölték a muszosokat, módszeresen, tervezetten, szándékosan.
Petschauer Attila olimpiai bajnokunk zsidó volt, aki 1943 telén vesztette életét a Donnál munkaszolgálatosként, máig tisztázatlan körülmények között. Többféle történet ismert a szerencsétlen sorsú fiatalemberrel kapcsolatban. A szocializmus legvéresebb korszakában keletkezett, és a ma legnépszerűbb történet szerint a munkaszolgálatosnak besorozott Petschauert a táborban felismerte Cseh Kálmán alezredes, aki maga is olimpikon volt, és a fene tudja milyen indíttatásból, de úgy döntött, megalázza egykori sporttársát. Petschauert levetkőztették, és felkergették egy fára, majd arra utasították, hogy kukorékoljon. Az egykori vívó ennek a parancsnak nem tett eleget, ezért az irtózatos fagyban hideg vízzel lelocsolták, amelynek következtében halálra fagyott. A történteknek ezt a verzióját Kárpáti Károly, egykori munkaszolgálatos szemtanúként mesélte el. Úgy tűnik, ott valamiféle olimpikonok találkozója lehetett, mert Kárpáti is olimpiai bajnokként került arra a helyre. No, az oka nem ez, hanem zsidósága volt. Ugyanakkor figyelemreméltó, hogy mindjárt három rendkívüli sportember is egyazon helyen szolgált.
Kárpáti Károly beszámolójában én ugyan nem hiszek, azonban az figyelemreméltó, ahogy ő maga fogalmaz: „Te, olimpiai érmes kardvívó… Lássuk, hogy tudsz fára mászni!” Vagyis nem azt mondták neki, hogy te ilyen-olyan zsidó. Van olyan történet is, amely szerint Petschauer nem ebbe a kegyetlenkedésbe halt bele, hanem később elfogták, és a fogságban vesztette életét számtalan társához hasonlatosan. Emiatt feltételezték, hogy tömegsírban nyugszik. Azonban legközelebbi leszármazottja, unokatestvére, Treuenberg báró korábban olyan dokumentumokat kapott Ukrajnából, amelyek arra engednek következtetni, hogy megtalálták a kiváló sportember földi maradványait, ráadásul nem tömegsírban.
Abban az esetben, ha nem tudnánk, mi történt a zsidókkal a II. világháború idején, és csakis abban az esetben, elvonatkoztathatnánk attól, hogy Petschauer Attila zsidó volt, és írhatnánk értelmetlen halálát a katonavirtus rovására. Ámde önmagában a tény, hogy besorozásának körülményeit eleve zsidó származása determinálta, a rasszista, antiszemita indítékot elvetnünk nem szabad. Akkor sem, ha egyébként a katonaságban még az én időmben is volt divatja az embertelen bánásmódnak, a megaláztatás legelképesztőbb változatainak.
Tölgy tehát téved, amikor a Petschauer Attilával történteket pusztán a férfitársaságokban elterjedt szívatások rovására írja. Azonban ez a tévedése nem oly’ mérvű, amelyre azzal az agresszivitással kellene válaszolnunk, ahogyan azt a zsidó Elek Gábor teszi. Nyilván származása okán a téma érzékenyebben érinti, de higgye el mindenki, ennek az embernek nincs szüksége indokra ahhoz, hogy gonosz cselekedeteket műveljen.
Illene valami személyre szabott jó tanáccsal szolgálnom a végére, de bevallom, nem nagyon tudok. Nem vagyok sem Tölgy, sem Molnár Attila Károly. Elképzelésem sincs, miként élheti meg egy olyan ember ezt az aljas, nemtelen támadást, aki egész életében tisztességesen dolgozott, megbecsülést szerzett kollégái, tanítványai, ismerősei és családja körében, és most minden egy csapásra szertefoszlott. Nem maradt más utána, mint az acsarkodó ellenség vonyítása, és a szégyen, amit nem is kéne éreznie.
Szolgáljon az Ő esete tanulságul mindnyájunknak, mert olyan időket élünk, amikor luxus megkísérteni a sorsot. Össze kell tartanunk, amint összetartanak a veszett korcsok is, a Botos Máté és Elek Gábor félék.
