Pár napja csak, hogy vallottam Istennel való viszonyomról, amely teljesegészében elkülönül az egyházakhoz fűződő kapcsolatomtól. Finoman fogalmazva, annak ellenére hiszek Istennek, a Teremtőnek a létezésében, amit az egyházak, - elsősorban azok, amely a legfontosabb rendelését tagadják meg – képviselnek.
Mindig elmondom, ambivalens érzéseim vannak a gyalázatos katolikus egyházzal szemben, mert az az erkölcsi fertő, az az undorító emberi lét, amit a klérus megtestesít, engem elborzaszt. Ugyanakkor nem mehetünk el amellett, hogy a magyar állam ma nem létezne a katolikus egyház nélkül, s ahogy látom, még most is hordoz magában annyi szakrális energiát, hogy a nemzetállam fennmaradásáért folytatott áldozatos munkában fontos szerepet játsszon.
Ennél fogva kifejezetten a klérusról szóló írásaim nemigen vannak. S hogy most egyenesen róluk fogalmazok meg mondatokat, annak a párnapja kirobbant egyházi botrány az oka.
Aki engem kérdez, annak mindig elmondom, a cölibátus egy nagyon súlyos, mondhatni sátáni bűn Isten ellen. S miután utálatos emberi magatartásról van szó, teljesen nyilvánvaló, hogy a katolikus egyház tagjává csakis torz lelkű, mentálisan lealjasodott emberek válnak.
Intermezzo: a cölibátus aljassága pontosan arról a tőről fakad, mint a zöld ideológiában a nem szülés elmélete.
Nem állítom, hogy egy sincs közöttük, aki borzalmas bűne ellenére nem feszül meg, hogy jót cselekedjen, s ezzel vezekelve kéri Istene megbocsátását. Jó példaként említeném II. János Pál pápát, aki egy szerethető figura volt, s profán egyszerűséggel jellemezve, jó ember.
Fogalmam sem volt mostanáig, ki az a Bese Gergő atya. Rémlik, hogy hallottam már a nevét, de semmilyen arcot nem voltam képes felidézni hozzá. A balhé után megnéztem a fizimiskáját. Júj, bazmeg! Ordít róla, hogy eltorzult lelkületű szegénykém. Aki ezt nem látta rajta első blikkre, hogy milyen szexuális szokásoknak hódol, az totál vak.
Ám, mint mondom, nincs abban semmi meglepő, hogy a katolikus papok zöme homoszexuális és ezen szexuális irányultságúak jelentős hányada pedofil is. Áldozataik pedig mindig velük azonos nemű gyermekek.
Azonban Bese Gergő szexuális irányultsága csupán azért számít, mert a katolikus egyház szigorú szabályok szerint él, s abba nem férnek bele az ő hálószobai mutatványai. Amennyiben nem az egyház tagjaként teszi ugyanezt a díványon, vagy akárhol a házában, lakásában, a kutyát nem érdekli.
Számomra ebben a történetben most sem igazán Bese Gergő számít. Totál nem érdekel a fickó. Azért szánok rá némi időt, hogy közösen elgondolkodjunk felőle, mert a sátáni oldal, a baloldal minden egyes nímandja vele foglalkozik. A legocsmányabb módon valami Vályi nevezetű autószagértő faszkalap vernyákolt, hogy neki egyelőre még van joga ebben a vérgőzös diktatúrában lebuzizni Bese Gergőt.
Okádék a teljes baloldal, és mindenki más is, aki egy redva komcsi, de nemzeti érzületűnek és magyarnak delirálja magát!
Az a baj, hogy amúgy az okádéktól sem undorodom annyira, mint ezektől. Ugyanis voltam katona és előfordult, hogy erősen beitalozott katonatársaim után én takarítottam, mert azon kevesek közé tartoztam, aki kibírtam a szagát.
Szóval, nem is tudom, minek lehetne ezeket nevezni. Ilyenkor egy régi barátom mondása jut eszembe: „valaki vagy ember, vagy baloldali, a kettő együtt nem megy.”
Az összes istentagadó bolsevik úgy buzizza Bese Gergőt, hogy egy másik homoszexuális ex-papot magasztal az egekig. Hodász Andrásról beszélek.
Csakhogy!
Az nem úgy volt, hogy Hodász büszkén felvállalta homoszexualitását és távozott, hanem, miután távoznia kellett bolsevista aktivistasága miatt, vallotta meg, hogy a saját neméhez vonzódik.
Ércsük efftársak?!
Hodász egy moslék komcsi volt. Minden cselekedetével, a nemzeti érdek ellen szervezkedett. Az istentelen oldallal való üzekedései miatt az egyházban nem volt maradása. Aztán, amikor már civil lett, megvallotta szexuális beállítottságát.
Szóval, nem, elvtársak, nem volt gerincesen megvalló ember a Hodász, hanem ugyanolyan jellemtelen szardarab volt, mint Bese Gergő! Ez a lealjasult emberi minőség egyiküknél abban is megnyilvánult, hogy saját közössége elleni merényleteknek volt aktora, a másiknál pedig a képmutatás csimborasszója társult eltorzult személyiséghez.
Nyilvánvaló, hogy egyikük sem szolgálta soha Istent. Még azt a torz istenképet sem, amelyik az egyházakra jellemző. Gyorsan hozzáteszem, sem Hodászról, sem Beséről nem derült ki, hogy gyermekeket molesztált volna. Reméljük, egyikük esetében sem fog soha ilyesmi kiderülni! Azonban a médiában minduntalan összemosnak fogalmakat, ha szeretnének besározni személyeket.
Bese Gergő esetében a komcsi média már megtette, hogy a volt papot pedofil ügyekhez kapcsolta az eddig ismert tények ellenére. Azt is felróják részére, hogy felszólalt az LMBTQ csoport ellen, ami szerintük színlelt homofóbia, hiszen ő maga is homoszexuális.
Tegyük tisztába: az LMBTQ egy bolsevista, tehát baloldali politikai mozgalom, amely a szexuális devianciákat is igyekszik elfogadtatni a többségi társadalommal. Homoszexuális viszont bárki lehet, akár nemzeti érzelmű ember is. Vagyis nem minden homoszexuális tagja az LMBTQ mozgalomnak.
Az egyházi botrányokban megismert pedofília mindig azonos neműek ellen elkövetett bűncselekmény, vagyis egy jellemzően homoszexuálisok által megvalósított olyan cselekmény, amelyhez joghatásokat fűz a jogalkotó.
Abban is biztosak lehetünk, hogy senki számára nincs semmiféle bocsánat, aki gyermekek életét nyomorítja meg. Az az Isten, a Teremtőnk, amiben én hiszek, soha nem bocsát meg efféle súlyos bűnöket. S ez nem egy szakrális töltetű maszlag, hanem a formális logika, a descartes-i istenfelfogás megnyilvánulása.
