Joggal kérdezheti bárki, mi a túróért fontos éppen ezzel a témával foglalkoznom, amikor számtalan érdekesebb aktuálpolitikai anyag hever az asztalon, amit Magyarországnak hívnak, immár hivatalosan is. Nos, a válaszom a következő: az őshülyeség elleni harcot mindennél előbbre valónak tartom. Márpedig az új abortusztörvény, amely az Alkotmánnyal lép hatályba, az őshülyeség kapitális méretű dámvadja, s így azt levadásznom kötelező.

Oly sokat hallhattuk ajvékolni féleszű liberális polgártársainkat a klerikális reakció terjedéséről, meg az egyház társadalomra történő rátelepedéséről, hogy már-már elképzelhetetlennek tartottuk, ez valóban be is következhet. Ez van, ha az idiotizmus farkast kiáltó fiúinak túl sok figyelmet szentelünk. S most tessék, tényleg itt a kibaszott ordas farkas lompos-loncsos bundában, és felfalni készül a polgári otthona világi kényelmében elpuhult kismalacot.

Az új magzatvédelmi törvénnyel az egyházi reakció farkasa kéretszkedik be otthonainkba felfalni világi jogaink kismalacát, akár a mesében, előbb csak az egyik mocskos lábát dugva be családjaink életterébe. Mert miként lehet másképpen értelmezni a magzatvédelem határának a fogantatásig való kidózerolását? Ezzel az aktussal az állam átmetszette a gátat, utat engedve az egyház dogmatista, az emberi értelmet megerőszakoló baromságai áradásának.  

Hajnalban, félálomban már írtam ezt a posztot fejben. „Mi is az a szó, mi is az a szó? – kérdezgettem magamban. Szegregáció? Nem, azt hiszem nem, csak valami hasonló.” Aztán meglett, amikor kikászálódtam az ágyból, és lejöttem a nappaliba. Szekularizáció. Tudjátok, egy olyan képzeletbeli korlát, amelyen át megbámulhatjuk a vadat, anélkül, hogy az kárt tehetne bennünk. A szekularizáció biztosítja világi értékrendünk védelmét, azét az értékrendét, amelynek köszönhetően egyáltalán létezhet még egyház. A szekularizációs korlát nélkül az egyházi fenevad már régen elpusztult volna egy ellene folytatott hosszú és kíméletlen hadjáratban. A szekularizáció eddig egy olyan korda volt, amely minket is biztosíthatott afelől, hogy többé nem kell tartanunk a fenevad pusztításától, attól, hogy felfalja az emberi elme vívmányait. A szekularizáció miatt lehet ma modern orvoslás például. Enélkül az sem lenne, ezt tessen szépen megérteni mindenkinek!

Rákerestem néhány értelmező oldalra, vajon ők mit gondolnak a szekularizációról. Az állam leesett, amikor szinte mindenhol a következőket olvastam:

„A szekularizáció a modern vallástudományi, vallásszociológiai, keresztény teológiai és politikai fogalom. A társadalom egésze mindennapi életéből egy adott vallás és egyház szokásainak kiszorulását, vagy inkább elkülönülésének folyamatát jellemzi.”

Hogy miért döbbentem meg ettől? – Emberek, átadtuk az értelmezés jogát a fenevadnak, amelytől megvédeni szándékoztuk társadalmunkat, s ő a rá jellemző alantas indulatoktól vezérelve szépen átértelmezte nekünk helyzetét. Olyan interpretációt tálalt elénk, amellyel önnön veszélyes voltát maszkírozta el. Egy adott vallásról és egyházról, azok szokásainak kiszorulásáról, de inkább elkülönüléséről beszél, ami tényszerűen aljas hazugság. Nem, a szekularizáció nem ezt jelenti! Ahogy maga a szó sem a „modern vallástudomány”, bla-bla teológia és társai, sem pedig a politikatudomány fogalma! Nem, nem, nem és nem! Ezzel az értelmezéssel az egyházi fenevad zárja korlátok mögé a világi társadalmat, és ezt nem hagyhatjuk. A szekularizáció mindig jogi fogalom volt, és az is marad. Jelentése nem más, mint az egyházi törvények állami akarattal való elkülönítése a világi törvényhozástól. Ez a lényeg, emberek. Szó sincs egy bizonyos egyházról, hanem minden egyházról. Szó sincs az egyházak szokásainak elkülönüléséről, hanem a kánonjog világi jogra való hatásának megszűnéséről van szó, és csakis erről! A kánonjog, az egyházi jog és annak mindennemű értelmezése mindörökre kirekesztetett a világi törvénykezésből. Ez a szekularizáció.

Egyébként is, számtalan egyházi szokásunk piros betűs ünnep a magyar naptárban. Szó nem lehet tehát arról, hogy az egyházi szokások elkülönülnének a világi társadalomtól. Vegyük csak akár a húsvétot vagy a karácsonyt. Olyan szoros összefonódása van itt az egyházi szokásnak és világi társadalomnak, amit még a szocializmus sem volt képes szétszakítani. No, de a slusszpoén sem maradhatott el, hiszen a szekularizáció politikatudományi fogalommá is lényegült. Istenem, ez valami fenomenális! Már megint a politika mindenhatóságánál kötöttünk ki. Az ilyen fokú szellemi nihilizmustól kinyílik a bicska minden értelmes ember zsebében, és kedve lenne abortálni ezt a gondolati mechanizmust.

Az új Alkotmány, amelyet én egyébként nagyon vártam, és támogatok ennek ellenére továbbra is, bizony súlyos hibát vétett, amikor a magzatvédelmi törvényt a kánonjog szerint foglalta szövegbe. Nem is értem, hogyan történhetett ez meg. Hogyan veszíthette el ennyire realitásérzékét a világi kormány, hogy egy gondolkodó, érző, cselekvő és szép emberi lényt megfosszon jogától saját teste felett rendelkezni, érzelmeit szabadon megvallani szexualitásában is, cselekedni helyesen az emberi társadalom jobbulására? Olyan bűnt követett el ezzel kormányunk, amelyre nincs mentség. Kérjék Istent, mert ember nekik meg nem bocsáthat!

Elgondolkodott már azon valaki, mi is a fogantatás? Nyilván van egy egyházi és egy világi értelmezése is. Az egyházi szerint ekkor leheli bele Isten a lelket az új életbe. A valóságban a sperma sikeresen töri át a petesejt burkát, és megkezdődik a fogantatás. Valóban csodálatos jelenség ez, amelyből végül megszületik szemünk fénye, a gyönyörű gyermek. Milyen felemelő akár csak belegondolni is! Hát még átélni a születés pillanatát! A fogantatás azonban nem csupán ennyiből áll. A folyamat akkor fejeződik be, amikor a megtermékenyített petesejt befúrja magát a méh vastag, puha nyálkahártyájába. Ezt nevezzük beágyazódásnak, ekkor ér véget a fogantatás. Ez kb. három hét. Szóval, meg tudná nekem mondani egy vallásos, hogy mikor is leheli Isten a megtermékenyített petesejtbe a lelket? Hányadik napon? Van erre nézvést valamilyen isteni útmutatója a keresztényeknek?

Persze, elmehetünk odáig is, hogy akár már a spermát is ellátjuk védelemmel, és a maszturbálást végzőket büntetni rendeljük. A férfiak ezáltal aktív, a nők passzív életkioltókká válnak. Igen, a nők is, mert a pete is élet, ami megtermékenyítés hiányában felszívódik. Lásd menstruáció! Évszázadokon át kezelték bűnként ezt a biológiai folyamatot, s bűnösként a nőket. Most megint így lesz?

Lehetünk pragmatikusak is. Mennyit fizet az állam, ha a nő a mindenkori kormány üdvére, feladva saját életét, eldobva szabadságát, karrierjét, szerelmét kihordja és megszüli gyermekét? Én olyat nem olvasok sehol az Alkotmányban, hogy a nő köteles szülni, ha kar, ha nem. Tehát, ha nem akar, de törvény erejével kényszerítik erre a társadalmi hozzájárulásra, annak fejében ellenszolgáltatás jár. Mennyit ér tehát az államnak egy gyermek? Nem az egyházi államnak, hanem a világinak! Nos, mennyit? Legyen, mondjuk egymillió? Ér egymilliót az államnak egy gyermek? Szerintem ér az a kölök akár hármat is! S mennyit ér egy nő szabadsága, karrierje, szerelme? Ér ez kétmilliót az államnak? Nos, ha ér, van ötmilliója a nőnek, amivel nekiindulhat az életnek. Vehet lakást, gondozhatja a csöppséget, miközben férje keresetéből szerény körülmények között eléldegélnek. Ilyen feltételek mellett sokkal több nő vállalna gyermeket, én ebben biztos vagyok.

Csakhogy ez a kormány nem biztosítja a gyermeknevelés optimális feltételeit (sem). Ez a kormány, - amely mögé magyarként oda kell állnunk – kizárólag erőszakban, állami akarnokságban, kényszerítésben képes gondolkodni. Ez a kormány az ősbűnök kormánya. Ezért kell felkészülnie, amint megvívtuk csatánkat a külföldről áradó gonosszal, azt követően vele számolunk le hasonló könyörtelenséggel. Jobb, ha Orbán hosszú csatározásért imádkozik az IMF-fel, mert addig tarthat uralma, nem tovább.