Itt van ennek az Új Színháznak az esete, amely igencsak megosztja a magyar közvéleményt. Persze, a magyar közvéleményt egyébként is mindig minden megosztja, és gyakorlatilag nincs olyan kérdés, – ide értve a nyilvános WC-k falain koszlódó csempék ideális színét is – amely ne osztaná meg azt.

Kapjon-e színházat a szélsőjobb, az – egyesek szerint – neonáci eszméket vallók tábora, illetve szüksége van-e a magyar kultúrának egy olyan színházra, amelyik célzottan a klasszikus és kortárs magyar drámára helyezi a hangsúlyt?  

Kérdés továbbá, hogy formai és/vagy tartalmi alapon dönthető el egy pályázatról, alkalmas vagy sem. Kaphat-e szerepet az elbírálás szempontjai közt a szándék, illetve helyes-e a pályázatban mások világnézetét pocskondiázni, még akkor is, ha az a világnézet egyébként morális aggályokat vet fel.

Nem én vagyok az a személy, aki a felmerülő kérdésekre a leginkább adekvát válaszokat adhatja, miután érzelmileg befolyásolt vagyok az ügyben. Igen, nyugodtan kijelenthetem, hogy látásmódomat jelentősen befolyásolja morális értékrendem diktálta világnézetem. Nem is törekszem hát pártatlannak mutatkozni, de feltétlenül toleráns leszek a válaszok megfogalmazásakor. Utóbbi is értékrendemből fakad, így ragaszkodnom kell hozzá.

Az első kérdésre a válaszom az, hogy kaphat színházat a szélsőjobb. Miért ne kaphatna? Amennyiben a szélsőjobbos nézeteket valló polgárainknak arra van igényük, hogy klasszikus és kortárs magyar drámák által jussanak élményhez, nem gátolnám őket ebben. S ha ez nekik csak úgy megy, hogy közben a liberálisnak, neoliberálisnak mondott szerzőket ignorálják, hát az sem nagy probléma.

A kérdést akár politikainak, akár szakmainak nevezzük, arra keres választ, vajon szükség van-e Magyarországon rétegszínházra, a nemzettudatot erősítő kulturális bástyára, "nemzeti értékeket felmutatni tudó szellemi műhelyre". (Idézet Dörner pályázatából.) S mint kifejtettem, nyilvánvalóan van.

A baloldali liberális értelmiségnek is van válasza a kérdésre, mégpedig, hogy nincs szükség rá, mert a magyarság szellemi értékei egyenértékűek a nácizmus szellemi értékeivel. 
Sajnálom, de én ezt a választ nem tudom elfogadni.

Azon is lamentálhatnánk, hogy helyes-e állandóan szélsőjobbozni, neonácizni, a másik oldalon meg mindenre zsidózni, de ezt most mellőzném. Tény azonban, hogy a magyar kulturális élet planétáján a szélsőjobbnak mondottakkal ellentétes oldalon állók és élők úgyszintén ignorálják azokat a szerzőket, akik nem illenek bele az ő világnézetükbe. Az egymás iránti meg nem értés sziklaszilárd alapokon álló bálványa egyelőre lerombolhatatlan Magyarországon.

A második kérdésre az a válaszom, hogy a tartalom megelőzi a formát, ám a magára adó pályázó – különös tekintettel, hogy nemzeti és kulturális témában teszi – nem ad be formailag súlyos hiányosságoktól szenvedő munkát. Ez egyszerűen elfogadhatatlan.

A Márta igazgató úr által beadott pályázati munka formailag mérföldekkel a Dörner által benyújtott fölött áll, amely felveti bennem a kérdést, vajon Dörner nem egy késői órában érkezett megrendelésre állt-e neki összecsapni munkáját, talán éppen a biztos befutás tudatában. Ez elég sanszos. Ahogy az is, hogy Márta jogosan titkolja el terveinek egy részét, hatalmas piros betűkkel jelezve: NEM PUBLIKUS. Szerintem Dörner, vagy bárki, aki megírta részére a hevenyészve összecsapott pályázatot, gátlás nélkül "lopott" Márta pályázatából. 

Arra nem fecsérelnék szavakat, mennyire lelombozó, hogy Dörner pályázata tartalmilag is egy borzadály. A magyar kultúra művelője, egy színházi ember nem lehet ennyire slendrián, még akkor sem, ha nem kellett aggódnia, hogy elégtelen munkáját az elbíráló a szemétkosárba vágja, ahová egyébként való lenne.

Inkább arra térnék rá, hogy Marta pályázatának tartalmi vonatkozásait elemezgessem. A munka tartalmilag eklektikus, a "mindenhonnan egy kicsit", a "mindenkinek egy kicsit" elvek világosan kivehetők belőle, és ez számomra azt mondja, hogy valójában nincs is koncepciója. Tucatszínház akart lenni, miközben azon ars poetica-t fogalmazza meg, hogy nem akar tucatszínház lenni. Márpedig az eklektika, a mindenkinek megfelelés a tucatszínházak jellemzője. Az más kérdés, hogy rossz-e, ha egy színház a tucatszínház kategóriában vitézkedik. Szerintem nem. Tucatszínházban jó darabok (is)mennek, és jó színészek (is) dolgoznak. A pályázat a színház eddigi programja (vélt vagy valós) sikereit igyekszik kidomborítani. Masszív önfényezés, tegyük hozzá, intelligens megfogalmazásban. Súlyos hibája azonban, hogy kizárólag a budapestiekhez szól, és ezt mondataiban folytatólagosan kihangsúlyozza. Miért, a vidéki ember nem elég "aktív szellemileg és fizikailag", nem elégséges az "alapműveltsége"? (Idézőjelet raktam, mert Mártától idéztem.) 
Kiemelném, hogy szándéknyilatkozatot csatolt azoktól a neves és névtelen rendezőktől, akikkel együtt kívánt dolgozni. Revideálom korábbi álláspontom, úgy tűnik, ez a színházi pályázatoknál fontos kellék. Újfent utalnék azon meggyőződésemre, hogy Dörner az utolsó pillanatban kapott felkérést, vélhetően biztos befutóként, azért nélkülözi pályázata az alapvetően szükséges elemeket. (Ez elég szomorú.)

Harmadik kérdés, lehet-e szempontja az elbírálásnak a pályázó (jó) szándéka. Szerintem lehet, ám ez sem menti fel a pályázót a vétek alól, hogy gondatlan, hanyag pályázatot nyújt be. Milyen színházigazgató lesz abból, aki sem a formára, sem a tartalomra nem fordít kellő gondot? A válasz adódik magától: rossz igazgató lesz.

A negyedik kérdésre adható válasz szorosan kapcsolódik a pályázat tartalmi kritériumaihoz, mégis attól elkülönítve taglalom. Mások világnézetét pocskondiázni lehet. Kocsmákban, otthon a tévé előtt, és talán még az internetes blogokban is. Nem lehet viszont egy magyar színház igazgatói posztjára kiírt pályázatban. Ordenáré, alpári, elfogadhatatlan. Mellékes, hogy közben egyetértek Dörner egyes szavaival. Mégis fel kell emelnem szavam ez ellen a fröcsögő intolerancia ellen. Nem elegáns, nem kulturált! Ahogy az sem, miként a baloldali liberális kulturális elit erre reagált. Hajszálra olyan ordenáré módon, minden lehetséges csatornán ontva ezt az ocsmányságot. Ez lenne a magyar kultúra, ők lennének a magyar kultúra letéteményesei, pro és kontra? Kik ezek a mucsai senkiháziak? Ezekért vegyen az ember színházbérletet?

Uraim és Hölgyeim!

Szégyelljék magukat mindkét oldalon! Önök méltatlanok arra, hogy a magyar kultúrát reprezentálják, hogy egyáltalán bármiféle kultúrát reprezentáljanak.