Menekülttábor

hajléktalan gondolatok éjszakai szállása

A REDBULL SZÁRNYAKAT AD

2024. augusztus 30. 06:19 - Mr Falafel

Vajon tényleg szárnyakad ad a Redbull, vagy méreg? Komoly dilemma. Már azoknak, akik szeretnek alapos vizsgálat nélkül véleményt alkotni.

Fiatalon imádtam a Redbullt, és fogyasztottam is nagy mennyiségben. Aztán egy időben elhagytam, mert túl erősnek találtam. Nem néztem utána, mi lehet a gond, elfogadtam a köztudatban elterjedt verziót, amely szerint a Taurin káros hatással van az emberi szervezetre. Viszont kellett valami ébresztő, ezért gagyi Tesco-s szarokat kezdtem fogyasztani. Mindegy volt, csak kicsit hasonlítson az íze a Redbull ízére.

Páréve azonban történt valami, ami alapvetően megváltoztatta hozzáállásomat az úgynevezett energiaitalokhoz. A kisfiunk öt éves volt és még nem beszélt. A szenzoros integrációs zavarral diagnosztizált gyerekeknél ez elég gyakori. Ráadásul nálunk még autizmus spektrumzavart is megállapítottak. Történt egyik nap, hogy óvatlanul elérhető helyen felejtette apa gagyi Tesco-s energiaitalát, a  gyerek pedig beleivott… és szinte azonnal elkezdett beszélni.

Először egy, majd még egy szó elhagyta a kis ajkait. Amikor a szülő már úgy van, hogy mindegy mit, csak mondjon valamit a porontya, érthető, ha ilyen szituációban döbbenetét izgalommal vegyes kíváncsiság váltja fel. Gyerekek, a szívem hevesen zakatolni kezdett. Kezembe vettem a 250ml-es flakont, és azonnal az összetevőket kerestem.

A szokásos ízfokozókon és állagképzőkön túl meglepő vegyületeket találtam.

  • niacin, azaz B3 vitamin. Fokozza az idegi működést és a bőr hidratálását is végzi.
  • pantoténsav, azaz B5 vitamin. Terhesség és szoptatás idején ajánlott, illetve csökkenti a depressziót.
  • B6 vitamin (piridoxin, piridoxál, piridoxamin). Segíti a sejtosztódást, és az idegrendszeri funkciók megfelelő működését.
  • B12 vitamin (orvosi nevén kobalamin) a vérképzéssel és idegműködéssel járó zavarokat gyógyítja.

Na, ez volt aztán a döbbenet! Sehol a taurin, sehol semmi méreg, mégis gyermekek elől elzárandó és nem ajánlott terheseknek és szoptató anyáknak sem. Holott a pantoténsav (B5 vitamin) éppen terhesség és szoptatás idején ajánlott. Ezek súlyos ellentmondások, én pedig mindenképpen szerettem volna feloldani őket. Olyan vagyok, mint a régi szovjet kisfilmecskében, én mindent tudni akarok.

A gyermekünkkel rendszeresen járunk neurológushoz, az ország legelismertebb szakemberéhez, dr. Büki György gyermekneurológushoz. Különös tekintettel arra, hogy a feleségemmel nem álltunk azonos véleményen az energiaitalok megítélésében, kértük „Büki doki” véleményét.

Most kapaszkodjatok meg! – A következőket mondta: „ez teljesen ártalmatlan, ez nem más, mint B-komplex vitamin, ami mitokondriális szinten serkenti és fejleszti az agyműködést. Pici koffein is van benne, de ez kb. kávéskanál mennyiségű, a gyereknek nem lehet baja tőle.”

Vagyis nálunk az egyébként is javallott B-komplex ott volt egy százforintos italban. Mégsem ilyen egyszerű az egész. Ugyanis nem nyugodtam bele, nem hagytam annyiban és még jobban beleástam magam az energiaitalok elemzésébe.

Koffeinérzékeny vagyok. Egyetlen pohárka kávétól is nagyon rosszul leszek. Tudom, próbáltam. Mint minden rendes ember, én is akartam kávét inni, hogy könnyebben induljon a napom. Csakhogy olyan heves szívdobogást kapok tőle, hogy szinte elájulok. Rohadt kellemetlen érzés, ez a koffeinérzékenység.

S ha valaki veszi a fáradságot és elolvassa valamely energiaital feliratát, a következőket találja. A Redbullról idézek:

„Energiaital – Magas koffeintartalmú. Fogyasztása gyermekek és terhes vagy szoptató nők számára nem ajánlott.”

Szó nem esik taurinról! Kizárólag a koffeint minősítik úgy, mint ártalmas tartalmat. Szóval, az energiaitalok ellen oly hevesen küzdő idiótáknak itt kellene elgondolkodniuk, hiszen tízből tíz kávét vedel egész nap, egész életében.  

Mi is van akkor a taurinnal, amely eltűnt sok-sok éve a Redbullból és más energiaitalokból is? Jogi kérdés, nem orvosi. Ráadásul, bár a közhiedelemben a taurint okolták, a valóságban az energiaitalok durva megadóztatásának oka a magas koffeintartalom volt. Hoppácska, kávéhabzsolókáim!

Hogy akkor mi a taurin? – A taurin egy esszenciális aminósav  csecsemők számára, az anyatejben is benne van.

És újra fel kell emlegetnem a koffeinfüggőket, akik orrvérzésig "taurinoznak" és harcolnak a teljesen egészséges energiaitalok ellen, miközben az egyetlen méreg azokban az általuk legfinomabb italnak titulált kávé hatóanyaga, a koffein.

Újabban a Redbull és az őt másoló többi cég is visszahozta a taurint az italaiba. Vagyis egy energiaital tartalma az egészségtanilag fontos és hasznos B-komplex és taurin, valamint a káros koffein.

Káros a koffein, kávéfüggőkéim? Mit gondoltok ott, a Starbucksban és a Frei Caféban? Visztek be elég B-vitamint a szervezetetekbe? Esszenciális aminósavakat? Isztok ti elég Redbullt például, hogy egészségesebb életet éljetek?

Annyit azért hozzátennék, hogy naponta több Redbullt is megiszom anélkül, hogy szívdobogást kapnék. Ergo, az energiaitalok koffeinje nem hat rám olyan intenzíven, mint a különböző kávécserjékben található. Ennek számos oka lehet. Mindenesetre azt bizonyítja, hogy a koffein egyes formái azért nem annyira károsak.

Ez az igazság. Ez a tudás, a tudatlanság ellentéte.

 

A REDBULL SZÁRNYAKAT AD  

35 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://menekulttabor.blog.hu/api/trackback/id/tr1118478317

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Deansdale 2024.09.01. 16:18:19

Ha anno lett volna esze a jogalkotónak, akkor a taurin tiltása helyett maximalizálta volna elsősorban a koffein, és amellett esetleg a taurin szintjét.

Biztos éjjel-nappal bújod a témát, ezért nem beleokoskodni akarok, de a gyermekeknél a neurológiai problémák olykor a táplálkozásra ill. bélflórára vezethetők vissza. Nálunk is volt probléma a családi körben, autoimmun jellegű táplálkozással megoldódott. Az áteresztő bél sajnos nem vicc, főleg gyerekeknél. A "mainstream" orvosok általában nem szeretik a témát, jobbára nem is ismerik behatóan, úgyhogy mint sok minden másban, ebben is autodidaktának érdemes lenni.

Deansdale 2024.09.01. 16:19:27

Amúgy koffeinérzékeny nem lehetsz ha rendszeresen ittál és iszol energiaitalt. Valami másra lehetsz érzékeny a kávéból, van benne ezerféle hatóanyag.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2024.09.01. 18:03:31

@Deansdale: Az a helyzet, hogy minden témában valami idióta celeb diktál a különféle médiákban. Lásd Zacher Gábort. A Redbull és a többi energiaital esete sem más.

Nekem kedvencem még a káros szteroid és a rákot okozó HGH. Az összes hatékony gyógyszerünk szteroidalapú. Külföldön dollár százezreket fizetnek egy jó anti-aging kezelésért, ami nem áll másból, mint szteroidokból és HGH-ból. Továbbá az összes rákelleni szer alap alkotóeleme a HGH peptidek közül valamelyik vagy egyszerre több is. Sajnos a hülyeség terjedési sebessége veri a fényét.

Én is úgy vélem, nem alapból a koffeintől vagyok rosszul, de az összes kávécserjés ital kivégez. Olyan gyorsan rosszul leszek bármilyen pohár kávétól, hogy megijedni sincs időm. De ugyanígy reagálok a füves cigire is. Kipróbáltam. Egy szívás után azonnal elájultam. Át sem tudtam adni a dekket. Aztán egyszer hulla részegen újra megpróbáltam. Ájulás hányással. Király volt. Szóval, valami van ezekben, ami nekem nem való.

Ma született bálvány 2024.09.12. 13:17:10

Ennek a szteroid témának szerintem bezony fuss neki újra! Az nagyon nem igaz, hogy a az összes hatékony gyógyszer szteroid alapú. Másfelől a gyors specifikus hatáshoz iszonyat sok, hosszú távon nagyon is zorall mellékhatás társul. Tudom, mert egy autoimmun betegséggel összefüggésben én is tapasztaltam nem egyet ezek közül. Kaptam lökésterápiában szteroidot és szedtem éveken ét kis dózisban, lokális hatásút. Az tény, hogy 1000mg kortikoszteroid infúziónak a fele sem csepegett le, amikor a napok óta csillapíthatatlan fájdalom megszűnt, mint amit elvágtak, aztán még kaptam 3000 mg-ot és két hétig napi 1-2-3 órát aludtam csupán, ám a vérnyomásom 20 százalékkal ment feljebb, felszedtem 15 kilót hetek alatt, olyan volt a fejem, mint egy sütőtök és persze hónapokig tartott az is, amíg lépcsőzetesen lehoztak a szerről (medrol)

A hatásnak ára van, nem ritkán maradandó károkat képes okozni. Biztos nagyon jó ügyvéd vagy, és filozófusnak sem utolsó, ám ebben a témában sem horizontálisan, sem vertikálisan nem rendelkezel kellő ismeretekkel.

Én ráérő időmben, meg azért, mert a családomban van féltucat orvos, eléggé körüljártam a témát és persze amúgy is érdekel a biokémia-virológia-molekuláris biológia.

A szteroid ágyú, amivel tényleg le lehet lőni egy verebet is, de akár egy toronyházat is romba dönthet és ügyetlenül használva visszafelé sülhet el. Nem lehet orvosi felügyelet és rendszeres szerológiai kontroll nélkül alkalmazni anélkül, hogy életveszélyessé ne váljon.
(az most mellékes, hogy vannak enyhébb hatású és egészen drasztikus követlezményekel bírók is.)

De mondok mást.. köztudott, hogy (kortól függően) bizonyos hormonok szintjének megemelkedése tempósan emeli a rák kockázatát is.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2024.09.12. 21:48:10

@Ma született bálvány: A legutolsó mondat egy régi keletű orvosi kamu. Három egyetemi biokémia könyv van a könyvespolcomon. Nem csak nézegettem őket. :-)
Amit te is írsz a szteroidról, az is mind igaz. Természetesen genetikai, vérgenetikai vizsgálatok nélkül elkezdeni egy komoly kúrát nettó öngyilkosság. Ezt nem részleteztem, de aktív sportolóként havi rendszerességgel jártam be nagy rutinokra a sportkórházba. Ott olyanok kezeltek, akik az olimpikonokat is. Tudtak ezt-azt.
Nem vagyok ügyvéd. Nemzetközi jogászként idegenrendészettel foglalkozom. A PhD-mat alkotmányjogi témában írtam anno. Jó sokra mentem vele! :-)
Szóval, nem akartam felületes lenni szteroid-kérdésben, s talán kár is volt felemlítenem. Úgy 25 éve a hobbim a biokémia, mivel az életemet sporttal töltöttem el, s ma is elég aktív vagyok még.
Amúgy meg csak szeretek belekontárkodni dolgokba. Valahogy egy ideje a régimódi tudományos megközelítések foglalkoztatnak. Nincs tudomány filozófiai alapozottság nélkül. Ezért elkezdtem úgy olvasni az ókori filozófusokat, hogy nem foglalkoztam az őket elemző írásokkal. Vagyis azért nem foglalkoztam velük, mert egyetem után Nietzsche rajongó lettem, és rájöttem, hülyeségeket írnak róla. Például, hogy ateista volt. Hülyeség! Szóval, gondoltam, ha róla marhaságokat írnak, talán másokról is. Elkezdtem az alapoktól. Aztán leragadtam Ciceronál. Talán, mert ő is jogász volt, fene tudja. Később meg Descartes lett a középpont. Úgy vélem, a matematika a legfontosabb tudomány, ezért az, ahogyan ő a matematikáról gondolkodott, érdekelni kezdett. Vicces, amikor a kigyúrt vénfaszi lefekszik a tengerparti napozóágyon és Montesquieu-t vagy Cicerot olvas. Huszonharminc évesen meg mindig egy Nietzsche volt a kezemben.
Mindig sok kutyánk és macskánk van, ezért rendszeresen járok húst venni a Fővám térre. Egyszer az egyik eladó meghallotta, hogy valakivel jogi témákról beszélek. Évek óta jártam oda, de sosem volt téma. Megkérdezte, mi a munkám. Mondtam, hogy jogászként dolgozom. Erre azt mondta, mindig azt hitte, pénzbehajtó vagyok. :-D

Ma született bálvány 2024.09.13. 07:45:37

@Mr Falafel: "A legutolsó mondat egy régi keletű orvosi kamu. Három egyetemi biokémia könyv van a könyvespolcomon. Nem csak nézegettem őket. :-)"

:))) Akkor erről győzd meg a mellrákos nőket is !
Amúgy nem azt mondtam, hogy a szteroid rossz, csak azt, hogy a kivánt hatás eléréséhez szükséges minimális dózison felüli alkalmazása már a kockázatnövekedés felé billenti a mérleg nyelvét, haszonnövekedés nélkül.

De amugy pedig lehet, hogy régi dogma, ám manapság pont az ész nélküli alkalmazás óriási terjedése miatt újragondolást igényel és sajnos a kutatások elég szomorú képet festenek. Itt a testépítők praxisában jelentkező ilyen jellegű súlyos mellékhatásokra gondolok, persze náluk sok más is párhuzamosan rombolja az egészséget és rövidíti az élettartamot. De sok egyéb iatrogén betegség hátterében állnak szteroidok...és valójában nem vigasz, hogy talán rákod nem lesz, de idejekorán fejezed be a pályafutásod.

A filo témához nem tudnék hozzátenni sokat, de indirekt módon úgy érzem, hogy a filozófiai megalapozottság szükségessége nehezen igazolható a tudomány sok területén, főleg olyan tudományágakban, amik Cicero, meg Nietzsche és kollégáik számára ismeretlen, értelmezhetetlen volt mindig is. A filozófia talán arra jó, hogy az agy absztrakciós és szintetizáló képességét trenírozza, de ezen felül konkrét eszközt nem adnak ahhoz, hogy az anyagi világ működését felfedezhessük, megérthessük. Egy molekuláris gép nem olvas Descartest, nem gondolkodik, csak teszi a dolgát a kvantumfizika kényszerei mentén, atomi/szubatomi kölcsönhatások determininisztikus korlátai között.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2024.09.13. 10:26:39

@Ma született bálvány: Most nincs időm belemenni, de az USA-ban készített mellrák elleni gyógyszer hatóanyaga egy HGH peptid. A "növi" ugyanúgy ősellenség bigott orvosi körökben, mint a szteroid. Másrészt igazad van, az amúgy is gyenge immunrendszerre nem adható semmilyen szteroid, mert alapból is gyengíti azt. Nagyon összetett problémakör ez.

Ma született bálvány 2024.09.13. 10:45:12

Hmmm... az ACS szerint (ha mar amerikat vesszuk hivatkozasi alapnak) az emlodaganatok tobb, mint fele ösztrogén-pozitív formát mutat.
De ha már a HGH került szóba... szintén "amerikai tudósok" vizsgálták és összefüggéseket véltek felfedezni a hólyagot érintő illetve vérképző szervi tumorokkal kapcsolatban. Illetve azt, hogy jelentosen képes gyorsítani a tumorsejtek növekedését és hát ez önmagában sem örvedetes, hiszen a tumor hamarabb jut metasztatikus fázisba.

Deansdale 2024.09.18. 10:49:54

@Ma született bálvány: A modern orvostudománynak abban a részében amit az egyszerű halandó is megtapasztalhat nagyon kevés tisztelhető dolog van, de a szteroid alapú gyógyszerek pont ide tartoznak. A szenvedés megöli a lelket, szóval ha egy injekcióval vagy pár tablettával elmúlik, az bármit megér.
Viszont az kár, hogy a megelőzéssel egyáltalán nem foglalkoznak, sőt, szándékosan ellene mennek. Az autoimmun problémákat is okozza valami - az "alternatív" elképzelések szerint jobbára a táplálkozás -, de az orvos- és a táplálkozástudomány szarik bele, hagyja hogy milliók menjenek gallyra és aztán álljanak sorba gyógyszerért. Potenciális vevőnek látnak minket, nem embernek.

Na mindegy, nem akartam kisiklatni a témát, csak annyit akartam mondani hogy a medrol odabasz, többféle értelemben is :)

Ma született bálvány 2024.09.21. 09:26:42

@Deansdale: Na, most ezzel abszolút nem értek egyet!

"Viszont az kár, hogy a megelőzéssel egyáltalán nem foglalkoznak, sőt, szándékosan ellene mennek."
Ja, biztosan azért kutatják százak és százak a daganatos megbetegedéseket és aktuálisan az autoimmun és mellette a speciális anyegcsere betegségeket (mitokondriális defektusok)
A megelőzés módjáról is vannak elég jó meglátások, csak ugye a módszerhez kell az is, aki alkalmazza.
..és igen, a legpusztítóbb betegségek hátterében valóban a táőlálkozási szokások és a táplálékkal bevitt vegyületek/molekulák állnak. Nem véletlen, hogy a vastagbél tumorok ott vannak a vezető halálokok között.. meg persze a kardiovaszkuláris katasztrófák.
Elég jól tudjuk mi a gond, csak az embereket átnevelni nem egyszerű. Még az sem, hogy rávedd: menjen rendszeres szűrésre. Mert lehet, hogyx megelőzni nem is tudjuk a betegség megjelenését, de időben beavatkozva még éveket, évtizedeket nyerhetünk.

Az emberek isznak, dohányoznak, drogoznak, szemetet zabálnak és szidják az orvosokat és gyógyszermaffiáról beszélnek.
Ugyan már!

Deansdale 2024.09.21. 11:15:54

@Ma született bálvány: Összetéveszted az elméletet a gyakorlattal :) Tudom én, hogy milliók kutatnak mindent, és ebből mit látsz a hétköznapi embereken? Kevesebb mint semmit. Évtizedek óta először a várható élettartam CSÖKKEN a nyugati világ egyes országaiban, de a feltétlen hitünk a tudományban továbbra is abszolút, bár a tudomány mint olyan tetten érhetetlen amikor a háziorvosoddal tárgyalsz. Na oké, a felső tízezer megengedheti magának hogy egy-egy ország legelismertebb specialistáival tárgyaljon, ott talán átszivárog valami a "tudományból", de még erre sem vennék mérget. Leveleztem az ország egyik legismertebb szakértőjével az X egyetemről és simán megleptem féltucat dologgal amit a neten bármi elolvashat (a pubmed-re és hasonlókra feltöltött tanulmányokra gondolok, nem a kacsa magazinra).

"Elég jól tudjuk mi a gond, csak az embereket átnevelni nem egyszerű."

Ehhez képest az okleveles dietetikusok többsége még mindig nem bír leszakadni a 30 évvel ezelőtti elképzelésekről és a halálba gyötri a pácienseit, ahelyett, hogy gyógyítaná. Egyél kevés zsírt meg fehérjét, tömd helyette a teljes kiőrlést, az majd helyretesz, ROTFL. Mit adnak enni a kórházban? Margarinos kenyeret, de az teljes kiőrlésű, szóval biztosan meggyógyulsz tőle. Vérlázító.

"Az emberek isznak, dohányoznak, drogoznak, szemetet zabálnak és szidják az orvosokat és gyógyszermaffiáról beszélnek."

Tudományos gondolkodású emberhez méltatlan ilyen sztereotípiákban gondolkodni. Amúgy mesélhetnék egy épp zajló esetről a családi körben, ahol valaki kb. 20 orvos kezén megfordult az utóbbi időszakban (mivel a kórházakban afféle műszakos rendszer van), és a háromnegyedéről bebizonyosodott, hogy hülye mint a segg, és életveszély a közelében lenni. De ahogy fentebb említettem, ha te a felső tízezerhez tartozol, akkor valószínűleg nem ezekkel találkozol.

Deansdale 2024.09.21. 11:21:18

@Ma született bálvány: ...de ha már így belelendültünk, az autimmun témákban az "alternatívok" rengeteg sikert értek el, a mainstream ezt viszont félresöpri. Mennyit hallottál arról, hogy ketóval, carnivore-ral, ilyesmikkel gyógyítható ill. megelőzhető sok autoimmun probléma? És ha hallottál is, az a mainstream orvoslástól származott? Van rá egy havi fizum, hogy nem. Esetleg ha a háziorvos sutyiban említi meg, hogy bár nem ez az előírás, ő mégis ezt ajánlaná, mert van lelkiismerete. Melyik gyógyszergyár vagy orvosi egyetem hirdeti fennen a médiában, hogy egyél sok húst és kevés gabonát, akkor csökken az autimmun betegségek kockázata? Lehet csak én fogyasztok túl kevés médiát és véletlenül kerültem el, de még soha nem láttam ilyet. Olyat viszont ezret, hogy orvosok fikázták az "alternatív" eredményeket, az nyilván mind sarlatánság meg átverés, nehogy kipróbáld, megöl. Ezen is el lehetne gondolkodni.

Ma született bálvány 2024.09.21. 18:05:28

@Deansdale: Én harmadik generációs orvos családban szocializalodtam, van egy autoimmun betegségem, a "keto" meg a pókháj és a békafülzsír sem gyógyítja. Az immunrendszer defektusai sokfélék, nincs királyi út. A betegségek legjobban az abortusszal előzhetőek meg.

Az alternatív orvoslás világmegváltására misem jobb igazolás, mint az, hogy mióta Kínban is megjelent a nyugati metodika és a nyugati gyógyszerek sokasága, azóta megemelkedett az átlagéletkor.

Az orvosok nem szokták fikázni ezeket, sőt, ismerek orvost, aki akupunktőr és homeopátiás praxist is vitt. Aztán elengedte. Nem volt elégedett.. konkrétan annyi érdemi hatást látott, amit a placebo is produkál.
Kipróbálni ki lehet, amelyikben hiszel, csak arra vigyázz, hogy közben ne add fel a kemoterápiát :)))

Eleve utálom azt a fajta megközelítést, hogy "az orvosok" és az "alternatívok". Vannak rossz orvosok, elavult tudással, értéktelen tapasztalkatokkal és vannak komoly tudással, masszív klinikai gyakorlattal és nagy esetszámmal rendelkezők, akik tényszerűen gyógyítanak. Csodatételre nem képesek, de legalább nem is igérnek ilyet. A másik oldalon már sokkal színesebb a helyzet. Nem mindig a jóindulat vagy a valódi segíteni vágyás hiánya mitt, de legtöbbször a meglehetősen hiányos ismeretek okán csak félrevezetik a beteget.

Még egyszer: az orvoslás bármennyire is igyekszik a megelőzésre törekedni, annak kulcsa az egyén kezében van. A tiszta és minőségi élelmiszereknél indul minden, de pl. a genetikai okokra visszavezethető vagy éppen hormonális okokkal triggerelt betegségeknél nincs "alternatív" megoldás.

Mivel a helyzetedből adódóan kiábrándult és elfogult vagy, nem akarok ezen sokat vekengeni. Értelmetlen lenne, egy zuhanó repülőgépben is sokan megtérnek... mit mondhatnék?

Deansdale 2024.09.21. 18:29:43

@Ma született bálvány: Na erről beszéltem :) Az autoimmun betegségek exponenciálisan szaporodnak, ami nyilvánvalóan - logikusan és tudományosan - bizonyítja, hogy az alapprobléma nem genetikai jellegű, hiszen akkor az előző generációkban is ugyanannyi ilyen betegség lett volna. Még ha a génekben is lenne a gond, valami a környezetben "aktiválja" ezeket a géneket, tehát visszatértünk a start mezőre, hogy valójában valami környezeti változás az ok. Ez persze lehet ezerféle, a belélegzett kipufogófüsttől az oltásokon át a táplálkozásig... És a modern orvostudomány ezek közül melyiket kutatja? Effektíve egyiket se. Azt vizsgálják, hogy milyen gyógyszerekkel csökkenthetőek a tünetek. Ez nem a családod sértegetése, nem kell magadra venni, csakhát ez a helyzet. Az orvos felírja neked a medrolt, amitől elmúlik a fájdalom, a potenciális élethosszod meg rövidül 2 évvel, dehát ha ez az ár, akkor meg kell fizetni, ugye.

Megelőzés? Hülye vagy? Genetikát nem lehet meglőzni...

LOL

Ugyanakkor a youtube-on fent van legalább 100 diplomás orvos legalább 1000 előadása arról, hogy pl. az áteresztő bél hogyan okozza vagy rontja az autoimmun problémákat, és az áteresztő bél megszüntethető a táplálkozás megváltoztatásával. Dehát ez ugye a modern orvoslás szemszögéből "pókháj és a békafülzsír" :D Mit ajánlanak helyette?

Mondd meg te: mi a mai orvostudomány ajánlása autoimmun problémák ellen? Amennyire én tudom semmi, de tévedhetek. Melyik hivatalos labor kutatja pl. azt, hogy van-e valami igazság ebben az áteresztő bél dologban? A pfizer laborjai kutatják, vagy a merckéi?

Barátom, neked kifejezetten rosszat tett, hogy orvoscsaládból származol :) Az orvosgének autoimmunnal áldottak meg, meggyógyítani viszont nem tudnak... Fránya egy helyzet.

"Még egyszer: az orvoslás bármennyire is igyekszik a megelőzésre törekedni, annak kulcsa az egyén kezében van."

Ennek előfeltétele az egyén rendes informálása, ami nem történik meg, sőt, ha valaki informálni akarná az egyént, akkor pont az orvosok tartanak ellen, hogy annak ne higgy, mert pókháj. Hmmmmmmmmm.

"Mivel a helyzetedből adódóan kiábrándult és elfogult vagy"

Nahát ezen konkrétan hangosan nevettem, köszönöm szépen, már csak azért is mert a nevetés a legjobb orvosság :) Fogalmad sincs a helyzetemről, viszont a saját szemedben a gerendát úgy tűnik nem látod. Kár, hogy nem lehet veled objektív vitát folytatni, amúgy nem tűnsz buta embernek.

Ma született bálvány 2024.09.21. 19:27:15

@Deansdale: "Barátom, neked kifejezetten rosszat tett, hogy orvoscsaládból származol :) Az orvosgének autoimmunnal áldottak meg, meggyógyítani viszont nem tudnak... Fránya egy helyzet."

Azt hiszem innentől nettó időpazarlás lenne kettőnk eszmecseréje.

Ma született bálvány 2024.09.21. 19:29:04

"Megelőzés? Hülye vagy? Genetikát nem lehet meglőzni..."

dehogynem... pl. nem nemzünk gyermeket 58 évesen illetve nem szülünk 50 évesen..

Deansdale 2024.09.21. 19:36:14

@Ma született bálvány: "Azt hiszem innentől nettó időpazarlás lenne kettőnk eszmecseréje. "

Hát ha egy ilyenen besértődsz, akkor biztosan.

"nem nemzünk gyermeket 58 évesen illetve nem szülünk 50 évesen"

Nem biztos, hogy ezt pont itt kellene emlegetned... Ettől függetlenül a lényeg mellett ügyesen elmentél. Általános tapasztalatom a tudományhívőkről, hogy még a tudományról sem képesek érdemben beszélgetni, mert nekik csak az és úgy tudomány amiben és ahogyan ők hisznek - ha valaki azon kívülre merészkedik akkor a párbeszéd hirtelen lehetetlenné válik.

Ez a valódi tudomány:
pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/35833129/

Ma született bálvány 2024.09.24. 08:38:41

Egy kérdés tolult fel bennem... Isten miért nem akadályozza meg a rákot? Meg sem kellett volna teremtenie :( Sok egyéb mellett. Aki ennyire trehány, az csak ne teremtgessen!

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2024.09.25. 05:27:59

@Ma született bálvány: Isten nem teremtett betegségeket. Azokat az ember teremtette Isten akaratával szembe szegülve. Már legalábbis a biblia szerint. Tekintve, hogy az Isten-felfogásom nem egyházi/vallási megalapozottságú, a szigorú megkötéseket, tiltásokat előíró Istenben nem hiszek. Sőt, úgy gondolom, hogy a Teremtő szándékosan teremtett minket kíváncsivá, az ismeretlen felfedezésére. Ezen az úton szedhettünk össze olyan génmódosulásokat, amelyekből a rák kifejlődhetett.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2024.09.25. 06:04:12

@Deansdale: Nem zavar, hogy sokan rosszallóan csóválják a fejüket, amikor meglátnak minket. Minket, mint családot. Én 56 vagyok, a feleségem 35, a gyermekünk 7 éves. Ráadásul Noémi sokkal fiatalabbnak tűnik a koránál, nekem meg az arcomon látszik az egész életem. Amikor megismerkedtünk, ő 25 volt. Dohányboltban elkérték a személyiét, mert nem akarták elhinni, hogy elmúlt 18. 49 évesen lettem apa. Nem túl ideális kor. Ezt a "bűnt" most azzal tetézzük, hogy újra gyermeket szeretnénk. Világéletemben ellene voltam, hogy idős férfi gyermeket nemzzen. Aztán tessék, velem esik meg! Felelőtlenség? Tudja az ördög! A családunkban nem halt meg senki 80 éves kora alatt. Persze, ettől még velem előfordulhat. Igaz, bár az arcomon nyomot hagyott az élet, a testem elég erős még. Az, hogy kisgyermek korom óta sportolok, hogy a sport az életem része, nem maradt pozitív következmények nélkül.

Van egy nagyon kedves ismerősöm. Ő egyetemi ember és a tudományvallás követője. Szerinte az egyetemek falain kívül nem létezik tudomány. Szerintem meg a mai nyugati egyetemek falain belül nem létezik. Mindaddig, amíg orvosi egyetemen van BLM-tantárgy, mindaddig, amíg gender studies doktorátusok születhetnek, az egyetemek nem nevezhetők a tudomány fellegvárainak.

Ma született bálvány 2024.09.25. 07:56:19

@Deansdale: "Nem biztos, hogy ezt pont itt kellene emlegetned... "

Semmi személyeskedés, vagy alattomos utalás nem volt ebben. Egyszerű biológiai-orvosi alapvetés, bizonyítékokkal a késői gyerekvállalás emelkedő kockázatait illetően.
Amúgy az apám is 57 volt, amikor a kisebbik öcsém született és ha nem is egetrengető eü következményei voltak ennek, az sajnos már egyértelmű hogy nem lesz ott, amikor a fia felnő. Tekintve, hogy 62 évesen szívinfarktusban elhunyt.

Deansdale 2024.09.25. 08:08:47

@Ma született bálvány: "Semmi személyeskedés, vagy alattomos utalás nem volt ebben."

Én sem úgy értettem, csak balszerencsés példa volt.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2024.09.25. 08:25:45

@Ma született bálvány: @Deansdale: Ezen ne agyaljatok. Nem a legoptimálisabb idős apukának lenni. Például az átörökített anyag nagyobb mennyisége okozhat problémákat. Nálunk is egészen biztosan azért szenzoros és auti a gyerek, mert én későn jöttem rá, hogy gyermeket szeretnék. Ráadásul bipoláris vagyok. Anyuka kényszeres és gyermekként figyelemzavaros volt. Egyik ismerősöm gyereke oxigénhiányosan született, hét éves koráig nem beszélt. Tavaly diplomázott. Nekünk Bükki doki (Dr. Bükki György gyermekneurológus) azt mondta, 10 éves kora körül kinövi a gyerek a szenzosságot, teljes életet élhet. Akarnék-e másmilyen gyereket? - Dehogy!
Számos tekintetben eltérő a fejlődése a normális gyerekekétől. Például nem rajzol, nem érdekli a ceruza. Viszont 3 évesen Y-ban megfordult elektromos kisautóval. Ezt a felnőtt nők 99%-a nem tudja! 4-5 méter mélyről felhozza a kavicsot a tóból vagy tengerből. Nagyon jól úszik. Járunk Ju-jutsu-ra is, ott erősebb, mint a korosztálya. Csomó mindenben inkább viselkedik felnőttként, mint gyerekként. Fura figura.
Hogy milyen gyermekem lett volna, ha fiatalon leszek apuka? - Gőzöm sincs. Nekem jó így ahogy van. Hálás vagyok Istennek a családomért.

Deansdale 2024.09.25. 08:27:55

@Mr Falafel: Nem mintha kifejezetten drámai akarnék lenni, de én a sorsban hiszek, és olykor a szemen köpésében :) Ha az ember 50 évesen csinál gyereket, hát akkor csinál. Csak tegyen meg mindent amit tud, hogy az a gyerek egészséges lehessen. Az anya az áldott állapot alatt ne az orvos által felírt vackokat szedje, hanem a legjobb elérhető omega 3-at, vitaminokat, stb. Minimalizált szénhidrát, sok jó minőségű fehérje és zsír. Satöbbi. Nálunk ez gyönyörűen bevált, az unoka olyan tünemény, hogy csodájára lehet járni. Igaz a szülők fiatalok, de ez a módszer eredményességét nem cáfolja, manapság a fiatal szülőség sem garancia semmire, kb. minden tizedik gyereknek ígyis-úgyis van valami (nem feltétlenül súlyos) problémája, ami régebben nem volt jellemző. Allergiák, autoimmunok, ADHD, ésatöbbi. Iskolában dolgoztam, sajnos tapasztalat.

Az is tapasztalat, rendszeres visszaigazolással, hogy manapság a hivatalos orvoslásban nem lehet bízni, a fizetős magánban sem. Észvesztő felelőtlenség ha valaki nem jár maga utána a dolgoknak. MINIMUM alaposan ellenőrizni kell minden felírt gyógyszert, hogy mi a hatóanyaga és az mit csinál, mert rendszeresen írnak fel olyat amit nem kéne. Sorolhatnék konkrét eseteket, nem húzom vele az időt. Az internet korában, főleg angol nyelvtudással nevetségesen egyszerű utánajárni dolgoknak, a modern orvoslás "misztikájának" vége.

Amúgy nekem nem okoz örömet, hogy ekéznem kell az orvosokat, és megértem ha nekik nem tetszik, de amíg a vezető halálok maga az EÜ, addig igazából nincs mit vitatniuk. A sértett érzelmeik pedig nem sokat nyomnak a latban amikor a szeretteim egészségéről van szó. EZT NEKIK KELLENE MEGÉRTENIÜK, maguk tehetnek a helyzetükről. A labda az ő térfelükön van, sokadjára is, és rendszeresen a hálóba ütik. A covid alatt is mindent megtettek a renoméjuk agyonverésére. Az emberek nem ostobaságból, és nem is véletlenül fordulnak el tőlük. Azzal meg csak tetézik a bajt, hogy a probléma elismerése helyett az embereket gúnyolják.

Deansdale 2024.09.25. 08:45:55

@Mr Falafel: Szívesen mondanék valami nagy okosságot a témában, de nem lehet. Egy normális ember szereti a gyermekeit így is meg úgy is, ugyanakkor szeretné ha egészségesek lennének, de ha nem azok is ugyanúgy szereti őket :) A legegyenesebb paradoxon.

Ma született bálvány 2024.09.26. 09:52:14

@Deansdale: " Az anya az áldott állapot alatt ne az orvos által felírt vackokat szedje, hanem a legjobb elérhető omega 3-at, vitaminokat

Húúúúha... Mert az orvos ugyan mit ír fel, javasol, ha nem pont ilyesmiker? Nekünk Dr Ádám Zsolt volt az orvosunk, előtte meg az 1-es számú szülészeti klinika vezetője, Dr. Patkós. Metrenát meg hasonlókat javasoltak. Működött, vagy sem, a gyerekek egészségesek, életerősek.

"Amúgy nekem nem okoz örömet, hogy ekéznem kell az orvosokat, és megértem ha nekik nem tetszik, de amíg a vezető halálok maga az EÜ, addig igazából nincs mit vitatniuk. "
Miket ki nem találsz. Még jó, hogy nem azzal érvelsz, hogy minden ember meghal, aki orvoshoz megy.

"Észvesztő felelőtlenség ha valaki nem jár maga utána a dolgoknak. MINIMUM alaposan ellenőrizni kell minden felírt gyógyszert, hogy mi a hatóanyaga és az mit csinál, mert rendszeresen írnak fel olyat amit nem kéne. "

Na, most elhiszem, hogy te szélesebb körű ismerettekkel rendelkezel mint az orvosok en bloc és az internetnek hála mindenhez, ehhez is értesz. Ám akadnak, akiknek nincs ilyen szerencséje. Őket ölik meg az orvosok. De persze előtte elszedik a pénzüket.

Deansdale 2024.09.26. 11:01:41

@Ma született bálvány: "Mert az orvos ugyan mit ír fel, javasol, ha nem pont ilyesmiker?"

A legtöbb orvos a legtöbb páciensnek a default fost írja fel amiben pl. cianokobalamin van metilkobalamin helyett, mert az olcsóbb. Az EÜ a szó negatív értelmében tömegipar, ha nem mész valami fizetős magánhoz akkor nem foglalkoznak veled mint egyedi esettel, eldarálják a default szöveget amit mindenki másnak is és jöhet a következő. Sokszor még fizetős magánban is ez van. És ez nem valami dühös kritika, én megértem hogy ha van napi 50 páciens akkor csak erre van idő, nem hibáztatom az orvosokat, csak hát nekem ennél több kell, ha a szeretteim egészségéről van szó.

"Miket ki nem találsz."

Statisztikák vannak róla szerte nyugaton, hogy az orvosi műhibák általában a 3. vezető halálok, ennek te is utánajárhatsz, és ha egy kicsit is belegondolsz, ennek a többszöröse az amikor szintén EÜ okra vezethető vissza a halál, csak nem kerül a műhiba statisztikákba. Három példát mondhatnék a közvetlen családi körből, dehát ez ugye csak egyéni anekdota, nem számít :) Egyet pl. egy műtétje után addig nem forgatták az ágyában amíg felfekvéses lett, felsebesedett a háta és elkezdett rohadni, elvitte a vérmérgezés. Dehát na, az EÜ tökéletes, én vagyok hülye hogy fenntartásaim vannak, biztos buta vagyok és nem értem, hogy tudooomáááááány...

"Na, most elhiszem, hogy te szélesebb körű ismerettekkel rendelkezel mint az orvosok"

Szerintem te is kipróbálhatod, ha van kedved, hogy egy konkrét témában elkezdesz a pubmed-en kutatni, rászánsz mondjuk 2 hétben napi 1-2 órát, elolvasgatod a feltöltött tanulmányokat, és levonod a saját következtetéseidet. Itt most garantálom neked, hogy többet fogsz tudni a témáról, mint a gyakorló magyar orvosok 95%-a, és ez persze nem jelenti, hogy akkor *mindenben* többet tudsz mint ők, de ha te speciel abban a betegségben szenvedsz akkor fantasztikusan mindegy, hogy az orvosok amúgy tudják az összes csont nevét latinul, te meg nem, a saját egészséged tekintetében akkor is többet tudsz majd tenni, mint ha követnéd amit a körzeti orvos mond.

És persze oké, ezt nem lehet mindenkinek ajánlani, mert a többség nem érti meg a tömény orvostudományi rizsát angolul, de itt magunk között vagyunk, szerintem ti gond nélkül képesek lennétek rá, és sokadjára is mondom, biztos unalmas, de ha a szeretteim életéről van szó akkor inkább belefeccölöm azt a 20-30 óra kutatást a meredek témákba vagy az 1-2 óra kutatást az egyszerűbbekbe, mint hogy valami random orvos kezébe tegyem az életüket.

Tágabb családi körben egy 1 éves gyereken sömörös kiütések lettek és elvitték fizetős magánhoz(!), aki MEDROL kenőcsöt írt fel rá. Medrolt, érted? Szerencsére engem a családban már úgy ismernek, mint maszek utánajárót akit érdemes megkérdezni, és az anya eljött hozzám, hogy jó lesz-e az a gyerekre, és megmondtam neki hogy ha istent ismer be ne kenje a gyereket, a sömörös kiütés elég gyakran táplálkozási eredetű, ne adjanak a gyereknek gabonát és tehéntejet egy darabig. És elmúlt a kiütés baszod, mert én hülye antitudományos sarlatán vagyok aki azt képzeli, hogy többet tud az orvosoknál, és pókhájjal kezeltetem a betegeket. Ha okos lennék akkor nem szóltam volna az orvos dolgába. Kenjék csak medrollal, az kikapcsolja az immunrendszert és akkor nincs kiütés, közben meg etessék tovább azzal ami az alapproblémát okozza, fantasztikus.

Igazából az nekem teljesen mindegy, hogy te hogyan viszonyulsz a modern orvostudományhoz, de amikor a fix paradigmád miatt azt feltételezed, hogy aki mást gondol mint te az csak butább lehet, azt szórakoztatónak találom.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2024.09.26. 21:38:53

@Deansdale: Anno a bányamérnök hallgatókkal kellett vizsgáznom kőzettanból. Hú, bazmeg, ezek kívülről fújták az összes kőzet latin nevét. Én meg, szegény kis őstöri szakirányos, ott lapítottam. Utoljára vizsgáztam az egyetem egyik legelismertebb professzoránál, Kati néninél. Amikor bementem, nem a kőzetek nevét kellett sorolnom, hanem geológiai jelenségek eredetét, működését, stb. Amikor végeztünk, azt mondta, kár, hogy nincsenek ott a bányászok, hogy ők is hallják, mi lenne a lényeg. Hízott a májam.
Jogászként is mindig a jogalkotó szándéka érdekel, nem a jogszabály szövege. A szöveget bármikor elolvashatom, a lényeget megérteni teljesen más. Sajnos a közhivatalt betöltő jogászok zöme kizárólag a törvény szövegét ismeri, és kvázi jogértelmezéseket fabrikál, ami iszonyat sekélyes ostobaság.

Ugyanakkor az orvostudományt kicsit másként kezelem, mint egyéb tudományokat. Fel tudom mérni könnyedén, ha egy orvos nem áll hivatása magaslatán, de ekkor nem Biri nénét keresem fel, hanem egy jobb orvost. Persze, szeretem az autodidakta tanulást. A biokémia a kedvencem. Kár, hogy középiskolában nem figyeltem jobban kémia órán! Összességében úgy vélem, mindenféle tudományok közül, még mindig az orvostudomány őrzött meg a legtöbbet a hiteléből. Mondjuk ettől még jogos a bírálat, a kritikát pedig el kell tudni fogadni. Szerintem a jogtudomány is nagyon fontos, de belátom, nagyon sok sarlatán van köztünk. Mégsem érzem személyes sértésnek a bírálatokat, mert én megingathatatlan vagyok a tudomány szolgálatában, és igyekszem tanulni a hibáimból.

Deansdale 2024.09.27. 10:31:05

@Mr Falafel: "nem Biri nénét keresem fel, hanem egy jobb orvost"

Elterjedt, de téves sztereotípia, hogy aki nem bízik a modern EÜ-ben az javasasszonyhoz jár rontáslevételre :)

"még mindig az orvostudomány őrzött meg a legtöbbet a hiteléből"

Gazdag és alapos ember lévén te mindig megkeresed a legjobb orvost. A köznép körében, akiknek csak a körzeti doki jut meg a helyi állami kórház, az orvostudománynak sokkal inkább megcsappant a hitele. Persze vannak vakhitűek akiknek tökmindegy, de aki figyel...
Nyilván vannak dolgok amik érnek valamit, sebészet, fájdalomcsillapítás, ilyesmik - ugyanakkor más területeken meg kifejezetten ölik az embereket, pl. a sztatinokkal, amivel az amúgy teljesen ártalmatlan, sőt, fontos koleszterint csökkentik, egy csokor mellékhatással. Koleszterinből készül a testben egy rakás hormon, az agyunk jelentős része is abból van, sőt, az agyban termelődik is, mivel a vér-agy gáton nem megy át de szükség van rá, szóval frankó ötlet a vér-agy gáton átjutó gyógyszerrel megakadályozni a termelését. Aztán csodálkozunk hogy egyre több a demencia, parkinson's, ésatöbbi. Biri néni lehet hogy nem mondja el ezeket kézrátétel közben, de az orvosok sem, pedig tények. Azt is rég kikutatták, hogy az érelmeszesedés oka nem a koleszterin, szóval nem azt kellene csökkenteni, hanem a meszesedés okát megszüntetni, dehát na, a legtöbb orvos erről sem beszél.

"a kritikát pedig el kell tudni fogadni"

Hja, ez az amiben az orvosok a legrosszabbul állnak. Van egy olyan sejtésem, hogy itt a némileg paradox emberi természet bukik ki belőlük - pontosan azért krákognak felháborodottan a kritikára, mert tudják hogy vaj van a fejükön, de tenni nem tudnak ellene, szóval marad a hárítás. Ebből keletkezik többek között az "aki minket kritizál az nem hisz a tudományban vagyis hülye" ostobaság.

Ma született bálvány 2024.09.29. 08:33:43

"Koleszterinből készül a testben egy rakás hormon, az agyunk jelentős része is abból van, sőt, az agyban termelődik is, mivel a vér-agy gáton nem megy át de szükség van rá, szóval frankó ötlet a vér-agy gáton átjutó gyógyszerrel megakadályozni a termelését. "

A koleszterin anyagcsere azért némileg összetettebb, mint azt te sugallni igyekszel és a sztatinokkal nem kapcsolja ki azt az orvos, egyszerűen igyekszik egy optimáis, egyensúlyi, a normálishoz közelítő állpot felé tolni a termelést.
És persze, vannak mellékhatások... meg van költség (kockázat) és haszon elemzés.
Igen, Biri néne nem mondja el, de nem azért, mert tudja, hogy hogy mindez csak a tudatlan és rosszindulatú orvos trükkje, hogy álcázzák ártó tevékenységüket, hanem azért, mert Biri néne semmit nem tud mélységében az emberi szervezet sejtszintű és emiatt meghatározó folyamatairól.

Tegnap álltam az OBI-ban a pénztárnál. Az előttem álló faszi egy doboszos fafaragó kés/szike készletet vett. Rögtön rád gondoltam! Minek menne az ember orvoshoz, amikor minden eszköz kapható a barkácsáruházakban egy helyesen kivitelezett műtéthez? Asztal van? Van! Kés van? Van! Lámpa ? Az is! Cérna meg tű nyilván... Rambónak ment, megy az neked is! A sebész is orvos.. semmi jóra nem lehet számítani velük kapcsolatban.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2024.09.29. 10:21:35

@Ma született bálvány: Jól egymásra találtatok! :-)))
Mondjuk engem szórakoztat.
Habár érdekel a saját testem működése, és e működés megértésére elég sok időt fordítok, közel két évtizedet egyetemeken töltött emberként simán el tudom képzelni, hogy van olyan, aki nálam ehhez sokkal jobban ért. Ezért igyekszem a saját szakmám/hivatásom (tudományom?) területén tapasztalható anomáliákra fókuszálni. Nagyon sok jogász van. Vannak jók és kevésbé jók. Vannak jogtudósnak nevezett emberek, akik inkább a "kevésbé jó" kategóriába tartoznak. Sokan ezek közül katedrát vállaltak. Mégis akad köztük olyan, aki kevésbé jó létére egész jó oktató. Én nem jegyzek meg törvényszövegeket. Borzalmas volt így vizsgázni! Mi a tökömnek jegyezzem meg, ha egyszer le van írva és bármikor megnézhetem? Arra emlékszem, mire használhatom, mi az értelme. Régebben írtam Verseket is, a poet.hu-n sok ott van. Egynek sem tudom egyetlen sorát sem, pedig én írtam. Viszont térben magam előtt látok bármilyen komplex rendszert és oda forgatom, ahová éppen akarom. Bár tudnám, hogy működik ez a képesség! Abból élek, hogy ezt használom, mint egy szerszámot. Ergo nem vagyok tudós. Hogy egyébként meg nincs egyetlen tudós sem, aki ilyesmihez értene, az más kérdés. Annyira relatív! Az hiszem, ez a legjobb kifejezés az emberi társadalmon belül az egyes egyedek és csoportok működésének megítélhetősége. Oda kell figyelnünk egymásra. Az ember ott is tanulhat, ahol reflexből vagy tanult viselkedésből nem számít rá.

Ma született bálvány 2024.09.29. 15:22:17

@Mr Falafel: Én csak arra emlékszem, amit a fizka professzorom (meg a villamosságtan tanárom) mondott többször is: A szemléletmód elsajátítása a legfontosabb. Nem kell mindent fejből tudni, már az is elég, ha emlékszel, hogy van ilyen és tudod, hol keresd, ha szükséged van rá. Ha többször használod, be fog vésődni. Ha nem.. öt év alatt 90%-a elveszik. Látenssé válik. A mérnök azért mérnök, hogy problémákat ismerjen fel és képes legyen megoldást keresni, annak folyományaként találni. Ennek megvan a sajátos metódusa. Persze kell agy alap, de a többi apránként, idővel felépíti az egészet, szisztematikusan.

Azt gondolom, hogy a jogrendszer valami hasonló lehet.. lehet körültekintően megépített, kitesztelt, időtálló alkotás de ugyanígy van tákolt, trehányan összesziKszalagozott, MacGywer jogszabály, törvény, rendelet is dögivel. Csak ha egy épület összedől, vagy egy kazán felrobban, egy transzformátor felgyullad, akkor előveszik a tervezőjét és felelősséget kell vállaljon. Ha egy törvény okoz károkat, történik valami hasonló.. azon felül, hogy írnak egy másikat.. és módosítják a verziószámot?

Tudom, hogy a jog területén is vannak magasan képzett, széles ismeretekkel bíró , nagy szellemi teljesítményre képes emberek, egyet-kettőt ismerek és tisztelem is őket.. de alapvetően azt érzem, hogy (mint elébb írtam) inkább tekintik művészetnek, mint felelősségteljes hivatásnak... illetve azt, hogy valahogy mindig az eseményekre reagálva, azok után menve cselekszenek. ... nem tudom másként mondani: nem tudok feltaláló jogászokról.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2024.10.01. 11:20:14

@Ma született bálvány: Abszolút igazad van, mi, jogászok nem látunk a jövőbe. A jogalkotó, vagyis a parlament csupán a társadalmi változásokra, a társadalmi igényekre reagál. Szóval, a jogtudomány fennálló társadalmi viszonyokat rendez. Mindettől függetlenül vannak jogszabályok, amely jövőbeni viszonyokra is képesek reflektálni. Arról nem is beszélve, hogy bizonyos jogok és kötelességek örökérvényűek.

Ma született bálvány 2024.10.02. 06:09:10

@Mr Falafel: A jogász a társadalom tűzoltója :)
süti beállítások módosítása