Van egy jelenség.

Ezer meg egy szállal szövi át életünket. mindenütt van ahol lennie kell - de még ott is, ahol nem kéne. Ezerkarú Hydraként nyújtogatja fojtogató csápjait.

A Jelenség Neve: Korrupció.

Annyi minden szalad egybe ezen fogalomba, hogy még csak kísérletet sem teszek, hogy mindegyik végigfejtsem. Mutyi, fusi, csúszópénz- hálapénz, nem adok/kérek áfás számlát, megoldjuk okosba'. Lezsírozott pályázatok, megbeszélt tenderek.

cinkos egyetértés, apró jelek, melyeket kutatni kell. Vajon ő is "benn van buliban"? Akkor most átbasszuk az államot, vagy nem? Jó lenne még a tranzakció előtt megtudni.

A jelenségnek két oka van. egyrészt történelmileg a kádári mocskos piti alkuk sűrű erdejébe vezet utunk. A Párt részéről apró szemhunyások, rosszul teljesítő szövetkezetek "kapun belüli munkanélküliség", a munkavezetők szatyrát nem ellenőrizték, amikor kiléptek a gyárból....a "végtelen túlórázás" lehetősége megengedte, hogy egy ember dolgozzon az egész brigád helyett....egy sajátosan aljas és korrupt rendszer kórtünetei ezek.

Itt alakult ki azon gondolkodás magva, hogy a közös arra van, hogy mindenki lopjon magának belőle. Itt szerzett benne a magyar ember gyakorlatot. "A szabályok arra vannak, hogy kijátsszuk őket."

Egy határon belül mindenkinek meglehetett a maga összemutyizott, összefusizott összeharácsolt vagyona. A problémák is hirtelen polgáriak lettek. "Kicsi vagy kocsi?" Neked van otthon frizsid (hűtő)?

Itt indult el a jólét mézesmadzagjának bekapásával a magyar lelki megrothadása.

A másik ok sokkal inkább technikaibb jellegű: a rendszerváltás átszakította a korrupció gátját, mindennapos lett  korrupció, egész vállalt-birodalmakat privatizáltak el, adtak oda ingyen a "reménybeli befektetőknek". Komplett iparágak tűntek el a föld színéről.

A kormány a kiesett bevételeket pótlására adóemelésekbe kezdett. Jobb-baloldali kormányok: mindegy volt, hiszen pénz kellett valahonnan. az adóterhek hamarosan elviselhetetlen magasságokba emelkedtek. A maradék pénzt az éáálamháztartás működésére régi jól bevált módszerrel, a tehetségtelen vadbarom kommunisták végső menedékével, a hitelfelvétellel érték el. Persze a bűnhöz tettestársak is kellenek: Nemsokára az egész ország lubickolt önfeledten a hitelekben. Forinthitel, devizahitel, jelzáloghitel. A televíziók, újságok és plakátok totális médiapergőtüze, fogyasztási propagandája is ezt erősítette, minden eszközzel.

2009 július 1-jén Bajnai Gordon kormánya 20-ról 25%-ra emelte az ÁFÁ-t. (Erre egyébként valamiért meglepően kevesen emlékeznek: ideje frissíteni a memóriát.) Ezt követte az Orbán-kormány által 27%-ra emelkedett ÁFA, és számos új adó. 3 éve ízlelgetik az új szót: megszorítás. A hitelek többsége bedőlt, új hitel meg nincs. Tömeges a munkanélküliség, a nyomor, kilátástalanság.

Tehát a magyar ember egyszerűen rákényszerül, hogy adót csaljon. Máshogy ugyanis képtelen életben maradni.

Az Adóhivatal ennek szellemében eleve bűnözőként kezel mindenkit, aki a látómezejébe kerül.A kormány megbolondult sztahanovista törvénygyárként ontja magából az ostoba, átláthatatlan, betarthatatlan és végrehajthatatlan adó- és egyéb szabályokat.

3 millió dohányos, 1 millió alkoholista. A Romlás szelleme immár a lelkünk magját készül fölfalni. Bárkit megkérdezünk az utcán, egyet fog érteni, hogy a jövő csak rosszabb lesz.

Eljött az idő, hogy kisöpörjük a szemetet. Teljesen világos, hogy nagy szükség idején kizárólag a Nemzeti Gondolat ébredése lehet az egyetlen erő, mely a magyarság lelki romlását megállítja.

Egy nemzeti gondolat, amely a korrupció felszámolását, és a magyarság lélekbeli megújulását tűzi célul. A kettő ugyanis egy és ugyanaz. Elválaszthatatlanok egymástól. Sőt: bármily Nemzeti Program csak annyit ér, amennyire a korrupciót sikerül fölszámolnia. Ráadásul adott helyzetben az első gesztust a Nemzeti Kormánynak kell tennie: társadalmi közmegegyezés révén megállapodni a néppel egy igazságos, megfizethető adórendszerről, amit ha valaki nem tart be, a gyilkosokkal azonos ítéletek kapjon büntetésként. És innentől a népen a sor, hogy betartsa ígéretét. Társadalmi szerződés.

Kemény menetnek ígérkezik. Döntésünket - hogy rálépjünk az Útra - megkönnyíti a tény, hogy nincs választásunk. Vagy megcsináljuk, vagy eltűnünk a süllyesztőben.