Menekülttábor

hajléktalan gondolatok éjszakai szállása

FÉKTELENÜL – BALOGH ÁKOS GERGELY ÁMOKFUTÁSA

2012. április 06. 11:40 - Mr Falafel

 

 

Próbált már valaki leesett állal nevetni? – Na, ha eddig nem tette, eztán meg se próbálja! Szerintem nem sikerülne. Anatómiai képtelenség egyszerre varázsolni orcánkra a mélységes megdöbbenést és a harsány jókedvet. Magam a látvány kényszere hatására ma reggel majdnem véghezvittem ezt a csodát, aztán mégsem. Francba, még jó, hogy nem kaptam valami arczsábát, vagy ilyesmit!

Mostanában alig-alig nézek tévét, a politikai műsorokat meg egyenesen kerülöm. Elég nekem az a sok baromság, amit az általam látogatott blogokban és hírfolyamokon olvasok. Erre pont ma reggel bírom bekapcsolni azt a nyomorult képkeretet. Én nem tudom, mi ütött belém, de kifejezetten olyan csatornákat böngésztem, amelyeken aktuális híreket szoktak mondani vagy (félre)értelmezni. A UPC valamilyen fondorlat eredményeképpen egymás mellé tette a Duna World-öt, az  ATV-t és a HírTV-t. Katt Duna World – semmi izgalmas, valami „kullancsos” manus vizionálja a vérszívók májusi hiperaktivitását. Katt ATV – Rónai „habzó szájjal gyűlölködő” Egon hadovál összevissza. Gyorsan tovább, mert már kerestem a tomahawkomat, hogy belebaszom ennek a hungarofób bibsinek a fejébe. Kár lenne az LCD-ért. Katt HírTV – Kurva jó kis fekete csajszi dumál két ronda politológus pinával, dög unalom.

Aztán egy hang megszólalt a fejemben, hogy „Beny gyerek, nézzed má’ meg a Zóbersoviniszky Pétört, mer’ helyzet van!” – Nem, ez nem igaz, nem szólalt meg a hang a fejemben. Egyszerűen odakapcsoltam, és ekkor szoborrá merevedtem, vaskos állkapcám, mint egy lassított felvételen, hullott alá a paplanra, amely hol besüppedt, hol meg kirugózott, ahogy koponyámról leváló csontkellékem fel-le ugrált, míg nyugvópontra jutott. A kurva életbe, meg tudtam számolni, hány lyukas fogam van! Sürgősen kerítenem kell egy jó fogorvost. Amikor aztán tudatos énem megerősítette, mit is látok valójában, hörgésszerűen tört fel torkomból a röhögés, és miközben megigézve bámultam a nem mindennapi látványt, két kézzel matattam az ágyneműben elkeveredő állam után.

Emberek, Balogh Ákos Gergely vérben forgó szemei legalább tíz centire dülledtek ki, miközben másik két társával teljes kakofóniában óbégattak valamit Morvai Krisztina felé. Hablablabla Tiszaeszlár, hablablabla Tiszaeszlár – ennyit lehetett érteni az egészből. S egyszer csak varázsütésre elhallgatott két fullajtár, hogy jól hallhassuk a mi Ákos Gergelyünk, Nobilis Kristóf első ágyasának habos nyálba fulladó szavait: Mit szólna Morvai Krisztina, ha például a szlovákok mondanának csúnyákat a magyarokra?

Én el nem tudom képzelni ezt a szituációt, hiszen szlovák barátaink sosem vetemednének olyan csúfságra, hogy a magyarokat igaztalanul támadnák keresetlen szavakban. Láttam jól, Balogh Ákos Gergely is erősen igyekszik e képzetet megidézni, de nem ment nekije sem. Szegénykém, pedig mennyire törte magát!

Na, de most komolyan, ez a szerencsétlen hülyegyerek tényleg nincs tisztában azzal, hogy a tótok mennyire gyűlölnek minket, és ott tesznek keresztbe, ahol tudnak? Vagy nem nézi az EP üléseiről készült tudósításokat, ahol a nemzetközi libbantokrácia jöttmentjei mit művelnek Magyarország ellen, a magyar nép lejáratására? S tényleg nem tudja, hogy ellenük a legharcosabban éppen az a Morvai Krisztina lép fel, akire oly’ izzó gyűlölettel okádja silány elméjének termékét?

A Turul_2K2 nicknéven elhíresült blogger a korábbi években harcos nemzeti érzelműnek mutatkozott, azonban újabban elsősorban úgynevezett „konzervatív liberális” jelmezben bohóckodik. Tököm tudja, mit is jelent pontosan konzervatív liberálisnak lenni, de az biztos, hogy a nemzeti érzülethez vajmi kevés köze van. Azt azért illik megemlíteni, Turul barátunk sosem kedvelte különösebben a Jobbikot. Ekképpen a vadbarom Baráth Zsolt parlamenti felszólalása egyszerre hozta felszínre nála a radikális párt iránti ellenszenvének minden apró kis morzsáját, valamint liberális énjének kitárulkozni óhajtását, és csak fröcsögött és fröcsögött. Tudom, kurvára nem szép apró testi hibáján mulatozni, de, basszus, azért az nem mindennapi látvány, ahogy a két véreres szeme egyszerre két különböző irányba dülledt.

Néhány nap óta valami kőkorszaki tiszaeszlári eset hozza lázba a magyar közvélekedés idomárjait (újságírók, politikusok – a gyengébbek kedvéért) Schmitt Pál plágiumos ügye mellett. Én nem tudom, mi történt anno Tiszaeszláron, és nem is érdekel különösebben. Meg amúgy is, ne csináljunk már emléknapot gyilkosságoknak. Sem roma, sem zsidó, sem magyar áldozatok kedvéért. Különösen ne feltételezett gyilkosságoknak! Természetesen nem az intézményesített gyilkosságokra gondolok, mint háború, ÁVH-s korszak, Gyurcsány-éra, stb. Naponta gyilkolnak meg különböző módon és indokból embereket, nem lehetséges mindenkiről kegyelettel megemlékezni, azt tegyék meg hozzátartozóik, s mi részvétet érzünk legfeljebb, ha tudomást szerzünk róla. Tiszaeszláron valakik különös kegyetlenséggel meggyilkoltak egy kislányt, ha igaz. Azt mondják, rituális gyilkosság volt, ha volt gyilkosság. Talán volt, talán nem, mert holttest sosem került elő, ha jól tudom. Az is lényegtelen, a gyilkosok, - ha voltak egyáltalán gyilkosok - zsidók, cigányok, hottentották vagy magyarok voltak. Szörnyű emberek, annyi bizonyos.

Ezért is nem értem, a Baráth Zsolt nevű balfasz majom miért jött elő éppen ezzel az esettel. Nyilván zsidózni támadt kedve. Hát adj’ Isten egészségére! Mindazonáltal emígyen legfeljebb saját, és néhány elfajzott barom társa igényeit elégíthette ki, mert azon túl baromira kontra produktív performansz volt. Nem látok bele egy ilyen őstulok lelkivilágába, s nem is nagyon vágyom rá, hogy beléje lássak, de tán azt gondolta ez a szerencsétlen szellemi éhenkórász, hogy az ország bajainak és egy cselédlány eltűnésének, illetve vélelmezett meggyilkolásának feltétlenül közös nevezőt kell találnia. És páratlan logikával meg is találta a zsidókat. Gratulálunk, kedves Baráth Zsolt!

Igaz, hogy zsidóéknál a kertben úgy nőnek a holokauszt áldozatok, mint eső után a bolondgomba, de ettől még nem feltétlenül szükséges átvenni ezt a kulturális szokást, és áldozatokat szaporítani buta szócsépléssel. A zsidók mindig zárt közösségben éltek, ezért különösen faluhelyen keltettek nagy feltűnést, de főleg gyanakvást. Emlékszem, még a 80-as években is, ha elmentünk egy falusi diszkóba, úgy néztek ránk, mintha UFO-k lennénk. Eltűnt egy szolgálólány? – Hú, biztos valami gonosz dolog történt. És ki csinálja a gonosz dolgokat? – Hát az idegen, jelesül a zsidók. Baromság az egész! Persze, azt is érdemes számba venni, hogy azokban az időkben egy eltűnés giga-megajelentős esemény volt. Nem úgy, mint manapság, amikor naponta tucatjával tűnnek el szomszédaink, és rá sem hederítünk. Naná, hogy lázba hozta a környéket az ügy! Hogy a kurva perverz Baráth Zsoltot miért hozza lázba, az rejtély.

Mégsem indokolt az a nagy médiafelhajtás, amely a parlamenti felszólalás köré szerveződött. Még kevésbé indokolt, hogy ezzel kapcsolatban egy nemzeti érzelmű konzervatív, - még, ha közben libbant is – kivetkőzzön emberi mivoltából, és beálljon a hungarofób antiszemitázók táborába.

„De, kurva Morvai, Te is antiszemita vagy, mer’ a Jobbik juttatott az EP-be!” – hörög az idiótája. S közben észre sem veszi, hogy pont olyan visszataszítóan groteszk jelenség, mint Baráth Zsolt.    

 

Miközben az is tény, hogy egy nagyhangú, aljas társaság minden lehetőséget megragad itthon és külföldön arra, hogy lábbal tapodja a magyarságot, annak kultúráját, hogy visszamenőleges hatállyal, történelmi eseményekre hivatkozva genetikailag alattvalónak bélyegezze. És ezek az undorító férgek többen vannak, mint a Baráth Zsoltok, s gyalázkodó kórusuk egyetlen pillanatra sem hallgat el.

 

Picsába, mire ennek az írásnak a végére értem, már nincs sehol a morbid vihogni vágyás bennem, s már azon lamentálok, miért képedtem el a reggel látottakon, mikor az ilyesmi mindennapos a Kárpát-medence kicsi országában. Tényleg csak ilyenekre telik? Ilyen Baráth Zsoltokra és Balogh Ákos Gergelyekre?

 

 

33 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://menekulttabor.blog.hu/api/trackback/id/tr284367507

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2012.04.09. 13:48:01

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Trackback: Tavaszi zsongás 2012.04.07. 11:15:46

Kedves Naplóm!Lemondott a plágiumelnök. Végre hivatalába léphet az Alternatív Köztársasági Elnök Úr!   A művész úr gyönyörű szerelmes dalát küldöm az összes fasisztának ezen a gyönyörű tavaszi napon! Jelképezze ez a dal a szeretetet és a barátság...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2012.04.06. 11:43:48

Gusztikám, megkérlek, ha lesz időd, tedd már be a poszt elejére a Ma Reggel-ből az Össztűz, vagy Kereszttűz, vagy ilyesmi nevű műsor videóját, ahol Morvait "kérdezi" a három tébolyult barom!

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2012.04.06. 12:09:52

Hopp, megoldottam, bár nem volt egyszerű!

Schwerer Gustav · http://menekulttabor.blog.hu 2012.04.06. 16:41:34

Jó kis társaság :) A seggnyaló óbersovszky, a népszavás, meg a mandarinos.

A másik: Baráth Zsolt összesen 3-4 percet beszélt erről az országgyűlésben.

Ezek meg órákat szörnyülködnek, hánynak, szarnak-huggyoznak maguk alá.
szerintem még konferenciát is rendeznek emiatt.

A reakció ezerszer érdekesebb ezen esetben, mint az akció maga.

A mandarinból most bújt elő a jobbik judeoliberális módra való lenácizása. Ez roppant érdekes, ez még 2008-9-10-ben sem így volt. Gondolom te is olvasod/olvastad a blogot ezen években, tudod miről beszélek.

Amint a fidesz csúszik a lefolyóba, úgy nyúl egyre kétségbeesettebb eszközökhöz(->nácizás).
A vég kezdete.

Én pár hónappal ezelőttig is roppant borúlátó voltam Magyarország sorsát illetően. Most már derűsebben látom a dolgokat.

Ez a BGÁ meg egy hihetetlen undorító kis köcsögnek tűnik így a videóban.

a rajcsányit láttad már élőben? (a zsírtv-n rendszeresen szokott szerepelni)
Kemény gyerek: nekifutásból töri a ropit
:)

Azt meg egy pillanatig se gondold, hogy más országokban nincsenek ilyenek.

www.youtube.com/watch?v=98pldtrrK5s

gyakorlatilag nem engedi a riporter szóhoz jutni a fickót. Ha oroszlán lenne, ott helyben fölfalná szegény Shlomót...:)

Alfőmérnök 2012.04.06. 21:38:16

@Mr Falafel: Hello! Nem egészen ide tartozik, de nem igazán értem, hogy miért kellett ezt írnod Lola anyukájához (Knopp Mária) írt nekrológjához:
"Rendben, menjetek, csak vissza ne gyertek!"
mandiner.blog.hu/2012/04/04/ahanyan_igy_egyutt_vagyunk_mind_elmegyunk_kopp_maria_emlekere#c16288433

Elolvastad a posztot, vagy csak címét, és azért írtad ezt oda?

Richiewise · http://m.blog.hu/me/menekulttabor/image/nyugi.jpg 2012.04.07. 02:53:57

@Schwere Gustav:
Shlomo Sand - Hogyan alkották meg a zsidó népet?
Alapmű. Itt figyel a könyvespolcomon, több igaz zsidó ember műve közt jó társaságban van:)

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2012.04.07. 06:47:03

@Alfőmérnök: Csak a címet olvastam el, nem volt hangulatom a halállal foglalkozni. Lola anyja? Bazmeg, már értem, hogy egy ilyen tehetségtelen nő miért kap lehetőséget újságírni. Az alma messze esett a fájától.
Kopp Mária egy remek ember volt, erős asszony és azon kevesek egyike, aki legalább megpróbált valódi tudós lenni. Isten nyugosztalja!

Alfőmérnök 2012.04.07. 08:54:43

@Mr Falafel: Akkor jól sejtettem.
Lolácska nem egy észlény, és lehet azon fanyalogni, hogy a szüleiről ír nekrológokat, de most szerintem kivételesen jól írt, Knopp Máriának meg kijár a tisztelet.

Turul szereplése tényleg elég gyengusra sikeredett. :)

Schwerer Gustav · http://menekulttabor.blog.hu 2012.04.07. 10:08:53

@Alfőmérnök: bocsi, de nem K-N-opp, hanem: Kopp.

Mint amikor koppan valami, tudod.:)

Schwerer Gustav · http://menekulttabor.blog.hu 2012.04.07. 10:21:36

@Richiewise: Ja kérem...:)

Jó az avatarod. Most állítólag a börtönből hirdette meg egy politikai fogoly palesztin a III. Intifádát.

egyébként szerinted megtámadják Iránt a biboldók? Én szorítok neki. Ha megtámadják, az USA is hadbalép, és akkor Kína is hadba lép, és esetleg az oroszok is. Láncreakció, amibe az usa és izrael belepusztul, legalábbis végleg megrokkan.

Ebből a szempontból egy nagyon érdekes évnek vagyunk még viszonylag az elején.

Falafel: na, megnézted a shlom sand-os interjút: a riporter egymagában van olyan geci, mint ez a 3 díszpinty együttvéve:), ugye?

Schwerer Gustav · http://menekulttabor.blog.hu 2012.04.07. 11:46:28

Na, most látom, a kurucnál is kiverte a biztosítékot az ügy...:)

Olvasói levél, 2 embertől is:
kuruc.info/r/20/94503/

ezt hogy csinálod, Fala? Mindig "elkapod" valahogy ezeket a dolgokat. Megérzés?
Ösztön?

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2012.04.07. 12:14:49

@Schwere Gustav: Ja, megnéztem. A Hard Talk-ban mindig ilyen bunkók. Azt hiszik ettől kemények, s nem attól, amiket kérdeznek. Puhány korcsok.

Írtam a posztban, hogy véletlenül kapcsoltam oda, de nem lehetett elmenni a látottak mellett. Három elmebeteg zsidó nekitámad a zsidó nőnek. Eszméletlen!

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2012.04.07. 12:22:01

@Alfőmérnök: Amikor még volt Reakció, én általában megvédtem Lolát. Most sem érzem szükségét, hogy nagyon fikázzam. Az ugyan gáz, hogy Magyarországon minden születési előjogok szerint működik. Nem véletlen, hogy a béka segge alatt van a magyarság.
Turulnak még nem volt diplomája, amikor a HírTv-n szakértőként mutatták be. Ugyan miben lehetett szakértő, Pokémon kártyákban? Ha nem lenne Nobilis ágyasa, a picsában nem volna.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2012.04.07. 19:01:52

@Pénzes007: Mormon vagyok, köcsög, engem nem vonz a haszonszerzés.

Richiewise · http://m.blog.hu/me/menekulttabor/image/nyugi.jpg 2012.04.07. 19:06:54

@Schwere Gustav:
Az avatar együttérzést és a férges zsidók (tehát nem mindegyik!) iránti gyűlöletem fejezi ki. Ha nem lenne ilyen az ottani helyzet, egyáltalán nem rokonszenveznék a palesztinokkal...léteznek általam sokkal többre becsült népek. Szép lesz, amikor tényleg beindul majd a féregkauszt.
1. A férgese a legbeszaribb génselejt a bolygón, azok soha nem fognak senkit megtámadni, egyébként is ciánfalván van kétszázezer katona.
2. A ciánista vezetés tudja, hogy a bolygón már szinte mindenki várja a háborút, mert elegük van és ebben látnak megoldásféle elmozdulást. Na, de a ciánmag pontosan ezt akarta...az, hogy háború előtti állapot van az egyértelmű.

biboldó · http://menekulttabor.blog.hu 2012.04.07. 20:44:14

@Mr Falafel: Ennek a zsidó nőnek több vér van a farkincájában az összes jutubon művelődött puhapöcs jobbik hívő seggfejnél, kik szájtátva nyelnek olyan baromságokat, mint pl: a zsidók nem spricceltek szét Judeából, a világ más tájain fellelhetőket a keresztény misszionáriusok térítették be a zsidóságba. Ennél fogva a vele messze nem egy kategóriában lévő gülüszemű kérdezőkből hülyét csinálni számára nem sportérték. A világbambája óberfoskival az élen ezek elhiszik, hogy hisztinkának bármi ideológiai közössége létezik holmi széljobbant faszkalapokkal. Igaz, hogy a jutub nem fosta a szájukba, de csak a vak nem látja, hogy Hisztina megsértődött a szocikra és csak úgy dafke bebizonyította, hogy saját erőből kimegy Brüsszelbe. Ehhez elég volt hangzatos ám semmitmondó jelszavakkal a majmok élére állni, mint magyarország a magyaroké és társai. Ezekbe nem lehet jogilag és semmi egyéb módon belekötni. És ezt a nőt akarják holmi mandineresek megfogni? Sajnos ez valóban a majmok országa, ilyen átlátszó faszságokkal nem csak magát, hanem további két seggfejt is kijuttatott a eu-ba, valamint 20% körüli idióta szavazóval gazdagította a parlamentben megszólalni sem tudókat. Solymosi Eszterrel csak a már meglévő nyálcsorgató idióták pavlovi reflexe fokozódik, újabb hívők nem szerezhetők.

biboldó · http://menekulttabor.blog.hu 2012.04.07. 20:47:56

@Richiewise: Ennyi szeretetteljes empátiával a nem inkább a cigánykérdést kellene megoldani? Ha meg Magyarország dolgainál nálad előrébb való a sohasemvolt úgynevezett palesztinok sorsa, akkor miért nem mész oda jelentkezni egy kis derekadra csatolható dinamitért?

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2012.04.07. 21:02:42

@biboldó: Elég valószínű, hogy igazad van, és Krisztina tényleg csak dobbantót keresett Brüsszel felé. Egyébként pedig a Jobbikos kötődését megelőzően is pont ilyen vehemens jogvédő volt. Ráadásul akár tetszik akár nem, a Jobbik a sok hülyesége mellett komolyan pengeti a valódi jogvédősdi húrjait. Sokan érezzük úgy, hogy Magyarországon szükséges kialakítani a magyar nemzeti érdekvédelmet. Ami nem azonos az antiszemitizmussal és cigányellenességgel, ezt hangsúlyoznám! A tiszaeszlározás borzalmasan kontra produktív volt, és az azt előadó Baráth Zsolt egy igazi csiribiri barom. Viszont nem szabad elmenni amellett, hogy ilyenkor mindenki veszettül óbégat, de a genetikai alattvalós duma miatt nem volt nagy követelőzés, hogy kit hogyan kéne karanténba zárni vagy ilyesmi. Emiatt a többségi társadalom egyre inkább radikalizálódik. Ebbe a közegbe a harsány jogvédő Morvai kiválóan illeszkedik. A szélsőjobb erősödése egyértelműen a baloldali szélsőség izmozásának következménye.

biboldó · http://menekulttabor.blog.hu 2012.04.07. 21:22:11

@Mr Falafel: A jobbikhoz az érdekein kívül soha nem kötődött, a választások után volt is valami ilyen irányú deklaráció féleség. Mindegy már nem emlékszem, nem is lényeges. A poszt témáját adó óberfoski féle műsorban is szükségét érezte hangsúlyozni, hogy nem tagja a jobbik nevezetű pártnak. Lehet, hogy erre is rosszul emlékszem, de mintha megelőző jogvédései inkább liberális irányúak lettek volna.
A jobbiknál a Krisztinától örökölt semmitmondó jelszavakon kívül semminemű nemzeti jogvédést nem látok. Talán a termőföldre vonatkozó moratóriumhoz kapcsolódó vergődésük ide sorolható lenne, ha nem lenne túlontúl átlátszó. Merthogy mint mondtad, a zsidózás, cigányozás nem tartozik ebbe a kategóriába.
Elnéztem itt-ott a tiszaeszlári hülyeségről szóló vitát. Elképesztő, hogy a már akkor is középkorinak számító per még ma is aktuális vitaalap tud lenni.
Mielőtt Ricsiék elkezdenének jutubos intelligenciát villogtatni, csak szólok, ha több mázsa pászka alapanyagba bárhonnan egy csepp vér belekerülne, kidobandó tréflivé válna az egész.

Alfőmérnök 2012.04.07. 22:04:03

@Mr Falafel: Nem érdekel, hogy van-e diplomája valakinek, elég ha tájékozott a témában, amiről értekezik, és értelmes. Turul szvsz nem buta gyerek. Csak kurvára nem konzervatív/jobboldali. Libi. Nekem ezzel semmi bajom nincs, csak ne adja ki magát másnak.
És írni jobban tud, mint beszélni.

Az teljesen egyértelmű, hogy Nobilis nélkül nem lennének azok, akik. Az UFI amúgy tényleg egy üdítő színfolt volt anno, megértem, hogy lecsapott rájuk.

Schwerer Gustav · http://menekulttabor.blog.hu 2012.04.07. 22:41:59

@Mr Falafel: kitiltottam ezt a faszkalapot. a jövőben is így fogok tenni, minden pilóta- ill piramisjátékos gecivel. csak szóltam.

Egyébként meg a mormonok a legpénzközpontúbb szekta a világon...never mind...:)

@Richiewise: Szerintem is jön a III. világháború, és a zsidók fogják kirobbantani azáltal, hogy megtámadják Iránt.

Az viszont a ciánista (milyen kreatív :)) szörnyállam halálát fogja jelenteni.

Az irániak már olyan vasbetont fejlesztettek ki, amin a legdurvább bunker-buster bombák se hatolnak át. Csak atommal lehetne őket (az iráni atom-létesítményeket) elpusztítani, amit még a zsidrákok sem fognak bekockáztatni. Ennek hiányában maradnak a hagyományos bombák, ami pedig "epic fail" lesz...

Az irániaknak ott van a Mersad légvédelmi rakéta-egység, amit az amcsi "Hawk" rakétákból fejlesztettek ki (még a sah rendelt anno belőlük, aztán '79 után a szorgos mérnökök reverse-engineering útján kifejlesztették a saját gyártmányukat), A Tor M1 és a Buk légvédelmi rakétarendszerek, ja és Szíria útján kaptak pár S-300-ast is. Persze mind az oroszoktól.
egy kis ízelítő:
www.youtube.com/watch?v=OPYL-Me0wPA

Az izraeli f-16-osok úgy hullanak majd, mint a legyek.

Persze kilőnek majd pát iráni célpontot...és? A Pentagon szerint ha az _összes_ célpontot meg is semmisíti a csapás, max 5 évvel veti vissza az atomprogramot.

Ellenben: ha 1, azaz egy darab rakéta eléri Tel-Avivot, mindegy milyen, hagyományos, kémia, biológiai, vagy nukleáris (Az irániak vettek az ukránoktól anno 4 nukleáris robbanófejet, csak jelzem), akkor kész vége.

Miért? Pusztán a kitörő pánik miatt. Nem kell hogy jelentős -anyagi- károkat okozzon. A zsidók mind-mind paranoid rettegők. lélektani hadviselés. 1 kicsi-pici rakéta, és a zsidók fele infarktust kap 1 héten belül.:)

Egy kicsit prózaibban: egy hagyományos nyugati alapon szerveződött társadalom egyszerűen nincs fölkészülve egy ilyen katasztrófára. Pánik , taposás, zűrzavar, stb. mindenki menekülni akar majd...de hova? Izrael egy kicsi légypiszok-ország.

Meg ugye ott az állig fölfegyverzett Hezbollah északon, a Hamasz délen...

egy Irán elleni támadás belerántaná a háborúba Kínát szinte biztosan, de valszeg Oroszo-t is. gondolom ennek következményeit nem kell részleteznem.

Netanjahu nemrég (márc. eleje) kijelentette: Irán kapcsán nem napokról van szó, amíg a támadás megindul, de nem is évekről. Ez azt jelenti, hogy hónapok kérdése az egész.

Netanjahu egy fanatikus háborús őrült, a sayeret matkal egyik volt vezetője, a bátyját az egyik kommandós-akcióban vesztette el.

Tuti hogy támadni fog.

Richiewise · http://m.blog.hu/me/menekulttabor/image/nyugi.jpg 2012.04.08. 00:51:32

@Schwere Gustav:
Először is ciánfalu az a pentegon és az usa valódi irányítóinak az arab térségben létrehozott támaszpontja, dehogy függettlen állam. Lófaszt. A fanatik követő zsidók is levágható disznókonda számukra. Sose felejtsd, hogy a legalapvetőbb cigánytrükk a kamu arany bevillantása, majd szaré-hugyé bekínálása. Az intelligensebb testvér a féreg cián zsidrákok meg mindíg gyémátot villantanak!!! Izrael egy gyémánt kivetített illúziója, azaz szerepét tekintve figyelemelterelés, illetve arab térség beli katonai támaszpont. Azaz ciánfalva csak egy sokadik csápja a féregpolipnak, tehát aki támadhat az a rejtett birodalom. - tök mindegy, hogy milyen ideológiák vagy vallások mentén vannak csoportok, bizonyos célok zászlaja alá beterelve, fanatizálva és itt mindegy, hogy Buddhára, Krisnára, Jézusra, Mohamedre, Mózesre, Sátánra, Természetre, szellemvilágra, ilyen-olyan tradíciókra, lélekemelő sztorikra hivatkoznak, ha az emberi méltóság és az élet, az élő lét ellenségei állnak mögötte, abban az esetben kizárólag hadsereg termesztéséről van szó. Ezt egy kellemesen reális örmény társaság, eképp öntötte dalba :"Why do they always send the poor? -
www.youtube.com/watch?v=2_ruRSCW7B4
Irán szerintem ellent tud állni a legaljasabb provokációknak is, úgyhogy nem fog támadni.
Azt, hogy Kína és Oroszország belépne-e egy Irán-izraeli(amerikai) háborúba? Szerintem még ők sincsenek 100%-ban eltökélve sem erre, sem arra. Itt csak esetleges stratégiai fikciók lehetnek, de az tonnaszám.
Egy sakkparti a háborút egyértelműen megnyitó lépéssel kezdődik.
Bocs, de a stratégia tekintetében az általam kigondolt lépéskombinációkat most nem írom le.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2012.04.08. 07:32:23

@biboldó: Azért például a 2006-os vérengzések tényfeltárásában is jelentős szerepe volt a Jobbiknak, elsősorban is Krisztinának és Gaudinak köszönhetően.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2012.04.08. 07:33:43

@Alfőmérnök: Igaz, írni tényleg jobban tud, de mostanában az írásait is áthatja liberális énje minden negatívuma.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2012.04.08. 07:44:44

@Schwere Gustav: Tőlem tilthatod őket, én nem foglalkozom velük.

Én is a III. VH-t vizionáltam korábban, de most úgy tűnik, az USA és Izrael is visszakozott az Irán elleni háború lehetőségétől. Az USA elnökválasztást követően megváltozhat ez a helyzet, de addig aligha. A történelem során mindig volt egy vagy több állam, amelyik akkora hatalomra tett szert, ami már szúrta a szemét a többieknek, így lett félni és félteni valójuk. Végül minden nagyhatalom elbukott, mert összefogtak ellenük. Manapság az USA rendelkezik túlhatalommal, amit képtelen helyesen használni, s egyre többeknek szúrja a szemét. Izrael az ugató kiskutya a nagykutya mellett. Biztosan sok mindenbe beleugatnak, de egy kétes kimenetelű háborúba nem tudják belerángatni Amerikát. Az amerikai nép nem kifejezetten filoszemita, még ha a kormányzat általában annak is mutatkozik. Egy Irán elleni háborúhoz legalább akkora balhé kéne, mint a szeptember 11-ei terrortámadás, de inkább sokkal nagyobb. És kurvára biztosnak kéne látszania, hogy Irán a ludas. Minimum is az iráni Mehemednek kéne elismernie. Szóval, világháborúra egyelőre nincs lehetőség, legfeljebb lokális konfliktusokra.

A. Yersin 2012.04.09. 18:02:00

@Schwere Gustav:
"Baráth Zsolt összesen 3-4 percet beszélt erről az országgyűlésben.

Ezek meg órákat szörnyülködnek"

megjegyezném: pár másodperc is elég lehet elkövetni "halálos bűnt"

Bloodscalp 2012.04.09. 18:05:25

hehe:) na de Ön pártfüggetlen?:)

Ákosgyereknek chippendale sókban kellene fellépnie egyetemi bulikon (hogy fiúknál vagy lányoknál az a képzeletre bízva), de büntetés lenne az biztos.

abandi 2012.04.09. 19:48:19

Eddig nem tudtam elképzelni a zsidócsahosokat...

abandi 2012.04.09. 22:44:37

@Mr Falafel:
Usrael a harapós kiskutya, ki fogja kényszeríteni a háborút.
Érdeke.
Mi magoriak meg megint a szőrös-szonda rossz oldalán leszünk hipp-hopp!
De tudjátok mit: leszarom!
Itt makognak a népek az elszámoltatásról, hogy így, meg úgy nincs pínz a kábeltívíre...
hát nem tudom , hogy a makibiboldó hogy fogja megúszni...?
Esetleg az élire áll műbőrkalapban...

Schwerer Gustav · http://menekulttabor.blog.hu 2012.04.09. 23:41:39

@A. Yersin: Baráth Zsolt az igazságszolgáltatás befolyásolásáról beszélt az ügy kapcsán. Lehet hogy ez egyesek szemében halálos bűn, különösen, ha az illető demokrata származású?

@Mr Falafel: www.telegraph.co.uk/news/worldnews/middleeast/iran/9188515/Israels-dogs-of-war-are-straining-at-theleash-to-attack-Iran-can-Barack-Obama-stop-them.html

Szeptemberben fognak támadni, kivéve, ha Irán addig meggondolja magát. Remélem nem fogja.

@abandi: "Itt makognak a népek az elszámoltatásról, hogy így, meg úgy nincs pínz a kábeltívíre..."
:-):-):-)

Nekem most az bajom, hogy lassú az internetem. Ha városban laknék, már lenne hiperszuper fájbör pávöröm a júpíszítől. Ilyenkor sajnálom, hogy kiköltöztünk falura. Nincs itt semmi, bazmeg, csak a kutyák ugatása esténként :), meg a helyi hagyományőrző kör.
Múltkor meghívtak egy fazont, aki az egészséges életmódot propagálta, és kijelentette, hogy 108 (megkérdeztem tőle, miért pont ennyi, hosszú unszolás után bevallotta, hogy önszuggesztió) évig fog élni. Beszélt az auráról, bioenergiáról, előző életekről, meg a többi ilyenkor szokásos faszságról, a végén a fejem fájt már tőle. Azt mondta, hogy sok csalánt meg medvehagymát kell enni, és minden oké lesz. Persze nem lesz oké, mert még ezer meg egy dolgot kell (szerinte) csinálni, hogy minden klappoljon... szerencsére már elfelejtettem, mik azok:)

Jabazmeg, a csúcs: a fickó 65 éves, de kijelentette, hogy barátnőt keres (ezt az információt többször-átlagosan ötpercenként- megosztotta a hallgatósággal, gondolom jelentkezők reményében), meg hogy ő élvezni akarja az életet, "ő egy igazi férfi", neki majd kirobban a férfiassága...:):):)

Ráadásul ez egy református falu, a lelkész egy málészájú balfasz, aki helyett az felesége (kicsi, agresszív, keskeny szájú nő - brrr...) hordja a nadrágot. Nem bántom egyébként, ilyen feleség mellett lehet én is beállnék vigyázzba:)

Vettem vezetéknélküli wi-fi-kapcsolódási pontot, de egy idő óta már nem enged kapcsolódni a nyílt hálózatokra. Persze töltöttem mint állat, meg néztem a youtube-ot rendesen, lehet hogy azért? :))

áá baszki, szar az élet:)

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2012.04.10. 15:03:03

Apám, mi forgalom volt itt húsvét alkalmából!:-))

teknős 2012.04.10. 17:34:49

Mr Falafel! Nem tartozol a kedvenceim közé, hogy finom legyek, de ez a posztod - a személyeskedést leszámítva - jó.

Morvait nem hagyják beszélni sehol sem. Hárman sem tudják beléfolytani a szót, pedig nagyon igyekeznek. Nem tudom, miért hívják meg, ha nem is kiváncsiak arra, amit mondani akar. Elég ostoba kommunikáció, mert aki itt kiváncsi lett Morvai álláspontjára és kommunikációs technikáira, kénytelen lesz jobbikos forrásból tájékozódni.

Lolával kapcsolatban, természetes, hogy olyan tudósok gyereke, mint Skrabski Árpád és Kopp Mária közel adódik a konzervatív műhelyekhez és lehet, hogy ha nem ők lennének a szülei, akkor nem kerülne be, de ő beleszületett és azért egy (konzervatív) körből kiesni nehezebb, mint bejutni oda. Én szeretem Lola világlátását, stílusát. Csak naívnak látszik, de valójában nem az.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2012.04.10. 20:13:12

@teknős: Megköszönve méltató szavaid, annyit azért hozzáfűznék, a személyeskedés része az elérni kívánt hatáshoz feltétlenül szükséges eszközkészletnek. Valójában semmilyen érzelmem nincs a témával kapcsolatban, és Turult egyáltalán nem tartom hülyegyereknek. Úgy szoktam fogalmazni, írói plaszticitás. Vagyis az általam tapasztalt jelenségeket, eseményeket plasztikus képekben idézem fel. Ez a téma pedig nemhogy adta magát, de egyenesen kéjelgett, hogy írjam meg. A kafkai groteszket egészen groteszk módon vonzónak találom.:-))

Amíg többet blogoltam Mandineréknél, és úgy adódott, általában védelmembe vettem Lolát. Én is kedvelem, de nem való újságírónak. Édesanyja nyomdokain kéne haladnia, nekem az az érzésem.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.08.08. 20:41:39

morvai nem lép ki a szerepéből, egy mondatok kéne csak erélyesen mondani, a többit nem, mégpedig ezt : "EGY MONDATOT HADD FEJEZZEK MÁR BE!"
ennyi lenne, de ő az egészet végig erélyesen mondja, ami irritáló és nem jut el a célközönséghez

de most már látom, hogy morvai idegbeteg, hiszterika, hiába mond szimpatikusat, attól még áll, ezen az ájtatósmanó beszéden is változtatni kéne
süti beállítások módosítása