Menekülttábor

hajléktalan gondolatok éjszakai szállása

ÉRTÉKÍTÉLETEINK

2022. június 09. 19:52 - Mr Falafel

Baromi könnyű ítéleteket kialakítani közéleti kérdésekben, olyanokban is, amelyek tulajdonképpen az egész emberiséget, az emberi társadalom alapjait érintik.

Én elég gyakran teszem le a garast, s állok valaminek a pártján, vagy szegülök ellene. Sokan tartanak ezért kellemetlen figurának, s inkább elkerülnek.

Most csupán egy igaz történetet szeretnék elmesélni. Tárgyilagosan, nem állást foglalva és/vagy hangulatot keltve.

Akkor kezdem is:

Egy fiatal nő tüsténkedik a konyhában. Állapotos. A szíve alatt hordja a világ legdrágább kincsét, a gyermekét. Ezért is használjuk e helyzetre, hogy áldott állapotban van.

Autentikus forrásból tudom, milyen csodálatos érzés egy nő számára, hogy ott növekszik benne egy kicsi élet, testük-lelkük összefonódva. A párom mesélte, amikor a kisfiunkat hordta  méhében.

Mi, férfiak soha nem élhetjük át ezt az elképzelhetetlen érzést. A nő egy csoda, Isten legfontosabb teremtménye.

Ott forgolódik tehát a konyhában a történetünk főhőse, ez a fiatal anyuka, akinek a lelke átfonta annak a parányi kis lénynek a lelkét, aki őbenne növekedett.

Hirtelen rájuk törték az ajtót. A nyílásban megjelent egy hatalmas, két méter körüli magasságú és 110-120 kilogramm testsúlyú, izmos férfi, koszos fehér trikóban, szemében az őrület lángjával. A fiatalasszonyra rontott, megragadta a hajánál fogva, kigömbölyödő hasához lőfegyvert nyomott és azt hörögte, adja oda a pénzét, különben meggyilkolja a gyermekét.  

Ennyi a történet. Semmit nem tettem hozzá, semmit nem vettem el belőle, legfeljebb itt-ott finomabban fogalmaztam, mint a valóságban megesett.

Mindenki gondolja át újra, képzelje el a jelenetet!

...

...

...

...

S akkor most megérkeztünk az értékítéletünkhöz:

Bevallom, én ezerszer is megkínoznám, megölném a férfit. Minden nap, nyilvánosan, hogy soha senki másnak még csak eszébe sem jusson hasonló.

De ez én vagyok, az a kellemetlen figura, akit sokan inkább elkerülnek. Többnyire persze a balliberális és Jobbikos ismerőseim. Nyílt baloldalgyűlölő vagyok, s erre büszke.

Mások viszont ezt a történetben szereplő férfit, aki egy várandós anyukát magzata elpusztításával fenyegetett meg, imádják. Mit imádják, bálványozzák!

Igen, ők a balliberálisok. Sokan nők közöttük. Azért is írom meg e posztot, mert napok óta más sem jön velem szemben, mint kommunista hölgyismerőseim ájtatos imádata a gyilkoshajlamú, drogos rabló iránt. 

És mi vagyunk a rasszisták, mert gyermekeink nemtetszésüket fejezték ki, amiért az angol futballisták, - sportemberhez méltatlan módon - letérdeltek ennek az alja patkánynak a tiszteletére, imádatára, bálványozására.

Nem, kedves összevissza makogó komcsi majmok, nem azért térdelnek világszerte félkegyelmű emberek, mert elítélik a rasszizmust. Ugyan már! A BLM mozgalom egyértelműen a drogos gyilkosnak állít emléket, semmi mást nem képvisel.

Habár éppen az angoloknak lenne okuk térdelni. Például, mert a szipolylázadás alkalmával indiai emberek százait kötötték ágyúk elé, és lőtték bele a testüket a fülledt trópusi levegőbe.

S persze, térdelhetnének az amerikaiak is az indiánok kíméletlen kiirtása okán. Sorolhatnám napestig, ki mindenkinek van elszámolni valója a lelkiismeretével. De nem egy sportrendezvényen! Nonszensz!

Eh, elég is! A mi gyermekeink nem rasszisták. Szemben azzal, hogy mindazok, akik most megbélyegezték őket, olyan ordas eszmének a fanatikusai, amely eszmét tűzzel-vassal irtanunk kellene.

A kommunistákra jellemző, hogy a komplett társadalmat szeretik infantilisként kezelni. Ám a XXI. század az internet kora, s egy 12-14 éves gyermek jobban eligazodik e világban, mint a mi korosztályunk. Testileg is érettebbek, mert a hormonháztartásuk korábban kezd el nagyobb kapacitással dolgozni, mint a mi korosztályunknál.

Igen, tapasztalatlanok, szükségük van iránymutatásra. Általában, de nem ebben az esetben!

Tessék újra elolvasni a fenti igaz történetet! Az abban foglaltakról bármély ép értelmű 12-14 éves gyermek képes egészséges ítéletet mondani. Ez történt a magyar-angol focimeccsen, ítéletet mondtak egy édesanya magzatát meggyilkolni szándékozó féregről, az emberi fajtól elidegenedett torzóról.

Ezeknek a gyermekeknek van anyukájuk, akit bizonyosan rajongással szeretnek. Az én kisfiam is ilyen, a mamája a mindene. S ezt olyan jó látni, hogy olykor akkor is megkönnyezem, ha csupán rágondolok.

A gyermekek fantáziája dúsabb, mint egy felnőtté. Plasztikusabban látják a jelenetet, amikor az anyukájukat meg akarja gyilkolni egy tébolyodott félállat. Látják azt is, hogy egyesek a gyermeket lemészárolni akaró rabló pártján állnak.

És választottak. Helyesen.

George Floyd, gyilkoshajlamú, drogos bűnöző egy szakszerű rendőri intézkedés közben, annak ellenállva halt meg. Szervezetében nagy mennyiségű szintetikus kábítószerrel, Covid-19 vírussal fertőzötten. Aki bármilyen formában mellé áll, az nem része az emberi fajnak.

Nullum communem cursum! Nincs közös út veletek!

4 komment

HALÁLOS IRAMBAN X

2022. május 24. 20:50 - Mr Falafel

Ahogy a címben felidézett hihetetlenül gagyi amerikai sorozatfilmben sincs szó valódi iramról, - tekintve, hogy alapvetően aránytalanul túlértékelt, tuningolt japán ócskavasakat szerepeltetnek benne autók helyett - úgy én sem a száguldásról szeretnék írni, hanem inkább csak arról, hogyan lehet divatosan meghalni az utakon.

Mindenekelőtt érdemes néhány szót ejtenünk a közlekedési morálról, mint a társadalom általános mentális állapotának lenyomatáról.

A közlekedési morál egyszerűen pocsék. Ezzel újat aligha mondtam, mert a legtöbb közlekedő számára ez abszolút triviális tény. Az már inkább izgalmas téma (számomra), hogy többnyire azok picsognak efölött, akik ezt a morális nívót gőzerővel tolják lefelé, a béka segge alá. Az egyes olyan ügyekben való képtelen, a tudományt (elsősorban a jogtudományt) annulláló állásfoglalásokkal, - magán- és hatósági személyek által – amelyekre a társadalom valamilyen okból fokozottabban fókuszál.

A nemrég meglehetősen különös körülmények között elhunyt M. Richárd maffiózó autóbalesetes ügyéről értekező egyik poszt alatt egy 26 éves gyakorlatra hivatkozó taxis elmondta, helyes a kereszteződésben balra kis ívben kanyarodni a kereszteződés minél előbb történő elhagyásának szándékával. S az csak természetes, hogy ezáltal az elsőbbség meg nem adása már nem is számít szabálysértésnek. Azonnal elvenném a jogosítványát, lehetőleg örökre.

Ugyanebben az ügyben a bírónő szerint a gyorshajtás veszélyesebb közlekedési szabálysértés, mint az elsőbbség meg nem adása. Ezzel szemben viszont gyorshajtás csak ritkán okoz balesetet, míg az elsőbbség meg nem adása mindig.

Számtalan hatósági aktus fogalmaz úgy a végső értékelésében, hogy az mindig valamilyen társadalmi elváráshoz idomuljon. Elsősorban a társadalmat alkotó legszélesebb réteg zsigeri igényeit kielégítve. Így eshetett meg, hogy egy hatósági személy egy a társadalom legszélesebb rétegének tagja által szakértők szerint elkövetett súlyos szabálysértését azzal mentette ki, hogy az illető nem követhette el azt, mivel a faluban mindenki jó embernek tartotta.

Tehát attól, hogy valaki jó ember, azonnal nagyon jól is vezet. Ilyen primitív sztereotípiák fertőzik a társadalmunkat, s nemhogy kiirtani igyekeznénk, de a virulens egyedek sötét lelkét igyekszünk pátyolgatni. Az én tapasztalatom az, hogy minél inkább kistelepülési valaki, annál inkább nem tud vezetni. De kurvára nem! Ettől még biztosan jó ember, illetve lehet jó ember is.

Fentiek miatt is vannak ambivalens érzéseim a büntetőfékezés megítélésével kapcsolatban.

Tegyük fel, hogy jön mögöttem valaki egy átlagos autóval és figyelmetlenségből belém jön hátulról. Ha azt hazudná, hogy büntetőfékeztem előtte, sosem mosnám le magamról a bűnt, mert ebben a szituációban ő lenne szegény, tehát jó ember, én meg a gazdag barom, a rossz ember. A sportos testalkatom erre rátenne egy lapáttal. Engem csak az elől és hátul felszerelt fedélzeti kamera mentene meg, mert a törvény már nem.

Egyébként miért is büntetőfékez valaki? Leginkább azért, mert vélt vagy valós, közlekedés közben elszenvedett sérelmére igyekszik felhívni a figyelmét annak, aki a sérelmet okozta. Habár az ilyen esetekről szóló híradások többnyire azt a látszatot igyekeznek kelteni, mintha a büntetésből fékező sofőr minden ok nélkül követné el cselekményét. Ami nyilván nem igaz.

Mert a kamionosok, taxisok és buszvezetők 100%-a paraszt és leszarja, hogy mások is közlekednek körülöttük. Amikor mégis találkozunk ezek közül egy-egy udvariassal, vagy csak olyannal, aki tudja, hogy nem egyedül van az utakon, azt fel kell írni, hogy ne feledjük el.  S persze vannak az egyszeri gépjárművezetők, akiknek a jelentős része egy konkrét okból figyelmetlen, s ez az ok a posztom megírásának apropója.

Minden esti híradóba jut 3-4 ráfutásos, sokszor elhalálozással járó baleset. S ugyancsak gyakoriak a szembe sávba látszólag minden indok nélküli áttérésből eredő, súlyos sérülést és halált okozó közlekedési történések. Bátran kijelenthetem, a manapság bekövetkező közúti balesetek 80-85%-át sorolhatjuk ide.

Íme az ok: Mindenki telefonál, aki vezet.

Legalábbis tízből kilenc sofőr. A buszvezető, a kamionos, a taxis, a mazsola, a vidéki melós, a budai menő csajok és pasik, az irodai alkalmazott, az igazgató. Mindenki. A ráfutásos balesetek, az indokolatlan sávváltásból eredő szerencsétlenségek 100%-ának a telefon az oka. Ahogy a büntetőfékezéses esetek jelentős részében is a méltatlankodó fél így figyelmezteti a falu legjobb emberét, hogy fejezze be a telefonálgatást.

Csak erről nem szeret ám beszélni senki, és a balesetet okozó emberek is mind tagadják, hogy telefonáltak volna. Az eljáró hatóságok pedig nem veszik a fáradságot, hogy lekérjék a telefonok infóját, éppen aktív volt-e egy közösségi médiában, vagy beszélgetett-e valakivel a baleset pillanatában.

Ma már szinte minden autóban van bluetooth csatlakozás, sőt, a telefonos applikációk is működtethetők járműveinkben. Vagyis nem kell kézbe venni a telefont egy Viber vagy WhatsApp hívásnál sem. A technikai megoldások adottak, a vezetők 75%-a azonban mégsem él vele. Inkább kockáztat, kockáztatja mások életét.      

Retorzió pedig sehol, vagy csak aránytalanul csekély esetben. Helyette maradnak a sztereotípiák és minden balesetért a gazdag ember a felelős, mert a gazdag az gonosz és hülye is.

41 komment

Egy filozófiai kérdés

2022. május 15. 13:15 - Alfőmérnök

A könyv, ami miatt elkezdtem érdeklődni a filozófiai kérdések/problémák iránt, Werner Heisenberg: A rész és az egész c. műve volt. (Visszaolvasva a könyvet, én Heisenberget dilettáns filozófusnak tartom, de kétségkívül jól megírt – és szerintem szórakoztató – mű.)
A következő két filozófiai mű, amit elolvastam, Russell: A filozófia alapproblémái és Bergson: A nevetés c. könyvei voltak. Azóta elolvastam egynéhány filozófiai művet, és sok nagy hatással volt rám (elsősorban az ókori görögök a preszókratikusoktól kezdve Arisztotelészig; valamint Gottlob Frege tanulmányai), de a Russell és Bergson könyveiben felvetett filozófiai problémák foglalkoztatnak leginkább a mai napig is. (Megjegyzem: én mindkét könyvet kötelező olvasmánnyá tenném a középiskolások számára. Zárójel a zárójelben: Bergson könyve szerintem nem a komikum természetéről szól; a komikum – és a tragikum – természetét véleményem szerint Arthur Koestler kielégítőebben tárgyalja A teremtésben.)
Bergson és/vagy Russell? Ez a kérdés foglalkoztat továbbra is. Hogy miért, álljon itt egy idézet Russell: Miszticizmus és logika c. tanulmányából:

„Bergson ’a dolog megismerésének két mélyen különböző módjáról’ beszél: ’Az első azt feltételezi, hogy a dolgot körüljárjuk, a második azt, hogy behatolunk a dologba. Az első a nézőponttól függ, melybe belehelyezkedünk, s a szimbólumoktól, melyekkel kifejezzük magunkat. A második nem indul ki semmiféle nézőpontból, és nem támaszkodik semmiféle szimbólumra. Az első ismeretről azt mondjuk, hogy megáll a relatívnál; a másodikról – ahol a második lehetséges – azt, hogy eljut az abszolútig.’ A megismerésnek ez a második módja az intuíció, amellyel kapcsolatosan a következőket mondja: ’Intuíciónak hívjuk azt a bizonyos szellemi szimpátiát, mellyel valamely tárgy belsejébe helyezzük magunkat, hogy azonosuljunk azzal, ami benne egyedi és következőleg kifejezhetetlen.’ Illusztrációként az önismeretet említi: ’Van legalábbis egy valóság, melyet mindnyájan belülről, intuícióval, nem pedig elemzéssel ragadunk meg. Ez pedig saját személyünk az időn át való lefolyásban. Énünk, melynek tartama van.’ Bergson filozófiájának fennmaradó része nem más, mint beszámoló – a szavak tökéletlen médiumán át – erről az intuíció révén nyert tudásról és az ebből keletkező teljes elítélése mindannak az állítólagos tudásnak, melyet a tudományból és a józan észből nyerünk.”

8 komment

Zelk Zoltán: A három nyúl (verses tanulmány az összeesküvés-elméletekről)

2022. május 07. 16:20 - Alfőmérnök

Zelk Zoltán
1906. december 18-án látta meg a napvilágot Érmihályfalván, egy szegény zsidó kántor, Zelkovits Ármin és Herskovits Mária gyermekeként, Zelkovits Zoltán néven. Édesapját korán elvesztette. Miskolcon járt iskolába, ám tanulmányait nem fejezte be. Egy ideig inaskodott is, de nem tanult ki semmilyen szakmát. Magyarország területeinek elvesztését Erdélyben élte meg, alig 13 évesen. 1921-től Szatmárnémetiben dolgozott.

1925-ben Budapestre költözött, tagja lett a Szocialista Munkásmozgalomnak és kommunistának vallotta magát, bár saját elmondása szerint nem ismerte sem Marx, sem Engels, sem Lenin ideológiáját.[4] Az Érmellék, illetve a Partium ősi örökségével, a gazdag és ízes magyar nyelvvel felszerelkezve, szépen csengő, hangzatos, durvaságtól és trágárságtól mentes verseket írt. 1927-ben kitoloncolták Romániába, ahonnan hamarosan visszaszökött Magyarországra. 1928-ban jelent meg először verse a Nyugatban.[4][5][6]

Első verseskötetét 1930-ban adták ki Csuklódon kibuggyan a vér címmel, melyről Radnóti Miklós írt elismerő kritikát. Megismerkedett a Nyugat második nemzedékével, köztük József Attilával is, akik hamar maguk közé fogadták. 1937-ben letartóztatták, de az irodalmi kör közbenjárására kiengedték.[7] A második világháború kitörését követően Ukrajnába került munkaszolgálatosként, de ép bőrrel átvészelte (1942–1944). Magyarország megszállásakor azonban bujdosni kényszerült felesége, Bátori Irén zuglói lakásában.[7]

A kommunista rendszerben ünnepelt költő volt. A valódi helyzetet nem ismerve írt hangzatos költeményeket Sztálin és Rákosi Mátyás dicsőítésére. 1948-ban Baumgarten-díjjal, 1949-ben és 1954-ben Kossuth-, 1951-ben és 1974-ben pedig József Attila-díjjal jutalmazták. Gyermeklapot is indított Kisdobos címmel (1952–1956), amelyben saját gyermekversei is megjelentek. Ekkor már tisztában volt a kommunizmus fonákságaival, és az 1956-os forradalom lelkes híve lett.

A forradalom leverését követően háromévi fogságra ítélték, de amnesztiával másfél év után, 1958. október 15-én szabadult.[4] Azonban ez nem tölthette el örömmel: felesége egy héttel szabadulása előtt meghalt, édesanyja pedig a halálos ágyán feküdt, és másnapra meg is halt. Zelk életében ez volt a mélypont, de lírájában egy új korszak kezdődött. 1963-ban jelent meg a Tűzből mentett hegedű című kötete, benne a feleségét sirató gyászdalával (Sirály). 1964-től karcolatokat, tárcákat, jegyzeteket írt az Élet és Irodalomba, 1965–1967 között a Tükörben is megjelentek írásai.

Felesége halála után szerelmek, vagy szerelemnek vélt kapcsolatok, nőideálok váltották egymást. Az 1960-as évek végén megismerkedett a nála 25 évvel fiatalabb Sinka Erzsébet irodalomtörténésszel. Feleségül vette, és benne hűséges társra lelt, aki idősebb korára gondozója is lett a gyakran betegeskedő költőnek. Ebben az időszakban jelent meg a Meszelt égbolt című kötete, amelynek egyik legszebb verse az Asszony a hófúvásban.[6] 1971-ben Robert Graves-díjat kapott (az év legszebb verséért). 1980-ban SZOT-díjjal tüntették ki. 1981. április 23-án halt meg Budapesten.[7]

2000-ben a Zelk Zoltán Alapítvány megalapította a Zelk Zoltán-díjat. Az alapítvány célja, hogy mind erkölcsi, mind anyagi értelemben segítse a költők munkáját és irodalmi, művészeti tevékenységét a már meglévő irodalmi és művészeti értékek megőrzése és gyarapítása érdekében. Az alapítvány kuratóriuma évente egy alkalommal, minden év decemberében, Zelk Zoltán születésnapja (december 18.) környékén adja át a Zelk Zoltán-díjat egy arra érdemesnek tartott költő részére a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
(forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Zelk_Zolt%C3%A1n )

Szólj hozzá!

AKKOR MOST LESZ VÉGRE HÁBORÚ?

2022. április 17. 09:14 - Mr Falafel

Állítólag lesz. Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő szerint napokon belül kitör a totális háború. Sajnos azonban az öreg mostanság elég sokat tévedett az orosz-ukrán konfliktus elemzése/értelmezése során. Persze, nem ő az egyetlen. Tulajdonképpen mindenki összevissza beszélt és beszél, az egyszem Robert C. Castellt kivéve.

Így aztán, ha szakértő hozzászólására vagyok kíváncsi, kizárólag őt olvasom el. Eddig is kedveltem Robertet, de tegnap abszolváltam tőle egy Fukuyama-roastot, és mostantól még jobban bírom. Francis Fukuyama egy vulgársztálinista ál-filozófus, aki szerint a liberális demokráciának nevezett patologikus sztálini bolsevizmus az emberi társadalom csúcsa, aminél nincs tovább hová fejlődnie a humán közösségnek. (Eddig azt hittem, csak én tartom egy szánalmas kreténnek Fukuyamát, jól jött a megerősítés.)

Szóval, Robert C. Castell elmondott már szinte mindent orosz-ukrán témában, amit tudni érdemes. Így én csupán néhány apróságot jegyeznék meg. Amelyek irritálnak, mint apró szálka a tenyeremben.

Az egyik ilyen idegesítő, szakmaiatlan, hamis tényállítás, hogy ez a háború hozta létre az egységes ukrán nemzetet. Ez nem igaz. Az egységes ukrán nemzet eddig is létezett, ám annak sosem volt része Ukrajna teljes lakossága, különösen nem az országot alkotó 65%-os arányú oroszajkú lakosság. Éppen emiatt van „háború”.

A CIA-szervezte majdani vérengzés, s az azt követő, immár nyolc éve tartó polgárháború a bizonyság rá, hogy Ukrajna oroszajkú lakossága etnikailag, kulturálisan tökéletesen különböző az ukrán nemzettől, s az ukrán nacionalista politikából nem kér. Ezeknek az embereknek a számára Putyin nem agresszor, hanem felszabadító. S mondom, Ukrajnát 65%-ban ők lakják.

Állításomat igazolják a bucsai mészárlás valós tényeit tartalmazó hangfelvételek, videók, amelyeket hamarosan az ENSZ Biztonsági Tanácsa is megtekint majd. Az ott élők zöme oroszajkú. A Kijev elleni támadások során nem álltak ellent az orosz bevonulásnak, sőt, kifejezetten együttműködőek voltak, ezért az orosz offenzíva súlypontáthelyezése után a magukra maradt polgárokat a nacionalista ukrán milíciák kíméletlenül megkínozták és kivégezték.  

S itt érdemes megemlíteni, miért nem háború, ami a keleti szomszédunk területén zajlik. Egyszerűen azért, mert az ország lakosságának közel háromnegyede orosz, akiket Putyin nem akar lemészárolni. Ezért alkalmazza a NATO- doktrínák közül a különleges katonai műveletet. Az orosz katonai stratégia tehát kizárólag a felszabadítás célját szolgálta.

Valami azonban megváltozott, s ez a változás előre megjósolható volt.

Az értelmetlen oroszok elleni szankciók, az orosz állampolgárok magánvagyonának kommunista-bolsevista rekvirálása, a kollektív bűnösség elvének visszamenőleges kiterjesztése többszáz éve hallott orosz művészekre is, valamint a konfliktusba történő be (nem) avatkozás körüli szómágia végül elérheti az egyetlen logikusan bekövetkező eredményt: a totális háború kirobbanását.

Tisztázzuk, mit is értek szómágia alatt! Azt mondja a USA és az alattvalói, a NATO és az EU, hogy nem avatkoznak be, mert az a háború kiszélesedését eredményezné. Ugyanakkor az egyes NATO-tagállamok, - amelyek nem mellesleg EU-tagországok is - fegyvereket és pénzt küldenek Ukrajnának. A pénz természetesen Zelenszkij bankszámláján landol, de a fegyverek alkalmasak az eszkaláció elérésére.  

Mert mi van akkor, ha Putyin szétlövi Prágát vagy Varsót egy  RS–28 Sarmat (NATO-kódja: SS–X–30 Satan 2) interkontinentális ballisztikus rakétával? Mindkét ország NATO-tag, ergo Putyin megtámadta a katonai szövetséget. Igen ám, de éppen a NATO jelentette ki, hogy ők kimaradnak a konfliktusból, ők nem küldenek fegyvert és nem adnak pénzt sem fegyverkezésre. Akkor tehát Putyin védekezhet azzal, hogy ő nem a NATO-t támadta meg, hanem csupán Csehországot és Lengyelországot, mint önálló államokat, amelyek önállóan avatkoztak a konfliktusba az ukránok felfegyverzésével.

S ha a csehek és lengyelek így önállóan okvetetlenkednek és hergelik az orosz medvét, vajon mit lép az USA, amikor cseh és lengyel célpontok kapnak egy 9K720 Iskandert (Nato-kód: SS-26 Stone)?

Megpróbálom a laikusok számára is szemléletessé, érthetővé tenni, mi is most a tét:

Az RS-28 Sarmat interkontinentális ballisztikus rakéta súlya 200 tonna, és 10 tonna (!!!) robbanóanyagot képes magával vinni. Sebessége több mint 20 Mach. Egy mach 1225 km/h. Vagyis egy 25 ezer km/h-val száguldó halál. Ami azt jelenti, mire feltűnik a radaron és megkísérlik befogni, addigra becsapódik. Kivédhetetlen! Ma még. Az oroszok szerint 40 év előnyben vannak, ami 5-6 évet biztosan jelent.

Az 1945. augusztus 6-án délelőtt 8 óra 15 perckor Hirosimára ledobott, viccesen csak Little Boy névvel illetett nukleáris bomba súlya csupán 4400 kg, hosszúsága 3 m, és átmérője 71 cm volt, hatóereje pedig csekély 15 kilotonna. Ehhez képest például a legnagyobb orosz atombomba, a „cár” 50 megatonnás volt.

A „cár” robbanóereje a Little Boy robbanóerejének háromezerszerese volt. A detonáció ereje meghaladta a második világháborúban felhasznált összes robbanóanyag együttes erejét. Történetesen, ha ezt a bombát Párizs fölött dobták volna le, megsemmisítette volna az egész várost. A gombafelhő 70 kilométeres magasságig emelkedett volna és 30 kilométer szélességben terül el. 100 kilométeres távolságból is harmadfokú égési sérüléseket okozott volna és ezer kilométeres távolságból is látható lett volna. A kísérlet során a lökéshullámok háromszor kerülték meg a Földet és a házak ablakai még 900 kilométerre is betörtek egy ott lévő településen.

Hirosimában 90-120 ezer ember veszthette életét a bomba közvetlen hatása, azaz rendkívüli hő, fizikai erő (lökéshullám), illetve ionizáló sugárzás következtében. S további 150-200 ezer a sugárfertőzésben.

Amit tudnunk kell, hogy egy Sarmat rakéta nukleáris töltet nélkül is képes „imitálni” egy atomrobbanás hatását. Egy Varsót megcélzó ilyen rakéta - a népsűrűséget is tekintve – többmillió ember életét olthatja ki. Ismétlem: „hagyományos” robbanótöltettel!!!

És az RS-28 Sarmatnak vannak kis- és nagytestvérei. Nagytestvérnek ott van az „Avangard” interkontinentális hiperszonikus rakéta, amely lángoló gömbként csapódik be a célpontba. Maximális sebessége ennek a rakétának is meghaladja a 20 Mach-ot, nukleáris töltete több mint 2 megatonna. Két megatonna!!! A Little Boy 15 kilotonnás volt! Kistestvérként említhetjük a fentebb már leírt rettegett 9K720 Iskandert, amely „csupán” 800kg hasznos tömeget tud nagyjából 500km távolságra elhordozni egy nem teljesen ballisztikus röppályán, s annak végső szakaszában is képes radikális pályamódosításokra, és ál-robbanófejek kibocsátására.

Nem tudja a nyugati világ, hogy mivel játszanak, hogy mit idézhetnek elő a kollektív őrületükkel, amely egy nyíltan fasisztoid államalakulatot, Ukrajnát igyekszik felmagasztalni, áldozatszerepben mutogatni. S félő, hogy a szélsőbaloldali provokációözön felőrli az orosz medve türelmét. Oroszországnak majdnem ezerrel több olyan nukleáris robbanófej van a birtokában, amelyek egyenként is képesek a kőkorszakba visszarepíteni egy országot.

Az egypólusú, az amerikai csendőrállam által fenntartott világrendnek vége. Megint két szuperhatalom fogaskerekei között kell majd őrlődnünk. Csak, amíg korábban a valóban demokratikus nyugati kapitalizmus és a szovjet szocializmus játékszerei voltunk, most egy nyíltan sztálinista bolsevik, azaz antidemokratikus nyugati és egy autoriter keleti féldemokrácia a menü. Kína pedig csendben figyel.  

25 komment

UGYAN KI VERSENYEZNE EGY PORSCHE PANAMERA TURBOVAL?

2022. április 02. 08:26 - Mr Falafel

Természetesen bárki. Szinte mindenki 

A történet úgy kezdődött, hogy már évek óta dédelgettem egy álmot, miszerint még egyszer utoljára veszek valami ütősebb verdát, valami olyasmit, amilyeneket fiatalon hajtottam. Ifjúkoromban ugyanis az autó 5000 köbcentinél és 300 lóerőnél kezdődött.

Van az az álpszichológia baromság, ami összefüggést vél felfedezni a farokméret és az autó nagysága között, hogy tudniillik, akinek a pénisze kicsi, az jár benga nagy verdákkal. Persze, hogy a „nagy” az az autó méretére vagy teljesítményére vonatkozik szerintük, egy sem fejtette még ki.

Én viszont korán rájöttem, hogy leginkább az az autó biztonságos, amelyiknek hosszú az eleje. S ezeknek legtöbbször azért hosszú az eleje, mert jó nagy motort kell belepakolni. A nagy motor pedig erős, mint a bivaly. Aztán meg az egyik pszichológia tantárgyamból úgy tanultam az egyetemen, hogy a fekete és az ezüstszín szeretete a biztonságra való törekvést szimbolizálja. Nem is volt soha más színű autóm, mint fekete vagy ezüst metál. (Most is fekete az egyik és ezüst a másik.)

Menjünk picit visszább az időben!

Gyerekkoromban matchboxokkal játszottunk a homokozóban. A vízzel nedvesített anyagban pályát építettünk, amin leeresztve versenyeztettük a kedvenc verdáinkat. A házban különböző fiókokban most is őrzök 100-150, - de lehet, hogy több - ilyen 50 éves kisautót. A kisfiamnak gyűjtögetem, aki – minő meglepő – imád a matchbox márkához hasonló fém játékautókkal játszani. Mindennapi használatra neki is van párszáz darab.

Ám az ereklyéket csak kivételes alkalmakkor kaphatja meg. Olyankor hosszú, álmélkodó örömködésben tör ki. Én pedig szinte minden hétvégén járok bolhapiacra, - Dunaharaszti, Szigethalom vagy Budaörs – és potom pénzekért (200-500 Ft) bővítem a veterán arzenált. Olykor különleges ritkaságokat is sikerül megkapnom, s csodálkozom, az árus mennyire nem tudja, mit ad el.

Szóval, ahogy mondani szokták, autóbuzi vagyok. S olybá tűnik, a kismajmocskám is örökölte tőlem. Amikor egészen pici baba volt, elővettem néhány kisautót azok közül, amelyeket gyerekkorom óta őrizgetek, és odaadtam neki. Az anyukája azt mondta, úgysem fogja érdekelni, mert a mai gyerekek már más játékokkal játszanak. Nem lett igaza. Már másfél évesen alapjátéka lett. Azóta is tologatja őket a padlón, az asztalon, az ablakpárkányon, a könyvszekrények polcain, bárhol.

A Tesco-ba nem tudunk bemenni anélkül, hogy ne kellene vennünk neki egy dobozzal, amiben általában 5 darab van. A dobozzal átmegyünk a barkácsosztályra, veszem a sniccert vagy a csavarhúzót, - attól függően, miként van csomagolva – és a csomagolástól való megszabadításuk után, amíg mi vásárlunk, a gyerkőc a polcokon tologatja őket.

Visszatérve a gyermekkoromhoz, a matchboxk mellett a másik kedvenc játékom az autóskártya volt. Játszottunk köbcentire, végsebességre és lóerőre. Ó micsoda gépek voltak! A Lola-T, az Intermeccanica, a Monteverdi Hai! S akkor elhatároztam, ha felnövök, nekem is lesznek ilyen autóim.

És lettek. Na, nem Lola T versenyautó, vagy a torinoi manufaktúrában készült szupersportkocsi, az Intermeccanica, de a BMW és a Mercedes szinte valamennyi típusa, Porsche, Ferrari, Jaguár, meg ilyenek. Az elérhetőbbek. Volt például egy Talbot Matra Murena 2.2 S-em is, egy háromüléses kis sportautó, igazi ritkaság.   

Vagyis, ha igaz lenne, hogy a péniszméretem befolyásolt az autóválasztásaimban, akkor én már a látencia (szexuális érdeklődés hiánya) időszakban a felnőtt életemre készültem. Ám sokkal valószínűbb, hogy csak álmodozó típus voltam/vagyok. Életem első fontos mottója is Pierre Curie mondása: „Az életet álommá kell átalakítani, s álmainkból valóságot formálni.” Nekem bevált.

S itt visszaérkeztünk a jelenbe. Pragmatikusan szemlélve a lehetőségeimet, a kínálatot és a környezeti adottságokat, már nem Ferrarikat, Lamborghiniket akarok. Számomra az autó német, és vagy Mercedes-Benznek, vagy BMW-nek, vagy Porsche-nak hívják. Semmi más nem érdekel, az egyetlen Audi SQ8-ast leszámítva meg sem nézem őket. Jelenleg egy Mercedes-Benz E 350d-t és egy Porsche Panamera Turismo Turbo-t hajtok. A Merci kicsit már öregecske (5 éves), de az évek alatt annyira megszerettem, hogy nem tervezem eladni.

Vele járok az ügyfeleimhez. Suzukival nem mehetnék, mert kiröhögnének, ha olyan autóval megjelenve bemondom a munkadíjamat. De nem mehetek a Porsche-val sem, mert akkor meg egyből azt mondanák, hogy „na, ez abból vette a kocsiját, hogy engem lehúz”. A Mercedes viszont egy szemnek kellemes fekete, nyugalmat sugárzó, konszolidált polgári autó, amilyen egy bizonyos területre szakosodott jogászhoz illik.

Sokan kétkedve fogadják, ha mondom, de nekem az autóim maguk is keresik a pénzt. Az itt fentebb is leírtakban foglaltak szerint. Az ügyfeleim mind gazdag külföldiek. Elvárják, hogy drága autóm legyen. Kikísérnek a parkolóba és megnézik, mibe szállok be. Volt olyan esetem, hogy a közvetítő kifejezetten kérte, méregdrága autóval menjek, mert anélkül hiteltelen leszek.

Az életem úgy hozta, hogy 49 évesen lettem apuka. A legnagyobb álmom teljesült. S most, hogy a gyerkőc már oviba jár, úgy döntöttem, átalakítom az életem. A párom, - aki természetesen jóval fiatalabb nálam, ami nyilvánvaló, hiszen a korombéli hölgyek már nem szülnek gyermeket – építse csak a karrierjét, én meg reggel viszem oviba a kisfiunkat, délben pedig elhozom és a napot együtt töltjük, amíg anyuci este 6-7 körül haza nem jön.

Idilli élet! Hálát adok érte a Jó Istennek!

Csakhogy egy szociálpedagógus és jógaoktató mégsem járhat egy brutális sportautóval például a hajléktalanokat ellátó szervezet alkalmazottainak karitatív jelleggel jógaórát tartani. Irritáló lenne. S egy magán bölcsőde-óvoda pedagógusaként sem mutat jól egy ilyen autóban. Pláne, hogy egyébként krisna hitű és a szerénységet és alázatot hirdeti. Volt is ebből számtalan vitánk, hogy vegyek neki valami olcsó szart, amivel ő járhatna. Én azzal érveltem, hogy az én gyermekemet nem fogja olyan autóba ültetni, amiben nincs maximális biztonságban.

Ez egy frappáns, kikezdhetetlen érv. Elfogadta, bár olykor elő-előhozakodik újra a hülyeségével. A lényeg az, hogy a Mercit lenyúlta, s mára szépen be is lakta. Amikor néha muszáj elkérnem, mert olyan ügyfélhez megyek, mosolygok is magamban, hogy már mennyire az övé. Kicsit irigykedem is. Mercedest vezetni semmihez sem fogható. Az eleganciája, a légies könnyedséggel ötvözött biztonságérzetet sugárzása, a vezetési hibák iránti toleranciája semmihez sem fogható. Úgy mondják, „Mercedes feeling”. Nincs BMW feeling, Bugatti feeling vagy Skoda feeling. Mercedes feeling van csak. Nem véletlenül.

És a Porsche? – Brutális állat!

Imádtam a versenyautókat, az autóversenyeket. Az F1-et is csak most, 40 év után töröltem a listámról, miután tavaly végleg megelégeltem a Hamilton körüli szivárványos kommunista BLM majomkodást. Az egyik kedvenc autóversenyzőm Walter Röhrl volt. Aktív pályafutása után a Porsche gyár tesztpilótája volt. Áhítattal néztem, amikor az éppen új modelleket beavatja a Nordschleife-n.           

Ő mondta: „A Porsche nem hisz a fékezésben” - és nem tolerálja a mazsolák bénázásait. Porschét az vegyen, aki tud és mer is vezetni egy két tonnás, brutálisan izmos dögöt. A Turismo a sofőrrel együtt viszont közel 3 tonna. Vagyis egy 3 tonnás, 550 lóerős masztodon, ami 3,8 másodperc alatt gyorsul százra. A Porsche Panamera Turismo Turbo az autók Hulkja.

Ennek ellenére, ha valaki mellé beállok a másik sávba, - legyen az szakadt, öreg Audi, dízel Passat, KIA tökömtudjami, azonnal túráztatni kezdik a motort, lassan előbbre gurulnak, aztán zöld és kilőnek. Ez különösen akkor vicces, ha én olyan sávban állok, ami a kereszteződés után megszűnik, és én nyilvánvalóan azzal a szándékkal álltam oda, hogy megelőzzem a másik sort.

Tehát versenyzünk. Vagyis ő azt hiszi, hogy ezt tesszük, de a valóságban nem ezt tesszük. Én negyedgázzal, doromboló V8-as hanggal eltűnök a francba, ő meg erőlködik, amíg aranyere nem lesz. S száz méter megtétele után ő 90 méterrel van mögöttem, 5 másodperc múlva pedig már nem tudja leolvasni a rendszámomat.   

Egyébként viszont nem hajtok gyorsan. Minek? Már kinőttem a streetfighter korból. Tényleg szinte csak előzéskor használom ki az autóm adottságait. És mindig udvarias vagyok. A zippzár-elv szerint mindenkit beengedek magam elé. Egyébként is annyira kínos lenne csak azért rátaposni a gázpedálra, hogy a nálam alapból gyorsabban érkezőt megakadályozzam a besorolásban. Bezzeg, amikor én szeretnék besorolni! Az esetek 99%-ában a delikvens szétszaggatja a járgányát, hogy engem megakadályozzon a manőverben. Irigység, ja.

Vannak persze kivételek is. Ezek főleg a drága autók tulajdonosai. Amolyan kasztbeliek összekacsintásaiként egymással különösen udvariasok vagyunk, amellett, hogy egyébként is ez az alaphabitusunk. Mi már ezt a luxust is megengedhetjük magunknak, mondhatnánk viccesen.

Még a Mercivel éltem át párszor, amikor az érdi piacra mentem, hogy a parkolóból kifelé jövő autósok diszkriminálnak. Ugyanis ott az a szokás, ha végeztél, az egész napra szóló parkolójegyedet kinyújtod az ablakon, hogy az érkezők közül valakié lehessen. Velem többször előfordult, hogy a sofőr visszarántotta az ablakon kinyújtott parkolójegyet, amikor meglátta az autómat.    

Amióta meg a Porsche-val járok, hozzá kellett szoknom, hogy közutálat tárgya vagyok. Nem tudok úgy közlekedni, hogy valaki ne akarna móresre tanítani a szerinte szabálytalan vezetésemért. Ami, - hozzáteszem – a KRESZ szerint nem szabálytalan, csak ő hülye a közúti közlekedéshez, de ráadásul még egy irigy gyökér is. Jogászként kínosan ügyelek rá, hogy a jogszabályokat betartsam, de legalábbis úgy használjam, hogy annak tartalmát maximálisan kimerítsem, vagyis elmegyek a határokig.

Ebben egy jogban járatlan, többnyire az életkörülményei okán frusztrált honpolgár jelentősen korlátozva van. Így aztán a szar élete jelentette minden keserűségét rám okádja. Húsz éve az ilyeneket még megtoroltam, ma már csupán sztoikus nyugalommal szemlélem a görcsölését. S azért is lehetek nyugodt, mert mindazt, amit elértem, csakis magamnak, a tudásomnak, a szorgalmamnak, a képességeimnek köszönhetem. Nem kellett ellopnom hozzá semmit az istenadta néptől, nem kellettek politikai kapcsolatok, gazdag szülők.

Ezért aztán minden reggel szívemben békével ülök be az országúti tankomba és élvezem a vezetés minden pillanatát. S közben azon morfondírozok, hogy azért egy GLE 63 AMG coupe jó lenne családi autónak. Meglátjuk! Messze van még június. (He-he-he)    

5 komment

СЛАВА УКРАЇНI!

2022. február 26. 08:15 - Mr Falafel

Gondoljunk is bármit az ukránokról, együtt érzünk velük. Gyomorszorító látni, ahogy a jóval erősebb megtorolja a gyenge hibáit. Amikor ártatlanok halnak meg teljesen értelmetlenül. Akkor is, ha az ukránok pontosan azt kapják, amit megérdemeltek, amit gyakorlatilag kiprovokáltak, s ami én már 5-6 évvel ezelőtt is megjósoltam.

Anno kijelentettem, hogy tíz éven belül kitör a háború. Azt gondolom, még csak nem is kellett különösebben nagy jóstehetségnek lennem, hiszen az ukrán cselekedetek magukban hordozták a megtorlás magvait. Számtalan fotót és videót láttam ukrán barátom jóvoltából, amelyen elesett katonák tetemeit vonszolják, s a szétlőtt fejből kipottyan az agyvelő. Lehetett tudni, hogy ennek következményei lesznek.

Először is, van egy nem létező nép, amely valamilyen oknál fogva területileg folyamatosan gyarapodott. Mert hiába gúnyolódik például a Vlagyimir Klicskó boksz világbajnok, a Kijevi fejedelemség soha nem volt ukrán, hanem mindig is orosz volt. A pontos neve ugyanis Kijevi Rusz fejedelemség volt. A rusz pedig nem ukránt jelent. S amikor a rusz fejedelemség megerősödött, kelet felé terjeszkedni kezdett. Ekkor tette át birodalma székhelyét Kijevből Moszkvába. Az ukrán állam pont olyan realitás, mintha Magyarországból kiválna Mezőkövesd és kikiáltaná a Matyó Köztársaságot.    

Másodszor, hiába hamisította meg a kommunista USA által felügyelt internet, Ukrajna lakosságának fele orosz. Az ukránok saját államukon belüli aránya ma sem több 37%-nál. Így aztán, amikor öt hónappal a parlamenti választások előtt fegyveres konfliktust provokáltak a CIA által kiképzett ukrán nacionalisták (fasiszták) a Majdanon a regnáló oroszajkú kormányzattal szemben, felvállalták a teljes orosz ajkú lakosság ellenérzését.

Azonban az ukránok nem álltak meg itt. Miután a puccsuknak nem lett nemzetközi visszhangja, sem semmilyen következménye, felbátorodtak, elszemtelenedtek. Tehették, hiszen ekkor már Biden alelnök fia gyakorlatilag teljhatalmú úrként viselkedett az országban, Ukrajna egyre inkább belesodródott egy aljas amerikai játszáma.

Az ukrán nyelvtörvény nem csak nekünk fájt.

Jegyezzük meg: Kárpátaljához soha semmilyen köze nem volt Ukrajnának, az ukránnak nevezett, orosz tájnyelvet beszélőknek. Az elcsatolás utáni, Csehszlovákiával közös Szovjet határ kiszélesítéséről szólt, így biztosítva hatékonyabb felügyeletet a szövetséges (alattvaló) felett. Csak eztán telepítettek oda ukránokat az őslakos magyarok nyakára.

Az Ukrajnában élő és számbeli többségben lévő orosz kisebbség nyelvhasználatának kvázi megtiltása ostoba lépés volt. Nem véletlen, hogy Ukrajna jelentős természeti adottságai ellenére sem tudott megerősödni gazdaságilag. Mindig gyámolításra szorult, mert csekély a szellemi erő arrafelé. S míg korábban az erős orosz állammal a háta mögött feszített, addig újabban az oroszoknál erősebbnek tévedett USA kitartottjaivá avanzsáltak.

Csakhogy Amerika messze van, az oroszok meg a nyakukon. S ahogy az USA nekünk sem tudott segíteni 56-ban, úgy most az ukránoknak sem tud, vagy nem is akar.  

Meggyőződésem, hogy Ukrajna egy sokkal nagyobb játszmában tölti be a csali/balek szerepét. Mit mondjak, nem szívesen lennék most kubai. Igen, azt gondolom, hogy az USA eredeti célja mindig is az volt, hogy addig hergeljék az oroszokat az ukrán destabilizációval, amíg fegyveres konfliktust provokálnak, s akkor az USA majd nagyon meg akarja védeni magát mindenféle diktatórikus és szovjet berendezkedésű országoktól, ezért Kubában kell támaszpontot létrehoznia. A csendes-óceáni bázis amúgy sem lesz tartható hosszan a kínai terjeszkedés miatt.     

Most, hogy Európa energiáit leköti saját túlélése az orosz hegemónia-törekvésekkel szemben, egyrészt jelentős gazdasági előnyre tehet szert, másrészt bátrabban léphet fel Kubában. Mert, aki azt hiszi, hogy Amerika egyetlen másodpercre is törődött az ukránokkal, az végtelenül ostoba. Ukrajna csak Putyin cárnak fontos, másnak nem. Csakhogy a komcsi agyúaknak mindig kell egy nagyhatalom, aminek eminens alattvalói tudnak lenni. Ezért törleszkedik az EU az USA csizmájához.  

A helyes viselkedés a Putyinnal való megbékélés lenne. Erre nem számítok. Tekintve, hogy Európa vezetői is genderidióták, LMBTQ-sérültek és BLM alattvalók. Azért addig fogják provokálni Vlagyimir Vlagyimirovicsot, amíg teljesen eluralkodik rajta a hadurakra jellemző paranoia.

Megfigyeltem Putyin arcvonásait, és nagyon megváltozott az utóbbi napokban. Továbbra is logikusan érvel, de ez már színtiszta katonastratégiai logika, nem pedig polgári. Megszállottság ült ki az arcára. Így néz ki egy hadúr, akit a végletekig triggereltek.  

S ekkor tegyük fel a kérdést: Miért állna meg Ukrajnánál, ha be akarnak zárni előtte minden ajtót, ha semmibe akarják venni? A világ legnagyobb szárazföldi haderejével, jelentős atomarzenállal rendelkező hadurat nem lehet kizárni sehonnan, mert egyszerűen megsemmisíti a helyet, ahonnan kizárták.

Semmi kétségem afelől, hogy az oroszok valami olyan csapásmérőt fejlesztettek ki, amit eddig nem sikerült kikémlelni, s ami jelentős előnyt biztosít számára riválisaival szemben. Beszédeiben folyamatosan céloz valami ilyesmire. S azt hiszem, nagyon szeretné már kipróbálni ezt a fegyvert.

Én nem szeretnék ebben részt venni, de nem én döntök.

Olvasom a magát történésznek kikiáltó Yuval Harari zagyvaságait. Szerinte az ukrán nép bátorsága menthet meg minket. Nos, akkor végünk! Ugyanis az ukrán nép minden, csak nem bátor. A valóság pedig az, hogy mostantól Putyin jóindulatából létezhetünk csak. S ha tovább tereljük a végső hadúri őrület felé, nekünk annyi.

Sajnos a mai európai (és magyar) társadalom annyira beleőrült a liberális demokráciába, hogy fogalma sincs, hogyan kell viszonyulni egy hadúrhoz. Putyin egy intelligens ember, aki egy katonai jellegű diktatúrában, ráadásul egy világhatalomban nőtt fel és lett maga is katona. KGB ügynökként terepen dolgozott, feladata volt kiismerni, feltárni az ellenség stratégiáit. Ezzel a tudással és tapasztalattal lett a világ legnagyobb országának, egy atomhatalomnak a vezetője. S képességeivel a Szovjetunió felbomlása okozta traumából kihozta az orosz népet.

Ő nem pókerjátékos, aki drága mapszemüvegben ül a félhomályban és viszkit kortyolgatva blöfföl. Az ő pozíciójában már azt a luxust is megengedheti magának, hogy igazat mond. Számtalanszor elmondta, hogy az USA hazudik, mert egy védelmi céllal kilőhető rakéta ugyanúgy kilőhető támadási céllal is, hiszen a támadó- és a védőfegyverek héja (befogadó állomás) azonos, és senki nem tudhatja, mikor raknak bele atomtöltetet. Elmondta, hogy Oroszországot becsapták, amikor megígérték neki, hogy a NATO nem terjeszkedik kelet felé.     

Mindezek következményeként, - kijelentette – támadófegyvereket fognak fejleszteni. A továbbiakban nem volt más dolga, mint kivárni a pillanatot. Az USA megtámadta Irakot kétszer, szétbombázta Jugoszláviát, népirtásokat generálva. Aztán szétbombázta Szerbiát, hogy egy iszlám államot (Koszovó) hozzon létre. Megteremtette a torz bábállamot, Boszniát, ahol párezer bosnyákon kívül szerbek és horvátok élnek nagyobb létszámban. Elpusztította Szíriát és Líbiát, elindította az Európát hosszútávon kivéreztető arab tavaszt. A csúfos afganisztáni szerepvállalásáról már nem is szólva!

Az USA egy elmebeteg, embertelen militáns konglomerátum, egy latorállam, az emberiség ellensége. Mára ott tartunk, hogy bárminek örülnünk kell, ami ezt agresszív, fajgyilkos hordát képes megállítani. Így lett Ukrajna borzalmas sorsa az emberiség reménye, putyin pedig a homo sapiens sapiens faj túlélésének záloga.   

3 komment

KI A KOMMUNISTA?

2022. február 20. 18:02 - Mr Falafel

A kérdésre többféle válasz is adható:

 

Mindenki kommunista, aki nem a Fideszre szavaz.

A kommunista a kapitalista ellentéte.

Kommunista, aki az abszolút igazságos társadalom felépíthetőségében hisz.

A kommunista csupán egy gúnynév a balliberálisokra, a magukat liberálisnak és baloldalinak vallókra.

A kommunisták mindig azt mondják, nincsenek is kommunisták, mert nincs és soha nem is volt kommunizmus. Azonban a kommunista létnek nem előfeltétele a rendszer, amelynek megalkotása a kommunisták végső célja. Vagyis kommunizmus nélkül is vannak kommunisták.

A kommunisták, miután hatalomban mindannyiszor a népirtást tekintették az egyetlen működőképes társadalomformáló aktusnak, vagyis elpusztítottak mindenkit, aki nem értett velük egyet, manapság nem szívesen vállalják fel klasszikus elnevezéseiket: kommunista, bolsevik, szocialista. Mindhárom elnevezés ugyanazt az embertípust takarja. Ahogy az Istvánt is szoktuk Pistának, Pistinek, Isunak, Istinek nevezni.

A kommunista mindig tetten érhető retorikájában is. Ők a társadalomra, mint emberek közösségére mindig NÉP-ként hivatkoznak, szemben azzal, hogy a kapitalista POLGÁR-oknak hívja őket.

A kommunista sosem a saját munkája eredményének tekinti helyzetét, hanem mások, alapvetően ellenük irányuló cselekedetei okozatának. A kommunista ezért mindig elégedetlen a státuszával. Ennek okán cselekvéseinek elsődleges mozgatója nem saját boldogulására irányul, hanem a másik ember javainak birtokba vételére, mint kompenzációra amaz helytelen viselkedéséért.

A kommunista ember mindig el akarja venni a másik ember vagyonát, ingatlanját és ingóságait. S míg önmagát A NÉP-ként aposztrofálja, addig azokat, akiket ki szeretne fosztani, GAZDAG-okként. A kommunizmus eszméje szerint ugyanis minden embernek minden tekintetben egyenlőnek kell lennie. S itt érhető tetten a liberális demokrácia, a mai nyugati balliberális metodika bolsevizmussal, kommunizmussal való azonossága. Ugyanis a liberális demokrácia végső célja pontosan ugyanaz, mint a kommunizmusé: egyenlővé tenni.

Csakhogy az emberi faj egyes egyedei között képességek tekintetében olyan, biológiai, genetikai eredetű egyenlőtlenségek vannak, amelyek nem egalizálhatók semmilyen módon. A kommunizmus, s így a liberális demokrácia is egy retrográd folyamat végterméke, ergo nem a legfejlettebb emberi társadalom, mint hiszik sokan, s mint a Fukuyama nevű elmeháborodott kommunista filozófus hangoztatja napjainkban, hanem éppen fordítva, a klasszikus kapitalizmusból való visszahanyatlás egy kezdetlegesebb, differenciálatlanabb társadalmi formába.  

Kommunizmusban és a liberális demokráciában a takarítónak azonos értéke van az orvossal, a betanított munkásnak a mérnökkel, a bolti eladónak az egyetemi professzorral. Gyakran kapom meg én is, hogy jogászok nélkül simán működne a társadalom, de megenne a kosz, ha nem lennének takarítók. A kommunista ember azt vallja, a társadalom egyetlen tagja sem hasznosabb a másiknál.

Mivel a képességek különbözőségében sem hisz, mindenkit, aki nála többre vitte, csalónak, alávalónak tart. A GAZDAG tehát egy szitokszó, amely azt az embert írja le, aki a legcsodálatosabb társadalmi létezés, a kommunizmus, a liberális demokrácia megvalósulásának ellensége, legfőbb akadálya, s akit, mint ilyent mindenképpen el kell pusztítani, hogy az általános és teljes egyenlőség megvalósuljon.

A kommunista, azaz a balliberális ember nem akar energiákat fektetni a saját gyarapodásába, fejlődésébe, megelégszik azzal, ha a nála szorgalmasabbaktól, okosabbaktól, állhatatosabbaktól elveszik a többletjavakat, amelyeket az a jobb képességeivel megszerzett. Ettől a jobb képességű emberek még nem lesznek azonos módon ostobák és lusták a kommunistákkal, de az életük ugyanolyan, - ha nem még inkább – nyomorúságos lesz. Éppen ezért az elmekórtanilag leginkább  kommunista emberek, a bolsevikok azt szokták cselekedni, hogy az általuk kisemmizett, náluk okosabb és szorgalmasabb embereket megölik. Így sosem lesz, aki szembesítse őket saját hitványságukkal.

A kommunista ember virulens. Az a beteg gondolkodásmód, amit magában hordoz, fertőző. Ezért kommunistává válhat akár egy okos és szorgalmas ember is. A kommunistavírus ugyanis mindenki olyat megtámad, aki bármilyen okból elégedetlen az életével. Például nem tartja elég szépnek magát, nemi identitásproblémái vannak, elhagyta a szerelme, vagy úgy érzi, hiába fektetett be elégséges energiát az egzisztenciája építésébe, nem érte el azt a célt, amire vágyott. Mást neveztek ki helyette igazgatónak, és ő maradt helyettes, más lett adjunktus, ő maradt docens, a csoporttársa jeles PhD, ő meg csak jó. Az ismerőse, aki szintén mesterember, már E-osztályú Mercedest vett, neki meg csak C van. S lehetne hosszan sorolni.

Fenti és más hasonló okokból vannak tehát a kommunisták között okos és szorgalmas emberek is. S azt a nácik óta tudjuk, ha az értelem és a szorgalom rossz cél érdekében munkálkodik, abból mindig valami iszonyat keletkezik.

Agatha Christie egyik legismertebb művében, a Gyilkosság az Orient expresszen címűben az általa létrehozott zseniális detektív figura, Hercule Poirot szájába adja a következő mondatokat: „Micsoda emberek, az önkényes esküdtszékükkel és az önkényes igazságukkal. … Nem volt joguk a törvényt a kezükbe venni! Nem, így nem viselkednek, csak a vademberek. Az utcán, ahol az esküdtek és a hóhér jelölik ki önmagukat. Csakhogy ez középkori módszer. A törvény rendjét fenn kell tartani, és ha kudarcot vall, igyekszünk még magasabbra emelni. Különben a társadalomnak, a civilizált embereknek nem lesz, ami védelmezze őket, ha ez összeomlott.”

Magam is ezt az elvet vallom. Szemben a baloldali emberekkel, a kommunistákkal, a balliberálisokkal, akik egyszerű többséggel módosítanának kétharmados törvényeket, akik az alkotmányt az ATV stúdiójában ülő „szakértők” egybehangzó akaratával, a nép nevében hatályon kívül helyeznék, akik folyton elszámoltatnának másokat, akik azt ígérik, ha nyernek, földönfutóvá tesznek minket minden értelemben.

A minap Tordai Bence és a magának közgazdász diplomát hazudó Hajnal Tamás, két alig mérhető pártocska lenin-fiúi vagyonelkobzási csekket vittek Rogán Antalnak. Jelezvén, ha a baloldal nyeri a választásokat, minden ingó és ingatlan vagyonától megfosztják. Ahogy Mészáros Lőrincet, Orbán Viktort, vagy éppen Rákay Philipet és Nagy Ferót. Mindenkit kifosztanak, aki Magyarországon nemzeti érzületű és konzervatív. Engem is megfenyegettek már párszor ezzel, pedig én senki nem vagyok, legkevésbé pedig a NER kegyeltje.

S talán éppen ezért vagyok nagyobb ellenségük, mert egy Miskolc-vasgyári prolikölyökből felküzdöttem magam valahová, ahová ők sosem érhetnek fel. Tehát, miközben egy vagyok közülük, egyben annak vagyok ékes bizonyítéka, hogy fejlettebb intellektussal, nagyobb szorgalommal többre vihetjük, mint az átlag. Vagyis én vagyok a  mementója  annak, hogy nem vagyunk mind egyenlőek.

A kommunisták, a liberális demokrácia exkluzivitását (kizárólagosságát) hirdetők azon okból is virulensek, mert egyszerű megoldásokat kínálnak. Ha nem tetszik egy törvény, nem tartjuk be, eltöröljük. Ha erre nincsenek jogállami eszközeink, akkor erőszakkal, mert a cél szentesíti az eszközt, hiszen az igazság, a NÉP IGAZSÁGA a mi oldalunkon áll. Ha nem tudod feldolgozni, hogy homoszexuális vagy, jelentsd ki, hogy nő vagy, és máris nő leszel, de legjobb, ha átműtteted magad nővé és máris megnyugszol, helyre billen a világ. S ha még sem így történik, azért csakis a hagyományos értékeket vallók a felelősek, ők az ellenségeid, akiket el kell hallgattatnod.

Szerintük létezik abszolút igazságos társadalom, de az nem a mennyország, hanem a kommunizmus, a liberális demokrácia. S miközben a kereszténységet minden eszközzel igyekeznek elpusztítani, mint ideológiai akadályt, aközben a saját világlátásuk is vallásos, csak sokkal primitívebb, mint a kereszténység. A kommunista, vagy balliberális ember animista társadalomszemléletű.

A valóságban azonban nincs igazságos társadalom. Ez egy megvalósíthatatlan konstrukció, egy utópia. Sőt, ha a megvalósítási metodikákat tekintjük, akkor kifejezetten disztópia. A baloldali világlátás egy evolúciós zsákutca, az ember kognitív funkcióinak korcsosulása, amely végsősoron a faj kipusztulásához vezet. Illetve vezetne, ha nem lennénk mi, akik megmaradtunk homo sapiens sapiensnek.

S ha nincs abszolút igazságos társadalom, akkor el kell fogadnunk, hogy érhetnek minket igazságtalanságok, hogy vannak köztünk érdemtelenül boldogulók és ugyancsak érdemtelenül lemaradók, mellőzöttek. A feladatunk azonban ilyenkor az, hogy a (jog)rendet, az igazságszoláltatást mind magasabb tudományos és erkölcsi szintre emeljük. Nem pedig az, hogy a jogrend felfüggesztése ígéretével igyekszünk erőszakos hajlamainkból fakadó aljasságunknak híveket toborozni, mint teszik a baloldaliak.

Nagyon különbözünk egymástól, mi és a kommunisták, a liberális demokraták. Unalomig ismétlem, ha kell: ez nem egyszerű világnézeti különbözőség, ez evolúciós megalapozottságú. Nem vagyunk már egy egységes faj.

A kognitív funkcióinkban való eltérésre mondanék néhány példát:

Szerintük a 13. havi nyugdíjat nem Gyurcsány és Bajnai vették el, hanem Orbán nem adta vissza. Állítják, hogy Bajnai csupán egy egészen iciri-piciri rövid időcskére akarta elvenni, de sajnos a Fidesz csalással győzött, s így a 13. havi nyugdíj örökre elveszett. Szemben ezzel a Bajnai kormány programjában ez szerepel: "2009-ben nem fizetik ki a 13. havi nyugdíj második felét. Megszűnik a 13. havi nyugdíj, helyette a GDP-hez kötött nyugdíjprémiumot vezetnek be." Ebből elég világosan látszik, hogy nem egy rövid időintervallumra vették el a juttatást.

Szerintük a Gyurcsány Ferenc által az álproblémának titulált gazdasági válság miatt felvett 4500 milliárd IMF-hitelt Orbán lopta el. A pénzt eredetileg bankkonszolidációra fordították (volna), de csak az OTP, vagyis Csányi, Orbán embere kapott belőle, a többit az államkasszában hagyták, és azt Orbán lopta el, amikor 2010-ben hatalomra került. Hogy ennek a költségvetés ellentmond, az nem igaz, mert nincs is olyan, hogy költségvetés.     

A MANYUP-okkal kapcsolatban pedig az a kommunista is Orbánozik, akinek a saját pénztára 10 év után kiküldte, hogy a betett pénzek egyetlen fillér hozamot sem termeltek. S az egyébként általuk csak GAZDAG-ként, tehát ellenségként emlegetett vállalkozók ebben a történetben heroizálódnak, mint a SZEGÉNY-ek megmentői, mert a magánpénztárakban ők márpedig jobban bíznak, mint az államban. S természetesen az állam által beszedett adó, mind az övék, a népé. Az ő verejtékes munkájukból fakad.

Ugyanis a bank, s minden pénzintézet, számukra kegyhely, a vallásuk szakrális építménye. A bank a kommunisták, balliberálisok temploma. Nyíltan ki is mondják, - vagy, hogy stílusosabb legyek – nyíltan megvallják, hogy bank nélkül nem létezik emberi társadalom.

Látható tehát, hogy a homo sapiens sapiens kognitív funkcióiból fakadó értelmezési metodika, a kauzalitás itt csődöt mond, s egy teljesen irracionális felfogás, egy bomlott elme képe rajzolódik ki. A mi szemszögünkből mondhatjuk őket elmeháborodottnak is, azonban a saját fogalmi rendszereiken belül az ő gondolkodásuk koherens és logikus. Ezt az ellentmondást kizárólag azzal oldhatjuk fel, ha elfogadjuk, hogy az ő agyuk evolúciója elindult valamilyen irányban, a miénk pedig szintén halad egy tökéletesen különböző más irányban.

Hogy ki a kommunista végtére is? – Mindazok, akiket a bevezetőben annak neveztem. Akik varázsigeként használják az „egyenlőség”, „nép” és „bank” szavakat. Szóval, kedves olvasóm, ha ismeretségi körödben van olyan személy, aki a diskurzusotok során gyakran ismétli e szavakat, az biztosan kommunista, vagyis balliberális.

40 komment

HÁBORÚ

2022. február 13. 07:42 - Mr Falafel

 

Még a 80-as évek elején láttam moziban a 2001. űrodüsszeia című filmet, amely Arthur C. Clarke világhírű regényéből készült. Mivel Stanley Kubrick rendezte, rendkívül vontatott, unalmas volt. Ma már biztosan nem volna türelmem végig nézni.

A film elején azonban volt egy jelenet, amely ma rendkívül aktuális. Ősemberek két csoportja harcol egyazon területért. Az eszközkészítés előtti időkben játszódó történet lényege az, hogy az egyik horda tagjai rájönnek, az elhullott állatok csontjaival, - főleg a combcsontokkal - kiválóan agyon lehet verni a másik horda tagjait.

Szépen ki is irtják a riválisokat. Aztán a győztes horda főnöke feldobja az "eszközt", az első emberi eszközt és az űrhajóvá változik és máris belelassultunk a jövőbeni cselekményekbe. Az ember első eszköze tehát fegyver volt az alkotó szerint. Nem kizárt, hogy igaza van.

Számomra azonban más okból válik relevánssá a mozi bevezetője. Ott volt a hatalmas Föld bolygó, természeti kincsekben gazdag, be nem lakott területek milliárdjaival. S jön két, egyenként 10-12 fős horda, és agyonveri egyik a másikat száz négyzetméternyi területért.

Ma már a Földön nincsenek, vagy legalábbis alig vannak természeti kincsekben gazdag, nem lakott területetek. S most ugyanaz előtt a dilemma előtt állunk, mint a primitív ősember a filmben. A különbség csak annyi, hogy most nem elhullott állatok combcsontját lóbáljuk egymás irányában, hanem nukleáris csapásmérő eszközeinket.

Én már éltem a hidegháború idején. Az a hidegháború nem volt olyan hideg és fenyegető, mint a mostani.

Tegnap reggel egy amerikai atomtengeralattjáró behatolt orosz felségterületre.

Putyin a minap, Macronnal közös sajtótájékoztatón elmondta, Oroszország nem olyan erős, hogy megküzdjön a teljes NATO-val, de Oroszország atomnagyhatalom és egyes csapásmérői e tárgyban hatásosabbak, mint riválisaié.

Miért kell megküzdenie a NATO-val?

A Krímért. Ugyanis Ukrajna katonai doktrinája lefekteti, hogy a végső cél a Krím katonai erővel történő visszafoglalása. Így aztán, amennyiben Ukrajna NATO-tag lesz, a háború nem pusztán Ukrajna és Oroszország között zajlik majd, hanem Oroszország és a NATO között. Ebben az esetben Putyin beveti az atomcsapásmérő rakétarendszerét. Elég nyíltan megmondta, nem köntörfalazott. ... és én hiszek neki.

A liberális démonokrácia legfőbb katonai erejét képező USA az őrület útját járja (minden tekintetben). Teljesen érthetetlen módon elkezdte nagyon erőszakosan sarokba szorítani ellenségét. Igen, nyugodtan használhatjuk az ellenség szót, mert az USA háborús törekvései, - bár tökéletesen értelmezhetetlenek és irracionálisak - nagyon is egyértelműek.

Az USA és szövetségesei le szeretnék zárni ezt a területvitát, amely a Földbolygó teljes és kizárólagos uralmáért folyik, és úgy érzik, az ő combcsontjaik, az ő eszközeik alkalmasak arra, hogy agyonverve mindenki mást, végül egyedül maradjanak fenn és uraljanak mindent.

Sokan gondolják, hogy sántít a filmből vett ősemberes hasonlatom, hiszen ott értelem nélküli lények, szinte még állatok állnak szemben egymással, mi pedig a homo sapiens sapiens vagyunk, a modern ember, amelyik leszállt a Holdra és programja van a Mars terraformálására.

A valóság azonban az, hogy soha a fajunk történetében nem álltunk még olyan közel emberi elődeink dilemmáihoz, mint manapság.

Ők ott, abban a távoli korban nem tudták, hogy az egyes csoportjaikon kívül léteznek más csoportok is, hiszen tudatuk sem volt, amivel felfoghatták volna. Találkozásaik azért voltak többnyire végzetesek, - míg rá nem jöttek, hogy az összefogásból előnyök is származhatnak - mert nem volt faji öntudatuk. Fogalmuk sem volt róla, hogy az a másik horda ugyanahhoz a fajhoz tartozik, s ha ennek a fajnak az egyes csoportjai összefognak, hatalmas birodalmakat építenek majd. 

Nem volt tehát faji öntudatuk. Pont, mint ma a liberális demokráciát építő közösségnek.

Az egykori nyugati társadalmakban, az első kapitalista államokban ma azt sem tudják, férfiak-e vagy nők, nemhogy azt felfognák, milyen fajhoz tartoznak. S mi, akik maradtunk homo sapiens sapiens, oly mértékben különbözünk tőlük, amely irritálja, felzaklatja és ezáltal erőszakossá teszi őket. Iszonyatos módon idegen a két csoport egymás számára.  

A liberális demokráciát építő emberfajta nem látja semmiféle összefogás lehetőségét velünk, kizárólag a saját értelme szerint kialakult értékrend kereteit hajlandó elfogadni, és elpusztít mindent és mindenkit, aki más, mint ő.

Az egyik fajta másik fajta általi kiirtása elkerülhetetlen. Ők már támadnak, már lóbálják a combcsontjaikat, mint értelem nélküli elődeink. Háború lesz. Nagyon hamar. Senki ne gondolkodjon azon, hogyan kerülhetnénk el, mert nem lehet. Azt kell kitalálnunk közösen, a saját közösségünkön, a homo sapiens sapiens közösségén belül, hogy élhetjük túl a másik fajtát. Nem szeretném, ha az ő vezetőjük dobhatná fel a magasba véres combcsontját, hogy abból űrhajó legyen. Meg kell akadályoznunk, hogy ez a vérszomjas korcs fajta kijusson a világűrbe.

Túl kell élnünk őket!

19 komment

PEDAGÓGUSOK AZ ÚTELGAZÁSNÁL

2022. február 01. 10:16 - Mr Falafel

"Minden jó, amidőn kilép a dolgok alkotójának kezéből, de minden elfajul az ember kezei közt."

/Rousseau: Emil, avagy  a nevelésről/

pdsz.bmp

 

 

Teljesen nyilvánvaló, hogy a társadalmunk kettészakadt, s ez egy még be nem fejeződött folyamat. A kétféle élnivágyás rövidesen még ennél is távolabb kerül egymástól, és soha többé nem lesznek közös vágyaink, élményeink, céljaink. Soha többé. Szerencsére.

S amint azt már többször is elmondtam, véleményem szerint ez a megosztottság nem ideológiai jellegű, hanem evolúciós alapozottságú.  A bolygón való fennmaradáshoz az ember fiziológiai értelemben nagyjából eljutott arra a fejlettségi szintre, ahonnan jelen társadalmi berendezkedés mellett nem nagyon van hová tovább fejlődni. Illetve ahhoz, hogy testi adottságainkat az evolúciós kényszer tovább alakítsa, előbb valami óriási mentális átalakuláson kell átesnünk, vagyis az agyunknak kell eljutnia egy olyan fejlettségi szintre, amely kiprovokálja ezt az evolúciós kényszert.

Az emberi faj történetében több ilyen korszak lezajlott már, mígnem eljutottunk a homo sapiens sapiensig. Volt néhány zsákutca e folyamat során. Meggyőződésem, a liberális demokrata, a baloldali ember is egy ilyen zsákutca, s majd szépen kihalnak. Ennek legbiztosabb jele, hogy tagadják az összes biológiai determináltságunkat.

Ám, amíg ki nem halnak, valahogy együtt, egy térben kell élnünk velük, ami rendkívül nehéz. A megváltozott kognitív funkcióik elérték azt a szintet, amely már befolyásolja a genetikai alapprofiljukat, stimulálja a hormonháztartásukat, ezért túl azon, hogy semmit sem képesek már felfogni a mi világunkból, rendkívül agresszívak, a problémamegoldóképességük leredukálódott a végletesség szintjére.

Az az új embertípus, amivé válni készülnek, mint minden újszülött, retteg a környezetétől, ezért kizárólag az önvédelmi mechanizmusa működik maximális kapacitással. Ez egy primitív, ugyanakkor teljesen természetes és a földi élővilágra abszolút jellemző magatartás. Nekünk azonban, akik egyelőre maradtunk homo sapiens sapiens, valamiképpen kezelnünk kellene a helyzetet, de bizonyosan nem politikai/világnézeti kérdésként.

Útelágazáshoz érkeztünk. Mindannyian. Ők is, mi is. Ugyanahhoz az útelágazáshoz. Csakhogy mi nem tarthatunk velük azon az úton, amelyen ők mennének tovább. A mi utunk marad a homo sapiens sapiens faj útja, a férfi és nő biológiai tagozódás, az ellentétes nemű párokból álló családok, amelyek a fajfenntartást biztosító alapvető társadalmi egységek. Ők pedig…

Meg kell nézni a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének logóját: szivárvány. A sztrájk során az LMBTQ-mozgalom másik jelképét, a kék masnit viselték. Úgy van, a tanárok között is vannak a másfajta evolúciós pályára lépett egyedek!

Ezért számomra a pedagógusok sztrájkja kapcsán felmerülő egyetlen kérdés: vajon taníthatnak-e homo sapiens sapiens gyerekeket az eltérő evolúciós fázisban lévő embertípus egyedei?

A válaszom egyértelmű: NEM!!!

Éppen ezért valamennyi, a sztrájkban résztvevő vagy akárcsak a sztrájkolókkal szimpatizáló tanárt el kell bocsátani a pedagógus pályáról. Esetleg teljes szeparáció mellett fenn lehetne tartani az ő fajuknak megfelelő oktatási intézményeket. Azt hiszem, ezt kellene tennünk.

Sokan mondhatják, ez marhaság. Szerintem prevenció. Nekik is és nekünk is jobb, kényelmesebb, komfortosabb lenne. Hiába vannak még működő kompatibilitások, abban túl sok a teljesítménycsökkentő kényszer. S én úgy vélem, mindkét faj kiteljesedését lehetne biztosítani a másik károsítása nélkül. Persze, más kérdés, hogy ők ezt elleneznék, hiszen az ösztöneik önvédelmi üzemmódja kizárólagosságot diktál, minden más elpusztítását, de nekünk kell erősebbnek lennünk, hiszen a mi mentális állapotunk a stabilabb.

Fel lehet hánytorgatni részemre, hogy megfeledkezem a pedagógusok általános társadalmi megbecsülését tükröző bérrendszer anomáliáiról, hogy nem csupán a baloldali pedagógusok érzik úgy, hogy nem keresnek eleget, ergo nincsenek elvárható szinten megbecsülve.

Nem feledkeztem meg. A kormány sem. A pedagógusok társadalmi megbecsülését kifejező bérszint jelenleg konvergál a társadalmat alkotó közösségek pedagógusokról alkotott általános véleményéhez, ám ennek ellenére fejlesztés alatt áll. Úgy bizony! Bármennyire is fájdalmas ezt elismernie egy pedagógusnak, sajnos nem élvezik az emberek maradéktalan bizalmát.

Már a múltrendszerben is, amikor még egy középiskolai osztályból 15% sem tanult, tanulhatott tovább felsőoktatási intézményben, a tanárképző a kevés, a lehetőséggel élni tudó diák számára a végső megoldás, kényszerpálya volt. Akit nem vettek fel orvosira, mérnöki vagy jogi karra, az ment tanár-, illetve tanítóképzőbe. Ebből fakadóan a pedagóguspályán megszaporodott azon tanárok száma, akik sikertelenként értékelték magukat és tele voltak frusztrációval, amit aztán a gyerekeken vezettek le.

Amikor a 90-es években egy gimnáziumban hospitáltam, találkoztam ezzel a jelenséggel, és úgy vágott pofán, hogy még most is szédülök tőle. Így aztán hiába is ajánlottak az akkori oktatásügyi minisztériumban kutatói állást, visszautasítottam. Egyik tanárom rá is kérdezett, hogy tán nem szeretem a gyerekeket? Én pedig azt válaszoltam, hogy a kollégákat nem szeretem. Megértem, mondta ő, aki a hazai pedagógia oktatás egyik legkiemelkedőbb alakja.

A rendszerváltozás egyik nagy előnye lett, hogy a felsőoktatási intézményekbe való bejutás jelentősen könnyebbé vált, ezáltal nagyon sokan, akik egy felvételire nem voltak képesek megfelelően felkészülni, ám e stresszhelyzet megszűntével viszont bizonyíthatták a tudás megszerzéséhez való egészséges viszonyukat, diplomához jutottak.

Így a bolognai, vagyis a liberális rombolás ellenére az egyetemek, főiskolák jó egy évtizeden át termelték az egészséges szemléletű diplomásokat. Végül persze a téveszmés rendszer maga alá gyűrte az önálló gondolatokat és uniformizálta a hallgatókat.

Sebeők János írót (szerintem inkább filozófus) úgy harminc éve megkérdezték, miért nem járt egyetemre. Azt felelte, mert az egyetemeken agylopás folyik. Most meg már annak is örülnénk, ha agylopás folyna az agysorvasztás helyett. Soha ennyi korlátolt képességű, önálló gondolatokra képtelen, önismerettel és önkontrollal nem rendelkező fiatal felnőtt nem került még ki a felsőoktatásból, mint manapság.

S ezt nem más okozza, mint a baloldali liberális világfelfogás általánossá válása a felsőoktatásban, ráerőszakolása a nyiladozó értelmű fiatalokra. A másfél évtizedes gondolati szabadság, kreatív önmegvalósítás támogatása után a pedagógus ma újra megkérdőjelezhetetlen hatalom, tévedhetetlen mindentudó, mint egykor a szocializmusban volt. S persze megtorló és bosszúálló is. Megtorol és megbosszul minden önálló gondolatot, eltipor, ha csak a szikráját is meglátja, hogy a gondjaira bízott fiatal értelem többre hivatott, mint ő.

Mindemellett hihetetlen mértékben téves az önértékelésük. Nincs egy sem köztük, aki ne képzelné magáról, hogy ő jó tanár, és jobb is, mint x-y. Ezért nem képesek belátni, hogy bár a munkájuk a társadalmi hasznosság szempontjából közvetlenül az orvosok munkája után a legfontosabb, az informális társadalmi megbecsültségük jelenleg meglehetősen csekély. S e helyzeten nem a még több fizetés képes változtatni, hanem csak a morális megújulásuk.

Nyilván a magasabb bérek kialakíthatnak versenyhelyzetet, s esetleg képzettebb, felkészültebb személyek is a pedagógusi pályát választanák, azonban a magasabb felkészültség nem tesz senkit jobb pedagógussá. Erre bizonyára mindenki tudna számtalan példát hozni. Nekem is volt jónéhány rendkívül nagy tudású tanárom, de olyan csapnivaló pedagógus volt, hogy elképesztő.

Itt állunk tehát az útelágazásnál. Egyes pedagógusok pedig, mint  múltrendszerben, - abban szellemgyilkos diktatúrában - kiállnak és megmondják, mi a kötelező, mi az egyedül üdvözítő irány. Te jó ég, emlékszem, középiskolában, osztályfőnöki órán osztályfőnökünk Lenin elvtársról zengett hősi eposzokat, így akarván minket a társadalom hasznos tagjaivá nevelni. Hihetetlen, hogy három évtized után ide züllött vissza a társadalmunk, ide züllött vissza az oktatás színvonala!

Azt mondom, a tanár, a pedagógus ma nem példakép. Vagy, ha példa is valamire, az olyasmi, amit egyetlen gyermeknek sem szabad követnie. Vannak kivételek, én is ismerek néhányat. Nekik nehéz dolguk van ma. Kívánok sok erőt és kitartást!        

 

     

 

  

20 komment

ANTAGONISZTIKUS ELLENTÉTEK

2022. január 30. 21:28 - Mr Falafel

Az antagonisztikus szót középiskolában hallottam először, az osztályfőnökömtől, aki egy megrögzött, utolsó aljas kommunista volt. Mellesleg a történelemtanárunk és egyike azon személyeknek, akik jelentettek rólam, mint reakciós személyről.

Így azután a szóhasználat nosztalgikus érzéseket ébreszt bennem. Hogy tudniillik a megannyi csodaszép élmény mellett pusztán az teszi széppé azt a kort számomra, hogy akkor voltam fiatal. Mert egyébként egy mélysötét időszak volt, valami olyasmi, mint amivé a liberális demokrácia igyekszik kifejlődni.

Az "antagonisztikus ellentét" egyébként egy olyan kifejezés, mint a bacon szalonna, pleonazmus, azaz szószaporítás. Ugyanazt a fogalmat egymást követő, közel azonos jelentésű szavak fejeznek ki. Lefordítva tehát az antagonisztikus ellentét kibékíthetetlen ellentét ellentét.

Ezt az én drága osztályfőnökön akkor használta, amikor az imádott Lenin elvtársáról delirált végtelenül nagy ostobaságokat. Magát a fogalmat is tőle vette át elmondása szerint. Vlagyimir Iljics e kifejezést a szocializmus és a kapitalizmus ellentétére használta.

Nem vagyok különösebben nagy rajongója Leninnek, ugyanakkor olvastam a teljes életművét. Hát, igen, egyeseknek Danielle Steel és Wilbur Smith volt a könnyed kikapcsolódás, nekem meg kommunista  és (nemzeti)szocialista tömeggyilkosok agymenései. Szóval, azért voltak jó elképzelései is az elvtársnak, csak hát úgy volt a jó szándékait illetően, mint Regős Bendegúz, hogy mire a jó szándéka végére ért, rossz lett.

E hosszú bevezetőt követően röviden, egy példán keresztül kifejtem, miért is kibékíthetetlen, azaz antagonisztikus az én ellentétem az újabban liberális demokráciaként nevezett bolsevizmussal.

Itt ez a Schadl György nevű figura, a Végrehajtói Kar velejéig korrupt és intellektuálisan igen alacsony szinten vegetáló vezetője és Mártha Imre, a fővárosi közműholding vezérigazgatója. Az egyik kommunista, a másik inkább opportunista, mint jobboldali, ám a regnáló kormány egyik prominensével való törvénysértő kapcsolata miatt ránk lőcsölték. Amúgy joggal, de ez mellékes.

Mártha a kommunista, Schadl pedig az opportunista, jobboldalhoz törleszkedő. Mindkettő súlyos milliárdokat lopott. Mártha  közvagyonból, Schadl a pozíciója révén károsított meg másokat, elsősorban magán- és jogi személyeket (cégeket).

Mindkettő a társadalmi morált pusztító undorító parazita. Egyikük börtönben, a másikat a fajtája anyatigrisként védelmezi.

Ugyan melyik bűnöző van börtönben, s melyiket védik a többiek életük árán is?

Schadl Györgyöt az állam által működtetett hatóságok lefülelték, büntetőeljárást indítottak ellene, a közéletből végleg eltávolították. A cinkosaival együtt. A nyomozóhatóságok, az ügyészség és a bíróság teszi a dolgát.  

Mártha Imrét, a százmilliárdos tételű közpénzt eltolvajló pitiáner gazembert a baloldal véráldozatokat nem kímélve igyekszik kimenteni a felelősségre vonás elől. 

Sőt, a bolsevista médiumok a Schadl-ügyet úgy tálalják, mintha kizárólag nekik lenne köszönhető, hogy egyáltalán eljárás indult, miközben Mártha dolgában mélyen hallgatnak.

Hát ezért érzem én, hogy a veletek, baloldali emberekkel szembeni ellentétem kibékíthetetlen. Tiszta szívemből megvetlek titeket, mert mindent bemocskoltok, ahol megjelentek. Olyan alapvető emberi értékeknek, mint az erkölcs, nem vagytok birtokában, s mindent tagadtok, amitől az ember homo sapiens sapiens, így a kauzalitást és a formális logikát is.

Hiszem, hogy már nem vagyunk egy faj, hogy a kognitív funkcióinkban való ilyen mérvű eltérés evolúciós és nem világnézeti különbözőség. Nullum communen cursum! Nincs közös utunk!

2 komment

A DŰNE PUSZTULÁSA

2021. november 24. 18:58 - Mr Falafel

Lehetne akár ez is a címe Frank Herbert nagyszerű regénye legújabb, a mai liberálfasiszta elvárásoknak megfelelően elkészített változatának. Csakhogy ez egy hülye cím lenne, mert ennek a filmnek tulajdonképpen semmi köze nincs a regényhez, így magát a Dűne szót is istenkáromlás vele kapcsolatban megemlíteni.

A liberális demokrácia világfelfogása, - tekintve, hogy alapvetően bolsevik – kizárólag a pusztításban képes megmutatni valódi hatalmát. Mert, ha máshoz nem is ért, de valamit és mindent tönkre tenni, az enyészetnek átadni, látványosan kivéreztetni, végérvényesen megsemmisíteni, hát, ahhoz viszont nagyon is.

Az egyébként látványos technikai elemekkel operáló sci-fi, - mint azt a kritikákban is olvashatjuk – nem szól semmiről. Két és félórás vizuális ingerterror az „alkotói” nihilről. Denis Villeneuve … tök fejből írom a nevét, mert anno Gilles Villeneuve, majd a fia is kedvenc F1-es pilótám volt … David Lynch-ebb akart lenni David Lynchnél.

Csak hát az a probléma, hogy már David Lynch is rosszul nyúlt a műhöz, és valamiféle szürreális víziót fabrikált belőle. Villeneuve-nek ez sem sikerült. Miközben egyébként a szereposztás parádés. A főhőst, Paul Atriedest alakító fiatal színész, Timothée Chalamet pedig egyszerűen zseniális. Oly mértékben szuggesztív személyisége van, mintha Frank Herbert eleve róla mintázta volna regénye alakját.

Ezzel szemben a többiek, - s elsősorban a szintén egészen kivételes tehetségű Rebecca Ferguson – jóval kvalitásaik alatt teljesítenek, amelyet én egyértelműen rendezői hibának tudok be. Talán úgy vélte, ha ügyesen lekoppintotta a Szárnyas fejvadász folytatáshoz az alapfilm hangulatát, itt is elég lesz kifosztani David Lynch bomlott elméjét. Jelentem, nem lett elég!

S akkor, - in medias res – jöjjön a kedvencem!

Liet-Kynes nő!!! S nemhogy nő, de még fekete is. A keresztnevét (Piet) szépen el is hagyják, s a Liet-et használják akként. A regényben Liet apja, Pardot Kynes volt a planetológus. Egy fremen nőtől születik meg a fia, Piet. Fia! Herbert Lietje szerény, nagy tudású ember. Ez a feka csaj viszont kifejezetten arrogáns.

Annak kell lennie, elvégre fehér rabszolgatartókat sóznak a nyakába, s neki meg kell mutatnia, hogy ez itt Afr … izé … Arrakis, itt ő a király(nő). És bár ő olyan fekete, mint az üszök, a lánya fehér. A fremen népre e filmben az jellemző, hogy feketék és fehérek együtt alkotják. Ami nonszensz, mert mindig a fekete pigmentáció öröklődik, tehát mindenkinek feketének kellene lennie.     

Emellett a liberálbolsevik baklövés mellett szinte eltörpül, hogy a filmben megszólaló félelmetes sardaukar harcos női hangon vinnyog-affektál, vagyis meleg. S hogy a nagydarab kopasz férfiról elhiggyük, ő tényleg meleg, női hangon kell vernyákolnia. Ez fontos. Majdhogy nem ez volt a film egyetlen mondanivalója. Sőt, ha jobban belegondolok, más emlékezetes nem is történt.

Az egész úgy volt szar, ahogy volt. De legalább folytatása is lesz. Csak tudnám, minek.   

12 komment

CSELÉDTERROR A MAGYAR KULTÚRÁBAN

2021. november 14. 10:18 - Mr Falafel

Mindig feláll a szőr a hátamon, amikor a kultúra szót abban az értelemben kell használnom, amelyben a művészetet és bizonyos mértékben a tudományt, mint értéket kell leírnom, tekintve, hogy Magyarországon mindkét terület kommunista cselédivadékok rémuralma alatt áll, kisebb megszakítással immár egy évszázada.  

Mindemellett a művészet, - legalábbis az, amit a modern korban akként nevezünk – oly távol áll tőlem, mint egyik galaxis a másiktól. Ellenben a tudományokról való gondolkodásom klasszikus beágyazottságú, vagyis az ókori görög terminológiákat felhasználó V. századi attitűd megjelenítése, amelyben a minket körülvevő világról, - ideértve a társadalmi lét mindennapjait is - való gondolkodást filozófiai megalapozottság nélkül teljességgel haszontalan időtöltésként definiálom.

A Krisztus utáni V. században élt Thagaste városában egy bizonyos Martianus Capella nevű filozófus, aki a tudományokat úgy foglalta rendszerbe, mint a szabad emberhez méltó művészetekben való jártasságokat. Mindez a hét szabad művészet (septem artes liberales) néven maradt az utókorra.

A mester rendszere két részből állt:

 

1. Trivium – a szóval, szöveggel foglalkozó tudományok („Hármas út”)

Grammatica – Nyelvtan

Retorica – a gondolatok szabatos szóbeli kifejezése

Dialectica – a gondolatok logikus kifejtésének tárgya (a vitatkozás művészete)

 

2. Quadrivium – a többi négy tudományág közös összefoglaló neve („Négyes út”)

Astronomia – Csillagászat

Aritmetica – Számtan

Geometria – Mértan

Musica – Zene

Szóval, mi, akik a klasszikus alapokról építkezünk, nehezen választjuk el a tudományt a művészettől. Bennünk e két fogalom nem különül el egy racionális és egy emocionális cselekvéshalmazzá, amint az manapság divatos. Ezért, amikor a magyar kultúráról kell gondolatokat megfogalmaznom, nem tehetem tudományos alapvetések figyelmen kívül hagyásával.

Álláspontom szerint az a kultúra, amelyben a művészetek differenciált rendszerének leírása és értelmezése nélkülözi a tudományos (elsősorban filozófiai) megalapozottságot, nem nevezhető valódi kultúrának, az csupán a kultúra imitációja, egy groteszk epigon, amely képtelen arra, hogy az adott nép hagyományaiba épülve erősítse az identitástudatot. Identitástudat nélkül viszont nincs társadalom, s ha az nincs, értelmetlen lenne például magyar kultúráról beszélni.

Itt jutottam el ahhoz a ponthoz, amikor is előtárom, miért veselkedtem neki e nehéz gondolatok megfogalmazásának.

Van nekünk egy Demeter Szilárd nevű írónk és publicistánk, aki azt a Petőfi Irodalmi Múzeumot vezeti, amelynek feladata a magyar irodalom tárgyi emlékeinek gyűjtése, őrzése és bemutatása. Nem mellesleg jelentős pénzösszegek felett diszponáló személy, aki a kormány megbízásából, díjazási rendszereken keresztül honorálja azon magyar írók tevékenységét, akik művészetükkel felemelik a magyar kultúrát.

Szilárd olykor rendhagyó módon nyilatkozik meg, azaz szavaival kiveri a biztosítékot a baloldalon. Ha másért nem, már ezért szeretjük a srácot. Amiért is végül klaviatúrát ragadtam, az Péterfy Gergelynek, egy kommunista cselédivadéknak a picsogása. Egy irritálóan ostoba fajankó, aki a felmenőire (Jékely Zoltán, Áprily Lajos) való hivatkozással magának vindikálja „Az Iró” címet, s mint ilyen, majd ő megmondja nekünk, mucsai magyaroknak, mi is az a művészet.

Menjünk vissza néhány évtizedet, mondjuk mindjárt tízet!

Történt 1919. március 21-én, hogy fővárosi lumpenprolik félanalfabéta ivadékai magukhoz ragadták a hatalmat, s mintegy 133 napon át őrjöngve gyilkolászták a magyarokat. Ezt a csodálatos és felemelő időszakot hívták tanácsköztársaságnak. Volt ennek a véráztatta időszaknak egy legendás alakja, egy korcs testű, s ebbéli állapotának okán minden egészséges alkatút kiengesztelhetetlenül gyűlölő kis emberke, akit Lukács Györgyként ismerünk.

Ez az egészségügyileg katonai szolgálatra alkalmatlannak nyilvánított vagy nyilváníttatott göthös emberi torzó a tanácsköztársaság idején, - mit ad Isten – éppen katonai népbiztos volt. Az Európát dúló szörnyű háború frontjairól hazatérő, testileg és lelkileg egyaránt meggyötört, reményét vesztett fiatalok harci kedvét úgy igyekezett fokozni, hogy sorba állítva őket, minden tizediket főbe lőtt.

Lukács György tehát egy aljas tömeggyilkos volt, egy torz gondolkodású gonosztevő. S most mégis úgy él a köztudatban, mint a legnagyobb magyar filozófus. Olvastam tőle ezt-azt. Jobb esetben is csupán silány intellektussal megfogalmazott téveszmés képzelgéseknek mondható, semmilyen értelemmel sem bíró, elfajzott gondolatok. Ennek az emberformájú valaminek olyan iszonyatos mentális fájdalmai lehettek jelentéktelenségéből fakadó frusztrációja okán, amilyen csak nagyon keveseknek az emberség történetében.

Hogy akkor miért is áll ma piedesztálon? – Azért, mert a magyar kultúra, - a művészetek és a tudományos élet - 1919-ben egyszerűen meghalt, s helyét egy irtózatos gólem foglalta el, amelynek pislákoló értelme mindösszesen arra elegendő, hogy eltiporjon minden nyíló virágot.

A magyar kultúra egészen napjainkig a tetszhalál állapotában volt. Három egymást követő polgári és nemzeti kormánynak kellett elkövetkeznie, hogy szépen, lassan felébredhessen és szirmait bontogathassa. A magyar kultúra életjeleket mutat.

Szinte hihetetlen azok után, amit a bolsevikok műveltek vele. Kezdve a tanácsköztársaság tömeggyilkosainak rémtetteivel, akik, mivel úgy vélekedtek, hogy a magyarságtudat a vidékben él, legyilkolták a falusi tanítókat, hogy azok ne taníthassák a parasztok gyermekeit. Aztán mindez intézményesült a második világháború utáni szocialista időszakban.

Rátelepedtek a felsőoktatásra, meggyilkolva, ellehetetlenítve, elüldözve a több generációs értelmiségieket, akiket 6 elemit sem végzett pesti cselédivadékokkal helyettesítettek. Úgy ám! Az 56-os forradalomról való zavaros elképzeléseink által mártírrá emelt Nagy Imre például a Szovjetunióban az NKVD különleges egységének tagjaként, Vologya fedőnéven többszáz ember kegyetlen legyilkolásáért felelős, s közben 5 iskolai osztállyal tagja a Magyar Tudományos Akadémiának.

Ugyanígy ültek be a kávéházakba és élték bele magukat a nagy színész, nagy író és költő szerepébe. Az Áprilyk, kiknek az ivadékai ma is pont ugyanazt teszik, csak talán még kevesebb talentummal.

Azt az intellektuális nívót, amit ők képviselnek, leginkább a Havas Henrik nevű gondolattalan félanalfabéta pojáca szemlélteti leinkább, akit a teherautószerelő műhelyből emeltek ki és raktak be egy egyetemre, mert jó elvtárs volt. Önerőből egy rohadt érettségit sem volt képes megszerezni, ma meg tanárúrnak hívatja magát.

Na, hát ezek mind ilyenek! Ők a tanárurak, a művészurak. És hölgyek, persze. A cselédmentalitásukból azonban mit sem vesztettek, azt a szüleiktől örökölt génjeikben hordozzák. S ezek ma sem tesznek mást, mint elsorvasztani igyekeznek a magyar kultúrát. Ők a pusztító gólem, amelyet a tanácsköztársaság alkotott meg.

Bármire képesek savas okádékot köpni, ami magyar, ami nemzeti, ami az identitásunkat erősíti, s minden fasiszta nekik, ami nem baloldali. Semmit nem tűrnek meg önmagukon kívül, mert bármi is élne mellettük, mindig arra emlékeztetné őket, hogy milyen szánalmasan primitív kreatúrák, Isten büntetései az emberiség megtévelyedésért.

A baloldaliság az emberben lakó ősaljasság, s mint ilyen, képtelen értéket teremteni. Ezért nem léteznek baloldali tudósok és művészek. Életet imitáló vegetálásuk dimenziójában mélyen szűkölő sötét értelmük számára nem jelenik meg a világot működtető kauzalitás, s így képtelenek az intellektuális építkezésre, fejlődésre. Dialektika nélkül arra sem képesek, hogy saját helyüket meghatározzák az univerzumban, kizárólag a rajtuk kívüli bármilyen létező megsemmisítésére alkalmasak, mint valami vírus.

Végre eljutottunk odáig, hogy felvettük velük a harcot és helyet követelünk magunknak a saját világunkban. Kulturkampfként emlegetjük ezt a megtisztulási folyamatot. Azonban, ha nem fogadjuk el, hogy velük nincsen semmilyen közös jövőnk, ha engedményeket teszünk és emberként gondolunk rájuk, el fognak pusztítani minket, hiszen létük egyetlen értelme ez. S mindaddig nem virágozhat ki a magyar kultúra, amíg csak egyetlen Péterfy Gergely, Wahorn András vagy Parti Nagy Lajos is burjánzik közöttünk.      

82 komment

A NEMZETI RADIKALIZMUS HELYE A MAGYAR TÁRSADALOMBAN

2021. november 02. 11:11 - Mr Falafel

Amennyiben jól rémlik, valamikor a 2005. évben történt, hogy egyszer csak nemzeti radikálissá váltam. Korábban alapvetően baloldali nézeteket vallottam. Ami nem is csoda, hiszen a szocializmus gyermeke vagyok, az én szocializációm a múltrendszerben gyökeredzik. Munkáscsaládból származom, szóval, minden adott volt, hogy azokat a társadalmi sémákat tekintsem leginkább magaménak, amelyekben kidomborodik az inkább csak szavakban, semmint tettekben megnyilvánuló szociális érzékenység, mint alapmotívum.

Fogalmam sem volt a nagy felismerés előtti időkben, hogy én mennyire nem tartozom a baloldalra, a baloldalhoz. Miközben a baloldaliság már a 80-as években kivetett magából, amikor is előbb kizártak a KISZ-ből, majd reakcióssá (közösségbomlasztóvá) nyilvánítottak és megtiltották, hogy felsőfokú végzettséget szerezzek. Nem válhat belőlem vezető, mert rossz hatással vagyok a közösségre – mondták.

S én mégis sokáig csüggtem a szocializmus ajkán, mint a fán annak rothadt gyümölcse. (Elnézést kérek József Attilától) Egészen tehát 2005-ig, amikor is a British Museumban megláttam a zömében Stein Aurél gyűjtéséből származó sumer kiállítást és a leletekhez fűzött magyarázatokat. Sokkoló volt.

A szocialista társadalmi rendszer identitástagadó internacionalizmusának tudatosság- és öntudatosságmentes lágy zseléjében punnyadó értelmem hirtelen ki szeretett volna nyílni, hirtelen szűkössé váltak a rendszerváltozást elszabotáló konformista társdalami keretek. S a még törékeny és formálódó nemzeti identitástudatomra 2006-ban rászakadt a máig elhúzódó politikai válság.

Az ember faji és társadalmi eredete mindig is vonzó téma volt számomra. Már tizenévesen elkezdtem olvasni Darwin, Huxley és Leakey munkáit, illetve a különböző népek eredetmítoszait. Őszintén megvallom, a mitológia iránt Eric von Daniken könyvei hatására kezdtem el érdeklődni. S aztán annyi kérdés fogalmazódott meg bennem, hogy úgy döntöttem, mélyebb tudásra teszek szert. Így lettem kulturális antropológus.

Az elmúlt tizenhat év alatt aztán szépen megformálódtam azzá a tudatos és öntudatos személyiséggé, amely a magyar társadalomban magát a nemzeti radikálisok táborába sorolja. Vagyis nem vagyok sem Jobbikos, sem Mi Hazánk Mozgalmas. Úgy bizony! A nemzeti radikalizmus egyik párthoz sem köthető. A Jobbik egy primitív bolsevista cselszövés, a Mi Hazánk pedig még csak most indult el a Jobbik útján.

Fentiekből következik, hogy álláspontom szerint a nemzeti radikalizmus önmagában alkalmatlan politikai erőként megnyilvánulni. S mivel, - ha már természetellenes módon politikai formációvá igyekszik válni félkegyelmű szerencselovagok missziója által - támogatásra szorul. Ebbéli helyzetében pedig a leginkább kínálkozó és a lehető legrosszabb politikai mankóért, a baloldaliságért nyúl. Ez súlyos intellektuális deficit.

A nemzeti radikalizmust az USA-ban patriotizmusnak nevezték korábban, még a BLM-Antifa és genderőrület előtti időkben. Európában a „nemzeti” elnevezésnek mindig rossz kicsengése van. Ami azért morbid, mert a „szocialista” viszont egyre inkább népszerű. S ettől van Valami egészen különlegesen rossz íze ennek a katyvasznak. Hiszen, ha a nácik miatt a „nemzeti” rosszul hangzik, ugyanezért a szocialistának is utálatosnak kellene lennie.

Nem az! Berlinben négy méter magas Lenin szobrot avatnak, az EU vezetői Marx szobrához járnak… imádkozni? …. tudja a jó ég, hogy minek! A Jámbor András nevű istentelenül buta kretén (amúgy DK-s politikus) az őszirózsás forradalmat élteti, amelyből aztán a tanácsköztársaság 133 napos népirtása következett.

S legyen bármennyire is morbid, akkor sem ismerek jobb szavakat ennek a borzalomnak a leírására, mint a Goebbels doktoréi:

 „A bolsevizmus… születhetett meg, és csak a világvárosok aszfaltjának meddő talaja nyújthatott neki terjeszkedési lehetőséget. Csakis egy, a háború és a gazdasági krízis által teljesen felőrölt és felbomlott emberiség volt képes ezt az őrületet magába szívni.”

Igen, én olvasok Goebbelstől is. Sőt, itt figyel rám a könyvespolcról, a többi szocialista-kommunista gazemberrel együtt. Elképesztő gondolataik voltak ezeknek az embereknek!

Például van egy könyv, „Szakszervezetek és államhatalom” a címe, amelyben Trockij egyik 1920-as beszéde szerepel Lenin megjegyzéseivel. Olyanokat ír, hogy „nem igaz!”, „badarság”, „ha-ha”, „Trockij alapvető hibája”, stb. Nagyon szórakoztató, miközben azért sosem feledem, mindketten tömeggyilkosok voltak.

Itt el is érkeztünk a lényeghez. Egy újabb, Goebbelstől vett idézettel szeretnék rávilágítani, miért is torz eszmeiség minden, amely a nemzeti identitástudatot szocialista, azaz baloldali nézetekkel igyekszik házasítani.

„Kifejezetten hangsúlyozom, hogy, ha mi nemzeti szocialisták, politikai gondolkozásunk első órájától kezdve egészen a mai napig, ez ellen a világveszedelem ellen kímélet nélkül harcoltunk is, soha semmilyen módon nem védelmeztünk szocialista ellenes, vagy akár kapitalista érdekeket. A mi bolsevizmus elleni harcunk nem szocializmus elleni, hanem éppen érte való, mely abból a mély megértésből született, hogy igazi szocializmust csak akkor lehet megvalósítani, ha legaljasabb és legkompromittálóbb torzszülöttét, a … bolsevizmust a föld színéről törüljük. Csak egy olyan nép tud a bolsevizmus ellen tartós eredménnyel harcolni, amely népe életének új struktúráját egy nemzeti formájú szocialista tagozódásban találta meg, amely a XX. század dinamikus értékeinek is megfelel.”

Arra kérlek, ó, nyájas olvasóm, ezen idézetet alaposan gondold át!

A nácik tehát egy olyan szocialista és munkáspárti társadalmi alternatívát kívántak megvalósítani, amely a nemzeti identitástudatot használja fel a társadalmi kohézió erősítésére. Vagyis a legkevésbé iskolázott, ugyanakkor a legszélesebb társadalmi réteget fanatizálva igyekezett megerősíteni politikai hatalmát.

Ennek a metodikának az a fontos tanulsága, hogy mindazon politikai formációk, akik a nép (démosz) felemelkedéséről, a társadalmi egyenlőség szükségességéről papolnak, pontosan ugyanolyan aljas gazemberek, mint a nácik voltak. Snitt!

Nem véletlenül fogalmaz meg súlyos kritikákat Platón és tanítványa, Arisztotelész is a demokráciával szemben. (Apropó! Senki ne olvasson Qubit-ot, ha egy mukkot is szeretne megérteni Arisztotelész filozófiájából. Csak mondom.) Platón egyenesen oklokráciának, azaz a csőcselék uralmának nevezi a demokráciát. És abszolút igaza van!

A szociálisan túlérzékennyé váló társadalmakban az iskolázatlanok számára juttatott döntési pozíció (például szavazati jog) egyszerűen káros. Mert mindazon politikai formációk, amelyek nem óhajtanak elmélyedni a társadalmi folyamatok működéseinek mikéntjeiben és miértjeiben, ab ovo kínálkozik a lehetőség a minőség helyett a mennyiséget választani, s kizárólag a legszélesebb társadalmi réteget, a prolikat megszólítani, elhalmozni megvalósíthatatlan ígéretekkel.

Azok meg amilyen együgyűek, simán oda húznak, aki a leginkább irracionális jövőképet festi le nekik. Olyanokat, hogy elvesszük a gazdagoktól és nektek adjuk, hiszen ti azért vagytok szegények, mert ők elvették tőletek. A nevük egy latin eredetű szóból, a proles-ből (törvényes utód) ered, amely arra utal, hogy csakis az utódok száma biztosította szavazatukkal lehettek a társadalom hasznára.  

Álláspontom szerint kizárólag egy erős középosztály kialakításával lehet hosszútávon működőképes társadalmat létrehozni. Nyilván definiálni kellene a középosztály fogalmát. Elméletem szerint középosztálynak egy olyan társadalmi csoportot lehet nevezni, amelynek tagjai elérkeztek arra az intellektuális nívóra, ahol az egyén képes jelentősebb mértékben megérteni a társadalmi folyamatok működését, s ebben a rendszerben úgy képes megvalósítani önmagát, kielégíteni a szükségleteit, hogy közben az társadalmi fejlődést is generál.

Lényegtelen tehát, hogy kinek milyen iskolai végzettsége van, az egyén intellektusa a döntő. Számtalan, felsőfokú végzettséggel nem rendelkező ismerősöm, barátom van, akik megfelelnek a középosztály általam felállított kritériumának. Aki tehát elérte a megfelelő intellektuális szintet, az többé nem szorul gyámolításra, az maga oldja meg a problémáit és elégedetten hajtja álomra a fejét a nap végén.

Mindazok pedig, akik napi nyolc órában lopják a napot és a munkáltatójuk pénzét és idejét, hiába álmodoznak a milliárdos létről, hiába hiszik, hogy ők sokkal okosabbak, mint Mészáros Lőrinc, sosem lesznek értékes tagjai a társadalomnak, mert intellektuálisan rendkívül alacsony szinten vegetálnak.

Ja, azokról beszélek, akik imádnak agyhalottazni, akik szerint, ha nem lenne takarítónő, minket megenne a kosz, akik szerint a nővérke legalább olyan értékes, mint az orvos, és még sorolhatnám. Nekik pózol az állam pénzén luxuskurvát tartó, parizeres Jakab Peti, s az ő jogaikért pampog most Tutsek Gusztáv 56-os vérbíró dédunokája, Toroczkai László is, a Mi Hazánk Mozgalom élén.

Vagyis végül oda lyukadunk ki, hogy a nemzeti radikalizmus politikai színtérre vitele minduntalan prolihergelésbe torkollik. Ugyanis sokaknak az a kényszerképzete, hogy a társadalmat építeni kell, mint egy házat, s mint ilyet, csakis az alapoktól felfelé szakszerű elkezdeni. Csakhogy az emberi társadalom alapjai réges-régen, sokezer éve letevődtek.

Éppen ezért nem lehetséges az egész alépítmény súlyos károsodása nélkül a legszélesebb, öntudatlan, picsogni jobban szerető, de dolgozni már kevésbé akaró réteg kielégítésével „építkezni”. Erős középréteget kialakítani kizárólag fentről lefelé ható erők (gazdasági intézkedések) mentén tudunk. Tehát olyanokat megcélozva, akik kevésbé szorulnak gyámolításra, így az egyén által hozzáadott értékkel (cselekvési potenciál= ambíciók) együtt az állami intézkedések nagyobb intenzitással fejtik ki hatásukat.   

Nagyjából ezt csinálja most a Fidesz-KDNP, és jól láthatóan működik. S ennek nemhogy ellentmond a baloldal vernyákolása, de kifejezetten megerősíti a metodika helyességét.  

Nos, hogy akkor végtére is mire jó a nemzeti radikalizmus, ha már politikai programnak alkalmatlan? Hogy helyes-e szélsőségként értékelni például?

A nemzeti radikalizmus az internacionalista, globalista nihilizmus ellensúlya, semmi több. S mindaddig van értelme erősíteni, amíg fennáll és terjed az identitáspusztító baloldali kórság, illetve, amíg helyre nem állítjuk a magyar nép eredetének tudományos alapjait. Utóbbi alatt elsősorban is a finnugor elmélet akadémiai szintről történő száműzésére gondolok.

A nemzeti radikalizmus képes ellenállni az olyan fasiszta indíttatású világtébolynak, mint a BLM, az Antifa, a különböző elmezavarokból táplálkozó szexuális egyenjogúságról deliráló mozgalmak és a genderelmélet. A nemzeti radikalizmus tehát a társadalom immunrendszerének is tekinthető. Aki egészséges, az közénk tartozik.  

7 komment

A TEREMTMÉNY

2021. szeptember 23. 08:33 - Mr Falafel

Ez így elsőre lehetne egy sci-fi vagy egy horrorfilm címe is, de nem az. Abban a témában osztanám meg a gondolataimat a nagyérdeművel, hogy vajon kinek vagy minek köszönhetjük Jakab Pétert. Nem elsősorban magát a személyt, - mert azt tudjuk: nyilván a szüleinek – hanem a jelenséget, amelynek ez az egyébként nem különösebben jelentőségteljes személy a manifesztuma.

Egyes vélekedések szerint Gyurcsány Ferenc hívta életre. Mások úgy gondolják, Orbán Viktor engedte ki a szellemet a palackból. S akadnak, akik eredendően az elbliccelt rendszerváltozást okolják társadalmunk siralmas morális állapota miatt.

Úgy vélem, részigazsága mindhárom tábornak van, s talán együtt, a jelenséget komplexitásában vizsgálva érthetjük meg igazán annak ontogenezisét és társadalmunkra gyakorolt hatását.

 

A kapitalizmus illúziója

Középiskolában volt egy osztálytársam, aki folyamatosan nagy hangon szidta a rendszert. Olyanokat mondott, hogy az érettségi után disszidál Amerikába, mert ő nem fog ezeknek a mocskos kommunistáknak dolgozni. Rokonai éltek a Nagy Vízen túl, így aztán nem lepődtünk meg különösebben, amikor beváltotta „fenyegetődzését” és tényleg disszidált.

Több mint tíz évig élt az USA-ban, majd hazajött. Végleg. Egy ideje a legvéresebb szájú kádárista komcsi az ismerőseim között. Mi történhetett vele, hogy ennyire megváltozott? – A válasz nem is olyan túl bonyolult: amit ő kapitalizmusnak nevezett, az életmód, amit élni vágyott csupán egy illúzió volt.

A kapitalizmus illúziójának azt az állapotot nevezem, amikor a csekélyebb értelmi képességekkel rendelkező proletár úgy képzelte, Bécsben, Münchenben és New Yorkban azért élnek jobban, mint Miskolcon vagy Kassán, mert ugyanazért a munkáért lényegesen több pénzt kapnak. Egészen pontosan úgy vélték, nyugaton is mindenki ellógja a napot, mégis megkapják a bérüket, hogy három ember munkáját ott is húszan végzik, a gazdaság meg hasít.

Nos, az én volt osztálytársam megtapasztalhatta, hogy nyugaton bizony kőkeményen meg kell dolgozni a betevőért, s hogy kitörési lehetősége csakis a kellően szorgalmasoknak van. Minekutána ráébredt, hogy ő - valamilyen okból - soha a büdös életben nem fog egy bizonyos szint fölötti energiát belefektetni egzisztenciája építésébe, szépen visszabaktatott a startvonalra, ahonnan 18 évesen indult.

Tekintve, hogy élete során semmin nem gondolkodott el mélyebben, sosem jutott el arra  következtetésre, hogy kudarcaiért kizárólag ő maga a felelős. Neki és a hozzá hasonló szerencsétlen sorsú millióknak találták ki a néhai kommunista rezsim ma is egzisztáló működtetői és azok génjeiktől determináltan torz gondolkodású ivadékaik a kiválók gyűlöletének propagandáját.     

Elméletük szerint minden ember egyenlő, kvázi a kvalitásait tekintve is egyforma, tehát, ha valaki vagy valakik többre vitték nálad vagy úgy általában a többieknél, az csakis valamilyen ármány, csalárdság lehet. Lopnak – mondják a legegyszerűbb működésűek számára is közérthetően. S nem akárhogy lopnak a „gazdagok”, hanem tőled lopnak. Amit ellopnak, az valójában a tiéd lehetne, ám, mivel ellopják, neked annyival kevesebbed van, annyival szegényebb leszel.

Ergo a szar életedért nem te vagy okolható, hanem mások, azok, akik szorgalmukkal, kvalitásaikkal többre vitték. S a tanulatlan, az élőlények legprimitívebb reflexei szerint élő emberek ezt elhiszik, mert könnyebb feldolgozni, mint a valóságot, hogy ők bizony hitványok, szinte semmit nem érnek, hogy az általuk előállított produktumok a társadalmi hasznosság tekintetében a nullához konvergálnak.

Miközben egyébként a takarító takarítóeszközöket lop haza, az építőipari munkás építőanyagot, az irodista irodaszert. Vagyis alapvetően nem a lopással van bajuk, hanem csak azzal, hogy ők nem képesek annyit lopni, amennyiből milliárdosok lehetnének. Mert a mérce nem egy tisztes polgári lét, nem! Minden egyes rohadék lumpenproli milliárdos akar lenni, mert neki ez jár.

Mindeközben pedig a polgári életet választó, iskolázottabb és/vagy szakmailag képzettebb, szorgalmas emberekből álló középosztály eljutott arra a tudatossági szintre, hogy elvesse a törvényszegések jelentette fölösleges kockázatokból származó anyagi előnyök megszerzésének lehetőségét, tisztességes adófizető, törvénytisztelő polgárként kezdett el élni.

Vagyis éppen azok, akik másokat lopással vádolnak, a legprimitívebb szinten sértik a magántulajdonhoz való jogot, illetve a legsúlyosabb mértékben erodálják a közvagyont.

Ne hápogj, proletár, mert, ha elhiszed azt, hogy a fizetésedből levont adók bármit is számítanak az állami költségvetés szempontjából, akkor fogadd el azt is, hogy a pitiáner tolvajlásaid is fontos társadalomformáló tényezők!  

 

Az elitek példamutatása

Számtalan szociológiai tanulmány született a témában. Magyarországon Szalai Erzsébet, - egykori tudós, mára hibbant DK-s – a téma legismertebb kutatója. Röviden összefoglalva az elitek társadalomformáló szerepét, elmondhatjuk, amilyenek a politikusaink, közéleti személyiségeink, olyanná válnak  a társadalom egyszerű honpolgárai.

S mi tagadás, a kereskedelmi televíziók által bemutatott példák, - úgy celebek, mint politikusok tekintetében – nem éppen építő jellegűek. Az utánzás pedig az emberi egyedfejlődésben a tanulás egyik első lépcsője. Tehát nyilvánvalóan minél butább valaki, annál inkább támaszkodik az utánzásra, míg az öntudatosabbak, akik hajlandók tanulni, kevésbé befolyásolhatók mások cselekedetei által.

Egy felsőfokú végzettséggel rendelkező, mondjuk valamely multinál középvezető fiatal vagy egy IT szakember értelmiségi egyrészt nem lop csokit a boltban, másrészt, ha megtenné sem azzal védekezne, mint a buta proli, ha lebukik, hogy „a politikusok is lopnak”. Amikor tehát a parlamentben megnézhetjük a pedagógus végzettségű (!!!) Jakab Péter lumpen performanszait, biztosak lehetünk benne, kizárólag a társadalom leginkább marginalizálódott, legteljesebb mértékben frusztrált tagjaihoz szól.

Értelmes embereknek nincs dolga sem a jelenséggel, sem az azt megtestesítő személlyel. Aki ma mégis Jobbikos szavazó, az a társadalom szemetének része, akik nélkül sokkal, de sokkal jobb lenne.  

 

A nagy hátraarc

Ha nekem valaki azt mondja 1986-ban, amikor is érettségiztem, hogy az új évezred első húsz éve nem fog másról szólni, mint a nyugati társadalom masszív szélsőbalos, bolsevista visszarendeződéséről, szemközt röhögtem volna.

Márpedig ma Nyugat-Európában Marx szobra elé járnak szentbeszédeket tartani az EU vezetői és Berlinben két emelet magas Lenin szobrot állítanak. Te jó ég!!!

Mind emellé pedig kijelentik, csakis egyféle demokrácia létezik, az pedig baloldali. Régen népi demokrácia néven illették, ma liberálisnak mondják. Secko jedno!  

A nyugatnak ez a változása sokunknál okoz kognitív disszonanciát. Hiába fogadjuk el, hogy a demokrácia alapvetően a legjobb társadalmi berendezkedés mindezidáig az emberiség történetében, mindaz, amit ma demokráciaként akarnak letolni a torkunkon, elfogadhatatlan. Ezért merül fel egyre gyakrabban a kérdés, vajon nem jött-e el a kapitalizmus és a demokrácia leváltásának ideje?

Churchill szerint semmi sem jobb a demokráciánál. Aztán azon is lementálhatunk, vajon demokráciának tekinthető-e az, amit ma az USA és az EU, s úgy általában a nyugati civilizáció képvisel. Mindenesetre a platóni demokráciakritika, - hogy tudniillik a demokrácia nem más, mint a csőcselék uralma, azaz oklokrácia – egyre népszerűbb, egyre szélesebb körben válik általánosan ismertté. Tán, mert időszerű.

A magam részéről mind a kapitalizmust, mind pedig a demokráciát túlhaladottnak látom. Ebben egyetértenek velem a nyugati társadalomtudósok is, csakhogy ők nem látnak előttünk egy vállalható és felépíthető korszerűbb társadalmi formációt, ezért egyrészt a jelen társadalmi rendszert, mint az emberi történelem végét tekintik, illetve egy már ismert, a mesekönyvekben szépen leírt korábbi társadalmi formációban, a szocializmusban látják a megoldást.

Abból a végtelenül együgyű alapállásból indulva ki, hogy minden ember egyenlő. S itt az egyenlőt „egyformaként” értelmezik. Holott a társadalmat alkotó egyedek egyenlősége kizárólag jogi vonatkozásban értelmezhető és természetes.

Tekintve azonban, hogy az emberi populáció elsősorban olyan ökológiai és politikai környezetben reprodukálódik nagyobb ütemben, amely távolabb esik a nyugati típusú civilizációtól, vagyis a szigorúbb jogi szabályozással védett társadalmi konvencióktól határolt életterektől, az egyes államokon belül marginalizálódott csoportok, valamint a külső, primitív rendszerekből érkezők sokaságának szerepe felértékelődik.   

A mostani liberális demokráciának nevezett rendszert fenntartó (elsősorban politikai) elit belátta, hogy a mesterségesen kialakított társadalmi korlátok keretein átlépő, anyagilag és intellektuálisan egyaránt megerősödött középosztályra gyakorolt befolyása egyre csekélyebb mértékű, ezért a tudatlan, egyszerű, könnyen befolyásolható tömegek felé fordult.

Viszonylag könnyű dolguk van, mert a nyugati civilizációban marginalizálódottak már eljutottak arra a szintre, hogy megértsék, kvalitásaikból adódóan semmiféle társadalmi kitörési lehetőségük nincs, ezért megelégszenek azzal, ha a tanultabb, szorgalmasabb, tehát evolúciós szempontból sikeresebb középosztályt elpusztítják.

Más kérdés, szükségszerű volt-e a kapitalizmus demokráciafelfogásának gazdasági szempontú súlyos torzítása, amely végül is megsokszorozta a lumpenek számát? – Egyértelműen nem. Az egyes fejlett nyugati társadalmak gazdasága rendelkezett annyi potenciállal, hogy a kisebb mértékben hasznos tagjainak valamiféle motivációt biztosítson. A tudatlan tömegek korlátlan uralma ugyanis egy bizonyos méret fölött már nem megoldható. S abban sem lehetnek biztosak, hogy ez a bolsevista propaganda, a középosztály elleni uszítás végül eredményre vezet-e.

A tudatlan és kontrollálatlan tömegek elszabadult hajóágyúként jelentős károkat képesek okozni az emberi társadalomban, évtizedekre vethetik vissza a fejlődést. Ráadásul most a legprimitívebb társadalmakból érkező migrációs nyomás is egyre elviselhetetlenebb. Rendkívül felelőtlenül viselkednek azok a politikusok, akik az ösztönöktől leginkább determinált tömegekben szítják az agressziót, mert egy ilyen közeget csak nagyon kevesek képesek uralni, de hosszabb távon leginkább senki.

Jakab Péter intő jel kellene, hogy legyen, mert bármennyire is egy kriplinek tűnik a szemünkben, jócskán vannak, akik elhoznák általa feltüzelve a földi poklot, pusztán azért, hogy ne kelljen látniuk, mi elégedettek vagyunk az életünkkel.  

6 komment

MAGYARSÁG ÉS DEMOKRÁCIA A FOCIALIZMUSBAN

2021. szeptember 05. 16:22 - Mr Falafel

Már nem tudom hol olvastam, azt sem, kinek a megfogalmazásában a „focializmus” kifejezést az Orbán érával kapcsolatban, de viccesnek és találónak gondolom. A csúfos vereséggel végződő magyar-angol történései, illetve a német államfő, Frank Walter Steinmeier kijelentései ihlettek meg, hogy három, egyenként is fajsúlyos témát összevonjak egyetlen poszt alá.

Nem nézek focit egy ideje. Annak ellenére nem, hogy a tévében gyakorlatilag kizárólag a sportműsorokat nézem. A foci valahogy elvesztette nálam a sportjellegét. Az egész nem más, mint egy óriási szelep, amelyen keresztül leeresztjük a társadalmi feszültségek generálta gyűlöletgőzt. S ez nem pusztán nálunk van így, hanem szinte mindenhol.

Orbán Viktor tehát zseniálisan ismerte fel, hogy a sportfejlesztések keretén belül nemzetközi mérkőzések megrendezésére is alkalmas stadionokat kell építeni. Ezek egyrészt turisztikai  bevételeket, sportdiplomáciai sikereket eredményeznek, másrészt és nem mellékesen a magyar fociban is fejlődést indítanak el. Csak egy idióta tagadná le, - akár a mostani 0:4-es fiaskó után is – hogy a magyar foci szintet lépett. Talán nem is egyet.

Harmadrészt mindezekkel együtt, - mint azt fentebb említettem is - alkalmas a társadalmi frusztrációk okozta feszültségek levezetésére. Na, ez az, ami miatt nekem a foci már nem sport. Nem az zavar, hogy óbégatnak a szurkolók, hogy füstgránátokat eregetnek, szidnak mindenkit, bírót, az ellenfelet, saját játékost. Nem. Hanem az, hogy egyeseknek, - nagyon sokaknak – kizárólag erről szól a meccsre járás.

Az elveszett kisember, a szar munkájába, a családi problémákba belefásult proli csak azért megy ki a meccsre, hogy torkaszakadtából ordíthasson valami nagyon csúnya dolgot tetszőlegesen bárkire.

Egyébként hasonló okból mennek ki baloldali politikusok, bolsevik prominensek. Ők azért, hogy utána, ha olyasmi történik, mint most, magyargyalázhassanak egy jót. Szóval, ezek a rohadék lipsik kimennek, aztán elkezdenek nemzetközi szinten szégyenkezni amiatt a magyarságuk miatt, ami nekik nincs is. Nincs! Nem győzöm hangsúlyozni, magyarnak lenni de iure és de facto is lehet. Egy baloldali kizárólag de iure, azaz jogi értelemben magyar. Ezt nem én döntöttem el, hanem ők maguk, minden egyes rohadt komcsilelkű baloldali.

Na, ezek most szépen kiálltak, az agyhalott szavazóik meg mögéjük, és elkezdtek kollektíve szégyellni a magyarságukat az ordenárén viselkedő magyar szurkolók miatt. Hozzáteszem, az ő „magyarság” attitűdjükből ez valahol érthető. Ők olyanok, hogy bármilyen tömeggyilkos eszmék mellett kiállnak, még meg is tapsolják a népirtást, aztán nem szégyellik. Ők semmi mást nem tudnak szégyelleni, csakis a nem létező magyarságukat.

Nyáron volt egy UEFA EB, amelyen Angliában rendezték a döntőt, és a hazaiak az olaszokkal mérkőztek meg. A meccs úgy kezdődött, hogy az angol drukkerek törtek-zúztak Londonban, olasz drukkereket félholtra vertek, majd megrohamozták a Wembley-t és jegy nélkül őrjöngték végig az eseményt. Az olasz himnuszt kifütyülték, a saját, tizenegyest vétő három fekete játékosukat jelzőkkel ellátva „niggerezték”.

Boris Johnson vizsgálatot ígért, a FIFA és az UEFA le sem szarta. A vizsgálat lezajlott, nem történt semmi. Szankció nulla. S ilyen események után fröcsög tébolyultan az európai politikai közvélemény és a magyarországi bolsevik politikum összes prominense, lábuknál csaholva pincsiszavazóikkal.

Itt válik szét a magyarság, mint társadalom és kultúra a magyar állampolgárok politikai konglomerátumától. Mi, magyarok ugyanis, - bár nem tartjuk tisztességes és sportszerű viselkedésnek egyes szurkolók magatartását – nem kezdjük el szégyelleni a kultúránkat, mint teszik azt a magyar állampolgárok, a de iure magyarok, a hazai bolsevikok.

Rövid intermezzo:

Mondjuk azt sem értem, hogy egyes jobboldali zsurnaliszták miért mentegetik ezeket a majmokat, már tudniillik a helytelenül viselkedő magyar szurkolókat. Nem kellene. Igaz, hogy a fociban szinte egyetlen sportként elfogadott a felfokozottabb szurkolói magatartás, de ne helyeseljünk már neki. Változnak az idők, nincs már sem vadnyugat, sem vadkelet.

Intermezzo vége.

Ám, ami igazán ámulatba ejt, - mit ejt, tart! – hogy a nemzetközi, elsősorban európai közvélemény úgy ront ránk minden piszlicsáré szarság miatt, mintha legalábbis kirobbantottuk volna a harmadik világháborút. Egy ilyen idétlen sportesemény kapcsán is megkérdőjeleződik Magyarország demokratikus jellege, előkerül, hogy Orbán kivezeti hazánkat az EU-ból és a demokráciából egyaránt.

Egy ideje ez megy minden fronton. Nyilván 2010 óta, amióta nemzeti kormányunk van. A 2006-ban lapító nemzetközi szervezetek, jogvédők és társaik most mindenben és bármiben képesek diktatúrát és emberi jogok, európai értékek megsértését látni, amit a magyar kormány tesz. A gyermekvédelmi törvényünk, a családok támogatását célzó jogszabályaink miatt náciznak minket.

A teljes nemzetközi liberális politikum szerint Hitler nem is létezett, a második világháborút mi, magyarok robbantottuk ki, mi vagyunk egyedül felelősek a holokauszt miatt. Miközben a senki által nem ismert Frank Walter Steinmeier, német államfő kijelentette, csak egyféle demokrácia létezik és az a liberális demokrácia. Minden egyéb valami más, hol hibrid rezsim, hol diktatúra.

Most tényleg, nyújtsa fel a kezét, aki tudta, hogy ez a Steinmeier a világon van! És nem, ne tekintsünk el attól, hogy egy eszelős liberálfasiszta barom! Ő német, vagyis Európa teljhatalmú urainak egyik vezetője, érdemes komolyan venni a szavait. Egész gyermekkorom és korai fiatalságom azzal telt el, hogy ilyen steinmeiereket hallgattam, amint arról delirálnak, hogy belülről és kívülről is állandó támadás alatt állunk, mégpedig azért, mert mi jók vagyunk, mások meg nem képesek jónak lenni.

Idézném ezt a szerencsétlen sorsú mentális hajléktalant:

 „Pillanatnyilag ez Európai Unióban és az Amerikai Egyesült Államokban is próbára van téve a demokráciáink belső ellenálló képessége. Kívülről autoritatív modellek támadják, emellett azonban belső támadásoknak is ki van téve, ez pedig nem hagyhat hidegen minket”

Ugye, milyen ismerős?

Jól emlékszem, a szocializmusban is csak mi, szocialisták voltunk demokrácia, a burzsoá nyugat egy kapitalista diktatúra volt. Most ismét baloldali hatalom van szerte a világban és ismét ellenség mindenki, aki másként gondolkodik. S látva a sok lumpenprolit, akik rájuk szavaznak, akik ezt a világot éltetik, tökéletesen megértem, hogyan volt képes évtizedekig fennmaradni a kommunista diktatúra nálunk és máshol.

Tehát vegyük tudomásul, a demokrácia vagy liberális, vagy nem létezik.

Itt tartunk. Ám a makacs magyar nép, a valóban magyarok, a kultúrájukat lépten-nyomon nem gyalázók, nem szégyellők ellenállnak. Egy alig tízmilliós, kivéreztetett, szétszaggatott kis ország néhány milliós „keménymagja” nem hajlandó elfogadni a verdiktet.

Nem akarok liberális demokráciában élni. Szabad akarok lenni! Huszonkét évig éltem baloldali diktatúrában, többé nem szeretnék. Nézeteim szerint a liberális demokrácia csak annyira demokrácia, mint a szocializmus volt, s annyira liberális, mint Hitler fasiszta állama.

A legmegdöbbentőbb számomra, hogy az internet korában ennyi beszűkült tudatú kommunista ember van, s egyre csak szaporodnak. Eltűnődöm olykor, hogy az elszabotált rendszerváltozás mennyi kárt okozott, s hogy a régi rendszer ma is aktív haszonélvezőinek és működtetőinek állandó gáncsoskodásai hogyan juttatták egy újabb bolsevista hatalomátvétel küszöbéhez Magyarországot.  

Ezzel együtt a nyugati világ bukása meg van írva. A történelem csak ismétli önmagát. A Nyugat-Római Birodalom vesztét ugyanúgy a szexualitással kapcsolatos degeneratív társadalmi felfogás és a migránsok okozták. Elég siralmas, de nekünk csak kicsit kell kitartani, s a Nyugat-Európát elözönlő iszlamista hódítók elvégzik a dolgukat. Csak sikerüljön kitartanunk!

Vannak nézetek, amelyek szerint úgy tudnánk legvalószínűbben kitartani, ha meghúznánk magunkat és engednénk a minket gyarmatosítani szándékozó nyugati kommunista hordának. Mások szerint, ha megtartjuk hitünket, az álláspontunk szilárd marad, minden támadás ellenére ki fogunk tartani. Én az utóbbi pártján állok, mert tudom, minél hangosabban visítanak a nyugati liberálbolsevikok és helyi vazallusaik, annál biztosabb, hogy ez már a haláltusájuk.

2 komment

CÉLKERESZTBEN TÓTH GABI

2021. szeptember 05. 16:11 - Mr Falafel

 

tothgabi.jpg

Nincs bolsevik hírportál vagy bolsevik megmondóember, aki ne szállt volna bele a rájuk jellemző ordenáré trampli stílusban. Szóval, aki esetleg eddig nem ismerte volna különösebben a popdívát, illetve az ő közéleti tevékenységét, most biztosan kellően kikupálódik mindezeket illetően.

Mi a gondja a liberális démonokratáknak az énekesnővel? - Hát, hogy felnőtt, férjhez ment egy férfihoz, gyermeket szült, tehát anya lett, megerősödött az identitása és úgy véli, az ember és a világmindenség Isten műve. Éééés .... dobpergés ..... az Eucharisztikus Kongresszuson találkozik a pápával.

Nem vagyok különösebben odáig a mai popzenéért, magyart meg végképp nem hallgatok. Ugyanakkor régebben néztem én is ezeket az idétlen tehetségkutatókat, azt is, amelyikben a Tóth nővérek feltűntek.  Gabi egyértelműen a nővére, a csodálatos hangú Vera árnyékában meghúzódni kényszerült. Ennek megfelelően szerepelt is a Megasztárban.

Aztán, ahogy teltek az évek, kiderült, hogy a kis hisztérika, mármint a Gabi egész jó előadóművésszé vált. A hangja rendben, a színpadon temperamentumos és szexi, dögös. Ne kérje rajtam senki számon, már nem emlékszem a dalra, amivel végül befutott, de akkor én is egészen jónak tartottam.

Tetszik vagy sem, az évek múlásával egyre erőteljesebben szuggesztív személyiséggé formálódott, popdíva vált belőle. S lehet, hogy csupán az én tájékozatlanságom, hagy ne mondjam, magyar könnyűzenei műveletlenségem  mondatja velem, de az egyetlen díva a haza színpadokon.

Picit meg is lepődtem, amikor előtérbe került mély nemzeti identitástudata. Nem pont az ő művészeti ágára jellemző. Pláne nem női vonalon! Mindazonáltal nem volt okom kételkedni őszinteségében, elvégre felfoghattam akár egyfajta extrémitásként is, ami egyértelműen a művészek sajátja. Ki arra jön rá exhibicionizmusa megélésekor, hogy ő férfi testbe született nő, ki meg arra, hogy mély érzelmeket táplál a kultúrája iránt és hisz Istenben.

A libernyákoknak ez nem fér bele az elfogadásba, a sokszínűségbe és olyan mennyiségű epét okádtak a magyar közéletre, amilyet már régen láthattunk tőlük. Pedig, ha mást nem is, de gyűlölni igazán, tiszta szívből tudnak.

"Szarul öltözik, a haja is már milyen, nem is tud énekelni, kamuzik."

Én mindenesetre berakok egy képet róla a posztom végére, aztán mindenki eldöntheti, tényleg olyan rút és slampos-e, mint állítja róla két, magát nőnek képzelő izé, Kajdi Csaba "Cila" (LoL) és Lakatos Márk "Manyi" (LoL). A hölgyek, vagy tudja a tököm, hogy mik, egyébként élettársak is voltak. Ja, két leszbikus nő, akiknek mindkettőjüknek fütyije van.

Mások azt a dalát nevezik giccsesnek, nívótlannak, amelyet a kongresszuson fog előadni. Persze, aki a Pa-Dö-Dőn, Koncz Zsuzsán vagy Bródyn mívelődött zeneileg, annak nyilván minden fúj, ami kicsit is magyar.

Felkent bolsevik keresztények, - akik szerint Isten teremtette a homoszexualitást és Jézus is nagy LMBTQ aktivista lenne - azt állítják, Tóth Gabi nem lehet "igazi" keresztény, értsenek is bármit alatta.  Feltételezem, nekik leginkább Gyurcsány Ferenc jelenti a keresztényiség netovábbját, elvégre róla tudjuk, hogy szokott bérmálkozni.

Sokszor elmondtam már magamról, nem vagyok keresztény. Így aztán pláne nem szeretném én elmondani, hogy szerintem ki az. Mondjuk a Lukácsi Katalin nevű állítólagos katolikus állítólagos hitoktatót, Gyurcsány házi papnőjét azért ki tudnám okosítani a Szent Bibliában foglaltak illetően, s nem csupán a sokbetűs elmebaj dolgában.

Az 52. Eucharisztikus kongresszus vasárnap mindenképpen elkezdődik, s Tóth Gabi elkerülhetetlenül fellép ott, majd személyesen találkozik a pápával. Hogy ez hány alja bolseviknál okoz majd stroke-ot, nem nagyon számít. Szerintem minél többnél, annál jobb.

Én mindenesetre sok sikert kívánok az ifjú énekesnőnek, és teljesen biztos vagyok benne, ahogyan az ő energiája képes megmozgatni egy színpadot, ott minden rendben lesz.

30 komment

TALIBÁN

2021. augusztus 16. 21:25 - Mr Falafel

Valahányszor Afganisztánról és a tálibokról hallok, mindig egy régi (90-es évekbeli) sci-fi jut eszembe. Nem, nem a Rambo 3, ami az egyetlen Stallone film, melyet nemhogy többször nem néztem meg, de egyetlen egyszer sem. Fura.

Sci-fi rajongó vagyok. Az elmúlt 20-25 évben a tudományos munkákon kívül kizárólag sci-fit olvastam. A rendszerváltozás után nagyüzemben megjelenő összes tudományos fantasztikus sorozat valamennyi darabját abszolváltam, s valamennyi sorozat valamennyi kötetei ott állnak a könyvszekrényeimben, több ezer darab.

Ilyen fejlövéssel evidens, hogy a tálibokról, a talibánról Roger MacBride Allen Kalibán című története jut eszembe. Nem egy nagy durranás. Sem a könyv, sem a szerző. Anno úgy árusították a Walhalla Páholy sorozatán belül, hogy megtévesztő módon Isaac Asimov nevét is feltüntették a borítón, mintha szerzőtárs lenne. Holott mindösszesen arról van szó, hogy R. mB Allen egy olyan világban zajló cselekményt ír le, amelyben a robotika három törvénye az irányelv. A robotika három törvényét pedig Asimov fogalmazta meg.

Mármost ennek a Kalibánnak és a talibánnak nem csak a neve nagyon hasonlatos, de a természete is: mindkettő a primitív gonoszság hajtotta cselekedeteit igyekszik igazolni undorító létének a teremtő felsőbbrendűséghez való kapcsolásával. S ahogyan Roger MacBride Allen az Infernoval, a Kalibán folytatásával tetézi a távoli jövő emberiségének szenvedéseit, úgy taszítja a pokol legmélyére az emberi kultúrát az Amerikai Egyesült Államok Afganisztán tálibkézre adásával.

Hogy kik ezek a talibánok? – Az emberi faj kiirtására írt program első fázisa. Olyan iszlám fundamentalisták, akiket az USA képzett ki fanatikus gyilkológéppé. Ők pedig egy ponton túl gazdáik ellen fordultak, miképpen Kalibán, a robot is megalkotói, az emberek ellen. A tálibok a példa rá, hogy a pokolnak egyetlen parányi esszenciájával való játszadozás is világméretű pusztulást okoz.

Különösen, ha a döntéshozói pozíciókat kizárólag degeneráltak töltik be. Mint, Biden, de mint bárki, aki liberális demokratának vallja magát. S lehetne sorolni hosszan az Európai Unió vezetőit, az egykor fejlettnek nevezett nyugati országok vezetőit, a NATO és az ENSZ főtitkárát. Mind elmeháborodott.

Egy hónappal ezelőtt Joe Biden az USA elnöke és a pusztuló nyugati világ vezetője kijelentette, a tálibok nem lesznek képesek elfoglalni Afganisztánt a nemzetközi katonai kontingens távozása után még nagyon sokáig. Persze, két hét is lehet nagyon hosszú idő, ha valami nagyon szar helyen kell eltöltenünk.    

Két hét! Még ennyi sem kellett a talibán hatalomátvételhez. S bár hozzáértők, valódi szakértők, - akik természetesen nem liberális demokraták, tehát nem baloldaliak – előre figyelmeztettek, hogy az afganisztáni missziót vezetők tévesen értékelnek, mivel a világban baloldali őrület lett úrrá, senki nem hallgatott rájuk.

Még most is, amikor a nemzetközi repülőtéren az amerikai katonák a tálibok elől menekülő tömegbe lőnek, amikor követségi épületek tetejéről helikopterekkel menekítik az amerikai és európia diplomatákat, Biden simán olyat szól, hogy „a tálibok megígérték…”.

Persze, pár napja azt is mondta, hogy most nem lesz olyan, mint Vietnamban, amikor Saigonból szintén a követségek tetejéről menekítették helikopterekkel a diplomatákat. Aztán lett olyan, van olyan.   

Ami igazán megdöbbentő és mindennél érthetőbben mondja el, hogy a nyugati világ vezetői mennyire nincsenek tisztában a valósággal, az az USA Kabuli Nagykövetségének júniusi nyilatkozata Kabulból egy szivárványos LMBTQblabla zászló alatt. Értjük? – Ezek a kretének kiraknak a nagykövetségükre egy szivárványos zászlót és közzétesznek egy nyilatkozatot, hogy ott, Kabulban is mennyire lelkükön viselik az LMBTQblabla közösség sorsát.

Most pedig tátott szájjal csodálkoznak, hogy a tálibok a legcsekélyebb ellenállás nélkül vehették át a hatalmat Afganisztánban. Az eszem megáll! Egy iszlám országban, ahol az ilyen (meg bármilyen) típusú másságot mélyen elítélik, megvetik és tűzzel-vassal irtják, nem lehet M4-es gépkarabélyokkal és M249-es géppuskákkal melegpropagandát terjeszteni.

Ahhoz, hogy a tálibok ilyen rövid idő alatt bevegyék Kabult, az kellett, hogy a lakosság 90%-a inkább őket válassza, mint a dekadens nyugatot. Az ott eltöltött húsz év alatt sikerült az afgán néppel oly mértékben megutáltatni a kultúránkat (a liberális demokráciát), hogy kevésbé érezzék fájdalmasnak a fundamentalista hatalomátvételt.

Bizony, az ENSZ-NATO-EU együttes missziója két évtizeden át tartott, ám ez alatt a rendkívül hosszú idő alatt nem volt képes semmi olyan hasznos jelenlétet legalább imitálni, amely most némi ellenállást kiválthatott volna a tálibok ellen.

Azt a hülyeséget meg most hagyjuk hogy kiképezték az afgán kormány hadseregét! Ezek? Hogy tudnának ezek bármilyen katonai tudást átadni, amikor a nemzetközi kontingens tele volt LMBTQ emberekkel és nőkkel. Egy napja sincsenek hatalmon a tálibok, de a nőknek már most tilos dolgozni és a lányok nem járhatnak iskolába. Hogyan fogadhatott volna el egy afgán katona bármilyen taktikai utasítást olyanoktól, akiknek vagy nő, vagy a saját neméhez vonzódó férfi osztogat parancsokat?

Ezek, - bár elég sokat pofáznak a kulturális relativizmusról – képtelenek megérteni az iszlámot.

Megmondjam, mi tetszett még nagyon? – Bárki nyomon követhette a Twitteren az elnöki palota bevételét, ugyanis a tálib milicisták élőben közvetítették. A Twitteren! Azon a közösségi médián, ahonnan Donald Trumpot örökre kitiltották. Elképesztő! S ami még inkább az, hogy ez egyetlen balliberális, neomarxista liberális demokratánál sem okoz kognitív disszonanciát.

Látva az alaposan megvágott, a liberális demokrácia sajtószabadság iránti elkötelezettsége mentén cenzúrázott videókat a menekülni próbáló ezrekről, biztosak lehetünk benne, hogy az USA, a NATO, az EU és az ENSZ egy iszonyatos népirtást készített elő. Nem számít, hogy tudatlanságból vagy szándékosan! E húsz éves misszió valamennyi vezetőjének a hágai nemzetközi bíróságon kellene felelnie a tetteiért.

Miközben Európát újabb menekülő, - ezúttal valóban menekülő – magukban a halál csíráját hordozó migránsok milliói lepik el.

8 komment

CIVIIZÁCIÓS SZAKADÉKOK

2021. július 09. 14:21 - Mr Falafel

„Fölöttébb gyakran tesztek úgy, hogy amikor valami valószínűtlent mondotok, és el akarjátok kerülni az érte járó megrovást, olyasmit hoztok fel, ami egyáltalán nem történhetik meg, úgyhogy előnyösebb lenne nektek feladni ezt a vitás pontot, mint oly értelmetlenül védeni.”

/Cicero: Az istenek természete, 31. oldal/

 

Egy ideje megrögzötten hajtogatom: azok, akik magukat liberális demokrataként határozzák meg és mi, - akik akár mindenféle felcímkézés nélkül, de a lehető leghatározottabban helyezkedünk el a velük ellentétes póluson - semmilyen tekintetben nem alkotunk egy közösséget.

Sem kulturális, sem természetjogi, sem faji közösség nem vagyunk. Oly mértékben állunk távol egymástól fizikai és metafizikai meghatározottság terén egyaránt, hogy az nem tudható be holmi világnézeti szembenállásnak, mert az emberre, mint biológiai organizmusra vonatkozó alapvető terminusok  mentén való egyezőségünk annyira csekély, hogy ma már a kerti vízcsap is közelebb áll hozzánk genetikailag, mint a balliberálisok.

A kerti vízcsapos hasonlat nyilván a plaszticitást kiemelő túlzás, mindazonáltal tény, sem a kognitív funkciók működése, sem pedig az absztrahálás képessége területén csoportjaink között nem mutatható ki semmiféle hasonlatosság. SEMMI!  

Az emberi társadalom jelenleg egy disztópikus sci-fi képét mutatja. Ezért is merül fel annak leírására leggyakrabban Orwell neve, vagy az olvasottabbak körében Ray Bradbury-é. Gondolok itt a Fahrenheit 451 című regényre.   

A másik létezése oly mértékben szürreális és legfőképpen visszataszító a két ellentétes csoport egyedeinek szemében, hogy bármiféle elfogadásra, egymás tolerálására, ne adj isten párbeszédre való törekvés nem pusztán teljesen fölösleges, de kifejezetten olaj a tűzre.

E rövid, de annál markánsabb bevezetőt a pedofil bűnelkövetőkkel szembeni szigorúbb fellépésről, valamint a gyermekek védelme érdekében egyes törvények módosításáról szóló T/16365. számú törvényjavaslat, majd annak parlament általi megszavazásával kapcsolatos, elsősorban EU-s balliberális hiszti okán írtam.

A jogszabály jogtudományi szempontú értékelése teljesen fölösleges, mert kifejezetten közérthetően megfogalmazott, magyar és uniós jogba egyaránt erős beágyazottságú. Ezért is nem jogi eszközökkel támadják a másikak, az amazok, a mit tudom én, hogyan nevezhetők.

Kifogásaikat - általuk is vállaltan - ideológiai dimenzióban terjesztették elő a maguk sajátságos stílusában. Amennyit sikerült megértenem a részükről előadottakból, abból arra a következtetésre jutottam, hogy álláspontjuk szerint a szexualitáshoz kapcsolódó propaganda óvodákból és iskolákból történő kitiltása sérti a nem helyes, tehát nem heteroszexuális, hanem egyéb (LMBTQI) szexualitású közösségek alapvető jogait.

A kisfiam óvodáskorú, tehát a téma nagyon is élénken érdekel. S véletlenül pedagógus végzettséggel is rendelkezem, a szakdolgozatom gyermekpszichológiai téma volt. Mindezekből fakadóan azonnal felmerül bennem a kérdés:

Miért alapjoga a normálistól eltérő szexualitásúak közösségének az óvodáskorú gyermekek értelmi fejlődésébe való beavatkozás, a kisgyermekek mentális bántalmazása?

 

S itt vissza is utalnék a bevezetőmben foglaltakra: nem lehetséges, hogy velem azonos fajba tartozóként értékeljek olyanokat, akik szerint bizonyos korú (pl. óvodás) gyermekek szexuális abúzusa az ő alapjoguk, amelynek megtagadásáért minket felkoncolnának. Ergo mindazok, akik a normálistól (a homo sapiens sapiens fajra jellemző) eltérő szexuális orientáltság esetén a gyermekeken történő erőszaktevést propagálják, NEM EMBEREK. Mondom, teljesen mindegy, hogy mik, hogy minek hallucinálják magukat, egyáltalán nem érdekel, de többé akkor sem vagyok hajlandó emberként tekinteni rájuk. SOHA TÖBBÉ!!!

 

Átlépték a Rubicont.

Sziklaszilárd alapállásom érzelmi és értelmi attitűdöt egyaránt tartalmaz. Érzelmi attitűdöm a fajomat, az emberi fajt ért brutális külső támadás megtorlásával kapcsolatos, az értelmi attitűdömet viszont a dialektika szabályainak megfelelően alakítottam ki.

A tudomány úgy tartja, hogy a személyiség egy dinamikus szerveződés, amely különböző fejlődési fokozatokon megy keresztül. A pszichoszexuális fejlődés korszaka életünk legmeghatározóbb korszaka, amely a születéssel veszi kezdetét, és eltart egészen öt éves korig. Ezt az időszakot - a fejlődés fokához mérten - eltérő szakaszokra bontjuk, melyek történései a személyiség egy részét határozzák majd meg. Az egyénenkénti eltérések okozzák a viselkedésben jelentkező más-más magatartást.

Tehát minden, amit a gyermek öt éves koráig tesz – vagy nem tesz – kihat a teljes további életére is. Ami azonban minket a leginkább érdekel, az a belenyugvás, vagyis az öt éves (óvodás) kortól kezdődő látencia időszak.

A látencia szakaszában (úgy hatodik életévtől) a gyermek megismerkedik saját testével, illetve elvégzi a két valódi, azaz biológiai nem közti különbözőségek szétválasztását. Fokozatosan megismerkedik a saját nemének szerepeivel. Mely által mind nyitottabb lesz a külvilágra, s közben szociálisan is érzékenyebbé válik.

A látencia szakaszához kapcsolódik az ego, illetve a szuperego kifejlődése is. Itt elsősorban a szociális és kommunikációs készségek rögzülnek, amely kihathat az élet későbbi területeire. Az éntudatot, vagyis az ego-t az ember élete során alakítja a környezetével folytatott dialógusokban (interakciókban).

Fejlődése első szakaszában az ego (a baba) önmagáról, mint külső entitásról beszél. Egy következő szakaszban magát és az anyját választja szét. Ekkor alakulnak ki az én-védő mechanizmusai, amelyek segítenek neki életben maradni. Az én erősítése rendkívül fontos tehát.

A szuperego, a felettes én szülői ráhatásra alakul ki, azonban mentorálással átformálható.. Freud személyiségelméletében az erkölcsiséget, normákat, a lelkiismeretet és az elvárásokat tartalmazó rész.

Röviden: amennyiben a másik faj, az ellenségeink, akik magukat liberális demokratákként aposztrofálják (hülye név egy fajnak), ha ebben – ti. a látencia időszakában beleavatkoznak a gyermek pszichoszexuális fejlődésébe, a nemi szerepekhez alkalmazkodni nem tudó, erkölcsi normák nélküli, szaporodásképtelen korcsokat hoznának létre, amely evolúciós léptékben mérve szemvillanásnyi idő alatt vezetne a mi fajunk, az emberi faj kihalásához.

Vagyis a magát liberális demokrataként nevező faj (species) ki akar irtani minket, embereket.

Bagdy Emőke, a ma élő legautentikusabb klinikai szakpszichológus a következőket mondta:

„az időablak szerint 3–5 éves, tehát óvodáskor között kapja meg a gyermek azokat a kulcsingereket, amelyek hozzásegítik, hogy a biológiai nemével azonos társadalmi nemben vállalja, hogy hová, azaz melyik nemhez tartozik.”

Annyiban vitatkoznék Bagdy Emőkével is, hogy álláspontom szerint nincs „társadalmi nem”. Ugyanis nem a társadalmi elvárásokhoz igazodik a biológiai nemünk, hanem a biológiai determinációkhoz igazodik a társadalmi berendezkedésünk. Ez teljesen nyilvánvaló, az ellenkezőjét állítani tudománytalan.

A lényeg tehát az, hogy fajunk gyilkosai az új nemzedékek eljövetelét szeretnék megakadályozni azzal, hogy az éppen nyíló genetikai ablakokhoz hamis kulcsingereket csatolnának. Kikapcsolnák a faj- és a létfenntartás ösztöneit egyaránt. S teszik mindezt abban a gyermeki fejlődési szakaszban, amikor még nem rendelkezik kritikai érzékkel, vagyis minden külső ingert befogad.   

Nem nehéz belátni, hogy ennek végzetes következményei lennének. Éppen ezért minden eszközzel, a legdrasztikusabb ellenlépésekkel kell szembe szállnunk velük. Egyszerűen nem lehetséges eltérő világnézeti alapállások ütközéspontjaként értelmeznünk ezt a helyzetet, mert azzal csak eszkalálnánk az amúgy is tarthatatlan állapotokat.

 

Amerikából például küldtek nekünk egy szép dalocskát is.

„You think that we’ll corrupt your kids if our agenda goes unchecked / Funny – just this once, you’re correct / We’ll convert your children / Happens bit by bit / Quietly and subtly and you will barely notice it.”

„Azt hiszed, átformáljuk a gyermeked, ha szabadon cselekedhetünk / Elismerem - ezúttal igazad van / Átváltoztatjuk a gyermekedet / Csöndben és finoman, és aligha veszed majd észre.”

 

Sokan bizonyára túlzásnak tartják, hogy én nem tekintem embernek ezeket. Nos, „when I see a bird that walks like a duck and swims like a duck and quacks like a duck, I call that bird a duck.”, azaz ha egy madár úgy jár, mint egy kacsa, úgy úszik, mint egy kacsa, és úgy hápog, mint egy kacsa, akkor azt a madarat kacsának mondom.

Az embert sem nehéz beazonosítani: én tudom, hogy ember vagyok, és pontosan tudom, hogy ők semmiben sem olyanok, mint én. Eltérőek a kognitív funkcióink, és én tudok absztrahálni, ők meg nem. Ergo nem emberek.

Nullum communem cursum!

12 komment

HITVÁNY ISKOLÁZOTTAK

2021. május 22. 06:39 - Mr Falafel

„… a jó elhatározás képessége nyilván valami tudomány,

hiszen az ember nem tudatlansággal, hanem a tudomány

segítségével jut el jó elhatározásra.”

/Platón: Az állam, Negyedik Könyv, A bölcsesség/

 

 

A minap Schiffer András azt találta mondani a Karácsony Gergely főpolgármester és miniszterelnök-jelölt aspiráns idegennyelvi ismereti hiányával kapcsolatban, hogy azt felhánytorgatni neki hitvány és képmutató kampány.

Valahogy úgy fogalmazott, hogy „sehol sincsen előírva, hogy csak felső-középosztálybeli arcok versenyezhetnek a főhatalomért egy országban”.  S pont egy jogász ne tudná, hogy léteznek íratlan jogforrások?

Bármennyire nem volt is rossz szándék Schiffer kijelentésében,  - különösen jelen társadalmi állapotokban – rendkívül szerencsétlenül elhangzott mondatok voltak. A jakobinizmusban gyökerező marxista egalitárius felfogás hitvallása ugyanis az, hogy minden ember minden tekintetben, a létezés valamennyi aspektusát tekintetbe véve egyenlő.

Amely ideológia a gyakorlatban azt jelentette valamennyi korban, hogy a kiválókat (elit), a jobbakat és különbeket egyszerűen elpusztították. Így aztán egyenlő mértékben szegény és silány értelmű volt mindenki. Kivéve persze az újburzsoáziát, a proletariátust pribékekként felhasználó bolsevik vezetőket. Mert ők aztán mindenkor tudósokká nevezték ki magukat, s valahogy ezzel együtt rettenetesen meg is gazdagodtak.    

Kevesen tudják, de az 1956-os forradalomban vállalt szerepe miatt hőssé avanzsált Nagy Imre mindössze hat elemit végzett. Belekezdett az inaskodásba is, - már nem rémlik mely szakmában – de inkább magához illő foglalkozásnak tartotta a kommunista mozgalmárkodást. Ami önmagában nem volna különösebben izgalmas történet, ha Nagy Imre nem lenne ma is a Magyar Tudományos Akadémia tagja.

A magyar tudományos elit évszázados történetében hemzsegnek az olyan úgynevezett tudósok, akiknek utólag hazudtak iskolákat, tudományos fokozatokat.

 

Magyarországon mindösszesen kétszer volt proletárdiktatúrának nevezett bolsevista hatalomátvétel. Az első a rövid (133 napig tartott), ám annál véresebb tanácsköztársaság. Na, itt aztán megtapasztalhatták a korban élők, hogyan is fest, amikor az elöltöltős fegyvereket és kenderkötelet érvként használó iskolázatlan prolik vezetik az országot. Pogromjaik áldozatainak száma ma sem ismert, s azok kegyetlenségéről csupán kortárs írók (pl.: Fekete István: Zsellérek; Tormay Cécile: Bujdosó könyv) műveiből nyerhetünk képet.

Később az 1947-ben kezdődő Rákosi-korszakban, majd az 56-os forradalom utáni jóval szelídebb, de azért kellőképpen gyilkoshajlamú Kádár rezsim adott ízelítőt, milyen is az, amikor iskolázatlan cselédivadékok gyakorolják a közhatalmat.

Jól emlékszem, a 80-as években, amikor magam is megkezdtem a középiskolát, munkásőrök, az ellenforradalom leverésében résztvevők, partizánok kölykei felvételi nélkül mehettek egyetemre. Osztályfőnökünk, aki egyébként történelem-magyar szakos tanár volt, diplomáját annak köszönhette, hogy az édesapja egy gyilkos pribék volt.

S ha már Schiffer Andrással kezdtem, említsük meg vele kapcsolatban, hogy dédapja, Szakasits Árpád köztársasági elnök révén maga is élvezett előnyöket tanulmányait érintően. Igaz, ő állítja, dédapja által nem részesült olyan kedvezményekben, amelyek megkülönböztetnék őt másoktól. Mi ezen mosolygunk, de azt elfogadhatjuk, hogy Schiffer András jogvédőként elévülhetetlen érdemeket szerzett. Így teljesen lényegtelen, milyen hátszéllel indult, azt nem mások kárára, hanem saját és a társadalom javára használta/használja. Köszönjük!

Ugyanakkor nem tudok egyetérteni vele a poszt témáját illetően, több szempontból sem. Egyrészt ne legyen iskolázatlan ember az, aki az ország sorsát érintő kérdésekben döntéseket hoz, hiszen a tudást, képességeket kizárólag tanulás útján lehet megszerezni. Másrészt a felső-középosztályt még akkor sem kell egységes, homogén szerkezetűként tekinteni, ha egyébként az elitek tőkekonvertálási metodikái ezt indokolttá teszik.

Szalai Erzsébet a „Rendszerváltás és a hatalom konvertálása” című tudományos munkájában, - Mills-szel egyetértve – a következőket írja:

„… az elit tagjai abban a helyzetben vannak, hogy országos jelentõségû (azaz a társadalom egészét érintõ) döntéseket hozhatnak. A különbözõ elitcsoportok számos szállal kapcsolódnak egymáshoz, belsõ kohéziójuk igen erõs. Ez részben pszichológiai sajátosság, a szocializációs folyamat hasonlóságából fakad. A kohézió másik forrása az elitek mögött álló intézményes hierarchiák összefonódása.”

A klasszikus szociológiai nézet szerint háromféle elitet különböztetünk meg: kulturális, politikai és gazdasági. A tökekonvertálás elsősorban a gazdasági és politikai elit körében általános. Miközben az egyébként nem túl erős érdekérvényesítéssel rendelkező kulturális elithez sorolják a tudományos élet kiválóságait. Tehát, amíg a gazdasági szereplőket belső motivációk vezérlik a politikai hatalom megszerzésére, illetve hasonló módon a politikai vezetőket politikai tőkéjük gazdasági megerősödésükre használják, addig a gazdasági és politikai hatalomra nem törekvő tudományos elitet annak nemtörődömsége okán egyszerűen belekényszerítik a kulturális elit halmazába.

Számtalanszor megfogalmaztam már a Mészáros Lőrincet, mint a leggazdagabb magyart intellektuális deficittel vádolók felé, a milliárdos létnek semmi köze az intelligenciához. Egyetlen lángelme sem volt milliárdos. S természetesen az iskolázatlanságuk okán csekély értelmű, szerény életkörülmények között élők gondolják úgy általában, hogy az általuk favorizált politikai-világnézeti oldal gazdasági elitjének szereplői rendkívül okosak, nyilván azért érték el, amit.

Miközben tehát a politikai és gazdasági elit összefonódásai önkéntesek, a tudományos elitnek a kulturális elitbe való sorolása erőszakos és rendkívül súlyos mértékben téves. Mivel azonban a tudományos elit alapvetően rezisztens a témát illetően, - abszolút elítélhető módon – elveszíti a teljes társadalmat, vagy annak valamely részét érintő fontos döntéshozatali mechanizmusokban való vezető szerephez jutás lehetőségét is.

Így juthattunk el a Covid-19 világjárvány idején az orvosok (mint tudósok) szavai hitelének devalválódásához. A tudományos elit közélet iránti érdektelensége vezetett a társadalmi válsághoz a pandémia kapcsán. Továbbá ennek az anomáliának a társadalomra gyakorolt káros hatását fokozza, hogy diplomával rendelkező, ám a tudományt fényévekről ugató emberek viszont magukat tudósnak kiadva letartolják a közösségi médiumokat, s olcsó bazári mutatványokkal váltanak ki ingert a silány értelmű köznépből.

Ezek a sarlatánok, áltudósok felvesznek egy fehér köpenyt, szemüveget és sérült elméjükből fakadó fanatizmusuk minden energiájával delejezik a tudatlaságukból fakadóan fogékony közönséget. Sokszor (felelőtlenül) nevetek csak én is. Holott a tömegpszichózist gerjesztők rendkívül veszélyes futóbolondok, akiket vagy kényszergyógykezelni kellene, vagy börtönbe zárni, de szabadon hagyni őket, hogy elmondják a védekezésre kényszerítésükkor már véleménynek hazudott, ám előadásaikban tudományosként bejelentett téveszmés képzelgéseiket, óriási hiba.

 

Sokat gondolkodtam azon, vajon kit nevezhetünk tudósnak.

A diplomást? – semmiképpen. A diploma önmagában senkit nem tesz tudóssá. Elég csak megnézni a parlamentben ámokfutó képviselőket, akik diplomával nem tudnak helyesen írni és értelmesen, disztingvált módon beszélni.      

A citation index gazdagításába tébolyult elméleti szakembert az egyetemeken és más tudományos műhelyekben? – Nem, semmiképpen! Attól senki nem lesz tudós, hogy rég halott emberek szavait sokszor fel tudja idézni, illetve hasonszőrű társait citálja önmagát igazolandó tudományosnak titulált írásaiban.

Nem, a fentiek egyik sem tudós!

A tudós egyik legfontosabb ismérvét Ciceró által ismerhetjük meg:

„Van-e csúfabb ugyanis a meggondolatlanságnál, és van-e bármi is olyannyira megfontolatlan, olyannyira méltatlan a bölcs tekintélyéhez és belátáshoz, minthogy akár hamis nézetet képviseljen, akár pedig fenntartás nélkül síkraszálljon olyasmi mellett, amit nem vizsgált meg és tárt fel eléggé?”

/Cicero: Az Istenek természete, Első könyv/

 

Az idézett mondat első részében azokról a tanult főkről beszél, akik valamilyen okból, - akár anyagi vagy egyéb egzisztenciális előnyökért – áruba bocsátják tudásukat. Lásd a gyógyszerlobbit kiszolgáló tudósokat, vagy a klímakassza csilliárdjait hizlaló, antropogén global warmingot kántáló fizikusokat.

A mondat második felében pedig a dogmatistákat bírálja, akik munkájuk és nézeteik iránti erős hitük miatt elvetik a kételkedést, amely a tudományos gondolkodás alapfeltétele.

Szent Ágoston így ír a kételkedésről:

„Ki vonná kétségbe, hogy él, emlékezik, belát, akar, gondolkodik, tud, ítél? Mivelhogy ha kételkedik is, él; ha kételkedik, emlékezik arra, amiben kételkedik; ha kételkedik, felismeri, hogy kételkedik; ha kételkedik, akkor bizonyos akar lenni; ha kételkedik, akkor gondolkodik; ha kételkedik, akkor tudja, hogy nem tud semmit; ha kételkedik, akkor tudja, hogy nem szabad meggondolatlanul beleegyezését adnia. Kételkedhet az ember amiben csak akar, de ezekben nem kételkedhet: mert ha ezek nem volnának, akkor még csak kételkedni sem tudna semmiben.”

/A Szentháromságról – De Trinitate 397-412/  

 

Hasonlót fogalmaz meg Descartes is, bő ezer évvel Hippói Szent Ágoston után:„Dubito ergo cogito, cogito ergo sum, sum ergo Deus est.”

Ars poeticájának jelentése magyarul: kételkedem, tehát gondolkodom, gondolkodom, tehát vagyok, vagyok, tehát Isten létezik.

A kételkedés tehát saját érzékelésünk kritikája, elfogadása annak, hogy nem vagyunk tévedhetetlenek. Az teljesen mellékes, hogy hozzátesszük vagy sem, egyedül Isten tökéletes, ember nem lehet az. A tény tény marad: nem vagyunk tévedhetetlenek, tehát hibázhatunk, s a hibáink következményeivel számolnunk kell, értük felelősséget kell bírnunk és mernünk vállalni. Sokan nem tudják, mekkora a teher a felelősség, mert annak felvállalására még sosem merészkedtek.

S hogy akkor kit nevezek én tudósnak? - Az embert, aki valóságot képes komplex rendszerként érzékelni, a rendszer működését egyrészt képes megfejteni, másrészt annak működését képes feljavítani, optimalizálni, a közösség számára hasznossá tenni. Igen, álláspontom szerint egy erős filozófiai alapokkal rendelkező polihisztort (különböző diszciplínákban jártas) lehet csupán tudósnak tekinteni.

Gondolkodjunk csak el bátran! A mind differenciáltabb társadalmunk piaci igényei okán sokan kényszerből szereznek jártasságot több szakmában vagy vesznek részt több felsőfokú képzésben. A jártasságok, ismeretek körének bővülése komplexebb gondolkodást, rendszerben történő gondolkodást eredményez. Valamennyi képzés, amelyben részt veszünk, tudást ad hozzá a már meglévő, a szocializációnk során korábban megszerzett tudáshoz, készségekhez, ismeretekhez. S ha kényszerítő körülmények okán is, de az újabb és újabb ismereteket használni is kezdjük, az agyunk szintetizálja, rendszerbe foglalja azokat, amely a tevékenységeink során manifesztálódik értékek előállításában.

Az okosabb ember társadalmi haszna tehát lényegesen nagyobb, mint azé, aki a saját képzésébe nem fektet energiákat. Úgy vélem, egy ország vezetését mindenképpen olyan emberre kell bízni, akinek a társadalom vonatkozásában vizsgált hasznossága jelentős. Ez pedig nem lehet iskolázatlan, „tanulatlan” ember.

2 komment

BŐSZ ANETT, A JUDOKA

2021. május 11. 10:08 - Mr Falafel

 

 20170627bosz-anett-meg-kellett-birkoznom3.jpg183978780_2964508720438497_235693283764259056_n.jpg

 

„Gyerekeket tanít dzsúdóra a fiatal magyar politikus, Bősz Anett - Interjú!” –  Olvashattuk 2017-ben a www.life.hu-n.

Meg mernék esküdni rá, hogy a sportág alapítómestere, dr. Kano Jigoro büszke lenne a nulla %-os párt üdvöskéjére. Elvégre a szamuráj harcmodorból eredő japán harcművészeti ág szellemisége, filozófiája (do) bizonyára pártolja a sportág liberális elvekkel történő megfertőzését, degradálását, nemkülönben pedig a pökhendi kivagyiságot, amelyet más, sportos életmódot folytató politikus ócsárlása során jelenít meg.

Történt ugyanis, hogy eme állítólagos judo oktató bolsevik hölgyemény, mármint az Anett, otrombán leszólta Novák Katalin, család- és ifjúságügyért felelős államtitkárt, amiért az rosszul tartja kezében a súlyzókat egy fotón. Konkrétan azt mondja, azért tartja rosszul a súlyzókat, mert egy rohadék gyilkos.

Bizony! Hiszen Novák Katalin személyesen felelős azért, mert egy a feleségét korábban bántalmazó férfit a bíróság kedvezménnyel szabadított a börtönbüntetése alól, melyet követően a férfi első dolga volt gyermekei brutális meggyilkolása. Novák Katalin ugyanis nem állt ott, fegyverrel a kezében és akadályozta meg a szörnyű tragédiát. Ergo gyilkos. Anett szerint.  

Bősz Anettet nem zavarja, hogy Magyarországon van egy jogrend, amely alapján ilyen ügyekben kizárólag a független bíróságok hozhatnak döntéseket. A kormány igyekszik mind szigorúbb szabályozásokat bevezetni, - többnyire a Bősz Anett politikai közösségének ellenkező hörgése mellett – azonban a társadalmi változásokból fakadó elvárásokat megelőzni sosem lehet, legfeljebb követni, reagálni rá.

Teljesen nyilvánvaló, hogy Bősz Anett egy mentálisan maximálisan kisemmizett, agresszív félmajom. Rajta kizárólag az alkimisták csodaszere segíthetne, a Mengyelejev féle periódusos rendszer 82. eleme. A kezelését azonnal meg kellene kezdeni!

 

 

 

2 komment

VISSZA A SZOCIALIZMUSBA

2021. május 05. 10:00 - Mr Falafel

„…mert ritka a boldog idő, amikor úgy érezhetünk,

ahogy akarunk, és amit érzünk, el is mondhatjuk”

/Tacitus: Korunk Története – I. Könyv/

 

 

A szocializmusba (pokolba) (vissza)vezető út ugyan semmiféle jószándékkal nincs, de kétféle rosszal bizony ki van kövezve. Egyik a hitványság hízlalása a kiválóak sanyargatásából fakadó könnyeken. Másik a szupergazdagok és a munkából élők közti távolság beláthatatlanná növelése.

Álmomban nem gondoltam volna, hogy egyszer végig kell néznem, sőt, a saját bőrömön kell megtapasztalnom a szocializmusnak, e torz baloldali világfelfogásnak az újjáépülését, miután átélhettem a korábbi pusztulása haláltusája fölötti katarzist. Mint főnix, úgy támadt fel  az emberi aljasság hamvaiból, s talán erősebb, mint valaha volt.

Különösen szürreálissá teszi e képet, hogy olybá tűnik, a nyugati kapitalizmus pusztán azért győzte le a keleti szocializmust, hogy annak erejét magába szívva valami sokkal borzalmasabbat hozzon létre. Ez a fajta társadalmi alkímia képes volt a röghöz kötöttség ólomvalóságát úgy ötvözni torz ideológiákkal, hogy attól az éhbéren tartottak boldog önkívületben állítják elő a szupergazdagok számára az aranyéletet.

A liberális demokráciának nevezett internacionalista-globalista diktatúra alappillére tehát az öntudatra ébredni képtelen, értelmileg és érzelmileg egyaránt gyenge munkás(osztály).

Amikor a 80-as évek végén a „fejlett nyugat” életszínvonalát irigyeltük, egyszer sem gondoltunk például a munkanélküliségre, mert nálunk olyan nem volt. A teljes foglalkoztatottság nyújtotta anyagi biztonság törékeny kishajója tudattalanul átvitorlázott a piacgazdaság viharos tengereire.   

Ezen egzisztenciális lélekvesztők mindaddig kavarogtak a világpiac félelmetes, mélykék vizein látszólagosan kiszolgáltatottan, amíg a kapitalizmusból nem csak a kolbászból font kerítéseket látók meg nem alkották a saját révüket tanulásból és szorgalomból. Mindazok tehát, akik ráébredtek, hogy a kapitalizmus nem egy dologtalanul formálódó kánaán, hanem az egyénben rejlő lehetőségek stimulálása által munkát, produktumot kikényszerítő rendszer, megtalálták a boldogulásuk útját.

S az ilyen individuumok könnyebben képesek elfogadni a korlátaikat, belátni lehetőségeik végességét, mint azok, akik a rendszerváltozás óta pont ugyanott hánykolódnak, a világpiac félelmetes, mélykék tengerein. Utóbbiak ugyanis konokul elutasítják a valóságot, hogy a boldogulásuk egyedüli akadálya saját szerény értelmi képességük és restségük.

 Valahogy úgy kell elképzelnünk ezt a mentális állapotot, ahogyan a Kübler-Ross-féle pszichológiai modell leírja a gyász 5 szakaszát (tagadás, dühösség, alkudozás, depresszió, elfogadás), hiszen tulajdonképpen pontosan arról van szó, hogy a szocialista világrend összeomlásával a rendszerben élő egyének elveszítették azt a védőhálót, amelyért oly sok önfeladással, a sorssal való megalkuvással fizettek.

Az első, tehát a tagadás fázisában lévők azok, akik képtelenek elfogadni, hogy oly mértékben szorulnak gyámolításra, amely lehetetlenné teszi irracionális vágyaik kielégítését. Ám harminc év alatt eljutottunk a második fázishoz, amelyben a saját felelősségüket elhárítók némi segédlettel megtalálták a bajok okát, a probléma forrását, a velük együtt indulókat, a gázszerelőkből, karbantartókból lett gazdagokat, és mindenki mást is, aki szerintük sokkal butább náluk, miáltal érdemtelen a kényelmesebb életre.

Az úgynevezett közösségi médiákban ezek a szerencsétlen sorsú mentális hajléktalanok olyan mérhetetlen agresszív dühöt ontanak a komfortos polgári életet élőkre, hogy belésajdul a Föld. E végletekig fokozott idegállapotot használják fel a szupergazdagok arra, hogy saját státuszukat fényév távolságokra tolják az elesettek világától, míg a már színvonalas életkörülmények között élőket prédaként vetik elébük.

Pár napja láttam a szocialista népvagyonból milliárdossá avanzsáló baloldali uszító politikust, Gyurcsány Ferencet, amint megígéri, hogy minden „gazdagot” megsarcol. A gazdagokat konkrétan meg is nevezte: azok, akik egymillió fölött keresnek. Tehát az összes orvos, képzettebb informatikus, jogász, közgazdász, szobafestő, hegesztő vagy autószerelő mesteremberek, stb. Magyarországon tehát a baloldali politizálás nem áll másból, mint az iskolázatlan, lusta és a végletekig frusztrált, feldühödött lumpenprolik  hergeléséből.

Azt sulykolják ezekbe a nyomorultakba, hogy valóban nem ők telhetnek sanyarú sorsukról, hanem azok, akik pontosan onnan indultak, mint ők, de abszolút érdemtelenül sokkal többre vitték, hogy mindenki aljas gazember, aki jobban él, mint ők. S emezek ezt el is hiszik, miután emígyen igazolódva látszik, amit maguk is mindig gondoltak, hogy nem ők értéktelenebbek, hanem a többiek csalnak az „éljünk jobban!” társadalmi társasjátékban.

Akik pedig csalárd módon eljárva másokat szerencsétlenné tesznek, - mert nyilván ezt tették – azoknak vagyonát el kell kobozni. Nem, odáig már nem mennek el a propagandában, hogy az elkobzott vagyont szét kell osztani a nép között! Arról már a célközönség is tudja, hogy sosem fog bekövetkezni. Megelégszenek annyival, hogy a másik ember, aki szorgalmasabb, okosabb, alkalmasabb volt, megbűnhődjön és visszahulljon az általuk elérhetetlen magasságokból a röghöz.

Ugyanez a folyamat jól megfigyelhető az USA-ban, ahol ezt még egy rasszista szállal is megerősítik. Így csináltak hőst egy börtöntöltelék afroamerikai drogdílerből, aki terhes nők hasához fogott fegyvert, így kényszerítve őket értékeik átadására. Szobrot állítottak ennek az aljas gazembernek és utcát neveztek el róla. Amerikában minden bajok okozója a fehér, heteroszexuális ember. Valamikori komoly egyetemeken kutatják Shakespeare rasszizmusát, s tiltják be műveit.

Két kérdés is felmerülhet bennünk:

1., Miért éppen a középosztálybeli, - Európában „csak” ember, az USA-ban fehér – ember a legalkalmasabb betölteni a közellenség szerepét?

2., Hogyan függ össze az egyre növekvő számú, marginalizálódott csoportok tagjainak alacsony életszínvonalon tartása a mozgósíthatóságukkal?  

A két kérdésre egyetlen, komplex válasz adható. Azt a társadalmi együttélési és gazdasági rendszert, amelyben élünk, az európai ember hozta létre. Amerikára is vonatkoztatva mondhatjuk, a fehér ember szellemi terméke. Így, amennyiben az jelentősebb létszámú csoportok számára válik élhetetlenné, nyilvánvalóan az alkotók tehetők felelőssé.

Itt kell megemlítenem egy fontos, de nem közismert evidenciát: a szupergazdagság nem intelligencia függvénye. Sőt, ki merem jelenteni, a szupergazdagság előfeltételez egy markáns intellektuális korlátoltságot. Tényszerűen igaz, egyetlen nagy tudású ember sem milliárdos. A legfelsőbb gazdasági körökbe pedig nem lehet bekerülni. Mindazok, akiket példaként állítanak elénk, legvalószínűbben valamely, állam - elsősorban az USA - titkosszolgálatának termékei valamely globális katonai projekt képviseletére. Microsoft, Tesla, stb.

A szellemi tőkét birtoklók és termelők köre a középosztályban található. Az ellenük irányuló offenzíva fővonulata az ellenségként való felmutatásuk, ugyanakkor az egyetemi és más tudományos műhelyek prominenseinek korrumpálása, megvásárlása is fontos eszköz azok kezében, akik a nyugati típusú szocializmus kiépítésén fáradoznak. S míg az egyszerű, tudatlan közegben a dühöt gerjesztik, a morálisan fogékonyabb tudósokat az elesetteken segítés szent célja mellé állítással veszik rá nemtelen eszközök elfogadására és alkalmazására. Lásd gender-elmélet, amelynek az a feladata, hogy a társadalmunk alapjait lerombolja, védtelenné, sebezhetővé tegyen minket.

A nyugati világban formálódó intellektuális megalapozottságú középosztály azért jelent veszélyt a távoli történelmi múltban kialakult szupergazdagok közösségére, mert a polgári lét kényelme lehetővé teszi a közügyekről való értelmes elmélkedést. S az ilyen elmélkedés bizony felszínre hozhat jelenségeket, amelyek rámutathatnak a valódi problémára, a szupergazdagok erkölcsi korlátoktól mentes céljaira, azok társadalomromboló következményeire.

Ugyanakkor viszont a kevésbé szorgalmas és értelmes marginalizáltak alacsony életszínvonalon tartása, a frusztráltságuk fokozása nem csupán mozgósíthatóbbá teszi őket, de mindaddig, amíg a megélhetésükért kell küzdeniük, megakadályozza őket abban, hogy értelmes gondolatokat fogalmazzanak meg arról a társdalomról, amelyben élnek, illetve amelyben élhetnének.

A nyugati szocializmus eszméjét nem ma agyalták ki, annak gyökerei a távoli múltba nyúlnak vissza. A szovjet típusú szocializmus csupán egy kísérlet volt, amely magának a falanszterjellegű emberi társadalomnak a felépítése lehetőségét vizsgálta. A kísérlet sikeres volt. A média, - különösen a közösségi média – agymosása létrehozta azokat a párhuzamos valóságokat, amelyek segítenek elrejteni a szupergazdagok mesterkedéseit, sőt, őket magukat is. E módon láthatatlanná téve őket a silányabb minőségű marginalizáltakkal könnyebb elfogadtatni a középosztály elpusztításának tervét. Mi több, még aktív segítséget is kapnak tőlük hozzá.

Azoknak, akik képesek befolyásolni a világ menetét, soha nem volt más célja, mint, hogy a liberális demokráciának nevezett szocialista falanszterdiktatúrát megalkossák.    

2 komment

INASOK ÉS BOJTÁROK

2021. március 25. 21:44 - Mr Falafel

Habár nem használom lépten-nyomon, a nevem előtt van egy kis "dr". Sőt! - A "filozófia tanítója" is vagyok. Mindezt pusztán azért tartottam szükségesnek előzetesen elmondani, hogy a saját képzésükbe általában nem túl sok energiát fektető balosok is tudják, merre van az arra.

Az utóbbi években sokat töprengtem azon, hogy a tudományok úgy általában véve miért váltak kínosan dogmatikussá, olykor trogloditává. S végül arra a következtetésre jutottam, hogy ennek egyik holtbiztos oka az angol nyelv.

Már elnézést, de egy mind differenciáltabb kérdéskört olyan nyelven megvitatni, amely nyelv egyetlen szóval száz főnevet, melléknevet és cselekvést ír le, egyszerűen nem lehetséges. Az angol egy végtelenül primitív nyelv, és semmi kétségem afelől, hogy a nyugati civilizáció rövidesen bekövetkező bukásával együtt tűnik el a tudomány világából.

Az angol nyelv tökéletesen alkalmas arra, hogy a hétköznapi kommunikációt - a közemberek egymás közti kommunikációját - elősegítse, ám pont ennyire alkalmatlan bonyolult gondolatok megfogalmazására.

Azok a pállottszájú kommunista senkik, akik most fel vannak háborodva Orbán Viktor régies szóhasználatain, nem tudják, hogy a hun Atilla latin műveltégű ember volt és természetesen anyanyelvi szinten beszélte a latint, mert a fajtájuk közt tudósként emlegetett vetőgépszerelők, - mint Glatz Ferenc, például - egy makogó félmajomként írták le.

Elődeinknek, a hunoknak udvarában az előkelők és tudósok latinul beszéltek, a köznép pedig egy egyszerűbb keveréknyelven, miközben saját nemzetségük nyelveit is megtartották. A hunok közt tehát 3-4, de akár 5 nyelv is élt egy időben. Ezt a legautentikusabb forrás, Priscus rétor is megemlíti.

Ezekből a TSZ-traktorosokból lett akadémikusok és egyéb tudósfajták ma sem adják alább a magyargyalázásban, most éppen csodálatos magyar kultúránk nyelvét degradálják. Azt a nyelvet, amelyik a világon egyedülálló módon képes egyetlen élőt és élettelent, érzelmet és cselekvést több tucatnyi szóval leírni.

A jogtudomány művelőinek egy csoportját ügyvédeknek hívják. A mesterséget éppen tanuló, de már végzett jogászokat pedig bojtárnak. Úgy mondják, ügyvédbojtár. A bojtár szó eredeti jelentése a magyar nyelv értelmező szótára szerint „nyájat, csordát, ménest legeltető pásztor mellett segédkező legény(ke)”. Bár én nemzetközi jogász vagyok, nem ügyvéd, akár fel is háborodhatnék azon, hogy iskolázatlan mezőgazdasági munkáshoz hasonlítgatnak minket.

Na, igen, csakhogy én nem TSZ-traktorosból vagy vetőgépszerelőből avanzsáltam elő tudóssá! S ha egy-egy, - általam ismert vagy éppen barátomként tisztelt - kiváló jogtudósra gondolok, büszkén vállalom, én hozzájuk képest kisinas vagyok, és boldogan lennék a bojtárjuk. Persze, nem vagyunk egyformák. Én a tanulást egy holtomig tartó folyamatként tartom nyilván, ezért egész életemben inas vagy bojtár maradok, Isten akaratából.

Természetesen tisztában vagyok vele, hogy egyes szavaink kikophatnak a mindennapi használatból, s akkor rájuk aggatják a „régies” vagy „régies szóhasználat” titulust. Ilyenek az inas és a bojtár szavaink is. Az orvosgyakornok mai neve rezidens, az ügyvédbojtáról pedig ügyvédjelölt lett. Ám azt állítani, hogy a régies szóhasználattal bárkit is meg lehet sérteni, iskolázatlanságra, intellektuális deficitre utal.

Hogy ez a baloldalon általános, az engem nem lep meg, mert én eleve egy kóros elmeállapotnak tartom a baloldaliságot. Szóval, nem, nem Orbán a bunkó, hanem azok, akik a magyar nyelv sokszínűsége, ízessége alkalmazását felróják neki.

5 komment

KOSSUTH-DÍJAS A NEMZET CSÓTÁNYA

2021. március 17. 23:53 - Mr Falafel

1522917027-ffxkiftnp_md.jpg

Középiskolában nagyon menő volt, amikor valaki kívülről tudta a Beatrice szövegeit. Én nem tartoztam ezek közé a menők közé, egyszerűen nem voltam ennyire lázadó.

Egyszer megkérdezte tőlem az egyik tanárunk, hogy jó tanuló létemre miért hordok fülbevalót, semmi polgárpukkasztót nem válaszoltam, mert nem is azért lövettem be magamnak. Valamiért tetszett. A fülbevaló és az ötlet is. (Nem az én ötletem volt, én akkoriban nem voltam túl progresszív.)

Szóval, tök átlagos embernek éreztem magam. Hosszas unszolásra elmentem az első rockfesztiválra, - s bár jól szórakoztam - nem különösebben ragadott magával a miliő. Na, ott a legnagyobb szenzáció a Rice volt. Eszméletlen, hogy mennyire megőrült értük mindenki. Skandálták a dalokat: Nagyvárosi farkas, Jerikó, stb.

Teltek az évek, jött a rendszerváltozás. Nem is tudom hogyan történt, A kétezredik év felé című dal, vagy a Ford Fairlane kalandjai  szinkronja hatott meg, de egyszer csak elkezdtem Beatricét hallgatni, és nagyon sok szöveg is megmaradt bennem. A körítés, mármint a rosszfiú imázs annyira nem érdekelt, de a mondanivaló és a zene nagyon ült.

"Egész eddigi életemről kijelentették, hogy tévedés volt,

És azt is mondták még, hogy nincs Isten és ne is keressem.

Az idegenszívűek között ezernyi hozzám hasonló remél.

Nem igaz, hogy nem tehetünk semmit!

Nem igaz, hogy így kell ennek lenni!" 

 

Ez nem Koncz Zsuzsa!!! Ez nem az énekhang nélküli tingli-tangli!

S akkor 2021-ben a Nemzet Csótánya Kossuth-díjat kap.

A kommunista trógerek, a népnyomorítók által páriaként kezelt zenész, - aki éppen a rendszerváltozás előtt átéltek okán semmi mássá nem válhatott, mint nemzeti érzületű, mindhalálig komcsi-ellenes hazafivá - e Kossuth-díj mellé most megkapta/megkapja a magyargyűlölő jobbikosok és a többi kommunista féreg epeokádékát.

Sok, nagyon sok embert sosem fogunk tudni kihozni a semmit sem számító proli attitűdjéből, ők örökre megmaradnak szocialista kisembernek. Ők a rendszerváltozás vesztesei, akik sosem önmagukban keresik keserű sorsuk okát, hanem mindig másban. Nekik nincs semmijük kiszáradó életükben, csak az a kis nyál, amivel bárkit leköphetnek, aki többre vitte, mint ők.

Nem, Nagy Feró nem Kodály Zoltán, de a dalaival egy elveszni látszó nemzedéknek nagyon sokat adott, talán többet is, mint Kodály. Ezt mindenki eldöntheti magában.

Én valamikor egy voltam az ezernyi hozzá hasonlóból, aki remélt. És nem hittem el, hogy nem tehetek semmit, hogy úgy kell lennie mindennek, mint azt az elvtársak rendelték.

Kösz, Feró!

2 komment

LIBAMÁJZABÁLÓK

2021. február 02. 20:28 - Mr Falafel

kivalaszto.jpgTőlük sajnálja az ételt a DK.

 

Nem vagyok normális. Néha, - én nem is tudom milyen indíttatásból, tán mert nem elég magas a vérnyomásom – bele-belenézek az RTL Klub híradójába (is). Mondom, néha. Ugyanis az utóbbi időben nem vagyok a hírek szerelmese. Legalábbis, ami a televíziót illeti, mert interneten azért tájékozódom. Szóval, - Bocsáss meg, én Istenem! – ma belenéztem a liberálisék sötét lelkivilágát reprezentáló Retek Klub ócska propagandaszarjába.

Vannak emberek, akik ezen élnek. Hogy stílusos legyek, az RTL nem éppen a televíziózás libamája, sokkal inkább a Tesco Gazdaságos virslije. Nem is csoda, hogy az őket fogyasztók pszichofiziológiai állapota meglehetősen silány

A csatornán a napi halálos balesetek és gyilkosságok felsorolása után rögtön indul az Orbánozás, majd a végén időjárás és sport, de a sport már ismét szigorúan tartalmaz Orbánozást. Szerintem ennek a műsorszerkesztési metodikának az eredménye az, amit láthatunk Erős Antónia arcán. Kár érte.

Én valahol a gyilkosságok felsorolása végén kapcsolódtam be, amikor egy félhülye falusi picsa ötször megszúrta az utána koslató legényt, majd, hogy tettét álcázza, magát is összevagdosta. A nő nyilvánvalóan elmeháborodott, de azért normálisként ítélték el. Ilyen világot élünk.

S ekkor berobbant a bombahír!

Orbán és Mészáros 2012-ben (!!!) libamájat evett közpénzen. Értjük? – miközben fél Magyarország éhezik, - mondja a DK politikusa, Varjú „Spiderman” László – Orbánék néhány hónap alatt megettek 6 (!!!) kilogramm libamájat, de biztos szeretik a túróstésztát is, mert túrót és tésztát több mint 800 ezer forintért rendeltek. Mindezt közpénzen!!!

Azonnal láttam nyálat fröcsögve (pavlovi reflex) átkozódni az irigy prolikat.

Azonban, aki nem esett transzba Orbán nevének dehonesztáló kontextusban történő mantrázástól, az megtudhatta, hogy az ételt olyan tizenéves sportoló fiatalok fogyasztották a Puskás Akadémián, akik sportágukként a futballt választották. Ugyanis, - bármilyen furcsa ez balos lumpeneknek és a DK-nak – a képzés időtartama alatt a fiatalok olykor azért enni is szoktak. S ha már sportolók és étel, én nem a libamájat sokallom, hanem a túróstésztát. Nem egészséges annyi szénhidrát. Mi még emlékszünk, 1986-ban a túl sok tésztára fogta Mezei György szövetségikapitány a mexikói fiaskót. Szóval, csak óvatosan a túróstésztával!

A Puskás Akadémia, - amelyet maga Orbán Viktor alapított – sportalapítványként kapott TAO-pénzeket, vagyis közpénzt. Ahogy minden egyéb sportakadémia is kapott és kap nemzeti kormányzás idején. Szemben azzal mondjuk, hogy a baloldali fővárosi vezetés éppen most emelte a csillagos egekbe a gyermekétkeztetés díját, sőt, több olyan döntést is hozott, amellyel magát a jogosultságot vette el.

Tehát, miközben a család- és gyermekgyűlölő baloldal éppen éhhalálba igyekszik taszítani fővárosi gyerekek ezreit, addig a patás Orbán és „Lölő” libamájon hizlalja őket. (Ugye, milyen frappáns kis mondat!) Ám tény, a baloldali városvezetés valóban elkezdte felszámolni a fővárosi gyermekétkeztetést. Kell a pénz az A-Híd 5 milliárdos zsebpénzére, gondolom.      

Nyilván azon lehetne vitatkozni, hogy melyik sport mennyi támogatást kap, vagy, hogy néhányan hogyan igyekeznek megtömni ezen projektekben a saját hasukat és zsebüket. Lehetne, de nincs értelme. Számunkra, a nemzeti identitástudatot fontosnak tartók számára a sport, s így a sportoló fiatalok kielégítő támogatása prioritást élvez. Ne is pampogjon egy bolsevik sem, mert az általuk színháznak nevezett tébolydára is igen sokat költünk a közös pénzünkből. S miközben a sportolók nekik is okot adnak örömre és büszkeségre, addig a liberális színház semmi másról nem szól, mint a mi köpködésünkről.

Esküszöm, a végére megrontottam a gyomrom. Hogy a sok étel vagy a fogyasztásra alkalmatlan hírek az oka, azt most nem fejtem ki bővebben. Mindenesetre legurítok egy jéghideg Millert lime-mal.  

 

 

 

 

5 komment
süti beállítások módosítása