ELEMEZZÜNK DEGENERÁLTAKAT!

II. RÉSZ

A sürgelábú lódoktorunk, Hadházy Ákos teljesen beleőrült Hatvanpusztába, mint Gyurcsány Ferenc a Fermat-prímek megszámlálásába. Lám, vissza is vonult a politikából. Hadházy sem hiányozna túlzottan.

Én ugyan nem jártam a versailles-i kastélyban, mert rühellem Franciaországot, ám nagyhirtelen az jutott eszembe eme építészeti gyöngyszem kapcsán, hogy verszájba a jó édesanyádat, Ákoskám, aki téged ránk szabadított, ahelyett, hogy önfeláldozóan megfojtott volna a köldökzsinórral.

Ez esetben a szomszédod is élne, akit a halálba kergettél, csak, hogy megszerezhesd a lakását a közös társasházban.

Azt most hagyjuk is, hogy kizárólag a jogi értelemben vett cselekvőképtelenek delirálják, hogy a műemlékvédelem azt jelenti, ott most mezőgazdasági üzemnek kellene működnie.  

Hogy lehet valaki ennyire degenerált, hogy ilyet állít? Nagyon hiányzik az OPNI, habár én Hadházynak és a rajongóinak egy teljesen más intézményben való dühödt füstölgést utalnék ki.

Azonban, ha már a kongóan üresfejűek a műemlékvédelemre hivatkoznak, hát bontsuk ki a témát a kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény alkalmazása mentén.

Legelőször is határozzuk meg a műemlék fogalmát! Íme, a bárki számára elérhető definíció:

Műemlék: „A hazánk történeti múltjának jellegzetes, pótolhatatlan olyan emléke (építmény és egyéb alkotás, annak tartozékai, továbbá a vele kapcsolatos képző- és iparművészeti alkotások), amely az ország gazdasági-társadalmi és kulturális fejlődésének tárgyi bizonyítékául szolgál, s építészeti, történeti, régészeti, képzőművészeti, iparművészeti vagy néprajzi szempontból kiemelkedő jelentőségű.”

Számomra ebből már elég világosan lejön, hogy az épületegyüttesben nem mezőgazdasági üzemnek kell működni. Ám nem mindenki ennyire hiszékeny, hogy holmi definícióknak felüljön, s ne lássa meg az ármányt. Nekik ajánlanám a hivatkozott jogszabály II. rész, A kulturális Örökség védelme 3. Fejezetét, amelynek címe A kulturális javak védelmére vonatkozó rendelkezések.  Mielőtt még valaki slendriánsággal vádolna meg, a II. rész 1. Fejezete a Régészeti örökség védelme címet kapta, a 2. Fejezetet pedig egyszerűen kivették e törvény hatálya alól és önálló jogszabályként, a magyar építészetről szóló 2023. évi C. törvény néven a benne foglaltak szerint megvalósított fokozott jogi védelmet tárgyalja.

A jogszabályt tehát még az első Orbán-kormány idejében fogadta el a parlament, s azóta hatályos, három különböző kormányon (Medgyessy, Gyurcsány, Bajnai) átívelően. Ám, hogy igazi szőrszálhasogató jogászként mutatkozzam, idecitálnám a Horn-kormány műemlékvédelmi törvényét, amelyet „a műemlékvédelemről szóló 1997. évi LIV. törvény” néven emlegetünk.

A Horn-éra jogszabályának II. Fejezet: A műemlékek fenntartása és használata, a műemlékek fenntartása alcím alatti 8. §. (2) bekezdése emígyen szól:

„A fenntartási, jó karban tartási kötelezettség a rendeltetésszerű használathoz szükséges műszaki állapot fenntartásán túlmenően kiterjed a műemlék sajátos értékeit képező építészeti, képző- és iparművészeti, valamint kertépítészeti kialakításának minden alkotóelemére és részletére, függetlenül attól, hogy azok az aktuális használat szempontjából nélkülözhetők-e, vagy sem.”

Ad abszurdum azt is el tudom képzelni, hogy néhányan e régebbi jogszabályt vették alapul, s a magyar nyelv szemantikáját jó baloldali szokás szerint képtelenek értelmezni, a „rendeltetésszerű használathoz” résznél fennakadtak.

Igen ám, de ez csupán jelentős hermeneutikai deficit mellett lehetséges. Ugyanis a hajmáskéri tiszti kaszárnya, ha lenne valaki, aki irdatlan pénzt beleölve felújítaná, rekonstruálná, nemigen működhetne tisztikaszárnyaként. A régi tulajdonos életében én voltam a jogi képviselője az (veszett) ügynek, úgyhogy a teljes rekonstrukciós tervezet nálam van, engedélyestől-mindenestől.

A rendeltetésszerű használat ugyanis jogszabályi rendelkezésekben meghatározott, az építmény állagának óvását célzó rendelkezések összessége. Minekutána a törvény „javak” megóvásáról rendelkezik, nem pedig az évszázadok alatt eltűnt mesterségek és szakirányú technikák, mesterfogások megóvásáról, attól sírógörcsöt kapni, hogy az Orbán család nem járkál ostorral a kezében a cselédséget nagyobb munkakedvre buzdítani, kreténségre utal.   

Én alaposan áttanulmányoztam a József nádor által alapított hatvanpusztai birtok fellelhető fotóit, s azt tapasztaltam, hogy az épületegyüttes szakasztott úgy néz ki, mint a 80-100 éve. Annyi különbséggel, hogy belülről nyilván a kornak megfelelő célokra átgondolva. Például nincs cselédszoba, mert már cselédek sincsenek. Van könyvtárszoba, ami a komcsiknál ki is bassza a biztosítékot, hiszen ők nem olvasnak, és még büszkék is rá. Talán ezért is lehet hat elemit végzett tömeggyilkos a Magyar (?) Tudományos (?) Akadémia tagja.

A Versailles-i kastély a francia barokk egyik gyöngyszeme. Szemnek szinte felfoghatatlan pompa, káprázat. Ezzel szemben a hatvanpusztai birtok egykori gazdasági épületeinek a kulturális örökség védelméről szóló törvény értelmében gerenda a mennyezete. Elég hülyén nézne ki a durva gerenda egy francia barokk kastélyon.

Mégis, hogy lett akkor ebből ekkora hiszti? – Ez is a liberális démonokrácia egyik átka. Amikor már a 90-es években elkezdték nálunk is normalitásként árusítani szattyánbőrbe csomagolva a degeneráltságot, lehetett volna tudni, hogy szemfényvesztés az egész. Csakhogy akkoriban mi a felszabadulásunk fölött érzett öröm évtizedét éltük, mintha sosem lenne holnap. S most, amikor a holnap eljött, biztosak lehetünk benne, hogy szunnyadó éberségünk évtizedei után nagy árat kell majd fizetnünk néhány nyugodt évért cserébe.