Menekülttábor

hajléktalan gondolatok éjszakai szállása

CSILLAGOK VÁNDORA

2025. május 18. 16:57 - Mr Falafel

 img_0006_1.jpg

Már egészen fiatalon foglalkoztatott az emberiség múltja, a származásunk, a kultúránk alapjai. Igazi New Age figura voltam. Erich von Dänikent, Charles Berlitzet és társaikat olvastam, még Nemere vonatkozó írásait is. Rajongtam a sci-fiért. Többezer könyvem van és mind olvastam, egyeseket többször is. Azonban egy idő után kevésnek éreztem, hogy csak olvasok.

Asimov, Silverberg, Herbert és Jack Vance voltak a kedvenceim. Ez a regény is leginkább őket idézi. A stílusukat másoltam, ha úgy tetszik. A második könyvemben például Lovecraft szellemét idézem meg, de az már inkább én vagyok. A harmadikban Ian Watson rémlik fel, de az én humorommal. Így tanulom a műfajt.

Visszatérve a könyvhöz, ez egy klasszikus sci-fi. Én szeretem impressziókra építeni a cselekményt, ezért megragadtam néhány érzést a gyermekkoromból, apró eseményeket, azokat szőttem bele a fantáziáimba. Ezért, akik gyerekkorom óta ismernek, fel-felsejlhet egy-egy ismerős momentum.

Jellegzetessége a regényeknek, hogy az író mindig a főhős személyiségébe képzeli bele magát. Kvázi elképzeli, ő mit tenne a főhős helyében. Ez nem azonos azzal, hogy azt hiszi, ő maga a főhős.

Ismerős?

"Gondolatban most én vagyok a főhős

Aki nagy és szép és általában győzős"

/Kft: Siker, pénz, csillogás/

A főhős egy gondolati avatár, vagy valami ilyesmi.

Én azonban nem csupán a főhőst mozgattam avatárként, hanem más szereplőket is. Nem emberi szereplőket például. S természetesen egyes figurák jellemét múltbéli ismerőseimről mintáztam. Az sem lehetetlen, hogy egyesek magukra ismernek majd. Egyről el tudom képzelni, hogy így lesz, mert a nevét sem változtattam meg, csak angolra fordítottam.

A történetben a keresztény és a zsidó (kabbala) misztérium  elemeit használtam fel. A cselekmény szövésében, az elnevezésekben egyaránt fellelhető ez a metodika. Mindig is vonzódtam a mítoszokhoz, az egyes népek, kultúrák teremtéstörténeteihez. Írás közben hódolhattam ilyen irányú szenvedélyemnek.

A történet szerint az emberi kultúra sokkal régebbi, mint eddig hittük. A régi korok emlékei betörnek a világunkba, s ezzel a főhős életét teljesen megváltoztatják. Küldetésévé válik, hogy az embereket visszavigye a csillagok közé egy népek millióiból álló csillagközösségbe. Ehhez meg kell küzdenie egy hatalmas és ősi ellenséggel, akiről a végén kiderül, talán nem is annyira vegytisztán gonosz.

Azt hiszem, egy napon folytatnom kell a sztorit.

22 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://menekulttabor.blog.hu/api/trackback/id/tr4818861752

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ma született bálvány 2025.05.19. 20:13:57

Most leesett az állam! Hogy neked mennyi energiád és időd van. :)

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2025.05.20. 06:46:36

@Ma született bálvány: Amikor mesélem mostanában, hogy fiatalon tizenpár évig napi 2 órát aludtam csak, s közben egyetemre jártam nappali tagozaton, küzdősportoltam és buliztam, de maradt időm önszorgalomból besegíteni egy nevelési tanácsadóban is, nem akarják elhinni. Pedig de!

www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=pfbid02TjantBdsgTK3n3Gqv1q7bJ1HJfyzfBsxforRUZH9aFnuBcuc4ug2kGadbLnedgHkl&id=61575979063666

Itt benne van, hogy például a szemináriumokat úgy tudtam ellógni, hogy minden tantárgy minden témájában egy legalább 10 oldalas dolgozatot kellett írnom. Akkor még nem volt internet, nem tudtam honnan összeollózni.
Egyszer megírtam egy szakdolgozatot 2 nap alatt. Nem magamnak.

Mostanában érzem, hogy kicsit talán elfáradtam, de a körülöttem élők így is csak néznek, mennyi mindenre van időm.

Ma született bálvány 2025.05.20. 08:42:18

Háááát... az olvasás az nálam is függőség szintjén volt, hála az égnek, a családi könyvtár elég jelentős , igaz egy jókora része orvosi/biológiai, de klasszikus/szépirodalmi művekből is bőven elegendő volt a függőség kialakulásához, amit kiegészítettem a saját érdeklődésemnek kedves scifi, tudományos irodalommal. Több könyklubnak is tagja voltam, tűkön ültem, mikor jelenik meg a következő kötet... amit 2-3 nap alatt befaltam. A Galaktika könyvklub kb minden kiadványa megvan, de sok-sok tudományos/tudományfilozófiai sorozatot is begyűjtöttem. Daniken viszont valahogy nem tudott belopózni a szívembe. Viszont szerettem a cyberpunkot, William Gibbson univerzumában bármikor jól érezném magam, még akkor is, ha eléggé sötét disztópia.

A könyvborítódat nézve egy régi könyv jutott eszembe, amit többször is elolvastam és szabályszerűen beszippantott. moly.hu/konyvek/fred-hoyle-john-elliot-the-andromeda-anthology

Mondjuk a szerzője sem kispályás: en.wikipedia.org/wiki/Fred_Hoyle
A scifi terén is letett ezt-azt az asztalra, de a tudomány terén is maradandót alkotott. kedvelnéd, a kozmikus kracionizmussal kapcsolatos nézetei miatt :)

Számomra a sci-fi egyszerre időgép és egy végtelen utazás távoli világokban.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2025.05.21. 10:15:52

@Ma született bálvány: Viccelsz? Fred Hoyle minden könyve a polcomon. És mindenki másé is!!! Mint említettem volt, többezres sci-fi gyűjteményem van.
Oriana Fallaci is írt sci-fit, az is megvan.
Shadowrun- sorozat: Charrette, Battletech-sorozat: Stackpole, stb. Minden-minden-minden.
A Galaktika könyvesbolt készleteit is részben én vásároltam fel fiatalon.

Danikent úgy szerettem meg, hogy írásait visszaellenőriztem mitológiai gyűjteményekben és helyszíneken. sosem hazudott.

Ma született bálvány 2025.05.21. 20:11:46

@Mr Falafel: És mi volt az első? Nekem Clarke Holdrengése... ötödikes voltam.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2025.05.21. 20:27:34

@Ma született bálvány: feladtad a leckét. Nemere István: Neutron-akció. Azt hiszem. Ezt kaptam ugyanis általánosban ballagásomra a sulitól. Előtte én csak Kittenbergert és Széchenyit olvastam. Na, meg indiános-cowboyost.
Amúgy Asimov, Clarke, Herbert, Vance, valahogy így kezdődött.
Istenem, A távoli Föld dala! Mike Oldfield.

Ma született bálvány 2025.05.22. 09:28:27

@Mr Falafel: Mike Oldfield jááájjjj...
www.youtube.com/watch?v=Cs8j8n1GHCM&t=90s

Ahogyan a gitár belép... hátborzongató. A könyv, ami inspirálta, na az meg egy olyan élmény, amit mindenkinek meg kellene tapasztalnia.

Indiános-kávbojos... olvas ma még ilyet egy gyerek? Vagy Dékány Andrást ismerik még egyáltalán?

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2025.05.25. 07:02:57

@Ma született bálvány: Még 88-ban lettem az elektronikus zene rajongója. A Tangeri Dream és a tagok szólólemezei mind-mind megvannak CD-n. A Mike Oldfield kollekcióm is szinte teljes.
Ebben a könyvben is van egy név, amit egyik kedvenc szintetizátorosomtól loptam. Remélem, a művész nem orrol meg rám, ha olvassa majd. :-))))

Nem tudom, olvasnak-e bármit is a mai fiatalok. A könyv, - akár elektronikus formában is - nem divat. Túl hosszú. Persze, ez is rétegfüggő. Csak ez a réteg egyre szűkebb.

Ma született bálvány 2025.05.26. 07:09:59

@Mr Falafel: :))) Klaus Schulze Peter Baumann...és a megkerülhetetlen Kraftwerk, Tom Dissevelt és Kid Baltan, JMJ, meg persze az analóg szintis japánok... Tomita, Kitaro és persze az MTV hangmérnökeinek köszönhetően mindenki által ismert Logic System :) Ja és persze Vangelis.
Azért a németek egész jól odatették magukat a kezdeti időszakban :)

Akkoriban valahogy egészen más értéke volt a zenének, nem volt Youtube, meg a számtalan zenei platform, ahonnan ingyen és vég nélkül jön a zene. Akkoriban egyáltalán zenét "csinálni" is teljesítmény volt, nem hobby.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2025.05.26. 07:26:47

@Ma született bálvány: Micsoda nevek! Én még kedveltem a holland iskolát is, és nagy kedvencem volt John Dyson, brit szintetizátoros is. Az Aquarelle című albumának Angel Falls című dala volt az esküvőnk bevonulózenéje.
Tény azonban, hogy a németek voltak a csúcs. A valamivel több, mint 800 CD-m között a legtöbb régi elektronikus zene. Három gyenge pontom van: a könyveim, a CD-im és a növényeim. :-)))

Lorrh 2025.05.26. 13:24:59

Ezt az új kínai sikersztorit olvastátok: a Háromtest trilógiát?
Engem teljesen lenyűgözött a fantáziája és a realitása.
Nem vártam a végét, azt kívántam minél tovább tartson a könyv.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2025.05.27. 06:34:33

@Lorrh: korábban írtam, egy ideje nem nagyon olvasok már csak tudományos könyveket. Azokból is lehetőleg háború előtti kiadásokat.
Olvasom például Vámbéry egyik akadémiai felszólalásának szövegét, amelyben nyelvrokonságokról értekezik. Ezzel összehasonlítottam a Priszkosz rétor töredékeit tartalmazó két, mostanság megjelent könyv szövegeit. Utóbbiak nem egyszerű fordítások, hanem átiratok, az eredeti szöveg (álláspontom szerint) súlyos félreértelmezései.
Míg Vámbéryt antropológiai ismereteinek hiányosságai sem térítik el a helyes úttól, addig a MTA által szerkesztett Priszkosz-mű csapnivaló. S attól tartok, a nyelvezet félreértelmezése szándékos.
Egyébként a napokban erősítették meg, az Aba-család genetikai állománya egyezést mutat a hun génállománnyal. S hogy bár Aba Sámuelt egy semmilyen királyként tartjuk nyilván, a valóságban a családnak még évszázadokon át komoly befolyása volt hazánkban.

Az általad leírt sci-fi sztorija jónak tűnik. Elképzelhető, hogy megvásárolom. Kellenek az új gondolatok.

Ma született bálvány 2025.05.27. 07:30:10

@Lorrh: "Engem teljesen lenyűgözött a fantáziája és a realitása."

:))) Ha már a valósággal nem tudunk mit kezdeni, akkor ne legyünk spórolósak, képzeljünk el nyugodtan bármit!

De egyértelmű, néha muszáj kimenekülni a nyomasztó valóságból a képzeletünk végtelen és bespoke univerzumába.

A trilógia amúgy tisztességgel felépített világ, sajnos Weiss és Benioff ezt is gyorsan megpróbálja pénzre váltani... és mit mondjak, a tőlük várható szinten sikerült a kitűzött feladat abszolválása. A pénz része oké, dől a lé, de megint okosabbnak gondolták magukat a regényírónál. Majd meglátjuk, mire mennek a II. és III. évaddal. Amiket részben nálunk forgatnak majd.

Lorrh 2025.05.27. 07:44:51

@Ma született bálvány: Belenéztem a sorozatba de kukáztam hamar. Egyetlen vizuális effektet kerestem meg, amikor a hajót szétvágják a mikroszálakkal, na az jó volt. A többi kuka.

Wildhunt 2025.05.27. 10:07:51

@Mr Falafel: kb a 9.sz-tól 18.sz. végéig Európában konszenzus volt a szkíta (szittya) hun magyar folytonosságról.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2025.05.27. 15:11:26

@Wildhunt: abszolút. S a legújabb, elsősorban archeo-genetikai kutatások is ezt igazolják.
A szkíta egyébként csupán "lovasember"-t jelent. Olyan lovast, aki a lovat harcászatban használja.

Wildhunt 2025.05.28. 10:22:49

@Mr Falafel: Olyan lovast, aki a lovat harcászatban használja.

Jogos. A szittyavitéz is pontosan azt jelentette.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2025.05.29. 10:07:54

@Wildhunt: basszátok meg, közben a mandiner lelky lolát és perintfalvit szemléz. Nekünk annyi!

Ma született bálvány 2025.05.29. 21:28:34

@Mr Falafel: Mire fel ez a meglepődés??? Mindketten rendszeres megjelennek a mandin. A széles látókör mindenkinek jár :) Skrabski most a mérleg nyelvének képzeli magát és bölcs iránymutatónak...

Alfőmérnök 2025.05.30. 00:03:30

@Mr Falafel: Lelky Lola ős-reakciós/madineres, nincs semmi meglepő benne, hogy szemlézik. Egyébként anno írt is néhány értelmes posztot a blogon, de a hozzászólásokra adott reakcióiból már akkor egyértelmű volt, hogy szellemileg egy 7-8 éves kislány színvonalán áll (a szüleitől azért szedett fel magára némi kultúrát; intelligenciát nem nagyon sikerült).

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2025.05.30. 19:32:42

@Alfőmérnök: Igen, emlékszem rá. Meg a csőkomcsi Ablonczy Bálintra és Pintér Bencére is. Tényleg, Turullal mi lett? Ő volt Nobilis Kristóf kis kedvence.
süti beállítások módosítása