A Jó Emberek, kik zengik hősi énekét majdan
Egy régvolt világnak, mi értük múlt el hajdan.
Megéneklik mindazt, miért küzdeni nem tudtak,
De mások áldozatából egy szebb jövőt alkudtak.

S e számkivetetteknek sorsa lesz minden erényük,
Mert nem nyúlt egyetlen segítő kéz sem feléjük.
Tetteik csak díszként állnak légváraik kertjében
Az áldozat hiábavalósága törvényének nevében.

S ha egyszer a változás vihara tépázza a világot,
Kérlelhetetlenül fosztva meg szirmától a virágot,
Az őszinte áldozat mállott orrú törpéi lesznek,
Kik ebben az új világban ismét rendet tesznek.

Üzlettársam és barátom édesapja folyton azt mondja nekem, hogy senki nem kíváncsi a morális indítékaimra. Én meg mindig azt válaszolom neki, hogy nem érdekel, én akkor sem tudok teljes hatékonysággal dolgozni, ha ez a kis plusz hiányzik a projektjeinkből. S persze, minduntalan neki lesz igaza. Bosszantó egy vénember!

A tapasztalat, ugyebár! Én sem vagyok már kezdő, de ő nálam is sokkal régebbi motoros. Ráadásul ő évtizedek óta idefenn él a hegytetőn, így ő ismeri a szeleket. Idefenn ádáz, hideg szelek fújnak. Aki nem kapaszkodik elég erősen, azt egyszerűen lefújják a hegyről, hogy összetöri csontját-bontját.  

Az élet itt igen zord. Nincs idő ábrándozni, nagyragadozókkal kell megküzdeni az élelemért. Az itt élő törzs vezére élet-halál ura. Egy mágikus erővel felruházott sámán. Néhányan a törzsből, - lévén jó ideje a törzsi vezető talpnyalói – elhiszik magukról, hogy ők is rendelkeznek természetfeletti képességekkel. Pedig nem is!

A völgyben élőket félelemben és tudatlanságban tartják, hogy soha senkinek ne legyen kedve felmászni a hegyre. S valóban, az odalenn élők vallásos áhítattal viseltetnek minden iránt, ami a hegyről elébük hullik. Nem egy bonyolult világ ez. Mindhiába differenciálódik tehát az emberi társadalom, a változások, vagy állandóságok mozgatói igazán egyszerű dolgok: pénz, aljasság, ostobaság.

A törzs vezérének legfőbb talpnyalója fejébe vette, hogy ő talán nagyobb sámán, mint maga a vezér. Ezért a vezér két nőstény bizalmasát ármánnyal a vadak elé vette koncként. S mindebből a vezér semmilyen jövőbeni vészt nem olvasott ki. Majd megjelent egy démon, aki alászállt a völgybe és viszályt szított a tudatlanok között. A vezér ebből az eseményből sem olvasott ki semmilyen bajt.

Aztán a törzsfő többi bizalmasa látva a talpnyaló egyre növekedő hatalmát, összerezzentek, mint a nyulak bármilyen nesz hallatán. Eltűrték hát, hogy az ármánykodó nőstény ördöge befolyást szerezzen fontos törzsi tanácsokban. Egy idő után mindenki rettegte a nőstényördög nevét. Aki nem csupán olyan gonosz volt, mint az ördög, de olyan csúf is.

Egy napon a titkokat őrző tanácstól elloptak pergameneket, amelyek a más törzsekkel kapcsolatot tartó tanács vezetőjét rendkívül nehéz helyzetbe hozta. Ám a törzs vezetője továbbra sem talált jeleket arra nézvést, hogy valaki a hatalmára törne.

Bebocsátást kért hozzá legfiatalabb testvére, hogy figyelmeztesse, hatalmára törnek. Elkergette a testvérét. Annak ellenére kergette el, hogy a testvére bizonyítékokat mutatott a talpnyalója árulására. A fiatalabb testvér korábban megvédte a törzsfőnököt egy magasrangú katonai vezető árulásától. Majd egy másik ilyen főkatonát is legyőzött. Kardélre hányt egy komplett áruló csoportot, akik a más törzsekkel kapcsolatot tartó törzsi tanácsban lapultak.

Minden hiába, a törzsfő továbbra is az őt státuszából letaszítani akaró talpnyalónak hitt. A törzs reményvesztetté vált. A völgybéli lázadók hangja egyre erőteljesebb lett. A démon megsokszorozta erejüket. Már felhallatszik az őrjöngésük. Valamit tenni kell!