Elsőként is nézzük meg, mi a demokrácia. Ehhez vissza kell tekintenünk egészen az ókori görög poliszok korába. Akkoriban alakult ki ugyanis egy olyan társadalmi (politikai) rendszer, amelyben a városállamok jelentős számú, szavazati joggal rendelkező tagjai döntöttek a közügyeket illetően. A hatalom ilyetén való gyakorlása lehetett közvetlen vagy képviseleti. Utóbbit jól ismerhetjük, hiszen képviseleti demokráciában élünk.

Sokan hiszik azt, hogy a demokrácia az csak úgy van, azért nem kell tennünk semmit. Még annak tükrében is így vélekednek, hogy van pár korosztály, amelyik megtapasztalta milyen a demokrácia nyújtotta lehetőségeket nélkülözni. Úgy vélik elegendő kimondani magát a szót, mint valami varázsigét és az életünk máris sokkal jobb lesz.

A demokrácia nem egy tökéletes társadalmi konstrukció. Nem is lehet az, hiszen emberek működtetik. Azonban lehetőségünk van mind komfortosabbá tételére, de azért tennünk kell.

És itt a gond! Az emberek nem szeretnek tenni. Ahogy Nietzsche is fogalmaz egy korai művében, A vándor és árnyékában, a világban a leggyakrabban tapasztalható emberi tulajdonság a lustaság, restség. Ennek okai szerteágazóak lehetnek. A felelősségvállalással ránk nehezedő pszichikai teher súlyától való félelem, álláspontunk okán a közvélemény reakciójától való zsigeri rettegés. vagy egyszerűen csak a Pató Pál effektus, hogy nem tartjuk időszerűnek a tettek véghezvitelét.

Teljesen mindegy, mely okból mutatkozunk restnek, ha közügyről van szó és nem cselekszünk, a demokrácia sérül. Veszít erejéből és szépségéből, mígnem olyan torzóvá válik, amelyben csalódnunk kell. S mindhiába vigasztaljuk magunkat azzal, hogy más sem tett semmit, az összetartozás jóleső érzése nem menti meg társadalmunkat.

Nietzsche az egyéniségről a következőket mondja: "Az erényes ember már csak azért is alantas fajta, mert nem személyiség, hanem azáltal nyeri el értékét, hogy hasonul bizonyos egyszer s mindenkorra változatlan embertípushoz. Összehasonlítható, vannak hozzá hasonlók, de nem lehet egyedi." /A hatalom akarása - feljegyzések/

Mit is jelent ez? Nagyjából annyit, hogy mit sem ér az a közösség, amelyhez egyedi értékek nem adódnak hozzá, amely a véleményazonosság béklyójában halványul el, elveszítve a fejlődés és változás képességét.

Hogy mindezt most miért írtam le? - A népszavazás, az átkozott kvótareferendum okán. Keserűséggel tölt el, hogy mára eljutottunk arra a pontra, amikor a képviseleti demokráciát alkalmatlannak kell minősítenünk a közügyekről való döntések meghozatalára, a politikai hatalom demokratikus gyakorlására.

Mert lusták vagyunk. Lusták még arra is, hogy a demokráciát, a legélhetőbb társadalmi együttélési formát fenntartsuk. Szégyen!

Én személy szerint már eleve bűnös restségnek tartom a közügyekben való döntések másokra történő átruházását, a képviseletet. Legalábbis ebben a formájában mindenképpen. Lehet, hogy a poliszok korában ez még működött, de a modern korban a társadalom oly mértékben differenciálódott, hogy az általános felhatalmazásban éppen a demokrácia lényege vész el, hogy tudniillik beleszólhatunk a közösségünk mindennapjainak formálásába.

A négy évenkénti választás semmi más, mint egy bárgyú rituálé, amelyhez különféle varázsigéket rendelnek, amelyeket aztán négy évig hallgathatunk, ha a közösség számára fontos ügyekről döntenek helyettünk.

A népszavazás az egyetlen lehetőség, hogy elmondjuk, mit gondolunk a közösségünk éppen szóban forgó ügyéről. Dönthetünk mi magunk. Mi van ennél nagyszerűbb?

Nem tesszük. Azért nem tesszük, hogy a társadalmunk tagjai többségének akarata nehogy érvényesüljön. Mert aljassá váltunk, mert gyűlölködünk, ha nem úgy történik az ügyek gondozása, ahogy mi akarjuk, bármilyen kisebbségben legyünk is. Nem számít 7-8 millió ember, ha a maradék egynek nem tetszik.

S most a kisebbségnek, a társadalom töredékének lehetősége van megakadályozni a demokrácia működését. Persze, mindezt olyan varázsigék mantrázása mellett, hogy az ország 90%-a IGEN-nel szavazna, hogy a jelentős többség a migránsok befogadása mellett van. S honnan tudhatjuk, hogy nincs igazuk? - Onnan, hogy nem merik vállalni a bizonyossá tételének próbáját, a népszavazást.

Nem, a népszavazás nem arról szól, hogy kilépjünk-e az EU-ból! Nem. A népszavazás két dologról szól:

1. Akarjuk-e, hogy más döntsön arról, kiket fogadjon be Magyarország, a magyar társadalom?
2. Mit gondolnak az ügyek alakulásáról a társadalmat alkotó egyedi és megismételhetetlen, rendkívüli véletlenek sorozata által létrejött csodálatosan tarka sokféleség ötvözetei, a személyek, az államot alkotó polgárok.

Arról szól a népszavazás, érdekel-e minket a világ, amelyben élünk, törődünk-e magunkkal és másokkal, számít-e, hogy egyazon érzelmi kötődés ejtett minket olthatatlan szerelembe, hogy egy az identitásunk.

Úgy tűnik, nem számít. Nincs semmi közös a jobb- és baloldalként aposztorfált embertömegekben. Két végletesen különálló és kibékíthetetlen entitásként vívjuk kicsinyes háborúinkat. Bárminek örülünk, amitől a másik rosszul érzi magát, szenved tőle, kára származik belőle.

E két undorító konglomerátum viszálykodásában most új szintet lépett az egyik fél: a választók által rájuk ruházott képviseleti feladatot tagadják meg, amikor kijelentik, nem delegálnak küldötteket a választókerületekbe a népszavazáshoz.

Ennél aljasabb. primitívebb gonoszság már csak az lenne, ha - mint azt régen tették - keretlegényeket küldenének a választók megfélemlítésére.

És a baloldali emberek tobzódnak örömükben, tönkre tehetik a többség életét. (Egész életükben ennyi örömük legyen, azt kívánom.)

Majd elmondhatják, a népszavazás csalás volt, annak eredménye nem legitim, nem tükrözi a társadalom többségének akaratát, és további, általam elképzelni sem tudott aljasságokat fogunk hallani.

És a baloldali emberek majd tobzódnak örömükben, hiszen sikerül szabotálniuk a demokráciát. Megnyerik az egyik aljas kis háborújukat, de közben fogalmuk sincs, mit veszítenek, mit vesznek el a jövő nemzedékeitől.

S közben a demokrácia elhalványul, szépsége megkopik, olyan ocsmány torzóvá válik, amelyet gyűlölni fogunk. Talán felhatalmazzuk jelenlegi vezetőinket, hogy minden demokratikus szabályok ellenére büntessék meg amazokat. Talán utcára is megyünk, hogy diktatúrát teremtsünk azoknak, akik elvették tőlünk a demokráciát.

Nem tudom. Csak azt tudom, hogy a képviseleti demokrácia csődöt mondott. S bizonyosan valami más jön hamarosan. Erről gondoskodnak az EU vezetői. Fog még hiányozni az, amit most veszni hagyunk aljasságból, restségből.