Ki ért egyet azzal, hogy ne képezzünk orvosokat, mérnököket, meg mit tudom én, milyen diplomásokat Norvégiának, Angliának, Dániának, stb.? – Elsőre sokan jelentkeznének, mert valóban, milyen már az, hogy mi költünk arra, hogy más országok meg learassák a termést. Ám, ha jobban belegondolunk, teljesen másról van szó. Ezért azt mondom, Orbánnal csak idióták értenek egyet.
Miért ne képeznénk jó szakembereket, akik aztán a magyar képzés jó hírét viszik világszerte? Igaz, hogy egyelőre csak azért kelendő a magyar diplomás, mert olcsóbb, mint a helybéli, de ez a tendencia már most változóban van. Teljesítménybeli mutatók szerint is jobbak a magyarok. Hogy csak a legegyszerűbbet említsem, a teherbírásunk jobb. Például egy magyar orvos több műtétet képes elvégezni egy nap alatt, mint a befogadó ország orvosa. Más terheléshez vagyunk szokva, kvázi a rabszolgamunkához: Sok melóért kevés pénz.
Nagyon helyes, ha a fiatalok megpróbálják magukat külföldön is, mert az ott szerzett tapasztalat sokat segíthet karrierjük - szakmai előmenetelük és felkészültségük, valamint egzisztenciájuk - építésében. Márpedig a jó szakember megszületéséhez nagy tapasztalat kell. Itthon a fiatalok ezt a tapasztalatot nem szerezhetik meg. A karrierféltés, a féltékenység, valamint az esethiány, s egyéb lehetőségek nem léte meggátolja, hogy alapos tudást szerezhessenek.
Magyarországon csak egy szűk rétegnek van jogosítványa érvényesülni. Ennek a szűk rétegnek a vezetője most Orbán Viktor, a Bib(old)ó Szakkollégiumban kondicionált bolsevik terrorista, aki a magyar fiatalokat meg szeretné fosztani a képességfejlesztés és tapasztalatszerzés lehetőségétől, s mindörökre igába hajtaná egy működésképtelen rendszerben, amelyben egyetlen célt szolgálnak: élő szobrai lennének a társadalmi megkülönböztetettségnek, ennek ez idejétmúlt kasztrendszernek. Ennek a pöcegödörnek az urai akkor nyugodtak csak, ha alattvalóikat a nyomor mocsarába ragadva tudhatják.
Arról is beszél ez a Bib(old)ós terrorista dakota, hogy a Zingyenoktatás, a Zingyenoktatás, a Zingyenoktatás... Bla-bla-bla, te nyomorult cestoda! A büdös életben nem volt ingyenes az oktatás. Soha! Még a szocializmusban sem. Az oktatásra, csakúgy, mint minden egyéb, a társadalom fenntartása érdekében szükséges intézményre a dolgozó emberek adójából, az általuk megtermelt értékből telik. Sőt, még arra is telik belőle, hogy a politikai, vagy inkább hatalmi elit és sleppje (az úgynevezett közigazgatás) parazita életmódot élhessen belőle. Az oktatást az adózó emberek finanszírozzák, akiknek gyermekeik vannak.
Vagyis az adózó nép, a dolgozó emberek elsősorban gyermekeik jövőjét finanszírozzák, amikor az oktatási rendszert finanszírozzák, nem pedig az orbánszerű terroristák dőzsölését. Azért vállalják sokan a rabszolgasort, hogy gyermekeiknek megteremtsék legalább a lehetőségét, hogy abból kitörhessenek, s olyan életet élhessenek, amely emberhez méltóbb. S ha ez a méltóbb élet külföldön található meg, akkor minden szülő, - bár nehéz szívvel - arra ösztökéli gyermekét, hogy menjen utána, s tegyen egy próbát. Nincs szülő, aki arra kötelezné a gyermekét, hogy maradjon rabszolga, élje meg azt a nehéz sorsot, amit ő megélt. Nincs szülő, aki megfosztaná gyermekét a jövőjétől, és támogatná a hallgatói szerződést.
Mindeközben az elnyomó elit egyre nagyobb súllyal nehezedik a társadalomra. És kizárólag ez, semmi más, vezetett a válsághoz. A majd’ 400 fős parlament, az önkormányzatok és a „közigazgatás” címszó alatt bujtatott többi parazita együtt másfél-milliósnál is nagyobb létszámot tesz ki. Ezek a vonagló férgek nem termelnek értéket, nem adnak hozzá semmit a társadalomhoz, csakis elvesznek, felélnek. Éves szinten ez nagyjából 1500 milliárd forintot visz el az államkasszából. Ezeknek a hitvány férgeknek az életszínvonalát a dolgozó nép, a dolgozó polgárok teremtik meg, azok az emberek, akiknek a gyerekeitől most a jövőjüket készülnek elvenni. A hallgatói szerződés a dolgozó nép, a dolgozó polgárok gyermekeit jövőjüktől megfosztó terrorista merénylet.
Ugyanekkor a társadalom parazitáinak kölykei külföldi egyetemeken tanulnak, mert a nép által fizetett adóforintok ezt lehetővé teszik számukra. Majd külföldön maradva zsíros állásokat töltenek be. Megszerzik a jártasságot, a kellő tapasztalatot, hogy évek múltával hazatérve átvegyék a hatalmat szüleiktől, rokonaiktól, ezzel biztosítva a kasztrendszer fennmaradását, a dolgozó nép és dolgozó polgárság felemelkedésének minden eszközzel való meggátolása rendszerének továbbélését.
A hallgatói szerződés tehát olvasatomban terrorista merénylet. A terrorizmus a legsúlyosabb bűnök egyike, ezért Orbánnak és hordájának ebben kell majd felelniük. A minimum, hogy életfogytig tartó szabadságvesztést kell kapniuk, s hosszú börtönéveket mindazoknak, akik a kasztrendszer fenntartásában részt vettek. Vagyis a közigazgatás felső vezetésének, a hatóságok és hivatalok vezetőinek is bűnhődniük kell. A megtorlás az egyetlen helyes út.