2.   2.  Akár ellenséges, akár szövetséges fejedelem miként lehetne egy mondabeli ősatya?

3.   3.  Nincsen még csak hasonló nevű kazár kagán sem.

4.   4. A magyarság már létezett, mint nép, mikor (Györffy) szerint uralkodni kezdtek rajta a kazárok, így miként lehetne az ősatyja?

5.   5. Az onogurok ősatyja is ez a (nem létező) Kazár fejedelem kell legyen.

 

 Tehát ezt a (csak Györffy agyában létező) kazár fejedelmet azonosította volna Kézai (vagy valaki, akitől Kézai átvette) Nimróddal. Itt is van pár bibi.

 

 Az egyik, hogy Kézai Simon pap volt. Akár átvette valahonnan, akár ő maga találta ki, elég érdekes, hogy ilyen szabadon bánik a Bibliával, kénye kedve szerint átírja. A középkorban ennél kisebb bűnökért is máglyán végezhette valaki. Átírja a leszármazási útvonalat (erről később), olyan beszámolót közöl a bábeli toronyról, ami teljesen ellentmond a kor elképzelésének és megbecsült szerzőinek, és olyan tényeket állít (pl. több feleség), amik nem szerepelnek sehol máshol.

 

 Nem értem mi lehetett Györffy szerint Kézai motivációja? Mi volt a célja vele? Dicső bibliai őst szerezni a magyaroknak? De hát azt már „megtalálta” Anonymus, aki szerint Jáfet fia Magóg a magyarok ősapja. Nem tetszett neki és ezért ragaszkodott Ménróthoz, akit azonosított Nimróddal? De ez a Nimród nem éppen egy elismert személy, a judeokrisztián Európában eléggé lenézeték, egy gonosz egyeduralkodónak tartották, aki Bábel tornya építésekor Isten ellen lázította a népet. Ráadásul fekete. Ezért inkább átírta az egész családfáját és a vízözönös történetet? Nyugaton ezért inkább megmosolyogják, nem megdicsérik…

 

 Ráadásul egy Kazár fejedelem Noé dédunokája lenne? Annak tartotta volna magát? Vagy ennyire nem emlékeztek volna a középkorban egy család, vagy nép történetére? Hiszen őszerinte is a 13. században még rengeteg olyan nemesi család volt, mely honfoglalás kori ősei hőstetteivel dicsekedett. Ez majd 400 éves családi emlékezet! Ha az ősgesztában szerepelt már Ménrót (legalábbis őszerinte), akkor ne emlékeztek volna visszamenőleg a szerkesztők, a kor legbölcsebb emberei, a királyi udvar tudósai, hogy az pár száz évvel korábban az nem volt más, mint egy kazár fejedelem, aki a magyarokon uralkodott? Ősatyát kreáltak volna belőle? A csecsenek mind a napig legalább hét generációra visszamenőleg tisztában vannak családjuk történetével, de ezt a honfoglalás kori magyarságtól elvitatja, majd a 13. századi nemesektől már nem? Nem áll össze a kép…

 

 Hát ennyit a kazár fejedelemről, mennyünk a további érveire:

 

  b, Menrot felesége, Enech a régi Gestára (Ősgeszta) visszavezethető eredetmonda szerint a magyarok ősanyja volt. Márpedig a mondai ősanya férje nyílván a magyar hagyományból merített ősapa lehetett, s Ménrót ugyanonnan került a hun történetbe, ahonnan felesége Enech.

 

 Bár nekem nincsen meg az ősgeszta, nem olvastam, nem tudom mi lehetett benne, de itt nagyjából egyetértek Györffyvel. Enéch a magyarok ősanyja, Ménrót az ősapja, a magyar hagyományból merített Kézai. Nem értem miért ne lehetne olyan hagyománya a magyarságnak, mely a Bibliában (is) szereplő ősökre vezeti vissza magát? Miért kell ezt alapból kizárni? Mi cáfolja ezt? Hiszen a honfoglaló magyarság már ismerte a kereszténységet a Kárpát-medencébe költözésekor! A Györffy is tudta, hogy a magyarokon uralkodó kazárok felvették a zsidó vallást, hogy a keresztény és iszlám befolyástól függetlenítsék magukat! De akár elméleti szinten azt sem lehet kizárni, hogy egy ószövetségtől eltérő eredethagyománya is lehetett a magyarságnak, hiszen az ószövetség nem más, mint az ókori keleti kultúra zsidó szemüvegen keresztüli lejegyzése. Nimródról rengeteg más forrásunk van az ószövetségen kívül (görög, arab, stb.). Azzal az előfeltevéssel állnak neki a kutatók a magyarság eredetkutatásának, mintha tény lenne, hogy valahonnan Szibériából keveredtek délre a magyarok és ott vettek át mindent a pusztán másoktól. (Had emlékeztessek itt a Kristó idézetre.) De ha így is lenne, nem vehették volna át ezt az eredethagyományt is (vagy egy hasonlót) valamelyik pusztai néptől, ezt is a középkorban egy élénk fantáziájú, nagyot halló, félművelt középkori krónikásnak kellett kitalálnia?

 

 De térjünk át az a, pontra, ez van még vissza:

 

  a, Más családfa szerepel a hun történetben, mint a Bibliában.

 

  Na igen. A legsúlyosabb érv. Györffy könyve végén már más álláspontot fogalmaz meg, mint könyve elején. (Fel is merült bennem a kérdés, mennyire kell komolyan foglalkozni olya elméletekkel, mely helyett ugyanazon könyv (!) végén már maga a szerző is más elméletet fogalmaz meg! De mivel Magyarország leghíresebb történészéről van szó és az egyetemen erre az elméletre hivatkoztak a tanáraim, úgy éreztem mindenképpen említést érdemel.) Ekkor már ugyanis úgy gondolja, hogy az eredeti ősatya név nem maradt fenn a magyar hagyományban. Szerinte Josephus Flaviustól vette át adatait a krónikás, a Josephusnál szereplő „Nebrodes, nepos Chamae”-ból a genitivusban álló Chamae-t véletlenül összekeverte egy másik forrás (Isidorus) szkíta királyősével, Tanaussal (Chamae helyett Thanae), aki mint szkíta király be kellett kerüljön a magyarság ősei közé. Így a Tanaussal összekevert Chamae folytán került Nimród a magyarok ősei közé. (Még latinul sem tudott rendesen a bunkó magyarja…)

 

 Továbbá megemlíti, hogy a nyugat-európai bibliai kéziratokban Nimród nevét „M”-el írták, „Memrod” vagy „Memroth” alakban. Ez majdnem ugyanaz mint Kézainál (Menroth), ezért feltételezi, hogy Kézai egy nyugat-európai (talán francia) Biblia névalakjából merített. (Bár nem teljesen érthető, hogyha egyszer Josephusnál "Nebrodes" van írva, és azt is olvasta, sőt onnan merített adatokat, amiket összekevert, akkor miért bibliai betűhasználattal írja Nimród nevét.) 

 

  Elmondom érthetően is mit állít Györffy: van egy bunkó magyar, aki nyugaton tanul. Azt sem tudja merre van arccal, fogalma sincs semmiről, most szalajtották a tehénistállóból és kiküldték nyugatra tanulni. Ez a tahó, nem tud rendesen latinul, nem ismeri a Bibliát, semmit nem tud arról, ki az a Noé, Kám meg Nimród, és fogalma sincsen arról, ki az a Tanais. A szkítákról annyit harangoztak neki, hogy nyugaton a magyarokat szkítának tartják, ezért a szkíták ősi királyát, Tanaist be kell venni a magyarság őstörténetébe, de összekeveri a szezont a faszommal, akarom mondani a Chamae-t a Thanae-val és amikor megírja a magyarság eredetét egy nagy káosz keveredik ki az egészből. Természetesen fogalma sincsen a saját népe eredethagyományáról (ami Györffy szerint lehet nincs is), s hogy kapjon egy kerek történetet összeollóz mindenféléket mindenhonnan, hozzáfantáziál még néhány eseményt, összekever pár nevet, majd azt papírra veti. És ezt utána beadja a saját szeretett királyánk, aki mivel nem tanult nyugaton és ő sem tud semmit saját őseiről, szépen beveszi az egészet. Ez Györffy véleménye középkori krónikásunkról, krónikájáról, királyainkról ás nemeseinkről, és mivel ők a korszak legműveltebb magyarjai, közvetve az egész magyarságról. Hát hiába, ennek a népnek ennyit sikerült kitermelni (meg egy Györffyt)… Ezt fogalmazza meg szofisztikáltan, akadémikus történész stílusban. Természetesen, mint egy gyenge lábakon álló elmélet elfogadható lenne, mint egy elmélet, abban az esetben, ha mi is így vélekednénk a magyarságról (nem így vélekedünk), és nem lennénk birtokában néhány olyan adatnak, melyeket minden bizonnyal Györffy is ismert, csak mivel ezek nem passzoltak bele negatív előítéletekből  kiinduló elméletébe, nem vett róluk tudomást. Ezek a következők lennének:

 

1.      Nem csak Kézai Simonnál szerepel Ménrót neve a krónikánk közül, hanem az utána következők közül mindegyikben. Ez természetesen még magyarázható azzal, hogy átvették Kézaitól a következő krónikaszerkesztők, de az a „baj”, hogy a későbbi krónikákban több információ szerepel Ménrótról, mint a hun-magyar történetben. Ugyanis, mindenhol szerepel egy családfa, amit már közöltem a korábbiakban, de az ismétlés kedvéért most újra bemásolnám.

 

„Eleud, Ugeg fia Scythiában Eunodbilia lányától fiat nemzett, akit Almusnak neveztek el ama esemény miatt, hogy anyjának, mikor terhes volt, álmában megjelent egy turulforma madár, és tudomására hozta, hogy méhéből patak fakad, és idegen földön sokszorozódik meg. Ez pedig azért volt, mert ágyékából dicső királyok származtak. Mivel a sompinum a mi nyelvünkön alm és az ő születését álom jövendölte meg, ezért kapta az Almus nevet, aki Eleud fia volt, ő Ugegé, ő Edé, Ő Chabáé, ő Eteléé, ő Bendekusé, ő Turdáé, ő Scemené, ő Etheié, ő Opusé, ő Kadicháé, ő Berendé, ő Zultáé, ő Bulchué, ő Bolugé, ő Zamburé, ő Zamuré, ő Leelé, ő Leventéé, ő Kulcheé, ő Ompudé, ő Miskéé, ő Mikéé, ő Bezturé, ő Budlié, ő Chanadé, ő Bukené, ő Bondofardé, ő Farkasé, ő Othmaré, ő Kadaré, ő Beleré, ő Kearé, ő Kevéé, ő Keledé, ő Damaé, ő Boré, ő Hunoré, ő Nemprothé, ő Thanaé, ő Japheté, ő pedig Noé fia volt. Almus Árpádot nemzette, Árpád Zoltánt nemzette, Zoltán Toxunt nemzette”

 

Ezt a családfát Kézai Simon nem említi sehol munkájában (természetesen Györffy György sem). Györffy nem véletlenül nem vesz tudomást róla, ugyanis elég rendesen bekavar elméleteibe. Ha az ő elméletéből indulunk ki, akkor

 

a, ezek a krónikaszerkesztők is mind bunkók voltak és összekevertek mindenkit mindenkivel és nem tudták miről is van szó, meséltek össze-vissza. Ez azért sem lehetséges, mert a Képes Krónika észreveszi a különbséget Ménrót/Nimród leszármazásánál a Bibliához képest, korrigálja is, visszatér az anonymusi elképzeléshez, mely szerint Magóg a magyarok ősapja, majd pár oldallal később leközli ezt a családfát. Érthetetlen hiba a krónikában Györffy elmélete szerint.   

b, a családfa szerint mégis fennmaradt egy magyar hagyomány, mely elég sokáig visszavezeti a magyarság (a Szent Turul nemzetség) eredetét. Furcsa lenne, hogy fennmarad minden név, csak Ménróté nem, azt át kell venni a nyugati Bibliákból. Ráadásul semmit sem tudnak az őseikről, a családfát leszámítva, ezért kénytelenek hozzákölteni és máshonnan átvenni róla információkat.

 c, továbbá zárójelbe jegyezném meg, hogy a családfában Ménrót és Árpád között 38 generáció neve szerepel, ami a kazár fejedelmes teóriát alapul véve azt jelentené, hogy kb. 10 évesen nemzették utódaikat ezek a szapora magyarok. Persze az egész családfa is lehet egy élénk fantáziájú krónikás koholmánya, de a kazár fejedelmes elképzelést fölösleges Györffy helyett védelmeznünk, hisz már ős is elvetette.

 

2.      A másik észrevételem esetében egy másik, kevésbé ismert történészre, Krausz Sámuelre hivatkoznék, aki már 1898-ban közétette kutatásainak eredményét, Györffy György mégsem hallott (vagy lehet mégis, csak inkább hallgat?) róla. Krausz szerint egyértelmű, hogy Kézai nem a Bibliából merített, ott ugyanis más leszármazási útvonal szerepel Nimródra vonatkozóan, ellenben a babiloni pogány mítoszokban Nimród igenis Jáfet fiaként szerepel. A pogány forrásokban - akárcsak Josephus Flavius - leírják, hogy Nimród építette Bábel tornyát, de Josephus Flaviustól eltérően magyarázzák építésének körülményeit, motivációként ugyanazt adják meg, mint Kézai Simon: Nimród félt egy újabb özönvíztől. Továbbá a pogány források Nimródot tartják a szkíták ősének, ő a szkíták első királya. Ezen kívül a Pallas nagylexikon arról tesz említést, hogy a kozár, török és kaukázusi mondák is Jáfetet tartják ősapjuknak. Ultima ratioként azt állítja még Krausz, hogy a középkorban egész Európában általánosan elfogadott nézet volt a magyarság ősének Nemrotot megtenni, ezzel sincsen Kézai egyedül.

 

 

Nagyjából ennyi. Ez a híres nevezetes Györffy György elmélete! Erről  az emberről hallgattam előadásokon párás tekintettel beszélni professzorokat, róla zengtek dicshimnuszokat könyvekben, ajnározták dokumentumfilmekben. Egész szemléletmódján átsugárzik a a fixa idea, hogy Ménrót nem lehet Nimród, és ehhez gyárt elméleteket. Hol van itt a történészi objektivitás? A harag és elfogultság nélküli szemlélet? Bele sem merek gondolni, mi mindent taníthatnak őrá hivatkozva az iskolákban. A következő részben a másik tótumfaktum, Kristó Gyula elképzelését vesézem ki...

 

 Az előző alkalommal azon történészek közül választottam ki egyet, akik úgy gondolják, Ménrót nem lehet Nimród. Györffy Györgyre esett a választásom, ugyanis ő e csoport legnevesebb képviselője, az ő elmélete a legösszetettebb, s mint egy állatorvosi lovon, be lehetett rajt mutatni a történészek jellemző hozzáállását a magyarság történetéhez, eredetéhez.

Bár a középkorban - meglepő módon, ha valaki Nimródot írt, akkor még Nimródot értettek alatta (a 4.-13. században a nyugat-európai bibliákban is Menrótnak írták Nimródot), a modern ideológiákon nevelkedett kutatók tudják, hogy nem szabad azt érteni, ami le vagyon írva, hanem mögöttes tartalmat kell keresni neki, így Nimródot is megpróbálták átértelmezni mindenné, amivé csak nem szégyellték (Kazár kagán, honfoglalás kori szláv fejedelem, osztják erdei Isten, stb.).

 

 Legnagyobb csodálkozásomra, az egyik „kedvencem”, Kristó Gyula azon tudósok közé tartozik, akik úgy gondolják, Nimród márpedig Nimród. Természetesen szerinte is csak tévedés történt, de ne szaladjunk a dolgok elébe, tovább után minden kiderül.

 

 Kristó doktor nem viszi túlzásba az összeesküvés elméletek gyártását. A következő álláspontot fogalmazza meg Magyar Historiográfia I. című művében, idézem:

 

 „ (…) Magyarországon a 14. sz. közepén a francia hatás domináns volt, s hogy akkoriban nálunk a párizsi szellemi életet minimális késéssel lehetett nyomon követni. A második krónikaszerkesztés teológiailag képzett író redaktora könnyűszerrel rájött arra, hogy fő forrásában, az első szerkesztés előszavában durva hiba van, ugyanis Nemprot nem a Jáfet-, hanem a Kám utodók sorába tartozik. Mivel Nemprot a Noétól megátkozott Kám utóda volt és a szerző a bibliában csupa negatív dolgot olvashatott Nemprotról, ezért a magyarokat megtette a legelőkelőbbnek tartott Noé-fiú, Jáfet leszármazottainak. Ezzel lemosta a magyarságról a kámita eredet szégyenfoltját és a magyarok Don vidéki őshazáját a Jáfet fiak birodalmába sorozta be.”

 

 Nála egyszerű a képlet, a bumburnyák magyarokhoz francia hatásra a 14. század közepére végre valahára megérkezett a kultúra, és akadt végre egy olyan „teológiailag képzett író redaktor”, aki észrevette a durva hibát, ugyanis Nemprot nem a Jáfet hanem a Kám utódok sorába tartozik, majd korrigálta elődjét és így lemosta a magyarságról a kámita eredet szégyenfoltját.

 

 Györffy György esetében nagyrészt ellőttem puskaporomat, ezért sokszor visszautalnék majd önmagamra. Ismét pontokba szedném észrevételeimet.

 

1.      Először is a Bibliában nem olvashatott túl sok rosszat Nimródról, legfeljebb Josephus Flaviusnál. A két forrást nem illik összekeverni Kristó úr, nem mindegy melyikre hivatkozunk, sem most, főleg nem akkor.

2.      Továbbá sosem volt a magyarokon a Kámita eredet szégyenfoltja, ugyanis mindig Jáfettől származtatták magukat, Kámtól sosem. Jáfet leszármazottai közé sorolták be Nimródot, a magyarok ősapját, ennyi a különbség a Bibliához képest.

3.        De mint már az előző részben említettem volt, Krausz Tamás kutatásai a pogány mondakörben arra vezettek, mely szerint létezett olyan nem keresztény hagyomány, amely Nimródot Jáfet leszármazottjának tartotta, könnyen elképzelhető, Kézai (és a magyar hagyomány) innen merített.

4.        Elég durva sértés azt feltételezni egy középkori papról, Magyarország krónikásáról, az ország legműveltebb emberéről, hogy sem a Bibliát, sem saját népének múltját nem ismeri. Az még nem az a kor, amikor iskolákban mossák át a gyermekek agyát, hogy semmit se tudjanak nemzetük kultúrájáról, így engedelmes, globalizált, fogyasztásra programozott alattvalókat állítsanak elő. A királyra nézve is szégyen lenne, ha bármilyen őstörténetet be lehetne adni neki, fogalma sem lenne saját családjának múltjáról. Itt felmerülhet a kérdés, akkor Anonymus és a Képes Krónika miért ír mást? Anonymus esetében valószínűsíthető, hogy ismerte a csodaszarvasos, ménróti hagyományt, csak nem tetszett neki keresztény szemszögből és ezért inkább a nyugaton tanult keresztény egyházatyákra támaszkodva írta meg (elég szűkösen) a magyarság őstörténetét. A Képes krónika esetében pedig már nem az Árpád-korban járunk, új uralkodó család, az Anjouk regnálnak Magyarországon, pont az ő őseik bemutatására készül e krónika. Ekkor azonban már halványulóban van a pogány szellemiség, erős francia hatás érvényesül, így a szerzőnek valóban szemet szúrhatnak az eltérések a Bibliához képest.

5.      A legfurcsább pedig az, hogyha olyan „teológiailag képzett író redaktor” keze munkája a Képes Krónika, akkor alig pár oldallal később miért közöl egy olyan családfát, melyben az előbb általa cáfolt Jáfet → Thana → Nimród leszármazás szerepel?

 

Úgy gondolom ez az a kulcsmotívum, amelyből kiindulva megfejthetjük az egész rejtélyt. Sorozatom utolsó részében erre teszek kísérletet…

 

Azon kevés ember közé tartozom, aki nem örülne annak, ha kiderülne, nem a finnugorok rokonai vagyunk, hanem a suméroké. A délibábos elméletekkel (sumer, héber, egyiptomi, szankszkrit, stb.) szemben, előnyben részesítem az „északibábos” elképzeléseket (osztyák, manysi, hanti, vogul, stb.), de sajnos azt kell gondoljam, közelebb állunk rokonságilag a sumérokhoz, mint a finnugorokhoz. „Kutatásaim” is ezt támasztották alá.

 

  Gyakorlótanítottam, mikor először belém hasított a fájó gondolat, mi van, ha Badiny Jós Ferencnek mégis igaza van? Vizsgatanításra a sumer kultúrát szántam, a Gilgames eposzt kellett a gyerekeknek Noé történetével összehasonlítaniuk. (Így akartam nekik bemutatni, hogy a sumer kultúra mind a mai napig hatással van életükre.) Az interneten keresgéltem a témában, mikor ráakadtam Kézai Simon gesztájában az ő verziójára Bábel tornyával kapcsolatban. Ekkor szöget ütött valami a fejemben:

 

 Nimród Mezopotámiában uralkodott. Kézai Simon szerint (akárcsak Josephus Flavius szerint) Bábel tornyát is Nimród építette. Bábel tornya viszont Mezopotámiában van és az építés módja pedig a sumer toronytemplomok (zikkurat) elkészítésének technikájához hasonlít:

 

  „És mondának egymásnak: Jertek, vessünk téglát és égessük ki jól; és lőn nékik a tégla kő gyanánt, a szurok pedig ragasztó gyanánt.” (Mózes I. könyve 11. rész)

 

  Az ószövetség végleges formáját a zsidók babiloni fogságának idején nyerte el (Kr. e. 6. sz.), minden valószínűség szerint Mózes népe Babilonban látott egy-két zikkuratot és azt a földhözragadt zsidóság olyan borzasztó dolognak gondolta, hogy felhúzását Isten ellenes lázadásnak, bűn elkövetésének tartotta.

  Ha viszont így állunk, akkor Kézai Simon személyében az első történészt tisztelhetjük, aki a sumer-magyar rokonság mellett tört pálcát: egy ősi mezopotámiai (sumer) uralkodót, Nimródot tett meg a magyarság ősének. (Ez azért kellemetlen, mivel rá nehéz ráfogni, hogy csak azért találta ki az egészet, mert nem tetszett neki a finnugor rokonság.) Mikor ezen eszmefuttatásomat elmeséltem egyik egyetemi tanáromnak azt mondta olvassam el Györffy György: Krónikáink és a magyar őstörténet című könyvét és akkor rájövök, hogy tévedek. Vettem a fáradtságot és elolvastam e remekművet, de nem győzött meg érveivel, sőt! Úgy gondoltam érdemes utánajárni kicsit jobban a témának.

 

  Akadémikusaink és történészeink a 20. században kivétel nélkül úgy gondolják, hogy Kézai kitalálta az egészet, esetleg félreolvasott, félrehallott valamit vagy összekeverte Nimród nevét valaki máséval, így válhatott Nimród ősatyánkká. Egyik eszmefuttatás sem győzött meg (ezek egymást mellesleg kölcsönösen kizárják és egymásnak ellentmondanak), sok dolog nem hagyott nyugodni:

 

 

 

  (0.)  Ménrót=Nimród, semmi kétség nincsen felőle, már a kutatók is ezt állítják, miután sorra megcáfolták az ennek ellenkezőjét állító társaikat. Györffy György is kénytelen volt elismerni ezt a 90-es évekre, feladva korábbi elképzeléseit a kazár királyról és társairól. (A koraközépkori Bibliákban „Memrod”-nak vagy „Memroth”-nak írták. Lásd. 5. rész.)

 

  1.  Egy középkori pap olyan műveletlen lenne, hogy nem tudja ki az a Nimród, rossz leszármazási családfát ad meg neki, nem ismeri a Bibliát és még latinul sem tud rendesen?

 

  2.  Ha ez így is van, a későbbi krónikások miért nem veszik észre ezt a hibát, miért nem javítják ki, miért emelik át kritika nélkül saját művükbe? Ráadásul, a 14. századi Budai Krónika családja közöl egy sokkal bővebb családfát, mint ami Kézainál szerepel, Noétól Nimródon keresztül egészen Árpádig (sőt, még azon is túl)…

 

  3.  A Képes Krónika írója az első, akinek feltűnik a tévedés (?) és korrigálja (?) a hibát (?). Csak ebben az esetben is van néhány gubanc, a Képes Krónika ugyanis szó szerint azt írja:

 

 

    „’Chus nemzette továbbá Nemprothot’. Ő volt az aki rávette Noé utódait, építsenek az Úr akarata ellenére várost és tornyot, erről szól a Teremtés könyvének 11. fejezete. Ez áll benne: ’Ő kezdte a hatalmaskodást a földön’; mert másokat erőszakkal leigázott és akaratuk ellenére az említett munkára kényszerített. Így folytatódik: ’És erős vadász volt’ vagyis az emberek elnyomója ’az Úr szeme láttára’ hiszen semmi sincs rejtve előtte. Innen származik a fordulat, ha tetszik közmondás vagy szólás: ’Olyan, mint Nemproth.’ Később is, ha az emberek elnyomójának bizonyult valaki, azt mondták rá: egy másik Nemproth, vagy hasonlít Nemprothra. Országa kezdetben Babilon volt, utódai az Óceánig terjedő vidékeket tartották hatalmukban. Mindenkinek nyilvánvaló ebből, hogy azoknak van igazuk, akik Hunorról és Magorról, a magyarok őseiről azt állítják, hogy Nemproth fiai voltak, aki Chus fia, ez pedig Kám fia volt, s akit Noé megátkozott. Egyrészt mert akkor a magyarok nem Jáfet nemzetségéből származnának, mint Szent Jeromos állítja, másrészt pedig mert Nemproth sohasem lakott a Tanais folyó környékén, amely keleten van, hanem az Óceánnál. Tehát – amint a Szentírás és a szent tanítók mondják – a magyarok Jáfet fiától, Magortól származnak, aki a vízözön után az ötvennyolcadik évben – mint a keleti népekről szóló krónikában Szent Sigilbertus antiochiai püspök elbeszéli – Evilat földjére ment a feleségétől, Enétől Magort és Hunort nemzette, akikről a magyarokat és a hunokat elnevezték” 

 

  A történészek elképzelése szerint a Képes Krónika és a rokon kódexek hagyománya itt (a sötéten kiemelt résznél) romlott és a tagadás hiányzik. Hát valóban ez egy logikus magyarázat, de egy ilyen kényes kérdés esetében ez felettébb gyanús. Ráadásul ezek után a szerző egy ismeretlen szerző ismeretlen munkájára hivatkozik, amit senki sem olvasott, amiről senki sem hallott. Majd miután szépen kifejti (a tagadószót kihagyva), miért nem lehetett Nimród a magyarok ősapja, egy az egyben közli ugyanazt a családfát, amit a Budai Krónikában olvashattunk:

 

„Eleud, Ugeg fia Scythiában Eunodbilia lányától fiat nemzett, akit Almusnak neveztek el ama esemény miatt, hogy anyjának, mikor terhes volt, álmában megjelent egy turulforma madár, és tudomására hozta, hogy méhéből patak fakad, és idegen földön sokszorozódik meg. Ez pedig azért volt, mert ágyékából dicső királyok származtak. Mivel a sompinum a mi nyelvünkön alm és az ő születését álom jövendölte meg, ezért kapta az Almus nevet, aki Eleud fia volt, ő Ugegé, ő Edé, Ő Chabáé, ő Eteléé, ő Bendekusé, ő Turdáé, ő Scemené, ő Etheié, ő Opusé, ő Kadicháé, ő Berendé, ő Zultáé, ő Bulchué, ő Bolugé, ő Zamburé, ő Zamuré, ő Leelé, ő Leventéé, ő Kulcheé, ő Ompudé, ő Miskéé, ő Mikéé, ő Bezturé, ő Budlié, ő Chanadé, ő Bukené, ő Bondofardé, ő Farkasé, ő Othmaré, ő Kadaré, ő Beleré, ő Kearé, ő Kevéé, ő Keledé, ő Damaé, ő Boré, ő Hunoré, ő Nemprothé, ő Thanaé, ő Japheté, ő pedig Noé fia volt. Almus Árpádot nemzette, Árpád Zoltánt nemzette, Zoltán Toxunt nemzette”

 

  Nem logikus, ezt miért írta le mégis, mikor az előbb kifejtette, hogy ez mekkora hülyeség. Mindez pedig azért kellemetlen, mert akkor királyának, Nagy Lajosnak ősatyját nevezte minden földi gonoszságok leggonoszabbikának pár oldallal korábban. Elég jelentős következetlenségre vall, nincsen rá magyarázat, legalábbis történészeink szerint, akik inkább nem is foglalkoznak a problémával, homokba dugják a fejüket és úgy tesznek, mintha ez a családfa nem szerepelne krónikáinkban.

 

  4.  Végül pedig Thuróczy ezt írja:

 

„És ama nagy Attila király sem vádolható semmiképp, hogy megtagadta származását, hiszen címzésében ott találjuk, hogy a nagy Nimród unokájának vallotta magát.”

 

  Fogalmam sincsen (és másoknak sem), honnan vette Thuróczy ezen állítását? Sehol máshol nem lehet azt olvasni, hogy Attila nagykirály Nimród unokájának tartotta volna magát. Pedig a Mátyás korabeli krónikás ezt elég határozottan állítja, mintegy kijelent valamit, ami mindenki számár köztudott.

 

 Nem ésszerű miért ragaszkodnak ennyire Nimródhoz krónikásaink, mintha mindenáron azt akarnák, hogy ez a judeokrisztián kultúrkörben nem túl népszerű személy legyen a magyarok ősapja.

 

Arra gondoltam, az a leglogikusabb magyarázat, hogy ezt az eredettörténetet a magyarság úgy hozta magával a Kárpát-medencébe és a Szent István-i térítés során megjelent papoknak és írástudóknak köszönhetően kezdődött a felejtés. Ezzel részben „egyet is értenek” a kutatók. Kristó Gyula szerint a csodaszarvas mondát a pusztáról hozta magával a magyarság, csak Nimródot találta ki hozzá Kézai. Györffy György pedig bebizonyította, hogy Anonymus, bár ismerte az eredeti csodaszarvasos történetet, nem tetszett neki a többnejű, istentelen Nimród, ezért inkább átírta a történetet a saját szája íze szerint. Kézai válaszképpen írta meg művét, melyben a magyar eredethagyományokra építve ecsetelte származásunkat és ezzel az elképzeléssel csak az Árpád-ház kihalása után, az Anjoukkal Magyarországra érkezett francia hatásra nyugatiasodott kultúrájú új értelmiség mert ismét vitába szállni. Az ősi genealógia (családfa) azonban annyira beleivódott már a krónikás műveltségbe, hogy nem merték kihagyni saját munkájukból, csak vitatkoznak vele. Thuróczy elejtett mondata is ezen beágyazottságnak tudható be. (Az utolsó két mondat már teljes mértékben saját elmélet.)

 

  Ha azonban egyedül állok elő ezen elképzelésemmel a diplomamunkámban, csupa feltevésekre hagyatkozva, mely énszerintem logikusabb, mint Györffy vagy Kristó, akkor a bizottság ezt úgy értékelte volna, mintha odafingok a díszes társaság elé és erre még büszke is vagyok. Kellett találnom elfogadható kutatókat, akik szintén felvetik ezt a lehetőséget. (Ha Badinyira vagy társaira hivatkoznék az olyan, mintha behoznám a haveromat igazolásképpen, aki szintén odatrottyanta a szoba közepére.) Szerencsére sikerült ilyeneket találnom (a 19. századból, mégha nem is túl sokat.

 

  Az első sikerélményem a Pallas Nagy Lexikona, mely a következőt írja az Árpád genealógiája címszó alatt:

 

„ (…) Kétséget sem szenved, hogy ez a leszármazási tábla részben a lehető legönkényesebb módon van összeszerkesztve, mint valamennyi e fajta genealogia, de azért nem érdek és tanuság nélküli. Mindjárt egy zavarral kezdődik, ami kizárja azt, mintha az első egypár nemzedéket közvetlen a bibliából vették volna. Nimród v. Ménrót nem Jáfetnek, hanem Khánnak volt az unokája s nem Thanának, hanem Khusnak a fia; pap tehát nem követhette el ezt a hibát, hanem nyilván a mondának volt olyan erős befolyása, hogy sem Nimródot, sem Jáfetet nem lehetett elejteni. Jáfet a kozár, török, meg a kaukázusi mondák szerint is az ősapa. A biblia szerint Jáfet egyik fia Gómer, ezé Togarma; Togarmától származtatja magát József kozár király, mig a török mondák szerint Gumari Ming testvérével együtt Bulgár környékén és a gúzok földén ütött tanyát s fiaitól Bulgártól és Burasztól származnak a baskirok és masgarok (magyarok). Látni való ebből, hogy a Jáfettől való származás mondája nem a kereszténység hatása alatt fejlett ki, hanem azt már magukkal hozták a magyarok a Volga mentéről, hol a mozaismus befolyásával hozható kapcsolatba, mely a VIII. században már oly erős volt, hogy a kozárok fölvették a zsidó vallást.”

 

  Bár az utolsó mondattal második felével itt sem értek egyet, mert a mozaismus befolyása nem magyarázza Nimród eltérő származtatását az ószövetségtől, továbbá bár valóban jelentős hatása van a zsidóságnak a világtörténelemre, népek eredetmondáját befolyásoló hatásukat kissé túlzásnak tartom, de a koncepció hasonlít az enyémhez.

 

 A másik, még jelentősebb támaszt Krausz Sámuel jelentette, akire már hivatkoztam az 5. részben, had ismételjem önmagam:

 

„Krausz szerint egyértelmű, hogy Kézai nem a Bibliából merített, ott ugyanis más leszármazási útvonal szerepel Nimródra vonatkozóan, ellenben a babiloni pogány mítoszokban Nimród igenis Jáfet fiaként szerepel. A pogány forrásokban - akárcsak Josephus Flavius - leírják, hogy Nimród építette Bábel tornyát, de Josephus Flaviustól eltérően magyarázzák építésének körülményeit, motivációként ugyanazt adják meg, mint Kézai Simon: Nimród félt egy újabb özönvíztől. Továbbá a pogány források Nimródot tartják a szkíták ősének, ő a szkíták első királya. (…) Ultima ratioként azt állítja még Krausz, hogy a középkorban egész Európában általánosan elfogadott nézet volt a magyarság ősének Nemrotot megtenni, ezzel sincsen Kézai egyedül.”

 

  Mint látható, a 19. században még voltak olyan történészek, akik nem tartották eleve elképzelhetetlennek, hogy a magyarság Nimródtól származtassa magát és vették a fáradtságot, hogy utánajárjanak ennek. Kíváncsi leszek, a 20. század egyetemi tanárai, mit reagálnak a 21. századi diák régi-új elképzeléséhez. Az eredményről majd beszámolok.