Létezik egy tudományosnak tévedett sztereotípia, amely szerint, akinek nagy autója van, az valamit kompenzál. Erről szociológiai tanulmányok is születtek néhány évtizeddel korábban, különös tekintettel az amerikai autók méreteit és azok gazdáit kiveséző blabla formájában.

Habár nem látok bele a háború utáni Amerika autóipara társadalmi mozgatóerőinek működésébe, férfiként és autóimádóként ennyi évet leélve nyugodtan kijelenthetem, az ilyen jellegű „tudományos” értekezések a bődületes baromság kategóriájába tartoznak. Különös tekintettel arra, hogy az USA-ban nagyon sokáig nem is készültek európai méretű, azaz kisebb, vagyis „normál méretű” autók.

A nagyméretű autók korának azonban vége lett az USA-ban. Ennek praktikus okai vannak. Nekem nem is adatott meg, hogy legyen egy 55-ös Ford Fairlane-em, vagy egy 58-as Chevrolet Impala-m. Pedig milyen gyönyörű mindkettő!

Ma mást jelent a "nagy autó". Nem elsősorban a méreteit értik alatta, hanem inkább az árát és/vagy a teljesítményét. Na, itt már van érintettségem!

Gyerekkoromban sokat autós kártyáztunk és építettünk matchbox-pályákat a gritzer/griccer/griczer homokban. Valami fekete homok volt, a neve sem maradt fenn, az interneten sem találtam semmit róla, holott akkoriban mindenki azt használta építkezéshez. Ebből is látszik, milyen bazi öreg vagyok.

Amikor autós kártyáztunk, senki nem a Trabanttal vagy a Wartburggal akart lenni, mindenki azt várta, hogy neki a Lola T-t vagy a Lamborghini Miura-t osszák. Ferrarikat, Mercedeseket és Porschékat szerettünk volna. A homokpályán például mindig egy S 350-es Mercedes volt a legjobb. Rugózásban is! A matchboxokat rugózásban is versenyeztettük.

Szóval, egyszerűen csak él bennem a homo ludens, ezért veszek "nagy autókat", ha tehetem. Én nem LEGO-val játszottam, nem is Monopoly-ztam. Számítógép? - Ne vicceljünk! Autóztam. Itt jegyzem meg, a kisfiam is imádja a matchboxokat, és hároméves sem volt, amikor egy elektromos kisautóval már Y-ban fordult meg a nappalinkban. Sok felnőtt nő erről álmodni sem mer, hiába van jogosítványa.

Egyik nagyon kedves barátom most vette meg a Die Hard 5. részében szereplő Cougar MRAP katonai monstrum teherautót, ZIL 131-es alvázzal és meghajtással. Van egy sok-sok hektáros játszótere Nógrád megyében, ahol nemrég vezettem Krazt és IFA-t. Csepelt is majdnem, csak rotátor-köpeny szakadás van a vállamban, így nem bírtam tekerni a kormányát. Nem vagyok tehát egyedüli felnőtt gyerek, aki odavan az autókért.

Mi, férfiak, - már a „normálisabbak” – egyszerűen képtelenek vagyunk levetkezni a gyermeki énünket, és mindig találunk magunknak valami olyan hobbit, amiben ezt kiélhetjük. Egyesek például kártyajátékokat játszanak. Az is fantasztikusan izgalmas. Fiatalon én is minden nap ezt tettem. Más felnőtt hímek az órákért vannak oda. Sokáig lehetne sorolni, mi mindent képesek vagyunk találni magunknak, csak hogy kicsit játszhassunk.

Én az autóknak nem tudok ellenállni. Nem tehetek róla, imádom, amikor hörög-morog alattam a motor. Minimum V8 és 600LE. Ez alatt számomra nincs autó. Persze, elvezetek én bármit, mint munkaeszköz, bármilyen autó szóba jöhet. Hétvégente sem a Pepével megyek a piacra, hanem egy pick up-pal.

Amúgy az "apa Pepe" elég halk belülről, alig hallatszik a motor dorombolása, ha már a hörgést és morgást említettem. Hihetetlenül hatékony szigetelése van. Nemrég vettünk neki egy tesót, ami már e-hybrid. Annak aztán tényleg semmi hangja nincs. Amíg le nem padlózza az ember. Mert ott már 740 ló nyerít fel. Azért arra mindenki felkapja a fejét.

Hogy minek a budapesti, egyáltalán a magyar utakra ilyen autó? - mert iszonyat jó érzés vezetni. A Porsche olyan, mintha egy mesterséges intelligencia működtetné. Amikor beül az ember, szinte érezni, ahogy köré nő az autó, összefonódunk, mint szamuráj a kardjával. S nem tagadom, szeretem, ha akkor előzök, amikor akarok. 3,1 a 0-100!

Ennek ellenére mindig udvarias vagyok, bármilyen autót beengedek magam elé, ha gyorsabban megy, jobban siet, mint én. Nem taposok a gázpedálra, hogy megmutassam, az enyém sokkal gyorsabb. Nem állok le versenyezni senkivel. Az olyan ciki volna. Már túl azon, hogy balesetveszélyes is. Mindig tisztában vagyok az autóim teljesítményével, hogy ekkora ménes csúnya dolgokat művelhet, ha szétszalad.  

Közben pedig hányan próbálkoznak utcai párbajra kihívni!  Elsősorban téves felismerésből, mert úgy képzelik, az ő autójuk elég izmos ahhoz, hogy jól megmutassák. Nem, nem elég izmos! Elképesztő, hogy néhányszáz LE-s autókkal mekkora lúzerek állnak le vagánykodni, veszélybe sodorva más közlekedőket. A közút nem versenypálya, baromarcok!

Egy igazi autómániás felismeri a másik mániás autóját, és fejben lemeccseli. A minap egy Ford Mustang GT-vel volt ilyen szituációm. Amint felismerte, mi jön mögötte, hiába az öblös HEMI V8, félrehúzódott. M-es BMW-vel is volt hasonló esetem, de én sem bénáznék a belsőben egy SF 90 előtt, pláne nem taposnék a gázpedálra. Szóval, mi, autómániások nem versenyzünk. Azt a balfaszok teszik.

Azonban közlekedésbiztonsági szempontból nem a mindenáron versenyezni akaró lúzer a legveszélyesebb, belőlük viszonylag kevés van. Akikből viszont iszonyat sok van, azok az egzisztenciális okokból frusztrált gyűlölködők, akik bármilyen balesetveszélyt előidéznének, csak hogy téged akadályozzanak az autód miatt. Az autó státuszszimbólum is, mivel elég drága portéka. S ha nem is tudja a kis mocsok, hogy az autód 50 vagy 100 milliós, azt tudja, hogy sokkal drágább, mint az övé, illetve drágább az ingatlannál, amiben lakik. S minél kisebb értékű az autó, a gazdája annál frusztráltabb, ha meglát.

Édes Istenem, hányszor látom az elégedettségtől eltorzult  arcukat, ha úgy érezhetik, most aztán jól kitoltak velem! Csakhogy nekem egészen más dolgok számítanak az életben, és azokban az ilyen szerencsétlen idióták sosem tudnak engem megakadályozni semmiben. Picit azért szoktam bosszankodni, mert a gyermekem sokszor ül ott mögöttem, s ezek a közveszélyes kretének őt is veszélyeztetik.

Mit tudják ezek, mi az, hogy elegánsnak lenni! Vicsorogva, fogcsikorgatva igyekeznek gáncsoskodni. Mert te vagy a gazdag gyökér a szemükben. Nyilván sokukhoz képest gazdag is vagyok, de statisztikai értelemben a középosztályhoz tartozom, s magam is mindig úgy fogalmazok, nem vagyok gazdag, csak kényelmes polgári életet élek. Én sosem akarnék Mészáros Lölő lenni, nekem nincs szükségem sokmilliárdos yachtra, fényűző életre. Nem akarok luxusestélyekre járni pofavizitre.

El sem tudom képzelni, hogy irigyelhetném akárki más életmódját. Elégedett vagyok a saját életemmel. Az meg aztán végképp nem fér bele nálam, hogy pusztán a társadalmi különbözőségünk okán diszkrimináljak valakit. Szánom, aki saját nyomorúsága okozta minden keserű dühét kényszeresen másokra zúdítja. Azonban azt megjegyezném, a gépjárművel történő közlekedés során egymásért is felelősséggel tartozunk. A frusztrált gyűlölködés rendkívül balesetveszélyes.