Ó, nem, nem óvodában jártam. A körzeti orvosnál, mai nevén házi orvos. A rendelő várójában szokatlanul kevesen voltunk. Mint utóbb kiderült, a doktorúr éppen a rendőrségen van visszaszerezni a rendelő komplett technikai apparátusát, amit egy beteg még rendelés előtt méltóztatott „ablakon történő bemászás, áru ablakon kiadása” módszerével birtokba venni, és a helyszínről a lehető legfeltűnőbb módon távozva megsétáltatni. Akciója sikerrel járt, az egész utca látta, miként botorkál hóna alatt egy asztali számítógéppel és faxszal. A nyomtatót azért nem vitte magával, mert túl nagy volt. Két-három pecsét viszont elfért a zsebében. Talán recepteket akart osztogatni a Blaha Lujza téren.

No, amíg a jó doktor bácsi a rendőrségen járt, mi, a páciensek beszédbe elegyedtünk. Hogy miről is szólt a diskurzus? – Természetesen a politikáról. Gyorsan szeretném megemlíteni, hogy a mi kerületünket csupa derék magyar polgár lakja, ezért is nem volt egyetlen MSZP-szavazó sem a váróban. Volt ellenben radikális változást óhajtó… Mit óhajtó, követelő! … polgár leány.

- Mocskos zsidók! – mondta ő, nagyjából minden átmenet nélkül. Reagálva arra, hogy a rendelőbe egy drogos-depressziós beteg tört be. Aki ezt nem tehette volna, ha a zsidók nem adnak nekik ingyen kábítószert. Jelezte, egy demokratikus országban az illető már régen elhunyt volna ólommérgezésben. A fiatal hölgy szólott még a jóságos Magyar Gárdáról, és arról, hogy tiszta szívéből gyűlöli az összes cigányt, és mindet kiirtaná, ha lenne géppisztolya. Orsós Viktorral, a Fidesz vezérével kezdené, mert az is egy tetű cigány, aki platós IFA-val vitte szavazni a pereputtyát.

Mi tagadás, Jobbik-szavazó lévén egy picit égett a pofámról a bőr. Amint azt már említettem, nem nagyon van a környékünkön rettegő cigány vagy zsidó, de még szoci szimpatizáns sem sok. A rendelőben meg kifejezetten hiányuktól szenvedtünk. Megváltó szenvedés, egész jól viseltük. Mégis elszégyelltem magam polgártársaim között, és csendben megjegyeztem, hogy ezt hívják rasszizmusnak.

- Ééééén? Én nem vagyok rasszista! – így védekezett a honleány. Nyilván el is hittük neki, elvégre becsületes magyar asszony. Legfeljebb csak olyan primitív, hogy hozzá képest a kőbalta mesterséges intelligencia. Nem mintha nem volna mostanában konfliktusok generálója a zsidó-magyar vagy a cigány-magyar viszony. Olyan problémakör ez, amiről nem nagyon szokás, és nem is igen szabad nyíltan és őszintén beszélni. Nem tehetjük meg anélkül, hogy ne bélyegződnénk meg a rasszizmus és antiszemitizmus vádjával. Márpedig a róla való interperszonális kommunikációt nem lehet soká elfojtani, mert annyi gőz gyülemlik fel, ami robbanáshoz vezet. Ilyeténképpen csak azért is illenék a diskurzust magasabb szinteken megnyitni, hogy ne a panelopitecusok tematizálják a szemináriumokat.

Én a magam részéről megtettem, amit megtehettem a fenti szituációban, noha pontosan átérzem, hogy mit próbált megfogalmazni a maga végtelenül primitív módján ez a nő. Azonban azzal is tisztában vagyok, hogy azon az úton, amin ő jár, értelmes ember nem mutatkozik.