Miért tartom szükségesnek, hogy miután minden elmeháborodott véleményt formált a témában magam is megemlékezzek róla? Talán azért, mert a bulvár szintjén kivesézett eseményt érdemes szakmai (politikai, jogi, antropológiai) szempontokat összegezve is megvizsgálni.
Ismerjük az ellenzék véleményét, ami a politikai szempontokat illeti. Ez leginkább kimerül hisztériakeltésben, amelytől egyértelműen politikai tőkéjük erősödését várják itthon. Szerintem mindhiába. Naná, hogy Orbán higgadtan, jó kedélyűen nyilatkozhat, amikor ilyen silány értelemmel megáldott ellenzéke van. Na, erre még visszatérek!
Jogi szempontok szerint két jogterületet kell figyelembe vennünk. Egyszer a büntetőjog, másszor a nemzetközi jog vonatkozó rendelkezéseit. Ismerjük a kormány unalomig ismételt védekezését, amely szerint az Európa Tanács (ET) nemzetközi kiadatási ügyeket rendező 1983-as egyezményére hivatkoznak, amelyet a magyar állam az 1994. évi XX. törvénnyel hirdetett ki. Ezzel kapcsolatban Dr. Kabódi Csaba és Dr. Morvai Krisztina büntetőjogászok egybehangzó, kimerítő szakmai értelmezéseket tettek közzé nyilatkozataikban. Nem is szeretném ismételni őket. Ellenben felhívnám mindenki figyelmét, hogy Magyarországnak jelenleg is van egy hasonló, ha nem súlyosabb kiadatási ügye Írországgal.
Abban az ügyben egy ír férfi Magyarország területén fel nem tárt körülmények között két csecsemőkorú gyermek halálát okozta úgy, hogy járművével felhajtott a járdaszigetre, és az ott unokáit babakocsiban toló nagymama kezéből elsodorva a kicsiket okozta halálukat. Példátlan esemény! Példátlan abból a szempontból is, hogy az Ír állam végül nem adta ki a hazamenekülő gyilkost a magyar hatóságoknak, és házi őrizetben néhány hónap alatt kitöltöttnek tekintette a büntetést. .
Őszintén kérdezem: milyen alapon várjuk mi el nemzetközi egyezmények betartását másoktól, ha azokat éppen mi nem tartjuk be? Amennyiben példát akarunk mutatni a nemzetközi jogra fittyet hányó íreknek, az azeri kérésnek engednünk kellett. Én nem gondolom, hogy jelen kormányunknak felsejlett volna a Zoltai család tragédiája, amikor döntését meghozta, mégis jótékony hatással volt az ő szörnyűséges kálváriájuknak menetére. Örüljünk a pozitív hozadéknak. És kövezzenek meg, de nekem a Zoltai család többet számít, amint az egész örmény nép.
Vajon emlékszik valaki arra, mit tett meg a jelenlegi ellenzék, amikor kormányon volt, a magyar (egyébként zsidó származású) értelmiségi család fájdalmát enyhítendő, az ír gázolót a magyar hatóságok fennhatósága alá helyezze? Megmondom én: semmit. Gyurcsány Ferenc nem írt levelet az ír államfőnek, Schiffer „jogvédő” András nem nevezte diktatúrának Írországot. Semmit nem tettek!
Fentebb megígértem, hogy később visszatérek a magyar politikai ellenzékhez. Amióta Orbán hatalmon van, ellenzéke egyfolytában a nemzetközi jogi normák betartását hiányolják tőle. Felrótták neki, hogy szövetségeseinkkel szembefordulva kelet felé nyit. Vonyításukat a nemzetközi liberális sajtó állandó visszhangja tette hangsúlyossá. A kormány most nemzetközi jogi normákkal összhangban, szövetségeseink stratégiai szövetségesének gesztust téve cselekedett, s lám, ebből is mekkora jajveszékelés lett liberális oldalról.
Nem átallják felemlíteni az esetleges kedvező gazdasági megállapodásokat Azerbajdzsánnal, az EU és az USA stratégiai szövetségesével, mint negatív hozományát a kormány gesztusának. Miközben egyébként az ellenzék azt is folyamatosan felhánytorgatja a kormánynak, hogy nincs alternatívája a gazdasági mélypontról való kijutásnak.
Térjünk vissza a jogi szempontokhoz! A büntetőjog tekintetében azeri baltás gyilkosunk ugyancsak fordulhatott kérelemmel a magyar hatóságokhoz, hogy büntetését hazájában, családjához közel töltse le. Ez minden Magyarországon elítélt fogvatartottnak joga. Safarov kérelmet juttatott el konzulátusához, amely kérelem alapján hazája megkereste a magyar államot. Az életfogytiglanra ítélt elkövetők esetében általánosan elfogadott magatartás a magyar büntetés-végrehajtási jogban, hogy a feszültségek enyhítésére alkalmas megoldások széles körét alkalmazzák. Ennek egyik formája lehet, hogy törvényi akadály hiányában az elítélt letöltési helyét otthonához közeli büntetés-végrehajtási intézet veszi át. Azeri elítéltnek is járt a havonta egyszeri rendes látogatás, három havonta jutalom látogatás, korlátlan levelezés, vagy a napi rendszerességgel hazatelefonálás. Nyilvánvaló, hogy Azerbajdzsánból a családja elég nehezen tud látogatóra jönni, ami által az elítélt jogai csorbát szenvednek. Ennek okán az elítélt nemzetközi bírósághoz is fordulhatott volna, ami végül azt eredményezte volna, hogy hazaengedik az Azeri állam garanciája mellett.
Vizsgáljuk meg az örmény-azeri konfliktus kulturális vonatkozásait. Az örmény állam a világ első keresztény állama, szemben Azerbajdzsánnal, amelyik muszlim. Olyan szembenállás, amely e két állam között fennáll, a keresztes háborúk óta nem volt keresztények és muzulmánok között. A helyzet különös pikantériája, hogy amíg a muzulmán Azerbajdzsán, Törökországhoz hasonlóan a nyugat felé nyit, addig Örményország a keleti despotizmusra vevő.
Fenti okból vált neuralgikussá az Azeri területen fekvő, ám túlnyomórészt örmények lakta Hegyi-Karabah autonómiájának kérdése. Nagyjából hasonló a helyzet, mint Szerbia és Koszovó esetében, vagy Cipruson. Minekutána azonban a terület a Kaukázusban, és nem Európában van, nincs esély katonai beavatkozásra, amely a nyugati kultúrát terjesztő hatalmak egyetlen problémamegoldó képlete. Ezzel szemben Putyin, orosz elnök nem híve a beavatkozásnak egyik fél oldalán sem.
Katonastratégiai szempontból az orosz medve sztoikus egykedvűsége a megfelelő hozzáállás. Amíg hatalmas mancsát nem teszi egyik vagy másik fél vállára sem, jelentősebb háború kitörésére számítanunk nem kell. Szóval, minden háborús hisztéria röhejes.
Mégis nem tudni, helyes hozzáállás-e a nyugati kultúrát vezető hatalmaktól, hogy az egyébként kulturálisan tőlünk tökéletesen különböző Azerbajdzsánt pusztán természeti kincsei megkaparintása érdekében kebelére vonja. Ezzel szemben a keresztény, bár az ortodoxiára hajlamos örményeket, nem lévén semmijük, magukra hagyja.
A nyugati világ nem hajlandó tudomásul venni, hogy a tőle eltérő kultúrák saját gyökereiket mindennél előbbre valónak tartják, és bár leállnak bratyizni a multikultival, azt náluk meghonosítani még fegyverekkel sem lehet. Van erre jó néhány példa, hogy csak a legutóbbiakat említsem, Irak és Afganisztán. A nyugati világ nem hajlandó tudomásul venni, hogy a kultúra a legstabilabb közös alap, és azt LCD tévével meg okostelefonnal megváltani nem lehet.
Na, de mi van az örményekkel, őket lehetne Európaivá tenni? Szerintem aligha. Izraelt sem sikerült, pedig a próbálkozás félévszázada folyik. Örményországban már k.u. 40 körül keresztény telepek voltak. Egyértelmű, hogy a Júdea provinciából menekült zsidók hozták létre. Előbb lett államvallás a kereszténység (k.u. 301), mint a római birodalom területén. Szokás beszélni zsidó-keresztény kultúrkörről, ami gyakorlatilag nem létezik. Az egyetlen élő példa rá Örményország, amelynek kereszténysége inkább rokon az orosz ortodoxiával, mint az európai értelemben vett kereszténységgel. S valamit nem árt figyelembe venni, az a vallási fanatizmusból fakadó összeférhetetlenség, kulturális befelé fordulás. Örményország nem a barátunk, soha nem is lehetne az, legalábbis állami szinten nem. Nem is ellenségünk. Legjobb tudomást sem venni róluk. Hogy most magyar zászlót égetnek, az is csak annak a magyar baloldalnak fáj, amelyik politikai hatalomban magyarok ezreit kínoztatta meg, kinek be nem azonosítható pribékjei bakanccsal tapodták nemzeti lobogónkat, és nem Örményországban, hanem Budapest utcáin.
Mindent összevetve azt kell mondanom, az Orbán-kormány helyesen járt el, amikor a baltás gyilkost kiadta hazájának. Amit az is jelez, hogy az ellenzék minden eddigi performanszát felülmúlva jajveszékel. Az ő viselkedésük pontosabb minden iránytűnél. Ha óbégatnak, a kormány jó irányban halad. S újfent megemlíteném, a magyar állam gesztusa rávilágít az ír állam aljasságára, amitől, ha nagyobb eredmény nem is várható, de legalább a Zoltai család érezhet némi erkölcsi elégtételt.
