Brüsszel nem szereti, ha Moszkvához, vagyis a szovjet birodalmi fővároshoz hasonlítják. Természetesen csak szimbolikus értelemben, mert Moszkva egy gyönyörű város, míg Brüsszel… De hagyjuk, Juszuféknak megfelel, a többi meg engem nem különösebben érdekel.

Én éltem a szocialista rezsimben, s kifejlett értelmű emberként nem a név, hanem a tartalom alapján ítélek. Brüsszel pontosan olyan, mint a 80-as évek Moszkvája volt: egy fokozatosan gyengülő birodalmi struktúra. Ez csupán analógia, nem pedig azonosság! Sajnos senkit nem tudok beiskolázni, hogy kettő közötti különbséget megtanulja. Így vagy elhiszik nekem, vagy nem.

Először is, mindkét rendszer bezárkózó, csak más okból és más módon artikulálta/artikulálja ezt a jellemvonását. A szovjet típusú szocializmus a rothadó kapitalizmus burzsoá befolyását igyekezett kívül rekeszteni azáltal, hogy polgárainak ilyen országokba történő utazását tiltotta, illetve korlátozta. Az Európai Unió pedig a Lisszaboni Szerződés módosításával akar ideológiai egységet kialakítani egy alapvetően gazdasági rendszerben úgy, hogy az EU vezetése által meghatározott ideológiától eltérő magatartásokat oly módon szankcionálja, hogy a renitens védekezéshez való jogi lehetőségeit csorbítja. Értem ez alatt a 7-es cikkely szerinti szavazatmegvonást például.

Nagyon kevesek, vagy szinte senki nem tudja, hogy a ma sokat emlegetett Lisszaboni Szerződés csupán 2007-ben született, mégpedig annak az új helyzetnek a kezelésére, hogy a volt szocialista tagállamok sorra nyerték el felvételüket a közösséghez. Azt megelőzően az összes korábbi szerződés alapvetően az azonos politikai hátterű országok gazdasági együttműködésének összehangolását szolgálta.

Ugye, milyen édesek? A mi kedvünkért módosítgattak. Jaj, el ne higgye senki! Mármint azt, hogy a kedvünkért bármit is változtattak volna. Éppen hogy ellenünk való védekezésképpen tették, és készülnek tenni most is. Tartottak tőle, hogy mi, az éppen kiszabadult komcsik megfertőzzük őket valamiféle olyan politikai ideológiával, amely romba dönti a rendszerüket. Ne feledjük, akkoriban a nyugati balliberális lobbi még gyenge volt, a konzervatív erők irányítottak!

Így aztán kitalálták, hogy a Lisszaboni Szerződéssel növelik az Európai Parlament szerepét a döntéshozásban, megszüntetik a pillérrendszert (!), illetve új, ideológiai jellegű tisztségeket hoznak létre az egységes álláspont képviseletének megkönnyítésére. A szerződés jogilag kötelezővé tette az Alapjogi Chartát.

Az ideológiai egység kikényszerítésére tett lépéséket néhány tagállam nehezményezte. elsősorban is az írek. Írország feltételül szabta az adópolitika nemzeti szuverenitásának fenntartását, a hagyományos ír semlegességet, valamint az „etikai” (családjogi, oktatási, vallási stb.) kérdések nemzeti hatáskörben maradását. 

Mit ad Isten, ezek az írek most szépen kibrexitelnek az EU-ból, így bátran lehet módosítani a Lisszaboni Szerződést egy még szorosabb ideológiai rendszer kiépítését tűzve ki célul.

Na, de nincsenek határok, szabadság van ezerrel, ilyesmi meg a szocializmusban nem volt. Tényleg nem. Ezért is nem szeretnénk nagyon sokan, hogy az EU még ennél a liberális véleményterrorra alapozott torz ideológiai képződménynél is markánsabban akarja megszabni a tagállamoknak és lakóiknak azt, hogy miről mit gondolhatnak. Mert, ha ez így meg tovább, akkor Brüsszel és Moszkva metodikája között nem csak analógia lesz, hanem azonosság is.

Másodszor, mindkét hatalmi struktúra tanácsnak nevezte magát. Mint azt tudjuk, a szovjet szó tanácsot jelent. A Lisszaboni Szerződést és a jelenlegi, elsősorban a politikai ideológiai agymosással foglalkozó Európai Parlamentet kifundáló szervezet az Európa Tanács, amely a tagállamok vezetőit tömörítő szervezet.   

Megmondjam, mi volt eredetileg az EP? – Az Európai Szén- és Acélközösség közgyűlése. Ennyi! Innen jutottunk el odáig, hogy a gondolatainkat is ellenőrizni óhajtó diktatórium lett, amelyik minden véleményt ordasnak és üldözendőnek nevez, ami ellenkezik az övével. Jó, ezek nem tankokkal jönnek, mint a szovjetek. Mondjuk én az Európát muszlim terroristák által elveszejteni akaró magatartást sem tartom többre.

Fentebb zárójelbe tettem egy felkiáltójelet a három pillér eltörlése okán, ami ugye a Lisszaboni Szerződés egyik fő momentuma volt. Íme, hát a három pillér:

Az Európai Unió három pillére 1993 és 2009 között alkotta jogilag az Európai Uniót (EU). Az EU ezzel a struktúrával jött létre az 1992-ben megkötött maastrichti szerződés 1993. november 1-jei hatályba lépésével.

1. pillér: Az Európai Közösségek (szupranacionális szint)
2. pillér: A közös kül- és biztonságpolitika.
3. pillér: A rendőri és bírói együttműködés büntetőügyekben Ezt eredetileg bel- és igazságügyi együttműködésnek nevezték.

Könnyen belátható, hogy ez a rendszer gátolta a tagállamok ideológiai béklyóba verését. Mert például mit is kérnek számon rajtunk most? – Többek között egy oktatáspolitikai döntést, amely ugyebár éppen az írek miatt maradt nemzeti hatáskörben. S a három pillér sem biztosított lehetőséget a kül- és biztonságpolitika, illetve az igazságügyi együttműködésen túl egy nemzet ügyeibe beleszólni. 1949-ben Magyarországon hasonló folyamat ment végbe, mint most az EU-ban látjuk és tapasztaljuk.

Nos, lehet, hogy Brüsszel semmilyen értelemben nem Moszkva, mert sem nem olyan impozáns város, sem nem olyan jelentőségteljes hatalom, de ettől még a törekvései, a legújabban alkalmazott metodikái Moszkvát idézik. S az sem teszi kevésbé gyűlöletessé, hogy csak egy szánalmas epigonja a szovjet birodalomnak.

Újra felerősödtek azok a hangok, amelyek szerint az iskolázottabb emberek liberális elveket vallanak, akik meg nem, azok buták, ostobák, trogloditák, maradiak, mucsaiak, stb. Egészen pontosan azokat nevezik iskolázottabb embereknek, akik azokat a baloldali eszméket éltetik, amelyeket ma liberálisként igyekeznek eladni a nagyközönségnek. Szerintem ugyan csak az irigy prolik hitvallása, illetve az őket vezető egyházjellegű képződményt működtetőké. Utóbbiak esetében még az sem biztos, hogy hisznek is abban, amit híveiknek eladnak.  

Gondoltam, ha már ilyen jelentőségteljes társadalmi átalakulást élünk meg, hogy tudniillik az okos emberek a nemzetek fölötti egységes társadalmi rendbe vetik hitüket, nem árt, ha beszélünk kicsit az ezen az úton minket vezető személyiségek létrejöttének eredetéről. Elsősorban is arról, hogyan alakultak ki Magyarországon az elitek. Itt-ott persze érintve a világtrendeket, amelyek a mondandóm könnyebb megértése szempontjából szintén nagyon fontosak.

Az ’elit’ szó jelentése: kiváló, elsőrendű. Latin eredetű. Magyarországon az elitek három csoportját különböztetjük meg: politikai, gazdasági és kulturális. Szerintem ugyan ez a felosztás némileg idejétmúlt, de ez, a Szalai Erzsébet szociológus, akadémikushoz köthető terminológia jól szemlélteti az elitek evolúciós folyamatát, úgyhogy alkalmazom.

Az elitkutatás egyik jellemző hiányossága az, hogy az eliteket kizárólag a 89-90-es rendszerváltozásban betöltött szerepük kapcsán vizsgálja. Ez egy súlyos hiányosság, ami bizonyos körülmények között megkérdőjelezi a téma tudományosságát is. Még akkor is, ha egyébként a korábbi korszakokra jellemző eliteket is tipizálja bázis szinten. Az 1900-as évek elején a szociológián belül nem létezett még elitkutatás, a mai szociológiának pedig elemi érdeke, hogy a múltat ne firtassuk.

Nos, én azért firtatnám!

Kijelentem, hogy a ma is regnáló elit a Tanácsköztársaság genocídiumából emelkedett ki. Hát, naná, hogy nem érdeke a mai szociológiának, mint a kulturális elit részének feltárni ezt a múltat! A kommunista rémuralom idején ugyanis tízezer szám akasztották fel, lőtték le, mint egy kutyát a megelőző társadalmi kor elitjének képviselőit.

Szamuely Tibor népbiztos egy részére kirendelt katonai vonatszerelvénnyel járta az országot és mindenhol ellenforradalmárokat sejtve mészároltatta le a falusi tanítókat, vidéki hivatalnokokat, orvosokat, mérnököket, vagyis az akkori értelmiség színe-javát.

Mint tudjuk, a Tanácsköztársaság (a word csak nagybetűvel engedi leírni!!!) elbukott. Nem úgy a vezetői! Jó, Szamuely végül öngyilkos lett, mert szökés közben elkapták az osztrák csendőrök. Ám a többiek szovjet útlevéllel és főleg a szovjet birodalom védelme alatt szétszéledtek Európában.

Aztán jött egy fájdalmas időszak a magyar történelemben, amely ugyancsak szerepet játszott abban, hogy a XIX. századból átörökített elitünk egy részét végleg elveszítsük. Trianon, a II. világháború. óriási veszteségeket kellett elszenvednünk, de az még csak a kezdet volt!

A múltat végképp eltörölni, rabszolga had, indulj velünk!

És megtették! A múltat végképp eltörölték. 1949-ben választási csalással hatalomra jutottak a Tanácsköztársaság korábbi vezetői és annak rendszerét működtető egyéb személyek. Kíméletlenül leszámoltak mindenkivel, aki ellenállt az államszocializmus akaratának, akinek értékrendje a kapitalizmusban megfogalmazott politikai elvekben gyökerezett. A szakmájukat, hivatásukat kiválóan értőket iskolázatlan pártkáderekre cserélték.

Azonban hamar rá kellett jönniük, hogy szakértelem nélkül kaotikus állapotok alakulhatnak ki. És ekkor elkezdték azt az áldásos tevékenységet, amit utódaik ma is hangyaszorgalommal végeznek: a közoktatást ideológiailag zombivá tett káderekkel töltötték fel.

A gyárakban, üzemekben, a mezőgazdaságban újólag kinevezett, szinte írástudatlan prolikat beiskolázták. Egyetemre küldtek egyéb iskolai végzettség nélküli pártkatonákat, akikből fel kívánták építeni az emberiség szebb jövőjét, a kommunizmust.

Igen ám, de ezeken az egyetemeken többnyire még a Horthy-rendszerben kinevezett, kiváló pedigrével és óriási tudással bíró tanárok tanítottak, akiktől az ideológiájuk lecserélését nem várhatták el, és nagyon okosan nem is erőszakolták túlzottan. A renitensebbeket természetesen eltávolították. Többnyire az élők sorából is.

Ám mintegy másfél évtized alatt, tehát a 60-as évek elejére teljesen lecserélhették a felsőoktatásban oktatói, kutatói és egyéb tudományos státuszt betöltők személyi állományát azokra a kiiskoláztatott proletárokra, akik aztán azon az ideológiai szálon tovább futtatva a magyar társadalom egyes időszakait, kiképezve az utánuk következő generációkat, eljuttattak minket oda, ahol most vagyunk.

Eljuttattak minket abba a paradicsomi állapotba, ahol a baloldalinak és liberálisnak nevezett elvek primátusa oly mértékben megkérdőjelezhetetlen, mint volt az 50-es években az államszocializmus egyedüli magasztossága.

Én nem állítom, hogy minden egyetemre küldött fél-analfabéta proli érdemtelenül, képességek hiányában szerzett diplomát. Sőt, állítom, hogy volt köztük szép számmal, - elsősorban a reáltudományok területéről - akik a szakmájukban, hivatásukban kimagasló eredményeket tudtak felmutatni.

Ezzel együtt is azt a tényt kell megállapítanom, hogy az oktatás ma is tapasztalható minőségromlásának kizárólag a mai társadalmi keretekhez igazított bolsevik ideológia az oka. Mert a Magyar Tudományos Akadémia meghatározó magja mai is a régi káderek ideológiailag kiképzett utódaiból áll elsősorban, mert az egyetemeken ugyancsak ezek vannak túlzóan felül reprezentálva. És ők, - mentális kondicionálásukból fakadóan – nem képesek különválasztani az ideológiájukat az általuk képviselt tudománytól.

Márpedig a világnézeti ideológiák és a tudomány szekularizációja az emberiség alapvető érdeke lenne. Ezt éppen egy magát liberálisnak, tehát a felvilágosodás és humanizmus eszméjét ismerőnek nevező ne tudná?           

Écrasez l"infáme! – azaz Tiporjátok el a gyalázatost! Így kiáltott fel Voltaire, francia filozófus, amikor az állam és az egyház szekularizációját követelő mozgalmak Európa szerte elterjedtek. Az egyház, mint az akkori oktatást is uraló szervezet ideológiai nyomásgyakorlása vált az idő tájt elviselhetetlenné.

Vagyis van tapasztalatunk abban, hogy az oktatás színvonala akkor romlik leginkább, illetve akkor nem szolgálja a haladást, fejlődést, amikor azt a társadalmi ideológiák eszközévé silányítjuk. Mégis, a mértékadó értelmiség vonyít a CEU-ért. Vagyis nem eltiporni készülnek a gyalázatost, hanem a gyalázatos uralmának való alávetésünket tartják üdvösnek.

Most, ha írásomat olvasva idáig eljutott egy baloldali és liberális embertársam, joggal vonhatna kérdőre, hogy miként lehetséges, hogy a szocializmus nyűgét nyakában soha nem viselő nyugat ugyancsak hasonló metodikát követ. Íme a válaszom:

A szocialista és kommunista eszméket valló személyeket a 70-es évek Nyugata bebörtönözte. Attól rettegve, hogy a Szovjetunió rajtuk keresztül akarja lerombolni a csodálatos kapitalizmust. Amerikában kivégeztek kommunistákat. Ilyen típusú pártokat alapítani és tagjának lenni tilos volt. Egyszóval, a baloldaliságot a művelt nyugaton tűzzel-vassal irtották.

Aztán a Szovjetunió és világbirodalma összeomlott. A baloldali eszmék és az ezeket vallók többé nem voltak veszélyesek. Eleinte különcök voltak, majd közkedvelt különcök lettek. Nézeteik gyorsan terjedtek az egyetemeken, hiszen többnyire a szabadságról deliráltak, ami a fiatalokat mindig is izgatta, minekutána az egyetem éppen arról szól, hogy felszabadultak a szülők uralma alól.   

Egy idő után sikk lett a többnyire anarchista baloldali elveket hangoztatni. A fiatalság harsány vidámságával vonult be a szalonokba ez a szalonképtelen, elfajzott gondolkodás és nőtte ki magát mára Európai Unióvá például. Bevonult hozzánk nagy csinnadrattával Nyugatról, ami tőlünk lopakodott ki hozzájuk.

Én nem éltem az ókori görög városállamok idején, így nem is tudhatom pontosan, hogy Platón miért nevezte a demokráciát oklokráciának, azaz a csőcselék uralmának. Mégis egyre inkább van olyan érzésem, hogy a liberális demokrácia is valami afféle képződmény, mert a vezetői emberiség ellenes ideológiájával feltüzelt, anarchista attitűdök eszköztárával operáló tömegek érzelmileg túlvezérelt performanszai arra emlékeztetnek.

Na, de ilyen elittel a tarsolyunkban ugyan mit várhatunk?

A rendszerváltáskor három elitcsoport ült le egy asztalhoz meghatározni a múltunkat és jövőnket. A késő-kádári technokrácia, a demokratikus ellenzék és reformer értelmiség. A késő-kádári technokrácia egy jelentős része volt az a csoport, amit én tisztességes és jól iskolázott, hivatástudattal bíró proletárokként értelmezek. Ők kihaltak. Maradt a demokratikus ellenzék, ma leginkább a jobboldali pártideológiák szerint működő csoportosulás (az MSZP egy része és a Fidesz), illetve reformer értelmiség, vagyis a Budapest belvárosi bolsevik csúcs-elit (az MSZP másik része és SZDSZ, illetve annak minden következménye).

Mindkét oldal retteg az ideológiák és mindennapjaink elkülönítésétől, mert hatalmukat csak e kettő összefonódásával tarthatják meg. Ennek érdekében áldoznak fel minden értéket, az oktatást, a családot, a közösségeinket. És ez mindaddig így lesz, amíg az egyetemekről ki nem takarítjuk a Tanácsköztársaság tömeggyilkosainak leszármazottjait és az általuk kiképzett többi ideológust. Az egyetemet pedig leválasztjuk az ideológiákról, s helyette a szakmaiság és hivatástudat magvait hintjük el a fiatalokban.

Fizessenek a gazdagok, vagy sem? - Ez itt a kérdés, proletárok.

Gondolkodjunk el ezen egy kicsit Pogátsa Zoltán, nem liberális CEU-tanonc és oktató szociológus eszmefuttatását boncolgatva.

Pogátsa Zoltánt én mindig is egy szerencsétlen szellemi éhenkórásznak tartottam. Aki ráadásul vitaképtelen is, mert rendszeresen kihátrál minden olyan kérdés megválaszolása elől, amely ellenvéleményből fakad. Tehát tipikus liberális, tipikus liberális demokrata. A szólás- és véleményszabadság számukra addig tart, amíg azt az elvet hangoztatja, amit ők is.

Ja, hogy Pogátsa nem is liberális? – Rajta kívül ki látja ezt még így? főleg annak tükrében, hogy CEU-n végzett és ott is oktat. Régi baloldali stratégia, hogy valaki úgy lesz független szakértő, hogy letagadja saját politikai és világnézetét. 

Mindegy, hagyjuk a fickót magát, nézzük az állításait!

Ugyebár ennek a kérdésnek apropója szegény Botka László egy, az elő-kampányában elhangzott mondata, amely kiverte a biztosítékot a jobboldalon. Ugyanis a „Fizessenek a gazdagok!” szlogent nagy kommunista vezetőnk, a legjobb apánk, a magyarországi gyapottermelés zseniális ötletének megalkotója, Rákosi Mátyás elvtárs, bajtárs tette jelszavává anno.

Botka László egy tehetséges politikus abban a térben, amelyben otthonosan mozog. Ellenben az országos politika, a nagypolitika lealjasult mocsárvilága nem neki való közeg. Jobb lett volna, ha megmarad gyertyának egy kis szobában, mert nem tud izzó lenni egy kastély csillárjában.

Mindazonáltal nem értem a jobboldal zsigeri bolsevista kirohanásait Botka ellen, ennek a szerencsétlen kijelentésnek a kapcsán. Úgy osztják meg Botka drága karórájáról  a képeket és kommentárokat, mintha legalábbis egy tömeggyilkosság bizonyítékai lennének. Felróják annak a szerencsétlennek, hogy „luxus” búvártúrákra jár. Istenem, egyszer volt Maldívon! Durván 3000 euró egy ilyen szafari ára. Botka hivatalos havi illetménye ennél több. A kutyafáját neki, csak megengedheti magának ezt egy sikeres polgármester!    

A bolsevista propagandát hagyjuk meg a bolsevikoknak! Az irigy proli tempó legyen a baloldal ismérve.

Na, de térjünk vissza Pogátsa elvtárs fejtegetésére!

Pogátsa szerint azért nem aggályos Botka „Fizessenek a gazdagok!” kampányproklamációja, mert e mögött az elgondolás mögött a magyar középosztály is felsorakozik.

Na, ez az, ami egy végtelen nagy ostobaság!

Először is Botka László a következőket mondta:

„Mi azt mondjuk:

Fizessenek azok, akik havi 1 milliót visznek haza!

Fizessenek azok, akiknek jachtjuk van!

Fizessenek azok, akik helikopterrel járnak szórakozni!

Fizessenek azok, akik luxusvillában, kastélyban urizálnak!

Igazságot teszünk!”

/forrás: www.mszp.hu/

Vagyis Botka saját magát is a gazdagok közé sorolja, akiket meg kell sarcolni, hiszen a havi rendes illetménye meghaladja az egymillió forintot.

Fizessenek azok, akinek van 3-6 millió közötti vitorlásuk vagy jachtjuk? Annál egy Dacia Logan is drágább! Esetleg behatárolhatná jobban is, mit nevez ő jachtnak? Mert valóban vannak 100 millió eurós jachtok is. Csak éppen nem a balatoni kikötőkben, de nem is a Balatonnál olcsóbb Adrián!

Helikopterrel járnak szórakozni a turisták. Úgy hívják, légi városnézés. Ők is fizessenek?

Meg egyébként is, mennyit fizessenek?

A luxusvillákban, kastélyokban urizálók esetében egyetértek, ők tényleg gazdagok. De vajon nem fizetnek eleget?

Térjünk vissza a középosztály-gazdagok hamis ellentétpárjára!

Sem a szocik, sem Pogátsa nem tudja, kik a középosztály és mikortól kell gazdagnak nevezni valakit.

Egy autentikust idézve: „Én nem vagyok vagyonos ember. „ – mondta ezt Orbán Viktor.

/Röhögés vége!/

Az egyszeri mérnök diplomás informatikus havi kezdő fizetése átlagban meghaladja a havi bruttó 600-700 ezret. Az országos átlagot tekintve pedig másfélmilliós bérekről beszélhetünk. Tehát az informatikus egy gazdag ember, kaszáljuk el, adóztassuk agyon, mert így lehet igazságot tenni.

Utolsó, undorító, rohadék bolsevik tempó.

Akkor is az, ha az informatikus a közmunkáshoz képest kőgazdag. És itt jön Pogátsa valódi tévedése, vagy szándékos hazugsága. Nem a középosztály tüntizik az utcákon és óbégat diktatúrát. Többnyire lepukkant panelprolik, drogos ökoterroristák és a nyuggerek.

Kivéve ez alól a CEU-ért való kiállás eredményezte közel százezres tüntetést, mert ott valóban képviseltette magát a magyar középosztály és értelmiséginek nevezhető öntudatos szavazó is. S bár én a CEU földig rombolását, helyének sóval való behintését tartanám üdvösnek, - természetesen csak képletesen, mert azt a gyönyörű épületet sajnálnám – de respektálom az érte, pontosabban inkább egy elvolt érték melletti kiállást.

Szóval, nem, Kedves Pogátsa elvtárs és Kedves Szocik, nem, a középosztály nem áll le tüntetgetni csak úgy. Mert a középosztály például hétvégénként a család szentségének oltárán áldozva wellnessezik, állatkeret látogat, túrázik, összefoglaló néven családi programokat szervez magának és azokon vesz részt.  

Akik pedig rendszeresen kijárnak pártszlogeneket üvöltözni a belváros lakóházai közé, azok aktivisták, szegény sorsú szerencsétlenek és nyugdíjasok, tehát mindazok, akik vagy mindenféle rendszer ellenesek, vagy baszottul ráérnek.

Én nem vitatom, hogy a társadalmi egyenlőtlenség sokkal nagyobb annál, mint azt a gazdasági lehetőségeink indokolttá tennék. Ez ellen valóban fel lehetne és fel is kellene lépni. Ám annak nem lehet módja az, hogy azoktól veszünk el, akiknek több van, mint nekünk. Ez ugyanis bolsevizmus.

Arról nem is szólva, hogy mindenféle demokrácia, de a kapitalista gazdasági berendezkedés által működtetetteknek meg végképp alapfeltétele egy oligarcha réteg létezése. Amíg kapitalizmus van, lesznek piszkosul gazdagok, akik többnyire tisztességtelen úton gazdagodtak meg.      

Most komolyan, Botka a kapitalizmust akarja megszüntetni?

Sok sikert hozzá! Persze, helyette foglalkozhatna értelmes elvégzendő feladatokkal is. Mert, hogy a magyarországi (és az európai is!) politikai felépítmény reformokra szorul, az biztos. Ám ezek a reformok a hatalom akarása aspektusából aligha kezdődhetnek el.  

Nietzsche azt mondta, fel kell számolni az állam amoralitását. Sajnálatos módon a morált a fejletlen ember védelmi reakciójának tartotta, mert szerinte a felnőtt embernek fegyvere van, ő a támadó, aki a háborús eszközöket átváltoztatja a béke eszközeivé. Nos, ez így van. A támadó magát mindig a jó szerepében tünteti fel.

Akkor is, amikor meg nem érlelt gondolatait arra használja, hogy emberekből kovácsoljon fegyvert más emberek ellen. A gazdagok megsarcolásának és/vagy elpusztításának eredménye mindig egy másik gazdag réteg kialakulása lett az eredménye, amelyet éppen azok hoztak létre, akik a korábbi gazdagokat elpusztították.

Mint azt Platóntól és Arisztotelésztől már megtudhattuk, a demokrácia alapvetően a gyönyörök és a gazdagság hajszolása a mértékletesség erénye nélkül. S bár a szegények lelki igénye olykor oly’ alacsony szintű, hogy beérik a tehetősebbek balsorsával is, alapvetően boldogabbak lennének, ha ők is többet kaphatnának a demokráciából, azaz a gyönyörökből és gazdagságból.  

Azt mondják, ebből kell választanunk. Sőt, azt is megmondják, melyiket válaszd, ha jót akarsz. Úgyhogy, valójában nincs is választásunk. Így aztán, ha kiválasztottuk, amit kijelöltek számunkra, akkor nincs más dolgunk, mint abba a rendszerbe beleerőszakolni, - akár beleillik, akár nem - minden olyan kelléket és képességet, amely komfortossá teszi az életünket.

Ez tehát egy ellentétpár. Demokrácia vagy diktatúra. Jó vagy rossz. Ráadásul nem egyszerűen jó és nem egyszerűen rossz. A „jó”, mint a demokráciát minősítő jelző tovább fokozásaképpen megszületett a jók jója, a mindenekfelett álló jó, a Liberális Demokrácia. Na, ez aztán annyira jó, hogy hozzá képest a rossz sem szimplán csak rossz, de nagyon rossz. És ebben a „nagyon”-ban benne van minden: fasiszta (naná!), antiszemita (az aztán végképp!), médiagyilkos (ha nem finanszírozza a politikai ellenfél orgánumait), egyetembezáró (ha számon kéri a törvények betartását), hazafias (őőő … izé…), mindegy, akkor is fúj hazafias!  

Vagyunk néhányan, akiknek a felajánlott választási lehetőség nem felel meg. Nem tetszik és kész! Természetesen nem akarunk diktatúrában élni, mert éltünk már és köszönjük szépen, elég volt annyi. Ám az a demokrácia, amit kínálnak, amibe beleerőszakoltak már mindent, sok-sok olyat is, ami nem illik bele, szintén nem kell. Nekünk ez nem választás, túl azon sem, hogy igazából nem is engednek választani, mert, ha mást merünk mondani, akkor mindenféle bélyegeket kapunk a demokratáktól.

Hagy meséljek el egy történetet!

1989 őszén híre ment székes fővárosunk széles néptömegeinek körében, hogy jön a rencerváltás. - Nem mondod, Erzsikém, tényleg? – Bizony, Margitkám, jön a kapitalizmus be, ide hozzánk is! - így évődtek a piaci kofák egymás közt a békásmegyeri csarnokban. Gondoltam, itt a lehetőség és a magamfajta reakciósok is végre szóhoz, esetemben egyetemi padhoz juthatnak. Nosza, be is iratkoztam a BME egyetemi előkészítő kurzusára, hogy majd kihasználva a hirtelen jött szabaccságot, egyetemre felvételizzek. Mert, hogy a szocializmusban nekem tilos volt. Bizony! Azt mondták, reakciós vagyok, tehát a rencer ellen szervezkedő, s mint ilyen, nem kerülhetek vezető beosztásba. A vezető beosztásba kerüléshez meg diploma kellett (többnyire), esetleg kommunista tömeggyilkos szülők. Utóbbim nem volt, így esélyem nem maradt, mivel a felsőoktatási intézményekből meg ki voltam tiltva.

A lényeg az, hogy végül csak bejutottam erre az egyetemi előkészítőre és ott csudás történeteket hallottam a demokráciáról. Olyan csudás történetek voltak ezek, amelyek homlokegyenest szembe mentek az én addigi tanulmányaimmal.

Én még úgy tanultam, hogy az athéni demokrácia volt a civilizáció legnagyobb vívmánya, s hogy igazságossága vetekszik a szocializmus igazságosságával, ami ugye, nagy szó. Szemben a csúnya spártai államberendezkedéssel, amely diktatúra volt egy gonosz király uralma alatt. Fúj!

Na, most ehhez képest ezen az egyetemi előkészítőn úgy tanították, hogy az athéni demokrácia azért veszett oda, mert egy becsontosodott kasztrendszer volt, amely a polgárainak nem kínált kiemelkedési lehetőséget, s nemhogy nem kínált, de eleve kizárta őket mindenféle előbbre jutási mozgásokból, ezért ezek a szerencsétlen athéni demokratizált népek átszökdöstek a spártai királyságba, ahol katonai vitézkedésük díjaként földhöz és ranghoz, vagyis felemelkedési lehetőséghez jutottak.

Ugye, nem csak én látom a párhuzamot az athéni demokrácia és a mostani liberális demokrácia között? Csak, hát, most éppen nincs hová szökni. A nagy büdös globális világrend szépen bekebelezett mindent, s ami rajta kívül maradt, az Kim Dzsungel, vagy, hogy a faxba hívják azt az elmeháborodott ferdeszeműt.   

És tényleg nincs választásunk! Akár tetszik, akár nem, ebben a globális rendszerben, a liberális demokráciának nevezett torz társadalmi létben kell valahogy túlélnünk. Igen, csak túlélnünk, mert egyébre ennek a demokráciának a keretei nem adnak lehetőséget.

Na, de ha már ellentétpárokkal kezdtük, említsünk meg néhány más ilyet is!

Amikor a jóságos (vagy nem) athéni demokrácia virágzott (vagy tombolt), az ellentétpár a következő volt: demokrácia vs oligarchia. Ugye, ismerős? Manapság egy gyakran hallott szó az oligarcha. Az ókori görög államokban tartomány urat jelentett. Arisztotelész megfogalmazása szerint az oligarchia kevesek uralma, aki nem kiválóságuknak, hanem a vagyonuknak köszönhették vezető pozíciójukat.

Hogy nekem erről miért a liberális demokrácia jut eszembe? Nem is értem.

De most őszintén, milyen demokrácia az, amelyben vagyoni alapon egyesek érinthetetlenek, olyan kiváltságokat élveznek, amelyek összeegyeztethetetlenek a demokrácia eszméjével és eszményével? Márpedig ebben a liberális demokráciában kizárólag a nem kiválóságukkal kiváltságokat élvező vagyonosak akarata érvényesül. E tekintetben a jelenlegi képviseleti demokrácia semmiben sem különbözik az athéni demokráciától, ahol a választásra jogosultak cserépszavazási látványosságban élhették ki az összes demokratikus jogaikat.

Nem csoda hát, ha ezek a szerencsétlenek átszökdöstek Spártába. Ám nehogy azt higgyük, hogy az ókori görögök csupán elszökdösésben fogalmazták meg a demokráciakritikájukat. Éppen az itt idézett Arisztotelész, a kor nagy gondolkodója volt az egyik, aki a kiválóan artikulálta a demokráciával kapcsolatos aggályait.

Politikai című művében így fogalmaz: „A demokrácia például úgy keletkezett, hogy az egy bizonyos szempontból egyenlőeket általában egyenlőknek vették (azért, mert valamennyien egyformán szabadok, azt gondolják, hogy most már minden tekintetben egyenlőek); az oligarchia pedig abból, hogy azokat, akik csak egyvalamely szempontból nem egyenlőek, általában is egyenlőtleneknek tartják (mivel vagyoni szempontból egyenlőtlenek, általában véve is olyanoknak képzelik őket.)”

Ezt akár Marx és Lenin is mondhatta volna. Mondták is a szerencsétlenek. És hát pont annyira baromság volt a XIX-XX. században, mint volt az időszámításunk előtti IV. században is. Nil novi sub sole! (Nincs új a nap alatt.) Abban az időben, mármint a Marx és Lenin idejében az ellentétpár a szocializmus és kapitalizmus volt. Jó és rossz, demokrácia és diktatúra. A szocializmusból nézve a kapitalizmus diktatúra volt, mert a burzsoázia, a XIX. századi oligarchia kizsákmányolta a munkásosztályt, amelynek jogai valóban nem voltak semmi módon garantálva.     

Minekutána pedig a szocializmust előszeretettel mérték megalkotói az athéni demokráciához, pontosabban annak idealizált változatához, ugyanazokban a hibákban szenvedett, mint elődje.

Persze, nem tudhatjuk, mi történ volna, ha háborús készülődés nem akadályozza meg Trockij és Lenin közös gyermekét, a bolsevikok indította permanens forradalmat abban, hogy végül polgári forradalomban, mint a leginkább kívánatos demokratikus aktusban csúcsosodjon ki. Elvégre Európa nyugati felét is a polgári forradalmak juttatták el abba az állapotba, amikor a konzervatív politikum képes volt integrálni a humanizmus eszméit, a liberalizmus legjobb hagyományait. Trockij és Lenin pontosan ugyanezt képzelte el azzal a jelentőségteljes plusszal, hogy a munkásosztályt társadalomformáló tényezővé kívánta emelni.

Mint azt jól tudjuk, Trockij és Lenin elbukott. Az irányítást Sztálin vette át, aki a szocializmust a platóni értelemben vett kiválóság általa elkorcsosított elméletét ültette gyakorlatba.    

Platón a demokráciával szemben megfogalmazott kritikájában a mértéktelenséget, valamint a gazdagság és gyönyör hajszolását említi, mint olyan okokat, amelyek a demokráciát végül diktatúrába, türanniszba vezetik.

„A szertelen szabadság, úgy látszik, szertelen szolgaságba csap át, magán-, és állami életben egyaránt. […] Hihetőleg a türannisz nem más alkotmányból, de épp a demokráciából születik, a szertelen szabadságból támad a legvégső, legbőszebb szolgaság.”

Platón tehát a mértékletességet, mint a négy fő erény (igazságosság, bölcsesség, bátorság, mértékletesség) egyikét mindenekfelett álló kívánalomnak tekintette. Ezzel szemben a sztálini kiválóság a munkásosztály osztályharcát sikerre vinni képes személyben megnyilvánuló tehetség és lehetőség e személy saját maga általi megragadását, mint össztársadalmi érdeket jelentette. Vagyis Sztálin saját magára, mint a kiválóság, a szocialista embereszmény megtestesítőjére gondolt.

A szocializmus aztán váratlanul szép csendben kimúlt. Aztán kiderült, hogy amit mi demokráciaként éltünk meg, valójában diktatúra volt. Huszonhét éve éltünk értékrendünket elveszítve abban a hitben, hogy a diktatúra áldozatai vagyunk. Aztán meghalt Fidel Castro, és mindazon nyugati hatalmasságok, akik minket a diktatúra áldozataivá tettek, kijelentették, Castro nagyember volt.

Akkor ez most hogy is van? Mégsem volt diktatúra a szocializmus? Akkor mi a semmiért adtuk fel az értékrendünket? Igen is, meg nem is.

Mert időközben a nyugati demokrácia, a kapitalista világrend is megváltozott. A Szovjetunió felbomlásával a kommunizmus fenyegetése is elmúlt. A nyugati társadalmak perifériájára szorult baloldali politikai nézeteket vallókat onnantól kuriózumként kezelték és már szinte sikk lett e nézeteket hangoztatni.

Így történhet meg, hogy Charles de Gaulle székébe heteken belül a véresszájú kommunista, Emmanuel Macron ülhet bele. Ugyancsak ez az oka annak, hogy az EU politikáját kizárólag a szélsőbaloldali nézetek határozzák meg. Mindezt persze úgy, hogy kapitalizmusnak és demokráciának hazudja magát. Pedig egyik sem!

A mai liberális demokrácia valójában oligarchia, amely szintén magáévá tette Platón nézeteit, illetve nézeteinek egy bizonyos részét, amely szerint a demokrácia a csőcselék uralma (oklokrácia), ezért van szükség rájuk, hogy vezessék ezt a csőcseléket, hogy megmutassák az egyetlen helyes irányt. Azonban a négy fő erénnyel kapcsolatos platóni elveket már elvetik, mert nem illik bele abba az ideológiai szerkezetbe, amellyel kiválóan képesek irányítani tudatlan, szervilizmusra hajlamos, nietzschei értelemben lusta tömegeket.

„Megkérdezték a tapasztalt világutazót, melyik emberi tulajdonsággal találkozott világszerte a leggyakrabban, így válaszolt: az emberek hajlamosak a lustaságra…. Legtöbbjüket azonban a kényelmesség, restség, tehát az a bizonyos lustaságra való hajlam, amelyről szólott az utazó. Igaza van: az emberek inkább lusták, mint félénkek, és pontosan attól félnek leginkább, ami feltétlen tisztességet és nyíltságot követelne tőlük.”

Érdekes az is, Nietzsche mire vezeti vissza a restséget: 

„…Szokások és közhelyek közé rejtőznek. Voltaképpen minden ember tudja jól, hogy egyetlen egyszer, unikumként jött a világra, és semminemű véletlen másodszorra ilyen csodálatosan tarka sokféleséget nem ötvöz olyan egyeddé, amilyen o: tehát mindezt tudja, de eltitkolja önmaga előtt. De miért? Mivel fél a szomszédtól, akinek szüksége van a konvenció oltalmára, hogy elrejtőzzék mögötte. De hát mi kényszeríti az embereket, hogy féljenek a szomszédtól, csordaszerűen gondolkodjanak, cselekedjenek és tulajdon lényüknek és tulajdon kényüknek ne örvendjenek?”

Pontosan így volt ez a szocializmusban, és így van az a baloldali irányítású nyugati demokráciában is. Sokan titkolják véleményüket, nézeteiket, mert a diktátumok szülte konvenciók tömegbázisából erőt nyerő társaik megbélyegzik őket.

Ahogyan az EU vezetői náciznak mindenkit, aki nem akar arab terroristákat a kert végébe, vagy antiszemitázzák azt, aki szerint George Soros egy undorító féreg. Ahogyan diktatúrának neveznek minden olyan, demokratikus választással hatalomra kerülő kormány által vezetett államot, amelyik nem hullik térdre előttük, a kiválóak előtt.

Szóval, túl sok minden olyat beleerőszakoltak már ebbe a demokráciába, amit ép ésszel gondolkodni képes ember nem tud elfogadni. Például nem tudom elfogadni azt sem, hogy a Fidesz úgy harcol az EU Oligarchia ellen, hogy nem a népére támaszkodik, hanem saját oligarchiát hoz létre. Nem gondolja tán, ha amazokból nem kérünk, az övéből meg majd igen?

„A demokrácia a legrosszabb kormányzási forma - nem számítva az összes többit, amellyel az emberiség időről időre megpróbálkozik.” – mondta sir Winston Churchill. És azt az ideológiát, hogy tudniillik a demokrácia nem tökéletes, de nincs jobb, az összes politikai tényező magáévá tette, s általuk az istenadta nép is.

Pedig ez egy hazugság. Van jobb. Sőt, van sokkal jobb! Nincs még neve neki, de azért minden ember érzi, ha alaposan magába néz, hogy milyen értékeket tudna preferálni, hogy milyen világlátásra szeretné nevelni a gyermekeit. Van 27 év tapasztalatunk a demokráciában, látjuk a gyermekbetegségeit és látjuk a súlyos elfajzásait. Semmi más dolgunk nem lenne, mint kimondani régen elfeledett szavakat régen elfeledett összefüggésekben.

Például a képviseleti demokrácia egyik legnagyobb aljasságát, a képviselőket bársonyszékbe bebetonozó jogszabályi környezetet kellene lerombolni. Alkotmányban szükséges rögzíteni a képviselők visszahívhatóságát. Aki azt mondja, hogy ez gyengíti a jogbiztonságot, az hülye. Vagy képviselő. Módosítani muszáj a kormányformát, amelynek előfeltétele, hogy a köztárssági elnököt országos választáson kell megválasztani, politikai pártok pedig ne jelölhessenek, illetve olyan se lehessen jelölt, aki valamely politikai pártnak tagja volt, vagy azzal korábban bármiféle jogviszonyt létesített.

Ez csak néhány példa volt, de sorolhatnék még számtalant. S az egésznek a végén a társadalmi berendezkedés többé nem hasonlítana a demokráciára, vagyis arra, amit most annak nevezünk. Annál sokkal, de sokkal több lenne. Én úgy hívnám, morálhegemónia.         

Azt mondják, a kor haladtával az ember emlékei megszépülnek. Közeledve az ötvenhez, eltöprengtem, vajon bennem is elkezdődött-e már az emlékek metamorfózisa egy boldogabb múlt dimenziójába, vagy van még időm, ha ugyan valaha is megtörténik. Amilyen konok, keményfejű gyerek voltam mindig, aki a maga taposta ösvényen kívül más utat nem ismert, talán ebben is különbözöm.

Mondjuk, hallgatok Nat King Cole-t. Az Unforgettable keserédes hiányérzetet ébreszt bennem a tovatűnt ifjúságom iránt. Nem mellesleg a három hónapos kisfiam is imádja, amikor a fekete énekes csodálatos, búgó hangját utánozva apuci hozzáhajol és elénekli neki. Na, nem végig, mert az még nem megy, de igyekszem. Mosolyog a gyönyörűm.

És hallgatok Frank Sinatrát vagy Marvin Gaye-t is. Ez lehetne intő jel, ha már kicsi gyerekként édesanyám nem fertőzött volna meg Szécsi Pállal, Yves Montand-nal, és még hosszan sorolhatnám a neveket, ki mindenkivel. Szóval, zenei mindenevő vagyok. Felismerem Grieg Peer Gynt-jét, énekelgetem Borogyin Igor hercegét (oroszul természetesen) és Tosca-t is dúdolgatok.

Mielőtt valaki le akarna leplezni, hogy régimódi vagyok, gyorsan hozzáteszem, hogy természetesen száznál is több CD-m van csupán a house-techno-drum and bass-dubstep tengelyen a 90-es évektől napjainkig. A rap pedig egyenesen a kedvencem. Tehát biztosan nem a zene lesz az, ami jelzi, hogy elszállt felettem az idő.

Mégis van valami, ami nem hagy nyugodni, ami minduntalan önvizsgálatra késztet, és bármennyire is egyértelmű emlékeimben tett utazásaim konklúziója, nem csitul háborgó lelkem.

Miskolcon, a Vasgyár fölötti kolóniák egyikén, a Vargahegyen töltöttem gyermekéveimet. Alattunk terült el a város, szemben az avasi lakótelep építésének szimbólumai, az óriási daruk fáradhatatlanul illesztették egymásba a paneleket, hogy végül majd megszülessen az a borzalom, amit autóval érkezvén szülővárosomba, elsőként láthatok meg ma. Hajnal hatkor, délután kettőkor és este tízkor „fújt a gyár”, ahogy mondtuk. A Lenin Kohászati Művek mintegy 18 ezer embernek adott munkát. Kiülve a dombunk egy szegletébe bámultuk az új konverteres acélmű monumentális építményét.    

A vasgyári 17. számú általános iskolába jártam, amit mindenki fiúiskolaként ismert. Az 1267-es számú Petőfi Sándor úttörőcsapat úttörője voltam, előtte kisdobos, mint mindenki más. Ahogy a Rolls Frakció: Budapest felett az égbolt felhőtlen című számában D. Nagy Lajos megénekelte: „Gyűjtöttem vasat és fémet, Ezzel védtem a békémet”.

Iskolába menet bementünk a „temetősi boltba”, ahol megvásároltuk a reggelinket. Előfordult, hogy olyan korán értünk a bolthoz, amikor az még zárva volt. Viszont a pékáru és s tejtermékek már le voltak téve az üzlet előtt. Egyszerűen elvettük, ami kellett és ott hagytuk az árát. Nem lopta el senki. Az csúnya dolog lett volna.

És ez hiányzik. Egyre jobban, egyre sajgón fájóbban hiányzik. Látva a mindennapok magyar valóságának hitványságát, az embertől idegen eszmék tobzódását az utcákon, a nyitott társadalomnak nevezett, beszűkült tudat gerjesztette gyűlöletet, az őrületet a szemekben. Látva az erények absztrakciójának széthullását, a mérhetetlen harácsolást, a közösség javainak mértéktelen zabrálását. Látva, mint pusztítja el az emberiséget a liberális demokráciának nevezett antihumán vírus, nosztalgia ébred bennem a szocializmus iránt.

Ahol a társadalom erős morális alapját egyenes gerincű munkásemberek és az ő gyermekeik építették fel, akik hittek az elvont értékek primátusában az anyagi javak fölött. Ahol természetes volt, hogy hű gyermekei vagyunk hazánknak és felelősséggel dolgozunk érte, hogy segítünk, ahol tudunk, és önként szolgáljuk a közösséget, óvjuk a természetet, egészségesen élünk.

Mi elhittük, hogy ez jó, nekünk ez az életünk volt, a mindennapi rutin a reggeli és az esti fogmosás között. És a lelkünk könnyű volt. Aztán ezt elvették tőlünk. Ráadásul úgy vették el, hogy még örültünk is neki. Eufórikus hangulatban vetettük az útszélére a legmagasztosabb értékeinket, megrészegülve vetkeztük le erkölcsi értékrendünket. Fogalmunk sem volt akkor, hogy mit teszünk.

A hazánk iránti hűséget kábeltévére cseréltük, a szülők és idősebbek iránti tisztelet helyett lett mobiltelefonunk, az igazságos cselekedetekre szólító lelkiismeret hangját elnyomta a plazmatévé hangja, barátok helyett hiteleink lettek. A célunk nem egy jobb emberré válás lett, hanem egy új autó megvétele, egy feltűnőbbé, egy fénylőbbé.

Mi tagadás, jó olcsón felvásároltak minket, vidéki prolikat. Tették mindezt azért, hogy majd, amikor kijózanodunk, ne legyen erőt adó erkölcsi támaszunk visszakövetelni azt a szebb világot, amit sokunknak volt alakalmunk megtapasztalni.

Gondolják egyesek, ez megbolondult. Visszasírja a diktatúrát, az elnyomást, a szabad gondolatokat tiltó világot. Ugyan, dehogy! Én csak tudom, milyen is volt az a rendszer! Meglehetősen Janus arcú (kétarcú) volt. Volt egy, amit az egyszerű emberek erős hite kovácsolt mosolygóssá, és volt egy másik, amit a bolsevik értelmiség acélbakancsának tapodása torzított el.

Bizony két szocializmus volt. Az egyik a miénk, a vidéki embereké, a másik a főváros aszfaltjának meddő talaján tenyésző posztbolsevizmus, a tanácsköztársaság tömeggyilkosaiból és ivadékaikból verbuválódott értelmiség szocializmusa.  

Miközben mi az úttörők 12 pontjában megfogalmazott magasztos célokat a fényes jövőnk zálogaként zártuk lelkünkbe, Budapest belvárosában amazok füstös kávéházakban affektáltak, mint egykor azok az urak, akiket ők vagy felmenőik mészároltak le vagy kergettek el. Inkább az előbbi. Mi oroszul tanultunk, a Budapest belváros értelmisége és ivadékaik németül, angolul és franciául. Kellett is, mert ők akkor is jártak a nyugatra, de mi erről semmit sem tudhattunk akkor, csak a ma kivénhedt rohadékokként a tévében parádézó akkori belvárosi gyerekek sztorijaiból ismerhetjük meg mostanában.   

Mindent elmond ezekről, ahogyan rólunk, vidéki emberekről gondolkodnak a Momentum Mozgalom egyik alelnökének blogbejegyzése:

„Istenkém, hogy rühellem a vidékieket, pedig nem kellene szegényeket, mert liberális vagyok meg minden, szóval melegek, cigányok, hajléktalanok, meg egyébként mindenki okés, na de a vidékieket nem tudom megszokni.”

Ez az ember az SZDSZ-es Mécs Imre János nevű fia. A tipikus Budapest belvárosi értelmiségi. És pontosan ugyanígy néztek le minket a szocializmusban is, amiért elhittük mindazt, amit Budapestről diktáltak, s nemhogy elhittük, de még erkölcsi értékrendet is teremtettünk belőle, abból, amit ők gúnynak, odavetett koncnak szántak csupán.

El tudjátok képzelni, hogy mit érezhettek ezek a korcslelkű, embertől elfajzott, gondolatrothadékon táplált entitások a rendszerváltozáskor? Azt a pánikot, ami úrrá lett rajtuk, hogy elveszítik a hatalmukat felettünk és azzal megszűnik a kiváltságos helyzetük, amiről meg voltak győződve, hogy jár nekik?

Sajnos a hatalom akarása irtózatos erőket ébresztett bennük, és a hatalom megtartására alkalmas technikákban is jártasak voltak, hiszen végiggyilkolhatták a XX. századi történelmünket büntetlenül. Így ahelyett, hogy savanyú képet vágva visszahúzódtak volna a főváros csatornáiba, kivonultak annak utcáira és a leghangosabban éljenezték a változást.

Jól emlékszem, 1990-ben az SZDSZ egy radikális nemzeti párt volt. Betyárgúnyát húztak, karikás ostort pattogtattak és minden egyéb manírt magukra öltöttek, hogy hitelesen alakíthassák az őserőtől duzzadó fajmagyart. Mindeközben lázas munkálkodással semmisítették meg az ÁVH és a titkosszolgálatok iratait, amelyek feltárhatták volna valódi énjüket, embertelen lényüket.

Ma ugyanezt az őrületet látom Budapest utcáin. Ez az, ami nem hagy nyugodni. Ennek okán háborog a lelkem és keres menedéket elmém a gyermekként megélt szocializmusban. Amire ezek készülnek, annak képzete indítja be emlékeim metamorfózisát, nem a minden hajnalban engem ébresztő tovaszáguldó idő.           

Mielőtt bárki megijedne, hogy a klasszikus műveltség fontosságáról kezdek el hosszan értekezni, gyorsan megnyugtatom, hogy igen is, meg nem is. Szóval, mindazon ismerőseim és olvasóim, akik az oksági összefüggésben nem lévő, a dedukciónak ellentmondó, a logikától idegen borgőzös kocsmai zagyvaságokra nyitottak inkább, jobban járnak, ha most felhagynak írásom szemlézésével.

Orbán Viktor tegnap felmosta a padlót brüsszeli ellenfeleivel.

Figyelem, nem Brüsszellel, ahogy a nemzeti konzultáció fogalmaz, hanem brüsszeli ellenfeleivel! Van különbség, higgyétek el! Ugyanis téves az a kormányzati kommunikáció, amely szerint egész Brüsszel az ellenségünk, tévedés, hogy mindenkivel harcolnunk kéne, hogy mindenkit meg kell állítanunk.

Nem kell például megállítanunk a kormánypárt pártszövetségét, az Európai Néppártot, hanem sokkal inkább meg kell fogadnunk Manfred Webernek, a Néppárt frakcióvezetőjének kritikáját ez ügyben. Nem csak ellenségekből és belőlünk áll a világ. A Néppárt eddig mindig kiállt Orbán Viktor és Magyarország mellett. Illene ezt respektálni. Önvizsgálatot várok a kormány részéről.  

Mindezek ellenére az, amit tegnap a kormányfő retorika terén letett az asztalra, méltó a megemlítésre. Felmosta a padlót politikai ellenfeleivel. Ezt teszi a klasszikus műveltség. Mert sok rosszat elmondhatunk Orbán Viktorról, de azt nem, hogy a műveltségnek híján lenne.

Visszatérve tehát a címben felemlített hét szabad művészetre (latinul: septem artes liberales), amely a középkori egyetemek bevezető képzésének, a bölcsészeti fakultásnak (facultas artium) tananyaga volt, ismeretük és készség szintjén való alkalmazásuk elengedhetetlen a legfőbb állami érdekek és emberi értékek kapcsán folytatott (államközi) vitáinkban.

Az elnevezés onnan ered, hogy ezen „művészetek” voltak „szabad emberhez méltók.” A következőképpen osztható fel:

1. Trivium – a szóval, szöveggel foglalkozó tudományok („Hármas út”)

Grammatica – Nyelvtan

Retorica – Retorika, a gondolatok szabatos szóbeli kifejezése

Dialectica – Dialektika, a gondolatok logikus kifejtésének tárgya

1. Quadrivium – a többi négy tudományág közös összefoglaló neve („Négyes út”)

Astronomia – Csillagászat

Aritmetica – Számtan

Geometria – Mértan

Musica – Zene

Tegnap megláthattuk, hogy Orbán Viktor legalábbis a retorika művészetét (magyarul tudománynak kellene fordítanunk helyesen) kiválóan elsajátította és alkalmazza. Szemléletes kontrasztját adta az előtte felszólalók némelyike lepusztult kocsmatöltelékekhez méltó színvonalon előadott pillanatnyi őrületének.

S mit ad Isten, hazánk balliberálisai éppen ezektől a borgőzös, logikai összefüggéseket nélkülöző, többnyire a valósággal köszönő viszonyban sem lévő, artikulálatlan hangon elüvöltött ostobaságoktól aléltak el kéjesen. Hiába, a színvonal az megvan!

Mivel idáig elérkezve már csupán az értelemmel megáldottak olvassák írásomat, bátorkodom Lucius Annaeus Seneca: De ira (A haragról) című könyvének néhány gondolatát megidézni:

„Nyomatékosan kérted tőlem, kedves Novatusom, hogy írjak a harag lecsillapításának módszeréről és én is úgy gondolom, méltán félsz különösen ettől az indulattól, hiszen ez talán a legvisszataszítóbb és legesztelenebb emberi szenvedély; míg ugyanis a többiben mégis csak tapasztalhatunk valamiféle visszafogottságot, béketűrést, ez lobbanékony, heves fájdalommal teli, emberhez egyáltalán nem méltó, őrült hévvel követel fegyvert, vért, halált: önmagára sincs tekintettel, csak hogy árthasson a másiknak, még a nyílnak is nekiront, akár annak árán „is”, hogy bosszúja őt magát, a bosszúállót is megsemmisíti. Nem véletlenül mondták egyes bölcsek a haragot rövid őrületnek, hiszen az ember ugyanúgy képtelen uralkodni magán, ugyanúgy megfeledkezik minden jó modorról, semmibe veszi a legbensőségesebb kapcsolatokat, makacsul és kitartóan ragaszkodik a kitűzött céljához, nem hallgat a jó szóra, jó tanácsra, légből kapott ürügyek mozgatják, s képtelen a helyes és igaz meglátásra; … Ha meg akarsz győződni arról, hogy nem tekinthetők épeszűeknek, akiket hatalmába kerített a harag, csak nézd meg a viselkedésüket. Ahogyan az őrültség legbiztosabb jelei a kihívó, fenyegető tekintet, a gondterhelt homlok, az eltorzult arckifejezés, az ideges járás, a reszkető kezek, a sápadtság, a gyakori nehéz lélegzetvétel, ugyanúgy ezek a haragos ember ismertetőjegyei is: szemei tűzben égbe villognak, arca a kebléből feltoluló vértől bíborvörösre vált, ajkai remegnek, fogait összeszorítja, haja felborzolódik, égnek áll, lélegzete nehéz, sziszegő, végtagjai görcsösen vonaglanak, az artikuláció hiánya miatt beszéde szaggatott, inkább csak nyögéseket és üvöltéseket hallat, gyakran csapkodja kezeit, lábával dobbantgat, s egész izgatott teste „haraggal fenyeget”. Ezt a visszataszító és elborzasztó látványt nyújtja az önmagából kivetkőző indulatos ember. –Nem is tudom, hogy inkább gyűlöletesnek vagy visszataszítónak nevezzem-e ezt a jellemhibát.”

Milyen tökéletes leirata ez Guy Verhofstadt és Gianni Pittella Európa Parlamenti képviselők rövid őrületének!

Az útszéli kocsmák törzsközönsége a rajtuk eluralkodó harag nélkül is logikai alapvetések használata nélkül, a kauzalitás megtagadásával jutnak el mondanivalójuk végkövetkeztetéséig, hogy tudniillik „Orbán takarodj!”. Guy Verhofstadt, aki le sem tagadhatná, hogy alul maradt az alkohollal folytatott több évtizedes kemény küzdelmében, a kocsmai megmondást fűszerezte haragból fakadó őrülettel. Feledhetetlen élmény volt!

A vele azonos értelmi szintet képviselő balliberálisok szerint minden szava igaz volt. Ez nyilván az ő szintjükön lehet valóság is, a kocsmák valósága, a lepukkant, alkoholista panelprolik valósága.

Állítja, a Soros-egyetem ellen hozott törvénymódosítás után a Fidesz könyveket fog égetni. Például Kertész Imrét és Márai Sándort. Márait! Semmiféle logikai kapcsolat nincs a két magatartás között. Arról nem szólva, hogy nyomdai terméket legutóbb néhány hónapja éppen a balliberálisok égettek a Kossuth téren.

Kertész Imrét még értem is, hiszen Guy Verhofstadt túl azon, hogy egy idült alkoholista, zsidó is, aki többször nevezte antiszemitának Orbánt és terjesztette Magyarországról, hogy tombol az antiszemitizmus. Az viszont bizonyára már nem jutott el borgőzbe burkolózott tudatáig, hogy Kertész Imre markáns véleményt fogalmazott meg a verhofstadtokkal szemben, s belátva korábbi tévedéseit, a magyar kormány pártjára állt. Így aztán aligha lenne oka a Fidesznek éppen Kertész Imre könyveit égetni. Értjük mi, kellett a kocsma közönségének a burkolt nácizás.

Na, de Márai? Márait eleve nácizni, antiszemitázni szokták, tehát a Fidesznek nyilván kedves íróról beszélünk. Ugye, milyen könnyű tetten érni egy szerencsétlen szellemi éhenkórász hazugságait?

Aztán azt is mondta ez a jóember, hogy mi nem kérünk az EU-ból, de az EU pénze az bezzeg kell. Hogy ez mennyire tetszett a mentális énjüktől megfosztott balliberálisoknak! Istenem, hogy ezek mennyire szeretnek pitiáner senkik lenni!

Jól emlékszem, melyik embertípus törleszkedett anno a Szovjet hatalomhoz. Na, most pont ugyanazok szolgálják ki lógó nyelvvel a másik kényurat, az EU-t. Hogy van-e különbség Brüsszel és Moszkva között? – abból a szempontból nincs, hogy mindkét hatalom a gazdasági kiszolgáltatottságot használta fel a lelki megnyomorításunkra. Persze, a játékszabályok ma már mások, mint akkor voltak. Mégsem mi emlékezünk meg nosztalgiával a szocialista világrend diktatúrájáról, hanem nyugati szomszédjaink.

Akik egyrészt sosem élték át annak az érának a borzalmait, másrészt az általuk alkalmazott metodikák terén sok hasonlóságot mutatnak manapság ahhoz. Legalapvetőbb az internacionalizmus és globalizmus közötti párhuzam, sőt azonosság. Mindkettő elveti a nemzeti alapon való gondolkodást, az eltérő kultúrák önrendelkezési jogát. Ezért éltették Castro-t halálakor, ezért nem tartják önkényuralmi jelképnek a vörös csillagot, ezért akarnak mindent az államok feje felett átnyúlva szabályozni. A baloldal minden korban és térben azonos módon elvtelen és embertelen.

Visszatérve Verhofstadthoz és az EU pénzéhez: egyetlen fillért sem kaptunk még tőlük ajándékba. A kohéziós alap nem arra jött létre, ha elfogadjuk az ő ideológiáikat, akkor kapunk pénzt. Hogy lehet olyan sötét valaki, hogy ilyet kitaláljon? Arról nem beszélve, aki ezt el is hiszi! A kohéziós alap lényege, hogy a határainkat megnyitjuk, a piacunkat átadjuk, amiért cserébe a területünkön termelt haszonból visszaosztanak nekünk. A visszaosztást is többnyire olyan ágazatokba fektetjük, amelyek szintén a nyugati multiknak termelik a hasznot. Az utóbbi időben több EU-s biztos is elismerte, hogy a nettó befizető országok járnak jól a kohéziós alap működtetésével.

Nincs is ezzel baj! Övék a tőke, ők fektetik be, ők állítanak elő produktumokat. Legyen ővék a haszon nagyobbik része. Mi legfeljebb munkaerőt teszünk hozzá, ami sehol nem nyom sokat a latban. Kisebb a részesedésünk tehát, de az jár! Jár, ahogyan a melósnak is a munkabér, ami nagyságrendekkel kisebb, mint az őt alkalmazó cég vezetőjéé. Ezt nevezik kapitalizmusnak.

Mi ezt tudomásul vesszük, a játékszabályokat betartjuk. Ezért nem kérünk alkoholista balliberálisok kioktatásából, hazug handabandázásából.

Hazudott Verhofstadt az NGO-k ellehetetlenítésével kapcsolatban is. A transzparenciát éppen az EU direktívái írják elő! A Piper-jelentés is megemlíti, hogy az Európai Bizottság gondolkodik a civilszervezetek finanszírozásának láthatóvá tételén. Sőt, már egy tervezet is elkészült ezzel kapcsolatban. A magyar szabályozás az USA által alkalmazottat preferálja, vagyis teljesen rendben van vele minden.

A CEU-ról ejtsünk még pár szót. Olyan, hogy CEU Egyetem, nem létezik. Közép-európai Egyetem van. Az rendelkezik akkreditációval Magyarországon és az USA-ban is. A CEU Alapítvány, amely NY-ban van bejegyezve, nem akkreditált sehol. Vagyis magyar egyetem ad ki amerikai diplomát. Továbbá 2011 utántól, amikor is a Fidesz kormány először vizsgálta felül az akkreditációkat, a KEE-CEU sziámi pár 17 képzést végez akkreditáció nélkül. Elfelejtették bejelenteni őket. LoL!

A törvényes működés alapfeltétel. A 2011. évi CCIV. törvény a Nemzeti felsőoktatásról (Nftv.) felülírta a 2004. évi LXI. törvényt a Közép-európai Egyetem magyar állam általi elismeréséről. Lex posterior derogat legi priori, vagyis a későbbi törvény felülírja a korábbit. Innentől egyértelmű, hogy rendezetlen jogi helyzetről beszélhetünk, amelyért mind a kormány, mind pedig a „CEU” felelős. A kormány megtette a részéről elvárható szükséges lépéseket. Az egyetemnek ugyanezt kellene tennie, nem pedig hisztizni és baromságokat terjeszteni.

Hát ez van! Ilyen egyszerű feltárni az igazságot. Szerencsére még többen vagyunk, akik igénylik az értelem munkáját és elutasítják az érzelem diktatúráját.  

A magyar középületeket megrongáló, a magyarság emlékezetét minden módon gyalázó balliberálisok szolidaritást, együttérzést várnak tőlünk. Mi több, azt kérik most számon, hogy nem vállalunk fel lealjasult nézeteikért némi konfliktust az oroszokkal.

Szerintem az alap sztorit mindenki ismeri: adva van egy túlmozgásos lipótvárosi drogos majom, bizonyos Komáromy (szigorúan ’y’-nal a végén!) Gergő, aki megirigyelvén jelentőségteljes elődei, úgy, mint Dániel Péter, Gulyás Márton, Varga Gergő, magyar műemléket festékkel megbecstelenítő, valamint spanglitestvére, a füttyös tojásdobáló Juhász Péter, - aki nem pénzes borítékot vett át Portik megbízottjától, hanem éppen hogy ő küldött borítékot a balliberális gengszternek – megdicsőülését, maga is e forradalmi útra lépett és festékkel meggyalázta a szovjet katonai emlékművet.

Azt most hagyjuk, hogy a különböző pártok szerint mit szimbolizál ez az emlékmű, mert nyilván mi sem szeretjük, amikor az ukránok, románok gyalázzák az országukban fellelhető magyar emlékműveket. Teszem hozzá, az külön szép, hogy éppen a szovjet megszállás haszonélvezőinek kölykei rongálják most azt az alkotást, ami szüleik, nagyszüleik elvtelen, aljas meggazdagodásának és (rém)uralmának szimbóluma is.

A tárgyilagosság kedvéért egyezzünk meg abban, hogy a Szabadság téri szovjet emlékmű azoknak a hős katonáknak állít emléket, akik a náci Németország elleni háborúban hazánk területén estek el. Nekik köszönhetjük a német megszállásból való szabadulásunkat és több százezer zsidó honfitársunk koncentrációs táboroktól való megmenekülését is. Ha ezek a katonák nem lettek volna, ma nem lenne Komáromy Gergő sem, aki meggyalázhatná az emléküket.

Tegnap egy kedves ismerősöm elmesélt egy történetet, amelynek tanulságával magam is egyetértek. Íme:

Történt egyszer, hogy egy izraeli katona megerőszakolt egy beduin kislányt. Mire a beduinok felhorgadának, fegyvert ragadának és követelék az izraeli katona kiadatását, hogy törvényeik szerint megbüntessék szörnyű tettéért. Mondá erre az izraeli hadnak vezetője: Nem úgy a! Ez az ember izraeli, a mi vérünk, nem adjuk át idegen fennhatóság alá, bármily gyalázatot követett is el. Hanem mondjátok meg, törvényeitek szerint milyen büntetés jár neki, s mi e büntetést végrehajtjuk rajta. A beduinok elmondák, s másnap az izraeli katonák elvitték a hitvány alak heréit a sérelmet elszenvedett családnak. Ezzel mindkét fél elégedett volt.

Eszerint valóban akkor járnánk el helyesen, ha jól pofán basznánk ezt a csecsen Mehemedet és elküldenénk jó messzire, Allah valagába. Ezt követően pedig eltördelnénk ennek a Komáromy Gergő gyereknek a kezeit, mellé pedig arra köteleznénk, hogy II. világháborús dokumentumfilmeket nézzen, hátha ráeszmél, miféle borzalomból menekítettek is ki minket a szovjet hősök.

Sajnos az izraeli példa nálunk nem foganna meg, mivel a Magomed elpaterolásában még lenne is egyetértés, de a Komáromy megbüntetése már bajos volna. A balliberálisok erre a kis korcsra héroszként tekintenek, s ha csak haja szála görbülne, tízezres tömegeket pénzelne az utcára Soros György, a világsajtó sem szólna másról, mint a magyarok náculásáról, követelnék a kizárásunkat az EU-ból és így tovább.

Így azt mondom: nem a mi dolgunk! Egyék meg szépen, amit főztek. Hiszen pont ők az akadálya annak, hogy ebben az ügyben szolidaritást mutassunk.

Bizony, már a hőseink és mártírjaink sem azok, mint régen. Hogy ennek pontosan mik lehetnek az okai, azt érdemes lenne kutatni, csak sajnos már nem rendelkezünk azzal a tudós értelemmel, amelyik érdemesnek találná a téma felé fordulni annak társadalmi és gazdasági hasznossága hiányában. Egyszóval, nincs társadalmi igény, fizetőképes kereslet rá, akkor pedig a ráfordított munka nem eredményez kutatói állást, stabil egyetemi egzisztenciát.

Manapság azért fizetnek, az ér tudományos fokozatot, azért kaphat valaki egyetemi katedrát, ha azt mondja, a fütyim csak pisilésre való és heréim termelékenységét a társadalmi konvenciók, nem pedig biológiai folyamatok befolyásolják, s szerintük mindebből logikusan és tudományosan az következik, hogy nem vagyok férfi. Nos, egyes hímnemű egyedek vonatkozásában ez az állítás valóban helytálló, de ők nem az általános, amiből a (valódi) tudomány axiómákat állíthatna fel, hanem az egyedi, ami a „szabályt”, ha nem is erősíti, de biztosan nem gyengíti.

Én még emlékszem a régi hősökre. S nem csupán azokra, akiknek a neve is fennmaradt, de emlékszem a hősök és mártírok archetípusára, emlékszem, kikre használtuk egykor e jelzőket.

Soroljunk is fel néhányat emlékeztetőül!

Hős volt Búvár Kund, valódi nevén Zotmund lovag, I. András király katonája, aki Pozsony alatt egy éjszaka megfúrta III. Henrik német-római császár hajóit, így mentve meg a várost az ostromtól.

Hős volt Kinizsi Pál, Mátyás fekete seregének vitéze, kinek nevéhez számtalan dicső tett elvégzése kötődik.

Hős volt az gyermektelen nő, - kiről édesanyám mesélt, neki pedig nagyanyám - aki a II. világháború idején önként vállalta az orosz katonák általi megerőszakolást csak azért, hogy az anyákat ne szakítsák el gyermekeiktől, hogy a férjeknek ne kelljen végignézniük feleségük többek általi megerőszakolását, hogy a gyermekek ne maradjanak árván ellenkező szüleik agyonlövését követően.

Hős volt Jávor Pál, aki előbb a zsidótörvények okán állásuktól megfosztott kollégáinak szerzett alkalmi munkát, majd zsidókat bujtatott a villájában, miközben a nyilas pribékek felgyújtották a fővárost őket kutatva.   

Hős és mártír volt Dugovics Titusz, a Nándorfehérvárnál a hazájáért életét feláldozó katona. Aki nem tűrte, hogy idegen zászlót tűzzenek a vár fokára. Inkább a mélybe vetette magát a zászlót kitűzni készülő ellenséggel együtt.

Mártírok voltak az aradi vértanúk, kiknek nevét ma egyetlen egyetemista sem tudná felsorolni. S nemhogy felsorolni, de egyet nem tudna mondani közülük egyikük sem! Nemhogy ők, a jövő tudósai, de oktatóik sem!

Íme: Knezić Károly, Nagysándor József, Damjanich János, Aulich Lajos, Lahner György, Poeltenberg Ernő, Leiningen-Westerburg Károly, Török Ignác, Vécsey Károly, Kiss Ernő, Schweidel József, Dessewffy Arisztid, Lázár Vilmos.

Ki tehát a hős és a mártír?  - Olyan személy, akit rendkívüli jellembeli adottságai képessé tesznek a közösséget szolgáló önfeláldozó cselekedetek véghezvitelére. A hős feladatának elvégzésekor átlépi a saját korlátait is, nem törődve önnön sorsának alakulásával. A hős ezért gyakran válik mártírrá, vagyis olyan személlyé, aki a hitéért, meggyőződéséért, elveiért, a közösségért kész az életét is feláldozni.

Én még így emlékszem a hősökre és mártírokra. Számomra az e tulajdonságokkal rendelkező, ilyen tetteket véghezvivő emberek a hősök és mártírok. Nem pedig azok, akiket ti, baloldali és liberális emberek hősnek és mártírnak neveztek.

Egyébként abszolút nem érdekelne, hogy ti milyen embertípusért rajongtok, hogy számotokra kiben testesül meg az embereszmény, ha az általatok imádottakat nem úgy emelnétek piedesztálra, hogy közben morális torzókat neveztek meg a mi hőseinkként, olyanokat, akikről mi sosem állítottuk, hogy ők a mi számunkra erkölcsi iránytű lennének, állítotok ellentétpárként.

Lehet a ti hősötök a horpadt mellű és lelkű Gulyás Márton és Varga Gergő, emlegethetitek őket úgy, mint közösségetek mártírjait, de ne erőszakoljátok ránk beteg lelketek kreálmányait, mint olyan személyeket, akik szerintetek a mi hőseink és mártírjaink.

Gulyás Márton ellentétpárja csak a korcs lelkivilágotok szerint Farkas Flórián vagy a 2006-ban egy tankot beindító tüntető. Ti leválthattátok Kinizsi Pált és Batthyány Lajost és mondhatjátok a homo-pornózó valóságshow szereplőre, hogy valósághős, és meghívhatjátok különböző műsoraitokba, ahol a felnövendő nemzedékek elé példaként állítjátok. Nektek lehet hős és mártír a magyar közjogi méltóságot szimbolizáló, műemlékvédelem alatt is álló épületet megrongáló, a magyar jogállamiságot meggyalázó iskolázatlan lumpen proli. Ez a ti szintetek, ezt elfogadjuk. De ne mondjátok meg nekünk, hogy mi kit tiszteljünk!

A tankot beindító férfivel felállított párhuzam azért is pikáns, mert az illető Jobbik szimpatizáns, vagyis most éppen veletek őrjöng a fővárosban. Túl azon pedig nettó hazugság, hogy enyhébb büntetést kapott, mint Gulyás, mert 1 év 4 hónap szabadságvesztésre ítélték, amit 2 évre felfüggesztettek. Az ítéletet pedig a ti bíróságotok hozta 2009-ben.  

Farkas Flórián nekünk sem szimpatikus figura. Nemhogy nem a hősünk, de undorral fordulunk el tőle. A regnáló kormány renoméján bizony barna foltként éktelenkedik az ő személye, ahogy sokan másoké is.

Csakhogy, amíg nektek a 160 milliárd eurót elsíboló Demszky vállalható figura, s amíg az ő tanácsadója, Mesterházy Ernő ártatlan bárány, addig nem látjuk értelmét az ilyen alakok létezését egymás szemére vetni.

Egyébként az tudjátok, hogy Mesterházyt 12 év bűnvádi eljárás után felmentették? Állítólag nem síbolta el a főváros vagyonát. Már csak az lenne a kérdésem, hogy akkor miből épített villaparkokat (!!!) Balin? Mert a havi apanázsából biztosan nem. Ahogy azt is tudjuk, hogy Hunwald szegény ember, tehát nem lopott ő sem, viszont a fogvatartása alatt a magánrepülőgépében 500 milliós kár keletkezett. Akkor mennyi a gép teljes értéke? És miből vette?

Szóval, hagyjuk! A ti politikusaitok pont ugyanolyan tolvajok, mint a mieink.

Visszatérve a ti hős mártírjaitokra, nem tudom nem felállítani a párhuzamot Gulyás Márton és Lukács György tömeggyilkos között. Persze, ez sem egy tökéletes párhuzam, mert, amíg Lukács a bolsevik tömeggyilkoson túl filozófus is volt, addig Gyulás az anarchistán túl csak egy szerencsétlen szellemi éhenkórász.

Lukács Györgyöt anno felmentették a katonai szolgálat alól, mert fizikai állapota elégtelennek bizonyult. Mindez nem akadályozta meg abban, hogy a tanácsköztársaság idején a Vörös Hadsereg politikai biztosaként tömeges kivégzéseket hajtson végre. Gulyás alkatilag tökéletes mása Lukácsnak: fizikai megjelenését tekintve olyan, akit nem vinnének el katonának, akit megtapsoltak nyolcadikban, ha sikerült bukfenceznie. Lukácshoz hasonlóan, és a gyengékre általában jellemző erőszakossággal, munkatáborba zárná mindazokat, akik másként gondolkodnak. Szóval, mindketten liberálisok és mindketten rendkívül népszerűek ideológiai közösségükben.

Nyilván nem lehet az sem véletlen, hogy a balliberális mártírokért tüntető bolsevista tömeg következő erőszakos akciója a Terror Háza Múzeum ellen irányult. Az ellen az intézmény ellen, amely egyrészt szimbóluma a balliberális világlátás gyilkos hajlamának, mint az ÁVH egykori székhelye, másrészt, ahol nyilván vannak tartva a tüntetők felmenői, mint tömeggyilkosok, mint az emberi faj szemete.

Persze, ne feledkezzünk meg a baloldali anarchisták udvari bolondjáról, Juhász Péterről sem! Ez a beteglelkű korcs és társai tojással dobálták a Gyorskocsi utcai rendőrségi fogdát, mert azt feltételezték, ott van „bebörtönözve” a baloldal jelenlegi legnagyobb hérosza, Gulyás Márton. Hát nem ott volt. Mindenesetre 100 darab tojást vágtak az épület falához mindenféle retorzió nélkül.

Most túl azon, hogy az étel ilyetén való elpazarolását véteknek tartom, igazán meglepő akció ez a szegények boldogulásáért ruháit megszaggató baloldaltól. Száz tojásból vajon hány éhező gyereket lehetett volna jóllakatni? Már, ha valóban számítana a baloldalnak egy éhező magyar gyerek.

Ne feledjük, 2006-ban ennél kevesebbért is vertek félholtra embereket az akkori kormány parancsára!

S ha már tüntetések figuráit emeljük ki, akkor megemlíteném, hogy számomra nagyobb mártír az az egyetemista srác, aki a villamos megállóban zászlóval kezében állt, miközben vagy 20, azóta sem azonosított, rendőri egyenruhát viselő ÁVH-s, tehát balliberális pribék rontott rá. Agyba-főbe rugdosták, a magyar zászlót szanaszét tapodták. Annak a fiúnak egyetlen bűne az volt akkor, hogy magyar zászló volt nála. Nem dobálta üvegekkel a rendőröket, festékkel sem öntötte le Göncz Árpád házát. Olyat sem ordított bele a tömegbe szónokként, hogy a jobboldali embereket munkatáborba kéne zárni. Csak magyar zászló volt nála, ez volt a bűne.

Nagyobb mártír az a két egyetemista lány is, akiket az ÁVH-s, tehát balliberális pribékek megkínoztak, ujjukat és ordájukat törték, meztelenre vetkőztetve tornagyakorlatok elvégzésére kényszerítették őket és közben röhögtek rajtuk. Nők voltak. Persze, nem a baloldali feministák szemében, mert azok, aki ma naponta televinnyogják a facebook-ot a nők nem létező jogfosztottsága miatt, akkor hangjukat nem hallatták. Ezért is vallom, hogy a feministák nem mások, mint a bolsevizmus gyilkosainak női tagozata.

Sorolhatnám a végtelenségig, hány, meg hány ártatlan emberre támadt rá a baloldali kormány erőszakkal, aljas indokból. Ezzel szemben a diktatúrának kikiáltott Orbán rezsim rendőrei még sosem bántalmaztak egyetlen baloldali tüntetőt sem. Annak ellenére nem, hogy minden tüntetés előtt rendőri erőszakot vizionál a komplett balliberális világsajtó.

Egy gondolat erejéig visszautalnék a magyar zászlót 2006-ban napi szinten széjjeltipró baloldali „demokráciára”. Mert milyen zászlóval is tüntettek ti manapság? Nem a magyarral. Attól ugyanis prüszköltök, mint ördög a tömjéntől. Ti egy idegen hatalom zászlajával vonultok fel, azt tűzitek ki magyar középületek homlokzatára, kinyilvánítva ezzel, hogy ti nem kértek a magyarokból, hogy ti nem magyarok vagytok.

Tudjátok, ki tett még így és mikor? – Megmondom: Kun Béla és bandája a tanácsköztársaság idején. Ők is a porba-sárba vetették a magyar zászlót és helyette a vörös lobogót vonták fel. Amikor a volt császári tisztek által jól megszervezett Vörös Hadsereg a dicsőséges tavaszi hadjárat során visszafoglalta a felvidéket, Kun Béla nem a magyar zászlót tűzette ki, hanem a Szovjetunió vörös lobogóját. Ezzel jelezve, hogy a visszafoglalt terület nem Magyarország, hanem a Szovjetunió része. Csakhogy Kun Béla láncon tartója arra utasította csahosát, hogy hajtsa végre az antant akaratát és vonuljon ki. A Szovjetunió nem tartott igényt az egykori magyar területre, Kun Béla pedig engedelmeskedett, mivel neki sem jelentett semmit Magyarország. Aminek a Vörös Hadsereg szétszéledése lett az eredménye. A magyar érzületű volt császári tisztek ugyanis többé nem hajtották végre a bolsevik vezért utasításait.   

A mostani tüntetéseitek is pontosan ezt a hazaárulást valósítják meg. Persze, nehéz egy internacionalista bolsevikot hazaárulással megvádolni, amikor azt sem tudja, mit jelent a szó. És ne gyertek azzal, hogy csak Orbán ellen vagytok! Ez nem igaz. A magyar zászló nem Orbáné, hanem a miénk, magyaroké. A Sándor palota nem Orbán háza, hanem a magyar embereké. A Terror Háza Múzeum sem Orbáné, hanem a magyaroké, s ha azt gyalázzátok meg, minket, magyarokat gyaláztok.

Undorítóak vagytok, vállalhatatlanok. Nem vagytok alternatívája Orbánnak, mert nála sokkal rosszabbak vagytok. Nincsenek közös ügyeink sem. Egy sem! S nincsenek közös hőseink sem, mert a miénk Ben apó és Dózsa György, a tiétek Gulyás Márton és Varga Gergő. Van különbség, higgyétek el!

A mi zászlónk piros-fehér-zöld, a tiétek meg mikor milyen. Mi akkor tüntetünk, ha egy politikus beismeri, hogy választási csalást követett el, s ezzel szembe köpte a demokráciát, ti meg akkor, ha egy tőzsdespekuláns, - aki nem mellesleg a magyar forintot is megkísérelte bedönteni – megfizet titeket az érdekei kiszolgálásáért.

A mi hőseink akkor vittek virágot a Batthyány örökmécseshez, amikor azért verés és börtön járt. Nem pedig demokráciában, békeidőben rongáltak középületeket. A mi hőseink akkor cselekedtek, ha embereket kellett megszabadítaniuk nehéz sorsukból, nem akkor, ha egy elmeháborodott milliárdos világuralmi törekvéseit kellett kiszolgálni, amint azt a ti hőseitek teszik.  

Például a CEU dolgában mi azt szeretnénk, ha Soros fizetné azokat az egyetemi oktatókat, akik a nem létező egyetemén (CEU) oktatnak. Mert az nem működik, hogy az államilag fenntartott Közép-európai Egyetem oktatóit az állam fizeti, de közben az amerikai diplomáért félévente fizetendő díjat Soros alapítványa szedi be, s tetejébe még pofátlanul kiteszik embernyi betűket a homlokzatra, hogy CEU. Ez nem tanszabadság, ez tolvajlás. Ne a magyar akkreditációval adjon már ki úgy amerikai diplomát, hogy az csak neki hajt hasznot. A ti hőseitek viszont azért harcolnak, hogy továbbra is a magyar állam fizesse azokat az oktatókat, akik Soros Györgyöt szolgálják ki.

A ti hőseitek muszlim terroristákkal árasztják el Európát és árasztanák el Magyarországot is. Velük (és veletek) ellentétben mi muszlim terroristákat sem akarunk. Sem Magyarországra, sem az EU-ba. Sőt, olyan muszlimot sem, aki nem terrorista, csak a kölyke vagy az unokája lesz az. Mert az lesz, eddig ezt láthattuk és tapasztalhattuk. Nem asszimilálódnak, nem tisztelik a befogadó népek kultúráját. Nincs helyük köztünk. Hiába áll ki panel prolinak öltözve egy diszlexiás futóbolond, Schilling Árpád, aki nálatok értelmiségiség netovábbja, hogy nincs is terrorfenyegetettség és nem is történtek terrortámadások a közelmúltban, mi tudjuk, hogy ez hazugság, függetlenül attól, hány agyhalott osztja meg közületek a facebook-on.

Tulajdonképpen, ha a hőseitek által megteremteni vágyott világ és a Habonyokkal, Mészárosokkal terhelt Orbán világa között kellene választanunk, akkor Orbán világát választanánk.   

Orbán kormányzása korántsem tökéletes, de jobb minden eddiginél, ami a rendszerváltozás óta volt. 2008-ban ti százezrek feje fölül vettétek el a fedelet, milliókat semmiztetek ki. Titeket saját, a homályba visszahúzódó gazdasági elitetek rángatott dróton. S ha a kormányfőnek nem tetszett, ahogy lopnak a gazdáitok, akkor azt a kormányfőt kicsináltátok. Medgyessy Pétert egy ország választotta, Gyurcsányt 4-5 üzletember. A ti vezetőitek ennek az országnak a népére uszítottátok a fizetett pribékjeiket, emberiesség elleni bűntetteket elkövetésében vagytok bűntársak.

Számunkra nincs különbség Lepp Gyula és Mészáros Lőrinc között. Mi azt is tudjuk, hogy nem Kovács 2 Jánosok kapják a zsíros állami megrendeléseket, a ti időtökben sem ők kapták. Akkor nem mindegy nektek, hogy mészáros vagy Lepp, Garancsi vagy Bajnai? Úgysem ti kapjátok és úgyis ugyanúgy leosztás van. Sem Kóka, sem Mesterházy Ernő nem fog többet hagyni a zsebetekben, mint Mészáros vagy Habony.

S ha ebben nincs különbség a két politikai formáció között, akkor az számít, ki árverezteti el a házainkat, ki akar muszlim terroristákkal legyilkoltatni minket, ki utasítja a rendőröket magyarok legyilkolására, ki szolgál idegenek érdekeket és tiporja porba-sárba a magyar zászlót és kiket állít elénk példaként.  

Szeretném az egyik közkedvelt balliberális toposzt kicsit alaposabban kivesézni. Nem mondom, hogy az önálló gondolatokat megtagadókat észhez téríteni, mert az lehetetlen. Ha létezne, még Istennek sem sikerülne.

Arról szeretnék beszélni, miért is megy külföldre dolgozni annyi magyar fiatal és kevésbé fiatal, egyedül vagy családosan. Occam borotvájával most kettéhasítjuk az ostoba feltételezésektől, politikai lózungoktól terhes vélelmeket tartalmazó hipotéziseket és csupán a legegyszerűbbet, a legnyilvánvalóbbat tartjuk meg.

Nem igaz, hogy a Zorbán miatt fordítanak hátat sokan hazájuknak és keresnek jobb megélhetést külföldön, többnyire az EU tagállamaiban. Aki ezt állítja, annak egy mákszemnyi realitásérzéke sincs.

Lássuk, miként gondolom én, azaz lássuk, mi a valóság!

Igen, mindenki hülye, aki nem úgy gondolja, mint én, és igen, én vagyok csak helikopter!

Kezdjük mindjárt a legelején, azzal, hogy 2004. május elsejével beléptünk az EU-ba. Fantasztikus, nagyszerű érzés volt. Azt mondták, onnantól bárki nyithat kávézót Bécsben. Istenem, de sokan elhitték! Nyugi, én is! Most miért? Tök szupi lett volna, ha Bécs a tízmillió magyar kávézó városa lett volna. Nem lett az.   

Nos, a nyugat felé megnyíló lehetőségek nem csupán kávéházakban manifesztálódhattak. A hegesztő például hegeszthetett is, vagy pakolhatott kamiont az egyetemi oktató az oktatói fizetésének háromszorosáért. A munka nemesít. Slussz.

Aztán jött 2006 ősze és Gyurcsány ámokfutása. Akkor terjedt el az első ostoba tévképzet a magyar fiatalság külföldi munkavállalásával kapcsolatban. A jobboldali médiumok azt, a szintén jobboldaliak által kiagyalt marhaságot kezdték el terjeszteni széles körben, hogy a fiatalok Gyurcsány miatt menekülnek az országból, s hogy 2006 őszét követően többen vándoroltak ki, mint 56 után.

Jézusom!

Az igaz, hogy mindannyiunk Őszinte Ference egy alkalommal elragadtatván magát azt találta mondani, hogy el lehet menni, akinek nem tetszik. Na, de kérem, a fiatalság leszarja a politikát, a mégis politizáló fiatalok jobboldali érzelmű része meg azt, hogy mit mond Gyurcsány Ferenc. Vagyis a konklúzió az, hogy bár tényleg egyre többen mentek külföldre munkát vállalni a fiatalok, az korántsem Gyurcsány mondatainak vagy tetteinek volt következménye.

Sokkal triviálisabb okokat kell keresnünk. Adott volt egyszer a 2004 óta szabadabb helyváltoztatás Európában. Aztán 2007 decemberétől már a Schengeni Egyezményhez is csatlakoztunk. Európában elfelejthettük még az útlevelet is. Azt sem tudtuk, mikor megyünk át egy határon, csak mentünk és bámészkodtunk, hogy „jé, milyen szép!”.

 Nagyjából ezzel egy időben Anglia feloldotta a munkaerő piaci átmeneti korlátozásokat az EU-ba 2004 közepén felvett kelet-európai tagországokkal szemben. Hurrá, mehettünk dolgozni az ángliusokhoz is! Már régen nem akart senki kávéházat nyitni Bécsben, megelégedtek azzal, hogy a munkájukért a korábbi vezető kapitalista ország munkavállalója bérének felét kapják, nem pedig ötödét, mint Magyarországon.

Ez elég ösztönző volt, s ha nem lett volna az, 2008-ban jött a gazdasági világválság. Ennek szintén nem Gyurcsány volt az oka, noha a baromarc még akkor is álproblémáról beszélt, amikor a bankok javában vitték el a tetőt az emberek feje fölül.

S akkor el is érkeztünk a lényeghez! A magyarok kivándorlása nem világnézeti eredetű, hanem gazdasági. Egyrészt szélesre tárult a világ az EU-val, másrészt otthontalanná válva nem sok választás van, mint külföldre menni. Meg is mondom, hogy miért!

Az EU nem a mi gazdasági kiteljesedésünket hozta. Soha nem is volt olyan egyenes szándéka az EU urainak, hogy a volt keleti blokk országait helyzetbe hozza. Céljuk saját gazdaságuk potenciáljának növelése volt, s ha ezzel együtt járt az is, hogy a csóró újfelvételesek is valamelyest jobban érezhették magukat, hát nem bánták.  

A magyar piacot átvették a nyugati nagy cégek, közkeletű megnevezéssel a multik. Például bankok, akik ésszerűtlen feltételek mellett adtak hiteleket boldog-boldogtalannak. Ez a rendszer dőlt be 2008-ban az USA-ban, ahol aztán a nagyokosok szépen rátolták a problémát Európára. Lássuk be, nem volt rossz húzás!

A magyar prolit meg szépen agyonnyomta annak a rengeteg hitelnek a jelentősen megnövekedett törlesztő részlete, amit nagy boldogan felvett. 0% beülővel hajthattak ki a Mercedes szalonokból, lett lapos tévé még a tyúkólban is. Nagy volt a jólét, amint azt Ferenc testvér is megfogalmazta a választási beszédében.

Ja, az volt! Aztán 2008-ban megkezdődtek a bankok és hitelintézetek által kezdeményezett végrehajtási eljárások, az árverések. Naponta százával váltak hajléktalanná családok. Elvitték a szép autókat és az LCD tévéket is. Elvittek mindent. Két fizetés is kevés volt a hiteleket törleszteni.

Minekutána a végrehajtási eljárásban elrekvirált ingatlanok és ingóságok értékesítéséből a bankok és hitelintézetek részére befolyt összeg nem fedezte a teljes tartozást, a magyar proletár fizetését terhelték meg. Nem volt már szép ház, csillogó-villogó új autó és lapos tévé, de nem volt fizetés sem, hogy az albérletet fizetni lehessen.

Akkora volt az elégedetlenség a balliberális kormányok tesze-toszasága miatt, hogy a népek 2010-ben kétharmadot adtak Orbánnak a „Nesze, bazmeg, légy te a megmentőnk!” felkiáltással.

Bizonyos szinten az is lett. Kétségtelenül leállította a kilakoltatásokat és árverezéseket. Az energiaszektor szolgáltatóival is megállapodott, hogy télen nincs szolgáltatás felfüggesztése. A bankokkal is kötött megállapodásokat, amelyek félmegoldás voltak csupán. A fizetéseket ugyanis továbbra is terhelték a banki hitelek miatti levonások.

Az egyetlen életképes megoldás azt volt, ha az adósok külföldre mennek dolgozni, mert az ottani bérekre a magyarországi hitelekből fakadó adósság nem volt ráterhelhető. Ez és semmi más nem vitte külföldre a nagyobb tömegeket: menekültek az adósságcsapda elől.

A kinti munkából aztán fizethetik a hitelek törlesztő részleteit és álmodozhatnak arról, hogy egy napon majd tiszta lappal hazatérhetnek. Mások addig maradnak, amíg össze nem gyűjtenek egy új lakásra, házra valót. S akadnak olyanok, akik új életet kezdenek távol a hazájuktól. Teszik mindezt függetlenül attól, hogy mely politikai formáció van éppen hatalmon.  

Ennyi lenne a történet. Akinek van józan belátási képessége, az itt összetalálkozhat a valósággal. A többieknek marad az, hogy sosem lesztek helikopter, bazmeg.        

Tegnap hajnalban az amerikai hadigépezet beindult és bombázni kezdte Szíriát, válaszul egy az Aszad rezsim katonai lépésének tulajdonított vegyi fegyver támadásra. Közel hatvan Tomahawk rakétát lőttek ki a Földközi-tenger keleti medencéjében állomásozó Ross és Porter hadihajókról a Homsz város melletti szír katonai bázisra. Az USA hadvezetésének vélelme ugyanis az, hogy a vegyi fegyveres támadást arról a bázisról indították, illetve a bázison további vegyi fegyver készlet található.

Donald Trump amerikai elnök a következőképpen fogalmazott:

 „Az Egyesült Államok életbevágó nemzetbiztonsági érdeke, hogy megakadályozza és elrettentse azokat, akik vegyi fegyvereket terjesztenek vagy használnak”

Miközben az amerikai katonai lépést a világ szinte valamennyi állama üdvözölte, Oroszország agresszióként értékelte. Elemzők egybehangzó véleménye az, hogy ez ügyben az egyetlen releváns állásfoglalás Putyin elnöké, mint a második számú katonai szuperhatalom vezetőjéé.

„Ez a lépés nem visz bennünket közelebb a végső célhoz a nemzetközi terrorizmussal vívott harcban, hanem ellenkezőleg, komoly akadályt jelent abban, hogy nemzetközi koalíciót hozzunk létre, és hogy hatékonyan szembeszálljunk ezzel a világméretű fenyegetéssel” – mondta az orosz elnök szóvivője.

Próbáljuk meg katonastratégiai szemszögből vizsgálni, ki mit nyert, illetve mit veszített a konfliktus jelenlegi szakaszában tett lépéseivel.

Kezdjük mindjárt a szíriai rezsim vezetőjével, Bassar al-Aszad elnökkel.

A szír vezetés korábban orosz nyomásra belépett egy olyan nemzetközi egyezménybe, amely az egyes államok vegyi fegyver készleteit ellenőrzi, illetve megsemmisíti. Ennek előzménye egy korábbi, vitatott körülmények között lezajlott gáztámadás volt, amelynek kapcsán Obama elnök kijelentette, ha  Aszad csak még egyszer vegyi fegyvert vet be saját népe ellen, komoly megtorlással kell számolnia.

Ennek megfelelően a szír vezetés aktívan közreműködve segítette a nemzetközi szakértőkből álló szervezet munkáját és a Szíriában feltalálható vegyi fegyvereket begyűjtötték, megsemmisítették. Természetesen leszámítva azokat, amelyeket a terroristák által felügyelt területeken rejtettek el. Már, ha volt ilyen. Úgy tudni, volt.

A Putyin által összegründolt nemzetközi összefogásnak köszönhetően az Iszlám Államot sikerült szinte teljesen lenullázni, a szír elnök helyzete tehát stabilizálódott, már az USA sem akarta elmozdítani, sőt, Trump kijelentette, tárgyalni kell vele.

Aszad tehát ezzel a vegyi fegyver incidenssel semmit nem nyert, viszont mindent elveszített.

Nézzük, milyen előnye származott mindebből az USA-nak, illetve Trump elnöknek!

Először is, nem lehet tudni, mennyire voltak elégedettek azzal a körülménnyel, hogy a szír kérdést illetően Putyin bizony lenyomta őket, illetve a torkukon néhány kellemetlen békát. Sokkal egyszerűbb volt ugyanis vagdalkozni, tények ismerete nélkül vélelmezni mindenféle csúnya dolgot Aszadról, mint nemzetközi szakértőket bevonva kivizsgálni ügyeket. Mint az első vegyi fegyveres esetet is. S mennyivel egyszerűbb lett volna úgy vegyi fegyver bevetésével vádolni az Aszad-rezsimet, hogy nem semmisítik meg az országban fellelhető vegyi fegyver készletet ellenőrzött körülmények között. Arról nem szólva, hogy az orosz-kínai koalícióhoz csatlakozva ténylegesen is sikerült kiűzni Szíria területéről az Iszlám Állam terrorszervezetet.

Ugyancsak Putyin érdeme volt, hogy a szíriai légtérben bekövetkező incidensek kiküszöbölését és a légi bevetések biztonságának szavatolását a felek memorandumban rögzítsék. Ennek a „forródrótnak” köszönhetően a szövetségesek nem lőtték rommá egymást. Stratégiai szempontból az USA tekintélyén csorba esett, amelynek kiküszöbölése elengedhetetlen volt.

Tolták is a propagandát ezerrel az Aleppó ostromának civil áldozatai kapcsán, miközben ők maguk Irakban Moszulnál ugyancsak válogatás nélkül bombáztak mindent és mindenkit, aki élt és mozgott. A balliberális világmédia azonban megtette, ami tőle telt, Putyint olyan feketére festette, amilyenre csak lehetett.

Make America Great Again! – adta ki a jelszót Trump a kampányában. Akkor ezen sokan mosolyogtak, mások meg nem tulajdonítottak neki különösebb jelentőséget. S hogy az USA 45. elnöke mennyire nem az a médiabohóc, amikek láttatni igyekeztek politikai ellenfelei, azt most be is bizonyította: Előbb lőtt és aztán sem kérdezett. Igazi amerikai barom.

Nem, a „tegyük újra naggyá Amerikát!” jelszó mögött nincsenek morális megfontolások, gazdaságiak is csak annyiban, hogy az mennyire szolgálja ki a hadigépezet fokozódó igényeit. Aki azt hiszi, hogy a Ford holmi büntetővámoktól megrettenve adta fel mexikói terveit, az idióta. Jelentős mértékű hadiipari megrendeléseket ígérhetett be nekik az elnök, ettől tértek jobb belátásra. Mert az amerikai gazdaságot csakis a fegyverkezés fokozása, a háborús készülődés és konkrétan a háborús cselekmények tehetik naggyá, mint eddig mindig a történelem során.

A háborúhoz ellenség kell, az ellenség megjelenítésére propaganda, a tettekre pedig okok. Mindez rendelkezésre áll a proxy háború fokozatának emeléséhez. Az ellenséget megnevezték: Oroszország, aki beleavatkozik még az USA elnökválasztásába is, és lám, támogatja a csúnya Aszad-rezsimet, amelyik a saját népét elgázosítja (utalás a nácik cselekedeteire, ez mindig bejön). Egyértelmű, hogy a világbéke őrzőjének, az USA-nak nem marad más választása, mint mindenkit szarrá bombázva óvni a liberális világrendet.

Tekintve, hogy a propagandagépezetük a fél világot tudat nélküli, agresszív zombivá tette, nem merül fel a kérdés, hogyan lehet vegyi fegyvere Aszadnak, ha azokat megsemmisítették? S miért kockáztatná a szír elnök a jelentősen megerősödött pozícióját egy ilyen atrocitással? Vagy, miért nem mennek most a helyszínre nemzetközi szervezetek élén szakemberek és vizsgálják meg, hogy a Homsz-közeli szír bázison valóban voltak-e vegyi fegyverek? Elégedjünk meg annyival, hogy Trump szerint voltak?

S felejtsük el, hogy korábban éppen a CIA erősítette meg, hogy az Iszlám Állam Irak területén rejtett el vegyi fegyvereket, azok bevetési szándékával? Honnan tudjuk, hogy a felrobbantott szarin gáz nem a helyszínen volt és éppen valamelyik terrorista sejt készült vele valami aljasságra? Sok itt a kérdés, de választ hiába várunk, sosem fogjuk megkapni.

Mit nyert ezzel az USA? – Mindent. Amerika ismét nagy lett egy pillanatra, Amerika ismét megmentette a világbékét, Amerika betartotta az ígéretét, hogy ilyet többet nem enged meg, Amerika erőt mutatott fel.

S hogy mit vesztett? – Majd meglátjuk! Hiszen az sem lehet véletlen, hogy pont most volt gáztámadás és annak „jogos” megtorlása, amikor az USA elnöke a kínai elnökkel találkozik, amit hónapokkal korábban lefixáltak. Az időzítés zseniális. Még, hogy Trump ostoba!

Ennek a történetnek a harmadik főszereplője Oroszország, vagy még inkább Putyin elnök. Lássuk az ő helyzetét és kilátásait!

A szerencsétlen, hónapok kínkeserves munkájával elérte, hogy az Iszlám Állam ellenében nemzetközi koalíció szülessen, hogy az egyébként egymást nem különösebben kedvelő felek megbéküljenek, aztán egyetlen nap alatt mindennek vége, ráadásul még őt állították a sarokba, mint a rossz gyereket.

Értelmetlen lenne elvitatni, hogy az évek óta mismásolgató NATO-t egy kézlegyintéssel félretoló Putyin egyetlen hét alatt többet tett a terrorizmus ellen, mint azok évtizedek munkájával. Putyin nélkül az IÁ még most is dúlná Szíriát és Irakot. Köszönjük, Vlagyimir Vlagyimirovics!   

Mindeközben a liberális világsajtó szemében az orosz elnök agresszor, a Krím megszállója, az USA belügyeibe beavatkozó, más diktatúrákkal szoros kapcsolatot tartó gonosztevő. Hogy a Krímben 90%-ban orosz nemzetiségűek élnek, akiket éppen a Soros pénzelte ukrán nacionalisták gyilkolásztak, az mellékes. Hogy az USA beavatkozik a világ összes országának belügyeibe, és nem csupán lehallgatásokkal, hackeléssel, de fegyverrel is, az sem számít. Miként mellékes az is, hogy bizonyítottan az USA hozta létre az Al-Kaidát és az Iszlám Államot is.

Néhány hónapja, amikor az USA bejelentette, hogy újabb fegyverszállítmányokat küldene a szír mérsékelt ellenzéknek, Putyin szépen kérte őket, hogy ne tegyék, mert az előző szállítmányok is mind az IÁ-nál kötöttek ki. Biztos véletlenül. Mert az úgy volt, hogy néhány arab handzsárral megtámadta az amerikai szuper katonai bázist és rekvirált több tucat vadiúj Toyota katonai terepjárót, kézifegyver arzenált és még egy Apacs helikoptert is! Így volt, na! hogy máshogy?

A harci helyzet az, hogy Putyin mindent elveszített, amit eddig felépített. A konszolidált orosz medve imázs nem hozott sokat a konyhára. Vinni viszont vitt, nem is keveset. A hadikiadások jelentős terhet tettek az orosz gazdaságra. Az elnök belső ellenzékének amerikai pénzen felerősödött hangja egyre több problémát jelent a belpolitikában.

Ám egy ilyen proxy háború sosem merevedik bele egyetlen napba, egyetlen momentumba. Ami pillanatnyi előnyt jelent, az hosszú távon nem biztos, hogy valódi hasznot hajt. S, ami ma hátrányunkra van, később előnyünkre válhat.

Egyet felejt el mindenki, aki az orosz medvével incselkedik: legyőznie őt még senkinek nem sikerült. Hagyományos fegyverek tekintetében még mindig az övé a legfejlettebb szárazföldi hadsereg. Vadászgépeik létszáma ugyan elmarad az USA-tól, de azok technikai fölénye sem elhanyagolható. Nem épít anyahajókat, mert már egy ladikból is képes interkontinentális rakétákat lődözni, a tengeralattjárói pedig jelenleg ellenfél nélküliek. És hát nem mellékesen atomnagyhatalom.

A jelen hadviselésben mindez nem jelent valódi előnyt, ez tény. Csakhogy rendelkezik valamivel, amije viszont Amerikának sosem volt, nincs és soha nem is lesz: állhatatos, minden szenvedést elviselő nép. Ilyen az orosz. Amennyiben ezen incidens és a továbbiak kapcsán Putyin elnök fel tudja mutatni bizonyítékait az USA agressziójára Oroszország ellen, a nép le fogja szarni, ha gépolajban kell sütnie a patkányt, ha rongyokban kell fagyoskodnia a fűtetlen lakásokban, akkor is ki fog tartani siránkozás nélkül. Majd főzik a vodkát krumpliból és cukorból, van abban bátorság több is, mint amire szükségük lesz.

Arra bazíroznia tehát az USA-nak, hogy az orosz gazdaság belerokkan a fegyverkezésbe, hibás stratégia. Hibás még akkor is, ha el kell ismernünk, remek lépés volt a NATO tagállamok sarokba szorításával hadi kiadásokra fordítható többlet megteremtése.

Tényleg dicséret illeti Trumpot a háborús előkészületek során mutatott kiváló stratégiai érzékéért. Akik aggályoskodtak, hogy tábornokokat, tehát katonákat nevez ki civil tisztségek betöltésére, nézhetnek nagyot. Már most rommá verte Obamát ezen a téren. Az előző elnök 8 év alatt lerombolta az USA katonai tekintélyét, Trump meg néhány jó húzással visszaszerezte azt. Hogy aztán ennek milyen ára lesz, az más kérdés. Ráadásul olyan kérdés, ami az amerikai embereket egyáltalán nem foglalkoztatja, a lényeg, hogy most megint úgy érzik, ők a világ.

Trump népszerűsége új csúcson. Elismertsége a világpolitikában szintén kiüti a plafont. Ellenfelei érvrendszerét, amelynek alapja a túlzott oroszbarátság volt, porrá zúzta. Innentől az Obama care módosítása vagy eltörlése senkit nem fog érdekelni, ahogy a klímavédelemmel kapcsolatos újszerű elgondolásai sem. Amerika már az övé. S hogy a világ övé lesz-e, hamarosan megtudjuk.

„No one ever died from wanting too much

The world is not enough”

Ahogy a népszerű James Bond filmek egyikének címadó dalában is van. Meglátjuk!             

Vlagyimir Putyin mindenesetre felfüggeszti a szíriai légtérben esetlegesen bekövetkező incidensek kiküszöbölését és a légi bevetések biztonságának szavatolását célzó orosz-amerikai memorandumot. Mostantól lőhet mindenki mindenkit.

Ó, és haladéktalanul rendkívüli ülést hívott össze az ENSZ-nek nevezett gittegylet Biztonsági Tanácsában, amely gittegylethez méltó tanácskozást tartott. Az eredmény: nulla. Köszönjük!

Senkinek ne legyenek kétségei, ezzel nincs vége a válaszlépéseknek orosz részről. Ahogy afelől sem, hogy Putyin hamar eljut arra pontra, amikor azt mondja majd, „ha nektek nem tetszett a barátságos Orosz Medve, akkor megkapjátok a harapósat”. Néhány európai ország már tudja, mekkorát is tud harapni ez a medve, s hogy az milyen sokáig fáj. És Kína sem teljesen fogalmatlan e téren, hiszen még ma is jól emlékeznek komplett századaik nyomtalan eltűnésére olyan területen, amire a mackó azt mondta, márpedig az az övé.

Ukrán sem lennék most szívesen. Mert, hogy innentől az USA Ukrajna miatti ökölrázásai hatástalanok maradnak, arra nagy tétben mernék fogadni. NATO hadgyakorlat ide, NATO hadgyakorlat oda, nagyon gorombán kinéző orosz rakéták fognak vicsorogni heteken belül a balti államok, Románia, Lengyelország és Ukrajna határainál.

Emlékszünk a Mátrix című film első és egyedül nézhető részére, amikor Trinity az ügynök fejéhez nyomja a fegyver csövét, miközben az Neora koncentrál, és azt mondja: „Ezt védd ki!”? Na, hát a NATO is majd azt védje ki. Onnantól, ha csak egy pisszenés is hallatszik a határ túloldaláról, a medve le fog csapni. Gondolja bárki is, hogy az USA majd odaküldi a szárazföldi hadseregeit megvédeni szövetségeseit és egyben a biztos halálba masírozni? Egy túrót!

Javaslom, sűrű imádságok mellett teljenek napjaink, hogy a Medvegy elvtárs ne veszítse el végleg a türelmét, mert akkor nekünk annyi.

Különben micsoda költői igazságszolgáltatás ez Marxnak, aki előre megmondta, hogy a szocializmus ott jöhet létre, ahol a kapitalizmus a legfejlettebb, vagyis a legerősebb láncszem szakad majd el és lép egy felsőbb szintre a társadalom, tudniillik a szocializmusba. Szemben ugye Leninnel, aki a leggyengébb láncszem elméletét vázolta fel nekünk. S mint tudjuk, a szocializmus-kísérlet csúfosan megbukott. Igen, megbukott, de hagyott hátra súlyos tapasztalatokat, amelyeket nem szabad felednünk. Az a szocializmus, ami most az USA-ban és Nyugat-Európában létrejönni látszik, egy elvek nélküli, morálisan megalapozatlan társadalom. Egy magát  abszolút Igazságként feltüntető diktatúra, amely a világot jókra és gonoszokra osztja fel. Természetesen ők a jók és mindenki más gonosz és rossz, akiket el kell pusztítani.

„Nem fogadja el, ha másképp gondolkozol, és ha másképp gondolkozol, semmibe vesz téged. Lejárat, eljár veled szemben, megbüntet, és ha a Korán, vagyis a Párt megparancsolja, hogy lövessenek le téged, akkor lelövet.”

Írja erről sok-sok éve Oriana Fallaci, aki különös módon éppen az iszlámhoz hasonlítja a baloldali térhódítást. S lám, milyen igaza lett! Európa iszlám általi inváziója éppen folyamatban van, jelentős baloldali támogatással.

Amikor a józan gondolkodást apró pénzre, a sógorok forgalomból már régen kivont valutájára váltjuk, akkor egy értéket adunk cserébe semmiért. Mert, amit Schillingtől kapunk, az semmi.

Igen ám, de a józan gondolkodás képességét elkótyavetyélő embertársaim hogyan is foghatnák fel értelemmel, hogy ennek a félkegyelmű majomnak a videója megosztásával és ahhoz „elgondolkodtató”, „jól mondja”, „igaza van”, stb kommentárok hozzáfűzésével csupán annyit demonstrálnak, hogy értelmi képességeik tekintetében jelentősen alultápláltak.

Megkísérlem jól artikulált mondatokban, szemléletes példákon keresztül megmutatni, miért ostobaság Schillingre váltani a józan gondolkodást. Ehhez olyan segédeszközöket használok, amelyeknek neve talán ijesztő lesz sokak számára, de bizton állíthatom, végül egyetértenek majd velem a hasznosságukat illetően.

Azt nem várom, hogy azt követően egyetértsenek velem, csupán annyit, hogy belássák, a másoktól vett gondolatmorzsák gyakran értéktelenebbek, mint a sajátok.

A segédeszközök felsorolásszerűen:

1. Formális logika: a fogalmak közötti kapcsolatokkal foglalkozik, és utakat mutat állítások bizonyítására. A formális logikában a fogalmak szigorúan definiáltak, a mondatok pedig precíz, egyértelmű, meghatározott jelsorozatokként (formulák) jelennek meg.

2. Dedukció (levezetés, bizonyítás): logikai fogalom. Egy olyan műveletet, amelynek során előre meghatározott módszerekkel (levezetési szabályokkal) bizonyos előfeltevésekből (premisszákból), vagyis érvek felsorakoztatásából általában szintaktikai jellegű átalakításokat végzünk. Az eredmény a konklúzió (következmény).

3. Kauzalitás (okság): olyan egymással összefüggésben lévő eseményeket jelöl, amelyben az egyik esemény (az ok) kiváltja a másikat (az okozatot).

Mindebből világosan következik, hogy bár a mások kusza gondolatainak kontroll nélküli átvételét alapvetően értelmbeli hiányosságnak tekintem, Schillinggel ellentétben mégsem az érzelmekre akarok hatni, hanem az értelemre. Meglátjuk, kinek mije van!

Haladjunk pontonként!

Első pont: Rezsicsökkentés

Kétségtelen tény, a rezsicsökkentés látványosabb (hangzatosabb), mint eredményes. Mégis, ha jól belegondolunk, - és szigorúan a Schilling által mondottakat értékelve – van pozitív hatása. A kormány állami beavatkozás útján befolyásolja az energiaszolgáltatók árszabását, amelynek eredményeképpen néhány ezer forint marad a szegényebb és szerényebb körülmények között élő állampolgárok zsebében. Ok és okozat. Az állam tesz valamit (ok), ami azt eredményezi, hogy a Zembereknek több pénze marad (okozat). Miért baj ez?  

Hogy kevés? Hogy bezzeg a gazdagabbak is jól járnak vele, sőt, jobban, mint a szegények, mert a nagyobb energiafogyasztásból az arányos megtakarítás is nagyobb? Persze! De inkább ne maradjon a zsebetekben egy fillér sem, csak nehogy már a gonosz gazdagok is jól járjanak? Dögöljön meg a szomszéd tehene is? Nem ezen szoktatok annyit gúnyolódni, amikor a magyar mentalitást vesézitek ki? S most mégis pont az kívánjátok, hogy inkább ne legyen jobb nektek, csak legyen rossz azoknak is, akiket nem kedveltek, akiket irigyeltek.

Schillinggel együtt azt is mondjátok, hogy a szegényeknek ugyan mit számít az a havi pár ezres plusz. Nem szégyellitek magatokat? Igenis számít! Annak, aki hétvégére ezer forintból vásárol be a Tesco-ban, annak nagyon is számít. Tegyétek a szívetekre a kezeteket, hányan vagytok ilyen helyzetben? Egy sem! Ezért nem tudtok együtt érezni azokkal, akiknek viszont számít, és pont leszarják, hogy amivel ők 3-4 ezer forintot takarítanak meg, azzal egy gazdagabb 30-40 ezret. Rossz dolog, hogy van ilyen, de ettől még tény, hogy van. És az ilyeneknek minden segítség jól jön, a párezres is.

Azt mondja ez az elmeháborodott bohóc, hogy a rezsicsökkentés vállalkozásokat tesz tönkre, mert nem teszi lehetővé a tisztességes versenyt. Bólogattok, mi, szerencsétlen szellemi éhenkórászok?

Tudjátok, kik „versenyeznek” az energiaszektorban, milyen vállalkozások? Csupa multi, egy sem magyar. És nem versenyeznek, mert monopóliumok vannak. A lakossági áramszolgáltatás régiókra van felosztva és a régiókban az egyes áramszolgáltatók nem konkurálnak, mivel nincs vetélytárs. A gáz és vízszolgáltatás hasonlóan működik. Akkor miről beszélünk? Hol akadályoz is bárki is tisztességes versenyt? Ezek nem versenyeznek, ezek leosztották a területeket és kész. És ki adta el az energiaszektort? Úgy van, NEM Orbán! Schilling közössége.

Vitatja bárki is, hogy a kapitalizmusban a gazdaság résztvevőinek tevékenysége nem karitatív, hanem haszonszerzésre irányul? Aki vitatja, az ne olvassa tovább!

Valamennyi energiaszolgáltató azért folytat gazdasági tevékenységet Magyarországon, mert ebből haszna származik. A kapitalizmus már csak ilyen. Ha nem lenne hasznuk mindebből, már régen nem lennének e kies honban.

Nos, titeket az irritál, Schillinggel egyetértve, hogy ezek a multik a kormány beavatkozásának köszönhetően kevesebb profitot vihetnek ki az országunkból. Minket, sokunkat meg az irritál, hogy ezek a szolgáltatók álunk, egy szegényebb országban nagyobb haszonkulccsal dolgoznak, mint anyaországukban, amely lényegesen jobb gazdasági kondíciókkal rendelkezik.

Most komolyan, tényleg a multik milliárdos hasznát féltitek, de a gazdagabb honfitársaitoktól sajnáltok 30-40 ezer forintot? Nem látjátok, micsoda aránytalanság áll itt fenn?

Azt a mondatot hallottátok, hogy a „zöld” hulladékgyűjtők szenvednek a rezsicsökkentés miatt? Egyáltalán belegondoltatok, hogy ennek a mondatnak nincs semmilyen értelmezhető tartománya? Hogyan szenvednek a hulladékkezelő multik a rezsicsökkentés által? Milyen összefüggés van ebben a mondatban? Ok: csökken a rezsi. Okozat: tönkremegy a „zöld” hulladékkezelő multi. Összeilleszthető ez így? Gondolkodjatok már! Schilling állításában semmilyen összefüggés nincs a fogalmak között, ergo nem logikus. Köznyelven baromság.

Én azt mondom, mindenki fogadja el szépen, hogy a kormány „nyakon önti” párezer forinttal, és ne azzal foglalkozzon, hogy másnak mennyivel több jut, hanem saját boldogulására koncentráljon.

Második pont: Mingránsválság és terrorfenyegetettség

Schilling és ti azt állítjátok, hogy az elmúlt pár évben a terrorcselekmények száma nem nőtt Európában a korábbiakhoz képest. Ez most komoly? Tényleg így gondoljátok?

Én a korábbi évekből az ikertornyok elleni és a londoni metróállomásnál történt merényletről tudok, egyébről nem. Ebből is csak a londoni érinti Európát. Mert Irakban, a Fülöp-szigeteken és más ázsiai országokban természetesen akkor is volt és most is van, ők tényleg aligha tudnának az időszakok között különbséget tenni. Viszont Schilling kiemeli, hogy európai terrorcselekményekről kell egyenleget vonnunk, tehát hagyjuk az arabtérséget és Ázsia egyéb területeit.

Kérnék szépen európai országokat, ahol 10-20 éve terrortámadások fordultak elő viszonylag rendszeresen. Nincs? Egy sem? Na, ugye! Most meg van, rendszeresen van és egyre aggasztóbb méreteket öltően. Robbantás, lövöldözés, késelés, autóval tömegbe hajtás allah nevében.

Európa megszabadult az ETA-tól, az IRA-tól és hasonlóktól, nincs szüksége importált muszlim terroristákra.

Ez a pojáca az 1951-es menekültügyi egyezményre, más néven a genfi konvencióra hivatkozik, amikor a kvóták általi betelepítést élteti. Nincs olyan ebben az egyezményben, amely előírná, hogy gazdasági migránsokat be kellene foganunk. A menekültstátusz ugyanis csak speciális esetben jár. A valós személyazonosságát semmilyen módon igazolni nem akaró személy nem számít menekültnek. Iratainak saját maga általi megsemmisítését a hatóság félrevezetésére irányuló cselekményként kell vélelmeznünk. Az EU-ban hatályos jogszabály szerint az az uniós ország köteles egy menekültet befogadni, ahol először regisztrálják a kérelmét. Ne olaszozzunk, meg görögözzünk! Ha ezeket nálunk regisztrálják először, akkor nem az ő migránsaik, hanem a mieink. Ja, hogy nem kell befogadnunk őket? Igen, és hová küldjük vissza őket, ha azt sem tudjuk, hogy kik?  

A nemzetközi egyezményben foglalt szabály szerint addig menekült valaki, amíg el nem éri az első biztonságos országot. Magyarország semmilyen irányból nem ilyen ország, tehát Magyarországnak nem kell foglalkozni a menekültekkel sem, nemhogy gazdasági bevándorlókkal. Hazánknak a schengeni egyezmény betartása a feladata és azt kiválóan elvégzi.

Az meg külön vicces, hogy azok akarnak afrikai és ázsiai muszlimokat befogadni, akik a határon túli magyarokat nem akarták beengedni az országba.  

Harmadik pont: embercsempészek és az őket segítő szervezetek

Nos, ha balliberális médiaorganizmusból tájékozódunk, akkor valóban nehéz arról nyilatkozni, hogy mely Magyarországon is bejegyzett nemzetközi szervezetek segítik az embercsempészeket a migránsok Európába juttatásával. Miközben a youtube telis-tele van videofelvételekkel, amelyeken azt láthatjuk, hogy az Amnesty International aktivistái az afrikai partoknál saját hajóra vesznek fel menekülteket, akiket az embercsempészek organizálnak.

Legyünk jóhiszeműek, és ne feltételezzük, hogy a csempészek leosztanak némi baksist a jogvédőknek a fuvarért. Persze, kizárni nem zárhatjuk ki teljesen, ugyanis az ilyen (ál)humanitárius szervezeteknek is van működési és fenntartási költsége.

Rendben van, ez nem a magyar határnál történik, tehát technikailag és közvetlenül minket nem érint. Ám, ha visszautalunk az előző pontra, ahol éppen az Olaszországba becsempészett muszlim félállatok általunk történő regisztrálását preferálja ez a marha és a többi elmeháborodott, máris tetten érhető a Magyarországon is bejegyzett jogvédő szervezet jogellenes tevékenységének ránk vonatkozó kedvezőtlen hatása. Egyszerűbben fogalmazva: Az AI beutaztatja őket Olaszországba, onnan meg ránk lőcsölik, hogy regisztráljuk mi őket. Identitás nélküli emberekről beszélünk! Isten bizonyra kell elhinnünk, hogy ők szírek.   

A TASZ feljelentette Magyarországot több esetben is, olyan migránsokat védve, akiknek az identitása ismeretlen, tekintve, hogy az irataiktól jó előre megszabadultak. A hamis személyi azonossággal történő jogosultságok megszerzésének elősegítése is bűncselekmény.

Negyedik pont: külföldről pénzelt civilszervezetek

Az USA, Izrael és Oroszország is erős törvényekkel védi magát az ilyen civilszervezetektől. Mindhárom esetben érthető. Magyarország éppen a migránsválság miatt került olyan helyzetbe, hogy elengedhetetlen, a külföldi pénzeken kormányellenes propagandát kifejtő szervezetek hátterének feltárása. Ez elemi érdekünk. A transzparenssé tétel nem azonos a betiltással!

A házi videón hablatyoló retardált szerint az Orbán-kormány kizárólag diktatúrákkal tartja a külügyi kapcsolatokat, Szijjártó csakis diktatúrákba látogat el. Ehhez képest csak 2016-ban tárgyalt Japánban, Liechtensteinben, Monacoban, Bulgáriában, Boszniában, Montenegróban, grúziában, a szomszédban mindenhol és még sorolhatnám. Aki ebből azt a következtetést vonja le, hogy csak diktatúrákkal tartunk kapcsolatot, az hülye. Vagy balliberális, de az egyik szinonimája a másiknak.  

Az meg, hogy Orbán Soros pénzén csinálta meg magát a politikában, túl megy minden határon. A Soros Alapítvány ösztöndíját egyetemi tanárok adják diákjaiknak, akiket tehetségesnek gondolnak.  Orbán Viktor kétség kívül egy tehetséges hallgató volt, ezért részesült a lehetőségből. Ám nem ez alapozta meg a politikai pályáját, hanem a rendszer elleni tevékenysége, amit elvitatni baromság.

Aztán Schilling hirtelen külföldről pénzelt civil szervezetté transzformálódott és fröcsögő nyálat ordítva a világba közölte, hogy neki (gondolom a külföldről pénzelt civil szervezetnek) joga van kinyilvánítani a véleményét és amúgy is hörr-hörr.

Ötödik pont: Foglalkoztatás és kivándorlás

Emlékszem, a 2006-os bolsevik terror után több százezer magyar vándorolt ki. Az akkori, tehát baloldali irányítású KSH adatai szerint többen, mint 56-ban. Akkor sem tartottam ezt olyan nagy gondnak. Nagyon helyes, az EU azért van, hogy kinyíljon a tér és új lehetőséget keressenek a polgárai.  

A külföldre távozó hazánkfiai szinte kizárólag anyagi okokból mentek el. Odakinn ugyanis többet fizetnek, mint itthon. Egyszerű matematika: akkor élek jobban, ha többet keresek. Logikus, nem? Ok-okozat!

Tegyük hozzá, a 2008-as gazdasági válság után hajlék nélkül maradó, vagy gatyáig eladósodott embereknek aligha volt más választásuk. Magyarországon hiába dolgoztak volna, mert a bankok elvitték a fizetésüket. A külföldi jövedelemhez viszont nem férhettek hozzá, így lehetőség volt konszolidálni az anyagi helyzetüket. Ne beszéljünk mellé, a Gyurcsány és Bajnai kormányok voltak a kilakoltató-végrehajtató kormányok. Slussz!

Hazudsz, érted? Hazug vagy! – Ordíthatnám én is, mint ez a mentális homeless. Amúgy annak is öltözött a videóhoz. Gondoskodott róla, hogy egyetlen épeszű embernek se legyen kétsége, ő elmeháborodott.

Szóval, hazudik, mert nem a külföldre távozók miatt lett kevesebb a munkanélküli. A statisztika nem csak a munkanélküliek számát tartja nyilván, hanem azt is, mennyivel nőtt a regisztrált munkavállalók száma. Az pedig nőt. KSH adatok fenn vannak a neten. Lehet átnézni, de lehet hülyén meghalni is, elvégre jogállamban élünk, tehát hülyén meghalni is jogotok.

A közmunkaprogram nem rasszista. Az eddig segélyen élő, lődörgő és sok minden helytelen dologra nagyon ráérő cigányoknak elfoglaltságot ad. Öregezés helyett a polgármesteri hivatal rózsáit metszik. Basszátok meg, jobb lenne, ha inkább öregeznének? A közmunkaprogram nem tökéletes megoldás, de átmenetileg megfelel. A kormány világosan elmondta, a közmunkaprogramból a munkaerőpiacra való visszatérésük elősegítését elsőrendű feladatának tekinti. Addig is szépen csökkentette a „megélhetési bűnözést”. Emlékszünk? Szerintetek érthető, ha a kisemmizett cigány erőszakos bűncselekményeket követ el, mert a megélhetése nem biztosított.  

 Schilling szerint a munkahely teremtés kárt termel. Vagyis, ha emberek munkához és ezzel jövedelemhez jutnak, nem pedig segélyen élnek, az káros. Nincs érvelés, ezért a konklúzió helytelen. Nincs ok-okozati összefüggés sem, ergo egy újabb baromságot hallhattam.  

Hatodik pont: adózás

Az alacsony szja nem jó, mert a külföldi cégeket hozza pozícióba. – állítja Macska Jancsi. Az első pontban még a külföldi cégek profitját féltette a rezsicsökkentés okán, itt meg már az alacsony szja miatti meggazdagodásukat rója fel Orbánnak. Lefogadom, fogalma sincs, mi az az szja!

A magyarországi adózási rend sosem volt különösebben barátságos. Azonban az Orbán-kormány az egyetlen, amelyik mind a munkavállalók, mind a munkáltatók adóterheit csökkentette, miközben a minimálbért folyamatosan emeli. Nem elég! Sőt, nagyon kevés! Ezt én is tudom. Azonban a világbank évente nyilvánosságra hozott statisztikája szerint 2009-ben még 56,9% volt az összes adóteher, 2013-ban viszont már csak 49,7%, ami azóta is folyamatosan csökken, igaz kisebb mértékben.

Akkor megkérdezem: Mikor marad több pénz a melós és a vállalkozó zsebében, ha a bevétele 57%-át, vagy ha a bevétele 50%-át adózza le? Vigyázat, alsó tagozatos matematika!

Ezekkel az adóterhekkel a középmezőnyben vagyunk, ami nem túl rózsás. Egészen biztos, hogy a gazdaságunkban ennél lényegesen több van.   

Végezetül pedig… vagy írhatnám, hogy végső stádiumként Schilling őrjöngeni kezd, hogy Orbán lehülyíti a népet és őt, fröcsög a nyál mindenfelé. Majd előre dőlve, nagy bátran a kamerába mondja konklúzióként, hogy „hülye vagy Viktor”. Mondjuk így, hogy szegény le van hülyítve, nem csodálom ezt a félszeg kirohanást. Ennyire futja tőle. Na, de legalább ő gyötörte magát, felkészült. Látszik is, hogy el-elizgulja az egyes kérdésekre adott válaszok kifejtését, kapkod, zihál. A logikát nem alkalmazza,az okságról nem hallott, az ismeretei hiányosak, vagy egyáltalán nincsenek is.

És ti ezt osztogatjátok, erre mondjátok, hogy „ejha, most jól megmondta”, meg „milyen igaza van” és „elgondolkodtató”. Utóbbit tudom, hogy viccnek szánjátok, mert gondolkodni azt kurvára nem szerettek. Készen kapjátok, pártszimpátiától függően balról vagy jobbról. Nektek ez elég, mert így nem kell tudatosítanotok magatokban, hogy a saját sorsotokért csak ti tehettek, mert más nem fog. Sem Viktor, sem senki.    

Fontos rögtön az elején tisztázni, a CEU kb. annyira egyetem, mint Orbán Tusványosi Szabadegyeteme. Ez akkor is így van, ha Csaba Lászlótól kezdve a Magyar Tudományos Akadémia kevésbé ismert elnökéig minden, politikai nézetileg vagy egzisztenciálisan érintett televisítja a világ összes médiáját.

Azonban azt se feledjük, hogy a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi kara is csupán egyesületként kezdte. A Közép-európai Egyetem egy a 80-as évek vége felé Dubrovnikban tartott előadássorozatból fejlődött ki. Ott merült fel az ötlet, hogy létrehoznak egy olyan új, nyugati modellen alapuló egyetemet, amely Európa egykori szocialista országainak politikai, társadalmi és gazdasági változásait elemezvén teszi le voksát a nyitott, vagyis a nyugati típusú kapitalista társadalom értékei mellett.

Napjainkra a CEU egy olyan nemzetközileg elismert posztgraduális (diploma utáni) felsőoktatási intézménnyé vált, amely a közgazdaságtan, a társadalom- és politikatudomány szakterületeken keresztül terjeszti a Soros György világképének megfelelő ideológiát és semmi mást. Népszerűsége a bizonyíték arra, hogy Soros Györgynek is lehetnek hasznos nézetei, illetve, hogy a pokolra vezető út jó szándékkal van kikövezve. Feltételezve, hogy Sorosban van egy mákszemnyi jó szándék. Vannak kétségeim.

Ugyanakkor kétségtelen tény, az egyetemen nagy tudású oktatók is előfordulnak ám. Például a fentebb már megnevezett Csaba László közgazdász, aki szakmája legkiválóbbika világszerte, vagy Ürge-Vorsazt Diána klímakutató és Kis János filozófus. Persze, sarlatánok is, mint a panamai diplomás Bokros Lajos, vagy a súlyos rasszista és hungarofób  Gerő András (ál)történész. De nehogy azt higgyük, más egyetemek színvonalasabb tudást adnak, vagy akár a CEU elmaradna az átlagtól. Szögezzük le, a CEU-nak van létjogosultsága, illetve nem ártalmasabb, mint az összes többi agytolvaj felsőoktatási intézmény.   

S most lássuk, hogyan is született meg a CEU!

Magyarország és New York Állam Kormánya 2004-ben (mikor máskor, ha nem egy balliberális érában?) közös nyilatkozatban támogatta a CEU-t abban, hogy úgy szerezzen magyarországi képzési akkreditációt, hogy közben megmarad amerikai egyetemi státusza is. A nyilatkozat aláírása után pedig életbe lépett a 2004. évi LXI. törvény a Közép-európai Egyetem állami elismeréséről. Az egyetem tehát a közlemény szerint magyar entitásként jött létre, mester- és doktori képzéseket is indított egy egyetemi kampusszal Budapesten.

Mivel ez egy rövidke törvény, bátorkodom bemásolni teljes terjedelmében.

„Az Országgyűlés a Magyar Köztársaság miniszterelnöke, valamint New York állam kormányzója által 2004. április hó 5. napján kiadott közös nyilatkozatban foglalt célok megvalósítása érdekében, a New York államban (Amerikai Egyesült Államok) elismert Közép-európai Egyetem (Central European University) magyar, nem állami egyetemként történő elismerése érdekében, a hazai felsőoktatás nemzetközi jellegének erősítése, a külföldi tapasztalatok meghonosítása, valamint az idegen nyelven megszerezhető felsőfokú szaktudás bővítésének céljából - figyelemmel a felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény (a továbbiakban: Ftv.) 4. §-ának (3) bekezdésére, valamint 6. §-ának (1) bekezdésére - a következő törvényt alkotja.

1. § (1) A Közép-európai Egyetem (a továbbiakban: Egyetem) felsőoktatási intézmény, amelyet a New York-i székhelyű Central European University nonprofit társaság és a Budapesti Közép-európai Egyetem Alapítvány együttesen működtet és tart fenn.

     (2) Az Egyetem alapképzést nem folytat, egyebekben a nem állami egyetemekre vonatkozó jogszabályi               rendelkezések szerint működik.

2. § Az Egyetem jogosult használni az egyetem elnevezést, valamint ennek idegen nyelvű megfelelőit, amennyiben legalább egy tudományterületen, több szakon képes és alkalmas szakirányú továbbképzésre.

3. § (1) E törvény a felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény 76. § (3) bekezdésének a) pontjában, valamint 81. § (2) bekezdés a) pontjában foglalt feltétel teljesülését követő 8. napon lép hatályba.

     (2) A törvény hatálybalépésével egyidejűleg az Ftv. 1. számú mellékletének I. részének, B) „Nem állami              egyetemek” főcíme, b) „Magán, illetve alapítványi egyetemek” pontja a magyar ábécé által meghatározott            felsorolás rendje szerint „Közép-európai Egyetem, Budapest” szövegrésszel egészül ki.”

A jogszabályocska szövege alapján mindenki eldöntheti, mennyire egyetem a CEU.

S ha már így belejöttünk a jogszabályok (köznyelven törvények) ismertetésébe, mindjárt citáljuk be a 2011. évi CCIV. törvény a nemzeti felsőoktatásról vonatkozó szakaszát:

„76. § (1) Magyarország területén külföldi felsőoktatási intézmény akkor folytathat oklevelet adó képzési tevékenységet, ha a származási országában államilag elismert felsőoktatási intézménynek minősül és az általa Magyarország területén folytatni kívánt képzés és az arra tekintettel kiállított oklevél államilag elismert felsőoktatási fokozatot adó képzésnek (oklevélnek) felel meg és a működését az oktatási hivatal engedélyezte. Az oktatási hivatal a működési engedélyre vonatkozó határozatát visszavonja, amennyiben a felsőoktatási intézmény, vagy a képzés e feltételeknek utóbb nem felel meg.”

Jó ember, nem kell azt a törvényt módosítani ahhoz, hogy a CEU jogilag ne neveztethessen egyetemnek! Sokkal inkább aggasztó, hogy a CEU 2011 óta törvénysértő módon működik, ergo az általa kiadott oklevelek megalapozzák a 2012. évi C. törvény a Büntető Törvénykönyvről (Btk.) 342 §-ba ütköző közokirat-hamisítás bűntettének alapos gyanúját. Legalább!  

„Az Oktatási Hivatal 2016 második felétől kezdte meg eljárásait, hiszen idén, 2017-ben jár le az öt éves működési engedélyezési ciklus” - kezdi közleményét az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

A működési engedélyek 5 éves felülvizsgálata során több olyan működési problémára derült fény, amelyek nem felelnek meg a jogszabályoknak. Ezek az alábbi csoportokba sorolhatók:

• a külföldi felsőoktatási intézmény nem a megfelelő jogszabályi keretek között folytatja a képzését,
• nincs együttműködés és magyarországi partner,
• hiányzik a programakkreditáció,
• a külföldi felsőoktatási intézmény által kiállított okirat nem államilag elismert (fokozatot adó) oklevél,
• a külföldi felsőoktatási intézmény nem minősül származási országában államilag elismert felsőoktatási intézménynek,
• a közhiteles nyilvántartásba történő adatszolgáltatási kötelezettség nem teljesül,
• a külföldi felsőoktatási intézmény nyilvántartásba nem vett képzéseket folytat.

„Kritikusnak nevezhetők azok az esetek, amelyekben a külföldi intézmény nem felel meg a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény 76. § (1) bekezdésében rögzített alapvető kritériumoknak, azaz a származási országában nem minősül államilag elismert felsőoktatási intézménynek és nem bocsáthat ki a Magyarország területén folytatott képzésre tekintettel államilag elismert felsőoktatási fokozatot adó oklevelet.”

Ez mind szép, de eddig miért hagyták működni? Vagy miért nem szóltak nekik korábban, hogy ez így nem lesz jó? Az sem mindegy ám, hogy annak a 2004-es törvényecskének milyen kötőereje van!

Bármennyire igaza is van most a kormánynak, nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy ez is egy olyan pitiáner hatalmaskodás, mint a Heineken elleni akció. Márpedig egy kicsinyes és bosszúálló kormány kicsinyes és bosszúálló társadalmat generál. Szalai Erzsébet szociológus elitkutató kiváló tanulmányokat írt erről a jelenségről. Egyébként pedig emberileg is elvárható, hogy az erősebb legyen méltányos és lovagias, mert ez illik hozzá.

Így aztán mindhiába ellenszenvezem a CEU-val, azt gondolom, a felek konszenzusos megállapodása mellett tovább kell működnie. Mert morálisan ez helyes. Morális alapok nélkül pedig egyetlen törvény sem szolgálja a társadalom érdekeit.    

Rendőrség, ügyészség, bíróság. Meggyőződésem, ha e három hatóságot felszámolnánk, hazánkban a bűnözés jelentősen csökkenne. Már csak abból az okból is kifolyólag, hogy az erkölcsi értékrendünk fölötti kontrollt visszakapnánk az egyén szintjén, s így lehetőség nyílna felelősségtudatossá válni. Nem fordítanánk hátat közösségi ügyeknek, gondolván, majd megoldja azt egy erre kijelölt arctalan szerv, hatóság helyettünk.

Természetesen tisztában vagyok vele, hogy ez utópia. Az emberek majdnem annyira rettegnek a felelősségvállalástól, mint a hatóságok attól, hogy elveszítik befolyásukat a társadalmat alkotó egyének és csoportok felett. Mert mi is a triumvirátus? – Szövetség három, befolyással és hatalommal bíró társadalmi szereplő között saját hegemóniájuk érdekében, pillanatnyi érdekazonosságuk generálta összhang, hogy felvehessék a versenyt közös, regnálásukat bármi módon gátló körülményekkel, egyénekkel vagy társadalmi csoportokkal szemben.

Vallom, hogy a rendszerváltozás utáni társadalmi rend működésképtelenségének nem a politikusok az okozói, hanem az igazságszolgáltatás triumvirátusa, mely érdekei védelmében bármilyen aljasságra képes a hatalom kiszolgálása közben, mindig szem előtt tartva a lehetőséget, hogy legközelebb a most ellenzékben lévő politikai erő kerül hatalomba, tehát őket is védeniük kell a kellemetlenségektől. Pont ebből az okból maradnak el minduntalan a beígért elszámoltatások, ugyanis nincs hatóság, amelyik egy politikust elítélne. Nem, kérem, itt nincs ráhatás a politikusok részéről, vagy nincs akkora ráhatás, ami indokolná a jelen állapotokat. Mindezért kizárólag a bűn triumvirátusa, a rendőrség, ügyészség és bíróság a felelős.

Nem leszek népszerű azzal, ami most következik. Ugyanis egy éppen aktuális, a társadalom kedélyeit borzoló ügy kapcsán fejtem ki a véleményem. Megnéztem a „lúgos orvos”-ról készült Kékfény-interjút. Megnéztem és arra jutottam, hogy a férfit fel kell menteni. Nem azért, mert ártatlan, azt nem tudhatjuk. De, hogy nem lett minden kétséget kizáróan bebizonyítva, hogy bűnös, az biztos. És nemhogy minden kétséget kizárhatnánk, de több, súlyos kétség is felmerül az eljárással és ítélettel kapcsolatban.

Számomra mindig visszataszító volt a zsigeri proli tempó, ahogy mindenkire sandán néznek, aki többre vitte, mint ők. A jobb kocsi, szebb ház, a kiemelkedő egzisztencia, a magasabb iskolai végzettség mind külön-külön is elegendőek ahhoz, hogy a frusztrált kisemberből kihozzák a lincselni vágyó prolit. Manapság mindezt megspékelve olyan ultraliberális eszmékkel, mint a gender-femi-transzfeminizmus vagy LMBTQ mozgalmak.

Az emberi társadalom alapvető sajátosságából fakadóan fentiek céltáblája szinte kizárólagosan a heteroszexuális, tehetséges fehér férfi. Azért említettem az emberi társadalom alapvető sajátosságát, mert ezt a társadalmat, ami idáig felépült, jobbára a heteroszexuális, tehetséges fehér férfiaknak köszönhetjük. Ismétlem: alapvető sajátosságból kifolyólag!!! Gondolok itt a nők évezredekig történő elnyomására például.

Nem véletlen, hogy újabban a fehér, heteroszexuális, tehetséges nők is felkerültek a céltáblára. Nesze neked egyenjogúság!

Visszatérve az esetünkre, adott egy tortúrát elszenvedő nő, szemben vele egy sikeres fehér férfi, aki ráadásul politikailag kompromittálva vagyon, mivel egy ismert kormánypolitikus unokaöccse. A tipikus közellenség a gyűlöletcsoportok (frusztrált prolik, genderisták, LMBTQ) szemében. Bűnös! Mi az hogy! Nagyon is!

Lehet a férfi az elkövető? – Természetesen. Fennáll a lehetőség, hiszen indítéka éppen lehetett. Én nem tudom, hogy az orvos nem egy pszichopata rohadék-e, nincs módom ennek feltárására. Szemben a hatóságokkal, akiknek viszont lett volna, de elmulasztották. Most is, mint mindig, a gombhoz keresték a kabátot.

Ami külön elszomorít, hogy mindannyiunk Zacher Gáborja is részt vett ebben a boszorkányüldözésben, amikor közel egy év elteltével megállapította, hogy itt bizony lúgot vetettek be. Igaz, hogy vettek anno szövetmintát, amiből nem tudták kimutatni lúg nyomát, noha az nem képes csak úgy, csiribí-csiribá eltűnni. Ám Zacher szerint kizárólag a lúg képes így marni. Gondolom, nem is akármilyen lúg, hanem olyan, amit kizárólag gyermekkórházakban alkalmaznak, mit tudom én, minek. Én annyit tanácsolok Zacher Gábornak, vegyen egy flakon Tesco hideg zsíroldót és spriccelje le magát. Majd rájönne.

Az meg külön gyönyörű, hogy az ítélet szerint nyugtatót beadni kizárólag orvos tud. Szerintem meg nővér is. Meg én is. Hiszen számtalan injekciót adtam már be magamnak intracutan (bőrbe), subcutan (bőr alá) és intramuscularis (izomba). Szóval, lehetek én is a gyilkos. Vagy az összes testépítő és az összes drogos. Utóbbiak a legprofibbak, mert intravénásan is nagy gyakorlatuk van.

Na, de ennek az orvosnak fecskendő volt a kocsijában, hékám! Ja, volt. Elvégre orvos. Rá is cuppant a rendőrség, majd most kiderült, hogy valótlanul terjedt a hír, amely szerint pont ugyanolyan anyaggal szennyezett volt az illető fecskendő, mint a nőbe döfött nyugtatókoktél. Hazudtak. A rendőrség. Az ügyészséggel karöltve.

Kétségtelen tény, nem véletlen, hogy az elkövetés módja az volt, ami. Két okból lehetett így: 1., a doki az elkövető, 2., valaki így tereli el magáról a gyanút, vagy keveri abba szándékosan az orvost. Egy pillanatra képzeljük el, hogy a felszarvazott és kirúgott férj bosszút esküszik. Mert volt ilyen személy is a sztoriban. Nem tudom, a volt férjet sem ismerem. Az biztos, hogy így viszont visszakapta a nőt.

Van azonban két figyelemreméltó bizonyíték, amely segítette az igazságszolgáltatást abban, hogy a bármikor lincselni kész, frusztrált kisemberek kedvére tehessen, s elmondhassa, lám, büntetünk mi, ha kell, bízzatok bennünk. És a kisember bízik, és elfelejti, hogy ugyanez az igazságszolgáltatás nem talált bűnösnek egyetlen, munka nélkül milliárdossá avanzsált politikust sem soha. A cirkusz megvan, a közönség tapsol.

Szóval, a két bizonyíték közül az egyik, álláspontom szerint, ad okot a férfi ártatlanságában kételkedni. Állítólag találtak valami olyan e-mailt a fickó számítógépén, amely a nőé, és már akkor keletkezett, amikor a férfival nem tartotta a kapcsolatot. Én erről azért megkérdezném a doktorurat. Ugyanis a sértett laptopját és telefonját ellopták a bűncselekmény során. Persze, tudhatta korábbról is a nő elektronikus postájának jelszavát. akkor viszont tényleg kutakodott a nő után, ami nem vall egyenes jellemre.

Említett a nő bizonyos SMS-eseket is, amelyeket ő zaklatásként értékel most. Tudjuk, a férfi egy szexuális zaklató. Nyilván ezt a baromságot a tárgyalásról tárgyalásra kezét fogdosó femigenderista idióták erőltették, az áldozat a hatásukra jött elő a zaklatással, noha akkoriban egyszer sem írt olyan viszontválaszt, - mert viszontválaszt azt azért írt – amelyben figyelmeztetné a férfit, hogy ne zaklassa, mert…  S hogy mi volt az SMS-esekben? – Hát olyan, hogy „láttalak itt vagy ott”. Ezt a nő mondta, nem én találom ki.  

A másik bizonyíték a nő telefonja, ami szintén eltűnt, de aztán meglett. Valami emberszabású vásárolta meg egy piacon valakitől. Oké, és megnézte valaki a szolgáltatónál tárolt adatokat a helyszínváltoztatásokra vonatkozóan? Egyértelműen az az érzésem, a nyomozó hatóság azért nem forszírozta a telefon témát, mert az nem használt volna a vádnak. Egyébként is, ha a telefont eladták a piacon, talán a laptoppal is ez történhetett. Márpedig a laptopok is lekövethetők manapság. Vajon a telefont szétszedték, hogy belülről ujjlenyomatokat vegyenek? Mondjam, mit gondolok?

Továbbá az is bizonyos, hogy egy fondorlatos orvosgyilkos nem értékesíti a kamurablásban megszerzett javakat, hanem bebassza a Dunába, oszt csókolom. Abszolút nem életszerű a sztori.

Látta valaki a 12 dühös ember című filmet? Az egyik kedvenc klasszikusom. Abban is van egy kérésre bárkit felismerő félvak idős szomszéd. itt is volt egy. Úgy felismerte az elkövetőt az orvosban, mint még két álruhás rendőrben is. ez igen! Egy kivégzés helyett lehetne mindjárt három is.

Nem így a sértett, aki általános iskolás korától ismerte az elítéltet. Sőt, az elmúlt években minden gesztusát volt alkalma megfigyelni, suttogott hozzá elfojtott hangon, hörgött a fülébe aktus közben, stb. Mégsem volt ismerős számára sem az elváltoztatott hang, sem a gesztusok a cselekménye során. De nem lehetett más, állítja.

És sokan hinni akarnak neki, látni akarják a szenvedő áldozatot, kicsit át is akarják élni a helyzetét, mert ennek a mocskos magyar valóságnak ők is az áldozatai. de most aztán jól megfizetnek az elnyomóknak! Megfizet helyettük az igazságszolgáltatás. Az, amelyik egyetlen politikust sem talált még bűnösnek, noha mind milliárdos, illetve a családtagjaik is azzá váltak.

Egy sztori: A most Arany Medvét nyerő film producere az a Mesterházy Ernő, aki Demszky tanácsadójaként százmilliárdokat síbolt el, de nem találták bűnösnek. Annak ellenére nem, hogy kiderült, nem keresett soha annyi pénzt, amiből felépíthette volna luxus villaparkját Balin, a földi paradicsomban. Rogánozhatnék is. Ott meg a nyeherésző félidióta felesége lett akkora üzletasszony, hogy milliárdokat keres havonta.

Szóval, az igazságszolgáltatás most jól megfizet a nép szenvedéseiért ennek a heteroszexuális, tehetséges, fehér férfinak, ennek a lúgos orvosnak. Jó nagy a kirakat, elfér benne 9 év börtön. Az igaz, hogy gyilkosságért is adnak kevesebbet, sokkal kevesebbet. Például Rezes Éva is 9 évet kapott 4 ember halálának okozásáért. Más kérdés, hogy ott is aggályos az ítélet, nem is kicsit. Tudom, Éva ügye nem gyilkosság volt, de hagy ne kelljen kifejtenem bővebben az elvtelenséget, ami a magyar igazságszolgáltatásnak organikus része.

A jog egy tudomány, annak gyakorlatát tudósoknak kellene végezni. Ma Magyarországon nem így van. A jogtudomány gyakorlata erkölcsi alap nélküli hatalomgyakorlás. Ennek súlyos következményei lesznek. Súlyosabbnak, mint, hogy elítélnek egy orvost közvetlen bizonyítékok hiányában, a bíró által is hanyagnak nevezett nyomozati eljárásnak köszönhetően. Majd meglátjátok! Én szóltam.

Ja, a címmel tényleg arra célzok, hogy faszság az egész. Mármint a mizéria, ami Quimby együttes énekesének egy interjúban felemlített „dala” okán a teljes balliberális médiát imádatáriára késztette.

Úristen, hát ez a fiú egy hős! A barnaáradat legvéresebb diktatúrájában halálmegvető bátorsággal írt egy - egyébként végtelenül gügye – versikét, amelyből azt lehet kiolvasni, mostan ő mennyire gyűlöli a zOrbánt. Hogy egyébként a balliberálisok minden másból is képesek pontosan ugyanezt kiolvasni, az mellékes.

Tehát adva van ez a szánalmasan együgyű kis versike, amely immáron elnyerte a balliberális hitközösségtől „A DAL” címet, amely nem érdemtelenül a világ proletárjainak himnuszává vált, és adva a van a valóság, hogy egyébként ki nem szarja le, mit ír és énekel a Quimby.

Hát a fákon G dúrban zúgó kibaszott kabócákat nem érdekli, nemhogy embereket. Kivéve persze azokat, akik diktatúraként, evilági pokolként élnek meg minden olyan pillanatot, amikor nincsenek minimum olyan hatalmi pozícióban, amiből bármikor szarrá lövethetik azokat, akiknek más a véleménye, mint az övék.

Na, hát nekik minden ilyen szánalmas kis izzadságszagú kényszeretűd maga egy villanásnyi mennyország, a zeneművészet Olimposza. Ezért kell naphosszat az erről szóló libernyák ömlengéseket olvasnom a facebook-folyamban.

Én rühellem a Quimbyt. Mindig is rühelltem. A zenéjük olyan távol áll tőlem, ha attól távolabb állna, már közelebb lenne. Nem bírom ezt a romkocsmák leamortizált agyú, képzeltértelmiségének ízlésvilágát éltető majomkodást. Azt viszont elfogadom, hogy sokaknak tetszik. Ízlések és pofonok, ugyebár.

Mindazonáltal a balliberális konglomerátum jelen imádatözönét nem tartom őszinte, a művészetért ódáig levő intellektus megnyilvánulásának. Ember, ugyanezek tavaly még kiátkozták a Quimbyt! Elmondták mindenféle szarnak, mert fel mertek lépni egy több tízezres tömeg előtt Erdélyben, egy olyan rendezvényen, ahol napközben Orbán szónokolt. A tusványosi afférról beszélek.

Hogy ezek mit kaptak érte! Igaz, a jobboldali média és megmondóemberei bevédték őket. Na, téged is védjen meg a Bayer Zsolt balliberálisként – mondogatják egymás közt, ha zrikálni akarják a másikat. Bizony, a Quimby egy féléve rásütött súlyos bélyeget mosott le magáról.

Ezért neveztem a versikét kényszeretűdnek. Nem hagy nyugodni a gondolat, hogy megszületésének egyetlen oka a bélyegzéstől való megszabadulni akarás. Nyilván egy Quimby adottságú és orientáltságú zenekar alapvetően balliberális érzületű tagokból verbuválódik, azonban a koncerteken politikai nézetektől függetlenül zenélnek mindenkinek.

Nagyon helyesen egyébként. Éppen ezért a Quimby mindezidáig megőrizte látszólagos semlegességét. Ám nagyot hibázott, amikor nem számolt a baloldal valódi természetével, a pitiáner zsigeri gyűlölködéssel, a frusztrált tahósággal, amely leordít róluk. Innentől bukta az összes bulit, amit a liberotalibánok szerveztek. Egyetlen zenekar sem engedheti meg magának ezt a luxust, hogy csak az egyik politikai oldal szimpatizánsainak zenéljen. Illetve vannak kivételek, hiszen ismerünk formációkat, akik csak egyik vagy másik politikai tömörülés rendezvényein tűnnek fel.

A Quimby viszont mindenkié. Volt. Azt nem tudom, hogy a nevükből adódóan szeretik-e, ha egyszerre vannak seggbe baszva és az ő farkuk meg más seggében, mindenesetre most jól belekerültek egy szendvicsbe, ahol a balosok őket kúrták hátulról, viszont e versikével ők meg a jobboldalt. A Quimby ugyanis az a férfi, aki egy homoszexuális édeshármasban középen van. Nomen est omen. – s ha ez igaz, akkor nem véletlenül választották e nevet.

Akárhogy is, mostantól folyamatos világnézeti hitvallásgyakorlásra lesznek kényszerítve, és ez gyorsan leamortizálhatja a hírnevüket. Nem ezt érdemelnék.           

„A Nő a végtelen, melynek felfedezésére minden férfi vágyik. Velük lenni olyan, mint kezünkben tartani mindenség apró kis darabját”

/Oscar Rionavelli/

A mindennapjainkra rátelepedett profán unalom a nőkről való megemlékezésünket is elhomályosította. Ahogy minden más ünnepünket. Fogalmunk sincs, mit kellene a mai napon éreznünk, s ha érzünk is valamit, azt hogyan fejezzük ki. Elkoptak a szavaink. Nincs egy sem, mit ne éreznénk sablonosnak, ócskának, elcsépeltnek. Pedig nem a szavak veszítették el erejüket, hanem csak mi, emberek.

Nincs már bennünk annyi tűz és szenvedély, amely szavainkat megtölthetné tartalommal. Csak bámulunk bambán magunk elé, miközben a virágárusnál sorban állunk. Tudjuk, mit és mennyiért. A virágárus kisasszonyok keze gyorsan jár. Ez nem az ő napjuk, ez csak egy olyan nap, amikor erős a bevétel. Átadjuk a pénzt, türelmesen megvárjuk, amíg visszaadnak és kezünkbe vehetjük a portékát, amit majd átnyújtunk néhány semmitmondó szó kíséretében.

Persze, mosolygunk is hozzá, és az is, aki kapja, de egyáltalán nem számít, mi az, amit nem látunk, már régen nem látunk, amikor szemben állunk egymással. Nem látjuk a csalódottságot, amit éreznek, amikor látják rajtunk, már nem azt az embert látjuk bennük, akit egykor láttunk. Nem halljuk a felénk küldött, szívből jövő, kétségbeesett néma segélykiáltást. Elveszítették bennünk szimbolikus jelentésüket, mint az a virág veszíti el szirmait néhány nap múltán, amit nékik adtunk.

Elvettük a varázserejüket, akartuk, hogy csak a miénk legyen, aztán megfeledkeztünk róla. Valahová, elménk mélyén egy eldugott kis sufni sarkába hajítottuk, és már arra is lusták vagyunk, hogy megkeressük. Restek rá, hogy legalább egy pillanatra felidézzük. Értük. Mert ők ma is a szerelem, a két kar, amely óv, míg el nem toljuk magunktól. Ők ma is a varázslat, amely az eleven életet hordozza magában, csak már nem látjuk, nem értjük.

Csak a minket körülvevő szürke valóság van, a megkopott, darabokra hulló életek idegesítő csörömpölése. Amire nem is akarunk gondolni, nemhogy elrejteni szemünkből rémületet, hogy egyáltalán érzékeljük azt. Nem akarjuk, hogy lássák rajtunk, gyengék vagyunk, hogy nem vagyunk képesek megvívni a hétköznapok kivénhedt gondsárkányaival. Értük. Legalább értük, ha magunkért nem is tesszük.

Talán nem akarunk már mesebeli hősök lenni, az ő hőseik, akik csakis értük, a varázslatos lényükért küzdenek egy életen át. Talán nem akarjuk már kezünkben tartani a mindenség egy apró kis darabját. Már beérjük kevesebbel is. Sokkal kevesebbel. Minden álmunk feladásával, önmagunk feladásával, azzal, hogy eláruljuk őket, akik minden varázserejüket nekünk adták. Akiktől megkaptunk mindent, miért élni érdemes.

Hát csak keresgéljen mindenki azokban mélyen található, eldugott kis sufnikban! Ha erre sincs időd, minek élsz?

Én megtettem. Ezt találtam. Nem tudom, jelent-e az bármit is azoknak a nőknek, akikre gondolok e napon, de az biztos, hogy most elég erősnek érzem magam, hogy legalább egynek a mesebeli hőse legyek egy életen át.

ANGYAL

Játszi képzelet, ha szirmát bontja

Bódító illatát a szél tovahordja

Felkavarva emlékek tavának vizét

Újra megérezném csókjának ízét

Még hallom édes kacaját csilingelni

Csöpögő jégcsapokon bús dalt énekelni

Csepp a csepp után patakokban folyt tova

Hang a hang után tűnt el, ki tudja, hova

Erdő mélyi avar alól lustán kibújva

Láthattam őt elsuhanni újra

Nyomában apró, fehér virág nyílt

Érkeztéről azok vitték el a hírt

Hűs harmat cseppjeiben úszva várt

Ködfátyol köntöst hozó napsugárt

Mezítelen lába apró neszt hagyva

Sétált át kacéran ringva a tavaszba

Ajkára édes gyümölcs íze száradt

Ahogy fénye szétáradásába fáradt

Mit fák lombjaiban suttogott el

Forró nyár perzselte a szavait fel

Sebeire gyémánt könnycseppek hulltak

Látva, szívemben az érzések múlnak

El kellett engednem, mert féltem a jövőt

Úgy látom, ahogy utolszor láttam őt

Ágyékát a holdfény lágyan ölelte át

Amíg térdre omolva elmerengve várt

Csillagföveny simogatta karcsú testét

Káprázatos lénye betöltve az estét

Végtelen álomra hajtotta fejét

Lecsukva csillogó, ébenszín szemét

Halk sóhajtással merült feledésbe

Minden elmúlt már, mi egykor megidézte

„Terror a kerítésnél, bedurvultak a magyar hatóságok, kutyákkal tépetnek szét embereket, gyermekek kínzása az új Hungarikum”, stb. Nagyjából ilyeneket ír a balliberális sajtó világszerte. Hazudnak, ahogy szoktak. Az igazság oly’ visszataszító fogalom számukra, mint nekünk az ő létük. S abban az őrületben, amelyet ők valóságként élnek meg, mi magyarok vagyunk a kérlelhetetlen ellenség, a gonosz maga.

Silány minőségű virtual reality-jükben az egyetlen hasznos cselekedet, amelyért valamiféle megdicsőülés jár, a magyarok elleni dzsihád, a szent háború. Fogalmam sincs, hogy a liberális demokráciának van-e mennyországa, de bizonyos, hogy kevesebbért nem éri meg zombiként menetelni monoton, s véres nyálat csorgatva, artikulálatlan hörgésektől kísérve felfalni a magyarokat.

Nézzük a valóságot!

Aki nálam lesújtóbb véleménnyel van a magyar hatóságokat illetően, az festi magát. Ugyanakkor minden értelmes ember képes belátni, egy olyan transzparens, hazai és nemzetközi ellenségeink által szüntelenül nagyító alatt vizsgált területen, mint a migránskrízis, elképzelhetetlen, hogy a magyar hatóságok tömegesen, sorozatosan és nyilvánosan követnének el emberiesség elleni bűntetteket.

Márpedig ezt állítja a HGV, a 444.hu és az Index is humanitárius szervezetek jelentéseire hivatkozva, de tulajdonképpen csupán két külföldi médium, - a svéd Aftonbladet és a brit Independent – cikkét forráskritika nélkül átvéve. Ezt osztják millió szám az európai liberálzombik, s fűznek hozzá politikailag korrekt, tehát gyilkos indulattól terhelt kommenteket.

Természetesen utánajártam magam e történeteknek, felfejtettem a gyűlöletzombik maguk után hagyott véres nyálból szőtt fonalat és megleltem a forrást. Egyszerűbben fogalmazva elolvastam mindkét cikket, amely igen súlyos vádakat fogalmaz meg velünk, magyarokkal szemben.

Nem találtam egyetlen bizonyítékot sem arra, amit állítanak. A cikkekben azon túl nincs semmi, hogy hallották valakitől, aki hallotta valakitől, hogy az hallotta… És így tovább. Ehhez a halandzsihádista propagandához adja a nevét a Catholic Relief Services (CRS, Katolikus Segélyszolgálat), a Jezsuita Menekültsegítő Szolgálat (JRS), a Human Rights Watch, a Helsinki Bizottság és az Orvosok Határok Nélkül. Utóbbi kettő esetében ez természetes.

Az Orvosok Határok Nélkül elnevezésű szervezet állítólag látta is az összevert, megkínzott, kutyák által megharaptatott embereket. Látta, csak nem dokumentálta. Nem szokták az ilyesmit. Ők csak gyógyítanak, az adminisztrációhoz nem értenek.

Nincsenek ugyanis egyetlen cikkben, egyetlen állítás mögött sem fényképek, látleletek, rtg felvételek, stb. Egy sem! Jó, jó, de a frontvonalon (mert háború folyik a gonosz magyarok ellen) csak van valakinél egy okostelefon, amivel lefényképezhetnék, levideózhatnák a sérüléseket, bemutathatnák a sokktól támolygó embereket, vagy ilyesmi. Elismerem, az I. és II. világháború nem volt ennyire véres és eseménydús, így ott könnyedébben készülhettek fotósorozatok, dokumentumfilmek, amelyek ma is tanulságul szolgálnak, de a technika csak fejlődött annyit, hogy legalább egy villanásnyi vizuális bizonyítékot szolgáltathatnának.

Mert szemléletes ugyan, ahogy a magyar határon húzódó kerítést légi felvételen úgy ábrázolják, mintha az egy az auschwitzihez hasonló haláltábor lenne, de abból nem derül ki, valóban történtek-e olyan súlyos bűncselekmények, amelyekről beszélnek. A további illusztrációkként közölt fotók, amelyeken migránsok élik hétköznapjaikat, szintén nem erről győznek meg.

Szerencsére arról már leszoktak, hogy tiszadobi cigány családokat fotózva szemléltessék a migráns nők és gyerekek sanyarú sorsát. Annyi kapcsolatuk azért van a valósággal, hogy belássák, ezzel nemigen lehet manipulálni a magyar társadalmat, de az elkorcsosult nyugat-európait is csak kisebb mértékben.

Marad az „Isten bizony”. Akármire megesküsznek, hogy, de ők látták, és tényleg a magyarok ütlegelik gumibottal a nőket, uszítanak kutyát a gyerekekre, tépetik húsát szegény migránsoknak, kínozzák testüket, s lelküket. Dögöljön meg a szomszéd lova, ha nem mondanak igazat.

Beláthatjuk, hogy ilyen mélységesen szent eskük mellett az elmebajra egyébként is fogékony balliberális internacionalisták önként és boldogan csatlakoznak a magyarok elleni dzsihádhoz.

Én meg felemlegethetnék sajtóetikát, hivatkozhatnék a józan észre. Hasztalan. Meg kell elégedjek annyival, hogy elmondhatom, mi a valóság és reményemet fejezhetem ki azt illetően, hogy mi egyre többen vagyunk, ők pedig egyre kevesebben.       

Nem könnyű erről a tárgyterületről beszélni egy olyan országban, amelyikben a társadalom jelentős része retardált (értsd balliberális). Ahol emberek képlékeny szabályok alkotta párhuzamos valóságban élnek, amely intoleráns, agresszív és stigmatizáló. Egyrészt azért nem, mert az egyes diszciplínák mást és mást értenek azon fogalmak alatt, amelyekben szerepel az etnikum szavunk. Másrészt azért nem, mert a „politikai kultúra” magának vindikálja a szemantikai interpretációkat.

Nem tartom tehát szerencsésnek, Orbán Viktornak az iszlám térhódításával szembeni kiállása során megfogalmazott mondatát, amelyben elhangzik az „etnikai homogenitás” kifejezés. Akkor sem, ha egyébként abszolút helyesen alkalmazta. Ahol nyálcsorgató idióták a bamba pofájukkal naphosszat azt lesik, hol, mikor és mit érthetnének félre, s csaphatnának abból patáliát, meg kell gondolni, mit ejtünk ki a szánkon.

Én kivételezett helyzetben vagyok, a két leginkább érintett diszciplína felhatalmazott ismerője vagyok. Magyarul rendelkezem embertudományi és jogi diplomával egyaránt. Így segíthetek a nagyszámú értetlenkedőnek egyrészt megérteni a helyzetet, másrészt bemutatni a balliberálisok bigott együgyűségét.

Az embertudományok, szebbik nevén társadalomtudományok az „etnikum alatt történelmileg kialakult, közös nyelvvel, kultúrával és hagyományokkal rendelkező közösséget értenek. Sem a nép, sem a nemzet szavak nem fedik az etnikum jelentményét, mert az előbbi a lakosságot, "az embereket" jelöli, utóbbi pedig politikai fogalom”. A nemzet terminológiájával vitatkoznék, de erről majd később.

A Magyarországon élő embereknek van közös nyelve, a magyar. Vannak közös hagyományai, tehát egységes kultúraként szoktak minket emlegetni. Bármerre járunk is a világban, mindenhol magyarként emlékeznek meg rólunk. Formálisan és informálisan is.

Ugyanakkor a jog ismeri a nemzeti és etnikai kisebbség fogalmakat, s itt az etnikai kisebbség definíciója jelentősen eltér a társadalomtudományi értelmezéstől. Nemzeti kisebbség alatt egy adott állam területén kisebbségben élő olyan népcsoportot értünk, amelynek tagjai nem a többségi nemzettel azonosulnak, hanem egy olyan másik nemzettel, amelynek van saját állama (anyaország), nyelve és kultúrája. Ezzel szemben etnikai kisebbségnek olyan népcsoportokat nevezünk egy adott állam területén, amelyeknek nincs saját állama (anyaországa), egységes nyelve.

Nemzeti kisebbség Magyarországon a szlovák vagy a sváb, míg etnikai a cigányság. Különleges státusza van a hazai zsidóságnak, mert ők a háború után vallásként határozták meg magukat és kifejezetten kérték, hogy ne vegyék fel őket a nemzeti és etnikai kisebbségek listájára, ahol egyébként jogilag etnikumként szerepeltek volna, mert nincs egységes nyelv, a héber és jiddis egyenrangúan létezik. A nemzeti és etnikai kisebbségeket együtt összefoglalóan nemzetiségeknek nevezzük.

Viszonylag könnyen belátható, Orbán abban a kontextusban milyen értelemben használta az etnikai homogenitás kifejezést. Értelmes és tisztességes ember kizárólag a társadalomtudományi értelmezésnek megfelelően érthette, másképpen sehogyan sem, hiszen nekünk, magyaroknak van anyaországunk, egységes nyelvünk, tehát jogi értelemben nem etnikum, hanem nemzet vagyunk.

Ehhez képest vég nélküli azon megnyilvánulások száma internet szerte, amelyekben emberek arról számolnak be, hogy bennük bizony többféle nép vére csörgedez. Egyszerre kunok, cigányok és szlovákok, vagy zsidók, svábok és örmények. Sőt, még ezeknél is elképesztőbb állításokat tesznek. És a többi idióta lájkolja, megosztja, éljenzi őket.

Szerencsétlen szellemi éhenkórászok! Tudjátok, utoljára kik gondolták azt, hogy vérségi alapon megkülönböztethető egy nemzet? Hogy létezik a vérségi alapon levezethető származás, s ha a vér „tiszta” marad, egy felsőbbrendű faj hozható létre? Tudjátok, troglodita barmok? A nácik! Bizony!

A galtoni elméleti eugenika továbbgondolásaként a gyakorlatban is felváltották a természetes szelekciót a társadalmival, vagyis egy tudatos és célzatos fajelmélettel. Ennek esett áldozatául sokmillió zsidó és más nemzetek fiai egyaránt. A nemzetiszocialista állam bukásával az eugenika feledésbe merült. S hogy éppen a balliberálisok élesztik újjá, azon nem csodálkozom.

Ennek az emberi lettel összeegyeztethetetlen vallásnak, a baloldali liberalizmusnak a hívei nem tudják, hogy a nemzet eredeti jelentése nem orvosi értelemben vett vérségi alapú. A magyarság a törzsi-nemzetségi időkben exogám, tehát közösségen kívülre házasodó társadalom volt. A családot egyaránt alkották a vérszerinti (konszangvinikus) és a házasság útján szerzett (affinális) rokonok.

Vagyis az ősmagyarok sosem voltak tisztavérűek a szó nácik és balliberálisok által használt értelmében. A Szent István alapította állam is ezt a hagyományt követte, vagyis kifelé házasodott. Ám ettől nemhogy nem vesztettük el a magyarságunkat, hanem éppen hogy megerősítettük. A magyar társadalom ugyanis nem a vitatható genetikai rokonságra alapoz, hanem az identitásra.

Az identitás a kultúrám iránt érzett olthatatlan szerelem. Ettől vagyunk magyarok, a kultúránk iránti érzelmünk által. Így leszünk etnikailag homogén társadalom. Ezt mondja a tudomány, de ezt érezzük legbelül is mi, magyarok. A balliberálisok meg ott tartanak, hogy megpróbálják összerakni magukat a kétes családfájuk alapján cigányból, kunból, örményből és pirézből. A lényeg, hogy ne legyenek része egy etnikailag homogén társadalomnak, hogy magyarázni legyenek képesek visszataszító jellemvonásaikat, groteszk létüket.           

Nem tudom, igaz-e a hír, de állítólag Trump visszavonta Barack Hussein Obama WC-rendeletét. Bizony, Amerikában a WC használatnak is rendelete van! Vagyis volt. Azaz úgy néz ki, hogy volt. Nem tudom, a 444.hu írta, úgyhogy vagy igaz, vagy nem.

Akárhogy is van, elgondolkodtatott. Miért ne lehetne külön toalettje a transzneműeknek, amennyiben egy állam (jelenesetben államszövetség) infrastruktúra-fejlesztésekre szánt büdzséjéből futja erre is. Úgy képzeltem el, hogy a férfi és nő, valamint a mozgássérült felirat, szimbólum mellett megjelenne egy negyedik is, ami a transzneműekre vonatkozna. A mozgássérültek mellékhelyiségéhez hasonlóan az ő illemhelyük is egyszemélyes lenne. Engem biztosan nem zavarna.

Pici empátiával bárki beláthatja, borzasztóan kellemetlen lehet egy férfi testben élő nő számára a férfiakkal közös pisilés. Nyilván egy női testben élő férfi is hasonlóan érez, de mi, férfiak kevésbé vagyunk gátlásosak az ivarszervünk mutogatásában. Egy nő azonban a nemi szervét nem teszi közszemlére. Akkor sem, ha az illető hölgy éppen pénisszel van megáldva.

Érthető ez? Mi, férfiak simán megállunk az út szélén is pisálni, míg egy nő ilyet nem nagyon tesz. S ha egyszer léteznek olyan férfiak, akik nőnek érzik magukat, illetve olyan nők, akik meg férfinak, akkor beláthatjuk, hogy a biológiailag azonos, de mentálisan, vagy lelki alkatban ellenkező neműek feszélyezve érzik magukat a normálisok között.

Nos, tudom, ha egy genderista olvasna, azon nyomban felháborodásának adna hangot, amiért én őket nem tartom normálisnak. Persze, hogy nem, hiszen nem azok. Ám ezt nem azért mondom, mert szándékosan meg akarom bántani őket, hanem józan megfontolásból, a „normális” szó jelentéséből kiindulva. Normálisnak a megszokottat, az általánost nevezzük. Ők pedig ezeknek a kritériumoknak nem felelnek meg.

Száz szónak is egy a vége, én arra jutottam, hogy támogatom Obama döntését és ellenzem Trumpét. S mindezt vezetés közben szültem meg. Még büszke is voltam magamra, milyen toleráns vagyok FideSS náci létemre. Ja, így hívnak a balliberális internetes portálokon mindenkit, aki felhívja a figyelmüket a valóságellenes viselkedésükre. Csak aztán hazaértem.

Hazaértem és amint tehettem rákerestem Obamaki rendeletére. Azt hittem, dobok egy hátast. Neeem, ez a majom nigger nem azt találta ki, amit fentebb vázoltam, hogy a transzneműeknek legyen külön, a mozgássérültekéhez hasonló illemhelye, nem. Ez az istenverése az amerikai iskolákat arra kötelezte, hogy az Egyesült Államokban tanuló transznemű diákok számára tegyék lehetővé a saját nemi identitásuknak megfelelő mosdók és öltözők használatát az oktatási intézményekben.

Jön a kukkoló hajlamú hülyegyerek, közli, hogy ő egy férfi testben élő nő, és onnantól a lányok öltözőjében lesi a puncikat. Ezt találta ki az a nagyszerű ember, ennek örvendeztek a démonokraták és a balliberáltak. És micsoda szemét ez a Trumpli, hogy ezt visszacsinálta.

Mondjuk, ha egy ilyen világban élnénk és visszamennék 30 évet az időben, én Mexico Coatzacoalcos nevű kisvárosában járnék szívesen iskolába, ahol együtt zuhanyoznék Salma Hayekkel. Ki tudja, ha előadnám neki sanyarú transznemű sorsomat, még ágyba is bújna velem vigasztalásul. Én meg ettől csodásan meggyógyulnék és boldogan élnénk…

Igazi hollywood-i happy end lenne, hogy rakja meg az Isten ezt az elmebeteg niggert! Mert, ahogy minden józanul gondolkodó képes belátni, hogy az, amit én ajánlanék a transzneműek számára a toalett használatot illetően, de akár öltözőkre vonatkoztatva is, az értelmes elgondolás. Szemben azzal, amit ez a félkegyelmű csúzli szájú barom mond, ami pontosan oda vezetne, amit a kukkolós példámmal felvázoltam.

Mégis miről szólnak a világ balliberális médiájának hírei? – Hát, hogy ez a Trump jogfosztottakká tette a transzneműeket.

Kétféle világlátást szemléltettem e rövid eszmefuttatásomban. Mindenki eldöntheti, melyikhez csatlakozik inkább. A perverz köcsögök véleménye érvénytelen!  

Bennem nincs meg az a kérlelhetetlen precizitás, az a perverz hajlam egy téma mások általi értelmezésének apró szeletekre szabdalásával való elemzésére, ami a neves bloggerre Deansdale-re jellemző. Márpedig erre a képességre most nagy szükségem lenne, mert Csizmadia Ervin politológusnak a Magyar Nemzetben „Forradalmi momentumok” címmel megjelent írásának kritikája ezt az alaposságot igényelné.

Ennek hiányában kénytelen vagyok a magam felületes módján, itt-ott csapongóan, de azért egy koherens textúrát létrehozni, amelynek lényege az volna, hogy Csizmadia alapvető tévedéseire felhívjam a figyelmet.     

Csizmadia ugyanis teljesen tévúton jár. A Momentum sosem keltette civil kezdeményezés látszatát, mert már az első interjújában kijelentette, párttá alakul és jövőre indul a választásokon. Innentől az egész elemzése halandzsa.

Szanyi Kapitány is megmondta, a baloldalon első perctől mindenki tudta, a Momentum Haris Éva, SZDSZ-közeli nagyvállalkozó jelentős anyagi áldozattal létrehozott projektje.

A Momentum egy baloldali radikális politikai mozgalom. Stratégiája a minél látványosabb rombolás. Kell a nagy durranás az ismertséghez. Az SZDSZ mindig sikeres volt a rombolásban, nyilvánvaló, hogy ez az anarchista attitűd a Momentum egyetlen jellemvonása.

Akciójával felrázta révületéből a sok harcos lelkű szoci nyuggert és az LMP-ben menedéket lelő ökoterroristákat. Ezek holnap már viaduktot robbantanának, s ha nem találnak, akkor stadionokat. Bármit megtámadnak, amiről úgy vélik, hogy Orbánnak kedves. Ezekben víziója sincs meg egy boldogabb világnak. Hacsak nem tekintjük boldogabb világnak azt, ahol az ő kéjes örömük dominál mások fájdalmas veszteségein.

Csizmadia láthatólag semmit nem ért meg ebből, semmit nem érzékel a valóságból. Nyugat-Európázik, meg civil mozgalmazik. Miközben a Momentum inkább a bécsi akcionista művészeti irányzatra hasonlít abban a tekintetben, hogy performanszokban határozza meg önmagát és a csonkítás-öncsonkítás motívumát a balliberális politikai irányzat mímelésében fejezi ki. Jó, csak vicceltem!

Habár, ha jobban belegondolok, van ebben valami. Elég csak megnéznünk Hermann Nitsch munkásságát. Többnyire úgy akarnak többet megmutatni az általuk valóságosnak hitt világból, hogy az ember legbensőbb, állatiasnak nevezett énjét motiválják. Erőszak, rombolás, agresszió. Ez nyilván abból ered, hogy a természet harmóniájából az ég egy adta világon semmit nem képesek felfogni. Az erőszaknak és agressziónak ugyanis teljesen más a funkciója az értelem nélküli állatvilágban, mint az értelem vezérelt emberiben.

Evolucionista megközelítésben tekinthetjük az erőszakos viselkedésünket állati eredetűnek, azonban az értelem által civilizálódott fajunk nem a természet hagyományait folytatja, hanem újrateremti azt más elvek mentén és hamis analógiát állít fel az eredetivel. mindez pusztán arra elég, hogy a minimál (mint modern kori stílus) eszközeivel belepiszkál a pszichébe.

S hogy ennek mi lett az eredménye? Mármint a bécsi akcionizmusnak. A rövid performanszokban való gondolkodás általánossá válása. A minél megdöbbentőbb önkifejezések elszaporodása bármilyen pici és rövid idejű hírnévért. A valóságshow-k hazug világának harlekin jelmezét ráhúztuk a valóságra.

A Momentum nem több politikai valósághősök castingon összeválogatott csoportjánál. Úgy tesznek, mintha valóság lenne, amit csinálnak, de közben minden előre eltervezett dramaturgia szerint zajlik. S közben ők elhiszik, hogy ennek az egésznek a vége valamiféle jutalom elnyerése lesz, amely által ismertté és szertett figurává válnak az őket nézők szemében.

Csakhogy a valósághősök sorsa általában nem ez, hanem a gyors feledés homályába veszés. Nagyon kevés kivétellel nem lesznek rendkívüli emberek, szépen visszaszürkülnek a szerény intellektusuknak megfelelő hétköznapiságba. Egy perccel sem maradnak tovább a rivaldafényben, csak amíg hasznot hajtanak az őket felépítő kreátoroknak.

Országgyűlési választáson indulni nem valósághősöknek való. Ott rutinos öreg rókákat, minden hájjal megkent szemfényvesztőket kellene legyőzniük, ahhoz viszont nincsenek meg a képességeik.

„A név előjel”. A latin mondás szerint valaminek az elnevezéséből következtethetünk arra, milyen cselekvések és történések mozgatója lehet a név viselője. Azt hiszem, a Momentum Mozgalomra a mondás tökéletesen megfeleltethető. A pillanatért feláldozták az örökkévalóságot.

A Momentum példázza leginkább, miként fertőzi meg az emberi társadalmat szűklátókörűséggel, kisszerűséggel, sunyi számítással, a bármi áron ártani akarással a liberális demokráciának nevezett gyilkos vírus. Civilizációnk gyökerein át felszívódva hatolt egyre feljebb, hogy a lombkorona friss hajtásain lakmározhasson, hogy a jövő generációk lelkét rághassa.

Íme, az eredmény: A Momentum Mozgalom. Torz értékrendű fiatalok, akik a valóságshow-kon felnőve azt a tapasztalatot szívták magukba, hogy az öt perc hírnévért semmit sem drága feláldozni. Akik a romkocsmákban olcsó lőrét szürcsölve ízlelték meg a következménynélküliség mámorító érzését.

Pitiáner tyúktolvajként orozták el nemzedékek örök álmát. Általuk feledhetetlen pillanatokkal lettünk szegényebbek, s keserű tapasztalatokkal gazdagabbak. A legfontosabb tanulsága e történetnek az, hogy a Budapest belvárosa aszfaltjának meddő talajában tenyésző őrület képes a terjeszkedésre, szárba szökkenni, szirmokat bontani és nektármérget csepegtetni mindennapjainkba, ha nem álljuk útját időben.

Nem tudom, a minap bejelentett döntés ennek jegyében született-e meg, s ha igen, akkor eléri-e a célját. Visszavonjuk az olimpiai pályázatot konszenzus hiányára hivatkozva, s ez által a népszavazás is okafogyottá vált. „Tarkón lőtték az olimpiát”, mondta egyik olimpikonunk, és igaza volt. Én úgy érzem, ebben a pályázó budapesti közgyűlés és a kormány is aktívan részt vett, felelősségük vitathatatlan.

Ugyanakkor egyetértek a kormánnyal és a pályázókkal abban, hogy a baloldal konszenzusból történő kihátrálásával, a minden bizonnyal sikeres aláírásgyűjtéssel és a hetek óta tartó negatív kampánnyal a balliberális médiumokban, súlyos presztízsveszteséget szenvedtünk el, melyből fakadóan elsődleges feladat csakis a kármentés lehet.

Egységes kiállás nélkül nem kandidálhatunk olimpia rendezésére. Ezt az egységet én nem nevezném nemzeti konszenzusnak. Több okból sem. Az egyik ok, hogy a balliberálisoknál a nemzet pejoratív értelmű szó. Ők internacionalisták, globalisták, európaiak, állításuk szerint egy magasabb társadalmi szint, egy fejlettebb értékrend képviselői. Másik, hogy egy évvel a választások előtt, egy új politikai párt kormányellenes antréját (hatásos belépő) követően aligha fogékony a politikai elit bármiféle konszenzusra.

Én harcos lelkületű ember vagyok, ezért a népszavazás kiírására voksolnék. Azonban azt én is képes vagyok belátni, egy az olimpiát akarók által megnyert népszavazás nemhogy a társadalom egységét nem fejezné ki, de kifejezetten az ellentétek elmélyültségéről adna számot. Józan gondolkodás mellett a baloldal is könnyen beláthatná, ezt a népszavazást sosem nyernék meg. Érvénytelen és eredménytelen lenne, mert a jobboldal és az olimpiapártiak távol maradnának a szavazóurnáktól. Pont úgy szabotálnánk el az ő kezdeményezésüket, ahogy ők szokták másokét. Elismerem, nem túl elegáns módszer, de hatásos, mint azt tapasztalhattuk.

Ám még ekkor is ott lenne több százezer budapesti szavazat, azok voksai, akik határozottan elutasítják az olimpiát. Jó, az is igaz, hogy csak akkor, ha nem ők kampányolnak vele, de ez most mellékes. Mellékes az is, hogy a BOM (Budapesti Olimpia Mozgalom) tizenöt, a magyar gazdasági életben meghatározó szerepet játszó vállalat, valamint sikeres cégvezetők, média szakemberek, elismert közéleti személyiségek, és híres sportolók százfős csoportja kezdeményezésére alakult meg 2005 november 24-én. A mozgalom hangsúlyosan politikamentes közhasznú egyesületként határozta meg magát, mely egy budapesti olimpia megrendezésének lehetőségéért fejti ki tevékenységét. Mint arra jól emlékszünk, 2006-ban a Gyurcsány-kormány is megkereste őket, midőn a szocik akkoriban a 2020-as olimpiára készültek kandidálni.

Nincs jelentősége annak, hogy néhány hónapja a budapesti közgyűlés egy LMP-s ellenszavazat és egy DK-s tartózkodás mellett egységesen állt ki az olimpia megrendezéséért. Mit sem számít, hogy a szocialisták himnuszokat zengtek az olimpia áldásairól, amelyekben országunk lakossága részesülne a megrendezéssel. A jelen helyzetben ez nem tapasz fájó sebeinkre.

Egyszóval szamárság lenne tovább erőltetni az olimpiai álmot, mert minél tovább tesszük ki a politikai mészárszék dühöngésének, annál inkább sérül az eszme, és ezt mi, a sportért, a nemes küzdelemért rajongók nem szeretnénk.      

Mi nem. Ellentétben azokkal, akik nem egyszerűen a budapesti olimpia lehetőségét szeretnék mindörökre kitörölni a magyarok emlékezetéből, de magát az élsportot is. Nem véletlen, hogy a „NOlimpia” jelszó mögött felsorakozók jelentős része a különböző internetes portálokon, illetve médiákban úgy nyilvánult és nyilvánul meg, hogy az élsport finanszírozását meg kellene szüntetni. És – tádááám! – lélegeztető gépre kell költeni az így megtakarított pénzt. Emlékszünk még, kik akartak mindenből lélegeztető gépet venni? – Ha nem, ejtsünk róluk szót!

Jól emlékszem, ugyanez a felhergelt csőcselék akarta megszüntetni az egyházak állami finanszírozását is. Akkoriban az SZDSZ nevű párt mögé felsorakozva, most az SZDSZ-t alkotó „értelmiség” kölykeinek mozgalma mögé állva akarják megfosztani a többségi társadalmat a szociális biztonságtól és a mentális épüléstől. Az állam, mint egységes intézményrendszer a társadalom stabilitását igyekszik megóvni. A mentális stabilitáshoz fontos a testi és lelki épülés biztosítása egyaránt. Így, bár én magam vallástalan vagyok, egyetértek azzal, hogy az államnak kötelessége finanszírozni az egyházakat és az élsportot. 

A kormányoldalon folyamatosan megy az SZDSZ-ezés. Pedig ezek nem is… - mondják egyesek. Mit nem is? A Momentum egyik alelnöke Mécs Imre kisebbik fia, aki oldalas blogbejegyzésben értekezik arról, mennyire rühelli a vidékieket. Tipikus SZDSZ-es mentalitás. Azok, mármint a Momentumosok szülei sem tudtak soha országos bázist kialakítani, mindig a Budapest belvárosának pártja voltak. Abban is biztos vagyok, ha jobban utánanéznénk a mozgalom többi vezetőjének, további SZDSZ-es szülőket találnánk.

Kisebb intermezzo: A most Arany Medvét nyerő Enyedi Ildikó filmjének is ki a producere? – Mesterházy Ernő és felesége, Mécs Mónika. A férj az a személy, aki Demszky főtanácsadójaként milliárdokat síbolt el, a feleség meg az SZDSZ-es Mécs Imre lánya. Na, egy Mécs a Momentumban, egy másik Mécs pedig az országot gyalázó Enyedi stábjában.

Mindezek ellenére azt mondja Fekete-Győr András, a Momentum vezetője, hogy nem ők az SZDSZ ifjúsági tagozata, az a Fidesz volt. Hogy kitanította a srácot Haris Éva, SZDSZ-közeli milliárdos! Ezt nem én mondom, hanem Szanyi Tibor. A Kapitány nem kevesebbet állít, mint azt, hogy a Momentum Mozgalom felépítése nagyon sok pénzbe került Harisnak, és a retorikájukról azonnal ráismerni az illető hölgy munkájára.

Nem akarok elmenni a mellett, hogy a Fidesz az SZDSZ ifjúsági tagozata volt. Ez igaz. Csakhogy én emlékszem a rendszerváltozásra, az akkori SZDSZ-re. Abban az időben az SZDSZ volt a legradikálisabb antikommunista, a tagok bő gatyában, karikás ostorral, Rúzsa Sándornak öltözve járták az országot, mert ők voltak a legnagyobb magyarok. A jobbik hozzájuk képest kutyafasza. A hamis imágóval majdnem sikerült elérniük, hogy megnyerjék az első szabad választásokat. Hajszálon múlt. Szóval, szinte mindenkit megtévesztettek akkoriban.

A Momentum is ezzel próbálkozik, ám semmi esélyük kemény 3 ciklus MSZP-SZDSZ koalíció és Göncz Árpád után. Semmi! Annyit tehetnek, hogy rombolnak, ahhoz már most kiválóan értenek, hisz volt kiktől tanulniuk. Szóval, jobb, ha Fekete-Győr András inkább hallgat. Vagy jobb lenne, de nem fog. Éppen úgy mosolyogva hazudik a képünkbe, mint tette azt Kuncze vagy Demszky. Náluk ez genetikus.

Mindabból, amit itt leírtam, nem derül ki, lesz-e valaha lehetőségünk újra pályázni olimpia megrendezésére. Úgynevezett nemzeti konszenzussal soha, hiszen, mint azt fentebb kifejtettem, a baloldal nem tekinti magát a nemzet részének. Talán a választópolgárok legalább 4/5-ének egybehangzó akarata mellett, ha közvetlenül az így megnyert választás után lehet kandidálni. Mert amint eltelik a baloldal számára csúfos vereséggel végződő választás után 3-4 hónap, azonnal teleharsogják a világot, hogy a kormány máris elveszítette szavazótáborát, a választók bizalmát és Orbán onnantól naponta legalább egyszer megbukik. Beláthatjuk, nem túl reményteli a helyzet.

Persze, pályázhatnánk akkor is, ha ők vannak hatalmon és ismét előállnak az ötlettel, mint 2006-ban. Akkor elegendő lenne annyit tennünk, hogy támogatjuk őket. Na, neeeee! Nincs az az olimpia, amelyik megérne ennyit. Sose rendezzünk ötkarikás játékokat, ha annak az az ára, hogy ezek még egyszer hatalomra kerüljenek. Soha többé baloldal!   

Itt a nyakunkon a 89. Oscar-díj átadó ünnepség, hivatalos nevén az Academy Award. A televízióban már reklámozzák. Az idén is egy humorista, vagy, ahogy ott mondják, komikus kapta a megtiszteltető feladatot az ünnepség levezénylésére. Jimmy Kimmelnek hívják és állítólag nagyon népszerű. Ez utóbbit megerősíteni nem áll módomban. A tehetségéről többet mondhatnék, de az meg nem nagyon van neki.

Ellenben azt már most elmondhatjuk, hogy házigazdaként egyedülálló produkciót szándékozik előadni. Elsőként választotta ugyanis főtémájául (nyilván sugallatra) a gendert. A gála beharangozó reklámjában ennek jegyében poénkodik is egyet. Íme, a nem szó szerinti felidézése:

…Mondtam, jól el leszünk mi a színpadon az ifjú hölggyel – és a szoborra néz. Valaki mondja neki, hogy a szobor férfi. Honnan tudod? – kérdez vissza és a szoborra néz ismét.

Tehát Oscar mostantól nem férfi, mert az kirekesztő. Lehet kislány is. Miért ne? Hiszen a szobor nem egy termékenységi idol, amin a nemi jelleg általában hangsúlyos szerepet kap. És egyébként is, a szobornak eredetileg nem is volt neve. Aki nem ismerné a sztorit, annak elmesélem.

„Az első díjkiosztón még senki sem tudta a szobor nevét. Oscar végső elfogadott alakját George Stanley öntötte agyagba, azután bronzba és takarta be 24 karátos arannyal. Az anekdota szerint Margaret Herrick, az Amerikai Filmakadémia első könyvtárosa legelső munkanapján körbejárta a házat, és közelről megvizsgálta a kis szobrocskát. Nézegetés közben rájött, hogy a szobor nagyon hasonlít nagybátyjára, a texasi Oscar Pierce-re.”

Szóval, ne lepődjünk meg, de az Oscar név akkor még egy férfit takart. Nem tartom kizártnak, hogy ezt a sztorit a későbbiekben tilos lesz így elmesélni, mert az sérti a nemüket (és eszüket) vesztett genderistákat. Nem is akarom tudni, milyen történetet találnak ki helyette.

Persze, az is lehet, hogy a genderes Oscar is pont úgy megbukik, mint a leszbikus. A gála történetében senki nem égett akkorát házigazdaként, mint a leszbikus Ellen DeGeneres. Akkoriban a magát progresszívként aposztrofáló balliberális világelit azt akarta elhitetni, hogy egy nő már pusztán attól vicces, hogy leszbikus. Kiderült, hogy ez baromság. Igaz, azóta több év telt el, és a hollywoodi (rém)álomgyár a szürreálist lecserélte groteszkre.

Na, most a gender egyik fősodra, transzfeminizmus szerint mind a biológiai nem, mind a társadalmi nem csupán társadalmi konstrukciók, és a megkülönböztetésre szolgáló, a biológiai nemet és a társadalmi nemet elválasztó határvonal önkényesen, kényelmi szempontok alapján került meghúzásra.

Jó, jó, de akkor a nőként anyakönyvezett színészek miért viselnek a nemiségüket kihangsúlyozó ruhákat? Jimmy Kimmel is vehetne nagyestélyit, ahelyett, hogy a troglodita, hagyományos értékrendhez igazodó szmokingban feszít, mint pók a lucernásban. Persze, a legjobb az lenne, ha valami semleges (nem unisex, mert az is a nemekre koncentrál) ruházatot választana mindenki. Egységesen. Lehetőleg egyszínűt, mert a sokszínű is a különbözőség, a másság érzetét keltheti, az meg olyan maradi.

Szerintem az is egy neuralgikus pontja a gálának innentől, hogy a házigazda miként szólítja meg az egybegyűlteket. A „ladies and gentlemen” nagyon otromba lenne ezek után. Svédországban már megoldották ezt a problémát, mert ott a han (fiú) és hon (lány) helyett a hent használják. Angolban is olvastam hasonlót.

I'd say :

Miss --> young woman

Mrs --> older woman

Mr --> man (so Dear Sir or Mr ? )

Ms --> when you don't know whether you're writing to a man or a woman

Esetleg itt:

http://blog.oxforddictionaries.com/2011/11/what-are-mrs-and-ms-short-for/  

Ám ebből még nem tudjuk meg, hogyan köszönthetné illendően Jimmy Kimmel az egybegyűlteket. Arról nem is szólva, hogy milyen gender poénokkal szórakoztatja majd őket. igaz, ezt simán helyettesítheti Trump ekézésével. Én ajánlanám neki Bödőcs Tibor Orbán Viktort gúnyoló repertoárját, hogy ne kelljen a Meryl Streep által a Golden Globe-on prezentált szellemi nihilt felidéznie.  

Egyébként meg, ha jobban belegondolok, ki nem szarja le? A színészek, - kevés kivétellel - drogosok és alkoholisták. Az Oscar-díjas filmek nézhetetlenek. Felőlem úgy szórakoztatják egymást, ahogy akarják, számomra ők az emberi faj elkorcsosult példányai, semmi több.

Először is engedtessék meg nekem, mint magyar érzelmű magyarnak, hogy felháborodjak az Antall József Tudásközpont létezésén. Mi a bánatos istennyila, egy hazaárulóról neveznek el intézményt, és azok pénzéből tartják fenn, akiket elárult az a nyomorult féreg?

Igen, Antall Józsefet morális hazaárulónak tartom. Előre megfontolt szándékkal, aljas indokból elszabotálta a rendszerváltozást. Annak nyűgét viseljük ma is, neki köszönhetően megosztott végletesen ma a magyar társadalom, ő tehet róla, hogy a múlt tömeggyilkosai ágyban, párnák között halhattak meg, s hogy ugyanazok gyermekei és unokái formálják ma is a közéletet. Őszintén remélem, a pokolba került!  

Ennyit Antall Józsefről!

Most térjünk rá mondandóm lényegére, Szert Boglárka esetére az Antall fiúval. Történt ugyanis, hogy a hazaáruló Antall József fia, a Péter kirúgta egyik alkalmazottját, minden balliberálisok Boglárkáját, a Szerték lányát. Egyes vélekedések szerint azért, mert a hölgy aktuálpolitikai témában véleményét kinyilvánító és ezzel az állami költségvetésből finanszírozott munkáltatót kellemetlen helyzetbe hozó fiatal munkatársa védelmére kelt. Maga Antall Péter úgy nyilatkozott, Boglárka egy hanyag munkaerő volt, már korábban is tervezte elbocsátását, de karácsony előtt nem akarta, nem lett volna illendő.

Ahogy hazudni sem, kedves Péter. Mert hazudsz. Azért rúgtad ki Boglárkát, mert a társa védelmére kelt, mert a Boglárka – kollégái szerint – általában ilyen volt. S ugyan melyik főnök szereti a folyton ellenkező, akadékoskodó kollégát? Szóval, Péter, nem kéne megbélyegezni a Boglárkát, csak mert túlteng benne az igazságérzet.

Más kérdés, hogy Szent, izé, akarom mondani Szert Boglárka, bizony tévúton jár. Az olimpiaellenes mozgalmat éltető kolléga ugyanis jogsértést követett el. Szóbeli feddése a munkáltató részéről teljességgel jogszerű és arányos volt, hiszen a renitens további retorzióban nem részesült.

Hogy akkor mégis miért lett médiahisztéria belőle? – Jaj, hát nem világos? A ballibák hozzák a formájukat. Hatalmon bolsevikok, ellenzékben anarchisták. Ergo ez egy anarchista performansz. Azért az, mert a fennálló jogrendet úgy támadja, hogy másik rendszert nem kínál helyette. Bolseviknak meg azért bolsevik, mert a működő demokratikus kapitalista gazdasági világrendet támadja, amikor vitatja a munkáltató jogokat.

Hiszitek vagy nem, kedves olvasóim, külön jogszabály rendelkezik a munkáról. Úgy hívják, a 2012. évi I. törvény a munka törvénykönyvéről. Az ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 4. fejezete az Általános magatartási követelményekről értekezik. Íme:

8. § (1) A munkavállaló a munkaviszony fennállása alatt - kivéve, ha erre jogszabály feljogosítja - nem tanúsíthat olyan magatartást, amellyel munkáltatója jogos gazdasági érdekeit veszélyeztetné.

(2) A munkavállaló munkaidején kívül sem tanúsíthat olyan magatartást, amely - különösen a munkavállaló munkakörének jellege, a munkáltató szervezetében elfoglalt helye alapján - közvetlenül és ténylegesen alkalmas munkáltatója jó hírnevének, jogos gazdasági érdekének vagy a munkaviszony céljának veszélyeztetésére. A munkavállaló magatartása a 9. § (2) bekezdésében foglaltak szerint korlátozható. A korlátozásról a munkavállalót írásban előzetesen tájékoztatni kell.

(3) A munkavállaló véleménynyilvánításhoz való jogát a munkáltató jó hírnevét, jogos gazdasági és szervezeti érdekeit súlyosan sértő vagy veszélyeztető módon nem gyakorolhatja.

(4) A munkavállaló köteles a munkája során tudomására jutott üzleti titkot megőrizni. Ezen túlmenően sem közölhet illetéktelen személlyel olyan adatot, amely munkaköre betöltésével összefüggésben jutott a tudomására, és amelynek közlése a munkáltatóra vagy más személyre hátrányos következménnyel járhat. A titoktartás nem terjed ki a közérdekű adatok nyilvánosságára és a közérdekből nyilvános adatra vonatkozó, törvényben meghatározott adatszolgáltatási és tájékoztatási kötelezettségre.  

Sapienti sat! (A bölcs érti)

Továbbá vettem a fáradságot és áttanulmányoztam az Antall József Tudásközpont Alapítvány honlapját. Hát ott meg mit olvasnak a tényeket kutató szemeim a „RÓLUNK” fejezetben?

„A Tudásközpont nem foglalkozik hazai aktuálpolitikai témákkal, de szakmai tevékenysége kifejezetten naprakész a globális kérdésekben.”

Innentől a balliberális vernyákolás teljesen felesleges. Bárki, aki a Tudásközpont munkatársa szeretne lenni, ezt tudomásul kell vennie.

A balliberális média fentiek ellenére is munkahelyi terrorról, fenyegetésről, verbális erőszakról óbégat. Komolyan mondom, a balliberálisok olyanok, mint a métely.

S akkor lássuk az ifjabb Antall részéről elhangzó fenyegetést:

„Mindenkinek lehet véleménye, de arra kérlek benneteket, hogy ezt ne nyilvánosan tegyétek, mert árthattok ezzel az intézménynek.”

„aki önállósodni akar politikailag, exponálja magát más irányokban, annak azt üzenem, hogy nem kötelező itt dolgozni”.

„Mi nem állunk be a napi politikai vitákba!”.

Hozzátette, aki ezt nem óhajtja elfogadni, annak szívesen aláírja a kilépőpapírjait. Lehet, bennem van a hiba, de én ebből semmilyen fenyegetést nem olvasok ki. Adva van egy munkahely, amely úgy határozza meg ars poetica-ját, hogy nem kíván aktuálpolitizálni. Egyértelmű, hogy ezt a magatartást joggal várhatja el a munkatársaitól is. S amikor azt írom, hogy „joggal”, akkor értem ez alatt a hatályos munkatörvénykönyv vonatkozó szakaszait is.

Íme, egy újabb rész a citált törvényből:

5. Személyiségi jogok védelme

9. § (2) A munkavállaló személyiségi joga akkor korlátozható, ha a korlátozás a munkaviszony rendeltetésével közvetlenül összefüggő okból feltétlenül szükséges és a cél elérésével arányos. A személyiségi jog korlátozásának módjáról, feltételeiről és várható tartamáról a munkavállalót előzetesen tájékoztatni kell.

A munkavállalók tájékoztatása megtörtént, hiszen nyilvános az Alapítvány tevékenysége, továbbá egészen biztosan aláírtak ezzel kapcsolatban dokumentumokat is. A munkáltató érdekeinek szándékos megsértéséért kapott feddés arányos volt, hiszen a munkavállaló azon túl nem szenvedett retorziókat. A korlátozás a munkaviszony rendeltetésével közvetlenül összefügg, ergo a feddés törvényes volt.

Öntudatos (minden lében kanál) Boglárka butamódon rúgatta ki magát. Valótlan, a közvéleményt a Tudásközpont ellen szándékosan tematizáló, azt lejáratni szándékozó kijelentései miatt még pert is kap a nyakába. Meg is érdemli!

Sajnos olyan országban élünk, ahol egy jogos és ésszerű döntés miatt is magyarázkodni kell, mert a liberális véleményterror ellehetetleníti mindennapjainkat, szabotálja a demokrácia működését, akadályozza a szabad gazdaság természetes funkciójának ellátását. Aláaknázza a társadalmat működtető szabályokat, hogy káoszt teremthessen, mert ez a valódi természete, erejét az elesettségből nyeri, a szükséget szenvedők testnedvein hizlalja magát.    

Azt mondják, jó szándékkal van kikövezve. Én nem tudom, nem jártam még arrafelé, de nem is tervezem. Persze, ahogy a világ dolgai állnak, könnyen lehet, hogy az emberi kollektíva szekerén üldögélve mégiscsak eljutok oda. S ha így alakul, akkor azt remélem, a jó szándékkal kövezett utat nem Mészáros Lőrinc valamelyik útépítő vállalkozása tartja karban, mert akkor rázós utunk lesz, az biztos.

Na, de nem az útépítés rejtelmeiről akarok én itt értekezni, hanem a szándék és megvalósítása kapcsolatáról. Az emberiség története során számtalan olyan kulcsfontosságú momentum adódott, amikor a főhősök, a cselekmény formálóinak szándéka tiszteletreméltó volt, ám a megvalósítás során valami végzetesen félrecsúszott és örökemlékezetű borzalom lett belőle.  

Mit is mondott Regős Bendegúz erről?

„Én mindig is jó szándékú gyerek voltam, csak mire a szándékom végére értem, rossz lett.”

Bendegúz népünk nagy tanára volt, érdemes odafigyelni rá, miket mondott. Például ezt: „Tudom én jól, az a baja a világnak, hogy nem a tehénpásztorok kormányoznak.”

Na, ugye!

Tréfát félretéve, beszéljünk egy kicsit a bolsevizmusról! Kedvenc témám. Ha időm engedi, olvasgatok Lenint és Sztálint, de mostanában Trockijt leginkább. Tudjuk, ő az, aki megcsinálta a nagy októberi szocialista forradalmat, aminek a babérjait Lenin aratta le. Lev Davidovics, mármint Trockij nem volt akárki. Egy ideológus, aki a harctéren is megállta a helyét. Mindeközben Lenin valahol Svájcban kávézott.   

Nos, e lángszavú szónok, aki megalkotta a permanens forradalom elméletét, Leninnel együtt úgy vélte, hogy a munkáspártnak a „proletariátus és a parasztság demokratikus diktatúrájának" formájában kell eljutnia a polgári forradalom szintjére, ahol karöltve a polgári forradalmárokkal, mint a párt természetes szövetségeseivel, létrehozzák a szocializmust, a legideálisabb államformát.

Csak arról feledkeztek meg ezek a boldogtalanok, hogy a cári Oroszországban egyszerűen nem volt polgárság. Még csak mutatóban sem. A kettő tévedése Sztálinnak kedvezett, aki időben felismerte a helyzetet. Lenin végül nem élhette meg, hogy a Sztálin irányítása alatt álló pártvezetés a marxizmust egy, a proletár társadalomtól eltérő rendszer ideológiájává torzítja és szocializmus helyett egyfajta despotikus rezsimet hoz létre.

Hát így esett a jó szándék a szocialista világrend megalapozásakor. Mert bizony kár lenne tagadni, az együgyű II. Nyikolaj (vagy Miklós, kinek hogy tetszik) cársága idején a birodalom alattvalóinak élete maga volt a pokol, s az atyuska kipurcantása meglehetősen kívánatos volt. Amit Lenin és Trockij eltervezett, annak megvalósulása jobbított volna az emberek sorsán évszázadokra.

Én nem kétlem a politikai korrektség (továbbiakban PC = political correctness, politically correct) elve megalkotóinak jó szándékát sem, de az biztos, hogy számos és neves nagy elődeikhez hasonlóan ők is egy borzalmat szabadítottak az emberiségre. Nem tettek mást, mint lerakták az orwelli disztópia alapjait, bevezetve az emberi társadalomban az újbeszélt, amely egy olyan, vírusként viselkedő kommunikációs eszközkészlet, ami ránézésre egy nyelvnek tűnik, de valójában egy program, amely alternatív rémálomvilágot teremt az emberi faj elpusztítására.  

A politikai korrektség eredetileg egy nyelvezetet, politikát, viselkedést, eszmét, gondolkodást jelöl, amely igyekszik minimalizálni az egyes vallási, etnikai, kulturális vagy egyéb közösségek megsértését. A politikai korrektség tehát nem a pártpolitikai szintéren érvényesül, hanem össztársadalmi értelemben vett korrektségként minden területen.

Számtalan példát tudunk a PC mindennapi használatára. Nem mondjuk például a négerre, hogy néger, hanem afroamerikainak nevezzük. Én nem tudom, a spanyol fekete (negro) miért sértőbb, mint az Afrikára való utalás, hiszen tudjuk, Afrikában feketék (negro) élnek. Véleményem szerint nem a szó bántó, amit mondunk, hanem az, ahogyan és amiért mondjuk.

Erről eszembe jut a nagyszerű Richard Pryor, afroamerikai színész egyik filmje, a Vaklárma. Ebben egy vak néger férfit játszik. A film egyik legjobb jelenetében a húga felrója neki, miért tesz úgy, mintha olvasna, miközben vak, mint egy denevér. „Ez csak agyrém, olyan, mintha fehérnek akarnád kiadni magadat.  – Mi az, hogy nem vagyok fehér? … Most szervezhetem át az életemet!”

Ugye, milyen vicces! Az már kevésbé, hogy a PC szerint a fekete rossz, de fehéret lehet mondani. Miért rossz a fekete, ha egyszer fekete? Miért mondunk mást, mint ami? Miért nem mondhatjuk a valóságot, miért kell sumákolni, hazudni helyette?

Állj! A PC értelmében nem mondhatjuk valakire, hogy hazudik, mert az udvariatlan. Tessék elhinni, ballibeárliséknál ordenárék vagyunk, ha a hazugot hazugnak nevezzük. Az más kérdés, hogy ők rutinszerűen hazugoznak le másokat, de nekik szabad, mert esetükben ez a haladást szolgálja, vagy mit. Úgy ám!

És már helyben is vagyunk! Orwell két olyan művet írt, amely a disztópikus társadalmat jeleníti meg. Az egyik a mostanában sokat emlegetett 1984, a másik az Állatfarm. Utóbbiról kevesebbet beszélünk, pedig, ha az előbbi lényegét, az „újbeszél”-t és az utóbbiét, a „minden állat egyenlő, de vannak egyenlőbbek”-et egymásmellé tesszük, azonnal megkapjuk a balliberálisokat, vagy Amerikában a demokratákat.  Orwell vagy időutazó volt, vagy látnok.

Ugyanis a mai emberi társadalom legijesztőbb jelensége, ahogy a balliberálisok eltorzítják szavaink jelentését, hogy egy, a szó eredeti jelentéséhez hasonló virulens betűhalmazzal helyettesítsék, továbbá napi szinten nyilvánítják ki, hogy ők egyenlőbbek a többi egyenlő között.

Ott van az USA 45. elnökének, Donald Trumpnak az esete is. A fickó olyan kőgazdag, hogy megengedhette magának a ripacskodást a tévében. Persze, akkor még nem tudta, hogy vénségére elnök lesz belőle. Ez a férfiú elég szókimondó volt ahhoz, hogy a mindenre kapható nőkkel úgy beszéljen és bánjon, ahogy a mindenre kapható nőkkel szokás. Igen ám, de az egyenlőbbek a nők jogaiért is harcosan kiállnak. Ezért is vonultak ordítozva Amerika szerte, „Rape Melanie” feliratú táblákkal. A táblán olvasható szöveg jelentése annyi, hogy erőszakolják meg Trump feleségét.

Értjük az újbeszél logikáját? Valamit mondanak, de az ellenkezőjét teszik. Azt mondják, megvédik a nőket, miközben azt tervezik, hogy megerőszakoljanak egy nőt. És itt lép életbe az Állatfarm-hasonlat: megtehetik, mert ők csak az egyenlőbbek közé tartozó nőket védik meg, a közéjük tartozót. Aki nem a kasztjukhoz tartozik, azzal valamilyen formában mindig erőszakot akarnak tenni. Trump feleségét megerőszakolni, Trump baszódjon meg, Trump náci, Orbánt lámpavasra, stb.

E logika mentén cikkezett a hazai balliberális sajtó arról, hogy Orbán lánya megellett. Mert az ellés vagy nagyon szép szó, vagy nekem van igazam és ezek aljas férgek.

Tereljük el a szót picit a politikáról, mert a PC minden(re)ható. Így például szereti az abnormálist normálisnak, a természetellenest természetesnek nevezni.  

Kérem szépen, az úgy van, hogy a homoszexualitás az normális és természetes. Szerintük. Szerintem meg nem. Senki intimszférája nem érdekel, ergo a szexuális beállítottsága sem. Az más kérdés, hogy leszbikusoknak és homoszexuálisoknak nem engedném a gyermek örökbefogadását, illetve a párkapcsolatuk házasságnak nevezését. A gyermek örökbefogadását fölösleges indokolnom. A párkapcsolat törvényesítését viszont nem tiltanám, de nem nevezhetnék házasságnak. Ennyi.

A normális szavunk jelentése kb. az, hogy a standardoknak megfelelő, általános, szokványos. A homoszexualitás e kritériumoknak nem felel meg, tehát nem normális. Elfogadható, tolerálható? – természetesen! Csökkenti egy ember társadalmi megbecsülését, ha eltér a normától a szexualitásában? – Természetesen nem!

Akkor miért kell egy buzi Dumbledore a Harry Potterbe? Miért van férje az akciófilmben a legkigyúrtabb kommandós férfinak? Miért leszbikus Xéna? Még jó, hogy Darth Vader nem volt buzi, mert úgy nem lett volna Csillagok háborúja.

Miért fontos kiemelni az intimszférába tartozó nemi identitást, ami egyébként nem érdekel senkit? Hogy lesz ettől elfogadhatóbb maga a másság? Nemhogy nem lesz az, de kifejezetten irritálóvá teszi ez a tolakodó, rátukmáló zsibárusi metodika.

Megtoldva azzal, hogy ez bizony természetes. Mert miért? Isten egyértelműen nyilatkozott: férfi és nő szaporodjon. Az evolúció meg igazodott hozzá és tényleg csak az ellentétes neműek párzásából születik másik ember. Vagyis az a természetes, a homoszexualitás meg nem. Elveszek én ezzel valamit az érintett csoporttól? – dehogy! Nem is akarnék.    

S ha már nemi identitás, akkor a genderről se feledkezzünk meg! Ismerjük a viccet a gyerekét babakocsiban toló balliberális anyukáról? Odamegy hozzá egy néni és megkérdi: Kisfiú vagy kislány? Mire a válasz: majd eldönti, ha felnő! A baj ezzel a viccel csupán annyi, hogy ez már a valóság. A gender mozgalom a PC újbeszél virulens betűhalmazokkal támadó kommunikációs eszközkészletének legnagyobb szaporítója, tehát az emberi fajra a legveszélyesebb vírus. És egyetemi tanszék is van ilyen! Mega LoL

Természetesen ők is tiltakoznak minden korábbi tudományos, vagy napi szóhasználatban elterjed szó és kifejezés ellen, de ők előszeretettel okádnak ocsmányságokat bárkire, aki nem rajong az elmebajukért. Az meg külön szép, hogy amit tagadnak és elutasítanak, arról nevezik el szektájukat. A gender ugyanis „nem”-et jelent biológiai értelemben. Véleményük szerint férfinak és nőnek lenni nem biológiai eredetű, tehát nem születünk nőnek és férfinak, hanem csupán eljátszunk egy társadalom által tőlünk elvárt szerepet.

A szocializációt két szakaszra osztják: első szakasz a gyermekkor, vagyis a tanulás kora, második a felnőtt kor, azaz a színjátszás kora. Azonban a szocializáció ilyetén történő felosztása ostobaság, mert a szocializáció egy életünk végéig tartó tanulási folyamat. Viszont, ha az életünk végéig tanuljuk a szerepünket, akkor mikor lesz az előadás? Hm? Hát ez az! Egy egysejtű papucsállatka is tudja, hogy a gender mozgalom egy elmebaj, mégis vannak egyetemeken olyan tanszékek, amelyek ezt az elmebajt oktatják, tehát bárki diplomát szerezhet arról, hogy elmebeteg.

Most komolyan, ezek a marhák nem ismerik el, hogy a férfiak biológiai alkatuknál fogva tudnak piszoárba pisilni, a nők meg nem. Szerintük ez kizárólag egy ránk, mindkét nemre rákényszerített szerep, amit eljátszunk. Tényleg ez viszi előre az emberiséget?

Láthatjuk tehát, hogy a PC, mint jó szándék a pokolba vezető utat kövezi ki. Én elhiszem, hogy a szándék tisztán a világ jobbítására irányult, és egyetértek azzal, hogy a társadalom egyes tagjait meg kell védenünk, ha nemi identitásuk, vallásuk, politikai nézeteik, etnikai hovatartozásuk okán bántják őket, de az a metodika, aminek mentén ezt teszik, csak ront(ott) a helyzeten. Azért rontott, mert pont olyan opportunista senkiháziak uralják a folyamatot, mint egykor Sztálin volt, aki simán kilopta Lenin és Trockij közös gyermekét a bölcsőből, hogy szörnyet neveljen belőle.

Ma már látjuk ezeket a nagyra nőtt csecsemőket gügyögve rommá bombázni a világot, s közben bűzös békegalambokat eregetni a pelenkájukból. Ám, ha hagyjuk, felnőnek, és akkor igazi szörnyetegekké válnak. olyanokká, akik nem lamentálnak sokat a tőlük különbözők sorsát illetően.

Nem, nem azt sugallom, hogy el kell pusztítani őket. Inkább azt, hogy ne tanuljuk meg a nyelvüket, helyette emeljük mind magasabb szintre a miénket. Akkor különbség a másik oldalról is látszani fog.

„A társadalomban a lázadás szelleme csak azokban a csoportokban lehetséges, ahol a tényleges nagy egyenlőtlenségeket elméleti egyenlőség leplezi.”

/Albert Camus/       

Egykor ezen a bolygón több embertípus élt egyszerre: A homo erectus ( 1,8m évtől 200 ezerig), a homo sapiens neanderthalensis (250 ezer évtől 28 ezerig) és a homo sapiens sapiens (200 ezer évtől napjainkig). A tudomány mai állása szerint az egyes fajok és alfajok keveredése lehetséges volt és minden bizonnyal meg is történt. Ki tudja, talán a régen kihalt, lényegtelen nevű alfajok a neandervölgyi és az erectus, vagy az erectus és sapiens sapiens párosodásából alakultak ki. Az sem lehetetlen, hogy egy erectus-neander ivadék párosodott a sapiens sapiens-neander ivadékkal. Jól összekeveredhettek, az biztos.

Ezért is nem tudta a tudomány mai napig megnyugtatóan megválaszolni a kérdést, vajon a neandervölgyi ember kihalt, vagy beleolvadt a sapiens sapiens alfajba, azaz a ma élő ember típusába. A genetikai kutatások egyértelműen azt jelzik, hogy a két alfaj (mindkettő a homo sapiens faj alfaja) genomja szinte teljesen azonos. Ám én nem az ősi embertípusokról szeretnék beszélni.

Egy ideje foglalkoztat a gondolat, ha egykor több embertípus is létezett, szerteágazó alfajokkal, miért van ma a homo sapiens fajon belül csak egyetlen alfaj, a homo sapiens sapiens? Sokan megelégszenek annyival, hogy mind a teremtés, mind az evolúció a tökéletesedés felé hat. Számomra ez nem kielégítő magyarázat. Tudni szeretném, ha az emberi genom egykor képes volt tartós változásokon keresztülmenni, miért áll most egyhelyben?

Ez a megtorpanás, - ha létezik – ellentmond az evolúciónak, de a teremtésnek is. Annyit elmondanék, hogy a humán genomban kevesebb gén található, mint az embernél alacsonyabb rendű fajokban. Azért ez elég érdekes! A kevesebb gén a variációk lehetőségét szűkíti, vagyis belőlünk már aligha lehet más, mint ember. Nem fejlődünk, mondjuk csápos űrlényekké, mert nincs meg bennünk a „lehetőség”.

Ám, ha nyálkás testű csápos űrlények már nem is lehetünk, homo sapiens supersapiens még igen. Talán a rendelkezésünkre álló genomban ott rejtőzik egy program, amely elindíthatja fajunkat egy magasabb emberi létezési szint felé. Sajnos nagyon keveset tudunk a „programozásunkról”. A kollektív tudattalanban tárolt információhoz sem férünk hozzá. Pedig, de kíváncsi lennék!

Vajon úgy történik majd, mint Arthur C. Clarke: A gyermekkor vége című könyvében, ahol az űrből érkező főkormányzók vezette emberi világban a gyermekek evolúciós fejlődése elválik a szülőkétől? Esetleg a kibernetikus implantátumok formálnak át minket?

Tíz kutyám van. Kívülállókkal szemben egységes falkaként viselkednek, de falkán belül különös viselkedési mintákat fedeztem fel náluk. A feketék közösen lépnek fel ellenségesen a zsemleszínűekkel szemben. Hónapok óta nem használnak egy duplaszigetelt kutyaházat, mert ott haldoklott a „mátriárka”. Pedig akkora hely, hogy öten is elférnek benne kényelmesen. A részükre kialakított 65 négyzetméteres, fűtött lakrészben sem férnek meg együtt az eltérő színűek. A kitaszítottak kisebb ólakban húzzák meg magukat. Vannak szokásaik, amikhez ragaszkodnak. Szinte, mint egy társadalomban.

A kutyás példával oda akarok kilyukadni, hogy az ember is elkülönül rasszok (színek) szerint. Vajon a kutyák tőlünk vették át, vagy eleve magunkban hordozzuk az eltérő alaptípusok közötti konfliktus elkerülhetetlenségét? S ha utóbbi, akkor azt mondom, a fehér ember, a kaukázusi típus, ahogy nyugatiasan nevezik, kétfelé válik, egy ki tudja milyen régen elkezdődött, de napjainkban felgyorsult folyamat szerint.

Tudom jól, ezt a témát feszegetni náci tempó. Mondjuk, én nem gondolom, hogy ki kéne irtani a másik fajt. Sokkal inkább keresnék válaszokat a különbségek megértése. Mert ezek a különbségek egyre markánsabban nyilvánulnak meg társadalmunkban, és lerendezzük csupán annyival, hogy eltérő a világnézetünk, a politikai hitvallásunk, különbözőek az értékpreferenciáink.

Vajon lehetséges-e mindezt a szociológia vagy más embertudományok eszköztáraiban fellelhető magyarázatokkal igazolni? Kétségeim vannak.  

A zsigereimben érzem, hogy az európai típusú társadalomban élő kaukázusi nagyrasszt alkotó homo sapiens sapiens alfaj evolúciója kétfelé ágazik, és ez a markáns folyamat a társadalom minden területén megnyilvánul. Az egyes területeken elkülönült viselkedésminták közötti átjárás egyre kevésbé érhető tetten. Vajon egy ilyen evolúciós kettészakadás mikor mutatható ki a humán genomban? Kimutatható lesz egyáltalán?

Az elkülönült két „csoportban” ősi és agresszív ösztönök munkálnak. Dominanciaharcok, napi rítusok szintjén a fajfenntartási ösztön táplálta területviták alakultak ki. Nem feltétlenül földrajzi értelemben vett területről beszélek. A két faj (vagy alfaj, ha a változás az homo sapiens fajon belül történik) életteret szeretne magának az ösztönök diktálta kizárólagosság szerint.  

Vajon képes-e ezen felülkerekedni az emberi értelem? Elménk evolúciója elérte-e azt a szintet, amikor képesek vagyunk ellenállni olyan erőknek, amelyekkel évezredek óta nem találkoztunk? Egyáltalán ellent kell-e állnunk?

Nem tudom. Csak azt tudom, hogy nincs bennünk semmi közös. Egyre távolodunk, egyre idegenebbek vagyunk egymásnak. És egyre csillapodik bennünk a késztetés, hogy megértsük egymást.

Joggal hihetnők, hogy e három fogalomnak nincs közös nevezője ebben az univerzumban. Pedig van! Az élsport és az olimpia esetében teljesen nyilvánvaló az egyazon tőről fakadtság, ám a bolsevizmus, ez a világvárosok aszfaltjának meddő talaján terjeszkedő, a társadalmi és gazdasági krízisek által teljesen felőrölt és felbomlott emberi elme által magába szívott őrület már más tészta. És mégis. Mégis van közös nevező: Magyarország.

Szép hazánk a neobolsevizmus fénykorát éli. Értő olvasóim bizonyára felfedezik, hogy írásom első bekezdésében a bolsevizmust plasztikusan leíró mondat nem tőlem származik. Akármilyen ember is volt ő, tulajdonképpen tökéletes képet festett a bolsevizmusról. A szó maga manapság nem túl divatos, maguk a bolsevikok sem szeretik, ha nevükön nevezik őket. Ma a balliberális vagy demokrata a szalonképes utalás rájuk.

Mindez az olimpia-ellenes kampány okán jutott eszembe. Az az artikulálatlan hörgés, az a sárga nyálat habzó fröcsögés, amit a balliberálisok ebben az ügyben produkálnak, már-már ijesztő. Felsejlik mögüle az alja (Ildikó, neked kisszerű) népség közelülő disznószemeiből áradó primitív irigység és gyűlölet minden és mindenki iránt, aki a középszernél jobb, aki kiváló, aki többet és jobbat akar.

Mára odáig jutottunk, hogy ezek, mármint a bolsevikok nem pusztán az olimpiát nem akarják, de magát az élsportot is megszüntetnék. Természetesen van hozzá ideológiájuk. Goebbels doktor tanulhatna tőlük, hogyan kellett volna a nácizmust világnézetté fejlesztenie. Az ember legősibb társas ösztönére, a szociális érzékenységére apellálnak: adjuk oda a pénzt a gyámolításra szorulóknak (gyerekek, betegek, elesettek).

Ám nem ez a lényeg! Ők nem ezt akarják. A lényeg, hogy elvegyenek valamit olyanoktól, akiket irigyelnek a tehetségük, a vagyoni állapotuk, életvitelük és állhatatosságuk miatt. Ez a bolsevizmus szubsztanciája: elvenni azoktól, akik kiválóbbak, akik többek, akik „nem egyenlők”. Mondhatnánk, „irány a középszer!”

Csakhogy ez még az sem. Az élsport megszüntetése nem eredményezne egyenlőséget a középszerűségben. Kisszerűséget szülne, negatív evolúciót, társadalmi hanyatlást. Ja, nem is feltételes mód! Mert már most látszik, mit művelnek „ezek” az emberi fajjal, az emberi társadalommal. Ezért az én szememben bárki, aki úgy jobbítana a társadalmon, hogy az általa kevésbé kedveltektől elvenne gyakorlatilag mindent, az bolsevik, az egész emberi faj ellensége, egy mutáns vírushordozó.

Talán nem mindenkinek világos, de a kapitalizmus a versenyek emberi társadalma. Fajunk közösségének valamennyi területén meg kell küzdenünk a pozíciónkért. Az iskolában, a munkahelyen, a gazdaságban és a politikában, de még a kultúrában is. „Vivere militari est” – Az élet küzdelem.   

A sport a mindennapi életünk küzdelmeinek játékos leképezése. Az élsport példamutatás kitartásból, állhatatosságból, fegyelemből és emberségből. Hatással, pozitív hatással van mindennapi életünkre, ha akarjuk, ha nem. Amikor látunk győzni az olimpián vagy más világversenyen egy honfitársunkat, másnap tettrekészséggel feltöltődve megyünk iskolába vagy a munkahelyünkre. Mert nem kell olimpikonnak lennünk, hogy a munkánkat magas, illetve a legmagasabb színvonalon végezzük el.

A sportnak meghatározó szerepe van az emberi társadalomban. Értékteremtő funkciójából fakadóan fejlesztően hat annak anyagi és szellemi kulturális tevékenységeire. A sport a társadalom legmagasabb szervezettségi szinten működő egysége. A sportban az egyén nemcsak fogalmakat alkot az erkölcsi normákról, hanem ezeket aktív tevékenység közben éli át, így személyiségét öntudatlanul is erősebben formálja, a szabályokhoz rugalmasan alkalmazkodóbbá teszi. A sportban számtalan alkalom nyílik a kockázatot, bátorságot igénylő tevékenységekre, határozottságra, amelyet a modern korunk társadalma elve megkövetel tagjaitól.

A rendszeres és intenzív sportolás egészségmegőrző hatása vitathatatlan. Élettani hatásai pszichés és fiziológiai értelemben egyaránt pozitívak. A pszichés hatásai között említhető például, hogy csökkenti a belső feszültséget, oldja a szorongást, hiszen sportolás közben szervezetünk természetes opiátokat szabadít fel. Segíthet az evés- és alvászavarok leküzdésében, szív- és érrendszeri problémák megelőzésében. Elősegíti a beilleszkedés készségét, javítja az énképet. Aki sportol, az mentes olyan káros szenvedélyektől, mint az alkohol, a dohányzás és a drogok. Mindezek mellett sportolás közben a gyerekek játszanak.

Az sem mellékes, hogy az élsportban kikísérletezett orvos gyógyászati módszerek, gyógyszerkészítmények a mindennapi életünket is élhetőbbé teszik, amikor kórházi kezelések során már rutinként alkalmazzák. A SOTE a minap jelentette be, hogy a HGH peptidek segítségével új rákelleni gyógyszert fejlesztett. A HGH sportolók körében elterjedt doppingszer. A Forma1-ben fejlesztették ki a hibridmeghajtást, amiért ma minden zöldpárti odáig van, meg vissza.

Mindebből a balliberálisok nem kérnek. Ami több okból is érthetetlen számomra.

Vegyük például az olimpiarendezés kérdését. A szocik 2006-ban olimpiával kampányoltak. Bezonyám! Molnár Gyula mondta egy kampányrendezvényen, hogy „létesítmény és sportpályák fejlesztésével hosszútávon egy budapesti olimpia megszervezésére is felkészülnek.” . Kunhalmi Ágnes szerint „a budapesti olimpia összekötheti az embereket. Mivel az olimpia egy nagyon erős katalizátora lehet a gazdaságunknak és a hitünknek: kell, ami újra optimistává teszi a magyarokat, ami nem pártpolitikai kérdés. A sport a nemzeti minimum lehet, így az olimpia ügye is ezt szolgálja, ne utáljuk, hanem szeressük egymást.”

Akkor ezt így most hogy?

Esetleg tekintsünk a „civil” szervezetekre!

A Momentum Mozgalom annyira a köz javát akarja, hogy elnökségének egyik tagja, az SZDSZ-es Mécs Imre János nevezetű kicsiny fia a vidékieket kizárja a közből, mert rühelli őket. Hát! Rühell 7 millió embert, ezért a Momentum Mozgalom vele egyetértve kijelenti, hogy a vidéki emberek nem szólhatnak bele az olimpia rendezése körül kialakult vitába, nem lehet szavazatuk ebben a kérdésben. Elvégre Budapestet idegesítő módon csak Pestnek hívják. Az, hogy adóforintjaik éppen úgy rámennek az olimpiára, mint a pestieké, nem számít. A vidéknek kuss!

És ezekkel egyetértenek, ezeket lájkolják. Ahogy a drogos korcs kétfarkúakat is. Hiába, az értékrend fontos!

Figyelem! Itt most analógia következik.

Rendben, ne adjunk pénzt a sportra az adóforintokból. Akkor én meg azt mondom, ne tartsuk fenn a pedagógiai szakszolgálatokat. A fejlesztésre szorulókat finanszírozza a családjuk. Értelmi sérültekből ugyan mi haszna van a társadalomnak? Ne adjunk pénzt a rokkantaknak sem. Nem is dolgoznak! Hogy járna már nekik pénz? Vagy mi hasznunk a ripacsokból? Nem járok színházba, mert olyan színvonaltalan senkik ma a sztárok, akikért egy fabatkát sem fizetnék. Ne részesülhessenek állami finanszírozásban a színházak. Menjenek utcát seperni a színészek, másra úgysem jók.

Ugye, milyen visszataszító? Magam is undorral írtam le e sorokat, mert kiráz a hideg az ilyen eszmefuttatásoktól.

Ilyenek vagytok, olimpiát ellenzők, az élsportot kiirtani akarók. Liberálnácik vagytok. Istenem, dr. Goebbels megnyalná a szája szélét, ha láthatna, hallhatna titeket!

„Elvenni a másiktól, mert csak úgy lehet jobb nekünk. Most vegyük el a sportolóktól, ne hagyjunk nekik semmit. „Lebensraumpolitik” Ma tőlük, de holnap majd mástól. Mert kell… izé… Mire is kell? Ja, egészségügyre! Úgy van, mert csak akkor lesz jó az egészségügy, ha a sportolóktól mindent elvettünk. Akkor az orvosok jobban gyógyítanak, a nővérek is udvariasabbak lesznek.”

Az a szomorú tény, bolsevik honfitársaim, hogy az olimpiára szánt pénzből sosem lesz lélegeztető gép és kedves nővérke, vagy jobb kaja a kórházakban. Soha! Nem lesz színvonalasabb oktatás sem, mert az osztályterem ajtaja bezáródik és a diákok egy sikertelen, frusztrált senkiházi kényének játékszereivé válnak. És ezen az olimpiára szánt pénz nem segít.

Platón azt mondta, ép testben ép lélek. Ez annyit jelent, hogy szellemi frissességünk fizikai állapotunk függvénye. Én ebben hiszek. Ezért sportolok általános iskolás elsős korom óta. Ezért képeztem magam oktatási intézményekben mindösszesen 30 évet, s művelem magam szakadatlanul ma is, mint a jó pap.

Ezért nem vennék el senkitől semmit, amit az érvényes játékszabályok szerint megszerzett, elért, ami az övé. Én nem várom a megoldást mások lehetőségeinek megcsorbításától. Igyekszem méltón élni, hasznos tagja lenni a társadalomnak, példát mutatni a körülöttem élőknek. „Nem lehetek csillár egy kastélyban, de lehetek mécses egy szobában”. A lényeg, hogy legyen fényem. Legyen fénye mindenkinek, mindegy hol, csak legyen!